Georges Leekens frissiben fölfogadott futball szöv. kapitányunk tavaly novemberben elárulta ars poeticáját. Amit Döbrögisztán – nem kis pénzért rábízott – futballválogatottjának jövőjéről vallott:
“Az itteni embereknek nagyon fontos a labdarúgás, ahogy a miniszterelnöküknek is, aki rengeteget tesz érte, illetve a többi sportágért is.
Nagyon örülök, hogy egy kicsit segíteni tudok a futballjukon, ehhez fontos egy kicsit többet tudnom arról, hogy működnek itt a dolgok, milyen támogatást kap a sport és azon belül a futball.
Azt gondolom, hogy bíznunk kell a két elnökben, Magyarország miniszterelnökében és az MLSZ elnökében.
Mindenki az eredményekre gondol, de nem ez a legfontosabb. Számomra a legfőbb, hogy tehessem a dolgomat, hogy az energiáimat az önök csapata, a mi csapatunk szolgálatába tudjam állítani, hogy visszaállítsam az emberek bizalmát a válogatottban, és megszüntessük a csapat körül kialakult negatív hangulatot.”
Tegnap este aztán kapitány és gárdája megkezdte a… – mit is?
– Mindegy is hogy mit! Megint baromi nagyot égett hazai pályán a CSAPAT! Kazahsztán adott zakót a társulásra. Égtünk 2:3 -ra.
Négy nap múlva jön Skócia! Aztán egy kis pihi, majd júniusban Fehéroroszország és Ausztrália.
A Mester arról beszélt a Telkiben tartott sajtótájékoztatón, hogy csak a négy lejátszott felkészülési meccs után kapunk konkrét képet a válogatottról.
A meccs végéig kitartó párszáz szurkoló egyike – sajtótudósítások szerint – nem fanyalgott. Szerinte “szeptemberben lesznek az első tétmeccsek, ráérünk akkor foglalkozni az eredménnyel.”
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide, ide, ide vagyide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
MUNKANÉLKÜLI BELGA EDZŐ VESZI ÁT DÖBRÖGISZTÁN FUTBALLVÁLOGATOTTJÁNAK GARDÍROZÁSÁT
Csányi Sándor az MLSZ által szervezett sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Georges Leekens veszi át a szövetségi kapitányi posztot az ideiglenes kapitánytól, Szélesi Zoltántól. A 68 éves belga szakembernek ez lesz az ötödik válogatott megbízatása, tőle várjuk, hogy kivezesse a válogatottat a részben hazai rendezésű 2020-as Európa-bajnokságra.
Furcsán alakultak az utóbbi hetek a magyar válogatott háza táján. Bár lehetett sejteni, hogy Bernd Storck nem tudja megtartani a posztját, azért a szövetség lekötött két, a későbbiek ismeretében teljesen felesleges barátságos meccset novemberre. Storckot végül elküldték, a Luxemburg és Costa Rica elleni meccseket pedig a kapitány segítője, Szélesi Zoltán kapta meg megbízott kapitányként.
A magyar szövetség az utóbbi hetekben komoly energiákat fordított az új kapitány megtalálására, a pletykákból azonban nehéz volt kibogozni, kik voltak az önjelölt kapitányok, és kiket keresett meg komolyan az MLSZ. Paulo Sousát biztosan felkérték, és valószínűleg szóba került a Honvéddal bajnoki címet szerzett Marco Rossi is, de egyikük sem vállalta a valóba elég hálátlannak tűnő feladatot.
A magyar válogatott csak 2018 szeptemberében játszik legközelebb tétmeccset, az viszont már komoly téttel bír: a 2020-as Európa-bajnokságra, amelynek társrendezője lesz Budapest, még Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint is kötelező kijutnia a válogatottnak (ezt a kijelentését lehet, hogy megbánja még az elnök), így a szövetség olyan edzőt keresett, aki Storckhoz hasonlóan ki tudja hozni a lehető legtöbbet a csapatából.
Nagyon kicsi a merítés
Hogy Georges Leekens mennyire felel meg a kívánalmaknak, azt majd az idő eldönti, annyi azonban kijelenthető, hogy meglepő döntés született. Az éppen munka nélküli edző nem neves szakember – ilyet nem is lett volna könnyű megnyerni a válogatott élére -, nem ismeri a magyar közeget és a magyar játékosokat, és nincs olyan eredménye, ami alapján ő lenne a legalkalmasabb jelölt a kapitányi posztra.
Csányi Sándor nem indult el rossz vonalon, amikor a magyar futballban bravúrnak számító eredményeket elért edzőket (Paulo Sousa, Herczeg András, Marco Rossi) környékezte meg, ám ez a követelmény elég kis merítést kínál, és a fentiek mind nemet mondtak. Innentől kezdve vagy egy ismeretlen külföldi, vagy egy Magyarországon hitelesnek vélt szakember jöhetett szóba. Mivel a munkáját senki nem adja fel a magyar válogatott kedvéért, így a külföldiek közül is csak az éppen munka nélkül állók között lehetett választani, így esett a választás Leekensre.
Mit kell tudni Leeskensről?
A háromszoros belga válogatott Leekens 1984-ben vonult vissza a labdarúgástól, és már abban az évben edzősködni kezdett. Első csapatát, a Cercle Brugest további két alkalommal is edzette pályafutása során, de a belga nagycsapatok (Anderlecht, Club Brugge) mellett hazája több csapatánál is megfordult, némelyiknél többször is. Klubedzőként csak három nem belga csapatnál dolgozott, a Trabzonspornál és a Rodánál egy-egy, az Al-Hilalnál fél évet töltött el.
Első válogatott megbízatását 1997-ben kapta, akkor hazája válogatottját az írek ellen megnyert rájátszás után kivezette a 98-as vébére, ám ott a csoportban ragadt, ezért leváltották. Másodszor 2010-12 között volt szövetségi kapitány, ekkora másodedzője, Marc Wilmots váltotta.
Szövetségi kapitányként irányította még Tunézia és Algéria válogatottjait is, előbbinél remekül rajtolt, az Afrikai Nemzetek Kupáján megnyerte a csoportját, és vitatott körülmények között esett ki a negyeddöntőben, miközben a FIFA-ranglista 22. helyére lépett előre a csapatával. Két évvel később Algériával is kijutott az ANK-ra, de a csoportból nem tudott továbbjutni, ezért leváltották. 2017 elején szóba került a neve a ruandai szövetségnél is, de végül nem rá esett a választás.
(hosszabbítás)
Bal-Rad komm: “…2017 elején szóba került a neve a ruandai szövetségnél is, de végül nem rá esett a választás…”
– Nyilván ott kevesebb a pénz, de nagyobb az elvárás!
Csányi pedig megvillantotta a zsét, és imigyen hízelgett: NÁLUNK A NYUGDÍJASOK KEVESET ADÓZNAK!
Bolond lett volna nem elvállalni! Inkább itt, mint otthon hallgatni felesége őnaccsága házsártolását!
Ráadásul most jók a remények is! Társrendezőként Döbrögisztán football-válogatottja MAJDNEM automatikusan ott lesz a következő kontinensbajnokságon.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Still waiting on that phone call from the Hungarian National Football team… it’s okay guys, take your time. I was born for that job so I’m ready whenever you guys are… ( @mlsztv )
Hosszú Katinka edző-férje a közösségi oldalain jelezte, érdekli a labdarúgó-válogatott felkészítése is…
“Még mindig várom a magyar labdarúgó-válogatott telefonhívását. Oké, fiúk, csak nyugodtan. Erre a munkára születtem, szóval készen állok, amikor csak akarjátok” – írta Shane Tusup. Valószínűleg viccel, bár ezt nála nem mindig lehet tudni, de korábban posztolta az Index szavazását a futballkapitányokról, ahol akkor az ötödik helyen állt Soros György, Lázár János, Mészáros Lőrinc és Dárdai Pál mögött, de ott is annyit fűzött hozzá: “Na, ez a kihívás! Én is benevezek…”
(inforadio)
Bal-Rad komm: Miért is ne?! Az MLSZ elvárásainak mindenben megfelel. NEM MAGYAR! SZERETI A PÉNZT! DÖBRÖGI KEDVELI! A FUTBALLHOZ ANNYIT ÉRT MINT STORC ÉRTETT!
LENNE ESÉLYE!
A FIFA világranglistáján az 50.-60. hely között ő is tudná stabilizálni a válogatottat!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Vb-selejtezők: megnyerte utolsó meccsét Döbrögisztán “futball” válogatottja
A publikum fergeteges záróovációja közepette Böde Dániel góljával 1-0-ra Döbrögisztán “futball”válogatottja legyőzte Youdapesten a feöreri csapatot a 2018-as világbajnoki selejtezősorozat keddi zárófordulójában.
A győztes gólt a szünetben csereként beállt Böde Dániel szerezte, aki szinte napra pontosan két éve is nyerőembernek bizonyult a szigetországiakkal szemben.
Akkor szintén csereként beállva az ő két találatával fordítottak aranylábúink.
“Örülök, hogy újra gólt rúgtam, de azon kívül minek örüljek?” – Böde
Lehet fáradni a cassához a három kiharcolt pontért járó – MEGÉRDEMELT – prémiumért! De annak is lehet örülni, hogy véget ért ez a vesszőfutás is!
Az már korábban eldőlt, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül Döbrögisztán csodacsapata a Soros – akaratának köszönhetően nem juthat ki a 2018-as oroszországi tornára.
Bernd Storck Varázslatos Szövetségi Kapitány-plusz Szagmai Director társulata 10 forduló alatt 13 pontot összeszorgoskodva dobogós harmadik helyen végzett csoportjában.
1986 óta egyszer sem jutottunk ki világbajnokságra. Akkor még a Magyar Népköztársaság csapataként!
Az esztendőt két barátságos meccsel zárja a nemmzetthy gárda.
Novemberben Luxemburg és a vb-résztvevő Costa Rica ellen.
A B csoportból egyébként az Európa-bajnok portugál válogatott jutott ki egyenes ágon a tornára, miután az utolsó fordulóban 2-0-ára legyőzte a vendég és egészen eddig százszázalékos svájci csapatot.
Tovább folytatódott a magyar labdarúgó-válogatott mélyrepülése Bernd Storck (54) szövetségi kapitány vezetésével.
A gárda 5-2-es kiütéses vereséget szenvedett a Svájc elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőn, ezzel már a csoport harmadik helye is veszélybe került. A német szakember több mint félmilliárdos fizetést kap, de megint kudarcot vallott a csapata.
Pedig a helyszínre három nappal a meccs előtt kiutazó játékosok még fogadkoztak az összecsapást megelőzően, hogy pontért, pontokért mennek Baselbe, és a szakvezető is bizakodott. Ehhez képest megint jött a hatalmas pofon és a magyarázkodás.
– Sajnos egy nagy egyéni hibából kaptuk az első gólt, utána a svájciak nyomást gyakoroltak ránk, és egyből megszerezték a második találatot. A szünet után már nehéz dolgunk volt, ráadásul a második félidőt is gólt eredményező egyéni hibával kezdtük, ma kicsit saját magunkat vertük meg – értékelt Bernd Storck. – A legjobb válogatottakkal nem vagyunk egy szinten, de nem akarok olyan futballt, hogy beállunk védekezni a kapunk elé, és csak előrerúgjuk a labdákat. Ma is végig próbáltunk előre játszani, és ebből helyzeteket alakítottunk ki, két gólt is szereztünk. Tanultunk a mérkőzésből, és a tapasztalatokból tovább fogjuk építeni a csapatot.
Nyoma sincsen a tavalyi Európa-bajnokságon sikeresen a nyolcaddöntőig menetelő gárdának, romokban hever a válogatott. A legfájóbb az Andorra elleni 1-0-s kudarc volt, azonban utána a Magyar Labdarúgó-szövetség adott egy esélyt a kapitányként évente 1,2 millió eurót (374 millió Ft-ot), sportigazgatóként pedig további 500 ezer eurót (156 millió Ft-ot) kereső Storcknak. Kérdés, hogy az idei évben produkált öt vereség és egy győzelem megért-e 530 millió forintot?
Ha a statisztikát nézzük, lesújtó a produkció, hiszen a 2008-as Európa-bajnoki selejtezők óta nem fordult elő, hogy a csoport első két helyezettje ellen ne szerezzünk legalább egy pontot – most a svájciaktól és a portugáloktól is oda-vissza kikaptunk. Ráadásul a rosszul sikerült 2008-as kvalifikációs sorozat óta mindig begyűjtöttük a megszerezhető pontok legalább ötven százalékát. Jelenleg 37 százaléknál tartunk, és akkor sem érhetjük el az ötven százalékot, ha kedden Feröer ellen a csoport harmadik helyéért vívandó meccsen nyerünk.
(blikk)
Bal-Rad komm: Azért ne feledjük, hogy a tavalyi első EB.-meccsünkön ha a sógork a huszadik másodpercben nem a kapufát forgácsolják meg…!
De hát azt forgácsolták meg, és így Döbrögisztán aranylábúi a torna legnagyobb gólkülönbségű vereségével zúgott ki. Arról az EB – ről, ahová azért a kijutáshoz kellett néhány rajtunk kívül álló furcsa csavar.
De a Mester (is) a Mennyekig jutott.
Hogy megérdemli-e ez a sehol sem jegyzett germán játékoskufár a több mint félmilliárdot egy esztendőre?
Természetesen!
Futballválogatottunk még soha ilyen gyalázatosan nem szerepelt! Mint az ő “szakmai” munkálkodásának eddigi ideje alatt. Nem kis teljesítmény ám ez! Ám a lényeg, hogy a svájci zakó után/alatt ő látott biztató jeleket! (Ha kirúgták volna is megkapja a járandóságát. Olyan a szerződése.)
Viszont ha jövőre – föltételezve hogy holnap Feröert legyűri a gárda és lesz két idei diadala – HÁROM GYŐZELMET érne el, máris KOMOLY SZAKMAI ELŐRELÉPÉSRŐL LEHETNE zengeni!
A SIKER PEDIG MINDEN PÉNZT MEGÉR!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kánikula – nem is akármilyen – tombolt a héten Döbrögisztán vajdaság egész területén. Sőt! Még a a hétvégén sem hagy alább. Ennek ellenére – BORZALOM! – a “labdarúgókra” kemény edzések vártak a hétvégi NB I-es forduló előtt. A Fradi aranylábúira is tűzött a nap. Így voltak kénytelenek gyakorolni. A zöld-fehérek ászai vízzel locsolták magukat, hogy elviseljék a meleget.
HAVI NETTO 4-5 MILLIÓÉRT MÉG EBBEN A HŐSÉGBEN IS…! (Hahó Kubatov! Valami itt nincs rendjén!)
A szörnyű hőség miatt az MLSZ több találkozó kezdési időpontját későbbre tolta.
De a Fradi – a televíziós közvetítés miatt – kénytelen lesz ma este hat órakor pályára lépni Debrecenben.Igen! Lépni! Mert futballról legfeljebb néhány hőgutát kapott, szurkolónak nevezett mazochista beszélhet. Akik még fizetnek is az átélendő kínokért!
Másfél óra szenvedés vár rájuk! A “futballistákra”!
Szóval másfél óra szenvedés. Reméljük nem hagyják cserben a munkaadójukat, mint a makói continentalos fűtők! Akik már három óra eleven fővés után orrvérzésre meg egyéb nyvalyákra panaszkodva veszélybe sodorták a munkaadó terveit! Oszt hazamentek!
Bár lehet hogy havi netto négymillióért még megsülni is hajlandók lettek volna.
Vajon a Fradi – meg más társulások aranylábúi – havi netto 150 ezerért meddig lennének hajlandóak az árnyékos játékoskijáróban ücsörögni?
Talán ha megértetné velük valaki: EDDIGI PRODUKCIÓJUK ALAPJÁN RÁSZOLGÁLNÁNAK EGY CSERÉRE A MAKÓI CONTINENTALOSOKKAL!
Ugyan melyik társulat lenne elégedettebb? A fűtók, vagy a “futballisták”?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Arturo Garcia Mexikóban erős dohányos. (Meg szereti a futballt! Arrafelé még van olyan.) Meg van egy asszonya is. Aki pedig lehet hogy kevésbé rajong e két dologért.
A dolog lényege, hogy Arturo a hét elején közölte az ő Rosajával, hogy elfogyott a cigije, és elugrik a szupermarketbe. Cigarettáért.
Moszkvában egyből váltott repülőjegyet Szocsiig, Szocsiban meg beugrót a ma esti Németország-Mexikó Konföderációs Kupa futballmeccsre.
Mert mint tudjuk, mostanság zajlik Oroszországban ez a futballbuli. (A jövő esztendei VB. főpróbája gyanánt.) No ennek mai második elődöntőjének egyik résztvevője Mexikó.
Arturo széles vigyorral mesélte, hogy azt ő nem mondta asszonyának-az egyébként általa szeretett Rosának-hogy melyik szupermarketet célozza meg cigivásárlás ürügyén. Az meg van Szocsiban is! Meg cigarettát is árulnak benne! És hát történetesen Mexikó futballválogatottja is éppen…!
Arturo bízik abban, hogy szeretett asszonya-az egyébként derék és jóravalő Rosa-nem neheztel meg nagyon az ő urára. Miután Szocsiban Arturo megvette a meccsjegyet, az első dolga az volt, hogy fölhívta hitvesét. Rosa állítólag nagyon megörült, hogy Arturo még él. Már rosszra gondolt!
Persze Arturo a széles mosoly közben azért megjegyezte: vannak aggodalmai a családi fészekbe való hazatérését illetően! Mert Rosa áldott jó lélek amúgy, de Arturo mintha némi ingerült tónust vélt volna fölfedezni az ő pacsirtájának hangjában, amikor fölhívta telefonon. Bár ezt Arturo annak tudja be, hogy Rosát éppen éjszakai álmából csörgette föl. Ami miatt még a leg galambszívűbb asszony is – talán – joggal zsörtölődik.
Azt meg Arturo végképp nem értette, hogy az őt faggató zsurnaliszta hölgy miért érdeklődik annyira a környékén (Mexikóban) ténykedő fogorvosok és szájsebészek fölkészültsége után. Hiszen őneki egészséges, szép fogazata van. Még egyiket sem kellett eddig fölkeresnie!
Meg hogy miért érdeklődik ez az újságíró Rosa tésztanyújtási szokásai iránt? Hát sodrófával nyújtja a tésztát, mint minden rendes háziasszony!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Bernd Storck marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi ülésének csütörtöki döntése nyomán.
“Az elnökség úgy döntött, ad egy második esélyt Storcknak” – jelentette ki az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban Csányi Sándor MLSZ-elnök, aki megjegyezte, a német szakember felajánlotta lemondását az andorrai vereséget követően, de ő azt kérte akkor a trénertől, ezt kifelé ne kommunikálja, ezáltal adjon szabad kezet az elnökségnek, hogy az a felajánlása nélkül dönthessen.
A sportvezető kiemelte, az 54 éves szakvezető nemcsak szövetségi kapitányi tisztségét, hanem sportigazgatói pozícióját is megtarthatja, ugyanis az utánpótlás-válogatottak közül az U17-es csapat hosszú idő után szerepelhetett Európa-bajnokságon, míg az U19-es éppen csak lemaradt róla.
“A tavalyi felnőtt Európa-bajnokságon jó mérkőzéseket játszottunk, igazoltuk, hogy nem véletlenül voltunk ott a kontinenstornán” – mondta Csányi Sándor, egyúttal emlékezetett: Storcknak nagy szerepe volt abban, hogy a 2013 októberében elszenvedett hollandiai 8-1-es vereség után talpra állt a magyar válogatott. Azt a reményét fejezte ki, hogy most is ezt látják majd.
Közölte: mindezek ellenére nehéz döntést kellett meghoznia az elnökségnek, amely két szempont szerint mérlegelt: egyfelől a múltbéli teljesítményt vizsgálta, másfelől azt, hogy mit várhat a következő hónapokban.
Kifejtette, a rendkívül kínos andorrai vereségben sok olyan tényező is szerepet játszott, amelyről a sajtó nem írt, így például hogy tíz stabil kerettag sérült volt a múlt pénteki vb-selejtező előtt. Véleménye szerint részben ennek volt köszönhető, hogy talán túl sok fiatalt hívott be egyszerre Storck, ezáltal hiányzott a kellő fokozatosság.
“Kényszerhelyzetben volt a kapitány, még ha lehettek is válogatási hibák. A játékoskerettel kapcsolatban nem feltétlenül értettünk vele egyet minden esetben” – mondta Csányi.
Az elnök kiemelte, a szurkolókat sajnálta legjobban, ezért megérti azokat a drukkereket, akiknél az andorrai vereség láttán “elszakadt a cérna”.
“Kárpótolni fogjuk őket, a következő három hazai vb-selejtezőre egységesen 1000 forintba fognak kerülni a belépőjegyek. Akinek pedig bérlete van, annak visszatérítjük a különbözetet” – jelentette be Csányi Sándor, aki abban reménykedik, hogy a szurkolók nem fordulnak el a csapattól, visszatérnek a lelátókra, mert támogatásuk nélkül nem lehet sikeres a magyar válogatott.
“Tudom, hogy ezzel nem köszörüljük ki a csorbát, de teszünk egy gesztust az irányukba” – mondta.
A jövőre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, szeretné, ha a kapitány még intenzívebb kommunikációt folytatna a magyar csapatokkal, és még inkább figyelembe venné edzőkollégái véleményét.
Csányi Sándor arról is beszélt, hogy bár “csúnya” volt az andorrai mérkőzés, reálisan nézve már azt megelőzően sem volt sok esély kijutni a jövő évi oroszországi világbajnokságra, így nem nevezné sorsdöntőnek az összecsapást.
A következő mérkőzéseken szeretne előrelépést látni a csapatépítésben, mert a legfontosabb, hogy a magyar együttes kijusson a 2020-ban többek között Budapesten megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra.
Az elnökségi ülés 16 órakor kezdődött, Storck 17 órakor érkezett az OTP Bank székházába, és az MTI információi szerint hosszasan, másfél órán át hallgatta meg a szakembert a vezető testület, amely ezt követően Storck nélkül tanácskozott tovább a jövőről.
Storckot 2015 márciusában nevezték ki előbb sportigazgatónak, majd még abban az évben július 20-án megbízták a szövetségi kapitányi teendők ellátásával is. Irányításával a nemzeti együttes előbb kijutott a tavaly nyári Európa-bajnokságra, ahol a nyolcaddöntőben búcsúzott. Az őszi világbajnoki selejtezőmérkőzések már nem sikerültek jól, a magyarok gól nélküli döntetlent játszottak a Feröer-szigeteken, majd hazai pályán 3-2-re alulmaradtak Svájccal szemben.
De az igazi mélyrepülés ezt követően kezdődött: míg Storckkal az első 17 meccsén négy vereséget szenvedett a válogatott, addig az elmúlt négy találkozóján egyaránt kikapott, ráadásul egyetlen gólt sem szerzett. A negatív sorozat utolsó állomása a magyar futball történetének talán legkínosabb kudarca, amikor a többnyire amatőr játékosokból álló Andorra 1-0-ra nyert vb-selejtezőn. Storck további szerepvállalása ezt követően vált kérdésessé, a szövetségi kapitányi megbízatása 2018. június 30-ig szól.
A világbajnoki selejtezősorozatban hat forduló alatt mindössze hét pontot gyűjtött a magyar együttes, amely a harmadik helyről várja a folytatást.
(MTI)
Bal-Rad komm: “…A világbajnoki selejtezősorozatban hat forduló alatt mindössze hét pontot gyűjtött…az elmúlt négy találkozóján egyaránt kikapott, ráadásul egyetlen gólt sem szerzett…”
-Hát igen! Az a sok-sok sérült…!
“…Az elnökségi ülés 16 órakor kezdődött, Storck 17 órakor érkezett…”
-Előbb egyeztetett a könyvelőjével. Kalkuláltak, hogy a kimondottan a sportolóknak kitalált új adótörvény szerint mennyivel több marad a zsebben. Évi húsz millióval! Így már a jelen állapotok szerint Storck éves nettoja eléri a 300 milliót! Amit az MLSZ-től kap.
Csányi nem kis megkönnyebbülésére MARAD!
No problem! Krisis over!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Döbrögi fociőrült június 5-én futballja szárnyalásáról értekezett. Futballakadémiai alapítóként, és mecénásként. (Na jó!-ezt a mecénáskodást akkor most hagyjuk!)
Akkori nyilatkozatát tegnap, két nappal az andorrai zakó után sugározta az udvari sportcsatorna.
“A legnagyobb érték a magyar labdarúgásban ma az akadémiai rendszer. Ezt kell megőrizni és ezt kell erősíteni. Ezt kitanultuk az elmúlt tíz évben, ehhez értünk.”
Ha néhány kifejezését kicseréljük MEGFELELŐRE!-máris helyben vagyunk.
Az elmúlt 12 hónapban 10 tétmérkőzésen mindössze 12 pontot szerzett Döbrögisztán aranylábú tizenegye. Az éves bérét figyelembe véve egy megszerzett pontért 100 ezer euró (31 millió forint) ütötte Bernd Storck markát. A feröeri blama mellett kikapott Svájctól hazai pályán (2-3), Portugáliától idegenben (0-3), most pedig jött a kínos andorrai zakó, amelyhez hasonló, kellemetlen vereséget legutóbb 2006-ban szenvedett a csapat. Akkor Bozsik Péter (55) irányításával Máltán (1-2) vérzett el Európa-bajnoki selejtezőn a gárda, a szövetségi kapitány ezt követően lemondott, s távozott…
– Ez a pillanat nem aktuális arra, hogy a jövőről beszéljünk, meg kell emészteni a mérkőzést – mondta Storck a szégyenteljes andorrai produkció után.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Andorra amatőrökből álló futballválogatottja történelme során a tegnapi napig egyetlen nyertes tétmeccset vívott. Ez 2004 októberében esett meg. Akkor Macedónia nemzeti tizenegyét győzték le.
Tegnap a bravúr megismétlésére készültek, hiszen a hírek szerint futballszövetségük kérése részben hatott. Öt andorrai futballistát a munkaadója tegnap délben már elengedett a munkahelyéről. Pletykák szerint az említett futballisták megígérték, hogy kétszeresen fogják ledolgozni a kedvezményt.
A pireneusi miniállam futballcsapata-amely a meccs kezdetéig a FIFA világranglista 186. helyén tanyázott-tegnap este megismételte a tizenkét-és fél évvel ezelőtti emlékezetes sikerét. Hazai pályán győzött világbajnoki kvalifikációs mérkőzésen. Egy nullra, és ezzel három pontot szerzett.
A korszakos diadallal csupán nemzeti önbecsülésükön javítottak, selejtezőcsoprtbéli helyezésükön nem. Esélyük sem nőtt hogy részvételi jogot nyerjenek a jövő évi oroszországi végső sorozatra. (Ezzel már a meccs előtt tisztában voltak, de hát a nemzeti önbecsülés…) Történelmi győzelmük dacára is maradtak selejtezőcsoportjukban az utolsó helyen! DE IMMÁR NEM PONT NÉLKÜL!
A héten egy George F. Hemingway nevű youdapesti úriember úgy fogalmazott, hogy Döbrögisztánban egyvalami képes csak az amúgy szinte minden kérdésben megosztott-vitatkozó alattvalókat egységbe fogni. Ez pedig a futball! Igaza lenne?
Nade hogyan kerül az Andorra futballválogatottjának tegnap esti sikerét emlegető írásba George F. Hemingway, és Youdapest?
Hát a válasz kikényszeríti a tegnap esti andorrai meccs vesztese nevének a megemlítését is.
Döbrögisztán futballválogatottja ellen aratta a győzelmet Andorra. Döbrögisztán igazán acélos elsőosztályú futballbajnokságának végső győztese pedig a George F. Hemingway úr által tulajdonolt Budapest Honvéd.
Youdapest pedig-mint talán már sokan sejtik-Döbrögisztán fővárosa.
Ahol épült-épül sok pompázatos futballstadion!
Azon fölismeréstől vezérelve, hogy Döbrögisztánban egyvalami képes csak az amúgy szinte minden kérdésben megosztott-vitatkozó alattvalókat egységbe fogni. Ez pedig a futball!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!