(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)
1
1. A Magyar Kommunista Párt harca az ország függetlenségéért
Kedves Elvtársak! A Magyar Kommunista Párt politikájának gerincét a felszabadulás óta a nemzeti demokratikus erők összefogása jellemezte. Azoknak, akik Pártunkat legális voltában csak 1918-ban ismerték, bizonyos fokig meglepetés volt ez a célkitűzés. Pedig, aki a Magyar Kommunista Párt soraiban régóta harcolt, az tudhatta, hogy a nemzeti erők összefogásának kérdését, a fasizmus elleni harcra mi már több mint tíz esztendővel ezelőtt napirendre tűztük. Akkor ezt a népfront politikájának hívták.
A fasizmus elleni harcban Pártunk természetesen nem maradt meg az elméletnél. Amikor Spanyolországban a nemzetközi fasizmus fegyveres felkelést szított a spanyol nép demokratikus köztársasága ellen, a Magyar Kommunista Párt legjobbjai a Rákosi-zászlóaljba tömörülve, életük feláldozásával és vérük hullásával adták tanújelét annak, hogy a haladó népi erők összefogásának eszméjét a gyakorlatba is átviszik. Több mint 300 magyar kommunista halt hősi halált spanyol földön a fasizmus elleni demokratikus összefogás nevében.
Csak természetes, hogy 1941 júniusában, mikor a német náci rablók megrohanták a Szovjetuniót, Pártunk méginkább a demokratikus nemzeti erők összefogását hirdette. Minden eszközt megragadtunk arra, hogy szembeszálljunk a fasiszta métellyel és a Horthy-reakció nemzetvesztő politikájával. Rádióban és illegális röplapokban egyaránt hirdettük, hogy csak az összes demokratikus és az egészséges nemzeti erők egyesített harca mentheti meg az országot a pusztulástól. Azokban a napokban, amikor Magyarországon az ú. n. mértékadó körökben hat héten belül várták Hitler végső győzelmét, mi arra szólítottuk fel népünket, hogy támogassa a szovjet népet felszabadító harcában és így küzdjön egyben saját felszabadításáért is. Már akkor hirdettük, hogy „a magyar nép a német fasizmus és magyar zsoldosok kettős igájában nyög. A szovjet nép felszabadító harca egyben a magyar nép felszabadításáért is folyik. A szovjet nép győzelme hozza a magyar népnek is a felszabadulást a német elnyomás alól, elhárítja felőle az elnémetesítés veszélyét, lehetővé teszi nemzeti és állami függetlenségének megmentését.”
Ezek a szavak két héttel a magyar hadüzenet után hangzottak el. Ebben a szellemben harcolt a Magyar Kommunista Párt irányítása alatt a Kossuth-rádió is, mely a háború nehéz esztendeiben következetesen és szívósan hirdette a német fasizmus elleni összefogás eszméjét. Ebben a szellemben küzdöttek a föld alatt, a börtönben és a bitófák árnyékában a magyar kommunisták. Ezeket az elveket hirdették a vérpadon Schönherz Zoltán, Rózsa Ferenc, Ságvári Endre és pártunk többi vértanúja, ezekért az eszmékért adták oda életüket. Azokban a hazafias, demokratikus megmozdulásokban, amelyek a háború éveiben nálunk megindultak, mindenütt a mi Pártunk volt a kezdeményező, a motor. Így volt ez a Történelmi Emlékbizottság mozgalmától kezdve a felszabadulásig mindenütt.
1944 március 19-e után föld alá kényszerült testvérpártunk, a Szociáldemokrata Párt és a Kisgazdapárt is. A közös veszély végre létrehozta a föld alatt a nemzeti demokratikus erők szerves összefogását. A Magyar Front-ban természetesen pártunk harcedzett és a földalatti küzdelemben járatos tagjai is ott voltak és példaadóan küzdöttek azért, hogy a német fasizmus összeomoljék és ne rántsa magával hazánkat.
Nem rajtunk múlott, hogy a Magyar Kommunista Pártnak ez a szándéka nem sikerült. A kudarc oka elsősorban a 25 esztendős Horthy-rendszerben rejlik, amely kíméletlenül és rendszeresen irtotta a demokrácia szellemét és szóvivőit és amelynek Pártunk legjobb harcosai estek áldozatul. Elsősorban a Horthy-reakció negyedszázados garázdálkodása okozta azt, hogy a döntő pillanatban nem tudtunk leszakadni a német fasizmus oldaláról és a háború befejezéséig, mint Hitler utolsó csatlósa állottunk a győztes demokratikus népek előtt. Része volt a kudarcban annak is, hogy a demokratikus ellenzék a reakció elleni küzdelemben félúton megállt és nem folytatott következetes, ingadozás nélküli, végsőkig menő harcot. (Taps.)
A német fasizmus összeomlása és a szövetségesek győzelme gyökeresen átalakította a világ politikai képét. Nézzük, miben állnak ezek a változások. Európában megsemmisült a legnagyobb imperialista fasiszta hatalom, a hitleri Németország. Mint nagyhatalom, megszűnt létezni szövetségese, a fasiszta Olaszország is. A harmadik szárazföldi nagyhatalom, Franciaország annyi sebet kapott, hogy esztendőkig tart, míg régi erejét és befolyását visszanyerheti. Ezzel szemben a Szovjetunió, mely a fasizmus megsemmisítésében a legtöbb áldozatot hozta, erőben, tekintélyben, befolyásban és öntudatban hallatlanul megerősödve, győzelmesen került ki a harcból.
Hasonló folyamat játszódott le Ázsiában, a Távol-Keleten, ahol a fasiszta japán imperializmus bukásához is a Szovjetunió hadbalépése adta meg a végső csapást. Ezzel párhuzamosan az összes hadviselő és semleges államokban megerősödött a demokrácia és a demokrácián belül különösen megerősödtek a kommunista pártok. A Szovjetunió nagy és bölcs vezére, Sztálin elvtárs (taps, felállva éljenzik Sztálint perceken át), Churchillnek adott válaszában erről így nyilatkozott:
„Churchill úr belebotlik az igazságba, amikor a kelet-európai kommunista pártok befolyásának növekedéséről beszél. Meg kell azonban jegyezni, hogy megállapítása nem egészen pontos. A kommunista pártok befolyása nemcsak Kelet-Európában nőtt meg, hanem Európa csaknem minden országában, ahol azelőtt a fasizmus uralkodott (Olaszországban, Németországban, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Finnországban), vagy ahol német, olasz, illetve magyar megszállás volt. (Franciaország, Belgium, Hollandia, Norvégia, Dánia, Lengyelország, Csehszlovákia, Görögország és végül, de nem utolsó sorban, a Szovjetunió.) A kommunisták befolyásának növekedését — mondta Sztálin elvtárs — nem tarthatjuk véletlennek. Ez teljesen törvényszerű jelenség. A kommunisták befolyása megnőtt, mivel a fasizmus uralkodásának nehéz évei alatt Európában a kommunisták megbízható, bátor, önmegtagadó harcosoknak bizonyultak a fasiszta rendszerrel szemben és a népek szabadságáért folytatott küzdelemben.”
Számunkra, magyar kommunisták számára még külön fel nem mérhető jelentősége van annak a változásnak, hogy körülöttünk a Balti-tengertől a Földközi-tengerig olyan államok csoportja keletkezett, amelyekben szilárd, széles népi erőkre támaszkodva és jórészt a kommunista pártok vezetése alatt épül és erősödik a demokrácia.
A világháború alatt a demokratikus szövetségesek háttérbe szorították azokat a vitás kérdéseket, amelyek gátolták volna a fasizmus megsemmisítésére irányuló háborús erőket. A fasizmus egyik döntő tévedése a háború alatt az volt, hogy a szövetségesek között kétségkívül fennálló nézeteltéréseket és a célkitűzések különbözőségét túlértékelték. Azt remélték, hogy ezek a nézeteltérések végül is a szövetségesek között még a háború alatt olyan konfliktusokhoz vezetnek, amelyek lehetővé teszik, hogy a fasizmus valamilyen módon elkerülje megsemmisülését.
Most, amikor a háború végétért, ez a remény, ha más formában is, újjáéled. A reakciós erők most arra spekulálnak, hogy a Szovjetunió és az angolszász hatalmak között felmerülő viták annyira elmérgesednek, hogy a belőlük fakadó összeütközések következtében ők jutnak a nyeregbe. Semmi kétség, hogy ilyen tendenciák valóban megvannak bizonyos imperialista körökben. A demokrácia híveinek ezért elszánt, kíméletlen harcot kell folytatniok az uszítók ellen, akik alig egy évvel a legszörnyűbb világháború után, már újra háborúba szeretnék dönteni Európát.
Csak természetes, hogy a magyar reakció főreménye is a szövetségesek közötti viszony elmérgesedése. Mi tudjuk nagyon jól, hogy az amerikai nép zöme — Angliáról nem is beszélve — békét kíván és hallani sem akar az új háborúról. Tudjuk, hogy egyre nagyobb nyugtalansággal nézik az Egyesült Államokban is a trösztök és a bankok háborús uszítását. Éppen a napokban láttuk ennek a nyugtalanságnak megnyilvánulását a demokrata Wallace erélyes kiállásában.
Sztálin elvtárs szeptember 17-én egy angol lap tudósítójának nyilatkozatot adott az „új háború” veszélyének kérdéséről. Azt mondta:
„Nem hiszek az «új háború» reális veszélyében. Az «új háború» körül jelenleg főként katonai és politikai hírszerzők és azok néhány polgári segítőtársa csap olyan nagy zajt. Erre a háborús hírverésre azért van szükségük, hogy először: a háború kísértetével megijesszenek bizonyos naív politikusokat és ezáltal segítséget nyújtsanak saját kormányaiknak abban, hogy politikai szerződő feleiktől minél több engedményt csikarjanak ki; másodszor: bizonyos időre megakadályozzák országaikban a hadikiadások csökkentését; harmadszor: fékezzék a csapatok leszerelését és ezáltal elejét vegyék a munkanélküliség növekedésének országaikban. Helyesen, különbséget kell tenni «új háborúról» szóló mostani fecsegés és «új háború» tényleges veszélye között, amely jelenleg nem áll fenn.”
Nálunk, ismétlem, az „új háborúról” szóló felelőtlen beszéd a reakció eszköze; ezzel akar reményt önteni azokba, akik a régi rend visszaállítását olyan szívesen látnák. Mindenesetre jellemző, hogy a reakció háborús uszítással nyugtalanítja népünket, hogy befolyását fenntarthassa. Mi, kommunisták, az egész vonalon a béke megőrzésére vettük az irányt, mert csak ez segítheti a magyar népet ezer baján keresztül. (Taps.)
Nézzük meg most, hogy milyenek voltak a felszabadulás után a magyar gazdasági és politikai viszonyok, az osztályok és az őket képviselő pártok helyzete, hogyan és milyen irányban változtak meg és merre mutat a további fejlődés?
Hét hónapig folyt hazánk területén a háború. Ezalatt a német rablóknak és magyar cinkosaiknak bőven volt alkalmuk az ország kiürítésére. Lényegében csak hazánkat tudták a fasiszták az összes Hitler-csatlósországok közül módszeresen kifosztani. El is hurcolták nemzeti vagyonunk jó 20 százalékát. Semmi kétség, hogy Hitler csatlósai közül mi szenvedtük gazdaságilag a legnagyobb veszteségeket. A gazdasági romokból a magyar munkásság önfeláldozása, szorgalma és találékonysága annyit újjáépített, hogy ma már iparunk összkapacitása nincs messze az 1938-astól. A mezőgazdaságban főleg az állatállományt érte óriási károsodás és hosszú esztendőkig tart, amíg ló- és szarvasmarhaállományunk eléri a háború előttit.
A fiatal demokrácia tehát rendkívül nehéz gazdasági örökséggel kezdte működését.
Mi volt a helyzet politikai téren? Az országot felszabadító Vörös Hadsereg csapásai alatt összeomlott nemcsak Szálasiék gyalázatos fasiszta terroruralma, hanem Horthy 25 esztendős, félfeudális, népellenes rendszere is. Szétmállott a régi államszervezet, a reakciós és fasiszta pártok eltűntek. A régi rendszer urai, nagybirtokosok, tőkések, vezető állami tisztviselők, katonatisztek nyugatra menekülve, magára hagyták népünket a gazdasági pusztulás és zűrzavar, az állami és társadalmi rend felbomlása közepette.
Az egyetlen párt, amely szilárdan állt, amely tudta, hogy mit akar és kivezető utat mutatott a nemzetnek: a mi pártunk, a Kommunista Párt volt. (Taps.) A Kommunista Párt vette kézbe a kezdeményezést, hogy az elalélt demokratikus pártok újjáélesztése, a nemzeti bizottságok megszervezése, az államszervezet új alapjainak lerakása útján megteremtse a feltételeit az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívásának, az Ideiglenes Magyar Nemzeti Kormány megalakulásának. Ezekben a hetekben és hónapokban a Kommunista Párt rázta fel dermedtségéből és aléltságából a nemzetet.
A Kommunista Párt eme önzetlen és előrelátó munkája nélkül nem jöhetett volna létre a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, nem jelentkezhettek volna azok a demokratikus erők, amelyek a Szovjetunió segítségével kezükbe vették az ország sorsának irányítását. A Kommunista Párt nélkül — ezt nem árt ma hangsúlyozni — Magyarország Németország sorfára juthatott volna, míg így népünk gyors ütemben nyeri vissza teljes nemzeti függetlenségét és állami szuverénitását. (Taps.)
Az álélt és kábult ellenzéki pártokat, melyek az események más fordulatára számítottak, szintén magával sodorta az általános összeomlás; csak lassan tértek magukhoz.
Ebben szerepét játszott az is, hogy e pártok, amelyek a háború második felében már látták Hitler vereségét, hosszú időn keresztül valószínűbbnek tartották, hogy Horthy is úgy szakít a németekkel, mint pl. Mannerheim tette Finnországban. Emiatt nem vártak olyan fordulatot, amely alapjában változtatja meg a fennálló viszonyokat. Sokan arra számítottak, hogy Magyarországot az angolszász hatalmak fogják felszabadítani és ebben a hiszemben nem látták előre a politikai és társadalmi viszonyok gyors megváltozását. Ezenkívül nem voltak tisztában a Kommunista Párt erejével, mert a földalatti Kommunista Párt jövendő működését és jelentőségét nem tudták előre felbecsülni.
A magyar demokrácia pártjait emiatt a felszabadulás politikai fejleményei bizonyos fokig váratlanul érték. És mert nem ezt és nem így várták, magatartásukban volt valamelyes meglepetés, sőt bizonyosfokú csalódottság is.
(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!