(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
2
2. Szabad népért a szabad hazában
Az ország felszabadulása nemcsak a régi rendszer összeomlására vezetett, hanem új, hatalmas népi erőket is mozgásba hozott. A munkásosztály és a parasztság saját kezdeményezésével és saját erejével látott hozzá a gazdasági és állami élet megindításához és újjászervezéséhez. Abban a szinte légüres térben, mely a régi rendszer csúfos bukása után keletkezett, a munkásosztály és a parasztság volt az egyetlen államépítő és államvezető erő. (Taps.)
A munkásosztály politikai és gazdasági szervezetei viszont (a párt- és szakszervezetek, üzemi bizottságok) rohamosan növekedtek és rövid hetek, hónapok alatt az egész országot átfogták. Milliók ébredtek elsőízben politikai életre. A munkásság segítségével a földnélküli és szegényparasztság birtokába vett 4 millió hold földesúri földet (taps), végrehajtotta azt a történelmi feladatot, melynek megvalósításáért magyar parasztnemzedékek egész sora hiába küzdött. Majd később, 1946 elején, a magyar demokrácia törvény beiktatta a köztársaságot.
Ha nálunk az újjáépítés üteme és eredménye hasonlíthatatlanul nagyobb lett, mint pl. a szomszéd Ausztriában, ebben, mint a magyar demokrácia gyors talpraállásában elsősorban annak a munkásegységnek volt döntő szerepe, melyet testvérpártunkkal, a Szociáldemokrata Párttal (taps), gyorsan és erőteljesen létrehoztunk. Csak a munkásegység tette lehetővé, hogy elsősorban a város dolgozói minden erejüket szervezeteik kiépítésére és a termelés megindítására, az újjáépítésre tudták fordítani.
A koalíciós pártok közül a Független Kisgazdapártot találták a felszabadulás körülményei a legkevésbé felkészülten. A Kisgazdapártnak voltak legkevésbé konkrét elképzelései pártunk erejéről s lendületéről. A politikai felkészültségnek ez a hiánya hozta magával, hogy a Kisgazdapárt lassabban szedte rendbe sorait, később jelentkezett a politikai porondon. És mert az élet meg nem állhat és nem várhatja meg, amíg egy meglepett párt hozzáidomul a számára váratlan viszonyokhoz, az történt, hogy a Kisgazdapárt az államapparátus újjáépítésénél meglehetősen lemaradt. Emiatt ez a párt úgy érezte, hogy megrövidítették, ami viszont hamarosan bizonyos elégedetlenségnek szolgáltatott talajt.
A koalíció negyedik tagja, a fiatal Nemzeti Parasztpárt is megvetette lábát a szegényparasztság között, míg a Polgári Demokrata Pártról hamarosan kiderült, hogy nem állnak mögötte komoly tömegek.
A munkások és parasztok gyorsan növő pártjaival szemben a nagytőkéseknek és nagybirtokosoknak nem volt politikai szervezetük. Mindkét réteg annak a Horthy-rendszernek volt talpköve és támasza, mely a nyilas bitangoknak egyengette az utat. A reakció veresége az ő vereségük is volt. És a nagybirtok alól a földreform kihúzta a gazdasági alapot, ami még tetézte vereségüket.
Az első időben a nagytőkések sem állottak sokkal jobban. A bankokat kifosztotta a háború, az üzemeknek felé se mertek nézni azok az igazgatók, akik nem sokkal előbb börtönnel, internálótáborral s különleges munkaszázadba való beosztással gondoskodtak a munkásság gúzsbakötéséről. A termelés rendjét a munkásság és az általa választott üzemi bizottság tartotta fenn. Ezekben a hónapokban nem egyszer fordult hozzám egy-egy igazgató azzal a kéréssel, hogy tegyem lehetővé számára, hogy a gyárába betehesse a lábát.
Ez a helyzet lassan megváltozott. Nemcsak a munkások és a parasztok szervezetei nőttek meg, de a viszonyok konszolidációjával, a termelés megindulásával kezdtek rendeződni a tőkések zilált sorai is. A demokrácia maga vonta be a termelésbe azokat, akik nem voltak túlságosan kompromittálva, feltűntek mellettük csakhamar olyanok is, akiknek bár jó adag vaj volt a fejükön, de az igazolást üggyel-bajjal megúszták. Felvették az összeköttetést a külföldre menekült tőkésekkel, nemzetközi kapcsolataikat is felújították. De ami a legfontosabb, a Kisgazdapárt polgári elemein keresztül megtalálják az érintkezést a Függetlenségi Front e legjobboldalibb pártjával is.
Ilymódon a régi reakciós rendszer támaszát alkotó társadalmi rétegek, melyek az összeomláskor nem semmisültek meg, hanem csak ideiglenesen eltűntek, szétszóródtak, visszahúzódtak, a gazdasági és állami élet fokozatos megszilárdulásával ismét gyülekeztek, újra rendezték soraikat. Visszaszivárogtak az országba nyugatról, visszaültek a gazdasági, állami és kormányzati pozíciókba. A munkásságnak és parasztságnak az állami és társadalmi életben megnövekedett szerepével és befolyásával, a demokratikus fejlődéssel elégedetlenek a dolgok menetét reakciós irányba törekszenek megváltoztatni.
Hozzájuk tartoznak a levitézlett, földjüket vesztett nagybirtokosok, akiket, mint osztályt, a földreform megszüntetett, de akik annál féktelenebből gyűlölik a demokráciát és mindent megtesznek, hogy visszacsinálják a földreformot.
Hozzájuk tartoznak az évtizedek óta, de különösen az ellenforradalom alatt a nagybirtokos osztállyal gazdaságilag és politikailag szövetkezett, a Horthy-rendszerben élvezett kiváltságaikat visszahódítani akaró nagytőkések, akik gazdasági hatalmuknál fogva a demokráciaellenes törekvések fő mozgatóerejét alkotják.
A népi érdekközösséget már régen megtagadó, az urakkal szövetkező szűk zsírosparaszt-réteg is idetartozik. És hozzájuk kell számítani a régi, munka helyett basáskodáshoz szokott úri bürokráciát, mely nem akar beleilleszkedni az új demokratikus rendbe, mert nem akarja a népet szolgálni.
A reakció erőit gyarapította, a demokrácia táborát gyengítette a vesztett háború és a gazdasági pusztulás következtében fellépő infláció, melyet a reakció erői mesterségesen gyorsítottak és fokoztak. Az infláció mérhetetlen nélkülözést és szenvedést okozott a dolgozóknak. Ugyanakkor szinte korlátlan harácsolási lehetőséget nyújtott a feketézőknek és a vagyonos rétegeknek, s már-már azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a dolgozó tömegek nyíltan szembefordulnak a demokráciával.
A reakciót erősítették és bátorították a szövetséges nagyhatalmak között felmerült ellentétek is.
A demokrácia többé-kevésbbé benyomult a közigazgatásba, a rendőrségre, a hadseregbe. A bankok és gyárak igazgatásában azonban ezen a téren nem történt változás. A magyar demokrácia gazdasági kulcspozícióiban változatlanul azok maradtak, akik a legnagyobb odaadással szolgálták Horthyt és rendszerét, s ennek megfelelően legnagyobb ellenszenvvel nézték az üzemi bizottságokat, a földosztást, a Kommunista Pártot és mindazt, amit a felszabadulás hozott. A magyar tőkések jelentős része egyben földbirtokos is volt, akiket ennek megfelelően érzékenyen érintett a földosztás. Másrészt a vállalatok igazgatóságaiban változatlanul ott működtek azok a feudális nagybirtokosok, akiknek a földjét felosztották. A bankok és vállalatok részvényesei és igazgatói között ugyanúgy fellelhető a Nemzeti Kaszinó tagjainak jórésze, mint két vagy három éve. A demokrácia érintetlenül a régi rend kezén hagyta a gazdasági élet vezetőpozícióit.
Nem változott a helyzet az egyházakban sem, melyek a feudális rend főtámaszai voltak. Az esztergomi érsek az a reakciós Mindszenty lett, akinek a háború alatt megjelent könyvéhez akár Göbbels is írhatott volna dicsérő előszót. A múlt évben egy kálvinista püspök magyarázta nekem, hogy Horthy, akinek nagy képe ott lógott a dolgozószobájának falán, egyházának hű fia volt s ezzel fűzte reakciós rendszeréhez az egyházat. Ennek megfelelően a magyar egyházak kezdettől fogva ellenszenvvel nézték a demokráciát. Fokozta ezt a beállítottságukat a földreform, mely sokszázezer hold földjüket juttatta parasztkézre. Nem véletlen, hogy az első komoly kísérlet a földreform visszacsinálására éppen katolikus egyházi oldalról indult ki.
Világos volt, hogy a nagybirtok mindent meg fog mozgatni, hogy vagyonát, a nagytőke pedig, hogy politikai befolyását visszaszerezze. Mi már akkor számoltunk ezzel, amikor még a politikai élet jóformán alig indult meg s amikor a demokrácia még látszólag egyedül állt a küzdőtéren. A módot is nagyjában előre láttuk. Előttem fekszik az a füzet, melyben tavaly februárban tartott előadásom van lenyomtatva. Idézem belőle a következőket:
„Ami a Kisgazdapártot illeti, nincs kizárva, hogy a reakció megpróbálja azt a játékot, amit 1920-ban űzött, azaz belódul a Kisgazdapártba, kezébe veszi az irányítást. Utána megbontja a demokratikus erők egységét és megpróbálja megakadályozni az ország demokratizálódását.”
Lényegében így is történt. A múlt év augusztusában, amikor az új választójogot tárgyaltuk, a Kisgazdapárt egyes képviselői szívós és — sajnos — nem sikertelen harcot folytattak azért, hogy a választójogból a régi rend és a reakció lehető legkevesebb híve maradjon ki. A budapesti városi választásokra jelölték listájukon Schlachta Margitot, a régi, rosszhírű Wolff-párti keresztény kurzus képviselőjét. A Kisgazda-frakció a fővárosi közgyűlésen emiatt csak alig különbözik a 20-as esztendők hírhedt keresztény-kurzusos többségétől.
Az országgyűlési választási agitáció, a kereszteket és bibliákat ábrázoló nemzetiszínű plakátok is nem egy demokratikus Kisgazdapártra, hanem inkább a negyedszázad előtt levitézlett „keresztény nemzeti kurzusra” emlékeztettek. Hozzájárult mindehhez Mindszenty ismert választási levele, mely a munkáspártok, a földreform és a demokrácia ellen mozgósította a vallásos tömegeket.
Mind e tények hatása alatt megváltozott a helyzet. Ez kifejezésre jutott az 1945-ös őszi választásokon, amikor a reakció egységesen sorakozott fel a Független Kisgazdapárt mögött, annak a pártnak támogatására, amelyet, mint mi előre láttunk, eszközül akart felhasználni céljai elérésére.
A demokratikus koalíció, amely kezdetben, az Ideiglenes Nemzetgyűlés idején, a munkásság, a parasztság és részben a haladó értelmiség és polgárság összefogását jelentette, lassanként megváltoztatta jellegét a reakció erőinek a koalícióba való benyomulásával és a koalíció egyes elemeinek jobbra tolódásával. Ebben keresendő a koalíció az utóbbi hónapokban szinte állandó, hol lappangó, hol nyílt válságának az oka.
A választások egyik tanulsága az volt, hogy a paraszti szavazatok 40%-át a baloldali pártok kapták. A régi demokratikus politikai hagyományokkal bíró Békés, Csongrád, Hajdú megyékben, a Viharsarokban a parasztság többsége nem a Kisgazdapártra szavazott. Viszont a politikailag elmaradott megyékben: Zalában, Vasban, Somogyban, valamint Budapest legreakciósabb kerületeiben a legmagasabb volt a Kisgazdákra eső szavazatok aránya. A Kisgazda-képviselők több mint fele nem paraszt, hanem a legkülönbözőbb polgári foglalkozásúak, közöttük bőven akad olyan, akit erős kötelékek fűznek a nagytőkéhez és a régi rendszerhez.
Ez azt is jelentette, hogy a parlamentben képviseletet és polgári jogot kaptak a demokrácia nyílt, vagy burkolt ellenségei. Ettől az időtől fogva erőteljesebben és nyíltabban folyt a harc a nemzeti demokratikus erők koalíciójának gyengítéséért és a reakció erősítéséért. A Köztársaság létrejötte körül komoly nehézségek mutatkoztak, a földreform ellen általános roham indult meg. A Köztársaság védelmét célzó törvénynek egyes kisgazda javaslatok inkább a Köztársaság ellenségeit védő jelleget akartak adni.
A növekvő reakciós veszély hatása alatt a koalíció balszárnya megalakította a Baloldali Blokkot, mely 1946 márciusában széles munkás- és paraszttömegek mozgósítása útján megvédte a földreformot, kimozdította a holtpontról az államosítás ügyét, elfogadtatta a Független Kisgazdapárttal a közigazgatás megtisztítását. A tömegek nyomására a Független Kisgazdapárt vezetősége eltávolította a párt nemzetgyűlési csoportjából a reakciós jobbszárny egy részét. A Baloldali Blokk fellépése azonban csak ideiglenesen akasztotta meg a reakció szervezkedését és előnyomulását a Független Kisgazdapártban.
Csakhamar kiderült, hogy ez nem sokat változtatott a helyzeten. A Kisgazdapártból kizárt képviselők megtartották összeköttetésüket és befolyásukat a pártban megmaradt hasonszőrűekkel. A Kisgazdapárt ígéretei, hogy rendet teremtenek a saját portájukon, papíron maradtak, sőt a Baloldali Blokkal szemben bizonyos revanshangulat keletkezett, amit a reakció igyekezett fűteni.
Közben gazdasági téren folyt a pénzromlás, melynek következtében a dolgozók elégedetlensége egyre fokozódott. A Kisgazdapártban nyüzsgő volt szolgabírák, volt ezredesek, volt földbirtokosok, ügyvédek, MÉP-újságszerkesztők és hasonlók, akik magukkal hozták a pártba a körmönfont reakciós rutint a fasiszta demagógiával, tovább növelték befolyásukat. Velük azonban rendszeres küzdelmet a kisgazda demokraták nem folytattak, eltűrték, hogy olyan bajokért is, amelyek az elvesztett háború következményei, a demokráciát, a koalíciót és azon belül a Kommunista Pártot tegyék felelőssé. Az eredmény az lett, hogy míg márciusban a Kisgazdapárt reakciós szárnyát zárták ki, júliusban már azokat távolították el, akik a Kisgazdapárt reakciós és félfasiszta elemeinek üzelmeit tették szóvá. Ez a tény mutatta, hogy a párt zöme a koalíció-ellenes jobbszárny befolyása alá került.
A Független Kisgazdapártban mind eredményesebben terjeszkedő reakció arra törekszik, hogy ezt a pártot végleg Nagyatádi útjára vigye, hogy a parasztságot szembefordítsa természetes szövetségesével, a munkásosztállyal és hogy aztán a hatalom birtokában kisemmizze utána a parasztságot is.
A koalíción belül lényegében akörül folyik a harc, hogy kivel megy együtt a parasztság zöme: a munkássággal-e előre a demokratikus fejlődés útján, vagy pedig a nagytőkével visszafelé, oda, ahová a reakció akarja vinni az országot. Nem kétséges, hogy mi, magyar kommunisták nem visszafelé akarunk haladni, hanem előre. (Taps.)
A koalíció mindinkább állandósuló válsága megakasztja a magyar demokrácia fejlődését, bénítja a kormányzat kezdeményezését, kerékkötője a törvényhozás munkájának és az országban általános nyugtalanságot és elégedetlenséget vált ki. Minden társadalmi réteg, minden társadalmi osztály érzi: a magyar demokrácia válaszútra jutott.
(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!