(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
2
A népek békéjéért és szabadságáért
A magyar demokrácia belső megerősödése megváltoztatta hazánk nemzetközi jelentőségét és viszonyát a szomszédokhoz. Mi három esztendőn keresztül hirdettük, hogy a demokratikus külpolitika csak a demokratikus belpolitika folytatása lehet. Most, hogy a harc a reakció és a demokrácia között lényegében eldőlt, megnőtt velünk szemben a szomszéd népi demokráciák bizalma és eloszlott a várakozó gyanakvás és bizalmatlanság. A reakció sorozatos vereségével megszűnt az a bizonytalansági tényező, mely elszigetelt bennünket szomszédainktól. Csak a magyar demokrácia megszilárdulása és győzelme tette lehetővé, hogy az eddigi elszigeteltség és bizalmatlanság helyet adjon olyan őszinte kulturális és politikai kapcsolatoknak, melyek nemcsak kormányokat, de népeket kötnek össze. Kihat ez természetesen Romániával való viszonyunkra és az erdélyi magyarok helyzetére is. És ki fog hatni kétségkívül a szlovákiai magyarok sorsára is, mert bebizonyosodott, hogy nem azoknak lett igazuk, akik attól féltek, hogy hazánkban még felülkerekedhet a reakció, a nemzeti gyűlölködés, az irredentizmus, hanem azoknak, akik bíztak a magyar demokrácia erejében és szívósságában.
A magyar demokrácia megerősödése modern történelmünk folyamán először nyújt módot arra, hogy a szomszéd népekkel gyűlölködés és acsarkodás nélkül, testvéri barátságban éljünk s kölcsönösen segítsük egymást a béke megőrzésében s a háborúütötte sebek gyógyításában. Ha tehát megállapítottuk, hogy gyökeresen megváltozott a magyar demokrácia, akkor megállapíthatjuk azt is, hogy ennek folyományaképpen döntően megváltozott a demokratikus magyarság jelentősége a Dunamedencében. Most, miután a reakciót itthon megvertük, csak most vannak adva a Dunamedence népi demokratikus összefogásának egészséges előfeltételei.
A Dunamedence népeinek demokratikus összefogására annál nagyobb szükség van, mert a békét, a népek önállóságát és függetlenségét új veszély fenyegeti: az Amerikai Egyesült Államok világuralmi törekvése. Az Egyesült Államok imperialistái ki akarják használni azt a helyzetet, hogy versenytársaik közül a háborús vereség következtében kidőlt és amerikai megszállás alá került a fasiszta Németország jórésze, Japán és Olaszország; Franciaország, Anglia és más államok pedig gazdaságilag meggyengültek, amerikai segítségre szorulnak és sok tekintetben ki vannak szolgáltatva Amerikának. Ezt a helyzetet igyekeznek az amerikai imperialisták arra felhasználni, hogy mindenüvé befészkeljék magukat és a megvert vagy meggyengült államok örökébe üljenek. A megsegítés ürügye alatt beavatkoznak ezeknek az országoknak a belügyeibe, igyekeznek önállóságukat csorbítani és vazallusi függőségbe taszítani őket, ahogy ezt a hírhedt Marshall-terv mutatja. Világszerte támogatják és bátorítják a demokrácia ellenségeit és kardcsörtetve, atomháborút emlegetve fenyegetik azokat, akik világuralmi terveiknek ellenállnak.
Rendkívül fontos, hogy a magyar demokrácia és különösen a magyar munkások és parasztok világosan lássák, hogy a fasizmus világhódító terveinek megsemmisítése után most az amerikai imperialisták világuralmi vágyai veszélyeztetik a népek szabadságát. Világosan kell látniok, hogy két tábor, alakult ki: a reakció tábora az Egyesült Államokkal az élén és a demokratikus, a népek önállóságát, függetlenségét, békéjét és szabad fejlődését védő tábor, a Szovjetunióval az élén. (Taps.) Ismernünk kell a velünk szemben állók harci módszereit és segédcsapatait. Le kell lepleznünk azokat az imperialista törekvéseket, amelyeket az Egyesült Államok gyakran demokratikus jelszavakkal, a megsegítés ürügyével igyekszik elkendőzni. És le kell lepleznünk segédcsapataikat, melyek közül egyre jelentősebb szerep jut a jobboldali szociáldemokratáknak, akik mint az angol munkáspárt vezetői, Attlee-vel és Bevin-nel az élükön, vagy a francia szocialisták Blum vezetésével, demokratikus, sőt munkásálarcban segítenek a reakciónak, szítják a Szovjetunió elleni gyűlöletet, igyekeznek megbontani a munkásság egységét és megzavarni tisztánlátását.
A fiatal magyar demokrácia megerősítésének egyik elengedhetetlen feltétele a világreakció elleni harc és ezen belül a jobboldali szociáldemokraták leleplezése és ártalmatlanná tétele itthon és a külföldön. (Taps.)
Nálunk, kedves Elvtársak, sokan nem értik, hogy az Egyesült Államok — amelynek élén három esztendővel ezelőtt olyan kiváló demokrata állott, mint Roosevelt elnök — most a világreakció élére került. Tudni kell azonban, hogy magában az Egyesült Államokban elkeseredett harc folyik a demokratikus intézmények ellen. A két táborra oszlás magában Amerikában is megvan. A munkások, a parasztok, az értelmiség, a nők zöme nem akar tudni az amerikai imperialisták világhódító terveiről és még kevésbbé ami vele kapcsolatos, a harmadik világháborúról. Emiatt az Egyesült Államokban is elkeseredett harc dúl a demokraták és a reakciósok közt. Roosevelt közvetlen munkatársai éles ellenzékben vannak a mostani reakciós rezsimmel szemben. Mindnyájan ismerik Wallace-nak, Roosevelt földmívelésügyi miniszterének és később alelnökének küzdelmét az amerikai reakcióval.
Engedjék meg, hogy Roosevelt egy másik közvetlen munkatársának, Ickes volt belügyminiszternek egy öt héttel ezelőtt elhangzott rádióbeszédéből idézzek az amerikai demokráciára vonatkozólag. Ickes kijelenti: „A demokratikus jogok jelenleg az Egyesült Államokban a legnagyobb veszélyben forognak. Miközben az igazságügyminiszter nagy beszédeket tart a demokratikus jogokról és olyan »szabadság-vonat« látogatja meg az ország városait, melyben a polgári szabadságot biztosító történelmi dokumentumok vannak kiállítva, a valóságban a polgári szabadság az Egyesült Államokban szakadatlanul csökken. Városok, megyék, sőt egész államok megvetéssel viszonylanak a demokratikus jogokhoz. A félelem és gyanakvás olyan légkörében élünk, amely megöli gondolatainkat és nagy kárt okoz egyéniségünknek. Szakadatlanul engedünk a hisztériának, már ott tartunk: anélkül, hogy megnéznénk, tudjuk, hogy éjszakánként kommunisták rejtőznek az ágyunk alatt. Ilyen viszonyok közt — mondotta Ickes, a szabadság-vonatról beszélve — a szabadság nálunk már nem egyéb, mint múzeumi tárgy, könyvtári ritkaság, vagy múmia.”
Ickes utána a demokratikus jogok egy sor felháborító megsértéséről beszél. Elmondja, hogy a külügyminisztériumból tíz tisztviselőt eltávolítottak anélkül, hogy módot adtak volna nekik arra, hogy a velük szemben emelt kifogásokkal megismerkedjenek. Megemlítette, hogy a reakciós „amerikai légió” rajtaütött a haladó demokraták Kaliforniában tartott nagygyűlésén. Felsorolta, hogy az „Amerikaellenes tevékenység kivizsgálására alakult parlamenti bizottság” hogyan üldözi a haladó elemeket. Hogyan szerkesztenek titkos névsorokat az igazságügyminisztériumban, amelyben felsorolják az állítólagos „áskálódó” szervezeteket és egyes személyeket, akiknek erről fogalmuk sincs és nincs módjukban vele szemben védekezni.
A „Spectator” c. folyóirat november 14-én Gunter Stein cikkét közli az amerikai demokrácia válságáról. A cikk szerint az amerikai demokrácia komoly veszélyben forog. Kétmillió állami tisztviselőt „szükségvizsgálatnak” vetettek alá, melynek folyamán többek közt mindannyiukról ujjlenyomatot vettek és természetesen nemcsak magánéletükre, de politikai életükre vonatkozólag is titkos vizsgálatot folytattak. Gunter Stein idézi Charles Wilsonnak, az amerikai villanytröszt elnökének jelentését. Wilson, akit tizenegy hónappal ezelőtt a köztársaság elnöke nevezett ki a „Polgárjogokat Vizsgáló Bizottság” élére, beszámol a fajgyűlöletről, a négerek meglincseléséről, a rendőrségi brutalitásokról, a hadsereg katonái közt lábrakapott faji előítéletekről és megállapítja, hogy Amerikában szinte „hisztérikus” helyzet állt elő, mely az őszinte demokraták szabadságát veszélyezteti. Ennek a Wilsonnak jelentése nagy feltűnést keltett, mert hisz hivatalos vizsgálat eredményét foglalja össze a következő szavakban: „Majd mindenütt szégyenletesen korlátozzák az egyes személyek szabadságjogait, sok olyant tapasztalunk Amerikában, ami miatt pirulnunk kell.”
Befejezésül annak jellemzésére, hogy milyen az Egyesült Államokban a politikai levegő, Douglas M. Kelley-re hivatkozom. Ez az úr pszichiáter, aki a nürnbergi börtönökben hivatalból vizsgálta a náci bűnözők lélektanát. A nürnbergi perek befejezése után hazautazott és könyvet adott ki tapasztalatairól. A könyvben a következő kérdéseket veti fel:
„Tekintsünk végig saját sorainkon, nincsenek-e itt is túlzó nacionalisták, akik még a legbrutálisabb politikát is hajlandók támogatni, ha arról azt állítják, hogy Amerikának előnyös? Nincsenek-e nálunk is nagyratörő férfiak, akik kíméletlenül hajlandók hullahegyeken keresztülgázolni, hogy magukhoz kaparintsák az uralmat? Bármennyire is ijesztőnek tűnhetik sokunk szemében, meg kell állapítani, hogy mi amerikaiak rendkívül hasonlítunk a két év előtti németekhez. Hitler alapvető követelései: a kisebbségek üldözése, az erősebb nemzet fölénye, a frontkatonák döntő szerepe a kormányban és hasonlók, Amerikában is népszerűek. Rendkívül nyugtalanító jelenségnek tartom, hogy amikor Nürnbergből visszatértem, ugyanazokra a faji előítéletekre bukkantam, melyeket a nácik propagáltak és ugyanolyan uszító beszédeknek voltam fültanúja, amilyeneket a nürnbergi fogházban hallottam.”
Az amerikai reakció nagy súlyt fektet arra, hogy otthon, a saját hazájában csakúgy, mint külföldön, gúzsbakösse és megsemmisítse a szabadságjogokat, hogy minden kritikától, mely korlátozza működését, megszabaduljon. Bel- és külföldön egyaránt türelmetlenséget, gyűlölséget szít. Az amerikai világuralmi tervekkel függ össze, hogy mindenütt katonai támaszpontokat, kikötőket igyekeznek szerezni, elsősorban a demokrácia legerősebb bástyájával, a Szovjetunióval szemben. Sorba szállják meg azokat a pozíciókat, amelyeket az elgyengült angol imperialisták már nem tudnak tartani. Görögországot, mely több mint egy évszázadon át élt angol függőségben, az amerikaiak vették át, Törökország, Egyiptom egyre inkább amerikai tartománnyá válik. Beférkőztek a függetlenülő Indiába. Ők támogatják Kínában Csang Kai-sek reakciós rezsimjét. Ők azok, akik Nyugat-Németország amerikai megszállási zónájából és Japánból szeretnének ugródeszkát csinálni a Szovjetunió ellen egy harmadik világháború esetére.
Terveik elérésére legjobb eszköznek tartják, hogy a gyengébb államokat gazdasági függésbe hozzák az amerikai tőkétől. Itt van a kezemben a „World Report” c. folyóiratnak egyik novemberi száma. A folyóirat amerikai szemléletességgel mutatja be a különböző országok pénzromlásának fokát. Minden országot egy-egy felszálló léggömbbel jelképez. Minél nagyobb az illető országban az infláció, annál nagyobb a léggömb. Az első és legnagyobb léggömb Görögországé, amelyben az árak 1937-hez viszonyítva a rajz szerint 16 628%-kal emelkedtek. A következő, valamivel kisebb léggömb Olaszországé, aztán jön Franciaország, Törökország, Ausztria és a többi európai állam. Az első öt inflációsújtotta ország tehát amerikai megállapítás szerint Görögország, Olaszország, Franciaország, Törökország és Ausztria. Hogyha jól megnézzük ezt az öt országot, kiderül, hogy ezek a papa kedvencei, illetőleg az amerikai nagybácsi kedvencei. (Derültség.) Megszámlálhatatlan millió dollárkölcsönöket kaptak, azzal az egyetlen eredménnyel, hogy vezetnek az európai infláció élén. Az emberben önkénytelenül felmerül a kérdés, hátha magában az amerikai támogatásban van a hiba, hátha ez az illető országot úgy támogatja, mint az akasztottat a kötél?
Hogy a gondolat eléggé kézenfekvő, arra vonatkozólag legyen szabad saját tapasztalatomból egyet elmondani. Amikor másfél esztendővel ezelőtt az Egyesült Államokban jártam, javában folyt a vita arról, hogy megadják-e Angliának a 3 milliárd 750 millió dollárról szóló kölcsönt. A kölcsön ellenzői azzal érveltek, hogy ilyen összeg alkalmas arra, hogy Anglia modern gépeket, fontos nyersanyagokat vegyen rajta, talpraállítsa iparát és komoly versenytársává legyen az Egyesült Államoknak. A kölcsön támogatói viszont nyíltan hangoztatták, hogy bízzák csak rájuk a kérdésnek ezt a részét, el tudják ők intézni úgy a dolgot, hogy Anglia elkölti a kölcsönt anélkül, hogy különösebb haszna lenne belőle. És valóban, most, másfél év múlva, Anglia az utolsó fillérig elköltötte a kölcsönt. Mire költötte? Elsősorban dohányt, tejport, mozifilmet, rágógumit és élelmiszert kapott érte és csak öt százalékát tudta modern gépekre és szükséges nyersanyagokra fordítani. Az angol adósságok megnőttek és ma, a kölcsön után, Anglia ott tart, ahol a mádi zsidó: kénytelen a Nemzeti Bank aranytartalékait eladogatni Amerikának, hogy elodázza gazdasági válságának kitörését.
A Marshall-terv, amelyről az utolsó félévben annyit beszélnek, ugyancsak az amerikai behatolás eszköze az európai szárazföldre. Kedves hallgatóim talán emlékeznek rá, hogy néhány nappal ezelőtt bejárta a világsajtót az a hír, hogy a francia mozgóképipar munkásai tüntettek Párizsban és Moch szociáldemokrata belügyminiszter rendőrsége könnyeztető gázzal szórta szét a tüntetőket. A tüntetők az amerikai követség ellen tüntettek amiatt, hogy Léon Blum 1946 júniusában a Franciaországnak juttatott egymilliárd 350 millió dolláros kölcsön fejében olyan előnyökhöz juttatta az amerikai filmipart, hogy miatta tönkrementek a francia filmesek. Az amerikai exportőröknek fontos, hogy európai versenytársaik minél később jelentkezzenek a világpiacon. Egyes országok élelmezési nehézségei, nyugtalanságai mind egy-egy olyan tényező, amely az amerikai imperializmus malmára hajtja a vizet. Gyakran halljuk azt a kifejezést, hogy az „európai káosz” Európát veszélyeztető katasztrófa. Ha aztán a térképen megnézzük, hogy melyek azok az államok, amelyek tényleg a válságban vergődnek, amelyek gazdasági életüket, élelmezési helyzetüket, pénzük szilárdságát nem tudják biztosítani, akkor kiderül, hogy elsősorban azokról van szó, amelyek az amerikai segítés áldásait élvezik. A Marshall-terv sem Európa megsegítését, hanem az amerikai befolyás terjesztését célozza. Engedjék meg, hogy erre vonatkozólag két-három angol és amerikai idézetre hivatkozzam.
A legelőkelőbb angol közgazdasági folyóirat, az „Economist” november 15-i számában megállapítja:
„A Marshall-terv sérti a nemzeti függetlenséget. A Marshall-terv megakadályozza az országokat abban, hogy megtalálják a dollár-függésből a kivezető utat. A Marshall-terv odáig megy, hogy meg akarja fosztani Nagybritanniát attól, hogy személy- és teherszállító hajókat építsen és így visszanyerje háborúelőtti keresőképességének legalább egy részét. A Marshall-terv az amerikai külpolitika legfőbb fegyvere.”
Ez a véleménye az „Economist”-nak, a legtekintélyesebb angol közgazdasági folyóiratnak. Walter Lipmann a „New York Herald Tribune”-ban ezt írja: „Egy angol ember a Marshall-tervről azt mondta nekem: ha az önök pénze csak Európa kettéosztása árán kapható, mi úgy járunk, mint azok a szomjas hajótöröttek, akik sós vizet isznak, bár tudják, hogy ettől el fognak pusztulni!” Végül idézem a „La Tribune des Nations” november 7-i cikkét, ahol Virgil Jordan, a National Industrial Conference Board, az amerikai gyárosszövetség elnöke kijelenti, hogy „a Marshall-terv csak az amerikai acél- és vegyi trösztöknek előnyös, amelyek ennek a tervnek a segítségével a többi amerikai ipar rovására el akarják foglalni az európai piacokat”. Amint az Elvtársak látják, itt nem Európa megsegítéséről, hanem egész másról van szó.
Szándékosan választottam, kedves Elvtársaim, kizárólag angol és amerikai forrásokat a Marshall-terv és az amerikai terjeszkedés módszereinek jellemzésére. Hiba volna a magyar demokrácia részéről, ha az amerikaiak mellett elfeledkeznénk az angol imperialistákról, akik szintén megérik a pénzüket és akiknek legjobb segítői az angol munkáspárt jobboldali vezetői.
Néhány nappal ezelőtt Attlee, az angol miniszterelnök rádiószózatot tartott, ahol csak úgy foghegyről kitanított bennünket, keleteurópai demokratákat, az angol demokrácia politikai fölényéről és lejátszotta azt a lemezt, mintha az angol szociáldemokrácia valami középút volna az Egyesült Államok kapitalizmusa és a szovjet kommunizmus között. Mindjárt elöljáróban ki kell jelentenem, hogy a legutóbb Londonban lefolyt külügyminiszteri konferencián az angolt munkáspárt, mint az amerikai és a szovjet álláspont között önállóan szereplő harmadik, egyáltalán nem volt látható. Bevin félreérthetetlenül és alázatosan szekundált az amerikai Marshallnak.
Ami pedig az angol munkáspárt demokratikus működését illeti, arra vonatkozólag nekünk a legszebb Attlee-beszédnél is világosabban szólnak a tettek. Még nincs egy hónapja, hogy a Franco-kormány gyilkosai megölték Zoroa elvtársat. Bevin szószólója hivatalosan kijelentette, hogy Anglia nem lép közbe, mert Zoroa egy törvényes kormánnyal szállott szembe. Mi, magyar demokraták, emlékszünk rá, hogy nincs még egy esztendeje, Attlee és Bevin kormánya közbe tudott lépni és jegyzéket tudott intézni — nem egyet— a magyar fasiszta összeesküvők érdekében. És tőlünk alig néhányszáz kilométerre fekszik az a Görögország, melynek hősies demokratáit immár negyedik esztendeje Trumanék és Bevinék együttesen igyekeznek megfojtani. Számunkra nem meglepetés, ha azt halljuk, hogy a jeruzsálemi főmufti, aki három esztendővel ezelőtt még Hitler oldalán szervezte az arab fasisztákat, most Bevin szövetségese. És az sem meglepő számunkra, ha azt halljuk, hogy Palesztinában az arab hadsereg Rommelnél szolgált fasiszta tisztjei mellett 400 angol tiszt is harcol.
Minket nagy tanítóink, Lenin és Sztálin arra tanítottak, hogy mint az egyes embereknél, úgy a pártoknál is ne azt tekintsük, amit önmagukról mondanak, hanem azt nézzük, amit tesznek. Amit az angol munkáspárt jelenlegi vezetői tesznek, az szerte a világon szégyenletes és megalázó kiszolgálása az amerikai imperializmusnak és hóhérmunka a demokráciával szemben. (Taps.) Ezt tudnia kell minden magyar demokratának és tudniuk kell különösen a magyar szociáldemokratáknak, akik csak az utolsó hónapokban, elsősorban a francia szociáldemokrata vezetők munkásellenes és áruló fellépése folytán kezdenek rájönni arra, hogy mi is tulajdonképpen ezeknek a szerepe a demokrácia és a reakció harcában.
Az európai demokrácia legöntudatosabb harcosainak, a kommunista pártoknak természetes és szükséges ellentámadása volt az, amikor 1947 szeptemberében Lengyelországban konferenciára gyűltek össze és megegyeztek abban, hogy az Amerikai Egyesült Államok vezette imperialista reakcióval szemben összefognak, egyeztetik működésüket és kicserélik tapasztalataikat. A kilenc nagy európai kommunista pártnak ez az összefogása azonnal új lendületet adott a demokratikus mozgalmaknak, amelyek világszerte nemcsak kivédik a reakció támadásait, hanem maguk is ellentámadásba mennek át.
A magyar demokrácia többé-kevésbbé kezdi ismerni a szomszéd demokráciák gyors megerősödését. Értékeli azt a lépést, amellyel Románia áttért a királyságról a népköztársaságra. A saját tapasztalatából tudja, hogy a demokrácia milyen erősödését jelenti Bulgáriában a Petkov-féle reakciós összeesküvés likvidálása. Ismeri a csehszlovák kétéves terv sikereit. Informálva van arról, hogy Lengyelországban Mikolajczikék szökése után mennyivel erősebb lett és szorosabbra fonódott a demokratikus erők összefogása. A többi ország is hasonló képet mutat. Franciaországban a reakció minden erőfeszítése, a francia szociáldemokraták minden árulása ellenére a kommunista párt tovább fejlődik, maga mögött tudja a lakosság harminc százalékát. A szakszervezetek egységének széttépése megtört a Kommunista Párt erején. Olaszországban most alakult meg a népfront, mely egyesíti a demokrácia erőit. A reakció ott kénytelen volt elhalasztani az őszre kiírt országgyűlési választásokat, mert félt a baloldal győzelmétől.
Görögország hősies népe immár negyedik éve küzd a Kommunista Párt vezetése alatt a görög fasiszták, az amerikai és angol imperialisták együttes ereje ellen. E harc közepette felszabadították az ország több mint egyharmadát, megalakították a demokratikus Görögország kormányát (taps) és erős, fegyelmezett hadsereget hoztak létre a görög nép védelmére. A Magyar Kommunista Párt, de az egész magyar demokrácia nevében innen küldjük forró szerencsekívánatainkat a hősies görög nép és felszabadító hadserege felé. (Taps.)
Távol-Keleten a kínai néphadsereg, kommunista vezetőivel az élén már Kína egyharmadát felszabadította és 150 millió lakos támogatja felszabadító harcukat. Csang Kai-sek és reakciós klikkje egyedül és kizárólag az amerikai imperializmus nehéz dollármilliárdokat felemésztő támogatásának köszönheti, hogy a népfelszabadítók még nem söpörték a tengerbe. Az indonéz szigetek szabadságot követelő népei ugyancsak fegyveresen védekeznek a holland, angol, amerikai gyarmatosítók leigázó kísérleteivel szemben.
E felsorolást nem fejezhetem be méltóbban, mint a hatalmas Szovjetunió sikereinek felsorolásával.
Most, amikor a kapitalista országok egyik korlátozást a másik után kénytelenek bevezetni, a Szovjetunió megszüntette a jegyrendszert és szabaddá tette az élelmiszerek és iparcikkek vásárlását. Ezt csak az tette lehetővé, hogy a fasizmus megsemmisítésében annyi hősiességet tanúsító szovjet hazafiak a béke megszilárdításában is lankadatlanul küzdenek és a munka frontján, az újjáépítés terén olyan eredményeket értek el, amelyek joggal ejtik bámulatba a világot. Szerte a világon elterjedt az a hír, hogy az ötéves tervet négy év alatt fogják befejezni. (Taps.) És mindenki biztos lehet abban, hogy mint eddig minden elhatározásukat, ezt is végre fogják hajtani.
A világ békeszerető demokratái számára a felmérhetetlen gazdasági megerősödésnél is fontosabb az a kolosszális politikai és morális erő, amelyet a Szovjetunió imperializmus és reakció elleni küzdelme jelent. Amint a fasiszta barbárság elleni küzdelemben a nagy Szovjetunió szabad népei és a dicső Vörös Hadsereg (taps) voltak a haladó emberiség döntő védőbástyái, úgy most, amikor az imperialista világuralmi vágy fenyegeti a népek szabadságát és függetlenségét, újra a Szovjetunió felé fordul a világon minden hazáját szerető, békéjét és boldogulását kereső demokrata tekintete.
Ma újra a hős szovjet nép és bölcs, nagy vezére, Sztálin (éljenzés, nagy taps) állnak elsősorban őrt a békénket és boldogulásunkat fenyegető sötét erőkkel szemben. A mi népünk számára külön megtiszteltetés, hogy Sztálin elvtárs a magyarság megértő, nagy barátja. Attól az időtől kezdve, hogy elesettségünkben elsőnek nyújtott segítséget, a tarpai árvíz áldozatainak néhány nappal ezelőtt adott segítségig száz formában járt kezünkre, hogy talpraállhassunk és megindulhassunk a felemelkedés útján. (Taps.)
Összegezve: a demokrácia erői nemcsak Magyarországon, de világszerte fejlődnek és támadásba mentek át. A két táborra oszlott világot ma az jellemzi, hogy ahol az amerikai imperializmus befolyása érvényesül, ott félelem, bizonytalanság uralkodik, inflációk, válságok, belső harcok dúlnak. A népi demokráciák országaira ezzel szemben a jövőbe vetett bizalom, a békés fejlődés, a nyugodt építő munka jellemző. A magyar demokrácia nagy érdeme, hogy hazánkat abba a frontba tudta állítani, amely a békét és a nyugodt fejlődést biztosítja.
A reakció suttogó propagandája, mióta észrevette, hogy a magyar demokrácia biztosítani tudja hazánk helyét Európa e táján a többi szabad nép között, azt állítja, hogy már megint rosszul választunk, hogy már megint a vesztes fél, értsd a harmadik világháborúban vesztes fél oldalára állunk. Az ilyen állítással nyugodtan szembe kell nézni és meg kell magyarázni, hogy nem lehet rossz az a politika, amely a szomszéd népekkel való becsületes, egészséges és őszinte jóviszonyon alapszik. Bennünket a második világháborúban azért ért szörnyű katasztrófa, mert a fasiszta reakció mellé, a szomszéd népek elnyomásának és gyűlöletének vonalára álltunk. Tanultunk a második világháború tanulságaiból és el vagyunk szánva, hogy kitartunk a béke, a szabadság, a népek önállóságának és függetlenségének védelmezői táborában. (Taps.)
A magyar demokrácia és benne Pártunk, az 1948-as centenáris év kezdetén, bizalommal tekint a jövőbe. Száz év óta először történik meg, hogy a magyar dolgozó nép meg tudja valósítani és tovább tudja fejleszteni mindazokat a célokat és eszméket, amelyeket Kossuth, Petőfi, Táncsics és az 1848-as haladó magyar nép maga elé tűzött. Az eddig elért gazdasági és politikai eredmények biztosítékai annak, hogy nemcsak megvalósítjuk a 48-as ideálokat, hanem tovább haladunk a népi demokrácia építésében a szocializmus útján. (Taps.)
(Beszámoló és zárszó a MKP funkcionáriusainak értekezletén, 1948 január 10-én.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!