(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
3
A demokrácia gazdasági megerősödésével gondoskodnunk kell a dolgozók életszínvonalának emeléséről. A dolgozók életszínvonalának emeléséhez hozzátartozik szociálpolitikánk nagyarányú fejlesztése, a munkásság egészségvédelmének és szociális biztonságának fokozása. Eddig sikerült jelentékeny részben megvalósítani a munkásság évtizedes szociálpolitikai programjának legtöbb követelését. De most tovább kell mennünk. Az eddiginél sokkal nagyobb arányban kell megvalósítani például a dolgozók üdültetését, gyermekeik állami segítséggel történő nyaraltatását. A balatoni üdülőket, a Mátra és Mecsek, valamint a budai hegyek üdülőhelyeit és más gyógy- és üdülőhelyeket elsősorban erre a célra kell felhasználni. (Nagy taps.) Irányt kell venni arra, hogy a dolgozók lakásviszonyai gyökeresen megjavuljanak, hogy a nyomornegyedek megszűnjenek s hogy az állami, községi lakásépítési akciókhoz szükséges anyagi alapokat biztosítsuk. Végül a termelőerők fejlesztése, a tervgazdálkodás és a kapitalista elemek kiszorításának útján teljesen likvidálni kell a még meglevő munkanélküliséget.
Napirendre kell tűznünk a demokratikus néphadsereg kiépítését és korszerű felszerelését. (Nagy taps.) Az új magyar honvédségből természetesen ki kell irtani a régi hadsereg népellenes szellemét. A katonai kiképzést az állampolgári neveléssel kell összekötni. A honvédséget a demokrácia iskolájává kell fejleszteni.
A honvédség tiszti kádereit elsősorban az új, demokratikus elemekből, a munkásokból és parasztokból kell venni. (Nagy taps.)
A magyar demokrácia megszilárdulása lehetővé teszi, hogy a köznevelés terén az eddiginél gyorsabb léptekkel haladjunk. Meg kell szüntetni végre a vagyonos osztályok műveltségi monopóliumát és az általános műveltség, a szaktudás, a haladó nemzeti és emberi kultúra kincseit hozzáférhetővé kell tenni a dolgozó nép legszélesebb rétegei számára. (Nagy taps.) Különösen lehetővé kell tenni, hogy a dolgozók iskoláinak széleskörű kiépítése útján a dolgozók a termelőmunka megszakítása nélkül közép- és főiskolai végzettséghez jussanak. (Taps.)
Ezzel kapcsolatban, tisztelt Kongresszus, engedjék meg, hogy ismertessem az iskolák államosításának és ami ezzel egybefügg, a demokrácia és az egyház viszonya rendezésének kérdését. A szocialista nem a vallás, hanem a kapitalizmus ellen küzd. Marx és Engels is élesen szembenálltak például annakidején Bismarck-nak, a német kancellárnak a katolikus egyház ellen folytatott, úgynevezett kultúrharcával. Kimutatták, hogy Bismarck az egész kultúrharcot azért provokálta, hogy az öntudatra ébredő német munkástömegek figyelmét elterelje a szocializmusról. A vallásos munkásokról Lenin azt mondotta negyven évvel ezelőtt: „Minden munkást, aki Istenbe vetett hitét megtartotta, nemcsak be kell engednünk a Szociáldemokrata Pártba, hanem fokozottabb erővel be is kell vonnunk. Feltétlenül ellenezzük, hogy ezeket a munkásokat vallásos meggyőződésükben csak a legkevésbé is megbántsák. Mi azért vonjuk be ezeket az embereket a Pártba, hogy programunk szellemében neveljük őket.” Hasonlóképpen nyilatkozott Lenin a Pártba belépő papokról is.
Mi ennek a marxista-leninista szellemnek megfelelően nyúltunk a vallás kérdéseihez, felszabadulásunk első pillanatától kezdve. Minden tárgyilagos ember egyetért velünk abban, hogy mi 1945 tavaszán, minden ellenállás nélkül végrehajthattuk volna az állam és az egyház szétválasztását és azokat az intézkedéseket, amelyeket a nyugati demokráciák előttünk évtizedekkel vagy egy-két évszázaddal már előbb megtettek. Mi nem éltünk ezzel az alkalommal akkor, mert előre láttuk, hogy a demokrácia egészséges fejlődése során eljön az idő, amikor a magyar nép zöme e kérdések rendezését politikai érettségének eredményeképpen maga fogja követelni. Addig is mi gondosan vigyáztunk nemcsak arra, hogy a nép vallásos érzését ne sértsük, hanem mindenütt segítő kezet nyújtottunk az egyházak talpraállításához is. Az egyházak százezer holdjait a földreform elvette ugyan, ez az intézkedés azonban nem a vallás, hanem a nagybirtok ellen irányult. Ennek demonstrálására történt gondoskodás arról, hogy a földreformból a szegény papok is részt kapjanak, ami a földreformban érintett községek egy harmadában meg is történt.
A rombadőlt templomok építését a Kommunista Párt kezdte meg. Az első köszönőlevél, amelyet ezért kaptunk, az esztergomi bazilika helyreállításával kapcsolatban Drahos vikáriustól érkezett. A püspökök, kanonokok gazdasági ellátását — amely a földreform következtében megnehezült — a demokrácia bőkezűen magára vállalta.
Egyetlen vallásos intézmény meg nem szűnt azért, mert a demokrácia megvonta volna tőle az anyagi támogatását. És ezt a politikát változatlanul folytattuk mind a mai napig.
Május elsejére több mint 270 egyházközségnek juttattunk harangbronzot. Még csak egy hónapja, hogy magam jártam közben a pálosok templomának kijavításáért. Hozzám fordultak a Bazilika újjáépítői és nem múlik el hét, hogy Pártunkhoz valamely egyházközség segítségért ne fordulna.
Ennek a mi helyes politikánknak az eredménye volt, hogy a magyar nép vallásos rétegei egyre nagyobb megértéssel fordulnak a demokrácia felé. Egyre kevésbbé hisznek azoknak a rágalmaknak, melyeket a 25 éves népellenes Horthy-uralom terjesztett Pártunkról. Egyre többen látják, hogy a demokrácia útja helyes, hogy ez az út a dolgozó nép talpraállítására, megsegítésére és boldogulására vezet. Ennek a felismerésnek a hatása alatt a protestáns egyházakban megindult az az egységes folyamat, mely követeli, hogy az egyház álljon be a demokrácia építő erői közé. Hogy az egyházak nálunk miért álltak ellenségesen a demokráciával szemben, arra legyen szabad a legilletékesebbnek, Ravasz László református püspöknek a megállapítását idéznem:
„Az egyház — mondotta Ravasz László — százados fejlődése során az uralkodó osztály társadalmával összenőtt, viszont a szociális forradalom az uralkodó osztály keretein kívül támadt. Ennélfogva az egyház és a szocialista forradalom kölcsönösen ellenségnek tartották egymást. Az a nagy szociális forradalom, amely most átalakítja Magyarországot és lassanként átalakítja az egész világot, elsöpörte a megelőző államrendet, annak az osztálynak uralmával együtt, amelyen ez a rend felépült, sőt pelyvaként elsöpörte magát az illető osztályt is. Ilyen helyzetben kísértése az egyháznak, hogy azonosítsa magát a letűnt osztályuralommal és az új államrendben ellenséget lásson … Ha az egyházat megejti ez a kísértés, az a végzetes szerep vár rá, hogy átalakul egy illegális politikai párttá. A maga táborába gyűjti az elégedetlen és ellenzéki elemeket. A hozzá való tartozás nem a hitnek, hanem a politikának lesz az állásfoglalása.”
Azt hiszem, tisztelt Kongresszus, hogy Ravasz László püspöknek ezt a megállapítását minden további nélkül aláírhatjuk. A 25 esztendős Horthy-rezsim alatt — de hozzátehetjük, azelőtt is — az egyházak az uralkodó osztállyal össze voltak nőve és azt az egyházat, amely most a demokráciával nem fér össze, az a veszély fenyegeti, hogy illegális politikai párttá, a régi reakciós rend politikai pártjává alakul át. Ez az a kérdés, amelynek egészséges megoldása a református egyházzal most folyik és amelynek megoldására a demokrácia a katolikus egyházzal is tárgyalásokat javasolt. Bizonyos, hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldására az idő megérett. Bizonyos, hogy a katolikus vallásos tömegek zöme és vele az alsópapságnak a hívőkkel összenőtt része egyre sürgetőbben követeli ennek a kérdésnek a megoldását. Ugyanakkor azonban meg kell állapítani, hogy a megoldás — a demokrácia és az egyház viszonyának rendezése — ellen minden erővel szembeszáll a katolikus egyház főpapjainak jelentékeny része.
Ennek az ellenállásnak politikai és nem vallási okai vannak. A mi ellentétünk Mindszentyékkel szemben abból származik, hogy mi kiosztottuk 700 000 földnélküli között a grófok és püspökök földjét, ők pedig el szeretnék kergetni az újgazdákat, megint béreseket és zselléreket csinálnának belőlük s a földet visszaadnák Eszterházy hercegnek, meg önmaguknak is. Mi a gyárakat, bányákat átadtuk az államnak, ők a régi tőkéseknek szeretnék visszaadni. Mi védjük a népköztársaságot, ők meg a Habsburgokat sírják vissza. Mindszenty Horthy idejében fajvédő volt és a nyilasokat támogatta, most pedig a sváb volksbundistákat. Ezek érdekében még az amerikaiaknál és az angoloknál is közbelépett s minden követ megmozgatott azért, hogy ezek a svábok itt maradjanak és így földjük ne jusson a magyar nincstelenek kezére. Mindszenty, Shvoy és a többiek magasztalták Hitlert, Mussolinit, Horthyt, dicshimnuszokat zengtek Imrédyről vagy Hómahról, míg a demokráciáról, arról a hősi, áldozatos munkáról, melyet a paraszt, a munkás, az értelmiség hazánk újjáépítéséért kifejtett, egy jó szavuk nincs. Most tüntetnek, most buzdítanak ellenállásra, most fenyegetnek kiátkozással, de amikor az országot a németek és a nyilasok rabolták, amikor a büntetőszázadokban, muszokban és egyéb mozgó vesztőhelyeken százezrével gyilkolták az embereket, amikor tízezrével hajtották el a levente-gyerekeket, akkor ezek az urak helyeseltek vagy meglapultak. Helyeselt és meglapult Mindszenty is, aki utólag nem átallotta egy másik nyilassal történt személyi torzsalkodását nemzeti ellenállássá áthamisítani. S helyeselt az iskolák államosításának tíz évvel ezelőtt Pehm József plébános korában a mostani Mindszenty, amikor egyházi iskolák helyett Zalaegerszegen államiakat létesítettek. Persze Horthy reakciós államáról volt szó, nem a mostani népi demokrácia államáról.
Ez a magyar demokrácia ellentéte a klerikális reakcióval: politikai, nem vallási ellentét. Az egyház palástja mögé megbúvó reakció, hogy újra Ravasz László püspök szavaival éljek, „a maga táborába gyűjti az elégedetlen és ellenzéki embereket s a hozzá való tartozás nem a hitnek, hanem a politikának lesz az állásfoglalása”. És hozzátehetjük, a reakciós, népellenes politikának lesz az állásfoglalása. Ezt jegyezze meg jól magának minden demokratikus, jóhiszemű katolikus.
A magyar demokrácia nagy önmérséklettel tűrte Mindszentyék garázdálkodásait, tűrte abban a tudatban, hogy a dolgozó nép érdekében kifejtett jó és eredményes munkája lassan és biztosan mindenütt — a katolikus hívők között is — megérleli azokat a feltételeket, amelyek lehetetlenné teszik a reakció működését és megindítják azt a demokratizáló folyamatot, amely — ha vontatottan is, de — a protestáns egyházakban már megindult és amelynek jelei a katolikus hívők között is egyre inkább szaporodnak.
Mi ezt a türelmes politikát a jövőben is folytatni akarjuk, mert biztosiak vagyunk benne, hogy ennek a politikának az eredménye el nem maradhat, hogy a magyar nép minket fog követni, akik boldogulásán, nyugalmán fáradozunk s nem azokat, akik az ezerholdasokat, szolgabírákat, csendőröket akarják visszahozni. De hozzátehetjük, a demokrácia türelmének is van határa és aki ezt a határt átlépi s a demokrácia mértéktartását gyengeségnek magyarázza, az hamarosan tapasztalni fogja és nemcsak Pócspetrin, hogy aki a magyar dolgozó nép érdekei ellen vét, arra a demokrácia lesújt, még ha papi talárt visel is. (Viharos taps.)
A Mindszenty-féle reakciós politika eredményeképpen a felekezeti iskolákban tűrhetetlenné vált a helyzet. Egyre-másra kaptuk a jelentéseket, hogy nemcsak tanítókat, tanárokat, vagy papokat üldöznek a katolikus felekezeti iskolákban demokratikus meggyőződésük miatt, hanem a népi származású diákokat, a népi kollégiumok tanulóit, a munkások és parasztok gyermekeit is, akiket a demokrácia végre kultúrához juttatott. Ma már az a helyzet, hogy a római katolikus felekezeti iskolák jelentékeny részében inkább iskolakönyvek nélkül tanítanak, vagy előkeresik a régi horthysta rendszer népbutító, demokráciaellenes tankönyveit. Ezért maguk a felekezeti iskolák tanítói, tanárai is egyre fokozódó mértékben követelik: a demokratikus köztársaság — mely a felekezeti iskolák összes kiadását fedezi — védje meg őket a Mindszenty-féle reakcióval szemben. A magyar demokrácia ennek megfelelően napirendre tűzte az iskolák államosítását. (Taps.)
Ezt a rendszabályt, mint a demokrácia legtöbb intézkedését, az érdekelt felek meghallgatásával és lehetőleg kölcsönös megegyezés és engedékenység szellemében akarjuk végrehajtani. Ezért kezdett a kormány tárgyalásokat az egyházakkal. A tárgyalások első alapelve, hogy a vallásoktatás az államosított iskolákban is kötelező marad. Ezt azért kell aláhúzni, mert a reakció azt terjeszti, különösen az elmaradt falvakban, hogy az államosított iskolákban nem lesz vallásoktatás. Az államosítás alól kivételek az olyan történelmi múlttal bíró iskolák, mint például a reformátusoknál a pápai, debreceni, sárospataki kollégium. Hogy az egyházaknak módjuk legyen anyagilag átépülni, az állam 20 esztendeig vállalja anyagi támogatásukat. Ezek a megállapodás főbb pontjai és ezek mutatják, hogy a magyar demokrácia valóban a megegyezés és a kölcsönös megértés szellemében igyekszik eljárni.
Hozzátehetjük, hogy lényegében hasonló megállapodás történt az elmúlt napokban a Csehszlovák Köztársaság és az ottani római katolikus egyház között is. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert, ha a csehszlovák római katolikus egyház elfogadta, ez azt bizonyítja, hogy az ilyen megegyezésnek nincsenek vallási akadályai. Ha tehát nálunk a római katolikus egyház vezetői hallani sem akarnak erről a mindkét felet kielégítő megegyezésről, úgy ennek nem vallási okai, hanem politikai, reakciós okai vannak. (Taps.)
Ebben a kérdésben a magyar demokrácia nem engedhet. Felszabadulásunk negyedik esztendejében eljött az ideje annak, hogy gondoskodjunk arról, hogy a demokrácia iskoláiban ne reakciós, népellenes, a nagybirtokot és a Habsburg-királyság uralmát visszasíró szellem terpeszkedjen el, hanem a demokrácia friss, egészséges, a dolgozó nép jövőjét előkészítő és megalapozó szelleme. Az a szellem, melyet az iskolák államosításának első hirdetői, Kossuth, Petőfi, Táncsics és Eötvös József képviseltek s melyet mi, hű utódaik valóra is váltunk. (Taps.) Ez az iskolák államosítása körüli vitának a lényege. Innen, a Kongresszus tribünjéről kérek minden dolgozó magyart, minden öntudatos demokratát — különösen a falvak népét és az asszonyokat — hogy ne engedjék magukat a reakciós álhírektől, szólamoktól vagy vallásos érzületre való hivatkozástól megtéveszteni. Tekintsék az iskolák államosítását azon politika szerves részének, mely a dolgozó parasztnak adta a földet, mely az iparbárók gyárait államosította s amely minden téren becsületesen és eredménnyel védi sokat szenvedett, dolgos népünk érdekeit. Külön felhívom a kommunistákat, a szociáldemokratákat, a Magyar Dolgozók Pártjának minden egyes tagját, hogy e kérdésben megalkuvást, ingadozást nem ismerve, álljon az élen s járuljon hozzá, hogy a nép ellenségeit itt is megverjük. Aki ebben a kérdésben meglapul vagy ingadozik, aki most nem mer kiállani, annak nincs helye soraink között. (Nagy taps.)
(Beszámoló az Egyesülési Kongresszuson és válasz a felszólalásokra, 1948 június 13—14-én.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!