A szocializmus felépítésének lenini terve

(Idézet: Világtörténet 10)

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom a proletár internacionalizmus zászlaja alatt győzött. A szovjet nemzetek közötti politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok további kiszélesedésének és megszilárdulásának törvényszerű következménye volt a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakulása; ebben öltött testet az egyenjogú népek önkéntes szövetségének nagyszerű lenini eszméje. A soknemzetiségű szocialista állam megteremtése a szovjethatalom és a Kommunista Párt nemzetiségi politikájának kimagasló világtörténelmi jelentőségű győzelme volt.

A szovjet állam 1922-ben

1922-ben a szovjet állam újabb nagy sikereket ért el a népgazdaság helyreállításában. A lenini villamosítási terv alapján hét hatalmas villanyerőmű épült: a volhovi, a saturai, a kasirai, a kizeli, a sterovói, a Nyizsnyij Novgorod-i és a „Vörös Október” erőmű. A szovjethatalom fennállásának ötödik évfordulóján a Moszkva környéki szénmedencében két erőművet helyeztek üzembe: egyet Bobrikóban, egyet Pobjegyinóban. Lenin ekkoriban a következőket mondta az ország helyzetéről: „Már most vannak bizonyítékaink arra, hogy mint állam, képesek vagyunk kereskedelmet folytatni, meg tudjuk őrizni szilárd pozícióinkat a mezőgazdaságban és az iparban, s haladhatunk tovább előre. Ezt bebizonyította a gyakorlati munka.”¹

¹ Lenin: A Kommunista Internacionálé IV. kongresszusa. 1922. november 5—december 5. Lásd Lenin Művei 33. köt. Szikra 1953. 426. old.

A Kommunista Párt vezetésével tovább erősödött a proletárdiktatúra rendszere. Megszilárdult a forradalmi törvényesség. Nagy jelentősége volt a Polgári Törvénykönyv, a Munka Törvénykönyve, a Föld Törvénykönyve megalkotásának, amelyek rögzítették az októberi forradalom vívmányait, és biztosították a dolgozók jogainak védelmét.

A szovjet népnek a békés építőmunkában elért sikerei örömmel töltötték el az egész világ dolgozóit. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötödik évfordulóján a szovjetország rengeteg üdvözletét kapott a kapitalista államok munkásaitól. A moszkvai szovjet ünnepi ülésén sok külföldi munkásdelegáció üdvözölte a világ első munkásköztársaságát. Kalinyin, az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnöke, válaszbeszédében örömét fejezte ki afölött, hogy Szovjet- Oroszország példája lelkesítően hat a külföldi dolgozókra.

A szovjet nép önfeláldozóan és hősiesen vette fel a harcot a nehézségek és a gazdasági pusztulás ellen; erre azért volt képes, mert útját a kommunizmus építésének nagyszerű lenini eszméje világította meg. A szovjet embereket nagyon aggasztotta Lenin betegsége. Az emberfeletti, megfeszített munka aláásta Lenin egészségét; az eszerek által elkövetett gaz merénylet utóhatásai is jelentkeztek. A betegség 1922 szeptemberében nagyon súlyossá vált, de rövid idő múlva Lenin ismét jobban érezte magát. Október 3-án elnökölt a Népbiztosok Tanácsának ülésén, novemberben pedig beszédet tartott a Kommunista Internacionálé IV. kongresszusán és a moszkvai szovjet teljes ülésén. Beszédeiben részletesen foglalkozott a szovjetország eredményeivel, amelyeket az új gazdasági politika megkezdése óta elért, és különösen nagy figyelmet szentelt a nehézipar fejlesztésének. „A nehézipar állami támogatásra szorul — mondotta Lenin a Komintern IV. kongresszusán. — Ha ezt a támogatást nem tudjuk előteremteni, akkor mint civilizált állam — arról nem is szólva, hogy mint szocialista állam — elvesztünk. Ebben a tekintetben tehát döntő lépést tettünk. Előteremtettük azokat az anyagi eszközöket, amelyek a nehézipar talpra állításához szükségesek.”²

² Ugyanott.

A moszkvai szovjet ülésén tartott beszédében rámutatott, mi a jelentősége az új gazdasági politikának mint a szocializmushoz vezető útnak, és kifejezte azt a szilárd meggyőződését, hogy „a NEP Oroszországa szocialista Oroszországgá lesz”.³

³ Lenin: Beszéd a moszkvai szovjet plénumán, 1922. november 20-án. Lásd Lenin Művei. 33. köt. 443. old.

A szovjet állam további erősödése szempontjából nagy jelentőségű esemény volt, hogy a Távol-Keleten is befejezték az intervenciósok és a fehérgárdisták szétzúzását.

1921 májusában a fehérgárdisták — a japán intervenciósok támogatásával — lázadást robbantottak ki Vlagyivosztokban, Szpasszkban és másutt, ahol japán csapatok állomásoztak. Megdöntötték a Távol-keleti Köztársaság kormányának hatalmát, és megalakították az „Amur-vidéki ideiglenes kormányt”, élén a Merkulov fivérekkel, a gazdag távol-keleti kereskedőkkel. Ezzel egyidejűleg Ungern báró és Szemjonov atamán vezetésével akcióba léptek a fehérgárdista bandák is. Miután a Vörös Hadsereg és a Mongol Népi Forradalmi Hadsereg megsemmisítette Ungern hordáit, a japán hadvezetőség Szemjonovba vetette minden reményét. De a Merkulov fivérek ellenállásán megtört az a kísérlet, hogy Szemjonovot nevezzék ki „legfelső kormányzónak”. Szerepet játszottak itt az Egyesült Államok és Japán ellentétei is: a merkulovisták az amerikaiakra támaszkodtak, s a vlagyivosztoki konzuli szervek — az Egyesült Államok konzuljának javaslatára — megtiltották Szemjonovnak, hogy Vlagyivosztok területére tegye a lábát.

1921 decemberében a Merkulov-„kormány” hadműveleteket indított a Távol-keleti Köztársaság és a partizánok ellen. A fehérgárdistáknak sikerült elfoglalniuk Habarovszkot. 1922 januárjában azonban a Távol-keleti Köztársaság Népi Forradalmi Hadserege V. K. Bljuher vezetésével ellentámadásba ment át. A forradalmi csapatok ragyogó győzelmet arattak a Volocsajevka állomásért folytatott ütközetben (itt voltak ugyanis a fehérek megerősített hadállásai a Habarovszkhoz vezető úton). Február 12-én — kétnapi makacs küzdelem után — elfoglalták Volocsajevkát, „a távol-keleti Perekopot”. Február 14-én bevonultak Habarovszkba. A fehérgárdisták más frontszakaszokon is súlyos vereségeket szenvedtek. Az sem segített rajtuk, hogy a Merkulov fivérek helyére Diterihsz tábornokot nevezték ki „kormányzóvá”. A Népi Forradalmi Hadsereg csapatai és a partizánok 1922 októberében, a Szpasszk melletti harcokban tönkreverték Diterihsz bandáit. A japán intervenciósok kénytelenek voltak kitakarodni a szovjet Távol-Keletről, magukkal vive utolsó bábjukat is. 1922. október 25-én a Népi Forradalmi Hadsereg bevonult Vlagyivosztokba.

A polgárháború és az intervenció befejeződése a Távol-Keleten felvetette azt a kérdést, hogy célszerű-e a Távol-keleti Köztársaság további fennállása.

Központi Végrehajtó Bizottsághoz, hogy területét csatolja Szovjet-Oroszországhoz. Másnap, október 15-én az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság eleget tett ennek a kérésnek.

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának előzményei és okai

A szovjethatalom mindinkább megerősödött: ezzel párhuzamosan bővültek a független szovjetköztársaságok egymással fenntartott politikai és gazdasági kapcsolatai. A Kommunista Párt már 1920-ban foglalkozott a köztük fennálló föderatív szövetség erősítésének kérdésével. Lenin a Komintern II. kongresszusára írott, a nemzeti és gyarmati kérdésről szóló tézisekben kitűzte a feladatot: „egyre szorosabb föderatív szövetségre kell törekedni”.⁴

⁴ Lenin: A nemzeti és gyarmati kérdésről szóló tézisek tervezete. Lásd Lenin Művei. 31. köt. Szikra 1951. 141. old.

Még ugyanabban az évben Szovjet-Oroszország és az Ukrán Szovjet Köztársaság szövetségi szerződést kötött, amely a két köztársaság együttműködését irányozta elő különböző területeken. 1920 és 1921 folyamán szerződés jött létre az Orosz és a Belorusz, az Orosz és a Kaukázusontúli Szovjet Köztársaságok között.

1922 márciusában megalakult a Szocialista Szovjet Köztársaságok Kaukázusontúli Föderációja. Fő feladata az volt, hogy biztosítsa a kaukázusontúli népek testvéri együttműködését és felszámolja a nemzeti gyűlölködést, amelyet a burzsoá nacionalisták és a külföldi imperialisták a forradalom óta fokozott erővel szítottak.

A szovjet népek egységtörekvéseivel — amelyek a szovjet szocialista köztársaságok erős, hatalmas szövetségének megteremtésére irányultak — szemben álltak a szeparatista, centrifugális tendenciák, amelyeknek hordozói a megdöntött kizsákmányoló osztályok ideológiáját képviselő burzsoá nacionalisták voltak. Az utóbbiak ebben az irányban akarták befolyásolni a kispolgárságot, a munkásosztály és a parasztság kevésbé szilárd elemeit; arra törekedtek, hogy szítsák a nemzeti gyűlölködést és éket verjenek a szovjet népek közé. Amikor a NEP első szakaszában valamennyire megerősödtek a kapitalista elemek, velük együtt a burzsoá nacionalisták tevékenysége is megélénkült.

Az új gazdasági politikára való áttéréskor a nagyhatalmi soviniszták is aktivizálódtak; ők is a megdöntött osztályok — az orosz nagybirtokosok és tőkések — érdekeit és nézeteit fejezték ki. A nagyhatalmi sovinizmust különösen veszélyessé tette, hogy megnyilvánulásai előmozdították a helyi burzsoá nacionalizmus erősödését.

A szocialista köztársaságok egyesülési folyamata a nagyhatalmi sovinizmus és a helyi burzsoá nacionalizmus ellen vívott heves harcban ment végbe. Ezt a harcot a Kommunista Párt vezette, amely éberen őrködött a népek testvéri egységén. A proletárdiktatúra győzelme a volt Orosz Birodalom valamennyi nemzete és népcsoportja számára biztosította az akadálytalan nemzeti fejlődést és a teljes szuverenitást. A népek, kívánságuknak és a konkrét történelmi helyzetnek megfelelően, maguk döntöttek arról, hogy soknemzetiségű proletárállammá egyesülnek-e vagy sem. Lenin hangsúlyozta, hogy más kérdés a nemzetek önrendelkezési joga egészen az elszakadásig, és megint más kérdés, hogy célszerű-e az elszakadás. Ez utóbbi kérdésről a Kommunista Pártnak minden egyes esetben a nemzeti szovjet-köztársaságok proletariátusának és összes dolgozóinak érdekeit figyelembe véve kell döntenie. Adott esetben az egyesülési tendenciák győztek, mivel ezek álltak összhangban a szovjetköztársaságok összes népének alapvető érdekeivel. Ez történelmi törvényszerűsége volt a proletárdiktatúrának, annak a hatalomnak, amely a népeket nem szétválasztja, hanem egyesíti. A szovjet nemzetek azért akartak egységes, soknemzetiségű állammá egyesülni, mert szoros gazdasági, politikai és kulturális kötelékek fűzték őket egymáshoz, s ha nem egyesültek volna, rendkívül nehezen állták volna a nemzetközi imperializmus nyomását.

A köztársaságok egyesülésének a teljes önkéntesség alapján kellett történnie. „A föderáció csakis akkor lehet szilárd, eredményei akkor lehetnek valódiak — állapította meg a Kommunista Párt X. kongresszusának idevonatkozó határozata —, ha a csatlakozó országok kölcsönös bizalmán és önkéntes beleegyezésén alapul.”

Az egységes föderatív szovjet szocialista állam megteremtését objektív okok tették szükségessé. Mindenekelőtt egyesíteni kellett a szovjetköztársaságok gazdasági és pénzügyi erőforrásait, koordinálni kellett a szocialista építésre irányuló terveiket. Nagyszerepet játszottak ezenkívül olyan tényezők is, mint a történetileg kialakult munkamegosztás és a fő közlekedési útvonalak egységes rendszere.

A világháború és a polgárháború tönkretette az ország népgazdaságát. Valamennyi vidéken éppen azok a gazdasági ágazatok szenvedték a legnagyobb károkat, amelyek az illető vidék specialitását alkották. Ilyen volt Ukrajnában a szénbányászat és a kukorica, az északnyugati területen a len termelés, Közép-Ázsiában a gyapottermesztés stb. A termelőerők közvetlen pusztulásán kívül az is nagy károkat okozott, hogy a különböző helyeken kialakult frontok és a közlekedés felbomlása következtében megszűnt az összeköttetés az egyes országrészek között. A polgárháború után megkezdődött a népgazdaság újjáépítése, a szovjetköztársaságok közötti gazdasági kapcsolatok helyreállítása; ennek alapja a történetileg kialakult munkamegosztás volt. A szovjethatalom nemzetiségi politikájának alapelvei egyúttal azt is magukban foglalták, hogy új ipari központokat kell létrehozni, meg kell keresni az ásványi és egyéb természeti kincsek kitermelését ott is, ahol erre azelőtt nem került sor. Az addigi munkamegosztásban véghezvitt változtatásoknak nem az volt a céljuk, hogy lazítsák, hanem, hogy erősítsék a szovjetköztársaságok közötti gazdasági kapcsolatokat.

A szovjet szövetségi állam megteremtését a szocialista tervgazdaság feladatai is szükségessé tették. A magántulajdon és a tőke elválasztja az embereket, a kollektív tulajdon és a munka közelebb viszi őket egymáshoz. Már 1920—1921-ben, a GOELRO-terv kidolgozása idején, valamennyi szovjetköztársaság kinyilvánította óhaját, hogy részt vegyen a terv megvalósításában. Minden egyes szovjetköztársaságnak érdeke volt, hogy a villamosításra támaszkodva végrehajtsa gazdasági életének szocialista újjáépítését. Jó néhány villamos erőművet a szovjetköztársaságok igénybejelentései alapján terveztek meg: az Ukrán Szovjet Köztársaság igényelte a dnyeprovszki, a sterovói, a liszicsanszki, a grisini erőmű építését, a Belorusz Szovjet Köztársaság az oszipovicsi erőmű, a Turkesztáni Autonóm Köztársaság a taskenti erőmű, a Grúz Szovjet Köztársaság pedig a zemoavcsalszki erőmű építését. G. M. Krzsizsanovszkij, az Állami Tervbizottság elnöke a villamosítási térképhez adott magyarázataiban leszögezte, hogy a GOELRO-tervet az egyes köztársaságok nem tudják külön-külön megvalósítani. A népgazdaság szocialista átalakítása a termelőerők fejlesztése és valamennyi nép jólétének emelése csak úgy volt lehetséges, hogy a szovjet nemzetek egyesítették erőfeszítéseiket a soknemzetiségű, szövetségi szovjet állam keretében.

Azok a szerződések, amelyeket a szovjetköztársaságok 1920-ban, illetőleg 1921-ben kötöttek egymással, már tartalmaztak a gazdasági együttműködésre vonatkozó cikkeket is, ennek az együttműködésnek a feltételeit azonban nem határozták meg, és nem írták elő egyesített tervező és gazdasági irányító szervek megteremtését. Ez a körülmény nagy nehézségeket okozott a GOELRO-terv kidolgozása során, s különösen akkor, amikor a szovjetország gazdasági körzetekre osztásának tervén dolgoztak.

Ezt a tervezetet az Állami Tervbizottság készítette el 1921—1922-ben, kiváló szovjet tudósok (G. M. Krzsizsanovszkij, I. G. Alekszandrov, Sz. G. Sztrumilin és mások) közreműködésével. A tervezetnek az volt a célja, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosítsa valamennyi nemzeti köztársaság és terület termelőerőinek fejlesztéséhez; ezért a népgazdaság irányításának nem ágazati, hanem területi elvén alapult. Megvalósítása nagy lehetőségeket nyújtott a néptömegek alkotó kezdeményezésének kibontakoztatásához, másfelől pedig fokozta a gazdasági élet tervszerű irányításának szerepét.

A gazdasági körzetekre osztás tervezete előírta, hogy helyi gazdasági tanácskozó testületeket kell létrehozni, és erősíteni kell az állami tervbizottságok és a népgazdasági tanácsok szerepét. Ezt csak egységes tervező és gazdasági irányító szervek létrehozásával lehetett megvalósítani. Ezért az Állami Tervbizottság 1922-ben azt javasolta, hogy állítsanak fel egységes tervgazdasági központot valamennyi szovjetköztársaság számára, és alkotmányos vagy szerződéses úton erősítsék tovább a szovjet föderációt.

Valamennyi köztársaság szükségesnek érezte a gazdasági tevékenység egységesítését. 1922 augusztusában az Ukrajnai Gazdasági Tanács elhatározta, hogy „a gazdasági körzetekre osztást az OSZSZSZK Állami Tervbizottságával szoros kapcsolatban és együttműködésben” hajtja végre. Azerbajdzsán Kommunista Pártja II. kongresszusának határozata kimondta: „Az a feladat vár ránk, hogy a legszorosabb kapcsolatot teremtsük meg Azerbajdzsán gazdasági szervei és az OSZSZSZK Legfelsőbb Népgazdasági Tanácsa között.” Az Oroszországi Kommunista Párt Központi Bizottsága az 1922-es évről szóló jelentésében azt írta, hogy a szovjetköztársaságok gazdasági építőmunkájának elmúlt évi tapasztalatai „megmutatták, hogy feltétlenül szükség van a köztársaságok gazdasági erőfeszítéseinek állami egyesítésére és a köztársaságok erőforrásainak tervszerű elosztására”.

A szovjetköztársaságok egyesülését parancsolóan írta elő a nemzetközi helyzet alakulása és a védelmi erő növelésének feladata is.

A szovjet kormány külpolitikája azon az elven alapult, hogy a szovjetköztársaságok és a kapitalista országok között lehetséges a békés egymás mellett élés. Az intervenciósok és a fehérgárdisták legyőzése békés lélegzetvételi szünetet biztosított a szovjet népnek. De az imperialista államok agresszív körei még mindig abban reménykedtek, hogy visszaállíthatják Oroszországban a kapitalizmust — ha nem a fegyverek erejével, akkor diverzáns tevékenységgel, gazdasági és politikai nyomással. Terveik közé tartozott az is, hogy viszályt és ellenségeskedést szítsanak a szovjet népek között, szembeállítsák egymással a szovjetköztársaságokat. Ebben a bonyolult helyzetben a szovjetországoknak teljes egységben kellett cselekedniük a nemzeti porondon. 1922 februárjában nyolc köztársaság megbízta Szovjet-Oroszország delegációját, hogy képviselje érdekeiket a génuai konferencián. Novemberben egyesített oroszországi—ukrajnai—grúz küldöttség utazott a lausanne-i konferenciára. Szorosabb kontaktusba kerültek egymással a szovjetköztársaságok külügyi népbiztosságai is: egységes külföldi diplomáciai missziókat hoztak létre. Ugyanilyen egyesülési folyamat ment végbe a külkereskedelmi szervek tevékenységében is.

Valamennyi szovjetköztársaság síkraszállt azért, hogy mielőbb egyesítsék a fegyveres erőket és a katonai vezetést. Az ukrán párt- és állami szervek több ízben leszögezték ennek égető szükségességét. Ugyanilyen értelmű határozatokat hozott Grúzia, majd Örményország Kommunista Pártjának Központi Bizottsága.

1922-re tehát megértek a soknemzetiségű szovjet állam megalakításának feltételei.

Ugyanakkor elengedhetetlen volt, hogy a nagy néptömegek is teljesen átérezzék ennek szükségességét. Egyszersmind meg kellett találni a soknemzetiségű állam legmegfelelőbb formáját. A Lenin vezette Kommunista Párt mindkét feladatot sikeresen megoldotta.

A szövetségi állam lenini eszméje

1922 nyarától kezdve a Kommunista Párt Központi Bizottsága elmélyülten foglalkozott a szovjetköztársaságok egyesülésének problémájával. Augusztus 10-én bizottságot állított fel a kérdés beható vizsgálatára. A benyújtott tervezetek a gyakorlatban már kialakult kétféle típusú föderációk valamelyikét ajánlották: vagy az autonómián alapuló föderációt, vagy a köztársaságok közötti szerződések rendszerének fenntartását, némi tökéletesítéssel. Sok vezető funkcionárius — D. Z. Manuilszkij, G. K. Ordzsonikidze, Sztálin stb. — az első típus mellett, vagyis a szovjetköztársaságok „autonomizálása” mellett nyilatkozott. A Sztálin által készített tézistervezet kimondta, hogy a szovjetköztársaságoknak — az Ukrán, a Belorusz, az Azerbajdzsán, az Örmény és a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaságnak — az autonómia alapján az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaság kötelékébe kell kerülniük. A pártszervezetek, amelyekhez erre vonatkozóan kérdést intéztek, különbözőképpen válaszoltak: a Kommunista Párt Kaukázusontúli Területi Bizottsága, továbbá Azerbajdzsán és Örményország Kommunista Pártjának Központi Bizottsága helyeselte a tervezetet; Ukrajna és Grúzia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága ellenezte; Belorusszia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a szerződéses rendszer fenntartása mellett foglalt állást.

Az „autonomizálás” — érveltek ellenzői — csorbítaná a szovjetköztársaságok szuverenitását, amit a nagyhatalmi soviniszta elemek kihasználhatnának a maguk céljaira. Ugyanakkor az „autonomizálás” elleni harc zászlaja alatt gyakran éppen azok a burzsoá nacionalista elemek léptek fel, akikből még oly sok akadt Grúziában, Ukrajnában és a többi szovjetköztársaságban.

A szovjetköztársaságok egyesülésének formáját illetően felmerült nézeteltéréseket Lenin bölcs vezetésével sikerült leküzdeni, aki feltárta a soknemzetiségű, szövetségi szovjet állam teljesen új formáját.

Lenin alaposan megbírálta az „autonomizálási” tervezetet, és 1922. szeptember 27-én kelt levelében megfogalmazta a szuverén Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének zseniális gondolatát. A köztársaságok egy újfajta szövetséghez fognak tartozni — írta —, s nagyon fontos, hogy megértsék: a szövetség megalakítása nem szünteti meg függetlenségüket, hanem „magasabb fokot jelent: az egyenjogú köztársaságok szövetségét”.⁵ Lenin azt javasolta, hogy ne Szovjet-Oroszország központi szerveinek rendeljék alá a köztársaságokat, hanem alakítsák meg a Szovjet Köztársaságok Szövetségének közös Központi Végrehajtó Bizottságát.

⁵ Leninszkij Szbornyik. XXXVI. köt. 497. old.

A szövetségi állam felépítésének Lenin által javasolt alapelvei a proletár internacionalizmusra és az egyenjogú népek önkéntes szövetségének eszméjére épültek. 1922 októberében Lenin feljegyzést küldött a párt Központi Bizottságának, amelyben a következőket írta: „A nagyorosz sovinizmusnak hadat üzenek életre-halálra.”⁶

⁶ Lenin: Feljegyzés a Politikai Irodának a nagyhatalmi sovinizmus elleni harcról. Lásd Lenin Művei. 33. köt. 369. old.

Leszögezte továbbá, hogy a szovjet állam nem érheti be a nemzetek jogi egyenlőségének deklarálásával, hanem feladatának kell tekintenie a nemzetek tényleges egyenjogúságának megteremtését.

1922. október 6-án az Oroszországi Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma határozatot hozott arról, milyen formában történjék a szovjetköztársaságok egyesülése soknemzetiségű, szövetségi állammá. A határozatban százszázalékosan érvényesült a köztársaságok egyenjogúságának lenini eszméje. A plénum kimondta: „Szükségesnek tartjuk, hogy Ukrajna, Belorusszia, a Kaukázusontúli Köztársaságok Föderációja és Szovjet-Oroszország szerződést kössenek egymással a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségébe való egyesülésükről; minden köztársaságnak bármikor jogában áll szabadon kilépnie a »szövetség«-ből.”

A plénum Sztálin elnökletével bizottságot küldött ki a Szovjetunió alkotmányos alapelveinek kidolgozására. A bizottság munkájában a párt olyan kiváló harcosai vettek részt, mint M. I. Kalinyin, Sz. M. Kirov, D. I. Kurszkij, D. Z. Manuilszkij, A. F. Mjasznyikov, G. K. Ordzsonikidze, G. I. Petrovszkij, M. V. Frunze, M. G. Chakaja és G. V. Csicserin.

A bizottság munkája szempontjából igen nagy jelentőségűek voltak Lenin útmutatásai. „A nemzetiségek, illetve az »autonomizálás« kérdéséhez” című munkájában (1922 december) Lenin a következőket írta: „Először is, fenn kell tartani és erősíteni kell a szocialista köztársaságok szövetségét; ezt az intézkedést illetően nem lehet kétségünk. Szükségünk van rá nekünk, ahogy szüksége van rá a kommunista világproletariátusnak a világburzsoázia elleni harcban és a világburzsoázia mesterkedései elleni védekezésben.” Lenin tiltakozott azellen, hogy bárki is eltorzítsa a népek egyenjogúságának eszméjét. Leszögezte, hogy pontosan meg kell határozni és garantálni kell a szövetséges köztársaságok jogait, fenntartva a köztársaságok belügyeit intéző népbiztosságok teljes függetlenségét. Szükségesnek tartotta, hogy egységes szövetségi honvédelmi és külügyi népbiztosságot állítsanak fel, de azt javasolta, hogy e népbiztosságokról, továbbá a többi népbiztosság munkájának összefogásáról, illetve ennek formájáról is a szövetséges köztársaságok összessége döntsön.⁷

⁷ Lásd Lenin: A nemzetiségek avagy az „autonomizálás” kérdéséhez. Lásd Lenin Művei. 36. köt. Szikra 1958. 618. old.

Lenin hangsúlyozta, hogy a volt uralkodó nemzet proletariátusának igazi internacionalizmusa abban mutatkozik meg, ha különösen tapintatos és figyelmes magatartást tanúsít az azelőtt elnyomott népek nemzeti hagyományai és nemzeti öntudata iránt.⁸

⁸ Lásd ugyanott, 618. old.

Határozat a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakításáról

1922. december 18-án a Központi Bizottság plénuma jóváhagyta az általa kiküldött bizottság tervezetét a szövetségi szerződésre vonatkozólag.

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakítását széles körben megvitatták a szovjetköztársaságok pártszervezeteiben, szovjetkongresszusain és a dolgozók gyűlésein.

Az Összukrajnai Központi Végrehajtó Bizottság októberi ülésszaka határozatot hozott, amely — a köztársaságok szoros szövetségének teljesen önkéntes voltát hangsúlyozva — megbízta a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a többi szovjetköztársaság kormányával az össz-szövetségi törvényhozó és végrehajtó szervek (Szövetségi Központi Végrehajtó Bizottság és Népbiztosok Tanácsa) megalakításáról. Ezek elsősorban a külpolitikai — mind az általános, mind a kereskedelempolitikai — feladatok megoldására lennének hivatottak. Ezt követően Ukrajnában a munkások, a parasztok és az értelmiségiek népes gyűléseken nyilvánították ki, hogy teljesen egyetértenek az Összukrajnai Központi Végrehajtó Bizottság határozatával, és szükségesnek tartják haladéktalan végrehajtását. December 10-én Harkovban összeült a VII. összukrajnai szovjetkongresszus. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakításáról Frunze, az Ukrajnai Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese tartott beszámolót. A küldöttek egyhangú lelkesedéssel üdvözölték a szövetség gondolatát. Felszólalásaikból kiviláglott az ukrán népnek az az egyöntetű óhaja, hogy szoros szövetségre lépjen a többi szocialista köztársaság népeivel. A kongresszus egyhangúlag elfogadott egy deklarációt, amely javasolta a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakítását és felszólította valamennyi szovjetköztársaság népeit, hogy csatlakozzanak ehhez a javaslathoz. Az ukrán nép nagy örömmel fogadta a kongresszus határozatait.

December 13-án a minszki szovjet a következő utasítást adta a belorusz szovjet kongresszus küldötteinek: „Figyelembe véve, hogy az elkövetkezendő nehéz munka nagy erőfeszítéseket igényel, a IV. belorusz szovjetkongresszus hozzon olyan határozatot, amely még szorosabbá teszi a kapcsolatot a szovjetköztársaságok között, fenntartva egyszersmind mindegyikük befolyását a szovjetköztársaságok szövetségének közös ügyeire.” December 14-én a IV. belorusz szovjetkongresszus felhívással fordult „Belorusszia összes dolgozójához”, továbbá üzenetet intézett Szovjet-Oroszország Központi Végrehajtó Bizottságának Elnökségéhez, Ukrajna Központi Végrehajtó Bizottságához és a Kaukázusontúli Föderáció Szövetségi Tanácsához, amelyben ünnepélyesen bejelentette, hogy a Belorusz Szovjet Köztársaság csatlakozik a szövetség megalakítására vonatkozó javaslathoz.

November elején az azerbajdzsán köztársasági pártértekezlet Kirovnak, Azerbajdzsán Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárának beszámolója alapján elfogadta a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakítására vonatkozó javaslatot, amely egyben azt is tartalmazta, hogy a kaukázusontúli köztársaságok nem külön-külön lesznek a szövetség tagjai, hanem a Kaukázusontúli Föderáció keretében. Ugyanebben a hónapban a kaukázusontúli kommunista szervezetek konferenciája is megvitatta a kérdést. A grúz vas- és fémmunkások a következőket írták a konferencia küldötteihez intézett üdvözletükben: „A kommunista vas- és fémmunkások úgy vélik, hogy Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország kommunista pártjainak közös munkája erősíteni fogja a kommunista munkát a Kaukázusontúl, még szorosabban tömöríti mindhárom köztársaság munkásait egyetlen nagy, testvéri családba, s meggyorsítja a Kaukázusontúli Föderációnak a többi szovjetországgal való egyesülését a szovjetköztársaságok egységes, hatalmas szövetségébe.” A konferencia helyeselte a szövetség megalakításának tervét, és azt javasolta, hogy tűzzék napirendre a kérdést az I. kaukázusontúli szovjetkongresszuson.

December 10-én Bakuban megnyílt az I. kaukázusontúli szovjetkongresszus. Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakításáról Ordzsonikidze tartott beszámolót. Nagyra értékelte azt a segítséget, amelyet az Oroszországi Föderáció nyújtott a kaukázusontúli népeknek és kijelentette: csakis ez a támogatás tette lehetővé, hogy a kaukázusontúli köztársaságok megkezdjék gazdaságuk helyreállítását.

„Vajon Szovjet-Oroszország anyagi segítsége nélkül megszilárdulhatott volna-e itt a szovjethatalom? — tette fel a kérdést Ordzsonikidze.— Szovjet-Oroszország az elmúlt évben gabonát küldött nekünk, és ezt megteszi az idén is. Aranyat adott a muganyi öntözőrendszer helyreállításához, s az idén is 800 000 aranyrubelt bocsátott rendelkezésünkre, hogy traktorokat vásároljunk Mugany részére. 640 000 aranyrubelt adott az örményországi gyapottermesztés helyreállítására, 700 000 rubelt a Tbiliszi melletti vízi erőmű építésére. Tavaly pedig ugyanez a Szovjet-Oroszország összesen több mint nyolcmillió aranyrubelt juttatott Azerbajdzsánnak, Grúziának, Örményországnak.

Grúzia textilgyárat akar építeni, tehát Oroszországhoz fordul. Oroszország tekintélyes összegeket folyósít részére. Ugyanezt adja az örmény elvtársaknak is. Tehát mindent, amit csak lehet, közös rezervoárunkból, Oroszországból merítünk. Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán dolgozó tömegei teljes mértékben Oroszországnak köszönhetik felszabadulásukat és a szovjet rendszert.”

Az I. kaukázusontúli szovjetkongresszus határozata többek között kimondta: „A Szovjet Köztársaságok Szövetségének megalakulása időszerű és célszerű. Szovjet-Oroszországnak, Ukrajnának, Belorussziának és a Kaukázusontúli Föderációnak szövetségre kell lépniük egymással. A kongresszus elhatározta, hogy a Szocialista Szovjet Köztársaságok Kaukázusontúli Föderációja átalakul Kaukázusontúli Szocialista Szövetségi Szovjet Köztársasággá, amelynek alkotórészei a Grúz, az Örmény és az Azerbajdzsán Szocialista Szovjet Köztársaság.

December 23-án megnyílt az Orosz Szocialista Szövetségi Szovjet Köztársaság X. szovjetkongresszusa. Vendégként megjelent a többi szovjetköztársaság összesen mintegy 400 képviselője, akik azért érkeztek Moszkvába, hogy részt vegyenek az I. szövetségi szovjetkongresszus munkájában. Kalinyin, az Oroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnöke a X. kongresszus megnyitása alkalmával külön hangsúlyozta a kongresszuson hozandó határozatok fontos történelmi jelentőségét.

Eleinte úgy tervezték, hogy a X. szovjetkongresszuson Lenin fogja megtartani a kormány beszámolóját. Lenin 1922. december 15-én kelt levelében a következőket írta a Politikai Iroda tagjainak: „Minden ügyemet elintéztem és nyugodtan elutazhatok. Csak egy körülmény nyugtalanít még igen erősen, s ez az, hogy nem tudok felszólalni a szovjetkongresszuson. Kedden nálam lesznek az orvosok és megtárgyaljuk, van-e legalább valamicske esélyem erre a felszólalásra. Ha mégis le kellene mondanom róla, ez igen kellemetlen volna számomra, hogy többet ne mondjak.”⁹ Lenin felkészült a beszédre, összeállította az előadás vázlatát, kijelölte benne a szocialista építésnek és a szovjet demokrácia továbbfejlesztésének soron levő fő feladatait.

⁹ Lenin: Levél J. V. Sztálinnak a Központi Bizottság tagjai számára a X. összoroszországi szovjetkongresszuson való felszólalás ügyében. Lásd Lenin Művei. 33. köt. 460. old.

Lenin nem tarthatta meg beszámolóját. Egészségi állapota nagymértékben rosszabbodott. A Lenin állapota iránt érdeklődők szinte megostromolták a kongresszus elnökségét, és mielőbbi javulást kívántak Leninnek.

A szovjetköztársaságok egyesüléséről Sztálin, a Központi Bizottság plénuma által választott bizottság elnöke tartott beszámolót. Elemezte a szövetségi állam megalakításának indítékait, majd hangsúlyozta, hogy csak a szocialista szovjet köztársaságok léphetnek be a szövetségbe, azok, amelyeknek azonos a politikai és társadalmi rendjük, nevezetesen: az Orosz, az Ukrán, a Belorusz és a Kaukázusontúli Szocialista Köztársaságok. Buhara és Horezm nem csatlakozhattak, mert abban az időben nem szocialista, hanem népköztársaságok voltak. A kongresszus kinyilvánította az Orosz Szovjet Köztársaság belépését a szövetségi államba, és teljhatalmú küldöttséget jelölt ki, amelynek részt kellett vennie a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakításáról szóló nyilatkozat és szerződés kidolgozásában. Kalinyin a következőket mondta kongresszusi záróbeszédében: „Nekünk vajon nem kedves az Orosz Szocialista Szövetségi Szovjet Köztársaság neve?! De igen, kedves. Ezt a nevet harcok tüzében vívtuk ki. . . Látom, hogyan lobog fejünk fölött a vörös zászló, rajta a nyolc szent betű: OSZSZSZK. És mi, a X. szovjetkongresszus küldöttei, a szovjet-oroszországi föderáció teljes jogú képviselői, meghajtjuk ezt a drága, harcokkal és győzelmekkel övezett, a munkások és parasztok áldozataival megerősített zászlót a Szovjet Köztársaságok Szövetsége előtt. Már látjuk, hogyan emelkedik a magasba az új vörös zászló, a Szovjet Köztársaságok Szövetségének zászlaja. Látom, elvtársak, Lenin kezében ezt a zászlót. Előre hát, elvtársak, tartsuk magasra ezt a lobogót, hogy a világ minden dolgozója és elnyomottja lássa!”

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének I. szovjetkongresszusa

1922. december 29-én megnyílt az Orosz, az Ukrán, a Belorusz és a Kaukázusontúli Szocialista Köztársaságok teljhatalmú delegációinak konferenciája, amely megvitatta a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének (Szovjetunió) megalakítására vonatkozó nyilatkozat és szerződés tervezetét, és megtárgyalta az I. szövetségi szovjetkongresszus ügyrendjét. A küldöttek elhatározták, hogy a kongresszus csak alapjaiban dolgozza ki a nyilatkozatot és a szerződést, részleteiben és végleges formájában a Szövetségi Köztársaságok Központi Végrehajtó Bizottsága és a Szovjetunió II. szovjetkongresszusa hagyja majd jóvá.
1923. december 30-án a moszkvai Nagy Színházban megkezdődött a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége szovjetjeinek I. kongresszusa, amelyen az OSZSZSZK részéről 1727, az Ukrán SZSZK részéről 364, a Belorusz SZSZK részéről 33 és a Kaukázusontúli SZSZSZK részéről 91 küldött vett részt. 12 óra 45 perckor P. G. Szmidovics, az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság tagja, a legidősebb küldött megnyitotta a kongresszust. Bejelentette: „Ukrajna, Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország és Belorusszia dolgozói kinyilvánították egységes akaratukat, a szóban forgó szovjetköztársaságokat egységes egésszé, hatalmas állammá, a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségévé olvasszák, amint ennek Ukrajna, Belorusszia, a Kaukázusontúli Föderáció szovjetkongresszusai már kifejezést adtak. Ezt az óhajt az OSZSZSZK dolgozóinak képviselői leírhatatlan lelkesedéssel üdvözölték a X. összoroszországi szovjetkongresszus ülésein. . .”

A Szovjetunió megalakulására vonatkozó nyilatkozat és szerződés szövegét Sztálin olvasta fel. A nyilatkozat megállapította, hogy csakis a szovjetek országában, csakis a lakosság többségét maga köré tömörítő proletárdiktatúra viszonyai között vált lehetővé a nemzeti elnyomás felszámolása, a kölcsönös bizalom légkörének kialakítása és a népek közti testvéri együttműködés alapjainak lerakása. Felsorolta azokat az indítékokat, amelyek sürgetően parancsolták a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakítását, és újból deklarálta az egyenjogúságot és az egyesülés önkéntességét. „A nemrég szovjetjeik kongresszusain összegyűlt és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakítására egyhangú határozatot hozott szovjetköztársaságok népeinek akaratnyilvánítása biztos záloga annak, hogy ez a szövetség egyenjogú népek önkéntes egyesülése, hogy minden egyes köztársaság számára biztosítva van a szabad kiválás joga a szövetségből, hogy a szövetségbe való belépés nyitva van minden szocialista szovjetköztársaság előtt. . .”¹⁰

¹⁰ A Szovjetunió története 1917—1926. Válogatott dokumentumok. Tankönyvkiadó 1961. 547. old.

A Szovjetunió megalakulásáról kötött szerződés alapjaiban meghatározta a szövetség legfelső állami szerveinek jogkörét és funkcióit, az össz-szövetségi szovjetkongresszusokra történő választások rendjét, a Szovjetunió zászlóját, címerét és állami pecsétjét. Fővárosul Moszkvát választották. A szerződés magában foglalta azt a rendelkezést is, hogy bármely köztársaságnak joga van szabadon kilépni a szövetségből. A felszólalók valamennyien lelkesen üdvözölték a Szovjetunió megalakulását. A kongresszus egyhangúlag jóváhagyta a nyilatkozatot és a szerződést, és megválasztotta a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottságát. Ennek elnökeivé a négy szövetségi köztársaság központi végrehajtó bizottságának elnökeit választották: M. I. Kalinyint, G. I. Petrovszkijt, A. G. Cservjakovot, N. N. Narimanovot.

A Szovjetunió megalakulásának történelmi jelentősége

A szocialista szövetségi állam megteremtése óriási jelentőségű mérföldkő volt a szovjetköztársaságok szocialista nemzeteinek fejlődésében. Ez a történelmi lépés tág teret nyitott a szovjet népek anyagi és szellemi felemelkedése előtt, még szorosabbá, tervszerűbbé és állandóbbá tette a szovjetköztársaságok együttműködését. Az egyenjogú nemzetek szövetségében a Kommunista Párt vezette munkásosztály volt az összetartó erő. A munkásosztály harcra mozgósította a különböző nemzetiségű dolgozókat a nemzeti gyűlölködés ellen, a nagyhatalmi sovinizmus és a burzsoá nacionalizmus ellen. A szovjetköztársaságok egységes szövetségi államba tömörülése óriási jelentőségű volt a kommunizmus felépítéséért folytatott harcban.

Az egyenjogú és szuverén népek önkéntes szövetségének megalakítása jól mutatta a két rendszer — a szocializmus és a kapitalizmus — közti elvi különbséget. A történelemben nemegyszer keletkeztek soknemzetiségű államok, de ezek mindegyike az erőszakon alapult és a végén elkerülhetetlenül összeomlott. Kitűnően példázzák ezt az Osztrák—Magyar Monarchia szüntelen politikai válságai, amelyek végül is a monarchia széthullását eredményezték. Csak a szocializmus alapján sikerült tökéletesen életképes soknemzetiségű államot létrehozni.

A Kommunista Internacionálé nevében V. Kolarov üdvözölte a Szovjetunió I. szovjetkongresszusát. „Ennek az eseménynek a történelmi jelentősége az egész világ számára nyilvánvaló — mondotta. — Az emberiség történetében először került sor arra, hogy ilyen hatalmas területen élő népek maguk döntsenek saját sorsukról.”

A szovjet emberek azzal, hogy megalkották az egyenjogú népek önkéntes szövetségét, kivívták a világ dolgozóinak rokonszenvét és nagyban hozzájárultak az emberi haladás ügyéhez.

Lenin utolsó cikkei. A szocializmus felépítésének programja

Lenin utoljára a moszkvai szovjet 1922. november 20-i ülésén szerepelt nyilvánosan. Decemberben nagyon leromlott az egészségi állapota. 1923 januárjában és februárjában diktálta utolsó cikkeit: „Naplójegyzetek”, „A szövetkezetekről”, „Forradalmunkról”, „Hogyan szervezzük át a Munkás-Paraszt Felügyeletet”, „Inkább kevesebbet, de jobban”.

„Forradalmunkról” című munkájában Lenin kimutatta az Októberi Szocialista Forradalom objektíve törvényszerű voltát és konkrét történelmi sajátszerűségét. Bebizonyította, hogy Szuhanov és más mensevikek — akik Kautskynak azt az állítását ismételgetik, hogy Oroszországban a termelőerők még nem érték el a fejlettségnek a szocializmus építéséhez szükséges fokát — üresfejű szőrszálhasogatók, opportunisták, hiszen nem értették meg azt, ami a marxizmusból a legfontosabb: a forradalmi dialektikát. „Ha a szocializmus megteremtéséhez meghatározott kulturális színvonalra van szükség — írta Lenin — (bár senki sem tudja megmondani, hogy milyen ez a meghatározott kulturális színvonal, mert ez a színvonal különböző mindegyik nyugat-európai államban), akkor miért nem szabad nekünk azzal kezdeni, hogy előbb forradalmi úton kivívjuk e meghatározott színvonal előfeltételeit, s az után, már a munkás-paraszt hatalom és a szovjet rend alapján induljunk el utolérni a többi népet ?”¹¹ Ebben az írásában fejtette ki Lenin azt a fontos tételt is, hogy az ezután következő forradalmakat — kivált a keleti országokban majdan bekövetkező szocialista forradalmakat —, bár mind az általános törvényszerűségek megnyilvánulásai lesznek, még több sajátosság jellemzi majd, mint az orosz forradalmat.

¹¹ Lenin: Forradalmunkról. Lásd Lenin Művei. 33. köt. 479. old.

Az „Inkább kevesebbet, de jobban” című cikk az államapparátus megjavításának kérdésével és a szovjet állam fejlődésének további perspektíváival foglalkozik. Lenin a szovjet állami hivatalok munkáját illetően azt tartotta a legfontosabb feladatnak, hogy a szocializmus ügyéhez hű, képzett és kulturált kádereket neveljenek ki. „Tegyük szabállyá: inkább mennyiségileg kevesebbet, de minőségileg jobbat” — írta. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy amennyiben a munkásosztály továbbra is vezetni fogja a parasztságot, az államháztartásban pedig a lehető legnagyobb takarékosságot érvényesítik, lehetőség nyílik majd arra, hogy „képletesen szólva, egyik lóról a másikra, mégpedig a nyomorúságos parasztgebéről, a muzsik lováról, a tönkretett parasztország viszonyainak megfelelő takarékosság lováról arra a lóra” nyergeljünk át, „amelyet a proletariátus keres és feltétlenül keresnie is kell a maga számára: a gépi nagyipar, a villamosítás, a Volhov-művek stb. lovára”.¹²

¹² Lenin: Inkább kevesebbet, de jobban. Lásd Lenin Művei. 33. köt. 491. és 503—504. old.

Lenin „A szövetkezetekről” című cikkében alkotóan tovább fejlesztette a marxizmust, és behatóan foglalkozott a szövetkezetek szerepével a falu szocialista átalakításában. A kapitalizmusban — írta — a szövetkezeti vállalkozások kollektív kapitalista vállalkozások. A szovjet rendszerben, ahol valamennyi fő termelési eszköz, a földet is beleértve, a proletárállam kezében van, a szövetkezetek egészen más jellegűvé válnak: „lépten-nyomon teljesen egybeesnek a szocializmussal”, a legkönnyebb úton vezetik el a parasztokat a szocializmushoz, mert egyéni magánérdekeiket összekapcsolják az egész társadalom érdekeivel. A parasztok szövetkezetekbe tömörítését a teljes önkéntesség alapján kell végrehajtani, és semmi esetre sem adminisztratív eszközökkel. Ezt a rendkívül nehéz feladatot kizárólag akkor lehet megvalósítani, ha az állam a szocialista iparosításra támaszkodva segítséget nyújt a falunak, ha tovább erősödik a proletariátus és a parasztság szövetsége, s ha maguk a paraszti tömegek is tevékenyen részt vesznek a szövetkezeti mozgalomban.¹³

¹³ Lásd Lenin: A szövetkezetekről. Lásd Lenin Művei. 33. köt. 468—471., 473- old.

Utolsó műveiben — „A szövetkezetekről”, a „Naplójegyzetek”, az „Inkább kevesebbet, de jobban” című írásaiban — Lenin nagy figyelmet szentelt a kultúrforradalom kérdéseinek is. Ezt a problémát — írta Lenin — a szocialista építés közben kell megoldani, noha ez hihetetlen nehézségekkel jár; „mind merőben kulturális nehézségekkel (minthogy analfabéták vagyunk), mind anyagi nehézségekkel (mert ahhoz, hogy kultúránk legyen, az anyagi termelési eszközök bizonyos fejlettsége, bizonyos anyagi alap szükséges).”¹⁴

¹⁴ Ugyanott, 475. old.

A kultúrforradalom — akárcsak az egész szocialista építés — nem valósítható meg a munkásosztály és a parasztság szövetségének megszilárdítása nélkül. Ez szükségessé teszi a város és a falu közti kapcsolat sokoldalú, lendületes fejlesztését, egyebek között olyan formában, hogy az üzemi munkások patronálják a parasztokat, és hogy az értelmiséget jobban bevonják a szocializmus aktív építésébe. Különösen fontos a néptanító helyzetének megjavítása. „A néptanítót olyan magasra kell emelnünk, amilyen magasan sohasem állt, nem áll és nem is állhat a burzsoá társadalomban.”¹⁵

¹⁵ Lenin: Naplójegyzetek. Lásd Lenin Művei. 33. köt. 463—464. old.

Lenin rámutatott arra, hogy az államapparátus munkájának megjavítása és a kultúrforradalom kibontakoztatása között szoros kapcsolat van. „Államapparátusunk megújítása érdekében — írta — a következő feladatot kell mindenáron magunk elé tűznünk: először — tanulni, másodszor — tanulni és harmadszor — tanulni, és aztán ügyelni arra, hogy tudásunk ne maradjon holt betű vagy divatos frázis. . . ”¹⁶

¹⁶ Lenin: Inkább kevesebbet, de jobban. Lásd Lenin Művei. 33. köt. 490. old.

Lenin rendkívül fontosnak tartotta a párt egységének megőrzését. Azt akarta, hogy a párt sohase feledkezzék meg a X. kongresszus határozatáról, amely megtiltotta a frakciók és csoportok alakítását. A pártban bekövetkező szakadás ugyanis azt jelentené, hogy megbomlik a munkások és a parasztok szövetsége is, márpedig ez óhatatlanul a szovjethatalom bukásához és a kapitalizmus visszaállításához vezetne. A szovjet államban — állapította meg Lenin — nincs objektív ok ilyen szakadásra; ez csak súlyos hibák és helytelen cselekedetek miatt következhet be.¹⁷

¹⁷ Lásd Lenin: Levél a kongresszushoz. Lásd Lenin Művei. 36. köt. 602. old.

Lenin a nemzetközi helyzetet is elemezte. Az imperialisták táborában — írta — nem létezhet egység, mert az egyes imperialista hatalmak között elkerülhetetlenek a konfliktusok, elkerülhetetlen a piacokért, a területekért, a világuralomért folytatott küzdelem. Ezzel szemben a Szovjetunió külpolitikája nem a piac- és területszerzésre irányul, célja nem háborúk kirobbantása, hanem a béke biztosítása, a békés gazdasági kapcsolatok fejlesztése a kölcsönös előnyök alapján, a két rendszer — a szocializmus és a kapitalizmus — békés egymás mellett élése és gazdasági versengése. Ezt a politikát feltétlenül rokonszenvvel fogadják a világ népei. A szovjet állam érvényesítse tántoríthatatlanul ezt a politikát, haladjon előre a maga útján, ne törődjék az imperialisták provokációival és ijesztgetéseivel. Lenin rendkívüli éleslátással világított rá annak a ténynek roppant történelmi jelentőségére, hogy a nemzeti felszabadító küzdelembe gyors ütemben belekapcsolódnak Kína, India és más keleti országok népei, amelyek Oroszország népeivel együtt a földkerekség lakosságának túlnyomó többségét alkotják; „úgyhogy ebben az értelemben a kételynek még csak árnyéka sem férhet ahhoz, hogy mi lesz a világot átfogó harc végső megoldása. Ebben az értelemben a szocializmus végleges győzelme tökéletesen és feltétlenül biztosítva van.”¹⁸

¹⁸ Lenin: Inkább kevesebbet, de jobban. Lásd Lenin Művei. 33. köt. 502—503. old.

Lenin utolsó munkái — amelyek mintegy a Kommunista Pártra hagyott politikai végrendeletének tekinthetők — összességükben a szocializmus felépítésének zseniális lenini tervét foglalják magukban. E terv főbb tézisei az alábbiak voltak.

A Szovjetunióban megvan az objektív lehetőség a szocialista társadalom felépítésére. Ennek megvalósítása érdekében mindenekelőtt az ország gazdasági és technikai elmaradottságának kell véget vetni, s az iparosítás útján létre kell hozni a szocializmus anyagi és technikai bázisát.

A szocializmus győzelmének előfeltétele, hogy a szétforgácsolt egyéni parasztgazdaságok helyén nagyüzemi, kollektív gazdaságokat létesítsenek. A munkásosztálynak be kell vonnia szövetségesét, a dolgozó parasztságot a szocialista építésbe. E bevonás fő formája a szövetkezet, anyagi előfeltétele pedig a mezőgazdaság gépekkel való ellátása. A parasztság áttérése a kollektív gazdálkodásra meggyorsítja majd az ország előrehaladását a szocializmus építésében.

A szocializmus felépítése magában foglalja a kultúrforradalmat, kiválóan képzett, kulturált vezető káderek kinevelését az ipar, a mezőgazdaság és az államapparátus területén, magában foglalja a népi értelmiség megteremtését is. A szocializmus megvalósításának fő eszköze a proletárdiktatúra. A proletárállamnak szüntelenül erősítenie kell a néppel való kapcsolatát, a dolgozók közül egyre újabb és újabb kádereket kell bevonnia az állami vezetés munkájába, ki kell irtania a bürokráciát, fejlesztenie kell a népi, a szocialista demokráciát.

A szocializmust csak akkor lehet felépíteni, ha fennmarad és erősödik a munkásosztály és a parasztság szövetsége. Ebben a szövetségben a Kommunista Párt vezette munkásosztály játssza a vezető szerepet. A pártnak féltőn kell őrködnie a munkás-paraszt szövetség fenntartásán, amelyet minden veszélytől meg kell óvnia. A szövetség szilárdságának döntő feltétele a párt egysége — az, hogy a pártban ne legyenek frakciók és csoportosulások. A párt szakadása a munkás-paraszt szövetség felbomlását, a proletárdiktatúra pusztulását jelentené. Az egységes párt, a párt helyes politikája — ez biztosítja a szocializmus sikeres felépítését a Szovjetunióban.

A Szovjetunióban megindult szocialista építés sikere nemzetközi szempontból is biztosítottnak tekinthető. A kapitalista világban egyre élesebbé válnak az osztályellentétek és az államok közti ellentmondások. A proletariátusnak és szövetségeseinek a tőkések ellen vívott harca, a gyarmatokon és a félgyarmati országokban kibontakozó nemzeti felszabadító mozgalom elmélyíti a kapitalizmus általános válságát, megrendíti az imperialista rendszer alappilléreit, s elkerülhetetlenül kudarcra ítéli az imperialisták azon kísérleteit, hogy megsemmisítsék a Szovjetuniót. Mindamellett a szovjet népnek szüntelenül fokoznia kell a szocialista állam védelmi erejét.

A szocializmust építő szovjethatalomnak bölcs, békeszerető külpolitikát kell folytatnia, fáradhatatlanul és kitartóan kell harcolnia a szocialista rendszer és a kapitalista rendszer békés egymás mellett éléséért, gazdasági versenyéért. Ebben a versenyben elkerülhetetlenül a Szovjetunióban megteremtett társadalmi rend fog győzni, amely mindenki számára szemléltetően, kézzelfoghatóan be tudja bizonyítani, hogy „a szocializmus gigászi erőket rejt magában, és hogy az emberiség most fejlődésének új szakaszába lépett, amely csodálatosan ragyogó lehetőségeket hoz magával”.¹⁹

¹⁹ Ugyanott, 501. old.

A szocialista építés konkrét útját kijelölő lenini terv további munkahőstettekre lelkesítette a szovjet munkásokat és parasztokat.

 

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!