Gagyizás

Lézerjani megmondta miért nem „megy a lecsóba” Farkas Flórián

Lázár János szokásos heti Kormányinfóján ismét szóba került Farkas Flórián. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy darabig állta az ATV főmunkatársa kérdéseit, majd végül elárulta, hogy miért is a Lungo Drom súlyos vádakkal terhelt elnökével kötött a Fidesz választási együttműködést 2018-ra.

Az ATV főmunkatársa azt kérdezte a minisztertől, hogy azok után, hogy Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke együttműködési megállapodást írt alá a Lungo Drom elnökével, vajon fenntartja-e korábbi kijelentését, miszerint a Farkas ellen felmerült gyanúk súlyossága arra enged következtetni, hogy a kisebbségi vezető „megy a lecsóba”.

Lázár János válaszában inkább abba az irányba terelte a figyelmet, hogy a Fidesznek mindig is harmonikus volt a kapcsolata a kisebbségi szervezetekkel és a most kötettett megállapodás is „szép jövővel kecsegtet”. Korábbi, Farkas Flóriánra vonatkozó kijelentését úgy magyarázta, hogy azoknak a roma szervezeteknek, akik bárkitől is anyagi támogatást kapnak, nagy felelősségük van annak átlátható elköltésében. Ellenkező esetben ugyanis eljátszhatják a nekik megszavazott bizalmat.

Ugyanakkor – tette hozzá a tárcavezető – a politikusoknak is hatalmas felelősségük van abban, hogyan kérik számon ezeket a szervezeteket a feltételezett visszaélésekkel kapcsolatban, ugyanis a nem megfelelő kommunikációval politikai ügyet kreálnak például egy kisebbségi önkormányzati ügyből, amely így alkalmassá válik a roma szervezetek legitimációjának megkérdőjelezésére. Bevallása szerint a miniszter ezért is szokta hűteni a kedélyeket képviselőtársai körében.

Kollégánk újbóli kérdésére Lázár János megerősítette, hogy bár Orbán Viktor bizalma valóban töretlen Farkas Flórián személyét illetően, mindazért, ami az ORÖ háza táján az uniós pénzek elköltésével kapcsolatban vizsgálat tárgyát képezi, a Lungo Drom elnökének kell vállalnia a felelősséget, illetve minden egyes fillérrel neki kell tudni elszámolni.

Cáfolta ugyanakkor azokat a híreszteléseket, hogy a romaügyi miniszterelnöki megbízott ellen büntetőeljárás vagy nyomozás folyna.

Bölcs dolog vajon egy ilyen súlyos vádakkal terhelt szervezet elnökével 2018-as választási együttműködést kötnie a Fidesznek? – kötötte az ebet a karóhoz az ATV főmunkatársa, mire a Miniszterelnökséget vezető miniszter, láthatóan a téma gyors lezárásának szándékával csak annyit mondott, hogy: „A Fidesz elnöksége döntött így”.
(atv)

Bal-Rad komm: „…nem megfelelő kommunikációval politikai ügyet kreálnak például egy kisebbségi önkormányzati ügyből…” – Rókamosolyú Lézerjani szerint.

Meg különben is: Flóri a’ zeelopott pízékkee mán eeszámót! Minden egyes fillérrel. A vajdaság urának. Aki bizalma AZOK UTÁN töretlen maradt a moremaffia feje iránt. Miért is kéne hát nyomozni a Flóri ellen?!

A döbrögista hordának „… mindig is harmonikus volt a kapcsolata a kisebbségi szervezetekkel és a most kötettett megállapodás is „szép jövővel kecsegtet”…”

MINIMUM HATSZÁZEZER MOREVOKS JÖVŐRE! A HORDA JAVÁRA! CIRKUSZHÁZI HÁROMNEGYEDET JELENTHET!

Szabadságot, szabad kezet a további rablásokhoz! Ez az a kecsegtető szép jövő a döbrögista horda számára. Megér ez még tízmilliárdot is a hordának! Kiváltképp közpénzből! Azt meg úgyis mi dobjuk össze!

Vajon a nemmzetthy konzultációs döbrögista fórumokra felkokárdázva vonuló nemmzetthess urak és hölgyek valamelyike venne akárcsak egy leheletvékonyka „aranygyűrűt” is a Flóritól?

Biztosan nem! Mert egy dologban eleve biztos, ha ránéz az eladóra: a gyűrű gagyi!

Ha ránéz a Flórira, azt is tudja rögtön, hogy lopott az a gyűrű!

Persze ez utóbbi nem számít fölkokárdázottéknak!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Morepolip a magyar torkon!

Farkas, a voksszállító

Valamit nagyon tudhat Farkas Flórián. Legalábbis erre utal, hogy a Fidesz pénteken aláírta azt a dokumentumot, amelynek értelmében a pártszövetség újra azzal a Lungo Drommal készül a soron következő országgyűlési és önkormányzati választásokra, amelyet a pótolhatatlannak tűnő Farkas vezet.

Arra azért ügyeltek a kormány kommunikációs gurui, hogy a Lendvay utcai pártszékházban ne Orbán Viktornak kelljen paroláznia és közös fotókon szerepelnie a botrányok sorozatába keveredett politikussal. A stratégiai megállapodást végül Kövér László látta el kézjegyével – ha úgy tetszik, ő tartotta a hátát a kormány kudarcos romapolitikája, a felzárkóztatásra szánt, de eltűnt milliárdok miatt. Azonban a Fidesz választmányi elnökének is felettébb kellemetlen lehetett a szituáció, hiszen már órákkal a meghirdetett időpont előtt, fű alatt sort kerítettek a kínos aktusra.

Ráadásul a kisstílű csellel sikerült kizárni az eseményről a sajtó azon részét, amelynek képviselői elől hónapok óta sikeresen menekül a roma politikus. Farkasnak szombat reggel sem kellett kemény kérdésekkel szembesülnie az évi csaknem százmilliárd adóforintból fenntartott köztévé stúdiójában, ahol a műsorvezetőhöz képest már egy mikrofonállvány is Pulitzer-díjas teljesítményt nyújtott volna. Érezhették ezt a Lungo Drom vezetőjének tisztára mosásában szerepet játszó kormánypárti kommunikátorok is, így hát gyorsan leszerveztek egy igazinak tűnő interjút egy szintén adófizetői forintokkal kitömött blogon. Ott már látszólag érintették azokat az ügyeket, amelyekben milliárdok tűntek el a romák felzárkóztatására szánt hazai és uniós pénzekből. A látszat persze mindig csal, végül ebből is csak szerecsenmosdatás lett. Így maradhatott újságírói visszakérdezés nélkül a legegyszerűbb csúsztatás és a legszembetűnőbb hazugság is. Zárójeles megjegyzés: Farkas egyébként nem csak a valódi újságírók elől menekül. Lapunk tárta fel, a fideszes politikus úgy vette fel a parlamenti bizottsági munkáért (is) járó fizetését, hogy szinte be sem járt az ülésekre. Zárójel bezárva.

Saját szempontjukból persze nagyon is érthető a kormánypárti sajtó abbéli igyekezete, hogy tisztára mossák Orbán Viktor kedvenc roma politikusát még a 2018-as választások kampánya előtt. Nem lesz egyszerű dolguk, hosszú a Farkas-féle lista, amely a Híd a munka világába program gyanús pénzköltéseivel kezdődik. A 75 százalékban uniós forrásokból indult programban az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) és az általa alapított foglalkoztatási szövetkezet nem a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használta fel a pénzt. Az eredetileg ötmilliárd forintos keretből jutott több száz milliós gellérthegyi irodaházra, piaci árnál drágább autóbérlésre és tagtoborzásra – cigány emberek foglalkoztatására viszont annál kevesebb.

Hiába indult adóhivatali nyomozás, hiába vizsgálódott az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ügyben, nem lett lényegi következménye a gyanús pénzköltéseknek. Sőt, miután a humántárca megállapította, hogy legalább tucatnyi szabálytalanságot követett el az ORÖ, már meg sem kísérelte lehívni az európai uniós forrást. Ez pedig azt jelentette, hogy a romák által addig elköltött 1,6 milliárd forintot az ORÖ-nek saját zsebből kellett volna visszafizetnie. Azért a feltételes mód, mert a kormány nagyvonalúságának köszönhetően ebből végül 1,3 milliárdot a költségvetésből pótoltak.

A Fidesz és a Lungo Drom együttműködése – ahogy Farkas a meghívóban fogalmazott – tizenhat éve töretlen. Sajnos, mivel ebben a több mint másfél elpazarolt évtizedben továbbra sem sikerült előrelépni a cigányság integrációjában. Pedig ez mindannyiunk érdeke lenne. Farkas Flórián mosdatása viszont csak a jelenlegi kormánypártoké. A politikus ugyanis még mindig több roma voksot tud szállítani 2018-ban, mint amennyit elbuknak a botrányai miatt. A polgári Magyarországot évek óta politikai terméknek tekintő Fidesznek pedig csak ez számít.
(mno)

Bal-Rad komm: „…A politikus ugyanis még mindig több roma voksot tud szállítani 2018-ban, mint amennyit elbuknak a botrányai miatt…”

-Az az igazán sajnos, hogy a még egyszerű beltenyészeti döbrögista „lakossági fórumnak” nevezett hordagyülekezetre is kokárdában parádézva vonuló, álmagyarkodó és álnemzetieskedő vén kecskék sem hajlandóak eltűnődni a dolgon. (Elgondolkodni meg végképp nem! A gondolkodás képességének legteljesebb hiánya miatt!) Már imádott vajdájuk is ódzkodik a moremaffia fejével való nyilvános parolázástól!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Flóri nem a lecsóba ment, hanem a lakomaasztalhoz invitálták!

Farkas az „örök szövetséges” – Ám vannak, akit nem törődnek bele

A Fidesz és a Lungo Drom választási megállapodása nem hatotta meg Farkas Flórián ellenfeleit: nemzetközi bírósághoz fordulnak.

Konzervatív ember vagyok, a Fidesz tagja. A Lungo Drom alelnöke voltam, amíg törvénytelenül ki nem zártak. Nem értem, hogy Farkas Flórián milyen összehangolt ellenzéki támadássorozatról beszél – nyilatkozta lapunknak Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egri képviselője.

Elmondása szerint Farkas Flórián valótlanul hivatkozik arra is, hogy a korrupciós ügyekben indított vizsgálatok legfeljebb csak kisebb szabálytalanságokat találtak. „Néhány esetben tényleg megszüntették a nyomozást, de több tucat ügyben még mindig folyamatban van az eljárás. Furcsa lenne, ha ezek eredményét Farkas Flórián előre tudná” – jegyezte meg Lakatos Oszkár.

Budapest, 2017. május 26.

A Népszava online kiadása elsőként adott hírt arról, hogy Kövér László fideszes választmányi elnök a párt Lendvay utcai székházában választási megállapodást ír alá Farkas Flóriánnal, a Lungo Drom elnökével. Ahelyett, hogy örült volna a sajtóérdeklődésnek, a Fidesz és a Lungo Drom elbújt a nyilvánosság elől. Pénteken a tervezett időpontnál több órával korábban, délután megtartották az ünnepélyes aktust. Értesítést erről csak az állami média munkatársai kaptak.

Az aláírás apropóján Farkas Flórián nyilatkozott ugyan a „közszolgálati” televíziónak, de kérdésekkel nem kellett szembesülnie. Farkas interjút adott a Blogstar.hu portálnak is. Ebben tette a Lakatos Oszkár által kifogásolt (az ellenzéki összeesküvésre és az ártatlanságára vonatkozó) kijelentéseket.

        Lakatos Oszkár, a Lungo Drom korábbi alelnöke szerint Farkas Flórián nem mond igazat

Lakatosnak továbbra is meggyőződése, hogy Farkas Flóriánt súlyos erkölcsi, politikai és gazdasági felelősség terheli. „Nem engedjük, hogy megússza, a már lezárt ügyeket sem hagyjuk veszni. Felkértünk egy szakértőkből álló csapatot, ha a magyarországi jogorvoslati lehetőségek kimerülnek, nemzetközi bírósághoz fogunk fordulni” – közölte Lakatos Oszkár.

Farkas Flórián – azon túl, hogy a Lungo Drom elnöke – fideszes parlamenti képviselő és miniszterelnöki biztos. Korábban az ORÖ és a Híd a munka világába foglalkoztatási szövetkezet elnöke is volt. Egymást érték a személyével összefüggésbe hozható botrányok. Úgy tűnt, a Fidesznél kitelt az ideje. Lázár János miniszter például értésére adta, hogy „megy a lecsóba”, Balog Zoltán minisztériuma szabálytalan pénzfelhasználások miatt 1,6 milliárd forintot követelt vissza.

Aztán változott a széljárás. Lázár később már arról beszélt, hogy Farkas Flóriánt a származása miatt támadják, a kezdeti keménykedés után a kormány a milliárdos követelés behajtását sem veszi szigorúan. Bármennyire is groteszk módon történt, a Fidesz és a Lungo Drom választási együttműködésének aláírása arról tanúskodik, hogy Farkas Flórián sikeresen átvészelte a válságos időszakot.

Túlélésében több tényező szerepet játszhat. Először is: a vele szemben szövetkező roma politikusok nem tudtak kell erőt felmutatni. A Farkas Flórián elleni tüntetések – ha egyáltalán a bejelentés után megtartották azokat – kevés résztvevőt vonzottak. A Lungo Drom alaposan meggyengült, de a konkurensekhez képest még mindig jó állapotban van. A kormánypárt joggal gondolhatja, hogy pillanatnyilag nincs olyan cigány szervezet, amely átvehetné a Lungo Drom helyét. Farkas Flórián kiiktatása hatalmi vákuumot hozna létre a romaügyben.

Orbán Viktor miniszterelnök amúgy is azt a taktikát követi, hogy minél jobban támadnak valakit az emberei közül, annál inkább ragaszkodik hozzájuk. A Magyar Nemzet kérdésére a kormányfő minap Hódmezővásárhelyen azt mondta, hogy „személyes szándéka” szerint Farkas Flóriánnal képzeli el az együttműködést.

Tegyük hozzá: Orbán ragaszkodásának más aspektusa is van. A kinevezési határozatban az olvasható, hogy miniszterelnöki biztosként Farkas Flórián „tevékenységét a miniszterelnök irányítja.” Ha Orbán menesztené Farkast, akkor a saját felelősségét sem kerülhetné meg.

Kiszivárogtatott hangfelvételek árulkodnak arról, hogy Farkas Flórián milyen módszerekkel tartja sakkban a roma politikusokat. Az egyik felvételen kifejtette, hogy azok kapnak pénzt, akikben megbízik, egy másikon arra utalt, hogy nélküle az ORÖ tagjai közül már ki tudja, hányan ülnének börtönben. Ha felidézzük, hogy Kolompár Orbánnak, az ORÖ volt elnökének tényleg börtönbe kellett vonulnia, Farkas szavait nem szabad üres fenyegetőzésnek venni.

A politikai rehabilitáció ellenére a Fidesz bizalma aligha teljes Farkas Flórián iránt. A Népszabadság két éve hívta fel rá a figyelmet, hogy a Fidesz honlapján a Lungo Drom már nem szerepel a kormánypárt szövetségesei között. Ebből a szempontból a választási együttműködési megállapodás aláírása sem hozott változást: több nap eltelt azóta, de a Lungo Drom még mindig nem került fel a Fidesz szövetségeseinek listájára.
(nepszava)

Bal-Rad komm: „…a Lungo Drom még mindig nem került fel a Fidesz szövetségeseinek listájára.”

-Feledékenység ez csupán. Amúgy sincs jelentősége, hogy ott van vagy nincs! MINDENKI TUDJA A LÉNYEGET, csak mindenki szemérmesen hallgat róla! A vakhitű nemmzetthy döbrögisták sem örülnek ennek a bűnszövetségnek, de tudják: számukra a túlélés záloga a moremaffia által szállítandó vokstömeg! Ilyenkor pedig félre kell tenni a nemzeti büszkeséget.

Még valamikortavaly év végén hencegett a klánfő, hogy NEKI ÉS BŰNBANDÁJÁNAK mennyi szavazatot köszönhet a döbrögista horda! Ergo a hatalmát! Ez pedig üzenet értékkel birt a horda felé!

És lőne: AZ AKKORI ÜZENET ELJUTOTT A CÍMZETTHEZ! Flóri már nem a lecsóba kerül, hanem a lecsózabálók asztalához lett invitálva.

FOGNAK ŐK MÉG EGYÜTT SORAKOZNI! CSAJKÁVAL A KÉZBEN!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A döbrögisztáni moremaffia feje páváskodik

Farkas Flórián: Nem bujkálok, de a roma felzárkózás ügyét lejárató kampányhoz nem asszisztálok

A Blogstar.hu készíthetett interjút a Lungo Drom vezetőjével nem sokkal azelőtt, hogy Farkas Flórián aláírta Kövér Lászlóval a választási együttműködést.

„Nem bujkálok, hiszen nincs mitől félnem. Ugyanakkor semmilyen lejárató kampányhoz nem akartam asszisztálni. Továbbra is kitartok amellett, hogy ezek a támadások elsősorban a roma felzárkózás ügyét próbálják lejáratni,” válaszolta Farkas arra a kérdésre, hogy hogy előkerült.

A sokat támadott, majd lefújt Híd a munka világába programról, amire a kiutalt 1,6 milliárd forintot az Országos Roma Önkormányzat vissza is kell fizetnie az EMMI-nek, Farkas elmondta, hogy:

„uniós programot ennyi hatóság ilyen részletekig menően nem vizsgált még Magyarországon. Kisebb szabálytalanságok mellett – komoly hibát nem találtak a megvalósításban. Büntetőjogi felelősség fel sem merült a projekt kapcsán.”

„Minden elköltött forintot – a közreműködő szervezet, és ma már további hatóságok által is átvizsgált – számlák és más számviteli bizonylatok igazolnak.”

„Nem kell tehát keresni a pénzt, hiszen annak felhasználása nyomon követhető, a projektben tervezett és szükséges volt.”
(444)

Bal-Rad komm: Aligha kell a döbrögisztáni moremaffia Keresztapájának bűnlajstromát idézni. (Terjedelme miatt lehetetlenség is lenne!)

Az, hogy most hosszú „illegalitás” után a napfényen peckeskedik-dölyföl ismét, VILÁGOS JELZÉS MINDENKINEK: MENTESSÉGET KAPOTT MINDEN BÜNTETÉS ALÓL Döbrögitől! (Aki amúgy nem merte bevállalni a kokettálás aláírását!)

„…nincs mitől félnem…”-habogja nagyképű magabiztossággal a maffiavezér! (Vajon ilyenkor mire gondolnak a jobbérzésű döbrögisták?)

-No ebben MI azért nem értünk egyet a Flórival!

Bizony KOMOLY OKA VAN A FÉLELEMRE! Persze tudja ő ezt! De annál sötétebb, hogy fölfogja: ő csak egy eszköz! Amit a veszély első jelére eldob a „mester”!

A bűnökért MINDEGYIKÜK FELELNI FOG! A BŰNÖK MEGTORLÁSA NEM FOG ELMARADNI!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com