(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
1
Tisztelt Egyesülési Kongresszus! Kedves Elvtársak!
A két munkáspárt, a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt Kongresszusa örömteli lelkesedéssel tegnap elhatározta az egyesülést. Ebben a lelkesedésben osztozik nemcsak a magyar dolgozó nép, helyesli és velünk örvend világszerte a demokratikus haladás minden híve.
Ennek, a hazánk történetében korszakalkotó határozatnak megfelelően ma már együtt folytatjuk tárgyalásainkat, hogy közösen is kimondjuk a két testvérpárt egyesülését, hogy megvitassuk az új Párt problémáit, a Kongresszus előtt lévő programnyilatkozatot és a pártszervezeti szabályzatot.
E kérdésekkel kapcsolatban számot kell vetnünk a nemzetközi helyzettel, a magyar demokrácia gazdasági helyzetével, a magyar belpolitikai helyzettel, benne Pártunk, illetve az egyesült Magyar Dolgozók Pártjának kérdéseivel és az előttünk álló feladatokkal.
A nemzetközi politikában a második világháború után két tábor alakult ki.
A demokratikus tábor, élén a Szovjetunióval, a népi demokratikus államok és a haladás, nemzeti függetlenség és a béke minden híve világszerte.
Szemben áll vele az imperialista, demokrácia-ellenes tábor, élén a világuralomra törő amerikai imperializmussal, az angol, a francia imperialisták és a demokráciának, a társadalmi haladásnak az ellenségei.
Az amerikai imperializmus világuralmi törekvéseinek megvalósítására akarja felhasználni azt, hogy versenytársai a világháború során tönkrementek vagy legyengültek.
Az amerikai imperializmus világuralmi céljait szolgálja az annyit emlegetett Marshall-terv. Ez a terv — az amerikai hírverés szerint — egyedül a gazdasági nehézségekkel küzdő államok megsegítésére irányuló jótékonysági akció. Ennek az ellenkezője igaz. A Marshall-terv az amerikai tőke terjeszkedését szolgálja. A segély feltételei között első helyen szerepel, hogy a segély legalább 50%-át amerikai hajókon kell szállítani. Ez módot ad az amerikai hajósvállalatoknak, hogy monopolhelyzetüket kihasználva, felemeljék a szállítási díjtételeket s egyúttal angol és egyéb versenytársaikat a falhoz szorítsák. A segélyért a Marshall-tervben résztvevő államok kötelesek a gyártás, értékesítés titkaiba betekintést engedni. A segély bármely pillanatban megvonható, szóval zsarolásra használható. A Marshall-terv áruit és nyersanyagait csak azokba az államokba szabad exportálni, ahova az Egyesült Államok megengedi. A tervben résztvevő államoknak nem szabad újabb államosítást végrehajtani. A terv feltételei között szerepel bizonyos iparok fejlesztésének korlátozása. Például a terv értelmében Anglia köteles korlátozni az egyik legnagyobb angol ipart, a hajóépítést, hogy ezáltal az amerikai kereskedelmi flotta fölénye még jobban növekedjék. Olaszországnak például a műselyemgyártást kell korlátoznia.
A segélyben részesülő államoknak elsősorban olyan fogyasztási cikkeket és készárukat küld, amelyek tönkreteszik a „segélyezett” államok iparát vagy olyat, amit az Egyesült Államokban senki meg nem venne. Ennek megfelelően a segélyezett államok például hús helyett csak amerikai lóhúskonzervet kaphatnak, vagy olyan kávét, amelyet Brazíliában egyébként eltüzelnének. Nemrég hallottuk, hogy Ausztria nagymennyiségű szúnyoghálót, melltartót és hasonló értékes árut kapott. Mindezek következtében a Marshall-terv „áldásaiban” részesülő államok között egyre nagyobb az elégedetlenség és a kiábrándulás.
A háborús uszítás mögött elsősorban az amerikai nagytőkések és nagybirtokosok állanak, akik a második világháború vértengeréből nehéz dollármilliárdos hasznot merítettek. Az ő uszításuk hatására az amerikai szenátus egyre-másra szavazza meg az újabb hadikiadásokat, az újabb hadikiadás pedig újabb hadinyereség a trösztvezéreknek. A repülőgépiparnak például sikerült elérnie, hogy jövőre már háromszorannyi repülőgépet gyárt az amerikai hadseregnek, mint az idén. Természetes, hogy ezek az intézkedések az amerikai munkások, parasztok és nők között megfelelő ellenhatást váltanak ki, annál is inkább, mert a hadsereg felszerelése természetesen a polgári lakosság életszínvonalának rovására megy és inflációs jelenségeket, drágulást okoz.
Az árak emelkedésére a munkások sztrájkokkal válaszolnak és ezért az Egyesült Államokban egymást érik a nagy sztrájkok. Aki az amerikai lapokat olvassa, meglepődik, hogy mennyire mindennapos bennük az olyan fénykép, amelyen a rendőrök munkásokat vernek, taposnak rajtuk, könnyeztető gázzal vagy gumibotokkal lépnek fel a sztrájkolok ellen, belelovagolnak a munkástömegekbe és a mi reakciósaink által oly nagyratartott amerikai demokrácia egyéb eszközeivel igyekeznek letörni a sztrájkokat.
Az amerikai demokrácia természetesen nem nézi tétlenül a reakció garázdálkodását, a szakszervezetek, a Kommunista Párt, a demokrata szervezetek elleni sorozatos támadásokat. Wallace fellépése, bátor harca, az a nagy visszhang, amelyet küzdelme okoz és az amerikai reakció tajtékzó támadásai ellene, mutatják, hogy az Egyesült Államokban is szervezkedik, növekvőben van a népellenes erőkkel szemben a demokratikus mozgalom.
Az amerikai világuralomra való törekvés természetesen megfelelő ellenhatást vált ki még azokban az elgyengült államokban is — mint Anglia vagy Franciaország — amelyek gazdaságilag rá vannak szorulva az Egyesült Államokra. Anglia egyre nyugtalanabbul nézi, hogyan szorítja ki az amerikai versenytárs a világpiacokról, hogyan fészkeli be magát olyan régi angol érdekterületekre, mint Görögország, Egyiptom, India. Az ellentétek már nyíltan megmutatkoznak. Abban a körülményben például, hogy az Egyesült Államok azonnal elismerték az új zsidó államot, Anglia és Franciaország pedig nem ismeri el, ez az ellentét és benne a közelkeleti olaj fölötti marakodás nyilvánul meg. Hogy a palesztinai krízis milyen ellentéteket rejt magában, arra vonatkozólag legyen szabad a legtekintélyesebb angol közgazdasági lap, a „The Economist” május 29-i számából idézni a következőket:
„Semmi kétségünk ne legyen a jelenlegi válság következményei felől. Ha ez tovább gátlás nélkül fejlődik és az amerikaiak megszüntetik a fegyverkiviteli tilalmat, hogy a zsidókat fegyverekkel lássák el, és ha Anglia tartja szerződéseit az arabokkal és fenntartja speciális kapcsolatait Abdullah király katonai erejével, úgy Anglia és Amerika már a valóságban, közvetítők útján, de egymás ellen harcol a Közel-Keleten.”
A francia közvélemény egyre nagyobb nyugtalansággal tekint arra az amerikai tervre, amely Nyugat-Németországot új-fasiszta alapon talpra akarja állítani, hogy ugródeszkául szolgáljon a Szovjetunió ellen. A franciák még nem felejtették el, hogy annakidején Hitler-Németország felfegyverkezését a Szovjetunió elleni érvekkel kezdte meg. A franciák külön nehezményezik azt, hogy a Marshall-terv segélye ellenében le kell mondaniok a német jóvátételről. S hogy mennyire kíméletlenül él az amerikai imperializmus a Marshall-terv zsarolási lehetőségeivel, az mutatja, hogy az óvatos formában megnyilvánuló angol és francia dohogásra egyszerűen 25%-kal csökkentették a segély összegét, mire a brit oroszlán csakúgy, mint a francia kakas, egyformán megszelídült.
Az amerikai világhódító törekvéseknek hű szekértolói a jobboldali szociáldemokraták, mint Bevin, Blum, Saragat és nálunk azok, akiket a szociáldemokrata testvérpártból kizártak s akik feladata, hogy a demokrácia főerejének, a munkásosztálynak egységét megbontsák, öntudatát elhomályosítsák és a harmadik út megtévesztő hirdetésével tisztánlátását megzavarják. Nem véletlen, hogy azokban az országokban, amelyekben az amerikai imperializmus befolyása érvényesült, állandó a bizonytalanság, a pesszimizmus, a csüggedés, szakadatlanok a válságok, lassan megy, stagnál, vagy éppen visszaesik a termelés és a gazdasági fejlődés. Minél nagyobb és minél tartósabb a bizonytalanság ezekben az országokban, annál nagyobb lehetőségei nyílnak az amerikai imperializmusnak, hogy gazdasági és katonai erejét tovább növelje és újabb piacok meghódítására használja fel.
A világuralomra törő, kardcsörtető, atomháborúval fenyegető imperialista táborral szemben áll a demokrácia tábora, a Szovjetunióval az élen. Ez a tábor a demokratikus haladást, a békés fejlődést és a nemzetek önállóságát védi, szembenáll minden háborús uszítással és minden erejét népei felvirágoztatására fordítja. (Nagy taps.) Ebben a békéért folyó küzdelemben az élen jár a Szovjetunió, mely békés szándékainak demonstrálására éppen akkor csökkentette hadseregét, amikor az amerikai imperialisták a legféktelenebbül követelték a fegyverkezés újrakezdését. A Szovjetunió gyorsan kiheveri a világháború okozta sebeket és az ötéves tervnek négy év alatt való befejezésével túlhaladja a békebeli termelést. Gazdasági megerősödését mutatja, hogy elsőnek törölte el a jegyrendszert s nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is egyre jelentősebb támogatást tud nyújtani a népi demokráciáknak.
Ezért összpontosul az amerikai imperializmus dühe a Szovjetunió ellen: érzi, hogy ezen a szilárd bástyán megtörik minden rabló szándéka. Viszont a népi demokráciák, de az egész haladó emberiség is azért támogatja, azért sorakozik fel mögéje, mert tudja, hogy mint a fasiszta barbárság elleni harcban, most a világuralomra törő imperialistákkal szemben a Szovjetunió a biztos, az áttörhetetlen gát. A népi demokráciák a Szovjetunió segítségével egészséges, gyors fejlődést mutatnak, tervszerűen fejlesztik gazdaságukat és a Szovjetunióra támaszkodva, egymással megbékélve, szilárdan állnak az imperialista törekvésekkel szemben. Ebben a tekintetben a világ valóban két táborra van szakadva: a népi demokráciák, a haladásért küzdők táborára, ahol egészséges a fejlődés, a jövőbe vetett bizalom és béke honol; és az amerikai imperialisták táborára, ahol elégedetlenség, félelem, válságok, bizonytalanság uralkodik.
Az amerikai háborús uszítok terveire hatalmas csapást mért Sztálin generalisszimusz (ütemes, percekig tartó taps) békeoffenzívája, amely nemcsak leleplezte az amerikai reakció világuralmi terveit, hanem megmutatta azokat az utakat és módokat, melyek a béke biztosításához vezetnek. Sztálin fellépését az egész békét követelő, haladó világ nagy örömmel és megkönnyebbüléssel fogadta. Ez a hatás különösen az Egyesült Államokban mutatkozott, ahol fellelkesítette az imperialisták ellenségeit és leleplezte, megzavarta a reakció terveit. Bár a hivatalos amerikai körök igyekeztek jelentőségét lekicsinyelni, hatása világszerte érezhető és mindenütt a feszültség csökkenéséhez vezetett. Sztálin fellépésének hatása azt mutatja, hogy az amerikai erők politikai befolyása távolról sem olyan szilárd és megingathatatlan, mint ahogy azt nálunk sokan szeretnék elhitetni.
(Beszámoló az Egyesülési Kongresszuson és válasz a felszólalásokra, 1948 június 13—14-én.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!