“…Ez a felzárkózás útja, szemben a megélhetési cigány vezetők és úgynevezett jogvédő aktivisták által képviselt irányzattal. A kormánynak ezen a téren kiemelkedő, mondhatni történelmi érdemei vannak. Éppen ezért a cigányság csak a Fideszre hajlandó szavazni, hiszen a Fidesz az a párt, amelyik vállalta az ügyünket. Ezért sem akarják egyesek, hogy a romák az urnákhoz járuljanak jövőre.
– Kikre gondol?
– Ahogy említettem, a botránykeltőkre. Továbbá azokra, akik Európa, illetve Magyarország gazdasági és demográfiai problémáit a bevándorlással akarják orvosolni. Orbán Viktor még ORÖ-elnökségem idején, még a migrációs válság kirobbanása előtt, szinte a teljes kormányzattal közösen meglátogatta a szervezetet, és már akkor utalt arra, hogy a kormány rejtett erőforrásként tekint a hazai cigányságra…”
Eztet montaja Farkas Flóri! Memmég hasonló csudállatos dógokat mondott a Flóri.
Aki nem hiszi, járjon utána! A “Magyar” Hírlap című akármiben elolvashatja teljes terjedelemben. Ugyan nem éri meg se az időt se a fáradságot – ezért is idézte a balrad.ru csak ezt a rövid, de lényegi részt – de ha valaki mégis kíváncsi a teljes förmedvényre, ott megleli.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Balog Zoltán elmondta, mi a véleménye Farkas Flóriánról
Az emberi erőforrások minisztere nagyra értékeli a Lungo Drom munkáját, mert a szervezet mindig szót emelt a magyarországi cigányságért és képviselte őket.
Balog Zoltán szombaton Szolnokon, a 27 éve alakult Lungo Drom kongresszusán felszólalva kijelentette: Magyarország csak akkor léphet igazán előre, ha minden polgára – köztük a cigányok is -, előre tud lépni. A mintegy 2000 résztvevő előtt kijelentette: az Emmi a felzárkózásért felelős államtitkársággal partnere lesz a Lungo Dromnak – írja összefoglalójában az MTI.
A szolnoki tiszaligeti Városi Sportcsarnokban tartott rendezvényen együttműködési nyilatkozatot írt alá a minisztérium nevében Balog Zoltán és Farkas Flórián, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnöke. A dokumentum a miniszter szerint tartalmazza a munkában, tanulásban, a kultúrában, a lakhatásban, az egészségügyi ellátásban sikeres programok folytatását.
A miniszter átadta Orbán Viktor miniszterelnök köszönetét és gratulációját a szervezetnek. Balog Zoltán hangsúlyozta: partnernek, egyenrangú félnek kell tekinteni a cigányságot, és hibás az a politika, amely tettesként vagy áldozatként tekint a romákra.
A miniszter felidézte a 2008-2009-es tatárszentgyörgyi romagyilkosság-sorozatot és azt, hogy az akkori kormány antirasszista tüntetést szervezett a Duna-parton, miközben a segítséget, a pénzt, a tanulás lehetőségét a mostani kormány vitte el Farkas Flóriánnal az áldozatok családjainak. Kirekesztés helyett összetartozásra, politikai felelőtlenség helyett felelősségre “egymásért és saját magunkért”, megosztottság helyett együttműködésre van szükség – fogalmazott.
Balog Zoltán azt mondta: Farkas Flórián az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni. Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy “botránymentes” éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök – közölte Balog Zoltán.
Elmondta: szabálytalanság esetén eljár, vizsgálatot indít, ha kell, feljelentést is tesz, mert “tiszta kézzel lehet csak részt venni” a roma politikában. Hangsúlyozta: akit viszont alaptalanul vádolnak, azt megvédik. Az eddigi eredmények között említette a Nő az esély programot, amelyben 500 roma nőnek sikerült munkát szerezni, a következő ilyen programban újabb 500-nak. Balog Zoltán szerint sokkal jobb ma a romák helyzete, mint 2010-ben volt, a problémák sokkal kisebbek.
Farkas, és Magyarország legnagyobb cigány családja
Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke az eseményen azt mondta: az együttműködési nyilatkozat a felzárkózáspolitika valamennyi területét érinti. Hozzátette: a kormány elkötelezte magát és óriási erőfeszítéseket tesz 2010 óta a hátrányos helyzetűek, különösen a hazai cigányság felzárkózása érdekében. Sikerült elérni azt is, hogy a romaügy európai üggyé váljon – mondta.
Eredmény, hogy mérséklődött a mélyszegénységben élők száma, a közfoglalkoztatásnak köszönhetően több százezer cigány ember kapott munkát, minden rászoruló gyermek meleg ételt kap az iskolákban és a korai iskolaelhagyók száma is jelentősen csökkent – sorolta.
Szólt arról, hogy a Lungo Drom – “Magyarország legnagyobb cigány családja” – ma is több mandátummal rendelkezik, mint az összes parlamenti ellenzéki párt együtt. A Fidesz az egyetlen párt, amely felvállalta a cigányság ügyét – mondta, hozzátéve: céljaik a cigányság és a polgári erők összefogásával valósíthatók meg.
(atv)
Bal-Rad komm: “…a kormány elkötelezte magát és óriási erőfeszítéseket tesz 2010 óta…”
– Hogy mindenki értse: A TENYÉSZET FÖLFUTTATÁSA REMEKÜL HALAD! TORTA VAN!
Kíváncsiak lennénk az ilyen beszámolók nyomán mit éreznek a horda pizsamájukon is kokárdát viselő , “öregezéstől rettegő” nyugdíjas fanjai?
A vajda és hordája “…az egyetlen párt, amely felvállalta a cigányság ügyét – mondta, hozzátéve: céljaik a cigányság és a polgári erők összefogásával valósíthatók meg…”
– Csak halkan jegyezzük meg: egyáltalán nem biztos, hogy a CÉLJAINK KÖZÖSEK LENNÉNEK!
A moremaffia-döbrögista horda céljai lehetnek közösek! Sőt! A gyakorlat bizonyította is ennek az érdek – és bűnközösségnek a meglétét és hatékony működését. Amit tovább kívánnak folytatni!
Tegnap újólag hitet és fogadalmat is tettek erre!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A gátlástalan, aljas szándékból, folytatólagosan elkövetett lopásnak van az a szintje, ahol képtelenség pusztán politikai és igazságügyi kérdésként tekinteni az amúgy is nyomorult helyzetben lévők szisztematikus kifosztására, amit qrmányunk és tántoríthatatlan szövetségesei véghez visznek, élén a vajda mellett Balog Zoltánnal és a döbrögisztáni moremaffia fejével, a Farkas Flórián nevű köztörvényessel.
Ezek képesek bárkit meglopni, a kárunkra százmilliós ingatlanokban, luxusautókban dőzsölni. Ne, SENKI NE JÖJJÖN AZZAL, hogy ez demagógia! Akiből ennek láttán nem tör elő buzgó patakként a szociális demagógia, az sürgősen nézzen utána, hogy út közben hol vesztette el a minimális társadalmi szolidaritást, igazságérzetet és emberséget.
Öt napja jelentették be, hogy a Flóri vajda a Lungo Drom székhelyére új moreszervezetet, a “Roma Integrációért Országos Szövetséget” jegyeztetett be, amely – jól figyeljünk! – PÁLYÁZHAT AZ UNIÓS JÚDÁSPÉNZEKRE!
Öt nappal később érkezik a hír, hogy csődöt jelent az Országos Roma Önkormányzat, köszönhetően a fent említett köztörvényes gazember, a Flóri vajda milliárdos nagyságrendű tolvajlásának.
Farkas úgy fújt meg 1,6 milliárd forint uniós lízingdíjat az ORÖ-vel a “Híd a munka világába” című szemfényvesztésével, hogy végül a qrmány is belátta, hogy esélytelen ezt az égbe kiáltó nyílt színi rablást eladni a finanszírozó EU-nak. Ezért le sem adták a program számláit Brüsszelben. Mivel a pénz viszont így is hiányzott a kasszából, Balog páter egy nagyvonalú döntéssel az adófizetők – a MI – pénzén, úri gesztussal, 1,3 milliárd forintot elengedett. Magyarán: odaajándékozott Farkasnak.
Minden magyar állampolgár 130 forinttal járult hozzá a döbrögisztáni moremaffia fejének gazdagodásához.
Ez ugyan alkalmas volt a hűséges martalócvezér feltőkésítésére, de az ORÖ helyzetét nem oldotta meg. A fennmaradt adósságok, a Farkas-féle vezetés alkalmatlansága, a tolvajlás miatt az ORÖ ma becsődölt. De hol van már a Flóri?! Az ORÖ-n régen túl, otthagyva a csődtömeget maga után, hogy mások tolják bele a romokat a szemétlerakóba.
Ő addigra már az új, az uniós júdáspénzek gátlástalan lenyúlását lehetővé tevő szervezete élén tündököl, frissen megújított szövetségben Döbrögi vajdával.
Döbrögi bizalma töretlen iránta, indulhat az uniós lízingpénzek újabb körének elrablása, és ha majd az is túl gátlástalanra sikerül, MI MAJD AZT IS KIFIZETJÜK! Neki! A Flórinak!
Valószínűleg ezt jelenti az a tántoríthatatlan férfibarátság, amiről Döbrögi károgni szokott.
Ami valójában a zsiványbandák főnökeinek a cimborálkodása. De ezt a cimborálkodást az ország, és a nép kifosztására működtetik.
Így néz ki a nép nyomorán hízó macsó döbrögisztáni maffiaállam.
Értik ezt vajon Döbrögisztán vidéki-a pizsamájukon is kokárdát viselő-egyszilvafás kisnemessey?
Kósa Lajos szerint nincs okuk szakítani Farkas Flóriánnal
A Lungo Drom múlt heti ebédnek álcázott kongresszusán ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag újabb öt évre elnöknek választották Farkas Flóriánt, dacára annak, hogy Farkashoz és a korábban általa vezetett Országos Roma Önkormányzathoz számos botrány kapcsolódik. A szervezetnél már legalább fél tucat nyomozás zajlik, egyebek közt hivatali vesztegetés, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanúja miatt is vizsgálódnak a hatóságok.
A Magyar Nemzet kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök korábban megerősítette: személyes szándéka, hogy a jövőben Farkas Flóriánnal szeretné folytatni az együttműködést. Arról beszélt, hogy együtt kíván működni a cigányság szervezeteivel, személy szerint pedig mindig azzal, aki a legalkalmasabb.
Az RTL Klub híradója most Kósa Lajost kérdezte az egyebek közt csalással gyanúsított Farkasról. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, nem tud olyan eredményről, „ami megalapozná azt, hogy most vele szakítani kellene.” Később azonban hozzátette, ha bebizonyosodik, „hogy ennyit meg annyit tett el, akkor természetesen újragondoljuk az együttműködést”.
(mno)
Bal-Rad komm: “…Orbán Viktor miniszterelnök korábban megerősítette: személyes szándéka, hogy a jövőben Farkas Flóriánnal szeretné folytatni az együttműködést…”
-Értjük ugye? A VAJDA SZEMÉLYES SZÁNDÉKA…!
Hát kedves kokárdázott pizsamás nemmzetthess uhak és hölgyek! Döbrögi a Flórival szövetségben fogja tovább fejleszteni a Nemmzetthy Együttlopás Rendszerét!
Az Ő SZEMÉLYES SZÁNDÉKA szerint!
Alakul Európa Erőss és Bhüszke Nemmzetthe!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Sikertörténet! Ellenszavazat nélkül ismét a feddhetetlen Farkas Flórián a Lungo Drom elnöke
Ismét Farkas Flóriánt választotta elnökévé a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség – tájékoztatta a szervezet szombaton az MTI-t. A kisújszállási tisztújító kongresszuson a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag választották meg újabb öt évre Farkas Flóriánt – közölték.
A tájékoztatás szerint a Lungo Drom, a Fidesz stratégiai szövetségeseként, a magyarországi cigányság boldogulásához szükséges feltételek megteremtéséhez elsődleges eszköznek a kormány társadalmi felzárkózás programjának folytatását tekinti.
A kongresszus tagjai elkötelezettek a kormány bevándorláspolitikája mellett, álláspontjuk szerint a külföldi munkaerő bevonása helyett a hazai cigányság képes helytállni a magyar munkaerőpiacon – hangsúlyozták.
(HVG)
Bal-Rad komm: “…a hazai cigányság képes helytállni a magyar munkaerőpiacon…”
Igazán sokrétű ez a Lungo Drom nevű moremaffia! Most új oldalukról ismerhetjük meg őket. Nagyszerű kabarészerzőik vannak.
Bár a köztesóknak ez inkább horrorkabaré.
“…cigányság boldogulásához szükséges feltételek megteremtéséhez elsődleges eszköznek a kormány társadalmi felzárkózás programjának folytatását tekinti….”
-Mondjuk ez már csak simán horror! Nekünk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Példátlan! A fideszes polgármester és teljes testülete a vádlottak padján
Ilyen még nem volt! A valódi tűzifát elsikkasztották, a nem létezőt papíron megvették. A falu pénzén ment Horvátországba nyaralni az egész vezetés. Egy magyar falu polgármestere és teljes képviselő-testülete is a vádlottak padjára ül a jövő héten.
Gilvánfa 2007-ben még az ország legszegényebb településének számított. Ám nincs az a szegény falu, amiről ne lehetne lehúzni még egy vékonyka bőrt. Gilvánfa fideszes polgármestere, a helyettese és velük a komplett képviselő-testület, meg még két ember jövő kedden nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt, összesen 9 bűntett miatt ül a vádlottak padjára a Siklósi Járásbíróságon – írja a Pécsi Stop.
A vádirat szerint kétszer is előfordult, hogy az önkormányzat által lízingelt autóval a falu pénzén (2012-ben 200 ezer, 2013-ban 300 ezer forintot felvéve az önkormányzattól) Horvátországba utazott a települést irányító teljes képviselő-testület. Illetve 2013-ban már a hozzátartozók is bekerültek ebbe a szűk körbe.
Az ügyészség szerint a polgármester és a képviselők lenyúlták azt a mintegy 700 ezer forintot is, amely 2012-2013-ban a vizesárkokból kitermelt tűzifából befolyt. A polgármester és helyettese több alkalommal vett fel pénzt az önkormányzat pénztárából, a hiányt pedig fiktív szerződésekkel fedték le – papíron tűzifát vettek belőle.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Íííjjjáájj! Mébbukták á gilváfáji rájok!
Pedig 2015-ben, november 24.-én még maga Ilan Mor Izrael döbrögisztáni nagykövete is megszemlélte a gilvánfai csodát.
Odahívta őt a “Számá Dǎ Noj – Vigyázz Reánk” Egyesület!
Tavaly február végén pedig egy izraeli cég budapesti partnerének (Metra Kft) közreműködésével öntözőberendezéssel ajándékozta meg a gilvánfaiakat. Annyira megkedvelte őket.
Tán jobb lett volna, ha a Flórit hívják! Hírlik ugyanis, hogy a gilvánfai moremaffia elpártolt a Flóritól. Most aztán mehetnek a kóterba. Rongyos 1,2 millió lenyúlása miatt.
Na majd a horda megbízhatóbb utódokat “választat”! Ezek meg mennek a lecsóba!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Jobbik: 10-12 ezret érnek a hordának a cigány szavazatok
A cigány szavazatok miatt kötött megállapodást Orbán Viktor Farkas Flóriánnal – a Jobbik szerint.
A párt országgyűlési képviselője azt mondta, belső információkból úgy tudják, a kormánypárt a jövő évi választásokon minden cigány szavazatért 10-12 ezer forintot fizet majd. Apáti István szerint ez választási rasszizmus, ugyanis a kormánypártok csak az olcsó szavazatok miatt tartják fontosnak a cigányokat. Hozzátette, pártjuk a lehetséges választási csalásokat kivizsgáltatja.
„Belső információink szerint a 2018. évi országgyűlési választásokon 10-12 ezer forint közötti összeget kívánnak fizetni igazolt cigány szavazatonként. Tehát ha adott cigány szavazók például telefonnal készített fotókkal bizonyítják majd, hogy a Fidesz–KDNP-re és az ő jelöltjeikre szavaznak majd, akkor 10-12 ezer forint üti a markukat. Ez nem más, mint a választás rendje elleni bűncselekmény, választási csalás gyakorlatilag, és az ország kormányfője ehhez nyújt komoly segítséget. Nagy bajban van a Fidesz, láthatóan megvásárolt cigány szavaztok nélkül már a feles többségű győzelmet sem tudják elképzelni, és ez az egyszerű oka annak, hogy miért hagyják Farkas Flóriánt futni” – fejtette ki Apáti.
(hirtv)
Bal-Rad komm: Apáti tulajdonképpen semmi újdonsággal nem állt elő. A miértet tudjuk! A voksár az kissé fölülmúlja a várakozásainkat! Ilyen nagy lenne az infláció?
Ez alapból ötmilliárdos ajánlat a moremaffiának! Tízezerrel számolva.
Viszont ha bejön!-az minimum kétharmad! Legalább ezermilliárd a bevételi oldalon. Zsebbe! Meg még egy kis idő szabadlábon, és az illúzió, hogy ezt is megússzák!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ült börtönben? Kemény kérdéseket kapott Farkas Flórián
A Heti Napló Sváby Andrással interjút készített Farkas Flóriánnal. Egy hétig szervezték a beszélgetést, ám a Lungo Drom vezetője bokros teendőire hivatkozva nem jelent meg a stúdióban. Sváby András ennek ellenére úgy döntött, kérdéseit mégis felteszi a roma politikusnak.
(atv)
Bal-Rad komm: A döbrögisztáni politikai (?) moremaffia Keresztapájának föltett kérdéseken a magukat a pizsamájukon is kokárdával ékítő, álmagyarkodó döbrögistáknak kéne eltűnődni.
Abból a közmondásból kiindulva, hogy “nem zörög a haraszt…”
Nyilvánvaló, hogy a kérdésekre VANNAK HITELES VÉLASZOK! Páncélszekrények mélyén.
Hogy volt-e börtönben a Flóri? Göncz ’91-ben kegyelmezett meg neki. Harminc évre titkosítva a körülményeket. 2021-ben-négy év múlva-kiderülhet! (Hacsak meg nem hosszabbítják a titkosságot!)
Ha meghosszabbítják, az nagyon rossz! Mert AKKOR MÉG MINDIG ITT ÜLNEK A NYAKUNKON!
Ha kiderül, akkor meg már bottal üthetjük a nyomát. Farkasnak is, és tettestársainak is!
Persze ezt csak ők hiszik!
Lesz itt még VALÓS kérdezz-felelek műsor is. Az pedig majd valahogy úgy indul, hogy: “tecciktunni Tisztőtt Népbíraúság, ázs úgy vaút, hogy…”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkára – Czibere Károly és Schanda Tamás – is elment a Baranya megyei Cserdibe, hogy ezt bejelentse. A helyszín azért fontos, mert a falu néhány év alatt mintatelepülés lett.
Szülőszoba helyett egyetemre küldenék a cigány lányokat
A Baranya megyei Cserdi első embere megint zseniális ötlettel állt elő.
A többségében roma lakosú, számos hatékony esélyteremtő programjáról ismert községben a két államtitkár azt mondta: a 10 és 18 év közötti roma lányokat célzó program mentorokkal, a családokat bevonva, közösségi foglalkozásokkal előzné meg az iskolai lemorzsolódást. Különösen odafigyelnek az évismétlőkre, a bukásra állókra és a nagyon rossz körülmények között élőkre. Lesznek prevenciós és önismereti foglalkozások, egészségügyi szűrések, a résztvevők buszbérletet, tankönyvet, hangszereket, színházi és múzeumi belépőket is kaphatnak legalább egy évig.
Támogatást kérhetnek helyi nemzetiségi önkormányzatok, szociális, gyermekjóléti intézmények, civil és egyházi szervezetek. A program sok száz, sok ezer fiatalt tud majd támogatni.
A tavaly Trefort Ágoston-díjjal kitüntetett Bogdán Lászlóra, Cserdi független polgármesterére utalva Czibere Károly államtitkár azt mondta: a kormány célja, hogy azokkal a roma vezetőkkel és helyi vezetőkkel kössön stratégiai szövetséget és működjön együtt, akik valós teljesítményt produkáltak és hiteles irányítói közösségüknek.
Bogdán László az eseményen kiemelte: településük út- és iránymutató kíván lenni a “cigánykérdésben”. Szerinte a kormány is felismerte, hogy észre kell venni az alulról induló kezdeményezéseket. Ezekről azt mondta: a községben élő lányokat úgynevezett érzékenyítő túrákra vitték, javítóintézetben lévő fiatalok számára főztek, országos termelői adományozó akciót indítottak, valamint országosan egyedülálló szakmai szervezetet is felépítettek.
(24.hu)
Bal-Rad komm: “…a községben élő lányokat úgynevezett érzékenyítő túrákra vitték…” – amit eredménnyel megjártak! Ideje valamelyik orvosegyetemi klinika szülészetére túráztatni őket!
Van már lóvé! A sztatégiai partner-a horda-betolt megint kétmilliárdot a moremaffiába!
No nemzetthy kokárdába bugyolálódott konzultánsok! Újabb ok az örömre!
EZ IS MEGÉRNE EGY ÓRIÁSPLAKÁT-KAMPÁNYT!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!