A phyongcsangi téli olimpia jégkorongtornáján Oroszország válogatottja legyőzte a szlovénokat.
A mérkőzésre dekoráltak az orosz szurkolók. Sztálin képével ékített sarló-kalapácsos vörös zászlót is segítségül hívtak. A lelkisegély megtette a hatást!
“Почему сборная России побеждает Словению в хоккей? Потому что с нами Сталин – Miért győzött az orosz jégkorongválogatott Szlovénia ellen? Azért, mert Sztálin velünk!” – adta meg a magyarázatot a 8:2-esorosz győzelemre Dmitrij Szimonov a “Sport-Expressz” főszerkesztő-helyettese.
A balrad.ru megjegzi, hogy a szlovákia elleni meccsen vesztes orosz jéghoki szbornaját nem segítette a Generalisszimusz. Akkor ugyanis nem volt jelen!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Phjongcsang sportolósztárja a 25 éves orosz Anasztaszija Brüzgalova. Curlinges, és versenyzőtársával – egyúttal férjével Alekszandr Kruselnyickijjel – már egy bronzérmet is begyújtött.
A sztárságot persze korántsen csak játékképességei okán zsebelte be Anasztaszija. Valami köze lehet annak is a dolgokhoz, de az orosz hölgy igazán szemrevalóságának talán több köze van a sztársághoz.
Fotósok hada lesi minden lépését a hirtelenjében az “orosz Angelina” névre keresztelt curlinglánynak,és készítenek róla egészséges férfiemberek szemeit gyönyörködtető fotókat.
Mondják, hogy már több neves modellügynökség is megkerste Anasztasziját munkaajánlattal. De ő még egyelőre a jégen való kőkorongcsúsztatást fogja űzni.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Beolvasott a szövetség a leszerepelt férfi kézilabda-válogatottnak (is!)
Egyértelmű csalódásként értékelte a három vereséget és a sima kiesést az Európa-bajnokságról a Kocsis Máté vezette szervezet.
“Férfi kézilabda-válogattunk három vereséget szenvedett és nem jutott tovább a csoportjából a horvátországi Európa-bajnokságon, így az alapcélt, a minimális elvárást sem teljesítette” – írta közleményében a Magyar Kézilabda-szövetség szerda este.
Azzal, hogy magyar együttes szombaton az olimpiai bajnok Dániától 32-25-re, hétfőn az előző Eb-n ezüstérmes Spanyolországtól 27-25-re, szerdán pedig Csehországtól 33-27-re kapott ki, így az Európa-bajnokságok 1994 óta íródó története során először zárta pont nélkül a tornát.
“Igaz ugyan, hogy a dánok ellen negyven percen át, a spanyolok ellen pedig mindvégig az Eb szintjéhez és a magyar kézilabda rangjához méltó teljesítményt nyújtott csapatunk, de az élsportban elsősorban az eredmény minősít, ezért mélységesen csalódottak vagyunk” – folytatta a szövetség.
Hozzáteszik, hogy csalódást okozott Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány bemutatkozása is. A svéd edző továbbra is nyeretlen a magyar kispadon, mérlege egy döntetlen és négy vereség.
Csalódást keltőnek nevezték Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány bemutatkozását; a svéd tréner továbbra is nyeretlen a csapattal, mérlege egy döntetlen mellett négy vereség. “Természetesen azt is mérlegelnünk kell, hogy a régóta szükségszerű, mégis sokáig halogatott generációváltás éppen csak megkezdődött a válogatottnál, de a csehektől elszenvedett, fájdalmasan egyértelmű vereség utáni pillanatokban ez sem vigasz” – olvasható a közleményben.
Megjegyezték azt is, hogy a magyarok sajnos nem a pályán, hanem a lelátón voltak a varasdi csoport legjobbjai, köszönet és elismerés ezért minden szurkolónknak.
“A szólamokat mellőzzük, a közeli és a távolabbi jövő rengeteg feladatot ró a magyar kézilabda minden szereplőjére” – írták.
(HVG)
Bal-Rad komm: Hiába a közpénzmilliárdok…! Szagmai hibák vannak! Nem a SZÖVETSÉG a hibás…- amit a fijúg SZINTÉN eluraltak. Áh dehogy!
Döbrögisztán versenysportja – kiváltképp a legnépszerűbb látványsportok – soha nem látott mélységbe süllyedtek. A lányok után most a fiú kézilabdaválogatott zuhant a mélybe.
A kézis szövetség legutóbbi “elnökválasztásának” egyik – természetesen vesztes – kandidálója, az eredményhirdetést követően eléggé borúsan látta a sportág jövőjét. “Böjtje lesz ennek!” – mondta akkor.
A vesztest Farkas Ágnesnek hívják! (Vagy inkább “sportszerető magyarok”? Vagy csak a magyarok?)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
GÖRBICZ ANITA BEFEJEZTE, A KÉZIS ÁLMOK ÚJRA DARABOKRA TÖRTEK
Görbicz Anita válogatottbeli visszavonulásával egy korszak lezárul – írhatnánk most, ha túlságosan szeretnénk leegyszerűsíteni a női kézilabda-világbajnokságon történteket. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. A tény pedig elkeserítő: a magyar csapat – miközben 2012-ben és 2016-ban elbukta az olimpiai részvételt – sorozatban harmadik világversenyén nem jutott be a legjobb nyolc közé. Ezt pedig már nem véletlennek, hanem tendenciának nevezik. Elemzés.
Egészen 2014-ig, a horvátokkal közösen rendezett hazai Európa-bajnokságig kell visszamennünk, hogy megtaláljuk azt, amikor a magyar női kézilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe. Azon az Európa-bajnokságon hatodik lett a magyar csapat.
Senki sem gondolta volna, hogy ezt követően megkezdődnek a szűk esztendők, amelyek ki tudja, meddig tartanak?
Most éppen benne vagyunk, fenékig ürítjük a keserű poharat, mert a németországi világbajnokságon sem sikerült visszakerülni a világelit közelébe, azaz bejutni a legjobb nyolc közé. A női kézilabdát nem is olyan régen még a magyar sport sikerágazatának tekintettük. Ma csak vágyakozva tekintünk vissza erre az időszakra.
Az okok keresése majd a szakemberek feladata lesz – kérdés, egyáltalán megtalálják-e.
Mi csak azokra a számokra és tényekre hivatkozhatunk, amelyekből össze lehet rakni a kudarc-puzzle-t.
Évek óta mást nem hallani, mint azt, hogy a magyar női bajnokság a világ legszínvonalasabb pontvadászata. Ha ez így is lenne, akkor még inkább döbbenetes, hogy az ott játszó és onnan kikerülő válogatott játékosok miért vallanak kudarcot a világeseményeken. (A vb előtt nem sokkal négy magyar EHF-kupainduló csapat esett ki nagyon korán, szóval, ez a legerősebb jelző mára kissé megkopott.)
A helyzet az, hogy a női NB I a világ legjobban fizető bajnoksága lett.
Mármint a játékosok fizetésére gondolunk. Éppen ezért alakult ki az a helyzet, hogy a válogatott kézilabdázóknak eszük ágában nincs külföldre szerződni. Miért is tennék meg ezt, amikor idehaza is megkapják azt a pénzt, amit a légióskodással keresnek? (Vagy még annál is többet.) Miközben a világszínvonalon kézilabdázó és 2015-ben világbajnoki ezüstérmes Hollandia szinte összes válogatott játékosa külföldön játszik, addig nálunk ez a folyamat a hihetetlen magas fizetéseknek köszönhetően a visszájára fordult. Ennek a kontraproduktív hatását érezhetjük az elmúlt évek világversenyein.
Így aztán az NB I csapatai helyet adnak az ide áramló légiósok tömegének. Világítsuk meg mindezt egy példán keresztül. A Kisvárda csapata a bajnokság hetedik helyén áll.
A balszélsője az a brazil Samira Rocha, aki 2013-ban világbajnokságot nyert.
Na most, a Kisvárda együttese jelen pillanatban nem számottevő tényezője az NB I-nek, a csapat a hetedik helyen áll. Viszont – és ez innentől kezdve a többi magyar csapatra is igaz – a keretében lévő légiósok kik elől veszik el a rendszeres játéklehetőséget?
A magyar kézilabdázók elől.
Évek óta visszatérő probléma ez. Miközben a világ legjobb kézilabdázónőit szerződtető Győr megnyeri a Bajnokok Ligáját, addig a magyar női kézilabdázás – válogatott szinten – olyan mélyen van, hogy annál csak akkor lehetne, ha már a legjobb tizenhat mezőnyét sem érné el.
Az a csapat, amely az 1996-os olimpián harmadik, négy évvel később ezüstérmes, rá négy évre ötödik, majd 2008-ban negyedik volt, már el sem jut az ötkarikás játékokra.
A most a pályafutását befejező Görbicz Anita úgy vonul vissza a nemzeti csapattól, hogy mindössze a 2004-es és a 2008-as olimpián szerepelhetett, miközben képességei alapján nyugodtan ott lehetett volna a 2012-es és 2016-os játékokon is.
Pedig az MKSZ tényleg mindent megtett.
A szövetség a női válogatott élére is külföldi kapitányt hozott, a dán Kim Rasmussent.
Az utolsó két világeseménynek – a 2016-os Eb-nek és a mostani világbajnokságnak – az ő vezetésével vágtunk neki. Természetesen egy ilyen kudarcban az ő felelőssége is felmerül, ám azt gondolom, hiba lenne az ő nyakába varrni mindent. Rasmussen ugyanis a jelenlegi keretet tényleg azokból álltotta össze, akik a legérdemesebbek a válogatottbeli szereplésre. Talán csak a Kisvárdán játszó Triscsuk Krisztinát hiányolták a szurkolók, bár azt jól tudni, hogy nem ezen a döntésen múlt a válogatott csapat szereplése.
Akik pedig most azt harsogják, hogy ezt az eredményt magyar edzővel is elérte volna a csapat, jó ha nem felejtik el, hogy a két évvel ezelőtti világbajnokságon Németh András volt a szövetségi kapitány, és az ő vezetésével kaptunk ki a vb-nyolcaddöntőben az akkor sokra nem tartott lengyelektől. Most legalább Lengyelországot (és Csehországot és Argentínát) sikerült legyőzni – mondjuk a lengyelek vasárnap épp az Elnöki Kupában Angola ellen viaskodtak a 17-21. helyért zajló mérkőzéseken.
Görbicz Anita visszavonulásával egy naptári évben (még pontosabban negyedéven belül) a magyar kézilabdázás két klasszisa jelentette be távozását a nemzeti csapattól.
Korábban Nagy László sajtótájékoztatón adta meg a módját a bejelentésnek, Görbicz nem volt ennyire színpadias.
Ő Lipcsében, a franciáktól elszenvedett vereség után jelentette be, hogy vége. Az elmúlt másfél évtized legjobb magyar kézilabdázónőjének csak köszönettel tartozik a sportág és a közvélemény. Anita már korábban megtehette volna, hogy véget vet a válogatottbeli szereplésének, erre a legalkalmasabb pillanat az elbukott 2016-os olimpiai kvalifikáció volt.
Ő azonban adott magának és a csapatnak is még egy esélyt.
Ő volt az a játékos, aki – ha kellett – sérülten is odaállt, játszott, küzdött. Miközben tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a világot már képtelen megváltani. Győrben világklasszisok között játszik – ő maga is az -, ebből a szempontból könnyebb dolga van. A válogatottban azonban nem olyanok a társai, akikkel együtt a siker letéteményesei lehetnek.
A 2017-es női kézilabda-világbajnokság – szerencsére – még nem olimpiai kvalifikációs verseny, így ebből a szempontból “büntetlenül” nézhetjük, ahogy a magyar csapat kiesett a legjobb tizenhat között. A 2018-as franciaországi Eb, majd a 2019-es Japánban rendezendő világbajnokság azonban már fontos versenye lesz az olimpiára hajtó csapatoknak.
Az elmúlt három év tendenciáit összegezve botorság lenne azt állítani, hogy Magyarország részvétele biztosnak tűnik a 2020-as olimpia női kézilabdatornáján.
Kim Rasmussen és a csapat játékosai azonban meg vannak arról győződve, hogy a közös munka előbb-utóbb beérik, így a magyar női kézilabda-válogatott nemzetközi színtéren hamarosan újra tényezővé válik. A szavak tehát megvannak (bár dumából sosem volt hiány) – most már a tetteknek kell következniük. Mert egyelőre a nemzeti csapat olyan járműre szállt, amelynek behúzott kézifékjét nem tudja kiengedni.
(origo)
Bal-Rad komm: Igen! A kézilabda is… – ebek harmincadján. Pedig hát MINDEN adott, hogy…!
Szép és nagyszerű elemzés ez a döbrögisztáni kézilabdázás siralmas helyzetéről a qrmánymédia zászlójhajójától. Nem is csoda, hogy hiányérzetünk LEHET a bajok okainak fölsorolása olvastán.
Mert bár kíváncsian böngésszük, hogy HÁTHA fölbukkan a felsorolásban a romlás LEHETSÉGES OKAI KÖZÖTT a… – de nem bukkan föl!
Konkrétan arra gondolunk, hogy a döbrögista horda a KÉZILABDÁRA IS TOTÁLISAN RÁTELEPÜLT!
Nem mernénk állítani hogy ez a romlás oka, de…
A megszállás óta viszont MINTHA ELVÁGTÁK VOLNA a sikeridőszakot!
De lehet hogy csak elvakultak vagyunk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Tegnap este Pesten a Fradi – pályán kb. “félház” előtt helyükre lettek téve a dolgok.
Döbrögisztán vajdájának személyes buzdításától kísérve nemmzetthy futballtizenegyünk szenzációsan zárta a 2017 – es esztendőt. A VB. – résztvevő Costa Rica válogatottját 1:0 arányban lemosta a pályáról.
BEBIZONYOSODOTT HÁT: ARANYLÁBÚINKNAK INKÁBB LENNE HELYE A JÖVŐ ÉVI FUTBALL VB – N MINT COSTA RICÁNAK! (Dehát a sors…)
Fényes tehát a diadal! Láthatta a vak is tegnap este: alakul a szebb futballjövő!
A megingott hitűek pedig verhetik fejüket a falba, téphetik saját hajukat, hogy nem élethették át személyesen is tegnap este a Feltámadás katartikus élményét.
A három pont a zsebben! (Jah! Hogy EZÉRT nem adtak pontokat?! Aqqrrvajéletbe!)
Vége tehát az idei erőpróbának! Remek volt a záróelőadás! MINDENKI erre fog emlékezni!
Minden jó ha jó a vége!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Marco Rossi: a magyar válogatott ma is Európa egyik legfontosabb, legrangosabb csapata
Az olasz szakember csütörtökön a Sport TV-ben beszélt arról, hogy megtanulna magyarul, ha kineveznék a válogatott élére.
Marco Rossi neve többször is felmerült mint Bernd Storck lehetséges utódja. Rossi elsőre sem ellenkezett az ötlet hallatán, csütörtökön a Sport TV Mai helyzet című műsorában pedig ismét üzent az MLSZ-nek: szívesen lenne kapitány.
Rossi Felvidéken is követi a magyar sajtót, így értesült róla, hogy felmerült a neve lehetséges szövetségi kapitányként. Ezt így kommentálta: “nagyon boldog voltam, büszke voltam, mert úgy gondolom, hogy már az is hatalmas dolog, hogy az ember nevét összefüggésbe hozzák a magyar válogatottal. Ez a tény mindenképpen büszkeséggel tölti el az embert.”
A magyar focit úgy értékelte, hogy bár jelenleg valóban nem elég jó színvonalú, a magyar válogatott így is az egyik legrangosabb csapat Európában. Éppen ezért is megtiszteltetés lenne számára, ha kapitány lehetne.
“A magyar válogatott ma is Európa egyik legfontosabb, legrangosabb csapata. Nyilván sokat kell dolgozni, hogy tovább fejlődjön, hogy magasabb szintre jusson, de el kell mondanom, hogy ebben a tekintetben már Bernd Storck is fontos munkát végzett, de volt egy-két gyengébb eredménye, elsősorban az Andorra elleni vereségre gondolok, amely meghatározta a sorsát.”
A jelenlegi helyéről azt mondta, hogy nagyszerű a kapcsolata a DAC vezetőségével, és csak velük együtt döntene arról, hogy elfogadja-e a szövetségi kapitányi állást. Ám az MLSZ-től hivatalosan még senki nem kereste meg az olasz mestert.
“Őszintén szólva nem hiszem, hogy ő valós jelölt lehet, még akkor is, ha minden tiszteletem az övé, hiszen elképesztő pályafutása van a háta mögött. Trapattoni sikereihez, pályafutásához a világ egyetlen másik edzőjét sem lehet hasonlítani”
— ezt Rossi már az egyik legnagyobb felmerül névről, Giovanni Trapattoniról mondta.
Marco Rossi szerint minden edző előbb klubcsapatoknál kezdi a munkásságát, egy válogatott vezetése csak ezután jöhet szóba, ami nehéz munka. Az olasz szakember nem biztos benne, hogy erre teljesen alkalmas, de szívesen kipróbálná magát ebben a helyzetben. A feladata nehézségeiről is beszélt:
“Azt gondolom, hogy ez a legnehezebb: elviselni a hatalmas felelősséget, amivel egy válogatott vezetése jár. Mert amikor én olaszként a magyar válogatottat vezetem, egyben a magyar népet is képviselem, és megmondom őszintén, hogy ez akkora felelősség, hogy alig tudnék tőle aludni éjszaka. És ha már itt tartunk: megígérem, hogy ha én leszek a szövetségi kapitány, tényleg megtanulok végre rendesen magyarul.”
– Nos hát: ilyen bájolgás után kezdhet tanulni magyarul. Ha még Döbrögi nagyszerűségét is megemlítette volna a Honvéd korábbi trénere, ma délután már meg is eshetne a kontraktus aláírásának önnepélyes ceremóniája. Na majd Döbrögi-imádat később.
– A balrad.ru máris megelőlegezi az Új Football Szöv. Kap. címet a derék talján szagembernek. Hiszen aki ma ilyet ki mer ejteni a száján, hogy: “…A magyar válogatott ma is Európa egyik legfontosabb, legrangosabb csapata…” – nos az méltó a címre. A Szöv. Kap. – i mellett!
– Nade melyikre? Milyen címre?
Csak úgy “balkézről: a dánok legendájának, Morten Olsennek állítólag már kiajánlották az állást. Olsen egy komoly szakember. Azota is egyfolytában röhög! Noooo! – Nohohoho!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Jó Lőrinc Koma újságjában valaki megírta a nagy büdös igazságot
Valami Sinkovics Gábor nevezetű nemmzetthyetlen komonista hőbörgő!
Ilyet ír:
“Mondjad, Bélám!
Felriadtál, azt álmodtad, hogy a magyar futballválogatott egy selejtezőcsoportba került Andorrával, Gibraltárral, a Lakatlan-szigetekkel és… Ne is folytasd, sejtem, a csoport végeredményét. Csak halkan jegyzem meg, elmúlt éjfél, ezzel ráértél volna reggelig. Különben amikor láttam, hogy hívsz, azt gondoltam, megint a telefonod önállósította magát, s a tudtodon kívül tárcsázott. Egyébként nem értem, mi ez a rosszkedv a nemzeti együttes miatt. Hiszen megnyerte a „bronzmeccset”, a közönség viszonylag jól szórakozott. Jókedvükben még fütyültek is az emberek, az a „húha gyenge” egyértelműen a feröerieknek szólt, akik megpróbálták széttördelni, tönkretenni a mi felépített akcióinkat. S a magyar tábor sportszerűségére jellemző az is, hogy „Auf Wiedersehen!”-t kiabált a németül értő vendégeknek, mintegy elköszönve, jó utat kívánva nekik.
Nincs miért kétségbeesnünk.
A helyünkön vagyunk: a futottak még és a kutyaütők között. Ahogy telnek a hónapok, úgy tetszik egyre biztosabbnak, hogy a tavalyi franciaországi utat tombolán nyertük. Valóban volt abban jó adag szerencse: mindenekelőtt Dárdai Pál megjelenése, profizmusa, látásmódja és realizmusa kapitányként, gyenge román és görög csapat a csoportban, új lebonyolítási rend, mely szerint a harmadik hely is pótselejtezőt ér, aztán az oslói meccs harmadik perce, Király Gábor óriási bravúrja, ha akkor vezetnek a norvégok, ki tudja, mi a vége. De ne vegyük el a játékosok és Bernd Storck érdemeit, a német szakember most is ugyanolyan edző, mint akkor: átlagos képességű, aki jókor volt jó helyen.
Alighanem így került hozzánk, s meglovagolta a szerencséjét.
Gondolkodjunk, Bélám!
Te például, tudom, hogy menesztenéd, világgá zavarnád most, s kineveznéd helyette Bódog Tamást, Lőw Zsoltot és Szabics Imrét. Jó ötlet, mindannyian már „futballnémetek”, más közegben szocializálódtak, mégis a mi fiaink. S olvashattad Bélám azt a hírt is, hogy esetleg újra szerepet vállalhat a magyar válogatott életében Dárdai Pál. Főnyeremény lenne, de óvatosan ezzel! A felelősség kérdése nagyon is sarkalatos, ha jön egy-két vereség, mert jönni szokott, akkor kié a csapat, kié a taktika, kié a felelősség, a Berlinből instrukciókat adó Dárdaié, avagy a nemzeti együttes kispadján ülő és alighanem élete lehetőségén dolgozó kapitányé? Nehéz ügy, nehéz szerelem a futball. Csak kérdem én, ha már felkeltettél, kikből csinálnának ők magyar válogatottat? Mert a mezőny, a felhozatal évről évre gyengébb és gyengébb. Hagyjuk az Aranycsapatot, a hatvanas évek mámorát, a hetvenes-nyolcvanas esztendők felejthetetlen pillanatait. A kilencvenes években már egyértelműen hanyatlásnak indult itthon a futball (pontosabban 1986 nyarától, Irapuatótól kezdve), már javában kongattuk a vészharangot, oda-vissza kikaptunk Izlandtól, a jugók hetet rúgtak nekünk az Üllői úton, pedig akkor még szaladgáltak jónak mondható futballisták a magyar pályákon Lipcsei Pétertől kezdve Véber Györgyön át, Váczi Zoltánon át Illés Béláig. Egyéniségek voltak, akik miatt érdemes volt kimenni a meccsre.
Később egyre kevesebben maradtak, Kenesei Krisztián, Kabát Péter, Torghelle Sándor, Juhász Roland, Gera Zoltán.
Kik jönnek utánuk?
Ébren vagy még?
Téged vigasztal, hogy velünk együtt lemaradt a futball-világbajnokságról Románia, Szlovákia, Ausztria, Bulgária, Csehország és Ukrajna? Neked könnyebb ettől a lelked, hogy lám, nekik sem sikerült? Én inkább azt kérdezem: mitől ilyen jók a lengyelek? Valahogy nekik az utóbbi időben mindig összejön.
Emlékszem, gyerekkoromban mindenki Jan Tomaszewskiről beszélt, a hős lengyel kapusról, aki 1973-ban kivédte az angolok szemét a Wembleyben, és kijuttatta csapatát a vb-re.
Mi hiányzik belőlünk, ami bennük megvan?
Mondok én erre neked valamit. Láttad Dzsudzsák Balázst valaha nyilatkozni? Észrevetted, hogy sosem néz a kamerába? Vagy a földet bámulja, vagy jobbra-balra pislog. Hát miért nem néz bele a szemünkbe? Alapvető: egy játékos harcoljon, küzdjön, és ne csak akkor legyen nagylegény, amikor magánrepülőt kell bérelni, amikor pénzhajhász cicababákat kell hülyíteni. Tudom, hogy téged nem érdekel a futballisták rongyrázása és hogy mennyit keresnek. A házad olyan, amitől a megboldogult Hugh Hefner is zavarba jött volna a Playboy-villájában. Medence bent, medence kint, a teraszról pedig Bécsig is ellátni. De az átlagembert irritálja, hogy talicskával hordják a pénzt a klubokhoz, szponzorok maguktól – vagy udvarias felkérésre – támogatják a csapatokat, és egy ügyes klubvezető a taopénzek „átcsoportosításából” és a központi támogatásokból szinte nulla forint berakásával is ellavírozgat. Közben épülnek a stadionok, profinak mondott futballistáink közül nem kevés milliós nagyságrendű fizetést visz haza havonta. Ennél többet sem az állam, sem a jóisten nem tehet a magyar futballért.
Eredmény még sincs.
Csoda-e, ha üresek a lelátók? Megsúgom neked, Bélám, hogy szinte kivétel nélkül minden egyesület kozmetikázza az adatokat. Ülnek néhány százan unott képpel a lelátón, a hivatalos nézőszám pedig ezerhatszáztizenhárom.
Nem untatlak?
Az utánpótlás-neveléstől se várj csodát. Először is nincs megfelelő edzői gárdánk. Illúzió és pénzlehúzás volt a pro licences tanfolyam, nézd meg, a rengeteg lóvé kifizetése ellenére hány edző van munka nélkül. Az akadémiák, a sok-sok pénzből fenntartott akadémiák tucatárut vagy selejtet termelnek. Vajon Izlandon hány akadémia működhet? A gyerekeink „játékrendszerben” gondolkodnak, szinte mindenhol kiölik belőlük az individualizmust, az önálló gondolkodást, a cselezés művészetét. S ha már a „sulik” kerültek szóba, nemcsak futballistává, tisztességes emberré kellene nevelniük a srácokat. De úgy nem megy, ha nem figyelnek oda rájuk, ha hagyják, hogy például beavatási szertartáson az erősebb megalázza a gyengébbet. S miután ez kiderül, nincs felelősségre vonás, csak tagadás és hárítás.
Szomorú ez, Bélám.
Leginkább séróban és tetkóban vesszük fel a versenyt a külföldi vetélytársakkal.
Az mégiscsak megdöbbentő, hogy a jelenlegi NB I-ben Davide Lanzafaménak, Darko Lazovicsnak, Kire Risztevszkinek, Joseph Paintsilnek hívják a legjobb spílereket. Tökéletesen jellemzi a magyar első osztály színvonalát: az Újpesten cselgépnek, kreatív futballistának tartott Souleymane Diarrát egy belga tucatcsapattól küldték vissza a hajukat tépve Magyarországra.
Akarjuk, görcsösen akarjuk, hogy visszatérjenek a régi szép idők, de nem megy, már nem megy. Ennek vége, megszűntünk futballnemzet lenni. Hiába mondja Bernd Storck, mintha csak egy gépet hallgatnánk, hogy jó úton járunk.
Ez az akácos út.
A mi bús, borongós, múltba révedős utunk. S az is nagy baj, hogy hiányoznak az NB I-ből, a merítési lehetőségből, a jövőképből olyan városok, mint Győr, Pécs, Szeged, Nyíregyháza. Mert múltat, legendát és tradíciót nem lehet venni.
Mondjad, Bélám!
Elálmosodtál. Ha akarod, altatóként felolvasom neked Szerb Antal gondolatait: „Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. S ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami…”
Legyen ez a végszó a magyar futballról.
Aludj Bélám, tudod, az éjszaka soha nem érhet véget.
S mi valahogy mindig a sötétben tapogatózunk.”
Bal-Rad komm: Ilyeneket írni hogy:
-Egyre gyengébb a felhozatal magyar játékosok terén, nehéz belőlük jó csapatot építeni.
-Dzsudzsák Balázs nem néz a kamerába nyilatkozat közben, csak akkor nagylegény, amikor magángépet kell bérelni és pénzhajhász cicababákat kell hülyíteni, nem a pályán.
-Az átlagembert irritálja, hogy talicskával hordják a pénzt a klubokhoz, szponzorok maguktól – vagy udvarias felkérésre – támogatják a csapatokat, és egy ügyes klubvezető a taopénzek átcsoportosításából és a központi támogatásokból szinte nulla forint berakásával is ellavírozgat.
-A csapatok kivétel nélkül kozmetikázzák a nézőszámokat.
-Illúzió és pénzlehúzás volt a pro licences tanfolyam.
-Az akadémiák tucatárut vagy selejtet termelnek.
-Az NB I legjobb játékosai mind külföldiek: Davide Lanzafame, Darko Lazovic, Kire Risztevszki és Joseph Paintsil.
-Megszűntünk futballnemzet lenni.
Már csak az hiányzik, hogy a Jó Lőrinc Koma újságjában – szigorúan a sportújságban – megírja egy sportújságíró: MEGSZŰNTÜNK NEMZET LENNI IS! (Persze ez egy szigorúan szakmaiatlan és dilettáns kijelentés lenne, egy nemmzetthy érzéshektől mentes fhyrkásztól!) Aki megkérdőjelezi magát a NER-t is!
Ejj-ejj Lőrinc! Hát hogy tűrhetsz meg az újságodban ilyen gyalázatot! Vagy még alszó?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Befejeződtek Szombathelyen a Haladás Sportkomplexum építési munkálatai! – adta hírül a klub honlapja pénteken. Rendben lement az átadás-átvétel, jelenleg garanciális és utójavítási munkákat végez a kivitelező.
Az avató ceremónia 2017. november 8-án lesz. Vélhetőleg Döbrögi is személyesen fogja végigpöffeszkedni a cirkuszt, dicsfényben feredőzve!
A Rohonci úti létesítményegyüttes része a többi közt egy 9000 fős, UEFA IV-es besorolású, teljesen fedett lelátóval rendelkező labdarúgó-stadion és egy multifunkcionális sportcsarnok is. A beruházás alig 15,2 milliárd forintos költségét a vajdaság büdzséje állta,- azaz mi! – de a komplexum Szombathely városának a tulajdonába kerül. Úgyhogy az üzemeltetés is közpénzből lesz megoldva.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az eseménynek helyet adó stadion még nem épült meg.
Afrika kiszállt, más hivatalosan nem érdeklődik a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése iránt, Budapest egyedül a rajtnál – írja a pénteki Magyar Nemzet.
A lap felidézte, az augusztusi londoni világbajnokság alatt a magyar sportvezetők tárgyaltak a nemzetközi szövetség (IAAF) képviselőivel, hogy a hat év múlva esedékes rendezvényről. Akkor úgy tűnt, Kenya lehet az ellenfél, az Afrikai Atlétikai Szövetség (CAA) elnöke azonban szerdán közölte, a 2023-as rendezés túl korai lenne a kontinensnek.
Az újságnak a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, informális csatornákon már értesültek az afrikaiak visszalépéséről. Gyulai Márton ugyanakkor hozzátette, az OAAF továbbra sem pontosította, hogy mik az elvárások a 2023-as világbajnokság rendezésével kapcsolatban. Amint látják a feltételeket, akkor lehet arról beszélni, hogy Magyarország képes lehet-e megfelelni az elvárásoknak – mondta.
Az esemény helyszíne az új budapesti atlétikai stadion lenne a Rákóczi hídtól délre.
2019-ben a katari Doha, 2021-ben az egyesült államokbeli Eugene lesz a vb helyszíne.
(sport365)
Bal-Rad komm: Micsoda kasz(sz)a lesz ez az Új Nemmzetthy Elythnek! Komplett – új -atlétikai stadion! Hozzá infrastruktúra.
Fürjes Balázs és csapata Új Feladatot kap! Meg havi pár milliót/fő!
Mi is kezdhetünk számolni! A vizes vb. 11034 ft. volt fejenként! Ez az atlétikai cirkusz benne lesz húszezerben!
A bolondnak is megéri! – nemhogy nekünk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!