Kategória: Egyéb

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

Kedves Hallgatóim!

Elmúlott a szanálás első és valószínűleg legnehezebb hónapja.

Vegyük sorra a felmerült kérdéseket. A szanálás előtt gazdasági körökben erősen vitatkoztak afölött, hogy mennyi lesz a beszolgáltatott dollárnak és külföldi valutának az értéke. Az ú. n. szakértők kis összeget jósoltak, a 6—7 millió dollárra becsült mennyiség 10—15%-át. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor a beszolgáltatás 9 millió dolláron túlment. Ehhez az eredményhez kétségkívül sokban hozzájárult a forint jó indulása. A dollár valutatulajdonosok a jó pénz első napjai után egyre inkább meggyőződhettek arról, hogy a szanálás alaposan elő van készítve, hogy a forinttal szemben növekszik a bizalom, s ez arra késztette őket, hogy a beváltásra kitűzött idő második felében szinte ugyanannyit szolgáltattak be, mint az elsőben. Ez a beszolgáltatás kétségkívül a jó pénz egyik legkomolyabb sikere.

A közellátás vonalán bebizonyosodott, hogy helyes volt a megválasztott időpont. Élelmiszer bőven került a fővárosi piacra, s a vidéken is hasonló volt a helyzet. Mutatkoztak néhol átmeneti zavarok, amelyek a szárazsággal vagy a vásárlóközönség türelmetlenségével függtek össze. Ezeken is nagyban és egészben segíteni tudtunk. Budapesten pl. egy héttel ezelőtt nehezen volt kapható a paradicsom. De ma már ez is rendbejött. A cukrot kezdetben nagyon sokan vásárolták és emiatt az utolsó héten már szinte teljesen eltűnt. Ezen is tudtunk külföldi behozatallal segíteni. Hiány van, amint azt előre láttuk, a zsírfélékben. Három hét múlva azonban megindul az újtermésű napraforgó feldolgozása, ami lényegesen javítani fog a helyzeten és október végén egyre növekvő mennyiségben fog jelentkezni a disznózsír is. Ezen a téren tehát a legközelebbi három hét nehézségei után szintén enyhülni és javulni fog a helyzet.

Helyesnek bizonyult az a feltevés is, hogy a szanálás céljaira az állami szerveknél és az üzemekben felhalmozott iparcikkeken felül a magánkereskedelemben is jelentékeny készleteknek kell lenniök. Ez volt az oka annak, hogy a jó pénz első napjaiban a kereskedésekben mintegy varázsütésre megjelentek az áruk. Más lapra tartozik, hogy az iparcikkek ára rendkívül magas. Erre még vissza fogunk térni.

Az ipari termelés a jó pénznek megfelelően, úgy emelkedik, ahogy azt előre láttuk. A bányászat, mely egész iparunk energiaforrása, a napi 2200 vagon felé halad és minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy derék bányászaink szeptember végére elérik a napi 2500 vagonos termelést. Javult a szén minősége is. Ennek eredményeképpen a magyar államvasutak és az ipar el van látva szénnel, a cséplésnél szénhiány miatt sehol fennakadás nem volt, sőt jelentékeny mennyiséget tudunk a főváros lakóinak téli fűtésére juttatni. A textilipar tovább is fejlődik, s egyre fokozódó mennyiséget tud a hazai közellátás céljaira juttatni. Általában meg lehet állapítani, hogy a szanálás az iparban a fejlődésnek olyan feltételeit teremtette meg, amelyre az infláció idején gondolni sem lehetett.

A gabonabeszolgáltatás eddig elég jól halad. A földadóba beszolgáltatott gabona augusztus végéig meghaladta az egymillió métermázsát. Budapest a felemelt fejadaggal most 72 napra van már ellátva gabonával és ez a mennyiség lassan és szakadatlanul nő.

Nem láttuk előre a forint forgássebességének a lassúságát. A szanálási tervek kidolgozásánál azt hittük, hogy a forintot is olyan gyorsan fogják forgatni, mint pl. 1938-ban. Voltak olyan nézetek is, hogy a pénzromlás utóhatásaképpen, legalább is az első időben, a forintot is az emberek sietni fognak áruba fektetni. Kiderült azonban, hogy ez csak az első napokban volt így. Utána meglassúbbodott a pénz forgási sebessége. A magas ipari árak miatt nem sietnek kiadni a forintot, az aprópénzt pedig egyenesen visszatartják. A mai napig több mint 17 millió forint ércpénz került forgalomba. Minden lélekre valamivel több mint két forint és ennek dacára még alig látni váltópénzt.

A szanálásra hatással van a szárazság is. Augusztus elején még nem láthattuk azokat a károkat, amelyeket az aszály okozott. Szerencsére az augusztus második felében jelentkező országos eső következtében a szárazság nem járt nálunk olyan katasztrofális következményekkel, mint a szomszédos országokban.

A szanálás első hónapja tehát nem hozott olyan lényeges változásokat, amelyek a további egészséges fejlődést gátolnák vagy hátráltatnák. Ellenkezőleg. Sikerei még azokat is meggyőzték, akik az első időben kételkedve, vagy éppen ellenségesen álltak vele szemben. Nézzük most meg, milyen új problémákat vetett fel a szanálás népünk egyes rétegeinél.

Az ipari munkásság, amely legtöbbet szenvedett a pénzromlástól, természetesen kitörő örömmel fogadta. A legtöbb üdvözlés és köszönőtávirat a jó forintért, elsősorban az ő körükből érkezett. Feleletük, mint már mondottuk, az ipari termelés gyors emelkedésében mutatkozik. Első helyen állnak ebben a bányászok. A szorgalmas pécsi bányászok pl. ma közlik, hogy elérték a napi 180 vagont, a maximális teljesítményt. Kezdetben voltak persze nehézségek. A munkások eleinte csak előlegeket kaptak, s közben nem egy helyen elégedetlenséget keltett az, hogy a tisztviselők a munkásoknál aránytalanul nagyobb előlegeket kaptak. Zavarólag hatott az is, hogy augusztus első felében sok helyen nem voltak kidolgozva az akkordbérek, a munkás tehát nem tudta előre, hogy mennyit fog keresni és ezzel hiányzott a többtermelésre való ösztönzés. Ezeket a bajokat fokozatosan kiküszöbölik és ennek eredményeképpen emelkedik a termelés.

Helyenként az átmeneti nehézségek hatására rövidebb sztrájkok keletkeztek. Az öntudatos munkások tudják, hogy a sztrájk az adott viszonyok között megengedhetetlen. Nincs a munkásságnak az a jogos követelése, amit ma sztrájk nélkül el nem intézhetnek. Akik a mai viszonyok között sztrájkot követelnek, azok lényegében a jó pénz és a gazdasági szanálás ellenségei. Még akkor is, ha a legjobb szándék vezérli őket. Ezért az öntudatos munkások utasítsák el erélyesen és félreérthetetlenül azokat, akik most sztrájkot javasolnak. Sztrájkolni kellett volna a háború alatt, amikor a németeknek dolgozott a magyar ipar. Ismételten tapasztalhattuk, hogy ma olyanok követelik a sztrájkot, akik teljes gőzzel dolgoztak akkor, mikor ez hazánk ellenségeinek használt. Az országot ma a termelés és a többtermelés fogja talpraállítani. Ezért kár minden óráért, ami a termelésből kiesik.

Meg lehet állapítani, hogy az ipari munkásság öntudatának és politikai műveltségének megfelelően beváltotta a szanálással kapcsolatban hozzáfűzött reményeket, öntudatosan viselik azokat az óriási terheket, amelyeket a szanálás elsősorban az ő vállaikra rakott. Meg vannak győződve róla, hogy azok a bajok, amelyek a szanálással kapcsolatban még mutatkoznak, előbb-utóbb kedvező megoldást nyernek.

Egy tekintetben általános az elégedetlenség az ipari munkások között és ez az iparcikkek megfizethetetlenül magas ára. Ez a kérdés már átvezet bennünket a parasztság bajaihoz, ahol a főpanasz az agrárolló miatt hangzik el. Az agrárolló olyan tágra nyílt, ami komolyan kezdi veszélyeztetni a szanálás egész sikerét. Az iparcikkek árainak lefaragása már megkezdődött ugyan, de tempója olyan lassú, hogy feltétlenül meg kell gyorsítani, különben az ország gazdasági talpraállítása, az egész termelés megindítása fog miatta szenvedni. De nemcsak a magas ipari árak nyomják a gazdákat. Rengeteg a panasz a kisiparosok rendkívül magas árai miatt is. Az ország minden részéből halljuk, hogy egy patkó felveréséért 6—8 forintot is elkérnek, egy pár cipőtalp felveréséért meg 10 forintot. Sok a panasz a piacok magas helypénze ellen is. Nem egy vidéki városban a bejövő parasztasszony 2 forint helypénzt fizet, ami a helyi árak szerint 15—20 tojás árával egyenlő. Még magasabbak aránylag a termelő kocsija után fizetendő helypénzek, a kompok révdíjai, néhol a kövezetvám. Magas a járlatlevelek díja stb.

Sok a panasz amiatt is, hogy a termelő a vidéki piacon nem tudja megkapni a hatósági árat és ennél alacsonyabban kényszerül eladni, aminek az eredménye az, hogy kevesebb iparcikket tud vásárolni, nem tud adót fizetni, stb. Rengeteg a panasz a felesleges közvetítőkereskedelemre és az olyan egykezekre, mint a Mezőgazdák Szövetkezetének Központja. De a legáltalánosabban minden községből panaszkodnak a malmokra, melyek nem tartják be az előírásokat, a legkülönbözőbb címen levonásokat eszközölnek s meg nem engedett követelésekkel lépnek fel.

Ezeken a panaszokon a lehető legsürgősebben segíteni kell. Le kell szorítani az iparcikkek árait, ki kell küszöbölni a felesleges közvetítőkereskedelmet és egykezeket és meg kell rendszabályozni a kapzsi, parasztnyúzó molnárokat. Pártunk, a Magyar Kommunista Párt, miután ezeket a bajokat felismerte, a legélesebb harcot kezdte ellenük és két nappal ezelőtt a Nemzetgyűlésen benyújtottunk egy törvényjavaslatot, mely követeli a malmok községi felügyelet alá vételét, illetve községesítését. Ezen a téren gyorsabban mutatkoznának eredmények, ha a Kisgazdapárt szintén csatasorba állna és a parasztok védelmére fellépne az ipari árak csökkentése és a malomuzsora letörése mellett.

Ma már megállapítható, hogy iparunk nem készült fel a szanálásra. A mi gyárvezetőink túlnyomó többsége hitetlenkedve nézett a szanálás elé. Mások remélték, hogy a stabilizációt néhány napi kísérletezés után újabb infláció követi. A legnagyobb baj azonban abban rejlik, hogy a magyar ipar, elsősorban a gépipar, az utolsó nyolc esztendőben főleg a háborúra, a felszabadulás óta pedig elsősorban a jóvátételre dolgozott. Ez a körülmény oda vezetett, hogy legtöbb gyárosunk megszokta, hogy nem kell a termelés kereskedelmi részével vesződni, mert átvevője egyszerűen az állam. Ez a nyolcéves szokás természetükké vált s most nem akaródzik nekik visszatérni az igazi békebeli gyakorlathoz, amikor az áruk kigyártásán kívül gondoskodni kellett arról, hogy az árukat a fogyasztó meg is vegye.

A haditermelés és a jóvátétel ezenkívül leszoktatta a gyáripart a takarékosságról, a pontos számvetésről s rászoktatta őket a nagy hasznokra. A szanálás viszont minden vonalon kezdeményezést, takarékoskodást, pontos kalkulációt és normális, nem inflációs hasznot ír elő. Ehhez persze nem fűlik a foga azoknak a tőkéseknek akik nyolc év óta erről leszoktak.

Most, hogy a számukra váratlanul jól sikerült szanálás arra kényszeríti őket, hogy normális termelésre térjenek át, e valóban nem könnyű feladattal szemben különböző módon próbálnak védekezni. Az egyik az, hogy változatlanul hitelekért ostromolják a Nemzeti Bankot s racionális piacszervezés és vevőszerzés helyett egyszerűen az állam nyakába akarják varrni a termelvényeik elhelyezésének kérdését. A másik nem kevésbbé kényelmes mód az iparcikkek árának hihetetlen felemelése. Ma már ezen a téren ott tartunk, hogy a magas iparcikkárak nemcsak az ipari munkást, a parasztságot és az értelmiséget sújtják, hanem a termelés súlyos gátjai és exportlehetőségeinket is szinte semmivé teszik. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy iparcikkeink messze túlhaladják az amerikai árakat. Néhány nappal ezelőtt egy newyorki egyetemi tanár ismerősöm elmondotta, hogy egy pár cipőt akart vásárolni. Olyan cipőért, amelyet New Yorkban 8 dollárért vásárol, itt 200 forintot, azaz több mint kétszer annyit kértek. A ruháját és felöltőjét odaadta, hogy kissé kitisztítsák és kivasalják. 75 forintot kellett érte fizetnie, holott Amerikában ennek egyharmadáért is megcsinálták volna.

Egyébként köztudomású, hogy részben az Anyag- és Árhivatal hibájából az iparcikkeket olyan magasan állapították meg, hogy nem egynek ára minden hivatalos nyomás nélkül jelentékenyen esett. A len ára pl. 40%-kal, a gyapjúszövetek 30%-kal, a tégla szintén 40%-kal olcsóbb, mint a hivatalosan megállapított. Ez mutatja, hogy ezen a téren milyen nagy lehetőségek vannak.

Mindjárt hozzá kell tenni, hogy ez a panasz a gyárak ellen nem általánosítható egyszerűen. Vannak jól dolgozó gyárak, melyek bekanyarodtak a szanálás vonalába. Ezeknek semmi okuk nincs félni a pénzszűkétől s az árnívó letörésétől. Ezeknek vevőváltóit a pénzszűke dacára is a Nemzeti Bank le fogja számítolni. Vigyázni fogunk arra is, hogy az árnívó letörése semmi körülmények között ne menjen addig, hogy a gyárak rentabilitását veszélyeztesse. A magyar gazdasági életnek nem érdeke, hogy az árnívó olyan alacsony legyen, hogy elvesszen a termelésre serkentő hatása. Ugyanakkor azonban előfordulhat most is, mint a normális gazdasági életben általában, hogy egyes eladás, vagy egyes cikkek termelése veszteséggel végződik, ami nem változtat azon, hogy egész évi átlagban a gyár ne mutasson fel jó eredményt.

Rendkívül fontos, hogy gyáriparunk gyorsan felsorakozzék a szanálás mellé. A magyar piac felvevőképessége az utolsó 6 esztendő pusztításai után szinte korlátlan. A körülöttünk levő országok, melyek sokat szenvedtek a háborútól, minden árucikket hajlandók átvenni, ha megfelelő ajánlatokat kapnak. A magyar ipar legveszedelmesebb ellensége, a német ipar, hosszú esztendőkre versenyképtelen, a szomszéd Ausztria a magyar iparral szemben óriási tempóveszteséget szenvedett. Meg kell ragadni az alkalmat, amely iparunk számára olyan kecsegtető, de ehhez gyors és haladéktalan mozgósításra van szükség.

Ezt annál is inkább alá kell húzni, mert nem egy gyárosunk a munka könnyebb végét fogja és munkáselbocsátással akarja megoldani az inflációról a béketermelésre való átmenetet. Emiatt a munkanélküliség kezd komoly gonddá nőni. Az építőiparban országosan már 15 000 munkanélküli van. Olyan ipari városban mint Pécs, 3000 a munkanélküliek száma. A szanálás általában jár átmeneti munkanélküliséggel, de rajta kell lennünk, hogy ez az átmenet gyors legyen és minimális terjedelmű. Az elkerülhetetlen munkanélküliség enyhítésére közmunkákat kell szervezni, sőt végső esetben a munkanélküli segély is elkerülhetetlen lesz, ami viszont nem segíti elő a szanálást.

Emiatt feltétlenül el kell kerülni a valóban termelő munkát végzők elbocsátását. Amilyen szükséges a nagyraduzzadt, felesleges tisztviselői kar leépítése, annyira kell óvni a valóban termelő munkát végzőket. Ahol átmenetileg kevesebb munkásra van szükség, ott inkább csökkentsék a munkaidőt, heti 44 vagy 40 órára, de mindent meg kell tenni arra, hogy a munkásság a termelésben maradjon.

A mi gazdasági viszonyaink mellett nincs szükség munkanélküliségre, ha gyáraink meglevő kapacitását megfelelő erővel kihasználják. A textilszakmában pl. az a helyzet, hogy a vasárnapi munka bevezetésével és egyéb rendszabályokkal még 7—8000 munkást lehetne alkalmazni. A kémiai ipar vezetői éppen az utolsó hetekben tértek rá olyan festékanyagok gyártására, amelyeket azelőtt kizárólag Svájcból szereztünk be, s amiből most első kezdetre havonta 400 000 svájci frank értékűt gyártunk. Hazánkban is, a környező országokban is, óriási a kereslet minden iparcikk után, amit a magyar ipar ki tud termelni. De meg kell szervezni a termelést és gyorsan át kell térni a békeviszonyokra.

Ha az iparról azt állítottuk, hogy nem volt felkészülve a szanálásra, úgy ez még fokozottabban áll a kereskedelemre, sőt, sajnos a szövetkezetekre is. Az infláció a kereskedelmet alaposan kizökkentette a normális kerékvágásból. Legtöbbjük még mindig azt várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Pl. Budapesten nagy a szappanbőség és annyi só van, hogy nem egy helyen a hatósági árnál olcsóbban árusítják. Ugyanakkor a vidéken nincs szappan és nincs só, mert a kereskedelem még nem működik. Jellemző egy nagy budapesti fémárugyár esete, mely nem tudott a kereskedőknek közvetlenül zománcedényt eladni, végül felszerelt három teherautót, ezeket küldte zománcedénnyel a falvakba. A kísérlet pompásan sikerült, a gyár három autója naponta több mint tízezer forint értékű edényt ad el. A kereskedők egy része még mindig inkább az inflációs nyereségekről álmodozik, meg azokról az időkről, amikor a vevők rimánkodtak az áruért. Most más a helyzet, a normális gazdasági élet itt is megköveteli, hogy a kereskedő minden erejét feszítse meg és akkor meg lehet győződve, hogy prosperálni fog. Mindjárt hozzá kell tennem, hogy az olyan közgazdasági tanácsok, amelyek Angliára vagy Franciaországra hivatkozva azt javasolják, hogy a leépített tisztviselők menjenek kereskedőknek, nem nagyon célirányosak. Nálunk kétségkívül több a kereskedő és az alkalmazott, mint amennyit az ország gazdasági helyzete elbír. Több az államhivatalnok is, mert kiderült, hogy a leépítés után még mindig 35 ezerrel több az állami alkalmazottak száma, mint azt a szanálás tervezte.

Összefoglalva: a forint első hónapja jól sikerült. Ha kevesebb is van belőle, mint azt sokan szeretnék, annál jobban megbecsülik. A szanálás sikere nemzetközi hitelünket politikai téren is emelte. A párizsi békekonferencián pl. képviselőink joggal mutattak a szanálásra, mint a magyar nép egészséges élniakarásának egyik csattanó bizonyítékára. A külföldi sajtó a legnagyobb elismeréssel ír nemcsak a szanálásról, hanem arról a fegyelmezettségről és öntudatról, mellyel a magyar nép ezeknek az időknek terheit viseli. Bajok és nehézségek természetesen még vannak és lesznek a jövőben is. Ezek azonban össze sem hasonlíthatók azzal a kétségbeejtő és reménytelennek látszó helyzettel, amelyben gazdasági életünk két hónappal ezelőtt vergődött. A forint jó, egészséges, értékálló. Rajta kell lennünk, hogy hazánk gazdasági megerősödésére az is maradjon.

(Rádióbeszéd 1946 augusztus 31-én.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

A Magyar Kommunista Párt vértanúinak emlékét idézzük ezzel a könyvvel. A Magyar Tanácsköztársaság hősi harcában és az azután következő ellenforradalmi vérfürdőkben ezrével estek el Pártunk legjobbjai. Utána negyedszázadon keresztül bőven öntözte a magyar kommunisták vére azt a csatamezőt, ahol szívós, soha meg nem szűnő harc folyt a népünket gúzsbakötő Horthy-rendszer ellen. Jefferson, az amerikai népi demokrácia nagy úttörője mondotta, hogy a szabadság olyan fa, amely akkor virul, ha gyökerét bőven öntözik zsarnokok és hazafiak vérével. A mi Partunk dúsan járult hozzá, hogy a magyar szabadság fája ne szenvedjen hiányt a legnemesebb tápanyagban, a mártírok vérében. 25 esztendőn keresztül megszakítás nélkül hullottak el legjobbjaink ebben az egyenlőtlen harcban. Sokat közülük titokban, orozva gyilkoltak meg Horthy martalócai és-névtelen sírokban hántolták el őket. Legfőbb ideje, hogy Pártunk, a Magyar Kommunista Párt ezen a téren is teljesítse kötelességét és méltó emléket állítson azoknak, akik elestek a hazánk szabadságáért és függetlenségéért vívott harcban.

A mi mártírjaink mindenütt ott voltak, ahol fel kellett venni a küzdelmet a magyarság ellenségeivel szemben. Bátran, férfiasan viselték el a kínzókamrák szörnyű gyötrelmeit, a vallatások embertelenségeit és emelt fővel, töretlenül, meggyőződésüket harsogva léptek a bitófa alá. Eljön az idő, amikor vértanúink hősies életét és halálát részletes életrajzokban tárhatjuk megújhodott, szabad nemzetünk elé. Most csak röviden emlékezünk meg azokról, akiknek törhetetlen harca adott erőt mindannyiunknak az elnyomatás nehéz, sötét esztendeiben és akiknek példája vezet bennünket az elkövetkezendő küzdelmekben is.

A francia kommunista pártot a mártírok pártjának nevezik, mert hazájuk felszabadításáért egymaguk több vértanút adtak, mint az összes többi politikai pártok együttvéve. Ezt mi is büszkén mondhatjuk a Magyar Kommunista Pártra. Különösen megnőtt vértanúink száma, amikor a német fasiszták rablóháborújába hazánkat is belerántották és Pártunknak jutott az a nehéz és áldozatos feladat, hogy nemzetünket a harcos ellenállás egyedül megmentő útjára vigye. Legjobb katonáink, hős partizánjaink egymásután hullottak el ebben a harcban, de mindig akadtak újak, akik halálmegvetéssel vetették magukat a küzdelembe és vérük hullatásával pecsételték meg a magyarság és az emberiség felemelkedésének közös művét.

Nemcsak hazai rögön folyt a magyar kommunisták vére. Mindenütt ott voltak, ahol áldozni és küzdeni kellett a nép szabadságáért, az emberiség elválaszthatatlan, nagy, közös ügyéért. Százával estek el a spanyol szabadságharcban. Ott voltak a jugoszláv nép legendás harcában. A francia ellenállási mozgalom, csakúgy mint a lengyel, belga és a többi, büszkén sorolja fel vértanúi között azokat a magyar kommunistákat, akik népünk legnehezebb, legsötétebb óráiban is méltó utódai voltak a magyar szabadságharcosoknak és magasan lobogtatták azt a zászlót, amelyre Petőfi, Kossuth eszméi voltak felírva.

Régi tartozásunknak teszünk eleget most, a fasizmus és a reakció leverése után, amikor Pártunk és a magyar demokrácia előtt rámutatunk mártírjainkra és példaképpen állítjuk oda az új harcosok elé azokat a hősöket, akiknek önfeláldozó küzdelme nélkül nem tudtunk volna rátérni a szabadság jobb jövő felé vezető útjára. Emléküket őrizni és ápolni fogjuk. Példaképpen állítjuk a feltörekvő nemzedék elé és erőt, ihletet merítünk belőle a jövő nehéz, de győzelmes harcaihoz.

(„A magyar szabadságért” című könyv előszava. Szikra 1946.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

3

A múltheti válság után egyes helyeken az az érzés támadt, hogy miután sikerült a reakciót bizonyos fokig visszaszorítani, most már talán nem kell az eddigi megfeszített erővel harcolni. Amikor itt voltak pl. az újgazdák a múlt héten, egyik-másik arról beszélt, hogy most már biztosítva van a földreform, talán nem is kell olyan élesen harcolni. Mi e beállítás ellen a legnagyobb erővel fellépünk, annál is inkább, mert hiszen az elmúlt 15 hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy nem egy ígéret gyakran papíron maradt, hogyha a demokratikus tömegek teljes erővel nem ellenőrizték végrehajtását. Ezért a legnagyobb hiba volna, hogyha most megnyugodnánk és nem gondoskodnánk arról, hogy azokat az ígéreteket, amiket a demokrácia balszárnya két héttel ezelőtt kapott, teljes erővel végre is hajtsák. Most nem szabad megengedni, hogy elhúzódjon ez a végrehajtás. És nem szabad megengedni, hogy valami is a papíron maradjon belőlük.

Erre az éberségre és készenlétre annál is inkább szükség van, mert, sajnos, a Kisgazdapárt vezetői elmulasztották azt, hogy a válság igazi okait saját tagjaik előtt felfedjék. Nem győzték meg őket arról, hogy azok az intézkedések, amelyeket a baloldali demokrácia követelésére foganatosítani ígértek, valóban az egész demokrácia érdekében valók, s többek között magának a Kisgazdapárt demokratizálódásának is használnak. Ezt eddig nem tették és emiatt megvan a veszély, hogy a Kisgazdapárt demokratikus tömegei azt hiszik, hogy ezeket az intézkedéseket kívülről kényszerítették rá a Kisgazdapártra, nem pedig szükséges és elengedhetetlen rendszabályokról van szó. Ebből viszont az következhet, hogy néhány hét múlva esetleg kénytelenek leszünk ezeknek a követeléseknek a végrehajtását újra, az eddiginél erőteljesebben sürgetni. A Kommunista Pártnak az a feladata, hogy gondoskodjék róla, hogy az a tisztogatási folyamat, ami Budapesten a Kisgazdapárt parlamenti frakciójában megkezdődött, folytatódjék szerte az országban.

Egy csomó vidéki városból, Pécsről, Szegedről és máshonnan már halljuk, hogy ott folytatódik. Rajta kell lennünk, hogy ez mindenütt, a legutolsó falusi szervezetben is megtörténjen. De itt is vigyázni kell a túlzásokra. A Kisgazdapárt egyik vezetője pl. megmutatott nekem egy jelentést Baranya megye egyik községéből, ahol a Kisgazdapárt megtisztítására a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt közösen listát nyújtott be a helyi kisgazdapárti vezetőségnek. A listán névszerint fel voltak sorolva azok az emberek, akiket, azt hiszem 24 óra alatt el kell távolítani a Kisgazdapártból. Hát ez már egy kis túlzás. Mi azon leszünk, hogy minél alaposabban végezzék e tisztogatásokat, de vigyázzunk, nehogy az ellenkező végletbe csapjunk. Az ilyen közvetlen beavatkozás odavezethet, hogy az egész tisztogatást a Kisgazdapárt elleni támadásnak tekintik, amire természetesen nincsen szükség.

Szükség van feltétlenül arra, hogy a megígért politikai intézkedések mellett a gazdasági intézkedések végrehajtását is meggyorsítsuk. Az utolsó hetek erőteljes demokratikus megmozdulásának egyik eredménye az, hogy nőtt a munkásság, a dolgozók öntudata. A munkások, akik közül nem egy, mondjuk decemberben vagy januárban kezdte azt hinni, hogy itt hiába minden erőfeszítés, a demokrácia nem elég erős, ellenben a reakció egyre szemtelenebb, most az utolsó hetek tapasztalatai alapján rájöttek arra, hogy a demokráciában van erő, vissza tud ütni. Megismerték saját erejüket és ennek az eredményeképpen megjavult a munkások közt a hangulat, a demokráciába vetett bizalom.

Ennek egyik eredménye, hogy emelkedik a termelés. Nemcsak a szénben, ahol a termelést újabban tőlünk egészen független tényezők, mint pl. a szlovák vájároknak a kivándorlása stb. befolyásolják, hanem a nagyipari üzemekben is; különösen Budapesten. Ez összefügg azzal is, hogy az elvtársak látták, hogy sikerült átvészelni ezt a nehéz telet és meg vannak győződve róla, hogy ezután a fejlődés vonala felfelé megy.

Ezt a javuló termelést a kormány elő fogja segíteni azzal, hogy a legközelebbi időben nyilvánosságra fogja hozni az egész gazdasági életet átfogó tervét, amiből meg fogja látni az ország, hogy létezik ilyen terv és megvan az a remény, hogy egy átlagos aratás esetén őszre már gazdasági bajaink jó része a múlté lesz.

Számunkra most rendkívül fontos a földreform gyors befejezése és ezzel kapcsolatban a telepítés. Az elvtársaknak, a járási, falusi titkároknak itt is az első sorban kell állniok. Gondoskodni kell nemcsak arról, hogy az újgazdák földjét bejegyezzék a telekkönyvbe és az újgazda megkapja a telekkönyvi kivonatát, hanem minden tekintetben segítségére kell lenni az újgazdáknak, sőt a régieknek is. Például, ahol arról van szó, hogy vetőmagot kell szerezni, vagy gondoskodni kell igáról, a traktorok közös felhasználásáról és általában arról, hogy a falu szegénysége talpraállhasson. Ezekben a feladatokban a Kommunista Pártnak és a Kommunista Párt funkcionáriusainak kell a legelső sorban állaniok. A földreformhoz tartozik a sváb földekre telepítendők kérdése is. E kérdésben a mi véleményünk az, hogy a telepítés nem választható el a földreform kérdésétől. Ezt azért tartjuk ilyen fontosnak aláhúzni, mert az utolsó napokban hallottunk olyan híreket, hogy a telepítés kérdését válasszuk el a földreformtól. Szerintünk ez helytelen. A kettő összetartozik; a svábok földjére telepítendő magyar parasztoknak a kérdése a földreformnak szerves, elválaszthatatlan része.

Meg kell állapítani ezzel kapcsolatban, hogy a svábkérdésnél komoly nehézségek vannak. Sokkal lassabban megy a svábok kitelepítése, mint ahogy azt az ország politikai és gazdasági érdekei megkövetelnék. Ezen a téren el lehet mondani, hogy sok a beszéd és kevés a tett. A Kommunista Pártnak itt is közbe kell lépnie. Felmerült ezzel kapcsolatban a németajkú bányászok kérdése. A mi véleményünk az, hogy a német bányászokat itthon kell tartani és nem szabad őket elküldeni Németországba. Mi a német veszélyt elsősorban a zárt településben lakó sváb falvakban és sváb szervezetekben látjuk, de nem az ipari munkások közt és legkevésbé a bányászok közt. Felhasználom az alkalmat, hogy itt vannak azok a járási titkárok, akiknek a területén a bányák fekszenek és közlöm velük, hogy a Kommunista Párt álláspontja, hogy a sváb vagy németajkú bányászokat nem kell kivinni, az országból. Az ország politikai és gazdasági érdeke megköveteli, hogy ezek az ipari munkások itthon maradjanak.

Felmerült az a gondolat, hogy adjunk egy nyilatkozatot, mely a németajkú bányászokat kollektíve mentesítse az áttelepítés alól. Ilyen nyilatkozatot a Kommunista Párt nem adhat, mert ő sem teheti túl magát azokon a rendeleteken, amelyek mindannyiunkra kötelezők. De mégegyszer ismételjük, hogy a sváb bányászokat, különösen a bányában, a föld alatt dolgozókat, semmi körülmények között nem fogjuk kitelepíteni az országból. Ez vonatkozik nemcsak a tatabányai vagy a brennbergi bányászokra, de szerte az országban mindenkire.

Ugyanakkor azonban felhívják a figyelmünket arra, hogy mert ez a tény már a bányászok előtt is ismeretes, a felszíni munkások közé az utolsó hetekben kezdenek beszivárogni olyan volksbundisták, akik ezen a címen remélik, hogy elkerülhetik a kitelepítést. Természetes, az a nyilatkozatunk, hogy a bányászok itthon maradhatnak, nem vonatkozhat ilyen volksbundistákra. Mi nem azt akarjuk, hogy a volksbundisták maradjanak itt, hanem azt akarjuk, hogy az igazi bányászok maradjanak itthon. Az elvtársak, akik olyan vidékről valók, ahol bányák vannak, ezt a mi álláspontunkat képviseljék.

A Kommunista Párt legközelebbi feladatai közé tartozik természetesen a reakció elleni fokozottabb harc, aminek egyik formája az lesz, hogy mindenütt fel kell készülni a köztisztviselők, de a felesleges magántisztviselők leépítésére is. A köztisztviselőkre vonatkozólag van egy megállapodás, amely szerint ezt a munkát hármas bizottságok végzik, amely hármas bizottságok egyik tagját a Szakszervezeti Tanács fogja kijelölni. Jól tudjuk, hogy nemcsak a közalkalmazottak, hanem a magánalkalmazottak között is sok a reakciós és sok a felesleges. Ott is rendet kell csinálni. Ezekre a létszámcsökkentésekre a Párt már idejekorán készüljön fel, nemcsak azzal, hogy kiválasztja az erre legmegfelelőbb elvtársakat, akik a munkát el tudják végezni, hanem olyan irányban is, hogy elkészítik azoknak a reakciósoknak a listáját, akik a megyében vagy járásban, vagy az illető területen fekvő nagyvállalatoknál eltávolítandók. Ezeket adatokkal a bizottság rendelkezésére bocsátják.

Az általános demokratikus támadással kapcsolatban valamelyest lendületbe jött a nyilas-fasizmus elleni harc. Az elvtársak látják, hogy azok közül a miniszterelnökök közül, akik 1939 óta annyi szenvedést és szerencsétlenséget zúdítottak hazánkra, hármat már kivégeztünk és a negyedikre is nemsokára sor kerül. (Taps.) Rajta leszünk, hogy ezen a téren a lehető legalaposabb munkát végezzük.

Ahol még nincs eredmény, az a gazdasági életben garázdálkodó feketézők és spekulánsok frontja. Már pedig Elvtársaim, a demokrácia ellentámadásához tartozik, hogy ezen a fronton is végre támadásba menjünk át. Mi el vagyunk szánva rá és gondoskodni akarunk róla, hogy végre e téren is alapos munkát végezzenek. A mi szándékunk az, hogy a feketézés ezután legyen jóval veszedelmesebb foglalkozás, mint eddig volt. Ígérjük az elvtársaknak, hogy ezen a téren is a szavakból végre átmegyünk a tettekbe. (Taps.)

Fel kell vetnem még a reakcióval kapcsolatban a klerikális reakció elleni harcot. (Pfuj! Le Mindszentyvel!) Meg kell vallanom, Elvtársaim, hogy ezen a téren eddig mi túlságos tartózkodást tanúsítottunk. (Úgy van!) Az eredmény az lett, hogy ezt a tartózkodásunkat gyengeségnek tekintették és ettől még szemtelenebb lett a klerikális reakció. A demokrácia 15 hónapos tapasztalatai alapján ki lehet mondani, hogy nem tudjuk felszámolni a reakciót, hogyha tűrjük a klerikális reakciót. Ez vonatkozik minden térre, különösen vonatkozik közoktatásügyünkre, ahol úgyszólván semmi változás az utolsó 15 hónapban nem történt. Ha alaposan neki akarunk támadni a reakciónak, akkor ebbe a támadásba beleesik a klerikális reakció elleni harc is. És ezen a téren is változásokat követelünk és változtatásokat fogunk létrehozni. (Taps.) Annál is inkább Elvtársaim, mert részben a klerikális reakció az, amelyik a demokrácia ellen minden eszközzel, az antiszemitizmussal, az álhírék terjesztésével, a demokrácia mocskolásával a legkövetkezetesebben és meg kell mondani, eddig a legbüntetlenebbül harcolt. Ha tehát az egész vonalon fel akarjuk venni a reakció elleni harcot, akkor itt sem hagyhatunk semleges teret. Meg kell érteni mindenkinek, hogy ezen a téren is változtatni kell az eddigi politikánkon. (Helyes!)

Ezek volnának, Elvtársaim, a legfontosabb kérdések, amiket érinteni akartam. Mégegyszer visszatérek arra, hogy a nehéz tél után a magyar munkásosztály és a magyar demokrácia újra megerősödött hittel és harckészséggel néz az eléje tornyosuló nehézségek és feladatok elé. Különösen a Kommunista Párt az, amely a jól végzett munka tudatában nézhet a múltra és nyugodtan tekinthet a jövőbe.

Az utolsó hónapok Pártunknak úgy szervezeti, mint politikai téren komoly erősödést hoztak. Kádereink nőnek, szervezeteink erősödnek és erősödik öntudatunk is. Amihez hozzájárulnak különösen az utolsó hetek eseményei, amelyek újra megmutatták, hogy a Kommunista Pártban változatlanul megvan a kezdeményező erő a helyes út felismerésére és az az akarat is, hogy a helyesen felismert úton teljes erővel haladjunk előre. Mi nem tűrjük egy pillanatig sem, hogy a legnagyobb nehézségek közepette a csüggedés szelleme felüsse a fejét. Most, amikor a nehezén túlvagyunk, amikor látjuk, hogy csak néhány hónap bajait kell legyűrni és simább, egyenletesebb útra térhetünk, most még kevésbbé fogunk engedni a csüggedésnek és még kevésbbé félünk a nehézségektől.

Mi azért hívtuk össze a járási és megyei titkár elvtársakat, hogy itt közvetlenül velük beszéljük meg a teendőket, közvetlenül cseréljük ki gondolatainkat, közvetlenül értesüljenek terveinkről és utána teljes erővel, fegyelmezetten és pontosan hajtsa végre a saját munkaterületén ki-ki mindazt, amit itt elhatározunk. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a járási és megyei titkári értekezlet jelentékenyen növelni fogja Pártunk szervezeti és politikai erősödését. Arra kérem az Elvtársakat, hogy az itt elhatározottakat pontosan, teljes erővel, teljes elszántsággal, áldozatoktól és nehézségektől nem félve valósítsák meg.

Biztos, hogy lesznek még nehézségeink. A demokrácia még sok válságon fog keresztülmenni, de ugyanolyan biztos, hogy minden válságból megerősödve fog kikerülni, ha Pártunk erősen, öntudatosan és összekovácsoltan áll. Amíg a Kommunista Párt erős és a nehézségek közepette szilárdan állja a harcot, addig a magyar demokráciának nincs félnivalója. Szerencséje a magyar demokráciának, hogy ilyen harcedzett, nehézségek és bajok legyűréséhez szokott pártja van, amelyet nem kényeztettek el az események, amely a legsúlyosabb viszonyok között is állja a harcot. A mi pártunk ezekben a nehéz hónapokban megmutatta, hogy nincs olyan akadály, ami előtt meghátrálna, ha a demokrácia és az ország ügyéről van szó. Ebben a tudatban kérem az elvtársakat, hogy otthon feküdjenek neki teljes erővel a munkának. Feküdjenek neki úgy, mint olyan pártnak a tagjai, amely 25 esztendős reakciós elnyomás után ifjan, erősen, összekovácsoltan, harcrakészen lépett a porondra és el van szánva, hogy a demokrácia ügyét a magyar dolgozók élén győzelemre vezesse. (Éljen! Éljen Rákosi! A közönség felállva, ütemesen éljenez és tapsol.)

(Részlet az 1946 március 24-én, a MKP pártfunkcionáriusainak l. országos értekezletén tartott beszámolóból.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

Néhány kilengést vagy túlzást helyesbítenünk kell. Helyenként pl. előfordult, hogy a népmozgalom nem azért küldte el a jegyzőt, mert az reakciós volt, hanem mert pontosan hajtotta végre a központi utasításokat, mondjuk pontosan behajtotta az élelmet Budapest számára, vagy adót szedett. Hát ilyenért nem szabad a jegyzőt eltávolítani, mert hiszen lényegében akkor a saját demokráciánkat ássuk alá. Megtörtént, hogy némely üzemben eltávolítottak olyan mérnököt, aki fegyelmezett munkát követelt és ezért egyes munkások, akik még nem értik meg a munkafegyelem jelentőségét, felpiszkálták ellene a többieket és eltávolították az üzemből. Hát, Elvtársaim, ilyet a Kommunista Párt természetszerűleg nem helyeselhet. Azokon a helyeken, ahol ilyen túllépés történt, rendet kell csinálni. Az ember ne röstellje saját hibáját kijavítani: vissza kell hozni az ilyen jegyzőt, vagy be kell állítani újra a munkába a fegyelmező mérnököt.

Nem szabad megengedni, hogy ezeknek a népmozgalmaknak a folyamán — pl. megakadályozzák a Budapest számára összegyűjtött élelemnek a felhozatalát. Én nagyon jól tudom, hogy falun, kisvárosokban milyen nehéz sora van egy ellátatlannak. De ugyanakkor hozzá kell tennem, Elvtársaim, hogy hasonlíthatatlanul nehezebb a helyzete a nagybudapesti dolgozóknak, a bányászoknak és a vidéki nagyüzemek dolgozóinak. Van gond a vidéken is, de a gond, különösen az élelmezés gondja hasonlíthatatlanul nagyobb az ipari centrumokban. Elmondhatom tréfásan, hogy milyenek a gondok vidéken. Makóról feljött egy elvtárs és nagy sóhajtva elmondta, hogy bizony neki is vannak gondjai, mert két kocája és tizenhat malaca van és nem tudja, hogy honnan vesz kukoricát a felhizlalásukra. Elhiszem, hogy ez nagy gond, de egész más gond, mint mondjuk a csepeli munkásé, aki hónapszámra nem lát húst és akinek a gondja az, hogy hogyan tudja a 15 deka kukoricás kenyérből, amit a gyereke kap, a családot eltartani.

Nem szabad megnehezíteni a közellátás kérdését és nem szabad megengedni — bármilyen csábító és népszerű is az a helyi párttitkár, vagy a helyi kommunista vezető számára — hogy a Budapest számára összegyűjtött élelmet helyben osztassa ki. Nem szabad aláásni az ország és a dolgozók élelmiszerellátásának a szervezetét, márpedig az ilyesmi odavezet. Hasonlót találunk nem egy helyen, ahol nem engedik Budapestre felszállítani az állami adókat. Az elvtársaknak meg kell érteni, hogy a pénzromlást csak országos és központi rendszabályokkal lehet megállítani és ezekhez a rendszabályokhoz tartozik az is, hogy az állam számára begyűjtött adókat ne a vidéki városok vagy falvak használják el.

Általában vissza kell térnünk most Elvtársaim — miután a népmozgalmak megtették a magukét — ahhoz, hogy a központi hatalom tekintélyét erősítsük, mert legyünk tisztában azzal, hogy nem lehet felépíteni a demokratikus országot, ha a központi demokratikus hatalom nem elég erős és tekintélyes. Az ilyen népmozgalmak azért voltak szükségesek, mert a központi hatalom nem volt elég erős a demokratikus rendszabályok végrehajtására. De ahhoz, hogy a demokratikus központi hatalom működése erősödjék, emelni kell ennek a tekintélyét. És le kell építeni azokat a rendszabályokat vagy azokat a jelenségeket, amik megnehezítik a demokratikus, ismétlem demokratikus központi hatalom kiépítését. Ezt is meg kell érteniük az elvtársaknak.

Az utolsó hetekben a Kommunista Párt helyes, erőteljes politikája következtében Pártunk vonzóereje igen jelentékenyen megnőtt. Megnőtt nemcsak Budapesten, de szerte a vidéken is. Napról-napra halljuk a nagyüzemekben, hogy csoportosan jönnek át hozzánk munkások, nem egyszer szociáldemokrata munkások is. A vidéken megváltozott a hangulat azzal a Kommunista Párttal szemben, amelyik újra megmutatta igazi harcos demokrata arculatát. Nekünk fel kell használni ezt a körülményt arra, Elvtársaim, hogy újra erősítsük taglétszámunkat. Amikor eltávolítjuk az oda nem való elemeket, azokat az elemeket, amelyek a népi megmozdulások folyamán megmutatták, hogy nem valók a Pártunkba, ugyanakkor ezt a számunkra kedvező hangulatot fel kell használni arra, hogy erősítsük Pártunk tagságát. Különösen erősítsük a nagyüzemekben, ott, ahol legtöbb helyen még a munkásság túlnyomó többsége egyik pártban sincs benne, azonkívül az újgazdák között.

Az újgazdák tavaly nyáron még azt hihették, hogy náluk simán fog menni a benövés a kisgazdák közé és ennek a meggyőződésnek eredményeképpen nagyon sok helyen az újgazdák túlnyomó többsége a választásokon a Kisgazdapártra adta le szavazatát. Azóta azonban meggyőződhettek róla, hogy a demokrácia által kapott föld megvédése nem olyan egyszerű, hogy a reakció nem nyugodott ebbe bele és a tavalyi választások óta novemberben, decemberben, januárban a szó szoros értelmében általános roham indult meg a föld ellen. Ez odáig ment, hogy pl. Szabolcsban, a nagybirtok tipikus hazájában, a kiosztott földek 75%-át perrel vagy egyéb visszavevési szándékkal támadták meg. Ezt a szándékot mi most visszavertük, amennyiben sikerült biztosítanunk azt, hogy lényegében minden újgazda ottmarad a földjén és földet nem adunk vissza (taps), de az újgazdák ebből megérthették, hogy védekezniök kell.

Azok a nagy tömegdeputációk, amik január—február folyamán egyre-másra érkeztek Pártunkhoz szerte az országból, megmutatták, hogy az újgazdák a Kommunista Pártban látják legjobb védőjüket és ebben teljesen igazuk van. A Kommunista Párt vezetésével éppen a múlt vasárnap alakult meg az Újgazdák és Földhözjuttatottak Országos Szervezete. Rajta kell lenni, különösen a vidéki elvtársaknak, hogy megerősödjék az a szervezet, amely hivatva van a hatszázezer, hétszázezer újgazdának a követeléseit és érdekeit védeni. Ennek pedig a legegyszerűbb módja az, ha az újgazdák lehelő legnagyobb része, amennyiben öntudatos és szimpatizál a Kommunista Párttal, oda lépjen is be.

Különösen fontos ez a Dunántúlon, ahol Pártunk szervezet és taglétszám tekintetében rendkívül el volt maradva és ahol most ezt pótolni kell. Felmerül itt egy másik kérdés. Az ország községeinek 88%-ában van kommunista pártszervezet, de 12%-ában — rendszerint egész kis községekben — még nincs. Felhasználjuk a járási és megyei titkárok értekezletét arra, hogy megkérjük az elvtársakat, hogy ez az állapot a lehető leggyorsabban szűnjön meg és ne legyen olyan község Magyarországon, amelyben nincs erős kommunista pártszervezet. (Taps.)

Tapasztalhattuk az utolsó hetek megmozdulásai alkalmával, hogy Pártunkban még nem egyszer hiányzik a fegyelem és a pártszerűség. Az elvtársak nem hajtják végre pontosan az utasításokat, gyakran nem viselkednek fegyelmezetten és pártszerűen sem. És ezzel természetesen rendkívül megnehezítik a központi vezetés feladatát. Előfordul, hogy igen fontos lépéseket, amik az egész párt vonalát érintik, az elvtársak nem jelentenek be. Utólag értesülünk csak róla és mivel az van a köztudatban, hogy a Kommunista Pártban minden a központból indul ki, ilyen lépéseknél is feltételezik, hogy a központi pártvezetőségnek az utasításai. Ennek aztán az egész párt látja kárát. — Ha mondjuk, Nagykőrösön a Kommunista Párt helyi vezetője a fejébe veszi, hogy eltávolítja a Szociáldemokrata Párt polgármesterét és ezt a körülményt nem jelenti be előre nekünk. És mi csak abból értesülünk, hogy a Szociáldemokrata Párt joggal jön hozzánk panaszra. El sem hiszik, hogy egy nagyvárosban ilyen fontos lépésre határozza el magát az illető kommunista szervezet, anélkül, hogy szükségesnek tartaná a pártvezetőséget, vagy legalább a megyei titkárságot értesíteni.

Ezt azért hozom fel, hogy az elvtársak lássák, milyen bajok lesznek belőle, mert ettől természetesen megromlik a két párt viszonya. Ezen is feltétlenül változtatni kell. Általában meg kell mondani az elvtársaknak, hogy mi sokkal eredményesebben tudnánk harcolni az egész magyar demokrácia és a Kommunista Párt javára, hogyha biztosak lennénk abban, hogy az elvtársak utasításainkat, határozatainkat pontosan és a központi vezetés szellemében hajtják végre. De valahányszor terveket csinálunk, mindig le kell ütni belőlük egy bizonyos hányadot, mert számolunk azzal, hogy egyes szervezetek nem pontosan hajtják végre, sőt számolunk azzal is, hogy helyenként pont az ellenkezőjét hajtják végre, mint amit mi itt terveztünk. Természetes, hogy ennek tudata gátol bennünket.

Minket a mi szövetségeseink, a többi demokratikus pártok úgy emlegetnek, mint ahol csak egy gombot kell megnyomni és az egész szervezet úgy működik, mint egy jó gép. Sajnos, ez inkább csak elképzelés, a gyakorlatban bizony elég gyakran megtörténik, hogy hiába nyomkodjuk mi azt a bizonyos gombot, nem az jön ki belőle, mint amit akarunk, hanem valami egész más. (Nagy derültség.) Most felhasználom az alkalmat, hogy figyelmeztessem az elvtársakat a járásokból és megyékből: vegyék ezeket a dolgokat nagyon komolyan. Pártunk erejét, befolyását és ezzel kapcsolatban egész demokráciánk erejét és befolyását lényegesen növelni lehetne akkor, ha mi valóban úgy dolgozhatnánk a pártszervezeteinkkel, ahogy kellene. Azt szeretnők, ha valóban nyugodtak lehetnénk afelől, hogy az elvtársak fegyelmezetten, pártszerűen hajtják végre azt, amit a vezetőség, Pártunk az ország érdekében helyesnek lát és kidolgoz.

Nagyon jól tudom, hogy a fegyelem, mint sok minden egyéb, idő, oktatás és fegyelmezés kérdése és egyik napról a másikra nem igen lesznek az emberek fegyelmezett párttaggá. De minél hamarább lesznek azzá, annál hamarább fogjuk erősíteni a Pártot és annál gyorsabban fogjuk minden nehézségünket áthidalni.

Pártunk éppen, mert tudja, hogy a fegyelem az oktatás kérdése is, óriási súlyt helyez az oktatásra. Az oktatás tekintetében is úgy vagyunk, mint a fegyelemmel. Pártunk tagjainak túlnyomó többsége fiatal és bizony nagyon rászorul az oktatásra. Nemcsak a fegyelemre való oktatásra, hanem a szocialista kommunista, marxi-lenini tanoknak az elsajátítására is, mert hiszen Horthy idejében erre nem igen volt módjuk. A mi pártunk ezért maximális gondot fordít az oktatásra. Elmondhatjuk Elvtársaim, hogy a Kommunista Párt ezen a téren többet tesz, mint az ország összes pártjai együttvéve. Mi a tél folyamán kb. 20 000 elvtársnak adtunk lehetőséget arra, hogy öt hónaptól kél hétig tartó tanfolyamokon vagy esti szemináriumokon vegyen részt. Rajta leszünk, hogy legalábbis a vezető réteg, a Pártnak legalább 10—15 százaléka végigmenjen valamilyen oktatási kurzuson. (Helyeslés.)

Mindjárt hozzá kell tenni, hogy amikor itt az elvtársak lelkesen helyeselnek, akkor a gyakorlati végrehajtásban mást tapasztalunk. Különösen az utóbbi időben vettük észre, hogy azokat az elvtársakat, akiket a kéthónapos kurzusokra küldöttek be — de a kétheteseket is — nem válogatták ki kellő gonddal. Kevés közülük pl. a földműves, kevés köztük a nő, sok közöttük a feltűnően fiatal ember és fiatal párttag, a 20 vagy 24 éven aluli. Ennek részben az az oka, hogy idősebb elvtársak feszélyezve érzik magukat akkor, amikor iskolába kell menni; azt hiszik, hogy ez nem méltó már 30 vagy 35 éves emberhez. Holott a jó pap holtig tanul; ez a kommunistákra is vonatkozik. A tanulás sohase késő és a tanulásra a legfejlődőképesebb, legfelelősebb elvtársakat kell küldeni. Jól ki kell válogatni őket, különben a tanulás jelentékeny része elvész, ha olyanokat tanítunk, akiknek a feje nem fog.

Rendkívül fontos, hogy az iskolából kikerült elvtársainknak a tudását fel is használjuk, mert általános tapasztalat, hogy sok helyen visszakerülnek az elvtársak a szervezetbe és ott nem léptetik elő, nem adnak nekik megfelelő munkakört és újra egyszerű taggá válnak. Holott az ilyen elvtársakat, akiket maga a szervezet választott ki, mert kitűntek vagy fejlődőképesebbek a többieknél, az iskolából való kijövetel után feltétlenül megfelelő munkakörbe kell állítani.

Gyakran tapasztaljuk, Elvtársaim, hogy egyes pártszervezeteink húzódoznak a kellemetlen, de szükséges feladatoktól. Például az elvtársak nem szívesen szoktatják a munkásokat fegyelemre. Ezt tapasztaltuk a széncsatában, ahol a tatai szénmedence nem egy szervezetében a helyi pártvezetőség kijelentette, hogy a széncsata nem pártkérdés, gazdasági kérdés és ezért nem tartozik a Pártra. A gondolat mögött természetesen az állott, hogy az illető szervezet vezetőinek nem volt valami kellemes feladat a rosszul táplált, rosszul ruházott bányászokhoz kimenni és megmagyarázni nekik, hogy a meglevő nehézségek és rossz ellátás dacára, adjanak az országnak több szenet. A feladatot tehát úgy „oldották meg”, hogy hoztak egy határozatot, mely szerint a szénkérdés pedig nem tartozik a Pártra. Hát mondanom sem kell, hogy az ilyen álláspont helytelen. A Kommunista Pártnak az olyan feladatokat is el kell végeznie, amik pillanatnyilag nem nagyon népszerűek, de végeredményben hozzájárulnak az egész országnak a talpraállításához és mert ebben a munkában mi vezetünk, hozzájárulnak a Kommunista Párt befolyásának, erejének növeléséhez.

A kommunista pártszervezetek mindenütt vegyenek élénk részt a gazdasági életben és ebben a tekintetben semmi körülmények között ne engedjék, hogy ez a gondolkozás kapjon lábra, amit itt egyes bányászszervezeteknél jellemeztem. Ez persze nemcsak a termelés fokozására vonatkozik. A kommunista vezető gondoskodjék arról, hogy a munkásoknak legyen megfelelő élelme és ruházata, s igyekezzék a termelési fegyelmet, a munkafegyelmet is helyreállítani.

Ez vonatkozik természetesen a vetésre is. A magyar demokrácia előtt most három döntő feladat áll a legközelebbi hetekben. Ipari téren a széncsata megnyerése, utána a vas- és acéltermelés növelése, mert ezek lemaradása miatt nem tudnók az újjáépítést erősíteni. Ebben a két kérdésben: a széncsata megnyerésében, az acél- és vastermelésnek a fokozásában megint csak a Kommunista Pártnak lesz döntő jelentősége. Nemcsak azért, mert az illető iparoknak munkásai elsősorban kommunisták, hanem azért is, mert a demokrácia megerősödése ezt követeli. És ezeknek a kérdéseknek a megoldásánál természetesen mindenütt ott kell lennie a Kommunista Pártnak.

Hasonló a helyzet a falun, ahol most tavasszal a legfontosabb kérdés a vetés. Itt is a Kommunista Párt legyen az első sorban és gondoskodjék róla, hogy egyetlen barázda bevetetlenül ne maradjon, illetőleg arról, hogy minden talpalatnyi földet felszántsanak és ne maradjon semmiféle vetetlen terület. Ez legyen a falusi szervezetnek egyik legfontosabb gondja. A mi politikai nehézségeinknek igen jelentős része az élelmiszerhiányból, a gazdasági nehézségekből ered. Ha normális élelmezés volna az országban, egészen másképp tudnánk fellépni a reakció és a reakciós maradványok ellen. Egy átlagos termés ezen a helyzeten egy csapásra segít és ezért az elvtársaknak teljes erővel azon kell lenniök, hogy a faluban a vetéskampány sikerüljön, hogy egyetlen talpalatnyi föld bevetetlenül ne maradjon. Néhol természetesen óriási munkát és erőfeszítést követel ez, de azért vagyunk mi kommunisták, hogy a munkától és erőfeszítéstől ne féljünk és nekigyürkőzzünk a munkának ott, ahol ezt Pártunk és az ország érdeke megköveteli.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

1

A Köztársaság létrejötte, Elvtársaim, kétségkívül a magyar demokráciának komoly sikere. Ebben a tekintetben félreérthetetlenül megmutattuk, hogy szakítunk a múlttal, még akkor is, hogyha az a múlt vagy ezeréves tradícióra hivatkozik. Minden kétséget kizáróan áttérünk a demokrácia legmegfelelőbb államformájára, a köztársaságra. A Köztársaság létrehozása a magyar demokráciának a sikere volt, de éppen ezért a magyar reakció a Köztársaság megvalósítása után azonnal megpróbált ellentámadásba menni.

Ez az ellentámadás mindenütt érezhető volt, a parlamentben csakúgy, mint az országban. Ismeretes, hogy az új kormány bemutatkozása után a Kisgazdapárt vezérszónoka, Sulyok Dezső (Pfuj!) olyan beszédet mondott, ami Magyarország külpolitikai érdekeit is súlyosan sértette és amit maga a Kisgazdapárt azonnal dezavuált. Ez azonban csak egy megnyilvánulása volt annak a ténynek, hogy a Magyarországon megerősödő reakció, amely mutatkozott a demokráciát gyűlölő tőkések szabotálásában, a klerikális reakció erősbödésében, a volt földbirtokosok, a régi állami apparátusból maradt dzsentri tisztviselők ellenállásában, lassanként felsorakozott a Kisgazdapárt jobbszárnya mögé. A Kisgazdapárt választási propagandája olyan volt, hogy mindezek a rétegek feltehették, hogy számíthatnak rá s miután szavazatukat erre a pártra adták, most benyújtották a számlát.

A Kisgazdapárt jobbszárnyán egy egész sereg olyan képviselőre találtak, akik követeléseik szócsövéül odaadták magukat. A Kommunista Párt kezdte belátni, hogy az eddigi eszközök, az egyszerű tárgyalások, a pártközi értekezletek, a nagy nyilvánosság kizárásával tett kísérletek célt többé nem érnek. Ezért elhatároztuk, hegy változtatni fogunk a módszereinken. Az Elvtársak emlékeznek rá, hogy február 16-án a Kommunista Párt a budapesti Sportcsarnokban egy nagygyűlést hívott össze és ezen a nagygyűlésen megmondtuk, hogy ellentámadásba fogunk átmenni. Figyelmeztető szavunknak azonban, úgylátszik, nem volt elég súlya: nem hitték el, hogy komolyan vesszük azt, amit mondunk. Erre tovább mentünk: elhatároztuk, hogy követeléseink nyomatékául támogatni fogjuk azokat a népi megmozdulásokat, amelyek a földreform vívmányainak megvédésére és a falu, a vidék reakciós tisztviselőinek eltávolítására spontán keletkeztek.

A népi megmozdulások azt bizonyították, hogy amit mi felül észrevettünk, azt a nép is észrevette és a maga módján segíteni akart nekünk a reakció elleni harcban. Február 20-án tárgyalásokat kezdtünk a miniszterelnökkel. Átnyújtottuk neki gazdasági és politikai követelésünket, de ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. Inkább az ellenkezője történt. Az volt a benyomásunk, hogy a reakció arra számít, hogy mi az eddigi módszerekkel fogjuk ellenük folytatni a harcot. Ekkor elhatároztuk, hogy az egész kérdést kivisszük a nép elé, az ipari munkások, a parasztok, a haladó intelligencia elé, hogy lássák, hogy miről van szó, hallassák szavukat és segítsenek nekünk a megoldásoknál. Március 3-án szerte az országban a széncsatával kapcsolatban nagy bányászgyűléseket tartottunk — magam Mecsekszabolcson voltam — és ott ezeket a kérdéseket kivittük a nép elé. Utána két napra megbeszéltük a Szociáldemokrata Párttal, a Nemzeti Parasztpárttal és a Szakszervezeti Tanács vezetőivel, hogy közösen fogjuk felvenni az eddiginél erőteljesebb harcot a reakcióval szemben. Megállapodtunk abban, hogy március 7-én Budapesten tüntető nagygyűlést fogunk tartani.

Ez a nagygyűlés, amelyben Nagy-Budapest munkásságának és demokratikus erőinek túlnyomó többsége, 3—400 000 ember jelent meg fegyelmezetten, de egyben elszántan, előterjesztette a magyar demokrácia legfontosabb követeléseit. Ezeket a követeléseket átadtuk a miniszterelnöknek azzal, hogy négy napon belül válaszoljon rá. Követeltük a földreform gyors befejezését azzal, hogy földet az újgazdák ne adjanak vissza, az államgépezet megtisztítását olyan bizottságokkal, amelyeknek egyik tagját a Szakszervezeti Tanács jelöli ki, az államosítás kiterjesztését az olajra és a bauxitbányákra, a bankok állami felügyelet alá való helyezését, azonkívül a Weiss Manfréd, Ganz-üzemek, a Rimamurányi ózdi gyárának állami kezelésbe való vételét. Végül a reakció elleni harcnak látható jeleképpen követeltük azoknak a kisgazdáknak kizárását, akik a Kisgazdapárt jobbszárnyán a reakciót képviselték, mert sem a Kommunista Párt, sem a demokráciának baloldali szárnya nem lehet koalícióban reakciós elemekkel.

Ezeknek a követeléseknek a végrehajtására intézőbizottságot alakítottunk, amelynek utolsó ülésén megjelentek a Kisgazdapárt balszárnyának képviselői is. Ezek a balszárnyi képviselők már előzőleg egy nyilvánosságra hozott és a sajtóban közreadott nyilatkozatban azonosították magukat a demokrata baloldal helyes követeléseivel.

Az Elvtársak tudják, hogy a baloldalnak ez az egységes fellépése sikerrel járt. A Kisgazdapárt március 12-én lényegében elfogadta a demokrata balszárny minden követelését. Kizárt tagjai közül 21 országgyűlési képviselőt és megígérte, hogy a demokratizálást a sajtóban s többi szerveiben végre fogja hajtani. Ismétlem, hogy ez a harc, amit a Kommunista Párt vezetése alatt a demokrácia balszárnya vívott, sikerrel járt. Bebizonyította, hogy a magyar demokrácia balszárnya külön és a magyar demokrácia általában elég erős arra, hogy meg tudja oldani saját belső kérdéseit.

Meg lehet állapítani, hogy ennek a válságnak a megoldásában ugyancsak nagy szerepet játszott az a fegyelmezett — bár fenyegető — tüntetés, amivel a budapesti dolgozók tudtára adták a reakciónak, hogy az eddigi garázdálkodását tovább nem tűrik. Ugyanakkor jelentős része volt a válság megoldásában annak is, hogy a Kisgazdapárt demokratikus elemei megértették, hogy a budapesti nagygyűlés és a demokrácia balszárnyának követelései az egész demokrácia erősítését célozzák és még magának a Kisgazdapárt demokratikus elemeinek az érdekében is valók.

Mármost nézzük, mi következett a válság megoldásából. Az egyik kétségkívül a demokratikus erők megerősödése szerte az országban. Ezen belül a Kommunista Párt erőinek megnövekedése. A demokrácia 15 hónapos uralma folyamán először fordult elő, hogy a Kommunista Párt vezetésével a magyar baloldal nyílt támadásba ment át a reakcióval szemben és támadását konzekvensen, következetesen és sikerrel végig is vitte. Az elvtársiak nemcsak Budapesten, de szerte az országban meggyőződtek róla, hogy a Kommunista Párt, amelynek a politikájával szemben helyenként már kétségek merültek fel, újra az események élére állt, helyesen állt az élére és jelentékeny vereséget mért a reakcióra.

Amikor ezt a sikert így kihangsúlyozom, ugyanakkor alá kell húznom, hogy a harc közben voltak hibáink is. Az egyik hiba a népmozgalmakkal kapcsolatban történt. Itt újra le kell szögeznem, hogy mi ezeket a népmozgalmakat, amelyek szerte az országban száz és száz községben és városban lefolytak, rendkívül nagyrabecsüljük. Meg vagyunk győződve róla, hogy e népi megmozdulások nélkül nem lehetett volna a Kisgazdapártot ily gyorsan jobb belátásra bírni és nem lehetett volna visszaszorítani a magyar reakciót. Hozzá kell tennem még, hogy a 25 éves Horthy-rezsim a mi demokrata pártjainkat is némileg elszoktatta a tömegmozgalmak helyes értékelésétől. A Kommunista Párttól eltekintve, a legtöbb demokratikus pártban van bizonyos viszolygás — nem akarom mondani, félelem — a népi tömegeknek utcára hívásától. Nincsenek még hozzászokva és különösen attól tartanak, hogy a dolgozók jogos elkeseredése következtében ezek a tömegek kicsúsznak kezükből és kilengésekre ragadtatják magukat.

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján meg lelhet állapítani, hogy az ilyen népi megmozdulások óriási többsége fegyelmezetten, helyesen és demokratikusan folyt le és csak néhány helyen fordult elő, hogy a vezetés kicsúszott azoknak a kezéből, akik kezdeményezték. Ez a kivétel azonban csak megerősíti a szabályt és arra késztet bennünket, hogy a jövőben is, valahányszor szükség lesz rá a demokrácia érdekében, a reakció elleni harc érdekében, visszanyúljunk a néptömegekhez, (taps) kivigyük a széles tömegek elé az ország kérdéseit és segítségüket kérjük megoldásukhoz. Azt hiszem, hogy ez a demokrácia alapelveivel száz százalékig megegyezik és a magyar demokráciának még hosszú ideig szüksége lesz erre a népi erőforrásra, a néptömegek közvetlen támogatására.

Amikor ezt ilyen élesen kihangsúlyozom, ugyanakkor vissza kell térnem azokra a hibákra, amiket helyenként ezekkel a népi megmozdulásokkal kapcsolatban tapasztaltunk. A hibák rendszerint úgy történtek, hogy kicsúszott az elvtársak kezéből a vezetés, nem tudták kézben tartani az utcára vitt tömegeket. A tüntetésekbe nemdemokratikus elemek avatkoztak be, félfasiszták, néha bűnöző elemek, vagy hasonlók és a jól indult demokrata tüntetésből nem egy helyen kilengések keletkeztek, olyanok, amikért természetesen nem lehet felelni és amiknek a tapasztalataiból okulni kell. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ott, ahol a Párt pontosan felkészült és a többi demokratikus balszárnyi pártokkal, a Szociáldemokrata Párttal, a Parasztpárttal, a szakszervezetekkel jól előkészítette az ilyen tömegmegmozdulásokat, ott a legnagyobb rendben folyt le a reakció elleni harc. Hiba csak ott történt, ahol ezek az előfeltételek hiányoztak. A tanulság tehát az, hogy a jövőben mindenütt az ilyen megmozdulásokat az eddiginél hasonlíthatatlanul gondosabban kell előkészíteni és gondoskodni kell arról, hogy ne csak a Kommunista Párt, hanem a demokrácia egész balszárnya, sőt, ahol lehet, a Kisgazdapárt demokratikus elemei is vegyenek benne részt.

Ez a tanulság, amit feltétlenül le kell vonni. Le kell vonnunk más tanulságot is. Azt, hogy az eddiginél nagyobb rendet kell tartanunk a saját sorainkban és semmi esetre sem szabad tűrni, hogy a soraink közé, hogy a tüntetők közé reakciós, félfasiszta, fasiszta tömegek kerüljenek, akik a demokrata tömegmegmozdulást a demokrácia ellen próbálják kihasználni. Elsősorban élesen fel kell lépni mindenütt a fasizmusnak leggyakoribb megnyilvánulása, az antiszemitizmus ellen. Teljesen tűrhetetlen, elvtársaim, hogy a Kommunista Pártot, a legkövetkezetesebben demokrata pártot azzal lehessen megvádolni, hogy tűri az antiszemitizmust, holott mindenki tudja, hogy Pártunk ebben a tekintetben a legkíméletlenebb harcot folytatja. Az antiszemitizmus a fasiszta maradványok megnyilvánulásának legelterjedtebb formája és ezért a Pártnak a legnagyobb kíméletlenséggel kell fellépnie ellene. Az 1944-es év tapasztalatai azt mutatják, hogy a nyilasok is az antiszemitizmussal kezdték és végül az egész országot, az egész magyar népet döntötték bajba. Ezen a téren nincs megalkuvásnak helye.

Mi azokkal szemben, akik a tömegmegmozdulások folyamán súlyos hibákat követtek el, élesen felléptünk és ennek a fellépésnek szervezeti következményei is voltak. Március 12-én közölte velünk a (Kisgazdapárt vezetősége, hogy elfogadta a balszárnyi pártoknak a követeléseit. Még ugyanazon este a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottsága levonta a harcokból a tanulságot minden vonalon, többek között ezen a vonalon is. Megmondta, hogy az ilyen kilengésekkel szemben a legnagyobb eréllyel fog fellépni és a következő napokban az elvtársak már olvashatták központi lapunkban, a Szabad Nép-ben, hogy ezeket a szavakat tettek is követték. Olyan helyen, ahol súlyos kilengések történtek, a Kommunista Párt vaskézzel lépett fel.

A legkomolyabb következmény, amit ezekkel a népmozgalmakkal kapcsolatban tapasztaltunk, az, hogy helyenként a Kommunista Párt viszonya a Szociáldemokrata Párthoz megromlott, mert a népi megmozdulások nem egyszer nemcsak a reakció ellen, hanem a szociáldemokrata polgármester, jegyző, vagy rendőr ellen is fordultak. Hasonló történt kisebb mértékben a Parasztpárttal is. Mi kivizsgáltuk ezeket a kérdéseket és megállapítottuk, hogy a hiba nem egyszer a saját elvtársainkban volt.

Elvtársaink a mai napig sok helyen nem értették meg, hogy a két munkáspárt együttműködésén áll vagy bukik a magyar demokrácia sorsa. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mi elővettük azokat az elvtársakat, akiknek a tömegmegmozdulásainál előfordult, hogy a Szociáldemokrata Párt vagy a Parasztpárt ellen is fordult a tömegmegmozdulás. Az illetők fogadkoztak életre-halálra, hogy náluk olyan a Szociáldemokrata Párt, hogy lehetetlen vele együttműködni és ezért nem is vonták be őket. Nekem az a véleményem — és ez a vélemény országos tapasztalatokon alapszik — hogy a Szociáldemokrata Párttal való együttműködésnek helyenként vannak akadályai, amikről mindjárt beszélni fogok, de mindenütt létre lehet hozni egy normális együttműködést. Ehhez azonban az kell, hogy elvtársaink vegyék maguknak a fáradságot és gondosan tanulmányozzák azokat a bajokat, amik megnehezítik az együttműködést és a gondos tanulmányozás után szívós, átgondolt, türelmes munkával távolítsák el az akadályokat. Természetesen ez hosszú, türelmes, átgondolt, nehéz munkát követel és ennél sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy nálunk a Szociáldemokrata Párt vezetői olyanok, hogy azokkal pedig lehetetlen együtt menni.

Ilyen szervezet sehol nem létezik, Elvtársaim! Hogyha gondosan, türelmesen és persze, fáradságosan kimunkáljuk ezt a kérdést, ki fog derülni, hogy minden nagyobb szervezetben megvan az együttmenésnek minden előfeltétele, de ehhez — mégegyszer mondom — nehéz, gondos, fáradságos munka kell. Jó adag opportunizmus és megalkuvás van abban, amikor az elvtársak a dolog könnyebb végét fogják meg és azt mondják: nálunk úgy sem lehet semmit sem csinálni és ezen az alapon egyszerűen nem törődnek tovább a két párt jóviszonyának megjavításával.

Amikor ilyen élesen követelem a munkásegységet és követeljük az elvtársaktól, hogy ott, ahol még a két párt között nem olyan a viszony, amilyennek kellene lennie, javítsák meg, ugyanakkor természetesen nem húnyok szemet azok előtt a nehézségek előtt, amik a Szociáldemokrata Párton belül megnehezítik az együttműködést. Ezeknek a nehézségeknek egyrésze a régivágású szociáldemokrata vezetőkben rejlik, akiknek típusa mondjuk Peyer Károly (úgy van! Úgy van!) és akik természetesen nem értették meg az új időket és lényegében ma is ellenségei a munkásegységnek. Remélhető, hogy a Szociáldemokrata Párt ebben a kérdésben megszívleli a román példát és végre fellép ezekkel az elemekkel szemben, amelyek közvetlenül ártanak a munkásegységnek és így közvetve ártanak magának a Szociáldemokrata Pártnak is.

A másik körülmény, amely megnehezíti helyenként a Szociáldemokrata Párttal való együttműködést, hogy a Szociáldemokrata Pártba a felszabadulás óta sok tisztviselő, kispolgár, kereskedő, hivatalnok lépett be (úgy van!) és természetes, hogy ezek a rétegek egész másként néznek a munkásegység kérdésére, mint mondjuk egy szociáldemokrata munkás valamelyik üzemben. Ezek az újonnan jött rétegek éreztetik befolyásukat különösen a vidéki szervezetekben és megnehezítik az együttműködést a Kommunista Párttal. Itt is, reméljük, hogy a szociáldemokratapárti elvtársak, akik látják, hogy mi milyen gondosan és élesen állítjuk az együttműködés kérdését elvtársaink elé, a maguk oldalán szintén hasonló irányban fognak működni és ezzel megkönnyítik a mindkét párt számára annyira fontos munkásegységnek és együttműködésnek a jövőben való erősödését. A hibák, amik történtek, nem komolyak, nem olyanok, hogy ne lehetne segíteni. És mi most felhasználjuk azt, hogy itt vannak járási és megyei szervezeteinknek vezetői és megmondjuk, hogy azonkívül, hogy rendet kell csinálni a szervezetekben, meg kell javítani a Szociáldemokrata Párttal való együttműködésünket.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

A Magyar Kommunista Párt most meginduló tudományos folyóiratának hatalmas hézagot kell betöltenie. Túlzás nélkül el lehet mondani, hogy nincs Európában még egy nép, melynek dolgozói oly kevés lehetőséggel rendelkeztek az elmúlt negyedszázad alatt a marxista-leninista elmélet megismerésére, mint a magyar. A Horthy-reakció gondoskodott róla, hogy a magyar munkásoknak, a haladó intelligenciának minél kevesebb lehetősége nyíljék a szocializmus elméletének tanulmányozására. Marxista irodalmunk ennek megfelelően nem fejlődött s még a szervezett munkások jelentékeny részéhez sem jutott el olyan alapvető mű, mint a „Kommunista kiáltvány”. Még ritkább azoknak a száma, akik Lenin tanait megismerhették. A német fasiszták rablóháborúja alatt aztán azok a földalatti csatornák is jórészt eldugultak, melyeken át, ha cseppenként is, de átszivárgott valami a külföldi kommunista irodalomból. A Szovjetunió fejlődését tárgyaló elméleti művek csakúgy ismeretlenek maradtak hazánkban, mint az a felmérhetetlen munka, mellyel Sztálin elvtárs zsenialitása gazdagította a marxizmus gyakorlatának és elméletének kincsestárát.

A „Társadalmi Szemlé”-nek ezért sok tekintetben úttörőnek kell lennie. Egyes területeken a szó szoros értelmében elölről kell kezdenie a munkát. Vonatkozik ez elsősorban a kommunista elmélet fontosságának és jelentőségének megértésére. Az a tény, hogy egy negyedszázadon át a magyar dolgozók legjobbjai meg voltak fosztva a szocializmus tanulásának lehetőségétől, sokakban olyan tudásvágyat fakasztott, amelynek jelentkezése eléggé fel nem becsülhető, biztató tünet s melynek kielégítése lesz folyóiratunk egyik legfontosabb s leghálásabb feladata. De ugyanakkor a túlnyomó többség közömbös a kommunista elmélettel szemben, mert általában nem érti az elmélet jelentőségét. Leninnek az a mondása, hogy „Az élen járó harcos szerepét csak az a párt tudja betölteni, amelyet élenjáró elmélet irányít”, nálunk még nem vált közkincsévé a kommunista mozgalomnak. A „Társadalmi Szemle” egyik feladata éppen abban áll, hogy harcoljon az elmélettel szemben közömbösök ellen, hogy a marxi-lenini elmélet jelentőségét belevésse a dolgozók minél szélesebb rétegeinek öntudatába.

Az elmélet jelentőségének és az eddigi eredmények ismertetésének munkájánál összehasonlíthatatlanul fontosabb azonban a marxizmus-leninizmus tanításainak magyar viszonyokra való alkalmazása és továbbfejlesztése. Ezt a tennivalót Lenin így fogalmazta meg:

„Mi egyáltalán nem úgy tekintünk Marx elméletére, mint valami befejezett elméletre, amit érinteni nem szabad; ellenkezőleg, az a meggyőződésünk, hogy ez az elmélet csak alapjait rakta le annak a tudománynak, melyet a szocialistáknak tovább kell fejleszteniök, ha nem akarnak elmaradni az élettől. Úgy véljük, hogy az orosz szocialistáknak különösen szükségük van arra, hogy önállóan dolgozzák fel Marx elméletét, mert ez az elmélet, csak általános irányító tételeket ad, melyeket részleteikben másképpen alkalmaznak Angliára, mint Franciaországra, Franciaországra másképpen, mint Németországra, Németországra másképpen, mint Oroszországra.”* Lenin. Marx, Engels, marxizmus. Szikra 1949. 102—103. old.

Lenin tehát egyenesen kötelességévé teszi a kommunistáknak a marxi elmélet továbbfejlesztését és önálló alkalmazását. Engels Frigyes, Marx nagy harcostársa, a tudományos szocializmus egyik megteremtője, ezt a gondolatot így formulázta meg: „A materializmusnak minden új, nagy felfedezéssel új alakot kell öltenie.” A marxi elméletnek minden új, nagy politikai eseménnyel kapcsolatban a lényeg megtartása mellett új alakot kell öltenie. A fasizmus létrehozta világháború és a fasiszta birodalmak szétzúzása olyan horderejű események, melyek természetszerűleg rákényszerítik a marxistát-leninistát arra, hogy elméletét és gyakorlatát „új alakban” folytassa. És folytatja is. Az a nemzeti összefogás, ami ma világszerte a kommunista pártok politikájának alapját képezi, a marxizmus gyakorlati alkalmazása a fasizmus elleni harc és győzelem periódusában. Ezt különösen a magyar dolgozók számára kell szemléltetővé és érthetővé tenni, akik nem élték át közvetlen tapasztalattal azt a folyamatot, mely a népfrontok és a spanyol köztársasági demokratikus erők közös harcán át a mai nemzeti összefogásokhoz vezetett.

A magyar dolgozók jórészének emiatt volt részben érthetetlen a Kommunista Pártnak régi, de számukra újként jelentkező, minden németellenes és demokratikus erő együttműködését követelő és megvalósító vonala. Vannak nálunk sokan, akik a más pártokkal való szövetséget, az egyességeket és kompromisszumokat, mint valami bűnbeesést, a marxi-lenini vonaltól való megbocsáthatatlan eltérésnek tekintik. Pedig Lenin már egy negyedszázad előtt hirdette, hogy

„… lemondani a lavírozásról, az ellenségek közti érdekellentétek (ha csak ideiglenes) kihasználásáról, a lehetséges (bár esetleg csak ideiglenes, megbízhatatlan, ingadozó, feltételes) szövetségesekkel való egyességekről és kompromisszumokról — vajon nem határtalanul nevetséges dolog-e ez? Nem hasonlít-e ez arra, mintha egy még ki nem kutatott és eddig hozzáférhetetlennek bizonyult hegy nehéz megmászásánál előre lemondanánk arról, hogy néha zeg-zugos vonatban haladjunk, néha visszaforduljunk, feladjuk a már kiválasztott irányt és különböző irányokat próbáljunk meg?”* Lenin. Válogatott művek. Szikra 1948. II. köt 725—726. old.*

Az a politika, melyet Pártunk ma folytat, számunkra is teljesen újszerű, „ki nem kutatott hegy”. Ezért ma fontosabb mint valaha, hogy minden szervezetünk, minden párttagunk kezében ott legyen az iránytű, a marxi-lenini elmélet utat mutató vezérelve. A „Társadalmi Szemle” jó tíz évvel ezelőtt már megkísérelte, hogy közvetítse azt a marxista tudást, aminek széleskörű elterjedése más, jobb irányba terelhette volna hazánk fejlődését. A horthysta reakció akkor kioltotta Pártunk helyes utat mutató kezdeményezését. Az újjászületett „Társadalmi Szemlé”-nek most egy negyedszázad el nem végzett munkáját kell pótolnia. Közvetítenie kell nemcsak az elmúlt 25 esztendő marxista-leninista elméletének és gyakorlatának eredményeit, de ezenfelül a magyar viszonyokra kell alkalmazni és egyben továbbfejleszteni őket. Nálunk csak keveseknek van tudomása arról a sokoldalú és mélyreható munkáról, mellyel Sztálin elvtárs a marxizmus-leninizmus elméletét és gyakorlatát továbbfejlesztette és elmélyítette, részben egész új területeken, mint a szocialista állam felépítésében és egyebütt alkalmazta. A Szovjetunió sokoldalú szocialista problémáinak jelentékeny része teljesen ismeretlen még a magyar dolgozók előtt. Itt a közvetlen szomszédságunkban zajlott le a jugoszláv nép hősi szabadságharca és megújhodása, de a számunkra is annyira fontos tanulságokról és az ott felvetett problémákról még édeskeveset tudunk.

A szomszéd népek, a nemzetközi politika problémáinak marxi-lenini ismertetése, vizsgálata, a nemzetközi munkásmozgalmak megvilágítása és kiértékelése, a reakció és a fasizmus szellemet izoláló évtizedes garázdálkodása után, folyóiratunknak olyan feladata, melynek jelentőségét nem lehet eléggé aláhúzni. De a döntő munka, mely a „Társadalmi Szemlé”-re vár, a sajátos magyar problémák kommunista szemszögből való megvilágítása és megoldása. Ez vonatkozik hazánk nagy és kis kérdéseire egyaránt. Amikor a nagy, átfogó elmélet jelentőségét a maga döntő fontosságában aláhúzzuk, hangsúlyoznunk kell a nagy perspektíva mellett a mindennapi feladatok megoldásának taglalását is. Ha Pártunk az elmúlt év folyamán mély gyökeret tudott verni a város és a falu legjobb dolgozóinak rétegeiben, úgy ezt nem utolsósorban annak köszönheti, hogy a nagyvonalú országos politika mellett gyakorlati kézzel és józan, frázismentes realizmussal nyúlt minden helyi jelentőségű kérdéshez is. Pártunknak ezt a munkastílusát, mely egyszerre lendületes és tárgyilagos, Lenintől és Sztálintól tanultuk. „Minél kevesebb felfújt frázist — mondja Lenin — minél több egyszerű, hétköznapi tettet … Minél kevesebb politikai szószátyárkodást, minél több figyelmet a kommunista építőmunka legegyszerűbb, de eleven fényeivel szemben …”

Ezt a munkastílust és szellemet kell különösen most terjesztenünk, amikor a fasiszta rombolások következtében közellátási helyzetünk oly súlyosra fordult és a mesterségesen nagyranövelt inflációt szívós, kitartó aprómunkával kell gátak közé szorítani.

Szemlénk legfontosabb feladatát, Pártunk marxi-lenini szellemének ápolását és nevelését, utoljára hagytuk. Három irányban kell erre különösen nagy figyelmet fordítani. Az egyik a fegyelem. Fiatal, hirtelen nagyrafejlődött Pártunk most tanulja a fegyelmet és egységet. Minél tömörebb, összekovácsoltabb és egységesebb Pártunk, annál gyorsabban és sikeresebben fogjuk megoldani a kérdéseket, melyeket a jelen történelmi helyzet állít elénk. „… A párt összes tagjainak akarat- és cselekvés-egysége az az elengedhetetlenül szükséges feltétel, ami nélkül el nem képzelhető sem egységes párt, sem vasfegyelem a pártban — mondja Sztálin, és hozzáteszi — de ebből az következik, hogy frakciók fennállása nem fér össze sem a párt egységével, sem a párt vasfegyelmével … A párt az akarat egysége, mely kizárja a frakciózást és a párton belüli hatalom minden szétaprózását.”* Sztálin. A leninizmus kérdései. Szikra, 1949. 96—97. old.*

A Magyar Kommunista Pártnak hosszú esztendőkön keresztül a frakciózás volt a rákfenéje. A felszabadulás után Pártunkban sikerült azt az egységet összekovácsolni, mely lehetővé tette, hogy hazánk és a munkásmozgalom talpraállításában és újjáépítésében olyan szerepet játszhattunk, melyre joggal büszke minden magyar kommunista. Most azonban, amikor a gazdasági és politikai nehézségek súlya egyre érezhetőbb, elkerülhetetlen, hogy fiatal és eléggé meg nem edzett tagságunk egy része meg ne inogjon s ezzel megteremtse a táptalajt új frakciózás lehetőségére. Rajta leszünk, hogy ezt a veszélyt csírájában elfojtsuk. Ebben a munkánkban, a párt egységének, fegyelmének megtartásában és megszilárdításában fontos szerep vár a „Társadalmi Szemlé”-re. Mutasson rá őszintén és kertelés nélkül a bajokra és hibákra, amiket elkövetünk, ne takargassa és ne szépítgesse fogyatékosságainkat. Ne féljen attól, hogy hibáink feltárását és az önkritikát az ellenség esetleg kihasználja. A kommunista önkritika a pártnevelés egyik legfontosabb eszköze. Lenin mondotta:

„A politikai pártnak saját hibáihoz való viszonya egyik legfontosabb és legbiztosabb ismérve a párt komolyságának és annak, hogy miként teljesíti a valóságban kötelességét osztálya és a dolgozó tömegek irányában. A hibát nyíltan beismerni, okait feltárni, kielemezni azt a helyzetet, amely a hibát szülte, gondosan megvitatni, hogy milyen eszközökkel lehet a hibát kijavítani — íme, ez jellemzi a komoly pártot, így teljesíti a párt kötelességét, így neveli és tanítja az osztályt s azután a tömegeket is.”** Lenin. Válogatott művek. Id. kiad. II. köt. 713 old.*

Pártunk tartotta magát ehhez a tanításhoz. Mindig elvi szempontoktól vezetett lendületes és egyben realisztikus politikánk mellett új jelenség volt — s sajnos, eddig követés nélkül maradt — a magyar közéletben az a nyílt és őszinte önkritika, amellyel hibáinkat és tévedéseinket feltártuk és javításukra törekedtünk. Ezt a jövőben is így fogjuk tenni s reméljük, hogy tudományos folyóiratunk ebben mindenütt segítségünkre lesz.

Az egységes fegyelem és az egészséges önkritika ápolása mellett a „Társadalmi Szemle” szüntelenül domborítsa ki Pártunk hazafias működését és nemzeti jellegét. Mi büszkén tartjuk a szellemi rokonságot a dolgozók felszabadításának és az emberi haladás ügyének olyan harcosaival, mint Marx, Engels, Lenin, Sztálin. Változatlanul hirdetjük, hogy az emberiség és a kultúra fejlődése csak azon az úton lehetséges, amelyet a szocializmus e nagy alapvetői és építői megrajzoltak. Ezért vagyunk változatlanul szocialisták és kommunisták. S mint ilyenek, jól tudjuk, hogy úgy használunk legjobban a szocializmus ügyének, ha minden erőnkkel azon vagyunk, hogy hazánk az egyetemes, demokratikus haladás vonalában lehetőleg az elsők között legyen. A magyar nemzet ezeréves történelme azt mutatja, hogy a magyar nép akkor volt erős és megbecsült, amikor az egyetemes emberi haladás élcsapatához tartozott. Ezért mi joggal elődünknek és rokonunknak tekintjük Szent Istvántól Rákóczin és Kossuthon át a nemzeti ellenállás frissen elhantolt vértanúiig mindazokat, akik mint mi, a magyarság és az emberiség közös ügyéért harcoltak egyszerre.

Ezeket az elveket hirdesse bátran, megalkuvás nélkül a „Társadalmi Szemle”. Legyen kíméletlen a reakció elleni harcban. Küzdjön élesen és tántoríthatatlanul a célokért, melyeket a Magyar Kommunista Párt zászlajára tűzött s legyen ernyedetlen munkása mindannyiunk közös vágyának: az erős, szabad népi demokrácián alapuló új Magyarországnak!

(A „Társadalmi Szemle” ellő számának bevezető cikke. 1946 január.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

3

Nézzük meg a gyakorlatban, a földreform kérdésénél, hogy mi a Magyar Kommunista Párt vonala a nemzeti összefogás kérdésében s a velünk szembenálló erők elleni harcban. Azért veszem a földreform kérdését, mert senki sem tagadhatja, hogy ezt kétségkívül jól oldotta meg a fiatal magyar demokrácia és ezen belül a Magyar Kommunista Párt. Sok elvtárs, amikor meglátta a földreformjavaslatot, kifogásolta azt, hogy a zsírosparasztoknak 200 hold földet hagytak meg és az úri birtokokból is meghagytak 100 holdat. Sokan azt is kifogásolták, hogy a többi pártokkal együtt csináltuk a földreformot. Most nézzük meg, mi lett ennek a politikának az eredménye

Ha nem így dolgoztunk volna, Elvtársaim, ha elfogadtuk volna azoknak a javaslatait, akik még a Földmunkás Kongresszuson is harsányan követelték, hogy el kell venni legalább ötven holdig, sőt egyik-másik szerint húsz holdig a gazdáktól a földet, akkor milyen helyzet állott volna elő a faluban. Mi kommunisták azt a politikát követtük, hogy megnyugtattuk a parasztságnak a középső rétegét, a szegényparaszttól a 200 holdig menő paraszti réteget. Azt a réteget, amelynek a faluban a legnagyobb a befolyása. Ha mi ezt nem tettük volna, akkor az ezer- és tízezerholdasokkal összekovácsoltuk volna ezeket a parasztokat, az ötven-, száz- és százötvenholdas parasztokat, akiknek falun, mint mondottam, óriási befolyásuk van. Egységfrontot alkottak volna a földreformmal szemben és akkor a földreform, a földosztás semmiesetre sem ment volna ilyen simán. Ez a politika tehát helyes volt. Most visszanézve látjuk, hogy milyen helyes volt. Ugyanakkor helyes volt az is, hogy földet adtunk a középparasztoknak. Rendkívül nagy szükség volt annak megmutatására, hogy ez a reform nemcsak a falu proletárrétegét vagy törpebirtokosát erősíti, hanem erősíti azt a középparasztot is, akinek sok gyereke van, vagy egyéb okból rászorul arra, hogy valami földet kapjon. Ez az elképzelés is helyesnek mutatkozott, mert megértette a falu népessége, hogy a magyar demokrácia és benne a Magyar Kommunista Párt rájuk is gondolt, őket is támogatja és segítségükre siet.

Helyes volt Elvtársak az is, hogy az összes demokratikus pártok segítségét igénybevettük a földreformnál. Mert ha a falu azt látta volna, hogy csak a Kommunista Párt és mondjuk a Nemzeti Parasztpárt hajtja végre, a többiek pedig nem vesznek részt benne, vagy éppen ellenségesen foglalnak állást vele szemben, akkor ez meggyöngítette volna a földreform állandóságába és törvényességébe vetett hitét, azt a benyomást keltelte volna, hogy a földreform tulajdonképpen csak a kommunisták magánügye. Így pedig mindenütt megértette a falu, hogy bár a kommunisták harcolnak a földreform végrehajtásáért elsősorban, mégis országos rendelkezésről, a magyar nemzeti kormánynak hivatalos intézkedéséről van szó. Ez segített abban, hogy a félénk, kezdetben bizonytalan földigénylők végül is olyan lelkesedéssel és eréllyel jelentkeztek, ahogy azt a földreform üteme és végrehajtása megkövetelte. Helyes volt az is elvtársak, hogy mi a falusi papok azon részének, amely arra rászorul, szintén adtunk földet. Egyik-másik elvtárs ezt is úgy tekintette, mint valami bűnbeesést. Végeredményben azonban kiderült, hogy ez is elősegítette a földreform végrehajtását. Így történhetett meg, hogy hat hét alatt megvalósítottunk egy olyan intézkedést, amelyért Dózsa György óta 400 esztendőn keresztül hiába harcolt a magyar földmíves szegénység. (Taps.)

Ezt a példát azért mutattam annyira részletesen, hogy az elvtársak lássák belőle, hogy ott, ahol látszólag túlengedékenyek vagyunk, mint a 200 hold kérdésében, vagy úribirtokoknak meghagyott 100 hold kérdésében, ez az engedékenység egy jól átgondolt és a nemzet, valamint a dolgozók érdekében levő politikának az eredménye. Ezt azért mondom, mert az a javaslatunk, amely az ipar megsegítésére vonatkozik, most a városban kelthet egyik-másik munkásrétegben ugyanolyan elkeseredést, mint amilyent a falun kelthet az a javaslatunk, hogy 200 holdig hagyjuk meg a gazdag paraszt földjét és 100 holdig az úribirtokot. Aki megértette, hogy ez volt a helyes politika falun, az értse meg, hogy ez a helyes politika a városban is.

És mindjárt hozzáteszem — és itt térek ki Pártunk legsúlyosabb hibájára — hogy a mi tagságunk igen jelentékeny része baloldali szektabetegségben szenved. Ez annyit jelent, hogy nemcsak hogy nem értik meg Pártunk vonalát, azt opportunistának tartják, nem is hajtják végre, hanem valami mást hajtanak végre, ami végeredményben óriási károkat okoz Pártunknak. Mindjárt rá is mutatok azokra a tényezőkre, amelyek ezt a baloldali szektavonalat eredményezik a Párt helyes, hajlékony és célravezető vonalával szemben.

Az elvtársak, akik ismerik Pártunk összetételét, azok tudják, hogy különösen a vidéken hirtelen felbukkantak a régi 1919-es elvtársak. Ezek az elvtársak akkoriban résztvettek a Tanácsköztársaságban. Jelentékeny részük talán nem is volt a Kommunista Párt tagja, de a Tanácsköztársaság bukása után üldöztetést szenvedett, 25 évig legtöbbször visszavonultan élt és most hirtelen jelentkezik. Az elszenvedett büntetések és üldözések következtében, meg amiatt, hogy 19-ben részük volt, tekintélyük van s a legtöbb helyen, különösen vidéken ők vezetnek. Mármost ezeknek a 19-es elvtársaknak egy kis része valóban jól megfelel a rábízott feladatoknak és jól elvégzi a pártmunkát. Legnagyobb részük azonban, amint a tapasztalat mutatja, erre nem képes.

1919 óta nem sokat tanult, munkásmozgalmi tapasztalata azóta nincs. Nem érti meg a Pártunk vonalát, bensőleg azt gyakran el is utasítja és az eredmény az, hogy gyakran nem is akarja végrehajtani az összes demokratikus pártokkal való együttműködést, a nemzeti erők összefogását. Nem helyesli a Kommunista Párt vonalát vagy azt, amit a Kommunista Párt vonalának tart. Meggyőzés helyett, magyarázás helyett egyszerűen nyomással, fenyegetéssel vagy intéssel akarja a többi szervekre, a szomszédpártokra ráerőszakolni az akaratát. Az eredmény az, hogy ahelyett, hogy létrejönne a szomszédpártokkal való összefogás, kezdődik az elhidegülés, a veszekedés és megszakad, majd megtörik a nemzeti erők összefogása azon a helyen, ahol egyetlen ilyen elvtárs működik. Ahelyett tehát, hogy a demokratikus pártok egymást támogatnák, egymás elleni lépnek fel, ami a reakció erősödését eredményezi. A reakció a két veszekedő között a nevető harmadik.

De nemcsak a 19-es elvtársaknál tapasztaltunk ilyent. Mindjárt az első pillanattól kezdve felhívtuk a figyelmet arra, hogy azok az elvtársak, akik illegalitásban dolgoztak, az illegális munka elkerülhetetlen folyományaképpen gyakran maguk is szektariánus vonásokat mutatnak fel. Az illegalitással velejár, hogy kis, szűk körben dolgozzanak, hogy gyanakvók. Az elmúlt 25 esztendő alatt gyakran összerúgtak vagy élesen vitatkoztak a Szociáldemokrata Párttal és méginkább a többi demokratikus pártokkal. Ezeknek a hatása mind a mai napig kiütközik náluk és nem tudják szívvel-lélekkel végrehajtani a Párt új és helyes politikáját.

Vannak azonkívül új pártdiktátorok, akiket más helyzet termelt ki. Az elvtársak nagyon jól tudják, hogy amint a front továbbvonult, a felszabadulás utáni napokban, a rendkívüli állapotok folytán, a Kommunista Párt volt az egyedüli szervezet, amelyik létezett. Az intézett sok mindent, olyan kérdéseket is, amik most már a közigazgatásra tartoznak. A kommunista párttitkár a faluban vagy a kisvárosban, de néha a fővárosban is, mindenféle ügyben intézkedett. Egyszemélyben volt párttitkár, rendőrkapitány, közélelmezési megbízott, szakszervezeti titkár, nemzeti tanács elnöke stb. Ott, azokban a napokban, amikor a gyors, határozott cselekvésre szükség volt, amikor nem is igen voltak még más pártok, amelyekkel meg lehetett volna tárgyalni a szükséges teendőket, ezekben az időkben természetes, hogy az ilyen kommunista vezető hozzászokott, hogy nem tárgyalta meg a kérdéseket a többi párttal, hanem gyorsan, gyakran parancsszerűen maga intézkedett. Ez annakidején érthető és természetes volt. A mai viszonyok között azonban ez már nem tartható fenn többé. Annál is inkább, mert hiszen időközben kiépültek a többi pártok is, kiépült a közigazgatás és ennek megvannak a következményei. Különösen károsan érezteti hatását az ilyen diktátor elvtárs akkor, ha a rendőrségen ugyanezeket a módszereket alkalmazza. Mert most már ezeket a módszereket és azokat az összeütközéseket és bajokat, amelyek ezekből a módszerekből keletkeznek, egész Pártunk rovására írják.

A kommunista köztisztviselőnek és elsősorban annak a kommunistának, aki a rendőrségen dolgozik, ma fegyelmével, munkateljesítményével és a szakismeretek gyors elsajátításával kell kitűnnie. Neki kell elsősorban példát mutatnia arra, hogy hogyan kell kiépíteni a fiatal demokrácia rendjét és tekintélyét. Neki kell bebizonyítani, hogy a régi renddel szemben a mostani gyorsan dolgozik és szemelőtt tartja a széles népi rétegek érdekeit és megérti őket. Be kell bizonyítania, hogy ellensége a régi, túltengő, lassú, költséges bürokráciának és helyette szívvel-lélekkel a népért dolgozik. Ezt követeli a Párt a magyar kommunista köztisztviselőtől és elsősorban attól a magyar kommunistától, aki a rendőrségen dolgozik. Aki ezt nem érti, aki a rendőrségen vagy köztisztviselőként vagy egyszerű párttitkárként nem ehhez alkalmazkodik, hanem fegyelmezetlen, visszaél az állásával, tűri a korrupciót vagy maga is korrupt lesz, az nemcsak Pártunknak árt ezzel, de árt az egész demokráciának és lovat ad a reakció alá, lehetővé teszi, hogy falun és városban is ezek miatt a dolgok miatt Pártunkat támadják, mint ahogy ez nem egy helyen meg is történt. A mi véleményünk az, hogy a mostani újjáépítésnek egyik legfontosabb feltétele az erős, demokratikus rendőrség és az erős, demokratikus államapparátus. Ezt meg kell értenie minden elvtársunknak. Ma ez a legfontosabb parancsolata az államapparátusban, a rendőrségen dolgozó kommunistának és azok az elvtársak, akik ezt nem értik meg, akik nem látják, hogy milyen óriási károkat okoznak Pártunknak, ha nem fogadják meg és nem hajtják végre ezt a programot és akik nem látják meg ennek a dolognak Pártunkra és a demokráciára nézve annyira káros oldalát, azoknak megmondom, hogy nincs helyük a Kommunista Párt soraiban. (Úgy van! Helyeslés, nagy taps.) Meg kell végre mondanunk, Elvtársim, hogy ezek a baloldali szektariánusok jelenleg Pártunk fejlődésének és megerősödésének legnagyobb akadályát képezik és komolyan azzal fenyegetik Pártunkat, hogy a nehéz, áldozatos munkával megszerzett népszerűségünket el fogjuk veszíteni. El fogjuk veszíteni és tetejébe megerősödik a reakció.

Fel kell lépni ez ellen, Elvtársaim, mert ez a diktatúra nemcsak kifelé érvényesül, hanem egyre több a panasz, hogy belül, a pártéletben is, lépten-nyomon találkozunk vele. Ezek a helyi diktátorok vagy régi érdemeikre vagy már megszerzett helyükre való hivatkozással hátraszorítják a közben felnövő, náluknál fiatalabb és jobb erők érvényesülését. Nem engedik be őket a vezetésbe, afféle szigetelő réteget alkotnak a Párt felső részén és ezzel elzárják azt a friss levegőt, ami nélkül nem lehet a pártszervezetek élete egészséges. Feltétlenül nagyobb gondot kell fordítani ezután a belső pártélet demokratizálására. Nem lehet tűrni, hogy a fiatal tagokat vagy az egyébként alkalmas tagokat a régiek visszaszorítsák és ezáltal gyöngítsék a Párt fejlődését. Aki a pártszervezeteket megnézi, az meglepetéssel tapasztalja, hogy néhol mennyire háttérbe szorítják az ifjúságot.

Láttam olyan pártszervezetet, mégpedig nem utolsó helyen, például Diósgyőrben, ahol a legfiatalabb vezetőségi tag 40 éves volt. A budapestkörnyéki jelentésben láttam, hogy vannak olyan falusi szervezetek, amelyeknek vezetőségében egyetlen ötven évesnél fiatalabb elvtárs nincs. Meg kell mondani, Elvtársaim, hogy ez a helyzet tarthatatlan.

A Kommunista Pártnak a munkásosztály, a parasztság és a haladó értelmiség átlagos képét kell ezen a téren is mutatnia és ha kiderül, hogy nem a fiatal, erős, fejlődő munkásosztály és dolgozók pártja vagyunk, hanem elsősorban az öregeké, ebből előbb-utóbb súlyos katasztrófa lesz. Nem lesz utánpótlás, a Párt nem fog fejlődni és nem fogja elvégezhetni azokat a feladatokat, melyek elsősorban rá várnak a nemzetépítésben. Ezt most, amikor felkészülünk az újjáépítés nagy munkájára, tartsuk szem előtt és ha hazamegyünk, igyekezzünk a helyzeten gyorsan és erélyesen változtatni.

A baloldali szektavonás, amely ismét különösen vidéken és különösen a rendőrségen levő elvtársainknál tapasztalható, ez a legsúlyosabb tehertétel jelenleg a Pártban. Egyes helyeken már kezdik emlegetni, hogy a rendőrség tulajdonképpen nem állami rendőrség, hanem egy párt szolgálatában áll. Minden erővel oda kell hatni, hogy a többi pártok is küldjék oda legjobb erőiket és hogy a rendőrség feladata magaslatán álljon. Ennek a feladatnak elvégzésére azonban elsősorban azok az elvtársak hivatottak, akik már ott vannak és akiknek példaadóan kell ott eljárni. Ellenkező esetben nem fogják tudni elvégezni azt a fontos feladatot, amely a rendőrségre vár, nem tudják igazán folytatni a harcot a nyilas fasiszták ellen, hanem éppen ellenkezőleg, maguk is céltáblái lesznek a reakció támadásainak.

Hasonló bajokat tapasztalhatunk a baloldali szektaszellem miatt nem egyszer a szakszervezetekben és az üzemi bizottságokban. Itt is gyakran olyan dolgokat csinálnak elvtársaink, amik lényegében oda fognak vezetni, hogy a felépítés, az újjáépítés üteme nem lesz olyan gyors, mint ahogy a nemzet érdeke megkívánná. Mindnyájan ismerjük az utolsó hónapok történetét. A legtöbb üzem a felszabadulás után igazgató, sőt gyakran vezető mérnökök nélkül maradt. A munkások voltak azok, akik ezeket az üzemeket rendbehozták és megindították. Hallatlan áldozatokat hoztak eközben, olyan áldozatokat, amelyek kétségkívül a magyar munkásmozgalom legfényesebb lapjait fogják képezni. Heteken, sőt hónapokon keresztül nem láttak igazgatót és ez azt az érzést keltette fel bennük, hogy lényegében egész jól el tudják ők vezetni a gyárakat kapitalisták nélkül is. A fiatal magyar demokrácia a munkásságnak ezt az érdemét azzal jutalmazta, hogy az üzemi bizottságokról szóló rendeletben messzemenő jogokat biztosított neki az üzem vezetésében. Olyan messzemenő jogokat, amelyeknek jó kihasználása mellett a munkásság, a demokrácia keretein belül, legtöbb jogos követelését kielégítheti. A hiba csak abban van, hogy a kommunisták és természetesen, gyakran nemcsak a kommunisták, túlmennek ezeken a jogokon és olyan jogokat követelnek maguknak, ami összeütközésbe hozza őket az igazgatókkal vagy a vezetőséggel és az ilyen összeütközések, az ilyen konfliktusok végeredményben újra a termelés rovására mennek.

Másutt viszont megfordítva: még azokat a lehetőségeket sem használják ki, amelyeket az üzemi bizottságokról szóló rendelet biztosít nekik. Lépten-nyomon tapasztalja az ember, hogy az elvtársak nem élnek ezekkel a jogokkal és így maguk mondanak le olyan előnyökről, amelyeket a demokrácia nekik biztosított. A kommunisták ezért hassanak a jövőben oda, hogy mind a szakszervezetekben, de különösen az üzemi bizottságokban, használják ki mindazokat a lehetőségeket, amelyeket biztosít számukra az üzemi bizottságokról szóló rendelet és hajtsák ezeket úgy végre, hogy annak eredményeképpen hatalmas lendületet kapjon a felépítés nagy munkája.

Ezzel kapcsolatban az eddiginél sokkal jelentősebb súlyt kell fektetni az értelmiségiek megnyerésére. Pártunkban van a munkásosztály és a parasztság legaktívabb, legelőrehaladottabb része. Ezt, sajnos, nem mondhatjuk el a haladó intelligenciáról. Pártunkban aránylag nagyon kevés a haladó intelligenciának igazán jellemző, igazán reprezentatív része. Ezen a téren új lendületet kell vennie, hogy megnyerjük azokat az intelligens elemeket, a haladó értelmiségnek azt a részét, amelyre Pártunknak feltétlenül szüksége van. Ezen túlmenőleg gondoskodni kell arról, hogy az intelligencia, amelynek jelentékeny része jelenleg iránytvesztett, nem tudja, hova forduljon, végre meginduljon a demokrácia felé és teljes erővel bekapcsolódjék az újjáépítés munkájába. A Magyar Kommunista Párt értesse meg velük, hogy ez az újjáépítés nemcsak a nemzet, de az intelligencia legsajátabb érdeke is és a Magyar Kommunista Párt ragadjon meg minden eszközt arra, hogy ennek az értelmiségi rétegnek útját a demokrácia felé egyengesse és megkönnyítse. Meg kell értetni velük, hogy csak a demokratikus Magyarországban foglalhatják el azt a helyet, amely őket műveltségüknél és szaktudásuknál fogva joggal megilleti és hogy milyen óriási szerepet fognak kapni a nemzet újjáépítésének munkájában.

Különösen az üzemekben kell majd súlyt fektetni arra, hogy a mérnökök és a technikai értelmiség, valamint a munkásság között helyreálljon az az egészséges viszony, amely az újjáépítés egyik legfontosabb kelléke. Meg vagyok győződve róla, hogy ha a Magyar Kommunista Pártnak az üzemben dolgozó jó tagjai szem előtt tartják ezt a követelményt, meg is fogják valósítani és ezzel igen jelentős szolgálatokat tesznek az újjáépítés nehéz ügyének.

Szólanunk kell még külön az ifjúsági és nőmunkáról. Tudvalevő, hogy a fasisztamétely, a nyilasmétely az ifjúság és a nők közé hatolt be legmélyebben. Ezért az ifjúság és a nők demokratikus szellemmel való átitatása olyan feladat, amelyet csak akkor tudunk helyesen megoldani, ha minden demokratikus párt és minden demokratikus szervezet, ha a Nemzeti Függetlenségi Frontba egyesült demokratikus pártok összeteszik erejüket és úgy fognak munkához. Mi helyesnek tartjuk azt, hogy a Magyar Kommunista Párt nem alakított külön ifjúmunkás szervezeteket, hanem kezdettől fogva a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséget támogatta. (Taps.)

Ugyanígy helyesnek tartjuk továbbá azt is, hogy a Kommunista Párt nem alakít külön női szervezetet, hanem támogatja a Magyar Nők Demokratikus Szövetségét. (Taps.) Felkérjük az elvtársakat, hogy az ifjúsági szervezetet és a demokratikus nők szervezetét az eddiginél sokkal nagyobb erővel támogassák. (Taps.) Szakadatlanul tapasztaljuk, Elvtársaim — és ez részben a szektaszerű baloldalisággal függ össze — hogy különösen vidéki szervezeteink nem ismerik fel ennek a kérdésnek óriási jelentőségét. Nem látják, hogy az ifjúság az, amely előbb-utóbb helyünkre fog állni. Nem látják be, hogyha most idejekorán nem vetünk az ifjúság soraiban, akkor később nem fogaink ott aratni. Hasonlóképpen jó adag értetlenség van a nőszervezetekkel szemben, különösen olyan helyen, ahol a nők kis szerepet játszanak a termelésben, mondjuk a bányászoknál. Ott tapasztalható leginkább, hogy nem szeretik a nők politikai tevékenységét és szervezkedését. Ezen a téren is elvtársainknak a lehető legsürgősebben gyökeres és alapos változást kell létrehozni. A Kommunista Párt támogatja teljes erejével a demokratikus ifjúsági és a demokratikus nőszövetséget. Ha ezen a két téren komoly sikereket tudunk elérni, akkor olyan győzelmet arattunk, amely biztosítja a Párt és vele együtt a demokrácia egészséges fejlődését, egészséges növekedését és végeredményben biztosítja a győzelmet is. (Taps.)

Összefoglalóul, Elvtársaim: a fiatal magyar demokráciának és ezen belül a Magyar Kommunista Pártnak főfigyelmét a legközelebbi hónapokban az ország felépítésére kell fordítania. Ez a központi kérdés, a Kommunista Párt minden ténykedése, minden lépése ebből a szemszögből indul ki. Minden erőnket a nemzet újjáépítésére!

Ezzel kapcsolatban legyen tudatában a magyar demokráciának minden híve és különösen minden magyar kommunista annak, hogy az ország politikai súlya es nemzetközi tekintélye is egyenes arányban áll azzal, hogy milyen alapos munkát végzünk itthon a fasizmus és a reakció gyökereinek kiirtásával, a magyar demokrácia kiépítésével és megszilárdításával. Felhívjuk az elvtársak figyelmét még külön arra, hogy az egész magyar dolgozó osztály és ezen belül a Magyar Kommunista Párt szerepe az ország jövendő vezetésében arányos lesz azzal a teljesítménnyel, amelyet most az újjáépítés terén fogunk felmutatni. Ahogy az elvtársak vagy az egyszerű munkások ma büszkén és joggal hivatkoznak követeléseik érvényesítésénél arra a hősies munkára, amit az utolsó hónapokban éhezve és fizetés nélkül az üzemekben végeztek, ugyanúgy fognak a jövőben hivatkozni arra a munkára, amelyet az országépítés közepette teljesítettek. Ez lesz a mi fő ütőkártyánk, valahányszor jogaink érvényesítéséről lesz szó. Minél szorgalmasabban, önfeláldozóbban, szakavatottabban dolgozunk az újjáépítésben, annál rövidebb lesz a nélkülözések és a szenvedések ideje. A Magyar Kommunista Pártnak szakadatlanul szem előtt kell tartania, hogy jelenleg a munkásosztály, a dolgozók rétege, de az intelligencia jelentékeny része szenvedi a legtöbbet. Nekünk kötelességünk ezeket a nélkülözéseket a lehető legrövidebb időre leszűkíteni. Ezt várja tőlünk a magyar munkásosztály, az értelmiség haladó része, de ezt várja tőlünk az egész nemzet érdeke és rajta leszünk, hogy ennek a várakozásnak meg is feleljünk, (Taps.)

A Magyar Kommunista Párt, mint a múltban, úgy a jövőben is az élen fog járni és nem fogja kímélni erejét ott, ahol kitartó, példaadó munkára és áldozatra lesz szükség. És ezért felszólítja minden tagját, minden szervezetét, hogy vegye ki részét erejének minden megfeszítésével a felépítés nagy művében. Ez most a Kommunista Párt központi feladata. Attól, hogy milyen szerepet vállalunk a felépítésben és milyen eredménnyel fogjuk ezt a szerepet végigjátszani és milyen módon fogjuk beváltani a hozzáfűzött reményeket, ettől függ a legközelebbi időkben Pártunknak és az egész demokráciának a sorsa. Semmi kétségem afelől, hogy az a Kommunista Párt, amely 25 esztendős nehéz, véres reakció és fasiszta elnyomás idején fennen lobogtatta a haladás és a példaadás zászlaját, a mostani viszonyok között, amelyek hasonlíthatatlanul több lehetőséget nyújtanak nemzetalkotó, újjáépítő erőinek kifejtésére, hogy ez a Kommunista Párt meg fogja oldani azokat a feladatokat, amelyeket az új helyzet vállaira rakott. Megfelel annak a várakozásnak, melyekkel a dolgozók, az egész magyar demokrácia rátekintenek és segíti megvalósítani mindnyájunknak szíve vágyát, segíti gyorsan felépíteni az új, erős szabad, demokratikus Magyarországot. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.)

(Beszámoló a Magyar Kommunista Párt országos pártértekezletének 1945 május 20-án tartott ülésén.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

Az ipar megindításához óriási tőkére van szükség. A Magyar Kommunista Párt nehezményezi, hogy az ipar megindításához szükséges tőkéket a kormány eddig nem mozgósította. Meglepetéssel — és mondhatom, bosszankodva — láttuk, hogy az új papírpénzt nem a bankokon keresztül a gyárakhoz juttatják, hogy azok kifizethessék a hátralékos munkabért, új anyagokat vásárolhassanak és megindíthassák a gyárak működését, hanem a régi ezerpengősöket váltják fel vele és ezt hónapokig akarják folytatni. A mi nézetünk az, hogy ez helytelen. A magyar iparnak a legközelebbi hónapokban az eddiginél hasonlíthatatlanul nagyobb támogatást kell kapnia az állam részéről. A mi véleményünk az, hogy a legközelebbi három hónapban legalább két milliárd pengőt kell juttatni a gyáraknak, hogy teljes erővel megindíthassák a termelést és végre elkezdődjön az iparcikkek gyártása. Természetesen gondoskodni kell arról, hogy e pénzt valóban a termelésre fordítsák. Gondoskodni kell arról, hogy ezek az összegek ne váljanak afféle „nemzeti ajándékká” és hogy ezeket az összegeket a demokratikus állam később, amikor a termelés már megindult, amikor az ipar megerősödött, áruban vagy más értékben valorizálva kapja vissza. Ezzel egyidejűleg azt is követeljük, hogy a felépítés meggyorsítása céljából kíméletlenül kobozzák el a nyilasok és fasiszták üzemeit (élénk helyeslés és nagy taps) és a befolyó összegeket is elsősorban a felépítés céljaira kell fordítani.

Követeljük, hogy azokat, akik szándékosan hátráltatják az újjáépítés nagy művét, akik szabotálnak, vagy akik arra spekulálnak, hogy a fiatal demokrácia építőmunkáját megzavarják és ezzel gazdaságilag aláássák a magyar demokrácia alapjait, kíméletlenül üldözzék. Ugyanakkor helyesnek tartjuk azt, hogy azok a vállalkozók és gazdasági körök, akik becsületesen és őszintén akarnak segíteni az újjáépítésben és a gazdasági helyreállításban, erőteljes támogatásban részesüljenek. Azért tesszük ezt, mert így is elősegítjük és meggyorsítjuk a felépítés menetét és megrövidítjük a magyar dolgozó nép, a magyar munkásság számára a nélkülözések idejét. Mi, magyar kommunisták, jobban tudjuk, mint bármely párt, hogy mennyit szenved ma a magyar nép, de különösen az ipari munkásság és kötelességünknek tartjuk, hogy szenvedésének, nélkülözésének idejét minden eszközzel lerövidítsük. Ezért támogatunk mindenkit, aki segít a felépítésben. Meg vagyok győződve róla, hogy a Kommunista Pártnak ez a javaslata sok elvtársunknál nemcsak némi meglepetést, hanem talán ellenszenvet is fog kiváltani. Ezeknek az elvtársaknak a figyelmébe ajánlom a következőket:

Nemcsak nálunk fordul elő, hogy időnként munkára serkentették a kapitalistákat. Előfordult ilyesmi a Szovjetunióban is. Aki ismeri a Szovjetunió történetét, az tudja, hogy 1921-ben, szóval a győzelmes proletárforradalom negyedik esztendejében, maga Lenin javasolta az új gazdasági politikát, amelyiknek egy lényeges része az volt, hogy a szocialista tanácsköztársaságon belül visszaadták az üzemek egyrészét a magántőkének. Abban az időben nagyon sok munkás, sőt sok kommunista is elégedetlenkedett emiatt. Azóta persze kiderült, hogy az intézkedés nagyon helyénvaló volt. A mi viszonyaink természetesen egészen mások és ez a példa a magyar helyzetre minden változtatás nélkül egyszerűen nem vihető át. De a hasonlóság kétségkívül fennáll. Mutatja, hogy ezt mi, akik egy magántulajdon alapján álló demokrata országban élünk, szintén alkalmazhatjuk és alkalmazni is fogjuk. Mi nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen állami segítségtől természetesen erősödik a tőke, de ugyanakkor tudjuk, hogy erősödik a demokrácia is és erősödik a demokrácián belül a magyar dolgozó osztály és ezért határoztuk el, hogy az eddigi lassú építési tempó meggyorsítására minden erőnkkel szorgalmazzuk ezt a gazdasági lépést.

Természetesen ezzel összefügg az is, hogy minden erővel gondoskodunk arról, hogy az ipari munkásság, elsősorban a vasutasok, a vasútra dolgozók, az építőmunkások, az építőiparosok és a mezőgazdaságra dolgozó iparok munkássága megkapja a legszükségesebb élelmi és ruházati cikkeket, mégpedig állami áron még abban az esetben is, hogyha ezáltal helyzetük pillanatnyilag jobb is lesz, mint az ipari munkások átlagos színvonala. Feltétlenül meg kell találnunk a módját annak, hogy a termelés a döntő pontokon teljes erővel meginduljon. Ugyanúgy, ahogy a fronton oda irányítják a legtöbb hadianyagot, a legtöbb lőszert, ahol az ütközet döntő része folyik, ugyanígy kell dolgozni a gazdasági életben is. Természetesen ezzel kapcsolatban és ezzel párhuzamosan kíméletlenül gátat kell vetni az árakat felhajtó spekulációnak, mely lehetetlenné teszi, hogy a bérek és az árak között tűrhető arány alakuljon ki. Elsősorban ki kell zárni minden néven nevezendő közellátásból, meg kell vonni minden néven nevezendő élelmiszerjegyet azoktól, akik nem végeznek hasznos munkát. (Helyeslés, taps.) Internálással és közmunkák útján rá kell kényszeríteni a spekulánsokat, az árdrágítókat és a felépítés minden szabotálóját arra, hogy munkájával ő is járuljon hozzá a felépítés nehéz feladatának megvalósításához.

Ezzel párhuzamosan el kell kezdeni a bányák államosítását. (Éljenzés, nagy taps.) Ezt a követelést annakidején már magukévá tették a Magyar Nemzeti Frontban egyesült demokrata pártok is, ezt a követelést egyhangúlag elfogadta a nemrég megtartott bányamunkás kongresszus is. Csak természetes, hogy a Kommunista Párt ezt a követelést teljes erővel támogatja.

A felépítésnek, Elvtársaim, vannak belpolitikai előfeltételei is. Ezekhez az előfeltételekhez tartozik elsősorban, hogy végre igazán meginduljon a harc a fasiszta- és nyilasmaradványok kiküszöbölésére, gyökeres kiirtására. (Úgy van, taps.) Meg kell mondanunk, hogy ami ezen a téren eddig történt, az a kezdet kezdete. Teljesen tűrhetetlen, hogy lanyhán és hanyagul igazoltassák különböző közintézmények és vállalatok régi nyilasszellemű, fasisztaszellemű, reakciós köztisztviselőiket és egyre-másra visszatérjenek a közhivatalokba a régi rendszernek azok a képviselői, akiknek működése tette lehetővé a nyilasuralmat és akiknek a működése következtében érte hazánkat annyi szenvedés. Tűrhetetlen az, hogy a Népbíróságok csak a kisnyilasokat sújtják, az igazi felelősek pedig jelentéktelen büntetésekkel ússzák meg, vagy ügyük és perük érthetetlen okokból nagyon elnyúlik és legtöbbjük mind a mai napig nem került még bíróság elé. A magyar nép csak akkor fogja vállalni a felépítésnek óriási terheit, akkor fogja beleadni minden erejét, ha ugyanakkor látja, hogy az ország demokratizálódása is teljes erővel halad. A demokratizálódásnak egyik alapfeltétele pedig az, hogy az eddiginél sokkal kíméletlenebbül üldözzük a fasisztákat és a nyilasokat. (Élénk helyeslés és taps.)

Az ország felépítése a demokratikus nemzeti erők összefogását követeli meg. A nemzeti erők között az egyik legjelentékenyebb természetesen a Kommunista Párt. Az ilyen nagy feladatok előtt kötelességünk megnézni, hogy is állunk saját erőinkkel. Mik az előnyeink, milyen hibáink vannak, hogy lehet ezeket minél gyorsabban kiküszöbölni, hogy a Párt teljes erejével foghasson az újjáépítés nehéz munkájához. A párttagság száma jelenleg valamivel 150 000-en felül van. Ebben a számban nincs benne még a le nem igazolt tagoknak egy része. A pártszervezetek száma meghaladja az 1500-at. Azt lehet mondani, hogy az ország minden második községében van már kommunista szervezet. Vannak megyék, különösen az ország keleti részén, ahol a Kommunista Párt hamarább kezdte meg működését, ahol a megyék minden községében van Kommunista Párt. A Párt fejlődésének ütemét jellemzi az, hogy három hónappal ezelőtt a párttagság létszáma még csak 30 000 volt. A leggyorsabban növekedett Nagy-Budapest pártszervezete, amely három hónappal ezelőtt 3000 tagot számlált, ma pedig 26 000-en felül van. Ha ezeket a számokat megnézzük, a következő kép tárul elénk:

Pártunk az utolsó hónapokban naponta átlag 1200—1300 új taggal szaporodott és naponta átlag 10—12 új szervezet jött létre. Rendkívül megnövekedett a Párt súlya és az új tagok jelentkezése a május elsejével kapcsolatban. Május elseje megmutatta Budapesten, de szerte az országban is, hogy milyen mély gyökerei vannak Pártunknak nemcsak a munkások és parasztok, de sok helyen a dolgozó intelligencia körében is. Május elseje Pártunknak igen komoly sikere volt, nemcsak azért, mert Budapesten és vidéken százezreket mozgatott meg, hanem azért is, mert mindenki tapasztalhatta, hogy május elseje valóságos népi, nemzeti ünneppé változott. Az előző napokon Budapesten is, de a vidéken is tíz- és tízezer önkéntes munkás dolgozott lelkesedéssel a házak és utcák feldíszítésén és már április 30-án délután ünnepi hangulat uralkodott Budapesten és az egész országban. Mindenki érezte, hogy másnap szabad májust fog ünnepelni a magyar nép.

Természetesen ezzel a nagy fellendüléssel kapcsolatosan gyorsan nőtt a párttagság is. Erre vonatkozólag jellemző, hogy április 20-tól május 9-ig, szóval a május elsejét megelőző és utána következő tíz-tíz napon Nagy-Budapest kommunista szervezeteinek taglétszáma 25%-kal emelkedett. Ez mutatja, hogy a budapesti szervezetek értették a módját annak, hogy a május elsejével kapcsolatban mutatkozó fellendülést és Pártunk megnőtt vonzóerejét szervezetileg is lerögzítsék. Felvették Pártunkba azokat a munkásokat, azokat a szimpatizálókat, akik a május elsejét megelőző vagy az utána következő napokban önzetlen munkájukkal megmutatták, hogy érdemesek arra, hogy a Kommunista Párt soraiban helyet foglaljanak.

Mik a Kommunista Párt hibái? Már maga az a körülmény, hogy Pártunk ilyen gyorsan növekedett, hogy tagságunknak több mint nyolcvan százaléka tulajdonképpen az utolsó három hónapban lépett be, magában véve mutatja, hogy a Párt fiatal és távolról sem ment át azon a nevelésen, mint amelyet az ország vezetésében fontos helyet elfoglaló Kommunista Párt tagságától meg kell követelni. A legnagyobb hibája Pártunknak az, hogy az elvtársak eszmeileg még nincsenek összeforrva, nem ismerik az igazi fegyelmet, az igazi pártfegyelmet. A fegyelmet, mint minden egyebet, tanulni kell. A tanulást és tanítást a pártmunka keretein belül, a pártélet keretein belül kell elvégezni. A mi párttagságunk fiatal, ezt a fegyelmező tanulást még nem tudta elvégezni. A feladatok azonban, elsősorban a felépítés feladatai, nem várnak és ezért a Kommunista Párt minden tagja tartsa kötelességének, hogy a fegyelmet gyorsan magáévá tegye. Minden tekintetben fegyelmezetten és pontosan hajtsa végre azt, amit a Pártvezetőség elhatároz. Ez úgy a Pártnak, mint az ország felépítésének egyik legfontosabb kelléke. A fegyelem megszilárdítása az első követelmény, amit most a felépítés előtti seregszemlén a Kommunista Párt saját tagjaitól megkövetel.

A második követelményünk a tudás. Az természetes, hogy a huszonötéves reakció alatt, amely a felszabadulást megelőzte, a Magyar Kommunista Párt tagjainak nem volt sok alkalma megszerezni azt a marxi, lenini, sztálini tudást és tanítást, ami nélkül nem lehet jól dolgozni egy igazi kommunistának. Ezt a hiányt gyors ütemben most kell pótolni. E téren már vannak kisebb sikereink. Felállítottunk Debrecenben egy pártiskolát, amely igen jól működik s amelyből eddig több mint százhúsz elvtársunk került ki és ahol most is több mint száz elvtárs tanul. Ez azonban lényegében egy csöpp a tengerben. Ha tekintetbe vesszük, hogy Budapesten és egyebütt is folyik oktatás, vannak szemináriumok, még akkor is meg kell mondani, hogy az oktatási munkát a sokszorosára kell fokozni és azért javasoljuk, hogy a debreceni iskola példájára Budapesten is és a Dunántúlon is egy-egy hasonló magasnívójú iskolát hozzunk létre.

A pártsajtót feltétlenül erősíteni kell. A Kommunista Pártnak tulajdonképpen csak három pártlapja van. Ezen felül azonban közvetve vagy közvetlenül befolyása van a vidéken megjelenő legtöbb lapra is. Ennek ellenére különösen a pártlapoknak a nívója, agitációs ereje, vonzóereje még nem olyan, mint ahogy ezt a Kommunista Párt sajtójától megkövetelhetjük. Ezen a téren feltétlenül komoly javításokra van még szükség. Javítani kell az összeköttetést is, mert nagyon sok pártszervezetünk van, amelyik még egyáltalán nem kapott központi pártsajtót. Az összeköttetés Pártunknak egyik legnagyobb gyöngéje. Az ország különböző városai és falvai lényegében mind a mai napig úgyszólván önálló életet élnek, egy-egy kis köztársaságot képeznek. Legtöbbször így van ez a pártszervezetekkel is. Különösen a falusi és vidéki pártszervezetek összeköttetése rendkívül laza és nagyon gyakran egyáltalán nincs meg a központtal. Ezen gyorsan és gyökeresen változtatni kell. Az országos szervezési osztályt kötelezni kell arra, hogy két hónapon belül annyira javítsa meg az összeköttetést a Vezetőség és a vidék között, hogy a legutolsó faluba is gyorsan el tudjuk juttatni mindazt az anyagot, utasítást és határozatot, ami a Párt egységes, jó vezetéséhez feltétlen szükséges.

Ezzel kapcsolatban feltétlenül erősíteni kell a kommunista propagandát, amely kezd alaposan elmaradni mindattól, amire szükség van. Elég csak végignézni a budapesti falakat és látjuk, hogy a kommunista plakátok, a kommunista röpcédulák mennyire elmaradnak a többi pártok hasonló termékei mellett. Ugyanígy van ez vidéken is. Ezen a helyzeten gyorsan és gyökeresen változtatni kell.

Meg vagyok győződve róla, hogy a Párt ezeket a feladatokat: a fegyelmezést, a Párt elméleti színvonalának emelését, az oktatást, a sajtót, a propaganda megjavítását, az összeköttetések megjavítását meg is fogja oldani. Mindez azonban nem segít, Elvtársaim, akkor, ha nem dolgozunk minden erővel azon, hogy párttagságunk megértse a Párt mostani politikai vonalát. És itt őszintén kell beszélni, Elvtársaim: a Párt jelentékeny része, a fővárosban is, de még inkább a vidéken, nem érti meg ezt a vonalat és ha nem érti meg, akkor természetesen nem tudja a gyakorlatba átvinni és ennek megfelelően nem tudja ott a helyszínen végrehajtani a demokratikus nemzeti erők összefogásának a politikáját.

Ebből kétféle baj eredhet: az egyik az, hogy az összefogást úgy értelmezi, hogy a Magyar Kommunista Párt teljesen uszályába kerüljön a többi pártoknak. A megegyezés kedvéért feladja a saját helyes álláspontját, olyan álláspontokat fogadjon el, amelyek lényegében nem segítik elő a demokrácia fejlődését, sőt nem egyszer a reakció malmára hajtják a vizet. Ez az egyik véglet. A másik véglet az, amely a Magyar Kommunista Pártnak a politikáját egyszerű parancsolással és diktatúrával akarja a többi demokratikus szervekre ráerőszakolni és azokat a Párt vonalának elfogadására kényszeríteni.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!