Címke: ideológia

– Az emberré válás útja a szocializmus –

A szocialista vállalat jellemzői:

A szocialista vállalat nem a bérmunka kizsákmányolására irányuló szervezet, nincs bérmunkás; a népgazdasági terv alapján lényegében előre szabályozott piachoz alkalmazkodik; létrejötte sohasem magánakció, hanem mindig társadalmi jellegű elhatározás!

A szocialista állami vállalat is nyereségszerzésre irányuló, s kockázattal járó gazdálkodást folytat. A szocializmus természete szerint dinamikus rendszer, jellegéből következik a vállalkozási szellem. A szocialista vállalat nyeresége nem profit, hanem azoknak kollektív jövedelme, akik azt létrehozták.

Néhány gondolat:

A létszükségletek termelésének végcélja az emberek létéhez szükséges termékek előállítása, korszerű vállalati formában, munkamegosztással sok ember közreműködésével, de valójában ez társadalmi, sőt világméretű munka. A kapitalizmusban a termelésbe beékelődik a kapitalista vállalkozó, akire valójában, mint élősködőre nincs szükség, mint vállalkozó azonban hasznos, de a kapitalizmusban a vállalkozás és az élősködés nem válaszható el egymástól. A kapitalista vállalkozás alapvető célja az élősködés, ezért szükséges számára a minél nagyobb profit, amihez a proletár dolgozó bérrabszolgák kizsákmányolásával jut.

A tőkés a proletárok által megtermelt és kizsákmányolással szerzett tőkét fekteti be a termelésbe, a saját magánérdekeltségű vállalkozásába, más dolga alapvetően nincs és ezért joga van élősködni. A tőkés vállalkozók egymás ellen a konkurenciaharcban, a proletárokkal pedig az osztályharcban küzdenek.

A kapitalista vállalatban a kapitalizmus működési módja miatt, a proletár dolgozók ingyen juttatják profithoz a tőkés vállalkozót, hasonlóan, mint a szerszámok, előállítási és üzemeltetési költségek csupán. A proletár dolgozó beszélő szerszám, előállítási költsége a munkaképességének kifejlesztése, az üzemeltetési költsége, hogy nap-nap után is kellő minőségű munkaerő maradjon.

A tőkés vállalkozó jövedelme azonban alapvetően kizsákmányolással jön létre, nem a munkája mértékében. Ez az élősködés a kapitalizmus erkölcse, a hívei ezt természetesnek tartják.

A kapitalista vállalkozó élősködő jellege akkor is igaz, ha okos, ha dolgozik a vállalkozásáért, ha a munkája nagyon hasznos, mert a jövedelme kizsákmányolást is tartalmaz, ami nem csak az ő munkájának eredménye, így a jövedelme alapvetően valójában nem a saját munkájának az eredménye, de elveszi, és ehhez joga van, mert övé a vállalkozás. A vállalkozásának keletkezése, folyamata azonban lehet a saját erőfeszítése is, de ez nem igazolhatja az élősködését.

A szocialista vállalat ezt a valójában haszontalan, a termék előállításához nem szükséges élősködő jelleget teszi feleslegessé, lehetetlenné. A tőkés alapvetően azért vállalkozik, hogy élősködhessen, végül is meggazdagodjon, vállalkozásának célja, értelme a profit. A szocialista vállalkozás ezt az élősködő célt szünteti meg.

A kapitalizmusban azonban van a társadalom számára igen hasznos vállalkozás is, aki szívvel lélekkel a vállalkozásáért dolgozik, de nem ez a jellemző, mert a kapitalizmusban szükségszerű a kizsákmányolás, a beszélő szerszám vásárlás, a konkurenciaharc, ezért a felszínen maradni, mint vállalkozó, csak a minél nagyobb profittal lehetséges. Innen egyenes az út az élősködésre.

A szocialista vállalkozás célja ezért a társadalom szükségleteinek kiszolgálása élősködés nélkül.

A szocializmus lehetőségének eléréséig szükségszerű a termelésben a magánvállalkozás is, ami nagy húzóerő. A szocializmus megvalósíthatóságáig a népi demokrácia a leghatékonyabb modell; vegyes vállalkozási formával; közösségi és magántulajdonban működtetett népgazdasággal; az állam tervszerű irányításával, tervgazdálkodással, a kommunista párt vezetésével, a szocializmus megvalósítására törekvéssel!

A népi demokráciában is a magánvállalkozások a kapitalista modell szerint működnek, a kizsákmányolásra, élősködésre törekszenek! De a szocialista irányultságú népi demokrácia államban a dolgozók szervezeteinek segítségével, a dolgozók élcsapatának domináns hatalmával, a kommunista párt vezetésével, ellenőrizni kell a magánvállalkozásokat is! Ha ez nem valósul meg, akkor egyenes az út a kapitalizmusba, akár a fasizmusba is.

A népi demokrácia hatékony működéséhez szükségszerű a magánvállalkozóknak is a marxista-leninista társadalomtudományok megértése és elfogadása, a tervgazdálkodás támogatása, a magángazdaságnak a társadalom érdekében történő alárendelésének elfogadása, a dolgozók emberi jogainak betartása. Ha ez nem érhető el, akkor nem fog működni, ezen a diktatúra sem segít. A népi demokrácia ezért billeg a szocializmus és a kapitalizmus között! A népi demokrácia megvalósíthatósága is feltételez egy magas fejlettséget. Ha nagy a létért való küzdelem, és nem a kommunista párt a vezető erő, akkor ez a kapitalizmusnak fog kedvezni.

A népi demokrácia szocialista irányultságú forma, ezért a dolgozók élcsapatának vezetésével kell működnie! A dolgozók élcsapata, a dolgozók és az emberiség érdekében, a marxista-leninista kommunista párt! Csak a marxista-leninista kommunista párt tudományos, demokratikus világnézete vezet a szocializmushoz, a szocialista demokráciához!

A kapitalizmus fejlődése elkerülhetetlenül az embertelen diktatúrába, önkényuralomba, a fasizmusba vezet! A kapitalizmus csak diktatúrával, a többségnek a valódi demokráciából való kizárásával, önkényuralommal működőképes! Ezért az emberré válás csak a szocializmuson keresztül, az emberséges világban, a kommunizmusban lehetséges!

A szocializmusban már nincs helye a magángazdaságnak, csak az egyén vállalkozásának a közösség érdekében, amit a társadalom a munka társadalmi hasznossága szerint értékel és elismer! A népi demokráciában a magángazdaság szükségszerű, de a társadalom ellenőrzésével, érdekének alárendelve! A népi demokrácia a szocializmusig a leghatékonyabb, legemberségesebb társadalmi forma, nem szabad átugrani, amíg nem érik meg a szocializmus feltétele, amíg a kapitalizmus fejlődőképes, mert visszarendeződik ellenforradalommal a kapitalizmus alacsonyabb szintjére! Ez meg is történt! Az újrakezdés, a forradalom elkerülhetetlen!

(idézet: A szocializmus politikai gazdaságtana)

… A forgalom a szocializmusban is az újratermelés egyik alapvető szférája: összekötő kapocs a termelés és a felhasználás (fogyasztás) között. A forgalom mindenekelőtt a termékeknek (és a szolgáltatásoknak) a mozgása a termelőktől a felhasználókig, s azoknak az intézményeknek az összessége, amelyek a forgalmat lebonyolítják. … A kapitalizmusban és a szocializmusban a forgalom egyaránt áruforgalom, de a termelési viszonyok rendszerének alapvető különbözősége miatt más az áruforgalom köre és jellege. … a szocializmusban a munkaerő lényegében kikerül az áruforgalom köréből … A szocialista áruforgalom jellegét az határozza meg, hogy alapja nem magántőkések közötti adásvétel, hanem a tervgazdálkodás rendszerében működő szocialista vállalatok közötti csere.

… a szocializmusban egyrészt társadalmasított termelés folyik, másrészt a termelési viszonyok áru- és pénzformát öltenek, a szocialista termelőmódnak is objektíven szükségszerű kategóriája a vállalat. … A szocialista vállalatok a közös társadalmi érdekek érvényesítésére államilag szervezett viszonyok keretében, mint a tervgazdálkodás láncszemei működnek, s kiemelkedő szerepet játszanak a szocialista gazdasági mechanizmus alapfunkcióinak teljesítésében. … A vállalat tehát mind szocialista, mind tőkés viszonyok között piaci viszonyokra épülő, ráfordításait és eredményét pénzformában egybevető, pénzjövedelme növelésének érdekében kockázatot viselő gazdasági szervezet, amely a társadalom más intézményeitől (más gazdaságoktól, az egyének és az állam háztartásától stb.) önállósult gazdálkodást folytat. … A szocialista vállalat — ellentétben a tőkés vállalattal — nem a bérmunka kizsákmányolására, értéktöbblet termelésére és realizálására irányuló szervezet, hanem a társadalmi tulajdonban levő termelési eszközökkel szabadon egyesült dolgozóknak termelőerejük, s vele személyiségük kollektív kifejlesztését, fogyasztóképességük tágítását szolgáló tervszerű — saját munkájukon alapuló — termelés és realizálás szervezete. … a szocialista vállalat működése szabályozott piacra épül. Kiváltképp a szabályozott piaci kapcsolatok azok a kötelékek, amelyek révén a vállalatban folyó újratermelés összefonódik más vállalatok termelésével, s végül is a társadalmi újratermelés egészével. De ez a szabályozás olyan, hogy nem szünteti meg a piacot mint az automatikus szabályozás mechanizmusát, és így nem módosít sem a vállalatok önálló gazdálkodásának, sem a piacon való önálló fellépésének a tényén. … A népgazdasági terv primátusának a piaccal szemben, az állami döntések elsődlegességének a vállalati döntésekkel szemben végső soron abban kell kifejeződnie, hogy a szocialista piac mentes azoktól a nagyfokú bizonytalansági elemektől, amelyeket tőkés viszonyok közt a munkanélküliség, a termelés és a kereslet periodikus ingadozásai és az uralmon levő körök politikai, pénzügyi spekulációi okoznak.

… Modern tőkés viszonyok közt a versenyt az uralkodó monopóliumok és az érdekeiket képviselő állam korlátozza. Szocialista viszonyok közt azonban a korlátozásnak a társadalmi érdeket kell szolgálnia, és ezért többek között éppen arra kell irányulnia, hogy egyes vállalatok — különösen ha bizonyos erőforrás felett kizárólag ők rendelkeznek — ne juthassanak monopolisztikus előnyökhöz sem szállítóikkal, sem fogyasztóikkal szemben. … A szocialista piac szabályozott formában, de mégis piac, amelynek megvannak a maga automatizmusai. Ezért — bár sajátosan korlátozva — a gazdasági verseny is verseny marad, amelyből egyesek győztesen, mások vesztesen kerülnek ki. … A szocialista vállalat a népgazdasági terv alapján lényegében előre szabályozott piachoz alkalmazkodik, itt fejti ki aktív szerepét, folytat versenyt jövedelmének növelése céljából. Ez a piac egyúttal objektív ellenőrzést biztosit a központi irányítás ésszerűsége tekintetében is.

… A szocialista vállalat létrejötte sohasem magánakció, hanem mindig társadalmi jellegű elhatározás eredménye. … a vállalkozás kizárja a magánakció és a magánbefektetés alkalmazását, egyrészt kifejezi azt a tényt, hogy a szocializmusban személyi tulajdonba csak fogyasztási cikkek kerülhetnek, másrészt érvényesíti azt a követelményt, hogy egyének és csoportjaik nem monopolizálhatnak maguknak termelési eszközöket, ami idegen munka elsajátítását tenné számukra lehetővé.

… A szocialista állami vállalat is nyereségszerzésre irányuló, s kockázattal járó gazdálkodást folytat. Előlegeznie kell a ráfordításokat, s ez a befektetés — mint minden jövőre szóló döntés — szükségképpen kockázatot tartalmaz. Mivel pedig a befektetés elemeit a piacról kell beszerezni, a ráfordítások együttesen költségként jelennek meg, s a költségek összegének szükségképpen el kell különülnie az árbevétel többletétől, azaz, a kigazdálkodott nyereségtől, amelynek céljából a befektetés történt. … az önálló gazdálkodás (a vállalkozás) fogalmától a szocializmusban is elválaszthatatlan a nyereség. A nyereségszerzés lehetőségével és jogával pedig együtt jár a kockáztatás lehetősége és szükségszerűsége. … a szocializmus természete szerint dinamikus rendszer, jellegéből következik — a szó legnemesebb értelmében — a vállalkozási szellem, mégpedig nemcsak történelmi-politikai, hanem gazdasági téren is.

… A szocialista vállalatok vezetői csak akkor tudnak a tőkés vállalatokhoz hasonló, vagy nagyobb gazdasági aktivitással, s mi több, azoknál eredményesebben tevékenykedni, ha élvezik a vállalati kollektíva támogatását, ha meg tudják szerezni ezt a támogatást. Más szóval: a szocialista vállalat élén álló vezető egy személyben a társadalmi érdek érvényesítésére hivatott állam megbízottja, de ugyanakkor a vállalati kollektíva érdekeinek képviselője is. … végeredményben a vállalati dolgozók kollektívája az, amelyet anyagilag és erkölcsileg közvetlenül érintenek a vállalati döntések előnyös és hátrányos következményei. A kollektíva ereje az a belső gazdasági erő, ami a vállalati veszteségek csökkentésére, s a vállalati eredmény növelésére sarkallja vezetőit, s önmagát. … ez az a belső erő, amely befelé a dolgozók javaslataiban, gazdasági kezdeményezésében, és a munkaverseny különböző változataiban, kifelé pedig a vállalatok közötti szocialista gazdasági versenyben jut aktív formához.

… a szocialista vállalati nyereség következő lényeges tartalmi sajátosságait takarják: A szocialista vállalat nyeresége nem profit, hanem azoknak közvetlen kollektív jövedelme, akik azt saját termelőmunkájukkal létrehozták; nem az értéktöbblet felszíni jelensége, hanem az új érték egy része, illetve annak az a megjelenési formája, amelyhez előállítóik nem mint munkaerő-tulajdonosok jutnak hozzá bérként, hanem amit termelésieszköz-tulajdonosi minőségükben sajátítanák el. A nyereséget részint közvetlenül (vállalatuk útján) használják fel, részint pedig közvetve, úgy, hogy annak egy hányadát közérdekből államuk eltartására, annak rendelkezésére bocsátják. … a tőkés profit megszerzésének és növelésének belső hajtóereje az a törekvés, hogy a magánvagyont általában, mint értéket szülő értéktömeget mások rovására gyarapítsák … A szocialista nyereség megszerzésének és növelésének belső indítéka viszont a munkáskollektíva eszközéül szolgáló reális kapacitások fejlesztése, hogy ezzel közvetve a társadalom, közvetlenül pedig a saját fogyasztóképességét tarthassa meg és fejleszthesse ki. … A tőkés mindenkor kész arra, hogy a munkás munkaerejének és életének rovására növelje a profitot; s közvetlen érdeke minden olyan pótlólagos ráfordítás, amely egyáltalán — még ha kismértékben is — növeli a nyereség tömegét. … A szocialista vállalat természetével az áll összhangban, ha a nyereség tömegének növelése a munkások alkotó- és életerejének megkímélése és gazdagítása útján halad.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Az emberré válás útja a szocializmus –

A szocialista tervgazdálkodás jellemzői:

A szocialista népgazdaságban a tervszerűség előfeltétel a termelési eszközök társadalmi tulajdona. A népgazdaság tervszerű arányos fejlődése a szocializmus gazdasági törvénye. A proletárforradalom győzelme a termelési eszközök feletti általános rendelkezést a munkásosztály kezébe adja.

A tervszerű fejlődés eredményeként a gazdaság kiegyensúlyozottan, gyors ütemben fejlődhet.

Néhány gondolat:

A szocializmusban a dolgozó nem adja el munkaerejét, nem bérrabszolga, nem beszélő szerszám; megszűnik a kizsákmányolás, az élősködés, a megalázó szolgasors; a népgazdaság a dolgozó nép érdekében anarchiától mentesen tervgazdálkodással működik!

A tervgazdálkodás igen fejlett együttműködést, előrelátást követel a vállalkozások, a piac, a fogyasztók és a szocialista állam megfelelő szervei között. A nép (a dolgozó és fogyasztó) változékony, sokszor nehezen megismerhető szükségleteinek kielégítése igen nehezen tervezhető, de ez igaz, fokozottan igaz, az egymással konkurenciaharcban lévő kapitalista vállalatokra is, az agymosó reklámok ezt a problémát nem oldják meg. A szocializmusban azonban ez nem a dolgozók kárára valósul meg, bár nehézségek lehetnek, ellenben a kapitalizmussal szemben, ahol a dolgozó nép a beszélő szerszám és nem számít, ha sokan nyomorognak. A szocializmusnak azonban a tervgazdálkodással lehetősége van a nyomor felszámolására, amit a kapitalizmus anarchikus népgazdasága nem mondhat el magáról, ezen a jótékonykodás nem segít.

A kapitalizmusban a jótékonykodás inkább fokozza a nyomort, de biztosan nem számolja fel, nem is ez a célja. Nem kezeli a megoldatlan társadalmi problémákat sem, mert eltereli a valódi megoldásról a gondolatokat, és főleg csak demagóg, propaganda politika. Elég csak adni néhány szelet kenyeret az elesetteknek, nem kell a valódi okokat megvizsgálni, megoldani, elég az alamizsna is. Ez azonban a kapitalizmus erkölcsi rothadásának, embertelenségének a bizonyítéka, mert másnap kezdődik elölről a nyomor. A kapitalizmusban a jótékonyságot az élősködő kapitalista rablók lelkiismerete, félelme motiválja, de a jótékonykodást is alapvetően a proletárok munkájával, közreműködésével oldja meg.

A szocializmus ezért az eddigi leghumánusabb, legcivilizáltabb demokratikus társadalmi rendszer az emberiség történetében! Nem alamizsnát ad, hanem olyan munkát, jövedelmet ad, amiből tisztességesen az adott kornak, társadalmi lehetőségeknek megfelelően minden dolgozó a munkája alapján megkap. Ami a legfontosabb, nincsenek rabló élősködők, csak dolgozók.

A szocialista tervgazdaság társadalmi, népgazdasági szinten optimálisra képes, mentes a ciklikus fejlődéstől, így a gazdasági válságoktól! A kapitalista gazdaság elvileg sem lehet mentes a gazdasági válságoktól, mert a gazdaság a magánkezekben megoszlik, egymástól elkülönült, egymás ellen harcoló részekre, nincs összhang! Bár a verseny hatalmas ösztönző, de ez a szocializmusban is, emberséges körülmények között élősködés nélkül megvalósítható a munka szerinti elosztás módszerével, mint ösztönzővel, bár korántsem olyan hatékony, mint a kapitalizmusban az élősködés vonzereje és a bér, mint rabszolgaszíj. A társadalom érdekében a gazdasági élet állami irányítása a szocialista állam létével függ össze, csak így lehet a tervgazdálkodást következetesen megvalósítani, a kapitalizmusban ez nem megvalósítható, nem is törekednek erre! A kapitalizmusban a tőkések jövedelme alapvetően a befektetett tőke megtérülésével, a dolgozók kárára valósul meg.

A szocialista népgazdaság tervszerű, arányos fejlődése óriási előnyöket biztosít a kapitalizmussal szemben; a népgazdaság nem a vak véletlen szerint botorkál, mint a kapitalizmusban, ahol válságról-válságra történik a fejlődés; a szocializmus kizárja a munkanélküliséget, a tőkés gazdaságban ez elkerülhetetlen, a kapitalizmusban sok dolgozó a munkája mellett is nyomorog még a fejlett térségekben is!

A szocializmus tudományosan szervezett társadalom, vezérfonala a marxizmus-leninizmus, vezetője a kommunista pár, célja a szocialista demokrácia, a dolgozók életszínvonalának folyamatos növelése!

A kapitalizmusban a dolgozó proletár az a beszélő szerszám, annyit is ér, annyira (nem)veszik emberszámba; a tőkések profitja, konkurenciája, versenye érdekében a bérrabszolgák és a szerszámok üzemeltetését a legalacsonyabb költségen kell tartani, ami a népgazdaság tervezhetetlensége miatt túltermelési válságokra vezet; amit a dolgozók hoztak létre, azt a dolgozók nem tudják megvásárolni, ezért a felesleget meg kell semmisíteni vagy el kell pazarolni. A kapitalizmus azonban sokat tanult a szocializmustól, a saját hibáiból, félelmében a társadalmi elégedetlenség miatt és a feleslegtől való megszabadulásnak az érdekében, néha egészen ügyesen, az árakkal és bérekkel való manipulálásával kezeli a túltermelési válságot, egész jó eredménnyel. De ez hosszabb távon nem mehet a profit rovására, sőt a leggazdagabbak hihetetlen mértékben vagyonosodnak, így hatalmuk határtalan önkényuralom, fasizmus.

A kapitalizmusban a termelés társadalmilag, világméretekben tervszerűtlen, tervezhetetlen kezelése, a konkurenciaharc, a kizsákmányolás miatt felesleges, az élősködéssel fel nem használható profit is keletkezik a kizsákmányolók számára; a kapitalizmus társadalmi szinten, a társadalom érdekében ezzel a felesleggel nem rendelkezik, nem rendelkezhet, így a kapitalista állam nem vonja el, a kizsákmányolók pedig haszontalan célokra költik, miközben szükség lenne erre a népgazdaság fejlesztésében, az életszínvonal emelésében, a nyomor leküzdésében! A fejlett kapitalista állam és bankrendszer megkísérli a felesleget bevonni a gazdaságba, de ez sem szüntetheti meg a vállságokat, a polgári demokrácia magánérdekének „szabadsága” ezt nem teszi lehetővé.

A szocializmusban a nyereség a dolgozók életét javítja és a népgazdaság fejlesztését szolgálja, nincs, nem lehet felesleges nyereség!

„A tervgazdálkodás egy olyan gazdasági rendszer, ahol nem a piac, hanem az állam vagy a kormány irányítja a gazdaságot. Az ilyen gazdaságokban a gazdaság összes szektorát az állam vagy a kormány szabályozza (úgynevezett „tervekkel”), dönt minden termelőeszköz használatáról és a bevételek elosztásáról, a kommunista államrendszerhez hasonló módon. A tervezők döntik el, mit, illetve mennyit kell termelni és utasítják a vállalkozásokat, hogy azokat a javakat termeljék.” Wikipédia

(idézet: A szocializmus politikai gazdaságtana)

… A népgazdaság tervszerű arányos fejlődése — mely a szocializmusnak gazdasági törvénye — nagy előnyt és fölényt biztosít a szocialista társadalomnak a kapitalizmussal szemben. Ez a fölény mindenekelőtt abban mutatkozik, hogy a tervszerű fejlődés eredményeként a gazdaság kiegyensúlyozottan, egyenletesen, és a kapitalista rendszerhez képest sokkal gyorsabb ütemben fejlődik. A szocialista tervgazdaság mentes a ciklikus fejlődéstől, így a gazdasági válságoktól is. A tervszerű fejlődés megkíméli a szocialista társadalmat a társadalmi munka nagyarányú pazarlásától, mert a termelésben nincs anarchia, mert lehetővé válik valamennyi erőforrás gazdaságos és hatékony felhasználása. A szocialista tervgazdálkodásban biztosítani lehet a teljes foglalkoztatottságot, megszűnik a kapitalizmusra jellemző létbizonytalanság. Végül a szocialista tervgazdálkodás fölénye abban is megmutatkozik, hogy lehetővé teszi a tudomány és a technika szakadatlan (és egyenletes) fejlődését, összhangban a népgazdaság szükségleteivel.

… Ahhoz, hogy a tervszerűség általánossá váljon, vagyis az egész népgazdaság fejlődését átfogja, s az egész társadalom valóságos, objektív érdekeit szolgálja, előfeltétel a termelési eszközök társadalmi tulajdona. … Ezt az előfeltételt a szocialista forradalom teremti meg. A proletárforradalom győzelme a termelési eszközök feletti általános rendelkezést a munkásosztály kezébe adja, annak az osztálynak a kezébe, amelynek érdekei alapvetően egybeesnek a társadalmi haladás, a dolgozó lakosság egészének érdekeivel. A munkásosztály forradalmi pártja, a marxizmus—leninizmus ismeretében, képes a gazdasági törvények megismerésére és tudatos felhasználására. … A népgazdaság tervszerű fejlődébe azt jelenti, hogy a népgazdaság tudatosan és arányosan, és társadalom által előre meghatározott irányban és ütemben fejlődik. Mindennek alapján a tervszerűség a társadalmi célkitűzések gazdaságos megvalósításának feltétele és eszköze, amely elválaszthatatlan a tulajdon szocialista jellegétől.

… A párt által kidolgozott gazdaságpolitika képezi az alapját a szocialista állam gazdasági tevékenységének, az egész gazdasági élet irányításának. … A gazdasági élet állami irányítása a szocialista állam létével függ össze. A társadalom ügyeinek tervszerű irányítása — míg fennáll a kapitalista környezet és a társadalom osztályokra bomlik — nem valósulhat meg egy politikai hatalommal rendelkező különleges szerv, a munkásosztály pártja által irányított állam nélkül. Az állam védi a társadalmi tulajdont, biztosítja a szocialista munkafegyelmet, ellenőrzi a munka és az egyéni fogyasztás mértékének összhangját, biztosítja a társadalom tagjainak részvételét a gazdasági és kulturális építésben. … A szocializmus előtt egyetlen állam sem irányította össztársadalmi méretekben a gazdaságot. Az államnak ez a funkciója csak a szocialista forradalommal és a szocialista tulajdon megerősödésével fejlődött ki. … A gazdaságpolitika kialakítása az objektív szükségszerűségek felismerésén alapul.

… A szocializmusban azonban — mivel a termelési eszközök társadalmi tulajdonban vannak — a munkás nem adja el munkaerejét sem személyeknek, sem vállalatoknak, hanem, mint a társadalom dolgozó tagja, részt vesz a társadalmi termelőfolyamatban. Ezért a munkájáért kapott bér nagyságát sem szabályozhatja a munkaerő értéke, hanem az lényegében a végzett munka szerinti részesedés a megtermelt nemzeti jövedelem személyi fogyasztásra jutó részéből.

… A szocialista állam a szükségletek jobb kielégítése, a népgazdasági terv megvalósulása céljából meghatározza az árutermelő szocialista vállalatok gazdálkodásának körülményeit és szabályait. E vállalatok jövedelmének tetemes részét az állami költségvetésben centralizálja, s a népgazdasági tervben meghatározott célokra költi el, ez úton jelentős közvetlen irányítást is gyakorol. Megfelelő gazdasági információkkal látja el a vállalatokat, elősegíti együttműködésük szervezését, ellenőrzést gyakorol gazdasági tevékenységük felett. … A termelési eszközök társadalmi tulajdonán nyugvó tervgazdálkodás megteremtésével, a szocializmus megvalósításával döntő lépés következik be a munka közvetlenül társadalmivá válásában.

… A szocialista újratermelés eredményességének alapvető feltétele, hogy a termelés különböző ágai, az újratermelés különböző mozzanatai között olyan átfogó, az egész népgazdaságra kiterjedő arányok jöjjenek létre, amelyek biztosítják az újratermelési folyamat egyensúlyát és folytonosságát. Már Marx hangsúlyozta, hogy meghatározott termelésnek meghatározott elosztás, meghatározott csere, meghatározott fogyasztás, és ezeknek egymással való meghatározott arányai felelnek meg. Az ilyen arányok megvalósulása lehetővé teszi, hogy a népgazdaság ágai és tényezői egymásnak megfeleljenek, egymással összhangban működjenek, vagyis egymással egyensúlyba kerüljenek. … A kapitalizmustól eltérően, a szocialista újratermelés folyamata a legfontosabb vonatkozásokban nem ösztönösen megy végbe, hanem a társadalom szervei által tudatosan, hosszabb időre kialakított arányosság feltételei között. Az egyensúlyi feltételek szocialista viszonyok között is időszakonként megváltoznak, de ez a változás a régebbi arányok tudatos, nagyobb megrázkódtatások nélkül megvalósítható átalakítása révén történhet meg. … A szocialista újratermelés arányosságának és megfelelő egyensúlyi feltételeinek legfontosabb követelménye az, hogy a társadalmi terméket a kielégítésre váró társadalmi szükségleteknek megfelelő terjedelemben és összetételben állítsák elő. … A szocialista társadalom szervei hosszabb távra tervszerűen teremtik meg az összhangot az egyes termékcsoportok előállítására fordított társadalmi munka tömege és a társadalmi szükségletek között, amelyeket e termékcsoportok kielégíthetnek. … Aránytalanságok — az objektív körülményekben beállott változások folytán, vagy az irányítás és tervezés fogyatékossága következtében — a szocialista termelésben is bekövetkezhetnek. Ezek azonban nem ismétlődnek meg időszakosan, szükségszerűen, és kiküszöbölésüket a szocialista állam az általa centralizált erőforrások és tartalékok felhasználásával meg tudja oldani. … A termékeket a szocialista társadalomban is árukként hozzák forgalomba, és így az előállított termékmennyiség és a termékfelhasználás egyensúlya minden egyes időszakban mint a termelés és az értékesítés egyensúlya, mint piaci egyensúly valósul meg. A piaci egyensúly — amely a kereslet és kínálat összhangjában jelentkezik — önmagában nem biztosítja a népgazdasági arányosságot, de elkerülhetetlen megjelenési formája ennek.

… Az újratermelés társadalmi optimumának kérdése csak a szocialista társadalom viszonyai között merülhet fel. A kapitalista gazdaságban az optimumot az uralkodó tőkésosztály számára a maximális profit testesíti meg, ennek rendeli alá a dolgozók szükségleteinek kielégítését is. Csak a szocialista gazdaságban lehet társadalmi szempontból meghatározni az optimális fejlődés reálisan megvalósítható feltételeit. Az optimális fejlődés realizálását a szocialista országok — a belső és külső (nemzetközi) feltételek alakulásától függően — mind jobban megközelíthetik.

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

A tervgazdaság előnyei. A népgazdaság tervszerű fejlődése óriási előnyöket biztosít a szocialista társadalomnak a kapitalizmussal szemben. A kapitalizmussal ellentétben, ahol az arányosság csak véletlenszerűen fordul elő, s a gazdaság időszakonként megismétlődő válságokon át, ciklikusan fejlődik, a szocialista gazdaság szakadatlanul, töretlen ívben és soha, sehol nem tapasztalt gyorsasággal fejlődik, azoknak az arányoknak alapján, amelyeket a szocialista állam a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének és a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeivel összhangban állapít meg. A szocialista gazdaság nem ismeri a pusztító gazdasági válságokat, amelyek roppant anyagi károkat okoznak a társadalomnak, és időről időre visszavetik fejlődésében.

… A szocialista tervgazdaság kizárja a munkanélküliséget, és biztosítja a társadalom minden munkaerejének hasznosítását. A tőkés gazdaság elkerülhetetlenül munkanélküliséget szül, s a kapitalisták a munkanélküliséget eszközül használják fel arra, hogy olcsó munkaerőt biztosítsanak vállalataik számára.

A tervgazdaság a termelés olyan fejlődését feltételezi, amely az egész társadalom szükségleteinek kielégítésére irányul. A kapitalisták azokba a gazdasági ágakba fektetik tőkéjüket, amelyekben magasabb a profitráta.

A szocialista tervgazdaság biztosítja a tudománynak és technikának a népgazdaság szükségleteivel összhangban álló fejlődését. A kapitalizmusban a technika fejlődése a konkurrencia és a termelési anarchia törvényének van alávetve, rendkívül egyenetlenül megy végbe s elkerülhetetlenül fokozza a termelés fejlődésében tapasztalható aránytalanságot.

A szocialista tervgazdaság megkíméli a társadalmat a társadalmi munkának a tőkés gazdaságra jellemző nagyarányú pazarlásától, ugyanakkor pedig — az egyes vállalatok és az egész népgazdaság viszonylatában egyaránt — valamennyi erőforrás leggazdaságosabb és leghatékonyabb hasznosítását is biztosítja, s a termelés növelésének egyre újabb forrásait és tartalékait tárja fel.

A szocialista állam terv alapján határozza meg a vállalatok termelési kapcsolatát, és biztosítja a szocialista termelés lehető legésszerűbb területi elhelyezését.

fejlődésszakaszát nézzük, azt találjuk, hogy — bár számos lényeges eltérés mutatkozik a gazdálkodás megvalósult konkrét formái között —, a gazdálkodási rendszer általános rendeltetése az, hogy eszközül szolgáljon a valóságos társadalmi érdekek érvényre juttatásához, s az egész népgazdaság ennek megfelelő tervszerű fejlesztéséhez.

… Mindenekelőtt a termelőerők fejlettsége és a termelés társadalmasítottságának foka teszi szükségszerűvé, hogy a termelést, a forgalmat és az elosztást racionálisan, a tudomány eszközeinek alkalmazásával kidolgozott fejlesztési tervek alapján szervezzék. Ez a tendencia, mint tudjuk, már a kapitalizmusban erőteljesen érvényesül, áttöri a tőkés magántulajdon hagyományos kereteit, kiváltja a kollektív tőkés tulajdonformák és az állami szabályozás bizonyos formáinak létrejöttét. Következetes megvalósítása elé azonban áthághatatlan akadályokat állít az, hogy mindvégig magánelsajátítás folyik, s így a gazdálkodás egészében spontán, tervszerűtlen jellegű marad.

… A tervgazdálkodást szükségszerűvé teszi továbbá az is, hogy másképp nem lehet megvalósítani a társadalmi szükségletek legjobb kielégítését, vagyis a termelésnek azt a célját, amely a termelési eszközök társadalmi tulajdonából, a termékek társadalmi elsajátításából fakad. Az elsajátítás társadalmi formájával egyúttal objektív lehetőséggé is válik a termelési, forgalmi és elosztási folyamat tényezőinek a tényleges társadalmi szükségletek legjobb kielégítésére történő, ésszerű megszervezése.

… Amilyen elkerülhetetlen az, hogy a tőkés gazdaság működését társadalmi szinten a profitra törekvéssel együtt járó válságok, tervszerűtlen tendenciák jellemezzék, ugyanúgy elkerülhetetlen szükségszerűség a szocializmus számára, hogy gazdasága tervszerűen működjék.

… Az, hogy a szocialista gazdaság működésének módja minőségileg különbözik az előző alakulatok tervszerűtlen jellegétől, nem zárja ki, sőt feltételezi, hogy átvegyék és alkalmazzák azok olyan történelmileg kialakult automatizmusait, szervezeti formáit és módszereit, amelyek megfeleltek a termelőerők, s a belőlük következő technikai-gazdasági viszonyok, illetve bizonyos különös társadalmi-gazdasági viszonyok szocializmusra is jellemző fejlettségének. Persze, ezek átvétele (pl. az üzemszervezés, a gazdaságossági számítási módszerek, a specializálási eljárások, a bankszervezet, vagy az árukategóriák stb.) nem történhet mechanikusan. Már csak azért sem, mert a szocializmussal megváltozik e formák és módszerek rendeltetése és módosulnak azok funkciói. Mégsem árt hangsúlyozni, hogy amiként a szocializmus nem a kapitalizmusban kifejlesztett termelőerők lerombolását, hanem az új tulajdonviszonyok közt azok átvételét és továbbfejlesztését jelenti, a szocialista gazdálkodás sem vetheti szemétdombra mindazt, ami a tőkés gazdálkodás módszereihez tartozott. Tanulmányoznia kell, mi az, ami e módszerekből az új célok szolgálatába állítható, és hogy milyen korlátokkal — esetleg milyen szélesebb lehetőségek között —, mikor lehet ezt megtenni.

… Miután a szocialista társadalom nem antagonisztikus, hanem köztulajdonon épülő társadalom, gazdasága nem működhet tartósan a külön érdekeket képviselő vállalatok kapcsolatainak összfolyamathoz való passzív alkalmazkodása, tehát csupán spontán szerveződése által. A szocializmus társadalmi természetének az felel meg, hogy a vállalatok tevékenysége népgazdaságilag szervezett egységet, összehangolt folyamatot alkosson. Ezért alapvető része a szocialista tervgazdálkodás rendszerének a központi irányítás.

… A központi tervirányítás rendszere segítségével a társadalmi szükségletek kielégítésének szolgálatába kell állítani a szocializmus termelőerőinek, a termelés (a forgalom, az elosztás) egész folyamatának működését és fejlesztését. … A központi tervirányítás rendszere segítségével kell gondoskodni a szocialista népgazdaság egyensúlyáról, kiegyensúlyozott (arányos) fejlődéséről. … A központi tervirányítás rendszere segítségével oda kell hatni, hogy optimális népgazdasági növekedést lehessen elérni. … A központi tervirányítás rendszere segítségével kell elérni, hogy az egyéni és a vállalati külön érdekek ellentmondásai egymással és a közérdekkel, általában az utóbbiak javára oldódjanak meg, s hogy ezáltal az egyéni és a vállalati gazdasági döntések, valamint azok anyagi következményei a valóságos társadalmi közérdeket mindinkább kifejező központi (állami) akarat érvényre jutását mozdítsák elő. … A szocialista tervirányítási rendszernek gazdaságilag alá kell támasztania a szocialista állam politikáját.

… A szocializmus gazdasági kérdései — a különböző osztályok és államok létezése miatt — a politikában koncentrálódnak. A politika és a gazdaság egyazon társadalom életmegnyilvánulása: a szocializmusé. Ezért nem tekinthető ez a funkció a tervirányítási rendszer valamiféle „gazdaságon kívüli”, a gazdaságtól idegen funkciójának.

… A szocialista gazdaságirányítási rendszernek elidegeníthetetlen alapeleme a tervezés. Tervek nélkül nincs tervszerűség. A tervezés — mindenekelőtt a központi tervezés — a gazdaság minden más tevékenységével összefonódó, sajátos gazdasági tevékenység, amelynek közvetlen „termékeit” különböző tervek alkotják, miközben e tervek elemi feltételekül szolgálnak a társadalmi újratermelési folyamat tervszerűségének biztosítására. … A népgazdasági tervezés legtágabban értelmezve magában foglalja a műszaki tervezést, a vállalati és a helyi gazdasági tervezést, de ezek által és ezeken túlhaladva, mindenekelőtt az újratermelés összfolyamatára terjed ki. A népgazdasági tervekben nemcsak a termelőerők színvonalbeli és belső technikai összetételének változásait irányozzák elő országos méretben, hanem megtervezik a termelési viszonyok változásait, valamint az ezen változások elérését célzó intézkedéseket is.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni

– Az emberré válás útja a szocializmus –

A szocialista termelés jellemzői:

A szocialista árutermelő gazdaságban a piac szabályozott piacként működik. A tőkés piac anarchikus vonásai a kapitalizmus antagonisztikus ellentmondásaiból fakadnak. A szocialista termelés a lakosság szükségletei minél magasabb fokú kielégítését szolgálja. A kapitalista termelés a tőkések minél nagyobb profitját, az élősködését szolgálja.

Az értéktörvény kifejezi azt a tendenciát, hogy az árukat értékükön, termelési áruk arányában cseréljék. Hosszabb időszakot tekintve a piaci árak mozgásának centruma az érték, a termelési ár. A monopolár az imperializmusban a termelési költségek plusz az átlagprofitrátát jóval meghaladó profit. Az elkülönült termelők munkája szocializmusban is árucserével válhat a társadalmi összmunka részévé.

A szocialista termelést a szocialista társadalmi tulajdon tényéből következő tervszerűség jellemzi. Csak a szocialista gazdaságban lehet társadalmi szempontból meghatározni az optimális fejlődés feltételeit. A kapitalista gazdaságban az optimumot az uralkodó tőkésosztály számára a maximális profit testesíti meg.

Néhány gondolat:

A Magyar Népköztársaság Alkotmánya: Az Alkotmány kimondja, hogy »a Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama«, hogy: »minden hatalom a dolgozó népé«. A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka és »minden munkaképes polgárnak joga és kötelessége és becsületbéli ügye, hogy képessége szerint dolgozzék«, és ennek megfelelően »a Magyar Népköztársaság megvalósítani törekszik a szocializmus elvét: Mindenki képessége szerint, mindenkinek munkája után«.

A szocializmusban a dolgozók jövedelme a végzett munkájuk mennyiségétől, minőségétől függ; az elosztás fő elve a munka szerinti elosztás; mindenkit egyenlő mértékkel, a munkával mérnek! Minden egészséges munkaképesnek, kötelező dolgoznia!

A kapitalizmusban a kapitalisták jövedelme alapvetően a bérrabszolgák kizsákmányolásból keletkezik; a proletárok jövedelme a munkaerejük eladásának az árából keletkező termelési költség; a munkaerő költsége csökkenti a tőkések profitját, ezért, mint minden termelési költséget a legalacsonyabb szinten kell tartani!

A kapitalizmus a működési módja miatt nem törekedhet a valódi egyenlőségre, mert a proletárok bérrabszolgák, a tőkéseknek csak a saját profitja miatt van szüksége a beszélő szerszámokra! A proletár beszélő szerszám pont annyit ér, mint az egyéb szerszámok, árucikk, termelési költség, nincs semmilyen hatalma, így demokráciája sem lehetséges.

Leegyszerűsítve: A kapitalizmusban vannak felsőbbrendű emberek és az ő hasznukért élő, proletár dolgozó beszélő szerszámok. A polgári demokráciában jogilag akárki lehet felsőbbrendű vagy beszélő szerszám. Vajon ez a valódi szabadság? Vajon szabadon választható, hogy ki melyik társadalmi osztályba tartozzon? Vajon az a lusta, aki munkával keresi jövedelmét, vagy az, aki élősködik?

Lehet így a társadalom többségének, a dolgozóknak demokráciája?

A szocializmus sokkal emberségesebb társadalom, mint a kapitalizmus tőkés magánérdekeltségű társadalma, mert valódi egyenlőségre törekszik, ezért a dolgozó közösséget képviselő szocialista állam, a dolgozók állama szervezi, irányítja a népgazdaságot, a kommunista párt vezetésével, a dolgozók érdekében!

A szocialista modellben a termelőeszközök közösségi, társadalmi tulajdona lehetővé teszi a tervgazdálkodást; a tervgazdálkodás a népgazdaság folyamatos, arányos fejlődését eredményezi, így a válságok elkerülhetők.

A szocialista modell előrelátóan, a dolgozó nép szükségleteinek fokozódó szinten való kielégítését a társadalmi méterű tervgazdálkodás teszi lehetővé! A társadalmi harmóniát, a szocialista demokráciát, az emberi és polgári jogok megvalósítását a felismert társadalmi törvények alkalmazásával, a marxizmus-leninizmus tudományos eredményeinek a felhasználásával éri el.

Csak a szocialista modell teszi lehetővé a dolgozó nép számára a demokráciát!

A kapitalista modellben a gazdaságilag elkülönült tőkések konkurenciája, a piaci anarchia, a társadalmilag tervezhetetlen, szervezhetetlen népgazdaság miatt időnként túltermelési vállság keletkezik! A túltermelésből következik, hogy időnként csökkentik a termelést, így a gépek, a szerszámok és ezzel együtt a beszélőszerszámok jelentős része is parlagon, nyomorban él az egyensúly kialakulásáig! A társadalmi törvényeket igen korlátozott mértékben használhatják fel, mert akkor a kizsákmányolás, a bérrabszolgaság, a tőkés élősködés, felsőbbrendűség embertelenségét is el kellene ismerni.

A szocialista modell a tervszerű, a társadalmilag előrelátó, az arányosan fejlődő gazdálkodása miatt sokkal emberségesebben működik, mint a társadalmilag – a nemzeti és világméretekben – anarchikus kapitalista modell!

(idézet: A szocializmus politikai gazdaságtana)

… A szocializmusban … szükségszerű az árutermelés. … A szocialista árutermelés gyökeresen különbözik a tőkés árutermeléstől, és általában a magántulajdonon alapuló árutermelés minden eddigi típusától. A különbség alapja az, hogy a termelési eszközök magántulajdonát felváltotta a termelési eszközök társadalmi tulajdona. … Az áru a szocializmusban is a használati érték és érték egysége. … A szocialista árutermelés egyrészt munkafolyamat, használati értékek előállítására irányuló célszerű tevékenység. Ebben a minőségében nem különbözik bármely más gazdasági alakulat termelésétől. A szocializmusban a termelés, mint áruk előállításának folyamata, egyben értékesülési, értékalkotó folyamat is, absztrakt munka kifejtése. A termelőknek a szocialista árutermelésben is hosszabb ideig kell dolgozniuk, mint ameddig megtermelik annak az értékrésznek az egyenértékét, amelyet munkabér formájában közvetlenül megkapnak. … E közös vonások mögött — amelyek egyaránt jellemzőek a kapitalista és a szocialista áruviszonyokra — gyökeresen eltérő tartalom húzódik meg. Mivel a termelési eszközök és a munkaerő egyesítése a szocialista árutermelés folyamatában nem a tőkéstulajdon, hanem a társadalmi tulajdon keretei között valósul meg, az értékesülési folyamat a szocialista termelésben nem válhat tőkés értéktöbbletet szülő folyamattá. Ez utóbbi csak a tőkés árutermelés sajátossága.

… mivel a szocializmusban léteznek az áru- és pénzkapcsolatok, továbbra is fennáll az árutermelés általános ellentmondása: a munka egyfelől társadalmi jellegű, társadalmi szükségletre termelik a termékeket, másfelől gazdaságilag elkülönült termelőegységek fejtik ki a társadalmi munkát. Az elkülönült termelők munkája ezért csak kerüld úton, az árucsere közvetítésével, közvetve válhat a társadalmi összmunka részévé. … Ahhoz, hogy a megtermelt áruk valóban a társadalmi fogyasztásba kerüljenek, ezeknek használati értékként és értékként egyaránt realizálódniuk kell.

… Az értéktörvény kifejezi azt a tendenciát, hogy az árukat értékük, illetve annak módosult formája (termelési áruk) arányában cseréljék. Ezért — hosszabb időszakot tekintve — a piaci árak mozgásának centruma az érték, illetve módosult formája (pl. a termelési ár).

… az áruforgalomban, a piacon azonban csak az áruértékek realizálása, az érték alakváltozása megy végbe, a piaci mechanizmus pedig csak közvetíti ezeket. … . A tőkés piac anarchikus vonásai a kapitalizmus antagonisztikus ellentmondásaiból fakadnak. … A szocialista gazdaságban a piac … szabályozott piacként működik.

… A szocialista bővített újratermelés közvetlenül a lakosság növekvő anyagi és kulturális szükségletei minél magasabb fokú kielégítését szolgálja. Legfőbb mozgatóereje az a törekvés, hogy a szükségletek kielégítésére alkalmas termékek minél nagyobb tömegét a társadalmi munka lehető legtakarékosabb ráfordításával állítsák elő. … A szocialista bővített újratermelés egész folyamatát a szocialista társadalmi tulajdon tényéből következő tervszerűség jellemzi. Ahhoz, hogy a szocialista újratermelés megvalósuljon, szükségszerű, hogy a társadalom szervei hosszabb távra tudatosan tervezzék meg az anyagi javak és a munkaerő újratermelésének méreteit, fő arányait, ütemét. … Csak a gazdasági fejlődés törvényszerűségeinek — köztük az értéktörvény követelményeinek — tudatos előrelátása alapján, tehát csak a társadalom szerveinek tudományosan megalapozott, központi tervelőirányzatai révén lehet a társadalom érdekeinek megfelelően meghatározni a termelés és a fogyasztás jövőbeni arányait, szerkezetét, az újratermelés bővülésének ütemét.

… A társadalmi terméket … a szocialista újratermelésben is c + v + m-mel jelölhetjük. Figyelembe kell azonban venni, hogy a c nem a profitszerzési célra felhasznált állandó tőkét, hanem a társadalmi tulajdonban levő termelési eszközök ráfordítását jelzi; a v nem értéktöbbletet termelő változó tőke, hanem a létrehozott új értéknek a termelőszférában foglalkoztatott dolgozók díjazására fordított része (amely díjazást a szocializmusban nem a munkaerő értéke, hanem a társadalmi termelés által teremtett lehetőségek határoznak meg); az m, a többlettermék pedig nem a tőkések számára termelt értéktöbblet, hanem a dolgozók társadalmának közös szükségleteit szolgálja, ezért nem áll többé antagonisztikus ellentétben a szükséges termékkel.

… Az újratermelés társadalmi optimumának kérdése csak a szocialista társadalom viszonyai között merülhet fel. A kapitalista gazdaságban az optimumot az uralkodó tőkésosztály számára a maximális profit testesíti meg, ennek rendeli alá a dolgozók szükségleteinek kielégítését is. Csak a szocialista gazdaságban lehet társadalmi szempontból meghatározni az optimális fejlődés reálisan megvalósítható feltételeit. Az optimális fejlődés realizálását a szocialista országok — a belső és külső (nemzetközi) feltételek alakulásától függően — mind jobban megközelíthetik.

… A szocialista termelési mód előnyei: a) A társadalom rendelkezésére álló erőforrásokat (munkaerőt, termelési eszközöket, természeti kincseket) a szocialista tulajdonviszonyok mellett, a tervszerű szocialista gazdaságban sokkal teljesebben és ésszerűbben lehet felhasználni, mint bármely régebbi termelési módban. b) A nemzeti jövedelem felhasználását a szocialista társadalomban nem osztály- vagy csoportérdekek, hanem közvetlenül a társadalom érdekei határozzák meg. Ez lehetővé teszi a felhalmozási ráta optimális színvonalának és a felhalmozási alap észszerű elosztásának megvalósulását. c) A beruházások alakulását nem a spontán tőkeáramlások, hanem döntően a társadalom központi szervei irányítják, a gazdasági fejlődés tudományos előrelátásából és a társadalmi szükségletek felméréséből kiindulva. Ez módot ad az állóalapok egységes terven alapuló, céltudatos, és éppen ezért minden eddiginél sokkal hatékonyabb felhasználására.

… A növekedés tényezőinek kedvező alakulása megmutatkozott a legutóbbi fél évszázad során a szocialista országok gyors gazdasági fejlődésében. A legutóbbi négy évtizedben (1929—1965) a Szovjetunió ipara évi átlagban 11,1%-kal, az Egyesüli Államoké 4%-kal, Angliáé és Franciaországé 2,5%kal növekedett. … Hasonló képet mutat a második világháború után létrejött többi szocialista ország fejlődési üteme is. 1950 és 1965 között a szocialista országok ipari termelése megnégyszereződött, míg a kapitalista országoké — a konjunktúra ellenére is — csak megkétszereződött. Ez tette lehetővé, hogy míg a szocialista országok ipari termelése 1950-ben a világ ipari termelésének csak 20%-a volt, 1965-ig annak 38%-ára emelkedett.

… A szocialista társadalom legfőbb célja: tagjainak minél kedvezőbb életviszonyokat, minél magasabb életszínvonalat biztosítani. Az életszínvonal alapvető meghatározói a következők:

1. A lakosság anyagi javakkal való ellátottsága.
2. A munkaidő hossza, illetve a dolgozók rendelkezésére álló szabad idő mennyisége. Ugyanez a dolgozók egész életviszonylatában (tehát hogy hány éves korban, hány évi munka után jogosultak nyugdíjra).
3. A munkakörülmények (a munka fizikailag megerőltető, illetve az egészségre káros volta) és a munka intenzitásának a foka.
4. Az egészségügyi ellátottság.
5. A kulturális ellátottság.
6. A lakás- és kommunális ellátottság, valamint a közlekedési viszonyok.

… A munkások és alkalmazottak egy főre jutó személyes rendelkezésű reáljövedelme hazánkban 1949 és 1965 között mintegy 100%-kal nőtt. … A második ötéves terv éveiben (1961—1965) a munkások és alkalmazottak egy főre jutó személyes rendelkezésű reáljövedelme 18,4%-kal nőtt. … A parasztság egy főre jutó reáljövedelme 1949 és 1965 között kb. 70%-kal, fogyasztása — mely életviszonyainak változását közvetlenebbül tükrözi — 80%-kal nőtt. … A második ötéves terv idején a parasztság személyes jövedelméből fedezett fogyasztása 12,7%-kal emelkedett, összes fogyasztása (társadalmi juttatásokkal együtt) gyorsabban, 16,8%-kal, mivel társadalmi juttatásai ugrásszerűen nőttek. … a mezőgazdaságban dolgozó családok egy-egy tagjára az 1930-as években legfeljebb évi 200 pengő jövedelem jutott, tehát kb. havi 16—18 pengő. Jövedelmük ma (1968) ennek kb. a három-négyszerese.

Szocializmusban … a dolgozók jövedelme elsődlegesen végzett munkájuk mennyiségétől és minőségétől kell, hogy függjön. Mindenki olyan arányban jut a számára szükséges javakhoz, amilyen arányban hozzájárul a társadalom szükségleteinek kielégítéséhez. A szocialista elosztás fő elve csak a munka szerinti elosztás lehet. … Az anyagi érdekeltség nemcsak a szocializmus sajátossága. … Az anyagi érdekeltség helyes alkalmazása esetén — amely elsősorban a munka szerinti elosztást jelenti — az egyén érdeke egy irányba esik a társadalom érdekével … A szocializmusban nincsen olyan termékbőség, amely lehetővé tenné, hogy a társadalom valamennyi tagjának szükségleteit teljes mértékben kielégítsék. Szükségszerű a munkára való ösztönzés, ezért a szocializmus alapvető elosztási elve nem lehet a javak egyenlő elosztása sem. A szocialista egyenlőség nem ezt jelenti. A szocialista egyenlőség az elosztás terén mindenekelőtt abban áll, hogy megszűnnek az elosztás osztályegyenlőtlenségei, hogy nem a tőke vagy a földtulajdon dönti el a részesedést, hanem mindenkit egyenlő mértékkel, a munkával mérnek. … A munkabér a szocializmusban a munkások és alkalmazottak végzett munkájuk mennyiségének és minőségének megfelelő részesedése a lakosság személyes szükségleteinek kielégítését szolgáló anyagi javakból és szolgáltatásokból. Alakulását nem a munkaerő értéke, a munkaerő újratermelésének költségei szabályozzák, hanem alapvetően a társadatom anyagi lehetőségeinek fejlődése határozza meg.

… Az átlagos reálbér már 1949-ben meghaladta a háború előttit. 1949-től 1965-ig a reálbér 70%-kal nőtt.

… A bérből és fizetésből élők részére kifizethető bérek összességének, a társadalmi munkabéralapnak döntő részben a nemzeti jövedelem egyéni fogyasztási alapja a forrása.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni

Alekszandr Fagyejev

Első rész

34.

Ugyanakkor, amikor Turkenyics lakásán javában folyt a megbeszélés, Andrej Valko és Matvej Sulga ott álltak Brückner „mester” és helyettese, Balder őrmester előtt, ugyanabban az irodában, amelyben néhány nappal ezelőtt Viktor apjával szembesítették Sulgát.

Mind a ketten javakorabeli emberek, széles vállúak, úgy álltak egymás mellett, akár két ikertölgy a réten. Valko kissé szikárabb, feketébb, komorabb, a szeme fehérje veszedelmesen csillogott bozontos szemöldöke alatt, míg Kosztyijevics széles arca, melyet apró pontok árnyékoltak, az elszánt, kemény vonások ellenére is derűs és nyugodt volt.

Olyan sok embert tartóztattak le, hogy e néhány nap alatt egy időben vallatták őket Brückner mester, Balder őrmester és Szolikovszkij „policáj”-főnök irodahelyiségében. De Valkót és Kosztyijevicset eddig még egyszer sem zavarták. Sőt, jobban táplálták őket, mint amikor még Sulga magában volt. Ezekben a napokban Valko és Sulga cellájuk falán át szakadatlanul sóhajokat, káromkodásokat, csizmák topogását, fegyvercsörgetést, mosdótálak és vedrek zörgését, kiloccsant víz csobogását hallották, amikor a padlót felmosták a vértől. Időnként valamelyik távoli cellából gyereksírás ért hozzájuk.

Amikor kihallgatásra vitték őket, nem kötözték meg a kezüket, amiből arra következtettek, hogy jó szóval és ravaszsággal akarják őket megvásárolni és becsapni. De hogy az előírás, az „Ordnung” szerint menjen minden, Brückner főtörzsőrmester szobájában a tolmácson kívül még négy fegyveres katona, továbbá Fenbong altiszt is – ugyanaz, aki elővezette a foglyokat – ott állt a hátuk mögött, revolverrel a kezében.

A kihallgatás Valko személyazonosságának megállapításával kezdődött. Valko megmondta a nevét. Olyan ember volt, akit mindenki ismert a városban. Surka Reiband is tudta, kivel van dolga, amikor Brückner részére lefordította válaszait. Valko Surka Reiband szemében félelmet és élénk, szinte személyes kíváncsiságot fedezett fel.

Brückner „mester” megkérdezte Valkót, ismeri-e azt az embert, aki mellette áll, és hogy ki az illető. Valko majdnem elnevette magát.

– A cellában ismerkedtünk meg – válaszolta.

– Ki ő?

– Mondd meg a főnöködnek, hogy ne adjon fel hiábavaló kérdéseket – szólt komoran Reibandhoz. – Értse meg, hogy csak annyit tudok, amennyit ez az ember maga mondott nekem.

Brückner mester elhallgatott, de úgy kidüllesztette a szemét, mint a bagoly, olyan arcot vágott, mint aki nem tudja, mit kérdezzen. Hogyan is kérdezzen, ha az, akit vallatott, nincs megkötözve, és nem verik. Ilyenkor unta a dolgot, és kényelmetlenül érezte magát. Aztán így folytatta:

– Ha a társadalmi helyzetének megfelelő bánásmódra tart igényt, akkor először is nevezze meg azokat, akiket magával együtt kártevő munkára hagytak itt.

Reiband lefordította.

– Nem ismerek ilyeneket – felelte Valko. – És azt gondolom, nem is volt rá idő, hogy visszahagyjanak ilyeneket. Én a Donyectől jöttem vissza, mert nem tudtam evakuálni – és Valko kegyetlen cigányszemével keményen előbb Reibandra, majd Brückner mesterre nézett.

Brückner mester arcának alsó részén, ott, ahol a nyaka kezdődött, vastag, pöffeteg ráncok sorakoztak. Így állt pár percig, aztán felvette az asztalról szivartárcáját, kivett belőle egy gyűrűtlen szivart, és két ujja között odanyújtotta Valkónak, miközben megkérdezte:

– Maga mérnök?

Valko régi gazdasági vezető volt, még a polgárháború után bányászból léptették elő, s a harmincas években elvégezte az Ipari Akadémiát. De semmi értelme, hogy elmondja mindezt ennek a németnek. Úgy tett, mintha nem venné észre a felkínált szivart, és igennel válaszolt.

– Ilyen képzettséggel és tapasztalattal sokkal magasabb és anyagilag hasonlíthatatlanul jobb helyet foglalhatna el az új rendben, ha hajlandó erre – mondta Brückner mester, és komoran oldalt hajtotta fejét, de a szivart még mindig Valko felé nyújtotta.

Valko hallgatott.

– Fogja, fogja a szivart … – mondta Surka Reiband ijedt szemmel, sziszegő hangján.

Valko, mintha nem hallaná, tovább nézte Brückner mestert, és cigányszemében víg szikra gyulladt ki.

Brückner mester vastag, sárga keze a szivarral remegni kezdett.

– Az egész donyeci szénvidék, bányáival és üzemeivel együtt, a Szén- és Kohóipari Üzemek Kiaknázására Létesített Keleti Társaság vezetése alá került – mondta Brückner, és olyat sóhajtott, mintha nagyon nehezére esett volna a beszéd. Aztán még mélyebbre hajtotta fejét, és most már határozott mozdulattal nyújtotta Valko felé szivarját, majd kijelentette: – A nevezett társaság meghatalmazásából felajánlom önnek a helyi igazgatóság főmérnöki állását.

Surka Reiband erre szinte megmerevedett, fejét a nyaka közé húzta, és úgy fordította le Brückner mester szavait. Mintha köhögés ingerelné a torkát.

Valko néhány pillanatig nézte Brückner mestert. Fekete szeme összeszűkült.

– Én belemennék ebbe az ajánlatba … – mondta végre. – Abban az esetben persze, ha jó munkafeltételeket biztosítanak …

Még ahhoz is volt ereje, hogy hangja behízelgő legyen. Közben attól félt, hogy Sulga nem érti meg, milyen távlatokat nyithatna meg az ügy számára Brückner mester váratlan ajánlata. De Sulga meg se mozdult, nem nézett rá – nyilvánvaló tehát, hogy mindent jól megértett.

– Feltétel? – Brückner arcán olyan mosoly futott végig, amelytől valahogyan állativá változott. – A feltételek szokásosak: ön feltárja előttem a maguk szervezetét – az egészet, mindent! … Mindent! Most, rögtön! – Brückner az órájára nézett.

– És tizenöt perc múlva szabad lesz, egy óra múlva pedig már az igazgatóság hivatalában ül.

Valko nyomban mindent megértett.

– Nem tudok semmiféle szervezetről, véletlenül kerültem ide- mondta természetes hangján.

– Ahá, te gazember! – ordította kárörvendően Brückner mester, mintegy igazolva, hogy Valko jól értette őt. – Te vagy a feje az egésznek! Mi mindent tudni! … – nem tudta magát tovább féken tartani, és a szivart belenyomta Andrej bácsi arcába. A szivar összetört, és a csendőr kölni szagtól bűzlő ujjait Andrej bácsi szájába pöckölte.

Ebben a pillanatban Valko barna, erős kezével nagy lendülettel Brückner mester arcába vágott.

Brückner mester felhorkant. Az eltört szivar kiesett a kezéből, ő pedig nagyot zuhanva elterült a földön.

Egy pillanatra mindenki megmerevedett. Brückner mester mozdulatlanul feküdt a földön, kerek, keményre feszült hasa kidagadt vaskos, lomha testéből. Aztán minden a feje tetejére állt Brückner mester irodájában.

A nem nagyon magas, de testes és nyugodt Balder őrmester a kihallgatás egész ideje alatt az asztal mellett állt, álmosan nézegetett körbe puffadt, vizenyős, de sokat tapasztalt szemével, szabályos időközökben szuszogott, és ilyenkor szürke egyenruhába szorított nagy teste, mint a kelt tészta, hol emelkedett, hol meg lesüppedt. Amikor a dermedtség felengedett, Balder arcát egyszerre elöntötte a vér, és egy helyben toporzékolva elordította magát:

– Vigyétek!

Fenbong altiszt katonáival Valkóra vetette magát. Fenbongnak, bár mindegyiknél közelebb állott hozzá, mégse sikerült megragadnia Valkót, mert ebben a pillanatban Matvej Kosztyijevics iszonyú, érthetetlen rekedt hangon elkiáltotta magát:

– Eh, te leprás nyavalya! – és egyetlen ökölcsapással a szoba túlsó sarkába lódította Fenbongot. Aztán, mint veszett bika, leszegve széles koponyáját, rárontott a katonákra.

– Ej, kemény gyerek vagy, Matvej! – mondta elragadtatással Valko, kitépte magát a német katonák kezéből, aztán teljes erejével az elhízott Balder őrmesterre ugrott. Az védekezően maga elé kapta izzadt kezét, és rákiáltott a katonákra:

– Ne lőjetek! … Tartsátok, fogjátok az átkozottakat!

Matvej Kosztyijevics hihetetlen erővel, keményen dolgozott öklével, lábával, fejével. Felborította a katonákat. Közben az elszabadult Valko rávetette magát Balder őrmesterre. Az elhízott, kövér Balder meglepő fürgeséggel futott előtte az asztal körül.

Fenbong főnöke segítségére akart sietni, de Valko fogcsikorgatva, mintha harapni, marcangolni akarna, csizmája orrával a lába közé rúgott, és Fenbong altiszt összerogyott.

– Ah, ez aztán igen, Andrij! – mondta őszinte gyönyörűséggel Matvej Kosztyijevics, és mint a bivaly, fordult jobbra-balra, minden fordulattal leszórva magáról a német katonákat. – Ugorj ki az ablakon! Hallod!

– Drót van ott … Te gyere ide hozzám!

– Ah, te leprás nyavalya! – ordította Kosztyijevics, hatalmas lendülettel kitépte magát a katonák markából, Valko mellett termett. Megragadta Brückner mester karosszékét, és feje fölé emelte.

A katonák, akik utána vetették magukat, visszatorpantak. Valko csikorgó foggal, fekete szemében diadalmas, kegyetlen kifejezéssel mindent lesöpört az asztalról, ami rajta volt – a tintatartót, levélnyomót, a fém pohártálcát, és kivédhetetlen lendülettel, olyan gyönyörűséggel, elszántan és rettenetes lármával vágta mindezt ellenségei felé, hogy Balder őrmester a földre vetette magát, kövér ujjú kezével védte kopasz fejét, Surka Reiband pedig, aki eddig a fal mellett kuporgott, most halkan nyöszörögve a dívány alá mászott.

Amikor Valko és Kosztyijevics harcba vetették magukat, a szabadulás utolsó reménye lobbant fel bennük. Így van ez, amikor bátor és erős férfiak megtudják, hogy menthetetlenek. Az életnek ez az utolsó, kétségbeesett felvillanása megszázszorozta erejüket. Harc közben érezték, hogy nem tudják, nem is merik, megölni őket, mert erre nem kaptak engedélyt elöljáróiktól. Ez diadalérzéssel, a büntetlenség, szabadság olyan fölényével töltötte meg lelkűket, hogy már-már legyőzhetetlennek érezték magukat.

Véresen, rettenetesen összevissza tépve álltak ott váll váll mellett, háttal a falnak. Senki sem mert hozzájuk nyúlni.

Brückner mester magához tért, és megint rájuk uszította a katonákat. Felhasználva a zavart, Surka Reiband kimászott a dívány alól, és kisurrant az ajtón. Pár perc múlva újabb csoport katona rontott a szobába, aztán ahány csendőr meg „policáj” csak ott volt, ragadozóként rávetették magukat Valkóra és Kosztyijevicsre. Földre teperték, majd szabad folyást engedve dühüknek, ököllel, lábbal, térddel ütötték, verték, rúgták, fojtogatták a hősiesen küzdőket. Még azután is tomboltak rajttik, amikor Valko és Kosztyijevics szemében már kialudt az öntudat világa.

Mindez abban a csöndes, virradat előtti órában történt, amikor a fiatal hold már elvonult az égről, de a fénylő hajnalcsillag még nem jött fel, amikor a természet még fáradtan, mélyen lehunyt szemmel alszik, amikor a legédesebb álom ül az emberek szemén, és még a börtönökben is alszanak a fáradt porkolábok és megkínzott áldozataik.

Ezen a sötét, pirkadat előtti órán elsőnek Matvej Sulga tért magához mély, vak álmából, mely nagyon távol volt a rája leselkedő sorstól. Felébredt, megfordult a sötét padlón és felült. Szinte ugyanabban a pillanatban ébredt fel hangtalan sóhajjal – de talán sóhaj sem volt, csak lélegzés, olyan csöndesen hallatszott – Andrej Valko is. Felültek a sötét padlón. Közelhajoltak egymáshoz. Arcuk dagadt volt, és ragadt a vértől.

Bár sugárnyi fény sem hatolt a fekete, keskeny cellába, nekik mégis úgy tetszett, mintha látnák egymást.

– Eh, derék kozák vagy te, Matvij! Nagy erővel áldott meg az úr – mondta Valko rekedten. És egész testével kezére borulva olyan nevetésben tört ki, mintha mindketten szabadok lennének.

Sulga ugyancsak rekedten, vígan nevetett.

– De te is kemény legény vagy ám, Andrij!

És az éji csöndben, a feneketlen sötétben harsogó hahotájuk megremegtette a börtön falait.

Reggel nem kaptak enni, napközben nem vitték kihallgatásra őket. Senkit sem vallattak ezen a napon. A börtön csendes volt, csak valami zavaros beszélgetésféle – mint bokor alatt a víz csobogása – szivárgott időnként hozzájuk a cellák falain át. Délfelé személyautó kanyarodott zajtalanul a börtön elé, majd rövid idő múlva megint távozott. Kosztyijevics, aki már jól ismerte a cellán kívüli zajokat, tudta, hogy az autó akkor érkezik és távozik, amikor Brückner vagy helyettese valahová mennek.

– A parancsnokságra mentek – mondta Sulga halkan és komolyan.

Valko és Kosztyijevics összenéztek, s bár egy szót sem szóltak, tekintetük elárulta, hogy mindketten tudják: közeledik a vég. Felkészültek rá. De mintha mindenki tudta volna ezt a börtönben, csönd és ünnepélyes hallgatás volt körös-körül.

Így ültek néhány óra hosszat szótlanul, egyedül a lelkiismeretükkel. Már esteledett.

– Andrij – kezdte Sulga csendesen még nem mondtam el neked, hogy is jutottam ide, hallgass meg …

Sulga nemegyszer töprengett ezen egymagában is. De most, amikor hangosan elmondta a dolgokat annak az embernek, akihez olyan tiszta és eltéphetetlen szálak fűzték, mint senki máshoz a világon, majdnem felnyögött a gyötrő önvádtól. Megint maga előtt látta Liza Ribalovát, amint fogadta és kikísérte őt. Látta egyenes, becsületes és derék arcát, amelybe mélyen-mélyen belevésődtek a munka nehéz ráncai, s amely tele volt az anyai jóság mélységes bánatával.

És magát nem kímélve, elmesélte, mit mondott Liza Ribalova, és ő milyen fölényes egykedvűséggel válaszolt neki. Mennyire nem akarta Liza, hogy elmenjen, úgy nézett rá, mint a tulajdon édesanyja, és ő mégis elment, inkább hitt a megbízhatatlan címeknek, mint szíve egyszerű és természetes hangjának.

Minél tovább beszélt, annál komorabban hallgatta Valko.

– A papírforma! – kiáltotta Valko. – Emlékszel, mit mondott Ivan Fjodorovics? „Inkább hittél a papírnak, mint az embernek” – a hangja férfias keserűséggel volt tele. – Sokszor így volt ez nálunk! … Magunk írjuk a papírt, aztán észre sem vesszük, és már legyűr bennünket.

– Ez még nem minden, Andrij – szólt Matvej, szomorúan még Kondratovicsról is el kell valamit mondanom.

Elmesélte Valkónak, hogyan kételkedett Kondratovicsban, akit gyerekkora óta ismert. Bizalmatlan lett hozzá, mert megtudta a fia dolgát. Merthogy Kondratovics elhallgatta a fiát, amikor beleegyezését adta, hogy lakását a földalatti szervezet rendelkezésére bocsátja.

Matvej Kosztyijevicsnek újra eszébe jutott mindez, és újra elszörnyedt: hogyan történhetett, hogy egy ilyen közönséges családi história, mely egyszerű emberek életében oly gyakori, úgy befeketítette előtte Kondratovicsot, ugyanakkor pedig Ignat Fomin, akiben annyi ellenszenves vonás volt, megtetszett neki, holott nem is ismerte.

Valko, miután mindezt már hallotta Kondratovicstól, még inkább elkomorodott.

– A forma! … – mondta rekedten. – Megszoktuk a formát, megszoktuk, hogy jobban élünk, mint ahogy apáink régen. Az embereket takarosan, kivasaltan szeretjük látni. Ez a derék Kondratovics kiesett a formából és – maszatosnak, feketének tűnt fel előtted. De Fomin, verje meg az isten, akkurátos formát vett fel. Takaros és kivasalt, bár ő az, aki aztán feketébb a fekete éjszakánál … Valamikor alaposan elnéztük, nem vettük észre ezt a feketeséget, de valahogy magunk mostuk fehérre. Előléptettük, híres emberré tettük, szóval formát adtunk neki, és akkor aztán elvakította az éberségünket … Most aztán az életeddel fizetsz érte.

– Igaz, szentigaz, Andrij – mondta Matvej Kosztyijevics, és akármilyen keserves volt, amiről beszéltek, szeme felragyogott. – Ahány éjszaka, ahány nap, folyton csak erre gondolok … Andrij, Andrij! Én alulról jöttem, és nem akarok beszélni róla, hogy életemben mennyi munka szakadt a vállamra. És most is, ha körülnézek az életemben, látom, miben hibáztam, és látom, hogy nem ma követtem el ezt a hibát. Már a negyvenhatodik évemet taposom, és még mindig egy helyben topogok – húsz év óta, amint mondják, „a régi vágányon”. És mindig mint valakinek a helyettese … Igen, bizony. Régen úgy hívtak bennünket, hogy „ukomscsik”*, most meg „rajkomscsik”**-nak hívnak – mondta Sulga mosolyogva. …

* Járási bizottság munkatársa *

** Kerületi bizottság munkatársa **

… – Körülöttem hány új pártmunkás emelkedett fel, hány elvtársam, ugyanolyan rajkomcsik, mint én, emelkedett magasra, én meg ugyanazt a szekeret húzom. És megszoktam! Magam sem tudom, hogyan, de megszoktam. Ez pedig azt jelenti, hogy lemaradtam.

Sulga hangja egyszerre megbicsaklott, és felindultan kapott nagy kezével homlokához.

Valko megértette, hogy Matvej Kosztyijevics, mielőtt halni indulna, kiönti neki a lelkét, éppen ezért nem tehetett neki szemrehányást, nem keresett mentséget a számára.

– Mi az, ami a legdrágább számunkra a világon – kezdte megint Sulga -, amiért igazán érdemes élni, dolgozni és meghalni? A mieink azok, ember! Van-e, ami szebb a világon, mint a szovjet ember? Mennyi munkát, mennyi ínséget, viszontagságot vett a vállára a nép ügyéért! A polgárháborúban nyolcad kenyeret evett, nem zúgolódott, sorba állt az újjáépítés éveiben, rongyos ruhában járt és nem cserélte el csecsebecsére szovjet elsőszülöttségét. A Honvédő Háborúban boldogan és büszke szívvel áldozta életét, magára vállalva minden balsorsot, terhet, munkát. Még a gyerek is vállalta a terheket, hogy az asszonyokról ne is beszéljek! És ezek mind-mind a mi embereink, olyanok, mint te meg én. Közülük valók vagyunk mi is, legjobb, legtehetségesebb, legeszesebb, leghíresebb embereink is közülük, az egyszerű népből kerültek ki. Beszéljek-e róla, hogy egész életemben csak értük és nekik dolgoztam … Hiszen tudod, hogy van ez minálunk: forogsz, forogsz a dolgok körül, a dolgok pedig egyre fontosabbak, egyre sürgősebbek, és észre sem veszed, hogy a dolgok mennek a maguk útján, az ember meg él a maga módján. Hej, Andrij! Amikor elmentem Liza Ribalovától, három legényt meg egy lányt láttam náluk: a fiát, a lányát meg két pajtásukat, ha jól tudom … Andrij … Micsoda szemük volt! Milyen csodálkozva néztek rám! Egyszer éjszaka felébredek itt a cellában, remeg minden porcikám. Komszomolisták! Egészen biztosan komszomolisták! Hogyan kerülhettem el őket? Hogyan történhetett ez? Hát én tudom, hogyan. Nemegyszer jöttek hozzám a kerület komszomolistái: „Matvej bátyám, tarts előadást az aratásról, a vetésről, a kerületünk fejlesztési tervéről, a szovjetek területi kongresszusáról” – a jó ég tudja, még miről. Én meg ahogy már szokás: „Nincs énnekem időm, hagyjatok engem, komszomolisták, törjétek a fejeteket magatok!” Előfordul, hogy az ember nem tudja lerázni őket, beleegyezik, aztán kiderül, milyen nehéz egy ilyen előadást összetákolni. Jelentést kell készíteni a területi mezőgazdasági osztálynak, ülést tart az egyeztető, földmérő és tagosító bizottság, közben egy órácskát kell szakítani, mert a bányaigazgató vár – az öreg, látod, ötvenéves elmúlt, a gyereke meg éppen egyesztendős, szörnyen büszke rá, valami névnapot vagy születésnapot tart, ha nem jössz, megsértődik … Hát efféle elfoglaltságok közt, készületlenül szalad az ember a komszomolistákhoz előadást tartani. Emlékezetből beszél, „általában és nagyjában”, és tücsköt-bogarat összehord, annyira, hogy a háta is beleborsózik, hát még a komszomolistáké! Eh, szégyen, gyalázat! – fakadt ki Matvej Kosztyijevics, széles arca elpirult, és fejét a kezébe rejtette. – Ők okos dolgokat várnak tőlünk, azt, hogy miként éljenek, mi meg „általában és nagyjában” … Ki a mi ifjúságunk első nevelője? A tanító. Tanító! Micsoda nagy szó! Te is, én is az egyházi népiskolába jártunk, te öt évvel korábban, mint én, de biztosan emlékszel tanítónkra, Nyikolaj Petrovicsra. Tizenöt évig tanítóskodott a bányaiskolában, aztán meghalt hektikában. De én még most is emlékszem rá, amikor elmondta, hogyan keletkezett a világ, a Nap, a Hold, a sok csillag. Talán ő volt az első ember, aki az istenben való hitet megrendítette bennünk, szóval felnyitotta a szemünket … Tanító! Könnyű ezt kimondani! De a mi országunkban, ahol minden gyerek tanul, a tanító végeredményben a legelső ember! Gyerekeink jövője, népünk jövője a tanító kezében, a tanító arany szívében nyugszik. Úgy kellene, hogy tiszteletünk jeléül az utcán ötven lépésnyire leemeljük előtte a sapkánkat. Én pedig? … Még rágondolni is szégyellek, hogy minden áldott esztendőben, amikor felmerült az iskolák kitatarozásának, fűtésének kérdése, az iskolaigazgatók irodáink ajtajában fogtak el, és ott könyörögték ki az épületfát, téglát, meszet és szenet. Én meg tréfálkoztam: nem az én dolgom: intézze a kerületi közoktatásügyi osztály. És nem restelltem magam. Úgy gondolkoztam: teljesítettük a széntermelés tervét, túlteljesítettük a gabonabeadás tervét, elvégeztük az őszi szántást, a húst beadtuk, a gyapjút is, a területi pártbizottság titkárához üdvözlő táviratot intéztünk – engem ezek után hagyjatok békében! Nem így volt? … Későn értettem meg mindezt, de mégis könnyebb a lelkemnek, hogy megértettem. Jómagam miféle vagyok? – szólt Matvej Kosztyijevics szégyenlős, jóságos és bűnbánó mosollyal. – A nép leg-sűrűjéből, legmélyéből való vagyok, a nép fia és szolgája is egyben. Én már akkor, tizenhétben, ahogy meghallottam Leonyid Ribalov szavát, megértettem: nincs tisztább boldogság ennél, mint a népet szolgálni, és akkor kezdődött az én kommunista pártmunkáséletem. Emlékszel-e a mi földalatti és partizánmunkánkra? Honnan a csudából vettük mi, írástudatlan apák és anyák gyermekei, azt a nagyszerű lelkierőt és bátorságot, hogy feltartóztassuk és legyűrjük a német megszállókat és a fehéreket? Akkor úgy látszott, hogy ez a legnehezebb, vagyis legyőzni őket, utána jön a könnyebb rész. De kiderült, hogy a legeslegnehezebb még előttünk van. Emlékszel a szegényparaszt-bizottságainkra, a kulákbandákra, a Mahno-lázadásra, és egyszerre – puff! A NEP! Tanulj kereskedni! Mi? És kereskedtünk. Megtanultuk!

– Hát arra emlékszel, hogyan állítottuk helyre a bányákat? – kérdezte váratlanul felélénkülve Valko. – Én éppen hogy leszereltem, s ugyanannak az öreg bányának az igazgatójává neveztek ki, amelyet most aknáztunk ki. Ez volt a munka! Ajjajjaj! Gyakorlat semmi, a szakemberek elgáncsoltak, a gépek állnak, villanyáram nulla, a bankok nem hiteleznek, a munkásokat nincs mivel fizetni. Lenin meg egyre küldi a táviratokat: „Adjatok szenet, mentsétek meg Moszkvát és Pityert*”! …

* Leningrád népies neve *

… Olyanok voltak előttem ezek a táviratok, mint a szentírás. Én hallottam Lenint, ez még a szovjetek második kongresszusán történt, az Októberi Forradalom alatt, amikor még frontkatona voltam. Emlékszem, odamentem hozzá, megérintettem az ujjaimmal, mert nem tudtam elhinni, hogy ugyanolyan élő ember, mint jómagam … No és? Adtam szenet!

– Ez igaz … – mondta Sulga elégedetten. – De mennyi terhet cipelt ezekben az időkben a kerületi, illetve a területi pártmunkás! Mennyi barackot nyomtak a fejünkre! Ugyan ki mást szidtak olyan kegyetlenül, mint a pártmunkást? Azt hiszem, a szovjet hatalmi szervek összes munkatársai közül bennünket szidtak a legtöbbet! – mondta Matvej Kosztyijevics, és arca sugárzott.

– Na, úgy vélem, a gazdasági vezetők sem maradtak el mögöttetek – jegyezte meg Valko mosolyogva.

– Nem, valóban – bólintott Sulga mély meggyőződéssel a pártmunka azonban szobrot érdemelne. Én egyre csak azt hajtogattam: a terv, a terv… De próbáld csak meg évről évre, napról napra, órapontossággal hektárok millióit felszántani, bevetni, learatni a gabonát, begyűjteni, megcsépelni, beszolgáltatni az államnak, munkaegységekre elosztani. Hát még az őrlés, a cukorrépa, a napraforgó, a gyapjú, a húsbeadás, a jószágállomány szaporítása, traktorok megjavítása és a mezőgazdaság gépesítése, amiben egyedülállók vagyunk a világon, amilyenekről másutt nem is álmodhatnak! … Minden ember öltözködni, enni akar, no meg cukros teát szürcsölni. Hát sürög-forog ám, mint mókus a ketrecben, a pártmunkás, hogy eleget tegyen nekik. A rajkomscsik – ami a kenyeret és a nyersanyagot illeti – az egész Honvédő Háborút a maga vállán cipeli …

– És a gazdasági vezető?! – vágott közbe Valko ünnepélyes méltatlankodással. – Ha már szobrot állítunk valakinek, hát akkor elsősorban neki! Ő az, aki az ötéves terveket, az elsőt is, a másodikat is a vállán hordta, és ki viseli a Honvédő Háborút, ha nem ő? Nem igaz? Vajon van-e a faluban terv? Az iparban, ott igen! Vajon a faluban van-e ütem? Az iparban igen, az iparban van. Hogy megtanultunk gyárakat építeni, tiszták, ragyogóak, pontosak, mint az óra. És a bányáink? Talán akad egyetlen olyan bányájuk is a kapitalistáknak, mint a mi Egyesünk? Cukor! Pedig ők kapitalisták, megszokták, hogy sok mindenük már régen megvan. Mi meg a mi munkaütemünkkel, lendületünkkel, állandó lázban: munkás- és építőanyag-hiány. A vasúti szállítás nem tart lépést, ezer és egy nagy és kis nehézség. De mi egyre előbbre és előbbre törünk. Nem, a mi gazdasági vezetőnk valóságos óriás! …

– Szóról szóra így van – szólt boldogságtól ragyogva Sulga. – Emlékszem, a kolhozisták moszkvai kongresszusán beválasztottak a határozati javaslatot összeállító bizottságba. Ott aztán szó esett a rajkomscsikokról. Egy pápaszemes, fiatalos ember, a híres „vörös professzorok” egyike – ahogy akkor hívták őket kissé lóhátról kezdett beszélni rólunk, hogy elmaradtunk, nem olvastuk Hegelt, és még olyasvalamit, hogy nem mosakszunk mindennap. Meg is kapta a magáét: „El kéne magát küldeni ezek közé a rajkomscsikok közé, hogy tanuljon tőlük, talán megokosodna …” Ha-ha-ha! – nevetett Sulga. – Én akkor olyan hírben álltam, hogy ismerem a falut. Kiküldtek falura, segítsek a parasztoknak a kulákság felszámolásában és a kollektivizálásban … Nem, azok nagy idők voltak, ugyan ki felejthetné el? Megmozdult az egész nép. Nem tudtuk, mikor aludtunk. Aludtunk-e egyáltalán? Sok paraszt ingadozott akkor, de már a háború előtt is megérezte a legelmaradottabb is, hogy mit jelentettek azok az évek … Bizony, a háború előtt már jobban éltek az emberek …

– Emlékszel, mi volt akkor a bányákban? – és Valko cigányszeme felcsillant. – Néhány hónapig még feléje se néztem a lakásomnak, ott éjszakáztam a bányában. Te jó isten, amikor most körülnézel, tulajdon szemednek sem hiszed, hogy mindezt magunk csináltuk. Olykor, becsületszavamra, úgy tetszik nekem, hogy nem is én csináltam mindazt, hanem egy közeli rokonom. Most behunyom a szemem, és látom magam előtt a mi egész Donyec-medencénket, az országban mindenütt építőállványok, látom viharos éjszakáinkat.

– Amióta a világ világ, emberfiának nem jutott ki annyi, mint nekünk, és lám, mégsem gebedtünk bele. Azt kérdem én tőled, hogy miféle emberek is vagyunk mi – kérdezte naiv, gyerekes arccal Sulga.

– Ez az ostoba ellenség meg azt hiszi, hogy félünk a haláltól- tette hozzá nevetve Valko. – Nem, mi, bolsevikok, megszoktuk a halált. Vajon hány ellenség gyilkolt már minket? Gyilkoltak a cár hóhérai és zsandárjai, gyilkoltak októberben a junkerek, gyilkoltak a fehérek, külföldi intervenciósok a világ minden részéből, Mahnóék és Antonovék, orozva lőttek ránk vadászpuskájukból a kulákok, mégis élünk, a nép szeretetéből. Csak hadd gyilkoljanak most meg minket a német fasiszták, mégis ők kerülnek a föld alá, és nem mi! Igaz-e?

– Szent és nagy igazság, Andrij … Életem végéig büszke leszek rá, hogy nekem, egyszerű munkásembernek jutott osztályrészemül, hogy életemet a mi kommunista pártunkban élhettem le, amely a boldog élet útjára vezette az embereket …

– Szentigaz. Ez a mi nagy boldogságunk, Matvij – mondta Valko olyan mély érzéssel, mely egész szokatlan volt ennél a zord embernél. – Még egy öröm ért engem: ez, hogy halálom órájában olyan elvtársam akadt, mint te, Matvij …

– Szívem mélyéből köszönöm a megtiszteltetést! … Mindig tudtam, hogy milyen tiszta lelkű ember vagy, Andrij …

– Adjon az isten boldogságot embertársainknak, akik itt maradnak a földön! – mondta Valko csendesen, ünnepélyes hangon.

Haláluk órájában így gyóntak egymásnak és a lelkiismeretüknek Andrej Valko és Matvej Sulga.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Alekszandr Fagyejev

Első rész

33.

Attól a naptól kezdve, hogy Valkónak sikerült összeköttetést teremtenie Filipp Petroviccsal, neki – aki jól ismeri a Krasznodonugol Tröszt bányáit adták át a terület összes diverziós és szabotázsügyének titkos fonalát.

Barakov mérnök közeli kapcsolata az igazgatósághoz, magához Schweidéhez, de különösen helyetteséhez, Feldnerhez, aki hallgatag főnökével ellentétben állandóan fecsegett, lehetővé tette, hogy Barakov és rajta keresztül Valko tudomást szerezzenek az igazgatóság gazdasági terveiről.

A beavatatlan megfigyelő, legyen bármilyen szemfüles is, bajosan találna összefüggést Barakov és Feldner szokásos találkozásai, valamint egy szerény, csendes, bronzszínűre égett, szabálytalan arcú lánynak, név szerint Olja Ivancovának Krasznodon utcáin néhány órával egy-egy ilyen találkozás után történt megjelenése között. A szerény lány az egyik házba paradicsomot visz eladásra, a másik helyen meglátogatja a házigazdát, és egy idő múlva különös módon, hirtelen meghiúsulnak a német igazgatás kitűnő tervei.

Olja Ivancova most Valko összekötőjeként dolgozott.

De Barakov nemcsak gazdasági rendszabályokat tudott meg Feldnertől. Schweide hadnagy házában éjjel-nappal ott részegeskedett a helyi német csendőrség tisztikara. Amit ezek egymás közt vigyázatlanul kikotyogtak, azt Feldner éppoly felelőtlenül elfecsegte Barakovnak.

Filipp Petrovics nem egy álmatlan éjszakán törte a fejét, hogyan szabadítsa ki Matvej Kosztyijevicset és a többieket a krasznodoni börtönből. De sokáig még csak kapcsolatot sem tudott teremteni a börtönnel.

Az összeköttetést végül is Ivan Turkenyics segítségével teremtette meg.

Turkenyics köztiszteletben álló krasznodoni családból származott, Lutyikov jól ismerte őket. A család feje, Vaszilij Ignatyevics, az öreg bányász, már nyugdíjas volt, felesége, Feona Ivanovna egy eloroszosodott ukrán nő, a voronyezsi kormányzóságból származott. Az 1921-es éhínség idején ez a család keresztül- kasul bejárta a Donyec-medencét. Az akkor még csecsemő Ivánt Feona Ivanovna karján hordta egész vándorlásuk alatt. Idősebb nővérkéje anyja szoknyájába fogódzva gyalogolt mellettük.

Vándorútjukon annyit nyomorogtak, hogy egy millerovói éltesebb, gyermektelen házaspár, egy szövetkezeti tisztviselő és a felesége, aki szállást adott nekik egy éjszakára, arra kérte Feona Ivanovnát, adja örökbe a kisfiút. A szülőket kezdetben megingatta ez a kérés, de aztán összevesztek, sírni kezdtek, és végül mégsem adták oda a kisfiút, vérükből fakadt magzatukat.

Így vergődtek el a Szorokin-bányáig, s ott megtelepedtek. Amikor Vanya már felnőtt, elvégezte az iskolát, és rendszeresen fellépett a színjátszó körben, szülei szívesen mesélték el vendégeiknek, hogyan kérte örökbe a millerovói szövetkezeti tisztviselő a kisfiút, de nem adták oda.

Amikor a németek áttörték a déli arcvonalat, Turkenyics hadnagy mint egy tankelhárító üteg parancsnoka azt az utasítást kapta, hogy tartson ki halálig. A parancs szerint Turkenyics visszaverte a Doni-Kalacs-kerületben a német tankok támadását, és mindaddig tartotta az állást, míg emberei az utolsó szálig harcképtelenné nem váltak, s ő maga pedig sebesülten össze nem rogyott. Százada és ütege roncsaival együtt elfogták, de mivel sebesülése miatt nem tudott járni, egy német hadnagy lelőtte. De Turkenyics nem halt meg. Egy kozák özvegye két hét alatt gyógyfüvekkel talpra állította. Inge alatt keresztkötéssel hazatért.

Ivan Turkenyics két régi iskolatársa, Anatolij Kovaljov és Vaszja Pirozsok útján teremtett kapcsolatot a börtönnel. Nehéz lett volna még két testileg és lelkileg ennyire elütő barátot találni.

Kovaljov alacsony – akár a sztyeppi tölgy -, lassú mozgású, rendkívül nagy erejű és az együgyűségig jószívű fiú volt. Kamaszkora óta súlyemelő-bajnokságról álmodozott. A kislány, akinek udvarolt, mulatott is rajta. Azt mondta, hogy a sportvilágban a lépcső csúcsán a sakkozók állnak, míg a súlyemelők az alján. Utánuk már csak olyan ázalékfélék következnek. Kovaljov nagyon mértékletes életmódot folytatott, nem ivott, nem dohányzott, télen is nagykabát és sapka nélkül járt, reggelenként a jégen vágott lékben fürdött. És naponta gyakorolta a súlyemelést.

Vaszja Pirozsok cingár, mozgékony, lobbanékony természetű gyerek volt, lángoló fekete vadállat-szemekkel. Szerette a lányokat, és azok is szerették Vaszját. A sportból csak az ökölvívás érdekelte, maga is jól verekedett, s általában kalandos hajlamú fiú volt.

Turkenyics az asszony húgát küldte Pirozsokhoz „gramofonlemezekért”. Húga a lemezekkel együtt Vaszját is magával hozta. Vaszja meg csupa barátságból Kovaljovot is elhívta.

Pár nap múlva Krasznodon egész lakossága, különösen a fiatalok őszinte megbotránkozására – akik jól ismerték Kovaljovot és Pirozsokot – Anatolij és Vaszja horogkeresztes karszalaggal vonultak végig az utcán. Kék vállpántos német tizedes parancsnoksága alatt a park mögötti téren gyakorolták a többi „policáj” között új hivatásukat.

Szakmájuk a városi rendfenntartás volt. Feladatukhoz tartozott a polgármesteri hivatalban, a különböző igazgatóságokon, a kerületi mezőgazdasági parancsnokságokon, a munkaközvetítő hivatalban, a piacon az ügyeletesi és a kerületben az éjjeliőr-szolgálat. „Policáj” felírású karszalagjuk bizalmat keltett a német tábori csendőrökben. Így Vaszja Pirozsok nemcsak azt tudta meg, hol ül Sulga, de sikerült bejutnia a cellájába is, ahol jelezte a fogolynak, hogy barátai a kiszabadításán dolgoznak.

Kiszabadítás! Ravaszsággal vagy vesztegetéssel nem érhettek el semmit. Matvej Kosztyijevicset és a többi foglyot csak rajtaütéssel lehetett volna kiszabadítani a börtönből.

A kerületi földalatti szervezet most már erre is vállalkozhatott. A szervezetben ott dolgoztak a Vörös Hadsereg tisztjei, akik sebesülten a krasznodoni kórházban feküdtek, majd a német megszálláskor Szerjozsa Tyulenyin, húga, Nagya és Lusa néni segítségével megmenekültek.

A fiatalok csoportja, melyet Filipp Petrovics a földalatti kerületi pártbizottság keretében szervezett meg, Turkenyics megjelenésével harci irányítást, a szó szoros értelmében vett katonai vezetést nyert.

A földalatti kerületi pártbizottság hadműveletek esetén törzzsé változott, a pártbizottság két vezetője, Barakov és Lutyikov pedig ennek megfelelően az osztag parancsnokává és komisszárjává alakultak. Így akarták az ifjúsági szervezetet is felépíteni.

Barakov és Lutyikov ezekben az augusztusi napokban harci osztagot létesített a börtön megtámadására. Utasításukra Turkenyics és Oleg ifjúsági csoportot szervezett, hogy részt vegyen a támadásban, Turkenyics és Oleg segítőtársaiul Zemnuhovot, Szerjozsa Tulenyint, Ljuba Sevcovát és – mint aki már puskaport szagolt – Jevgenyij Sztahovicsot jelölték ki.

Bármennyire is elragadta Ulját új szerepe, és bármennyire megértette, hogy Oleggel sürgősen találkoznia kell, apja és anyja félrevezetésében még nem volt gyakorlata, ezenkívül oly sok házi munkája volt, hogy csak a Viktorral és Anatolijjal történt beszélgetés utáni napon ment el Oleghez, de nem találta otthon.

General Báron von Venzel és vezérkara keletre vonult. Kolja bácsi, aki Uljának ajtót nyitott, azonnal felismerte őt, a lánynak mégis úgy tűnt, hogy nemcsak nem örül, de még csak nem is szívélyes hozzá, pedig annyi mindent éltek át együtt. És oly régen nem találkoztak.

Vera nagyanyó és Jelena Nyikolajevna nem voltak otthon. Marina és Olja Ivancova egymással szemben ültek, fonalat gombolyítottak.

Marina meglátta Ulját, leejtette a gombolyagot, és nagyot sikoltva a nyakába borult.-

Uljecska! Hol vesztél el? Isten verje meg ezeket a németeket! – mondta végtelen örömmel, és szeme megtelt könnyel. – Látod, felbontottam a gyapjú ujjast, hogy ruhát kössek a kisfiamnak. Gondolom, a németek úgyis elvennék. De a kisfiúról talán mégsem húzzák le …

És szédítő sebesen rögtön elhadarta közösen megtett útjuk emlékeit, a gyerekek pusztulását az átkelésnél, hogyan tépte szét a bomba a gyerekotthon vezetőnőjét, hogyan szedték el tőlük a németek a selyemholmijukat.

Olja a fonalat sötétbarna, széttárt karján tartotta, és titokzatos – Uljának úgy tetszett, hogy riadt – arckifejezéssel, szótlanul meredt maga elé.

Ulja lehetetlennek tartotta, hogy elmondja, miért jött, csak Viktor apjának letartóztatását említette. Olja továbbra is mozdulatlanul Kolja bácsira nézett. Tekintetük találkozott. Ulja megértette ebből, hogy Kolja bácsit nyugtalanítja valami, és ezért olyan barátságtalan. De hogy mi, azt neki nem szabad tudnia. Erre Ulját is elfogta valami zavaros nyugtalanság.

Olja titokzatos és rejtett mosollyal azt mondta, hogy nővérével, Nyinával kell találkoznia a park mellett. Aztán visszajön vele együtt. Miközben ezt mondta, senkire sem nézett, s aztán rögtön elment.

Marina, aki nem is sejtette, hogy mi történik körülötte, szakadatlanul fecsegett.

Olja hamarosan visszatért Nyinával.

– Éppen rólad beszéltek egy társaságban – fordult Nyina komolyan Uljához. – Ha akarod, mindjárt mehetünk is. Megismertetlek velük.

Utcákon és udvarokon át vezette Ulját szótlanul, valahová a város központja felé. Úgy ment, hogy rá sem nézett Uljára. Tágra nyitott szeme elszánt, de ugyanakkor kissé zavart volt.

– Nyina! Mi történt? – kérdezte Ulja csendesen.

– Valószínűleg mindjárt megmondják neked. Én semmit sem mondhatok.

– Tudod, hogy Vitya Petrov apját letartóztatták? – folytatta Ulja.

– Igen? Erre el lehettünk készülve … – Nyina legyintett.

Bementek egy típusházba, amely semmiben sem különbözött a többitől. Ulja még sohasem járt benne.

Egy széles faágyon hatalmas termetű aggastyán feküdt félig ülve, feje össze gyűrött vánkoson pihent, és csak nagy homloka, vastag orra és sűrű, világos szempillája volt látható. Széles csontú, éltes, sovány asszony, akit sárgára pörkölt a nap, ült az ágy mellett és varrt. Két fiatal, takaros, mezítlábas nő az ablak melletti padon foglalt helyet. Kíváncsian néztek a belépő Uljára. Ulja köszönt, Nyina gyorsan átvezette egy másik szobába.

Ebben a szobában poharakkal, pálinkásüvegekkel, harapnivalóval megrakott asztal körül fiatalemberek ültek, köztük egy lány is. Ulja megismerte Oleget, Vanya Zemnuhovot és Jevgenyij Sztahovicsot, aki a háború elején egyszer előadást tartott Pervomajkában. Két fiút nem ismert. A lány – Ljubka volt, komédiás „Ljubka”, akit azon az emlékezetes napon a háza előtti kerítésnél látott. Első találkozásuk minden kis részlete olyan élénken élt még benne, hogy megdöbbent, mikor Ljubkát itt meglátta. De ugyanabban a pillanatban megértette Ljubka akkori magatartását, és hirtelen felfogta a lány igazi énjét. Nyina bevezette Ulját, és azonnal távozott.

Oleg felállt, Ulja elé ment. Kissé feszengett, szemével helyet keresett, hová ültesse, és szélesen rámosolygott. Ulját, aki valami érthetetlen, riasztó újságot várt, ez a mosoly valósággal átmelegítette.

Azon az éjszakán, amikor Viktor apját elvitték, letartóztattak párttagokat, szovjet funkcionáriusokat, társadalmi munkát végző embereket, sok tanítót, mérnököt, ismert bányászokat, szinte mindet, aki nem tudott elmenekülni, a Krasznodonban bujkáló katonák közül is sokat megtaláltak.

Ez a szörnyű hír reggel óta terjedt el a városban. De csak Filipp Petrovics és Barakov tudta igazán, hogy milyen nagy csapás ez, mert nem valami véletlen „lebukás” idézte elő, hanem a német csendőrség óvintézkedése sújtott le a földalatti szervezetre. A német rendőrség úgynevezett „sűrű hálója” sokakat elfogott azok közül, akiknek részt kellett volna venniök a börtön őrsége elleni rajtaütésben.

Olja és Nyina Ivancova Oleghez futottak. A sápadtság, mely a napfénytől bronzszínű arcukat fakóvá tette, valahogy villámgyorsan Oleg arcára is átragadt. Ivan Kondratovics megbízásából közölték vele, hogy Andrej bácsit az éjszaka letartóztatták.

A németek váratlanul házkutatást tartottak Valko búvóhelyén, melyet csak Kondratovics ismert. Mint később kiderült, nem Valkót keresték, hanem a háziasszony férjét, aki evakuált. Az ügy a „Sanghaj” apró viskóinak egyikében zajlott le. A házkutatást Ignat Fomin vezette, aki Valkót azonnal felismerte.

A háziasszony szerint Valko a letartóztatáskor nyugodtan viselkedett, de amikor Fomin arcul vágta, Valko dühbe gurult, és leteperte a „policájt”. A csendőrség katonái ekkor Valkóra vetették magukat.

Oleg és Nyina, Olját a házban hagyva, Turkenyicshez futottak. Ha törik, ha szakad, találkozniok kell Vaszka Pirozsokkal vagy Kovaljovval. De amit Turkenyics húga megtudott, amikor Pirozsok és Kovaljov lakására futott, már teljesen érthetetlen és rettenetes volt. A szülők szerint a gyerekek közvetlenül azután, hogy az elfogatások megkezdődtek, nagyon korán mentek el hazulról. Kissé később rontott a lakásba egy velük együtt szolgáló „policáj”, bizonyos Fomin. Őket kereste, és nagyon goromba lett, amiért nem találta őket otthon. Éjjel aztán még egyszer eljött, és folyton csak azt hajtogatta: „Majd megkapják a magukét …” Kovaljov és Vaszja hajnalban kerültek elő teljesen részegen; ez annál csodálatosabb volt, mert Kovaljov sohasem ivott. Azt mesélték a szüleiknek, hogy a kocsmárosnénál mulattak, és figyelemre sem méltatva Fomin fenyegetését, lefeküdtek aludni. Reggel a „policáj”-legények jöttek, és lefogták őket.

Oleg Nyina útján üzenetet küldött Polina Georgijevna Szokolovának, hogy azonnal értesítse a történtekről Lutyikovot. Megbeszélésre hívták össze Szerjozsa Tyulenyint, Ljubkát, Vanya Zemnuhovot és Sztahovicsot. A megbeszélés Turkenyics lakásán folyt le.

Amikor Ulja megérkezett, Sztahovics és Vanya éppen vitatkozott. A vita Ulját is nyomban magával ragadta.

– Nem értem, hol itt a logika – mondta Sztahovics. – Felkészülünk, hogy kiszabadítsuk Osztapcsukot. Siettünk, fegyvert szereztünk, mozgósítottuk a gyerekeket. Amikor aztán elfogták Andrej bácsit és a többit, amikor még jobban kellene sietnünk, akkor azt ajánlják, hogy várjunk még …

Sztahovicsnak nyilván nagy tekintélye lehetett a gyerekek között. Vanya zavartan kérdezte mély hangján:- Hát te mit ajánlasz?

– Azt, hogy nem később, mint holnaputánra virradó éjjel támadjuk meg a börtönt. Ha a tanácskozások helyett már reggel működésbe léptünk volna, a támadást még ma éjjel végrehajthatnánk – mondta Sztahovics.

Kifejtette elgondolását. Ulja megfigyelte, mennyire megváltozott azóta, hogy a háború előtt a „Pervomajka” komszomolista gyűlésen beszédet tartott. Igaz, hogy már akkor is nagyon szabadon élt olyan könyvízű szavakkal, mint „logika”, „objektívan”, „analizáljunk”, de magatartása még nem volt ennyire magabiztos. Most nyugodtan, minden felesleges mozdulat nélkül beszélt. Fejét egyenesen tartotta. Szőke haja lobogott. Hosszú, sovány keze ökölbe szorítva nyugodott az asztalon.

Ajánlata nyilvánvalóan mindenkit meghökkentett; senki sem mert azonnal válaszolni.

– Az érzéseinkre akarsz hatni, lám – szólalt meg Vanya kissé restelkedve, de igen kemény hangon. – Ne is játsszunk bújósdit. Bár eddig egy szóval sem tettünk erről említést, azt hiszem, a többiekkel együtt te is megérted, hogy mi nem a saját kezdeményezésünkből készítettük elő ilyen komoly ügyre a gyerekeket. És ameddig új utasítást nem kapunk, nincs jogunk egy ujjunkat se megmozgatni. Ilyen módon nemcsak hogy nem mentenénk meg az embereket, de másokat is lebuktatnánk. Nem vagyunk kisgyerekek végeredményben … – jelentette ki mérgesen.

– Hát nem tudom. Lehet, hogy nem bíznak bennem, és nem mondanak el mindent – Sztahovics öntelten összeszorította ajkát. – Annyi bizonyos, hogy eddig egyetlenegy pontos harci utasítást sem kaptam. Várunk, egyre várunk. Addig várunk, amíg valóban megölik az embereket, ha már meg nem ölték őket – mondta kegyetlenül.

– Valamennyiünknek vérzik a szívünk értük – szólt Vanya sértett hangon. – Valóban azt hiszed, hogy magunk is elég erősek vagyunk?

– Akad a pervomajkaiak között bátor, önfeláldozó gyerek? – kérdezte Sztahovics Ulját, merően ránézett, és tekintete gyámkodó kifejezést vett fel.

– Természetes, hogy akad – mondta Ulja.

Sztahovics szótlanul nézte Vanyát.

Oleg némán ült, fejét válla közé húzta, és hol figyelmes-komolyán nézett Sztahovicsról Vanyára, hol elgondolkozva maga elé meredt, mintha fátyol remegne a szeme előtt.

Szerjozska lehorgasztott fejjel ült és hallgatott. Turkevics nem avatkozott a vitába, tekintetét le nem vette Sztahovicsról, mintha tanulmányozná.

Eközben Ljubka odaült Ulja mellé.

– Megismertél? – kérdezte Ljubka suttogva. – Emlékszel apámra?

– Szemem láttára történt … – és Ulja ugyancsak suttogva részletesen elmondta, mint pusztult el Grigorij Iljics.

– Mennyi mindent kell átélnünk – sóhajtotta Ljubka. – Tudod, olyan gyűlölet él bennem a fasiszták meg a „policájaik” ellen, hogy legszívesebben saját kezemmel vágnám, tépném őket? – és szeme naiv, vad lángban égett.

– Igen … igen … – válaszolt Ulja halkan. – Néha én is érzem ezt a bosszúvágyat, úgyhogy szinte félek magamtól. Félek, hogy valami meggondolatlanságot követek el.

– Tetszik neked Sztahovics? – súgta Lljubka Ulja fülébe.

Ulja vállat vont.

– Tudod, nagyon is öntelt. De igaza van, persze hogy találunk gyerekeket – mondta Ljubka, és Szergej Levasovra gondolt.

– Azt hiszem, nemcsak a gyerekeken múlik az ügy, hanem azon, hogy ki vezet bennünket – válaszolt suttogva Ulja.

És mintha összebeszéltek volna, Oleg ebben a pillanatban kijelentette:

– A fiúkon nem múlik az ügy, bátor gyerek mindig akad, minden a szervezéstől függ … – csengő, fiatalos hangon beszélt, a rendesnél erősebben dadogott. Valamennyien feléje néztek. – De mi nem vagyunk szervezet. Ö-összeültünk, t-tanácskoztunk!- mondta, és szeme egyszerű, mesterkéletlen kifejezéssel nézte a gyerekeket. – Hiszen van párt. Hogyan működhetnénk nélküle? Hogyan kerülhetnénk meg?

– Itt kellett volna kezdeni, mert most úgy fest a dolog, mintha én a párt ellen lennék – mondta Sztahovics zavart és bosszús arccal. – Mind ez ideig nem a párttal, hanem veled és Vanya Turkenyiccsel volt dolgunk. Legalább azt mondjátok meg, miért hívtatok össze bennünket.

– Hát azért – mondta Turkenyics halk, nyugodt hangon, úgyhogy mindenki feléje fordult -, hogy készen legyünk. Egyébként honnan tudod, hogy minket valóban nem hívnak munkába ezen az éjszakán? – kérdezte, és hirtelen szembefordult Sztahoviccsal.

Sztahovics hallgatott.

– Először ez. Másodszor pedig – folytatta Turkenyics nem tudjuk, mi történt Kovaljovval és Pirozsokkal, és szabad-e vaktában cselekedni. Én sohasem engedném meg magamnak, hogy rosszat mondjak a gyerekekről, de ha lebuktak? És lehet-e egyáltalán valamibe fogni, ha nincsenek kapcsolataink a foglyokkal?- E-ezt magamra v-vállalom – mondta Oleg, Sztahovicsra pillantva. – Az elfogottak rokonsága ennivalót visz oda, írást, üzenetet lehet átadni velük a fehérneműben, kenyérben, edényekben. Ezt a mamán keresztül szervezem meg …

– A mamán keresztül! – fintorgott Sztahovics.

Oleg mélyen elpirult.

– Nem ismered a németeket! – mondta megvetően Sztahovics.

– Nem nekünk kell alkalmazkodnunk a németekhez, hanem el kell érni, hogy ők alkalmazkodjanak hozzánk – Oleg alig tudta magát türtőztetni, és szándékosan nem nézett Sztahovicsra. – Mi a te véleményed, Szerjozska?

– Támadni kellene … – mondta kissé zavartan Szerjozska.

– Ez az … Erőnk van, nem kell nyugtalankodni! – Sztahovics egyszerre felélénkült, mert segítséget érzett.

– Én meg kijelentem, hogy nincs se szervezetünk, se fegyelmünk – és Oleg egészen elvörösödve felállt.

Ebben a pillanatban Nyina kinyitotta az ajtót, és Vaszja Pirozsok lépett a szobába. Arca kékre dagadt, véraláfutásos, fél keze bekötözve. Olyan szörnyű látványt nyújtott, hogy valamennyien felálltak, és önkéntelenül feléje léptek.

– Hol készítettek így ki? – kérdezte pár pillanatnyi hallgatás után Turkenyics.

– A rendőrségen … – Pirozsok ott állt az ajtóban, és fekete, vad szeme tele volt gyerekes keserűséggel és zavarral.

– Hol van Kovajlov? A mieinket nem láttad? – kérdezték többen egyszerre.

– Senkit sem láttunk: minket a rendőrfőnök szobájában vertek – mondta Pirozsok.

– Ne add itt a csecsemőt, hanem értelmesen beszélj – mondta Turkenyics mérgesen, de nem emelte fel a hangját. – Hol van Kovaljov?

– Otthon … Ágynak esett. Hát mit mondjak … ? – csattant fel Pirozsok. – Nappal, pontosan a lefogások előtt maga elé hívatott minket Szolikovszkij, azt mondta, este teljes fegyverzetben legyünk ott nála – letartóztatásra küld. Hová, kihez, nem mondta. Ez volt az első eset, hogy minket jelölt ki, de hogy nemcsak minket küld, és hogy nagy lefogások lesznek, arról persze fogalmunk sem volt. Megyünk haza, és ezen jár az eszünk: „Lehetetlen, hogy mi fogjuk el a tulajdon embereinket! Amíg élünk, nem bocsátanánk meg magunknak!” Meg is mondtam Tolkának: „Menjünk Szinyuhához, a kocsmárosnéhoz. Leisszuk magunkat, nem jelentkezünk, aztán azt mondjuk: berúgtunk!” Gondolkoztunk, gondolkoztunk, igaz is, mit tehetnek velünk? Nem vagyunk gyanúsak. A legrosszabb esetben megpofoznak és kirúgnak. Így is történt. Néhány óráig ott tartottak, vallattak, pofoztak, aztán kirúgtak – mondta Pirozsok egyre zavartabban.

A helyzet minden komolysága ellenére Pirozsok olyan szánalmas, egyben mulatságos látványt nyújtott, és az egész történet olyan gyerekesen buta volt, hogy mindannyian mosolyogni kezdtek.

– D-de n-némely elvtárs mégis úgy gondolja, h-hogy képesek vagyunk m-megtámadni a német csendőrséget! – mondta nagyon dadogva Oleg, és szemének kíméletlenül éles kifejezése lett.

Szégyellte magát Lutyikov előtt, hogy már az ifjúságra bízott első komoly ügyben annyi gyerekes könnyelműséget, szervezetlenséget, fegyelmezetlenséget árultak el. Szégyellte magát társai előtt is, mert azok ugyanezt érezték, mint ő. Felháborította Sztahovics kicsinyes beképzeltsége és önteltsége. Ugyanakkor azonban úgy gondolta, hogy Sztahovics, harci tapasztalatai alapján, jogosan volt elégedetlen azzal a móddal, amellyel ő az ügyet megszervezte. Oleg azt hitte, hogy az ügy az ő gyöngesége miatt, az ő hibájából borult fel, és önmagát még jobban megvetette, mint Sztahovicsot.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– Az emberré válás útja a szocializmus –

A szocialista forradalom jellemzői:

A szocialista forradalom: – a munkásosztály osztályharcából nő ki; – a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakát jelenti; – számos körülménytől függően lehet békés és nem békés; – a termelés társadalmi jellegének és tőkés elsajátítás konfliktusából következik; – objektív feltételekre és szubjektív tényezőre is szükség van; – az osztálytársadalom történetében a legmélyrehatóbb társadalmi forradalom; – nemzetközi jellegű, az imperializmusnak, mint világrendszernek az ellentmondásaiból nő ki.

A kapitalizmus alapvető ellentmondása az osztályviszonyok területén a munka és a tőke, a proletariátus és a burzsoázia éles antagonizmusaként jelentkezik. A proletariátus társadalmilag jogfosztott, alapvető osztályérdekei a tőkés viszonyok rendszerének egészével ellentétesek. A politikai forradalom a forradalmi helyzet talaján keletkező általános nemzeti válságból nő ki.

Néhány gondolat:

A szocialista forradalom az ember ember általi kizsákmányolásának a lehetőségét szünteti meg! A szocialista forradalom a kapitalista önkényuralom minden formájának a megdöntésével a dolgozók demokráciáját a szocialista demokrácia megvalósítását teszi lehetővé.

Az új társadalom, a népi demokrácia, a szocializmus felépítésének, védelmének eszköze a proletárdiktatúra! A proletárdiktatúra harci forma az ellenforradalom, a kapitalista-fasiszta törekvések, a restauráció ellen a dolgozók demokráciájának védelmére!

A kapitalista modellben a proletár dolgozó bérrabszolgák, a beszélő szerszámok munkaképességének kellően magas színvonala a tőkés gazda érdeke! A polgári demokrácia is tanult a szocializmustól, a kapitalisták lehetősége és érdeke a beszélő szerszámainak jó állapota! Ez azonban nem szünteti meg a revolúció, szocialista forradalom elkerülhetetlenségét, mert a kapitalizmus nem alakulhat át evolúcióval szocializmusba. A kapitalizmus lényege a kizsákmányolás, élősködés érdekében a bérrabszolgaság, ami ellentmond a szocialista demokráciának, az emberré válásnak. Amíg bérrabszolgaság van, amíg pénzért beszélő szerszámot lehet vásárolni, és így lényegében munka nélkül profithoz lehet jutni, így élősködni, addig kapitalizmus van.

Lehet így a kapitalizmus demokratikus?

A kapitalisták, a kapitalista állam alapvetően nem emberszeretetből jótékonykodik a proletárokkal, mert abból a javakból ad, amit a proletár dolgozók hoztak létre, ezt a gazdasági egyensúly, az elégedetlenség, a lázadás elkerülése érdekében vagy politikai előnyökért teszi! Ezt a polgári demokrácia a kapitalizmus emberszereteteként mutatja be, pedig csak abból ad, csak abból adhat többet, amit kizsákmányolással elvett a proletároktól, amiből élősködik, ezért valójában a kizsákmányolással elsajátítottból ad. Mert minden értéket a dolgozók hoznak létre. A „szegény” kizsákmányolókat ezért sajnálni kell, mert kevesebb jut nekik az élősködésre? A polgári demokrácia – a mosolygó fasizmus – ehhez a szemét élősködés igazolásához propagandafogásokkal, demagógiával nagyon ért, tanult a saját hibáiból és a hitleri fasizmustól is, és a dolgozók osztályharca is erre kényszeríti!

Lehet így a polgári demokráciát civilizálnak nevezni?

De ez sem menti meg a kapitalizmust a forradalomtól, a jövőben létrejövő szocialista demokráciától! A szocialista forradalom a kapitalizmus minden erőlködése ellenére elkerülhetetlenül bekövetkezik, ennek csak a fasizmus vethet véget az emberiség elpusztításával!

Az ideiglenesen elbukott szocialista forradalom hibáiból tanulni kell, de az elért értékeit is becsülni kell!

Mit ért el a szocializmus?

A demokrácia eddigi legmagasabb fokát, a szocialista demokráciát, a dolgozó többség demokráciáját! A szocializmusban mindenkinek kötelessége dolgozni, nincs élősködő osztály! A nemzetgazdaság tervszerű arányos fejlesztését a tudomány, a marxizmus-leninizmus, a dialektikus és történelmi materializmus, a társadalom tudományosan megalkotott törvényeinek használatával, a valódi egyenlőségre törekvéssel.

A szocialista demokrácia a proletárdiktatúrával védte a dolgozók hatalmát, ami rossz volt az élősködés hívei számára! Vinnyogtak és vinnyognak is emiatt a reakciósok, a valójában fasiszták.

(idézet: Filozófiai kislexikon)

A szocialista forradalom az osztálytársadalom történetében a legmélyrehatóbb társadalmi forradalom, amely megvalósítja az átmenetet a tőkés társadalmi-gazdasági alakulatból a kommunista alakulatba. Tartalmat tekintve a szocialista forradalom azoknak a gyökeres minőségi társadalmi-gazdasági és politikai átalakulásoknak az összessége, amelyek magukban foglalják a hatalom megragadását a munkásosztály által, a régi államgépezet szétzúzását, a termelési eszközök társadalmi tulajdonának, a gazdasági és szociális folyamatok társadalmi irányítási rendszerének létrehozását, az osztályantagonizmusoknak és az ember kizsákmányolásának felszámolását, a szocialista demokrácia kifejlesztését, a kulturális forradalom megvalósítását.

A szocialista forradalom történelmi szükségszerűsége végső fokon a termelés társadalmi jellegének és tőkés elsajátítási formájának konfliktusából következik. A kapitalizmus hatalmas terjedelmű és nagymértékben társadalmasult termelőerői beleütköznek a tőkés termelési viszonyok szűk kereteibe.

Ez az ellentmondás önmagában nem idézi elő a kapitalizmus „csődjét” és „automatikus összeomlását”. A termelés növekvő tarsadalmasulásának nyomására végbemegy a tőkés tulajdon formájának fejlődése az egyéni magántulajdontól a kollektív magántulajdonhoz, majd a még személytelenebb, állammonopolista tulajdonhoz, ami bizonyos lehetőségeket teremt a termelőerők további növekedésére a tőkés termelési mód keretei között. A burzsoázia, felhasználva a tudományos-technikai forradalom eredményeit, a termelés állammonopolista szabályozásának módszerei (államkapitalizmus és állammonopolista kapitalizmus) segítségével igyekszik feloldani a kapitalizmus ellentmondásai okozta feszültséget és elhárítani a szocialista forradalmat.

A reformista ideológia képviselői a kapitalizmus újjászületésének vagy „transzformációjának” tüntetik fel az állammonopolista szabályozást. A valóságban e folyamatnak az a dialektikája, hogy az állammonopolista szabályozás miközben a kapitalizmus valamennyi erőforrásának mozgósításával a tőkés rend fenntartásáért folytatott harc eszközéül szolgál, egyúttal meggyorsítja a szocializmus anyagi előfeltételeinek megérlelődését, s ezzel tovább fokozza a kapitalizmus alapvető ellentmondásának feszítő erejét.

A szocialista forradalomhoz nemcsak objektív feltételekre, a szocializmus anyagi előfeltételeinek meghatározott érettségére van szükség, hanem a szubjektív tényezőre is, a munkásosztály, a dolgozók aktív és tudatos harcára a szocializmusért. A kapitalizmus alapvető ellentmondása az osztályviszonyok területén a munka és a tőke, a proletariátus és a burzsoázia éles antagonizmusaként jelentkezik. A szocialista forradalom a munkásosztály osztályharcából nő ki, a tőkés termelési viszonyok rendszerében elfoglalt helyzete ruházza rá a szocialista forradalom fő hajtóerejének és hegemóniának a szerepét. A tőkésországok egész sorának munkásosztálya a burzsoáziától állhatatos harccal magasabb életszínvonalat, valamint számos szociális és politikai jogot vívott ki. Ezekre a tényekre hivatkozva, a kispolgári radikalizmus ideológusai azt állítják, hogy a munkásosztály forradalmi lehetőségei csökkennek, maga is „integrálódik” a tőkés rendszerben. A munkásosztály forradalmi energiája a valóságban szakadatlanul növekszik, hiszen nemcsak azért forradalmi, mert a kapitalizmusban nehéz az anyagi helyzete, hanem elsősorban azért, mert társadalmilag jogfosztott, alapvető osztályérdekei a tőkés viszonyok rendszerének egészével ellentétesek.

A szocializmusért folytatott harcban a munkásosztály nincs egyedül. A tőkés társadalom szociális összetétele nem egynemű. A korábbi társadalmi-gazdasági alakulatokból megmaradt osztályokon és társadalmi csoportokon kívül (parasztság, kézművesek, háziiparosok) a kapitalizmus viszonyai között más társadalmi rétegek is létrejönnek és fejlődnek: az alkalmazottak, a műszaki és tudományos dolgozók, a kisvállalkozók. E társadalmi csoportok mindegyikére növekvő nyomást gyakorol a monopoltőke. Több közülük helyzetét tekintve közeledik a munkásosztályhoz és képes arra, hogy a társadalom szocialista átalakításáért vívott harcban a munkásosztály oldalára álljon. A munkásosztály szövetsége a parasztsággal, a dolgozók nem proletár rétegeivel a szocialista forradalom győzelmének nélkülözhetetlen feltétele.

Oroszországban és a népi demokratikus országokban a munkásosztály fő szövetségese a szocialista forradalomban a parasztság volt. Ennek az a magyarázata, hogy a szocialista forradalom győzelme megfelel a dolgozó parasztság alapvető érdekeinek, s ugyanakkor főleg olyan országokban ment végbe, ahol a parasztság alkotta a lakosság többségét. Nem nehéz előre látnunk, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országainak többségében szintén a parasztság lesz a munkásosztály fő szövetségese a szocializmusért folytatandó harcban. A parasztságnak kétségkívül van szerepe számos fejlett kapitalista országban is. A mezőgazdasággal foglalkozók aránya az önálló lakossághoz képest jó néhány fejlett tőkésországban azonban nem haladja meg a 4—7%-ot. Egyszersmind ezekben az országokban a tudományos-technikai forradalom kibontakozásával szakadatlanul nő a haladó értelmiség különböző rétegeinek száma és befolyása. E rétegek alapvető gazdasági és politikai érdekei szintén összefonódnak a munkásosztály érdekeivel. Ezért a fejlett tőkésországokban az a tendencia figyelhető meg, hogy a haladó értelmiség válik a munkásosztály legfontosabb szövetségesévé.

A munkásosztály, valamint a tőke hatalmának megdöntésében és a szocializmus létrehozásában objektíve érdekelt más osztályok és társadalmi csoportok alkotják azt a társadalmi bázist, amelyből a szocialista forradalom politikai erői kialakulnak. A szocialista forradalom szubjektív tényezőjének felkészítésében hatalmas szerep hárul a munkásosztály forradalmi pártjára. A párt viszi be a munkásmozgalomba a szocialista tudatot, neveli és szervezi a tömegeket, kidolgozza az osztályharc stratégiáját és taktikáját, megvalósítja a szocialista forradalom politikai vezetését.

A burzsoázia a maga uralmát politikai hatalmával, az államgépezet erejével biztosítja a tőkés társadalomban. Ezért a proletariátus társadalmi forradalmának első aktusa a politikai forradalom: a hatalom kivívása, a burzsoá államgépezet szétzúzása, a proletárdiktatúra megteremtése. A politikai forradalom a forradalmi helyzet talaján keletkező általános nemzeti válságból nő ki. Ez — Lenin szavaival — minden nagy forradalom alaptörvénye.

A szocialista forradalom formái egy-egy ország konkrét feltételeitől és reális osztály-erőviszonyaitól függően váltakozhatnak. A szocialista forradalom egyaránt lehet békés és nem békés. A munkásosztály és valamennyi dolgozó érdekeinek jobban megfelel a — fejlődésének békés útja, de az út megválasztása nagyban függ a politikai harc kibontakozásának konkrét körülményeitől.

A mai körülmények között a szocializmusba való békés átmenet lehetőségei a munkásosztály és a szocializmus javára megváltozott erőviszonyok objektív logikáján, a demokráciáért folytatott tömegharc lendületén, a monopóliumellenes gyökeres demokratikus átalakulások égető szükségletén alapulnak. E lehetőségek figyelembevételével számos fejlett tőkésország marxista—leninista pártja veti fel a szocializmusba való békés és fokozatos átmenet stratégiai koncepcióját. Ez a koncepció a gyökeres demokratikus reformok programjára orientálódik, amely magába foglalja a vezető népgazdasági ágak, bankok államosítását, a gazdasági élet demokratikus ellenőrzését és programozását, a munkások részvételét a termelés irányításában, gyökeres adóreformot, a társadalmi élet különböző oldalainak demokratizálását. Ezek a reformok önmagukban nem jelentik a szocializmust. Aláássák azonban a monopoltőke mindenhatóságát, s ezzel megtisztítják az utat a szocializmushoz, ennek az útnak fontos mérföldköveivé, a szocializmusért vívott harc alkotóelemeivé válnak. A demokratikus reformok platformul szolgálnak a munkásosztály vezette baloldali erők széles demokratikus koalíciójának létrehozásához. A harcban, amely ezekért a reformokért, a demokrácia fejlődéséért folyik, kialakulnak a szocialista forradalom társadalmi-politikai tömegerői, megnő a munkásosztály politikai tekintélye, már a hatalom teljes megragadása előtt megnyílik a munkásosztály előtt az a lehetőség, hogy birtokba vegyen néhány fontos hídfőállást a burzsoá állam mechanizmusában, végrehajtó és főleg képviseleti szerveiben. Ez kiszélesíti az osztályharc frontját, lehetővé teszi a monopóliumok hatalma elleni támadást, összekapcsolva az alulról kiinduló tömegcselekvést a forradalmi erők befolyása alatt álló hatalmi szervek felülről kiinduló cselekvésével.

A viszonylag békés és fokozatos szocialista forradalomra való orientáció lényegénél fogva ellentétes a kapitalizmus szocializmussá történő fokozatos „átalakulásának” reformista koncepciójával (reformizmus). A szocializmusba való békés átmenet minden fokozatossága mellett is forradalmi ugrás, amely feltételezi a hatalom teljes kivívását a munkásosztály, a dolgozók részéről, és a gyökeres fordulatot a tulajdonviszonyok terén.

Az, hogy a szocialista forradalom békés vagy nem békés formában fejlődik-e, elsősorban attól függ, hogy a burzsoázia az ellenállás milyen lehetőségeivel és eszközeivel rendelkezik. Ha az uralkodó osztályok elzárják a munkásosztály elől azokat a csatornákat, melyeken át a nép többségé békésen a szocializmus oldalara vonható, ha erőszakkal elnyomják a forradalmi elcsapat legális tevékenységét, akkor elkerülhetetlen a hatalom fegyveres megragadásának irányvonala. Mindemellett a fegyveres felkelés csak az általános nemzeti válság körülményei közt számíthat sikerre, amikor a nép többségének támogatása és együttérzése biztosított. Ellentétben a blanquizmussal és a kispolgári narodnyik forradalmisággal, a marxisták a fegyveres harc irányvonala esetén is mindig a tömegekre támaszkodnak. Sikeres fegyveres harc nem bontakoztatható ki bárhol és bármely időpontban mégoly jól kiképzett — s a tömegek apátiáját és passzivitását megtörni képes „gyutacs” szerepét betölteni szándékozó — felkelők csoportjának önkényes megítélése alapján. A fegyveres harc akkor lehet sikeres, ha összhangban van a tömegek forradalmi hangulatával és a tömegmozgalom tetőzésekor bontakozik ki. A forradalmi helyzet mesterséges megteremtésére irányuló kísérletek szemlátomást kudarcra vannak ítélve. A forradalmi élcsapat politikai művészete éppen abban áll, hogy időben fel tudja ismerni a tömegek forradalmi erjedésének első jeleit és aktív tettekkel be tud kapcsolódni a mozgalomba.

A forradalom folyamán az események fejlődésének éles fordulatai előidézhetik, hogy a szocialista forradalom egyik fejlődési útját a másiknak kell felváltania. Ezért a munkásosztálynak és pártjának mindkét lehetőseggel számolnia kell a szocializmusba való békés és nem békés átmenettel egyaránt.

A szocialista forradalom nemzetközi jellegű, az imperializmusnak mint világrendszernek az ellentmondásaiból nő ki. Ezek az ellentmondások azonban egyenlőtlenül növekszenek a különböző országokban. A kapitalizmus gazdasági és politikai fejlődésének éles egyenlőtlensége következtében az imperialista rendszer bizonyos pontjain összecsomósodnak a feszült ellentmondások, s a szocialista forradalom társadalmi-politikai erőinek megléte eseten ezek a rendszer leggyengébb láncszemeivé válnak. Ebből következik annak lehetősége és szükségszerűsége, hogy a szocialista forradalom nem egyidejűleg győz a különböző országokban. Előbb egyetlen országban, Oroszországban győzött, ahol a XX. sz. elején a legkedvezőbb feltételek alakultak ki az imperialista lánc megszakadásához. Az Októberi Szocialista Forradalomnak óriási nemzetközi jelentősége van, megnyitotta a proletariátus társadalmi forradalmának korszakát.

A proletariátus társadalmi forradalma bonyolult és hosszantartó világfolyamatként bontakozik ki, amelyben tartalmilag és jellegükben sokrétű forradalmi mozgalmak fonódnak össze. Némelyikük nem szocialista ugyan, de az imperializmus ellen irányul és objektív értelemben az egységes világforradalmi folyamat közös medrébe torkollik. Ez radikálisabb jelleggel ruházza fel, közelíti a szocializmusért vívott harchoz őket, s megteremti az előfeltételeit annak, hogy a demokratikus és nemzeti-felszabadító mozgalmak és forradalmak szocialista forradalmakba nőjenek át. A társadalmi haladás logikája a jelenkor összes forradalmi erőit a korszak középpontjában álló fő erő, a nemzetközi munkásosztály és a szocialista világrendszer köré tömöríti.

A szocialista világrendszernek a forradalmi folyamatban betöltött vezető szerepet az határozza meg, hogy a leghatalmasabb erőt képviseli, amely a szocialista forradalom legbonyolultabb, alkotó feladatait megoldó, államilag szervezett munkásosztály gazdasági és katonai-politikai hatalmára támaszkodik. A szocializmusért vívott világméretű harc végső kimenetele az alkotó forradalmi munka sikerétől függ. A győztes szocializmusnak a világforradalomra gyakorolt hatásáról szólva, Lenin határozottan elítélte a forradalom mesterséges „exportjának” balos álforradalmi koncepcióját, amely szerint a forradalmat a tőkésországok ellen kirobbantott háborúk útján kell „siettetni”. A szocializmus más országok forradalmi mozgalmára a példa erejével, azaz munkásosztálya és egyéb haladó erői internacionalista támogatásával, a békéért és az ellenforradalom imperialista exportja ellen vívott eltökélt harccal gyakorol hatást. A szocialista világrendszer mellett a fejlett tőkésországok munkásosztálya és a nemzeti-felszabadító mozgalom is a jelenkor alapvető forradalmi erői közé tartozik. A világforradalmi folyamatban a részt vevő osztályok és társadalmi rétegek összetételének heterogén volta következtében ellentmondások keletkezhetnek. A sokmilliós kispolgári tömeg — Leninnel szólva — a forradalomhoz valamennyi előítéletével együtt csatlakozik, elkerülhetetlenül magával viszi a forradalmi mozgalomba ingadozásait és állhatatlanságát, nacionalizmusát és ultraforradalmiságát. Ez a társadalmi forrása annak, hogy az imperializmus elleni harc egységes arcvonalának némely szakaszán cikcakkok, törések, sőt visszalépések is tapasztalhatok, különösen azokban az országokban, ahol óriási túlsúlyban van a kispolgárság és szűk az ipari proletárréteg. A keletkező nehézségek leküzdésének feltételeit a világforradalom általános előrehaladása, a jelenkor alapvető forradalmi erőinek egysége biztosítja.

A szocialista világforradalom egység a sokféleségben. A világforradalmi folyamat gyakorlata a szocialista forradalom különböző formáit alakította ki és kétségkívül a jövőben továbbiakat is ki fog alakítani. A győztes szocialista forradalom történelmileg első formája az Októberi Szocialista Forradalom volt. A szocialista forradalom általános törvényei mellett magán viselte a hely és idő sajátszerűségének jegyeit, Oroszország és a kapitalizmus általános válsága első szakaszának történelmi adottságait.

Az európai szocialista országokban a szocialista forradalom új formát öltött, amelyet az jellemez, hogy a fejlődés több szakaszos, a proletárdiktatúra megteremtése viszonylag hosszú időszakot vett igénybe, a szocialista feladatok összefonódtak az általános demokratikus antifasiszta harc feladataival.

Sajátszerű formában bontakozott ki a szocialista forradalom Kínában, Koreában, Vietnamban, Kubában. Számos fejlett tőkésországban kialakulnak a békésebb és fokozatosabb formákban lezajló szocialista forradalom létrejöttének feltételei. Megismételhetetlen sajátosságok fogják jellemezni azoknak az országoknak szocializmushoz vezető útját, amelyek felszabadulva a gyarmati iga alól a nem-kapitalista fejlődést választják. Nincs és nem is lehet a szocialista forradalomnak minden országra érvényes egyedüli sablonja.

A szocialista forradalom az adott ország feltételeinek talaján jön létre, és nem függetlenedhet az adott időszakban kialakult történelmi körülmények hatásától. Mindamellett a világforradalmi folyamatot mély belső egység jellemzi. Minden szocialista forradalom az egységes szocialista világforradalom alkotórésze. Ezért mindegyiknek specifikumain kívül vannak olyan vonásai is, amelyek az összes többivel közösek. A szocialista forradalom általános törvényeit tanulmányozó elmélet éppen ezért általános jelentőségű.

(idézet: Marxista fogalomlexikon)

A Szocialista Forradalom a társadalom gyökeres, minőségi átalakulása, amely a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakát jelenti. A szocialista forradalom az uralkodás és alárendeltség magántulajdonon alapuló termelési viszonyait az együttműködés és a kölcsönös segítség viszonyaival váltja fel, s ezáltal felszámolja az ember ember általi kizsákmányolásának minden formáját.

A szocialista forradalom elméletének az alapjait Marx és Engels rakták le, akik feltárták a társadalmi fejlődés törvényeit, és bebizonyították, hogy a szocialista forradalom a társadalom fejlődésének a törvényszerű eredménye, bebizonyították a proletariátus világtörténelmi küldetését, a burzsoá államgépezet lerombolásának és a proletárdiktatúra megteremtésének szükségszerűségét a szocializmus felépítésének szempontjából.

A szocialista forradalom kezdetén nincsenek meg az új termelési mód kész formái, s ezért a szocialista forradalom alkotó jellegű. Az új társadalom építése meghatározott történelmi időszak, amit Marx a kapitalizmusból a kommunizmusba (annak első fázisába) való sajátos átmeneti szakaszaként határozott meg. Az új társadalom felépítésének eszköze a proletárdiktatúra.

A proletárdiktatúra elmélete Marx egész forradalmi tanításának fő alkotórésze. Lenin a marxizmust alkotó módon továbbfejlesztette a forradalom elméletét a kapitalizmus imperialista szakaszának elemzése alapján, számos igen fontos, elvileg új tétellel gazdagította: a proletariátus egy vagy néhány országban való kezdeti győzelmének lehetősége és szükségszerűsége, amiből a különböző társadalmi-gazdasági és politikai rendszerű országok együttélésének szükségszerűsége következik; a forradalom mindenekelőtt a tőkés világgazdaság láncának leggyengébb láncszemeit szakítja ki; a proletariátus hegemóniája és a polgári demokratikus forradalom átnövése szocialista forradalomba; a fejlett tőkés országok munkásai harcának összefüggése a gyarmati népek nemzeti felszabadító mozgalmával; a forradalmi helyzet; az objektív és szubjektív tényezők egysége; a szocialista forradalom sokfélesége és sok más tétel.

A szocializmus építésének gyakorlata a Szovjetunióban és más országokban azt mutatta, hogy a szocialista forradalom törvényszerűségei: a munkásosztály vezetése a forradalom véghezvitelében és a proletárdiktatúra megteremtésében, a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a tőkés tulajdon felszámolása, a mezőgazdaság szocialista átalakítása, a népgazdaság tervszerűfejlesztése, a kultúrforradalom, a nemzetiségi elnyomás felszámolása, a szocializmus vívmányainak védelme, a proletárinternacionalizmus. E törvényszerűségeknek ilyen vagy olyan megnyilvánulása – a termelőerők fejlettségi színvonalától, a nemzeti sajátosságoktól, a népi kultúrájának általános színvonalától, a történelmi hagyományoktól, az országon belüli és a nemzetközi osztályerőviszonyoktól függően – alkotják a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet specifikus sajátosságait minden adott országban.

Így a forradalom formája számos körülménytől függően lehet békés és nem békés. A marxizmus-leninizmus abból indul ki, hogy az osztályharc elkeseredettségének és élességének foka attól függ: milyen erővel állnak ellen a reakciós burzsoá körök a nép akaratának, mennyiben alkalmaznak erőszakot.

A jelenlegi korszakban a szocialista forradalom elmélete tovább fejlődött, számos új következtetéssel egészült ki: a forradalom békés úton történő megvalósításának lehetősége, a fejlődés nem tőkés útjának lehetősége az elmaradott országokban és a nemzeti demokrácia államának megalakítása; a proletárdiktatúráért vívott harc átmeneti lehetősége; a fináncoligarchia elnyomása ellen fellépő összes demokratikus mozgalmak egyesítése hatalmas antimonopolista áradatban.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Alekszandr Fagyejev

Első rész

32.

Sok nap, sok éj múlt el azóta, hogy Matvej Sulgát elfogták, és Sulga már nem tudta, hányadán van az idővel. Cellája majdnem szakadatlanul sötét volt. Csak a kívülről kifeszített szögesdróton az eresztől félig eltakart mennyezet alatt egy keskeny résen szivárgott be hozzá némi világosság.

Matvej Kosztyijevics úgy érezte, hogy egyedül van, hogy mindenki elhagyta.

Megesett, hogy időnként egyik-másik asszony, anya vagy feleség kiharcolta valamelyik német csendőrnél vagy orosz „policáj”-nál, hogy ennivalót, fehérneműt juttathasson letartóztatott fiának, férjének. De Kosztyijevicsnek nem volt rokona Krasznodonban. Közeli ismerősei közül Lutyikovon és az öreg Kondratovicson kívül senki sem tudta, hogy Kosztyijevicset földalatti munkára hagyták hátra Krasznodonban, s hogy a cellában ülő Jevdokim Osztapcsuk senki más, mint Kosztyijevics. Megértette, hogy Lutyikov talán nem is tud arról, ami vele történt. De ha tudná is, hogyan férkőzhetne hozzá? És Matvej Kosztyijevics nem várt segítséget Lutyikovtól.

Csak olyan emberekkel volt dolga, akik kínozták, és ezek német csendőrök voltak. Ketten közülük beszéltek oroszul: a német tolmács, egy kubánka sapkás, sötét arcú, csontos koponyájú ember és Szolikovszkij „policáj”-parancsnok, aki régimódi, sárga öves, bő kozák bugyogóban járt, és ökle olyan volt, akár a lópata. Még a német csendőröknél is gonoszabb volt, ha ugyan ez lehetséges.

Kosztyijevics letartóztatása után egy pillanatig sem tagadta a németek előtt, hogy párttag, hogy kommunista. Ezt hasztalan is lett volna eltitkolni, és ez a nyíltság és az igazság erőt adott neki kínzóival szemben. Azt vallotta, hogy egyszerű, mindennapi ember. De bármilyen ostobák voltak kínvallatói, jelleméből és magatartásából jól látták, hogy ez nem igaz. Azt akarták, mondja meg, kikkel állt összeköttetésben. Éppen azért nem ölték, nem is ölhették meg azonnal. Naponta kétszer vallatták – hol Hauptwachtmeister Brückner, hol a helyettese, Wachtmeister Balder. Rajta keresztül akartak a krasznodoni bolsevikok nyomára jutni és ilyen módon érdemeket szerezni Klehr vezérőrnagy, a terület főparancsnoka előtt.

Vallatták Kosztyijevicset, és amikor makacssága miatt elvesztették a türelmüket, verni kezdték. Utasításukra legtöbbször a kopaszodó, aranyfogú, kappanhangú, szemüveges Fenbong Rottenführer végezte a kínvallatást. Ez az altiszt olyan bűzt terjesztett maga körül, hogy még Wachtmeister Balder és Hauptwachtmeister Brückner is elfintorították az orrukat, és gúnyolódtak rajta, ha túl közel talált jönni hozzájuk. Miközben több német katona lefogta Kosztyijevicset, Fenbong módszeresen, szakértelemmel és teljesen egykedvűen verte, vallatta. Ez volt a szakmája, a hivatása. Azokban az órákban, amikor Kosztyijevics a cellában ült, és nem vallatták, Fenbong sohasem nyúlt hozzá. Mert Fenbong egyrészt félt Kosztyijevicstől, ha nem volt megkötözve vagy nem fogták le a katonák, másrészt, mert ez már túl lett volna a munkaidején. Fenbongnak is voltak pihenőórái, melyek őt, a fogházfelügyelőt és katonáit is megillették.

De akárhogy gyötörték, kínozták, Matvej Kosztyijevics nem változtatott a magatartásán. Törhetetlen, makacs és indulatos volt. A németek belefáradtak a hiábavaló veszkődésbe. Sok kellemetlenséget okozott nekik!

Míg Kosztyijevics látszólag állandó, reménytelen gyötrődésben élt, lelki és erkölcsi ereje egyre mélyebb, egyre megrázóbb erővel bontakozott ki. Mint minden nagy és tiszta lelkű ember, aki szemtől szembe kerül a halállal, az igazság határtalan világosságában, teljes egészében látta maga előtt önmagát és az egész életét.

Hogy el ne gyengüljön, szándékosan nem gondolt feleségére és gyermekeire. De annál melegebben, annál nagyobb szeretettel emlékezett ifjúkori barátaira: Liza Ribalovára, Kondratovicsra. Azon kesergett, hogy halála ismeretlen marad előttük, halála, mely igazolná és tisztázhatná őt. Most már tudta, mi juttatta ebbe a sötét cellába, és egyre az a gondolat marcangolta, hogy ha már nem változtathat a dolgokon, legalább szeretné megmagyarázni az embereknek, miben hibázott, okulásul, nehogy ugyanebbe a hibába essenek. Ezzel a saját lelkén is könnyítene.

Egy hajnali vallatás után, amikor Kosztyijevics a cellájában pihent, egykedvű beszélgetésre figyelt fel, mely a folyosóról hallatszott be hozzá. Aztán keserves csikorgással kinyílt az ajtó, és egy „policáj”-karszalagos ember lépett be a cellába. Derékszíján hatalmas revolvertáska, sárga zsinórral. Az ajtóban egy nagy bajuszú német folyosóügyeletes csendőr állott.

Kosztyijevics már megszokta a sötétséget, s egy pillanat alatt szemügyre vette a „policájt”. Még egészen fiatal, fekete hajú, majdnem gyerekember volt, teljesen fekete egyenruhában. A fiatal „policáj” nem mert Kosztyijevicsre nézni, zavarba jött, igyekezett fesztelennek mutatkozni. Villogó szemét körbeforgatta.

– Most aztán itt vagy a fenevad ketrecében! Becsukjuk az ajtót, és meglátjuk, hogy érzed magad! Hoppla! – mondta németül a nagy bajuszú csendőr, és bevágta az ajtót a fiatal „policáj” mögött.

A következő pillanatban a „policáj” odahajolt a sötétben álló Kosztyijevicshez, és miközben fekete szemének átható, riadt tekintete valósággal belesütött Matvej Sulga arcába, odasúgta:

– Barátai nem alszanak. Várjon éjjel, a jövő héten … majd idején figyelmeztetem …

A „policáj” most kiegyenesedett. Pimasz, de bizonytalan hangon folytatta:

– Engem nem ijesztesz meg, hallod-e! … Engem nem olyan fából faragtak … Átkozott svábja!

A német katona hahotázva nyitotta ki az ajtót, s vidáman mondott valamit.

– Fülön csíptek, mi? – hetykélkedett a fiatal „policáj”, és cingár alakja Sulga előtt ugrált. – Az a szerencséd, hogy becsületes ember vagyok, és hogy nem ismerlek … Ej, te …! – kiáltott fel váratlanul, s vékony karjával könnyedén vállon lökte Kosztyijevicset. Egy pillanatig megszorította, de úgy, hogy Kosztyijevics ezt barátinak érezte.

A „policáj” eltávozott. Az ajtó becsapódott, a kulcs megfordult a zárban.

Ez provokáció is lehetett. De mire jó nekik a provokáció, amikor úgyis a kezükben van, és minden pillanatban megölhetik? Vagy a hiszékenységére számítottak, hogy – kellően megrendezett körülmények között – esetleg kitárja szívét a „policáj” előtt, akiben barátot sejt? Hát igazán azt hiszik, hogy ilyen ostoba?

A remény forró hulláma csapott át Kosztyijevics szívén, és meggyötört testében felgyújtotta a vérét.

Szóval Filipp Petrovics él és dolgozik? Tehát gondolnak rá? De hogyan is lehetne másként …

Felébredt benne a hála barátai iránt, felébredt a remény is, hogy megmentheti a családját; felébredt a kínvallatástól, az elviselhetetlen töprengéstől való szabadulás öröme – s mindez az élet, a harc egyetlen hívó szavában egyesült lelkében … És ennek a meglett, nagy embernek a boldogság könnyei fojtogatták a torkát, amikor maga elé képzelte, hogy élni fog, és még teljesítheti kötelességét.

A deszkaajtón, a falakon keresztül éjjel-nappal hallhatta a börtönben zajló életet: embereket hoztak és vittek, kínozták, vallatták, az udvaron falhoz állították és agyonlőtték őket. Egy éjszaka lármára, hangos beszédre, topogásra, csendőrök, „policá- jok” német és orosz nyelvű ordítozására riadt fel. A szomszédos cellákból és a folyosókról fegyvercsörgetés, asszony- és gyereksírás hatolt be hozzá. Nyilván kivitték az embereket a börtönből. Aztán teherautók zúgása hallatszott, amint egymás után kirobogtak a fogház udvarából.

Amikor nappal kihallgatásra vitték, Kosztyijevics úgy érezte, hogy a börtön kong az ürességtől.

Ez volt az első éjszaka, hogy nem bántották. Hallotta, hogy teherautók érkeztek a börtönhöz, csendőrök és „policájok” szitkozódtak elfojtottan, mintha szégyenkeztek volna egymás előtt, foglyokat vittek a cellákba. Az elfogottak némán vonszolták magukat a folyosókon. Egész éjjel hozták a letartóztatottakat.

Még sötét volt, amikor Kosztyijevicset felkeltették, és kihallgatásra vitték, de a kezét nem kötözték meg. Megértette, hogy ezúttal nem fogják kínozni. Valóban nem a különleges kínvallatásra berendezett kamrába vitték, mely nem is a fogolycellák során volt, hanem Brückner mester szobájába. Brückner személyesen várta. Nadrágtartóban volt, tiszti kabátja a karosszéken lógott. A szobában fülledt hőség. Ott volt Balder őrmester is, teljes díszben, Surka Reiband tolmács és három egérszín egyenruhás német katona.

Az ajtó mögött csizmatopogás lármája hallatszott, aztán lehajolva, hogy fejét be ne üsse az ajtófélfába, régi kozák sapkában belépett Szolikovszkij rendőrfőnök, nyomában Kosztyijevics meglátta kínzóját, Fenbongot, aki SS-katonákkal egy félig meztelen, idősebb, testes, markáns arcú, hátrakötözött kezű embert hozott. Matvej Kosztyijevics felismerte földijét, Petrovot, az 1918-as partizánmozgalom egyik harcosát, akit már tizenöt éve nem látott. Petrov nyilván már régen nem járt mezítláb, fel is sérthette a lábát, mert még itt, a padlón is nehezen lépett. Arcát kékre, véresre verték. Mióta Kosztyijevics nem látta, alig öregedett, csak vállban és derékban lett szélesebb. Komoran, de önérzetesen tartotta magát.

– Ismered? – kérdezte Brückner mester.

Surka Reiband tolmácsolta Kosztyijevicsnek a kérdést.

Petrov is, Kosztyijevics is úgy tettek, mintha életükben először látnák egymást. Egész vallatás alatt ehhez tartották magukat.

Brückner mester ráordított a mezítlábas Petrovra, aki hallgatva állt előtte.

– Ej, te hazug, vén patkány! – és úgy toporzékolt fényesre tisztított cipőjével, hogy hasa megrengett a nadrágban.

Aztán Szolikovszkij vette elő Petrovot. Óriási öklével az arcába vágott, és a földre teperte. Sulga már-már rá akarta vetni magát, de egy belső hang figyelmeztette, hogy ezzel csak árthat Petrovnak. Különben is elérkezett az az idő, amikor mindennél fontosabb, hogy a keze nincs megkötözve, ezt világosan érezte. Erőt vett magán. Nehezen lélegezve, némán nézte, mint ütik Petrovot.

Aztán egyenként elvezették őket.

Kosztyijevicset ezúttal nem verték, de ez az eset annyira megrendítette, hogy a kétnapos vallatás után még az ő vasszervezete is felmondta a szolgálatot. Nem emlékezett, hogyan vitték a cellájába, mély önkívületbe zuhant. Csak az ajtózár csikorgása térítette magához. Huzavonát hallott az ajtó előtt, de nem tudott teljesen felébredni. Aztán úgy rémlett, hogy az ajtó megnyílt, és valakit betaszítottak hozzá. Kosztyijevics erőt vett magán, és kinyitotta a szemét. Fölötte, feje fölé hajolva, bozontos, fekete szemöldökű, cigányos szakállú ember állt, aki figyelmesen fürkészte Kosztyijevics arcát.

Ez az ember a napvilágról zuhant a cella sötétjébe, és vagy azért, mert még nem szokta meg a homályt, vagy mert már nemigen hasonlított önmagához, nem ismerte fel. De Kosztyijevics nyomban megismerte. Földije volt, ugyancsak a régi háború harcosa. Valko, az 1. számú bánya igazgatója.

– Andrij … – mondta csendesen Kosztyijevics.

– Matvej? … A sors! A sors!

Valko heves mozdulattal, vállánál fogva magához ölelte Kosztyijevicset.

– Mindent megtettünk, hallod, hogy kiszabadítsunk, a sors meg úgy akarta, hogy magam is ide kerüljek … Engedj, hadd nézzelek meg már – mondta Valko néhány perc múlva éles, reszelős hangján. – Mit csináltak ezek veled! – Valko visszaengedte az ágyra Kosztyijevicset, és fel-alá járkált a cellában.

Cigányos, indulatos természete teljes hévvel fellobbant, de a cella olyan szűk volt, hogy valóban ketrecbe zárt tigrishez hasonlított.

– Látom, neked is kijutott – mondta Kosztyijevics. Nyugodtan felült, és karjával átfogta a térdét.

Valko ruhája poros, piszkos volt. Egyik kabátujja letépve, félnadrágszára a térdén felrepedt, a másik varrása szétfeslett. A homlokán két daganat. De a csizmája megvolt.

– Nyilván verekedtél – nagy gyönyörűséggel elképzelte, mint hadakozott Valko. – Jól van, na, csak nyugalom! Ülj le, mondd el, hogy volt, mint volt …

Valko leült Kosztyijeviccsel szemben a földre, maga alá húzta a lábát, kezével a nyirkos padlóra támaszkodott, és összeráncolta homlokát.

– Túlságosan nagy volt a felelősségem, nem szoktam meg – mondta magára gondolva és nevetett. – Mit is mondhatnék? A dolgok, mármint a mi dolgaink, mennek a maguk útján. Hát hogy én …

Egyszerre olyan keserves fájdalom rándult végig kemény, éles vonalú arcán, hogy Kosztyijevicsnek hideg futott végig a hátán.

Valko legyintett, és fekete arcát a tenyerébe temette.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– Az emberré válás útja a szocializmus –

A szocialista demokrácia jellemzői:

A kizsákmányoló kapitalista rendszerben a demokráciának csak külső látszata van meg, a valóságos népuralom sohasem valósulhat meg benne.

A szocialista demokrácia új típusú demokrácia, azonos a néphatalom fogalmával, a demokrácia új, magasabb rendű formája, amely a nép többségének, a dolgozó tömegeknek a demokráciája.

A szovjetdemokrácia megszünteti (megszüntette) a munkanélküliséget, a válságokat, minden nemű és fajta elnyomást, legfontosabb feladata a szocializmus felépítése és az átmenet a kommunista társadalom magasabb fokába (volt).

Néhány gondolat:

A polgári demokráciában a vállalkozások szabadsága, szárnyalása mellett a szolgaság is megmaradt, de mégis előrelépés a feudalizmushoz, a királyság önkényuralmához képest, de ez is csak önkényuralom; a vállalkozás és a szolgaság is törvényes, formailag önkéntes, a jog nem tesz különbséget a származás szerint.

A polgári demokráciában azonban a demokráciának legfeljebb csak külső látszata van meg és ez nem is lehet másképp, mert a dolgozók bérrabszolgák, beszélőszerszámok, így semmilyen hatalommal nem rendelkeznek, az államhatalom, a politikai-gazdasági hatalom a burzsoázia kezében van, ezért csak számukra van, lehet demokrácia.

A polgári demokráciában a proletárok a „szabad és demokratikus” választásokon a kizsákmányolók képviselőit választják a hatalomba, így választják a bérrabszolgaságot, a tőkések élősködését, felsőbbrendűségét, elfogadják a diktatúráját, és eltűrik a fasizmust is! Ez a tudatforma súlyosan torzítja az emberiség erkölcsét, a többség így öntudatlan beszélő szerszám, ez nagyon veszélyes, a pusztulásba vezető út. De valójában azok is, akik a beszélő szerszámot saját élősködő céljaikra használják, azok sem civilizált emberek, azok fasiszták, az emberiség ellenségei.

Ehhez a diktatúrához, önkényuralomhoz a polgári demokráciában szükséges a kapitalista társadalom államának felépítménye, amit a tőkés államhatalom szervei, az oktatás, a médiák, az erkölcs, a világnézet, és ezek a lehetőségek mind a kapitalisták monopóliuma!

A szocialista demokrácia a dolgozó népnek politikai-gazdasági hatalma, a dolgozók, a nép demokráciája; ami nem tűri meg, nem tűrheti meg a polgári demokrácia képviselőit a hatalomban, fordítva azonban a polgári demokráciában az osztályharc eredményeképpen a tőkések kénytelenek eltűrni a szocialista világnézet képviselőit, de minden eszközzel harcolnak ellene! Azért kénytelenek eltűrni, mert ez az emberré válás harca, így az osztályharc nem más, mint emberré válni. A fasizmus kapitalista osztályharca az út vissza az állatvilágba.

A szocialista demokrácia a demokrácia legmagasabb formája, a dolgozók, a többség demokráciája, nem tűri a szolgaságot, az élősködést, a felsőbbrendűséget, ami a polgári demokráciában alapvető, a kapitalizmus enélkül nem működik! Ennek az élősködésnek a biztosítására használja a kapitalizmus a fasizmust.

A szocialista demokrácia és a polgári demokrácia nem működhet ugyanabban a társadalomban, mert az osztályérdekeik kibékíthetetlen ellentéte ezt nem teszi lehetővé. A népi demokrácia viszont a kommunista párt vezetésével a magánérdekeltséget a társadalom érdekében megtűri, de szigorúan a társadalom és a dolgozók érdekeinek alárendelten. Ha a népi demokrácia nem képes a proletárdiktatúrával a kommunista párt vezetését megvalósítani, akkor ez csak kapitalizmus lehet.

A szocialista állam felépítménye a szocialista demokráciát teremti meg, a valódi egyenjogúságot, ennek védelmében alkalmazza a proletárdiktatúrát a kapitalizmus-fasizmus minden formája ellen!

A polgári demokrácia csak a kapitalizmus korlátai között biztosíthatja a polgári szabadságjogokat és az emberi jogokat, ez teljességében csak a szocialista demokráciában valósulhat meg a dolgozók számára!

A polgári demokráciában elkerülhetetlenül súlyosan sérülnek a proletár dolgozók emberi- és polgári szabadságjogai, mert a kapitalista modellben a bérrabszolgaság, a kizsákmányolás, és ennek megvalósítására a tőkés diktatúra, sőt az önkényuralom a dolgozó proletárok feletti élősködés miatt szükségszerű!

Ha a polgári demokráciában a proletár dolgozók tömegei öntudatra ébrednének, aligha lenne működőképes a kapitalizmus. A polgári demokráciában a kapitalista kizsákmányolóknak szükségszerűen a proletárokat minden hatalomtól távol kell tartani. Ehhez a polgári demokrácia a demokrácia látszata érdekében törvényhozási választásokat rendez, mert a demokratikus választás a modern emberek számára fontos, az emberiség nagyjai sokat harcoltak érte. Ebben a színdarabban azonban a rendezők a kapitalizmus játékszabályai szerinti darabot adnak elő, megtehetik, hiszen ehhez minden hatalommal, minden erőforrással rendelkeznek. Szélhámosan az élősködő kapitalistákat, mint jótevőket mutatják be, akik nélkül megáll a világ, káosz van, és a tőkések megérdemlik vagyonukat, megdolgoztak érte. Ezért szükséges a proletárokat öntudatlanná, gerinctelenné nevelni, akik, mint a mazochisták örömmel elfogadják a rajtuk való élősködést.

A szocializmus a politikai egyenlőséget a gazdasági-társadalmi egyenlőséggel alapozza meg, ezért a szocialista demokráciában a kapitalista tendenciák, a jobboldal ellen a proletárdiktatúrával harcol.

A kapitalista modell híveinek az erkölcse a kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség, ami jobboldaliság, embertelenség, amit a szocialista demokrácia nem tűr el!

A szocialista demokrácia törvényhozói választásain csak a valódi baloldal vehet részt, ami a dolgozók, az értékeket létrehozók érdekében szervezi meg a társadalom működését. A baloldal vezető ereje a kommunista párt!

A népi demokráciában azonban még a demokratikus polgári pártok is részt vehetnek, de a vezető erőnek a kommunista pártnak kell lennie, mert ha ez nem így van, akkor az már csak kapitalizmus lehet! A népi demokráciában a polgári irányzatoknak is alá kell vetniük magukat a társadalom érdekének, amit a kommunista párt vezető szerepe biztosít, a dolgozók szervezeteinek segítségével.

A szocialista demokrácia és a népi demokrácia meghatározó vonása a kommunista párt szerepe!

A kapitalizmusban alapvetően két antagonisztikus érdekeltségű társadalmi osztály van. Az egyik társadalmi osztályba a kapitalisták tartoznak, akik a termelőeszközökkel rendelkeznek, alapvetően nem a munkájukból származik a jövedelmük, ők a kizsákmányolók, a proletárokon élősködők. A másik társadalmi osztályba a proletárok tartoznak, akiknek csak a munkaerejük van, termelőeszközökkel nem rendelkeznek, hogy életben maradjanak kénytelenek eladni munkaerejüket a kapitalistáknak, munkával szerzik jövedelmüket. Léteznek még a két fő társadalmi osztály közötti átmeneti rétegek, de a meghatározó a kapitalisták és a proletárok osztálya a kapitalizmusban. Így a kapitalizmusban az alapvető két társadalmi osztály, a kizsákmányoló élősködők és a kizsákmányolt proletárok érdekellentétének osztályharca valósul meg. Az átmeneti rétegek hol a kizsákmányolók, hol a kizsákmányoltakhoz húznak. A kapitalizmus egész történetére jellemző az élősködésért és az ez ellen küzdők harca, ez az osztályharc. Az osztályharc sokáig szinte észrevétlen, majd elvezet a szocialista forradalomba! A kapitalizmus önkényuralma csak a forradalmi utat teszi lehetővé a demokrácia továbbfejlődésére!

Miért szükséges a szocialista demokrácia?

Az emberi társadalomban az életben maradáshoz létfenntartási dolgokra van szükség. Ehhez a létfenntartási dolgokat termeléssel létre kell hozni, amihez termelőeszközökre, és munkára van szükség. Munka nélkül érték (termék) nem keletkezik, bár a levegő, a napfény is érték, de nem kell érte dolgozni.

Aki a termeléshez (a létfeltételek termeléséhez) szükséges termelési eszközökkel rendelkezik, annak az érdeke a meghatározó, az szabja meg az életben maradás, az életminőség lehetőségeit. A kapitalizmusban a termelés munkamegosztással össztársadalmi jellegű, ami alapvetően a termelőeszközökkel nem rendelkező munkaerő áruként megvásárolt proletárok munkájának az eredménye. Az elkészült termék, majd a piacon történő eladással keletkező haszon az egész termeléshez mérten alapvetően dologtalan kapitalistáké. Ezt a folyamatot nevezik kizsákmányolásnak, és ezért nevezzük a kapitalizmust kizsákmányoló rendszernek. A kapitalizmusban kizsákmányolják a proletárokat, ezért a kapitalizmus modellnek a kizsákmányolás és az ez által megvalósuló élősködés a legfontosabb társadalmi jellemzője. Ez az érdekviszony szabja meg a kapitalizmusban az uralkodó erkölcsöt, aminek a lényege, szabad a kizsákmányolással élősködni, és ez a hajtóereje.

Lehetséges így a kapitalizmusban demokrácia a proletárok részére?

A kapitalizmusban a proletárok társadalmi osztályának gazdasági hatalma nincs és (alapvetően, érdemben) a törvényhozásban sem rendelkeznek érdekképviselővel. Így a kapitalizmusban a proletárok a demokrácia gyakorlásához nem rendelkeznek semmilyen hatalommal, pénzért megvásárolható beszélő szerszámok csupán. A kapitalizmusban a proletárok érdekének nincs hatékony törvényes megjelenési lehetősége, mert ez alapvetően a tőkésosztály érdekének van alárendelve. A bérrabszolgák érdekvédelmét a tőkésállam törvényesen és gazdasági-politikai hatalmával elnyomja, korlátozza. A törvényhozás a polgári demokráciában a jogállamiság keretében a kapitalisták, a kapitalizmus érdekeit szolgálja. Ehhez szükséges a bérrabszolgákat öntudatlanná nevelni, így érdekeikről lemondanak, alárendelik kizsákmányolóiknak.

Lehetséges így a kapitalizmusban demokrácia a proletárok részére?

A szocializmusban a termelőeszközök közösségi tulajdonban vannak, a közösség szükségleteit elégítik ki. A törvényhozásban a dolgozók érdekképviselői hozzák a törvényeket a dolgozók érdekében. Nincs kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség! Megszűnik az élősködés lehetősége.

Lehetséges így a szocializmusban demokrácia a dolgozók részére?

Csak a szocializmusban lehetséges demokrácia a dolgozó nép számára! Csak a szocializmusban lehetséges a polgári demokratikus szabadságjogok és az emberi jogok következetes megvalósulása. Csak a szocializmusban szűnik meg a kizsákmányolás, az élősködés és a szolgaság.

(idézet: Politikai kisszótár)

A szocialista demokrácia új típusú demokrácia, azonos a néphatalom fogalmával. A kizsákmányolás megszűnésén, az osztályantagonizmusok felszámolásán és a szocializmus erősödésén alapul. Biztosítja a néptömegek részvételét a szocialista állam tevékenységében. Nemcsak jogokat nyújt, hanem megteremti a jogok gyakorlásának feltételeit is.

(idézet: A szocializmus politikai gazdaságtana)

… Amióta létezik emberi társadalom, azóta folyik gazdálkodás is. Gazdálkodáson értjük a termelési eszközök tulajdonosainak vagy birtokosainak (illetve azok megbízottainak) azt a tevékenységét, hogy a történelmileg adott termelési viszonyok között a gazdasági folyamatokat saját érdekeik szerint, a rendelkezésre álló anyagi eszközök és munkaerő leginkább megfelelő kombinálásával, célszerűen szervezik. A tulajdonosok érdekei természetesen történelmileg változtak, a termelési eszközöktől és a termelési viszonyoktól függően. Nem volt azonos az sem, hogy mi gazdálkodásuk közvetlen célja, és hogy a gazdasági folyamatok milyen módon történő szervezése célszerű számukra. A gazdálkodás tehát mindig történelmileg meghatározott módon folyt. … A gazdálkodás történelmi típusai … főként a termelési eszközök uralkodó tulajdonformáinak gyakorlati érvényre jutását jelentették. Az adott tulajdonviszonyok határozták meg az érdek- és akarati viszonyokat, osztálytársadalmakban az osztályérdekeket, a tulajdonosok gazdasági magatartását és a gazdasági helyzetváltozásokra történő reagálását, egyszóval: gazdálkodásuk tipikus módját.

(idézet: Marxista fogalomlexikon)

A demokrácia: legáltalánosabb értelemben olyan politikai rendszer, amelyben a hatalom forma szerint az egész nép kezében van, ténylegesen azonban valamely osztály diktatúrája érvényesül. A burzsoá politikusok és a reformisták a demokrácia fogalmát rendszerint elszakítják a konkrét gazdasági-társadalmi tartalomtól és főleg formális jegyek alapján ítélik meg. A marxizmus-leninizmus a demokráciát konkrét társadalmi-gazdasági tartalmában és feltételeiben vizsgálja. A kizsákmányoló rendszerekben a demokráciának csak külső látszata van meg, a valóságos népuralom sohasem valósulhat meg benne. A demokrácia csak az elnyomó osztályok (a kisebbség) számára van biztosítva, az elnyomott osztályok (a többség) számára ugyanakkor ez diktatúrát jelent. A polgári demokráciákban a burzsoázia formális szabadságjogokat biztosít (alkotmányt, parlamentet és más képviseleti intézményeket hoz létre, általános választójogot ad stb.) de minden módon akadályozza, hogy a tömegek valóban élhessenek is azokkal. Ha a burzsoázia uralmát veszély fenyegeti, akkor elveti a polgári demokratikus szabadságjogoknak még a látszatát is, és nyílt terrorista diktatúrához folyamodik. A demokrácia új, magasabb rendű formája a szocialista demokrácia, amely a nép többségének, a dolgozó tömegeknek a demokráciája.

(idézet: Idegen Szavak Marxista Magyarázattal)

A demokrácia szó szerint népuralom demos — görögül nép, kratia — uralom). Rudas László a következőkben magyarázza és határozza meg a demokrácia lényegét: Helytelen és félrevezető volna a demokrácia értelmét egyszerűen a szó lefordításában keresni, mert a történelem tanúsága szerint a demokrácia mindaddig nem volt és nem lehetett igazi népuralom, amíg a társadalom ellentétes osztályokra szakadt, amelyek közül az egyik, a kisebbség kizsákmányolta a másikat, a többséget. Amíg ez a társadalmi szervezet fennáll, addig az állam a kisebbség kezében mindig arra szolgál, hogy a többséget elnyomják és féken tartsák vele és ezért a demokrácia is, amely az állam meghatározott formája, az uralkodó osztály vagy osztályok leplezett diktatúrája a többség ellen, és így nem a nép uralma, hanem az uralkodó osztályok uralma a nép ellen. A demokrácia tehát nem elvont fogalom, hanem történelmi kategória, ami alatt azt értjük, hogy 1. a demokrácia a társadalmi fejlődés meghatározott fokán keletkezett, 2. hogy aszerint változott, ahogyan a társadalmi formák felváltották egymást, így a demokrácia egyik formája volt az antik demokrácia (Athén, Róma). Itt a demokrácia csak a szabadokra terjedt ki, míg a rabszolgák minden politikai jogból ki voltak zárva és rájuk nézve a demokrácia a legkeményebb diktatúrát jelentette. Ugyanakkor még a szabadok sem vettek részt egyformán az állam igazgatásában, mert a születési és vagyoni különbségek következtében lényegében a gazdagok és kiváltságosak uralkodtak.

A polgári demokrácia a tőkés társadalmi rend politikai formája. A polgári demokráciában az államhatalom a burzsoázia kezében van (sokszor a földbirtokos osztállyal szövetségben). A polgári demokrácia nagy lépés volt előre a feudális társadalomi önkényen és kiváltságokon alapuló államhatalmával szemben: a törvényelőtti egyenlőség bevezetése, a végrehajtó- és törvényhozóhatalom szétválasztása, a képviseleti-parlamenti rendszer, a szabadságjogok (sajtó, gyülekezési, szólás-, vallásszabadság stb.), általában az ú. n. „elidegeníthetetlen emberi jogok” kihirdetése a szabadságjogok szűkebb vagy szélesebb kiterjesztését jelentette. Mégis a polgári demokrácia is lényegében nem más, mint az uralkodó osztály vagy osztályok diktatúrája a dolgozók ellen és az „emberi jogok” nem igazán emberi jogok, mert a dolgozók számára legnagyobbrészt csak a papíron vannak meg (lásd az imperialista Amerikát). Leglényegesebb fogyatkozása az, hogy még a legszélesebb polgári demokrácia is csak formális demokrácia, vagyis érintetlenül hagyja a polgári magántulajdont és ezzel megörökíteni igyekszik a polgárok közt fennálló gazdasági egyenlőtlenséget, a kizsákmányolást és a gazdagok és szegények közt a polgári társadalomban fennálló és mindinkább elmélyülő szakadékot.

A munkásosztály számára a polgári demokrácia az a harctér, amelyen osztályharca a burzsoázia ellen lefolyik. Ezért a munkásosztály számára nem közönyös, nyílt diktatúra lép-e a polgári demokrácia helyébe. A munkásosztálynak nem szabad a polgári demokráciát sem túlbecsülnie, sem lebecsülnie, hanem józanul értékelnie kell, mennyiben használhatja fel a maga osztályharcának céljaira. Ezért a munkásosztálynak ellene kell szegülnie minden kísérletnek, a polgári demokrácia nyújtotta szabadságjogok megnyirbálására vagy megszüntetésére, de ugyanakkor tudatában kell lennie annak, hogy a polgári demokrácia végeredményben mindig csak a burzsoázia uralmi eszköze a kizsákmányolás biztosítására.

A népi demokrácia újtípusú demokrácia, amely a második világháború nyomán Európa számos országában, köztük hazánkban is, a polgári demokráciát vagy a fasizmust felváltotta. A népi demokrácia úgy gazdasági alapjában, mint politikai tartalmában lényegesen különbözik a polgári demokráciától, bár formailag megtarthatja a polgári demokrácia néhány jellemvonását, (a munkaeszközök magántulajdonát nem szünteti meg elvileg és általánosan, képviseleti-parlamenti rendszer, a parlamentnek felelős minisztérium stb.). A lényegesebb különbségek a polgári és népi demokrácia között a következők: 1. A gazdasági élet egyre növekvő szélességű területét az állam birtokába veszi; 2. megszünteti a nagybirtokrendszert; 3. az államhatalom tényleg a nép, a munkásosztály és a parasztság kezében van; 4. a parlamenti rendszer nem a pártok ellentétes versengésén, hanem a szövetséges pártok együttműködésén alapszik; 5. a szabadságjogok tényleg a dolgozók szabadságát biztosítják, nem pedig a nép és a demokrácia ellenségeinek szolgálnak eszközül a nép gazdasági és politikai elnyomására. Így a népi demokrácia előkészíti az átmenetet a szocializmusba és megteremti ennek az átmenetnek az alapjait.

A szovjetdemokrácia vagy proletárdemokrácia a demokrácia legmagasabb formája az osztálytársadalmon belül, a szocialista társadalom demokráciája. A szovjetdemokrácia nem formális demokrácia többé, mert a termelőeszközök legfontosabbjai (föld, bányák, ipari üzemek) az állam tulajdonában vannak; mindenfajta kizsákmányolás megszűnt és lehetetlenné vált; a társadalmi szervezetben, amelyen nyugszik, nem ismer ellentétes osztályokat, hanem barátságos együttműködést a társadalom két alapvető osztálya, a munkásság és szövetkezeti (kolhoz) parasztság között. Az államhatalom eleinte a munkásság kezében van, később a szövetséges két osztály, vagyis a dolgozó nép kezében. A parlamentáris-képviseleti rendszert felváltotta a szovjetrendszer, amelynek lényege, hogy a népet nem képviselők képviselik, hanem a nép politikai öntevékenységének szervei. A szovjetdemokrácia megszünteti a munkanélküliséget, a válságokat, minden nemű és fajta elnyomást, legfontosabb feladata a szocializmus felépítése és az átmenet a kommunista társadalom magasabb fokába. A szovjetdemokráciában „nem a vagyoni helyzet, nem a nemzeti leszármazás, nem a nem, nem a szolgálati viszony, de minden polgár egyéni képessége és személyes munkája határozza meg társadalmi helyzetét” (Sztálin). Alapelve: „mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint”.

(idézet: Filozófiai kislexikon)

Demokrácia: demokrácia (gör. démokratia — népuralom): a hatalom egyik formája, amely hivatalosan kinyilvánítja a többség uralmának, az állampolgárok szabadsága és egyenjogúsága elismerésének elvét. A demokrácia fogalmának újkori fejlődésében és értelmezésében élesen elkülönül két irányzat. Az egyik a szó klasszikus, hagyományos értelmezéséhez kapcsolódik, mely elsősorban a plebejus-proletár mozgalmakban és ideológiájukban él tovább. A másik a liberális burzsoázia értelmezése. A demokrácia plebejus-proletár, majd később marxista koncepciójában mindvégig az uralom problémáján, a „kié a hatalom?” kérdésén volt a hangsúly. A liberális burzsoá koncepció viszont a kormányzati kérdéseket helyezte előtérbe: miképpen történik a kormányzás, milyen módszereket alkalmaznak a hatalom gyakorlásában? A polgári társadalomtudományokban legelterjedtebb verzió a demokráciáról a többségi kormányzás elve. Ez azonban semmiképpen sem jelenti a többség érdekében folytatott kormányzást, hanem csupán a többség egyetértésével való kormányzást. A polgári álláspont szerint a demokrácia olyan politikai rendszer, amelyben a politikát közvetlenül vagy közvetve a többség határozza el, és a kisebbségnek, melynek véleménye különbözik a többségétől, joga van politikája kifejtésére és ezáltal többséggé válásra. Ez az álláspont lehetővé teszi a tőkés politikai csoportok szabad játékát, amit „alternatíváknak” neveznek. Az állampolgárok azonban többnyire hamis alternatívák között hányódnak, miközben igyekeznek elhitetni velük, hogy tevékeny, alkotó részesei a politikai folyamatoknak. Demokrácián a burzsoázia nem lényegi-uralmi viszonyokat ért, hanem csupán az uralomhoz kapcsolódó formai oldalt. E korlátozott értelmezés kereteit a polgári demokrácia és annak elmélete saját talaján soha nem léphette túl, sőt, csak ritka történelmi pillanatban tudta ezeket a kereteket is kitölteni. A marxizmus — szemben a polgári társadalomtudománnyal — mindig a demokrácia és uralom kapcsolatát tette első helyre és a demokrácia osztálytartalmát kutatta. Ebben a felfogásban a demokrácia és diktatúra nem egymással ellentétes, nem egymást kizáró fogalmak. Marx, Engels és Lenin bebizonyították, hogy a demokrácia, mint politikai rendszer semmiképpen nem választható el az osztályuralomtól. A szocialista demokrácia a demokrácia legmagasabb formája: a politikai egyenlőséget a gazdasági-társadalmi egyenlőséggel alapozza meg; a nép többsége, a dolgozó tömegek számára demokrácia; a demokratizálás folyamatában az állam elhalását készíti elő.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!