Lehet hogy néhányan majd meglepődnek!

Seehofer felajánlotta lemondását pártelnöki és belügyminiszteri tisztségéből

Horst Seehofer felajánlotta lemondását a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből és a német szövetségi kormány belügyminiszteri tisztségéből. Német sajtóértesülések szerint ezt pártja müncheni elnökségi ülésén jelentette be vasárnap késő este.

Seehofer döntését azzal indokolta, hogy Angela Merkel kancellár ellenállása miatt nem sikerül megvalósítani belügyminiszteri terveit, amelyek szerint meg kell tagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain – a bajor-osztrák határ három átkelőjénél – az Európai Unióban (EU) máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Horst Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Angela Merkel és pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szerint ezt nem lehet bevezetni egyoldalúan, egyeztetés nélkül, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.

Sajtóértesülések szerint Horst Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, hogy a pártnak három lehetősége van: meghajol a kancellár akarata előtt, aminek révén elveszíti hitelességét a választók előtt, kitart törekvései mellett, ami a CDU/CSU testvérpárti szövetség felbomlásához vezet, vagy pedig elfogadja az ő lemondását a pártelnöki és a miniszteri tisztségről. Amennyiben Horst Seehofer valóban távozik tisztségeiből, kiesik a német politika első vonalából, mert nincs mandátuma a szövetségi parlamentben (Bundestag) vagy a bajor tartományi parlamentben (Landtag).

Angela Merkel az EU pénteken véget ért brüsszeli csúcstalálkozóján kormányközi megállapodást készített elő Görögországgal és Spanyolországgal arról, hogy visszafogadják azokat a menedékkérőket, akiket feltartóztatnak a német határon és kiderül róluk, hogy regisztrálták már őket Görögországban vagy Spanyolországban.

Beszámolója szerint további 14 társország részéről jelezték, hogy hajlandóak tárgyalni egy államigazgatási szintű megállapodásról, amelynek témája a menedékkérők visszafogadása a Dublin III. EU-s menekültügyi rendelet keretében. Ezek a tervezett megállapodások azokra a menedékkérőkre vonatkoznak, akik bejutnak Németországba és kiderül róluk, hogy valamely társországban már regisztrálták őket, és ezért a Dublin III. rendelet értelmében az adott országban kell lefolytatni menedékjogi eljárásukat.

Sajtóértesülések szerint Horst Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, hogy a kancellár által kilátásba helyezett megállapodások nem eredményeznének az általa szorgalmazott határigazgatási szigorításoknak megfelelő hatást, ezért továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy visszafordítsák a máshol már nyilvántartásba vett menedékkérőket. Angela Merkel a ZDF-nek vasárnap azt mondta: továbbra is kitart amellett, hogy nem lehet egyoldalúan, egyeztetés nélkül és más országok terhére bevezetni határigazgatási szigorításokat.

A CDU elnöksége a vasárnapi berlini elnökségi ülésén kiállt a pártelnök-kancellár mellett. A tanácskozás után, késő este kiadott közleményük szerint az esetleges “egyoldalú visszautasítások rossz jelzések lennének európai tárgyalópartnereink felé”.                                                                          (HVG)

Bal-Rad komm: Döbrögi HATALMAS CSATANYERÉSRŐL jelentett Brüsszelből, ám néhány órával később Hollik Nyalonc szerint az EU-csúcson született, a migrációt érintő megállapodással CSAK időt nyertavajda, de a politikai csata még nem dőlt el.

Az egyre jobban elbozontosodó Nyalonc azt is kiböfögte, hogy AZ ÚJABB ÉS ÚJABB HAZUGSÁGOKRA azért van szüksége a hordának, hogy tarolhassanak a jövő esztendei uniós választásokon is. Hogy a narancsos bűnbanda döbrögisztáni dominanciáját prezentálva bebizonyíthassa Döbrögi megkerülhetetlenségét az EU – ban! Onnan pedig tovább vakíthassa a vajdaság köznépét a vajda uniós alfahím szerepével.

Erre föl ma reggelre kiderült, hogy komoly bukiban vagyunk. A kanzlerina akarat fog érvényesülni, és Döbrögi nagy patrónusa inkább föladja!

A dolog lényege pedig az, hogy a Germániban nem kívánatos migráncsokat szétszórják majd a szatellitállamok között. A gyarmatokra. A szlovákok már be is jelentették, hogy ők ÖNKÉNT BEFOGADNAK migráncsokat.

Döbrögi csütörtökre van Berinbe rendelve! A Főnöknője meg mintha arról lefetyelt volna, hogy VAJDÁNKKAL IS MEGEGYEZETT! (Aki kétségbeesetten tagadja! Ő? Ide? Migráncsokat? Dehogy!)

Van egy olyan sejtésünk, hogy hamarosan csordákban bukkannak föl vajdaságunk településeina Germániából kiebrudalt migráncsok. Ami legfeljebb a döbrögista mesefilmek által elandalított hordahívek bizonyos póri köreiben válthat majd ki megrökönyodést.

A HORDA UGYANIS MÁR RÉGÓTA KÉSZÜL A FOGADÁSUKRA!

A balrad.ru LEGUTÓBB 2018 január 12 – én írt erről. Itt: (Olvassák csak át!)

Valami azt súgja, hogy a megszerzett migráncsintegráló tudást hamarosan kamatoztatni kell.

Pedig Döbrögi mindig mondta/mondja: MIGRÁNCS IDE AZTÁN NEM…

MONDOTT Ő EGYSZER MÁR IGAZAT IS:

Csakhát Döbrögisztán pórnépeinek felejtőképessége legendás! Ami botrány volt reggel, a déli már felejteti. A délit eg az esti. Az estit meg a reggel! Így pörögnek napjaink!

Nem is csoda, hogy MÁR CSAK KEVESEN EMLÉKEZNEK: A VAJDA EGYSZER IGAZAT MONDOTT! Illetve kétszer, mert…

…Ez csak azért lényeges, mert Bozontos Hollik a Soros – féle migráncsbetelepítési – tervről böfögött csütörtökön. Márpedig egy terv kivitelezését csak az ARRA ÉRDEMESEKRE SZABAD BÍZNI! Akit jól kitanítunk! Hazugságból – cselekvésből egyaránt!

Ő PEDIG JÓ TANÍTVÁNY VOLT!

Néhány birkamenetes pórt még érhet meglepi!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Újabb figyelmeztető jelek Pakisztánból

Két hónapnyi haladék jutott Pakisztánban az afgán menekülteknek/migránsoknak. Hogy utána merre indulnak? Nem biztos, hogy hazafelé.

Korábban jeleztük, hogy a pakisztáni szövetségi kabinet január elején körülbelül egy hónappal, január 31-ig meghosszabbította az országban tartózkodó közel 1,4 millió regisztrált afgán menekültstátuszát (Pakisztánban ennél jóval többen, 2,5 millió fölötti számban élnek afgán nemzetiségű emberek, csak tavaly augusztus óta egy hat hónapos időszakban 700 ezret regisztráltak, 2016-ban pedig 400 ezer – plusz a becslések alapján még 200 ezer nem regisztrált afgán állampolgár – ment haza Afganisztánba, akik közül kb. 100 ezer visszatért, mert az afgán kormány nem biztosította számukra a megfelelő lehetőségeket). A Nemzetbiztonsági Bizottság döntése alapján többé már nem adnak nekik éves hosszabbításokat, és egészen a közelmúltig úgy tűnt, hogy a januári hosszabbítást újabb haladék nem fogja követni. Bár a Pakisztán Afganisztán kormányával és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) megállapodva elvileg kötelezettséget vállal arra, hogy a menekülteket (és a “menekülteket”) a Regiszrációs Tanúsítványuk (Proof of Registration, PoR) érvényességének lejárta esetén sem küldi el erőszakkal, hanem visszatérésüket az ENSZ által szponzorált önkéntes hazatelepülési program keretein belül mozdítja elő, utóbbiban a 2017-es év során csak mintegy 48 ezer afgán vett részt, és összesen kb. 60 ezren választották. E program keretében az UNHCR 200 dollárt fizet minden hazatérőnek, azonban a téli időszakban (pontosabban októbertől várhatóan március elejéig) felfüggesztették. A helyzet tisztázatlan voltát mutatja, hogy Pakisztán január végén mégis újabb két hónappal hosszabbította meg a PoR-birtokosok engedélyét.

Eközben az Egyesült Államok képviselőháza tegnap csatlakozott a szenátushoz abbéli szándékában, hogy a Pakisztánnak folyósított gazdasági segélyt megszüntessék, miután a Trump-kabinet előzőleg felfüggesztette a katonai segélyt. Az ok: Washington szerint Pakisztán katonai és hírszerzési segítséget ad terroristáknak. Ezt a vádat Pakisztán tagadja. (Szerintünk pedig, bár nyilván az eltérő érdekek miatt igénybe vett piszkos módszerek közötti különbségek hozzájárulnak a feszültséghez, és ezzel jelentős nehézségeket okoznak az Egyesült Államok Afganisztánban ill. Pakisztánban működő katonai erejének/hírszerzésének, legalább annyit, ha nem többet nyom a latban a Kínai-Pakisztáni Gazdasági Folyosó (CPEC), amely az Egyesült Államokat az utóbbi időkben közelebb hozta Pakisztán riválisához, Indiához is.)

Miért lehet fontos nekünk az, hogy mi történik most Pakisztánban? Többek között az ott elszállásolt menekültek/migránsok százezrei miatt. Az Egyesült Államok és Pakisztán megromló viszonya, az előbbi támogatásainak megvonása, az utóbbi növekvő gazdasági és politikai terhei azt eredményezhetik, hogy kötelezettségvállalás ide, kötelezettségvállalás oda, a pakisztáni kormány nyomására hamarosan afgánok tekintélyes hányada gondolhatja úgy, hogy hazatelepülés helyett inkább nyugat felé, “Európában” keresi meg a szerencséjét, immár olyan migránskként, aki esélyes lehet a menekültügyi védelem valamely formájára “európai” környezetben, ahol státuszától függetlenül menekültnek fogják nevezni. És ismerve kormányunk szokásait, naivitás lenne arra számítani, hogy a harcos migránsellenes kommunikáció ellenére e várható hullám nem nyomja majd meg jelentősen a befogadott és pozitívan elbírált menekültügyi kérelmek számát, vagy éppen a műszaki határzárat illegálisan átlépőkét. Ennek már csak a Brüsszellel vívott “harcok” miatt várható kompromisszumkényszer miatt is meglesz az esélye. Ne legyen igazunk!

Kapcsolódó: a tömeges migráció, mint fegyver (letölthető tanulmány itt)

(Fergeteg)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Figyelmeztető jelek Pakisztánból

A pakisztáni szövetségi kabinet szerdán 30 nappal meghosszabbította az afgán menekültek legális tartózkodási engedélyét, írta a DAWN című pakisztáni médium még január 3-án. Ez a hatodik hosszabbítás, ugyanis közel 1,4 millió regisztrált afgán veszítette el a menekültsátuszát 2017 december 31-én, amikor a Regiszrációs Tanúsítványuk (Proof of Registration) lejárt.

Az Államok és Határmenti Területek Minisztériuma korábban azt javasolta a miniszterelnök titkárságának, hogy a menekültek tartózkodását 2018 decemberéig kellene meghosszabbítani, azonban a Sahid Hakan Abbaszi (Shahid Khaqan Abbasi) miniszterelnök által vezetett iszlamabadi találkozó után a kabinet egyetértett abban, hogy a Regiszrációs Tanúsítvány tulajdonosainak kártyáira csak 30 napos hosszabbítást adnak. Eldöntötték azt is, hogy a menekültek mielőbbi hazatelepülésére irányuló erőfeszítéseket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) és a nemzetközi közösséggel együtt növelni kell.
“Pakisztán gazdasága régóta viselte az afgán menekültek ellátásának terhét, és a jelenlegi helyzetben már nem tudja tovább viselni” – állt a találkozó utáni nyilatkozatban. Az országban 2009-ben, az UNHCR közreműködésével vezették be a regisztrációs kártya rendszerét, a hosszabbítást korábban már öt alkalommal vették igénybe az afgánok. A kormány Afganisztán kormányával és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával megállapodva kötelezettséget vállalt arra, hogy a menekülteket a kártya érvényességének lejárta esetén sem küldi vissza erőszakkal, hanem visszatérésüket az ENSZ által szponzorált önkéntes hazatelepülési program keretein belül mozdítja elő.

Miért lehet fontos nekünk az, mi történik most Pakisztánban? Többek között az ott elszállásolt menekültek/migránsok százezrei miatt. Az Egyesült Államok és Pakisztán megromló viszonya, az előbbi támogatásainak megvonása, az utóbbi növekvő gazdasági és politikai terhei azt eredményezhetik, hogy kötelezettségvállalás ide, kötelezettségvállalás oda, a pakisztáni kormány nyomására hamarosan afgánok tekintélyes hányada gondolhatja úgy, hogy hazatelepülés helyett inkább nyugat felé, “Európában” keresi meg a szerencséjét, immár mint olyan migráns, aki esélyes lehet a menekültügyi védelem valamely formájára egy olyan környezetben, ahol státuszától függetlenül menekültnek fogják nevezni.

Kapcsolódó: a tömeges migráció, mint fegyver (letölthető tanulmány itt)

(Fergeteg)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Mennyi az annyi? Kik jöttek? Megszületett a végeredmény “migráncsügyben”…

Gyorshír

Előző alkalommal függőben maradt több fontos kérdés, most igyekszünk további adatokkal szolgálni ahhoz, hogy Olvasóink tisztábban lássanak. Mit lehet tudni a 2017-ben védelmet kapott menedékkérőkről, arról az 1216 emberről, akikről Altusz Kristóf a Times of Malta nevű médiumban beszélt? Honnan jöttek? Milyen furcsaságok lengik körbe az ügyüket? Gyorshír következik.

Legutóbb a KSH-ra támaszkodtunk, de a frissítések valamikor január végén vagy február elején várhatók a témában, így fürgébb megoldást kellett keresnünk. Akiket tehát érdekelnek az éves adatok, megnézhetik azokat a pátyolgatók oldalán:
https://www.helsinki.hu/wp-content/uploads/HHC-Hungary-asylum-figures-1-January-2018.pdf

2017-ben összesen 3397 menedékkérelmet nyújtottak be, ebből feltűnően sok, 1216 fő nyert védelmet (106 bizonyult valódi menekültnek, 1110 valamilyen kiegészítő védelmet kapott). Ez gyanúsan hasonlít arra a számra (1294), amit a kvóta rótt volna az országra, bár véletlen is lehet.

A megoszlásuk:
Afganisztánból 529 (20 menekült, 509 kiegészítő védelem)
Szíriából 384 (10 menekült, 374 kiegészítő védelem)
Irakból 178 (10 menekült, 168 kiegészítő védelem)
Szomáliából 12 (1 menekült, 11 kiegészítő védelem).
A többi nincs feltüntetve.

Érdekes, hogy míg az év elején havonta éppenséggel jóval több menedékkérelem érkezett, mint a későbbi kilenc hónap során bármelyikben, a KSH adatai szerint az első három hónapban ezekből nem túl sokat bíráltak el pozitívan (mindössze 19 menekült és 60 egyéb státusz született). A védelmet kapók döntő hányada az utolsó kilenc hónapra esett, de végül megszületett az eredmény. Ebben talán szerepe lehetett az Európai Bíróságon lévő, akkor már nem túl jó eséllyel nyerhető (egyébként elvesztett) ügynek, és az áttelepítési program (Emergency Relocation) közeli, szeptember 26-án megtörtént lejártának is (ez az “Európa” és a világ felé tett gesztus – ha gesztus volt – alkalmas lehetett arra, hogy magas körökben kifogja a szelet a vitorlákból, mint egy PR-művelet, bár lehet, hogy nincs igazunk, és hirtelen – egészen véletlenül – megszaporodott a jogos védelmet igénylők száma, akik pontosan annyira megérdemelték a státuszt, mint amennyire a korábbiak, a többiek pedig pontosan annyira nem). A KSH vonatkozó táblázatai itt tekinthetők meg:
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnvn001.html
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnvn003.html

Most már mindenki nyugodtan levonhatja a saját világnézete szerinti következtetéseit. A finomabb részleteket sajnos továbbra sem ismerjük.

(Fergeteg)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Migráns vagy menekült? És mennyi az annyi?

A Bal-Rad fórumára jelzések érkeztek, amikor a napokban felröppent, kb. 1300 személy magyarországi befogadásával kapcsolatos hírek kommentálásához Admin a “migráncs” (mint migráns) szót használta. Volt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy migráns és menekült között különbség van, más arra következtetett, hogy a befogadott személyek elsősorban koptok voltak. Akkor most hogyan érdemes értelmezni ezt az egészet? A következőkben csak egy megközelítést mutatunk be, de természetesen létezhetnek másfélék is. Ami biztos: sajnos nem ismerjük az elmúlt években Magyarország által valamilyen formában megsegített menedékkérők pontos összetételét.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a migráns szónak több értelmezését közli, átfogóbbat is, szűkebbet is. Az általa elfogadhatónak tartott levezetés egy migránsok jogaira vonatkozó nemzetközi egyezményből (UN Convention on the Rights of Migrants) következik, mely alapján a migráns kifejezés alkalmazható minden olyan esetre, ahol a vándorlás (migráció) “az érintett személy által szabadon meghozott, személyi érdekek miatti, kényszerítő külső tényező nélküli” döntés. Az UNESCO különválasztja a migránsoktól a menekülteket, hiszen a rájuk vonatkozó szabályozás szempontjából többek között az 1951-es menekültügyi egyezmény a mérvadó. Így a migráns nem lehet menekült (refugee), illetve honosított (talán ez a szó felel meg legjobban a “naturalised person” kifejezésnek) vagy hasonló státuszú a fogadó országban.

A menekült (refugee) státusza természetesen Magyarországon is megvan. Az oltalmazott vagy a befogadott (vagy a menedékes) státusza viszont már nem menekültstátusz, bár a menekülttel együtt az oltalmazottat és a menedékest is menedékjog illeti meg, mondja a 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról 3. § (2) bekezdése. Akkor most jogosan vagy tévesen használta Admin a “migráncs” szót azokra, akiket Magyarország befogadott tavaly? Egy kedves Olvasónk szerint a menekültügyi eljárást nem szabad összekeverni a “kvótás migráns hordákkal”. Ebben teljesen igaza van, de ilyen nem is történt, a kérdés továbbra is csak az, hogy mindkettő alanyaira alkalmazható-e a “migráncs” szó. Azokra biztosan nem, akik menekültsátuszt kaptak. Vajon menekültstátuszt kapott az a kb. 1300 fő körüli személy, akikről szó van? A menekült, oltalmazott vagy befogadott státuszt kapók statisztikáját itt lehet követni, és talán nem lesz vita:
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnvn001.html
Ebbe 2017 utolsó három hónapjának adatait még nem vezették be, de így is 878-nál tartanak abban az évben (a három státusz valamelyikét elnyerők összesen). Mivel az utolsó két vezetett időszakaszban, hat hónap alatt 677 személyt fogadtak be oltalmazottként, és ez kiugróan eltér az előző évek gyakorlatától, ennek alapján alighanem ki fog jönni a három oszlopból az 1300 körüli szám. Ha a státuszt kapott személyek nagy része nem a “Menekült” oszlopba fog kerülni a frissítés után, akkor Admin értelmezésünk szerint jogosan használta rájuk a “migráncs” szót. Ezt majd meglátjuk. Az a gyanúnk, hogy így lesz.

Egy másik kedves Olvasónk szerint a befogadottak elsősorban egyiptomi koptok lehetnek. Tényleg azok? “…Balog Zoltán egy párizsi konferencián bejelentette:
Magyarország 2013-2014-ben ezer keleti keresztény családot befogadott Irakból és Egyiptomból, a nyilvánosság kizárásával, biztonságos módon és a magyar állampolgárság megadásával, azzal a lehetőséggel, hogy bármikor visszatérhetnek az eredeti lakhelyükre” – írta a HVG. Olvasónk szerint a befogadás 2015-ben történt, ezt most pontosítottuk, illetve a későbbiekben igyekszünk még pontosabbá tenni.

Altusz Kristóf nyilatkozata a Times of Malta nevű médiumban a tavalyi évre (2017-re) vonatkozott, hiszen a cikk dátuma 2018. január 10., és utal Orbán néhány nappal azelőtti, Bildnek adott, migránsokkal kapcsolatos megjegyzésére (“We don’t see these people as Muslim refugees. We see them as Muslim invaders, …”, tehát: “Mi nem menekültként tekintünk ezekre az emberekre. Mi muszlim betolakodóknak látjuk őket, …”), ami miatt Altusz többek közt ezt mondta:
“Last year alone, he claimed, Hungary took about 1,300 refugees but, very often, such cases were not publicised by the government as it could put the beneficiaries in danger.”
“Csak tavaly, állította [Altusz – Fergeteg megj.], Magyarország körülbelül 1300 menekültet fogadott be, de az ilyen ügyeket nagyon gyakran nem teszi közzé a kormány, mivel veszélybe sodorhatná a kedvezményezettjeit.”

Altusz a refugees szót használta, alighanem kissé pontatlanul, mert ha valóban csak menekültekről lenne szó, a “recognized refugees” szerepelne. Ezek az emberek főként koptok lehettek? Egyelőre úgy tűnik, hogy nem, ha maradt a gyakorlat. Ugyanis a Mandiner 2015-ös nyomozása szerint “…800-an állampolgárságot szereztek, 1800-an tehát menedékjogot vagy annak valamilyen formáját kapták, ötezren pedig idegenrendészeti tartózkodási jogosultságot. Ez uszkve 7600 fő Észak-Afrikából és a Közel-Keletről az elmúlt öt évben” – írta Stumpf András.

Az elmúlt öt évben? A KSH egy másik tábláját is segítségül lehet hívni a nagyságrendi ellenőrzéshez:
https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnvn003.html
“De hogy jön ki a több ezer, akikről Balog a Szabad szemmel című műsorban beszélt? – tette fel a kérdést Stumpf. Meg is válaszolja.
“Nos, úgy, hogy nem csak állampolgárság megadásával segített a magyar állam: Észak-Afrika és a Közel-Kelet térségéből az elmúlt öt évben 565 fő kapott menekültstátuszt Magyarországon, 1205-en oltalmazottit, 97-en befogadottit – főleg Szíriából, Afganisztánból és Szomáliából. Értesüléseink szerint a 2014-ig Afganisztánban a magyar csapatoknak dolgozó helyiek, főként tolmácsok egyikén-másikán is segített így a magyar állam.
[…]
Ha a különféle tartózkodási jogosultságokat, engedélyeket is megnézzük, azokkal együtt bőven kijön a több ezres szám az elmúlt két-három évet tekintve is, nem hogy az elmúlt öt évre. A legjelentősebb tömeget ebben az összefüggésben sem az egyiptomi kopt keresztények teszik ki. Hanem az irániak. A 17 295 kiadott tartózkodási engedély csalóka, hiszen ebben többször is szerepelhet ugyanaz a személy (bizonyos engedélyeket meg kell hosszabbítani), de az látszik: magyar állampolgár családtagjaként 1133-an kaptak tartózkodási jogosultságot, további 841 fő pedig állandó tartózkodási kártyát kapott. Nemzeti letelepedési engedély 817 főnek jutott a régióból az elmúlt öt évben.
Összesítve: nagyjából ötezren kaptak valamilyen idegenrendészeti tartózkodási jogosultságot az említett időszakban.”
Így eléggé kérdéses, hogy leginkább koptokról lett volna szó tavaly. Hogy főként keresztények-e, azt sem tudjuk, de az lehetséges, hogy a Balog által említett keresztények egy része (muzulmán társaikhoz hasonlóan) Nyugat-Európában lehet már. Mindenesetre az ötezres nagyságrend 2015 óta csak 2017-ben legalább 1300 fővel gyarapodott, és mivel ezek nagyobb része (feltételezésünk alapján) nem elismert menekültként nyert valamiféle státuszt, a letelepedési kötvények után most újból üdvözlünk a való világban, Neo!

(Fergeteg)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Migráncsörömködések

Zavargások törtek ki Brüsszel központjában szombat este, miután Marokkó labdarúgó-válogatottja legyőzte Elefántcsontpartot, és így biztosította helyét a jövő évi világbajnokságon.

A MAROKKÓI “futballszurkolók ünneplése” a meccs után örömrandalírozásba csapott át.
Két járművet felgyújtottak, kirakatokat törtek be, és több boltot kifosztottak. Örömükben.

Húsznál több rendőr sérült bele az örömködésükbe.

A germániai Berliner Morgenpost pedig egy pénteki berlini migráncsesetet említ.

Egy anyuka írta meg a nem mindennapi látványosságot, ami pénteken délután három órakor esett meg néhányszáz látogató előtt a Gorttsliger állatparkban.

Egy “közel-keleti fiatal” rárontott egy pónicsikóra, és zoofiliailag bánt vele. Azaz: kiélte az ártatlan jószágon a szexuális örömszerzési vágyát!

A jelenetet népes “forgatócsoport” rögzítette mobiltelefonjával, mígnem egy állatgondozó kimentette szorult helyzetéből a szerencsétlen kiscsikót. A fölajzott migráncskant pedig a risztott rendőrök érkeztéig fogva tartotta.

Azok meg házi őrizetbe helyezték. Vagyis: a lelkére kötötték, hogy nem hagyhatja el az OTTHONÁT.

Germánia jogrendje szerint egy év börtön néz ki a fajtalannak. De ha bebizonyosodik, hogy fájdalmat is okozott a kis pónicsikónak, akár három évig is…

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Mostakkó’ mennyi a’ zannyi szőrösképűjek?

Brüsszel a Soros-szervezeteket is bevonná a migránsok betelepítésébe

Egy európai uniós javaslatcsomag szerint a migránspárti Soros-szervezeteket is bevonná a betelepítésekbe Brüsszel – mondta a Fidesz szóvivője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Puskás Imre úgy fogalmazott: “az elmúlt napok újabb bizonyítékát nyújtották annak, hogy Brüsszel a Soros-szervezetek erős befolyása alatt áll, sőt Brüsszelben meg is kezdődött a Soros-terv végrehajtása”.

Azzal, hogy Brüsszel a migránspárti Soros-szervezeteket is be kívánja vonni a betelepítésbe, nyilvánvalóvá teszi, hogy célja nem az Európai Unió védelme, nem a migráció megállítása, hanem a migránsok betelepítése – mondta.

Puskás Imre kijelentette: ez rendkívül veszélyes, és Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy a tervet megakadályozza. A terv megakadályozásában jelentős szerepe van a nemzeti konzultációnak – tette hozzá.
(atv)

Bal-Rad komm: No megint egy divatosan szőrös ábrázatú mondja a pofánkba a másik divatosan szőrös ábrázatú cselekedetének helytelenségét!

De nicsak! Mit olvasunk egy másik tudósításban? (Ez már a HVG-n jelent meg!)

Sofőrök, dadák, idősgondozók: nálunk élő migránsok kaptak szakmát a kezükbe

Csaknem hatvan migráns vehetett át végzettséget igazoló, magyarországi munkavállalást lehetővé tevő oklevelet szombaton.

Három témában tartott angol nyelvű képzést az 2009-ben alakult Mighelp egyesület. A Unió és a magyar kormányzati alapok is támogattak tanfolyamokon összesen 59 fő kapott oklevelet ma. A legsikeresebb képzés a családinapközi üzemeltetői volt, amit mind a 20 jelentkező sikeresen elvégzett.

Daru Anita a projekt egyik koordinátora szerint ez a képzés valódi piaci űrt hivatott pótolni, hiszen gyakran keresnek például arabul – vagy franciául, spanyolul anyanyelvi szinten – beszélő dadákat, felvigyázókat, ám a potenciális jelentkezők általában nem rendelkeztek olyan szakképzettséggel, amivel legálisan munkát vállalhattak volna idehaza. Volt olyan hölgy, aki már elhelyezkedett egy óvodában, és az intézmény írta elő számára a képzést, hogy a továbbiakban is foglalkoztathassa.

A napközi üzemeltető mellett ECDL számítógép kezelői és autóvezetői tanfolyam is indult. A most folyó kurzusok között pedig megjelent egy másik hiányszakma, az idősgondozás is. Az ötlet az egyesület elnökétől, a Sierra Leone-ből érkezett James Petertől származott, aki maga is migráns, megjárta a bicskei menekülttábort, és visszaemlékezése szerint nagy segítség volt számára egy ott elvégzett számítógépes tanfolyam. Az egyesület missziója, hogy oktatással, képzések szervezésével segítse a Magyarországon élő harmadik országbelieket, legyenek azok menekültek, menedékkérők vagy befogadottak.

– Ízlelgessük már a dolgokat!

ANGOL nyelven, a QRMÁNY TÁMOGATÁSÁVAL, mert NAGY AZ IGÉNY az ARABUL, FRANCIÁUL, VAGY SPANYOLUL anyanyelvi szinten beszélő dadákra!

Még a balrad.com-on foglalkoztunk bő esztendeje tán a MIGRÁNSOK DÖBRÖGISZTÁNI INTEGRÁLLÓDZÁSÁT ELŐSEGÍTŐ QRMÁNYZATI PROGRAMOKKAL! Bőségesen buzgó qrmányzati forrásokkal megtámogatva!

Hát hogy is van ez? Az egyik szőrösábrázatú banda azt mondja hogy…-a másik szőrösábrázatú meg azt, hogy…!

És amíg mi vagy az egyiknek, vagy a másiknak a SZAVÁRA HALLGATUNK! – szépen-csendben betelepültek! Pedig volt egy a Döbrögi által nagyra tartott referendum is! Meg fogadkozás van. Hogy ide ugyan egy se…!

Hát hogy is van ez?

Akadt hatvan vállalkozó kedvű migráncs! MENNYI AZ, AKI NEM? MENNYI AZ ANNYI?!

Valamelyik divatosan szőrösképű mondja már meg! HISZEN MI A SZEMÜNKNEK NEM HISZÜNK! CSAK A DIVATOSAN SZŐRÖSKÉPŰEKNEK HISZÜNK!

Lassan harminc esztendeje már ŐK MONDJÁK MEG NEKÜNK, HOGY MIT GONDOLJUNK, MIT HIGYJÜNK, MIT CSINÁLJUNK!

MERT EZ A DIVATOSAN SZŐRÖSKÉPŰEKNEK ÍGY KÓSER!

Ízlelgessük hát a dolgokat! Finom ugye?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Semjén a Marton-ügyről

“Ha bejön Magyarországra a saría, nem lesz itt miniszoknya!”

A nőket érő zaklatások legjobb ellenszere a tömeges iszlám bevándorlás megfékezése – mondta a Magyar Nemzetnek Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes a legújabb nemzeti konzultációról tartott zalaegerszegi fórum után adott rövid videointerjút lapunknak. Illegális migráció, szexuális erőszak és politikai jövője – ezekről mind kérdeztük Semjén Zsoltot.

(mno)

Bal-Rad komm: Semjén Zsotyát ki kell javítanunk. Ugyanis tudomásunk szerint Soros Sátán Döbrögisztán állampolgára IS!

Mindazonáltal azt kell feltételeznünk, hogy Semjén Zsotya tud valamit a jövőről. Hiszen kijelentő módban fejtette ki, hogy:

“…ez mind nagyon szép és kegyes dolog, és mi természetesen minden ilyen szép és kegyes dolgot támogatunk, de az a helyzet, hogy ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt…”

-Ez pedig aggasztó!

A Marton-ügyet a balrad.ru eddig kerülte, mint ördög a tömjént. Nem az ügy szereplői miatt, hanem a téma fölöslegessége miatt. Olyan ügyről lévén szó, amit vélhetőleg mindenki tud, ismer! AMELY ÜGY A MINDENKORI TÁRSADALMUNKRA JELLEMZŐ, DE NEM CSAK A MIÉNKRE!

Hogy most miért lett EBBŐL ÜGY? – na az még megfejtendő. VALAKIKNEK biztosan jól jön. A népek is elrágódnak rajta! A művésznők pedig eljátszhatják életük nagy drámaszerepét, a megrontott kislány esetét.

Végre ismét van egy TÉMA, amin mindenki szörnyülködhet kedvére! Na nem azon, hogy mi történt?! Hanem azon, hogy van olyan, aki közhírré is teszi!

Végre van egy ÚJ TÉMA!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Döbrögisztán! – végállomás!

ÚJABB EMBERCSEMPÉSZEKET FOGTAK EL BARANYÁBAN

Elfogtak három magyar embercsempészt Pécs határában a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei – közölte a főkapitányság a police.hu honlapon vasárnap hajnalban.

A közlemény szerint a rendőrök szombaton késő este két személygépkocsit, illetve annak utasait ellenőrizték a megyeszékhelynél, és megállapították, hogy Cs. Attila 48 éves salgótarjáni, valamint L. István 46 éves és H. László 53 éves budapesti lakosok 11, magát pakisztáni állampolgárnak valló személyt akartak jogellenesen külföldre juttatni.

A migránsok nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges okmányokkal, és sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

A rendőrök a két gépjárművet lefoglalták, a három magyar férfit elfogták, majd előállították őket a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra. A három férfit embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A 11 fős illegális migránst a rendőrök a hatályos döbrögisztáni itt-tartási jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz – áll a közleményben.

Ugyancsak friss hír Baranyából, hogy szerb migránscsempészeket is elkaptak mára virradóan.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2017. szeptember 24-én 1 órakor két személygépkocsit, illetve annak utasait ellenőrizték Majs és Sátorhely között. A rendőrök megállapították, hogy a járművet vezető 44 éves szerb férfi, és a másik gépkocsiban utazó 37 éves szintén szerb társa összesen 7 illegális migránst akartak jogellenesen külföldre juttatni. A férfiakból álló csoport tagjai közül 3 személy bangladesi, 4 pedig pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. A migránsok nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges okmányokkal, továbbá sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

A rendőrök a két gépjárművet lefoglalták, a két szerb férfit elfogták, majd előállították őket a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra A két férfit embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Ezt a szállítmány migránst is a rendőrök a hatályos döbrögisztáni jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Várják ki ott a sorukat nyugodtan!

Onnan VISSZA úgysem mehetnek! A csodaGYODA útjukat állja! ITT OTTHONRA LELTEK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hogy is van ez nemmzetthess vajda?

Lézerjani maga járt közben, hogy “menekültek” szabadon vásárolhassanak ingatlant Magyarországon

Manninger Jenő beájulna: a menekültek már nemcsak nyaralni akarnak, hanem ingatlanokat is vásárolnának! Rossz hír a keszthelyi fideszes képviselő számára, hogy még Lázár János is úgy gondolja, hogy minden joguk megvan erre.

A Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület az Alapvető Jogok Biztosához fordult, mivel tapasztalatuk szerint számos esetben a kormányhivatalok engedélyhez kötik a menekültek, illetve oltalmazottak ingatlanvásárlását, miközben a jogszabályok szerint erre nincs szükség: ugyanolyan jogok illetik meg őket, mint a magyar állampolgárokat.

A Menedék szerint ez a gyakorlat nemcsak az erre vonatkozó törvénnyel, hanem az Alaptörvénnyel is ellentétes.

Az ombudsman egyetértett az egyesület jogértelmezésével, sőt, eljárásában megkereste az ügyben illetékes miniszterelnökséget vezető minisztert, Lázár Jánost, aki szintén ezen az állásponton volt.

A Menedék közleménye szerint Lázár ígéretet tett arra, hogy intézkedik a joggyakorlat kijavítása érdekében, hogy a nemzetközi védelemben részesített menekültek és oltalmazottak jogai ne szenvedhessenek további sérelmet.

Igen, annak a kormánynak a miniszteréről van szó, amelyik mindent megtesz, hogy ne kelljen befogadni menekülteket, illetve minden elképzelhető eszközt bevet, hogy elriassza a menedékkérőket Magyarországtól.

Ugyanakkor kíváncsian várjuk, mit szól ehhez Manninger Jenő keszthelyi fideszes képviselő.
(HVG)

Bal-Rad komm: Hogy mit szól mindehhez Manninger döbrögista?

Hát azt, hogy jah! Akkor jól van!

Hanem NEKÜNK! – lenne kérdésünk.

Ezek a menekültek – akik csapot-papot hátrahagyva…-tűzön-vízen át…-az életüket mentve…! Mégis miből…? Oltalmazotti ellátmányból netán?

De amúgy meg…! Hogy is van ez? Hát nem azt mondta a vajda, hogy ide aztán nem…!
De mégis?

HAZUDNA A VAJDA?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com