A vásárhelyi lecke: ÖSSZEFOGNI A HORDA ELLEN!

Pánikreakció a hordában: azonnali mozgósítás kezdődött

A Hódmezővásárhelyen elszenvedett súlyos választási vereség másnapján utcára rendelték a Fidesz-aktivistákat. Az ellenzéki oldalon közben az együttműködésről gondolkodnak – a Jobbikot kivéve.

A Hódmezővásárhelyen elszenvedett súlyos választási vereség másnapján azonnali mozgósításba kezdett a Fidesz.

A 24.hu információja szerint a választókerületi szervezetek a helyi kampányfőnökökön keresztül kapták meg a pártközpontból küldött ukázt, amelyben azt sürgetik, hogy a kampányban közreműködő aktivisták azonnal lássanak munkához.

A Fidesz-aktivisták feladata, hogy

-a pártot kivigyék standokkal az utcára,

-és pörgessék fel a Fideszt támogató nyilatkozatokkal az aláírásgyűjtést. Az elképzelés szerint a támogatói nyilatkozat aláírói, mivel tettek egy magukat elkötelező ígéretet, nagyobb valószínűséggel mennek el április 8-án szavazni.

Forrásaink szerint a Fidesz vezetését és az aktivistákat váratlanul érte a Lázár János városában elszenvedett vereség. Márki-Zay Pétert, az ellenzéki pártok által támogatott jelöltet az utolsó pillanatig sem tartották igazán esélyes ellenfélnek, mégis 16 százalékponttal legyőzte Hegedűs Zoltán fideszes alpolgármestert.

A hódmezővásárhelyi bukás a kormányoldalon azért okozott sokkot, mert eddig általános volt a meggyőződés, hogy a hónapok óta működtetett központi kampánnyal és tempóval simán meglesz a kétharmados parlamenti többség. Ezt sugallták a közvélemény-kutatási adatok is.

A Fidesz-fellegvárnak tartott Hódmezővásárhelyen a polgármester-választás azonban arra világított rá, hogy még a nyerőnek tartott körzetekben is érhetik a kormánypártot kellemetlen meglepetések, ha az ellenzék a kampány hátralévő időszakában racionális megegyezésre tud jutni.

A Fidesz ma (tegnap br) tartja választmányi ülését, itt döntenek az országos lista összeállításáról. Ez különösen érdekesnek ígérkezik azután, hogy Lázár korábban bejelentette: nem kér helyet a listán, csak egyéni körzetében indul. Orbán Viktor az ülésre érkezve a hvg.hu kérdésére szintén a munka fokozásáról beszélt:

“Mi csak úgy véletlenül, vagy szerencse, vagy a többiek gyengesége révén sose nyertünk választást, ha mi nyerni akartunk, a mi közösségünknek kétszer, háromszor annyi energiát kellett mozgósítania, mint az ellenfeleinknek. Ez most is így van, kettőzött erővel kell dolgoznunk, ez a tanulság és ezen fogunk dolgozni.”

 

Szemléletbeli változást mindenesetre nem tükröz, hogy a miniszterelnök ezúttal is arról beszélt:

„a választás tétje nem változott, egyetlen dologról szól, hogy bevándorlóországgá alakulunk-e a választás eredményeképpen vagy nem”.

Ki kivel?

Közben az ellenzéki oldalon is megtette hatását Márki-Zay győzelme. Hátfőn kiderült, hogy az LMP tárgyalni hívja az MSZP-t és a Jobbikot, hogy egyeztessenek az egyéni választókerületi koordinációról. Úgy tudjuk, az LMP elnöksége néhány hete alakított egy bizottságot azzal a feladattal, hogy bonyolítsa a pártközi megbeszéléseket, „fogadja az ajánlatokat”.

Ez nagy fordulat a Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt által vezette LMP-től, mert eddig mereven elzárkóztak mind a szocialistákkal, mind a jobbikosokkal való együttműködéstől.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely viszont már napok óta azt hangoztatja, hogy a koordináció hiányában elbukott választás után az LMP székháza előtt kellene tüntetniük az ellenzéki választóknak. Karácsony ugyanakkor nem annyira favorizálja a Jobbikkal való tárgyalásokat, ahogy a Vona Gábor vezette Jobbik is inkább az LMP-vel és a Momentummal működne együtt, nem pedig az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval. Hogy teljes legyen a kép: a Momentum szerint a vásárhelyi választásnak nincs országos tanulsága, ezért nem tárgyalnak a többi párttal továbbra sem.

Az LMP ajánlata a jelek szerint nem szól a szocialistákkal koordináltan induló DK-nak, miközben Gyurcsány Ferenc pártelnök hétfőn bejelentette: megbízta Molnár Csaba alelnököt azzal, hogy tárgyaljon az LMP-vel a kölcsönös visszalépésekről. A Jobbikkal kapcsolatban viszont a volt kormányfő újólag azt mondta: nem változott a véleményük, sem formális, sem informális együttműködést nem tart elképzelhetőnek. Ugyanakkor hozzátette: nem tudja, hogy ez megváltozhat-e.

Az viszont mégis minőségi változás az eddigiekhez képest, hogy az EU-pénzek korrupt elköltését évek óta feltáró LMP-s Hadházy Ákos, Szilágyi György jobbikos képviselő, a párt budapesti elnöke és Harangozó Tamás MSZP-s képviselő hétfőn a Parlamentben együtt jelentette be, hogy alternatív vizsgálóbizottságot alapítottak az Orbán Viktor családjáig vezető Elios-ügy feltárására.

A Jobbik viszont ennél mélyebb összefogásra nem készül, mindenhol önálló jelölt állít. Dúró Dóra, a párt képviselője a hódmezővásárhelyi választás tanulságának azt nevezte, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell támogatniuk az embereknek. Hozzátette: semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között, a szocialisták nem képviselnek erőt, s mivel könnyen lehet, hogy ki fognak esni a parlamentből, a rájuk adott szavazatok elvesznek.

Azt is szóba hozta, hogy Márki-Zay Péter kampányát Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója is segítette.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Valami azt súgja, hogy lesz itt még birkamenet is! – nem csak hordaaktivisták az utcákon. Meg lesznek “kisérőjelenségek” is!

Belealudt nagyon a horda a’ zeemúttnyócév vetítésébe. Már maguk is hitték az általuk vetített virtuális valóságot. Hittek a választási CSALÁSSAL kibulizott kétharmad mindenhatóságában. Még mindig hisznek az általuk IS szított megosztottság mindenhatóságában.

Ebbéli hitükben meg is erősíti őket Vona csökönyössége, és a Momentum ifjúfideszes dölyfössége.

Nagyon kezd úgy festeni a dolog, hogy horda és álellenzéke elkalkulálták magukat. Nem számoltak/számolnak a VÁLASZTÓKKAL, azok akaratával, ÉS BÖLCSESSÉGÉVEL!

Márpedig úgy néz ki, hogy a választói fantázia is KEZD beindulni! Korántsem biztos ugyanis, hogy az álellenzéki pártkampányok a mozgósításon túl útmutatót is jelentenek.

Nagyon sok jel utal arra, hogy a választókban a józan ész fog fölülkerekedni április 8-án, és nem a pártszimpátia!

A VÁLASZTÓK KI FOGJÁK TUDNI VÁLASZTANI A LEGESÉLYESEBB ELLENFELÉT A HORDAJELÖLTNEK!

Persze egy vásárhelyihez hasonló mértékű siker ORSZÁGOSAN KIZÁRT! Az csak vészcsengőt szólaltatott meghordaagyűrökben, és figyelmeztetett az ellenzéki oldalon: ÍGY KELL EZT!

Aki most az ellenzéki összefogás szükségtelenségét hangoztatja, az a döbrögista horda szekerét tolja!

Pedig Hódmezővásárhely a példa rá: ezt a szekeret a magyarok már legszívesebben az útszéli árokban látnák, fölborulva!

Vannak viszont sajnos olyanok, akik szeretnék az úton tartani!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

A feladványt meg kell oldanunk!

Kevesen adják el olyan magabiztosan a történelmi vereséget, mint Lézerjani

Rendkívüli sajtótájékoztatón reagált Lázár János, a térség országgyűlési képviselője arra, hogy elvesztették az időközi polgármester-választást. Lázár azzal érvelt, Hegedűs Zoltán annyi támogatást kapott, mint ő négy éve. Nem értette, miért merül fel, hogy ők nem mozgósítottak olyan jól, mint az ellenzék. “Mi közöm ahhoz, hogy az ellenzék hogy mozgósít, én a Fideszben vagyok!”

Mosolyogva állt ki Lázár János és Hegedűs Zoltán. Utóbbi azzal kezdi, ez kegyeleti választás volt, az elhunyt polgármesterre, Almási Istvánra emlékezik. Az első szó nem a gratulációjé volt. Megköszöni azoknak, akik támogatták. “Piszkos kampány győzött a tisztességes munka felett.” Mindenkivel együttműködnek. Gratulált Márki-Zaynak.

Lázár is az elhunyt polgármesterre emlékszik először. Reméli, méltóak maradnak az emlékéhez. Mindenkinek megköszönte, aki részt vett a választáson. Magas részvétel a legnagyobb siker és ünnep. Köszöni azoknak, akik rájuk szavaztak. Szinte ugyanennyien szavaztak 2014 tavaszán, mint most Hegedűsre. Óriási, hogy a bizalmukat meg tudjuk tartani, köszönjük, hogy kitartottak. Ez a legnagyobb siker, hogy őket megtartották. Gratulál a győztesnek.

Országos jellegű kampány zajlott, de ennek itt vége, itt tovább szeretnének dolgozni, hogy a város még jobb legyen.

Lázár megkapja az első kérdést, nem tart-e attól, hogy megverik az országgyűlésin őt illetve a Fideszt? Polgármester-választás volt, mondta Lázár. Az eredményeket még nem értékelték, fogják értékelni. Azt majd meglátjuk, vesztes város lesz-e Hódmezővásárhely a független jelölt győzelmével – felelte Lázár. A legfontosabb, hogy a város fejlődjön.

Kormányváltó hangulat van-e – teszik fel a kérdést, mire Lázár megismétli, 9500 szavazatot kapott 2014-ben, nem volt kormányváltó hangulat, ennyit kapott most Hegedűs is. “Nagy csata lesz.”

Személyes kudarc-e – kérdezik Lázár. Egyszer fent, egyszer lent – mondja Lázár. Meglátjuk, mit hoz 2018. “Én 43 éves vagyok.”

Mit lépnek az MSZP-Jobbik összefogásra – hangzott el a kérdés. Ezt is azzal verte le, polgármesterválasztás volt, új irányt akarnak a városnak adni, hajrá. Még nem értékelték az eredményt, ezt tudja mondani az ország konzekvenciát firtató kérdésekre. Világos eredmény született. Bízik benne, hogy a város helyzete jobb lesz.

“Hajrá” – mondja ezt arra, hogy Márki-Zay Péter nyilvánossgára hozná az Elios közbeszerzéseket. “Hajrá, mindent bele, nyugodtan túrják a papírokat.”

Hegedűs hétvégén lemond az alpolgármesterségről. Mozgósítási képesség kudarcára vonatkozó kérdésünkre Lázár megismételte, ugyanannyian szavaztak Hegedűsre, mint rá korábban, “bár nyilván a hvg.hu-t nem zavarják a számok”. Válaszunkra, hogy az ellenzék jobban mozgósított, azt mondta,

“mi közöm ahhoz, hogy az ellenzék hogy mozgósít, én a Fideszben vagyok! most nem ránk esett a választás.”

Lázár beszélt Orbánnal, aki megköszönte, hogy a választók kitartottak.
(HVG)

Bal-Rad komm: “…9500 szavazatot kapott 2014-ben, nem volt kormányváltó hangulat, ennyit kapott most Hegedűs is…” – mondja Rókamosolyú, gondosan kikerülve a kikerülhetetlen tényt: “AKKOR” a megjelenési arány NAGYON ALACSONY VOLT!

Most viszont kiderült: MINÉL TÖBBEN MENNEK EL VÁLASZTANI, annál nagyob a hordajelölt legyőzésének esélye ÖSSZEFOGÁS ESETÉN!

Világossá vált az is, hogy a döbrögista horda fantábora CSUPÁN EGY ÁLLANDÓ KISEBBSÉG!

Ennyit képesek mozgósítani (de őket bármikor!) és többet nem! HATÁROKON BELÜL!

A hordának marad ez a tömeg, és a választási csalás lehetősége!

AZ ELLENZÉKNEK PEDIG AZ EGYETLEN ESÉLY: AZ ÖSSZEFOGÁS! Ennek híján pedig a választói bölcsesség!

Tegnap megbicsaklotta horda Vásárhelyen. DE TALPRA FOG UGRANI! Küzdeni fog foggal-körömmel, mert április 8. számukra élet-halál kérdése!

DE NE FELEDJÜK: NEKÜNK IS!

A matek pedig bebizonyította: MI VAGYUNK TÖBBEN!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Erről beszélünk! Íme a döbrögizmus elleni gyógymód!

Az összes ellenzéki párt felsorakozik Hajdu mögött?

A DK polgármestere, Hajdu László azt mondja, sikerült a 15. kerületben egy olyan újfajta politikai megállapodást kötni, amiben az LMP és a Jobbik is benne van. Tavasszal már képviselő-jelöltként mérettetné meg magát.

Hajdu László szerint speciális helyzet alakult ki a 15. kerületben, ahol az előző választáson ő polgármesterként többségbe került, de a képviselő-testületben nem alakult ki többség. Az ATV Egyenes Beszédben elmondta, alkudozásba kényszerült és azt látta legjobbnak, ha a Fidesszel köt politikai megállapodást, ami két és fél évig működött is, de aztán felborult az egyensúly. „Ekkor akartam engem gyámság alá helyezni” – folytatta, majd amikor ezt észrevette, hogy őt szeretnék eltávolítani és a kerület dolgait úgy irányítani, hogy ő addig ne legyen bent a hivatalban, akkor leült az emberekkel beszélgetni.

„Kicsit más stílusban, mint addig” – magyarázta. Hajdu szerint ekkor derült ki, hogy lehet egy új politikai megállapodást is kötni, ami reményei szerint 2019-ig ki fog tartani. A műsorvezető azon kérdésére, hogy mi az, ami miatt beálltak mögé, a polgármester elmondta, hogy szerinte a képviselők közül többen is hallották különböző üléseken az ő kivégzésének forgatókönyvét és úgy voltak vele, hogy ehhez már nem tudják a nevüket adni „és inkább kiszállnak abból a csapatból”. Úgy véli, az országgyűlési választások előtt is ez segíthet a baloldalnak, ha lesznek olyan forgatókönyvek, amikhez egyes fideszesek nem fogják a nevüket adni.

Beszélt arról is, hogy úgy tűnik neki, a személyét illetően kialakult egy konszenzus, hogy indulhatna a kerület képviselő-jelöltségéért. Ugyanakkor erről még csak a sajtóból értesült, egyelőre csak Gyurcsány Ferenc részéről kapott olyan felkérést, hogy a személyéről tárgyalhatnának-e a többi a párttal, amibe beleegyezett. Krug Emília kérdésére válaszolva elmondta, úgy gondolja, a Fidesz kivételével az összes párt támogatását meg tudná nyerni a választókörzetben, az LMP-ét és a Momentumét is. Kijelentette, hogy polgármesterként abban az új megállapodásban, ami kialakult a kerületben, a Jobbik és az LMP is partnere, mert a 15. kerületi ügyekben ezek az ellenzéki politikusok lokálpatrióták.

Hajdu László arról is beszélt, hogy azért vállalná a jelöltséget, mert nem tartja jónak a mostani kormányzást, ami szerinte különösen a településeknek káros és ennek a leváltásába „olyan embereknek kell indulni, akiknek esélyük van”. Hozzátette: „talán nekem van esélyem és ezért próbálom meg”. Azt is elmondta, olyan nagy vesztesége akkor sem származna belőle, ha elbukná a választást.
(atv)

Bal-Rad komm: Íme hát a példa! Ami ott működhet, az miért ne működhetne mindenütt?!

A cél, a döbrögista horda eltakarítása érekében! A politikai FELTÉTELEK megteremtése érdekében.

“…lehet egy új politikai megállapodást is kötni, ami reményei szerint 2019-ig ki fog tartani…”

– ERRŐL BESZÉLÜNK!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A cél érdekében…

Így lehet(ne) elkergetni Döbrögit 2018-ban

Bár a Fidesz abszolút módon uralja a politikai teret, a jövő évi választás egyáltalán nincs lefutva – mondta a Hír TV Egyenesen című műsorában Kéri László.

A politikai elemző szerint elég csak arra gondolni, hogy 1990 óta a hét országgyűlési választásból ötben az utolsó hetekben dőlt el, ki irányíthatja az országot.

Kéri László Kálmán Olga műsorában emlékeztetett arra is, hogy 1995 és 1997 között az MSZP–SZDSZ koalíció a parlamenti mandátumok több mint 70 százalékát birtokolta, miközben az ellenzéki pártok – köztük a Fidesz és a kisgazdák – egymás ellen harcoltak. Az 1998-as választás azonban nem várt fordulatot hozott: a két nagy ellenzéki erő az utolsó pillanatban összeállt, és leváltotta a magabiztos szocialista-liberális kormányt.

A politológus szerint a mostani helyzet kísértetiesen hasonlít a tizenkilenc évvel ezelőtti eseményekre. Kéri azt mondta: ha a Jobbik vagy az MSZP mögé beállnak a kis pártok, akkor le lehet váltani a kormányt.

Most 3,5 millióan akarják az Orbán-rendszer végét, de közülük egymillióan még nem tudják, hogy kire szavazzanak. Mivel lehet őket megszólítani és melyik párt lesz képes erre?

(hirtv)

Bal-Rad komm: Aranyos történet ez, amikor liberálisék egy a horda által összegrundolt – időközben renegáttá lett – televízióban elmélkednek a zsákmány maradéka megragadásának lehetséges módjairól.

SAJNOS! – VISZONT LOGIKUS ÉS KÍVÁNATOS! HISZEN A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT!

A gond itt a KI NEM MONDOTT VALÓDI CÉL! Ami uralommegkaparintás és zsákmányszerzés!

Ennek rendelnek alá mindent! Igérnek fűt-fát a választópolgároknak, akiknek pedig egyre tekintélyesebb hányada NEM HISZ MÁR EGYIK POLITIKAI BŰNBANDÁNAK SEM! Márpedig őket minden statisztika 40 százalékra méri. Ami a leggyengébb HATÁROKON BELÜLI szavazók esetében is minimum KÉTMILLIÓ EMBER!

A legjobb esetben föltételezhető, hogy ez a kétmillió ember látja, hogy itt oly nagy bajok vannak, hogy azokat ilyen-olyan igéretek dacára SEM LEHET MEGVALÓSÍTANI a jelen körülmények között.

Viszont ha ebből a tarthatatlan állapotból ki akar törni a magyarság, akkor mégiscsak szükség van egy Döbrögivel szembeni összefogásra, az elkergetése érdekében.

Ám egy ilyen összefogás csakis és kizárólag átmeneti jellegű lehet. A’ zeemúttnyócév ártalmainak tollvonással történő eltörlése, és a döbrögista horda potentátjainak lefogása, bíróság elé állítása erejéig. Ez alatt az idő alatt kellene megszerveződnie egy olyan hiteles politikai erőnek, amely minden kiábrándultat képes lenne maga mögé állítani!

Pontosan azért nem valósulhat meg most az összefogás Döbrögiék leváltására, mert az ellenmaffiák is fölfogták a jövőben ebből fakadó, rájuk leselkedő veszélyt.

A dolog viszont pontosan azért nagyon veszélyes, mert a NÉP ELŐBB – UTÓBB RÁKÉNYSZERÜL AZ ÖSSZEFOGÁSRA!

Rendszerműködtető politikai bűnbandáink ki fogják kényszeríteni a nép összefogását!

Ügyvédekből, szociológusokból, kapitalista közgazdászokból, történészekből összegrundolt parlament SOHA NEM FOGJA országépítésre adni a fejét!

Bizonyíték erre az utóbbi 28 esztendő.

És mégis! Kívánatos lenne – ÁTMENETILEG – összefogni velük! Azért, hogy aztán elkergethessük őket is!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Nagygyűlés” volt!

“Ne a többség legyen kisebbségben!” – Ellenzéki Választási Nagygyűlés

????????????????????????????????????

A Közös Ország Mozgalom szombatra választási nagygyűlést szervezett, amelyre meghívták az ellenzéki pártokat. Javaslatot teszünk arra, hogyan lehetne elősegíteni, hogy a változást akaró ellenzéki pártok, állampolgárok együttműködésre tudjanak lépni, tiszteletben tartva egymás identitását, a különbségeket, de megtalálva azokat a minimumpontokat, amelyek lehetővé teszik, hogy 2018-ban a NER meghaladása bekövetkezzen – mondta a Népszavának még pénteken a KOM alapítója. Gulyás Márton a szombati rendezvényen bejelentette: a Közös Ország Mozgalom felvállalja, hogy minden egyéni kerületben megtalálja a legesélyesebb ellenzéki jelöltet

A Momentum már korábban bejelentette saját rendezvényét „Választást nyerni a populisták ellen: A holland modell” címmel, az LMP szóvivője viszont csak kedden beszélt arról, hogy ők sem közösködnek. Ez nem szakítás, csak ezen a rendezvényen nem fogunk közösen megjelenni. Az LMP-nek és a Momentumnak is él az ajánlatunk – pontosította a helyzetet a KOM alapítója. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a salgótarjáni programbemutató után csatlakozott a közös ellenzéki eseményhez.

Milyen lenne egy a társadalom valós problémáira reagáló, hiteles ellenzéki párt?
Országos kampányt indít a Közös Ország Mozgalom (KOM), hogy a 106 egyéni választókerületben megtalálják azokat az ellenzéki jelölteket, akik nagy eséllyel vehetik fel a harcot a fideszes jelölttel szemben – jelentette be Gulyás Márton, az esemény fő szervezője a Gödör klubban szervezett kampány nyitóján.

A civil aktivista elmondta: a KOM a Medián, a Tárki és a Závecz Research közvélemény kutatókkal közösen minden választókerületben megmérik a pártok által megnevezett egyéni jelöltek támogatottságát, és tájékoztatják a nyilvánosságot, hogy hol, ki az a jelölt, aki el tudja vinni a szavazatot a Fidesz elől. Ezt közösségi adományozásból valósítja meg a KOM, erre saját bankszámlát nyitnak.

Nincs más esélyünk – nyomatékosította Gulyás Márton. 2014-ben az ország többsége azt akarta, hogy menjen a Fidesz, ám az igazságtalan választási rendszer miatt egy kisebbség a szavazatok kevesebb mint felével kétharmadot kapott. Az azóta eltelt időben a civil társadalom várta, hogy az ellenzéki oldalon kialakuljon egy olyan erő, amelyik felvehetné a versenyt a Fidesszel, illetve integrálni tudná az ellenzéki és civil erőket.

Elég abból, hogy nézzük ki lesz az erősebb – szögezte le Gulyás Márton, hozzátéve: ez a vonat elment. De azért az mégsem lehet, hogy a többség legyen ellenzékben, ezt kell elérni 2018-ban. Ha meglesz a 106 esélyes jelölt úgy a KOM intenzív kampányba kezd, mindenütt ott lesz majd a kiválasztott jelölt mellett.

Jelenleg gödörben az ellenzék – lőtte le a poént az újsáígrók elől Gulyás Márton, aki a belvárosi Gödör klubba hívta össze közös választási nagygyűlésre a vele együttműködő pártokat, így az MSZP, DK, Együtt-Párbeszéd, a Moma és a Liberális párt vezetőit. Mindemellett az is tény, hogy néhány hónappal a választások előtt a Fidesz előnye behozhatatlannak látszik.

Az est lényegét a független jelöltként induló Mellár Tamás közgazdász mondta ki: nem szabad csak a politikai pártokra bízni a 2018-as választást.

Az elmúlt évtizedekben a pártok nem úgy működtek, ahogy kellett volna, nem a köz, hanem saját érdekükben léptek fel. Azt kell elérni, hogy a pártok ne mutyizzák el egymás között, hogy a mi helyünkön a mi hülyénk, a ti helyeteken a ti hülyétek legyen, és végül egyiket sem szavazzák meg. A pártoknak fontos lenne, hogy kezdjenek el átalakulni olyan szervezetekké, amelyeket széles körben is valóban szeretni lehetne. A mi feladatunk az, hogy erre noszogassuk őket – mondta Mellár.

A megjelent pártvezetők elvben támogatták a KOM céljait, igaz, a nagyobb ellenzéki pártoktól arra csak az MSZP képviseletében érkező Gőgös Zoltán utalt, hogy amennyiben megtalálják az alkalmas jelöltet, akkor beállnak mögé. A többi pártvezető csak általánosságban beszélt az összefogás jelentőségéről, ám hallhatóan kerülték, hogy konkrétan nyilatkozzanak a KOM akciójáról.

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke is csak annyit mondott: ha összefog az ellenzék, akkor a Fidesz bebukik hatvan-hetven egyéni kerületet.

Ettől az ellenzék még nem lesz koalícióképes, ám megtörték a Fidesz legyőzhetetlenségének a mítoszát. Utána három hónappal újabb választás következhet, amit viszont már elveszíthet a Fidesz – mondta Gyurcsány.

Az, hogy a KOM kampánynyitója az utóbbi hónapok-évek legtartalmasabb, értelmesebb ellenzéki megmozdulása volt, az elsősorban a Közös Ország Mozgalom színpadára fellépő civil felszólalóknak volt köszönhető. Az egyes szakpolitikai témákat röviden felvázoló “párton kívüliek” nagyjából megmutatták, hogy milyen lenne egy a civil társadalommal napi kapcsolatban lévő ellenzéki párt nagygyűlése, ahol felesleges szóvirágok helyett konkrét, lényegi programpontokat vázoltak fel pár percben.

(intermezzo: kicsit zavaró volt, hogy a fideszes rendezvények állandó kelléke, két Valton-os biztonsági őr posztolt a bejáratnál, ám mint kiderült, az ellenzéki nagygyűlésen is elkél a szakértelmük. Az esemény közepe táján ugyanis megjelent az ellenzéki rendezvényeket rendszeresen provokálni és ellehetetleníteni próbáló, magát „alkotmányos ellenállásnak” nevező, láthatóan zavart fiatalember néhány hívével, ám a Valtonosok villámgyorsan kipenderítették őket)

A „Változást és igazságot 2018-ban” című rendezvényt a KOM-szóvivő Budija Szilvia indította, elmondta: a rendszerben tudatosan beépített trükkök sokasága vezetett oda, hogy a Parlamentbe be sem jutnak azok, akik a kormány ellensúlyai lehetnének.

Vágó Gábor az Antikorrupciós szövetség (Kellesz) titkára arról beszélt, hogy ma Magyarországon tízmillió ember csak azért dolgozik, hogy az a pár ezer ember, aki közel áll a Fideszhez, az jól élhessen. Vágó szerint Független Korrupcióellenes Hivatalra lesz szükség, mivel a mai, Polt vezette ügyészség csak a sötét ügyek szőnyeg alá söprését végzi. Szlovák mintára átlátható intézményi működésre van szükség. Német mintára pedig Bejelentővédelmi Alapra lenne szükség, ami azokat támogatja, akik segítenek feltárni a korrupciós ügyeket..

Hargitai Miklós MUOSZ-elnök (és lapunk munkatársa) szerint ma egy hamis definíciója van a sajtószabadságnak. A sajtószabadság nem az, hogy bármi megjelenik, illetve bármit meg lehet írni. Egy országban akkor van sajtószabadság, ha minden fontos információ a fő csatornákon keresztül pártatlanul és sokszínűen eljut mindenkihez. Ha ezt nézzük, akkor Magyarországon jelentősen sérül a médiaszabadság – mondta Hargitai. Máshogy közelítve: egy országban akkor van sajtószabadság, ha valakinek van egy őszödi beszéde és azzal besétál a közmédiába, ahol azt leadják. Akkor most képzeljük el, ha valakinek lenne egy kompromittáló felvétele Orbán Viktorról és bevinné azt közmédiába. Csoda lenne ha élve megúszná – jellemezte a jól ismert helyzetet Hargitai.

Szerinte fel kell számolni a médiamonopóliumokat, mert ma megyei újságja, rádiója csak a kormánynak van. A közmédiát is ki kell szabadítani a pártirányítás alól, ahogy meg kell reformálni a hirdetéselosztás jelenlegi rendszerét. Ma nálunk oligarchák vannak, a közéleti sajtóban kizárólag közpénz van, vagy közvetlenül állami, vagy olyan, amit előzőleg elloptak. Az újságírói függetlenség a média magas szintjén is alig érvényesül, alsó szinten pedig sehogy – mondta el Hargitai.

A Kishantosról érkezett Ács Sándorné szerint versenyt futunk az idővel, az ökokatasztrófa vészesen közeleg. Alig tizenöt év van, hogy biztos, fenntartható pályára állítsuk Magyarországot. Itthon az értelmiség gyakorlatilag végignézte, hogy 2013-ban Orbánék olyan törvényt hoztak, hogy külföldiek szerezzenek földet, majd földosztásban rokonokhoz, haveroknak kerüljenek. Vissza kell venni a 13 óta eladott földeket a magyar állam tulajdonába. Az így visszavett földeket tisztességes, szakszerű pályázat útján az adott település tulajdonába kell adni. Mindent meg kell tenni, hogy hazánk földjeivel magunk rendelkezzünk, ezért kell, hogy a termőföldet vegyék ki a tőke kategóriájából, hogy külföldiek ne vásárolhassanak Magyarországon.

Beőthy-Fehér Szabocs szakszervezeti aktivista szerint 2010 után jelentősen növekedett a munkavállalók kiszolgáltatottsága. Felháborító, hogy a kormány a szociális partnerek megkérdezése nélkül egyértelmű döntésekkel kedvez a multiknak. Nem lehet a munkavállalókra úgy tekinteni, mint rabszolgákra – mondta az aktivista.

Törley Katalin Tanítanék Mozgalom képviselőjeként elmondta: a mozgalom ma már azért nem szervez tömegrendezvényt, mert nem tud, a kormány leszalámizta, becstelen potentátjaival a lázadó tanárok nagy részét megfélemlítette.

Ugyanígy felhozta az egészségügyről beszélő Varga Andrea az Autonóm területi szakszervezeti szövetségtől: hiába voltak korábban tízezerek az utcán, a politikai pártok nem csináltak semmit. Tudom, kezdetben mi nem engedtük őket magunk közé, mert azt mondtuk, hogy pártpolitikának nincs helye szakmai rendezvényen. De a pártok sem találták meg, hogyan szóljanak az ügyről. Végül elfáradtunk, szétforgácsolódtunk – mondta az aktivista – Voltak akik elmentek, voltak akik visszasüllyedtek az apátiába.

A lakáspolitika megreformálásáról A Város Mindenkié csoport tagjai beszéltek röviden, e szerint a fővárosban meg kell adni a bérlőknek a lakcímhez való jogot, erősíteni kell a gyermekes családok lakhatási jogait. Jelenleg a mai gyakorlat szerint egy hétgyermekes családot is simán kilakoltatnak.

Az alkotmányosság visszaállításáról szóló Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet (EKINT) elnöke Kantot idézett: az ideális alkotmány az olyan amelyik megtanítja az ördögöket az angyalok viselkedésre. Az autoriter állam alaptörvénye ezzel szemben olyan, hogy mindannyiunkat megpróbál az ördög viselkedésére ösztökélni.

Egy kicsit úgy érzem magam, mint amikor ’88-ban vettünk részt a Jurta-színházban – ezt már Mellár Tamás mondta. Amikor a szovjet csapatok elhagyták az országot, akkor azt gondoltam, hogy nem lesz többé ilyen. Azonban a 2018-as választásoknak ugyanekkora a tétje, mint a rendszerváltásnak. Még négy évet nem adhatunk ennek a kormánynak – hangúlyozta közgazdász – olyan válság lesz, amiből az ország húsz-harminc évre sem jön ki.
(nepszava)

Bal-Rad komm: A balrad.ru csak két hozzászólásból idézne.

El Qro: “… ha összefog az ellenzék, akkor a Fidesz bebukik hatvan-hetven egyéni kerületet. Ettől az ellenzék még nem lesz koalícióképes, ám megtörték a Fidesz legyőzhetetlenségének a mítoszát. Utána három hónappal újabb választás következhet, amit viszont már elveszíthet a Fidesz…”

Mellár: “…a 2018-as választásoknak ugyanekkora a tétje, mint a rendszerváltásnak. Még négy évet nem adhatunk ennek a kormánynak – hangúlyozta közgazdász – olyan válság lesz, amiből az ország húsz-harminc évre sem jön ki…”

– A két idézett hozzászóló valamilyen szinten és mértékben kivette részét abból, hogy ez az ország idáig süllyedt. Ugyan logikusak és megfogadandók a véleményeik, BIZALMAT NEM ÉRDEMELNEK! Pontosan olyan meg-és elvetendők, mint a döbrögista horda, és bármely bűnszervezet, amely a rendszerváltást közvetlenül megelőzó, és a rendszerváltástól napjainkig eltelt időszakban a parlamentben előfordultak!

HOGYAN LEHETNE MEGBÍZNI EZEKBEN A BŰNBANDÁKBAN TOVÁBBRA IS?!

A közvéleménykutatási adatok RENDSZERINT ÉS EGYBEHENGZÓAN MUTATJÁK: a magyarok 40 sZázaléka ELUTASÍTJA MINDEGYIKET!

Mindegyok bűnbanda elismeri, hogy nagy a baj! Mindegyik azt állítja magáról, hogy egyedül ő képes megoldani az ország problémáit! Mindegyik a jelenlegi társadalmi és politikai struktúrában tudja csak elképzelni az általa fölvázolt szebb jövőt!

BIZONYÍTOTT TÉNY: EZ A STRUKTÚRA MEGBUKOTT! ELISMERT TÉNY: GYARMAT VAGYUNK!

Íme a beismerés:

Csakis és kizárólag egy fundamentális szintű társadalmi váltás teremheti meg ISMÉT Magyarország önálló állami létét! Egy “VISSZARENDSZERVÁLTÁS”!

De ne legyünk naivak! A Mellár által említett húsz-harminc keserves esztendő AKKOR IS VÁR A MAGYARSÁGRA!

Harminc év pusztítása nem tűnik el egyik napról a másikra!

Aki ezt igéri, az egyszerűen hazudik! Márpedig “EZEK MIND” ezt igérik! Qrmány és álellenzéke egyaránt!

ÉS MÉGIS BELEKÉNYSZERÜLÜNK EL QRO JAVASLATÁBA! (De talán nem három hónap, hanem egy év átfutási idő kellene! Praktikus okokból!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Lassan DÖNTENIÜK KELL!

“Lehet, hogy a társadalom kényszeríti ki a teljes ellenzéki összefogást”

Mielőtt Karácsony Gergely politikára adta volna a fejét, közvélemény-kutatással foglalkozott. Hat évvel ezelőtt pedig, akkor éppen LMP-politikusként „kimatekozta” az úgynevezett technikai koalíciót. Szerinte a Jobbik korlátozott bevonásával lehetséges volna leváltani az Orbán-kormányt. Ötlete felhördülést váltott ki az ellenzéki nyilvánosságban, a 2014-es választási vereség óta azonban több véleményformáló is elgondolkozott rajta. Íme.

A teljes parlamenti ellenzék a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig, ha csak egy kicsit
jobban teljesít, mint 2010-ben, közösen támogatott egyéni jelöltekkel kétharmadot
csinálhat ebben a rendszerben.
Karácsony Gergely LMP-politikus (Népszabadság Online, 2011. július 12.)

Ha Tapolcán a Jobbik győz, nagyon el kell gondolkodni, de 2018 még messze van.
Lengyel László politológus (Népszava, 2015. április 4.)

Az emberek számára a Jobbik már nem vállalhatatlan.
Török Gábor politológus (ATV, 2015. április 12.)

A választók nem igénylik a Jobbik kitiltását a szalonból.
Lakner Zoltán politológus (Hír24.hu, 2015. április 13.)

A Jobbik is ennek az országnak a része.
Nagy József újságíró (Hír TV, 2015. december 17.)

Ha három párt összefogna, a Jobbik, a szocialisták és a DK, akkor legyőzhető Orbán.
Medgyessy Péter volt miniszterelnök (ATV, 2016. december 28.)

Ha csak a Jobbikkal való összefogás és a halál között lehet választani, én a halált választom.
Kornis Mihály író (atv.hu, 2017. január 5.)

Az ellenzéki pártoknak tudomásul kell venni, hogy egy hajóban ülnek.
Heller Ágnes filozófus (ATV, 2017. január 9.)

A Jobbikkal való együttműködés hosszú távon a baloldal halálát jelentené.
Lendvai Ildikó szocialista politikus, az MSZP volt elnöke (M1, 2017. január 16.)

Soros füttyent egyet, s az ellenzék a balliberálistól egészen a Jobbikig akkor és aszerint ugrál.
Németh Szilárd Fidesz-politikus (Blogstar.hu, 2017. augusztus 4.)

A Jobbik nagyon sokat dolgozott, hogy kormányképes legyen, de még nem az.
Molnár Gyula szocialista politikus, az MSZP elnöke (InfoRádió, 2017. augusztus 7.)

A baloldalnak jelenleg egyszerűen nincs annyi szavazója, hogy esélye legyen a kormányváltásra – a Jobbikkal együtt lenne.
Krekó Péter szociálpszichológus (Vasárnapi Hírek, 2017. augusztus 19.)

Aki jövőre kormányozni készül, nem tehet úgy, mintha a Jobbik nem létezne.
Bitó László író (Népszava, 2017. október 6.)

Nem ördögtől való választási koalíciót kötni a Jobbikkal tisztességesen megvallott célok mentén.
Lovasi András rockzenész (Magyar Narancs, 2017. október 12.)

Aki ott van a parlamentben, annak joga van ahhoz, hogy demokratikusnak hívjuk.
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje (Hír TV, 2017. október 12.)

A választók nagyobb része elégedetlen a kormánnyal. Lehet, hogy a társadalom kényszeríti ki a teljes ellenzéki összefogást.
Mellár Tamás közgazdász (Magyar Nemzet, 2017. október 14.)

Ha az ellenzék nagyon elszánt, hogy le akarja váltani a kormányt, akkor matematikailag csak a Jobbikkal lehetséges.
Medgyessy Péter volt miniszterelnök (Index.hu, 2017. november 7.)

Ez egy öngyilkos stratégia.
Lendvai Ildikó szocialista szocialista politikus az MSZP és a Jobbik választási együttműködéséről (ATV, 2017. november 8.)

Az összefogás a Jobbik halála.
Horn Gábor közvélemény-kutató, volt SZDSZ-politikus (ATV, 2017. november 9.

A második legerősebb pártként szeretettel fogadjuk bárkinek a szavazatát, aki kormányváltást akar.
Z. Kárpát Dániel Jobbik-politikus (ATV, 2017. november 9.)

A mai erőviszonyok között a Jobbik nélkül biztosan nem lehet leváltani a kormányt.
Mellár Tamás közgazdász, független országgyűlési képviselőjelölt (Magyar Narancs, november 9.)
(atv)

Bal-Rad komm: Jól látható, hogy kik azok, akik az összefogás ELLEN agitálnak. A legnagyobb tolvajok! A döbrögisták, maszoposok, szadeszosok! Az ok egyszerű: FÉLNEK A FELELŐSSÉGREVONÁSTÓL!

” …közösen támogatott egyéni jelöltekkel kétharmadot csinálhat ebben a rendszerben…Nem ördögtől való választási koalíciót kötni a Jobbikkal tisztességesen megvallott célok mentén…”

– Ha ez megvalósulna, akkor CSAKIS AZ ALÁBBI TISZTESSÉGESEN MEGVALLOTT CÉLOK LEHETNEK:

1. Ideiglenes parlament, ügyvivői kormánnyal

2. A döbrögista tákolmány hatályon kívül helyezése, ideiglenes Alkotmány

3. Új, konszenzusos választási törvény kidolgozása

4. A döbrögista hatalmi struktúrák hadéktalan lebontása

4. A felelősségrevonás és számonkérés azonnali megkezdése

A MAGYAR TÁRSADALOM LEGALÁBB KÉTHARMADA EGYETÉRT AZ ÖSSZEFOGÁS SZÜKSÉGESSÉGÉT ILLETŐEN!

A balrad.ru véleménye szerint még tán a fölsorolt négy céllal is!

Nyilvánvaló, hogy az összefogást a pártok TAGSÁGA KELL HOGY KIKÉNYSZERÍTSE!

Arra ne várjanak a pártok, hogy a NÉP FOGJON ÖSSZE!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Valahol el kell kezdeni!

A Jobbiktól a DK-ig tartó szivárványkoalíció lépett fel közösen Budapesten

Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Hegedűs Lorántné jobbikos országgyűlési képviselő, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, miniszterelnök-jelöltje és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője együtt álltak színpadra a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett fórumon.

Az MTI szerint több felszólaló jelezte, hogy az ellenzéki pártok szakpolitikai programjai nem állnak messze egymástól és mindannyian kormányváltásnál többet, a politikai rendszer átalakítását akarják.

A fórumon elhangzott, hogy az ország kettészakadt, az alul lévőket fel kell emelni, a jelenleginél jóval több pénz kell az oktatásban, egészségügyben. Szerintük mindennek meg is lehet a fedezete, ha a Fidesz leváltásával véget vetnek a kormányzati korrupciónak és az értelmetlen, pazarló presztízsberuházásoknak.

A pártok képviselői egyaránt bér- és nyugdíjemelést, az egyenlőtlenségek csökkentését és progresszív adórendszert ígértek.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Egyik szemünk nevet, a másik sír a hír hallatán. A balrad.ru ambivalens érzésének kiváltó oka, hogy látszik valamiféle összefogás az ellenmaffiák között a horda ellen! Ami örömteli és üdvözlendő dolog.

A keserűség azért érződik bennünk, mert érzéseink szerint csupán a zsákmányéhség tereli össze egy falkába az ellenzéki bűnbandákat. Szlogenjeik jók és vonzóak ÉS MEGTÉVESZTŐK! Realitása csak a progresszív adórendszer igéretének van! A többi az csak hablaty! ÉS EREDENDŐEN HIÁNYOS!

Hiányzik az alapvető igazság kimondása! “EMBEREK! NINCS ORSZÁGUNK, NINCS GAZDASÁGUNK, NINCS SEGÍTŐ KÉZ! KICSIK VAGYUNK ÉS GYENGÉK!”

– Ezzel együtt is, ezek hiányában is! – CSAK ÜDVÖZÖLNI TUDJUK AZ ÖSSZEFOGÁS JELEIT!

Valami módon el kell kezdeni Döbrögiék elkergetését!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Mindhiába könyörögnek a népek

Térden állva könyörögnek az emberek az összefogásért

A Publicus Intézet október 4. és 5. között, közel 800 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a magyar választókorúak véleményét a Botka László visszalépését követő politikai helyzetről.

Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy az elmúlt két hétben a Fidesz támogatottsága nem változott, 25 százalékon áll. Az MSZP tábora két százalékpontot csökkenve 10 százalék, míg a Jobbik tábora változatlan és 11 százalék.

A felmérésben résztvevőktől megkérdezték, hogy:

“Botka László visszalépése hogyan befolyásolja a baloldal győzelmi esélyeit a következő évi választásokon.”

A válaszadók szerint ez nem döntő erejű, 43% szerint “nem oszt, nem szoroz”, 27% szerint valamennyire rontja, míg 14% szerint valamennyire javítja a távozás a baloldal esélyeit.

Egy következő táblázat azt mutatja meg, hogy a kormányváltást akarók kétharmada szavazna egy baloldali együttműködésre. Pulai András hozzátette, ebből az látszik, hogy “a választók térden állva könyörgnek, hogy fogjanak már össze minden létező módon és váltsák le Orbán Viktor kormányát”.


(atv)

Bal-Rad komm: A táblázat kérdése: “Mennyire tartja valószínűnek, hogy egy baloldali együttműködésre szavazzon a 2018-as választásokon?” – már eleve összefogás-ellenességre buzdít, ergo: a döbrögista hordának kedvez!

DÖBRÖGISZTÁN POLITIKA FŐ VONALÁBAN UGYANIS NINCSENEK BALOLDALI, CSAK MAGUKAT ANNAK NEVEZŐ, EGYMÁSSAL TORZSALKODÓ NEOLIBERÁLIS BŰNSZERVEZETEK!

A második vonal nemrég kikelt – vagy most kikelő – éhesei úgyszintén a tápostál birtoklásáért csípik – verik egymást!

A döbrögista horda kizárólag a bűvkörén kívülállók legszélesebb, NÉPFRONTOS ÖSSZEFOGÁSSAL AKOLBÓLINTHATÓ CSAK KI a hatalomból, de csakis az ebből a célból létrejövő összefogással, és ideiglenes jelleggel.

(A kiakolbólintás után AZONNAL MEGKEZDŐDŐ FELELŐSSÉGREVONÁSSAL! Ennek eredményeként élő-eleven hordapotentát már nem is indulhatna egy következő választáson, hiszen mind börtönben lenne! Vagy éppen bujdosna!)

Persze a horda alaposan megszervezte saját ellenzékét! Érdekeltté tette őket, hogy jártassák a pofájukat! – DE NE TEGYENEK SEMMIT AZON KÍVÜL!

“Henteregjetek a lágy-langyos dagonyában, röfögjetek jó hangosan, hogy a nép visítása ne lallatsszon! Ezért aztán kaptok TŐLÜNK rágcsit!”

A nép pedig térdenállva könyöröghet…!

A hülye! Mert a nép azt akarja, hogy a politika őt szolgálja!

PEDIG A POLITIKAI AKARAT AZ, HOGY A NÉP SZOLGÁLJA A POLITIKÁT!

Kapitalizmusban ez így szokás!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vonánál is leesett…!

Történelmi szövetséget ajánlott Vona a baloldalnak

Nyílt levelet írt a Jobbik elnöke a baloldali honfitársainak. Sorait a Facebook-oldalán tette közzé.

A hét elején még úgy volt, hogy végre egy asztalhoz ül Botka László és Vona Gábor, hogy a két legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjeként bizonyítsák, melyikük lenne alkalmasabb az ország vezetőjeként. Ám mielőtt bárki is bármit mondhatott volna, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfőn visszaadta megbízatását. Ezért döntött úgy Vona Gábor, hogy nyílt levélben fordul baloldali honfitársaihoz, hogy elmondhassa nekik üzenetét.

Szerinte Botka László lemondásával világossá vált, hogy „a kormányváltáshoz nem pártelnökök matematikai képletei kellenek, hanem az erő felmutatása.” Hétfő óta pedig a Jobbik miniszterelnök-jelöltje úgy véli, a „néppárti Jobbik már nem csupán a legerősebb, hanem az egyedüli kormányváltó alternatíva.”

Vona Gábor

6 órája

“Tisztelt baloldali Honfitársam!

Hétfőn egy hosszabb idő óta szervezett tévévitára készültem Botka Lászlóval, a baloldal miniszterelnök-jelöltjével. Botka úr azonban a vita napján úgy döntött, mégsem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget. A magam részéről sajnálatosnak tartom ezt a lépést, mert egy felkészült ellenféllel szemben élő adásban szerettem volna bizonyítani, hogy alkalmasabb vagyok az ország vezetésére, mint ő. Megmutatni, hogy van programom a társadalom minden tagja számára, legyen az fiatal, középkorú vagy idős, munkás vagy értelmiségi, jobboldali vagy baloldali, vidéki vagy fővárosi. Úgy gondolom, sok baloldali néző is várta ezt az estét. Sajnálom, hogy nem valósult meg, ezért úgy döntöttem, nemzeti, konzervatív polgárként nyílt levélben fordulok baloldali honfitársaimhoz, hogy elmondhassam nekik szóló üzenetemet…”

Felhívta a figyelmet arra, hogy ma már a valódi törésvonal nem a jobb-és baloldal között van, hanem a között, hogy ki akar kormányváltást és ki nem. „Ez a közös cél össze kell, hogy kössön bennünket, függetlenül attól, hogy egyébként milyen világnézettel rendelkezünk és milyen kulturális értékrendben hiszünk” – tette hozzá. A kormány leváltása ezért Vona szerint nem ideológiai, nem érzelmi és nem pártszimpátiát érintő kérdés, hanem össztársadalmi ügy. „A kormányváltó szövetséget ezért nem pártoknak, hanem nekünk, a józan ész alapján álló polgároknak kell megteremtenünk” – fogalmazott.

Ehhez pedig a „néppárti Jobbik” meg fogja teremteni a kormányváltó szövetséget – áll a nyílt levélben. Így aztán a baloldali honfitársai figyelmébe ajánlotta a Jobbik programját, és biztosítékként a Jobbik által vezetett települések egyértelmű sikerét és helytállását.

„Mint nemzeti konzervatív értékrendű miniszterelnök-jelölt úgy gondolom, hogy történelmi szövetségre van szükségünk a választási győzelemhez, és utána ugyanerre a történelmi szövetségre van szükségünk az ország felemeléséhez is” – vázolja a kormányváltáshoz szükséges forgatókönyvet, amelynek fontos eleme, hogy nem az számít, ki a jobboldali és baloldali.

„Nem az érdekel, hogy ki idős, középkorú vagy fiatal, nem az érdekel, ki hol él, hogy gazdag vagy szegény, hogy munkás vagy értelmiségi. Nem. Engem egyetlenegy dolog érdekel. Akarja-e velünk együtt leváltani ezt a kormányt, és utána részt akar-e venni a nyugodt és békés építkezésben? Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel. Ha az Ön válasza erre a kérdésre az, hogy igen, akkor mi összetartozunk” – zárja sorait Vona.
(atv)

Bal-Rad komm: Régen – az “átkosban” – amikor még nemhogy mobiltelefon, de vezetékes is alig-alig, az utcai készülékek érmével működtek. A köznyelvben csak tantusz volt a neve ennek az akkor filléres jószágnak. X- ideig lehetett egy ilyen tantusz bedobása után telefonálni.

Aki gyorsan akart valami közölni, vett tantuszt. Odament az utcai telefonhoz, beledobta a tantuszt a készülékbe!

AMIKOR A TANTUSZ LEESETT! – lehetett hallani! – LEHETETT KEZDENI A TELEFONÁLÁST! Neki lehetett fogni a gyorsan közlendő hír vagy eset közléséhez!

Azidőtájt vált általánossá a mondás, ha valakinek késve “kapcsolt” az agya egy téma kapcsán: “leesett nála a tantusz végre”!

Persze akkor már többnyire mindenki röhögött a késve “kapcsolón”!

Vonánál is LEESETT A TANTUSZ! Eléggé megkésve. De nála legalább leesett! Néhányan még a mellüket veregetik, mint anno a telefonkészüléket.

Alighanem NAGYON KÉSŐN ESTT LE EZ A TANTUSZ! Arról nem is szólva, hogy az ötlet is sántít egy kicsit! RENDSZERVÁLTÁS KELL IDE! De kezdjük el kicsiben! Qrmányváltással!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Inkább a széthúzás

Török Gábor: Ez lesz az első számú kérdés 2018-ban

Az elemző beszélt arról, hogy mi járhat “gravitációs hatással” a jövő évi választásokon, és arról is, hogy szerinte összefognak-e az ellenzéki pártok.

Nem elegendő azt mondani, hogy fogjanak össze a pártok, azt fel is kell építeni, jegyezte meg a politológus a Hír TV Egyenesen című műsorában.

Török Gábor szerint jelenleg az a legvalószínűbb, hogy az ellenzéki erők külön-külön indulnak, legfeljebb a végén visszalépnek valaki javára.

A baloldali összefogás lehetőségével kapcsolatban kifejtette: „2014-ben is azért bukott meg az összefogás […], mert sem a választók nem voltak rá felkészítve, nem volt előhangolva, keretezve, értelmezve, az igény nem volt felkeltve” – emelte ki, folytatva: maguk a politikai szereplők sem fogadták el az összefogást mint politikai konstrukciót. Így ő elképzelhetetlennek tartja, hogy az egyébként akár több százezres, milliós támogatottsággal bíró pártok hátralépnek és előtérbe engednek valakit.

A politológus megjegyezte, ő több jó ötlettel is tudna szolgálni a pártoknak, de azok is irreálisak lennének, amelyeknek a megvalósulása a nullával egyenlő. Szerinte jelenleg az a legvalószínűbb, hogy az ellenzéki erők külön-külön indulnak, legfeljebb a végén, akár az utolsó héten visszalépnek valaki javára.

2018 tavaszán az első kérdés az lesz – véleménye szerint –, hogy van-e első számú kihívó. Ha a választó talál egy ilyet, az gravitációs hatással is bírhat. Most nem az a topik, hogy Botka vagy Vona, hiszen még az is kérdés, hogy a szocialisták jelenlegi miniszterelnök-jelöltje ott lesz-e akkor és amikor ezt a kérdést fel kell tenni. „Az ellenzék nincs abban a politikai állapotban, hogy most egy ilyen tervet akár csak érdemben is, akárcsak gondolatkísérletként is mérlegeljen.”
(inforadio)

Bal-Rad komm: 2018 tavaszán az első kérdés az lesz – véleménye szerint –, hogy van-e első számú kihívó. Ha a választó talál egy ilyet, az gravitációs hatással is bírhat…” – de az “…ellenzék nincs abban a politikai állapotban…”

– Tekintettel arra, hogy “EZ” az álellenzék NEM IS LESZ SOHA “ABBAN” a politikai állapotban! – a kérdést – az ÖSSZEFOGÁS kérdését – le is lehet zárni!

“EZ” AZ ÁLELLENZÉK nem vonzó! A választók – a közvéleménykutatások adatai szerint – közel háromnegyede elutasítja őket. Az útálkozók stabil 40-45 százaléka, és a hordaszívazók stabil 25 százaléka.

Pedig az útálkozók minimum 40 százaléknyi tábora általában véve jobban útálja a döbrögista hadát vajdástól – udvartartásostól, mint az álellenzéket!

Egy Döbrögi-ellenes összefogást legalább a többségük támogatna!

Döbrögi viszont nem csak harácsolt, hanem rombolva épített is!

Kiépítette a neki lejtő választási pálya rendszerét, és sikeresen széjjelforgácsolta az álellenzéket. Példát mutatva nekik, hogy egy kétharmados többség birtokában mennyit lehet lopni!

MOST AZTÁN MINDEGYIK ARRA TÖREKSZIK! – vagy a vajda által kilóra megvéve Döbrögi alá dolgozik. A holnapra nem gondolva, csak a mának élve!

Három közös vonásuk van csak:

1. – Retorikájában mindegyik nemmzetthy!

2. – A mértéktelen lopási vágy!

3. – Rettegés egy rendszerváltástól, illetve az azt követő felelősségre vonástól!

Közösen tették tönkre az országot, TEHÁT KÖZÖS A BŰN! – KÖZÖS A FÉLELMÜK IS!

Ezért aztán inkább hagyják hatalomban a döbrögista hordát némi jutalomfalatkákért!

Sőt! Magatartásukkal még segítik is!

EZÉRT AZTÁN NEM IS LESZ! – NEM IS LEHET! – “ELLENZÉKI” ÖSSZEFOGÁS!

Lesz majd helyette NÉPI ÖSSZEFOGÁS! Valamikor-valaki meg fogja szervezni!

A probléma viszont az, hogy már késő lesz! Az “EZEK” ÁLTAL okozott kár pótolhatatlan!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com