Címke: történelem

Hitler elindul

1938 március 14—július 5

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

LEVÉL MISS EMLEN KNIGHT DAVIESNEK

Moszkva, 1938 június 9.

Kedves kislányom!

El sem mondhatom Neked, hogy mióta a Fekete-tenger vidékén tett utazásunkról visszatértünk Moszkvába, Marjorie és én mennyire nélkülöztünk. Örök kár, hogy nem voltál velünk, hiszen olyan finom érzéked van az itteni helyzet iránt és annyira megértetted az összefüggéseket, hogy bizonyára sokra értékelted volna az utolsó hetek élményeit és mindazt, ami ezek mögött rejlik.

Sok minden történt és az utolsó napok gyors egymásutánban rohanó eseményei nekünk személyesen is sok újságot, érdekességet jelentettek.

Az egész diplomáciai kart megdermesztette a csodálkozás a történtek felett. Igazán mulatságos volt. A szó szoros értelmében tátva maradt a szájuk. Elmondom tehát időrendben, mi történt.

Június 4-én, szombaton érkeztünk vissza Kievből. Az egész követség értünk jött a pályaudvarra és igazán jólesett viszontlátni mind a régi jó barátokat.

Vasárnap, június 5-én Kalinin államfő és Molotov kormányelnök fogadott, formaszerinti búcsúlátogatáson. Mindez előkészítet dolog volt. Délután 4.30-kor tehát a Kremlbe indultam és behajtottunk a szép sárga-fehérre festett Katalin-palota végére nyíló kapun, szemben az autóbejárattal. Bizonyára emlékszel, a palota közvetlenül a körfalnál fekszik, szemben a Vörös-térről nyíló bejárattal és homlokzata a Szent Vazul-templomra és a Kreml falán belül levő épületekre néz.

Miután Kalinin államfőnél és Molotov kormányelnöknél tisztelegtem s közöltem visszahívásomat, megtisztelő módon sajnálkoztak távozásom felett. Beszédük lényege az volt, hogy nagyon hatott rájuk, milyen komolyan fogtam nagyköveti minőségemben a dologhoz, kiváltképpen milyen alaposan tanulmányoztam a Szovjetunió gazdasági és társadalmi viszonyait és hogy milyen becsületes tárgyilagossággal vizsgáltam a tényállást. Sose tagadtam, sőt hangsúlyoztam álláspontomat: nem hiszek politikai eszményeikben és rendületlenül bízom saját hazám politikai világnézetében, mely revolúció helyett az evolúciót hirdeti — ők ezt tudják rólam és tudják azt is, hogy mindezek ellenére mégis mindenkor „fair” és „becsületes” voltam. Valósággal elképesztett, hogy a két úr milyen jól értesült minden munkámról és mennyire figyelemmel kísérte az iparvidékeken végzett utazásaimat Azon is csodálkoztam, mennyire ismerik előző tevékenységemet, mikor Wilson elnök idejében a kereskedelmi társaságok biztosa és a szövetségi kereskedelmi bizottság elnöke voltam.

Természetesen nagyon jól esett nekem, hogy mindezt ők mondják el rólam, mert erős, tehetséges, tevékeny férfiak, komoly egyéniségek és tudom, hogy becsületesen, őszinte szándékkal, idealizmussal dolgoznak az emberiség javának előmozdításán. Ha valami elválaszt tőlük, az nem a cél, hanem az eszközök, melyekkel elgondolásuk megvalósítására törekszenek. Túlságosan gyorsan igyekeznek előre. Hiszek becsületességükben, őszinteségükben. Sajnálom, hogy ezt a nagy kísérletet nem lehetett a keresztény vallás alapjaira építeni.

Miután az államfő dolgozószobáját elhagytam és Molotov kormányelnök lakásába mentem, íróasztalával szemben ültem le. Alig néhány perc múlva a meglepetés majdnem megdermesztett, szinte elkábított: a szoba túlsó végén megnyílt az ajtó és Sztálin lépett be minden kíséret nélkül. Halvány sejtelmem sem volt arról, hogy ez is megtörténhetik. Először is azért, mert nem ő az államfő és úgy látszik, nemcsak a kormánynak, hanem neki magának is az a szándéka, hogy az államügyektől némi távolságban maradjon. Így — amint tudod — diplomata hivatalosan vagy személyi okból soha még nem kerülhetett elébe. Tény, hogy az ilyen találkozásokat egyenesen kerüli. Annyira távoltartják tőle a nyilvánosságot, hogy valósággal történeti esemény, ha fogad egy külföldit.

Nos tehát, Sztálin belépett, én felálltam és elébementem. Szívélyesen üdvözölt, mosolygott, egyszerű volt, közvetlen, de valóban méltóságteljes. Olyan embernek látszik, akiben a nagy szellemi erő kiegyensúlyozottsággal és bölcsességgel párosul. Barna szemében jóság, szelídség tükröződik. Egy gyermek szívesen húzódnék az ölébe és egy kutya hozzásimulna. Ha látjuk ezt az embert, jóságos, szelíd egyszerűségét bajos személyével kapcsolatba hozni a tisztogatási akciókat, a vörös hadsereg tábornokainak agyonlövetését. Barátai ugyan azt mondják — és Trojanovszki nagykövet is ezt hangoztatja —, mindennek meg kellett történnie, hogy megvédjék az országot a németekkel szemben s egy napon a világ majd megtudja a dolgok hátterét.

Leültünk az asztalhoz, velünk egy tolmács s azután jó két óra hosszat beszélgettünk. Természetesen nem írhatom meg Neked, mit beszéltünk, mert ezt csak az elnökkel, az államtitkárral és kormányunkkal közölhetem, annyit azonban mondhatok Neked, hogy beszélgetésünk felölelte a Szovjet egész gazdasági életét, ipari helyzetét, az Egyesült Államok problémáját, Roosevelt elnök egyéniségét, az európai helyzetet, a távolkeleti kérdéseket — mindezt nagy általánosságban. Mondhatnám, valósággal intellektuális élvezet volt, amelynek mindnyájan nagyon örültünk. Közbe-közbe minduntalan tréfálkoztunk és nevettünk. Sztálinnak bölcs humora van. És nagy szellem. Éleseszű, nagyon okos és mindenekfelett bölcs — én feltétlenül így érzem. Képzelj el magadnak egy olyan egyéniséget, aki minden ízében homlokegyenest az ellenkezője annak, amit a Sztálin-falók kiagyalnak — és akkor helyes képet kaptál erről az emberről. Tudom, hogy itt milyen viszonyok vannak: ezek az állapotok és ez az ember — valósággal két ellenpólus. Ennek természetesen az a magyarázata, hogy az emberek a vallásukért vagy egy ügyért készek olyan cselekedetekre, amelyeket enélkül soha meg nem tennének.

Beszélgetésünkbe több ízben mulatságos fordulatok szövődtek. Társalgásunk folyamán megemlítettem, sose titkoltam a szovjetkormány tagjai előtt, hogy én kapitalista vagyok; ezt azért tettem, hogy szempontjaim felől soha félreértés ne támadhasson. „Igen” — mondotta Sztálin nevetve, „tudjuk, hogy ön kapitalista, ebben nem is kételkedtünk”. — Ezután őszintén kifejtettem neki álláspontomat. Az Egyesült Államokban sok más kapitalista, helyesebben szólva individualista rokonszenvezik a szovjet célkitűzésekkel; mi is a javak igazságosabb elosztására törekszünk, ezt azonban az Egyesült Államokban jobban csináljuk meg, mint a Szovjet. Mi evolúciós folyamattal akarjuk elérni a legjobb eredményt, így akarjuk megszüntetni a rosszat és ezzel a „kisember”-nek több jót teszünk, mert mi kitartunk szilárdan drága szabadságjogaink mellett és így törekszünk a javaknak szélesebb körben való elosztására és arra, hogy több egyenlőség legyen, a gazdasági és társadalmi lehetőségek egyenletesebben nyíljanak meg a gyöngébb rétegek előtt.

Annak ecsetelésére, hogy miképpen oszlanak el nálunk a javak, példaképpen megkérdeztem Sztálint: „Mit gondol, Daviesné vagyonából mennyit kap majd halála után az állam, mennyit gyermekei és más örökösei?”

Sztálint érdekelte a dolog, mire én megadtam a felvilágosítást: „A szövetségi és az állampénztárba folyik több mint nyolcvan százalék, gyermekei a vagyon ötödrészénél is kevesebbet kapnak. Ami engem illet, az állam vagyonomnak több mint a felét kapja, gyermekeim a felénél kevesebbet örökölnek.” Aztán megkérdeztem: „Mit gondol, mennyi jövedelemi adót fizetek én évenként az államnak, még államhivatalnoki fizetésemet is milyen mértékben terheli az adó? Több mint hatvan százalék. A feleségem adója a hetvenkét százalékot is meghaladja.” Sztálin urat ez nyilvánvalóan meglepte, mosolyogva Molotovra pillantott, mire ez bólintott.

Természetesen mindezt bizalmasan írom Neked, senki másnak ne mutassátok meg levelemet. Mégis leírom Neked ezeket, mert azt gondolom, hogy érdekel és az elkövetkező esztendőkben értékes is lesz számodra, mert becsületes, tárgyilagos képet ád személyes élmények alapján egy nagy emberről és egy nagy állam viszonyairól.

Miért részesítette Sztálin a jelenlegi amerikai követet ilyen kivételes elbánásban? Abból, amit mondott és abból, amit nem mondott, valahogyan így értelmezem a dolgot: elsősorban és mindenekfelett, kormánya jó barátságot kíván ápolni az Egyesült Államokkal. Ezenfelül a Szovjet népe is jó, sőt baráti indulattal van az Egyesült Államok népe iránt. Végeredményben, mi sem kívánunk, nem is kívánhatunk tőlük semmit, ők sem kívánnak tőlünk semmit; elképzelhetetlen, hogy a két hatalom közt valaha is fegyveres összetűzésre kerülhetne a sor. Másrészt úgy látszik, hogy munkálkodásom módja és magatartásom jó hatást tett rájuk. Sztálin megkérdezte tőlem, mi a véleményem a szovjet ipar fejlődéséről. Megmondtam a véleményemet. Erre ő megjegyezte, hogy erről tárgyról is alighanem többet tudok, mint bármelyik szovjet földön tartózkodó idegen, sőt a legtöbb belföldi ember, mert én alaposan megismerkedtem a legújabb termelési fázisokkal is. Szemmel láthatóan imponált mindnyájuknak, menynyire érdekel a dolog és mennyi fáradságot fordítottam tanulmányozására.

Mellékelem Litvinov külügyi népbiztos beszédét. Elutazásunk alkalmából a kormány minap estebédet adott tiszteletünkre a Szpiridonovkában, akkor búcsúzott Litvinov ezzel a beszéddel. Igen érdekes: nyílt s néha hízelgő, mégis kétségtelenül őszinte.

Ezen felül, gondolom, tetszett nekik tárgyilagos álláspontom, igyekeztem, hogy minden áron a dolgok mélyére hatoljak és személyes tapasztalatok alapján fogalmazzam meg véleményemet.

Hangoztatják az itteniek, hogy meghatotta őket becsületességem — így mondják. Magánbeszélgetéseinkben ugyanis természetesen nyíltan szóltam, majdnem a gorombaság határáig mentem el, amikor rendszerüket bírálgattam és módszereiket összehasonlítottam a mieinkkel. Álláspontomat azonban mindig a türelem hitvallásával enyhítettem: mindenkinek joga van arra, hogy meglegyen a saját véleménye és senkinek sem szabad dogmatikusan vagy agresszíven vitatnia, hogy kizárólag az ő elméje csalhatatlan. Ezt mindnyájan emlegették. Sőt, ennek még Londonban is híre ment. Lady Williams Taylor beszélte nekem, hogy az ottani szovjet nagykövet mondta neki: „Szeretjük Daviest. Nem ért egyet velünk, de becsületes embernek tartjuk.”

LEVÉL MRS. MILLARD TYDINGSNEK

Moszkva, 1938 június 10,

Kedves Eleanor,

utoljára Bijounak írtam. Valami közbejött és ezért meg kellett szakítanom a diktálást. Így csak most jutok hozzá, hogy tudassam Veled, mit csináltunk, mióta visszatértünk Moszkvába — igen, valóban csináltunk mindenfélét.

Annyi bizonyos, hogy Sztálinnal való személyes találkozóm nagy szenzációt keltett a diplomáciai karban. „Nagyon figyelemreméltó eset!” „Páratlan az utolsó húsz év diplomáciájának történetében!” stb. stb. Ilyen meg- megjegyzésekkel kísérik. A testületen belül a kíváncsiság már szinte komikus méreteket öltött.

Az egyes követek és nagykövetek sorozatosan próbálkoztak azzal, hogy közvetett úton-módon valamit megtudakoljanak tőlem. Egészen le a segédtitkárokig puhatolództak. A brit ügyvivő — Vereker, egyébként pompás fickó — kertelés nélkül megkérdezte, kaphatna-e tőlem intervjút. A brit kormány nyilván őt bízta meg a tudakozódással, miután „a nagykövet szabadságon van”.

Semmi kétség, nyomban, mindenféle lehetséges és lehetetlen következtetés és avatatlan magyarázat került forgalomba. Ezért rövid sajtónyilatkozatot tettem, ezt bizonyára olvastad. Ugyanezt mondtam el diplomata kollégáimnak is, velük se közöltem semmi érdemlegeset, csak igen körülményesen mondtam, amit mondtam. Utóvégre semmi közük hozzá és adott esetben állásom megkívánja, hogy hétszeresen tudjak hallgatni. Ha szólok róla, akkor ezt csak az elnöknek és az államtitkárnak szóló jelentésemben teszem.

Június 7-én este Litvinov külügyi népbiztos estebédet adott tiszteletünkre, ezután fogadóest volt a diplomáciai kar számára a Szpiridonovka tizenhét alatt, a külügyi népbiztosság kaszinóépületében. Az estebéden megjelentek a házigazdáék: Litvinov külügyi népbiztos és Molotovné, a kormányelnök felesége, aki nagy tisztelője és barátnője Marjorienek. Molotovné a Kozmetikai és Illatszeripari Tröszt elnöke, de jelenleg még egy hivatalt tölt be: az élelmiszeripar helyettes népbiztosa. Jelen voltak még nagykövetségünk diplomáciai törzskara és a Narkomindel — a szovjet külügyminisztérium — főbb tisztviselői.

Külső meghívottak csupán a belga követ és felesége voltak. Ekay bizonyára emlékszik rá, ittléte idején a mostani követ követségi tanácsos volt a moszkvai belga követségen. Heyndrick a neve s akkor lépett elő követté, amikor az előbbi követet, De Tellliert Párisba helyezték át.

Az ebéd igen ünnepélyes hangulatban zajlott le. Pompás ételek, a régi uralom idejéből származó teríték, ezüst, üvegszerviz, gyors, ügyes, jó kiszolgálás. A bor és a vodka is elsőrangú volt.

A csemegénél, pezsgő mellett Litvinov először felköszöntőt mondott az Egyesült Államok elnökére és a kedves vendégekre, aztán egyszerű, de jól átgondolt beszédet tartott. Sikerült beszéd volt. A szónoklathoz nem állt fel, közvetlenül, tökéletes angolságú mondatszerkesztéssel és kiejtéssel beszélt.

Valóban érthető, miért mondják Litvinovra, hogy Európa legkiválóbb külügyminisztere. Véleményem szerint csakugyan az és múltkor nagyon jól esett nekem, hogy ezt Sztálinnak és Molotovnak is megmondhattam. Gondolom, érdekelni fog, mit beszélt, ezért mellékelem a beszéd angolnyelvű szövegének másolatát; a külügyi népbiztosság adta le másnap ezt a szöveget a sajtóosztálynak. Rögtönzött válaszom másolatát is mellékelem, ezt Stanley Richardson foglalta utóbb írásba, mert engem szinte elnyelt az írásbeli munkák áradata, rengeteg irkafirkát kellett még elintéznem, hogy magammal vihessem mindezt Washingtonba. A fiúk jól megcsinálták: tartalma híven adja vissza rögtönzésemet.

Az estebéd minden tekintetben jobb volt, mint az amelyen Ekay ittléte idején vettünk részt. Még a szerény étlapok is előkelőek voltak, fehér alapon sarló és kalapács ékesítette a kis kartonokat.

Marjorie fehér ruhát viselt, ékszert egyáltalán nem vett fel, mégis nagyon szép volt. Véleménye szerint jobb, ha nem hord drágaköveket. Minden tekintetben pompás nagykövetné és országunk becsületére válik. Követségünk számára Marjorie felbecsülhetetlen értéket jelentett.

Az ebéd utáni fogadtatás moszkvai viszonylatban, sőt ami azt illeti, bármely fővárosi viszonylatban ragyogó volt. Felvonult az egész diplomáciai testület. A régi palota is jobban festett, mint tavaly novemberben, amikor utoljára jártam termeiben. A bútorokat mind újra fényezték, kárpitozták, a kertre nyíló összes ajtókat, ablakokat kitárták, a gondozott kertben virágok, dísznövények nyíltak. A kanyargó utakat homokkal hintették be. Igen csinosak voltak a fák alatt álló lugasok, ezeket sokszínű izzólámpa-füzérek díszítették és — akár hiszed, akár nem — az erkélyeken és pavilonokban szépen párnázott székek várták azokat, akik a holdfényben akartak üldögélni. Ugyanígy világították meg a verandákat is. Az egyikben bárt állítottak fel, itt roskadásig tálaltak mindenféle hors d’oeuvres-t: kaviárt, édességet, pástétomot.

A szokáshoz híven a fehér márványteremben egyórás hangversenyt rendeztek. A szereplők, a Szovjetúnió megannyi kitűnő muzsikusa — kitüntetéseiket mellükön viselték. A basszista elsőrangú, a többiek is nagyszerűek voltak. Csodásan hegedült egy tizennégyesztendős leányka, aki nemrégen (a mult télen) Bruxellesben egy nemzetközi versenyen első díjat nyert. Csodálatos, hogy ilyen kis, fiatal lényben hogyan lehet ennyi érzés, előadókészség és mesterségbeli tudás. Semmi kétség, e nép idegeiben és fizikai adottságaiban rengeteg érzés, dús drámai tehetség rejlik.

A művészek mind nagyon elegáns, igen jó európai ruhákat hordtak. A nőkön is látszott az ápoltság. A férfiak a jólszabott estélyi ruhákhoz fehér nyakkendőt viseltek. Ekayt bizonyára érdekelni fogja, hogy a tizenkéttagú tánczenekar fekete nyakkendőt hordott s a legújabb európai tánczenével és az európai slágerekkel szórakoztatott.

Mindez azt jelenti, hogy egy év alatt nagy változás történt.

Hasonlóképpen az utcán is észrevettük, hogy a javulás jelei mutatkoznak. Több a jólöltözött ember, több a bőrcipő, több szín, több szép autó és így tovább. A piacon végre megjelentek „a fogyasztók számára készült áruk”. Már régen ígérték, most esedékessé váltak. Véleményem szerint ez nagyon figyelemreméltó: a javulás igen hamar jelentkezik, hiszen, ha meggondoljuk a dolgot, az egész gyáripar — de legalább is nyolcvan százaléka — mindössze tíz év előtt úgyszólván „Zeus fejéből pattant ki”.

De visszatérek a társaságra: a hangverseny után ismét enni kellett. Az asztalok pompás falatok alatt roskadoztak. Mind a négy teremben asztalok álltak hattól tizenhat személy számára, minden asztalon a régi világból való asztalnemű, evőeszközök, üvegkészletek. Ismét bőven tálaltak frissítőket, kaviártól fagylaltig, bor is volt hatféle, kifogástalanul szolgáltak fel, minden fővárosnak becsületére vált volna.

„Vacsora” után a fehér bálteremben hajnali félnégyig táncoltunk és amikor hazafelé szedelődzködtünk, a Kreml felett már pirkadt.

Marjorie volt a bál „szépségkirálynője”. A külügyi népbiztos nagyon jól táncol, Marjorievel ketten ők voltak a megnyitó pár. Pedig a nagykövetek, követek, fiatal titkárok mögött „az öreg úr” igazán hátramaradt volna, de Marjorienak gondja volt rá. Isten áldja meg jó szívét!

Amint látod, nagyszerű társaság volt, valóban felejthetetlen est. Mindenkor azon emlékeim közé fog tartozni, melyek „megaranyozzák a múltat”. Moszkvai tartózkodásunk ilyen módon csodaszépen végződött.

LITVINOV POHÁRKÖSZÖNTŐJE
DAVIES NAGYKÖVET ÉS
MRS. DAVIES TISZTELETÉRE

Nagykövet úr és Mrs. Davies!

Nagy örömünkre szolgál, hogy ma este nagykövet urat és kedves feleségét körünkben üdvözölhetjük, de örömünket elrontja az a tudat, hogy ez az ebéd — búcsúebéd és könnyen lehet, hogy utoljára élvezzük kellemes társaságát. Elszomorító tudat ez és pedig azon egyszerű okból, mert — kimondom leplezetlenül, nem diplomáciai nyelven — mindnyájan szeretjük Davies urat és feleségét, és állandóan éreztük hazánk és népünk iránt megnyilvánuló jóindulatát.

Emlékszem még, nagykövet úr, mit mondtam önnek első látogatása alkalmával. Minden újonnan érkezett diplomatának ezt szoktam mondani: Moszkva nem olyan hely, ahol az ember megtalálja azt a sokféle szórakozást, amelyeket a diplomaták más fővárosokban megszoktak. De ha egy külország képviselőjében érdeklődést kelt, hogyan gyarapodik és fejlődik egy új ország, ha kedve van egy új társadalmi és politikai rendszer tanulmányozására, kíváncsi egy új életformára, számtalan nemzetiség kulturális felemelkedésére — úgy olyat talál itt, ami leköti idejét, foglalkoztatja gondolkodását, megfigyelőképességét.

Nagykövet úr megmutatta, hogy éppen ilyen tanulmányokat végző diplomata típus, megfigyelő, kutató szellem. Idejének és erejének nagy részét országunk tanulmányozására fordította. Egyetlen alkalmat se mulasztott el, hogy a maga szemével nézze meg mindazt, ami tanulmányozásra és megfigyelésre méltó s e célból még hosszú, fáradságos utazásokra is vállalkozott. Mi ezt valóban értékeljük. Mi nem szívesen látjuk, ha csak futólag végignéznek rajtunk s aztán könnyedén leszólnak. Kedvesebb nekünk, ha tanulmányoznak és természetesen azt szeretjük legjobban, ha valóban meg is értenek minket.

Nagykövet úr mindent megtett, ami csak módjában volt, hogy megértse országunkat és mindazt, ami itt történik: a cselekedeteink mögött rejlő indokokat s a magunk elé tűzött célokat. Amikor ön kutatásainak eredményét, megfigyeléseit, páratlan ítéletét kormánya és honfitársai elébe terjeszti — amit majd bizonyára meg is tesz —, akkor bizonyára sokkal többet cselekedett országunk baráti kapcsolatainak megerősítése érdekében, mint bárminő egyéb, merőben diplomáciai ténykedéssel.

A Szovjetúnió és az USA diplomáciai összeköttetését nem ezernyi diplomáciai akta, okirat és egyéb külsőséges anyag tartalmazza. De bátorkodom hinni azt, hogy e két ország népei közt rejtett, soha ki nem nyilvánított, soha ki nem mondott és soha okmányba nem foglalt rokonszenv és kölcsönös nagyrabecsülés áll fenn. Legigazibb gyakran az a szeretet és az a barátság, amiről nem beszélünk, a képmutatás és a kétszínűség nem ritkán a szavakkal és a külső bizonygatásokkal kezdődik. A szeretet és barátság előfeltétele azonban a megértés, a belátás és az ön felvilágosító munkája az ön hazájában a mi országunk számára bizonyára megszerzi ezt.

DAVIES NAGYKÖVET VÁLASZBESZÉDE
LITVINOV NÉPBIZTOS POHÁRKÖSZÖNTŐJÉRE

Népbiztos úr, Hölgyeim és Uraim!

Mélységesen megindított a szíveshangú felszólalás és a nagyszerű vendégszeretet, amelyben ma este részesítettek. Attól a pillanattól fogva, hogy az Egyesült Államok nagyköveteként megérkeztem, a kormányférfiak részéről sok baráti megnyilatkozást s a szovjet nép részéről sok barátságos érzületet tapasztaltam. Szeretném elmondani, hogy mind e két jelenséget milyen nagyon méltányoltam.

Megérkezésem után a külügyi népbiztos úr bemutatott kormánya vezető tagjainak s ettől fogva az a határozott érzés töltött el, hogy őszinte, ideális szándékú emberek és ez az érzésem azóta megerősödött.

Ön említette, hogy népünk és hazánk között láthatatlan rokonszenv és megértés áll fenn. Azt hiszem, hogy ez nagyon is így van. Ezek az érzelmek már történelmi tényekben is megnyilatkoztak. Nagy Katalin nem volt hajlandó pénzt vagy katonát kölcsönözni az ifjú amerikai köztársaság leverésére. Később pedig, amikor a polgárháború az amerikai köztársaság létét fenyegette, Oroszország elutasított minden olyan beavatkozást, amely ártalmára lett volna az Egyesült Államok egységének. A Szovjet és az amerikai nép között még egy közös jellemvonást látok: véleményem szerint, mindkét nép a kisember sorsának javítására törekszik. Nagy elnökünk, Lincoln mondotta: „Isten bizonyára a szegényeket szereti, mert sokkal több szegényt teremtett, mint gazdagot”. A Szovjet és az amerikai nép közös politikai célja, hogy minél több emberen segítsen, minél több jólétet teremtsen. Mind ezért a célért küzdünk. Módszereink különböznek. Mi a magunkét tartjuk a legjobbnak. Elismerjük, önöknek is joguk van ahhoz, hogy saját módszerüket vallják a legjobbnak.

―――

Ezt a fehér asztal mellett elmondott beszédemet drága barátom és titkárom, Stanley Richardson a nagykövetség tisztviselői karának egy másik tagjával együtt foglalta írásba.

Ön célzott arra, hogy behatóan tanulmányoztam a szovjet berendezéseket, az ipart, s utakat tettem a Szovjetúnió területén. Megragadtam az alkalmat, hogy a magam szemével lássam ama nagy ipari vállalkozásokat, amelyek az utolsó tíz esztendő folyamán keletkeztek. Véleményem szerint ez a hatalmas gazdasági fejlődés páratlan teljesítmény.

Kiváltképpen megindított, milyen ifjak, frissek és lelkesek azok a fiatal férfiak és nők, akiket a kollektív mezőgazdasági telepekről toboroztak s akiknek alkalmuk nyílt, hogy műszaki és tudományos kiképzésben részesüljenek és ma ezeknek a nagy gyártelepeknek vezető állásait töltik be. A falusi ifjú bejött a városba és életszínvonala egyre emelkedik. Akárcsak Amerikában: a komoly, becsületes falusi ifjú ott is megtalálja boldogulását a városban.

A Szovjetúnióban végrehajtott kísérletük nagy hatással lesz az egész világra — akár sikerül céljukat elérni, akár nem. Emberi energiákat szabadítottak fel és hatalmas természeti kincseket hódítottak meg: mindennek elkerülhetetlenül óriási hatása lesz a jövő alakulására.

Népbiztos úr nagyon szépen és nagyon közvetlenül tolmácsolta, hogy a Szovjet népe szeret minket. Mi szeretjük a Szovjet népet. Irodalmuk, művészetük, muzsikájuk, operájuk, balettjük remek és népük nagy tehetségéről tesz tanúságot.

Mindkettőnk hazája igen nagy és nemes célt tűzött ki maga elé — akár Isten oltotta ezt belénk, amiképpen mi hisszük, vagy az sarkalt erre, amit önök nagy természeti erőknek neveznek, akár ideálok vezérelnek, akár emberi természetünk folyománya ez — a Szovjetúnió és az Egyesült Államok kormányát egyaránt őszinte békevágy tölti el s a világnak most valóban kiváltképpen békére van szüksége. Nagy vezérük is ezt mondta nekem,

Mint tudják, nem vagyok hivatásos diplomata. Tapasztalataimat szellemi pályán, és az üzleti életben gyűjtöttem. Midőn nagyszerű elnökünk ezzel a küldetéssel tisztelt meg, a megbízatás nagyon csábított és tárgyilagos, pártatlan lélekkel érkeztem ide. Most is tárgyilagos, pártatlan lélekkel búcsúzom, ámbár most valószínűleg kevésbé vagyok tárgyilagos, annál több baráti érzés tölt el annak a sok szívélyességnek eredményeképpen, melyekben Népbiztos úr és kormánya részéről mint hazám képviselője részesültem.

Engedje meg végezetül Litvinov úr, hogy feleségem és a magam nevében még egyszer megköszönjem sok kedvességüket, különösképpen ezt a szép estét. Bizonyos vagyok abban, hogy amerikai munkatársaim örömmel csatlakoznak hozzám, amidőn most emelem poharamat az ön és munkatársai egészségére és a kettőnk hazája közt fennálló hagyományos barátságra.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni

Hitler elindul

1938 március 14—július 5

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
EGY ÉRDEKES DIPLOMÁCIAI MEGBESZÉLÉSRŐL

Moszkva, 1938 június 4.

Sir,

…. nagykövet nemrégiben visszaérkezett. Távollétében itt az a szóbeszéd járta, hogy nem szabadságra utazott, hanem tanácskozás céljából rendelték haza.

Megkérdeztem tőle, mit gondol, mi történt Lengyelország és Litvánia között. Azt felelte, az eset az ő távollétében történt, visszaérkezése után azonban beszélt Potemkin helyettes külügyi népbiztossal, Grzybowsky lengyel nagykövettel, Baltrusaitis litván követtel s így megállapította, mi a tényállás. Részletesen elmondotta nekem, hogy véleménye szerint mi történt. A nagykövet előadása pontosan fedte az én jelentésem tartalmát, amelyet éppen akkor fejeztem be. Végső következtetései ezek:

1. Litvinov és a külügyi népbiztosság igen ügyesen és nagyon erélyesen kezelte az ügyet. Litvinov egyrészt azt tanácsolta a litván kormánynak, inkább járuljon hozzá-a diplomáciai kapcsolatok újból való felvételéhez, semhogy a tárgyi igények terén nem nagyon messzemenő lengyel követelések elutasításával háborút kockáztasson. Másrészt a szovjetkormány tudomására hozta a lengyel kormánynak, hogy habár, az ügy pillanatnyi, jelentéktelen fázisában nem is érdekli, Litvánia függetlenségének sértetlenségéhez ragaszkodik. Litvinov a lengyel kormánytól olyértelmű nyilatkozatot kívánt, hogy a folyó ügy a végleges lengyel követeléseket tartalmazza és nemcsak „ugyanilyen ártatlan köntösben” következő hasonló követelések nyitánya legyen.
2. Mussolini és Hitler éppen akkor együtt tárgyaltak Rómában, ez a nagykövetet komoly aggodalommal töltötte el. Értesülései szerint a németek az osztrák külügyminisztérium megszállásakor az ottani irattárban kétségtelen bizonyítékokat találtak arra nézve, hogy még alig pár nappal március 13 előtt Mussolini nyomatékosan, ösztönözte Schuschniggot, hogy védekezzék a németek ellen. Ez Hitlert „dühbe hozta”. Másrészt Hitler gyors és kíméletlen eljárása Ausztriában Mussolininak keserű csalódást okozott, de kénytelen volt engedni. Nagyon nyugtalanította Mussolinit az a körülmény, hogy a Brenneren támaszpontokat építettek nehéz német bombavető repülőgépek számára. Az olaszok nem értik, mire való ez, amikor a németek egyre békés szándékaikat hangoztatják. Ily körülmények közt a nagykövet nem hiszi, hogy Mussolini szabályszerű katonai szövetségre lépne Hitlerrel, de abban már semmiképpen sem bizonyos, hogy a két vezérkar nem állapodott-e meg egymással? A nagykövetnek mindenesetre több bizalma lenne a római értekezlet iránt, ha Mussolini demokratikus kormányfő lenne, nem pedig fasiszta diktátor.
3. A francia külügyminisztérium értesülése szerint Hitler azt javasolta Mussolininak, hogy Itália a Földközi-tengeren és afrikai gyarmatain építse ki „befolyási övezetét”, európai terjeszkedését azonban korlátozza Spanyolországra s az Észak-Spanyolország és Itália közt, a Földközi-tenger partján elterülő francia tartományokra. Ezzel szemben a német terjeszkedési törekvések csupán a Balkán felé, keletre és délre fognak irányulni.*

―――

* A nagykövet szerint Hitler javaslatának lényege az, hogy Itália igényelheti a Földközi-tenger egész mellékét, beleértve Afrikát, Spanyolországot és a tengerparti francia tartományokat s ehhez Európában egy Genovától a Fekete-tengerig terjedő partvonalat. Európa többi részét, így a Balkánt is viszont engedje át Hitlernek.*

4. Az európai helyzet általában javult. A csehszlovák kérdés elintézésében Franciaország együtthalad Nagybritanniával. A francia diplomáciát Daladier és Bonnet vitték diadalra Londonban és pedig a következőképpen: Nagybritannia kötelezte magát, hogy abban az esetben, ha Csehszlovákia nem fogadhatja el Heinlein szélsőséges követeléseit, Nagybritannia saját kezdeményezéséből előterjesztést tesz a német kormánynak s közli vele: amennyiben a makacs német álláspont Franciaországot Csehszlovákia megsegítésére kényszerítené, a brit kormány nem vállal felelősséget a német kormánnyal szemben azért, hogy nem foglal-e állást Franciaország oldalán.
5. A spanyolországi helyzet ugyan nyugtalanító, de már csak rövid idő kérdése, míg — legalább is ideiglenesen — Franco javára megoldódik.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 június 9.

Egész nap dolgoztam.

Délután váratlanul találkozóm volt Sztálinnal.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A KREMLBEN SZTÁLINNAL ÉS MOLOTOVVAL
TÖRTÉNT TALÁLKOZÁSRÓL

Moszkva, 1938 június 9.
Szigorúan bizalmas!

Sir,

Kalinin államfőnél és Molotov kormányelnöknél 1938 június 5-én tett formaszerű búcsúlátogatásom alkalmával igen érdekes eset történt.

Midőn a Kremlben Molotov kormányelnököt lakásán látogattam meg, alig értem oda s ültem le, Sztálin úr egyedül lépett a szobába, hozzámsietett és szívélyesen üdvözölt. Azután vele ós Molotovval két óra és tizenöt perc hosszat beszélgettünk. Táviratom kiegészítéseképpen bátorkodom Önnek a következőket jelenteni:

A szokásos bevezető udvariasságok után, melyek összefüggtek a kormányelnöknél tett búcsúlátogatásommal és Belgiumba történt áthelyeztetésemmel, barátságos és érdekes társalgás fejlődött ki. Sztálin különösen Roosevelt elnök iránt érdeklődött és az elnök személyére vonatkozó különféle kérdéseket intézett hozzám. Az Ön washingtoni beszédéről is nagy csodálattal nyilatkozott.

Sztálin a szót a csatahajók kérdésére terelte, mely most a külügyminisztériumot foglalkoztatja s végül felvetette annak lehetőségét, hogy kiegyenlítik a Kerenszki-féle adósságokat.

Eszmecserénk részletesebb összefoglalását a mellékelt memorandum tartalmazza, melyre bátorkodom hivatkozni. Feltüntetem benne azt is, hogy ez ügyben a továbbiak folyamán mi várható.

Néhány órával Moszkvából való elutazásom előtt, nagy hajszában, sok munka közepette kellett likvidálnom ezt a táviratot, valamint a memorandumot is, az eredményt összefoglaló ezen jelentésemet nem is tartom kielégítőnek, az idő azonban sürget és remélem, a memorandum mégis kellő képet ad a helyzetről.

Miután a szovjetsajtó nyilvánosságra hozta Sztálinnal való találkozásomat, illetéktelen magyarázatok elkerülése céljából szükségesnek tartottam, hogy a sajtó számára rövid nyilatkozatot adjak; ennek másolatát mellékelem.

Az eset a moszkvai diplomáciai karban, mondhatnám, szenzáció erejével hatott. Az itteni diplomácia történetében csodálatos kivételnek tekintik. Kérelmekkel és intervjúkkal rohantak meg. Június 7-én Litvinov külügyi népbiztos búcsúebédet rendezett tiszteletünkre (ilyenre sem volt még példa!), utána fogadtatás volt; ez alkalommal is ismételten megszólítottak és tapintatosan faggattak, hogyan is történt tulajdonképpen a személyes találkozó és mi rejlik mögötte. A kérdezősködőknek nyíltam megmondtam, hogy a találkozás teljesen váratlanul ért és engem is nagyon meglepett. Nagyon érdekes és kellemes beszélgetésünk csupán általános jellegű tárgyak körül forgott. Okosabbnak tartottam, hogy ezt mondjam, mintsem hogy a találkozást titokzatossággal vegyem körül és ezzel a nemzetközi helyzettel kapcsolatban alaptalan következtetésekre adjak alkalmat.

A külügyminisztérium szabályainak megfelelően, mellékelem Litvinov beszédének szövegét, melyet az említett búcsúebéd alkalmával mondott el; mellékelem továbbá a nagykövetség titkárai által közösen fogalmazott memorandumot; ez rögtönzött szavaimat tartalmazza, melyekkel a beszédre feleltem. Az említett urakat kértem, hogy a memorandumot összeállítsák, mert ma délután, közvetlen elutazásom előtt az idő sürget és a munka torlódik.*

―――

* A külügyminisztérium szabályai előírják, hogy minden, a nyilvánosság előtt történő megnyilatkozásról tudósítást kell küldeni.*

A memorandum

Miután alulírott a szokásos módon hivatalos búcsúlátogatásra jelentkezett Kalinin államfőnél és Molotov kormányelnöknél, délután négy óra harminc perckor a Kremlbe mentem.

Tanácsosnak véltem, hogy a nagykövetség személyzetének egy oroszul jól tudó tagja is elkísérjen, ezért úgy intézkedtem, hogy Mr. Faymonville is velem jöjjön, mert ő jól beszél oroszul. Barkov úr, a külügyi népbiztosság protokollfőnöke azonban közölte velem, hogy ez nem ildomos; erre a tisztviselői kar rangidős tagját javasoltam, mire közölték velem, a diplomáciai etikett megkívánja, hogy a búcsúzó nagykövet egyedül jelenjék meg búcsúkihallgatásán. Akkor még semmire sem gondoltam, csak később értettem meg ennek a jelentőségét.

A Kreml falain belül Barkov protokollfőnök úr az egykori Katalin-palotában fogadott és felkísért Kalinin államfő lakásába, ahol ennek titkára üdvözölt. Amikor az államfő hivatali szobájába léptem, Kalinin úr szívélyesen elém sietett és az ajtóban üdvözölt. Beszélgetésünk alatt Kalinin államfő íróasztala előtt ült. Az ugyancsak jelenlevő Barkov úr s a külügyi népbiztosság részéről tolmácsként közreműködő Vinovgradov úr és én éppen szemben ültünk az íróasztallal. A szokásos társadalmi udvariaskodások után, melyek küszöbön álló elutazásommal álltak kapcsolatban, Kalinin államfő megjegyezte, nagyon is érti, ha új állomáshelyemen jobban fogom magamat érezni, mint itt. Elismeri, hogy Moszkvában a diplomaták élete nem éppen kellemes, mozgási szabadságuk korlátozva van, a Szovjetúnióban a hivatalos személyekkel nem oly könnyű kapcsolatot találni, mint másutt. Ezért nagyon is megérti, ha Bruxellesbe való áthelyeztetésemet örömmel fogadom: kellemes csere lesz. Erre azt feleltem, hogy intellektuális szempontból itteni állomáshelyem nagy örömemre szolgált és így tekintve a dolgot, sajnálattal hagyom el Moszkvát. Őszintén megvallom azonban, hogy Bruxellesben az életfeltételek kellemesebbek lesznek. Folytatólag megmondottam, hogy őszinte megjegyzése bizony helytálló, az itteni diplomaták élete az említett okokból nem könnyű! Bátorkodtam megjegyezni, hogy ez az állapot kellemetlen a diplomáciai testületnek, de ugyanakkor a Szovjetúnió számára is bizonyos hátrányokkal jár. Igen bölcsen megmondotta egy régi francia bölcselő: „Azt az embert, akit ismerünk, nem gyűlölhetjük.” Való igaz, hogy egyes nagykövetek és külügyminisztériumok ellenséges érzülettel vannak eltelve a Szovjetúnióban uralkodó rendszerrel szemben, előítéleteik élét azonban letompíthatná, ha személyes kapcsolatot találhatnának a kormány élén álló férfiakkal. Fokozott mértékben érvényes ez a diplomáciai kar ama tagjaira, akik barátságos érzülettel viseltetnek az uralkodó rendszer iránt; ez az állapot rájuk nézve is hátrányos, mert időről időre ők sem érintkezhetnek a kormány vezető embereivel — mint más országokban — s így ők sem részesülhetnek abban az előnyben, hogy a felelős vezetők szempontjait megismerjék. Talán jelentős segítséget és valóban értéket jelentene a szovjetkormány számára, hogy a barátságos érzületű külföldi diplomaták, mint külső emberek, milyen képet alkotnak és mint vélekednek az itteni dolgokról. Kalinin államfő megjegyezte erre, hogy a körülmények, amelyekre utalt, a világhelyzet eredményeképpen keletkeztek. A szovjet nép látja, hogy harcrakész, ellenséges államok veszik körül, különösen Japán és Németország. A kormány megállapítása szerint ez a gyanú alapos s ez a tény a diplomáciai testülettel való elfogulatlan, szabad közeledés tárgyi akadálya. E magatartásuk másik oka — mondta folytatólag — az a körülmény, hogy némely kapitalista-ország uralkodó osztályaival ellentétben, itt a hatalom felelős hordozói „első nemzedékbeli emberek” és súlyos problémák előtt állnak, munkájuk messze meghaladja a természetes mértéket, nincs idejük löncsökre, dinékre és más társadalmi összejövetelekre, már pedig a diplomáciai világban így szokták az állandó kontaktust fenntartani. Véleménye szerint az idő majd ezen a bajon is segít.

Kalinin államfő ezután Roosevelt elnök chicagói beszédét hozta szóba, valamint Hull külügyminiszter Nashvilleben elhangzott felszólalását s ezekkel kapcsolatban ama reményének adott kifejezést, hogy mindez arra vall, hogy az Egyesült Államok fokozott mértékben fog aktív részt venni a világbéke megvédelmezésében „a népek közösségének összeférhetetlen tagjaival szemben”.

Végül Kalinin úr megjegyezte, tudja jól, milyen munkát végzett az amerikai nagykövet, midőn a Szovjetúnió területén személyesen tanulmányozta az ország különböző iparágait és vállalkozásait s a szovjet nép életének különböző megnyilvánulásait. Ő s a kormány más tagjai is értékelik ezt a tárgyilagos magatartást és bár az amerikai nagykövetet nem egy ellentét választhatja el tőlük, mindazonáltal „tisztességes embernek” tartják (ez a megjegyzés nagy zavarba hozott engem) és ezért sajnálják távozását moszkvai állomáshelyéről.

Midőn elhagytam Kalinin államfő lakását, megkérdeztem Vinovgradov urat, elkísér-e Molotov kormányelnökhöz. Vinovgradov nem-mel felelt: ott más tolmács lesz jelen. Barkov úr ellenben lekísért a hosszú folyosón át az épület másik részébe, ahol bemutatott a kormányelnök titkárának. Nyomban megjelent Chalotzki úr, a tolmács s bevezettek a kormányelnök szobájába. Molotov is felállt íróasztalától, elémjött, úgy fogadott. Alig ültünk le, az ajtóra kellett pillantanom, amelyen a szoba túlsó végén bejöttem: ezen most Sztálin úr lépett be, kísérő nélkül. Nyilvános alkalmakkor már láttam őt s így a távolból látásból ismertem; közelébe kerülni még sosem volt alkalmam. Belépésekor megállapítottam, hogy termete alacsonyabb, mint képzeltem és hogy alakja karcsú. Barátságosan viselkedett, modora egyszerű, közvetlen, egész valójából belső erő és nagyfokú kiegyensúlyozottság árad.

Felálltunk, ő hozzánk lépett, szívélyesen, szerény méltósággal üdvözölt. Tanácskozóasztalszerű, nagy asztal mellé telepedtünk.

A társalgást én kezdtem; elmondottam, hogy búcsúzásom alkalmával még egyszer visszatértem a Szovjetúnióba, hogy annak rendje-módja szerint tiszteletemet tegyem Kalinin államfőnél és Molotov kormányelnöknél és köszönetet mondjak azért az előzékenységért, melyet a szovjetkormány és tagjai részéről tapasztaltam. Hozzátettem, hogy Sztálin úrral való találkozásom nagy meglepetés számomra és hálás vagyok, amiért erre alkalmat adott nekem. Beszéltem továbbá arról, hogy személyesen tekintettem meg a Szovjetúnió összes jelentős gyártelepeit és a nehézipar összes ágait, valamint az ország kiépülőben lévő nagy vízi erőműtelepeit. Nagy csodálatra ragadtak ezek a rendkívüli teljesítmények, melyeket rövid tíz év alatt terveztek és alkottak meg. Hallottam, mondják, hogy Sztálin a történelemben olyan országépítőként fog szerepelni, mint Nagy Péter és Nagy Katalin, mert mindezek a nagy teljesítmények az ő kezdeményesésére jöttek létre. Megtiszteltetés számomra, hogy személyesen találkozhattam ezzel az emberrel, akinek alkotó tevékenysége a kisemberek javát szolgálja.

Sztálin szabadkozott: ez nem az ő érdeme. Leninben fogant meg a gondolat. Leniné a terv, még a dnyeprosztrogi erőmű terve is eredetileg tőle származik. Még a tízéves tervet sem ő — Sztálin — készítette, több mint háromezer kiváló koponya elgondolása, ezeknek és más munkatársainak köszönhető a nagy terv. És elsősorban a szovjet népé az érdem, ő maga visszautasít minden személyes magasztalást. Úgy láttam, szerénysége őszinte.

Mintegy húsz percig beszélgettünk az ipari vidékeken tett tanulmányutamról. Kiderült, hogy Sztálin jól ismerte a kereskedelmi társaságok és a szövetségi kereskedelmi bizottság élén végzett munkámat. Ezután búcsúzni kezdtem. Sztálin megkérdezte, van-e más programom. Nemleges válaszomra megjegyezte, hogy akkor nem kell úgy sietnem. Ezután megkérdeztem, mi a véleménye az európai helyzetről. Azt felelte, Európa békéjének ügye nagyon rosszul áll és nyárra komoly nehézségek várhatók. Anglia reakciós elemei, akiket a Chamberlain-kormány képvisel, egyre határozottabban űzik a Németország megerősödését eredményező politikát s ezzel Franciaország mindinkább függő viszonyba kerül Nagybritanniával. Az angol politika hátterében végeredményben az a törekvés lappang, hogy Németországot a Szovjettel szemben erősítsék meg — folytatta Sztálin. — Majd megjegyezte, véleménye szerint Chamberlain nem azonos az angol néppel és politikája valószínűleg megbukik, mert a fasiszta diktátorok túlfeszítik a húrt. A Szovjetúnió bízik önmagában, meg fogja védeni határait — mondotta Sztálin.

Majd azzal fordult hozzám, szabad-e néhány kérdést feltennie. Erre én azt feleltem: természetesen.

Megkérdezte, tudok-e a Szovjetúnió és az Egyesült Államok kormányai közt folyamatban lévő tárgyalásokról. Szerződést terveznek, mely szerint egy amerikai magánvállalat egy csatahajót épít a Szovjetnek. A szovjetkormány nem érti, miért akadozik az ügy. A Szovjet hajlandó készpénzben hatvan-százmillió dollárt kifizetni egy csatahajó építéséért, nevezetesen olyanformán, hogy a hajó az Egyesült Államokban épülne és amerikai cégek technikai segítséget nyújtanának ahhoz, hogy az eredeti csatahajó további mását a Szovjet területén készítsék el. Az amerikai építkezés nagy segítséget jelentene a munkanélkülieknek, már pedig ő azt hallotta, hogy a hajógyárakat csupán hatvan százalékban foglalkoztatják jelenlegi szerződési kötelezettségeik. Ezért nem érti a szovjetkormány, miért nem halad az ügy. Erre azt feleltem, hogy rosszul informálták: a hajógyártásban nem növekszik a munkanélküliség. Az Egyesült Államok kormánya nemrégiben hatalmas hajóépítkezési program megvalósításába fogott és ez hajógyárainkat teljes mértékben igénybe veszi. A törvény korlátozó rendelkezéseket is tartalmaz: csatahajók terveit nem szabad továbbadni s a hajógyáraknak nem szabad csatahajókat építeniök idegeit államok számára. Külföld számára való munka csak akkor engedhető meg, ha a hadsereg- és flottafőparancsnokság véleménye szerint ez nem csorbítja az ország katonai és tengeri védelmét. Én a tárgyalásokról csak nagyjából értesültem, az ügyet teljes egészében Washingtonban intézik, így csak annyit tudok róla, amennyit a hivatalos értesítések tartalmaznak. Őszintén megvallom, hogy a jelentések elolvasása után magam sem értem, miben rejlik a nehézség, véleményem szerint azonban most már gyorsabban fog haladni az ügy. Sztálin erre azt felelte, bizonyos abban, ha az Egyesült Államok kívánja, hogy a csatahajót a Szovjet számára megépítsék, a hadsereg és a flotta technikusai nem fognak akadályokat gördíteni útjába és a törvénnyel sem lesz baj. Erre megjegyeztem, az Egyesült Államok elnöke bizonyára még nem is tud az ügyről. És ha netán mégis tud róla, úgy a kongresszus záróülése következtében bizonyára mostan annyi belügy foglalkoztatja, hogy még nem volt alkalma külügyi kérdésekkel foglalkozni.

Én viszont megkérdeztem, hogy ez ügyben a Szovjetnek melyik szerve tárgyal Amerikában: a washingtoni nagykövetség, az Amtorg vagy a Carp nevű kereskedelmi társaság? Sztálin nyomban azt kérdezte, hogy van-e valami kifogásunk a Carp ellen? Erre én azt feleltem, nem tudom. Sztálin kijelentette, hogy a Carp amerikai társaság és elnöke „hazafias érzelmű amerikai állampolgár” (azt hiszem, Molotov sógorára célzott) és azt gondolták, megkönnyíti a dolgot, ha ilyen társaság intézi a szerződés lebonyolítását. Erre azt feleltem, tudomásom szerint a Szovjetúnió egyetlen képviseleti szerve ellen sincsen semmi kifogásunk, gyakorlati okokból azonban az Egyesült Államok számára áttekinthetőbbé válnék a helyzet, ha biztosan tudnók, hogy a tárgyaló fél mögött kellő tekintély áll és Sztálin, valamint munkatársai bizalmának letéteményese. Határozottan megkérdeztem, a Carp-e az a szovjet szerv, amely a tárgyalásokat intézi, mire igennel felelt.

Most ismét Sztálin vette át a szót és azt mondotta, hogy még egy másik problémáról akar velem beszélni. Nevezetesen arról a kérdéscsoportról, mi módon lenne lehetséges a Kerenszki-féle tartozások rendezése az Egyesült Államokkal szemben.

Kijelentettem, örülök, hogy ő maga vetette fel ezt a kérdést. Engedje meg, hogy igénybe vegyem türelmét s arra kérjem, hadd vázoljam az adósságok ügyét, amivel kapcsolatban már számos tárgyalás folyt.

Először Litvinov és az elnök kötöttek erre vonatkozó megállapodást 1933-ban, ez azonban kudarccal végződött, félreértéseket és keserűséget eredményezett.*

―――

* Itt csak röviden foglalom össze a tényállást, hogy ne ismételjem meg a korábban már Litvinovval, Molotovval és Rosengoltzcal folytatott tárgyalásaim tartalmát.*

Majd röviden kifejtettem a következőket: 1933-ban a Szovjetúnió keleti határait több ízben veszélyeztették a japánok és a Szovjetnek fontos érdeke fűződött ahhoz, hogy az Egyesült Államok elismerje. Ekkor több megállapodás jött létre, melyek részben az Egyesült Államok érdekeit is szolgálták. Megegyeztek akkor abban is, hogy a Szovjetunió kielégíti az amerikai állampolgárok és az USA jogigényeit. Az ügy végleges rendezése előtt Litvinov úrnak el kellett utaznia s a részletek még kidolgozásra vártak. Az alapvető elveket egy memorandumban foglalták össze, afféle gentlemen’s agreement készült: ez már megállapodás volt az alapvető kérdésekben és az elnök meg Litvinov úr rá is írták kézjegyüket. A memorandumban leszögezték, milyen feltételek mellett fizessék ki az adósságokat s azt is vázolták benne, hogy az USA kormánya vagy polgárai kölcsönt vagy hitelt folyósítanak a Szovjetuniónak. A memorandum fogalmazásának és a tárgyalásoknak időpontjában azonban a kongresszus előtt Johnson szenátor javaslata feküdt, mely szerint a jövőben az Egyesült Államok nem nyújthat hitelt, illetve kölcsönt oly idegen államnak, mely az Egyesült Államokkal szemben fennálló tartozásait nem rendezte. Ez köztudomású volt, sokat beszéltek róla és miután biztosan lehetett számolni azzal, hogy a javaslatot megszavazzák és az törvényerőre emelkedik, a tárgyaló felek úgy fogalmazták a megállapodást, hogy a hitelt esetleg amerikai állampolgárok nyújtják — nem az állam. A tárgyalások további folyamán félreértések támadtak és végül az Egyesült Államok kormánya olyértelmű ajánlatot tett, amely véleményem szerint az elnök által vállalt összes becsületbeli kötelezettségeknek eleget tett. Ezt a javaslatot Trojanovszki nagykövet elutasította. Erre kormánya utasította, még pedig azzal az indokolással, hogy a javaslat nem felel meg a gentlemen’s agreement-nek, mert nem az Egyesült Államok, hanem amerikai polgárok részéről folyósítandó kölcsönről beszél; felhozta továbbá azt is, hogy az Egyesült Államokban eszközlendő vásárlások felügyeletét a javaslat szerint nem egy szovjet ügynökség, hanem egy amerikai intézné: az ajánlat hitelt, nem pedig kölcsönt tartalmaz.

A Szovjetunió magatartása ez ügyben nagy csalódást okozott az Egyesült Államok elnökének. Idejövetelem időpontjában az adósságok kérdése a két kormány közt fennforgó vitás anyaghoz tartozott és diplomatához nem illő őszinteséggel kimondom, hogy követi utasításaim szerint ez a kérdés kerülendő, az adósságok ügyét nem szabad kiélezni. Energikusan kell azonban hangoztatnom azt, hogy mi minden becsületbeli kötelezettségünknek eleget tettünk, amit csak kívánhatnak tőlünk, mindent teljesítettünk: így a mi részünkről az ügy le van zárva, legfeljebb a Szovjetunió hozhatja újra szóba, ha eleget akar tenni a maga becsületbeli kötelezettségének. Ezért örülök, hogy elutazásom előtt még Sztálintól hallhatom, a szovjetkormány utat-módot keres a tartozásoknak legalább részbeni kiegyenlítésére.

Sztálin erre azt felelte, ha a szovjetkormány kielégíti amerikai állampolgároknak a cári vagy a forradalmi szovjetkormánnyal szemben fennálló magánköveteléseit, nyomban kötelessé válnék ugyanolyan kedvezményeket nyújtani Franciaországnak és Nagybritanniának is és ez túlságosan megterhelné. Ezt a nehézséget kellene valami úton-módon áthidalni. A szovjetkormány elválasztja az orosz és az amerikai kormányok közt fennálló adósságok ügyét tíz amerikai állampolgároknak, mint magánszemélyeknek követeléseitől. Ilyenformán a szovjetkormány kiegyenlítheti a Kerenszki-féle tartozásokat, anélkül, hogy Nagybritannia és Franciaország ezen az alapon követeléseket támaszthatna.

Megkérdeztem, tudja-e, minő összegre rúgnak a Kerenszki-féle tartozások, mert én kívülről nem tudom. Sztálin azt felelte, ő sem tudja, mert Kerenszki kimutatásai zavarosak. Azt válaszoltam, ezt a kérdést hamar tisztázhatjuk, mert a mi kimutatásaink világosak, hiszen a mi pénzünkről van szó, amit Oroszország számára valóban folyósítottunk. Erre általános derültség támadt.

Újabb kérdésemre Sztálin azt felelte, hogy a törlesztés az összes kötelezettségek kiegyenlítését jelentené. Megjegyeztem, hogy ily értelmű tervvel céltalan előállni, mert az az összeg még az előbbi javaslatban kilátásba helyezett összegnél is csekélyebb. Megkérdeztem továbbá, lehetséges lenne-e csupán a Kerenszki-féle államadósságokat lebonyolítani s a kérdés többi részét a jövőre hagyni. Sztálin ezt először elutasította. Ezután kifejtettem, hogy ezzel a javaslatommal őszintén jót akarok, mert meggyőződésem szerint céltalan olyan ajánlattal előállni, amelyet még csak mérlegelés tárgyává sem tesznek — legalább is én így gondolom. — Kifejezetten hangsúlyozni kell, hogy ez nem vág elébe a más igények kiegyenlítésében követendő eljárásnak.

Ezt bővebben kifejtettem. Elmondottam, hogy szerződéskötéseknél állandóan ezt a gyakorlatot követeljük és elvünk, hogy két fél közt fennforgó vitás kérdések közül egyet szabályozunk, de azzal a kifejezett fenntartással, hogy ez a szabályozás nem vág elébe más kérdések elintézésének s a jövőben a két fél egyikét se korlátozza abban, hogy egyéb igényeit is érvényesítse. Sztálin így már elfogadhatónak találta a dolgot.

Beszélgetésünk egész tartama alatt természetesen kérdéseim és megjegyzéseim csupán azt célozták, hogy a javaslat feltételeivel részletesebben megismerkedjem. Hangsúlyoztam, ne gondolják, hogy nekem jogom van a kérdésben nyilatkozni, nem tudom, hogy kormányom mit fogad el, mit nem.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 június 6.

Egész nap dolgoztam, hogy rendbehozzam az irodát. Hendersonnal és Kirkkel tanácskoztam az adósságokról, hogy tisztázzam, hogyan értelmezzük a javaslatot és mi a céljuk vele.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 június 7.

Memorandumon dolgoztam, mely a kérdéses ügyben a szovjetjavaslatok tartalmával foglalkozik.

A Szpiridonovkában Litvinov díszebédet adott tiszteletünkre. A nagykövetség tisztviselői karán és a külügyi népbiztosság tisztviselőin kívül csak a belga követ és felesége volt jelen — kellemes, figyelmes gesztus volt.

Litvinov lelkes, jól kidolgozott beszédet mondott, amelyre én rögtönözve válaszoltam.

Ebéd után fogadtatás, majd hangverseny és tánc következett. Csak reggel, fényes nappal érkeztünk haza. Nagyon kellemes volt!

NAPLÓ

Moszkva, 1938 június 8.

Marjorie ma két csodaszép vázát kapott ajándékba a Seremietief-házból, mely most porcelánmúzeum. A szovjetkormány nevében Molotovné nyújtotta át Marjorienek, mint az Egyesült Államok első moszkvai nagykövete feleségének.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 június 8.

Igazán fájt a szívem, amikor az újságíróknak bejelentettem, hogy távozom a Szovjetunióból. Felbecsülhetetlen segítséget jelentettek számomra. Idővel a szó szoros értelmében megszoktam, hogy „nemhivatalos kollégáknak” tekintsem őket. Végezték hírszerző munkájukat és nem törődtek vele, „hová pottyan a kalács”. Az összes „nem aktaszerű” megbeszéléseknél nagyon lelkiismeretesek és becsületesek voltak. A helyzetekről s emberekről alkotott véleményük s a Szovjetről szerzett alapos ismereteik nagy segítségemre voltak. Rendkívüli társaság, csupa határozott, érdekes egyéniség, csupa tehetséges ember. A brit levelezőt, a szárazhumorú Cholertont is nagyon szerettem.

Spencer Williams, az Amerikai-Orosz Kereskedelmi Kamara itteni vezetője, A Manchester Guardian tudósítója, már 1930 óta él Moszkvában és Walter Duranty kivételével szovjet földön ő az amerikai sajtó legrégibb embere. Gyakorlati észjárású ember, kereskedő szellem is van benne, okos, tehetséges. Ukrajnában, a Don-medencében és a Kaukázusban tett utam folyamán napról-napra együtt voltam vele. Itt szerzett tapasztalataiból sok hasznos információt szűrtem le. Demaree Bess egyeneslelkű, kitűnő ember. Ő meg Joe Barnes más és más szempontból ítélték meg a jelenségeket és ez a körülmény is igen értékes volt számomra. Jim Brown tősgyökeres amerikai módjára látta a dolgokat, csak a tények érdekelték, a rejtélyeket úgy oldotta meg, hogy a dolgokat amerikai szlengben fejezte ki és ezzel többnyire fején találta a szeget. Charlie Nutter: gyémánt. Utóda, Dick Massock egész idő alatt sose vesztette el lába alól a talajt. Henry Shapiro jól tud oroszul, diplomáját a moszkvai egyetem jogi karán szerezte s a newyorki Columbia egyetemet is elvégezte. Az orosz igazságszolgáltatásról nyújtott felvilágosításait mind hálásan fogadtuk. Mindnyájan becsületére válnak az amerikai sajtónak. Különösen lekötelezett Walter Duranty: valódi lángelme szemével látta meg és tolmácsolta nekem a valóságot. Stanley Richardson a titkárom volt, fémjelzett hírlapíró. El sem mondhatom, ki sem fejezhetem, mennyi hálával tartozom neki. Richardson már hosszabb ideje tartózkodik Moszkvában és ismeri a talajt. Világos, egészséges észjárásával mindenkor helyesen ítélte meg a tényeket és a helyzeteket. Odaadó, fáradhatatlan szorgalmú ember: pillanatig sem nélkülözhettem. Nagy szolgálatokat tett a nagykövetségnek és mindnyájunknak.

FELJEGYZÉS

Útban Berlin felé, 1938 június 11.

Sztálinnal való megbeszélésem után nyomban áttanulmányoztam az ügyet Ley Hedersonnal és Alexander Kirkkel.* Szerencsére mindketten jól ismerték az adósságok kérdését.

―――

* Új követségi tanácsos, most követ Egyiptomban.*

Fölösleges szófecsérlés és félreértések elkerülése végett elhatároztam, hogy írásbeli javaslatról gondoskodom. A Hendersonnal és Kirkkel folytatott tárgyalás teljesen föltárta előttem a helyzetet és nagy hasznomra volt.

Június 8-án meglátogattam Molotovot és azt mondtam neki, magam is szeretnék tisztába jönni az adósságok ügyében teendő javaslattal. Másfél óra hosszat tárgyaltunk az ügyről és Molotov kijelentette, hogy még hallani fogok róla. Fölvetettem, hogy még Litvinovval is kellene erről beszélnem, mire ő azt válaszolta, ez fölösleges, a diplomáciai udvariasság követelményeit majd ő elintézi.

Molotov kormányelnök titkára másnap felhívott telefonon és megkérdezte, elmennék-e a Kremlbe. Esti hat órára beszéltük meg a találkozót. Akkor Molotov azt mondta, hogy megbeszélte a dolgot a kormány tagjaival és Sztálinnal. Abban egyeztek meg, hogy írásbeli ajánlatot tesznek, ennek orosznyelvű szövegét át is nyújtotta nekem. Megkértem, fordíttassa le számomra angolra, Molotov kijelentette, hogy a szovjetkormánynak nincs szüksége kölcsönre s a javaslat csak azért beszél kölcsönről, hogy az Egyesült Államokkal támadt félreértést elsimítsák. Ezzel is hálájukat szeretnék tolmácsolni és viszonozni az elnöknek és a külügyminiszternek a Szovjet iránt megnyilvánult elismerését és jó véleményét. Akár sikere lesz az ügynek, akár nem, mindenesetre jó akaratukról tesz tanúságot.

Kért, hogy az ügy elintézése ne szenvedjen diplomáciai huzavonát, hanem tárgyaljunk közvetlenül, gondja lesz rá, hogy közvetlenül érintkezhessem vele. Igen-igen fontos lenne, hogy végre tető alá kerüljön és Molotov reméli, hogy az Egyesült Államokba való visszatérésemkor személyesen fogom az elnök és a külügyminiszter elé terjeszteni. Azt feleltem, én már mindenről tudósítottam a külügyminisztériumot és azt az utasítást kaptam, hogy bruxellesi állomáshelyem elfoglalása előtt még egyszer térjek vissza az Egyesült Államokba. Molotov még arra kért, hogy az ügyet hallgassuk el mindaddig a nyilvánosság előtt, míg csak a tárgyalások eredményesen nem végződnek.*

―――

* A külügyminisztérium és a szovjetkormány közti nézeteltérésekről a nyilvánosság nem szerzett tudomást. Semmi célja sem volt, hogy nyilvánosan árnyalják vagy éppenséggel a sajtó bolygassa, ezen még egy lehetséges megoldás is megbukhatott volna. Az elődömtől megkezdett és az általam folytatott tárgyalásokról a sajtó nem szerzett tudomást.*

FELJEGYZÉS

Útban Berlin felé, 1938 június 11.

Sztálinnal való találkozásomról a világsajtóban sokat írtak, ezzel kapcsolatban sok mindent gyanítottak, de még a legbeavatottabb riporter sem célzott arra, hogy Sztálin megpendítette az adósságok kérdését és az ügy rendezése szóba került.

Azóta változott a helyzet: Sztálin és kormánya szembefordult Hitlerrel és törekvéseivel. Helyes és méltányos tehát, hogy az amerikai közvélemény megtudja, hogy három év előtt a szovjetkormány revideálta az adósságok ügyében elfoglalt álláspontját, előzékenységet tanúsított az Egyesült Államokkal szemben és kötelezettségei teljesítését vállalva, meg akarta őrizni az elnök és az államtitkár bizalmát.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni

Hitler elindul

1938 március 14—július 5

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ UKRAJNAI MEZŐGAZDASÁGI KERÜLETEKBEN
ÉS A KRÍMBEN TETT TANULMÁNYÚTRÓL

Moszkva, 1938 június 1.

Sir!

1937-ben tanulmányutat tettem a Szovjetúnió legfontosabb iparvidékein s a külügyminisztériumnak jelentést nyújtottam be a szovjetipar egyes ágazatairól, nevezetesen: a szerszámgép-, villamossági generátor- és transzformátor-, turbina-, traktor, nyersvasfeldolgozó, bádoglemez-, mezőgazdasági gép-, és alumíniumgyárakról, valamint a villamos erőművekről, különösen, a dnyeprosztrogi erőműről. Mielőtt elhagyom jelenlegi szolgálati beosztásomat, hogy új állomáshelyemre menjek, kiegészíteni óhajtom akkor nyújtott felvilágosításaimat s ezennel beszámolok személyes, tapasztalataimról, melyeket több más iparágban szereztem.

Figyelemmel arra, hogy a Szovjetunió búzatermése a világ összes búzatermésének egyharmadát jelenti, a világ zabtermésének felét, a rozs nyolcvan százalékát, cukorrépatermelésben első helyen áll, az a gondolatom támadt, értékes tapasztalatokat szerezhetnék, ha bepillantást nyerek, hogy e termékek kereskedelmi forgalma számára a Szovjetunió milyen berendezéseket épített a Kaukázus és a Fekete-tenger mellékén levő legfontosabb kikötőiben, illetve minő kikötőberendezési tervekkel foglalkozik?

A Szovjetunió petróleumának hetvenöt százaléka az említett vidéken terem s itt vannak a legnagyobb és legfontosabb csővezetékek. A batumi és bakui kerület, hozzávéve a Kaukázust, a Szovjet petróleumtermésének kilencven százalékát szolgáltatja. A világ legnagyobb petróleumtartaléka kétségkívül a Szovjet tulajdonában van. A Szovjet olajtermelése jóval nagyobb, mint egész Európáé. A petróleum- és a petróleum-termékek kivitele az 1932-i hatmillió tonnáról 1935-ben hárommillió tonnára és 1937-ben 1,929.147 tonnára esett. Ámde a Szovjet óriási tartalékait szem ellőt tartva, mégis értékes számunkra, hogy képet alkossunk magunknak, hogy jelenleg a Szovjet petróleum-, illetve petróleumtermékek számára minő kikötői berendezéseket épít, illetve milyen berendezésekkel rendelkezik már is.

A Szovjetunió hatalmas petróleumtermelésével kapcsolatban igen figyelemreméltó, hogy a fogyasztás magán az országon belül óriási mértékben növekszik. Az utolsó tíz évben nagy erőfeszítéseket tettek az ország iparosítására, a mezőgazdaság gépi erőre való átszervezésére, a termelés fokozására, automobilok, traktorok növekvő mértékű használatára — mindez a termeléshez képest aránytalanul fokozta a benzinfogyasztást. 1932-ben a benzin-fogyasztás hatszáznegyhétezer tonna volt, vagyis a termelés huszonöt százaléka. 1937-ig a fogyasztás hatszorosára növekedett, tehát mintegy három és félmillió tonnára, míg ugyanezen idő alatt a termelés csupán megkétszereződött, azaz az 1932-i év 2,459.000 tonna terméséről 1937-ben 4,870.000 tonnára emelkedett. Ennek következménye volt a petróleumtermékek kivitelének már említett állandó csökkenése. Ez a körülmény részben azt is megmagyarázza, hogy a Szovjet miért hoz be állandóan petróleumot és petróleumtermékeket. A két legutolsó esztendőben csupán az Egyesült Államokból hatszáz százalékkal emelkedett a petróleumbehozatal. Nagyobbrészt Kaliforniából hoznak be repülőgép-benzint, mindezt hajón szállítják a távolkeleti szovjet-kikötőkbe. E beszerzések másik oka kétségkívül az a körülmény, a szovjetkormány arra törekszik, hogy háború esetére szolgáló benzintartalékait megőrizze és növelje. A Szovjet hadigazdálkodásának kétségtelenül ez a leggyöngébb pontja. Mult nyáron Moszkvában még másod- és harmadrangú benzint is nehezen lehetett kapni a teherautók számára.

Ezt a körülményt annakidején azzal magyarázták, hogy minden rendelkezésre álló tartalékot a mezőgazdasági termés betakarítására kellett felhasználni. A benzinhiány azonban még az egész tél folyamán is tartott és oka alighanem az, hogy a kormány óriási erőfeszítésekkel folytatja háborús előkészületeit.

A Szovjetunió egyik legfontosabb és legfőbb iparága a cementgyártás. A cement ugyanis az ipari, lakóház és útépítkezések legfőbb és legfontosabb anyaga s különösen nagy jelentősége van a nyugati határon épülő óriási arányú védőművek építésénél, melyekről mostanában annyi szó esik. A Szovjetúnió cementjének egyharmadát — legalább is eddig — ugyancsak Novoroszijszk környékén gyártották, a Kaukázusban.

Ugyancsak ezen a vidéken létesültek a szovjetkormány és a szakszervezetek sokat propagált nyaralótelepei és jóléti intézményei. Ukrajnában, a Krímben és a Kaukázusban is az egykori nagybirtokosoknak a régi időkből maradt kastélyait különböző rendeltetésű szanatóriumokká alakították át. Kiépítették és hasznosították a rádióaktív és kénforrásokat, valamint az egyéb gyógyfürdőket is.

A szakszervezetek, a vörös hadsereg és az egyéb szervezetek a szubtrópusi égöv alatt számos intézményt létesítettek. Sztálin nyáron Szocsiban, a Fekete-tenger mellékén székel. Szocsiban létesültek a legnevezetesebb gyógyintézetek szívbajosok számára és a maga nemében Szocsi a Szovjetúnió mintagyógyhelye.

Ugyanezen a vidéken terülnek el a különféle típusú kollektív és állami mezőgazdasági telepek, melyeken búzát, szőlőt, narancsot, teát és más trópusi jellegű növényeket termelnek. Szembeötlő, hogy nagy mértékben űzött búzatermelésnél és kiterjedt földterületek bevetésénél milyen célszerű a gépesített munka. Ezzel kapcsolatban kétesebb értékű eredménnyel jár a kollektív alapon űzött gyümölcstermelés és egyéb mezőgazdasági ágak művelése, melyek egyéni gondot és munkát igényelnek. Ebben a kerületben mindkét termelési típust megtalálhatjuk és tanulmányozhatjuk.

Fentjelzett célból 1938 május 15-én elutaztam Moszkvából. Szakértőként velem jött Mr. Bartley Gordon titkár és Philip Bender úr, a nagykövetség orosz alkalmazottja, aki tolmácsi minőségben teljesített szolgálatot. Az elindulást követő napon (május 16-án) mindvégig a Moszkva és Ukrajna közt elterülő, dúsan termő vidéken keresztül utaztunk. Ez a terület Nebraska és Kansas intenzíven művelt földjeihez hasonlít s mennél délebbre jutottunk, a jólétnek annál több jelét tapasztaltuk. Ukrajna fővárosától, Kievtől Odesszáig kitűnő, kétvágányú vasútvonal vezet, mely az út nagyobb részén olajozva van.

LEVÉL MRS. WALKERNEK

1938 május 30.

Kedves kislányom!

Szocsinak nincs kikötője. A város a tengerparttól húzódik fel a dombokra. A dombokon elszórt ragyogó, fehér házak zöld facsoportok közül villannak elő. Ez a Szovjetúnió minta gyógyfürdője. A rendszer egyik nagy vívmányának tartják. „Jóska bácsi” — Sztálin — itt tölti téli szabadságát, itt üdül dácsájában, vidéki udvarházában. Itt történt meg az az eset is, hogy két év előtt néhány „híve” az útról, lesből több pillanatfelvételt készített róla, amikor egy kis bárkán a part mentén hajókázott. Legalább is így beszélik. A város a kénforrások köré épült. Ezeknek a forrásoknak gyógyhatása állítólag igen kiváló szívbaj, reuma és hasonló betegségek ellen. Szocsi azelőtt teljesen, jelentéktelen volt, 1925-ben kezdte kiépíteni a Szovjet. Sztálinnál akkoriban tapasztaltak először szívműködési zavarokat. Most mintegy százezer lakosú város és igen impozáns látvány. A helységnek úgyszólván összes — régi és új — épületei üdülőhelyek és szanatóriumok.

LEVÉL MRS. MILLARD TYDINGSNEK

Moszkva, 1938 június 10.

Kedves leányom, három napot töltöttünk Jaltában, a Krím-félszigeten. Gyönyörűszép hely. Partja sziklás, csupa csinos kikötő s a hegység lenyúlik a tengerpartig. A hegyeket pompás fák és szőlőligetek borítják és szerteszét mindenütt remek villák láthatók, ezek még a régi uralom emlékei. Valamikor ez volt a nemesség hazárdjátékának főfészke.

Jaltából Odessza felé folytattuk utunkat. Utazásunk folyamán ez volt az egyetlen borús nap. Odesszában nem csináltunk semmit, csak az este 10.40 órakor induló vonat csatlakozását vártuk. A várakozási időt az Operában töltöttük. Az Operaház ugyanolyan, mint a bécsi Opera és ugyanaz az építész tervezte. Pompás, impozáns épület. Puskin „Pikdámáját” adták, Csajkovszki muzsikájával. Színpadi és általában művészi szempontból egyaránt igen jó előadás volt. Az énekesek azonban nem elsőrangúak. Az igazgató elmondta nekünk, hogy a színház személyzete hétszáz fő és az egész éven át minden áldott nap van opera- vagy balett-előadás. A művészek fizetése igen különböző, havi kétszázötven és négyezer rubel közt mozog, sőt a tízezret is eléri. A moszkvai kormány évenként egymillióhétszázötvenezer rubel szubvenciót folyósít, hogy az alacsony belépődíjakat lehetővé tegye.

Este folytattuk utunkat Ukrajna fővárosa, Kiev felé Kiev Oroszország egyik legrégibb városa. Két napig maradtunk itt. Ukrajna hihetetlenül dúsan termő, szép vidék. Eddig még ilyen szép orosz várost nem láttam. Jólét, élénk forgalom képe mindenfelé. A kirakatok és az üzletek még vonzóbbak, mint Moszkvában. Meglátogattam egy gyárat és egy kollektív mezőgazdasági telepet. Marjorie vezető kíséretében a város nevezetességeit tekintette meg, különösen a régi székesegyházakban gyönyörködött, melyek a kilencedik század óta különböző korokból származnak. Egy órahosszat tartózkodtam a Lavra-kolostorban, ahol egy időben ezer pap is lakott s a görögkeleti egyház leggazdagabb püspöksége volt. Szép ikon-gyűjteményt is láttunk itt. Ez a legmegkapóbb egyházi épület a Szovjetúnió területén. Vannak itt katakombák is. Azután felkerestük a Népművészeti Mesteriskolát; ebben az intézetben szakavatott mesterek kézimunkára és szőnyegkészítésre tanítanak fiatal leányokat.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 június 4.

A szovjet-japán viszony állása legjobb tudomásom és lelkiismeretem szerint a következő:

1. A szovjet-japán viszony igen bonyolult. A japán koncessziókkal kapcsolatban Szahalin szigetén minduntalan súrlódások vannak. Az ügyek intézése az ottani szovjethivatalnokok kezében volt s a nehézségek főoka abból származott, hogy ezek a hivatalnokok féltek, hogy Trotzkij híveinek, japán kémeknek, szabotálóknak tartják őket s ezért óvatosan elkerültek a japánokkal való minden érintkezést. Egyéb okból is támadtak komoly nézeteltérések.

Az a benyomásom, hogy az elmúlt nyár óta a szovjetdiplomácia Japánnal szemben erélyesebb hangot használ és általában erélyesebb lett.

2. Megbízható értesülés szerint a Távolkeleten 450— 600.000 szovjet katona áll fegyverben. Mondják azonban, hogy a japánok véleménye szerint minden Mandzsukuóban állomásozó japán katonával szemben a Szovjet három katonát tart Mandzsúriában. A Mandzsukuóban állomásozó japán haderőt százötven-kétszázezer főre becsülik. Más itt keringő hírforrások is ilyen számról beszélnek. Nemrégiben Litvinov említette nekem, hogy a japánok külföldön nagyösszegű rubelt vásároltak, ezért emelkedik a rubel árfolyama a feketepiacon. Litvinov véleménye szerint Japánnak azért van szüksége rubelre, hogy vesztegethessen a Távolkeleten.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni

(Idézet: Felszabadulás krónikája)

Akik karácsonyra újra a Kárpátokban akartak lenni …

„Megfelelő közszellem nincs …”

1944 november utolsó napjaiban Szálasi elrendelte: az országgyűlés két háza, a képviselőház és a felsőház költözzék Sopronba. (Az átköltözni hajlandó képviselők és felsőházi tagok megkapták háromhavi illetményüket; volt, aki felvette a tekintélyes summát – és maradt…)

A mintegy 240 képviselő közül 60-70 képviselő érkezett meg Sopronba, jórészt az 1944 szeptember végén a Nyilaskeresztes Párt irányítása alatt létrejött ún. Törvényhozók Nemzeti Szövetségének tagjai. Időről időre e képviselők szűk körű, bizalmas megbeszélésre ültek össze, tájékozódás és egymás biztatása céljából. Az első ülésről felvett jegyzőkönyv:

„A Törvényhozók Nemzeti Szövetségének 1944. december 1-én, pénteken délelőtt 11 órakor, a soproni városházán tartott ülésén Szőllősi Jenő miniszterelnök-helyettes mondott tájékoztatót. (Elnök: vitéz Jaross Andor.)

A kormányhivatalok nyugatra való áthelyezésére azért volt szükség – mondotta -, nehogy egy esetleges hirtelen orosz előretörés következtében az ország vezetőit elfogják, és talán ketrecben mutassák meg Sztálinnak és a nagyvilágnak. Ezért határozta el a kormányzat, hogy megtesszük azt a fájdalmas lépést, hogy a kormányhivatalokat elhelyezzük nyugatra, és a politikai szempontokat alá fogják rendelni a hadihelyzetnek. Ennek az eredménye volt az, hogy én is útra keltem, és elhoztam Kőszegre a miniszterelnökség gépezetét, amely holnap meg is fog indulni, és ennek eredménye az, hogy a miniszter urak egyike-másika most már itt van. Feltétlenül szükségesnek tartottuk azt, hogy megindítsuk itt a munkát, azonban hangsúlyozom, hogy továbbra is Budapestet tekintjük a kormány székhelyének, oda vissza fogunk járni, de a hivatalok működését is megindítjuk. Egyáltalában nem tekintjük tehát Budapest helyzetét reménytelennek, és ezt hangsúlyozni akarom. A német hadvezetésnek feltétlenül szándéka a mi honvédeinkkel karöltve, hogy Budapestet a végsőkig tartjuk, és politikai székhelyünket is ott tartjuk meg …”

Vitéz Zerinváry Szilárd, a Magyar Élet Pártjának, a volt kormánypártnak oszlopos, tekintélyes tagja, a harci szellem problémáját feszegette:

„A nemzet társadalmában nincs meg a készség, hogy megvédje a nemzetet. Megfelelő közszellem nincs, destruktív menekülési vágy van ebben az országban. Soós Károly felsőházi tag úr mondotta, hogy katonát, fegyvert és jó fegyvert. Vannak néhányan, akik rossz fegyverrel is hajlandók megvédeni az országot. A kormány állítson fel olyan alakulatokat, amelyeknek a tagjai az életüket is feláldozzák, ha kell. Ha ő 14 éves gyerekekkel és 70 éves emberekkel tudta védeni városát, akkor más városok is tegyenek hasonlóképpen. Önkéntes alakulatokat kér felállítani, hogy ne menjen veszendőbe a magyar becsület. Az önkéntesek ne válogassanak a fegyverben és ellátásban. Aki önként megy, az meg is hal a hazájáért …”

Rajniss Ferenc, akit 1944 szeptemberében és októberében tett szolgálataiért emelt Szálasi a háromtagú kormányzótanácsba, néhány nappal később a tisztek defetista, destruktív magatartását bírálta:

„… Jó, ha az ember Budapestről kivonul, s látja, milyen szellemet iparkodnak elterjeszteni még a hadsereg körében is. (Úgy van! Úgy van!) A legkülönbözőbb helyekről, fiatal újoncoktól hallottam, hogy a tisztek azt mondották nekik: »Várjatok nyugodtan, majd mi megmondjuk nektek, mikor kell megszökni, mi is megszökünk!« Falhoz kell állítani az ilyen katonatiszteket, s meg kell mutatni, hogy ebben az országban mi a szándéka a magyar népnek és nemzetnek. Ez történik véges-végig az egész vonalon; itt a legsúlyosabb és leglehetetlenebb propaganda folyik. Ha ezt a rákfenét kiirtani nem tudjuk, ha ez ellen nem tudunk beszélni, agitálni és cselekedni, akkor ez az ország meghal, és akkor a barátaink is úgy fognak velünk bánni, ahogyan azt megérdemeljük. Ezért kérem a Nemzeti Szövetség tagjait arra, hogy elsősorban ezen a dunántúli területen, ami még a rendelkezésünkre áll, a megfelelő propaganda vitelébe igenis minden erejüket vessék bele. Menjenek oda az újoncokhoz, álljanak oda, s mint civil emberek, mint törvényhozók magyarázzák meg a katonáknak, hogy miről van szó. És ha valakinek ez ellen kifogása van, ha valamelyik tiszt pedig ez ellen beszél, jelentsék azt, hogy a megfelelő lépéseket meg tudjuk tenni. Ebben a népben fenn kell tartani a lelket, meg kell magyarázni az újoncnak, hogy nem deportálásról van szó, hanem arról, hogy meg akarjuk menteni azt a fiatal virágzó magyar életet, amely a csődtömegből nekünk maradt, hogy Magyarország még egyszer Magyarország legyen.”

„Az utolsó zászlóalj győz …”

A „Virradat”-nak, a Nyilaskeresztes Párt egyik napilapjának 1944. december 4-i száma a következő, az újságtükör teljes szélességét elfoglaló címmel jelent meg:

„Teljes erővel tombol a dél-magyarországi elhárító csata.”

Az „Összetartás”-ban Kerekes Béla államtitkár írta a vezércikket: „Nem hol és mikor, hanem hogyan!”

E lap ugyanezen száma közölte Olaszy Sándor országos pártszolgálat-vezető beszédét, amelyet a Győr megyei hungarista szervezet nagytáborán tartott: „Ne riadozzék azért senki, mert Budapest határán dörögnek az ágyúk!”

Ezen a napon, 1944. december 4-én fogadta Hitler és Ribbentrop Szálasi Ferencet. A Hungarista Mozgalom vezére majd tíz esztendeig várt erre a meghívásra. De a Harmadik Birodalom politikai vezetőinek első és második garnitúrája (Hitler, Himmler, Göring, Ribbentrop – vagy Kaltenbrunner, Rosenberg) 1944 decemberéig nem ereszkedett le Szálasihoz; sem őt, sem mozgalmát nem tartották elég komolynak. 1944. március 19-én nem Szálasit akarták a miniszterelnöki székbe ültetni, hanem Imrédyt. Amikor 1944. október 16-án már senki más nem maradt a porondon, akkor jöhetett Szálasi. De a führeri meghívásra még ezután is majd két hónapig kellett várnia.

1944. december 4-én először Ribbentrop tárgyalt Szálasival.

A Nemzetvezető mindenekelőtt átnyújtotta a birodalmi külügyminiszternek a magyar érdemkereszt nagykeresztjét a kardokkal, köszönete jeléül „1944. október 15-e történelmi eredményében játszott kiemelkedő szerepéért”.

Ribbentrop a szokásos üdvözlés után így kezdte helyzetismertetését: bár a magyar urak nehéz és kemény időben érkeztek Berlinbe, a birodalmi fővárosba, bízhatnak abban, hogy a Führer úrrá lesz minden nehézségen. Biztatásul hozzáfűzte:

„Németország és barátai most talán a háború legnehezebb szakaszában vannak, de az ellenség táborában sem teljesen rózsás a helyzet.”

A keleti harctéri helyzetre áttérve Ribbentrop arról tájékoztatta Szálasit, hogy az oroszok újabb nagy támadásra készülődnek, de a Wehrmacht ezt minden körülmények között fel fogja tartóztatni.

Most következett az a kijelentés, amelyre Szálasi oly nagyon várt:

„Németország mindent megtesz, ami egyáltalában hatalmában áll, hogy a magyar térséget megvédelmezze, mert az Németország szempontjából olyan jelentőséggel bír, hogy azt éppen úgy fogja védeni, mint a német földet.”

A Német Birodalom külügyminisztere a légi háborúból adódó problémákkal kapcsolatban könnyedén megemlítette:

„Mint a magyar urak előtt ismeretes, a helyzet a levegőben gondokat okozott nekünk. E téren Németországnak a különböző repülőgéptípusokkal pechje volt…”

Ribbentrop ezután zavaros fejtegetésekbe bocsátkozott arról, hogy a technikai háborúban hol az egyik, hol a másik fél van előnyben, és miután eddig a másik oldal volt előnyben, most Németországon a sor, ő kerül az élre a versengésben …

A megbeszélés következő része sok konkrétumot nem tartalmaz. Mintha nem is bizalmas tárgyaláson, hanem valami népgyűlésen lettek volna, úgy beszélt Ribbentrop:

„Az a célunk, hogy keményen kitartsunk, és mozgósítsunk minden rendelkezésre álló erőt a harcbavetés céljából. »Az utolsó zászlóalj győz« – szokta mondani a Führer, és ezért Németország fog győzni.”

(Hát ez nem hangzott valami nagyon biztatóan, legalábbis ami a bizakodás mögött rejlő „indokot” illeti.)

Ribbentrop azzal biztatta Szálasit és a kíséretében levő Kemény külügyminisztert, hogy a 200 millió emberből álló német-japán tömb megtöri az ellenség rohamait. (Ismét a „roham megtörése” …)

„Az ellenségnek nem fog sikerülni, hogy két ilyen kemény, 100-100 millió emberből álló harccsoportot megsemmisítsen.”

Ribbentrop egyébként igyekezett eloszlatni a magyar urak aggodalmait az ellenség páncélos fölényét illetően. Külön hangsúllyal beszélt a legutóbbi időben kifejlesztett páncéltörő fegyverekről, így a páncélökölről (Panzerfaust) és a páncélördögről (Panzerschreck). E fegyverek tökéletesítése és tömeges harcbavetése azt fogja eredményezni – mondotta a birodalmi külügyminiszter -, hogy mostantól kezdve nem a páncélos fog harcolni a páncélos ellen, hanem az egyes ember a páncélos ellen. Ezáltal „természetesen” az ellenség fölényét nagyobbrészt ki lehet egyenlíteni… A birodalmi külügyminiszter homályos formában említést tett az új páncélos- és repülőgéptípusokról, amelyeknek hatékonyságát megsokszorozza

„az abszolút kemény német vezetés, amely semmi másra nem gondol, csak a győzelemre. A politikával nem törődik, figyelmét teljesen a harcra fordítja, mert ha csak a harccal törődik, végül akkor lehet majd újra politikát csinálni.”

A feljegyzés szerint csak Ribbentrop hosszú „előadása” után jutott szóhoz Szálasi. A Nemzetvezető – utánozva a birodalmi külügyminisztert – patetikus stílusban megígérte, hogy minden magyar katona megteszi kötelességét, és „harcolni fog a Dunánál, a Balatonnál, a nyugati határoknál, és ha szükséges, Bécs alatt vagy Salzburgnál, mindaddig, ameddig a végső győzelmet Németország oldalán kivívják.” Szálasi nyomatékosan kérte Ribbentropot: minél előbb, minél nagyobb területet szabadítsanak fel, hiszen akkor annál több erőt tudnak harcba vetni. Ribbentrop ezt habozás nélkül megígérte.

A feljegyzés a következő szavakkal végződik:

„Itt a beszélgetést a Führernél adandó reggeli miatt félbeszakították.”Az első – és eddigi adataink szerint egyben utolsó – Hitler-Szálasi találkozóra ezután került sor a Birodalmi Kancellária félig romokban heverő palotájában. A több mint két óra hosszat tartó megbeszélésen jelen volt még Ribbentrop birodalmi külügyminiszter, Kemény külügyminiszter, Beregfy honvédelmi miniszter, Keitel vezértábornagy, a Wehrmacht főparancsnokságának főnöke, Guderian vezérezredes, a szárazföldi hadsereg új főparancsnoka és Grieffenberg tábornok, budapesti katonai attasé.

A tárgyalásról Schmidt, a Führer állandó, személyes tolmácsa 41 oldalas, 750 soros, nagybetűs írógéppel írt jegyzőkönyvet készített. (A harmincas évek végétől Hitler látása fokozatosan romlott, a fontosabb iratokat, Hitler beszédeit különleges, nagybetűs írógéppel írták.)

A jegyzőkönyv mai szabvány szerint is mintegy 30-32 oldalas. Kitűnik belőle, hogy a résztvevők közül Ribbentrop, Keitel és Kemény meg sem szólalt, Beregfy két ízben szerepelt, Szálasi a beszélgetés elején és végén fejtegette álláspontját; a legtöbbször a Führeré volt a szó, de lényeges problémákról egyedül Guderian beszélt. Nem túlságosan érdekesek Hitler történelmi eszmefuttatásai, elmélkedései a második világháború előzményeiről (a helyzet azért mérgesedett el, mert Anglia 1935 — 1936-ban bevezette az általános védkötelezettséget; a háttérben természetesen Churchill és a zsidók állottak; Németországnak fegyverkeznie kellett, mert ellenségei fegyverkeztek, és így tovább, ezen a színvonalon); a „Raumnot”, a területhiány-elmélet fejtegetése is csak azért érdemel figyelmet, mert ezzel – és nem mással – indokolta Hitler a Drang nach Ostent (a Kelet felé való előretörést).

Hosszasan magyarázta Hitler a „Grossraumpolitik”-ot (a nagytér-politikát) és a „Grossraumverteidigung”-ot (a nagy tér-védelmet), hogy alapos és hihető indokolással szolgáljon a magyar uraknak a Wehrmacht két éve tartó visszavonulásáról. A német katonai és politikai vezetés terve arra épült, hogy a háborút messze az európai szárazföld belsejétől kell viselni – mondotta Hitler -, és meg is magyarázták minden egyes katonának, hogyha Afrikában vagy Kirkenesnél (Norvégia északi részén, a Barents-tengernél) harcolnak, akkor Németország és Európa érdekében harcolnak. (Hitler, úgy látszik, ekkorra már teljesen megfeledkezett az 1940 szeptemberében Rómában aláírt német-olasz-japán hármas egyezményről, amely a világ újrafelosztását célozta, és amelyben szó sem volt valamiféle „európai” érdekről …)

Hitler leszögezte: a Kirkenes-Leningrád-Moszkva-Volga-Kaukázus-Kisázsia-Afrika-vonalon akkor lehetett volna harcolni, ha Németország szövetségesei 120 hadosztályt erre a célra kiállítottak volna; de a szövetségesek 1943-1944-ben egymás után csődöt mondtak. (A csődöt mondott államok vezetőire használt Hitler-jelzők: Mihály király – „dumme Junge”, ugyanezt mondta Ribbentrop; Mannerheim marsall – belsejében gyenge, jómódú kozmopolita; Horthy – grandseigneur, szenilis, gyermeteg, jellemtelen.) Ennek utána Németország az ötesztendős szakadatlan harcban kifáradt és kivérzett csapatait kénytelen volt egy olyan erődítményvonalra visszavonni, amelyet a még rendelkezésre álló erőkkel meg tud védeni.

Hitler nem titkolta a veszteségeket sem: 1944 tavaszán, az arcvonal megrövidítése során, a keleti fronton 27 hadosztály került harapófogóba; Románia átállása következtében 23 hadosztály semmisült meg; komoly veszteségekkel kell számolni Franciaországban is, amely eddig a kifáradt csapatok felfrissítő terepe volt. A keleti fronton 1944 utolsó hónapjaiban a német véres veszteség meghaladja a havi 200 000 főt.

Mindennek következtében meglehetősen sötét képet kaphattak volna a magyar urak, ezért szükség volt némi reménykedésre okot adó harctéri és fegyverkezési helyzetmagyarázatra. Teljesen mindegy, mi történik Elzászban – mondotta Hitler -, egyetlen terület a fontos, a Ruhr-vidék; ott kellő tartalékokat helyeztek készenlétbe. Ha nyugaton visszaverték az angol-amerikai csapatokat, sor kerülhet a keleti frontra. Ami Magyarországot illeti: feltétlenül meg akarják tartani, egyrészt az olajforrások, másrészt az országban még fellelhető mezőgazdasági fölösleg miatt. De óvatosan hozzátette: ma még nem tudná megmondani, hogy az általa is gyűlölt védekezésből mikor mehetnek át a támadásba …

Következett az új fegyverek (és nem csodafegyverek!) előnyeinek ecsetelése: olyan mértékben, ahogy a páncélököl fejlődik, veszti el a harckocsi a jelentőségét; a páncélököl tömeges gyártása odavezet, hogy sok katona szinte lőfegyverként használja; a sugárhajtású repülőgép visszaszerzi a légifölényt; a V1 ellen még lehetett védelmet találni, de a V2 és V3 (!!) ellen semmit nem tud tenni az ellenség. Továbbá, míg Németország technikai téren állandóan előrehalad, a harci morál töretlen,

(„Hogy milyen szellem tölti el a német népet, de különösen az ifjúságot, jelzi az a tény, hogy az 1928-as évfolyamból 360 000 ember jelentkezett önként.” – 16 esztendős gyerekek a Wehrmacht kötelékében …)

addig az ellenség harci ereje csökkenőben van.

(„Az orosz gyalogság rossz. Az oroszok lendülete általában alábbhagyott, hasonlóképpen nyugaton is süllyedt az ellenség morálja.”)

Végül: Hitler mint bibliahívő (bibelgläubig) idézte a Bibliát, hivatkozott a magasabb igazságosságra, majd II. Frigyesre.

„A legnehezebb sorson is úrrá lehet lenni – akaraterővel, elszántsággal és erős hittel – erre példa a Duce …”

Hitler az egész előadás folyamán két konkrét ígéretet tett:

1. Magyarországra küldi a 8. páncéloshadsereget, három lovasdandárt és számos erődítési zászlóaljat;
2. a német légierő tönkrebombázza a szovjet hadsereg vasúti utánpótlását. (Ez utóbbi így hangzott:

„Hitler: Hány mozdony áll a Vörös Hadsereg rendelkezésére Délkelet-Európában? Guderian: 2400. Hitler: Ha mindennap tíz mozdonyt elpusztítanak a német repülők, akkor két-három hónapon belül a szovjet vasúti utánpótlás megbénul!” – Hadászati matematika – á la Hitler …)

Önmagáról:

„Egyéni életét – a magánember normális álláspontjáról tekintve – elpuskázta (verpfuscht). Az első háború előtt túl szegény volt ahhoz, hogy élvezhesse az életet. A háború alatt állandóan a fronton volt. Azután teljesen igénybe vette a politikai harc; és amikor ő, az egyszerű, ismeretlen német az egész nép vezére lett, és magát a Szép alkotásának akarta szentelni, ismét közbejött egy háború …”

Szálasi a Führer előadása után megkérdezte: „Végül is mit kellene tennie Magyarországnak?”

Hitler: „Magyarország gazdasági és katonai téren járul hozzá a hadviseléshez. Magyarország adjon annyit katonát, amennyit fel lehet fegyverezni; akinek nem jut fegyver, az a német légelhárításhoz kap beosztást. Ezért az ellenszolgáltatás: ő, a Führer, biztosítja Szálasit, hogy az oroszokkal még a Pozsony vonalon sem köt soha békét, hanem minden körülmények között visszafoglalja Magyarországot.”

A tárgyalás utolsó félórájában Guderian vezérezredes vette át a szót, és mellőzve mindenfajta retorikát, néhány konkrét kérést terjesztett elő, mégpedig: a magyar hadvezetőség a Margit-vonal megerősítésére bocsásson rendelkezésre honvédegységeket; ez biztosítaná a német erők hadműveleti szabadságát az offenzíva előkészítésére. A többi, még harcba vethető magyar katonai egységet fel kellene használni a német páncéloshadosztályok kiegészítésére; hadosztályonként egy zászlóaljról lenne szó; a német páncéloshadosztályok számára egyenesen létkérdés, hogy magyar páncélgránátosok álljanak tartalékban. Magyarország további hozzájárulása a közös hadviseléshez: munkaerőt kell kiállítania a Margit-vonal, a reteszállások, a páncélakadályok kiépítésére. (Beregfy: A munkásokat nem tudjuk ellátni ásóval. Guderian: E téren igyekszünk segítséget nyújtani.)

A német vezérkar – mondotta Guderian – az ellenséget a Margit-vonal, Budapest és a Mátra-hegység előtt fel akarja tartóztatni. Budapest nemcsak fontos közlekedési és ipari centrum, hanem olyan város is, amelyet elestének politikai következményei miatt, presztízs okokból is minden körülmények kőzött meg kell tartani. Ami pedig az RLZ-rendszabályokat illeti (Räumung – kiürítés, Lähmung – bénítás, Zerstörung – megsemmisítés), Guderian megjegyezte, hogy e rendszabályokat Magyarországon csak a feltétlenül szükséges mértékben fogják foganatosítani. Az áramszolgáltató berendezéseket és a hidakat egy bizonyos terület feladásakor minden körülmények között szét kell rombolni.

Végül: Szálasi – Guderian kérésére – beleegyezett abba, hogy a magyar térségben egységes főparancsnokság legyen … (Magyarul: Magyarországon „egységes”, azaz német főparancsnokság legyen.)

Még szóba került néhány kisebb jelentőségű kérdés, majd a több mint kétórás Hitler-Szálasi-Guderian-megbeszélés véget ért.

„Ez tulajdonképpen önkéntes kiürítés …”

A Sopronba „áttelepült” szélsőjobboldali honatyák nagyjában és egészében tisztában voltak azzal, hogy a „Gyepű II” nem a végső letelepedési hely, hanem rövidebb vagy hosszabb idő múltával innen is tovább kell menni. Természetesen nem saját magukról, hanem a menekültekről beszéltek.

Önkéntes vagy kényszerkiürítés? Ezt feszegette Maróthy Károly nyilaskeresztes képviselő a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének 1944. december 1-i ülésén tartott felszólalásában:

„Konkrét választ akar vinni a kiürítés alá kerülő kb. egymillió zalai és Vas megyei magyarnak. Négy-öt nappal ezelőtt Pécsről már megindult a menekülés, a menekültek Keszthelyen s Kanizsán túl vannak már. Az elhelyezési kormánybiztos által kiadott kiürítési rendelet ugyanaz, mint amely Kecskemét és Kalocsa kiürítésére vonatkozott. A rendelet november közepe táján kelt, dátum nincs rajta. E rendelet szerint elsősorban el kell mennie a katona hozzátartozójának, másodszor el kell menniök az önként jelentkezőknek és harmadszor mindenkinek. Tudom, hogy ez utóbbiról nincs szó, de bizonyos fokig ez mégis be fog következni. A németek kiürítenek mindent, minden élelmiszert, nem hagynak vissza semmit, ahogy a Pest környéki községekben gyakorlatban láttuk. Ez helyes, mert ha nem pusztítják el, akkor az orosz mindent megkap. A lakosság kérdése a fontos. Nálam sokan érdeklődtek, hogy induljanak-e vagy nem. Én amellett voltam, hogy aki akar, készüljön. A kiürítési kormánybiztosság cenki exponense szerint a kiürítés a Német Birodalom területén való elhelyezéssel kapcsolatban terveztetik. Ha Németországba kell kimenni, kívánatos volna tudni, hogy merre induljanak el. A zalaiak 50 százalékban nemzetiszocialisták, ezek nagyon tartanak az orosztól. Kéri, sürgesse meg a miniszterelnök-helyettes annak a vegyes magyar-német katonai bizottságnak a megalakulását, amely Nagycenkre megy. Ellenpropaganda folyik, mely szerint nem lehet kimenni Németországba, mert a németek mindent elszednek a menekülőktől.”

Szőllősi Jenő miniszterelnök-helyettes válasza:

„A kiürítés kérdésében már mondottam képviselőtársamnak, hogy a kormánynak nincs szándékában kényszerkiürítést alkalmazni. Ami az Ausztriába való áttelepülést illeti, úgy tudom, hogy végleges megállapodás még nincs, természetesen, a polgári lakosság áttelepítésére. Nagy az aggodalom abban a tekintetben, hogyha a polgári lakosság átmegy, esetleg örök súrlódás támadhat az ottani lakossággal. Igen nagy agitációra adna okot, hogy ott sem rózsásak az élelmezési viszonyok, és most jön a magyar lakosság. Ennek a kérdésnek az áthidalásával foglalkozunk. Mindenesetre a helyzetet megkönnyítette az, hogy a katonai alakulatok felvételével lényegesen meg fog könnyebbedni ennek a most általunk itt igénybe vett területnek az elhelyezési lehetősége. Azt hiszem, a lakosság Ausztriába való áttelepítésében is rövidesen döntés fog következni, elsősorban a katonai alakulatok áttelepítésével ezen a mi területünkön, amelyet számításunk szerint minden körülmények között meg tudunk kímélni az orosz betöréstől, úgyhogy inkább ezen a területen fogjuk tudni elhelyezni a zalai lakosságot, amely fenyegetve van a mostani betöréstől. Képviselőtársamnak arra a kérésére, hogy e tekintetben érvényesítsem az ő szempontjait, csak azt válaszolhatom: egy általános kiürítési rendelkezés fennáll, de ez tulajdonképpen önkéntes kiürítés. Kétségtelen, hogy amikor húzódunk a nyugati határok felé, ez a kiürítés napról napra nehezebb lesz. Éppen ezért el kell követni mindent, hogy az ellenséget visszatartsuk, mert áthághatatlan nagy nehézségek lépnek fel a kormányzattal szemben. Merem mondani, hogy az egész nehézséget tulajdonképpen a kiürítés kérdése okozza. Ha a hadiszerencse megengedné, hogy stabilizálódjék a helyzet, úrrá tudnánk lenni minden nehézségen. E tekintetben csak azt mondhatom, mindent elkövetünk arra, hogy a kiürítés minél kisebb mérvű legyen.

Hogy a németek a kiürítéssel kapcsolatban sok mindent elvisznek, ez állandó megbeszélés és súrlódás tárgya. A németek nem azért viszik el, hogy kifosszanak bennünket; a hadi szempontok indokolják, hogy amit csak lehet, elmozdítsanak. Bizonyos, hogy az, amit a lakosságtól elvisznek, az egésznek csak egy tört része. A németek sem akarják a lakosságot készleteiktől megfosztani, úgyhogy vissza is hagyják a megfelelő fejadagot. Súrlódások voltak az uradalmi cselédek konvencióinak a kimérése körül, ezeket azonban áthidaltuk. Ezen a téren megnyugtató helyzet fog majd bekövetkezni…”

Tekeres Lajos, Veszprém helyettes polgármestere a gyakorlatban az alábbi tapasztalatokat szerezte:

„December elején, ha jól emlékszem, 6-án rendelték el első ízben a város kiürítését. Azt megelőző időben az ország keleti részéről, gondolom, és talán jugoszláv területről is, tömegesen jöttek a menekültek. Tele volt a város menekültekkel, ami a közellátás szempontjából súlyos gond volt. Napokon keresztül lófogatú kocsisorok vonultak végig a városon keletről, egy része megállt ott, egy része pedig tovább ment. De sokan letelepedtek ott is.

A kiürítési parancsnak egyáltalán nem engedelmeskedett a város lakossága. A veszprémi állomásra kiállított vonatok ott álltak napokig üresen. Lassan, s főként azokból telt meg, akik a keleti országrészből menekültek, és úgy látszik, azon voltak, ha már idáig jöttek, akkor itt nem állnak meg, hátha ide is elérnek a hadműveletek. A város lakossága nem ment el, sőt még a hatóságok sem, kivéve a főispánt; még talán, ha jól emlékszem, az alispáni hivatal is maradt.”

A nyugat-magyarországi városok és falvak, elsősorban az aránylag biztonságosnak hitt Vas és Sopron vármegyében levő helységek, hamarosan súlyos elszállásolási, elhelyezési gondokkal küszködtek.

Ágfalva vezető jegyzője jelentette 1944. december 14-én a soproni katonai parancsnokságnak és a főszolgabírói hivatalnak:

„Jelentem, hogy a község területén egy hadikórház 298 fővel, egy törzspótszázad 467 fővel, továbbá négy német alakulat 200 fővel és a Stellungsbau Abschnitt egyelőre 120 fővel tartózkodik. Itt lakó menekültek száma 259 fő, azonkívül a legénységi elszállásolásra alkalmas összes csűrökben 1200 zsidó munkást helyez el a napokban a Stellungsbau Abschnitt szervezete.

Fenti tények következtében a község annyira megtelt, hogy férőhely már nincsen. Ezért kérnék intézkedést arra nézve, hogy a német tisztek legalább kettesével, a német legénység pedig kaszárnyaszerűen szállásolja be magát. Szíveskedjék megtenni a szükséges lépéseket amiatt is, hogy a német alakulatok az Ortskommandatura tudta nélkül a faluban ne telepedjenek le.”

A celldömölki menekültügyi kirendeltség az 1944. december 15-i helyzetről az alábbiakat jelentette Vas vármegye alispánjának:

„Tisztelettel jelentem, hogy 1944. évi december hó 10-től 1944. évi december hó 15-ig a következő menekültek érkeztek:

11-én 412 menekült, 12-én 223 menekült, 13-án 87 menekült, 14-én 73 menekült és 15-én 2065 menekült érkezett és lett irányítva a csatolt kimutatás szerinti helyre. Összesen tehát 2860 menekült, akiknek elhelyezése mind több gondot ad.

Jelentem továbbá, hogy 1944. december hó 6-án dr. báró Ghillány Antal tb. főszolgabíró ezen menekültügyi kirendeltségnél működését megkezdte, s most a kirendeltség három személlyel a legnagyobb erőfeszítéssel dolgozik, hogy a szerencsétlen menekültek minél előbb hajlékhoz és élelemhez tudjanak jutni.

Jelentem továbbá, hogy a menekültek élelmezése a viszonyokhoz mérten kifogástalan, és ma is a már megérkezett és a naponkénti menekültekkel együtt cca 1000 menekült részesül a menekültkonyhánál étkeztetésben.”

1944 december végén Sopron és Vas vármegyékben újabb katonai alakulatok és polgári menekültcsoportok növelték a zsúfoltságot.

A kapuvári főszolgabíró 1944. december 27-i jelentése szerint

„a járás területén 20 119 katona, 7208 polgári egyén, 2992 db marha, végül kb. 2000 vagon anyag volt elhelyezve”.

Szombathely polgármestere a már akkor Szombathelyen székelő országmozgósítási kormánybiztosnak 1945. január 5-én jelentette:

„Az országos lakásügyi kormánybiztos helyettesének 55/4703/1944. sz. hirdetményben foglalt rendeletét tisztelettel beterjesztem és kérem, hogy menekültek részére letelepülési engedélyt a jövőben Szombathely túlzsúfoltságára való tekintettel csak a legszükségesebb és elkerülhetetlen esetben méltóztassék kiadni, mert Szombathely további menekülteket felvenni képtelen, és enyhülésre a közeljövőben sincs kilátás, minthogy a Német Birodalomba való áttelepítés az önkéntes jelentkezések során komoly eredményre nem vezetett. Szombathelyen a 43 000 törzslakossággal szemben hivatalosan nyilvántartott menekültek száma közel 25 000; ezenfelül jó néhány ezerre tehető azoknak a száma, akik jelentkezés hiányában mint nem nyilvántartott menekültek tartózkodnak Szombathelyen; ehhez a létszámhoz jönnek azután a Szombathelyre áttelepített hivatalok, minisztériumok és alárendelt intézményeik idetelepített tisztviselői és családtagjai, valamint a magyar és német katonai alakulatok, sebesültkórházak. Hozzávetőleges becslés szerint Szombathely jelenlegi lakossága jóval felülhaladja a százezres létszámot. Ilyen körülmények között Szombathely már további menekülteket felvenni a közérdek sérelme nélkül nem tud. Közérdek ugyanis az, hogy mind a hadműveletek szempontjából fontos polgári közigazgatás, mind pedig a hadműveletekkel közvetlenül kapcsolatos katonai intézkedések zavartalanul foganatosíthatók és végrehajthatók legyenek; márpedig jelenlegi állapotban Szombathely nem komoly haderőknek, csak kisebb létszámú átvonulásoknak esetén is az átvonulási beszállásolással is a legnagyobb zavarban van.

Ezekre az okokra való tekintettel mély tisztelettel kérem a menekülteknek más helyre való irányítását.”

„Felrázni a defetizmusba süllyedt magyar közvéleményt …”

A Szálasi-kormány a felmerült problémák megoldásának elősegítésére, a „szellemi front” megerősítésére fokozta – a propagandát.

Kassai-Schallmayer Ferenc, magyar királyi nemzetvédelmi és propagandaminiszter 1944. december 13-án Szombathelyen a következő felszólítást intézte a még hivatalban levő nyilas főispánokhoz:

„A vidéki városokban, községekben és falvakban meghatározott időközökben világnézeti propagandagyűléseket és előadássorozatokat akarok tartatni, hogy ezzel is beállítsam az ország megmaradt részének közvéleményét az új világnézet irányába és a totális nemzeti ellenállás érdekébe…

Helyesnek tartanám ezeket az előadásokat vasárnap vagy ünnepnapra állítani be, és ezeken a napokon is a kora délutáni órákra (14-15 óra táján), mert ez az időszak, amikor legkevésbé vannak az egyes községek és városok légitámadásoknak kitéve.

Kérem, vegye ezen felszólításomat nagyon komolyan, és sürgősen hajtsa végre, mert nagy fontosságot tulajdonítok annak, hogy ilyen sorozatos gyűlések és előadások tartásával felrázzuk a defetizmusba süllyedt, elernyedt és elfáradt magyar közvéleményt. Fel kell ráznunk a magyar közvéleményt, mert csak így tudjuk beállítani a nemzet totális erejét a győzelem érdekében. Élethalálharc ez, amelyben minden eszközt meg kell ragadnunk és fel kell használnunk arra, hogy ezt az élethalálharcot győzelmesen fejezhessük be …”

De nemcsak a civilekkel volt baj. Két nyilaskeresztes párti képviselő, vitéz Zerinváry Szilárd és Kuhajda Vilmos propagandakörutat tett, amelynek során több katonai tábort, kiképző iskolát látogattak meg. A Törvényhozók Nemzeti Szövetségének 1944. december 22-i ülésén számoltak be tapasztalataikról:

Vitéz Zerinváry Szilárd:

„a jutási tiszthelyettesképző iskoláról a legnagyobb elismerés hangján szól, mert ott szerzett tapasztalataik szerint mind a tisztikar, mind pedig a legénység hangulata, továbbá a bánásmód és a kiképzés egyformán kitűnő.

Annál szomorúbb tapasztalatokat szerzett Hajmáskéren. Mindjárt odaérkezésük után egy Majerszky nevezetű hadnagy informálta őket az ottani helyzetről, és igen rossz képet festett az egész táborról, különösen annak tisztikaráról, amit mindenben megerősítettek az ott látottak. A tisztikar és azon keresztül a legénység hangulata is a lehető legrosszabb, aminek oka egyrészt a Németországba való kimenetel ellen a tisztek részéről folytatott igen erős propaganda, másrészt az, hogy az ottani német katonai alakulat kiürítés ürügye alatt minden megmozgatható dolgot összeszed, s ezalól nem mentesül a kincstári dolgokon felül még a tisztek és a legénység magántulajdonát képező holmi sem. Ennek igaz voltáról ők maguk is meggyőződtek.

Megállapítja ezek után, hogy nagyon nem szívesen fogadta őket a tisztikar, s az egyetlen Majerszky hadnagyon kívül a tábor parancsnokától kezdve mindenki le akarta őket beszélni arról, hogy a táborban előadást tartsanak.

Azt mondották, hogy előadástartásnak nincs értelme, a legénység nem akar harcolni, 30-40 százaléka szökésre hajlamos, a legénység inkább választaná az orosz megszállást, mint a mostani helyzetet a németekkel.

… A német páncélosok elsőrangúak, de a magyar tüzérek sokszor nem tudják megérteni, miért van az, hogy bizonyos ideig tartó helytállás után hátramennek, és a magyar tüzér ott marad. Végeredményben a helyzet az, hogy a magyar tüzérek mindig az utóvéd szerepét töltik be. Ha a németek az egyes helyeken tovább kitartanának, akkor már ki lehetett volna űzni az oroszokat. Erősebben ellenőrizni kell az idősebb törzstisztikart, mert annak 85-90 százaléka nem megfelelő szellemű, harcolni nem akar, angolszász szellemű és beállítottságú. Amelyik kisebb rész nyilasnak mondja magát, az csak opportunizmusból teszi. Hivatása magaslatán álló s valóban jobboldali szellemű törzstiszttel alig találkozott még. Ami a német fosztogatásokat illeti, ezt megerősítették a nyilasok is.”

Kuhajda Vilmos:

„A jutasi táborban azzal fogadták őket: végre megjelentek, hogy jobboldali propagandát kapjon a legénység és altiszti kar! Itt udvariasan fogadták őket. Hajmáskéren a tisztekkel folytatott beszélgetés nem volt kedvező. Itt a tisztikarban világnézet nélküli zagyva politikai nézet alakult ki. Ez azért van, mert a harc elől menekülni szeretnének, az életüket akarják menteni, s mindenki magát akarja mentesíteni azzal, hogy a legénység rossz hangulatára panaszkodik. A tiszti étkezdében nyíltan mondották: a háború fogja megmutatni, kinek volt igaza: Horthynak-e vagy Szálasinak? Erre ő azt mondotta, hogy pl. Dálnoki Miklós Bélának sohasem lehet igaza, mert aki elárulja hazáját és átpártol az ellenséghez; az minden becsületes magyar ember előtt erkölcsi halott marad. Udvarias formában bár, de így kellett beszélniök. A tényleges és tartalékos tisztek között bizonyos, feszültség észlelhető. Ennek oka az, hogy a ténylegesek minden előnyt a maguk és családjuk részére igyekeznek kiharcolni, és nem segítik a tartalékosokat. Az ezredes feleségét és élelmiszereit sikerült autón elszállítani, de az állapotos tiszti feleségnek nem jutott kocsi. Majerszky hadnagy, a városparancsnok lenézett ember a tisztikarban. Fegyelemtartás mellett a tisztek és legénység között bajtársias szellemnek kellene kialakulni. Amikor megkérdezte a tiszteket, hogy vele, a közhonvéddal, hajlandók volnának-e egy asztalhoz leülni máskor is, fanyalogva mondották rá, hogy igen. A németek fosztogatásai valóban lehangolóan hatnak. Ha nem történik intézkedés a fosztogatások megszüntetésére, a legjobb szándékú magyar ember is németellenessé fog válni Hajmáskéren …”

Pálffy Fidél gróf, a nyilas földművelésügyi miniszter 1944 december végén „tájékoztatót” állított össze a magyar föld népe számára. Néhány „gyöngyszem” e propagandaműből:

„A mai totális háború méretei oly nagyvonalúak, hogy a háborús felek számításaiban a lelkiség, az idő és a térség döntő szerepet játszanak. Nem lehet egy tényezőből egymagában végső következtetést levonni. Azért, mert a Vörös Hadsereg magyar területen áll, még éppúgy nem nyerte meg a háborút, mint ahogy mi sem nyertük meg akkor, amikor a Kaukázusnál álltunk.”

A deportálással való fenyegetés sem hiányozhatott:

„Menekültjeink fejük bőrén égetett sorszámot viselnek, mely alatt őket az uráli transzportokba sorozták be. Végül nem szükséges hivatkoznunk Sztálin azon kijelentésére sem, hogy a magyar kérdés számára csak vagonkérdés.

A Szovjet hadi felkészültsége ugyanis nem hagy kételyt afelől, hogy fejlett iparuk van az Urálban, ahol tömérdek munkaerőre van szükségük. Tehát ne higgye se férfi, se nő, se öreg, se fiatal, hogy reájuk mint kényszermunkásra ott nem lesz szükség. A Szovjet szempontjából tehát az a természetes, hogy jobb Ukrajnában gazdálkodni, mint az ide-oda hullámzó harcoknak kitett hadműveleti területeken, és jobb saját katonáival harcolnia, de ezzel szemben a számára megbízhatatlan idegeneket a végtelen messze fekvő orosz gyárakba és kolhozokba munkára hurcolja.”

Mi a teendő?

„A tétel tehát a következő: az, aki nemzetének és önmagának jó szolgálatot akar tenni, és lakóhelyén a hadihelyzet a kimondott kiürítést teszi szükségessé, akkor cselekszik helyesen, ha maga is elhagyja azt a helyet, és elviszi övéit is magával. A föld népével szemben vállalt teljes felelősségem tudatában kijelentem, hogy bárkiről, aki otthonát azért hagyja el nyugati irányban, mert a kiürítés megkezdődött, a viszonyokhoz mérten gondoskodni fog a magyar és német állam.”

És végül:

1944 decemberében a Szálasi-propaganda fő szólama a következő volt:

„Karácsonyra újra a Kárpátokban leszünk!”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni

Hitler elindul

1938 március 14—július 5

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

LEVÉL MISS EMLEN KNIGHT DAVIESNEK

Moszkva, 1938 április 6.

Kedves Bijou,

nagy örömmel jártuk a különböző nemzetközi kiállításokat és előadásokat, melyek télen oly jellemzők Moszkvára, az ország fővárosára. Minden nagyon érdekes. Egynehány csodaszép kiállítást láttunk, melyek egyes vidékek szovjet-művészetét mutatták be. Mindegyik híven tükrözte a vidéket, ahonnan származott: Bokhara dinnyéitől és trópusi jeleneteitől a sarkvidéki Szibéria fagyott szemétdombjáig. A szovjet-művésznők kiállítása sem maradt a többi mögött. Olajfestményeket, akvarelleket, mindenféle iparművészeti tárgyat és szobrászati alkotásokat láttunk. Itt volt annak a szép férfi- és nőalaknak eredetije is, amely tavaly a párisi világkiállításon a szovjetpavilon oromzatát díszítette. Kisplasztikában is épp oly megkapó, szép, mint Párisban óriási méretű kidolgozása.

A Szovjetunió legnagyobb szobrásznője

A kiállítás meglátogatása után megállapodtunk abban, hogy felkeressük Muchina asszonyt, a szobrásznőt. A pompás Bender elvitt minket lakására. Műterme egy régi kastélyban van. Az épület állapota kétségbeejtő, lezüllött, de a francia stílus kis remekén a régi szépség és méltóság nyomai még láthatók. Muchina impozáns külsejű nő, mintegy negyvenéves, feje felejthetetlenül pompás, szeme szép. Látogatásunk alkalmával férje is jelen volt, oroszos blúzt viselt és ott volt huszonegyéves fia is, aki meglepően jól beszél angolul. Muchina asszony egyszerű, közvetlen ember — mint mind a nagy emberek. Két igen érdekes órát töltöttünk műtermében és műhelyében. Stílusa megfelel az egyetlen darabból való tömböknek, amelyekből alakjait alkotja. Néhány modellt mutatott, melyek a Moszkvában épülő új hidak bejáratának ornamentális kiképzéséhez készültek. (Tizenegy ilyen híd készül, valamennyinek befejezését május l-re tűzték ki és ezt az időpontot bizonyára be is tartják.) A szép tervek, a nagy képzelőtehetség lenyűgöztek. Természetesen csupa szimbolikus alak. Végleges kidolgozásban minden egyes szobor negyvenöt méter magas, a hidak két bejáratán és részben a középső pilléreken helyeztetnek el. A tervek szerint némelyik híd közepén valami stadion-félét is képeznek, mesterséges üvegtavakkal, mindezt nemcsak a szépség szolgálatára szánták, de egyben arra használják fel, hogy amfiteátrumszerűen, a szabad ég alatt nyilvános gyűléseket és más ünnepségeket tartsanak. A szobrásznő több más alkotásának kis modelljét is megmutatta, különösen az „Északi szél” és a „Bukott Icarus” tetszett. Muchina és Marjorie hamarosan összebarátkoztak és még mielőtt mindent megtekintettünk volna, a szobrásznő megígérte, hogy Marjorie fejéről és válláról márványmellképet készít. Ennek nagyon megörültem. Bizonyára nagyon szép lesz, mert a művésznő alakjait igen nagy mértékben idealizálja. Nagyon érdekes látogatás lesz.

A mult héten az aszerbejdzsani művészek kiállítása volt a fővárosban. A külügyi népbiztosság előzékenyen gondoskodott arról, hogy megtekinthessük az aszerbejdzsani színtársulat előadásait.

Este népi táncokat láttunk a Nemesek Palotájában — az arisztokratikus színezetű tiszti klubban, ahol a nagy perek tárgyalásait is tartották. Marjorie most látta először az épület belsejét, szinte a lélegzete is elállott: a felségesen szép, hosszú folyosók, széles lépcsők, a kék-fehér falakon gyönyörű Wedgewood-díszítések, a szobák nemes méretei és mindenekfelett a világítás nagy hatást keltettek benne. De a táncok is igen szépek voltak. Csupa népi tánc, az egész Únió területéről a legszebbek, a táncosok Oroszország különféle tájairól sereglettek össze. A tempó, mint mindig, igen gyors volt. A táncosok mozgékonysága és összjátéka csodálatos, elbűvölő álomvilágnak tűnt az egész.

A nagy vidéki opera

Tegnap este az aszerbejdzsani színtársulat operaelőadására mentünk. A bemutató a „Bolsoj-Filial-Színház”-ban folyt le, itt még eddig nem jártunk. Az előadás érdekes, különleges volt. Nagy és impozáns színpadi képek. A zenekarban és a színpadon összesen mintegy háromszáz ember működött. Hatvan zenészt számoltam meg és a színpadon többízben egyszerre mintegy kétszázan mozogtak. Nemzeti operát adtak, Kerogly volt a címe, ami azt jelenti: A vak fia. A jellegzetes történet arról szól, hogyan nyomja el az uralkodó kán a népet; lovászmesterének kiszúratja szemét, mert nem tudja elhozni számára a kívánt lovat. A lovász fia azután, bandita-népvezér lesz és bosszút áll. Sajátos, érdekes színjáték.

Erről jut eszembe, hogy legutóbbi nagy estélyünkön az egész diplomáciai kár szinte megdermedt bámulatában, midőn valami hatvan vagy hetven szovjet vezető egyéniség jelent meg társaságunkban. Csupa színpadi, zenei, irodalmi, művészi vagy közéleti kiválóság. A nagy ebédlőt bálteremmé alakítottuk át. Szovjetvendégeink is ottmaradtak a táncra és nagyon jól mulattak. Sokan kérdezősködtek Felőled és nagyon érdekelte őket, mit csinálsz. Mind tudta, hogy a moszkvai egyetemen előadásokat hallgattál és sok szépet, jót mondtak Rólad.

Remélhetőleg egy héten belül sikerül felkeresnünk a legnagyobb élő orosz festő, Geraszimof műtermét. Bizonyára emlékezel a Tretjakof-képtárban levő hatalmas festményre: szovjettábornokok ülnek a tanácskozóasztal körül egy palota termében — ez az ő műve. Tudod, ez az a kép, amelyet a művésznek a mult nyáron lezajlott hazaárulási perek után át kellett festenie, hogy Tuchacsevszkit és néhány más tábornokot eltávolítson, mielőtt a képet a párisi világkiállításon bemutatták. Geraszimof eddig az egyetlen művész, aki a legmagasabb kitüntetést, a Lenin-rendet megkapta. Mondják, kitűnően beszél angolul és egy ideig cowboy volt az USA-ban. Örülök, hogy megismerkedhetem vele.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 április 4.

Újsághírek szerint a japán nagykövet a külügyi népbiztosnak tiltakozó jegyzéket nyújtott át, amelyben azt állítja, hogy a Szovjet katonai segélyt nyújt Kínának.

Litvinov állítólag erre azt felelte, hogy fegyvert és egyéb hadifontosságú anyagot eladnak ugyan Kínának, de ennek a nemzetközi jog szerint semmi akadálya sincsen. Azt viszont tagadta, hogy csapatokat vagy egyes katonai személyiségeket küldtek volna Kínába, hogy résztvegyenek a hadműveletekben.

A kínaiak oldalán különböző nemzetek önkéntesei harcolnak és nincs tudomása arról, hogy a japán kormány ez ellen tiltakozott volna.

Kínának és Japánnak egyaránt módjában áll, hogy fegyvert vásároljon külföldön.

LEVÉL HONORABLE STEPHEN T. EARLYNAK

Moszkva, 1938 április 4.

Kedves Steve!

Mióta megérkeztünk, az események torlódnak. Ez nem is csoda. Moszkvában az ember egy pillanatig sem unatkozhatik.

A Szovjetúnió a világbéke megőrzésének hasznos bástyája lehetne. Szomorú, de való tény, hogy az európai demokráciák minden igyekezetükkel azon vannak, hogy ezt a nagyhatalmat teljesen elszigeteljék a világ többi részétől, kivált Nagybritanniától és Franciaországtól, amivel egyben kezére járnak a fasisztáknak.

A fasiszták külföldön azt a hírt terjesztik, hogy Sztálin uralma már a végét járja. Az itteni diplomaták közül azonban senki se hiszi, hogy a hadsereg nem hű a Kremlhez és hogy az államosított ipar csődöt mondjon. Az alapos megfigyelők, sőt még a Szovjet iránt ellenséges államok képviselői is itt helyben hangoztatták előttem, hogy ha csak valami baleset, politikai gyilkosság vagy államcsíny nem okoz váratlan változást, ez a kormányrendszer szilárd, ütőképes hadsereg áll rendelkezésére, ipari fejlődése elsőrangú és egy világháborúban igen jól megállná helyét.

A magam részéről nem hiszem, hogy a kommunizmus éveken belül komolyan veszélyeztethetné a világot. A jelenlegi rendszer nem kommunizmus. Ez szocializmus, még pedig módosított kiadásban s hogy a gépezet működjék, még így is egyre több engedményt kell tenni a kapitalista és individualista módszerek felé. Már pedig a hatalom urainak — a kormánynak — ügyelnie kell arra, hogy a gépezet jól működjék. Az ember ősi természete így ismét érvényesül. Ezért aztán a gyakorlatban egyre kell változtatni a módszereket, főként mérsékelt irányban. A francia nagykövet azt fejtegette nekem, hogy Sztálin szilárdan kitart a Komintern (a világforradalom eszméjét terjesztő szervezet) mellett, de nem mintha szívügye lenne, hanem csupán katonai és stratégiai szükségből: a francia nagykövet szerint, Sztálin a szocializmust először a Szovjetunióban szeretné megvalósítani, így mutatná be a világnak életképességét: valóságos szemléltető oktatásnak szánja. Trockij ezzel szemben minden erejével, a világforradalomért harcol, mert szerinte enélkül a kommunizmus eredményes nem lehet.

Meggyőződésem szerint ez a nép hatalmas és egyre növekvő befolyást fog gyakorolni Európa és az egész világ sorsára. Ez az ország óriási emberanyagának és a föld rengeteg természeti kincsének elkerülhetetlen folyománya. Ezek az emberek most ébrednek lehetőségeik tudatára. Az általános népoktatás, a technikai kiképzés, az osztályokat elválasztó korlátok ledöntése és a minden irányban utat nyitó kezdeményezések már kinyitották az itteni ifjúság szemét. A tudás és a tőke megmutatta, minő teljesítményekre képes az ipar és mit jelent az ipari fejlődés: ezzel megnyílt az út az ígéret földjére, a magasabb életszínvonal felé. A falusi ifjúság, ez a szabad természetben felnőtt, friss, életképes, energikus, erőteljes emberanyag a városba tódul és az út előttük nyitva áll. Mindegy, hogy kikből áll a kormány — ezeket az erőket többé megállítani nem lehet. Nézetem szerint az ország gazdasági fejlődése ma ott tart, ahol az Egyesült Államok tartott mintegy hatvan év előtt és lehetőségei felmérhetetlenek.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A SZOVJETÚNIÓ BELSEJÉBEN TETT
TANULMÁNYÚTRÓL

Moszkva, 1938 április 12.

Sir!

Háromhetes utazás előtt állok, hogy személyesen tekintsem meg Aszerbejdzsánban a bakui olajmezőket, a Donyec-medence s a Kaukázus ipari fejlődését, a Szovjetúnió egyes jóléti intézményeit és a déloroszországi kollektív mezőgazdasági telepeket.

Beszámoló jelentésem lesz hivatva arra, hogy kiegészítse és kibővítse tavalyi tanulmányutam alapján előterjesztett beszámolómat. A politikai és a gazdasági helyzet helyes értékelésénél a külügyminisztérium kétségkívül jó hasznát veszi.

Útitervem körülbelül május 2-től—25-ig tart majd, távol Moszkvától. A moszkvai követséggel azonban telefonon ez idő alatt is fenntartom a kapcsolatot. A Szovjetúnió területét nem hagyom el.

Amennyiben időközben európai katasztrófa robbanna ki, természetesen meg fogom változtatni eredeti programomat. Ha a külügyminisztériumtól más utasítást nem kapok, táviratváltásunk értelmében május 2-től körülbelül 25-ig tehát nem leszek Moszkvában.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 április 14.

Mr. Ralph Blake, alkonzul Japánban, Kobe székhellyel, hazafelé átutazóban nálunk volt löncsön. Igen érdekes, nagyon jó megjelenésű fiatalember, a diplomáciai karnak értékes tagja. Intelligens, a dolgok mélyére lát, a vélemények és tények előadásánál nagyon óvatos.

Elmondotta, hogy a háború következményeképpen Japánban gazdasági depresszió jelei mutatkoznak és aggódva fontolgatják annak lehetőségét, hogy a Szovjet légitámadást intéz a japán „papír- és fa városok ellen”.

LEVÉL MILLARD TYDINGS SZENÁTORNAK

Moszkva, 1938 április 14.

Kedves Millard!

A Szovjetúnió jelenlegi elszigetelődését az európai demokráciák valószínűleg jobban megsínylik, mint maga a Szovjet. Az itteni hivatalos személyiségek meglehetősen közömbösen fogadják ezt a fejlődési folyamatot, legfeljebb a kollektív biztonság és a világbékére való kihatásai miatt sajnálkoznak felette. Kétségtelen, mindnyájan teljes mértékben bíznak abban, hogy egyedül is megvédelmezik birodalmukat.

Bolond ez a világ, még könnyen meglehet, hogy a világ demokráciái boldogok lennének, ha egy új világválság esetén az itteni kormány barátságát, hatalmát és békés szándékait az ő érdekükben vetné a serpenyőbe. Higyjétek el, ha ezek a fasiszta diktátorok tovább rohannak tüskén-bokron keresztül, okvetlenül kitör a háború és nem egy ismerősöm hangoztatja, hogy nem lenne többé élet az élet, ha a fasiszta diktátorok szabnák meg rendjét. A veszedelem küszöbön áll. Európában „vágyálmokat” kergetnek és struccpolitikát űznek szimpla és elemi erőkkel szemben, melyeket nem akarnak tudomásul venni.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 április 23.

Este férfitársaság volt a nagykövetségen. Jelen voltak: Denny (Times), Deuel (United Press), Massock (Associated Press), Barnes (Tribune), Williams (Kereskedelmi Kamara), valamint a követség személyzetéből Minor és Andersen. Joe Barnes éppen a Moszkvától keletre, az Uralban levő iparvidékekről tért vissza és sok érdekes tudósítást hozott az ott megindított óriási arányú fejlődésről. Spencer Williams pedig spanyolországi kiruccanásáról érkezett meg. Spanyolországban gyakran találkozott Charlie Nuterrel. Szivettépő képet adott Madridról, de azért nagyon mulatságos elbeszélő.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 április 30.

A brit nagykövet mint a diplomáciai testület doyenje, március 17-én köriratot intézett az összes diplomáciai missziók vezetőihez. Mindnyájunkat felszólított, intézzünk közösen tiltakozást a külügyi népbiztossághoz a szovjethatóságok ama határozata ellen, mely szerint az ország területét elhagyó összes diplomaták személyi podgyászát átvizsgálják és e „szolgálat” fejében még illetéket is szednek. A körirat véleményünk közlésére kért fel, tanácsosnak tartjuk-e a javasolt demarsot.

Nagy csodálattal és tisztelettel viseltetem a brit nagykövet iránt. Azonnal felkerestem és megmondottam neki, hogy véleményem szerint a közös tiltakozó jegyzék nagy balfogás lenne. Panaszunk tárgya alapjában véve jelentéktelen dolog és a Szovjet külügyi népbiztossága nagyon érzékeny, különösen a diplomáciai kar közös lépéseivel szemben. Semmit se nyerhetünk vele, viszont súlyos kihatásai lehetnek fontosabb kérdések felmerülése esetén. Lord Chilston azt felelte, méltányolja álláspontomat s a külföldi diplomáciai képviseletek fejeinek egybehangzó véleménye nélkül nem is kezdeményez semmit.

Állásfoglalásomat azzal egészítettem ki, hogy kifejtettem, elismerem a diplomáciai kiváltságok fontosságát, de lényegesebb, hogy ez az incidens ne váljék politikai kérdéssé és ne zavarja a demokrata országok jelenlegi vagy jövendőbeli nagyobb érdekeit. Ha Chamberlain kísérletei az európai béke megóvása érdekében netán kudarcot vallanak és a háború elkerülhetetlenné válik, úgy a világbéke és az európai demokráciák számára döntő jelentőségű lesz a Szovjetunió állásfoglalása és óriási erőtartalékai. Nem tartom ildomosnak, hogy a moszkvai kormányt egy aránylag jelentéktelen kérdés miatt ingereljük. — A brit nagykövet kijelentette, rokonszenvezik álláspontommal és a diplomáciai kar egyhangú hozzájárulása nélkül nem történik ez ügyben semmi.

Pár nap múlva estebéd volt a brit nagykövetségen, ez alkalommal két vendég, … és … követei félrevontak és arra kértek, hassak oly értelemben a brit nagykövetre, hogy ejtse el az akciót. Értesültek arról, hogy a körirat a Szovjet Külügyi Népbiztosság kezébe került, nagy méltatlankodást keltett és jegyzékünket kétségtelenül ridegen visszautasítaná. Megkérdeztem, miért nem beszélnek személyesen a brit nagykövettel ebben az értelemben. Erre azt felelték, hogy ők csak kisebb államokat képviselnek s jobb lenne, ha az ügyet én hoznám szóba. Ezt megígértem nekik és meg is tettem. Lord Chilston megértette szempontjainkat és ismét kijelentette, hogy közös határozat nélkül nem kezdeményez semmit.

Egy idő múlva a brit nagykövet sajnálkozva közölte, hogy a diplomáciai lépés mégis elkerülhetetlen és megtételénél számít az én közreműködésemre. Nyíltan megismételtem, hogy az adott körülmények közt a demarsban való részvételtől tartózkodnom kell és a külügyminisztérium az ügyben követendő állásfoglalást teljesen az én megítélésemre bízta.

Hagyományos diplomata szempontból a kérdés komoly volt. A bécsi kongresszus által körvonalazott diplomáciai sérthetetlenség valóban sérelmet szenvedett és súlyosan esett latba az is, hogy a diplomáciai jogok sérelme felett szó nélkül elsiklottunk és azonnal nem tiltakoztunk ellene.

Jelentéktelen ügy, de jellemző az itteni légkörre. Megmutatta, milyen ingerlékenyek az elszigetelt idegvégződések. Másfelől a hagyományos diplomata típusok észjárását is megvilágította. Az incidens tulajdonképpeni jelentősége, hogy — általánosságban szólva — feltárta a diplomáciai kar egyes köreiben uralkodó türelmetlen és titkon ellenséges hangulatot. Némelyek egyenesen „bon ton”-nak tartották, hogy biztos fedezékből ingereljék a Szovjetet. Kötelességem megvallani, hogy a brit nagykövet nem tartozott ebbe a táborba, de mint a diplomáciai testület doyenje vette kezébe az ügyet. Semmi kétségem, hogy egyetért álláspontommal.

Tudomásom szerint az ügyet elejtették és ebben az irányban nem is történt többé semmi.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 május 10.

Feltétlenül megbízható forrásból értesültem, milyen arányban „söpri ki” a szovjetkormány az összes idegen állampolgárokat. Valószínűleg honvédelmi érdekek okozzák ezt a buzgóságot.

Informátorom a következőket közli:

Kormánya és a Szovjetunió közt meglehetősen kiéleződött a helyzet és pedig két okból támadtak nagy nehézségek:

1. a)állampolgáraival szemben a Szovjet „likvidációkat”, letartóztatásokat, a Szovjetunió területéről való kiutasításokat foganatosított;
2. b)kormányának nem áll módjában saját állampolgárai hazautazását elősegíteni, miután az ország területén nincsen számukra elegendő hely.

Elmondotta, hogy a Szovjetunióban országának mintegy nyolcvanezer állampolgára él, akik közül vagy húszezer van jelenleg letartóztatásban. Az ország belsejében egész falvak férfilakossága hiányzik; a férfiakat letartóztatták, távoli vidékekre deportálták, a visszamaradt asszonyok és gyermekek helyzete valóban nyomorúságos. A szerencsétlen visszamaradtak csapatostul jönnek moszkvai követségükre és segítséget kérnek. Kormánya ezer-ezerkétszáz embert még csak valahogyan hazaszállíttathatna, de a szovjetkormány csak úgy hajlandó elutazásukhoz hozzájárulni, ha mindnyájan egyszerre hagyják el a szovjet területét, másképpen nem ad kiutazási engedélyt. Ez teljesen lehetetlenné teszi a hazaköltöztetést és súlyos bonyodalommal jár. A letartóztatottak hazáját képviselő diplomáciai missziónak nem adnak engedélyt, hogy a foglyokat felkeressék és beszéljenek velük. A követ igen szomorú képet festett ezekről az állapotokról és több más nagykövettől is hasonló értelmű beszámolót hallottam. A moszkvai kormány nyilván bizonyára alapos okokból nemcsak a konzulátusok bezárásánál jár el kíméletlenül, hanem a külföldieket is tömegestől utasítja ki.

Azt is hallom, hogy ez intézkedésekkel egyidejűen az itteni kormány a szovjethatár egész hosszában mérföldnyi széles „senkiföldjét” létesít, hogy ezzel az ország területére való minden beszivárgást meggátoljon. Kétségtelen, hogy a kormány háborútól tart és a legteljesebb mértékben „résen áll”. Erre éppen elég bizonyítékunk van: országszerte kémkedési perek, tisztogatási akciók, tömeges deportálások, konzulátusok bezárása, a békés ipari termelésnek harckocsik gyártására való átállítása, a hadsereg újjászervezése, stb., stb.

Coulondre francia nagykövet közli velem, hogy a repülőgépgyártás elérte havonként a négyszáz, tehát az évi négyezernyolcszáz darabot. Megkérdeztem tőle, hogy értesülése megbízható forrásból származik-e; ő azonban teljesen biztos a hír valóságában.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 május 10.

Ma reggel kábelsürgönyt kaptam derék jó öreg cimborámtól, Joe Tumultytól. Közli velem, hogy a szenátus Belgiumba nevezett ki nagykövetnek.

Igazán a jószerencse mentett meg attól, hogy ilyen körülmények közt kelljen Németországba mennem.

Látogatást tettem ….. követnél. Nagyon intelligensember, tudós típus. Megemlítette, úgy látja, az itteni diplomáciai testület számos tagja csak azért jött ide, hogy valami bírálni valót találjon. Megjegyzése nem lepett meg, csak az, hogy ki merte mondani.

NAPLÓ

Moszkva, 1938 május 14.

Coulondre francia nagykövet igen tehetséges ember, diplomáciai szolgálatban őszült meg. Jóeszű, gondolkodó fej. Gyakran ültünk össze s mindig nyíltan beszélt velem.

A cseh helyzet és a német propaganda pergőtüze nyugtalanítja. Coulondre véleménye szerint ez a rendszeres uszítás arra vall, hogy a németek agresszív lépésre szánták el magukat Csehszlovákia irányában. Úgy látja, hogy a cseh határokon lefolyó „német hadgyakorlat” már kimondottan fenyegetés jellegű és „mindent jelenthet”. Közölte velem, hogy kormánya energikus jegyzéket nyújtott át Berlinben és közölte, hogy egy Csehszlovákia elleni támadás esetén a francia hadsereg megindul. Ezzel kapcsolatban keserűséggel emlegette Chamberlaint és a Downing Streetet. A brit külügyminisztérium nagyon csöndesen beszélt Berlinben. Ha Franciaország Csehszlovákia segítségére siet, a helyzet nagyon komolyra fordul: Nagybritanniának megfontolás tárgyává kell majd tennie, köteles-e Franciaországot támogatni. Már pedig Coulondre meggyőződése szerint az angolok ezt nem fogják megtenni. Azt mondta, „Hitler ezen a nyelven nem ért”. Ez csak Ribbentrop malmára hajtja a vizet, aki Hitlert állandóan azzal a tanáccsal áltatja, hogy „bármi történik is”, Nagybritánnia nem mozdul.*

―――

* Coulondre véleménye a francia sárgakönyvben is nyilvánosságra került, csupán ezért bátorkodom e helyen is nyilvánosasságra hozni.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni

Hitler elindul

1938 március 14—július 5

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A SZOVJETUNIÓBAN URALKODÓ
ÁLTALÁNOS HELYZETRŐL

Moszkva, 1938 április 1.
Szigorúan bizalmas!

Sir!

Bátorkodom röviden összefoglalni az itteni helyzetet. Litvinov népbiztostól szerzett értesülésem szerint az itteni kormány úgy tudja, hogy Távolkeleten, Kínában Japán helyzete nehezebbre fordult és a kínaiak most sikeres ellenállást folytatnak. A szovjetkormány nem tagadja, hogy mély rokonszenvvel viseltetik Kína iránt, de kínosan ügyel arra, hogy fenntartsa — legalább is egyelőre — Japánnal a békét.

Határkérdések

Egyfelől a Szovjet, másfelől Afganisztán, Perzsia és Törökország közt komoly határ- és egyéb vitás kérdések forognak fenn. Kapcsolatuk nem barátságos. A kölcsönös magatartás merev és elutasító.

Miután a Romániában székelő szovjetkövet Rómába, a fasiszta kormányhoz menekült, a szovjet-román kapcsolatok kissé kiéleződtek. A lengyel külpolitikai helyzet határozottan rosszabb, mint eddig is bármikor ittlétem alatt, de mindkét kormány nyilvánvaló gondot fordít arra, hogy a kapcsolatot fenntartsa. Finn-, Észt- és Lettországban egyes jelenségek arra vallanak, hogy a németek támadó fellépésének sikere erős hatást keltett. A litván események időpontjáig ezek az országok mindinkább és egyre határozottabban elhidegültek a szovjetkormány iránt. Ezt azonban csak azokból a megjegyzésekből következtetem, melyeket beszélgetéseink folyamán az említett országok diplomáciai képviselőitől hallottam. A litván incidens óta azonban magatartásuk megváltozott. Kétségtelenül az a meggondolás vezeti őket, hogy a Szovjettel való barátság fenntartása kívánatos, mert támaszt és védelmet jelent országuk függetlensége számára német vagy lengyel támadás esetén.

Az általános helyzet

Mint már kábelen jeleztem, Litvinovnak az a határozott meggyőződése és ebben egyetért vele az egész ország, hogy Európára fasiszta békét fognak kényszeríteni és hogy végül is Nagybritannia meg a Szovjetúnió kivételével egész Európa fasiszta lesz. Litvinov véleménye szerint Itália majd cserbenhagyja Németországot, úgy mint a világháborúban és a Szovjetúnió nem várhat külső segítséget, függetlenül és egyedül kell kitartania, a gyakorlatban máris ez a helyzet. Franciaországra számítani nem lehet s amíg a Nagybritanniában hatalmon levő „reakciós elemek” meg nem buknak, semmi remény sincs arra, hogy a közerkölcsön alapuló törvény és rend a nemzetközi viszonylatokban érvényesüljön. Egyelőre azonban semmi jel sem vall arra, hogy ez rövidesen bekövetkezik. Önnek a Nemzeti Sajtóklubban tett nagyvonalú kijelentése hatalmas segítséget jelent, de gyakorlati megvalósítás híján „sajnos, mit sem ér a fasizmus kíméletlen erőivel szemben”.

Az ipari fejlődés

A Szovjetúnió vezetői nem titkolják, hogy az ipar és mezőgazdaság bürokratikus igazgatásának is megvannak a maga gyengéi. Mindazonáltal ez a hatalmas mesebeli óriás impozáns eredménnyel csörtet minden akadályon át előre. Oly nagy a bőség, hogy ehhez képest a veszteségek jelentéktelenek Az ország gazdagsága gyarapszik. Emberemlékezet óta tavaly volt a legnagyobb termés. Az anyagi helyzet egyre javul. A háborús készülődés rengeteg költséget emészt fel, az összbevétel huszonöt százalékát s ez megakadályozza a tömegek életszínvonalának nagyobbmérvű emelkedését és az áruk helyes elosztását. Javulás jelei mindazonáltal e téren is láthatók, például egyre több a gumicipő, a magas csizma és általában a jó lábbeli.

A lépten-nyomon látható új épületek, utak, közművek, hidak, csatornák és egyebek már magukban véve is impozánsak, de különösen megkapó, milyen gyorsan épülnek. Az elmúlt év folyamán Moszkva egyes részeinek képe teljesen megváltozott. A történelem valószínűleg azt fogja feljegyezni Sztálinról, hogy felépítette Oroszországot és Nagy Péter egyenes utóda. Csupán az utolsó tizenkét hónap leforgása alatt Moszkvában százötvenhét iskolát építettek.

A titkosrendőrség a külföldi diplomáciai missziók szovjet alkalmazottainak letartóztatásáról sem riad vissza — beleértve a miénket is. Ez a különös tisztogatási akció kétségtelenül politikai természetű. A kormány vezető tagjainak nekem tett kijelentései szerint ezt az akciót a párt vezető emberei tervszerűen indították meg: ők maguk is sajnálják, hogy erre szükség mutatkozott, de ha kötelességről van szó, nem engedhetnek meg maguknak semmiféle szentimentalizmust vagy gyöngeséget. Az a nézetük, hogy forradalmakat nem lehet illatszerpermetezéssel megnyerni. A proletariátus érdekében indított korábbi mozgalmak gyöngeség vagy helytelenül alkalmazott szentimentalizmus következtében buktak el. Beismerik és sajnálják, hogy szükségképpen sok ártatlan embernek is szenvednie kell, de álláspontjuk az, hogy így kellett cselekedniük, hogy az ügyet megmentsék, mert ez mindennél fontosabb. A proletariátus sikeres felemelkedése történelmi szemszögből nézve majdan igazolni fogja a jelenlegi intézkedéseket.

Háború és háborús érzület

Az ezidei hadikiadások valószínűleg még nagyobbak lesznek. Szinte lázas háborús készülődés tünetei észlelhetők. Utasok mondják, hogy hatalmas élelmiszerkészletek, katonai szállítmányok, harckocsik, torpedórombolók, repülőgépek, teherautók és más effélék szakadatlan áradata özönlik Távolkelet felé. Itt, Moszkvában szövött-áruban mutatkozik hiány, ami mult évben nem volt észlelhető: a hadsereg szükségleteivel magyarázzák.

Azokat az iparágakat, amelyek közvetlenül a hadfelszerelés számára dolgoznak, röviddel ezelőtt a hadsereg közvetlen vezetése és felügyelete alá helyezték.

A távolkeleti hadsereg különféle becslések szerint 250—500.000 emberből áll. Azt állítják, hogy teljesen önellátó és élelmiszerkészlete, felszerelése két esztendőre elegendő. Egymilliókétszázezer fiatalembert hívnak be évenként kiképzés céljából. Állandóan arról suttognak, hogy a nyugati határ teljes hosszában titokban, gyorsan utakat és erődítményeket építenek. A hadsereg állandó létszáma állítólag egymilliókétszázezer ember.

Az utolsó esztendőben itt igen jelentős fordulat történt, mely a jövőre nézve messzemenő következményeket sejtet. Országszerte az idegenek iránt ellenséges indulatú politika kezdődött, gyorsan elterjedt s nemcsak az egyes külföldiek, az egyének ellen, hanem a kormányok ellen is megnyilatkozott.

Ez az időszerű mozgalom kétségtelenül egy évvel ezelőtt, Sztálin beszédével kezdődött. Sztálin ebben a beszédben, az összes kapitalista államok ellenséges érzelmeiről szólt és kihangsúlyozta, hogy a Szovjetuniót ellenségek veszik körül. A mozgalom kétségtelenül új erőre kapott, amikor idegen nemzeteknek és külföldi diplomáciai misszióknak a Szovjetúnióban folytatott kémkedését és titkos hírszerző tevékenységét leplezték le.

Mult esztendőben egész nyáron folyt a külföldiek kiutasítása a Szovjetúnióból. A francia nagykövetség francia állampolgárok érdekében is hiába lépett közbe. E politika megvalósítására a titkosrendőrséget használták fel. Magatartása és eljárási módja kérlelhetetlen. Belenyúlt úgyszólván minden külföldi intézménybe: külföldi sajtóirodákba, külföldi üzleti vállalatokba, még a nagykövetségekbe és a követségekbe is — és valamiféle vád alapján elfogott és letartóztatott számtalan szovjet állampolgárságú alkalmazottat.

Tizennégy nemzet konzulátusát zárták be. Ennek foganatosítása ellenmondást nem tűrő egyszerű kijelentéssel történt, az idegen nemzetek érzékenységét fölényesen semmibevették, sőt egyes esetekben szinte arra következtethetünk, hogy a diplomáciai kapcsolatok esetleges megszakítását se bánják. Úgy hallom, hogy a szó szoros értelmében ezerszámra tették át a határon az idegen állampolgárokat, akik azután Görögországba, Törökországba, Perzsiába és más szomszédos országokba távoztak. Az afgán határ teljes hosszában egy ötven kilométer széles és kétezer kilométer hosszú sávra vesztegzárat rendeltek el, hogy elejét vegyék minden beszivárgásnak.

Szovjet önbizalom

A Szovjetúnió magatartására nagy hatással volt a fasiszta kormányoknak az a törekvése, hogy ezt a birodalmat a világ minden nemzetétől elszigetelje, valósággal vesztegzár alá helyezze. Megtorlás gyanánt viszont a szovjetkormány nyilván elhatározta, hogy ebben a viszonylatban „Heródesebb lesz Heródesnél”. A szovjetkormány pedig elég hatalmas ahhoz, hogy maga csapjon le először, már pedig ha veszély fenyegeti, nem végez félmunkát.

A tisztogatások, a terror, a háborús propaganda és az ellenséges szomszédok fenyegetése ellenére semmi kétség, hogy az itteni kormány rendületlenül bízik abban, hogy egyedül is védekezni tud. Kalinin elnök, a kormány feje, Molotov és Litvinov külügyi népbiztos külön-külön is hangsúlyozták ezt előttem és meggyőződésem szerint valóban így gondolkodnak. Litvinov népbiztos röviddel ezelőtt is sajnálkozását fejezte ki előttem afölött, hogy a világ demokráciái nem hajlandók egyesülni a kollektív biztonság és a világbéke érdekében. Egyben világosan azt is kijelentette, hogy a demokráciák „a világbéke és az igazság követelményeivel ellentétben továbbhaladnak az ostobaság és a közöny eddigi útján”, a Szovjetúnió azt sem bánja, mert egymagában is elég erős. Mindnyájan bíznak abban, hogy a kormánynak nincs oka félnie, nem szorul segítségre és ha külső támadás éri, bármennyi ideig megállja helyét és nem kell tartania a következményektől.

A diplomácia veteménye

A külföldi diplomatákkal folytatott beszélgetéseim során meggyőződtem arról, hogy egybehangzó véleményük szerint Sztálin uralma politikailag erős és közvetlen veszély nem fenyegeti. Sőt többnyire éppen ellenkező a véleményük. Hangoztatják, hogy a kormányrendszert még Sztálin természetes halála sem rendítené meg, különösen akkor nem, ha a pártszervezetnek ideje marad a hírnek nyilvánosságrajutása előtt utódról gondoskodnia. Általános vélemény szerint a szocialista államrendszer még egy palotaforradalom sikerének esetén is fennmaradna. Általában azt tartják, hogy Sztálin biztos kézzel kormányoz, egyensúlyban tartja az egyes hatalmi tényezőket és biztosítja az engedelmességet. Hacsak valami erőszakos incidens nem történik, valószínűtlen, hogy nyílt lázadásra kerüljön a sor a hadsereg, a titkosrendőrség, a sajtó és a jól működő propagandaszervezet óriási hatalma ellen.

A Szovjet magatartása az Egyesült Államokkal szemben

Súrlódások mindig voltak és lesznek, véleményem szerint azonban egészen biztos, hogy az elmúlt év folyamán a szovjetkormány sokkal több előzékenységet tanúsított az Egyesült Államok itteni képviselete, mint bármely idegen ország diplomáciája iránt. Litvinov külügyi népbiztos maga mondotta ezt nekem és biztosított arról, hogy „a Szovjetúnió többet fog tenni az Egyesült Államokért mint bármely más nemzetért”. Ennek oka valószínűleg az, hogy az itteni hivatalos személyek — csupa tehetséges, energikus ember —, valamint a nép is általában barátságot, jóindulatot tanúsít az Egyesült Államok iránt. Úgy érzik, hogy mi is jóbarátaik vagyunk, velük ellentétes érdekeink nincsenek, nem kívánjuk azt, ami az övék és semmi közös érdekünk sincsen a Szovjet közvetlen ellenségeivel. A vezető férfiak nagy elismeréssel viseltetnek Roosevelt elnök személye és — ahogyan mondják — „csodálatos teljesítményei” iránt. Ugyancsak nagyra tartják az államtitkár törekvéseit, hogy a gazdasági egyensúly megteremtésével mozdítsa elő a világbékét.

Jóindulatú magatartásuk azonban nem befolyásolja őket, hogyha életbevágó érdekeikről van szó, amit az adósságok és a Komintern kérdésében elfoglalt álláspontjuk is bizonyít. Minden ízükben reálpolitikusok. Mindazonáltal az a meggyőződésem, hogy magatartásuk „a legteljesebb mértékben baráti jóindulatú” és szöges ellentétben áll az idegenekkel szemben itt általánosan megnyilvánuló ellenséges érzülettel. Külföldieket — németeket, lengyeleket, olaszokat — százszámra tartóztattak le és diplomáciai képviseletük tagjai a bírósági tárgyalások előtt sikertelenül próbálkoztak engedélyt nyerni, hogy meglátogassák őket vagy beszéljenek velük. Az USA állampolgáraival kapcsolatban csak két ilyen eset merült fel és ekkor ily irányú kérelmünket haladéktalanul teljesítették és már maga ez a gyors elintézés is meglepő volt, ellentétben más diplomáciai képviseletek hasonló esetekben szerzett tapasztalataitól. Nagykövetségünk tisztviselői mindkét esetben engedélyt kaptak arra, hogy a vádlottakat a bírósági tárgyalás előtt felkeressék és beszéljenek velük.

Összefoglalás

A jelenlegi rendszer jó munkát végez. Számos kitűnő vállalkozásba fogott, melyek rokonszenvet és nagy csodálatot keltenek. De nincs az a nagy önzetlenség, nincs az az emberbaráti törekvés, nemes és nagy célkitűzés és nem lehet a proletariátus életszínvonalának emelésére annyi értéket előteremteni és annyi jót tenni, hogy mindez ellensúlyozhatná a személyes és a politikai szabadság hiányát, ha ezt a további belső fejlődés veszélyeztethetné.*

―――

* Véleményem szerint a szovjet kormányrendszer a jövőben két különböző irányban fejlődhetik. Lehetséges, hogy a végletekig alkalmazza forradalmi módszereit. Vagy pedig a rendszer eltolódik tovább „jobbfelé” és az államszocializmusnak demokratikusabb, kevésbé szélsőséges formáját alkotja meg. Egyes jelek arra vallanak, hogy ilyen eltolódás van készülőben. A Szovjetuniót azonban semmi sem állíthatja meg útjában.*

Akár fennmarad, akár bukik ez a kormányrendszer, Véleményem szerint a Szovjetúnió nemzetközi jelentősége politikai és gazdasági szempontból egyaránt növekedni fog. Az utolsó nyolc év folyamán mind az ipar, mind a tudomány terén óriási és csodálatos teljesítményeket hozott létre. „Az oroszlán már vért szagolt.” Az ország természeti kincseinek kiaknázását, a gazdasági javak fokozását semmi sem akaszthatja meg, még egy új forradalom, egy rendszerváltozás sem. Az ország ifjúságának becsvágya már felébredt. A művelődésre nagy lehetőségek nyíltak. Nagy gondot fordítanak a tudományos és másirányú kiképzésre és ezt mindenki számára hozzáférhetővé tették. A fajok és osztályok közti sorompók leomlottak, az egyéni érvényesülésnek nincsenek akadályai. A fejlődés további menetét ellenállhatatlanul viszi előre ennek az aránylag még fiatal nemzetnek, a természetes és friss népnek immár lebírhatatlan ereje. Az ország jelenlegi gazdasági és ipari fejlődésének foka szerintem az USA hatvan évvel ezelőtti állapotához hasonlítható.

Meggyőződésem szerint a következő nemzedék már tapasztalni fogja, hogy ez a nép nemcsak Európa, de az egész világ életfeltételeit sorsdöntő módon fogja befolyásolni.

A szovjetkormány egyes európai kormányok diplomáciai képviseleteivel szemben gyakran igen ridegen jár el, sőt éppenséggel sértő magatartást tanúsít, mindazonáltal ezek a kormányok változatlanul fenntartják moszkvai képviseleteiket és kapcsolataikat. Nézetem szerint ez bölcs és előrelátó politika. Nagy erők működnek itt és még nagyobbak vannak keletkezőben. Mindennek elkerülhetetlen, messzeható következményei lesznek.

FELJEGYZÉS

Moszkva, 1938 április 14.

Éppen most olvastam Sir Walter Citrine könyvét a Szovjetről. Pompás írás. Bírál is, lelkesedik is, egyiket se viszi túlzásba. Azt hiszem, kitűnően tolmácsolja a brit munkáspárt magatartását. A munkáspárt lelkesen száll síkra minden tervért, melynek célja a munkások életszínvonalának emelése, a javak szervezettebb és igazságosabb elosztása és a gazdaságilag gyöngébbek nagyobb szociális biztonsága — másrészt kitart amellett, hogy ez előnyök fejében ne menjenek veszendőbe a polgári szabadságjogok s az individualisztikus társadalom ama lényeges feltételei, melyek eddig az emberi szabadság és az egyéni lehetőségek oltalmazói voltak. A most lezajló világtörténelmi küzdelemben két eszme mérkőzik: egyfelől a nemzetiszocializmus áll, másfelől a mi ideáljaink. Szerény véleményem szerint a brit munkásmozgalom törekvése józan és bizalomraméltó: erős, kiegyensúlyozott és kiváltképpen makacsul tart ki „a fontolva haladás” mellett, hogy a nehezen kivívott szabadságjogok valamiképpen veszélybe ne kerüljenek s veszendőbe ne menjenek

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Tragikus események

1937 június 20—szeptember 1

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

NAPI JEGYZET

Berlin. 1937 június 20.

Moszkvába visszautaztamban Berlinben egy napot időztem, elsősorban azért, hogy beszéljek Schachttal, akit a Birodalmi Bankban kerestem fel. Sokáig beszélgettünk. Részletesen kitért a Németországot Anglia és Franciaország részéről ért igazságtalanságok ecsetelésére. Meglehetősen terjengősen és amellett indulatosan adta elő mondanivalóit. Hagytam, hogy nyíltan kibeszélje magát, de éppoly nyíltan válaszoltam neki.

— Mindez, amit ön felhoz — mondottam — esetleg alkalmas lenne arra, hogy az amerikai népre benyomást gyakoroljon, ha nem kellene egy másik tényezővel is számolni — tudniillik a Német Birodalom vezérének harcias és fenyegető magatartásával. Az a mélyen sértő mód, ahogy egyfolytában fenyegetőzik, hogy mit tesz majd ő, ha a világ nem pariroz neki és a szakadatlan kardcsörtetés az amerikai népet rendkívül kedvezőtlenül befolyásolja. Hogy kézzelfoghatóan megértessem vele a Führer tetteinek és szavainak amerikai megítélését, egy példát hoztam fel. Minnesotában, ha egy farmert a termés elpusztulása tűzvész, vagy más egyéb okok folytán az anyagi összeomlás veszélye fenyeget, akkor szomszédai önkéntes segítőcsapatot szerveznek és közösen gondoskodnak arról, hogy sorsüldözött, de tisztességes polgártársuk ismét a talpára tudjon állni és önbecsülését, amelyet megérdemel, mint a közösség hasznos és értékes tagja, visszaszerezze. Ámde, ha ezek a szomszédok arra a tapasztalatra tennének szert, hogy ez a szerencsétlen egy bandita, aki segítségüket csak azért akarja igénybe venni, hogy újra megerősödve ellenük forduljon és szomszédait újra kirabolja, úgy természetesen az elszenvedett igazságtalanságok feletti panaszai süket fülekre találnának. Érzésem szerint Németország jelenlegi vezetői is hasonlóképpen akarnak eljárni.

Schacht azt felelte, hogy ők már más úton is megpróbálkoztak, de eredménytelenül, úgylátszik az erőszak az egyetlen nyelv, amelyen Anglia és Franciaország hajlandók érteni.

Megjegyeztem, hogy nem osztom álláspontját. Mikor az elnök javaslatát magyaráztam el neki, hogy a fegyverkezést az egész világon olyan védelmi fegyverekre korlátozzák, amelyeket egy katona elbír a vállán, lelkesedésében majdnem felugrott a székről. — Ez oly egyszerű — kiáltott fel —, hogy erre csak egy zseni jöhetett rá. A tervet keresztülvihetőnek ítélte. — Előadhatom Hitlernek, ha alkalmam adódik rá? — kérdezte. — Természetesen — feleltem — nagyon szívesen látnám. — Schacht akkor úgy vélte, hogy az elnök javaslatának esetleg foganatja lehet (lásd az elnökhöz intézett levelemet).

— No, majd meglátjuk! Mindenesetre próbaköve lehet ez annak, hogy a nácikban van-e békeakarat, vagy a kockát már elvetették s Hitler visszavonhatatlanul a saját útjára lépett-e, amely nyílegyenesen a háború felé vezet?

NAPLÓ

Moszkva, 1937 június 25.

Marjorievel kirándultam Novodjevicsibe. („Új szüzek kolostora). A kolostor falai között van az a temető, ahol Sztálin felesége szentelt földben nyugszik. A síremlék nyersen megmunkált fehér márványkő, mely fekete márványtól körülfogott zöld pázsitból emelkedik ki. Ez a nyers, durva márványkő fenséges asszonyi főt ábrázol: kedves, finom arc, a haj simán a fülek mögé fésülve, hátul konty tartja össze. A test vonalai beleolvadnak a kőtömbbe. Nagyon szép műalkotás, a hírneves Muchina szobrásznő műve. Tőle származik a párizsi világkiállítás szovjet-pavilonján a férfit és nőt ábrázoló pompás szobormű is. Itt van eltemetve Gorkij fia is. Ezt a sírt is egy életnagyságú szép márványszobor jelöli: a tömbből egy rövidnadrágos, kabátnélküli fiú alakja bontakozik ki, nyitott ingéből kilátszik a nyaka. Feltűnően élethű figura, ugyancsak a híres Muchina egyik alkotása.

LEVÉL AZ ELNÖKNEK
BERLINI TARTÓZKODÁSOMRÓL

Moszkva, 1937 június 26.

Tisztelt Elnök úr!

Legutolsó tárgyalásainkhoz híven, útban errefelé rövid ideig Berlinben tartózkodtam. Kiderült, hogy Luther követ még nem tért vissza, bár az Orienttal már hazautazott.

Ezalatt rendkívül érdekes magánbeszélgetést folytattam Schachttal. Nagyon nyíltan és felindultan nyilatkozott. Az európai nyugtalanság igazi oka — mondotta — a félelem. Azok a kísérletek, amelyek a kérdést valutastabilizációval, gazdasági sorompók eltávolításával és más hasonlókkal akarják megoldani, természetesen igen hasznosak, de egy esetleges európai háborút nem tudnak megelőzni, mert az igazi okot, más szóval a szószerinti vagy gazdasági hódítástól, elözönléstől való félelmet nem törlik el.

Kitértem arra, hogy az Elnök átbeszélte velem az európai helyzetet és megoldási lehetőséget lát abban, hogy az európai államok katonai felszerelésüket egyesség útján tisztán védelmi alapra korlátozzák. Mondjanak le a légi erőről, tankokról és nehéz fegyverekről s kizárólag azokat a fegyvereket tartsák meg, melyeket egy ember a vállán elbír. Az egyesség megtartása feletti felügyeletet egy semleges állam látná el.

Schachtnak rendkívül tetszett ez a gondolat. „Feltétlenül ez a megoldás” — jelentette ki. — Ez a terv olyan egyszerű, hogy az csak egy zseni agyában születhetett meg. Elragadtatása leírhatatlan volt.

Megkérdeztem tőle, hogy mi a véleménye, vajon a német kormány meggondolás tárgyává tenne-e egy ilyen javaslatot? Mire ő a legbizakodóbban igent mondott.

Továbbá megtudakoltam tőle, hogy találkozott-e Luther követtel hazaérkezése óta. Amikor nemet mondott, azt tanácsoltam neki, hogy tanulmányozza át a követnek a külügyminisztériumhoz küldött táviratait, mielőtt még Luther visszautaznia Washingtonba. Megígérte és hozzátette, hogy felveti az eszmét kormánya előtt és később szívesen beszélne még róla velem.

Ha a felek tényleg a békét akarják, akkor itt az alkalom és az eszköz is megvalósítására. A megoldást aránylag kevés nehézséggel lehet megkísérelni. Ha megvalósulhatna, akkor az ön terve megmentette az európai civilizációt. Ha egyik vagy másik érdekelt elzárkózna tőle, akkor az U. S. A. elnöke és a készségesnek mutatkozó kormányok közötti levélváltás tisztázná a légkört és a háborús felelősség azt terhelné, akit illet.

Miután a Schachttal való beszélgetés egyáltalán nem hivatalos, hanem tisztán személyes jellegű volt, Dodd követet nem értesítettem róla.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 június 27,

Labdarúgómérkőzés a moszkvai stadionban. Az orosz válogatott csapat játszott a spanyol ellen, mely erre a mérkőzésre Moszkvába jött. Ez a stadion hatalmas csarnok, a legmodernebb szerkezetű cementépítmény, mely a mienkkel is felveszi a versenyt, 1,000.000 ember fér el benne.

LEVÉL SUMNER WELLES
ÁLLAMTITKÁRNAK

1937 június 28.

Kedves Sumnerem!

A külpolitikai helyzet innen nézve rendkívül zavaros. Azok megítélése szerint, akik a legrégebben tartózkodnak itt, rendkívül komoly. Azt hiszik, hogy minden valószínűség szerint kiterjedt összeesküvésről van szó, a hadseregen keresztül megszervezett államcsínyről, amely nem okvetlenül Sztálin ellen, hanem a politikánkívüliség mellett és a párt ellen irányul és melyet Sztálin, az őt jellemző gyorsasággal, okossággal és erővel levert. Az egész országban hatalmas méretű „tisztogató” akciót folytattak le.

A diplomáciai kar legnyugodtabban gondolkodó tagjainak ítélete szerint a kormányzat nincs közvetlenül veszélyeztetve és továbbra is igen erős. Mindezt természetesen azzal a fenntartással állapítják meg, hogy minden attól függ, mennyire fertőzött a hadsereg. Egybehangzó vélemény szerint nincs szó erről, de pontosan senki sem tud semmit. Ez a helyzet ellentmondásai közé tartozik.

Múlt télen Eden elutasította a gyarmatok visszaadása útján vagy más úton gazdasági segítséget kérő német tárgyalófeleket, ha egyidejűleg nem szavatolják mind a keleti, mind a nyugateurópai politikai biztonságot. Az orosz repülőgépek és a tankok spanyolországi felvonulása, mint azt általánosan elismerik, igent lehűtő hatással volt a német katonai hatalomra.

A Vörös Hadsereg erejét és a Szovjetúnió általánosan elismert békeszeretetét az európai béke fenntartásának beláthatatlan horderejű tényezőjeként foghatjuk fel, mely döntő hatással van a hatalmi egyensúlyra és a demokratikus blokkot támogatni tudná.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 június 29.

Ma este 36 személyes diner-t adtam a litván követ tiszteletére, aki költő, még pedig elég neves költő és az USA nagy barátja.* A kínai és a francia követek voltak mint további díszvendégek jelen a fogadáson.

―――

* Csodálkozással vettem tudomásul, hogy Baltrusaitis követ Edgar Allan Poe nagy csodálója és műveit oroszra fordította.*

Az est bonmot-ja a bájos kis kínai követné megjegyzése volt: „Nem, én nem vagyok diplomatanő. Én tényleg őszinte vagyok, szeretem az igazságot”.

LEVÉL EKAY LEÁNYOMNAK

Moszkva, 1937 június 30.

Kedves Ekay!

Nagyon kellemes estét töltöttünk Urbyesnél, a norvég követségen. Intim, meghitt diner volt. Nagyon érdekes beszélgetést folytattam a francia követtel, aki igen aggódott, hogy a spanyol krízis Német- és Olaszországnak a Semlegességi Bizottságból — és ezáltal a közös politikából — való visszalépése következtében elmérgesedhet. A norvég követség kertjében a diner előtt és után is rendkívül szép volt és sokáig ültünk ott a félhomályban. Még 11-kor is világos volt.

Továbbá meghívót kaptunk a bolgár követség soirésjára, melyet a trónörökös tiszteletére adott. „Mindenki” ott volt és ez kellemes alkalmat szolgáltatott, hogy összes diplomáciai testületi barátommal találkozhassam.

A Külügyi Népbiztosság titkárával megjelent Madame Litvinov is és rögtön kiválasztotta magának Marjoriet, akivel egy bizalmas sarokba húzódott és hosszas beszélgetésbe bonyolódott. Utánad is érdeklődött és a leegyszerűsített angol nyelv alkalmazásával kapcsolatos tanulmányaid iránt. Többet is szeretett volna a nyári iskolában végzett munkádról tudni és megtudakolta azt is, mikorra szándékozol elérni a Wassar-College-en a tudományos fokozatot.

Vasárnap este az olasz követség diner-jén voltunk. Mind a követ, mind madame Rosso nagyszerűen festettek. Az egész kar lelkesedéssel beszélt arról a társaságról, melyet Te a követségen távollétünkben összehoztál. Sokat meséltek róla és dicsértek, hogy milyen jól elrendeztél mindent. Szemmelláthatólag nagy siker volt.

A napi események mind lázasabbak és kiélezettebbek. Ez illik például a Vörös Hadseregben lefolyt „tisztogató” akcióra, amely a moszkvai helyzetre kétségtelenül nagy hatást gyakorolt. Mindenesetre Moszkva oly vidám és gondtalan, mint a mai derűs júniusi nap; a város minden térten éppoly normális képet mutat, mint a Te ittlétedkor. A diplomáciai testületen belül természetesen mindenütt szakadatlan az izgalom és sugdolódzás; a teaasztalkák felett bizalmas pletykáik nagyítják az előttünk lefolyó eseményeket. Vannak, akik azt állítják, hogy a felület alatt tényleg erjedési folyamat megy végbe az orosz lakosság körében. De a valóság az, hogy a nyugtalanság egyelőre lecsendesedett. A lényeges kérdés: vajon a tábornokok agyonlövetése felbomlasztotta-e a hadsereg hűségét? Ha Sztálinnak sikerül a hadsereg hűségét a maga számára biztosítani, akkor politikailag még szilárdabban ül a nyeregben, mint valaha.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 július 1.

A szovjet kormány új, 4000 millió rubeles védelmi kölcsön kiadását teszi közzé, melyet 4%-os kamatozással 1957-ig kell visszafizetni.

Ez két okból érdekel engem: egyrészt rávilágít, milyen sokat költenek az oroszok fegyverkezésre — kétszer annyit, mint Anglia és Franciaország együttvéve. — Másrészt azt bizonyítja, hogy a munka „értéktöbbletéből” nyert, félrerakott tökének a haszonélvezetét meg kell fizetni.

Oroszország és japán

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ AMURI HATÁRVILLONGÁS ÜGYÉBEN

Moszkva, 1937 július 1.

Sir!

A japán követnek, Shigemicu úrnak június 29-én a külügyminisztériumban történt már említett tiltakozásaival kapcsolatban megbízható forrásból megtudtam, hogy Shigemicu követ, Litvinov és Sztomoniakov, Litvinov munkatársa között lefolyt tárgyalások rendkívül komolyak voltak. Mindkét fél részéről állítólag a legapróbb részletekre is kiterjedő aggodalmaskodás jellemezte őket s nemcsak a késő éjszakáig, hanem a hajnali órákig húzódtak.

Június 30-ának reggelén azt a hírt kaptam, hogy a japán követ valóságos ultimátumot intézett Litvinovhoz, melyben azt követelte, hogy a szovjetkormányzat vonja vissza csapattesteit a vitás szigetekről. Litvinov némi engedményt tett és végül azt javasolta mindkét fél vonja vissza csapatait, hogy a jogi kérdésekről való tárgyalásokat és vitákat egyáltalán meg lehessen kezdeni egy ottani fegyveres összecsapás veszélye nélkül. Japán mégis vonakodott hozzájárulni egy ilyen, mindkét fél részéről történő visszavonáshoz. Úgy látszik, a tárgyalás holtpontra jutott, miután Japán felállította a maga kategorikus követelését, mire Litvinov a mindkét fél részéről történő csapatvisszavonást javasolta, ami elől Japán elzárkózik és csak eredeti követelésének, a szovjetcsapatok kiürítésének teljesítését tartja szem előtt.

Június 30-a délutánján, még a tárgyalások újrafelvétele előtt összecsapásra került sor a felfegyverzett szovjet-őrségek és az amuri szigeteknél állomásozó szovjet őrhajók és ágyúhajók között, amikor is egy hajót elsüllyesztettek, egy másikat pedig — súlyos emberveszteségeket okozva — kikötésre kényszerítettek.

Aznap este a japán követ megint hosszasan tárgyalt a külügyi népbiztossággal, ezek a tárgyalások, mint értesültek, újra hosszan az éjszakáiba húzódtak anélkül, hogy megállapodásra jutottak volna.

Ez volt a helyzet július 1-ének reggelén.

Az Associated Press londoni hivatalán keresztül értesültem róla, hogy Tokióban a helyzetet rendkívül komolynak látják. Japánban a néphangulat igen izgatott és a japán kormányzat egyesített tanácsülésre hívja össze a minisztériumokat. A tokiói tőzsdét valószínűleg becsukják.

Bizonyára emlékszik, hogy 1937 március 26-ról kelt 152. számú táviratomban hírt küldtem Önnek a japán követtel volt tárgyalásomról.

Arra is emlékezni fog még, hogy washingtoni tartózkodásom alatt mind Önnel, mind az elnökkel beszélgettem a japán követtel folytatott tárgyalás jelentőségéről: akkor az elnök azt a tanácsot adta, hogy a miniszternek kellene döntenie, nem lenne-e tanácsos, ha Grow követ és én egy harmadik helyen találkoznánk és egymással megtárgyalnánk azokat a kérdéseket, melyek a két ország békéjét és egyetértését érintik.

A fenti események miatt és attól a meggyőződéstől áthatva, hogy egyik vagy másik fél esetleg külháborúra szánná el magát — és tekintettel azokra a rettenetes távlatokra, melyeket egy ilyen háború nemcsak a résztvevő hatalmak, hanem egész Európa, sőt közvetve az egész világ számára megnyit — elhatároztam, hogy mind a japán követtel, mind Litvinovval érintkezésbe lépek, a pontos helyzetképről bizonyságot szerzek mint magánember és nem hivatalosan azt a reményemet fejezem ki, hogy a háború veszélye bizonyára nem áll küszöbön. A japán követ azonnal válaszolt, egyben meghívott, hogy még egy órán belül keressem fel. Litvinov azt üzente, hogy örvendene, ha július 2-án fogadna.

Ki szeretném emelni, hogy a japán követnek a legvilágosabban kifejeztem, hogy egyéni kezdeményezésből jöttem, elsősorban a való helyzet megismerése végett. Ha továbbá azt a reményemet fejeztem ki, hogy ez a viszály nem fog válságot teremteni, mely háborús katasztrófába sodródhat, az semmiesetre sem történik kormányzatom nevében vagy annak utasításai alapján, mert semmiféle utasítást egyelőre nem kaptam.

Ahhoz a gyorsasághoz alkalmazkodva, mellyel az események lejátszódnak, ezzel a kezdeményezéssel vállaltam a felelősséget, hogy első kézből nyerjek betekintést az összefüggésekbe és azokról önt és az elnököt oly pontosan, ahogyan csak lehet, tájékoztassam és ezenkívül az a remény vezérelt engem, hogy hozzájárulok egy kényes helyzet kiegyenlítéséhez anélkül, hogy kezdeményezésem félreértésekre adna okot.*

―――

* Még később — 1938-ban — mondotta nekem Európában egy magasrangú japán tisztviselő, hogy kormányzata tudatosan akarta kipróbálni a Szovjetúnió ellenálló erejét és katonai teherbíróképességét. A vörös hadsereg távolkeleti katonai ereje és átütőképessége igen meglepte a japánokat.*

NAPLÓ

Moszkva, 1937 július 4.

Délután, július 4-ének ünneplése 5—7-ig tartó fogadással egybekötve. Az egész diplomáciai testület megjelent, ezenkívül 20 vagy 25 magasrangú szovjetképviselő, kezdve Litvinovtól, többek között Ulricli bíró, aki az összes tisztogató-pereket vezette, és madame Ulrich. Nagyon kellemesen elbeszélgethettem Litvinovval: nyíltan szóvátettem azt a visszahatást, amit a „tisztogatás” és a vörös tábornokok kivégzése az USA-ban és Nyugat-Európában keltett és megjegyzem, hogy ez feltétlenül káros hatással van a Szovjetúnió külföldi hírnevére, és ez bizonyos mértékben megingatta Franciaország és Anglia bizalmát Oroszország Hitler ellen kifejthető erejében.

Litvinov is ilyen nyíltan beszélt. Azt fejtegette, hogy e tisztogatás meggyőzhette a világ közvéleményét arról, hogy semmiféle árulás sem segíti többé a Berlinnel és Tokióval való együttműködés lehetőségét. Egy napon, a világ meg fogja érteni, hogy ami történt, szükségszerűen történt, hogy kormányzatukat a „fenyegető veszély”-től megmentsék; igen, ők valóban az egész világnak szolgáltak, mikor azt a nácik és Hitler világuralmának veszélyétől megőrizték, és hogy a Szovjetúnió erős védőbástya a nemzetiszocialista veszedelem ellen. Eljön a nap, mikor a világ fel fogja ismerni, hogy Sztálin micsoda kiemelkedő nagy férfi.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 július 4.

Megint a nemzetiszocialista szellemiség egy különleges megnyilatkozása. Azt képzelik, hogy ezzel az éppen Berlinből kiadott hírrel sikerük lehet — Buchholz püspököt Königsbergben három évi fogházra ítélték és három katolikus káplánt rövidebb börtönbüntetéssel sújtottak, mert „hangos beavatkozásukkal megzavarták egy, Corpus-Christi körmenetet;”. Hat katolikus hívőt ugyanakkor hattól tizenkét hónapig terjedő büntetésre ítéltek.

Katolikus papok, mint egy Corpus-Christi körmenet megzavarói — micsoda bohózat!

LEVÉL STEPHEN EARLYNEK

Moszkva, 1937 július 4.

A politika hullámai lassanként lecsillapodnak. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy az ítélkezés és a tisztogatás még folyik. Senki sem tudja, hogy milyen hatást gyakorolt a hadseregre. Csak az idő fogja ezt kideríteni. Máris nyilvánvaló, hogy a Vörös Hadsereg hűsége Sztálin iránt nem szenvedett csorbát. A kormányzat szilárdabb, mint valaha, mert jellegzetes gyorsasággal leszerelt minden lehetséges ellenséges vezérlő szervet. Sajnálatos amellett, hogy ez az ügy megingatta Nyugat-Európa bizalmát hadseregének és kormányzatának erejében, és ennek következtében a nyugateurópai demokratikus blokk is meggyengült és ez komoly dolog, hiszen a béke egyetlen igazi záloga a London—Páris—Moszkva tengely.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 július 7.

A Tass-iroda igazgatóját, M. Doletzkit a sajtóban a nép ellenségeként bélyegezték meg.

Egy igen tapasztalt moszkvai levelező a következő felvilágosítást adta a Doletzki-ügyről: Miután Doletzkit nyilvánosan, mint a nép ellenségét, a „tisztogatás” leleplezettjét bélyegezték meg, az azt jelenti, majdnem bizonyosan, hogy kivégezték. Doletzki a cári idők lengyel forradalmainak egyik veteránja volt. Rögtön, a Szovjetunió elismerése, Maxim Litvinovnak Roosevelt elnökkel folytatott washingtoni tárgyalásai után, látogatást tett az USA-ban.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 július 8.

A hírek szerint a hazaárulásért elítéltek között szerepelnek: Kaminszki, Rudzutak, Meslank (a Politbüro tagja), Karachan, Kresztinszky, Rosengolts, Osszinszki, Umschlicht és Stern is.

Kresztinszky Litvinov jobbkeze a külügyi népbiztosságon, felesége jelentékeny orvosnő és a párt hűséges tagja. Egész életét a moszkvai kórházakban ápolt asszonyok és gyermekekről való gondoskodásnak szentelte. Mindketten bebizonyították buzgalmukat a forradalomban. — Ettől természetesen még lehettek trockijisiták. Ezt a jelenlegi különleges helyzetben sohasem lehet tudni.

Rosengolts a külkereskedelem népbiztosa. Még pár hónappal ezelőtt diner-re voltunk hivatalosak vidéki házában. Meslank a Szovjetúnió egyik legtehetségesebb nemzetgazdásza. Az USA-ban is jól ismerik. A Szovjetúnió állami tervgazdálkodási biztosságának vezetője volt, aki az ötéves tervről szóló, a maga nemében klasszikus jelentést kiadta. Nemrégiben nevezték ki a nehézipar vezetőjévé. Mindenesetre tény, hogy a lélektan általános törvényei nem alkalmazhatók ezekre az emberekre és viszonyokra. Éppen komolyságuk és meggyőződésük őszintesége lehet forrása vétkeiknek. Hiszen az utolsó perben éppen az volt a kérdés, vajon Radek idealista politikai elképzeléseinek mártírja, vagy egyszerűen politikai bűnöző. Ez érvényes az összes fővádlottakra. Nem alakulhat ki egyéni álláspontom, tapasztaltabbakhoz kell folyamodnom.

A követségen Sandler, a svéd külügyminiszter fogadást rendezett. Litvinov elfogott és azt mondta, hogy Sandler arra törekszik, hogy a kisállamok megszabaduljanak a Népszövetség 16-ik cikkelyének kötelezettségétől, mely szerint közös akcióba kell lépniök az ellen a nemzet ellen, mely a Népszövetséget megtámadja. Keserűen panaszkodott, hogy ez a „német propaganda”; Sandler megint beleesett a német technika kelepcéjébe. Litvinov keserűen panaszolta: a „kollektív biztonság”, a támadó elleni egyetlen védekezés, megsemmisül és Hitler uralma megerősödik. Litvinov különösen azt emelte ki, hogy Sandler egyik főérve ez volt: a paktum 16-ik cikkelyének feloldása az USA-nak a Népszövetség mellé állását is megkönnyítené. Litvinov szerint az USA rokonszenvezik ezzel a tervvel. Kikérte a véleményemet, mire azt feleltem, hogy erre vonatkozólag nincsenek utasításaim és az ügy nem tartozik hatáskörömbe. Személyes véleményem csupán üres csemege. Az USA most nem akar fellépni a Népszövetség mellett, ami szerintem rendkívül sajnálatos, de tény és való. Arról is meg vagyok győződve, hogy az egészséges emberi értelem azt tanácsolja az amerikai népnek, hogy a biztonság egyetlen útja az európai államok összefogása a támadó nemzetek ellen. Litvinovot nagyon felháborította ez oly világos ügy tragikus elakadása. Hitler módszere egyiket a másik után félemlíti meg.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 július 9.

Pacelli bíboros erőteljes vádja a nemzetiszocialisták új északi vallása ellen a lisieaux-i Szent Teréz-templom felszentelése alkalmából:

„Egy hatalmas nemzet több templomában, melyeket istentelen vezetők fajistenítéssel akarnak megtölteni, a 80 esztendős pápa tiltakozása oly visszhangra talált, mint a szinaihegyi szózat, a személyes Isten, a testtévált ige imádására, az irántuk való szent feladatra szólítván őket…”

LEVÉL SUMNER WELLES
ÁLLAMTITKÁRNAK

Moszkva, 1937 július 10.

Kedves Sumnerem!

Nem fér hozzá kétség, hogy itt jelentős események játszódnak le. A felszínen nyugalom uralkodik. Az utca képén és az embereken nem ismerhető fel semmiféle változás, de állandóan új hírek keringenek magasrangú személyek elítéléséről, néhány hír megerősítetten, de igen sokhoz nem fér kétség.

Az időjóslat nem olyan egyszerű. A lejátszódó események tényezői között sok az ismeretlen. Ehhez tartozik a külháború és az orgyilkosság veszélye. Ha egyik vagy másik fellép, felborítja a mérleget és halomra dönt minden számítást. Ha a hadsereg hű marad Sztálinhoz — és minden jel erre mutat —, akkor a mostani (kormányzat még biztosabban ül a nyeregben, mint azelőtt.

Sokat jelent, hogy Franciaország elvesztette-e bizalmát orosz szövetségesének erejében. Nagy benyomást tett rám, hogy Angliában az a vélemény vált általánossá, hogy nagyon szomorú lenne, ha a benső nehézségekkel küzdő Franciaországra és a jelenleg vajúdó, szintén belső nehézségekkel, küzdő Oroszországra kellene támaszkodni.

Az Oroszország erejéről kialakult általános vélemény három hónap óta tökéletesen megváltozott; és nemcsak a kormányzat politikai erejéről, hanem a Vörös Hadsereg átütőképességéről is. Nem lepne meg azonban, ha három hónap múlva az inga megint ellenkező végletbe lendülne át — olyan gyorsan peregnek le az események. Oroszország talán nem volt olyan erős, mint azt három hónappal ezelőtt gondolták, de semmi esetre sem olyan gyenge, mint azt ma hiszik.

Az ország emberanyaga határtalanul nagy. Ebben a népben bámulatos erő izzik eszmei elképzelések követésére és egy ügyért való teljes odaadásra. Ehhez még hozzájárul, hogy az ország felmérhetetlenül gazdag. Sok bámulatosat mutatott már fel ez az ország.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 július 13.

Meg kell hagyni, hogy a kormányzat makacsul kutatja fel a „benső támadók” — mint Litvinov nevezi — fészkeit.

Moszkvában elterjedt hírek szerint 61 személyt a Távolkeleten agyonlőttek. Vezetői és tagjai voltak egy trockijista japán-német kémszervezetnek, mely a Távolkelet vasúthálózatain működött és rendszeresen kémkedett egy idegen hatalom javára.

LEVÉL EKAY LEÁNYOMNAK

Moszkva, 1937 július 14.

Kedves Ekay!

Leveled éppen aznap érkezett, mikor megint nemzeti ünnep volt a Vörös-téren. Az ifjúság sportnapját ünnepelték rendkívüli látványosságokkal egybekötve. Sztálin és az összes népbiztosok ott ültek a Kremllel szemközt levő páholyukban, a Lenin-mauzóleum felső sarkánál. Mi ugyanazokról a diplomaták részére fenntartott helyekről szemléltük az ünnepséget, ahonnan Te is nézted a májusi díszfelvonulást. Anyáddal arról beszéltünk, milyen kár, hogy nem láthattad ezt a parádét, mely a maga nemében csodálatos és lenyűgöző volt.

Ragyogó tavaszi nap. Mindenütt vörös lobogók, különböző nagyságú jelképek, Sztálin-fejek stb.

A négyszögű térség három oldalán 3—400 férfiból és nőből álló csoportok sorakoznak fel, de a térnek majdnem a fele különböző felvonulások és tornamutatványok számára szabadon marad.

A díszcsapatokban és a mutatványokban majdnem annyi leány vett részt, mint fiú — a „lángoló ifjúság”. És micsoda szép ifjúság! Mind sötétbarnára sülve, legtöbben csak fehér shortban és színes trikóba öltözve. Minden csapat más színeket viselt. Egyeseken Jansen-öltöny volt, másokon rendes tornaruha. Minden lehető kombináció felmerült — kék és fehér, piros és fehér, narancs és fehér, világoskék és sárga, stb. Szép látvány volt. Ezenkívül láttuk még a katonák ezreit barnárasülve, kopaszra nyírt fejjel, kék shortban és fehér cipőben. Két- vagy háromezer, a Szovjetúnió különböző részeiből való tornász egész különlegesen tarka képet nyújtott, legtöbben Ukrajnából, a Kaukázusból és a keleti részekből jöttek ide. Utóbbiak fúvó- ós ütőhangszereket hoztak magukkal és fegyvertáncukat és mindenfajta más keleti táncmutatványukat és felvonulásukat vad, primitív zenével kísérték. A színes arcok és a táncok egész eredetiek voltak és exotikus látványt nyújtottak. Ez az ünnepség mintegy 4 óra hosszat tartott. Számításom szerint 40—50.000 ifjú és leány vett részt benne. Mindenféle virágjátékokra is sor került, a harangvirágok voltak túlsúlyban. Te tudod, hogy a virágoknak micsoda kultusza van itt.

Az egyes szakaszok a legkülönbözőbb sportágakat mutatták be. Még síelők is voltak, — legalább 500 férfi — akik az aszfalton lejtettek.

Másutt keresztgerendákon a tornászok akrobata szaltókat mutattak be. Egy mutatvány 40 vagy 50 fiúból és leányból állott, akiknek gyakorlatai közben a lécek tovább mozogtak.

Végeredményben egyike volt a legszebb és legjelentősebb látványosságnak, melyeket valaha is láttam. Természetesen a nap is pompás volt és a fiatal testek csodálatos, tökéletesen kiképzett szépsége is megtette a magáét, hogy a látványosságot valami egészen különlegessé varázsolja.

NAPLÓ

Moszkva, 1937 július 16.

Egész nap dolgoztam, hogy hivatali íróasztalomat rendbehozzam. Este diner volt Charles Natter (Associated Press) tiszteletére, aki Spanyolországba megy. Mindannyian nélkülözni fogjuk. Minden, tiszteletünket és csodálatunkat kiérdemelte. Étkezés után filmelőadás, melyen — mint rendesen — az egész kar jelen volt. Mondschein-szonáta, Paderevszkivel.

JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A SZOVJETUNIÓVAL KÖTÖTT
KERESKEDELMI SZERZŐDÉS MEGÚJÍTÁSÁRÓL

Moszkva, 1937 július 16.

Sir!

Rögtön, a hivatalos sürgöny kézhezvétele után, magánbeszélgetést folytattam Litvinov népbiztossal a fent jelzett alkalomból. E beszélgetés leírását a hivatalos aktákhoz csatolom.

Megmagyaráztam, neki, hogy a Szovjetnek érdeke, hogy az USA-ban való bevásárlási kötelezettségét a múlt évihez viszonyítva, lényegesen emelje, úgyhogy az összeg ne maradjon negyvenmillió dollár alatt. Litvinov, úgy látszik, elfogadta érveimet, jegyzeteket készített és kijelentette, hogy bár a kereskedelmi szerződések nem tartoznak rá, megbeszéli az ügyet az illetékesekkel és behatóan tájékoztatja őket azokról a mozzanatokról, melyeket előtte feltártam.

Aztán beszélgetések folytak Neymann és Rosenblum urakkal, a külügyi népbiztosságtól és Kaminszki úrral, a külkereskedelmi népbiztosságtól, azzal a célzattal, hogy az ügyet minden részletében alaposan megtárgyaljuk. Miközben ezeket a tárgyalásokat Mr. Hendenson, Mr. Kennan és Mr. Dunbrow lefolytatták, személyesen beszéltem Litvinovval és kétszer Neymann úrral. A beszélgetések tartalmát összefoglaló emlékiratokat mellékelve küldöm. Július 15-én megint összeültünk a külügyi népbiztosságon egy ilyen megnyugtató jellegű konferenciára, melyen orosz résziről Neymann, Rosenblum, Kaminszki és Vinogradov urak vettek részt és ahol kívülem még Mr. Kennan is jelen volt. Az eredményt a július 16-án d. e. 11-kor kelt 176. sz. táviratban közöltem Önnel. A párt és a kormányzat tisztogató akciója és a Vörös Hadsereg tábornokainak agyonlövetése és a külföldiek ellen irányuló gyűlölet miatt szerencsétlen dolog, hogy a kereskedelmi szerződés felújítására vonatkozó tárgyalások éppen erre az időszakra esnek.

Most egy olyan időszakhoz érkeztünk, amikor mindent elértünk, amit csak akartunk. Kellemesen meglepett bennünket az az előzékenység, melyet e férfiak részéről az U. S. A. irányában tanúsítottak, holott egyébként a külföldiekkel szemben most nagyom gyanakvóak és elutasítóak. E tárgyalások folyamán minden ponthoz hozzájárultak — kivéve az exportzáradékhoz. E ponthoz fűződő következetes makacsságuk mögött valószínűleg két motívum húzódik meg: először is az amour-propre egy bizonyos fajtája kormányzatuk nevében, másodszor pedig az a körülmény, hogy a tárgyalásokkal kapcsolatban sikert kell felmutatniok a külföld előtt.

E tárgyalásokkal kapcsolatban rá szeretnék mutatni Mr. Henderson, Mr. Kennan és Mr. Dunbrow nem mindennapi teljesítményeire. Sem energiát, sem időt nem kímélve, azon fáradoztak, hogy az ügyet mind hamarabb elintézzék és mindhárman tanúságot tettek tehetségükről és finom ítélőképességükről.

LEVÉL STEPHEN EARLYNEK
A KERESKEDELMI MEGÁLLAPODÁSRÓL

Moszkva, 1937 augusztus 10.

A kereskedelmi megállapodás kérdésében derék munkát végeztünk Cordell számára —, ami nem volt könnyű dolog. Itt a „tisztogatási akció” következtében nagy zűrzavar uralkodott. Ez meglassította tárgyalásainkat és valóban sikert jelent, hogy az amerikai áruk vásárlási kötelezettségét 33½ %-al sikerült felemelnünk a következő évre. Ez különösen akkor fontos, ha meggondoljuk, hogy Nagybritániának csak egy félesztendővel ezelőtt sikerült egy 50 millió dollár értékű üzletet létrehoznia, amit hosszú lejáratra és alacsony kamatláb mellett kölcsönzött a Szovjetúniónak.

Megelégedéssel tölt el, hogy sikerült itt valamit nyélbe ütnöm. Kínos lelkiismeretességgel igyekszem betartani az elnök utasításait. Mégis sikerült elérnünk annyit, hogy Oroszország kifejezett rokonszenvvel kezel bennünket, melyet a magunk részéről természetesen a legmelegebben viszonozunk. Ez egy napon bizonyos távolkeleti fejlődményekkel, vagy talán Európával kapcsolatban is jelentőséget nyerhet, — ki tudja!

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

1937 április 5―június 20

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

NAPLÓ

New York, 1937 április 5.

Megjöttem New Yorkba. Első látogatásom régi barátomnak, House ezredesnek szólt, akit nem a legjobb karban találtam. Leszűrődött bölcsessége és széles látóköre mindig nagy hatást gyakorolt rám. Örömét fejezte ki, hogy az elnök engem kért fel a moszkvai nagykövetség vezetésére. Oroszország az elkövetkezendő világ egyik legnagyobb erőtartaléka, mindannak, ami ott történik, döntő hatása lesz a világ sorsának további alakulására, főképpen a világbékére. Megfizethetetlen beccsel bír számára, hogy személyes tapasztalataim alapján ítéletemet hallhatja a szovjet kormány valódi erejéről, vezetőiről és hadseregéről. Európában és Amerikában rengeteg előítélet akadályozza, hogy az embereknek tiszta képük legyen Oroszországról és ez nagy hiba. Rossz ítélőképességről tanúskodik és természetesen merőben hamis távlathoz vezet, ha előítéletektől és nem a tényektől vezettetjük magunkat. Amerikai szempontból cseppet sem közömbös, a japán kérdés miatt is fontos az orosz viszonyok megismerése és értékelése. Sajnálja, hogy Dodd elvesztette befolyását Berliniben. House szerint a diplomatának az a legjobb és leghasználhatóbb típusa, aki állhatatosan és rendíthetetlenül tudja képviselni saját országa célkitűzéseit és eszményeit, de egyúttal felismeri, hogy egyik legfőbb feladata abban áll, hogy azt a kormányt, amelynél akkreditálva van, saját állama, főképpen pedig a világbéke érdekében befolyásolja. Súlyos hiba az, ha olyan viszony alakul ki a diplomata és állomáshelyének kormányzata között, hogy ott semmit sem tud elérni. Dodd tehetséges koponya, emelkedett szellemű ember és ő, House ezredes, a maga részéről nagyon sajnálja, hogy látnia kell, milyen hamisan fogja fel Dodd küldetését. Annálinkább bántja ez, mert ő maga volt az, aki az elnöknél beajánlotta. Az ezredes hozzátette: nagyon örül, hogy az elnök engem arra kért, hogy mindjárt oroszországi küldetésem után Németországba menjek. Véleménye szerint még mindig nem lehetetlen, hogy Németország, Anglia és Franciaország között olyan tárgyalási alapot találjanak, amely mégis csak megmenti Európa békéjét. Ennek a lehetősége természetesen egyre csökken és a helyzet napról-napra kiéleződik. Tragikus és siralmas tény, de, sajnos, szembe kell nézni vele: a háború elkerülhetetlen, ha valami új nem történik. Eszmecserénk nagyon megörvendeztetett; felújítottuk régi emlékeinket is Wilson elnökségének idejéből. Még most is nevetnünk kellett, amikor felidéztük, miképp csatlakoztunk mi ketten Wilsonhoz, amikor Wilson a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság tagjait kiválasztotta. „Emlékszik, Davies, mikor Wilson azt mondta: Nem kell jogász ebbe a bizottságba, ezek minden jót elrontanak. Sajnálom Davies, hogy maga jogász, de magának a bizottságban van a helye.” S Wilson szinte remegett a nevetéstől. Nagyon értékelem, hogy House ezredes, annak ellenére, hogy Wilsonnal később élesen összekülönböztek, negyedszázad óta, mióta ismerem, tudomásom szerint, soha egy barátságtalan szót nem mondott nagy főnökéről.

Látogatásom után azonnal Washingtonba utaztam, hogy a külügyminisztériumnak azonnal jelentést tegyek.

NAPLÓ

Washington, 1937 április 6.

Cordell Hull államtitkárnak, azonnal Washingtonba való megérkezésem után, kimerítő és részletes jelentést tettem. Kielégített, hogy az államtitkár „a kemény munkáról, amelyet missziómra áldoztam” és kezdeményezéseimről nagyon kedvezően nyilatkozott, nyilván különösen annak örült, hogy nem rettentem vissza az ország belsejébe tett hosszú utazásoktól, hogy személyes tapasztalataim alapján önálló ítéletet formálhassak a Moszkván kívüli állapotokról is.

Bőkezűen mérte a munkámat magasra értékelő elismerő megjegyzéseket.

Az estét George és Mary Holmes-szel, Steve és Helen Early-val. Harry Hopkins-sal és Jesse és Mrs. Jesse Jones-szal töltöttem. George ragaszkodott hozzá, hogy jelen legyek a fesztelen együttléten. George teljesen elemében volt, szokása szerint a „közvélemény szavát” produkálta, úgy, hogy az összes jelenlevőkről alaposan leszedte a keresztvizet. Nagyszerűen elszórakoztatott bennünket. Harry Hopkins és Jesse Jones főleg Oroszország iránt érdeklődött. Mesélnem kellett, különösen, az érdekelte őket, hogy mit tartok „személyes élményeim alapján” az orosz gyáriparról.

Szemmelláthatóan hitetlenkedtek elbeszélésemben. Még hat hónap előtt én is nehezen hittem volna el mindazt, amit tapasztaltam, helyesebben nem hittem volna el, ha nem láttam volna saját szememmel.

NAPLÓ

Washington, 1937 április 7.

Az elnök hivatalos szobájába hívott meg lunch-re. Részleteket beszéltem el neki a nagy iparvidékeken tett utazásomról, a Radek hazaárulási perről és általában az orosz állapotokról. Főként a per érdekelte, a részletekre vonatkozó számos kérdést tett fel. Leginkább az a vád foglalkoztatta, hogy a vádlottak hazaáruló összeköttetést tartottak fenn Németországgal és Japánnal. Benyomásaimat akarta tudni a bírákról, az államügyészről és a törvénykezési eljárásról.

Nagyon értékesnek ítélte Ukrajnában, le a Donyec-medencéig tett utazásomat és az ottani gyáriparokról küldött jelentéseimet, mert ilymódon sokkal könnyebben meg tudja ítélni Oroszország meglévő és a jövőben valószínűleg kibontakozó erejét.

Az általános európai válságra való tekintettel azt tanácsolta, hogy ittartózkodásom alatt, amennyire csak lehetséges, alaposan tanulmányozzam az európai békekilátásokkal kapcsolatos, Németországra vonatkozó jelentéseket.

Az elnök elmondta nekem, hogy Luthernek, Németország nagykövetének Berlinbe való hazatérése előtt, egy diner alkalmával kifejtette leszerelési terveinek részleteit, amely azon alapult, hogy egy nemzetnek sem lenne joga oly fegyvereket előállítani, amelyek egy ember vállán elhordható fegyvereknél nehezebbek. Egyedül ez a megszorítás megakadályozna mindent támadást a szárazföldön és messzemenően szolgálná a béke megóvását. Kérte Luthert, hogy Berlinbe való érkezése után terjessze kormánya elé ezt az elgondolást. Úgy vélte, hogy ha Berlinen Moszkva felé utaztamban áthaladnék, figyelmet szentelhetnék terve sorsának.

Az elnök ezután azt fejtegette, hogy Németország minden eddigi arányokat és elképzeléseket felülmúló gépiesített hadiszervezetet készít elő. A teljesen gépiesített német hadiszervezet egészen új tényezője lesz a hadviselésnek és nagy veszélyt rejt magában, mert a hadvezetés merőben új módját fogja feltételezni. Kért arra, hogy ha németországi ügyekkel foglalkozom, különösen szemem előtt tartsam ezeket az előkészületeket.

Rendkívül érdekelte a német köz- és magánadósság nagysága és mindkettő viszonya a teljes nemzeti vagyonhoz és jövedelemhez; hasonlóképpen a magánosok és vállalatok adóterhének nagysága, és hogy milyen nagyok a fegyverkezésre és a háború előkészítésére fordított kiadások a nemzeti jövedelemhez viszonyítva. Biztosítottam, hogy amilyen messzemenően csak lehetséges, tájékozódni igyekszem a külügyminisztérium anyaga alapján.

Az elnök borúlátásra hajlik, de még mindig reméli, hogy esetleg ellene lehet szegülni az áradatnak és találni olyan alapot, melyen Hitler, Nagy-Britannia és Franciaország megegyezhetnek, úgyhogy a háború megakadályozható lenne.

Úgy hallom, Dodd kitart állomáshelyén és Berlint nem kívánja elhagyni. Ha nem mond le, nem sokat tehetünk a megegyezés előkészítése érdekében. Az események torlódnak. Nagyon nehezein megfékezhető erők szabadulnak el. Mindjobban kiéleződnek az ellentétek és az ellenszenvek, amelyek részben személyes színezetűek. Nagyon jellemző erre Schacht elkeseredése Anglia úgynevezett makacssága miatt. Azt hiszem, nem sok reményem lehet arra, hogy eredményesen kíséreljem meg az elnök elgondolásainak érvényesítését, ha csak nem történik valami váratlan, kedvező esemény. A vállalkozás meglehetősen kilátástalan, Berlin cseppet sem kívánatos állomáshely. Ha háborúra kerül sor, ezek a poroszok, akik nagyon fennhéjázóak tudnak lenni, alaposan elkeseríthetik annak az életét, akit nem állhatnak.

Örülök, hogy az elnök szokatlanul jókarban van, miképpen csinálja ezt fantasztikus elfoglaltsága és túlterheltsége mellett, valóban megoldhatatlan rejtély.

NAPLÓ

Washington, 1937 április 8.

Megkezdtem munkámat a külügyminisztériumban, abban a szobában, amelyet a szabadságos nagykövetek részére tartanak fenn. Flack, aki „Németország íróasztalánál ül, igen előzékeny. Teljesen ismeri az anyagot, nagy forrásanyag áll a rendelkezésére, értesülések szerzésére; nagyon sok hasznos németországi anyagot hozott nekem, főként jelentéseket. Egész nap ezen dolgoztam.

NAPLÓ

New York, 1937 április 12.

Bob Field barátom közölte velem, hogy House rossz állapotban van. Ezért megbeszéltem Bob-bal, hogy együtt felkeressük az ezredest. Ágyban találtuk legyöngülten és fáradtam. Azonban elméje ragyogott, mint a dollár. Hármasban hosszasan elbeszélgettünk a németországi helyzetről. Az ezredesnek nagyon a szívén feküdt hogy Dodd vonuljon vissza Berlinből, még mielőtt nem késő. Nézete szerint az európai események oly gyorsan torlódnak, hogy rövidesen elkésik az, aki bármiképpen is „ár ellen akarja vitorláit feszíteni”.

Ennek ellenére az az érzése, hogy még mindig össze lehetne egyeztetni az angolok, a franciák és Hitler szempontjait, hogy kölcsönös engedményekkel a háború elhárítására alapot találjanak — azonban egy negyediknek érteni kellene hozzá, hogy a feleket okosan és tapintatosan összehozza. Életbevágó fontosságú, hogy Európa és a világ békéjét, ameddig csak lehet, megőrizzük, semmit sem szabad elmulasztanunk arranézve, hogy megakadályozzuk az új nagy európai háború kitörését, mert az új világháború mindnyájunkat magával ragadna az örvénybe. Viszont Dodd nem segítheti elő a válság megoldását, mert belement a mai helyzetbe. Teljesen rokonszenvezik Dodd személyes álláspontjával és nagyon megérti a nácik iránti ellenszenvét, sajnos, azonban ez a túlságosan egyértelmű magatartás okozta, hogy Dodd nem vetheti többé eredményesen latba személyi befolyását. Saját világháborús tapasztalatai alapján meggyőződése, hogy egymással élesen szembenálló felek álláspontját csak egy bölcs közvetítő hozhatja egymáshoz közelebb, aki mindegyik féllel külön tárgyal és ilymódon ért ahhoz, hogy megtalálja azt a közös alapot, amelyen összetalálkozhatnak. A helyzetet mérlegelve, azt tanácsolná, hogy Bob Field-t küldjük Németországba, beszéljen Doddal és közölje vele az ezredes nézeteit. Bob Field nagyon tehetséges. A háború előtt mint amerikai cserediák tanult angol egyetemeken. Texasból származik és az ezredes, akivel együtt dolgozott a háború alatt és a háború után, mindig nagyon pártfogolta. Jellemének és tehetségének egyformán köszönhette, hogy kezdettől fogva teljesen élvezte House bizalmát. Kértem azonban az ezredest, hogy tekintsen el ettől. Nem akarom, hogy Dodd-ot ez a közbelépés döntésre kényszerítse. Azonkívül félek attól, hogy már úgyis elkéstünk.

NAPLÓ

Washington, 1937 április 15.

Egész nap az államtitkárságon dolgoztam.

A kereskedelmi államtitkár, Daniel Roper — régi barátom — felhívott és azt kérdezte: átjönnék-e, hogy éppen ülésező „szűkebb üzleti tanácsa” előtt beszéljek. Természetesen szívesen megígértem. Az amerikai üzleti élet vezetői gyűltek össze dolgozó szobájában, köztük számos régi barátom. Beszámoltam nekik oroszországi és általában európai tapasztalataimról. Frissen és teljesen, nyíltan beszéltem. Mondanivalóim lényege az volt, hogy mindegy bármily magasak is adóink — még mindig nem ismerjük azokat a súlyos bajokat és gondokat, amelyek az európai üzletember és általában Európa népességét terhelik. Nemcsak az adóteher nehezedik rájuk hasonlíthatatlanul súlyosabban mint miránk, hanem az a páni félelem is, amelynek a légkörében élnek. Azok után, amit Európában láttam, mindig csak örülni fogok, hogy az Egyesült Államok adófizető polgára vagyok, bármily magasak is az adók, amelyeket nálunk most szednek és örülni fogok, minden teher ellenére, annak, hogy az Egyesült Államok törvényeinek védelme alatt állok.

NAPI JEGYZET

Washington, 1937 április 22.

Elképesztő, mily nyíltan közlik a világgal a nácik hódító terveiket. A német hírügynökség közli, hogy 600 fiatal délnyugatafrikai német, akik Berlinben tanulják ki mesterségüket, „délnyugatafrikai közösségbe” egyesültek és hűséget esküdtek Hitlernek. Mint mondják, a „közösség” szolgálatára kell nevelni őket, hogy hazájukba visszatérve, az ottani „német közösség” élére tudjanak állni. Vagy óriási blöff ez, diplomáciai sakkhúzás céljaira, vagy kétségbeejtő veszélyt jelent az egész világ népközössége számára.

NAPLÓ

Washington, 1937 április 25.

Harold Wilkie a Wisconsin egyetem szenátusának tagja jött ide, hogy megbeszélje velem az orosz képek és ikonok átadását, amelyeket a Wisconsin-egyetemnek ajándékoztam. Az elnök és mrs. Roosevelt érdeklődtek a képek iránt, tudatták, hogy szeretnék megtekinteni őket és ezért a „Fehér Ház keleti szobájában” lesznek kiállítva.

Miután az elnök vendége, régi barátom Charles R. Crame kíséretében megtekintette a képeket, ragaszkodott hozzá, hogy Marjorievel nála teázzunk második emeleti magánfogadó szobájában. Az elnök tetszését főleg a havas tájképek nyerték meg.

NAPLÓ

Washington, 1937 április 28.

Lunch az elnökkel a Fehér Házban dolgozó-szobájában. A rendelkezésre álló legbiztosabb adatokat sorakoztattam fel előtte Németország háborús készültségéről. Nem egy jel, mondta az elnök, arra mutat, hogy Németország gazdasági, ipari és pénzügyi ereje sokkal nagyobb, mintsem azt bizonyos körök vádjaitól befolyásoltan, elgondolják. Németország erősebb, mint ahogy azt általában feltételezik. A helyzet alakulása az elnököt nagyon leverte. Kijelentette, hogy a háború elkerülhetetlennek látszik. Ennek ellenére, ameddig erre egyetlenegy lehetőség kínálkozik, mindent, ami csak az erőnktől telik, meg kell tennünk elhárítására. A háború a számunkra éppoly végzetes lenne, mint Európa és az egész világ számára. Beszélt a balkáni helyzetről, a Kisantantról, mint a háború megelőzésének esetleges eszközeiről és mint háború esetén számbajövő katonai tényezőkről. Úgy vélte, hogy jó gondolat volna, ha én a különböző, Oroszországgal határos országokat, amelyek valószínűleg a hadi zónába kerülnek, nyáron meglátogatnám és jelenteném benyomásaimat Dodd immár lemondásra gondol és az elnöknek az a kívánsága, hogy mérlegeljem Berlinbe való áthelyezésemet.

NAPI JEGYZET

Washington, 1937 április 29.

Négy katolikust, köztük egy Rossain nevű papot, az úgynevezett néptörvényszék Berlinben „hazaárulás előkészítése” miatt hosszú börtönbüntetésre ítélt. A pap 14 évi fegyházat kapott. Kommunistákkal való összeköttetést bizonyítottak rá — új válfaja a hazaárulásnak!

NAPLÓ

Washington, 1937 április 29.

Hosszú konferencia Hull államtitkárral; pontosan ugyanaz az álláspont alakult ki, mint az elnökkel folytatott megbeszéléseim folyamán. Pionir őseink és Tennessee hegyi népeinek egyenessége, világossága és erkölcsi ereje él tovább a nagy államtitkár jellemében és gondolkodásában. Mély erkölcsi felháborodása az elkövetett igazságtalanságokon és gondosan mérlegelő ítéleten alapuló meggyőződésének ereje, szelídséggel és türelemmel párosulva, a legfinomabb amerikai jellemvonások, amelyekkel még egyáltalán rendelkezünk.

A nap hátralevő részét jelentések megbeszélésével, Williamsonnal és Wallace Murray-vel töltöttem. A szakértők közlései után, úgy tűnik nekem, hogy a Kisantant (Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia) összeomlóban van. Ha ez bekövetkezik, úgy ez komoly baj, mert ezek a kis államok a béke bástyái, háború esetén pedig a németellenes arcvonal komoly erősségei lehetnek. Murray nézetei mély benyomást tettek rám. A balkáni helyzetet valószínűleg jobban ismeri, mint bárki Washingtonban. Sok időt töltött a Balkánon diplomáciai szolgálatban és éles, kiegyensúlyozott ítélőképességgel rendelkezik.

NAPLÓ

Washington, 1937 április 30.

Az egész napot az államtitkárságon munkában töltöttem. Késő délután hosszú beszélgetést folytattam Summer Wellessel. Kivételes bölcsessége és tiszta ítélete mindig lenyűgöz. Gyökerében ismeri az európai helyzetet és az a sajátságos, hogy minden európai történés és lehetőség mérlegelésénél számbaveszi mindkét Amerikát, tehát mindig azt kutatja, hogy ezek az események milyen hatást gyakorolnak mind Délamerikára, mind a mi saját politikánkra és gazdasági jövőnkre. Az államtitkárnak, az elnöknek, s nem kevésbé egész országunknak kivételesen nagy szolgálatot tett.

NAPI JEGYZET

Washington, 1937 május 1.

Hitler, hír szerint, új érdemrendet alapított „Német Sasrend” néven oly külföldiek számára, akik Németországnak szolgálatot tettek.

Hitler azt is bejelentette, hogy a német nép összes gyermekeit az állam veszi védelmébe, hogy új német férfiakká és nőkké nevelje. „Ha egy gyermek 10 éves, még nincs érzéke előkelő születés vagy ősök iránt; éppen olyan mint a többi gyermek”, jelentette ki Hitler. „Ebben a korban fogjuk átvenni őket, hogy új közösséget alkossunk belőlük és 18 éves koruk előtt nem fogjuk őket kezünkből kiengedni. Ekkor a párt, az SA és SS vagy más alakulatok tagjai lesznek, vagy rögtön dolgozni fognak és a munkásfrontba vagy a munkahadtestbe lépnek be, majd 2 éves szolgálatra a hadseregbe. Ha ez sem formál belőlük nemzetet, akkor semmisem segít rajtuk.”

Kijelentette, hogy feltétlenül megköveteli a vak engedelmességet. Az egyénnek meg kell hajolnia vagy meg kell törnie. Ezután hozzátette: „Nem tűrhetjük, hogy bármely oldalról is aláássák feltétlen tekintélyemet”.

Egyre világosabbá válik, hogy Hitler semmiképpen sem befolyásoltatja magát a kereszténység humanitárius és békeszerető eszméitől és nemcsak a német nép, hanem a világ urává akar lenni.

NAPLÓ

Tengeren, 1937 május 5.

Félórával éjfél után elutaztam a Bremen hajón.

Walter Duranty kijött a hajóhoz, hogy istenhozzádot mondjon nekünk.

Néhány napig a koronázási ünnepségekre Londonban maradunk.

NAPLÓ

London, 1937 május 21.

Webb Miller az United Press európai igazgatója és a feltűnést keltett „I found no Peace” (Nem találtam békét) szerzője pár órára meglátogatott Spanyolországból, „az emberi hús bűzéből”, ahogy kifejezte magát, tért vissza. Éppen úton volt Moszkva felé és engedélyt szeretett volna szerezni ahhoz, hogy csatlakozhasson ott az északsarki repüléshez. Kérdezte, hogy a szovjet kormánynál tudnék-e ebben az irányban segítségére lenni. Természetesen megígértem, hogy mindent megteszek és ezt meg is akarom tartani.

Este a Ritzben vacsoráztunk Mrs. Dwight Morrow-val, Lindberg ezredes is ott volt és fiacskájáról beszélt nekünk, aki május 12-én született. Érdekes esetet is adott elő, amely egy diner-en történt, Göring házában Berliniben: Göring kedvenc nöstényoroszlána, amelyet háziállatként tart, egy társasegyüttlét alkalmával a szalonban játékos kedvében tönkretette Göring egyik ragyogó egyenruha kreációját.

NAPLÓ

London, 1937 május 25.

Hosszú és örvendetes beszélgetés Llyod George-al, valamint lord Daviessel a New Commonwealth (Szövetség a világ igazságos rendjének megvalósítására) elnökével. Ez az egyesület nagy munkát fejt ki a nemzetközi béke fenntartása és állandósítása érdekében. Lord Davies igen gazdag ember, vagyonát úgyszólván teljesen a háború elhárítása ügyének szenteli, ő a komoly munkát végző szövetség igazi lelke és hajtó ereje. Ma nagy lunch-ön vettünk részt, amelyet a New Commonwealth Winston Churchill tiszteletére adott.

NAPLÓ

London, 1937 március 26.

Mr. és Mrs. Winston Churchill lunehre hívott meg Marjorievel, elragadó városi lakásukba. A falakon mindenütt kitűnő olajfestmények, mrs. Churchill elárulta, hogy férje festette őket. Kedves szórakozása az olajfestés és kis sziklakertek építésé. A lunchön sok európai diplomata is jelen volt. Feketénél Churchill nagyon érdeklődött a szovjetkormányzat nevezetes tisztogató akcióiról. Kérdésekkel halmozott el. Őszintén feltártam előtte is a valót, úgy ahogy átéltem. Beszámolóm szemmelláthatólag meglepte a diplomatavendégeket. Tárgyilagos megállapítások a Szovjetunióról itt ellenkeznek a jómodorral, oly nagy az előítélet. Churchill meglehetősen tartózkodó a kommunisták irányában. Állítólag néhány keserű tapasztalatot szerzett. Ennek ellenére igazságos és tárgyilagos, a tények alapján akar ítéletet formálni. Ő határozottan azok közé tartozik, akiknél nem a „vágy a gondolat atyja”. Vázoltam előtte a tényállást és a Szovjet szempontjait, s a Szovjetúnió vezetőségének a tisztogatási akcióval kapcsolatban felhozott érveit. Churchill kijelentette, hogy közléseim alapján a Szovjet eseményeiről kialakult képe egészen megváltozott. Kérdéseket tett fel a szovjetiparról és a vörös hadseregről. Kár, hogy ennek az embernek nincs nagyobb szava a kormányban. Egyike azoknak a nagyon keveseknek, akik talán a békét még egy időre biztosítani tudnák. Kivételes ember benyomását tette rám.

NAPI JEGYZET

London, 1937 május 30.

Egyre újabb áldozatok!

Berlinben a rendkívüli törvényszék a „komoly bibliakutatók” szektájának negyvenkét egykori tagját ítélte börtönbüntetésre, azzal az indokolással, hogy „vallásos cégér alatt sötét politikai célokat akartak megvalósítani.”

NAPLÓ

London, 1937 június 1.

Bingham nagykövettel együtt Majszki orosz nagykövet hívott meg lunehre. Rajtunk kívül még csak Mme. Majszki volt jelen. Binghammel együtt mindketten az én ösztönzésemre megkíséreltük, hogy Majszkinak megmagyarázzuk: a Szovjetúniónak, mint a világ második legnagyobb aranytermelőjének, fontos gyakorlati érdeke, hogy Morgenthau államtitkárral az aranypiac és az aranyárak alátámasztásán közreműködjék és ezzel biztosítsa a világkereskedelem és a világforgalom szilárdságát. Arról volt szó, hogy meg nem erősített állítások szerint Oroszország a tavasszal roppant hajórakomány aranyat dobott az amerikai piacra, de mindenesetre eleget ahhoz, hogy nyomja a newyorki piacot. Megemlítettem Majszkinak, hogy erről már beszéltem Litvinovval és igyekeztem vele megértetni, hogy nyilvánvalóan Oroszországnak is érdeke, hogy ne törje le az arany piaci árát, hiszen az arany egyik legértékesebb világkereskedelmi terméke. De sem neki, sem Litvinovnak nem mondtam meg, hogy Morgenthaunak komoly gondot okoznak ezek a hajószállítmányok. Bingham az aranyügyet nagyon ügyesen és meggyőzően adta elő. Gondolom, hogy szavaink hatottak Majszkira.

NAPI JEGYZET

London, 1937 június 10.

Egy jelentés szerint őszentsége, a pápa a Vatikánban augsburgi német zarándokok csoportját fogadta és ezt mondta nekik: „Azok a napok, melyeket most a katolikus Németországnak meg kell élnie, nemcsak komolyak, hanem fájdalmasak; valóban oly komolyak, oly fenyegetők, oly szomorúak, hogy bennünket sírásra fakasztanak.”

NAPI JEGYZET

London, 1937 június 11.

A sajtó azt az izgalmas hírt hozza, hogy a legfőbb orosz katonai bíróság titkos tárgyalások után Tuchacsevszkij marsallt, Putna, Jakir, Uberevics, Feldmann, Kork, Primakov és Eydemann tábornokokat „katonai titkoknak ellenséges fasiszta hatalom számára való közönséges elárulása, valamint a szovjetállam bukásának előidézését és a kapitalizmus visszaállítását célzó durva kémkedés miatt” halálra ítélte.

A törvényszék Ulrich bíróból és a vörös hadsereg nyolc magasrangú tisztjéből állt. Az elítélt tábornokok még nemrég szinte az egész európai Oroszország különböző katonai parancsnokságainak élén állottak, míg Putna tábornok londoni katonai attasé volt. Feldman tábornok főhadszállásmester és egyúttal a hadügyi népbiztosság személyi osztályának főnöke volt. Eydemann tábornok az Oszoaviakim (légi- és vegyiháborús liga) elnöke.

A hivatalos sajtó jelentés szerint a vádlottak teljes mértékben beismerték bűnösségüket és nyíltan megvallották, hogy régóta egy szomszédos állam kémei és ügynökei és ennek rendszeresen elárulták a Szovjetúnió katonai titkait.

A kormány közhírré tette, hogy a nyolc elítéltet agyonlőtték.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!