(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

A pártnak — mondotta 1924-ben nagy tanítónk, Sztálin — mindenekelőtt a munkásosztály élenjáró csapatának kell lennie … De ahhoz, hogy tényleg élenjáró csapat legyen, fel kell magát szerelnie a forradalmi elmélettel, a mozgalom törvényeinek ismeretével … A párt a proletariátus harci vezérkara …* Sztálin. A leninizmus kérdései. Id. kiad. 87—88. old.*

Tizenkét év alatt hatalmas változások történtek a Szovjetunióban. A sztálini ötéves tervek nyomán hatalmasan megnőtt az ipari munkások száma és kulturális színvonala. A munkásosztály megszűnt proletariátus lenni a szó régi értelmében: nem kizsákmányolt osztály többé. Hasonló mélyenjáró változásokon ment át a parasztság, mely a kolhozok révén felszabadult az uzsorások, a zsírosgazdák, spekulánsok kizsákmányolása alól. Felnőtt a munkások és parasztok fiaiból származó, a népet szolgáló értelmiség. „Ily módon — mondotta Sztálin 1936-ban — az osztályhatárok a Szovjetunió dolgozói között elmosódóban vannak, eltűnnek az osztályok régi, zárt keretei. Elesnek és elmosódnak a munkások, a parasztok és az intelligencia közötti ellentétek.”

Ennek a változott helyzetnek megfelelően a Szovjetunió alkotmányában a Bolsevik Párt, mint a „dolgozók élcsapata” szerepel. A munkásosztály élcsapatából tehát a dolgozó nép élcsapata vált. Számokban ez úgy fejeződött ki, hogy 1923-ban, a XII. pártkongresszuson 386 000 volt a párttag, a XVIII. kongresszuson, 1939-ben 1 600 000 és azóta még gyorsabban nőtt.

A Magyar Kommunista Pártot nem lehet egyszerűen párhuzamba állítani a Szovjetunió Bolsevik Pártjával. De azt meg lehel állapítani, hogy a mi Pártunkban viszonylag is — és még inkább abszolút számokban — sokkal kevesebb az olyan kommunista, aki tisztában van a marxi-lenini elmélettel s aki alkalmas arra, hogy a harci vezérkar tagja legyen. Ebből az következik, hogy Pártunknak sokkal kisebbnek kellene lennie viszonylag is, mint a Bolsevik Pártnak. Ehelyett mit látunk? Pártunk taglétszáma tavaly ősszel elérte a 800 000-et, s a pártkönyvcserével kapcsolatos sokezres kihagyás ellenére közeledik a millióhoz. A Szociáldemokrata Párttal való egyesülés és a parasztság tömeges belépése következtében ez a növekedés az egyesült pártban még tovább fog tartani.

Ez a szám magában véve mutatja, hogy a mi Pártunk összetételében rég megszűnt a munkásosztály élcsapata lenni: ehelyett már magában foglalja az ipari munkásság abszolút többségét. Valószínű, hogy hasonló a helyzet a népi demokráciák legtöbb országában is.

Hogy került Pártunk a fejlődésnek erre az útjára? Kezdetben mi arra törekedtünk, hogy hozzánk csak a munkásság, a parasztság és a haladó értelmiség legöntudatosabb, mozgalmi tapasztalattal bíró része csatlakozzék. Ennek biztosítására eleinte csak azokat vettük fel, kik részletes kérdőív kitöltése és két régi párttag ajánlása után, külön életrajz alapján megfelelőnek látszottak.

Csakhamar kiderült, hogy ezzel a módszerrel hátrányba kerültünk a Szociáldemokrata Párt és a többi párt versenyével szemben. Azok a munkások, parasztok, értelmiségiek, akik Pártunk ajtaján kopogtattak, mert rokonszenveztek a Szovjetunióval, a felszabadító Vörös Hadsereggel vagy Pártunk lendületes, áldozatos munkájával, túlnyomó többségükben soha még a munkásmozgalomban részt nem vettek s a kommunista elméletet Pártunkon belül akarták elsajátítani. Mikor ezeket a szimpatizálókat nem vettük fel a pártba, a csalódás érzésével nem egyszer sértődötten fordultak a Szociáldemokrata Párthoz, mely velünk egységfrontban volt, s ahol ilyen kiválogatás nem történt. Ennek következtében a Szociáldemokrata Párt rohamosan nőni kezdett s számszerűleg csakhamar túlszárnyalt bennünket. 1945. év nyarán egyre gyakrabban előfordult, hogy például az üzemi bizottsági választások előkészületeinél a szociáldemokrata elvtársak arra hivatkozva, hogy nekik kétszer annyi tagjuk van az üzemben, mint nekünk, kétharmad többséget követeltek maguknak. A politikában járatlan tömegre ez az érv hatott, sőt a szociáldemokrata jobbszárny erre a tényre hivatkozva, egyre mértéktelenebb követelésekkel lépett fel velünk szemben. Ez volt egyik érvük, amikor 1945 őszén az országgyűlési választások előkészületei során megakadályozták a közös listát.

Elsősorban ennek a versenynek a hatása alatt nyitottuk mi is tágabbra a Párt kapuit s így nőtt meg ugrásszerűen a párttagság. Hogy mi ennek nem örültünk, s hogy a veszélyeknek, amik a Párt felhígításával, felduzzasztásával járnak, tudatában voltunk, arra nézve idézem a kádermunkáról tavaly május 6-án tartott előadásomból a következőket:

„Pártunk taglétszáma most már körülbelül 700 000 főnyi … Sajnos azonban, itt a szám nagysága inkább negatív, mint pozitív tényező. Nem lehet egészséges tünetnek tekinteni azt a körülményt, hogy ebben az országban 700 000 tagja van a Kommunista Pártnak … Az bizonyos, hogy Pártunkba — és még inkább a Szociáldemokrata Pártba — számos olyan tag került, akinek sokkal jobb lett volna, ha a szakszervezetekben vagy egyéb tömegszervezetekben először végigcsinálja a szocializmus bizonyos előiskoláját s nem kerül be azonnal a pártba, melyre így módja nyílik közvetlenül is befolyást gyakorolni … Mi ennek a ténynek a felismerésében — hogy a párt felduzzasztása nem egészséges folyamat — tavaly is, az idén is elutasítottuk a tagtoborzás gondolatát.”* Lásd e kötetben, 166—184. old.*

Sztálin a Kommunista Párt szervezetével kapcsolatban rámutatott arra, hogy milyen veszélyes, ha a Párt szétfolyó, formátlan „alakulattá” fajul, „mely elvész az együttérzők tengerében, melynél elmosódik a határvonal párt és osztály között s amely meghiúsítja a pártnak azt a feladatát, hogy a szervezetlen tömegeket az élcsapat színvonalára emelje”.

Mi ezt a veszélyt, hogy a mennyiségi növekedés a minőség rovására megy, nem ismertük fel teljes egészében. Megtévesztett bennünket az a körülmény, hogy Pártunk felduzzadtsága ellenére is, nagyban és egészében meg tudta oldani a ráháruló feladatokat, a népi demokrácia létrehozását és megerősítését. Ugyanakkor azonban jelentkeztek nálunk is sorban az olyan tünetek, melyek arra mutattak, hogy a Pártba beözönlött, kommunista nevelésben nem részesült tömegek jelenléte kezdi meggátolni azt, hogy az élcsapat szerepét tudjuk játszani. Tovább megyek. Egy sor tünet, köztük nem egy olyan, amely az utóbbi időben jelentkezett, arra mutat, hogy párttagságunk egy része kritikus helyzetben a pártonkívüliek, sőt a demokrácia ellenségeinek befolyása alá került.

Emlékszünk még a miskolci zavargásokra, ahol párttagjaink egy része az antiszemita, sőt demokráciaellenes provokátorok hatása alá került. Még alig fél éve, hogy Csepelen — a Vörös Csepelen! — a gyárban levő reakciósok és a jobboldali szociáldemokraták olyan sztrájkot tudtak provokálni, mely tagságunk egy részét is magával rántotta. Valahányszor Pártunk olyan feladatok elé kerül, melyek első látszatra népszerűtlenek vagy az ellenség erős ellenállását váltják ki, azonnal tapasztaljuk, hogy elvtársaink egy része meginog. Januárban a munkásság elmaradottabb részénél jó adag elégedetlenség mutatkozott a fegyelmet, rendes munkát megkövetelő új normákkal szemben. Ma ez az elégedetlenség a múlté, a normák jóknak bizonyultak s a termelés fellendülésének jelentékeny tényezői, de három hónappal ezelőtt még a mi pártbizalmiaink egy része is csak tétovázva, bizonytalanul állt ki mellettük. Hasonlót tapasztaltunk a falvakban, ahol a fejadag leszállítása miatt volt elégedetlenség. Ennek a rendelkezésnek vannak hibái, különösen az, hogy nem veszi számba az osztálytagozódást s az öt holdon aluli gazdákra is kiterjed. Elvtársaink egy része ezt a hibát öntevékenyen kijavítva, segített végrehajtani ezt az alapjában helyes és elkerülhetetlen rendelkezést, de akadtak szép számmal olyanok is, akik ezzel kapcsolatban az ellenséges parasztdemagógia hatása alá kerültek.

1919-ben, a Tanácsköztársaság idején Lenin a magyar munkásokhoz írt üdvözletében* Lenin. Marx, Engels, marxizmus. Szikra 1948. 362—366. old.* nemcsak a tőkések ellenállására figyelmeztetett bennünket, hanem a

„kispolgári szokásokba és hagyományokba nagyon belebonyolódott dolgozókra, köztük a parasztokra, akik gyakran öntudatlanul ellenállanak. A paraszt mint dolgozó, hajlik a szocializmus felé … A paraszt mint gabonaeladó, a burzsoáziához húz, a szabadkereskedelemhez, azaz vissza a ^»megszokott^«, a régi, a ^»kezdettől fogva meglévő^« kapitalizmushoz”.

Ezek a kispolgári hagyományokkal rendelkező munkások és parasztok most benn vannak a Kommunista Pártban. Számuk folyton nő. Még a legjobb szándékúak is magukkal hozzák régi szokásaikat és előítéleteiket. Átnevelésük lassú. Egyes területeken, például az egyház képében jelentkező reakció elleni harcban Pártunk csak most fog a munkának. A sovinizmusnak is mélyek a gyökerei. Az államosítással kapcsolatban még egy budapesti üzemben is előfordult, hogy a munkások — hozzátehetem, nem kommunisták — a gyártulajdonos — ahogy írták „kenyéradó gazdájuk” — megtartásáért kérvényeztek.

Amellett most indul csak meg Pártunk felé a helyezkedők, karrieristák és ellenségeink rohama. Az erőszakos tagtoborzás — melyet Pártunk élesen elítél és elutasít — gyakran oda zsugorodik össze, hogy a helyezkedő, vagy karrierista, ismerőseinek arra a kérdésére, hogy miért lépett be a Pártunkba, holott nem kommunista, azzal vágja ki magát, hogy „a főnököm kényszerített”. Az ellenség pedig azért igyekszik befurakodni hozzánk, mert így belülről sokkal jobban tud ártani.

A veszély, hogy Pártunk a gyors növés következtében szervezetében, fegyelmében meglazul, színvonalában csökken, egyre komolyabb. És ez a veszély nőni fog, különösen azokban a hónapokban, amikor a szociáldemokrata elvtársakkal még nem teljes a szerves asszimiláció. A nagy szám egyáltalán nem mindig a nagyobb erő jele. Éppen a magyar dolgozók története mutat erre figyelmeztető példát. 1919-ben a legfeljebb 20 000 tagot számláló Kommunista Párt egyesült a kommunista programot elfogadó többszázezer főnyi Szociáldemokrata Párttal. Az eredmény az lett, hogy az így egyesült nagy párt ütőereje és vezetőképessége csakhamar kevesebb lett, mint eredetileg a kis Kommunista Párté volt. Ma szerencsére az erőviszonyok számunkra sokkal kedvezőbbek, de nem hunyjuk le a szemünket a csírájában mutatkozó veszéllyel szemben sem.

A Szovjetunió Kommunista Pártjában is volt idő, mikor a tagság hirtelen megduzzadt. Az 1933-at megelőző három és fél év folyamán — szóval körülbelül annyi idő alatt, ami felszabadulásunk óta eltelt — 600 000 új taggal növekedett. Sztálin erről a növekedésről azt írta:

„A pártnak meg kellett éreznie, hogy az 1930—33-as évek viszonyai között az ilyen tömeges beözönlés a pártba: egészségtelen és nem kívánatos módja a párt növekedésének. A párt tudta, hogy soraiba nemcsak becsületes és odaadó emberek igyekeznek, hanem véletlen elemek, karrieristák is, akik arra törekszenek, hogy kihasználják személyes érdekeik céljaira a párt zászlaját. A pártnak tudnia kellett, hogy nem csupán tagjainak száma, hanem mindenekelőtt minőségük teszi erőssé.”* Sztálin. A leninizmus kérdései Id. kiad. 698—699. old.* (Kiemelés tőlem. — R. M.)

A Bolsevik Párt ezzel a veszéllyel szemben különböző módon védekezett: párttisztítással, a tagfelvétel ideiglenes megszüntetésével, de főleg egy sor, a Párt színvonalát emelő rendszabállyal.

„Rendszeresen javítanunk kell a párt összetételét — mondotta ekkor Sztálin elvtárs — azáltal, hogy emeljük a párttagok tudatosságának színvonalát azzal, hogy a párt soraiba, egyéni kiválasztás útján, csakis megbízható és a kommunizmus ügye szempontjából odaadó elvtársakat veszünk fel … ki kell szélesíteni a marxizmus-leninizmus eszméinek propagandáját, emelni kell kádereink elméleti színvonalát és politikai edzettségét.”** Ugyanott, 716—717. old.*

Lényegében nekünk is hasonló rendszabályokhoz kell folyamodnunk Az egyesült pártba való átregisztrálásnál szerencsénkre már nem játszik szerepet a két párt versengése. Nem fordulhat elő többé, hogy egyetlen középüzemben — ahol próbaellenőrzést tartottunk — 40 olyan embert találtunk, aki mindkét pártnak egyszerre tagja volt s ahogy előnyösebbnek tartotta, hol szociáldemokratának, hol kommunistának adta ki magát. Annak is lejárt az ideje, hogy mi kizártunk valakit rendőrspicliség miatt s az illető nemsokára mint szociáldemokrata, az egyik legnagyobb gyár szociális igazgatójaként tűnt fel. Most végre mód és alkalom nyílik arra, hogy az egyesült pártba való felvételnél jól megrostáljuk a tagokat s az oda nem valót kihagyjuk. A két ajánlást, a kérdőívek pontos kitöltését, az önéletrajzot is visszaállítjuk. Fel kell vetni a tagjelöltség gondolatát is: a Pártnak teljesjogú tagja csak az legyen, aki a megfelelő elméleti tudást elsajátította és működésével, munkájával is megmutatta, hogy nemcsak rokonszenvezik velünk, de megüti a megfelelő mértéket.

Lenin jó negyven éve óvott az „elmosódottságtól”, a „párttagi cím” széles elterjedtségétől, attól a „dezorganizáló eszmétől, hogy osztály és párt összekeverhető”. Nálunk akaratunk ellenére, eléggé összekeveredett e két fogalom. Most, hogy a két munkáspárt egyesül és elesik a verseny veszélyes eleme, hozzá kell fogni, hogy az új párt olyanná váljék, amilyenné a marxista-leninista elmélet alapján lennie kell.

A Párt ideológiai színvonalának emelésére most az oktatást kell előtérbe helyezni. Nem szabad ezen a téren fukarkodni a káderekkel s a legjobb erőket kell e célra rendelkezésre bocsátani, mert az oktatás főféke, a magyarnyelvű kommunista irodalom hiánya mellett a jó előadók kis száma. Pártunk az oktatásra eddig is nagy súlyt fektetett. Ennek van is bizonyos eredménye. 172 megyebizottsági tagunk közül például 130 végzett kéthónapos vagy ennél magasabb pártiskolát, a 281 járási, körzeti és városi titkárunk közül 206.

Most természetesen tovább kell menni. Pártunk Politikai Bizottsága elhatározta, hogy az eddigi hathónapos központi pártiskolát egyéves iskolává fejleszti 50 hallgatóval. A hathónapos iskolát évente száz hallgató fogja végezni, a háromhónapos pártiskolák számát hatra emeli, egy-egy kurzuson összesen 400 hallgatóval. A háromhetes pártiskolát e határozat értelmében egy év alatt 10 000 hallgató végzi el. Kiépítjük a szemináriumi kurzusokat, a magánúton való tanulást. Egy, esztendőn belül ne legyen olyan függetlenített pártfunkcionárius, aki a háromhónapos iskola tananyagát — ha másképpen nem, magánúton — el nem sajátította. Ezekben a pártiskolákban természetesen már az egyesült párt tagjai vesznek részt. Ezenfelül a két párt közös oktatási bizottsága már dolgozik a szociáldemokrata elvtársak átképzésének speciális kérdésén.

Külön súlyt helyezünk a pártmunkások nevelésére és fegyelmezésére. Megállapításaink szerint Pártunknak jó egynegyed része az, mely megfelelő aktivitást fejt ki. Ezek a pártbizalmiak, a vezetőségek tagjai, a tömegszervek funkcionáriusai, felelős gazdasági és állami funkcionáriusok. Számuk a kétszázezer körül jár s most az egyesüléssel megfelelően megnő. Ezek az elvtársak végzik a pártmunka zömét, ők a párt csontváza, melyet most, amikor nő a teher, minden módon erősíteni kell, ha azt akarjuk, hogy a fokozott feladatoknak meg tudjunk felelni. Ezek az aktivisták kerülnek elsősorban pártiskolákba, rájuk külön gondot kell fordítanunk. Addig is, míg a Párt erői annyira megnőnek, hogy minden tagunkra megfelelő energiát tudunk fordítani, ilyen beosztással fogunk élni. Mikor 1945—46-ban képtelenek voltunk az egész munkásosztálynak elég élelmet juttatni, akkor kiválasztottuk közülük a legfontosabb kategóriákat, pl. a bányászokat, s feljavítottuk az élelmezésüket. Ma már ezeknek a kivételezéseknek javarészét az egész dolgozó népre ki tudtuk terjeszteni. Hasonlóképpen akarunk most eljárni a pártmunkásokkal; mint annakidején a bányászoknak, most nekik juttatunk valamivel több iskolát, könyvet, nevelést, abban a reményben, hogy rövidesen minden tagunknak egyformán adhatunk.

Ezek a legsürgősebb végrehajtandó tennivalóink, amelyekkel meg akarjuk javítani azokat a bajokat, melyeket Pártunk hirtelen megnövekedése, felduzzadása okozott Vagy okozhat. Az a meggyőződésünk, hogy hasonló jelenségek mutatkoznak a népi demokráciák egy részének kommunista pártjainál. S az a benyomásunk, hogy helyenként a bajból erényt csinálnak: a Párt mértéktelen megnövekedését célnak tekintik, nem küzdenek a párthatárok elmosódása, azaz a Pártnak a munkásosztályban vagy a dolgozó népben való feloldása ellen. Pedig valószínű, hogy náluk is előfordulhat az, amit nálunk a Nemzeti Parasztpárt országos gyűlésén hallottam. Mikor felhívtam a gyűlés figyelmét, hogy a magyar reakció most arra vesz irányt, hogy beépüljön a Parasztpártba, a folyosón a küldöttek egymás között megállapították, hogy igazam van, de hozzátették: a reakció azon is töri magát, hogy a Kommunista Pártba is bejusson s néhol nem siker nélkül.

Én felfigyeltem erre a megállapításra; a figyelmeztető szót nem engedjük el a fülünk mellett. Mi nem húnyunk szemet hibáink és gyengeségeink előtt, hanem igyekszünk megszívlelni és valóra váltani Lenin tanítását:

„A hibát nyíltan elismerni, okait felfedni, kielemezni a helyzetet, amely a hibát szülte, gondosan megvitatni, hogy milyen eszközökkel lehet a hibát kijavítani: íme, ez jellemzi a komoly pártot, ilymódon teljesíti a párt kötelességét, így neveli és tanítja az osztályt s azután a tömegeket is.”* Lenin. Válogatott művek. Szikra 1949. II. köt. 713. old.*

(Megjelent a „Szabad Nép” 1948 április 18-i számában.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Világkép, világnézet

Világkép

A kialakult tudományos világkép a sok ismeretlen miatt nem tükrözheti tökéletesen az objektív valóságot, így szükségszerűen vannak hibás, hiányos, téves részei is. Az objektív világ megértése a történelem folyamán az idealizmus és a materializmus küzdelmével, a tudomány fejlődésének eredményeként közelített a valósághoz!

A világkép akkor hamis, téves, hibás, ha az állításai tudománytalanok, mert letér a következetesen objektív tudományos útról és eljut a képzelet által egy kitalált virtuális világba és kimozdíthatatlanul ott is marad! A hamis világképet az idealizmus képzeletvilága, az objektív világkép kialakítását azonban a materializmus (csak az anyag létezik, minden ami létezik az csak anyag) motiválja. Amiről csak spekulálni, képzelődni lehet és végül is a párja az objektív világban tudományos módszerrel nem igazolható, nem bizonyítható, nem észlelhető az nincs, ez az idealizmus világa.

A hamis állítás jellemzője, hogy magyarázatai, következtetései a végeredményében, összességében nem felelnek meg az objektív valóságnak, az objektív igazságnak, a tudományos módszer, a gyakorlat, a valóság nem igazolja. Bármely következtetés, spekuláció, hipotézis csak akkor az objektív igazság, ha a valóságban a tudományos módszerrel az objektív valóságban bizonyítható, addig azonban még csak a képzelet, a fantázia birodalmába tartozik, ami lehet igaz, de lehet hamis is, az eldöntése azonban csak a tudományos módszerrel lehetséges.

Objektív igazság: filozófiai kategória az emberi ismeret azon tartalmának jelölésére, amely független a szubjektum akaratától és óhajaitól. Az igazságot a visszatükrözött objektum tartalma határozza meg. – Marxista fogalomlexikon

Objektív Valóság: az egész anyagi világ a maga teljességében, valamennyi formájában és megnyilvánulásában. – Marxista fogalomlexikon

Világnézet

Az emberiség törekszik a világ megismerésére, mert ez a létét védi, biztosítja, de csak akkor, ha az objektív valóságot kutatja és nem a képzelet útján jár.

Az idealista világnézet, állítás, magyarázat gyengesége, hibája a tudományos következetlenség, nem képes elszakadni a képzeletétől és az objektív valóságban maradni, makacsul ragaszkodik kitalált elképzeléséhez, még akkor is, ha a valóság rácáfol. Az idealista nem képes, nem akar következetesen az objektív valóságra alapozottan gondolkodni, nem támaszkodik következetesen a tudományos módszerre és világnézetre, gyakran éppen hogy nem. Az idealista állítás végeredményében, összességében nem az objektív igazság, mert a tudományos módszerre alapozott valóság nem igazolja, ezért állításai, világnézete nem tudományos értékű.

A materialista világnézet következetesen támaszkodik a tudományos módszerre és világnézetre, állításainak, magyarázatainak az objektív igazságnak és valóságnak kell megfelelnie, a képzelet és a spekuláció is ennek van alárendelve. Ennek legfejlettebb formája a dialektikus és történelmi materializmus, a marxista-leninista világnézet filozófiai alapja. Csak a dialektikus materialista világnézet és a tudományos módszer alkalmas az objektív világ megismerésére, az idealizmus módszere, a képzelődés, a tudományos következetlenség erre alkalmatlan.

Világnézet: a környező világról alkotott nézetek, fogalmak és képzetek rendszere. A világnézet a szó tágabb értelmében magában foglalja az ember környező világra vonatkozó nézeteinek összességét: a filozófiai, a társadalmi-politikai, az etikai, esztétikai, természettudományos és egyéb nézeteit. Szorosabb értelemben minden világnézet alapvető részét a filozófiai kérdések alkotják. A világnézet legfőbb kérdése a filozófiai alapkérdése. Ennek eldöntésétől függően különböztethető meg a világnézet két alapvető válfaja, a materialista és az idealista világnézet. – Marxista fogalomlexikon

SaLa világnézete

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

A kommunista pártok politikáját az az elmélet vezeti, amelyet Marx dolgozott ki, Lenin és Sztálin pedig az imperializmus, a proletárforradalmak és a szocializmus építésének korszakára alkalmazott, elmélyített és továbbfejlesztett. Ez az elmélet, mint Sztálin mondja, megköveteli, hogy:

„Minden adott pillanatban meg kell találni a folyamatok láncolatában éppen azt a láncszemet, amelynek megragadásával az egész láncot kézben tarthatjuk és előkészíthetjük a sztratégiai siker eléréséhez szükséges feltételeket.

Arról van itt szó, hogy a pártra váró feladatok sorából kiválasztjuk azt az aktuális feladatot, amelynek megoldása központi jelentőségű s amelynek megvalósítása biztosítja a többi aktuális feladat sikeres megoldását.”* Sztálin. A leninizmus kérdései. Szikra 1949. 82. old.*

Ha a fenti követelmény szemszögéből nézzük a mi Pártunk működését, amelyet a felszabadulás óta kifejtett, megállapíthatjuk, hogy nagyban és egészében meg tudtuk találni a fejlődés mindenkori láncszemét. Közvetlenül a felszabadulás után, a nemzeti demokratikus erők összefogását tartottuk ennek. A fiatal demokrácia következő láncszeme a földreform volt, ezt követte az újjáépítés megindítása. A 45-ös választások megmutatták, hogy a reakció komolyan veszélyeztette demokráciánk alapját: veszélyeztette nemcsak politikailag, de gazdasági téren is, a pénzromlással. Pártunk ebben a helyzetben az infláció megszüntetését és a jó pénz megteremtését tartotta olyan szemnek, amelyet, mint Lenin mondta, „ha teljes erővel megragadunk, akkor ezzel az egész láncot kezünkben tartjuk és előkészítjük a biztos átmenetet a következő láncszemhez”. A stabilizáció sikere megerősítette demokráciánk gazdasági alapjait s lehetővé tette az átmenetet a Kisgazdapártban meghúzódó reakció szétverésére. Ezután az államosításokra és a hároméves tervre került a sor. A demokrácia gazdasági és politikai eredményei megérlelték a két munkáspárt egybeolvadásának és a nemzeti demokratikus front elmélyítésének, szorosabbra fogásának feltételeit. Ez a feladat most áll megoldás előtt. Melyik a legközelebbi láncszem?

Kétségkívül Pártunk elméleti színvonalának emelése és elmélyítése. Az a lenini megállapítás, hogy: „Az élenjáró harcos szerepét csak az a párt tudja betölteni, amelyet élenjáró elmélet irányít,” ma is változatlanul érvényes. Az elmúlt három esztendő egymást nyomon követő, azonnali megoldást sürgető, halasztást nem tűrő feladatai annyira elfoglaltak bennünket, hogy sokkal kevesebb energiát és figyelmet szenteltünk az elméleti munkának, mint amennyire feltétlenül szükség lett volna. Pártunk eddigi sikereit, előnyét a többi pártokkal szemben főleg annak a marxista tartaléknak köszönhette, amelyet vezetői még a felszabadulás előtt gyűjtöttek. Továbbfejlesztésre, a magyar demokrácia alapkérdéseinek lenini-sztálini módszerekkel való alapos feldolgozására és kimunkálására nem került sor. Lenin az elméletről azt mondotta, hogy „a szocialisták kötelesek minden irányban továbbvinni, ha nem akarunk elmaradni az élettől”.

Meg kell őszintén vallani, hogy mi a marxi elmélet továbbvitelének kötelességét elhanyagoltuk s kezd mutatkozni nálunk is az a veszedelem, amelyről Sztálin azt mondja:

„Ha … valami okból sántítani kezd a pártpropaganda, ha senyvedni kezd kádereink marxista-leninista nevelése, ha gyengül munkánk e káderek politikai és elméleti színvonalának emelése terén, maguk a káderek pedig ezzel kapcsolatban megszűnnek érdeklődni további haladásunk perspektívája iránt, nem értik meg többé ügyünk igazát és perspektíva nélküli, korlátolt gyakorlati emberekké válnak …, akkor ezt egész állami és pártmunkánknak feltétlenül meg kell sínylenie. Sarkigazságnak kell elismernünk, hogy mennél magasabb az állami és pártmunka bármely területén működő funkcionáriusaink politikai színvonala és marxista-leninista tudata, annál magasabbrendű és termékenyebb maga ez a munka, annál hatékonyabbak a munka eredményei, és — megfordítva — mennél alacsonyabb a funkcionáriusok politikai színvonala és marxista-leninista tudata, annál valószínűbbek a bajok és kudarcok a munkában …* Sztálin. A leninizmus kérdései. Id. kiad. 704. old.*

Mi nem akarjuk, hogy munkánkban bajok és kudarcok mutatkozzanak, s ezért tűzzük napirendre Pártunk elméleti színvonalának emelését. A pártoktatással mi sokkal többet foglalkoztunk, mint a demokrácia többi pártja együttvéve. Több mint 120 000 elvtársunk végzett különböző pártiskolákat vagy szemináriumokat. Ennek a számnak hatását azonban lerontja az, hogy az iskolátvégzettek zöme csak háromhetes vagy rövidebb tanfolyamot végzett. De a 120 000-es szám azt is jelenti, hogy tagjaink öthatoda semmiféle rendszeres elméleti oktatásban nem részesült. Ha ehhez hozzávesszük, hogy tagjaink több mint 90%-a a felszabadulás óta lépett be hozzánk, akkor mutatkozik csak meg a maga nagyságában az előttünk álló feladat.

Amellett új tények jelentkeznek, amelyek egyenesen azzal fenyegetnek, hogy Pártunk marxista-leninista színvonala a közeljövőben még csökkenni fog. A szociáldemokrata jobboldal leleplezése megérttette a szociáldemokrata elvtársakkal, hogy milyen megengedhetetlen fényűzés a két egymással versengő munkáspárt, hogy a versengésből milyen felmérhetetlen kár háramlik nemcsak a dolgozókra, hanem az egész magyar demokráciára is. Ennek a felismerésnek a nyomán elemi erővel tört ki az egységes munkáspárt követelése és tízezrével jelentkeztek Pártunkban a szociáldemokrata elvtársak. Átmenetileg bezártuk a Párt kapuit, de sok tízezren dörömbölnek rajta s türelmetlenül követelik a bebocsátást. A két párt egyesülése lényegében a Szociáldemokrata Párt 36. kongresszusával már elhatározott dolog. Az egyesülés elméleti alapja — mint ahogy ezt a vezető szociáldemokrata elvtársak is hangoztatják — csak a marxizmus-leninizmus lehet. Néhány hónapon belül tehát az egységes pártban százezrével lesznek olyan volt szociáldemokrata elvtársak, akik joggal követelik meg tőlünk, hogy a lenini-sztálini elmélettel megismertessük őket.

De ez csak az előttünk álló feladatok egy része. A szociáldemokrata elvtársakon kívül irányt vett Pártunkra a középparasztság és az értelmiség. Egy olyan csonka kis megyében, mint Zemplén, a tagzárlatot megelőző hónapokban ötezer kisgazda, tanító, jegyző, orvos lépett be Pártunkba. S országszerte azt tapasztaljuk, hogy az eddig pártonkívüli tömegek türelmetlenül állanak Pártunk sorompói előtt s várják bebocsátásukat. Ezeket a paraszti, értelmiségi rétegeket nem a marxi-lenini elmélet megismerése hozza felénk, hanem az a meggyőződés, amely háromesztendős megfigyelés és tapasztalat alapján alakult ki bennük, hogy Pártunk képviseli legjobban, legkövetkezetesebben, legbecsületesebben és legeredményesebben a magyar dolgozó nép ügyét. Ezek a parasztok és értelmiségiek nemcsak Pártunk iránt érzett rokonszenvüket hozzák magukkal, hanem a legkülönbözőbb előítéleteket, tévhiteket is. Ha nem készülünk fel idejekorán és nem gondoskodunk róla, hogy a legközelebbi hetekben és hónapokban hozzánk özönlő százezrek legalább a minimális elméleti oktatásban és átnevelésben részesüljenek, úgy elkerülhetetlenné válik, hogy Pártunk amúgy sem magas elméleti színvonala lesüllyed, elsekélyesedik, felhígul.

Ha pedig csökken Pártunk elméleti színvonala, akkor csak csökkentett mértékben tudunk megfelelni azoknak a feladatoknak, amelyek megoldását joggal várja tőlünk, a demokrácia vezető pártjától, a magyar nép. S mert mi nem csökkenteni, ellenkezőleg: fokozni akarjuk teljesítményeinket, napirendre kell tűznünk és Pártunk figyelmének központjába kell állítanunk az elméleti színvonal emelésének kérdését.

Pártunk Politikai Bizottsága megvitatta ezeket a kérdéseket. Megállapította, hogy az elméleti munka terén komoly hiányok és mulasztások mutatkoznak. Maga a Politikai Bizottság sem foglalkozott még eddig marxista-leninista szemszögből a magyar demokrácia fejlődésének problémáival és a népi demokrácia kérdéseivel. Ennek következtében Pártunk soraiban, sőt magában a Politikai Bizottságban is helytelen nézetek jutottak kifejezésre a népi demokrácia lényegéről. Kétségbevonták, hogy a népi demokrácia a legfontosabb szakasz a szocializmus építése útján. Vitatták, hogy a demokrácia intézkedései, az államosítás és állami ellenőrzés hazánk gazdasági szerkezetében minőségi változásokat hozott létre. A Politikai Bizottság megállapította, hogy az elméleti munka elhanyagolása azzal a veszedelemmel fenyegeti Pártunkat, hogy az elméleti problémák feldolgozásának hiányában komoly politikai hibákat követhet el. Ezért a Párt vezető teoretikusainak bevonásával egy állandó bizottság létesítését határozta el demokráciánk problémáinak marxista-leninista feldolgozására, az elméleti munka ellenőrzésére, az ellenséges „teóriák” leleplezésére.

A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja tudvalevőleg az elméleti munka fokozott ellenőrzését és korrigálását úgyszólván abban a pillanatban az egész vonalon felvetette, amikor a háború megszűnt. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Politikai Bizottsága egy sor konkrét esetben részletes bírálatnak vetette alá a szovjet irodalom, filozófia, színház, mozi, zene termékeit, kimutatta hibáikat és megjelölte azokat az irányokat, amelyeket a szocialista társadalom fejlődése a kultúrától megkövetel. Itt az ideje, hogy mi, magyar kommunisták is hozzáfogjunk saját területünkön elméleti színvonalunk megjavításához.

Ebbe a munkába be kell állítanunk napisajtónkat is. A Szovjetunió valamennyi napilapja teljes egészében közli a Politikai Bizottság egy-egy nagyterjedelmű elméleti vonatkozású határozatát. Nekünk sem kell félnünk attól, hogy a Szabad Nép vasárnapi számában rendszeresen foglalkozzunk egy-egy aktuális elméleti kérdéssel. Minden tapasztalatunk azt mutatja, hogy nagy az érdeklődés az elméleti kérdések iránt és Pártunk fejlődése parancsolóan megköveteli, hogy ezt az érdeklődést a legjobban elégítsük ki.

Ezzel kapcsolatban a Társadalmi Szemlének, Pártunk tudományos folyóiratának fokozottan kell rátérni arra, hogy az eddigi, főleg információs anyag helyett elméleti cikkeket hozzon. Vesse bírálat alá elsősorban azokat a műveket, amelyek marxista igényekkel lépnek fel s amelyek, bár elvtársainktól származnak, nem egyszer súlyos elméleti hibákat tartalmaznak.

A pártoktatás új feladatainak megoldására át fogjuk szervezni és ki fogjuk bővíteni pártiskoláinkat. Felülvizsgáljuk és átdolgozzuk az iskolák tananyagát és programját. A tananyag jelentékeny része elavult, nem eléggé alkalmazták a magyar demokrácia viszonyaira, gyakran hevenyészettek és ami a legsúlyosabb: marxista szempontból is nem egyszer kifogás alá esnek. Ki kell dolgozni az önképzés eredményesebb módjait, mert az eddigiek nem kielégítőek.

Ezzel kapcsolatban át kell szerveznünk az elméleti könyvek kiadásait is. Pártunk elméleti színvonalának emelését az is hátráltatja, hogy a szocializmus klasszikusainak művei vagy nincsenek lefordítva vagy kifogytak. Lenin és Sztálin munkáinak legtöbbje ismeretlen a csak magyarul tudó olvasók előtt.

A legdöntőbb azonban, hogy elvtársaink tudják: Pártunk mostani fejlődése fokán a marxi-lenini-sztálini elmélet elsajátítása és az elméleti színvonal emelése vált a legfontosabb feladattá. Pártunk eddigi fölényét, sikereit és tekintélyét elsősorban annak köszönhette, hogy működését a kommunista elmélet fűtötte és irányította. Ha nem tudjuk ezt az elméleti színvonalat emelni, akkor megtorpanunk, fejlődésünk megakad, komoly hibákat fogunk elkövetni. S mert azt akarjuk, hogy Pártunk továbbra is az élen járjon, hogy az eddiginél fokozottabban szolgálja a magyar nép boldogulásának, felemelkedésének ügyét, elméletünket, ezt a biztos iránytűt fejlesztenünk kell. Ez most az a lenini láncszem, amelyet teljes erővel kell megragadnunk.

(Megjelent a „Szabad Nép” 1948 március 7-i számában.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

4

Zárszó

Kedves Elvtársak!

Körülbelül harminc hozzászóló volt és amennyire meg tudtam állapítani, egyetértenek azzal a vonallal, amelyet itt a Politikai Bizottság megbízásából a konferencia elé terjesztettem, úgyhogy különös vitapontokra való válaszolásnak a szükségessége nem forog fenn. Ellenben felmerült egy csomó új szempont, vagy olyan kérdés, amit mi még nem világítottunk meg eléggé és ezért ezekre részben a hozzászólók sorrendjében válaszolok.

Mindjárt azzal kezdem, amiről Dögei elvtársunk, mint utolsó felszólaló beszélt, és amit Simó elvtárs Csanádból, mint első felszólaló ugyancsak megpendített: ez a panaszkodási láz. Való, hogy a demokráciában rengeteget panaszkodnak. Ezt magam is gyakran tapasztalom. Kimegyek pl. a piacra, észrevesz az egyik elárusítónő, örömében összecsapja a kezét és elkezd kiabálni: „Asszonyok, asszonyok, itt van Rákosi elvtárs, gyertek, panaszkodjatok!” (Derültség.) Az asszonyok körém gyűlnek és azt mondom: „Hátha nem is panaszkodni akarnak, hanem dicsekedni.” Erre elnevették magukat és senki sem panaszkodott. (Derültség, taps.)

Kedves Elvtársak, a panaszkodásnak csakúgy, mint a suttogó propagandának szerepe van a demokrácia és a reakció harcában. A reakció a panaszkodáson keresztül akarja fokozni az elégedetlenséget, vagy a panaszkodásokon keresztül akarja elmosni, elkenni azt a tényt, hogy a demokráciának igenis, nagy sikerei vannak. Erre nézve éppen Simó elvtárs mondotta, hogy amikor felvették ezzel a panaszkodási lázzal a harcot, egyszerre szinte dicsekvési lázba csaptak át. Beszélt egy nem kommunista újgazdának a leveléről, aki leírta, hogy életében először él végre emberi módon. Hasonló levelet írhatna lényegében a 700 000 újgazda és földhöz juttatott igen jelentékeny része is. Ahol az emberek alap nélkül panaszkodnak, ott meg kell nekik magyarázni, hogy a panaszkodásnak is legyen már határa. Mi is a demokrácia pozitív oldalaira fektessük a súlyt annál is inkább, mert kezd lenni már elég eldicsekedni valónk is.

Bencze elvtárs felhívta figyelmünket arra, hogy Zemplén megyében, Kossuth megyéjében a Párt sikerének jelentékeny részét annak köszönheti, hogy meg tudta nyerni a pártfunkciók számára a tekintélyes középparasztokat. Azt hiszem, Elvtársaim, ezt a jó szokást nemcsak Zemplén megyében, de az egész országban el kell terjeszteni. Mi már két esztendő óta kérjük az elvtársakat, hogy vigyázzanak arra, hogy a Kommunista Párt a rendes, megbecsült, dolgozó emberek pártja legyen. Természetes, hogy rendes, megbecsült, tekintélyes dolgozó emberek a faluban nagyon gyakran a középparasztok között vannak. Le kell gyűrni azt a régi világból való, kissé szektáriánus elképzelést, hogy a Kommunista Párt tulajdonképpen a teljesen elesett, földhözragadt, szegény emberek pártja. Ez a beállítottság akadályozza, hogy megnyerjük magunknak azokat a középparasztokat, akik egyébként helyesnek, jónak látják Pártunkat és szívesen belépnének hozzánk, ha nem ütköznének ebbe a szektáriánus, szűkre szabott szellembe. Minden megyebizottságunk figyelmébe ajánlom, tanulmányozzák a zemplénmegyei módszereket.

Köböl elvtárs felhívta a figyelmünket arra, hogy most, amikor a szociáldemokrata balszárny támadásba ment át és a szociáldemokrata jobbszárny érzi, hogy kezd talajt veszíteni, hirtelen színt változtat, mint a kaméleon és helyenként szélsőbaloldali húrokat penget. Ez nem új taktika náluk és vigyázni kell, hogy senki be ne dőljön nekik. Mi már ezt ismerjük, láttuk az utolsó három évben néhányszor. Minket meg nem tévesztenek, de nem felejtjük el azokat a szeptemberi napokat, amikor a szociáldemokrata jobboldal nyíltan színt vallott és a magyar reakció szélső jobboldalát képezte. Meg kell szűnni annak a helyzetnek, hogy a magyar reakció a Szociáldemokrata Párt jobbszárnyában lássa reménységét és időnként előharcosát.

Balogh elvtárs felvetette azt a kérdést, hogy a taggyűlésekre engedjük be a pártonkívülieket. Kedves Elvtársaim! Én ezt a javaslatot üdvözlöm és helyesnek tartom. Különösen a falun rendkívül fontos, hogy a kommunisták taggyűléseikre is engedjék be a pártonkívülieket. Előfordulhatnak nagy ritkán kényes kérdések, amik csak a pártot illetik, ilyenkor zárt taggyűlést lehet tartani. Ilyen egy esztendőben ritkán lesz, nem minden hónapban; a többinél pedig jöjjenek oda a pártonkívüliek. Ez emelni fogja a Párt tömegbefolyását, hozzászoktatja a pártonkívülieket vagy a többi párt embereit, hogy a Kommunista Párt politikai taggyűlésén keresztül tanulják meg megismerni az ország kérdéseit. Azonkívül eltűnik az a sértődöttség, ami néha a falun tapasztalható amiatt, hogy a kommunisták nehezen engedik magukhoz a többieket. Ez a javaslat megszívlelésre méltó: el kell fogadni.

Sós elvtárs beszélt arról, hogy hiba volna az egyházat a reakcióval azonosítani. Én ezzel teljesen egyetértek. Nekünk tucatszámra vannak írott bizonyítékaink arról, hogy a demokratikus alsó papság igen jelentékeny része egyáltalán nem ért egyet azzal a reakciós vonallal, amit mondjuk Mindszenty visz. A mi Pártunk fiatal és még gyakran szélsőségekben dolgozik, vigyázzon arra, hogy egyik szélsőségből a másikba ne essen. A soproni elvtársakról például a szomszéd megyék azt állítják, hogy náluk a Kommunista Párt kezd már vallásos egyesületté alakulni.

Én ezt így nem tudom ellenőrizni, a soproni elvtársak mindenesetre nézzék meg, hogy meddig mentek e téren. Másrészről azonban vigyázzunk, hogy most, mikor a Központi Vezetőség napirendre tűzi a demokrácia és az egyház kérdésének rendezését, nehogy az elvtársak hirtelen valami általános egyházellenes rohamot kezdjenek, mint ahogy egyik-másik elvtársnak a felszólalásából ez kicsendül. Szóval: ne essünk szélsőségekbe, hanem az eddigi helyes vonalat folytassuk.

Hidasi elvtárs Kispestről jó önkritikával azt mondotta, hogy hiba volt részünkről, hogy a munkában kizárólag csak a szociáldemokratákra vettünk irányt. Az ő gyakorlatukban előfordult, hogy amikor a kispesti, egyébként szélsőjobboldali szociáldemokratákkal nem tudtak boldogulni, akkor előbb meggyőzték a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front többi pártját. Amikor így elszigetelték a jobboldali szociáldemokratákat, akkor azok is beadták a derekukat. Ehhez csak azt akarom mondani, hogy ez, sajnos, országos méretben is előfordul, valahányszor a Szociáldemokrata Párt vezetősége a jobboldal befolyása alá kerül. Amikor például a Pfeiffer-féle félfasiszta párt kiiktatásáról volt szó, kénytelenek voltunk ehhez a politikához folyamodni. Meggyőztük a Kisgazdapártot, a Parasztpártot, sőt még az ellenzéki Radikális Pártot is ennek a lépésnek a helyességéről és csak miután a Szociáldemokrata Párt látta, hogy egyedül maradt, akkor tudta saját kebelén belül a jobboldali ellenállást, a Pfeiffer-barátok ellenállását legyűrni. Egyébként a kilenc kommunista párt lengyelországi tanácskozásán más pártok is szóvátették, hogy ismételten előfordult, hogy a Szociáldemokrata Párt jobbszárnya náluk is a reakció élcsapata. Sok tekintetben nálunk ma is még ez a helyzet.

Moravecz elvtárs a XIII. kerületből szóvátette, hogy a hároméves tervet nagyon sok üzem nem veszi komolyan. Sajnos, ez így van. Még mindig nincs meg az a lendület, ami nélkül a hároméves tervet nem fogjuk tudni pontosan és eredményesen végrehajtani.

Szerencsére nemcsak ilyen negatív jelenségek vannak, hanem pozitív jelenségek is. Ma pl. megjelentek itt a pécsi Meszhart bányászainak képviselői és közölték velünk, hogy ők a hároméves tervben megszabott mennyiségen felül az első öt hónapban 363 ezer mázsa elsőrendű szenet termeltek. (Nagy taps.) Azt is bejelentették ezek a bányászok és bányamérnökök, hogy ők fokozni tudják a hároméves tervben előírt követelményeket és vállalkoztak arra, hogy a hároméves terv termelését két és fél esztendő alatt el fogják érni. (Zúgó taps.) A Meszhart derék bányászai most felhívással fordulnak a többi bányavidékhez és ipari munkáshoz, hogy kövessék példájukat. Biztos, hogy az ilyen példa sok követőre fog akadni, mert hiszen derék, öntudatos, hazafias munkások nemcsak a Meszhartnál, de szerte az országban szép számmal vannak.

Jóború elvtársnő felhívta figyelmünket a nőmozgalom hiányosságaira és sikereire is. Elvtársaim, nekem régi szokásom szervezeteink erejét azon mérni, hogy mennyi nő vesz részt a munkában. Ebből a szempontból, ha végignézünk ezen a pártkonferencián, meg kell állapítanom, hogy bizony gyengécske. Itt csupa férfi van jelen, a nők talán három vagy négy százalékot képviselnek. Ez nem felel meg a Párt összetételének, ahol a nők tudvalevőleg most már 25 százalékon felül vannak és még kevésbbé a dolgozók összetételének. Ezen változtatni kell. Ha nálunk a központi vezetőségben négy elvtársnő van, akkor egy ilyen pártkonferencián a jelenlevőknek legalább 15—20 százaléka nő kellene hogy legyen. (Nagy taps.) Ezen az sem változtat, hogy a jelenlevők nem küldöttek, hanem pártfunkcionáriusok. Úgy látszik, van egy titkos összeesküvés, ami a pártfunkcionáriusok közül lehetőleg kiszorítja a nőket. Ezen feltétlenül változtatni kell. (Nagy taps.)

Helyeslem Jóború elvtársnőnek azt a követelését, hogy a MNDSz-ben és egyéb nem pártszerű nőszervezetekben, tekintélyes kispolgári asszonyoknak juttassunk szerepet. Ez ugyanaz a kérdés, mint falun a középparasztoknak a kérdése. Munkásasszonyokat a mi viszonyaink mellett a kispolgári nők még nem szívesen fogadnak el vezetőül és megfordítva: rendes, demokratikus kispolgári asszonyoknak sokkal nagyobb a hatása, ha meg tudjuk őket nyerni a MNDSz-ben.

Molnár elvtárs Biharból megdicséri a sarkadi földművesszövetkezetet és teljes joggal. Úgy látszik, hogy ez a szövetkezet nagyon jó munkát végez. Meg lehet állapítani, hogy majdnem minden megyében van egy-két ilyen jó termelőszövetkezet, amelyik rendes, sikeres munkát végez. Én már felvetettem azt a gondolatot, hogy az ilyen termelőszövetkezet ismertesse a munkamódszerét. Írja meg őszintén és szépítés nélkül, hogy hogyan kezdték a munkát, mennyi volt a vagyona, milyenek voltak a bajok és hogy győzték le őket. Azt se tagadják el, ha néha lopás vagy más baj történt, vagy hogyha a lusták lopták a napot. A többi újgazda, aki töri magát és keresi a boldogulás útját, megérti belőle, hogy itt nem valami rózsaszínűre festett elbeszélésről van szó, hanem a sarkadi újgazdák merész küzdelméről és szövetkezeti életük eredményéről. Meg vagyok győződve róla, hogy az ilyen lenyomtatott történetből a többi újgazda is sokat fog tanulni.

Mi, mint Kommunista Párt, teljes erővel támogatni fogjuk Molnár elvtársat abban, hogy a szövetkezetekben levő korrupt elemek és tolvajok börtönbe kerüljenek még akkor is, hogyha kommunista párttagsági könyv van a zsebükben. (Nagy taps.) A szövetkezeti mozgalom olyan fontos és nagyjelentőségű, hogy csírájában el kell fojtani benne minden korrupciót. Egyetlen korrupciós eset egy egész megyében rossz hírbe hozza a szövetkezeti eszmét. Ezért ezen a téren vaskézzel kell fellépni.

Mi, kommunisták, nem vagyunk soviniszták, de pacifisták sem vagyunk. A kommunisták és a szocialisták már akkor sem voltak pacifisták, mikor még az elméletük kidolgozásának kezdetén voltak. Aki a marxizmus fejlődését ismeri, az tudja, hogy Marx is, de főleg Engels mennyit foglalkozott a katonai tudományokkal. Nem véletlenség, hogy Engelst „tábornoknak” nevezték egymás között ismerősei. Mi tudjuk, hogy az erős demokráciának, az erős népi demokráciának csak használ, ha erős, öntudatos, demokratikus hadserege is van. (Lelkes taps.)

Ezen a téren egyébként nem vagyunk egyedül. Látom, hogy az olasz testvérpárt kongresszusán felmerült ez a kérdés. Amikor híre járt, hogy az amerikaiak tengerészgyalogságot szándékoznak Olaszországban partraszállítani, Sforza külügyminiszter azt mondotta, hogy ebben az esetben nem tehet semmit. Erre a kommunisták nyugodtan azt válaszolták: nekünk még megvannak a mi nagyszerű partizánjaink, akik nem ijedtek meg Hitler bandáitól és nem ijednek meg semmiféle más partraszálló katonaságtól. (Viharos taps.) A magyar kommunista tehát legyen tudatában a hadsereg jelentőségének és gondoskodjon arról, hogy oda a munkások, a parasztok legöntudatosabb, legfegyelmezettebb, legegészségesebb és legfejlődőképesebb fiai kerüljenek be.

Nagy elvtárs, szatmármegyei titkárunk szóvátette az árvízzel kapcsolatban a kommunisták magatartását. Mi nagy örömmel értesültünk róla, hogy az árvízi mentési munkálatoknál a hősi önfeláldozás és példaadás terén mindenütt elsősorban a kommunisták, köztük a Kommunista Párt titkárai és egyéb funkcionáriusai jártak elől. Ez így helyes, ennek így is kell mindig lennie. A kommunista ne csak a politikában, ne csak a munkában járjon elől, hanem mindenütt, ahol a népnek, a közösségnek segítségre van szüksége. Ezért üdvözöljük ebből az alkalomból a szatmármegyei árvízsújtotta területek kommunistáit, akik mind a mai napig hősiesen és példaadóan viszik az árvízzel szemben a harcot. (Hosszantartó lelkes taps.)

Molnár elvtárs felvetette azt a kérdést is, hogy kinek a befolyása alá kerül az újgazda. Ez nagyon fontos kérdés. Mi 1945-ben abba a hibába estünk, hogy azt hittük, hogy abból a körülményből, hogy a Kommunista Pártnak volt döntő szerepe a földreform kivívásában és megvalósításában, magától adódik, hogy az újgazdák ránk fognak szavazni. A 45-ös választásokon kiderült, hogy ez tévedés volt. Azóta megtanultuk, amit Sztálin elvtársunk mindig tanított, hogy a legjobb politika, a legjobb utasítás magában véve nem segít, ha azt szakadatlan, szívós aprómunkával, a helyi viszonyokra való alkalmazással alá nem támasztjuk.

Az újgazda annak a befolyása alá fog kerülni, aki többet tesz érdekében. Magától, mint ahogy a víz folyik, az újgazda nem jön a Kommunista Párthoz. Az újgazdát szakadatlan és állandó törődéssel, munkával, segítéssel kell meggyőzni arról, hogy a Kommunista Pártban van a helye. A választások tapasztalata azt mutatta, hogy a falujárás és az aprómunka száz más fajtája ezen a téren jelentékeny eredményeket hozott. A dunántúli szavazataink emelkedése — majdnem százezer szavazatról van szó — elsősorban azoknak az újgazdáknak köszönhető, akik 1945-ben még nem szavaztak ránk, de 1945-től 1947-ig megtanulták a kommunista aprómunkából, hogy mi vagyunk az ő pártjuk. A kérdést, hogy kinek a befolyása alá kerül az újgazda, mi úgy válaszoljuk meg, hogy aki többet tesz érte. És mi fogunk érte többet tenni! (Viharos taps.)

Az Elvtársak aránylag keveset beszéltek itt a még megmaradt reakcióról. Az volt az érzésem, hogy talán túlságosan sikerült meggyőznöm a konferenciát arról, hogy a reakció meg van verve. Ezért szeretném figyelmükbe ajánlani Leninnek azt a tanítását, hogy a megvert ellenség, amikor rájött arra, hogy mit veszített, megtízszerezi erejét és úgy fog ellentámadásba menni. Mi tehát ne felejtsük el ezt, ne bízzuk el magunkat. Tartsuk mindig szem előtt, hogy olyan ellenséggel állunk szemben, amely évszázadokon keresztül minden vereséget kihevert és most, hogy a földre terítettük, még rendkívül komoly itthoni és még komolyabb nemzetközi tartalékai vannak. Ezért tehát ugyanakkor, amikor az Elvtársak azzal a tudattal mennek haza, hogy a Kommunista Párt végre kezdi betölteni a magyar népi demokrácián belül azt a történelmi szerepet, amit előtte Bulgáriában, Lengyelországban a többi Kommunista Párt már betölt, ugyanakkor legyenek tudatában annak is, hogy van még munka előttük éppen elég.

Végül Gerő elvtársnak egy megállapítására akarok visszatérni. Gerő elvtárs nagyon helyesen annak fejében, hogy az ország most kezd a dolgozó népé lenni, új alapokon nyugvó munkafegyelmet követel. Teljesen igaza van. Ez az egyik hatalmas erő, amelyik gazdasági területen képes most előrevinni a magyar demokráciát.

Az Elvtársak emlékezzenek vissza az 1945-ös esztendő tavaszára, amikor élelem és fizetés nélkül, rongyosan és életveszélyek között a magyar munkásság és a magyar parasztság is példátlan lelkesedéssel fogott neki az újjáépítésnek. Mi volt ennek a lelkesedésnek a hajtóereje? A munkásoknak az a meggyőződése, hogy maguknak építik az országot, az újgazdáknak az a tudata, hogy végre kezükbe került az évszázadok óta áhított föld, az a tudat, hogy magunknak építjük az országot. Ez a felismerés 1946-ban és talán 1947 elején is a reakciós ellentámadások folyamán kissé elhomályosult, a háttérbe szorult. Most az a feladatunk, hogy — az új viszonyok között most már nem mint jövő reménységet, hanem a demokrácia gazdasági és politikai tényleges megerősödésének alapján — újra szítsuk fel ennek a munkalelkesedésnek a tüzét. Gondoskodjunk róla, hogy ennek a lelkesedésnek egyik eredménye a munkafegyelem megerősödése legyen.

És ezzel be is fejezem, Elvtársaim. Remélem, hogy ennek a konferenciának a célját, azt a tudatot, hogy a népi demokráciával egyben a szocializmust is építjük, az Elvtársak magukévá tették, elterjesztik a Pártban, a dolgozó nép között. Ezzel új erőforrást nyitnak meg, olyan erőforrást, mely újabb, nagyobb győzelmekre, demokráciánk és benne Pártunk hatalmas erősödésére fog vezetni.

(A hallgatóság helyéről felállva, sokáig tapsol és éljenzi Rákosi elvtársat.)

(Beszámoló és zárszó a MKP funkcionáriusainak értekezletén, 1948 január 10-én.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!