(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
3
3. Demokratikus külpolitikát!
A demokratikus és a reakciós erők tömörülése és szembekerülése még határozottabbá vált a magyar békeszerződés kapcsán és az augusztus 1-ével megkezdődött stabilizáció folytán.
Magyarország külpolitikájában arról kell dönteni, vajon továbbra is, ahogy ez évtizedeken keresztül történt, idegen imperialista törekvések eszköze legyen-e a magyarság, vagy pedig saját érdekeit és jövőjét szem előtt tartva, minden kétszínű, a múltban oly végzetes hintapolitikával szakítva, őszintén és határozottan haladjon a Duna-völgye népeivel, elsősorban a Szovjetunióval való gazdasági és politikai együttműködés útján. (Taps.) De ez a külpolitika csak úgy vezethet eredményre, ha valóban demokratikus belpolitikával párosul, ha Magyarország csatlakozik ahhoz a demokratikus fejlődéshez, melynek útján legtöbb szomszédunk halad.
A magyar jelen egyik legsúlyosabb és legdöntőbb kérdése a békekötés. A magyar népnek most a párizsi békekonferencián kell fizetnie mindazokért a bűnökért és mulasztásokért, amelyeket urai az elmúlt 25 esztendőben, de különösen 1944 folyamán elkövettek. Ma már tisztán látjuk 1944 október 15-e jelentőségét. Ekkor derült ki, hogy a magyar nép nem tudott arra az útra lépni, amelyen előtte a románok, a bulgárok, a finnek elindultak. Ekkor derült ki, hogy a magyar reakció erősebben és jobban Hitler fasizmusához van nőve, mint a csatlósállamok bármelyike. Elsősorban ennek volt a következménye, hogy a magyar közigazgatás és a magyar hadsereg még akkor is a német fasizmus mellett állott, mikor már világszerte nyilvánvaló volt az ilyen magatartás minden katasztrofális következménye.
Hiába emelte fel szavát a magyar demokrácia és elsősorban a Magyar Kommunista Párt. Hiába mutattunk rá, hogy mit jelent nemcsak a határok, hanem az ország egész jövője szempontjából, ha nem lépünk fel még az utolsó pillanatban Hitler ellen. 1944 augusztusi kiáltványunk, melyet akkor a fővárosban terjesztettünk, a következőket mondja:
„Erdélyt nem Hitlerrel, hanem csak Hitler-ellenes fegyveres harccal lehet megmenteni. Ha a március 19-i árulók uralmon maradnak, nemcsak Erdély vész el, hanem vele pusztul az egész ország. Hazánk földje pedig véres csatatér, városaink füstölgő romhalmaz, népünk a visszavonuló német banditák szabad prédája lesz.”
Harcoltunk a magyar nép tétlen várakozása ellen is és felhívtuk őket arra, hogy ne csak egyedül a Vörös Hadseregtől várják a felszabadulásukat. Azt mondotta a Magyar Kommunista Párt szeptember 2-i röpirata:
„Az elkövetkezendő béke nem lesz szocialista béke és ha mi nem harcolunk szabadságunkért, akkor a környező népek gyanakvása és ellenszenve az ország megcsonkítására, tartós megszállására vezethet.”
„A magyar nép tétlen várakozása felszabadítására — mondottuk később — azt jelentené, hogy felszabadítója, a Vörös Hadsereg, csak az ország és a főváros romjait nyújthatná át a szabaddá és függetlenné lett, de időközben megtizedelt és koldusbotra jutott magyar népnek.”
Ez volt az itthon küzdő kommunisták hangja. Minden szavukat igazolták az események és igazolták azokét is, akik, mint jómagam, már esztendőkkel előbb hirdettük:
„Azt hiszik otthon, hogy a vereség a legrosszabb esetben az 1918-as megcsonkítás ismétlése lesz és hogy a magyar lakosság minden bántódás nélkül az elszakított területeken ugyanúgy megmaradhat, mint 1918-ban történt. Sajnos, erre kevés a remény, mert, mint minden téren, Horthyék itt is mérhetetlen, jóvá nem tehető károkat okoztak a magyar ügynek. Egyre több olyan hivatalos hang emelkedik, amely azt követeli, hogy az elszakítandó területekről ki kell telepíteni minden magyart, lakosságcseréről hallani, amely a gyakorlatban annyit jelentene, hogy mondjuk a Felvidékről minden magyarnak el kellene távoznia és helyükbe visszatérhetnének a szarvasi, kiskunhalasi szlovákok. Kivezető út csak egy van: azonnal és gyökeresen szakítani azzal a rendszerrel, mely ide vitte az országot, azonnal és kíméletlenül eltávolítani azokat a vezetőket, akik ezért felelősek. Ha a magyar nép ezen az áron még Hitler összeomlása előtt át tud menni a győztes szövetségesek oldalára, akkor még sok minden menthető.”
Ez volt Pártunk álláspontja azokban a sorsterhes esztendőkben és hónapokban, amikor utat kellett mutatni a nemzetnek. Ezekért a célokért halt vértanúhalált Ságvári Endre és annyi jó elvtársunk. Ezekre a tényekre külön emlékeznünk kell azért, mert a magyar reakció, mint minden téren, a béke kérdésében is megkísérli, hogy a magyar demokráciát tegye felelőssé azokért a súlyos feltételekért, amelyeket a békekötésnél ránk rónak s amelyek miatt — mély hazafiúi bánattal látjuk — annyi szenvedés zúdul szegény magyal népünkre.
A Magyar Kommunista Párt minden erejével küzdött azért, hogy nemzetünket a demokrácia harcosai sorába állítsa. Ebben a küzdelemben az összes magyar pártok közül mi adtuk a legtöbb mártírt. Minket senki a sovinizmus vádjával nem illethet. Ezt azért tartom szükségesnek előrebocsátani, mert a békekötéssel kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy a magyarok erőszakos kitelepítését Szlovákiából mi úgy is mint hazafiak, úgy is mint kommunisták, helytelennek és a Duna-medence népeire károsnak tartjuk. (Taps.) Szerintünk az erőszakos kitelepítés komoly csapás volna a fiatal magyar demokráciára és rendkívül sokat ártana magának a csehszlovák demokráciának is, mert nagyon megnehezítené a dunai népek demokratikus összefogását. Pártunk ezért a maga részéről, mint a múltban, a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy az erőszakos kitelepítést kivédje és meghiúsítsa.
A Magyar Kommunista Párt a békével kapcsolatban külön alá akarja húzni, hogy a határon kívül maradó magyar kisebbség érdekeinek a legnagyobb figyelmet szenteli s fel fogja emelni szavát, ha a határokon túl élő magyarság demokratikus jogait, bármilyen téren csorbítanák. Ezt nemcsak a magyar demokrácia érdeke követeli meg, de megköveteli a dunavölgyi népek demokratikus fejlődése is. A dunavölgyi népek egymásra vannak utalva és ha azt akarjuk, hogy a Duna medencéje valóban a demokratikus dunai népeké legyen, ne pedig távoli imperialisták küzdőpontja, akkor gondosan el kell távolítani minden olyan akadályt, amely a népek demokratikus összefogását gátolja. Márpedig a határon túl maradó magyarság demokratikus jogainak csorbítása természetszerűen megnehezítené az egymásra utalt népek annyira szükséges összefogását.
Mi feltétlenül hívei vagyunk a dunai népek barátságos, demokratikus együttélésének és egy demokratikus dunai föderációt nemcsak lehetségesnek, de kívánatosnak is tartunk. (Taps.) Ezen a téren is a nemzeti kossuthi hagyományok folytatói vagyunk. Kossuth Lajos az 1848—49-es forradalom katasztrófája után felvetette a dunai konföderáció kérdését. Elgondolásának alapját a dunamenti demokratikus államok képezték. Tervének megvalósítását már eleve kizárta az a körülmény, hogy a dunamenti népek legtöbbje a német fasizmus összezúzásáig nem volt valóban demokratikus. Most viszont ez az alapfeltétel adva van és lehetőséget nyújt arra, hogy a dunai népek szövetsége meg is valósuljon. Egy ilyen demokratikus szövetség létrejötte, vele kapcsolatban a vámhatárok leépítése, természetesen sokat enyhítene azon a keserűségen, amelyet népünk a most készülő békével kapcsolatban érez.
A magyar demokrácia külpolitikája nem lehet más, mint egészséges, őszinte, demokratikus viszony a szomszéd népekhez, mindenekelőtt új szomszédunkhoz, a nagy és bennünket felszabadító Szovjetunióhoz. (Taps.) Ez a politika eleve kizár minden kétkulacsosságot, a régi rezsim minden hintapolitikáját. Nekünk nem kell hintapolitika, amely végeredményben oda vezet, hogy két szék között a földre esünk. De a híd szerepére sem vállalkozunk a Kelet és a Nyugat között. Kelet és Nyugat óriásainak egymáshoz közelebbhozására és összekötésére mi kicsik vagyunk. A mi külpolitikánkat egyedül és kizárólag a magyar demokrácia érdekei kell, hogy vezessék és külpolitikánk a demokratikus belpolitikának kell, hogy következménye és egyenes folyománya legyen. (Taps.)
Ez már magában kizárja, hogy a Kommunista Párt segédkezet nyújtson olyan külpolitikához, mely tőlünk messze levő imperialista érdekek szolgálatába akarja állítani hazánkat, abban a csalóka reményben, hogy ilyen szolgálat haszonnal járhat a magyar népre. Ezt élesen le kell szögezni, mert a magyar reakció, mely semmit sem tanult és semmit sem felejtett, szívesen játszik ilyen tervekkel. Csak rá kell nézni a térképre és mindenki látja, hogy hazánk a fasizmus összeomlása után egy olyan demokratikus államcsoport közepén fekszik, mely a Balti-tengertől az Adriai-tengerig terül el. Ezek az államok ezer esztendő óta közvetlen gazdasági és politikai kapcsolatban állottak hazánkkal. Ezeken az államokon keresztül folyik a Duna, itt vezetnek át a legfontosabb vasútvonalak, innen kaptuk a múltban legfontosabb nyersanyagainkat és itt helyeztük el iparcikkeinket. Ezektől az — ismétlem — ezer év óta működő tényezőktől nem vonatkoztathatjuk el külpolitikánkat. Aki ezek előtt szemet húny, az tudva vagy akaratlanul, de új szerencsétlenségbe dönti hazánkat.
Szólnom kell itt az úgynevezett szláv veszélyről, mellyel a reakció nemcsak a háború alatt, de most is operál. Az utolsó negyed évezredben Magyarország a német „Drang nach Osten”-nak, a Kelet felé való erőszakos terjeszkedésnek faltörő kosa volt. Ennek a német politikának következményeképpen Magyarország vérzett, szegényedett, gazdaságilag elmaradt és a szomszéd népekhez viszonyítva számbelileg is megfogyatkozott. Az első világháború idején a német Berlin—Bagdad terjeszkedési irány szolgálatába állították országunkat és az eredmény Trianon lett. A hitleri „Drang nach Osten” következményeit most érezzük a párizsi béketárgyaláson. Azok a népek, amelyekkel szemben Magyarország a német terjeszkedés csatlósát játszotta, elsősorban a szlávok voltak. Ezekkel a szlávokkal szemben hazánk 1848—49-ben a forradalmi haladást képviselte. De az utolsó félszázad alatt a szlávok szerepe megváltozott. Különösen megváltozott 1905 óta, az első orosz forradalom óta és a szláv népek most egyre erőteljesebben állnak az emberi haladás élére. Az 1917-es győztes orosz forradalom már magábanvéve mutatta, hogy az elmaradott szláv népek a haladás élére ugrottak.
Ennek a világháborúnak a tapasztalatai, elsősorban a szovjet nép hősies harca az emberi szabadságért és haladásért, azután a lengyel nép küzdelme mutatják, hogy e nemzetek ma a haladó emberiség élcsapatai. (Taps.) Aki ezekkel a demokratikus, élenhaladó szláv népekkel szemben megpróbálja a magyarságot kijátszani, az már ennek a gondolatnak puszta elfogadásával a reakció mellé, a haladás ellenségei közé áll. Ezt gondolja meg mindenki, akit a pánszláv mumus meséje megtévesztett. És gondoljon még arra, hogy annak a német politikának következtében, mely negyedévezreden keresztül szomszédaink, elsősorban a szlávok ellen tudta vinni népünket, hazánk és nemzetünk egyre inkább összezsugorodott és most még az a veszély is fenyegeti, hogy a magyarság Szlovákiában maradó részét elűzik, vagy elnemzetietlenítik. Annak a magyar hazafinak a számára, aki nemzete múltjából okulni tud és meg akarja állítani ezt a zsugorodási folyamatot, melynek következtében nemzetünk egyre kisebbedik, a választás nem lehet nehéz; az semmi körülmények között nem fogja megengedni, hogy népét még egyszer erre az útra kényszerítsék. A múltban a német imperializmus taszított bennünket ebbe az irányba. Hasonló kísérleteket, melyeket egyben az ország demokratikus politikájának megváltoztatására próbál a magyar reakció kihasználni, most is észlelhetünk.
A kemény és szigorú békefeltételek ellenére a demokratikus belpolitika lehetővé fogja tenni, hogy a dunai népek nagy családjában Magyarország önérzettel és egyenrangú félként képviselje nemzeti érdekeit.
(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!