(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

6

6. A Magyar Kommunista Párt a magyar nép élén

Ha meg akarjuk oldani az előttünk álló feladatokat és győzelmesen akarunk kikerülni a küszöbön álló harcokból, számot kell vetnünk Pártunk erőivel és fejlődésével.

A mi Pártunk volt az egyetlen Európában, mely több mint 25 esztendőn keresztül föld alatt volt kénytelen küzdeni, 25 esztendős illegalitás természetszerűleg ránknyomta bélyegét. Félő volt, hogy a hirtelen átmenet az illegális munkából a tömegmunkára, nehézséget okoz. Fokozta a nehézségeket különösen az, hogy már a felszabadulás első napjaiban Pártunk vállaira nehezedett nemcsak a pártépítés és pártszervezés feladata, hanem az egész nemzet felrázása is. Visszatekintve, ma megállapíthatjuk, hogy Pártunk ezeket a nehézségeket jól megoldotta. A Magyar Kommunista Párt kisszámú, főleg a fővárosra és néhány vidéki gócra szorítkozó földalatti forradalmárok pártjából a magyar nép hatalmas tömegpártjává, az ország egyik fontos kormányzópártjává lett, (Taps.) Ez azt bizonyítja, hogy Pártunk több mint negyedszázados hősi küzdelme nem volt hiábavaló, hogy az ellenforradalom rágalomhadjárata és minden uszítása ellenére, Pártunk kitéphetetlen gyökereket eresztett a magyar néptömegekbe.

Pártunk gerincét a nagyipari munkásság alkotja. Mögötte áll a bányamunkásság döntő többsége is. (Nagy taps.) Soraiban van a magyar parasztság, elsősorban a Tiszántúl (nagy taps) legharcosabb, régi, demokratikus agrárszocialista hagyományokkal rendelkező része. (Taps.) Pártunk a parasztság közötti szervezettségét és befolyását tekintve, az ország második parasztpártja. (Taps.) A haladó magyar értelmiség egyre növekvő számban ismeri fel Pártunkban a nemzet, tehát a saját pártját.

Pártunknak ez az összetétele mutatja, hogy mélyen bele vagyunk ágyazva a dolgozó magyar nép leghaladottabb rétegeibe. Azok, akik a Magyar Kommunista Párt elszigetelődéséről álmodoznak, szeretnek megfeledkezni erről a körülményről. És arról is, hogy Pártunk gyökereit a 25 esztendős kíméletlen fasiszta üldözés sem tudta kitépni, hogy Pártunk nehéz harcokban és szenvedésekben megedzett szervezet, amelyet nem lehet összehasonlítani sem szívósságában, sem egységében, sem harcos szellemében a többi pártokkal (Taps.)

Ami Pártunk növekedését és erősödését illeti, meg kell állapítanunk, hogy ez nem egyenletes. Szervezeti fejlődése és tömegbefolyása a Dunántúlon és a vidék egy sor fontos városában elmarad az országos átlagtól. Ezért legsürgősebb feladatunknak tekintjük: még erősebbé tenni a Párt szervezeteit és befolyását ott, ahol már erős és az erők helyes elosztásával elősegíteni pártszervezeteink gyorsütemű megerősödését ott, ahol elmaradtak. Ezzel az is jár, hogy fokoznunk kell munkánkat a középrétegeknél, a kisiparosok, a kiskereskedők, az értelmiség között. Fel kell világosítani őket Párlunk célkitűzéseiről és jogos érdekeik védelmével meg kell nyernünk bizalmukat.

Pártunk a felszabadulás óta rohamosan növekedett. Százezrével léptek be hozzánk olyan tagok, akik gyakran még a legális munkásszervezetek életében sem vettek részt. Emiatt Pártunk az elmúlt másfél esztendőben nagy súlyt helyezett a tagság nevelésére. Az iskolák és tanfolyamok egész sorát létesítette és ezen a téren komoly eredményeket ért el. De tekintetbe kell venni, hogy az illegalitás idején még a Párt régi tagjai sem sajátították el kellőképpen a marxizmus-leninizmus tanításait és még kevésbbé lehetett másfél év alatt 25 esztendő ellenforradalmi romboló és mérgező munkáját semlegesíteni. Fokozni kell ezért minden vonalon az oktatást és rá kell térni a speciális iskolára. Mi eddig egy sor speciális iskolát állítottunk fel bányászok és nagy gyárak részére. Ezt a gyakorlatot fokozatosan folytatni kell. Rá kell térni arra, hogy gazdasági téren működő elvtársaink megkapják a megfelelő marxista elméleti kiképzést is, mert a mi gazdasági munkánk szenved amiatt, hogy gazdasági téren dolgozó elvtársainknak nagyszerű gyakorlati tudását nem támasztja alá a feltétlenül szükséges marxista-leninista tudás. Ezt most kell pótolni, mert a magyar gazdasági élet egyre több kommunista erőt és közreműködést követel meg. Feltétlenül elő kell vennünk közép-, sőt vezetőkádereink elméleti továbbképzését is. Ebben a tekintetben úgy vagyunk, hogy gyakran a fáktól nem látjuk az erdőt: annyira elfoglalnak bennünket a mindennapi gondok, hogy a mozgalom nagy vonalait és fejlődését elméleti téren nem tudjuk feldolgozni. Ezen is változtatni kell. Végül erősíteni kell az önképzést is, hogy azok az elvtársak, akik az iskolákat elvégezték, tovább saját erejükből fejlődjenek az elmélet terén. Ismétlem, Pártunk előtt változatlanul ott áll tagságunk további nevelése és ezzel kapcsolatban a pártfegyelem megszilárdítása és erősítése.

Jöttek Pártunkba — ha kisebb számmal is — olyan munkások és szegényparasztok, akiken kisebb vagy nagyobb mértékben fogott az ellenforradalom és a fasizmus fertőző mételye. Az ilyen elemeket, akik közé az annyit emlegetett kisnyilasokat is sorozhatjuk, megfelelő ellenőrzés mellett és a demokrácia érdekében kifejtett, hosszantartó gyakorlati munkájuk közben kell kipróbálni. A legcsekélyebb engedményt sem szabad tenni azoknak a reakciós és fasiszta ideológiai maradványoknak, melyeket esetleg magukkal hoztak, mint az antiszemitizmus, sovinizmus, faji előítélet stb., de elő kell segíteni átnevelésüket. A javíthatatlanokat, visszaesőket pedig el kell távolítani gyorsan a Pártból.

Az elért komoly eredményeket a Párt mindenekelőtt káderei önfeláldozó munkájának, egységének és növekedésének köszönheti. A Magyar Kommunista Párt speciális káder-kérdéseként jelentkezett az a körülmény, hogy a felszabadulás után a Szociáldemokrata Párt balszárnyának régi, kipróbált munkásmozgalmi erői csatlakoztak hozzá. Ezek az elvtársak jelentékeny részükben azelőtt is kommunisták voltak és most éltek azzal az alkalommal, hogy végre a legális Kommunista Párt keretein belül működhessenek. Ezeket az elvtársakat mi a legfelelősségteljesebb feladatok elvégzésével bíztuk meg. Felvettük őket Központi Vezetőségünkbe, vezető állami funkcionáriusaink, képviselőink jelentékeny része közülük kerül ki. Örömmel kell megállapítani, hogy ma már e téren teljes az összeolvadás, a Kommunista Párt homogénitását, összekovácsolását, ez a tény nem veszélyezteti. Pártunk a magyar demokrácia legegységesebb politikai szerve. (Nagy taps.)

Kádermunkánknak azonban még számos gyengéje van. Pártkádereink fejlődése csak részben a Párt tudatos nevelésének és kiválasztásának eredménye. Kevés gondot fordítunk új, vezető káderek kiválasztására és kinevelésére. Különösen a falun vagyunk e téren elmaradva. A munka folytonosságának és minőségének rovására a vidéken túlgyakran cseréljük a szervezetek vezetőit, ami hátráltatja tekintélyes, begyökerezett helyi vezetők kifejlődését. Legsürgősebb feladat: gyökeresen megjavítani a Központi Káderosztály munkáját, a kádermunkát kiemelni szűk reszortjellegéből és a pártszervezetek vezetőségeinek közös gondjává tenni.

Külön gondot kell fordítani az iskolát-végzettek felhasználására és nevelésére. Ezen a téren igen komoly hibák tapasztalhatók. Sok helyen az iskolát-végzettekre nem fektetnek súlyt. Visszaküldik őket a legegyszerűbb munkába és sokan elkallódnak emiatt közülük. Olyat is tapasztaltunk, hogy helyenként a szervezet vezetője bizonyos féltékenységgel fogadja őket, ahelyett, hogy felhasználná, irányítaná, nevelné őket munkájukban. Ezen is feltétlenül és gyorsan változtatni kell.

Nagy súlyt kell helyezni arra, hogy lehetőleg minden párttagunk egyúttal szakszervezeti tag is legyen s a szakszervezetben aktív munkát végezzen. (Taps.)

Az infláció idejében, amikor a bérmegállapítás és egy sor egyéb szakszervezeti funkció állami feladattá is vált, tagjaink nem fektettek megfelelő súlyt a szakszervezeti munkára. A szanálás újra előtérbe helyezte a szakszervezeti munka fontosságát. Minthogy a szakszervezetek a magyar munkásosztály legnagyobb egységes tömegszervezetei, a kommunisták, akik benne dolgoznak, jó munkával erősítsék meg benne befolyásukat. Egyrészt hassanak oda, hogy a munkafegyelem megszilárduljon és a termelés hazánk talpraállítása érdekében emelkedjék. Ugyanakkor azonban gondoskodjanak arról is, hogy a szakszervezetek megvédjék a munkásság érdekeit, képviseljék és harcolják ki jogos követeléseiket és különösen védjék régi, háborúelőtt megszerzett jogaikat. (Taps.)

A felszabadulás a kommunistákat gyakran új munkahelyekre állította, ahol demokratikus megbízhatóság mellett új szaktudásra is szükség van. A közhivatalokban, az állami, városi, községi szervekben, az önkormányzatokban, a karhatalomban, az összes hatósági funkciókban, valamint a gazdasági életben és a termelés vezetésében dolgozó kommunistáknak nemcsak jó szakemberekké kell válniok, de ugyanakkor jó kommunistáknak is kell maradniok (taps), akik példát mutatnak a szolgálati és munkafegyelemben, mind kötelességteljesítésben, mind egyéni becsületességben és a nép önzetlen szolgálatában. Az ilyen helyen működő elvtársunk politikai és szakmai tudásával erősítse Pártunk befolyását és egyben a demokrácia megszilárdítását is. E téren minden kommunista számára például állítjuk oda Gerő elvtársunkat (tomboló taps, felállva éltetik Gerő elvtársat), aki mint közlekedésügyi miniszter, rövid idő alatt elsajátított szaktudásával rendbehozta a vasutat, a postát, a hidak egész sorát építette fel és ezzel még ellenfelei elismerését is kivívta.

Le kell küzdeni a Pártban még gyakran észlelhető közömbösséget a női és az ifjúsági demokratikus tömegszervezetekben, valamint a többi tömegszervezetben, a sport- és kultúregyesületekben végzendő munkával szemben. Meg lehet állapítani, hogy a nők a mi szervezeteinkben még távolról sem játsszák azt a szerepet, amit a gazdasági és politikai életben elfoglalnak és hozzá kell tennem, hogy erről a tényről sajnos, ez a mi III. kongresszusunk is tanúskodik. Ha az Elvtársak körülnéznek, észre fogják venni, hogy milyen kevés a női kiküldött. Remélem, hogy a IV. kongresszusunkon a nők már megfelelő, legalábbis 50 százalékos arányban lesznek jelen. (Nagy taps.) Gondoskodni kell arról, hogy minden ifjú kommunista dolgozzon valamely tömegszervezetben, a MaDISz-ban, vagy egyebütt. (Taps.) Tagja legyen valamely sportegyesületnek, kultúregyesületnek vagy más tömegszervezetnek. Ugyanúgy arra kell törekedni, hogy minden kommunista nő tagja legyen a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének (taps) vagy más tömegszervezetnek és munkájával ott erősítse meg a demokráciát.

Fokozni kell munkánkat a parasztság között. A reakció velünk szemben a parasztságnak 25 esztendős szívós propagandával nagyra-nevelt kommunistaellenes beállítottságára támaszkodik. Ránk fogja, hogy szovjet tagállammá akarjuk változtatni hazánkat. Ezeket a rágalmakat és a Horthy-rendszer szellemi hagyatékát egy rohammal el nem seperhetjük. A kommunisták vezető szerepe a földosztásnál rést ütött ezeken az előítéleteken, de a munka javát még ezután kell elvégezni. A jó agitáció és propaganda mellett csak a szívós, kitartó, jól átgondolt és türelmes aprómunka segít. (Taps.)

A parasztság nem szavaink, hanem tetteink alapján fog hozzánk közeledni, s a példaadás és a vezető kommunista egyéniségek esnek itt különösen latba. A parasztok nemigen olvassák a mi pártprogramjainkat, hanem Pártunkat a helyi titkár vagy a vezetőség személyén keresztül ítélik meg. Így történhetik azután, hogy, mint a választásokon láttuk, két szomszéd faluban, melynek szociális összetétele lényegében azonos, egyik helyen 4% szavazatot kaptunk, a másik helyen 45%-ot és amikor megnéztük, hogy mi ennek az oka, kiderült, hogy a jó eredményt adó faluban párttitkárunk egy köztiszteletben álló, szorgalmas, józan, népszerű, tizenkétholdas gazda volt, a másik faluban pedig, ahol 4%-ot kaptunk, egy közismert dologkerülő és iszákos. Ez a példa, amit lehetne tetszés szerint még szaporítani, mutatja, hogy milyen óriási jelentősége van a falun a párttitkárnak, a pártvezető elvtárs egyéniségének és — még egyszer ismétlem — az aprómunkának. Ezen a téren már rátértünk a helyes útra. Az ipari árak letöréséért és a malomuzsora megszüntetéséért kifejtett küzdelmünk egyre több gazdát győzött meg arról, hogy mi nemcsak az ipari munkásság, de a parasztság érdekeit is legjobban védjük. A falujárás is növeli befolyásunkat. Kétségtelen, hogy rést ütöttünk a parasztság elzárkózottságán, ami például a Dunántúlon kezdetben szinte legyőzhetetlennek látszott. Most minden erővel folytatni kell a munkát; a parasztság közvetlen mindennapos kérdéseinek a felkarolásával és megsegítésével el fogjuk mélyíteni Pártunk befolyását.

Viszont a falun, de gyakran a városban is rengeteget ártanak nekünk azok a kommunisták, akik meggyőzés és példaadás helyett erőszakoskodnak vagy basáskodnak. Még mindig hallunk olyan kommunistáról, aki példaadás, érvelés, meggyőzés és felvilágosítás helyett a parancsolgatás módszerét alkalmazza. S nem fogadja meg azt a tanácsunkat, hogy úgy kell dolgozni, hogy pártunkat ne csak tiszteljék, de szeressék is. Az ilyen erőszakoskodó helyi vezetők mérhetetlen károkat okoznak pártunknak és nem egy helyen fejlődésünk legnagyobb akadályai. Az ilyen elemeket el kell távolítani a felelős funkciókból s helyükbe megbecsült, népszerű, dolgos, rendes, példaadó elvtársakat kell állítani.

Szólanom kell, Elvtársaim, a korrupcióról is. Ez a kérdés változatlanul szerepet játszik pártunkban. Az elvtársaknak tudatában kell lenniök annak, hogy minket ma is, csakúgy mint az első hetekben, árgus szemekkel néznek. Meg kell értenünk, hogy ha ketten ugyanazt teszik, az nem ugyanaz. Én rendszerint arra a példára szoktam hivatkozni, hogy ha tavaly egy faluban a Kisgazdapárt titkárának nem volt egyetlen tehene sem és decemberben négy tehene lett, akkor mindenki csak dicsérte és ügyes szerzőnek nevezte. De ha a Kommunista Párt titkára egy tehenet szerzett az esztendő folyamán, akkor az egész falu, de néha az egész járás, sőt a megye is, kommunista korrupcióról beszélt. Meg kell értenünk, hogy ilyen dolgok óriási kárt okoznak nekünk és sehol sem szabad a korrupciónak még csak a nyomát sem eltűrni elvtársaink között.

Pártszervezeteinknek pontosan mérlegelniük kell a Kongresszus, a Központi Vezetőség és a felső pártszervek határozatait, irányelveit és utasításait, végrehajtásuknál mindig figyelemmel kell lenniök a helyi viszonyokra. Ügyelniök kell arra, hogy az utasításokat ne túlozva, ne mereven hajtsák végre, mert ha végletekbe esnek, akkor lejáratják a nép előtt a párt helyes politikáját. Erre azért van szükség, Elvtársaim, mert lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy jól átgondolt s célravezető intézkedéseink végrehajtás közben eltorzulnak, sőt nem egyszer az ellenkezőjére fordulnak. Amikor például elvtársaink elkezdték a falujárást, szívükre kötöttük, hogy foglalkozzanak a falusi szervezetek megerősítésével. Elvtársaink ezen hamarosan túlmentek s ismételten önhatalmúlag leváltották a helyi vezetőségeket és ezek az intézkedések utólag helytelennek bizonyultak. Amikor kiadtuk a forintvédelem jelszavát, arra lettünk figyelmesek, hogy túlbuzgó elvtársaink egész sereg városban akasztófát állítottak fel a forint védelmére és innen a központból kellett intézkedni, hogy az akasztófák minél gyorsabban eltűnjenek. Vagy mikor kiadtuk a jelszót, hogy gondoskodni kell a maximált árak betartásáról, akkor panaszt kaptunk Miskolcról, hogy egyszerre emiatt eltűnt az áru. Amikor utánanéztünk, akkor kiderült, hogy elvtársaink a miskolci dolgozók védelmére nem a 43 filléres burgonyaárat rögzítették, hanem a 18 fillérest és ez a túlzott árvédelem odavezetett, hogy egy szem krumplit nem hoztak a parasztok a piacra. Ilyen példákat lehetne a végtelenségig felsorakoztatni, amelyek mind azt mutatják, hogy a Központi Vezetőség utasításait az elvtársak pártunk nagy kárára sokszor nem helyesen hajtják végre.

Baj van néhol a tagtoborzás terén is. Az utolsó időben sok panaszt hallottunk például a vasutasoknál, hogy a kommunisták meggyőzés helyett nyomást alkalmaznak. A mi véleményünk az, hogy a tagtoborzást csak a meggyőzés erejével és szigorúan az önkéntesség alapján kell folytatni. A Kommunista Pártnak nincsen szüksége olyan tagokra, akik előnyök ígérgetése vagy nyomás hatása alatt lépnek soraiba. (Taps.)

A mi pártunkban még nem vált szokásos munkarendszerré és munkamódszerré a beszámolók megtárgyalása, a végrehajtás rendszeres ellenőrzése. Ez a munka nincs még megszervezve sem a pártközpontban, sem a pártszervezetekben. Szükséges, hogy a Központi Vezetőség szervei, osztályai és bizottságai évente gyakrabban beszámoljanak a Szervező vagy Politikai Bizottság előtt munkájukról, amelyet előzőleg leellenőriztek. A beszámolókról hozott határozatok végrehajtását a főtitkárságnak rendszeresen ellenőriznie kell. Ugyanúgy meg kell valósítani a megyei bizottságok, a járási és helyi pártszervezetek vezetőinek beszámolóját pártaktívákon és pártgyűléseken és a felelős pártszervek előtt és a legfontosabb határozatokat, amiket ebben a tárgyban hozunk, az egész párttagság tudomására kell hozni.

Pártszervezeteink munkájának legnagyobb fogyatékossága, hogy főleg az általános politikai kérdésekkel foglalkoznak. Legtöbbször elhanyagolják a nép apró, mindennapos gondjaival, ügyes-bajos dolgaival való törődést. Most, a gazdasági stabilizáció idején, amikor a gazdasági viszonyok rendezettebbek, a dolgozók életében minden fillér, minden apró megtakarítás, minden kis könnyítés fokozott jelentőségű és emiatt az egész pártmunkában különös fontosságúvá válik éppen az aprómunka, a dolgozók napi érdekeinek felkarolása és védelme. (Taps.)

Ezen a téren egyes pártszervezeteink már elértek bizonyos kezdeti sikereket. Ilyen a nagybudapesti pártszervezet, mely kitűnő kezdeményezéssel elindította a falujárást, a falu megsegítését. Ezt a jó kezdeményezést ki kell fejleszteni és általánossá tenni. Hasonló kezdeményezések történtek a községi politika terén és egyéb területeken is. Ilyenek: a budapesti iskolaakció, napközi otthonok, vetőmaghitel megszervezése, az üzemi szociálpolitika megjavítása és más hasonlók. Mindez azonban még nem eléggé rendszeres, sokszor csak esetről-esetre történik és a népnek nyújtott tényleges segítség mellett nem egyszer túlteng az agitáció. A dolgozó nép napi érdekeinek védelme és felkarolása kérdésében az egész pártban komoly fordulatot kell végrehajtani, hogy ez az aprómunka pártszervezeteink mindennapos rendszeres munkájává váljék, erősítse pártunk és a dolgozó tömegek kapcsolatát és megszerettesse Pártunkat a néppel.

Ismétlem, hogy az aprómunka kérdésében fordulatot kell csinálni. Az Elvtársak ismerik azt a lenini elméletet, amely szerint a kommunista számára rendkívül fontos kikeresni a fejlődés legközelebbi láncszemét s ha ezt megtalálta, minden erővel arra törekedni, hogy ez a láncszem hozzákapcsolódjék az addigi fejlődéshez. Az aprómunka pártunk mai helyzetében az a láncszem, amit ugyanolyan erővel meg kell ragadnunk, mint ahogy hat hónappal ezelőtt megragadtuk a szanálás kérdését. (Taps.) Minden elvtársunk ezért vésse agyába, hogy nincs kérdése a dolgozóknak, amely közömbös a kommunista számára. Azt is vésse agyába, hogy tetteinkről, arról, ahogy a dolgozó nép ügyes-bajos dolgán segítünk, ítélik meg Pártunkat, embereinket, szervezeteinket.

A Magyar Kommunista Párt eszmei alapon áll, az elvi szilárdság és állhatatosság pártja, a dolgozó nép, az ország napról-napra felmerülő kérdéseinek megoldásán fáradozva nem merül el a mindennapi gondokba, politikáját nem időleges, múló szempontok, hanem a dolgozók, a nép, az emberi haladás nagy, egyetemes érdekei vezérlik. A párt ideológiájának tisztasága biztosítéka annak, hogy a mindinkább fokozódó gyakorlati munka közben se tévessze szem elől az irányt és a célt. Ezért elsőrendű feladat a párt elméleti munkájának fejlesztése és Marx—Engels—Lenin—Sztálin tanításainak elsajátítása a párttagság, különösen a vezető pártkáderek által.

(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

5

5. Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!

A reakciós jobboldal a nemzeti egység, a koalíció felbomlasztására vesz irányt. Ezért állandósulnak a koalíció válságai, melyekből a kivezető utat a jobboldal abban véli megtalálni, hogy biztosítani akarja döntő befolyását a kormányzatra és államszervezetre, igyekszik rákényszeríteni a formális többséggel rendelkező, de csak a demokrácia kisebbségét képviselő Független Kisgazdapárt akaratát a demokrácia tényleges többségét és derékhadát alkotó Baloldali Blokkra.

Az nem kétséges. Elvtársaim, hogy a magyar demokraták többsége a Baloldali Blokkban, elsősorban a munkáspártokban van. (Taps.) Viszont a Kisgazdapártban ma már többségben vannak azok, akik ellenzik egy erőteljes demokrácia kiépítését. Ez a Kisgazdapárton uralkodó többség az országnak kétségkívül kisebbsége. De mert uralkodik a legnagyobb pártban, megkísérli, hogy uralmát az egész országra kiterjessze.

Mi nem a formális, de a tényleges demokrácia hívei vagyunk és mert a magyar demokraták többsége nem a Kisgazdapártban, hanem nálunk, elsősorban a munkáspártokban van, minden erőnkkel küzdünk az ellen, hogy a Kisgazdapártban előretörő reakció országosan is uralkodóvá váljék. Ezzel a helyzettel mindannyiunknak tisztában kell lenni és nem szabad megengedni, hogy a Kisgazdapárt reakciósai kisebbségi diktatúráról fecsegve, megtévesszék a magyar népet. A kisebbség, méghozzá a reakciós kisebbség uralma az, amire ők törekszenek. Ezzel szegezzük mi szembe a magyar nép demokratikus többségének akaratát. (Taps.)

Ezzel kapcsolatban el kell oszlatnunk azt a tévhitet is, hogy valaki azért, mert demokratikus választással küldötték a parlamentbe, már a demokrácia félelem- és gáncsnélküli lovagja. Mi nagyon jól emlékszünk arra, hogy a weimari Németországban a fasiszták a demokrácia összes vívmányainak igénybevételével jutottak hatalomra. Nálunk is 1939-ben tapasztalhattuk, hogy a fasizmus hívei és a demokrácia ellenségei, akiknek 1944 októberében olyan gyászos és bűnös szerepük volt hazánk szerencsétlenségében, ugyancsak demokratikus úton szereztek jelentékeny parlamenti képviseletet. Bennünket tehát ez a körülmény nem téveszt meg s nem tekintjük demokratának azt a reakcióst, aki az egyébként általunk is jóváhagyott választási módszerrel bekerült a parlamentbe. A demokratikus módon választott reakciósokat, fél- vagy egész fasisztákat mi változatlanul annak tekintjük, amik és ennek megfelelően harcolunk ellenük. (Taps.)

S itt volna néhány szavunk a Kisgazdapárthoz. A Kisgazdapárt demokratikus elemei, akik nem egyszer maguk is megdöbbenve nézik ezt a fejlődést, szívleljék meg az első Független Kisgazdapárt történetét. Ez a történet nem sokkal különbözik attól a sorstól, amire hasonló összetételű pártok más országokban az első világháború után jutottak. Mi emlékszünk Vitos lengyelországi parasztpártjára, Stambulinszki bulgáriai parasztpártjára, vagy Radics jugoszláviai parasztpártjára. Mindezek a pártok azon mentek tönkre, hogy nem tudtak összefogni a munkássággal, de ugyanakkor szabadon engedték a reakciós nagytőkés elemek garázdálkodását pártjukon belül. Az eredmény az volt, hogy a reakció a parasztpártok segítségével először leverte ezekben az országokban a baloldali munkáspártokat, s azután magát a parasztpártot is lejáratta vagy megsemmisítette. És végül, mint fasiszta vagy félfasiszta rendszer, a munkásokat és a parasztokat egyaránt elnyomva, maradt a porondon.

Ha ezeknek a történelmi tapasztalatoknak a fényénél a mostani Kisgazdapárt demokratái megvizsgálják az eddig megtett utat, meg kell állapítaniok, hogy pártjuk helyzete kezd kísértetiesen hasonlítani Nagyatádinak az első világháború után elpusztult Független Kisgazdapártjához. A Kisgazdapártban ma szabadon garázdálkodó reakciósok működése következtében a párt többsége élesen ellentétben áll a szocialista munkáspártokkal és ugyanakkor egyre nyilvánvalóbban a kartellek, bankok és a nagytőke befolyása alá került. Elég ezzel kapcsolatban rámutatni arra, hogy a Kisgazdapárt nemcsak eltűrte a szanálással kapcsolatban az indokolatlanul magas ipari árakat és az agrárolló szinte elviselhetetlen kinyílását, de lényegében a nagytőke oldalára állott, mikor ezt a kérdést mi, magyar kommunisták felvetettük. Még világosabban mutatkozott ez a malomuzsora leküzdésének kérdésében, ahol a Kisgazdapárt hivatalosan is a szenvedő parasztokkal szemben a népnyúzó malmosok mellé állott.

Ez a pálfordulás minden kérdésben kiütközik. Újabban pl. a népi Demokráciával szemben egyre többen emlegetik az ú. u. polgári demokráciát. Ha az ember közelebbről és részleteiben megnézi ezt a polgári demokráciát, akkor kiderül, hogy kevés köze van ahhoz, amit a polgári országokban, az Egyesült Államokban, Angliában vagy Franciaországban értenek alatta.

Felmerült például az állam és az egyház viszonya. A mi ú. n. polgári demokratáink az állam és az egyház elválasztását, amely tudvalevőleg a nyugati demokráciákban már régesrégen megtörtént, mint valami speciális, éles kommunista követelést kezelik és ennek megfelelően küzdenek ellene. Az államosítást, melyben mi messze elmaradtunk nemcsak a szomszéd országoktól, de az őskapitalista Angliától is, egyre élesebben ítélik el s olyan dicshimnuszokat hallunk a kapitalista üzemekre, melyeket a közüzemekkel állítnak szembe, amilyeneket Horthy idejében szoktunk meg. A magyar nép zöme ugyanakkor csak a legnagyobb elismeréssel illetheti a közüzemek, a vasút, a posta gyors újjáépítését, a hidak újjászületését (nagy taps, a hallgatóság Gerő Ernőt élteti) és sok egyebet, amelyek mind a közüzemek fölényét bizonyítják és amelyekkel kapcsolatban tudjuk, hogy a tőkések semmi körülmények között sem tudták volna ezt a teljesítményt felmutatni. Ugyanakkor általános támadás folyik a szövetkezetek, a városi közüzemek ellen is. Néhány nappal ezelőtt például a Kisgazdapárt reggeli, „kapitalistaszárnyú” lapja azzal kapcsolatban, hogy a főváros nyolc új üzem létesítését javasolta, „Szaporítsuk-e a városi üzemeket?” címen cikket írt, mely így kezdődőit: „Az ember józan ésszel azt hinné, hogy erre a kérdésre csak tagadó választ lehet adni.” Ilyen hangon ír erről a mi ú. n. polgári demokráciánk, olyan hangon, ahogy a Horthy-rendszer idejében is írtak erről a kérdésről, de nem a demokrácia nevében hanem a Gyáriparosok Országos Szövetségének a közleményeiben.

Ez a fejlődés, amelyet mi történelmi hasonlattal élve, Nagyatádi-útnak nevezünk, ha kisebb mértékben is, de a Nemzeti Parasztpártot is veszélyezteti. Ezzel a veszéllyel szemben csak az lehet eredményes védekezés: idejekorán felvenni ellene a harcot.

Hogy gyakorlatban mit jelent a Nagyatádi-út, erre nézve néhány nappal ezelőtt hallottam egy jellemző esetet. Pártvezetők tanácskozásán a Kisgazdapárt képviselője pártjának követelt egy csomó polgármesterséget azzal az indokolással, hogy túlsok a szociáldemokrata polgármester. A polgármesterek legtöbbjét úgy választották, hogy a Kisgazdapárt a kommunista jelöltek kiszorítására szociáldemokratákra szavazott. Szóval előbb a kommunistákat szorították ki ezekből a funkciókból és most, miután azt hiszik, hogy a mór megtette kötelességét, a szociáldemokrata testvérpártot is ki akarják szorítani. Dióhéjban ez a példa mutatja a reakció egész politikai tervét.

Ezzel kapcsolatban szabadjon néhány szót szólanom a Kisgazdapárt úgynevezett sérelmeiről is. Ez a párt — mint mondottuk — nem látta előre az eseményeket és nem készült fel rájuk. Emiatt a felszabadulás után utolsónak állott ki a politikai porondra. Emiatt az államapparátus újjáépítésénél a Kisgazdapárt elmaradt. Mikor pedig a választások után ennek a helyzetnek a korrigálására sor került volna, akkor a demokrácia balszárnya találta aggályosnak, hogy az államgépezetbe a Kisgazdapárt olyan képviselőit építsék be, akiknek demokratikus beállítottságához joggal szó fér. Márpedig a Független Kisgazdapárt a valóban demokratikus elemek hátrányára elsősorban ilyeneket akart beépíteni az államapparátusba. Rendkívül jellemző erre az a körülmény, hogy a tisztviselői leépítéseket végző bizottságok kérdésénél a Kisgazdapárt először harcolt azért, hogy szükség esetén 100 százalékig is a Parasztszövetség tagjait küldhesse be a bizottságokba. A kijelölések után aztán kiderült, hogy a Kisgazdapárt küldötteinek csak 3 százaléka volt paraszt. A többi mindenféle másfoglalkozású, főleg a régi rendszert kiszolgáló egyénekből állott. Ilyen példát még sokat lehetne felhozni.

Ezek a tapasztalatok arra kényszerítették a baloldali demokratikus pártokat, hogy a Kisgazdapártnak azt javasolják, fordítsa meg a sorrendet. Ha valóban demokratikus államapparátust akar építeni, akkor ezt ne úgy kezdje, hogy reakciós, vagy a demokrácia szempontjából megbízhatatlan elemeket küld az államgépezetbe, mert ezek nem erősítik, hanem gyengítik a demokráciát. Számoljon le komolyan úgy, ahogy azt ismételten, ünnepélyes nyilatkozatokban kinyilatkoztatta, a pártban levő reakciósokkal és utána meg fogja látni, hogy az így demokratizálódott Kisgazdapárt igényeit a demokrácia többi pártjai, elsősorban a munkáspártok, azonnal és örömmel teljesíteni fogják. Mi tanultunk a rossz sorsra jutott demokráciák hibáiból. A weimari köztársaság egyik baja az volt, hogy a reakciót úgy akarta „megbékíteni”, hogy a reakciósokat fontos állami helyekre állította. Az így „megbékített” reakciósok minden új pozíciót a demokrácia gyengítésére használták fel és végül meg döntötték az egész weimari köztársaságot.

A Kisgazdapárt demokratikus vezetői előtt az a gondoltat, hogy pártjukat gyökeresen megszabadítsák a reakciós elemektől, se nem új, se nem idegen. Nyolc hónappal ezelőtt, amikor a köztársaság létrehozása került szőnyegre, a Kisgazdapártnak ma is elsőrangú vezetőhelyen levő egyik tagja felvetette előttem azt a kérdést: nem lenne-e mind a Kisgazdapárt, mind a demokrácia szempontjából előnyösebb és egészségesebb, ha összegyűjtené demokratáit, kilépne velük a pártból és harcot kezdene a reakciós és nagytőkés befolyástól mentes új Kisgazdapártért.

Tudjuk, hogy a Kisgazdapárt más vezetői azóta nem is egyszer, hasonló terveket vetettek fel maguk között, mert belátták, hogy pártjuk jelenlegi összetételében nemcsak hogy nem alkalmas a demokrácia továbbfejlesztésére, hanem ellenkezőleg, kül- és belpolitikailag egyre több kárt okoz.

Ezeket a kisgazda demokratákat visszatartja az a félelem, hogy demokratikus tömörségben megnőtt, de számban megcsökkent pártjuknak a befolyása is csökkenni fog. Pedig ennek az ellenkezője áll. A reakciós szárnyától megtisztult Kisgazdapártnak nemcsak belpolitikai súlya nőne meg, de egyben hatalmasan emelné az egész magyar demokrácia nemzetközi súlyát. (Taps.) Viszont így, ahogy a Kisgazdapárt ma van, a koalíció állandó válságának okozója. Ezen változtatni kell, mégpedig sürgősen. A demokrácia érdeke halaszthatatlanul megköveteli, hogy munkaképes kormányzatot biztosítsunk számára.

A reakció meg akarja bontani a munkásegységet és a Baloldali Blokk sorait. Előbb a Kommunista Pártot szeretné elszigetelni, hogy gyengítse az egész munkásosztály befolyását a kormányra és azután megkísérelje kiszorítani a munkásság és a dolgozó parasztság képviseletét a kormányból és a hatalomból. Nem törődve az ország érdekeivel és veszélyeztetve a nemzet belső békéjét, a reakciós jobboldal demagóg módon kihasználja a fasiszta ideológia maradványait, az antiszemitizmust, a súlyos béke következtében fellángoló soviniszta hangulatot, a gazdasági nehézségek következtében a nép egyes elmaradt rétegeiben fellépő elégedetlenséget. A küszöbönálló községi választásokon újra egységfrontba akarja tömöríteni a reakció erőit, hálójába akarja keríteni nemcsak a Független Kisgazdapárt paraszti tömegeit, de demokratikus vezetőit is, hogy az ő felhasználásukkal próbálja elérni sötét, népellenes céljait.

A demokrácia ellenségei a koalíción belül a Kisgazdapártban levő reakciósokkal szorosan együtt dolgoznak. És együtt dolgoznak a Sulyok-pártba tömörült, koalíciós fegyelem által nem korlátozott reakciósokkal is. Ennek következménye, hogy a politikai életben csakúgy, mint a gazdasági életben kezd elviselhetetlen feszültség keletkezni, mely megbénítással fenyegeti az egész állami életet. Ha ez így folytatódik, nemcsak a demokrácia eddigi vívmányait kockáztatjuk, hanem az a veszély is fenyeget bennünket, hogy annyi áldozattal és munkával létrehozott eredményeink veszendőbe mennek és sok tekintetben rosszabb helyzetbe kerülhet az ország, mint másfél évvel ezelőtt volt, amikor a káoszból és reménytelenségből a nemzeti erők összefogásával kiemeltük.

Ennek a veszélynek felismerésében határozták el a munkáspártok, hogy a nemzetgyűlésen és azonkívül egyre kihívóbban fellépő reakciós provokációkat élesen visszautasítják (Taps.)

A két munkáspárt el van szánva, hogy a magyar demokrácia fejlődésének érdekében és a szocialista munkásmozgalom harcos hagyományainak szellemében latbaveti a szervezett munkások és a dolgozó parasztság tömegeit is. (Taps.) Erre annál is inkább szükség van, mert azok az ígéretek, amelyek a Kisgazdapárt részéről március 12-én és július 17-én a reakcióellenes harcról elhangzottak, lényegében papíron maradtak. A két munkáspártnak most kell gondoskodnia arról, hogy ezek az ígéretek megvalósuljanak és ezen túlmenőleg olyan intézkedések kövessék őket, amelyek biztosítják, hogy a koalíció valóban demokratikus lesz és megszűnik az a mai tarthatatlan állapot, amikor a reakció a koalíción belül támadhatja a demokrácia alapépítményeit. Ezért a demokrácia legelemibb követelése ma: eltávolítani a koalícióból a reakciót. (Hosszantartó taps.)

A Magyar Kommunista Párt ezért elhatározta, hogy mozgósítja a Párt erőit és a szociáldemokrata testvérpárttal, az összes demokratikus pártokkal és szervezetekkel együtt közös harcba viszi őket a reakciós jobboldal tervének meghiúsítására. Mi örömmel üdvözöljük a szociáldemokrata testvérpárt határozott állásfoglalását a reakció elleni közös küzdelem mellett és a munkásegység megbontására irányuló kísérletek erőteljes, félreérthetetlen visszautasítását. (Hosszantartó taps.) Pártunk mindent el fog követni, hogy a munkásegység, amelynek a demokrácia annyit köszönhet, a Szociáldemokrata Párttal való meleg és eredményes együttműködés minden vonalon erősödjék. (Taps.) Mindent meg kell tennie, hogy a mi vonalunkon is, saját sorainkban semmi meg ne zavarhassa ezt a munkásegységet és mindent elő kell mozdítani, ami ezt az egységet szorosabbá fűzi és bensőségesebbé teszi. (Taps.)

A Baloldali Blokk megszilárdítására, a Nemzeti Parasztpárt bomlasztását célzó kísérletek meghiúsítására, a munkás-parasztszövetség, valamint a reakció elleni közös harc elveinek alapján szorosabbra kell fűzni a szövetséget a Nemzeti Parasztpárttal.

Rajta kell lennünk, hogy minden erővel megvédjük a munkásosztály és a demokrácia eddigi vívmányait és minden erőnkkel küzdünk azért, hogy a reakciós jobboldal befolyása az államszervezetre ne gyarapodjék, hanem csökkenjen. Fel kell készülnünk minden erővel a választásokra is. Gondoskodni kell arról, hogy a Baloldali Blokkal, elsősorban szociáldemokrata testvérpárunkkal vállvetve, olyan új választójogot hozzunk létre, mely tekintetbe veszi az 1945-ös választások tanulságait és kizárja a választásból a reakciósokat, a fasisztákat és hozzátartozóikat. (Tomboló tapsvihar.) Az eddigi tapasztalatok alapján a demokrácia nem bízhatja sorsának intézését saját ellenségeire. Ne bízzuk kutyára a hájat. (Derültség, taps.)

A tavaszi népi megmozdulások túlzásaira hivatkozva, nemcsak reakciós körök, hanem gyakran becsületes demokraták is hajlandók arra, hogy a tömegmegmozdulások fegyverét, mint a demokráciával össze nem egyeztethetőt, elvessék. Véleményünk szerint az a régi latin közmondás, hogy a köz üdve a legfőbb törvény, a tömegek latbavetésére is vonatkozik. Ha a magyar demokrácia megvédésére és továbbfejlesztésére a tömegmozgalom minden néven nevezendő alkalmazása szükségesnek mutatkozik, a legteljesebb mértékben élni fogunk vele (nagy taps) és nem kétséges, hogy ebben, mint egy ember, támogatnak bennünket az ország öntudatos dolgozói és mindazok, akik felismerik a reakció előretörésének és visszaverésének jelentőségét. A jóhiszemű demokratákat viszont figyelmeztetjük arra is, hogy a háború alatt a magyar demokrácia egyik gyengéje éppen abban állott, hogy félt a Horthy-rendszer ellen a tömegek mozgósításától. Mi nem fogunk habozni, hogy a demokrácia védelmére a dolgozó tömegeket is harcbavessük. (Tomboló taps.)

Mikor ezeket ilyen világosan és félreérthetetlenül megmondjuk, ugyanakkor kijelentjük, hogy harcunk nem irányul a Független Kisgazdapárt demokratái ellen, akik közül sokan maguk is elégedetlenül állnak a saját pártjukban tapasztalható reakcióval szemben. Nem irányul a Kisgazdapárt egésze és különösen nem irányul paraszti és polgári demokratikus tömegei ellen. Mi a magunk részéről mindent megteszünk és mindent előmozdítunk, ami lehetővé teszi, hogy a Kisgazdapárt demokratikus része velünk együtt küzdjön a reakciós jobboldal ellen, szövetségre lépjen a Baloldali Blokkal és így létrejöjjön a magyar demokrácia új, szilárd kormányzati alapja. (Taps.)

A Magyar Kommunista Párt a demokrácia minden egészséges építő erejével együtt akar küzdeni a koalíció és a nemzeti összefogás válságának megoldásáért, az állandó, egységes, munkaképes és valóban demokratikus kormányzat megteremtéséért. Éppen ezért követeli: ki a nép ellenségeivel a koalícióból! (Tomboló, hosszantartó tapsorkán.)

(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

18

A kapitalizmus hanyatló korszaka a fasiszta-kapitalizmus!

A kapitalizmus a termelőerőket minden antagonizmusa ellenére viszonylag sokáig képes fejleszteni. Azonban az igazán jelentős kapitalista vállalkozások tőkéje világméretekben kevés, az emberiség felett felsőbbrendűként élősködő kapitalisták birtokában, érdekében világméretekben multinacionális monopóliumokba koncentrálódik és a legfejeltebb kapitalista államhatalmak vezetésével támogatva világméretű konkurenciaharcban a proletárok világméretű kíméletlen kizsákmányolásával működik. Ez az emberiség felett uralkodó fasizmus! A kapitalizmus imperializmussá, állammonopolista kapitalizmussá fejlődött, melynek védelmét a fasizmus , a totális kapitalista osztály-önkényuralom szolgálja. Ez a fasiszta-kapitalizmus kora.

A kommunizmus megvalósulása nélkül az emberiség, a gondolkodó anyag kipusztul a földön!

Ebbe a koncentrált hatalomban a beszélőszerszámként élő dolgozó, az értékeket létrehozó emberiség a gyakorlatban, a valóságban az osztályérdekében érdemben nem szólhat bele, nem akadályozhatja meg törvényesen a kizsákmányolást, az élősködést. A marxista-leninista vezérfonalán járó kommunista párt nélkül ez nem is valósulhat meg. Ez a fasiszta kapitalizmus, ami az emberiség felett felsőbbrendűként uralkodó kapitalisták osztályérdekeit világméretekben védi.

Ez azonban világméretű osztályharcot, sőt világméretű osztályháborút okoz az élősködő kapitalisták és a beszélőszárszámok, a felsőbbrendűként élők és az őket kiszolgáló dolgozó emberiség között. Ez az antagonizmus sokáig parázslik, alig észlelhető, majd elkerülhetetlenül tomboló tűzzé, forradalommá válik.

A hanyatló kapitalizmusban az emberiség a kipusztulás felé halad!

A fasiszta-kapitalizmusban a kapitalisták világméretű osztályharca a bérrabszolga proletár dolgozó beszélőszerszámok világméretű kíméletlen kizsákmányolásával, szükségszerűen a felesleges proletár beszélőszerszámok tömeges nyomorúságával, akár a tömeges pusztulásával, a nemzeti, faji, osztály felsőbbrendűséggel, a népirtással, a háborúkkal jár, ami így a túlnyomó többség, valójában az emberiség kárára valósul meg, ez a fasiszta-kapitalizmus, a totális világméretű kapitalista osztály-önkényuralom.

Bár ez az osztályháború az öntudatlanná nevelt beszélőszerszámok többségének a tudatában általában nincs is jelen, működnek, mint a szerszámok, mint a gépek, amíg a működéshez szükséges költségek alapvetően megvannak, de a kapitalizmusban ennél több tudatra nincs is szüksége a bérrabszolgáknak. A beszélőszerszámok tudatát olyanná formálta a kapitalisták érdeke, hogy ezt az embertelenséget általában észre sem veszik. Így a kapitalizmus még csak az emberiség gondolkodó állat korszaka, mert a többség képtelen öntudatára ébredni, gondolkodó emberré válni.

A túlérett hanyatló, rothadó kapitalizmusban a tömegek hatalomnélkülisége, a valódi demokrácia hiánya, az új kezdő alkotó vállalkozás korlátozottsága miatt tömegméretekben az egyéni kezdeményezőképesség, a kapitalizmus alkotó individualizmusa a hanyatló korban már csökken, alapvetően már csak a felsőbbrendűség, az élősködés, a hatalom birtoklása a domináló. Még fejlődik a tudomány, fejlődnek a termelőerők, de mélyen a lehetőségek alatt hasznosul a dolgozó emberiség javára, és rendkívüli méreteket ölt a pazarlás, a pusztulás, a pusztítás.

A beszélőszerszámoknak csak a szerszám kezeléséhez szükséges tudással kell rendelkeznie!

A fasiszta-kapitalizmusnak emberiség méretekben alapvetően csak a szerszám készítéséhez és kezeléshez értő beszélőszerszámokra van szüksége, ennek megvalósítását biztosítja a kapitalista osztály-önkényuralomra épülő államhatalom, a kapitalizmusnak kedvező világnézet, erkölcs, társadalmi tudat, az alap és a felépítmény uralmának a lehetősége. Így a beszélőszerszámoknak gyakorlatilag semmilyen valódi beleszólása nem lehetséges a társadalom és az osztályhelyzetük dolgaiba, mert ez a gazda dolga.

A beszélőszerszámok osztályöntudata általában a kapitalisták által olyan alacsony színvonalúra nevelt, hogy az osztályérdekükben nem is akarnak beleszólni a hatalomba, mint a birkák tűrik alacsonyabb rendű sorsukat és reménykednek a gazda jóságában. A kapitalizmusban a demokrácia olyan alacsony színvonalú, hogy szükségszerűen, elkerülhetetlenül határtalanul elpofátlanodnak a kizsákmányolók és a híveik, ami szükségszerűen osztályharcra és végül mégis csak forradalomra vezet.

A proletár bérrabszolgák a kapitalisták profijáért birkaként élnek!

Ha a beszélőszerszámok, a dolgozó bérrabszolgák alapvető üzemeltetési költségei megvannak, a többség nem is lázong az embertelen alacsonyabb rendű sorsa, a kizsákmányolás ellen, nem is érti a többség ezt a megalázó helyzetet. Ez a boldog beszélőszerszám állapot a kapitalizmus működési módja miatt szükségszerűen tartósan mégsem valósulhat meg.

A beszélőszerszám alacsonyabb rendű emberként él a kapitalizmusban, emberi jogai súlyosan sérülnek, könnyen feleslegessé válhat vagy a kornak megfelelő életlehetőségeik csökkennek, a kapitalisták profitjáért háborúznak, pusztulnak a lövészárkok vágóhídján, és mint a birkák tűrik ezt, de csak egy darabig.

A kapitalizmusban a demokrácia a proletárok számára legfeljebb csak formális lehet!

A fasiszta-kapitalizmusban a demokrácia szükségszerűen maximum csak formális lehet, minden valódi demokrácia nélkül, mert a beszélőszerszámok nem rendelkeznek semmilyen hatalommal és a társadalmi tudatuk bérrabszolga szinten létezik még. Így valójában a kapitalizmusban a többségnek a hamis világnézetre nevelésük miatt proletár osztályöntudata sincs, sőt általában igényük sincs rá, beszélőszerszámok csupán.

Ez lehetővé teszi a kapitalizmusban a demokrácia formális megvalósítását a bérrabszolgák számára, amiből a proletároknak valójában semmilyen hasznuk sincs, mert nincs érdekképviselőjük a hatalomban, így osztályérdekük alá van rendelve a kizsákmányolók osztályérdekének. A demokrácia a civilizáció fejlődésével az emberiség számára igénnyé vált, de a kapitalizmusban ez nem valósulhat meg a bérrabszolgák számára, csak formális lehet, mert a kizsákmányoláshoz beszélőszerszámokra van szükség és a szerszámoknak nem lehet hatalmuk, így bérrabszolgák számára a demokrácia felesleges. Hmmm … nem is valósul meg!

Ha a beszélőszerszámok üzemeltetési költsége megvan, nem érdekli a kizsákmányolás, az élősködés, létezik mint egy szerszám, mint egy gép. Azonban így teljesen kiszolgáltatott a kizsákmányolóknak, ha nem képes az emberi jogaiért harcolni, de ebben a harcban csak a marxizmus-leninizmus tudományos világnézete alapján működő kommunista párt vezetheti a sikerre.

A továbblépés, a gondolkodó emberré válásra, a társadalom fejlődése a kommunista kollektivizmusba, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenlőségre alapuló demokrácia formába, ami azonban a kapitalizmusban megvalósíthatatlan, amit valójában nem is akarnak az osztály-öntudatlan bérrabszolgák. Így marad a fasiszta-kapitalizmus lassú hanyatlása, még szárnyal a modell, de már a lefelé siklik az útja, végül zuhan, majd földet érve elpusztul, talán vele az emberiség is.

Ez a totális hatalom a fasiszta-kapitalizmus, ami a termelőerők fejlődésével, a szocializmussá érésével a stabilitása érdekében egyre inkább kapitalista-szocializmusként működik. Ez a kapitalizmus nagyon koncentrált kapitalista totális hatalom, ami megőrzi kapitalista jellemvonásait, mert kizsákmányoló, élősködő, bérrabszolgatartó, konkurenciaharcban működő árutermelő piacgazdálkodás és a termelés célja a kapitalista élősködők minél nagyobb profitja. A kapitalista-szocializmus alapvetően individualizmussal működő kapitalizmus, ezért elveti és nem valósíthatja meg következetesen a társadalmi, világméretű tervgazdálkodást, így időnként elkerülhetetlenül válságokba, háborúkba kerül.

A termelőerők fejlődősével a kapitalizmus méhében azonban mégiscsak érik a szocializmus lehetősége és szükségszerűsége is. A kapitalista népgazdaság a kapitalista modellben az individualizmus erkölcsével konkurenciaharcban működik. Ami nem teszi lehetővé társadalmi és világméretekben, a társadalom, az emberiség érdekében tudományos alapon a tervszerű gazdálkodást, a tervgazdálkodást. Így a népgazdaság, a világgazdaság konkurenciaharcban, társadalmi és világméretekben anarchiában szervezetlenül, válságokon keresztül működik. Ezért egyre kevésbé képes uralni világméretűvé fejlődőt termelőerők működésének ellentmondásait. Így a hanyatló kapitalizmus szükségszerűen, a kapitalista modell védelmében kapitalista osztály-önkényuralommal a fasiszta-kapitalizmussal diktatúrában képes csak működni.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

4

4. Nem a tőkéseknek — a népnek építjük az országot!

A békekötés mellett a stabilizáció a demokráciának kétségkívül nagy sikere. Ezen belül pedig a munkásegység és a Kommunista Párt sikere. Az infláció lezárult, kezdődik egy új periódus. Dönteni kell arról, hogy milyen úton haladjon tovább gazdaságilag az ország. A stabilizáció megállította a dolgozó rétegek elnyomorodását, végetvetett a spekuláció tobzódásának, megerősítette a demokrácia gazdasági alapjait és hitelét. Ugyanakkor azonban megnövelte a demokráciával szembenálló rétegek gazdasági erejét is. A dolgozók a stabilizációt kiindulópontnak tekintik arra, hogy a termelés növelése útján emeljék saját életszínvonalukat. A nagytőke arra vesz irányt, hogy a stabilizáció előnyeit mértéktelenül magas ipari árak útján a maga számára biztosítsa és terheit, a munkanélküliséget, a szélesre nyílt agrárollót stb. a város és a falu dolgozó rétegeinek vállára rakja.

A tőkéseket a szanálás sikere meglepte. Egy dicséretreméltó kisebbség már átállította ugyan munkáját az új viszonyokra, többségük azonban tunyán vagy ellenségesen áll a szanálással kapcsolatos problémák előtt. Sokan közülük szívesebben látnának egy új inflációt, mely újabb haszon mellett végleg aláásná a demokrácia tekintélyét. Mások a dolog könnyebb végét fogják, s az átmeneti nehézségeket úgy akarják megoldani, hogy az utcára dobják a munkásokat. Arra, hogy a felszabadulás után beállott politikai változásokat a gazdaságban is hasonlóknak kell követniök, hogy a népi demokrácia ott is új irányokat, új formákat követel, természetesen nem gondolnak.

A népi demokráciának a termelésbe is be kell vonulnia. Az infláció ideje erre nem volt megfelelő. A szanálás nemcsak módot ad rá, hanem egyenesen megköveteli, hogy ipari termelésünk ne ott és úgy folytassa, ahol a háború kezdetén abbahagyta, hanem új, a demokrácia szükségleteinek megfelelő síkon. Ezt gazdasági okokon kívül a munkásság új beállítottsága is megköveteli. A mi munkásságunk a felszabadulás utáni hetekben és hónapokban a legnagyobb hősiességgel és önfeláldozással, legtöbbször rendes fizetés nélkül, a romokból állította helyre a gyárakat. Az üzemi bizottságok vezetése alatt a közösség számára állította helyre, nem a tőkéseknek, akiket ezekben a hónapokban nem is látott, s akiknek jelentékeny része ma is külföldön van. Ez a tény megváltoztatta a munkásság beállítottságát a gyárhoz, melyet saját keze munkájával épített újra. Ezt a munkásságot a tőkés már nem dobhatja úgy az utcára, mint régente. S a Kommunista Párt sem azért serkentette őket tavaly önkéntes rohammunkára, hogy az idén átengedje őket az infláció nélkülözései után a munkanélküliség szenvedéseinek. (Taps.)

A felszabadulás óta sok szakmunkásunk vezető helyre került a termelésben és helyét legtöbbször ugyanolyan jól, vagy jobban megállotta, mint azelőtt a főmérnök. Ez is változtatott a munkásság beállítottságán. Mi, kommunisták, felléptünk szektariánus túlzóinkkal szemben, akik a felszabadulás első heteiben nem egy helyen eltávolították a demokráciával nem rokonszenvező mérnököt, s keresztülvittük visszavételüket a termelés érdekében, kihangsúlyozva a technikai értelmiség nélkülözhetetlenségét és fontos szerepét.

De hiba lenne szemet hunyni afölött, hogy a magyar munkásság a demokrácia hónapjaiban minden téren nagyot nőtt s más szemmel nézi a termelés vezetésének problémáit.

Nem lehet a régihez tisztán gazdasági okokból sem visszatérni. A környező országok legtöbbje már tervgazdálkodásra tért át, vagy legalább is szigorú állami ellenőrzés alá helyezte a külkereskedelmet. Ez nálunk is parancsolóan megköveteli hasonló intézkedések bevezetését. De erre kényszerít bennünket az újjáépítés is, melyet nem lehet tervszerűtlenül végrehajtani; a kevés nyersanyag beszerzésének, beosztásának, hováfordításának is tervszerűen kell történnie.

A szövetkezetek tömeges megjelenése is új tényező gazdasági életünkben. Ne tévesszen meg senkit az, hogy jórészük még a kezdet nehézségeivel küzd. Jelentőségük gyorsan nőni fog. Rajta leszünk, hogy az állam legalább is olyan eszközökkel segítse megerősödésüket, mint a magántőkéét.

Ezeknek a fejlődési folyamatoknak, melyek gyakran nehéz küzdelmek útján érvényesülnek, az az eredménye, hogy a tőke szabad szektora és működése korlátok közé szorul s nő az a rész, ahol a közösség érdeke érvényesül a haszonra-, a profitra-termeléssel szemben. A tőkés a maga területén tovább is szabadon működik és kereseti lehetőségei is megmaradnak. De a korlátlan kizsákmányolás és nyereséghajhászás többé nálunk nem engedhető meg. (Taps.)

Ezeket a tendenciákat a szanálás kezdeti nehézségei még elleplezik, de lényegük hamarosan ki fog ütközni. A magyar ipar, mely — mint mondtuk — a háború veszteségei dacára is rendelkezik az 1938-as kapacitással, óriási lehetőségek előtt áll. Az évek óta ellátatlan magyar piacon kívül minden termelvényét felveszik a szomszéd háborúsújtotta országok. Az európai ipar lehetőségeire jellemző Svájc helyzete, ahol a legtöbb gyár csak 1948-ra vesz fel rendelést, mert addigra már egész kapacitása el van látva rendelésekkel. Ilyen viszonyok között csak tőkéseink tehetetlenségén, tunyaságán vagy népellenes beállítottságán múlik, ha üzemeik munkásait leépítik vagy megfizethetetlen árakat szabnak, melyek az áruk eladását leheletlenné teszik s ezzel nemzetünk gazdasági talpraállítását gátolják. Itt biztosítanunk kell a demokratikus fejlődést.

Tekintettel arra, hogy a demokratikus fejlődésnek alapja a nemzetgazdaság átszervezése a nép érdekének megfelelően, a Magyar Kommunista Párt a nemzetgazdaság demokratikus reformjáért száll síkra. Ennek megfelelően a Magyar Kommunista Párt küzd a közérdek érvényesítéséért, a profilhajhászó nagytőke önző érdekeivel szemben. Küzd az állami, községi termelési formák fejlesztéséért. Küzd a szövetkezetek kiépítéséért a városokban és falun egyaránt. Nem akarja gátolni a széleskörű polgári magánkezdeményezést, de szigorú korlátozásokat követel a gazdasági életben a nagytőke hatalmának gátak közé szorítására. (Taps.)

Követeljük a termelés és hitel állami irányítását (taps), a bankok és a külkereskedelem állami ellenőrzését (taps), a demokratikus pártok államosítási programjának haladéktalan végrehajtását (taps), a köz érdekeivel szembehelyezkedő, a tulajdonukban levő termelőeszközöket nem gazdaságosan és nem a demokrácia érdekében használó nagytőkések üzemeinek állami igénybevételét (taps), ugyanakkor követeljük a szorgalmas kisipar és a nélkülözhetetlen kiskereskedelemnek az eddiginél sokkal hatásosabb támogatását. (Taps.)

Tovább küzdve a termelés emeléséért, anélkül, hogy egy pillanatra is szem elől tévesztenénk a szilárd forint biztosításának érdekeit, a Magyar Kommunista Párt napirendre tűzi a harcot a dolgozók életszínvonalának emeléséért.

Ezért követeljük mindenekelőtt az iparcikkek és közszolgáltatások árainak gyors és erőteljes leszállítását (nagy taps), a munkásság legrosszabbul fizetett rétegének és az alsó fizetési osztályba tartozó köztisztviselők fizetésének felemelését (taps); újra be kell vezetni a munkások számára a családi pótlékot. (Taps.) Követeljük ugyanakkor a termelést fölöslegesen drágító igazgatók, cégvezetők és egyéb magasállású tisztviselők fizetésének csökkentését, létszámuk apasztását. (Taps.) Követelünk erélyes és tervszerű állami rendszabályokat a kezdődő munkanélküliség leküzdésére. (Taps.) A mi jelszavunk ezen a téren: munkát minden dolgozónak! (Taps.) Végül, de nem utolsósorban követeljük a szakszervezetek jogkörének, a szakszervezeti alkotmánynak törvénybeiktatását. (Nagy taps.)

A kartellek és bankok kizsákmányolásával szemben, mely a parasztság nagy tömegeinek elnyomorodásával és lesüllyedésével járt együtt, a Magyar Kommunista Párt küzd a paraszti kisgazdaságok, elsősorban az újgazdák megsegítéséért és megerősítéséért (taps), a parasztság szövetkezeti mozgalmának hatékony állami felkarolásáért és megsegítéséért. (Taps.) Küzd a kartellek, a magánérdekeket szolgáló egykézvállalatok feloszlatásáért, a bankuzsora feléledésének megakadályozásáért. (Taps.) Konkréten követeljük: a földreform befejezését, a telekkönyvezés 1947 júliusáig való végrehajtásával (taps), a parasztság hitellelátását a Nemzeti Bank, valamint a magánbankok útján. A tűrhetetlen malomuzsora megszüntetéséért követeljük a nagymalmok államosítását (taps), a középmalmok és a kismalmok községesítését (taps), illetve községi ellenőrzését, egyben hathatós állami segítséget a parasztságnak a mezőgazdaság átállításában a minőségi termelésre.

A parasztság felé a Magyar Kommunista Párt programja röviden ez: jómódú, művelt parasztságot, virágzó mezőgazdaságot!

Sokat hallottunk a háború előtt arról, hogy Magyarországon minden előfeltétele megvan annak, hogy hazánk valóságos kertországgá változzék. Akkor ez a megállapítás helytelen volt: a parasztot fojtogató ezer- és tízezerholdas nagybirtokok tövében szó sem lehetett kertországról. Ma, amikor ezek a latifundiumok végre a dolgozó parasztság kezére jutottak, ma nemcsak adva vannak az intenzív, kertszerű művelés előfeltételei, de a juttatott parcellák kicsi volta parancsolólag megköveteli, hogy ebben az irányban segítsük az újgazdákat, de az egész mezőgazdaságot is. (Taps.)

Hasonló a helyzet a minőségi termeléssel. Amint a mezőgazdaságban legnagyobb kincsünk a földműveléshez értő, a földet szerető, azt nagy szaktudással művelő, szorgalmas paraszt, úgy gyáriparunk legnagyobb kincse a magyar szakmunkás, akinek szaktudása bármely ország munkásainak szaktudásával felveszi a versenyt. (Taps.)

Amíg hazánk a német gyáripar függeléke volt, addig a magyar munkásság pompás szaktudásának értékesítésére és kifejlesztésére kevés tér nyílt. Csak most, a felszabadulás után teremtődtek meg annak előfeltételei, hogy a magyar munkás, aki szaktudásával Délkelet-Európában feltétlenül vezet, minőségi munkáját teljesen érvényesítse. Egész gyáriparunk jövője attól függ, hogy milyen gyorsan tudunk áttérni a minőségi munkára. Minél gyorsabban térünk át a minőségi munkára, annál erőteljesebb lesz hazánk gazdasági talpraállítása, annál több magyart tud foglalkoztatni iparunk.

A magyar nemzetgazdaság demokratikus reformprogramjának megvalósítása szilárd gazdasági alapokra helyezi a népi demokráciát. Ez a program a munkásság érdeke, mert biztosítja életszínvonalának emelését és jogot ad neki a termelés irányításában való közreműködésre. Ez a program a parasztság millióinak érdeke, mert megvédi a termelő munkán alapuló kis magántulajdont a harácsoló nagytőkével szemben. Ez a program az értelmiség érdeke, mert biztosítja anyagi felemelkedését és lehetővé teszi számára, hogy ne magánérdekeket, hanem a népet, a közt szolgálja. Ez a program tehát az egész dolgozó nemzet közös programja.

Ez a program azt jelenti: nem a nagytőkének, — a népnek építjük az országot. (Hosszantartó taps.)

Pártunknak — mint mondottam — vezetőszerepe volt a jó pénz megteremtésében és abban, hogy az inflációs gazdálkodás helyett rátértünk az államháztartás kiegyensúlyozására. A magyar szanálás demokráciánknak kétségkívül egyik legnagyobb gazdasági tette volt, mely a külföldi közvélemény elismerését is kivívta. Most minden erővel azon kell lenni, hogy a stabilizációt biztosítsuk és olyan államháztartást vigyünk, mely a meglevő szerény gazdasági lehetőségeket elsősorban a népi érdekek kielégítése irányába csatornázza.

Feltétlenül szükség van régi, elavult közigazgatásunk reformjára. Közigazgatásunkban még rengeteg feudális maradvány van. Ez vonatkozik nemcsak megyebeosztásaink egy részére, hanem arra is, hogy helyi önkormányzataink még nincsenek úgy kifejlődve, ahogy ezt egy modern demokratikus ország szervezete megköveteli, másrészt éppen a feudális maradványok miatt akadályozzák az egészséges és demokratikus centralizációt. A közigazgatás reformjának most készülő tervezetébe ezeket a szempontokat fel kell venni.

A demokrácia még nem kezdte meg a közoktatás új, valóban népi alapokra való átépítését. Sőt, helyenként megállapítható, hogy egyben-másban még a Horthy-rendszerrel szemben is visszaestünk. Az iskolákban, különösen a középiskolákban a reakciós szellem, ha lehet, még erőteljesebb mint akkor volt, amikor Hóman vezette a kultuszminisztériumot. (Úgy van!) Az általános iskola bevezetése kétségkívül haladás. De Pártunknak az eddiginél sokkal többet kell foglalkoznia a közoktatással általában és a népi kultúra fejlesztésével és támogatásával különösen. (Taps.) A népi kollégiumok révén mindenütt lehetővé kell tenni, hogy valóban a dolgozó nép, a munkások és parasztok fiai kerüljenek az iskolákba, mert az tűrhetetlen, hogy a demokrácia első esztendejében a főiskolákat látogató munkás- és parasztfiúk arányszáma kisebb lett, mint Horthy idejében volt. Szervezeteink ezért mindenütt álljanak erőteljesen a népi kollégiumok mögé és gondoskodjanak róla, hogy rajtuk keresztül a dolgozók gyermekei végre megkaphassák azt a kultúrát, melyből a régi rendszer kizárta őket. (Helyeslés.)

A demokratikus rendőrség kifejlesztésének és fegyelmezésének egyik legnagyobb hátráltatója az infláció volt, mely nem egyszer korrupcióra vezetett vagy arra kényszerítette a rendőrség demokratikus elemeit, hogy megélhetési okokból otthagyják a rendőrséget. A szanálás ezt az akadályt elhárította. Most minden erővel rajta kell lenni, hogy a rendőrség fegyelmezett, jó szaktudású, de elsősorban a dolgozó népet szolgáló szervezet legyen. (Viharos taps.) Helyeseljük, hogy a rendőrségen a minőség kiválasztására helyezik a fősúlyt. És meg is lehet állapítani, hogy az utolsó másfél esztendőben a rendőrség óriásit fejlődött és közbiztonságunk helyreállítása terén igen jelentős érdemei vannak. A még meglevő hibákat, a fegyelmezetlenséget, a szaktudás hiányát gyorsan pótolni kell és ugyanakkor az eddiginél rendszeresebben és alaposabban kell foglalkozni a rendőrség demokratikus nevelésével. (Taps, helyeslés.) Nem politizáló rendőrökre van szükségünk, de olyanokra, akik ismerik a népi demokrácia célkitűzéseit és meg is védik ezért öntudatosan a demokráciát. (Taps.) Mi azt mondjuk: csak az egészséges, demokratikus érzülettől áthatott rendőrség lehet valóban az egész nép rendőrsége.

Feltétlenül meg kell kezdeni a magyar diplomácia demokratizálását is. (Helyeslés, taps.) Ezen a téren még a kezdet kezdetén vagyunk. Pártunknak mindent meg kell tennie, hogy a régi, többségükben a demokráciával nem rokonszenvező külügyi alkalmazottak helyébe gyorsan, megfelelő szaktudással és nyelvismerettel rendelkező demokratikus erők kerüljenek. Pártunknak, mely a magyar külügyi szolgálatban igen gyéren van képviselve, ezen a téren nagyon sok pótolnivalója van és ezt pótolni is fogjuk. (Taps.)

Nehéz problémája a magyar demokráciának a csehszlovák lakosságcserével és a földreform végrehajtásával kapcsolatban a telepítés. A telepítés kérdését gátolja rajtunk kívül álló okokból a sváb kitelepítés elhúzódása. Mindent meg kell tennünk, hogy a hazaáruló svábok kitelepítése meggyorsuljon és helyükbe a Szlovákiából áttelepülő földmívesek és azok a földnélküliek kerüljenek, akiknek a földosztás folyamán nem tudtunk földet adni. Tanulnunk kell a telepítések eddigi hibáiból. Minden erővel meg kell gátolni, hogy a kitelepítettek ingóságait széthordják és szétkapkodják. Hogy olyanok kapjanak földet, akik nem értenek a földmíveléshez, vagy szőlőt, gyümölcsöst kapjanak olyan telepesek, akiknek hiányzik a meg megfelelő szakképzettsége. Az első időkben a telepeseket az állam teljes gazdasági erejével támogatni kell, hogy gyorsan gyökeret verhessenek és erős támaszai legyenek annak a demokratikus hazának, amely földet adott nekik.

(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

3

3. Demokratikus külpolitikát!

A demokratikus és a reakciós erők tömörülése és szembekerülése még határozottabbá vált a magyar békeszerződés kapcsán és az augusztus 1-ével megkezdődött stabilizáció folytán.

Magyarország külpolitikájában arról kell dönteni, vajon továbbra is, ahogy ez évtizedeken keresztül történt, idegen imperialista törekvések eszköze legyen-e a magyarság, vagy pedig saját érdekeit és jövőjét szem előtt tartva, minden kétszínű, a múltban oly végzetes hintapolitikával szakítva, őszintén és határozottan haladjon a Duna-völgye népeivel, elsősorban a Szovjetunióval való gazdasági és politikai együttműködés útján. (Taps.) De ez a külpolitika csak úgy vezethet eredményre, ha valóban demokratikus belpolitikával párosul, ha Magyarország csatlakozik ahhoz a demokratikus fejlődéshez, melynek útján legtöbb szomszédunk halad.

A magyar jelen egyik legsúlyosabb és legdöntőbb kérdése a békekötés. A magyar népnek most a párizsi békekonferencián kell fizetnie mindazokért a bűnökért és mulasztásokért, amelyeket urai az elmúlt 25 esztendőben, de különösen 1944 folyamán elkövettek. Ma már tisztán látjuk 1944 október 15-e jelentőségét. Ekkor derült ki, hogy a magyar nép nem tudott arra az útra lépni, amelyen előtte a románok, a bulgárok, a finnek elindultak. Ekkor derült ki, hogy a magyar reakció erősebben és jobban Hitler fasizmusához van nőve, mint a csatlósállamok bármelyike. Elsősorban ennek volt a következménye, hogy a magyar közigazgatás és a magyar hadsereg még akkor is a német fasizmus mellett állott, mikor már világszerte nyilvánvaló volt az ilyen magatartás minden katasztrofális következménye.

Hiába emelte fel szavát a magyar demokrácia és elsősorban a Magyar Kommunista Párt. Hiába mutattunk rá, hogy mit jelent nemcsak a határok, hanem az ország egész jövője szempontjából, ha nem lépünk fel még az utolsó pillanatban Hitler ellen. 1944 augusztusi kiáltványunk, melyet akkor a fővárosban terjesztettünk, a következőket mondja:

„Erdélyt nem Hitlerrel, hanem csak Hitler-ellenes fegyveres harccal lehet megmenteni. Ha a március 19-i árulók uralmon maradnak, nemcsak Erdély vész el, hanem vele pusztul az egész ország. Hazánk földje pedig véres csatatér, városaink füstölgő romhalmaz, népünk a visszavonuló német banditák szabad prédája lesz.”

Harcoltunk a magyar nép tétlen várakozása ellen is és felhívtuk őket arra, hogy ne csak egyedül a Vörös Hadseregtől várják a felszabadulásukat. Azt mondotta a Magyar Kommunista Párt szeptember 2-i röpirata:

„Az elkövetkezendő béke nem lesz szocialista béke és ha mi nem harcolunk szabadságunkért, akkor a környező népek gyanakvása és ellenszenve az ország megcsonkítására, tartós megszállására vezethet.”

„A magyar nép tétlen várakozása felszabadítására — mondottuk később — azt jelentené, hogy felszabadítója, a Vörös Hadsereg, csak az ország és a főváros romjait nyújthatná át a szabaddá és függetlenné lett, de időközben megtizedelt és koldusbotra jutott magyar népnek.”

Ez volt az itthon küzdő kommunisták hangja. Minden szavukat igazolták az események és igazolták azokét is, akik, mint jómagam, már esztendőkkel előbb hirdettük:

„Azt hiszik otthon, hogy a vereség a legrosszabb esetben az 1918-as megcsonkítás ismétlése lesz és hogy a magyar lakosság minden bántódás nélkül az elszakított területeken ugyanúgy megmaradhat, mint 1918-ban történt. Sajnos, erre kevés a remény, mert, mint minden téren, Horthyék itt is mérhetetlen, jóvá nem tehető károkat okoztak a magyar ügynek. Egyre több olyan hivatalos hang emelkedik, amely azt követeli, hogy az elszakítandó területekről ki kell telepíteni minden magyart, lakosságcseréről hallani, amely a gyakorlatban annyit jelentene, hogy mondjuk a Felvidékről minden magyarnak el kellene távoznia és helyükbe visszatérhetnének a szarvasi, kiskunhalasi szlovákok. Kivezető út csak egy van: azonnal és gyökeresen szakítani azzal a rendszerrel, mely ide vitte az országot, azonnal és kíméletlenül eltávolítani azokat a vezetőket, akik ezért felelősek. Ha a magyar nép ezen az áron még Hitler összeomlása előtt át tud menni a győztes szövetségesek oldalára, akkor még sok minden menthető.”

Ez volt Pártunk álláspontja azokban a sorsterhes esztendőkben és hónapokban, amikor utat kellett mutatni a nemzetnek. Ezekért a célokért halt vértanúhalált Ságvári Endre és annyi jó elvtársunk. Ezekre a tényekre külön emlékeznünk kell azért, mert a magyar reakció, mint minden téren, a béke kérdésében is megkísérli, hogy a magyar demokráciát tegye felelőssé azokért a súlyos feltételekért, amelyeket a békekötésnél ránk rónak s amelyek miatt — mély hazafiúi bánattal látjuk — annyi szenvedés zúdul szegény magyal népünkre.

A Magyar Kommunista Párt minden erejével küzdött azért, hogy nemzetünket a demokrácia harcosai sorába állítsa. Ebben a küzdelemben az összes magyar pártok közül mi adtuk a legtöbb mártírt. Minket senki a sovinizmus vádjával nem illethet. Ezt azért tartom szükségesnek előrebocsátani, mert a békekötéssel kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy a magyarok erőszakos kitelepítését Szlovákiából mi úgy is mint hazafiak, úgy is mint kommunisták, helytelennek és a Duna-medence népeire károsnak tartjuk. (Taps.) Szerintünk az erőszakos kitelepítés komoly csapás volna a fiatal magyar demokráciára és rendkívül sokat ártana magának a csehszlovák demokráciának is, mert nagyon megnehezítené a dunai népek demokratikus összefogását. Pártunk ezért a maga részéről, mint a múltban, a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy az erőszakos kitelepítést kivédje és meghiúsítsa.

A Magyar Kommunista Párt a békével kapcsolatban külön alá akarja húzni, hogy a határon kívül maradó magyar kisebbség érdekeinek a legnagyobb figyelmet szenteli s fel fogja emelni szavát, ha a határokon túl élő magyarság demokratikus jogait, bármilyen téren csorbítanák. Ezt nemcsak a magyar demokrácia érdeke követeli meg, de megköveteli a dunavölgyi népek demokratikus fejlődése is. A dunavölgyi népek egymásra vannak utalva és ha azt akarjuk, hogy a Duna medencéje valóban a demokratikus dunai népeké legyen, ne pedig távoli imperialisták küzdőpontja, akkor gondosan el kell távolítani minden olyan akadályt, amely a népek demokratikus összefogását gátolja. Márpedig a határon túl maradó magyarság demokratikus jogainak csorbítása természetszerűen megnehezítené az egymásra utalt népek annyira szükséges összefogását.

Mi feltétlenül hívei vagyunk a dunai népek barátságos, demokratikus együttélésének és egy demokratikus dunai föderációt nemcsak lehetségesnek, de kívánatosnak is tartunk. (Taps.) Ezen a téren is a nemzeti kossuthi hagyományok folytatói vagyunk. Kossuth Lajos az 1848—49-es forradalom katasztrófája után felvetette a dunai konföderáció kérdését. Elgondolásának alapját a dunamenti demokratikus államok képezték. Tervének megvalósítását már eleve kizárta az a körülmény, hogy a dunamenti népek legtöbbje a német fasizmus összezúzásáig nem volt valóban demokratikus. Most viszont ez az alapfeltétel adva van és lehetőséget nyújt arra, hogy a dunai népek szövetsége meg is valósuljon. Egy ilyen demokratikus szövetség létrejötte, vele kapcsolatban a vámhatárok leépítése, természetesen sokat enyhítene azon a keserűségen, amelyet népünk a most készülő békével kapcsolatban érez.

A magyar demokrácia külpolitikája nem lehet más, mint egészséges, őszinte, demokratikus viszony a szomszéd népekhez, mindenekelőtt új szomszédunkhoz, a nagy és bennünket felszabadító Szovjetunióhoz. (Taps.) Ez a politika eleve kizár minden kétkulacsosságot, a régi rezsim minden hintapolitikáját. Nekünk nem kell hintapolitika, amely végeredményben oda vezet, hogy két szék között a földre esünk. De a híd szerepére sem vállalkozunk a Kelet és a Nyugat között. Kelet és Nyugat óriásainak egymáshoz közelebbhozására és összekötésére mi kicsik vagyunk. A mi külpolitikánkat egyedül és kizárólag a magyar demokrácia érdekei kell, hogy vezessék és külpolitikánk a demokratikus belpolitikának kell, hogy következménye és egyenes folyománya legyen. (Taps.)

Ez már magában kizárja, hogy a Kommunista Párt segédkezet nyújtson olyan külpolitikához, mely tőlünk messze levő imperialista érdekek szolgálatába akarja állítani hazánkat, abban a csalóka reményben, hogy ilyen szolgálat haszonnal járhat a magyar népre. Ezt élesen le kell szögezni, mert a magyar reakció, mely semmit sem tanult és semmit sem felejtett, szívesen játszik ilyen tervekkel. Csak rá kell nézni a térképre és mindenki látja, hogy hazánk a fasizmus összeomlása után egy olyan demokratikus államcsoport közepén fekszik, mely a Balti-tengertől az Adriai-tengerig terül el. Ezek az államok ezer esztendő óta közvetlen gazdasági és politikai kapcsolatban állottak hazánkkal. Ezeken az államokon keresztül folyik a Duna, itt vezetnek át a legfontosabb vasútvonalak, innen kaptuk a múltban legfontosabb nyersanyagainkat és itt helyeztük el iparcikkeinket. Ezektől az — ismétlem — ezer év óta működő tényezőktől nem vonatkoztathatjuk el külpolitikánkat. Aki ezek előtt szemet húny, az tudva vagy akaratlanul, de új szerencsétlenségbe dönti hazánkat.

Szólnom kell itt az úgynevezett szláv veszélyről, mellyel a reakció nemcsak a háború alatt, de most is operál. Az utolsó negyed évezredben Magyarország a német „Drang nach Osten”-nak, a Kelet felé való erőszakos terjeszkedésnek faltörő kosa volt. Ennek a német politikának következményeképpen Magyarország vérzett, szegényedett, gazdaságilag elmaradt és a szomszéd népekhez viszonyítva számbelileg is megfogyatkozott. Az első világháború idején a német Berlin—Bagdad terjeszkedési irány szolgálatába állították országunkat és az eredmény Trianon lett. A hitleri „Drang nach Osten” következményeit most érezzük a párizsi béketárgyaláson. Azok a népek, amelyekkel szemben Magyarország a német terjeszkedés csatlósát játszotta, elsősorban a szlávok voltak. Ezekkel a szlávokkal szemben hazánk 1848—49-ben a forradalmi haladást képviselte. De az utolsó félszázad alatt a szlávok szerepe megváltozott. Különösen megváltozott 1905 óta, az első orosz forradalom óta és a szláv népek most egyre erőteljesebben állnak az emberi haladás élére. Az 1917-es győztes orosz forradalom már magábanvéve mutatta, hogy az elmaradott szláv népek a haladás élére ugrottak.

Ennek a világháborúnak a tapasztalatai, elsősorban a szovjet nép hősies harca az emberi szabadságért és haladásért, azután a lengyel nép küzdelme mutatják, hogy e nemzetek ma a haladó emberiség élcsapatai. (Taps.) Aki ezekkel a demokratikus, élenhaladó szláv népekkel szemben megpróbálja a magyarságot kijátszani, az már ennek a gondolatnak puszta elfogadásával a reakció mellé, a haladás ellenségei közé áll. Ezt gondolja meg mindenki, akit a pánszláv mumus meséje megtévesztett. És gondoljon még arra, hogy annak a német politikának következtében, mely negyedévezreden keresztül szomszédaink, elsősorban a szlávok ellen tudta vinni népünket, hazánk és nemzetünk egyre inkább összezsugorodott és most még az a veszély is fenyegeti, hogy a magyarság Szlovákiában maradó részét elűzik, vagy elnemzetietlenítik. Annak a magyar hazafinak a számára, aki nemzete múltjából okulni tud és meg akarja állítani ezt a zsugorodási folyamatot, melynek következtében nemzetünk egyre kisebbedik, a választás nem lehet nehéz; az semmi körülmények között nem fogja megengedni, hogy népét még egyszer erre az útra kényszerítsék. A múltban a német imperializmus taszított bennünket ebbe az irányba. Hasonló kísérleteket, melyeket egyben az ország demokratikus politikájának megváltoztatására próbál a magyar reakció kihasználni, most is észlelhetünk.

A kemény és szigorú békefeltételek ellenére a demokratikus belpolitika lehetővé fogja tenni, hogy a dunai népek nagy családjában Magyarország önérzettel és egyenrangú félként képviselje nemzeti érdekeit.

(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

2. Szabad népért a szabad hazában

Az ország felszabadulása nemcsak a régi rendszer összeomlására vezetett, hanem új, hatalmas népi erőket is mozgásba hozott. A munkásosztály és a parasztság saját kezdeményezésével és saját erejével látott hozzá a gazdasági és állami élet megindításához és újjászervezéséhez. Abban a szinte légüres térben, mely a régi rendszer csúfos bukása után keletkezett, a munkásosztály és a parasztság volt az egyetlen államépítő és államvezető erő. (Taps.)

A munkásosztály politikai és gazdasági szervezetei viszont (a párt- és szakszervezetek, üzemi bizottságok) rohamosan növekedtek és rövid hetek, hónapok alatt az egész országot átfogták. Milliók ébredtek elsőízben politikai életre. A munkásság segítségével a földnélküli és szegényparasztság birtokába vett 4 millió hold földesúri földet (taps), végrehajtotta azt a történelmi feladatot, melynek megvalósításáért magyar parasztnemzedékek egész sora hiába küzdött. Majd később, 1946 elején, a magyar demokrácia törvény beiktatta a köztársaságot.

Ha nálunk az újjáépítés üteme és eredménye hasonlíthatatlanul nagyobb lett, mint pl. a szomszéd Ausztriában, ebben, mint a magyar demokrácia gyors talpraállásában elsősorban annak a munkásegységnek volt döntő szerepe, melyet testvérpártunkkal, a Szociáldemokrata Párttal (taps), gyorsan és erőteljesen létrehoztunk. Csak a munkásegység tette lehetővé, hogy elsősorban a város dolgozói minden erejüket szervezeteik kiépítésére és a termelés megindítására, az újjáépítésre tudták fordítani.

A koalíciós pártok közül a Független Kisgazdapártot találták a felszabadulás körülményei a legkevésbé felkészülten. A Kisgazdapártnak voltak legkevésbé konkrét elképzelései pártunk erejéről s lendületéről. A politikai felkészültségnek ez a hiánya hozta magával, hogy a Kisgazdapárt lassabban szedte rendbe sorait, később jelentkezett a politikai porondon. És mert az élet meg nem állhat és nem várhatja meg, amíg egy meglepett párt hozzáidomul a számára váratlan viszonyokhoz, az történt, hogy a Kisgazdapárt az államapparátus újjáépítésénél meglehetősen lemaradt. Emiatt ez a párt úgy érezte, hogy megrövidítették, ami viszont hamarosan bizonyos elégedetlenségnek szolgáltatott talajt.

A koalíció negyedik tagja, a fiatal Nemzeti Parasztpárt is megvetette lábát a szegényparasztság között, míg a Polgári Demokrata Pártról hamarosan kiderült, hogy nem állnak mögötte komoly tömegek.

A munkások és parasztok gyorsan növő pártjaival szemben a nagytőkéseknek és nagybirtokosoknak nem volt politikai szervezetük. Mindkét réteg annak a Horthy-rendszernek volt talpköve és támasza, mely a nyilas bitangoknak egyengette az utat. A reakció veresége az ő vereségük is volt. És a nagybirtok alól a földreform kihúzta a gazdasági alapot, ami még tetézte vereségüket.

Az első időben a nagytőkések sem állottak sokkal jobban. A bankokat kifosztotta a háború, az üzemeknek felé se mertek nézni azok az igazgatók, akik nem sokkal előbb börtönnel, internálótáborral s különleges munkaszázadba való beosztással gondoskodtak a munkásság gúzsbakötéséről. A termelés rendjét a munkásság és az általa választott üzemi bizottság tartotta fenn. Ezekben a hónapokban nem egyszer fordult hozzám egy-egy igazgató azzal a kéréssel, hogy tegyem lehetővé számára, hogy a gyárába betehesse a lábát.

Ez a helyzet lassan megváltozott. Nemcsak a munkások és a parasztok szervezetei nőttek meg, de a viszonyok konszolidációjával, a termelés megindulásával kezdtek rendeződni a tőkések zilált sorai is. A demokrácia maga vonta be a termelésbe azokat, akik nem voltak túlságosan kompromittálva, feltűntek mellettük csakhamar olyanok is, akiknek bár jó adag vaj volt a fejükön, de az igazolást üggyel-bajjal megúszták. Felvették az összeköttetést a külföldre menekült tőkésekkel, nemzetközi kapcsolataikat is felújították. De ami a legfontosabb, a Kisgazdapárt polgári elemein keresztül megtalálják az érintkezést a Függetlenségi Front e legjobboldalibb pártjával is.

Ilymódon a régi reakciós rendszer támaszát alkotó társadalmi rétegek, melyek az összeomláskor nem semmisültek meg, hanem csak ideiglenesen eltűntek, szétszóródtak, visszahúzódtak, a gazdasági és állami élet fokozatos megszilárdulásával ismét gyülekeztek, újra rendezték soraikat. Visszaszivárogtak az országba nyugatról, visszaültek a gazdasági, állami és kormányzati pozíciókba. A munkásságnak és parasztságnak az állami és társadalmi életben megnövekedett szerepével és befolyásával, a demokratikus fejlődéssel elégedetlenek a dolgok menetét reakciós irányba törekszenek megváltoztatni.

Hozzájuk tartoznak a levitézlett, földjüket vesztett nagybirtokosok, akiket, mint osztályt, a földreform megszüntetett, de akik annál féktelenebből gyűlölik a demokráciát és mindent megtesznek, hogy visszacsinálják a földreformot.

Hozzájuk tartoznak az évtizedek óta, de különösen az ellenforradalom alatt a nagybirtokos osztállyal gazdaságilag és politikailag szövetkezett, a Horthy-rendszerben élvezett kiváltságaikat visszahódítani akaró nagytőkések, akik gazdasági hatalmuknál fogva a demokráciaellenes törekvések fő mozgatóerejét alkotják.

A népi érdekközösséget már régen megtagadó, az urakkal szövetkező szűk zsírosparaszt-réteg is idetartozik. És hozzájuk kell számítani a régi, munka helyett basáskodáshoz szokott úri bürokráciát, mely nem akar beleilleszkedni az új demokratikus rendbe, mert nem akarja a népet szolgálni.

A reakció erőit gyarapította, a demokrácia táborát gyengítette a vesztett háború és a gazdasági pusztulás következtében fellépő infláció, melyet a reakció erői mesterségesen gyorsítottak és fokoztak. Az infláció mérhetetlen nélkülözést és szenvedést okozott a dolgozóknak. Ugyanakkor szinte korlátlan harácsolási lehetőséget nyújtott a feketézőknek és a vagyonos rétegeknek, s már-már azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a dolgozó tömegek nyíltan szembefordulnak a demokráciával.

A reakciót erősítették és bátorították a szövetséges nagyhatalmak között felmerült ellentétek is.

A demokrácia többé-kevésbbé benyomult a közigazgatásba, a rendőrségre, a hadseregbe. A bankok és gyárak igazgatásában azonban ezen a téren nem történt változás. A magyar demokrácia gazdasági kulcspozícióiban változatlanul azok maradtak, akik a legnagyobb odaadással szolgálták Horthyt és rendszerét, s ennek megfelelően legnagyobb ellenszenvvel nézték az üzemi bizottságokat, a földosztást, a Kommunista Pártot és mindazt, amit a felszabadulás hozott. A magyar tőkések jelentős része egyben földbirtokos is volt, akiket ennek megfelelően érzékenyen érintett a földosztás. Másrészt a vállalatok igazgatóságaiban változatlanul ott működtek azok a feudális nagybirtokosok, akiknek a földjét felosztották. A bankok és vállalatok részvényesei és igazgatói között ugyanúgy fellelhető a Nemzeti Kaszinó tagjainak jórésze, mint két vagy három éve. A demokrácia érintetlenül a régi rend kezén hagyta a gazdasági élet vezetőpozícióit.

Nem változott a helyzet az egyházakban sem, melyek a feudális rend főtámaszai voltak. Az esztergomi érsek az a reakciós Mindszenty lett, akinek a háború alatt megjelent könyvéhez akár Göbbels is írhatott volna dicsérő előszót. A múlt évben egy kálvinista püspök magyarázta nekem, hogy Horthy, akinek nagy képe ott lógott a dolgozószobájának falán, egyházának hű fia volt s ezzel fűzte reakciós rendszeréhez az egyházat. Ennek megfelelően a magyar egyházak kezdettől fogva ellenszenvvel nézték a demokráciát. Fokozta ezt a beállítottságukat a földreform, mely sokszázezer hold földjüket juttatta parasztkézre. Nem véletlen, hogy az első komoly kísérlet a földreform visszacsinálására éppen katolikus egyházi oldalról indult ki.

Világos volt, hogy a nagybirtok mindent meg fog mozgatni, hogy vagyonát, a nagytőke pedig, hogy politikai befolyását visszaszerezze. Mi már akkor számoltunk ezzel, amikor még a politikai élet jóformán alig indult meg s amikor a demokrácia még látszólag egyedül állt a küzdőtéren. A módot is nagyjában előre láttuk. Előttem fekszik az a füzet, melyben tavaly februárban tartott előadásom van lenyomtatva. Idézem belőle a következőket:

„Ami a Kisgazdapártot illeti, nincs kizárva, hogy a reakció megpróbálja azt a játékot, amit 1920-ban űzött, azaz belódul a Kisgazdapártba, kezébe veszi az irányítást. Utána megbontja a demokratikus erők egységét és megpróbálja megakadályozni az ország demokratizálódását.”

Lényegében így is történt. A múlt év augusztusában, amikor az új választójogot tárgyaltuk, a Kisgazdapárt egyes képviselői szívós és — sajnos — nem sikertelen harcot folytattak azért, hogy a választójogból a régi rend és a reakció lehető legkevesebb híve maradjon ki. A budapesti városi választásokra jelölték listájukon Schlachta Margitot, a régi, rosszhírű Wolff-párti keresztény kurzus képviselőjét. A Kisgazda-frakció a fővárosi közgyűlésen emiatt csak alig különbözik a 20-as esztendők hírhedt keresztény-kurzusos többségétől.

Az országgyűlési választási agitáció, a kereszteket és bibliákat ábrázoló nemzetiszínű plakátok is nem egy demokratikus Kisgazdapártra, hanem inkább a negyedszázad előtt levitézlett „keresztény nemzeti kurzusra” emlékeztettek. Hozzájárult mindehhez Mindszenty ismert választási levele, mely a munkáspártok, a földreform és a demokrácia ellen mozgósította a vallásos tömegeket.

Mind e tények hatása alatt megváltozott a helyzet. Ez kifejezésre jutott az 1945-ös őszi választásokon, amikor a reakció egységesen sorakozott fel a Független Kisgazdapárt mögött, annak a pártnak támogatására, amelyet, mint mi előre láttunk, eszközül akart felhasználni céljai elérésére.

A demokratikus koalíció, amely kezdetben, az Ideiglenes Nemzetgyűlés idején, a munkásság, a parasztság és részben a haladó értelmiség és polgárság összefogását jelentette, lassanként megváltoztatta jellegét a reakció erőinek a koalícióba való benyomulásával és a koalíció egyes elemeinek jobbra tolódásával. Ebben keresendő a koalíció az utóbbi hónapokban szinte állandó, hol lappangó, hol nyílt válságának az oka.

A választások egyik tanulsága az volt, hogy a paraszti szavazatok 40%-át a baloldali pártok kapták. A régi demokratikus politikai hagyományokkal bíró Békés, Csongrád, Hajdú megyékben, a Viharsarokban a parasztság többsége nem a Kisgazdapártra szavazott. Viszont a politikailag elmaradott megyékben: Zalában, Vasban, Somogyban, valamint Budapest legreakciósabb kerületeiben a legmagasabb volt a Kisgazdákra eső szavazatok aránya. A Kisgazda-képviselők több mint fele nem paraszt, hanem a legkülönbözőbb polgári foglalkozásúak, közöttük bőven akad olyan, akit erős kötelékek fűznek a nagytőkéhez és a régi rendszerhez.

Ez azt is jelentette, hogy a parlamentben képviseletet és polgári jogot kaptak a demokrácia nyílt, vagy burkolt ellenségei. Ettől az időtől fogva erőteljesebben és nyíltabban folyt a harc a nemzeti demokratikus erők koalíciójának gyengítéséért és a reakció erősítéséért. A Köztársaság létrejötte körül komoly nehézségek mutatkoztak, a földreform ellen általános roham indult meg. A Köztársaság védelmét célzó törvénynek egyes kisgazda javaslatok inkább a Köztársaság ellenségeit védő jelleget akartak adni.

A növekvő reakciós veszély hatása alatt a koalíció balszárnya megalakította a Baloldali Blokkot, mely 1946 márciusában széles munkás- és paraszttömegek mozgósítása útján megvédte a földreformot, kimozdította a holtpontról az államosítás ügyét, elfogadtatta a Független Kisgazdapárttal a közigazgatás megtisztítását. A tömegek nyomására a Független Kisgazdapárt vezetősége eltávolította a párt nemzetgyűlési csoportjából a reakciós jobbszárny egy részét. A Baloldali Blokk fellépése azonban csak ideiglenesen akasztotta meg a reakció szervezkedését és előnyomulását a Független Kisgazdapártban.

Csakhamar kiderült, hogy ez nem sokat változtatott a helyzeten. A Kisgazdapártból kizárt képviselők megtartották összeköttetésüket és befolyásukat a pártban megmaradt hasonszőrűekkel. A Kisgazdapárt ígéretei, hogy rendet teremtenek a saját portájukon, papíron maradtak, sőt a Baloldali Blokkal szemben bizonyos revanshangulat keletkezett, amit a reakció igyekezett fűteni.

Közben gazdasági téren folyt a pénzromlás, melynek következtében a dolgozók elégedetlensége egyre fokozódott. A Kisgazdapártban nyüzsgő volt szolgabírák, volt ezredesek, volt földbirtokosok, ügyvédek, MÉP-újságszerkesztők és hasonlók, akik magukkal hozták a pártba a körmönfont reakciós rutint a fasiszta demagógiával, tovább növelték befolyásukat. Velük azonban rendszeres küzdelmet a kisgazda demokraták nem folytattak, eltűrték, hogy olyan bajokért is, amelyek az elvesztett háború következményei, a demokráciát, a koalíciót és azon belül a Kommunista Pártot tegyék felelőssé. Az eredmény az lett, hogy míg márciusban a Kisgazdapárt reakciós szárnyát zárták ki, júliusban már azokat távolították el, akik a Kisgazdapárt reakciós és félfasiszta elemeinek üzelmeit tették szóvá. Ez a tény mutatta, hogy a párt zöme a koalíció-ellenes jobbszárny befolyása alá került.

A Független Kisgazdapártban mind eredményesebben terjeszkedő reakció arra törekszik, hogy ezt a pártot végleg Nagyatádi útjára vigye, hogy a parasztságot szembefordítsa természetes szövetségesével, a munkásosztállyal és hogy aztán a hatalom birtokában kisemmizze utána a parasztságot is.

A koalíción belül lényegében akörül folyik a harc, hogy kivel megy együtt a parasztság zöme: a munkássággal-e előre a demokratikus fejlődés útján, vagy pedig a nagytőkével visszafelé, oda, ahová a reakció akarja vinni az országot. Nem kétséges, hogy mi, magyar kommunisták nem visszafelé akarunk haladni, hanem előre. (Taps.)

A koalíció mindinkább állandósuló válsága megakasztja a magyar demokrácia fejlődését, bénítja a kormányzat kezdeményezését, kerékkötője a törvényhozás munkájának és az országban általános nyugtalanságot és elégedetlenséget vált ki. Minden társadalmi réteg, minden társadalmi osztály érzi: a magyar demokrácia válaszútra jutott.

(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!