A kínai kommunista párt rövid története – 18. rész
A Kínai Kommunista Párt a harmadik forradalmi polgárháború időszakában

(idézet: A kínai kommunista párt rövid története című könyvből)

A földreform-mozgalom megindulása a felszabadított körzetekben
A Kínai Kommunista Párt az amerikai imperialisták és a csangkajsekista Kuomintang elleni harc során a felszabadított körzetekben mozgalmat indított az agrárviszonyok átalakításáért. „Kínában az agrárviszonyok rendkívül ésszerűtlenek” — állapította meg a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága „A kínai földtörvény-tervezet közzétételéről” szóló határozatában. — Ha a helyzetet általánosságban nézzük, megállapíthatjuk, hogy a falusi lakosság legfeljebb 10%-át képviselő földbirtokosok és kulákok a földnek mintegy 70—80%-ával rendelkeznek, és kegyetlenül kizsákmányolják a parasztokat; ezzel szemben a falusi lakosság több mint 90%-át képviselő zsellérek, kisbirtokosok, középparasztok és egyéb elemek birtokában a földnek 20—30%-a van; ezek egész éven át dolgoznak, de jövedelmükből rendszerint nem futja arra, hogy jóllakjanak. Ez a helyzet az oka annak, hogy nemzetünk szegény és elmaradott, s agressziókat meg elnyomást kell elszenvednie. Ez a fő akadálya országunk demokratizálásának és iparosításának, független, egységes, gazdag és erős országgá változtatásának.”

A kommunista párt e helyzet megváltoztatása érdekében már régen síkraszállt a feudális földtulajdon megszüntetése és a paraszti földtulajdon rendszerének megteremtése mellett. A japán imperializmus agressziója elleni háború időszakában azonban a Kína és Japán közötti ellentétek voltak a fő ellentétek, s ezért a párt a földesúri birtokok elkobzásának korábban követett politikájáról — saját elhatározásából — áttért a földbér és a kölcsönkamat leszállításának politikájára, hogy ilyenformán elérje a Kuomintang és a feudális földtulajdon fenntartásában érdekelt egyének csatlakozását a japánellenes nemzeti egységfronthoz. A japán imperializmus agressziója elleni háború befejeződése után, amikor a Kína és Japán közti ellentétek háttérbe szorultak, ismét kiéleződtek a földbirtokosok és a parasztok között fennálló ellentétek: Sanhszi, Hopej, Santung, Csiangszu tartományban és más felszabadított területeken a paraszttömegek nagyarányú harcot indítottak az árulók megbüntetéséért, a földesurakkal való leszámolásért, a földbér és a kölcsönkamat leszállításáért, s „a föld azé, aki megműveli” elv alapján elvették a földet a nagybirtokosoktól.

Az árulók, a helyi zsarnokok, a földesurak és más reakciós elemek, átkot szórva a szabad körzetek harcoló parasztságára, egymás után menekültek a városokba. A közbülső erők a reakciósok hatására aggályoskodni és ingadozni kezdtek. Egyes párttagok — igaz, hogy kevesen voltak — szintén úgy vélekedtek, hogy a parasztmozgalomban „túlkapások” fordulnak elő, hogy a parasztok „túlságosan nagy tüzet raktak”. Ez bizonyos mértékig emlékeztetett az 1927-ben, a forradalmi mozgalom fellendülésének időszakában kialakult helyzetre: a parasztok állhatatosan követelték a földkérdés megoldását, s a pártnak szilárdan és világosan állást kellett foglalnia ebben a kérdésben. 1946. május 4-én a párt Központi Bizottsága közzétette „A haszonbér leszállításáról és a földkérdésről szóló irányelveket”, amelyek kimondták, hogy a kialakult helyzetben a párt fő történelmi feladata, egész munkájának döntő láncszeme a szabad körzetekben a feudális kizsákmányolás megszüntetése és a földkérdés megoldása a parasztság javára. A pártbizottságoknak, erejüket nem kímélve, mozgósítani kell a paraszttömegeket e történelmi feladat megoldására, és vezetni kell harcukat. A Központi Bizottság megkövetelte, hogy a pártbizottságok erőteljesen támogassák a parasztok igazságos követeléseit és helyes akcióit, biztosítsák a parasztoknak a már előzőleg szerzett vagy most tulajdonukba került föld birtokjogát, verjék vissza az árulók, a helyi zsarnokok és földbirtokosok támadásait, oszlassák el a közbülső rétegek kételyeit, küzdjék le a párton belüli hibás véleményeket és elképzeléseket. A párt Központi Bizottságának ezeket az időszerű, világos, helyes és határozott irányelveit a parasztság sokmilliós tömegei lelkesen támogatták.

Ettől az időtől kezdve a szabad körzetekben a haszonbér és a kölcsönkamat leszállításáért indított mozgalom hovatovább földreform-mozgalomba csapott át. A földreform egyre szélesebb körű végrehajtása biztosította a párt számára a paraszttömegek messzemenő, őszinte és szilárd támogatását. Ezzel a forradalom kimeríthetetlen erőforrása tárult fel, létrejött valamennyi ellenségünk legyőzésének fő feltétele. Ez a mozgalom, a párt teljes katonai felkészültségével, s a békéért és a demokráciáért folytatott harcban kivívott politikai győzelmeivel együtt, teljes mértékben lehetővé tette, hogy a kínai nép a Kínai Kommunista Párt vezetésével meghiúsítsa az amerikai imperialisták mesterkedéseit, és győzelmet arasson a csangkajsekista Kuomintang által kirobbantott polgárháborúban.

2. A Kínai Kommunista Párt harca a szabad körzetekbe betört kuomintangista csapatok leveréséért

Saját erőink is az ellenséges erők helyzete az országos méretű polgárháború kezdeti szakaszában
1946 júniusa végén a kuomintangista hadsereg támadást indított a Dél-Honanban — az észak-kínai Alföldön, valamint a Hupej tartomány keleti részén létesített szabad körzet ellen, júliusban pedig betört a csiangszu—anhuji szabad körzet területére. Több mint 40 kilométeres fronton, a csiangszui Nantungtól az anhuji Lajanig folytak a harcok.^2
2 A csiangszu—anhuji szabad körzet a japán területrablók elleni háború után jött létre, négy szabad körzet — Közép-Csiangszu, Észak-Csiangszu és a Huangho-folyó mentén fekvő két körzet — egyesítése útján. A csiangszu—anhuji körzetet és a santungi szabad körzetet később kelet-kínai szabad körzetnek nevezték el. — Szerző.

Röviddel ezután a kuomintangisták az egész országban dühödt támadásokat indítottak különböző szabad körzetek: a Sanhszi tartomány déli részén, a Santung tartomány délnyugati részén, a Csiaocsoutól keletre, a Kelet-Hopejben, a Szujjüan tartomány keleti részén, a Csahar tartomány déli részén, a Zsehol tartományban és a Liaoning tartomány déli részén létesült szabad körzet ellen. Megkezdődött az általános polgárháború.

A csangkajsekista Kuomintang a polgárháború megindítása idején az amerikai imperialisták segítsége révén hatalmas, 4 300 000 főnyi hadsereggel rendelkezett, amely állig fel volt fegyverkezve amerikai fegyverekkel. A hadseregnek majdnem a fele (körülbelül 2 millió fő) reguláris csapatokból állt. A Kuomintang által ellenőrzött körzetekben az ország lakosságának 70 százaléka élt, valamennyi nagyvárost, a vasútvonalak és más közlekedési vonalak nagy részét is a Kuomintang tartotta kezében, s a milliós japán hadsereg fegyverzetét is felhasználhatta. A Kínai Felszabadító Néphadsereg létszáma ebben az időben nem sokkal haladta meg az 1 200 000 főt, ami az ellenséges hadsereg létszámának még 30%-át sem érte el, s fegyverekkel is sokkal gyengébben volt ellátva. A szabad körzetek lakossága ebben az időben az ország egész lakosságának mintegy 30%-a volt. A szabad körzetekben a földreform ekkor még éppen hogy megkezdődött, a feudális erőket még nem semmisítették meg teljesen, s ezért a Felszabadító Néphadsereg hátországa még nem volt eléggé szilárd.

Mindez arról tanúskodott, hogy az erőfölény az ellenség oldalán van, s a mi hadseregünknek ideiglenesen rosszabb a helyzete. Az ellenségnek azonban voltak bizonyos gyenge oldalai, amelyeket nem lehetett megszüntetni: az ellenségeink által kirobbantott háború hitszegő, igazságtalan, ellenforradalmi háború volt, ezért „az emberek szíve ellene fordult, az ellenséges katonák harci szelleme nem volt valami jó, s a kuomintangista uralom körzetei gazdasági nehézségekkel küzdöttek”. Ebből következett az, hogy az ellenségnek katonai tekintetben is sok sebezhető pontja volt: a szabad körzetek, amelyeket az ellenség el akart foglalni, óriási méretűek, az ellenség katonai erői viszont korlátozottak voltak.

Az ellenség katonai erőit összpontosítani igyekezett a Felszabadító Néphadsereg megsemmisítésére, ugyanakkor azonban kénytelen volt szétforgácsolni erőit, hogy megtarthassa az elfoglalt körzeteket. A háborúban csak a csekélyszámú magas rangú tiszt volt érdekelve. A tisztek és a katonák zöme gyűlölte a háborút. A központi kormánynak alárendelt csapatok főparancsnoksága az élvonalba — vagyis a biztos halálba — mindig a helyi csapatokat küldte. A tartományi hatóságok, amelyek meg akarták óvni csapataikat, szembeszegültek a főparancsnoksággal. Az említett okoknál fogva a kuomintangista hadsereget megoldhatatlan ellentétek marcangolták, s a csapatok vezetése nem lehetett egységes. Az Egyesült Államokból küldött fegyverekhez nagy mennyiségű lőszerre, a lőszerszállításhoz pedig jó közlekedési viszonyokra volt szükség. Csakhogy olyan vidékeken, ahol a falvak egymástól nagy távolságra fekszenek, ahol a szabad körzetek hadserege és néptömegei a legkülönbözőbb helyeken rajtaütéseket hajtottak végre, szó sem lehetett jó közlekedési viszonyokról, s a lőszerszállítás és a harcoló egységek ellátása az ellenség számára rendkívül nehéz feladatnak bizonyult. Emellett az ádáz közelharcban és az éjszakai csatákban az amerikai haditechnikát nem is lehetett hatékonyan felhasználni.

A mi csapataink egészen más helyzetben voltak. Az a háború, amelyet a néphadsereg folytatott, igazságos, hazafias, forradalmi háború volt, ezért „az emberek együtt éreztek vele, a néphadsereg katonáinak harci szelleme kitűnő volt, s a szabad körzetek gazdasági problémáit meg lehetett oldani”. Amellett a mi hadseregünk számára a Központi Bizottság Mao Ce-tung vezetésével helyes stratégiai irányvonalat dolgozott ki, s a mi hadseregünknek az ellenségtől eltérően, nem voltak olyan sebezhető pontjai, amelyekről fentebb beszéltünk.

A Központi Bizottság és Mao Ce-tung elvtárs a csangkajsekista Kuomintang szétzúzásának politikai és katonai előfeltételeiről
Volt-e lehetőségünk a kialakult helyzetben a támadó ellenség szétzúzására? Ebben az időben az ellenség katonai túlerejét kihasználva, az Egyesült Államoktól kapott repülőgépek, tüzérség és tankok felhasználásával betört a szabad körzetekbe, és sok várost meg falut elfoglalt. Csang Kaj-sek és a Kuomintang más ellenforradalmi vezetői, minden valóságérzetüket elvesztve, azt hangoztatták, hogy három, de legfeljebb hat hónap alatt szétverik a Felszabadító Néphadsereget. Azok, akik korábban a semlegesség álarcát öltötték magukra, most megmutatták igazi arcukat, és nyíltan a csangkajsekista Kuomintang mellé álltak. Akadtak más rövidlátó emberek is, akik kételkedtek abban, hogy a Felszabadító Néphadsereg meg tudja verni az ellenséget.

Ezekben a nehéz napokban, amikor ilyen sötét felhők gyülekeztek fölöttünk, a Központi Bizottság Mao Ce-tung vezetésével, a helyzet józan mérlegelése alapján szilárd meggyőződéssel vallotta, hogy „számunkra nem csupán szükségszerűség Csang Kaj-sek megverése, hanem képesek is vagyunk rá vereséget mérni”. „Le kell győznünk Csang Kaj-seket, mert az általa megindított háború ellenforradalmi háború, amelyet az amerikai imperializmus utasítására folytat Kína nemzeti függetlensége és a kínai nép szabadsága ellen.” „Ha mi egy ilyen pillanatban a gyengeség vagy a megalkuvás jeleit mutattuk volna, ha nem mertük volna az ellenforradalmi háborúval bátran szembeszegezni a forradalmi háborút, Kína a sötét hatalmak martalékává válik, és nemzetünk jövője meg lett volna pecsételve” — mondotta Mao Ce-tung elvtárs. Le tudjuk győzni Csang Kaj-seket, mert „ellenségünk katonai fölénye csupán átmeneti jelenség, csak ideiglenesen ható tényező: az amerikai imperializmus segítsége ugyancsak ideiglenesen hatótényező, míg Csang Kaj-sek háborújának népellenes jellege és a nép támogatása állandó tényezők; ezen a téren a Felszabadító Néphadsereg van fölényben.”^3
3 Mao Ce-tung. A jelenlegi helyzet és feladataink. Lásd. A kínai forradalom diadalmas útja. Mao Ce-tung válogatott beszédei és írásai. Szikra 1950. 188.,190-191. old.

Hogyan zúzhatjuk szét az ellenséget saját erőink és az ellenséges tábor helyzetének fentebb ismertetett sajátosságait figyelembe véve? Politikai téren a párt Központi Bizottsága az egész pártot arra szólította fel, hogy minden lehető módon használja ki a háborúnak a nép körében tapasztalható népszerűtlenségét, fogjon össze még szorosabban a néptömegekkel, s mindenkit, akit csak lehetséges, állítson maga mellé. Konkrétan ez egyrészt azt jelentette, hogy a falvakban szilárdan a zsellérekre és a szegényparasztokra támaszkodva, a középparasztokat tömörítve, erélyesen végre kellett hajtani a földreformot. Másrészt a földkérdés megoldásánál differenciálni kellett: a kulákokat, a kisebb és a közepes földbirtokosokat el kellett választani az árulóktól, a tuhaóktól, a liesenektől és a helyi zsarnokoktól. Míg az árulókkal, a tuhaókkal és a liesenekkel, valamint a helyi zsarnokokkal szemben a legnagyobb szigorral kellett eljárni, addig a kulákok, a kisebb, a közepes földbirtokosok irányában nagylelkűséget kellett tanúsítani, s ilyenformán csökkenteni kellett az ellenséges elemek számát, és meg kellett szilárdítani a szabad körzeteket. A városokban a proletariátusra kellett támaszkodni, tömöríteni kellett a kispolgárságot és általában a haladó elemeket, igyekezni kellett a mi oldalunkra állítani a közbeeső rétegeket, s el kellett szigetelni a reakciós csoportokat. A kuomintangista csapatok köréből is a magunk oldalára kellett állítani mindazokat, akik szembeszállhattak a polgárháborúval, és el kellett szigetelni azokat, akik helyeselték a háború kirobbantását.^4
4 Lásd a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 1946. július 20-i „Önvédelem útján zúzzuk szét Csang Kaj-sek támadását” című irányelveit. — Szerző.

A hadműveletek tekintetében a Központi Bizottság azt a követelményt támasztotta, hogy a kialakult helyzetben, amikor az ellenség erős, mi pedig gyengék vagyunk, a párt teljes mértékben használja ki az ellenség sebezhető pontjait és saját előnyeit, s az aktív védekezés stratégiáját alkalmazza. Ez azt jelentette, hogy „a legfontosabb feladat az ellenség csapatainak megsemmisítése, de nem lehet a fő cél a terület megtartása, vagy a terület elfoglalása”. Ha az ellenség több irányból támad és nagyszámú dandárt vet harcba, akkor az ellenséges csapatok szétzúzására irányuló hadműveleteknél az ellenség erőinél hatszorta, ötszörte, négyszerte vagy legalább háromszorta nagyobb katonai erőket kell összevonnunk, hogy a megfelelő pillanatban bekeríthessük és felmorzsolhassuk először az egyik ellenséges brigádot, mégpedig azt, amelyik aránylag kevesebb támogatást kap, vagy pedig olyan körzetben fejti ki tevékenységét, ahol a terep és a helyi lakosság hangulata is a mi hadműveletünknek kedvez. Ezzel egyidejűleg kisebb erőkkel le kell kötnünk az ellenség többi egységét és kötelékét, hogy ne nyújthassanak segítséget a bekerített csapatoknak. A bekerített brigád megsemmisítése után, a helyzettől függően, hozzáfogunk az ellenség valamelyik másik brigádjának vagy egyszerre több brigádjának a megsemmisítéséhez. „Taktikai téren, amikor az ellenség előrenyomuló fő erőire készülünk koncentrált csapást mérni, azoknak a csapatainknak, amelyek ezt az akciót végrehajtják, túlnyomó fölényben, hatszoros, ötszörös, négyszeres, de legalább háromszoros túlerőben kell lenniök, s egész tüzérségünket, vagy annak nagyobb részét ezeknek a harcoknak körzetében kell összevonnunk. Értenünk kell ahhoz, hogy megtaláljuk az ellenséges állások legkönnyebben sebezhető pontjait, ezekre a pontokra döntő csapást mérjünk, s a harci feladatot bármi áron a megjelölt idő alatt végrehajtsuk. A feladat végrehajtása után az elért eredményeket gyorsan tovább kell fejleszteni, és egyenként meg kell semmisíteni az ellenséges csapatokat.”^5
5 Lásd. A Kínai Népi Forradalmi Katonai Tanács 1946. szeptember 16-i, „Túlerő összpontosításáról és az ellenséges csapatok egyenkénti megsemmisítéséről” című útmutatásait. — Szerző.

Tehát az általános erőviszonyokat tekintve mi voltunk rosszabb helyzetben. Az egyes hadműveleteknél összpontosított túlerő azonban biztosította számunkra a győzelmet, s így az ellenséget mindig megsemmisítettük, katonáit és tisztjeit fogságba ejtettük, s ugyanakkor nagy mennyiségű fegyvert is zsákmányoltunk, ami növelte a Néphadsereg erejét. Bizonyos idő után az erőviszonyok megváltoztak: az ellenség fokozatosan elvesztette erőfölényét és rosszabb helyzetbe került, a mi csapataink pedig, amelyek korábban kedvezőtlen helyzetben voltak, fokozatosan túlsúlyra tettek szert, s ez végül is minden fronton az ellenség teljes szétzúzására és a forradalmi háború győzelmére vezetett.

SaLa