(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

3

A magyar demokrácia feladatai

Gazdasági téren legfontosabb feladatunk megerősíteni és megemészteni mindazt, amit eddig elértünk. Vonatkozik ez elsősorban az államosított üzemekre és bankokra. Demokratizálni kell a vezetőségeket, hogy olyan emberek kezében legyen az intézkedés, akik valóban a nép érdekeit és nem a régi tulajdonosokét tartják szem előtt. Tovább ki kell építeni a munkásigazgatók jólbevált intézményét. Gondoskodni kell arról, hogy az államosított üzemek deficitje minél előbb megszűnjön. Meg kell változtatni azt az árpolitikát, mely az államosított ipar termékeit mesterségesen, állami hozzájárulással alacsonyan tartja és így szénnel, vassal, acéllal, villanyossággal mintegy szubvencionálja, külön jutalomban részesíti a luxusiparokat és a magánkézben lévő iparokat. A hároméves tervet — melyet a reakció már oly szívesen eltemetett volna — lendületbe kell hozni. Munkaversenyekkel, értékes jutalmakkal fokozni kell iránta a dolgozók érdeklődését és az üzemek teljesítményét.

A legdöntőbb tennivaló azonban a munkafegyelem és munkateljesítmény helyreállítása. A dolgozók életszínvonalának emelésére irányuló minden törekvésünk kudarcra van ítélve, ha a munkás kevesebbet termel a demokráciának, mint amennyit a régi úri rendszernek termelt. Az ország csak azokkal a javakkal rendelkezik, melyeket munkásai, parasztjai termelnek, vagy a termelvények ellenében külföldről beszerez. Ha az egy munkásra eső termelvény kisebb, mint a háború előtt, úgy kevesebb élelem, ruha, fűtés, lakás jut egy-egy dolgozóra. Ezért minden olyan norma, amely túlkevés termelést vesz alapul, vagy olyan béremelés, mely mögött nem áll a termelés megfelelő emelkedése, feltétlenül az életszínvonal csökkenéséhez vezet.

Engedjék meg, hogy egynéhány példával illusztráljam ezt. Megnéztük egy téglagyár bérviszonyait. Kiderült, hogy 1939-ben 1000 tégla előállítására 24 munkaóra, 1947 júliusában pedig 39 munkaóra kellett. Ugyanakkor ezt a teljesítményt már úgy tekintették, mint a gyári norma 200, sőt 300%-os teljesítését. Világos, hogy ha egy tégla elkészítéséhez a demokráciában kétszerannyi munkaidőt használnak, akkor nem tudjuk meggyorsítani az annyira szükséges lakásépítést. A bőriparban, ahol az összes munkások 84%-a akkordban dolgozik és a papíron 66%-kal múlják felül átlagban a normát, az egy főre eső tényleges termelés csupán 54.5%-a a békebelinek. Természetes, hogy ilyen alacsony teljesítmény mellett csak drága lehet a dolgozóknak annyira szükséges cipő. A bányászat, mint mondottuk, már elérte a békebeli termelés mennyiségét. Ezt az eredményt azonban a munkáslétszám óriási emelésével tudtuk csak elérni, mert ugyanazt a szénmennyiséget most 45%-kal több munkás termeli ki. Világos, hogy ipari termelésünknek ez a döntő nyersanyaga emiatt hasonlíthatatlanul drágább, mint a békében volt. A példákat a végtelenségig lehetne sorolni.

Jelenleg az a helyzet, hogy az öntudatos, fegyelmezett munkást, aki ledolgozza lelkiismeretesen a napi 8 óráját, megkárosítják azok, akik lopják a napot, akik lógnak az üzemekben, vagy selejtes darabokat készítenek. Egy nagy acélgyár munkásigazgatója felhívta a figyelmemet arra, hogy a háború előtt a gyárában a munka megindulása után 20 perccel a motorok bekapcsolása következtében a villanyáram-fogyasztás már a maximális volt és lényegtelen hullámzásokkal ilyen is maradt az utolsó munkaóráig, amikor már a fáradtság következtében újra csökkenés mutatkozott. Jelenleg az a helyzet a gyárában, hogy a maximális energiahasználatot nem 20 — hanem 1 óra 20 perc múlva érik el. Ez annyit jelent, hogy a munkások a munka kezdetén egy órával hosszabban készülődnek és eltarisznyázzák az időt. Ugyanebben a gyárban az energiahasználat csökkenése most nem az utolsó munkaórában jelentkezik, hanem már az ötödik munkaórában és szakadatlanul csökken a munka befejeződéséig.

Minden dolgozó érdeke megköveteli, hogy a fegyelem, a munkateljesítmény ne csak elérje, de túl is haladja a békebelit, különben nem tudjuk a dolgozók életszínvonalát a békebeli fölé emelni.

Az új kollektív szerződéssel szemben a munkások között komoly elégedetlenség tapasztalható. Az elégedetlenség egy része a tényleg meglevő hibákra vonatkozik és ki kell küszöbölni. A morgás más része azonban abból adódik, hogy az új normák rá akarják szorítani a dolgozókat, hogy megközelítsék a békebeli bérekért a békebeli termelést. A helyes és reális normák megállapítása mellett kitüntetésekkel és komoly anyagi jutalmakkal kell serkenteni azokat a munkásokat és csoportokat, amelyek a teljesítményt valóban fokozzák. Gondoskodni kell a kollektív szerződés kisebb hibáinak kiküszöböléséről és főleg arról, hogy a normák könnyen áttekinthetők legyenek és hogy a munkás óráról-órára, napról-napra maga ki tudja számítani, hogy mennyit keres.

A munkafegyelem helyreállítása gazdasági életünk központi kérdése. Az állami üzemek deficitje és a drágaság jelentékeny részben az alacsony munkateljesítmény eredménye, annál is inkább, mert a megállapítások szerint a mezőgazdaságban is a munka termelékenysége csak 70 százaléka a békebelinek. Emellett hasonlíthatatlanul nagyobb súlyt kell fektetni a munka és a termelés megszervezésének kérdéseire, mint ahogy eddig történt. A munkásfeltalálók és ésszerűsítők kitüntetése és jutalmazása csak az első lépés ezen a téren. A mi mérnöki karunknak elévülhetetlen érdemei vannak az újjáépítés terén, de az elmúlt 25 esztendőben a legkisebb ellenállás vonalát követte és ezért most elsősorban a normák leszorítására vette az irányt. Ezen is változtatni kell. A helyes és pontos normák kidolgozása mellett a munkafolyamat jó megszervezésével, az anyaggal való takarékoskodással és hasonló rendszabályokkal is emelni kell a munka annyira szükséges termelékenységét.

Folytatni kell a gyárakban és az üzemekben a befurakodott fasiszták, nyugatosok és egyéb szabotálók eltávolítását. Küzdeni kell a lopások ellen. Ha az ember bányavidéken jár, gyakran látja, hogy teljesen új, használatlan, kettéfűrészelt bányafát visznek magukkal a munkások, tüzelés céljára. Az ilyet természetesen le kell állítani.

Ha gyorsan és pontosan helyreállítjuk a munkafegyelmet és megvalósítjuk mindazt, ami a munkateljesítményt a békebeli fölé emeli, úgy a jövő év végéig nemcsak elérhetjük, de túl is haladhatjuk az utolsó békeesztendő színvonalát. Az öntudatos munkás, elsősorban a példaadó kommunista, erre vegye az irányt. (Taps.)

A mezőgazdaságban is a fő kérdés a termelékenység emelése. A háború rontásai után át kell térni a minőségi termelésre. Fel kell javítani a háború alatt leromlott állatállományt és vetőmagot is. Meg kell gyorsítani a sok munkát követelő növények termesztését vagy meghonosítását. A hároméves tervben előre kell hozni az öntözést, ami a falusi munkanélküliség csökkenéséhez is hozzá fog járulni.

A döntő kérdés azonban a szövetkezetek fejlődésének meggyorsítása. Az álszövetkezetek kiirtása mellett meg kell szabadítani a szövetkezeteket a kapitalista csökevényektől és hozzátehetjük, a kapitalista vezetőktől is, akik sokkal szívesebben dolgoznak a régi tőkésekkel, mint a szövetkezetekkel. Egyre-másra tapasztaljuk, hogy a szövetkezeti központok bizományosul előszeretettel magán-nagykereskedőket alkalmaznak. Például a szövetkezeti állatvásárlásban a falusi szövetkezetek alig 1%-kal részesültek. Az állatvásárlások 99%-át a szövetkezetek részére a régi állatkereskedők eszközölték. A szövetkezet részére átengedett textiláruk, műtrágya és egyéb anyagok is nagyon gyakran közvetítő magánkereskedőkhöz jutnak. Ezen feltétlenül változtatni kell.

A legfontosabb azonban, hogy a szövetkezeti mozgalmon belül első helyre kell állítani a földművesszövetkezeteket, (taps) amelyek taglétszáma, vagyona és főleg a termelésben elfoglalt jelentősége minden mást felülmúl. A most folyó esztendőnek mezőgazdasági feladatai között a legfontosabb ez. Ezt tekintse minden kommunista központi feladatának. Ide összpontosítsa figyelmét és a rendelkezésre álló anyagi erőket. Az újgazdák és a kisbirtokosok többtermelésének és életszínvonala emelkedésének útja csakis a földművesszövetkezetek gyors kifejlesztésén keresztül vezet.

Gondoskodnunk kell a földreform gyors befejezéséről, úgy, hogy egyetlen újgazda ne legyen, aki július 1-ig meg nem kapta volna a telekkönyvi kivonatát. Rá kell menni most a házhely kérdésére, mert ezt eddig elhanyagoltuk és az eredmény az, hogy rengeteg kisember — munkás, iparos — nem tud magának új házat építeni.

A politika terén tovább kell erősíteni és építeni a demokráciát. A magyar demokrácia legfőbb pillére a munkásegység. A munkásegység ellenségei a Szociáldemokrata Párton belül nálunk is — akár más országokban — arra törekednek, hogy éket verjenek a két munkáspárt közé, elszigeteljék a Kommunista Pártot és ezzel gyengítsék a demokráciát, mint Bevinék Angliában és Blumék Franciaországban. A jobboldali szociáldemokraták nálunk is nem egyszer a szélső reakció szóvivői voltak. A választások után ezek a jobboldaliak a koalíció ellen léptek fel és így szét akarták törni a demokratikus pártok összefogását. Utána ismételten Pfeifferék megmentésén fáradoztak. Mi örömmel üdvözöljük azt a tisztulási folyamatot, amely a szociáldemokrata testvérpártban a reakciós jobboldal ellen megindult és első eredményképpen a munkásegység jelentékeny megszilárdulásához vezetett. (Taps.) A magyar demokrácia nagy megerősödését fogja jelenteni, ha a Szociáldemokrata Párt kizárja a vezetésből a munkásegység és a Szovjetunió ellenségeit. Mi helyeseljük, hogy a két munkáspárt alsó szervei közös pártnapokon, közös üzemi gyűléseken, közös akciókban, a mindennapi élet gyakorlatában valósítják meg és erősítik a munkásegységet és meg vagyunk győződve róla, hogy a közös harc, a közös munka még jobban erősíteni fogja az egységes osztály és összetartozás tudatát. (Taps.) Ugyanakkor mi változatlanul valljuk, hogy az egységes munkásosztály érdekeit egy egyesült munkáspárt szolgálja a legjobban. (Nagy taps.) A történelmi fejlődés is ebbe az irányba mutat és ezért gondosan kell ápolni és fejleszteni mindazokat a tényezőket, melyek ezt elősegítik.

A reakció veresége a koalíció többi pártjaiban is azoknak a vezetését erősítette meg, akik a népi demokrácia hívei. A mai kormánykoalíció — bár tagjai most is a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front régi pártjai — már egészen más alakulat, mint 1945-ben volt. Akkor Nagy Ferencék a Függetlenségi Frontot kényszerű átmenetnek és lényegében fedőszervnek tekintették, amely lehetővé tette számukra az időnyerést és megkönnyítette az összeesküvés szervezését. Most, amikor a koalíciós pártok vezetése demokratikus kezekbe ment át, új lehetőségek nyílnak meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front számára. Most valóban a népi demokrácia eleven tömegszervezetévé válhatnak és új demokratikus tartalommal megtöltve végezhetik mindazokat a funkciókat, melyekre régi összetételüknél fogva alkalmatlanok voltak. A magyar demokrácia megerősödése és egészséges fejlődése következtében a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai közelebb állnak egymáshoz most, mint fennállásuk folyamán bármikor. Erre rá kell mutatni. Ezt tudatosítani kell, mert ebből a tényből egész demokráciánk egészséges átszervezése és továbbfejlődése adódhat.

A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak most nyílik meg a lehetősége, hogy széles, új tömegalapokra helyezkedhet; egész demokráciánk további megerősödésének döntő előfeltétele, hogy ez az átalakulás meg is történjék.

A magyar demokrácia nem egyetlen hatalmas ütközetben verte meg ellenségét, a reakciót, hanem egy sor kisebb-nagyobb győzelem és siker együttes eredményeképpen állott elő az a helyzet, hogy a reakció lényegében elvesztette a csatát. A demokrácia mennyiségi győzelmei összeadva minőségibe csaptak át. A reakció veresége nemcsak abban állt, hogy vezetőit leleplezték és politikailag kiküszöbölték a magyar életből. Nemcsak felül, vezető rétegében szenvedett vereséget a régi úri rend, hanem megingott híveinek tömegbázisa. Az utolsó két esztendőben egyik vereség a másik után érte őket. Tanácstalanok, demoralizáltak, politikai szervezeteik ritkulnak és egyetlen reményük az, hogy egy új világháború, illetve az amerikai imperializmus fogja őket a nyeregbe visszasegíteni.

A demokráciának gondoskodnia kell arról, hogy ezek a reakciós elemek ne találjanak új menedéket a koalíció vagy az ellenzéki pártok soraiban. Egyben arról is gondoskodni kell, hogy azok, akik kezdenek jobb belátásra jutni, megtalálják az utat a demokráciához. Gondosan fel kell kutatni azokat a gócokat, ahol a reakció még a demokrácia intézményeiben megvetette a lábát. Most, a demokrácia negyedik évében jutunk oda, hogy pl. a közoktatást megtisztítsuk az oda behúzódott reakciós elemektől. (Taps.) A munka itt már kezdetét vette, de az első lépésen még nem jutottunk túl. A bíróságokat is, melyek oly gyakran hoznak felháborító és a demokráciára szégyenletes ítéleteket, az idén szemügyre fogjuk venni és intézményesen gondoskodunk arról, hogy az új magyar szellem közéjük is teljes erővel benyomuljon. (Taps.) Az egyetemek — különösen az utolsó időben — szintén egy sor intézkedésükkel mutatták, hogy az egyetemi autonómia örve alatt a demokrácia ellenségei jól érzik magukat és igyekeznek az ifjúságot a demokrácia ellen nevelni. Itt is erőteljesen közbe kell lépni. Nem szabad egy pillanatra sem elfelejteni, hogy a reakció nemzetgazdasági életünk hatalmas területeit tartja kézben és hogy százféle módon tudja érvényesíteni befolyását, gyakran még a munkásosztályra is.

Végül a demokrácia ezévi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik. (Helyeslés.) A szomszédos népi demokráciákban a döntő egyházak már mindenütt megtalálták az állammal való együttélés módját. A fiatal magyar demokrácia három esztendőn keresztül mindent megtett arra, hogy a katolikus egyházat is bevonja a nemzet talpraállításának nagy munkájába. Meg kell állapítani, hogy siker nélkül. A magyar katolikus egyház vezetőinek többsége, Mindszenty Józseffel élén, még ma sem ismeri el a köztársaságot. Vissza kívánja állítani a régi úri nagybirtokot, ellenzi a hároméves tervet és a demokrácia minden egészséges kezdeményezését. S mint legutóbb tapasztalhattuk, elvakultságában még az 1848-as nagy idők nemzeti hagyományait is lábbal tiporja. A magyar nép, a magyar dolgozó nép, a magyar demokrácia áldozatos erőfeszítéseit és eredményeit még az ellenséges külföld is elismeri, csak a mi főpapjaink süketek és vakok az újjáéledő nemzettel szemben. A magyar demokrácia békülékeny gesztusait, bölcs politikai önmérsékletét és azt, hogy az egyes problémák felvetésének időpontját maga szabja meg, gyengeségének tekintik ezek az urak és ahol lehet, gátolják az újjáépítés menetét. Csüggedést és elkeseredést igyekeznek kelteni és ezzel növelik népünk szenvedését

A magyar demokrácia eddig minden problémát, mely elé a történelem állította, megoldott. Amikor napirendre tűzi, végezni fog azzal a reakcióval is, mely az egyház köntöse mögé búvik. (Helyeslő, lelkes nagy taps.) Biztosíthatunk minden dolgozó magyart, hogy nem ismerünk tréfát az egyházzal szemben sem, amikor a földosztás eredményét, a fölhözjutott 700 000 magyar paraszt érdekeit meg kell védeni. És ugyanúgy biztosíthatunk minden magyar hazafit, hogy az 1848-as nagy nemzeti hagyományokat, amelyek mindannyiunk előtt szentek, még a bíboros hercegprímástól sem engedjük bemocskolni, meggyalázni. (Helyeslő, nagy taps.) Azok a jóhiszeműek pedig, akik nem voltak tisztában eddig azzal, hogy hova visz az út, amire Mindszentyék szeretnék lökni az országot, most megértik, hogy ezek az urak, ha 1848-ban éltek volna — akkor Haynau és az osztrák zsoldosok oldalán küzdöttek volna Kossuth, Petőfi, a magyar nép megújhodása és felemelkedése ellen. Ma, 1948-ban a demokrácia, a földosztás, a hároméves terv és a béke ellen küzdenek. Mert legyünk tisztában azzal: a reakciónak, köztük az egyházi reakciónak, tervei megvalósításához csak egy reménye van, a véres, pusztító háború, a magyar nép újabb százezreinek nyomora és pusztulása.

A reakció ma a háború, a pusztulás, a nyugtalanság és a mérhetetlen szenvedés. A demokrácia pedig a béke, a nyugalom és sokat szenvedett hazánk felvirágoztatása. (Nagy taps.) Ezért vagyunk mi, magyar kommunisták, demokraták és ezért fogjuk végigvinni következetesen és megalkuvás nélkül a népi demokrácia minden célkitűzését. A csatátvesztett reakciót módszeresen, lépésről-lépésre fogjuk kiszorítani, bárhol is keressenek tanyát és éberen fogunk őrködni azon, hogy ne szervezkedhessenek és ne zavarhassák nemzetünk felemelkedését.

A demokrácia döntő győzelmeivel Pártunk jelentősége is megnőtt. Mi vagyunk az ország legnagyobb munkás- és parasztpártja. A dolgozó kisemberek, haladó értelmiség, a magyar nép milliós tömegei belénk helyezték bizalmukat. Tőlünk várják még fokozottabban, mint eddig, a vezetést, az útmutatást, a példaadást. Ahogy megnőtt hazánk nemzetközi jelentősége, úgy megnőtt Pártunk nemzetközi befolyása is. Ezért hívtak meg bennünket a kilenc nagy európai kommunista párt összefogásához. (Taps.) A fokozott várakozásnak és feladatoknak csak úgy tudunk megfelelni, ha minden erővel továbbszilárdítjuk, szélesítjük és mélyítjük tömegbázisunkat. Különösen az ipari munkásság, a vidéki városok dolgozóinak további megnyerésére kell súlyt helyezni. Ez a MKP központi feladata a folyó évben is. Abban a mértékben, ahogy a dolgozó tömegekben el tudjuk mélyíteni gyökereinket, meg fogunk tudni felelni a reánk háruló fokozott feladatoknak.

Tömegbefolyásunk további kiterjesztése álljon a központjában a kommunista munkának. Különösen az ipari munkásság, a vidéki városok dolgozóinak további megnyerésére kell súlyt helyezni. A Párt szervezeti erősítése változatlanul főfeladatunk legyen. Erre azért is fel kell hívni a figyelmet, mert a választások után volt egy bizonyos ellanyhulás. Sok elvtárs azt hitte, hogy azzal, hogy a legnagyobb párt lettünk, már minden el van intézve. Helyenként ezzel kapcsolatban bizonyos elbizakodottság tapasztalható. Az elvtársak azt hiszik, hogy nincs szükség már tovább szervező, felvilágosító, Pártunk befolyását elmélyítő munkára. Ezeknek az elbizakodottaknak figyelmébe ajánlom, hogy október folyamán, amikor a reakció a végsőkig megfeszítette háborús propagandáját és helyenként háborús hisztériát tudott kiváltani, ott elvtársaink egyrésze is ennek a hangulatnak a hatása alá került. Az is előfordult, hogy elvtársaink vadsztrájkokban vettek részt, olyan leállásokban, melyeknek tulajdonképpeni elindítói a munkásságba beszivárgott demokráciaellenes elemek voltak.

A francia sztrájkokkal kapcsolatban is bizonyos zavar volt tapasztalható. Felmerült az a kérdés, hogyha a sztrájk jó Franciaországban, miért nem jó Magyarországon. Ezek az elvtársak elméleti képzettségük hiányában nem látták meg a különbséget, mely Franciaország népellenes kormánya és a népi demokratikus magyar kormány között van. És nem vették észre, hogy ami Franciaországban helyes és szükséges védekező harc, az Magyarországon a reakció malmára hajtja a vizet.

Ebből és sok más jelenségből azt a tapasztalatot kell leszűrnünk, hogy Pártunk elméleti színvonalát az eddiginél gyorsabb tempóban kell emelni. Erősíteni kell a választások után meglazult párt- és munkafegyelmet. Fokozni kell Pártunk sorain belül és kívül a korrupció elleni harcot. Pártunk ebben a tekintetben példát mutat és kívánatos volna, ha a többi koalíciós párt ebben is követne, sőt azért sem haragudnánk, ha esetleg felül is múlna bennünket. (Derültség.) Gyakran tapasztalunk pártszerűtlen magatartást. Előadóink egyrésze nem megy el a hirdetett gyűlésekre. Figyelmen kívül hagyja a Párt utasításait. A Párt illetékes szerveinek megkerülésével intézkedik és ezzel Pártunk munkájának és befolyásának árt. Helyenként újra tapasztalható bizonyos értelmiségellenes beállítottság, amelyet feltétlenül likvidálni kell, különben Pártunk örvendetes benyomulása az értelmiség közé meg fog torpanni. Nem szabad engedni, hogy az ellenség beszivárogjon soraink közé. A párttagsági könyvek kicserélését, mely küszöbön áll, egybe kell kötni azzal, hogy kiiktassuk soraink közül azokat, akik nem mutatkoznak méltónak arra, hogy Pártunk tagjai legyenek. (Taps.)

A magyar reakció — ismételjük — még távolról sem adta fel a harcot és bár helyzete, veszteségei után, eléggé kilátástalan, még mindig külföldi imperialisták segítségében reménykedik. Ezt megállapíthattuk októberben, mikor a régi úri rend híveinek sikerült valóságos háborús hisztériát létrehozni. A magyar demokráciának és minden kommunistának ebben a helyzetben módja volt újra tapasztalni, hogy Pártunk résen áll és tudja a kötelességét. Október végén, amikor a háborús hírverés okozta hisztéria a tetőpontjára hágott, Pártunk kemény kézzel belenyúlt az eseményekbe. Leleplezte a háborús hírverés alaptalanságait, egy sor rendszabályt foganatosított a spekuláció és árdrágítás ellen. Leleplezte a Pfeiffer-párt fasiszta jellegét és felszólította a magyar demokratákat, élükön a kommunistákkal, hogy menjenek ellentámadásba. Szinte napokon belül megfordult a politikai légjárás. A reakció egy héten belül defenzívába, védekezésbe szorult. A Pfeiffer-pártot az egész nemzet helyeslése mellett likvidálták és egy sor intézkedéssel — amilyen a bankok államosítása, a munkásbíróság és hasonlóak — továbbvittük és megszilárdítottuk a demokrácia helyzetét. Így biztosítottuk, hogy hazánk annyi hányattatás és szenvedés után ezúttal nyugalomban és békésen ülhette meg a karácsony ünnepét. Népünk újra tapasztalta és érezte, hogy a magyar demokrácia fejlődése és biztonsága fölött éberen és kemény kézzel őrködik a Magyar Kommunista Párt.

Befejezésül engedjék meg kedves Elvtársaim, hogy Pártunkról egy külföldi véleményt idézzek. A Nemzetközi Kérdések Angol Királyi Intézetének, — szóval egy félhivatalos angol intézménynek — a folyóirata novemberben a választások tapasztalatai alapján azt mondja Pártunkról:

„A választási harcok folyamán már világossá vált, hogy a Kommunista Párt ereje összekovácsoltságában rejlett és vezetőinek szellemi fölényében, mely kétségtelenül nagyobb, mint bármely más párté Magyarországon. Végül abban a következetességben és leleményességben, mellyel pozícióikat meg tudták erősíteni. Egy másik tulajdonságuk, amely a választások folyamán világossá vált: rugalmasságuk … De a legfőbb vonzóerejük munkájuk lendületében és erejében rejlett.”

Amint az Elvtársak látják, ez egészen más hang, mint ahogy rólunk, mondjuk két-három évvel ezelőtt az ilyen külföldi körökben beszéltek. Ez azt mutatja, hogy világszerte felfigyelnek Pártunk megnövekedett erejére, jelentőségére és sikereire. Minden magyar kommunista merítsen erőt és serkentést azokból a sikerekből, melyeket Pártunk vezetése alatt a magyar demokrácia elért. Legyen tudatában erejének és felelőssége megnövekedésének és ugyanakkor maradjon éber és készen arra, hogy a dolgozó nép ellenségeinek minden megmozdulására megfelelő választ adjon. A Magyar Kommunista Párt a jövőben legyen az eddiginél is önfeláldozóbb, fegyelmezettebb, eredményeket felmutatni tudóbb, éber és elszánt harcosa a magyar népi demokráciának. Így fogjuk valóraváltani és továbbfejleszteni a 100 év előtti demokratikus forradalom eszményeit és létrehozni azt az országot, melyért már Kossuth, Petőfi, Táncsics küzdöttek, a szabad, a független, erős és virágzó népi köztársaságot. (A hallgatóság feláll és ütemesen tapsolva percekig élteti Rákosi elvtársat.)

(Beszámoló és zárszó a MKP funkcionáriusainak értekezletén, 1948 január 10-én.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

21

Mi a feltétele a gondolkodó emberré válásnak?

Amíg az emberiség létszükségletének a kielégítéséhez a feltételek elégtelenek, addig alapvetően az ezért folyó verseny, a harc a domináló, mert a lét határozza meg a tudatot és ezért ez másként nem lehetséges, ez a domináló tendencia. Mert az ember az ember-állat és úgy is viselkedik, ha a léte kényszeríti! A létért folyó kíméletlen harc azonban akadályozza a valódi demokrácia, az emberi jogok, a demokratikus szabadságjogok, a kollektivizmus megvalósítását, a következetesen objektív tudományos világnézet egyeduralmát, a gondolkodó emberré válást. Mert az erősebb, a kedvezőbb helyzetben lévők alapvetően élősködők, élősködőkké válnak, válhatnak, és a közvetlen érdeke, az erősebb joga a domináló, mint az állatvilágban.

Harc a gondolkodó emberré válásért.

A kapitalizmus végéig az emberiség történetében még a harc, a gondolkodó ember-állat lét a domináló, bár a kapitalizmusban már érik a gondolkodó humánus emberré válás lehetősége a termelőerők fejlődésével, a haladó polgári demokratikus gondolkodók és a marxizmus-leninizmus és követőik világnézetének hatására. Azonban csak a termelőerők fejlődésével teremtődhet meg a lehetősége a valódi demokrácia és a kollektivizmus megvalósulásának.

Azonban a termelőerők megfelelő színvonala még nem elegendő feltétel a gondolkodó emberiség létrejöttéhez, mert ehhez még szükséges a hozzáillő társadalmi modell és a következetesen objektív tudományos világnézet, amit a szocializmus, majd a kommunizmus kollektív társadalmi forma tesz lehetővé. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetre kedvező a népi demokratikus modell, ami elkerüli a fasiszta-kapitalizmus barbárságát.

A gondolkodó emberré válás útja a kommunizmus.

A kapitalizmusban is megfigyelhető a szocializmus felé egyfajta „fejlődés”, változás, ami a kapitalista-szocializmus. Ez törekvés a kapitalizmus ellentmondásainak „tudatos” kezelésére. De ez a forma a kapitalizmus védelmében egyre inkább csak kapitalista osztály-önkényuralommal működhet. Mert a kapitalizmus hibáit csak a kommunizmus küszöböli ki, de ez nem érdeke a kizsákmányolóknak. Azonban ez koránt sem szocializmus, ez a hanyatló kapitalizmus, ami bérrabszolgasággal, kizsákmányolással, élősködéssel, felsőbbrendűséggel, válságokkal, háborúkkal, embertelenséggel, kapitalista osztály-önkényuralommal működő fasiszta-kapitalizmus, ami a körülményekhez alkalmazkodva valósítja meg a demokrácia és a diktatúra módszereit.

A gondolkodó emberré váláshoz a létszükségletek kielégítéséhez szükséges termelőerőket fejleszteni kell, amit a Szovjetunió Sztálin vezette marxista-leninista kommunista pártja kiválóan megvalósított, jobban, mint a korabeli kapitalista modellek, így a gazdaság sokkal gyorsabban fejlődött, behozta a lemaradását, világhatalom lett és végre nem beszélőszerszámként hanem emberként élt a dolgozó.

Azonban a termelőerők alacsony színvonala miatt az egyéni érdekeltség nagyon erősen hatott, amit a kollektív érdekek figyelembevételével a fejlődéshez ki kellett használni, ami kisebb-nagyobb sikerrel meg is valósult a Szovjetunióban. A gondolkodó emberré válás útján, a szocializmus eléréséhez, amíg fejletlenek még a termelőerők a kollektív érdekek messzemenő figyelembevételével az egyéni érdeket, az individualizmust fokozottan kell értékelni, kihasználni. Erre a népi demokratikus modell nagyon megfelelő forma, ezen az úton jár a Kínai Népköztársaság.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

A népek békéjéért és szabadságáért

A magyar demokrácia belső megerősödése megváltoztatta hazánk nemzetközi jelentőségét és viszonyát a szomszédokhoz. Mi három esztendőn keresztül hirdettük, hogy a demokratikus külpolitika csak a demokratikus belpolitika folytatása lehet. Most, hogy a harc a reakció és a demokrácia között lényegében eldőlt, megnőtt velünk szemben a szomszéd népi demokráciák bizalma és eloszlott a várakozó gyanakvás és bizalmatlanság. A reakció sorozatos vereségével megszűnt az a bizonytalansági tényező, mely elszigetelt bennünket szomszédainktól. Csak a magyar demokrácia megszilárdulása és győzelme tette lehetővé, hogy az eddigi elszigeteltség és bizalmatlanság helyet adjon olyan őszinte kulturális és politikai kapcsolatoknak, melyek nemcsak kormányokat, de népeket kötnek össze. Kihat ez természetesen Romániával való viszonyunkra és az erdélyi magyarok helyzetére is. És ki fog hatni kétségkívül a szlovákiai magyarok sorsára is, mert bebizonyosodott, hogy nem azoknak lett igazuk, akik attól féltek, hogy hazánkban még felülkerekedhet a reakció, a nemzeti gyűlölködés, az irredentizmus, hanem azoknak, akik bíztak a magyar demokrácia erejében és szívósságában.

A magyar demokrácia megerősödése modern történelmünk folyamán először nyújt módot arra, hogy a szomszéd népekkel gyűlölködés és acsarkodás nélkül, testvéri barátságban éljünk s kölcsönösen segítsük egymást a béke megőrzésében s a háborúütötte sebek gyógyításában. Ha tehát megállapítottuk, hogy gyökeresen megváltozott a magyar demokrácia, akkor megállapíthatjuk azt is, hogy ennek folyományaképpen döntően megváltozott a demokratikus magyarság jelentősége a Dunamedencében. Most, miután a reakciót itthon megvertük, csak most vannak adva a Dunamedence népi demokratikus összefogásának egészséges előfeltételei.

A Dunamedence népeinek demokratikus összefogására annál nagyobb szükség van, mert a békét, a népek önállóságát és függetlenségét új veszély fenyegeti: az Amerikai Egyesült Államok világuralmi törekvése. Az Egyesült Államok imperialistái ki akarják használni azt a helyzetet, hogy versenytársaik közül a háborús vereség következtében kidőlt és amerikai megszállás alá került a fasiszta Németország jórésze, Japán és Olaszország; Franciaország, Anglia és más államok pedig gazdaságilag meggyengültek, amerikai segítségre szorulnak és sok tekintetben ki vannak szolgáltatva Amerikának. Ezt a helyzetet igyekeznek az amerikai imperialisták arra felhasználni, hogy mindenüvé befészkeljék magukat és a megvert vagy meggyengült államok örökébe üljenek. A megsegítés ürügye alatt beavatkoznak ezeknek az országoknak a belügyeibe, igyekeznek önállóságukat csorbítani és vazallusi függőségbe taszítani őket, ahogy ezt a hírhedt Marshall-terv mutatja. Világszerte támogatják és bátorítják a demokrácia ellenségeit és kardcsörtetve, atomháborút emlegetve fenyegetik azokat, akik világuralmi terveiknek ellenállnak.

Rendkívül fontos, hogy a magyar demokrácia és különösen a magyar munkások és parasztok világosan lássák, hogy a fasizmus világhódító terveinek megsemmisítése után most az amerikai imperialisták világuralmi vágyai veszélyeztetik a népek szabadságát. Világosan kell látniok, hogy két tábor, alakult ki: a reakció tábora az Egyesült Államokkal az élén és a demokratikus, a népek önállóságát, függetlenségét, békéjét és szabad fejlődését védő tábor, a Szovjetunióval az élén. (Taps.) Ismernünk kell a velünk szemben állók harci módszereit és segédcsapatait. Le kell lepleznünk azokat az imperialista törekvéseket, amelyeket az Egyesült Államok gyakran demokratikus jelszavakkal, a megsegítés ürügyével igyekszik elkendőzni. És le kell lepleznünk segédcsapataikat, melyek közül egyre jelentősebb szerep jut a jobboldali szociáldemokratáknak, akik mint az angol munkáspárt vezetői, Attlee-vel és Bevin-nel az élükön, vagy a francia szocialisták Blum vezetésével, demokratikus, sőt munkásálarcban segítenek a reakciónak, szítják a Szovjetunió elleni gyűlöletet, igyekeznek megbontani a munkásság egységét és megzavarni tisztánlátását.

A fiatal magyar demokrácia megerősítésének egyik elengedhetetlen feltétele a világreakció elleni harc és ezen belül a jobboldali szociáldemokraták leleplezése és ártalmatlanná tétele itthon és a külföldön. (Taps.)

Nálunk, kedves Elvtársak, sokan nem értik, hogy az Egyesült Államok — amelynek élén három esztendővel ezelőtt olyan kiváló demokrata állott, mint Roosevelt elnök — most a világreakció élére került. Tudni kell azonban, hogy magában az Egyesült Államokban elkeseredett harc folyik a demokratikus intézmények ellen. A két táborra oszlás magában Amerikában is megvan. A munkások, a parasztok, az értelmiség, a nők zöme nem akar tudni az amerikai imperialisták világhódító terveiről és még kevésbbé ami vele kapcsolatos, a harmadik világháborúról. Emiatt az Egyesült Államokban is elkeseredett harc dúl a demokraták és a reakciósok közt. Roosevelt közvetlen munkatársai éles ellenzékben vannak a mostani reakciós rezsimmel szemben. Mindnyájan ismerik Wallace-nak, Roosevelt földmívelésügyi miniszterének és később alelnökének küzdelmét az amerikai reakcióval.

Engedjék meg, hogy Roosevelt egy másik közvetlen munkatársának, Ickes volt belügyminiszternek egy öt héttel ezelőtt elhangzott rádióbeszédéből idézzek az amerikai demokráciára vonatkozólag. Ickes kijelenti: „A demokratikus jogok jelenleg az Egyesült Államokban a legnagyobb veszélyben forognak. Miközben az igazságügyminiszter nagy beszédeket tart a demokratikus jogokról és olyan »szabadság-vonat« látogatja meg az ország városait, melyben a polgári szabadságot biztosító történelmi dokumentumok vannak kiállítva, a valóságban a polgári szabadság az Egyesült Államokban szakadatlanul csökken. Városok, megyék, sőt egész államok megvetéssel viszonylanak a demokratikus jogokhoz. A félelem és gyanakvás olyan légkörében élünk, amely megöli gondolatainkat és nagy kárt okoz egyéniségünknek. Szakadatlanul engedünk a hisztériának, már ott tartunk: anélkül, hogy megnéznénk, tudjuk, hogy éjszakánként kommunisták rejtőznek az ágyunk alatt. Ilyen viszonyok közt — mondotta Ickes, a szabadság-vonatról beszélve — a szabadság nálunk már nem egyéb, mint múzeumi tárgy, könyvtári ritkaság, vagy múmia.”

Ickes utána a demokratikus jogok egy sor felháborító megsértéséről beszél. Elmondja, hogy a külügyminisztériumból tíz tisztviselőt eltávolítottak anélkül, hogy módot adtak volna nekik arra, hogy a velük szemben emelt kifogásokkal megismerkedjenek. Megemlítette, hogy a reakciós „amerikai légió” rajtaütött a haladó demokraták Kaliforniában tartott nagygyűlésén. Felsorolta, hogy az „Amerikaellenes tevékenység kivizsgálására alakult parlamenti bizottság” hogyan üldözi a haladó elemeket. Hogyan szerkesztenek titkos névsorokat az igazságügyminisztériumban, amelyben felsorolják az állítólagos „áskálódó” szervezeteket és egyes személyeket, akiknek erről fogalmuk sincs és nincs módjukban vele szemben védekezni.

A „Spectator” c. folyóirat november 14-én Gunter Stein cikkét közli az amerikai demokrácia válságáról. A cikk szerint az amerikai demokrácia komoly veszélyben forog. Kétmillió állami tisztviselőt „szükségvizsgálatnak” vetettek alá, melynek folyamán többek közt mindannyiukról ujjlenyomatot vettek és természetesen nemcsak magánéletükre, de politikai életükre vonatkozólag is titkos vizsgálatot folytattak. Gunter Stein idézi Charles Wilsonnak, az amerikai villanytröszt elnökének jelentését. Wilson, akit tizenegy hónappal ezelőtt a köztársaság elnöke nevezett ki a „Polgárjogokat Vizsgáló Bizottság” élére, beszámol a fajgyűlöletről, a négerek meglincseléséről, a rendőrségi brutalitásokról, a hadsereg katonái közt lábrakapott faji előítéletekről és megállapítja, hogy Amerikában szinte „hisztérikus” helyzet állt elő, mely az őszinte demokraták szabadságát veszélyezteti. Ennek a Wilsonnak jelentése nagy feltűnést keltett, mert hisz hivatalos vizsgálat eredményét foglalja össze a következő szavakban: „Majd mindenütt szégyenletesen korlátozzák az egyes személyek szabadságjogait, sok olyant tapasztalunk Amerikában, ami miatt pirulnunk kell.”

Befejezésül annak jellemzésére, hogy milyen az Egyesült Államokban a politikai levegő, Douglas M. Kelley-re hivatkozom. Ez az úr pszichiáter, aki a nürnbergi börtönökben hivatalból vizsgálta a náci bűnözők lélektanát. A nürnbergi perek befejezése után hazautazott és könyvet adott ki tapasztalatairól. A könyvben a következő kérdéseket veti fel:

„Tekintsünk végig saját sorainkon, nincsenek-e itt is túlzó nacionalisták, akik még a legbrutálisabb politikát is hajlandók támogatni, ha arról azt állítják, hogy Amerikának előnyös? Nincsenek-e nálunk is nagyratörő férfiak, akik kíméletlenül hajlandók hullahegyeken keresztülgázolni, hogy magukhoz kaparintsák az uralmat? Bármennyire is ijesztőnek tűnhetik sokunk szemében, meg kell állapítani, hogy mi amerikaiak rendkívül hasonlítunk a két év előtti németekhez. Hitler alapvető követelései: a kisebbségek üldözése, az erősebb nemzet fölénye, a frontkatonák döntő szerepe a kormányban és hasonlók, Amerikában is népszerűek. Rendkívül nyugtalanító jelenségnek tartom, hogy amikor Nürnbergből visszatértem, ugyanazokra a faji előítéletekre bukkantam, melyeket a nácik propagáltak és ugyanolyan uszító beszédeknek voltam fültanúja, amilyeneket a nürnbergi fogházban hallottam.”

Az amerikai reakció nagy súlyt fektet arra, hogy otthon, a saját hazájában csakúgy, mint külföldön, gúzsbakösse és megsemmisítse a szabadságjogokat, hogy minden kritikától, mely korlátozza működését, megszabaduljon. Bel- és külföldön egyaránt türelmetlenséget, gyűlölséget szít. Az amerikai világuralmi tervekkel függ össze, hogy mindenütt katonai támaszpontokat, kikötőket igyekeznek szerezni, elsősorban a demokrácia legerősebb bástyájával, a Szovjetunióval szemben. Sorba szállják meg azokat a pozíciókat, amelyeket az elgyengült angol imperialisták már nem tudnak tartani. Görögországot, mely több mint egy évszázadon át élt angol függőségben, az amerikaiak vették át, Törökország, Egyiptom egyre inkább amerikai tartománnyá válik. Beférkőztek a függetlenülő Indiába. Ők támogatják Kínában Csang Kai-sek reakciós rezsimjét. Ők azok, akik Nyugat-Németország amerikai megszállási zónájából és Japánból szeretnének ugródeszkát csinálni a Szovjetunió ellen egy harmadik világháború esetére.

Terveik elérésére legjobb eszköznek tartják, hogy a gyengébb államokat gazdasági függésbe hozzák az amerikai tőkétől. Itt van a kezemben a „World Report” c. folyóiratnak egyik novemberi száma. A folyóirat amerikai szemléletességgel mutatja be a különböző országok pénzromlásának fokát. Minden országot egy-egy felszálló léggömbbel jelképez. Minél nagyobb az illető országban az infláció, annál nagyobb a léggömb. Az első és legnagyobb léggömb Görögországé, amelyben az árak 1937-hez viszonyítva a rajz szerint 16 628%-kal emelkedtek. A következő, valamivel kisebb léggömb Olaszországé, aztán jön Franciaország, Törökország, Ausztria és a többi európai állam. Az első öt inflációsújtotta ország tehát amerikai megállapítás szerint Görögország, Olaszország, Franciaország, Törökország és Ausztria. Hogyha jól megnézzük ezt az öt országot, kiderül, hogy ezek a papa kedvencei, illetőleg az amerikai nagybácsi kedvencei. (Derültség.) Megszámlálhatatlan millió dollárkölcsönöket kaptak, azzal az egyetlen eredménnyel, hogy vezetnek az európai infláció élén. Az emberben önkénytelenül felmerül a kérdés, hátha magában az amerikai támogatásban van a hiba, hátha ez az illető országot úgy támogatja, mint az akasztottat a kötél?

Hogy a gondolat eléggé kézenfekvő, arra vonatkozólag legyen szabad saját tapasztalatomból egyet elmondani. Amikor másfél esztendővel ezelőtt az Egyesült Államokban jártam, javában folyt a vita arról, hogy megadják-e Angliának a 3 milliárd 750 millió dollárról szóló kölcsönt. A kölcsön ellenzői azzal érveltek, hogy ilyen összeg alkalmas arra, hogy Anglia modern gépeket, fontos nyersanyagokat vegyen rajta, talpraállítsa iparát és komoly versenytársává legyen az Egyesült Államoknak. A kölcsön támogatói viszont nyíltan hangoztatták, hogy bízzák csak rájuk a kérdésnek ezt a részét, el tudják ők intézni úgy a dolgot, hogy Anglia elkölti a kölcsönt anélkül, hogy különösebb haszna lenne belőle. És valóban, most, másfél év múlva, Anglia az utolsó fillérig elköltötte a kölcsönt. Mire költötte? Elsősorban dohányt, tejport, mozifilmet, rágógumit és élelmiszert kapott érte és csak öt százalékát tudta modern gépekre és szükséges nyersanyagokra fordítani. Az angol adósságok megnőttek és ma, a kölcsön után, Anglia ott tart, ahol a mádi zsidó: kénytelen a Nemzeti Bank aranytartalékait eladogatni Amerikának, hogy elodázza gazdasági válságának kitörését.

A Marshall-terv, amelyről az utolsó félévben annyit beszélnek, ugyancsak az amerikai behatolás eszköze az európai szárazföldre. Kedves hallgatóim talán emlékeznek rá, hogy néhány nappal ezelőtt bejárta a világsajtót az a hír, hogy a francia mozgóképipar munkásai tüntettek Párizsban és Moch szociáldemokrata belügyminiszter rendőrsége könnyeztető gázzal szórta szét a tüntetőket. A tüntetők az amerikai követség ellen tüntettek amiatt, hogy Léon Blum 1946 júniusában a Franciaországnak juttatott egymilliárd 350 millió dolláros kölcsön fejében olyan előnyökhöz juttatta az amerikai filmipart, hogy miatta tönkrementek a francia filmesek. Az amerikai exportőröknek fontos, hogy európai versenytársaik minél később jelentkezzenek a világpiacon. Egyes országok élelmezési nehézségei, nyugtalanságai mind egy-egy olyan tényező, amely az amerikai imperializmus malmára hajtja a vizet. Gyakran halljuk azt a kifejezést, hogy az „európai káosz” Európát veszélyeztető katasztrófa. Ha aztán a térképen megnézzük, hogy melyek azok az államok, amelyek tényleg a válságban vergődnek, amelyek gazdasági életüket, élelmezési helyzetüket, pénzük szilárdságát nem tudják biztosítani, akkor kiderül, hogy elsősorban azokról van szó, amelyek az amerikai segítés áldásait élvezik. A Marshall-terv sem Európa megsegítését, hanem az amerikai befolyás terjesztését célozza. Engedjék meg, hogy erre vonatkozólag két-három angol és amerikai idézetre hivatkozzam.

A legelőkelőbb angol közgazdasági folyóirat, az „Economist” november 15-i számában megállapítja:

„A Marshall-terv sérti a nemzeti függetlenséget. A Marshall-terv megakadályozza az országokat abban, hogy megtalálják a dollár-függésből a kivezető utat. A Marshall-terv odáig megy, hogy meg akarja fosztani Nagybritanniát attól, hogy személy- és teherszállító hajókat építsen és így visszanyerje háborúelőtti keresőképességének legalább egy részét. A Marshall-terv az amerikai külpolitika legfőbb fegyvere.”

Ez a véleménye az „Economist”-nak, a legtekintélyesebb angol közgazdasági folyóiratnak. Walter Lipmann a „New York Herald Tribune”-ban ezt írja: „Egy angol ember a Marshall-tervről azt mondta nekem: ha az önök pénze csak Európa kettéosztása árán kapható, mi úgy járunk, mint azok a szomjas hajótöröttek, akik sós vizet isznak, bár tudják, hogy ettől el fognak pusztulni!” Végül idézem a „La Tribune des Nations” november 7-i cikkét, ahol Virgil Jordan, a National Industrial Conference Board, az amerikai gyárosszövetség elnöke kijelenti, hogy „a Marshall-terv csak az amerikai acél- és vegyi trösztöknek előnyös, amelyek ennek a tervnek a segítségével a többi amerikai ipar rovására el akarják foglalni az európai piacokat”. Amint az Elvtársak látják, itt nem Európa megsegítéséről, hanem egész másról van szó.

Szándékosan választottam, kedves Elvtársaim, kizárólag angol és amerikai forrásokat a Marshall-terv és az amerikai terjeszkedés módszereinek jellemzésére. Hiba volna a magyar demokrácia részéről, ha az amerikaiak mellett elfeledkeznénk az angol imperialistákról, akik szintén megérik a pénzüket és akiknek legjobb segítői az angol munkáspárt jobboldali vezetői.

Néhány nappal ezelőtt Attlee, az angol miniszterelnök rádiószózatot tartott, ahol csak úgy foghegyről kitanított bennünket, keleteurópai demokratákat, az angol demokrácia politikai fölényéről és lejátszotta azt a lemezt, mintha az angol szociáldemokrácia valami középút volna az Egyesült Államok kapitalizmusa és a szovjet kommunizmus között. Mindjárt elöljáróban ki kell jelentenem, hogy a legutóbb Londonban lefolyt külügyminiszteri konferencián az angolt munkáspárt, mint az amerikai és a szovjet álláspont között önállóan szereplő harmadik, egyáltalán nem volt látható. Bevin félreérthetetlenül és alázatosan szekundált az amerikai Marshallnak.

Ami pedig az angol munkáspárt demokratikus működését illeti, arra vonatkozólag nekünk a legszebb Attlee-beszédnél is világosabban szólnak a tettek. Még nincs egy hónapja, hogy a Franco-kormány gyilkosai megölték Zoroa elvtársat. Bevin szószólója hivatalosan kijelentette, hogy Anglia nem lép közbe, mert Zoroa egy törvényes kormánnyal szállott szembe. Mi, magyar demokraták, emlékszünk rá, hogy nincs még egy esztendeje, Attlee és Bevin kormánya közbe tudott lépni és jegyzéket tudott intézni — nem egyet— a magyar fasiszta összeesküvők érdekében. És tőlünk alig néhányszáz kilométerre fekszik az a Görögország, melynek hősies demokratáit immár negyedik esztendeje Trumanék és Bevinék együttesen igyekeznek megfojtani. Számunkra nem meglepetés, ha azt halljuk, hogy a jeruzsálemi főmufti, aki három esztendővel ezelőtt még Hitler oldalán szervezte az arab fasisztákat, most Bevin szövetségese. És az sem meglepő számunkra, ha azt halljuk, hogy Palesztinában az arab hadsereg Rommelnél szolgált fasiszta tisztjei mellett 400 angol tiszt is harcol.

Minket nagy tanítóink, Lenin és Sztálin arra tanítottak, hogy mint az egyes embereknél, úgy a pártoknál is ne azt tekintsük, amit önmagukról mondanak, hanem azt nézzük, amit tesznek. Amit az angol munkáspárt jelenlegi vezetői tesznek, az szerte a világon szégyenletes és megalázó kiszolgálása az amerikai imperializmusnak és hóhérmunka a demokráciával szemben. (Taps.) Ezt tudnia kell minden magyar demokratának és tudniuk kell különösen a magyar szociáldemokratáknak, akik csak az utolsó hónapokban, elsősorban a francia szociáldemokrata vezetők munkásellenes és áruló fellépése folytán kezdenek rájönni arra, hogy mi is tulajdonképpen ezeknek a szerepe a demokrácia és a reakció harcában.

Az európai demokrácia legöntudatosabb harcosainak, a kommunista pártoknak természetes és szükséges ellentámadása volt az, amikor 1947 szeptemberében Lengyelországban konferenciára gyűltek össze és megegyeztek abban, hogy az Amerikai Egyesült Államok vezette imperialista reakcióval szemben összefognak, egyeztetik működésüket és kicserélik tapasztalataikat. A kilenc nagy európai kommunista pártnak ez az összefogása azonnal új lendületet adott a demokratikus mozgalmaknak, amelyek világszerte nemcsak kivédik a reakció támadásait, hanem maguk is ellentámadásba mennek át.

A magyar demokrácia többé-kevésbbé kezdi ismerni a szomszéd demokráciák gyors megerősödését. Értékeli azt a lépést, amellyel Románia áttért a királyságról a népköztársaságra. A saját tapasztalatából tudja, hogy a demokrácia milyen erősödését jelenti Bulgáriában a Petkov-féle reakciós összeesküvés likvidálása. Ismeri a csehszlovák kétéves terv sikereit. Informálva van arról, hogy Lengyelországban Mikolajczikék szökése után mennyivel erősebb lett és szorosabbra fonódott a demokratikus erők összefogása. A többi ország is hasonló képet mutat. Franciaországban a reakció minden erőfeszítése, a francia szociáldemokraták minden árulása ellenére a kommunista párt tovább fejlődik, maga mögött tudja a lakosság harminc százalékát. A szakszervezetek egységének széttépése megtört a Kommunista Párt erején. Olaszországban most alakult meg a népfront, mely egyesíti a demokrácia erőit. A reakció ott kénytelen volt elhalasztani az őszre kiírt országgyűlési választásokat, mert félt a baloldal győzelmétől.

Görögország hősies népe immár negyedik éve küzd a Kommunista Párt vezetése alatt a görög fasiszták, az amerikai és angol imperialisták együttes ereje ellen. E harc közepette felszabadították az ország több mint egyharmadát, megalakították a demokratikus Görögország kormányát (taps) és erős, fegyelmezett hadsereget hoztak létre a görög nép védelmére. A Magyar Kommunista Párt, de az egész magyar demokrácia nevében innen küldjük forró szerencsekívánatainkat a hősies görög nép és felszabadító hadserege felé. (Taps.)

Távol-Keleten a kínai néphadsereg, kommunista vezetőivel az élén már Kína egyharmadát felszabadította és 150 millió lakos támogatja felszabadító harcukat. Csang Kai-sek és reakciós klikkje egyedül és kizárólag az amerikai imperializmus nehéz dollármilliárdokat felemésztő támogatásának köszönheti, hogy a népfelszabadítók még nem söpörték a tengerbe. Az indonéz szigetek szabadságot követelő népei ugyancsak fegyveresen védekeznek a holland, angol, amerikai gyarmatosítók leigázó kísérleteivel szemben.

E felsorolást nem fejezhetem be méltóbban, mint a hatalmas Szovjetunió sikereinek felsorolásával.

Most, amikor a kapitalista országok egyik korlátozást a másik után kénytelenek bevezetni, a Szovjetunió megszüntette a jegyrendszert és szabaddá tette az élelmiszerek és iparcikkek vásárlását. Ezt csak az tette lehetővé, hogy a fasizmus megsemmisítésében annyi hősiességet tanúsító szovjet hazafiak a béke megszilárdításában is lankadatlanul küzdenek és a munka frontján, az újjáépítés terén olyan eredményeket értek el, amelyek joggal ejtik bámulatba a világot. Szerte a világon elterjedt az a hír, hogy az ötéves tervet négy év alatt fogják befejezni. (Taps.) És mindenki biztos lehet abban, hogy mint eddig minden elhatározásukat, ezt is végre fogják hajtani.

A világ békeszerető demokratái számára a felmérhetetlen gazdasági megerősödésnél is fontosabb az a kolosszális politikai és morális erő, amelyet a Szovjetunió imperializmus és reakció elleni küzdelme jelent. Amint a fasiszta barbárság elleni küzdelemben a nagy Szovjetunió szabad népei és a dicső Vörös Hadsereg (taps) voltak a haladó emberiség döntő védőbástyái, úgy most, amikor az imperialista világuralmi vágy fenyegeti a népek szabadságát és függetlenségét, újra a Szovjetunió felé fordul a világon minden hazáját szerető, békéjét és boldogulását kereső demokrata tekintete.

Ma újra a hős szovjet nép és bölcs, nagy vezére, Sztálin (éljenzés, nagy taps) állnak elsősorban őrt a békénket és boldogulásunkat fenyegető sötét erőkkel szemben. A mi népünk számára külön megtiszteltetés, hogy Sztálin elvtárs a magyarság megértő, nagy barátja. Attól az időtől kezdve, hogy elesettségünkben elsőnek nyújtott segítséget, a tarpai árvíz áldozatainak néhány nappal ezelőtt adott segítségig száz formában járt kezünkre, hogy talpraállhassunk és megindulhassunk a felemelkedés útján. (Taps.)

Összegezve: a demokrácia erői nemcsak Magyarországon, de világszerte fejlődnek és támadásba mentek át. A két táborra oszlott világot ma az jellemzi, hogy ahol az amerikai imperializmus befolyása érvényesül, ott félelem, bizonytalanság uralkodik, inflációk, válságok, belső harcok dúlnak. A népi demokráciák országaira ezzel szemben a jövőbe vetett bizalom, a békés fejlődés, a nyugodt építő munka jellemző. A magyar demokrácia nagy érdeme, hogy hazánkat abba a frontba tudta állítani, amely a békét és a nyugodt fejlődést biztosítja.

A reakció suttogó propagandája, mióta észrevette, hogy a magyar demokrácia biztosítani tudja hazánk helyét Európa e táján a többi szabad nép között, azt állítja, hogy már megint rosszul választunk, hogy már megint a vesztes fél, értsd a harmadik világháborúban vesztes fél oldalára állunk. Az ilyen állítással nyugodtan szembe kell nézni és meg kell magyarázni, hogy nem lehet rossz az a politika, amely a szomszéd népekkel való becsületes, egészséges és őszinte jóviszonyon alapszik. Bennünket a második világháborúban azért ért szörnyű katasztrófa, mert a fasiszta reakció mellé, a szomszéd népek elnyomásának és gyűlöletének vonalára álltunk. Tanultunk a második világháború tanulságaiból és el vagyunk szánva, hogy kitartunk a béke, a szabadság, a népek önállóságának és függetlenségének védelmezői táborában. (Taps.)

A magyar demokrácia és benne Pártunk, az 1948-as centenáris év kezdetén, bizalommal tekint a jövőbe. Száz év óta először történik meg, hogy a magyar dolgozó nép meg tudja valósítani és tovább tudja fejleszteni mindazokat a célokat és eszméket, amelyeket Kossuth, Petőfi, Táncsics és az 1848-as haladó magyar nép maga elé tűzött. Az eddig elért gazdasági és politikai eredmények biztosítékai annak, hogy nemcsak megvalósítjuk a 48-as ideálokat, hanem tovább haladunk a népi demokrácia építésében a szocializmus útján. (Taps.)

(Beszámoló és zárszó a MKP funkcionáriusainak értekezletén, 1948 január 10-én.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

1

A magyar demokrácia sorozatos győzelmei

Kedves Elvtársak!

Harmadik országos funkcionárius konferenciára gyűltünk össze, hogy megállapítsuk annak az időnek a mérlegét, mely második konferenciánk óta elmúlt és megbeszéljük a kérdéseket és tennivalókat, melyek Pártunk előtt állnak. Mindjárt bevezetőben le kell szögezni, hogy a két konferencia között eltelt időben a magyar demokrácia gazdaságilag, bel- és külpolitikailag olyan sikereket ért el, amelyek alapjában és struktúrájában változtatják meg demokráciánk eddigi jellegét. Mindjárt hozzátehetem, alapjában megváltoztatják Pártunknak, a Magyar Kommunista Pártnak jelentőségét is demokráciánkon belül.

Nézzük elsősorban a gazdasági vonatkozásokat. A legdöntőbb változás az államosítás terén történt. Az elmúlt év végén törvénybe iktatott nagybankok államosítása következtében az iparnak újabb szelvénye került társadalmasítás alá. Ennek eredményeképpen nagyipari termelésünknek csak kisebbik része maradt a magántőke kezén, a nagyobbik része állami kezelésbe került. Állami kezelésben vannak iparunk kulcspozíciói: a szénbányászat, a villamosenergia, az acél- és vastermelés, ezek szinte 100%-ig. Ugyancsak állami kezelésben vannak szinte kivétel nélkül a nagyipari jellegű közlekedési vállalatok. Munkáslétszám tekintetében ez abban mutatkozik, hogy az iparban, a bányászatban és a nagyüzemi közlekedésben foglalkoztatott 600 000 munkásból már mintegy 400 000 állami vagy egyéb társadalmasított üzemben dolgozik és csak 200 000 a magánkapitalista gazdálkodásban. Ez a szám magában véve mutatja, hogy itt olyan változásról van szó, mely egész gazdasági struktúránkat megváltoztatja. A magyar iparban és közlekedésben a munkások nagy többsége már olyan üzemekben dolgozik, amelyeknek hajtóereje többé nem a haszonhajhászás, hanem a köz és a dolgozó nép érdeke. És ezt a tényt nem lehet eléggé aláhúzni. Maguk a munkások sincsenek tudatában annak, hogy az államosításnak ez a mértéke megváltoztatja egész gazdasági rendszerünket. A magyar nagyipar többségében már nem kapitalista, hanem államosított, azaz útban van a szocializmus felé. (Taps.) Ennek a konferenciának egyik feladata az, hogy tudatosítsa Pártunk útján ezt az alapvető változást, hogy az egész munkásosztály, az egész magyar demokrácia felismerje, hogy itt alapvető változásról van szó és hogy ennek folytán meg kell változnia a munkás beállítottságának a termeléshez. Ha felismerik azt, hogy az államosított üzemekben többé nem a tőkések számára, nem a kapitalista profitra, de saját népünk felvirágoztatásáért dolgoznak, akkor a munka természetesen egész más lendülettel fog folyni. Ismétlem, ennek a konferenciának feladata, hogy Pártunkon keresztül megértesse a magyar dolgozókkal ezt az alapvető változást. A magyar demokrácia sorozatos győzelmei, az államhatalom további jelentős demokratizálása és az államosítás együtt alapvető fordulatot eredményeztek.

Természetesen emellett a tény mellett gazdasági életünknek az elmúlt esztendőben voltak figyelemreméltó és biztató egyéb fejlődési momentumai. Elsősorban kell említeni a hároméves terv megindítását. A szárazság, amely nálunk, agrárországban természetesen fokozottabb mértékben éreztette hatását, kissé vontatottá tette a hároméves terv megindítását. Ez a vontatottság a burzsoázia köreiben azt a reményt keltette, hogy a hároméves terv mindjárt a kiindulásnál megbukott, sőt olyasmit is hallottunk, hogy nem is fogunk komolyan a megvalósításához. Aki a hároméves terv kérdéseivel foglalkozik, az tudja, hogy mindez nem egyéb, mint a magyar reakció vágyálma. Az éhes disznó makkal álmodik. Az igazság az, hogy a hároméves terv vontatott megindulása után egyre inkább lendületbe jön és minden reményünk megvan arra, hogy azokat a befektetési összegeket, amelyeket a nemzeti jövedelemnek a szárazságból eredő csökkenése miatt kezdetben kisebbre voltunk kénytelenek szabni, a terv további végrehajtása folyamán pótolni tudjuk. A tervgazdálkodás — bár alig öt hónapos — már gazdasági életünk minden területén meggyorsítja a termelést, gondoskodik a beruházások legmegfelelőbb elosztásáról és gazdasági életünk döntő erőit összefogva, sietteti hazánk talpraállítását.

Szólnom kell itt a forintról és az államháztartás mérlegéről. A forint, amelyet a reakció átlag kéthavonként egyszer eltemet, immár másfél év óta szilárdan állja a sarat és jól betölti az értékálló pénz szerepét. Rajta leszünk, hogy ez így is maradjon. Ami az államháztartást illeti, az elvtársak tudják, hogy az 1947/48-as évi előirányzat deficitmentes. És hogy ez nemcsak a papíron van így, azt mutatja az a körülmény, hogy a költségvetési év eddig eltelt első öt hónapja bevételi felesleggel zárult. Büszkén állapíthatjuk meg, hogy tőlünk nyugatra nincs egyetlen állam sem, amely saját erejéből ilyen teljesítményt tudott volna felmutatni. Akik visszaemlékeznek az első világháború utáni viszonyokra, azok tudják, hogy Horthy Magyarországán a pénz stabilizálására csak hat évvel a háború befejezése után került sor, akkor is csak úgy, hogy nagy külföldi kölcsönt kaptunk és az államháztartás egyensúlyának biztosítására külföldi szakértőket kellett hívni. Azoknak, akik olyan szívesen kicsinyük le a demokrácia eredményeit, nem árt ezeket a tényeket emlékezetükbe idézni.

Részben a tervgazdálkodással függ össze, hogy ipari, de jelentékeny részben mezőgazdasági termelésünk is az elmúlt esztendőben egyenletesen és tervszerűen fejlődött. A rögtönzések és az ideiglenes intézkedések helyét — mely a háború utáni első időket jellemezte — egyre szélesebb területeken a rendszeres és szervesen folyó termelés váltotta fel. Mint tudjuk, az 1947. év utolsó negyedében a szén-, a vas-, az acéltermelés lényegében elérte a békebelit. És ha a fejlődés irama változatlan marad, számolni lehet azzal, hogy iparunk már a folyó gazdasági évben általánosságban eléri az 1938-as színvonalat.

Hasonló fejlődésről számolhatunk be a mezőgazdaságban. Dacára a példátlan szárazságnak, javult és egyenletesebbé lett a közellátás. 1946 decemberében a dolgozók hatalmas tüntetésekkel voltak kénytelenek tiltakozni a spekulációs drágulás, a zsír- és cukorhiány miatt. 1947 decemberében minderről szó sem volt. Nem mutatkozott áruhiány, sőt egy sor élelmiszerben olcsóbbodás állott be. Ami a jövő kilátásokat illeti — annak dacára, hogy a szárazság miatt az őszi vetéshez tulajdonképpen csak október második felében lehetett hozzáfogni —, a bevetett és a tavasziak alá felszántott terület jelentékenyen felülmúlja a tavalyit.

Hogy a közellátás terén mennyire megváltoztak a viszonyok, arranézve legyen szabad néhány adatot közölnöm: Cukortermelésünk 1945-ben 600 vagont tett ki. 1946-ban ez már 6000 vagonra ment fel. 1947-ben, az eddig beérkezett adatok szerint a cukorgyárak 13 800 vagont termeltek, de a sarkadi cukorgyár még nem fejezte be a működését. Az idén tehát 80 millió kg-mal több cukor áll a fogyasztók rendelkezésére, mint tavaly. Tájékoztatásul meg kell jegyeznem, hogy most a cukortermelés eredményeképpen egy-egy fogyasztóra 16 kg cukor esik, holott a háború előtt az átlagos cukorfogyasztás Magyarországon kilenc és tíz kg között mozgott. Még azt is megemlíthetem, hogy az utolsó békeévben, 1937/38-ban a cukortermelés 10 000 vagonnál valamivel kevesebb volt. A demokrácia harmadik évében tehát már 40 millió kg cukorral többet termeltünk, mint az utolsó békeévben. Tréfásan azt szoktam mondani, hogy a szárazság ellenére megcukrozzuk a demokráciát. (Taps.)

Összeállítottam azokat a statisztikai adatokat, amelyek megmutatják, mennyi élelmiszer érkezett az elmúlt év folyamán a csepeli nagycsarnokba. 1946-ban 18 760 vagon érkezett, múlt évben — 1947-ben — 31 541, vagyis 75 százalékkal több. Kiderül, hogy ez a szám már meghaladja az utolsó békeév, az 1938-as felhozatalát is.

Mindenki megállapíthatta, hogy az idei karácsony hasonlíthatatlanul jobb gazdasági képet mutatott, mint az 1946-os. Én bekértem egy sor budapesti áruház karácsonyheti vagy decemberi adatait. Kiderült, hogy kivétel nélkül sokkal nagyobb volt a forgalmuk, mint 1946-ban, helyenként kétszer vagy háromszor akkora. Az elszakíthatatlan nadrágját hirdető Guttman-cég pl. 1946-ban 432 000 Ft-ot forgalmazott, 1947-ben 780 000-t. A Szövetkezeti Bolt 1946-ban 650 000-t, 1947-ben 1,250 000-t forgalmazott és karácsony hetében ennél a boltnál két és egynegyedszer volt nagyobb a forgalom 1947-ben, mint 1946-ban. A Magyar Divatcsarnok ugyancsak több mint kétszerannyit forgalmazott 1947-ben, mint 1946-ban. Külön megnéztem a játékeladást, abból kiindulva, hogy a játékvásárlás emelkedése kétségkívül mutatója a megjavult gazdasági viszonyoknak. Kiderült: a játékokban még nagyobb volt az emelkedés. A Szövetkezeti Bolt pl. 1946 karácsonyában 35 000 Ft-ért adott el játékot, 1947-ben pedig négyszerannyiért, 134 000 Ft-ért. Többé-kevésbbé hasonló tendenciát mutatnak a többi áruházak is. Bekértem a tüzelőfa-adatokat. A polgármesteri hivatal közli, hogy az 1947 május elsején lezárult fűtési esztendőben 30 800 vagon tűzifa érkezett Budapestre. Május elsejétől december 31-ig majdnem kétszerannyi, pontosan 61 000. Ha az előbb arról beszéltem, hogy megcukrozzuk a demokráciát, talán most legyen szabad hozzátennem, hogy egy kicsit be is fűtünk neki. (Derültség, taps.)

Hogy mennyire megváltoztak a viszonyok, arra jellemző, hogy helyenként már a bőség okozta zavarok is mutatkoznak. A cukortermelők pl. panaszkodnak, hogy a cukorbőség miatt a rendelkezésükre álló szabad cukrot csak egy két forinttal a jegyes ár fölött tudják eladni. Előttem van két érdekes írás: az egyikben a budapesti székesfővárosi Élelmiszerüzem közli, hogy decemberben 70 vagon burgonyát utaltak ki az üzemek számára, de az üzemek csak 30 vagont vettek át. „Ebből azt látjuk — mondja a jelentés — hogy az üzemek bőven el vannak látva burgonyával.” A másik beadvány ugyancsak a Községi Élelmiszerüzemtől jön és január ötödikén arra kéri a Gazdasági Főtanácsot, hogy kétmillió darab tojást minden megkötöttségtől mentesen a piacra dobhassanak. Az indokolás az, hogy az enyhe idő következtében erőteljesen megindult a tojás felhozatala és emiatt a 80 filléres meszestojást, amelyet jegyre adnak, a közönség nem veszi meg.

Az ilyen és hasonló jelenségek mutatják, hogy mennyire megváltozott gazdasági helyzetünk. A mai nehéz ellátási gondokkal küzdő Európában a magyar viszonyok miatt nem kell restelkedni. A külföldi, aki hazánkba ellátogat, a legnagyobb meglepetés és gyakran elragadtatás hangján ír gazdasági viszonyainkról, újjáépítési eredményeinkről és mindarról, amit a magyar nép létrehozott. A zürichi „Die Tat” című újság a télen cikksorozatban ismertette hazánk viszonyait. A bevezető cikk így kezdődött: „Aki szeptember elején Magyarországot meglátogatta, az első budapesti benyomása elképesztő volt. Hogyan lehetséges, hogy egy ország, amely oly borzalmas pusztuláson és fosztogatáson ment át, a háború befejezése után alig két évvel ennyire össze tudta magát szedni, bár megszálló hadsereget is el kellett látnia és jóvátételi terhet is visel.” A „Sie und Er” svájci folyóirat újévi száma „Magyarok a vasfüggöny mögött” címmel képes riportot ad Magyarországról. „A budapestiek — mondja ez a cikk — nagy élniakarással és tiszta kézzel fogtak az újjáépítéshez. Amit a budapestiek véghezvittek, minden külföldit csak csodálattal tölthet el.”

A nyugati reakciós sajtó a magyar újjáépítés és gazdasági sikerek hatása alatt néha valóságos csodabogarakat kénytelen tenyészteni, pl. a „Weltwoche” című elterjedt svájci folyóirat decemberben egy magyarul is tudó amerikai újságíró riportjait hozta Magyarországról. Az újságíró kénytelen megállapítani, hogy az, ami Magyarországon történik, „Európában kétségkívül egyedülálló fejlődés”. Minthogy azonban ebben a megállapításban benne van a magyar demokrácia dicsérete is, rögtön egy elméletet dolgoz ki, amely szerint Sztálin Magyarországból afféle kirakatállamot csinált, olyat, mint a németek a háború alatt Dániából. Mi megértjük, hogy a nyugati demokráciaellenes sajtó, miután esztendőkön keresztül hirdette, hogy a népi demokrácia tönkreteszi az országot, meg hogy nálunk éhség dühöng — most zavarban van, amikor a tényleges viszonyok ismeretessé válnak és csak mosolyogni tudunk az ilyen elméleteken, amelyek a magyar demokrácia kétségtelen eredményeit ilyen módon akarják csökkenteni vagy lekicsinyelni.

A magyar demokrácia, a magyar dolgozó nép joggal lehet büszke azokra az eredményekre, melyeket az elmúlt három esztendő folyamán az újjáépítés terén és a gazdasági életben elért. És mindjárt hozzátehetjük, nem értük volna el ezeket az eredményeket, ha idejekorán nem állítottunk volna fel olyan gazdasági irányító szerveket, mint a Gazdasági Főtanács, ha nem vettünk volna idejekorán irányt tervszerű gazdálkodásra és ha tétováztunk volna az államosítás terén. Ezek az intézkedések együttvéve adták azt az eredményt, melyet most már a bennünket egyébként nem dédelgető külföld is elismer. Csak úgy tudtuk ezeket az eredményeket elérni, hogy gazdasági életünkben egyre több teret juttattunk a dolgozó nép érdekeinek és rendszeresen, szívósan háttérbe szorítottuk a profitszerzésre, a harácsolásra irányuló tőkés termelést.

A tőkések gazdasági befolyásának visszaszorítása természetesen csökkentette politikai befolyásukat is. Ez azért is fontos, mert tőkéseink túlnyomó többsége, meg kell mondani, nem nagyon rokonszenvez a népi demokráciával — azzal az államrenddel, melyben a munkásoknak, a parasztoknak, a haladó értelmiségnek van döntő befolyása. A tőkések háttérbe szorulásával a reakció egyre kevésbbé tudja gazdasági téren akadályozni fejlődésünket.

A magyar demokrácia először a nagybirtokosok politikai és gazdasági hatalmát törte meg, amikor a földreformmal kihúzta alóluk a talajt és a földet a parasztság százezreinek juttatta. Ez a földreform lényegében befejeződött azzal, hogy a földhözjuttatottak 90 százaléka megkapta a telekkönyvi kivonatot és a legközelebbi hónapokban a maradék eseteket is elintézik. A népi demokráciának ezt az első lépését követte a tőkések visszaszorítása az iparban. Itt emlékeztetnem kell sok elvtársunkat, hogy milyen türelmetlenül és néha gyanakodva néztek ránk 1945-ben, amikor az államosítás kérdését nem akartuk felvetni. Ma visszatekintve, azt hiszem, helyesnek fogják tartani azt az iramot és azt az időrendiséget, amelyet a Kommunista Párt megállapított és amely nagy válságok és súlyos zökkenők nélkül tudta hazánkat a demokratikus újjáépítés és megerősödés útjára vinni.

Amilyen lényegbevágó strukturális változások történtek gazdasági téren, ugyanolyanok jelentkeztek belpolitikai téren is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy itt is fordulat történt. A reakció, a régi úri rend egy sor olyan vereséget szenvedett és a demokrácia egy sor olyan győzelmet aratott, amelyek együtt gyökeresen megváltoztatták a helyzetet. Gondoljunk csak arra, hogy tavaly ilyenkor a régi úri rend hívei még biztosan kezükben tartották a Kisgazdapártot, amely egyedül abszolút többséggel bírt a parlamentben. A Kisgazdapártot ezek az urak összeesküvő társaik biztos fedezékének tartották, ahonnan szinte hozzáférhetetlenül tudtak harcolni a demokrácia ellen.

Az összeesküvés leleplezése megszüntette ezt a helyzetet. Arra kényszerítette a reakciót, hogy ne fedezékből, ne más pártok védelme alatt, hanem nyíltan, saját szervezetében álljon ki a porondra. A Kisgazdapártról így levált népellenes erőket azután sorozatos vereség érte. A Sulyok-féle „Szabadság Párt” a demokrácia nyomására feloszlott és vezetői külföldre szöktek. Az augusztusi választáson a reakció vagy féltucat — részben egymás ellen harcoló — szervezetben jelentkezett. A választáson a demokrácia hívei győztek s a munkások és parasztok balrafordulásának döntő megnyilvánulása volt, hogy a Magyar Kommunista Párt lett az ország legnagyobb pártja. (Taps.)

Mindnyájan emlékszünk rá, hogy ez a választási eredmény ellentámadásra ösztökélte a reakciót. Minden kommunistaellenes erő összefogott és elsősorban megkísérelték a demokratikus koalíciós kormány megalakítását elodázni és megnehezíteni. Mikor ezt a kísérletet — hála a Kommunista Párt következetes és meg nem alkuvó politikájának — meghiúsítottuk, a reakció eddig soha nem tapasztalt álhírterjesztéssel, háborús pánikkeltéssel próbálkozott. Ennek a pánikkeltésnek eredményeképpen hisztérikus árufelhalmozás kezdődött, mely komolyan veszélyeztette gazdasági életünket. A népi erők október végén, Pártunk vezetése alatt ellentámadásba mentek át, melynek eredményeképpen néhány hét alatt gyökeresen megváltozott a helyzet. Mindenekelőtt megsemmisült a Pfeiffer vezetése alatt álló félfasiszta reakciós párt. Utána megvalósult a bankok államosítása, létrejöttek a munkásbíróságok és a legnagyobb üzemek élére munkásokból lett igazgatókat neveztek ki. Az éhség és a spekuláció elleni harc egy sor eredményes rendszabálya rendet teremtett az árufronton, ezzel megerősítette a demokráciát és fokozta a belévetett bizalmat.

Amint kedves Elvtársaim látják, a politikai harcok elősegítették gazdasági téren a népi demokrácia megszilárdítását és a gazdasági téren elért eredmények hozzájárultak demokráciánk politikai megerősödéséhez. Ennek a sikeres kölcsönhatásnak eredményeképpen gyökeresen megváltozott hazánk politikai arculata. A sok kisebb-nagyobb mennyiségi változás végül is minőségi változásba csapott át. A magyar demokrácia ma már nem az, mint egy évvel ezelőtt volt: sokkal erőteljesebb, sokkal magabiztosabb, sokkal mélyebb szociális tartalmú. És a magyar reakció sem a régi többé. Egy évvel ezelőtt még azt hitte, hogy bizton nyeregbe kerül. A reakció terve az volt, hogy kivárja a békekötést, az ország önállóságának visszanyerését, utána egyszerű parlamenti szavazással kiszorította volna a kommunistákat a kormányból és mint Franciaországban vagy Olaszországban, maga vette volna kezébe a régi úri rend helyreállításának kérdését. Csak emlékezzünk vissza azokra a fenyegető jövendölésekre, amelyeket különösen a mi Pártunknak címeztek arról, hogy mi fog történni a békekötés után. Nos, a béke négy hónappal ezelőtt érvénybe lépett és a magyar demokrácia erősebb, mint valaha. (Taps.)

Az államhatalom helyzete is demokratikusabbá vált. A hadsereg, a rendőrség tekintélyben, fegyelemben és politikai öntudatban megnövekedett. Mindenki tudja, hogy az államhatalom hazánkban elsősorban a dolgozó nép érdekeit védi. Nálunk most már elképzelhetetlen, hogy a demokratikus rendőrség vagy katonaság a harácsoló tőkések érdekében olyan eszközzé válhat a dolgozó néppel szemben, mint azt nap-nap után Franciaországban, Olaszországban vagy az Egyesült Államokban látjuk. Azokon a területeken, ahol a reakció még éreztetni tudja befolyását, a közigazgatásban, a bíróságoknál, a közoktatásban, az egyetemeken, a demokrácia most gyürkőzik neki, hogy rendet teremtsen. Most, felszabadulásunk negyedik évének küszöbén kerül sor arra, hogy ezeket a területeket olyanná változtassuk át, amilyennek a magyar munkások, parasztok és haladó értelmiség érdeke megköveteli. (Taps.)

A reakció veresége és a népi erők gazdasági és politikai sikerei nemcsak a Kommunista Pártot erősítették, hanem megszilárdították a többi koalíciós pártban is a demokratikus befolyást. Ennek következtében javult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjainak egymáshoz való viszonya és ezen belül megszilárdult a munkásegység.

Az elmúlt esztendő küzdelmeiben a magyar demokrácia, Pártunkkal az élén, nemcsak megnövekedett erejének, de tudásának is jelét adta. A válságokat gyorsan, biztos kézzel, megrázkódtatások nélkül oldotta meg és ezzel biztosította a számunkra annyira fontos teremtő munka alapfeltételét: a rendet és nyugalmat. Sokat zaklatott népünk az elmúlt esztendő tapasztalatai alapján meggyőződött róla, hogy jó kezekre bízta a kormányzást. Túlzás nélkül el lehet mondani, hogy még azok között a jóhiszeműek között is, akik kezdetben várakozással vagy kétkedve néztek a demokrácia és benne Pártunk működése elé, egyre többen jutnak arra a belátásra, hogy helyes az az út, melyen a magyar nép halad. Rajta leszünk, hogy ez a belátás és felismerés meggyorsuljon.

A mi helyzetünket az jellemzi, hogy a reakció jobban tudatában van vereségének, mint a demokrácia a saját győzelmének. A nép ellenségei elcsüggedtek, érzik, hogy helyzetük egyre reménytelenebb, hogy egyre kevesebb kilátásuk van arra, hogy valaha is visszakerüljenek a nyeregbe. A demokrácia hívei — elsősorban maguk a munkások — viszont csak most kezdik felismerni azokat a döntő politikai és gazdasági változásokat, amelyek előállottak. Most válik tudatossá bennük, hogy a magyar nép átlépte és maga mögött hagyta azt a határt, amely a népi demokráciát a polgári demokráciától elválasztotta. Most kezdik felismerni, hogy a népi demokrácia építése a szocializmus megvalósításának útja. (Taps.)

A mi feladatunk, ennek a pártkonferenciának a feladata, hogy Pártunkon keresztül tudatosítsuk ezt az alapvető változást, hogy minden munkás, minden paraszt, minden haladó értelmiségi, minden demokratikus kisember tudatába átmenjen ez az új tény. Erre azért van szükség, mert a munkás is, a paraszt is megváltoztatja viszonyát a munkájához, ha rájön arra, hogy megváltozott annak az államnak a jellege, amelyben él. Tudatosítani kell munkásban is, parasztban is, haladó értelmiségiben is azt a felismerést, hogy végre saját népi államukat építik. Ez a felismerés, ha a tömegekben elterjed, új erőforrást nyit meg, új áldozatkészségre serkent és meggyorsítja hazánk felemelkedésének menetét.

(Beszámoló és zárszó a MKP funkcionáriusainak értekezletén, 1948 január 10-én.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A nukleáris fegyverek elleni manifesztum 70 éve

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

A magyar demokrácia — és különösen a magyar demokraták — félreérthetetlen és egységes állásfoglalására a reakció elleni harcban azért is égetően szükség van, mert nemzetközileg a helyzet élesedik. A világ az utolsó két-három év fejlődése következtében két táborra szakadt. Az egyik tábor élén az Amerikai Egyesült Államok áll. Amerika fel akarja használni azt a körülményt, hogy a háborús vereség következtében kidőlt a sorból a német, a japán, az olasz fasizmus, de meggyengült Franciaország és még Anglia is. Az amerikai imperializmus most ezeknek az országoknak örökébe akar lépni. Fel akarja használni ezt a helyzetet arra, hogy megszerezze magának a világuralmat. Ezt a törekvését igyekszik demokratikus álarcban és nem egyszer a segítés ürügye alatt megvalósítani. Gazdasági fölényét arra használja fel, hogy csatlósává teszi a gyengébb államokat, beleszól belügyeikbe, politikai rendszerükbe, nemzeti önállóságukat, függetlenségüket csak névleg hagyja meg.

Ezzel a táborral szemben állnak a Szovjetunió és azok a népi demokráciák, amelyek Európában a fasizmus szétzúzása után létrejöttek. Ez a tábor a demokratikus fejlődés, a népek függetlenségének és önállóságának tábora és mint ilyen, elkerülhetetlenül szemben áll az Egyesült Államokkal és azokkal a vele többé-kevésbbé függő viszonyba került országokkal, amelyek követik.

Nálunk a világnak ez a kettéválása még nem eléggé tudatos. Nálunk az Egyesült Államokat még mindig úgy tekintik, mint Roosevelt elnök korában, pedig Roosevelt elnök munkatársait az amerikai imperialisták az utolsó szálig már régen eltávolították a kormányzásból. Truman Amerikája egész más, mint Roosevelté volt. Roosevelt elsősorban az amerikai szakszervezetekre támaszkodott. Az amerikai imperializmus, amely nemcsak külföldön, de belföldön is a reakciót támogatja, hadjáratot kezdett a munkások ellen. November 4-én lesz például Szántó János kommunista szakszervezeti vezető pere, aki a newyorki szállítómunkások főtitkára volt, aki 1907 óta mint mozdonyvezető dolgozott az Egyesült Államokban. A világháborúban katona volt és négy kitüntetést kapott a fasiszták elleni vitézsége miatt. Most az amerikai reakció börtönbe akarja vetni. A Szakszervezetek Világszövetsége tiltakozott Szántó János elvtársunk perbefogása ellen és én felhasználom az alkalmat, hogy Pártunk nevében innen üdvözöljem a demokrácia és az emberi haladás bajnokát, Szántó János elvtársunkat az amerikai reakció elleni harcában.

Az Amerikai Egyesült Államok imperialistái, világuralmi céljaiknak megfelelően, mindenütt támogatják a reakciót. Roosevelt elnök, mint fiának emlékirataiból tudjuk, a legmélyebben elítélte Churchill politikáját, amikor az a görög demokrácia ellen fordult. Az Egyesült Államok viszont most teljes erővel támogatja a görög fasisztákat. Az egész haladó világ feszült figyelemmel kíséri a görög szabadságharc menetét. A Magyar Kommunista Párt a legnagyobb lelkesedéssel tekint a szabadságharcosok küzdelmére és a görög demokrácia vezetőjére, az ottani Kommunista Pártra és kívánja, hogy hősi küzdelmük minél előbb a görög fasizmus teljes vereségével végződjön.

Az amerikai imperialisták, ahol módjukban áll, úgy járnak el, mint Görögországban vagy Törökországban, ahol a polgári demokratáknak sem engednek helyet a kormányban. Ahol ez nem megy, megelégszenek azzal, hogy a kommunistákat és a szociáldemokratákat szorítják ki, mint Olaszországban. Ahol az erőviszonyok ma ezt még nem engedik meg, ott legalább a kommunisták kizárására törekszenek, mint Franciaországban. Ezen belül mindenütt támogatják a reakciót, mindenütt szítják a háborús hangulatot és mindenütt uszítanak a demokrácia leghatalmasabb védőbástyája, a nagy Szovjetunió ellen. Ha a második világháború idejében esztendőkön keresztül a Szovjetunió népeinek vállára nehezedett a fasizmus elleni harc oroszlánrésze és a haladó emberiség a Vörös Hadsereg hőseitől remélte és joggal remélte a fasizmus megsemmisülését, úgy most az imperialista világuralmi törekvésekkel szemben megint a Szovjetunió az a bástya, amelyen megtörik a reakció minden hulláma. A szabadságszerető népek ma újra, mint a Moszkva alatti vagy sztálingrádi harcok idején, a Szovjetunióban látják a népi szabadság és az emberi haladás főbiztosítékát.

Aki a két tábor között semlegességet prédikál nekünk, az nagyon jól tudja, hogy semlegesség örve alatt a reakció mellé akar bennünket állítani. Ezt a semlegességet egyébként Sulyok Dezső vetette fel elsőnek. A világuralomra törő imperializmus és a népi demokrácia harcában nincs és nem lehet semlegesség.

A Szovjetunió egy hét múlva ünnepli fennállásának 30 esztendős évfordulóját. Mi, magyar kommunisták, nemcsak a magunk, de az egész magyar demokrácia nevében forró üdvözletünket küldjük ebből az alkalomból a Szovjetunió szabad népeinek. Kívánunk nekik sok-sok évtizedes békés, nyugodt fejlődést és virágzást és azt, hogy még hosszú esztendőkig vezesse őket bölcs és szeretett vezérük, a nagy Sztálin.

Az amerikai imperializmus részéről fenyegető veszély arra késztette az európai nagy kommunista pártokat, hogy szeptemberben konferenciára gyűljenek össze Lengyelországban, ahol megbeszélték a béke megőrzésének, a demokrácia megvédésének és az amerikai világuralmi törekvések meggátlásának módját. A kilenc párt között ott voltak Pártunknak, a Magyar Kommunista Pártnak a kiküldöttei, akik teljes erővel támogatták ezeket a célkitűzéseket. Mi minden betűjét aláírjuk az ott elfogadott határozatoknak és tudjuk, hogy a kommunistáknak ez az összefogása óriási erőgyarapodását jelenti nemcsak az egyes Kommunista Pártoknak, de az egész világ demokráciájának.

Mi szívvel-lélekkel részt akarunk venni abban a küzdelemben, amelynek célja az, hogy megakadályozzuk a reakciós, háborús uszítók célkitűzéseit. Ne engedjük meg, hogy Európa és benne hazánk is, újra a háborús pusztítások áldozatává legyen. Mi a Kommunista Pártok lengyelországi nyilatkozatával együtt valljuk, hogy „óriási a távolság az imperialisták kívánsága között, hogy szabadjára engedjék az új háborút és a lehetőség között, hogy egy ilyen háborút megszervezzenek … Nem szabad elfelejteni, hogy az imperialista ügynökök azért csapnak zajt a háborús veszélyről, hogy a gyenge idegzetűeket és az ingatagokat megijesszék és szédítéssel engedményeket csikarjanak ki a támadó javára.”

Arra vonatkozólag, hogy ez Amerikában is így van, szabadjon egyetlen tényt idéznem. A „New York Herald Tribune” október 23-i száma cikket közöl, melynek címe: „Az önkéntes toborzás csődöt mondott”. A cikk elpanaszolja, hogy „a katonaság részére történő önkéntes toborzás eredménye 20 százalékkal elmarad a kvóta mögött. A hadsereg létszáma mintegy 110 000 fővel kisebb a megengedettnél. A légihaderő, mely sok szakértő véleménye szerint általános támadás esetén a védelem kulcspontja, 70 000 főnyi hiányt mutat a megszabott kvótához viszonyítva. A tengerészek létszáma is rohamosan apad, a nemzetőrség toborzóhadjárata nem érte el a kitűzött célt”. Az „Associated Press” egy washingtoni jelentése szerint a szárazföldi hadsereg, tengerészet és légihaderő parancsnoksága „komolyan aggódik”. Ugyan miért is ne aggódna? Vagy — ami éppen most még fontosabb —, miért nem aggódnak magas és kevésbbé magasállású emberek még sokkal jobban? Az a tény, hogy a valaha elindított legnagyobb és legdrágább toborzó hadjárat kudarcot vallott, annak ellenére, hogy oly magas zsoldot és oly jó kondíciót ajánlott, mint soha eddig katonaság nem nyújtott sem ebben, sem valamilyen más országban, kell, hogy gondolkodóba ejtsen. Még az Amerikában ismert legjobb üzleti módszerükkel sem tudnak annyi önkéntest toborozni, hogy a katonaság sorai beteljenek.

Az önkéntes toborzás csődje és sok egyéb jel mutatja, hogy az a háborús hisztéria, amit az amerikai imperialisták Európában fel akarnak szítani, csak propaganda, exportcikk. Mikor tavaly Amerikában jártam, gyakran figyelmeztettek, hogy a nagytőke kezében levő sajtó háborús hírverése ellenére az amerikai munkások, farmerek és különösen az asszonyok hallani sem akarnak egy új világháborúról.

(Részlet a nagybudapesti pártaktíva előtt 1947 október 31-én tartott beszédből.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

Magyar vonatkozásaiban és nemzetközi kihatásaiban is igen fontos esemény a kilenc nagy kommunista párt lengyelországi tanácskozása és összefogása. Ezt az összefogást, a nagy európai kommunista pártok összeegyeztetését, az amerikai imperializmus egyre támadóbb, egyre reakciósabb politikája tette szükségessé. A második világháború eredményeképpen a fasiszta nagyhatalmak megsemmisültek, Franciaország, Anglia legyengült, viszont az Egyesült Államok gazdasági és katonai ereje megnőtt. Az Egyesült Államok ezt a helyzetet világuralmi céljai megvalósítására akarja kihasználni, nemcsak a megvert fasiszta nagyhatalmak, hanem még Franciaország és Anglia pozícióinak megszerzésére is törekszik.

Ennek a világhatalmi törekvésnek állt útjába a Szovjetunió és vele együtt a népi demokrácia államai.

Ez az oka annak, hogy a világ két táborra szakadt. Egyik oldalon áll az angolszász imperializmus, a másik oldalon állnak a fasizmus veresége és a felszabadulás következtében megerősödött és gyarapodó demokratikus államok.

Az imperialisták óvakodnak nyíltan megmutatni világuralmi terveiket. Ellenkezőleg; legszívesebben pacifista, sőt demokrata álarc mögé rejtőznek. Igyekeznek mindenütt szövetségesekre szert tenni. Elsősorban a demokrácia legkövetkezetesebb harcosai, a munkásság közé igyekeznek beférkőzni, ami egy sor országban az áruló jobboldali szocialista politikusok segítségével sikerült is.

Ebben a helyzetben elengedhetetlenül szükség volt a demokratikus tábor tömörítésére, működésük egybehangolására és oly taktika kidolgozására, amely legeredményesebben védi meg a demokrácia és az emberi haladás érdekeit.

Magától értetődik, hogy ebben a küzdelemben az első vonalba kell állniuk a kommunista pártoknak, amelyek a második világháború alatt is megmutatták, hogy a legkövetkezetesebb és legáldozatkészebb katonái a népi szabadságnak és a nemzeti függetlenségnek. Elsősorban az ő elszántságuktól és szilárdságuktól függ, hogy megakadályozzák az országaik gazdasági és politikai leigázására irányuló kísérleteket és élére álljanak azoknak az erőknek, amelyek megvédik a békét, a nemzeti becsületet és önállóságukat az amerikai világuralmi törekvésekkel szemben.

E célból gyűltek össze Lengyelországban kilenc kommunista párt képviselői. Az az elhatározás, hogy a jövőben nemcsak tájékoztatják egymást tevékenységükről, hanem küzdelmüket egybe is hangolják, már magában véve a demokratikus erők igen jelentős sikere. Ezt érzik a népellenes imperialista erők is. Ennek megfelelően azonnal megindították a tüzet. Első vádjuk, hogy lényegében a régi kommunista Internacionále felújításáról van szó. Rendkívül jellemző, hogy a szociáldemokrata Internacionále felújítása — bár abban az angol munkáspárt vezetésével 19 ország képviselői vettek részt — az imperialisták táborában semmiféle izgalmat nem keltett. Az amerikai világtrösztök és bankok urai egy pillanatra sem adták tanújelét annak, hogy erről az oldalról veszély fenyegetné őket.

A kommunista Internacionále feloszlatásának helyességét szembeötlően bizonyítja, hogy a kommunista pártok legnagyobb és legátütőbb sikereiket az Internacionále feloszlatása után érték el. Ezeknek a sikereknek a titka részben abban volt, hogy a kommunista pártok teljesen önállóan harcoltak, így nőtt meg befolyásuk és jelentőségük. Ezért helyes az a megállapítás, hogy egy új Internacionále felállítása most egy lépés volna visszafelé.

A másik vád a kilenc kommunista párt megegyezésével szemben az volt, hogy a világot két táborra osztja, még pedig leegyszerűsítve: egy keleti és egy nyugati táborra. Ez a séma minden tekintetben hamis. A két tábort nem földrajzi határok választják el egymástól. Az imperializmusnak hatalmas ellenzői vannak magában az Egyesült Államokban, Anglia munkásnépében és mindenütt, ahol küzdenek a fasiszta veszély helyébe lépő amerikai világuralmi törekvésekkel szemben. A világot nem a kilenc kommunista párt lengyelországi megegyezése választotta két táborra, hanem az angolszász imperialista törekvés, amely az egész földgömböt a maga uralma alá akarja hajtani.

A szociáldemokrata pártok között a lengyelországi értekezletnek az a határozata keltett nagy visszhangot, amely az imperialisták elleni harc fontos részéül a jobboldali áruló szociáldemokraták elleni küzdelmet hangsúlyozta. Azok a szocialisták, akik — mint Nenni Olaszországban, Fierlinger Csehországban — az imperializmus és a reakció elleni harc következetes katonái, helyeselték és megértették a kommunista pártok céljait, de az ő táborukban is helyenként megoszlott a vélemény a jobboldali szociáldemokraták elleni harc kérdésében.

A jobboldali szociáldemokraták számára ez nem vitás. Az angol szociáldemokraták például a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy kíméletlenül és felelőtlenül elítéljék a magyar Szociáldemokrata Párt egész működését. A „Daily Herald”, az angol munkáspárt lapja ebben a tekintetben rosszabb, mint akárhány reakciós angol lap. Az angol munkáskormány az amerikai imperialistákkal szoros egyetértésben kiállott a magyar horthysta összeesküvők mellett, akiknek írásban lefektetett programjában benne volt a magyar szociáldemokraták kiirtása. Az angol munkáskormány képviselői elutasították Magyarország felvételét az UNO-ba. És az amerikai reakciósokkal vállvetve nehezítik meg annak a magyar kormányzatnak a munkáját, amelyet viszont támogat „testvérpártjuk”, a magyar Szociáldemokrata Párt. Ugyanezt teszik: Ramadier Franciaországban, a svájci, az osztrák szociáldemokraták, akik a magyar dolgozó nép ellenségeivel vállvetve harcolnak fiatal demokráciánk ellen. Ők igenis magukra veszik az ítélőbíró szerepét és egyáltalán nem hagyják magukat zavartatni ebben a reakciós működésükben attól, hogy a magyar Szociáldemokrata Párt is nehéz körülmények között küszködik.

Ezt a kérdést tehát elintézték a jobboldali szociáldemokraták maguk. És igazuk van. Ez nem a pártönállóság, hanem a demokrácia és a reakció harcának kérdése. És az a magyar szociáldemokrata, aki vonakodik ítéletet mondani abban a kérdésben, hogy Bevin vagy Ramadier az amerikai világuralmi törekvéseket támogatja-e, az itthon sem lehet következetes harcosa a magyar demokráciának. Hogy ez így van, arra elég egyetlen illusztráció. Ugyanazok, akik a magyar Szociáldemokrata Párton belül a legszívósabban védik Ramadier vagy Bevin politikáját, ellenezték például, hogy a Szociáldemokrata Párt támogassa a félfasiszta Pfeiffer-párt elleni petíciót. Így történhetett meg, hogy a petíció mellett határozott már a Kisgazdapárt, a Parasztpárt, sőt az ellenzéki Radikális Párt is, amikor a magyar Szociáldemokrata Párt jobbszárnya még mindig küzdött azért, hogy a petíciót ne támogassák. Sikerült is elérniök, hogy a Szociáldemokrata Párt utolsónak csatlakozott ehhez a lépéshez. Mondani sem kell, hogy ez a tény rendkívül megnövelte a félfasiszta Pfeiffer-párt reményeit és öntudatát. Ilyen példát egy sort idézhetnénk: mind azt mutatják, hogy a magyar demokrácia híveinek a Szociáldemokrata Párton belül is résen kell lenniök és következetesen kell küzdeniök.

A kommunista pártok összefogása a legjobbkor jött és a demokrácia jelentős nemzetközi erőgyarapodása. Olyan energiaforrás, amelyből nemcsak a résztvevő pártok országai, hanem a népi pártok világszerte meríthetnek Nemzetközileg is, nálunk is.

(Részlet a „Szabad Nép”-ben 1947 október 19-én megjelent cikkből.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

A választások előestéjén legyen szabad ismertetnem Pártunknak, a Magyar Kommunista Pártnak munkáját és céljait. A mi véleményünk szerint az 1945-ös választásoktól eltérően, a demokratikus erők komoly előretörése várható. Demokratikus erőkön mi a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front négy pártjának szövetségét értjük, amely — meggyőződésünk szerint — a választásokon döntő többséget fog kapni. A demokratikus kormányzópártok választási győzelmén belül a munkáspártok komoly előretörését reméljük és tartjuk kívánatosnak.

A demokratikus erőknek ezt az előrelátható sikerét elsősorban fiatal magyar demokráciánk gazdasági eredményeire vezetjük vissza. Legfontosabbnak tartjuk ezek között a földreformot és a pénzromlás leküzdését. Mezőgazdaságunk, hála a régi és újgazdák megfeszített munkájának, az idén már annyi bevetett területtel rendelkezett, mint az utolsó békeévben és csak az immár harmadik éve fellépő aszályon és nem a gazdák szorgalmán múlik, hogy termelésünk még nem békebeli. Az ipar terén is hasonló a helyzet. Derék bányászaink, vasutasaink, vasasaink, textilmunkásaink és egy sor más iparág dolgozói már elérték a békebeli teljesítményt.

Minden téren javult a közellátás is. Ezek a teljesítmények tették lehetővé, hogy a magyar nép rátérhetett a tervgazdálkodásra és bizton remélheti, hogy 1950-re jelenlegi életszínvonalát majdnem a kétszeresére tudja emelni.

Politikai téren is egy sor sikerre tekinthet vissza a magyar demokrácia. A régi úri rend híveinek összeesküvését sikerült nagyobb megrázkódtatások nélkül meghiúsítani. Fiatal demokráciánknak megerősödését csak fokozza, hogy a Szovjetunió ratifikálta a magyar békeszerződést és ezzel lényegében visszanyertük a minden magyar hazafi által annyira áhított nemzeti önállóságunkat és függetlenségünket.

Ha mi, a demokrata pártok előretörésén belül, elsősorban Pártunk, a Magyar Kommunista Párt megerősödését várjuk a választásoktól, úgy erre megvannak a kézzelfogható okaink. Számszerűen Pártunk befolyásának növekedése abban nyilvánult meg, hogy augusztusban százezer új tagot nyertünk. Ezeknek az új párttagoknak jelentékeny része más pártokból jött át hozzánk, miután a választási küzdelem során összehasonlították a különböző pártok teljesítményeit. A belépők majdnem fele asszony: ez mutatja, hogy már nem hiszik el azokat a rágalmakat, amelyek az 1945-ös választásokon úgy hangzottak, hogy a Kommunista Párt a család, a vallás és a haza ellen van.

Pártunk befolyásának növekedését tükrözi vissza sajtónk is. Központi lapunk, a Szabad Nép, hétköznap 110 ezer, vasárnap 160 ezer példányban jelenik meg és ezzel a legnagyobb magyar politikai napilap. Még jellemzőbb paraszt hetilapunknak, a Szabad Föld-nek fejlődése. Az aratási és mezei munkák ellenére ez a hetilapunk az elmúlt hónapokban 110 ezer előfizetőre tett szert és ezzel példányszáma nagyobb, mint az összes többi párt hetilapjainak megjelenési száma együtt.

Mi ennek a magyarázatát abban látjuk, hogy a régi úri rend különböző kísérletei, amelyek a demokrácia és a földreform megdöntésére irányulnak és melyeknek legveszedelmesebb megjelenési formája az idén leleplezett összeesküvés volt, nemcsak az ipari munkásságban, hanem a parasztságban is felkeltette annak az érzését, hogy védelmet kell keresniök, Csatlakozniok kell olyan párthoz, amely nemcsak a dolgozó nép érdekeinek közös védelmezője, hanem egységes, erélyes, tettrekész és biztos támaszt tud nyújtani minden veszedelemmel szemben. Ilyen pártnak látják a Magyar Kommunista Pártot.

Pártunk teljesítményei annyira közismertek, hogy most, amikor a választásokkal kapcsolatban a többi pártnak is számot kell adnia végzett munkájáról, egyre többször találkozunk azzal a kísérlettel, hogy el akarják tőlünk vitatni az érdemet, mondván: a nagy eredményeket nem egy pártnak, hanem az egész országnak lehet köszönni.

Ebben az állításban annyi a helyes, hogy hatalmas, az egész országot átfogó feladatok megoldása lehetetlen a dolgozó nép zömének támogatása nélkül. De ugyanakkor világos, hogy minden feladat megindításánál valakinek kezdeményeznie kell, terveket kell készíteni, gondoskodni kell az akadályok elhárításáról, a tervek végrehajtásáról. Az olyan — bátran mondhatjuk — évszázadokra szóló tett, mint például a földreform, nem jön létre magától, kezdeményezés és irányítás nélkül, mint ahogy a fű nő. És ezt tapasztaltuk lépten-nyomon. Amikor a felszabadulás napjaiban felvetődött Budapest élelmezésének kérdése, nem érvelt senki azzal, hogy ezt majd elvégzi a nép, hanem keresték azt a pártot, amely elvállalja. Mindjárt hozzátehetem, rajtunk, magyar kommunistákon kívül senki sem merte vállalni.

Amikor mi 1945 májusában kiadtuk a jelszót, hogy saját erőnkből kell az újjáépítéshez fogni, hogy decemberre 500 mozdonyt és tízezer vasúti kocsit kell kijavítani, akkor komoly ellenállást kellett leküzdenünk. Hogy egyebet ne említsek, Varga Béla, a Kisgazdapárt akkori egyik vezetője, élesen szembeszállt tervünkkel, kijelentvén, hogy külföldi kölcsön nélkül esztelenség a magunk erejére támaszkodni és megjövendölte, hogy mi saját erőnkből még 40 év alatt sem építjük újjá az országot.

A magam tapasztalatából tudom, hogy amikor mi tavaly áprilisban felvetettük a jó pénz és a stabilizáció kérdését, senki sem kívánta tőlünk elvitatni a kezdeményezést és a munka oroszlánrészét, annál is inkább, mert legtöbben teljesen kilátástalannak és megvalósíthatatlannak tartották. Ennek megfelelően nem volt hiány gáncsoskodásban és sötét jóslatokban; ezek azonban nem akadályoztak meg bennünket abban, hogy szívósan és következetesen végrehajtsuk és sikeresen véghezvigyük a jó pénz megteremtését.

És lényegében hasonló volt a helyzet a hároméves terv kezdeményezésénél, a hadifogolykérdésben, a drágaság elleni küzdelemben, a falujárók munkájában és száz és száz sikeres aprómunkában, romtemplomok helyreállításában, gyermek-játszóterek, kórházak, iskolák rendbehozásában stb.

Növeli Pártunk befolyását és tekintélyét az az egység, szervezettség és erély, amely még a többi demokratikus, velünk szövetségben levő pártnál is sokszor hiányzik. Nálunk nincsenek jobb- és baloldali irányzatok, nincsen belső frakcióharc. Az egész ország felfigyel arra, hogy elsőnek mi hoztuk nyilvánosságra országgyűlési jelöltlistáinkat. A többi párt csak később, sokszor az utolsó pillanatban, belső harcok, civódás, kisebb-nagyobb szakadások, kilépések és egyéb, rokonszenvesnek nem mondható jelenségek közepette tudta összeállítani és közzétenni jelöltlistáit.

Az 1945-ös kommunista jelöléssel szemben az a változás, hogy esélyes helyen, ahol megválasztásuk valószínű, most négyszer annyi parasztot jelöltünk, mint két évvel ezelőtt. Ezzel akarjuk a parasztságnak Pártunkban is megnőtt jelentőségét az országgyűlésen érvényre juttatni. Hasonlóképpen kétszer annyi nőt jelöltünk esélyes helyen: ezzel ugyancsak mutatni akarjuk, hogy a nők jelentősége, nemcsak Pártunkban, hanem a magyar demokrácián belül is lényegesen megnőtt.

A mi jelölőlistáink összetételében, mint egy cseppben a tenger, tükröződik vissza a magyar dolgozó nép. És mert a magyar nemzet többsége — nyugodtan mondhatjuk, 95 százaléka — a dolgozó nép, Pártunk, mint a munkások, parasztok és haladó értelmiségiek pártja, egyúttal a legigazibb nemzeti párt is. Ezért valljuk mi büszkén és lelkesen, hogy Pártunk a magyarság legjobbjainak, Rákóczi, Kossuth, Petőfi nemzeti és haladó hagyományainak mai letéteményese. Igazi nemzeti párt: ezért választottuk jelképül és ezért lobogtatjuk magasan a vöröscsillagos nemzeti zászlót. Ez is egyik titka annak, hogy Pártunk befolyása növekedett.

De emeli Pártunk, a Magyar Kommunista Párt vonzóerejét vezetőinek elvitathatatlan népszerűsége, amely viszont annak köszönhető, hogy azokon az állami és egyéb posztokon, amelyeket betöltenek, becsületesen, lelkiismeretesen, tárgyi tudással, odaadóan dolgoznak és legtöbbjük kitűnő szakemberré vált munkája közben Ehhez járul még Pártunk vezetőségének politikai tudása és tapasztaltsága, amellyel hasonló mértékben más párt vezetősége alig rendelkezik. Ezt ma már elismeri barát és ellenség egyaránt.

Kétségkívül megnövelte Pártunk befolyását az a helyes politika, amelyet a vallás és az egyházak kérdésében folytattunk. Nem engedtük belevinni a vallást a napi politika kérdéseibe és amikor Nagy Ferencék provokációs célzattal felvetették a fakultatív vallásoktatás kérdését, mi voltunk azok, akik közbeléptünk és levétettük a napirendről. A rombadőlt templomok helyreállításán és a szegény eklézsiák földhözjuttatásán át százféle formában adtuk tanújelét annak, hogy a nagy többségében vallásos népünk zavartalanul és a legnagyobb lelkiismereti szabadsággal imádhassa istenét. Részben ennek köszönhető, hogy a különböző egyházak ezen a választáson ismételten közölték: egyetlen pártot sem támogatnak. Ez a semlegességük részben elismerése a mi jó munkánknak, amelyet a jövőben is folytatni fogunk és biztosíthatunk mindenkit, hogy a lelkiismereti szabadságnak ugyanúgy, mint az egyházak jogos érdekeinek, a jövőben is védői és támogatói leszünk.

Minden tettünket a magyar dolgozó nép érdekeinek a védelme sugallta. A gazdag svábok kitelepítését nemcsak azért tartjuk változatlanul sürgősnek és gyorsan végrehajtandónak, mert bennük látjuk a német fasiszta befolyás legveszedelmesebb zászlóvivőit, hanem azért is, mert az a majdnem negyedmillió hold zsíros föld, amely még a gazdag svábok kezén maradt, annak a sok tízezernyi magyar nincstelennek kell, akik a földreform során nem jutottak földhöz, vagy akik most térnek vissza hadifogságból.

A szlovákiai magyarok kérdésében is helyes és hazafias volt az a követelésünk, hogy az önkéntes népcsere lebonyolítása után megmaradó szlovákiai magyarság kapja meg mindazokat a demokratikus jogokat, amelyekkel a kisebbségek a szomszéd demokratikus államokban és hazánkban is rendelkeznek. Változatlanul hirdetjük, hogy a Csehszlovákiával — mindkét ország érdekében — való zavartalan jóviszony egyedül ezen az úton valósítható meg. És ezt az álláspontunkat most, hogy hazánk a békekötés ratifikálásával lényegében visszanyerte szuverénitását és függetlenségét, még inkább helyesnek és egyedül célravezetőnek tartjuk, és meg vagyunk győződve róla, hogy ez az álláspontunk előbb vagy utóbb, de győzedelmeskedni fog.

Amikor a magyar demokrácia sikereit ennyire aláhúzzuk, hozzá kell tennünk, hogy nem vagyunk vakok hibáival és gyengeségeivel szemben sem. Mi, akik saját Pártunk hibáit a legnagyobb nyilvánosság előtt szoktuk kritizálni, természetes, hogy világosan látjuk a bajokat. Rendkívül elégedetlenek vagyunk például azzal, hogy a fiatal demokrácia nem tud úrrá lenni a drágaságon és a spekuláción, hogy a dolgozó néptömegnek, ma, a felszabadulás utáni harmadik évben is egy pár cipő, vagy pláne egy öltözet ruha megszerzése szinte lehetetlenség.

Elégedetlenek vagyunk igazságszolgáltatásunk lassúságával és erélytelenségével. Fájlaljuk, hogy a legtöbb állami szervben, a közigazgatásban, a gazdasági élet csúcspontjain még mindig alig érezhető a parasztság és a munkásság jelenléte. Helytelenítjük, hogy a félelemnélküli élet az újgazdák, a falu dolgozó népe számára még mindig nincs biztosítva, mert a telekkönyvezés, a földbirtokrendező bíróságok ítéletei, a régi birtokosok fenyegetései és rémhírei miatt állandó bizonytalanságban élnek. Az ipari munkásság jelentékeny részének feje fölött még mindig ott lebeg a munkanélküliség veszedelme. Pártunk most dolgozik olyan rendszabályokon, amelyeknek végrehajtása — ha megfelelő lesz az erőnk az országgyűlésen — lehetővé teszi, hogy egy félesztendő alatt minden munkanélkülit munkába tudjunk állítani. Látjuk a korrupció elharapózását, a szűk pártérdekek túltengésének és egyéb kinövéseknek a veszedelmét.

Amikor demokráciánk hibáira és bajaira így rávilágítunk, mindjárt hozzá kell tennünk, hogy bajok és nehézségek még a győztes országokban is bőven akadnak. Két hónappal ezelőtt a győztes Angliában, amely az elmúlt 15 hónapban ötmilliárd dolláros kölcsönt is kapott, le kellett szállítani az amúgy sem bő élelemadagokat.

Az elmúlt hetekben, amikor a dolgozó tömegek Pártunk felé való fordulása egyre világosabbá vált, olyan vádakat kezdtek velünk szemben hangoztatni, hogy mi erőszakosak vagyunk, hatalomra törünk és diktatúrát akarunk. Erről csak annyit mondhatunk, hogy mi sem párt-, sem egyéni diktatúrát nem akarunk, ha ilyen szándékunk lett volna, akkor ennek 1944 végén, 1945 elején, amikor a többi politikai párt még nem volt porondon, tanújelét adtuk volna. Ehelyett akkor is, mint ma, a nemzeti erők összefogását hirdettük és ezen belül még külön a munkásegységet és munkás-paraszt szövetséget.

Ezt hangoztatni kell az úgynevezett ellenzéki pártok felé is, amelyek hol a polgári életformát, hol az egész demokráciát látják veszélyben. A mi véleményünk szerint az ellenzéki pártok zömének működése lényegében a demokrácia megdöntésére, a jelenlegi helyzet felforgatására és végeredményben véres polgárháborúra vesz irányt. Aki e pártok jószándékával védekezik, annak csak azt válaszolhatjuk: a pokolhoz vezető út is jószándékkal van kövezve. Erről a jószándékról most éppen a napokban győződhettünk meg, amikor a választási lista összeállításával kapcsolatban a demokrácia ellen fellármázták a külföldi sajtót. Most, amikor a végső számok már rendelkezésre állanak, kiderült, hogy a választók száma a kizárások után lényegesen nagyobb, mint az 1945-ös választásokon. Az is kiderült, hogy majdnem 16 ezer népgyűlésből, amelyet e választások előtt tartottak, csak hétben volt lényegtelen rendzavarás.

A legutóbbi napokban egyre szaporodnak velünk szemben a provokációs és a tiszta választásokkal össze nem egyeztethető kísérletek. Sorra jelennek meg Pártunk nevével hamisított röpiratok, amelyek a nem-kommunista listára akarják leszavaztatni híveinket. Ma például azt közük velünk: szerte az országban elterjesztették annak a hírét, hogy fuzionáltunk a Szociáldemokrata Párttal és ezért minden kommunista szavazzon a hármas listára. Tudom, hogy a szociáldemokrata testvérpárt vezetői maguk ítélik el legjobban az ilyen módszereket, de éppen mert azt is tudjuk, hogy a reakció semmiféle provokációtól nem riad vissza, innen leplezzük le az ilyen fogásokat és felhívjuk tagjainkat és a velünk rokonszenvezőket, hogy ne hagyják magukat megtéveszteni, hanem szavazzanak az egyes, a kommunista listára.

A magyar dolgozó népnek ma rendre, békére és nyugalomra van szüksége. Ma inkább, mint valaha, szükség van egy olyan pártra, amely keményen és következetesen védi a demokrácia rendjét, békéjét és nyugalmát és amelyről a magyar dolgozó nép tudja, hogy minél erősebb és befolyásosabb, annál jobb szolgálatot tud tenni a nemzetnek. Ez a párt a mi Pártunk, a Magyar Kommunista Párt és kérek mindenkit, aki meg akarja gyorsítani az erős, szabad, független és virágzó Magyarország felépítését, hogy vasárnap adja le szavazatát ránk, az egyes, kommunista listára.

(Rádióbeszéd, 1947 augusztus 30-án.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!