„Csatlakozzunk a békefronthoz!” bővebben

"/>

Csatlakozzunk a békefronthoz!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

 

A magyar demokrácia — és különösen a magyar demokraták — félreérthetetlen és egységes állásfoglalására a reakció elleni harcban azért is égetően szükség van, mert nemzetközileg a helyzet élesedik. A világ az utolsó két-három év fejlődése következtében két táborra szakadt. Az egyik tábor élén az Amerikai Egyesült Államok áll. Amerika fel akarja használni azt a körülményt, hogy a háborús vereség következtében kidőlt a sorból a német, a japán, az olasz fasizmus, de meggyengült Franciaország és még Anglia is. Az amerikai imperializmus most ezeknek az országoknak örökébe akar lépni. Fel akarja használni ezt a helyzetet arra, hogy megszerezze magának a világuralmat. Ezt a törekvését igyekszik demokratikus álarcban és nem egyszer a segítés ürügye alatt megvalósítani. Gazdasági fölényét arra használja fel, hogy csatlósává teszi a gyengébb államokat, beleszól belügyeikbe, politikai rendszerükbe, nemzeti önállóságukat, függetlenségüket csak névleg hagyja meg.

Ezzel a táborral szemben állnak a Szovjetunió és azok a népi demokráciák, amelyek Európában a fasizmus szétzúzása után létrejöttek. Ez a tábor a demokratikus fejlődés, a népek függetlenségének és önállóságának tábora és mint ilyen, elkerülhetetlenül szemben áll az Egyesült Államokkal és azokkal a vele többé-kevésbbé függő viszonyba került országokkal, amelyek követik.

Nálunk a világnak ez a kettéválása még nem eléggé tudatos. Nálunk az Egyesült Államokat még mindig úgy tekintik, mint Roosevelt elnök korában, pedig Roosevelt elnök munkatársait az amerikai imperialisták az utolsó szálig már régen eltávolították a kormányzásból. Truman Amerikája egész más, mint Roosevelté volt. Roosevelt elsősorban az amerikai szakszervezetekre támaszkodott. Az amerikai imperializmus, amely nemcsak külföldön, de belföldön is a reakciót támogatja, hadjáratot kezdett a munkások ellen. November 4-én lesz például Szántó János kommunista szakszervezeti vezető pere, aki a newyorki szállítómunkások főtitkára volt, aki 1907 óta mint mozdonyvezető dolgozott az Egyesült Államokban. A világháborúban katona volt és négy kitüntetést kapott a fasiszták elleni vitézsége miatt. Most az amerikai reakció börtönbe akarja vetni. A Szakszervezetek Világszövetsége tiltakozott Szántó János elvtársunk perbefogása ellen és én felhasználom az alkalmat, hogy Pártunk nevében innen üdvözöljem a demokrácia és az emberi haladás bajnokát, Szántó János elvtársunkat az amerikai reakció elleni harcában.

Az Amerikai Egyesült Államok imperialistái, világuralmi céljaiknak megfelelően, mindenütt támogatják a reakciót. Roosevelt elnök, mint fiának emlékirataiból tudjuk, a legmélyebben elítélte Churchill politikáját, amikor az a görög demokrácia ellen fordult. Az Egyesült Államok viszont most teljes erővel támogatja a görög fasisztákat. Az egész haladó világ feszült figyelemmel kíséri a görög szabadságharc menetét. A Magyar Kommunista Párt a legnagyobb lelkesedéssel tekint a szabadságharcosok küzdelmére és a görög demokrácia vezetőjére, az ottani Kommunista Pártra és kívánja, hogy hősi küzdelmük minél előbb a görög fasizmus teljes vereségével végződjön.

Az amerikai imperialisták, ahol módjukban áll, úgy járnak el, mint Görögországban vagy Törökországban, ahol a polgári demokratáknak sem engednek helyet a kormányban. Ahol ez nem megy, megelégszenek azzal, hogy a kommunistákat és a szociáldemokratákat szorítják ki, mint Olaszországban. Ahol az erőviszonyok ma ezt még nem engedik meg, ott legalább a kommunisták kizárására törekszenek, mint Franciaországban. Ezen belül mindenütt támogatják a reakciót, mindenütt szítják a háborús hangulatot és mindenütt uszítanak a demokrácia leghatalmasabb védőbástyája, a nagy Szovjetunió ellen. Ha a második világháború idejében esztendőkön keresztül a Szovjetunió népeinek vállára nehezedett a fasizmus elleni harc oroszlánrésze és a haladó emberiség a Vörös Hadsereg hőseitől remélte és joggal remélte a fasizmus megsemmisülését, úgy most az imperialista világuralmi törekvésekkel szemben megint a Szovjetunió az a bástya, amelyen megtörik a reakció minden hulláma. A szabadságszerető népek ma újra, mint a Moszkva alatti vagy sztálingrádi harcok idején, a Szovjetunióban látják a népi szabadság és az emberi haladás főbiztosítékát.

Aki a két tábor között semlegességet prédikál nekünk, az nagyon jól tudja, hogy semlegesség örve alatt a reakció mellé akar bennünket állítani. Ezt a semlegességet egyébként Sulyok Dezső vetette fel elsőnek. A világuralomra törő imperializmus és a népi demokrácia harcában nincs és nem lehet semlegesség.

A Szovjetunió egy hét múlva ünnepli fennállásának 30 esztendős évfordulóját. Mi, magyar kommunisták, nemcsak a magunk, de az egész magyar demokrácia nevében forró üdvözletünket küldjük ebből az alkalomból a Szovjetunió szabad népeinek. Kívánunk nekik sok-sok évtizedes békés, nyugodt fejlődést és virágzást és azt, hogy még hosszú esztendőkig vezesse őket bölcs és szeretett vezérük, a nagy Sztálin.

Az amerikai imperializmus részéről fenyegető veszély arra késztette az európai nagy kommunista pártokat, hogy szeptemberben konferenciára gyűljenek össze Lengyelországban, ahol megbeszélték a béke megőrzésének, a demokrácia megvédésének és az amerikai világuralmi törekvések meggátlásának módját. A kilenc párt között ott voltak Pártunknak, a Magyar Kommunista Pártnak a kiküldöttei, akik teljes erővel támogatták ezeket a célkitűzéseket. Mi minden betűjét aláírjuk az ott elfogadott határozatoknak és tudjuk, hogy a kommunistáknak ez az összefogása óriási erőgyarapodását jelenti nemcsak az egyes Kommunista Pártoknak, de az egész világ demokráciájának.

Mi szívvel-lélekkel részt akarunk venni abban a küzdelemben, amelynek célja az, hogy megakadályozzuk a reakciós, háborús uszítók célkitűzéseit. Ne engedjük meg, hogy Európa és benne hazánk is, újra a háborús pusztítások áldozatává legyen. Mi a Kommunista Pártok lengyelországi nyilatkozatával együtt valljuk, hogy „óriási a távolság az imperialisták kívánsága között, hogy szabadjára engedjék az új háborút és a lehetőség között, hogy egy ilyen háborút megszervezzenek … Nem szabad elfelejteni, hogy az imperialista ügynökök azért csapnak zajt a háborús veszélyről, hogy a gyenge idegzetűeket és az ingatagokat megijesszék és szédítéssel engedményeket csikarjanak ki a támadó javára.”

Arra vonatkozólag, hogy ez Amerikában is így van, szabadjon egyetlen tényt idéznem. A „New York Herald Tribune” október 23-i száma cikket közöl, melynek címe: „Az önkéntes toborzás csődöt mondott”. A cikk elpanaszolja, hogy „a katonaság részére történő önkéntes toborzás eredménye 20 százalékkal elmarad a kvóta mögött. A hadsereg létszáma mintegy 110 000 fővel kisebb a megengedettnél. A légihaderő, mely sok szakértő véleménye szerint általános támadás esetén a védelem kulcspontja, 70 000 főnyi hiányt mutat a megszabott kvótához viszonyítva. A tengerészek létszáma is rohamosan apad, a nemzetőrség toborzóhadjárata nem érte el a kitűzött célt”. Az „Associated Press” egy washingtoni jelentése szerint a szárazföldi hadsereg, tengerészet és légihaderő parancsnoksága „komolyan aggódik”. Ugyan miért is ne aggódna? Vagy — ami éppen most még fontosabb —, miért nem aggódnak magas és kevésbbé magasállású emberek még sokkal jobban? Az a tény, hogy a valaha elindított legnagyobb és legdrágább toborzó hadjárat kudarcot vallott, annak ellenére, hogy oly magas zsoldot és oly jó kondíciót ajánlott, mint soha eddig katonaság nem nyújtott sem ebben, sem valamilyen más országban, kell, hogy gondolkodóba ejtsen. Még az Amerikában ismert legjobb üzleti módszerükkel sem tudnak annyi önkéntest toborozni, hogy a katonaság sorai beteljenek.

Az önkéntes toborzás csődje és sok egyéb jel mutatja, hogy az a háborús hisztéria, amit az amerikai imperialisták Európában fel akarnak szítani, csak propaganda, exportcikk. Mikor tavaly Amerikában jártam, gyakran figyelmeztettek, hogy a nagytőke kezében levő sajtó háborús hírverése ellenére az amerikai munkások, farmerek és különösen az asszonyok hallani sem akarnak egy új világháborúról.

(Részlet a nagybudapesti pártaktíva előtt 1947 október 31-én tartott beszédből.)

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com