A szélsőjobb felemelkedése Európában

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

1

Elvtársak! Első szavam a vértanúknak szól, akik életüket adták a magyar szabadságért, a dolgozók és az egész nemzet ügyéért. Akiknek önfeláldozása nélkül nem tudnók felépíteni ma nagy Pártunkat, azt a pártot, amely olyan jelentős szerepet visz hazánk újjáépítésében. Sohasem feledjük el őket, akik életükkel és vérükkel pecsételték meg a Magyar Kommunista Párt célkitűzéseit, sem azokat az ezreket és tízezreket, akik minden üldözés és börtön dacára huszonöt esztendőn keresztül magasra tartották a Kommunista Párt vörös lobogóját.

Meg kell emlékeznem, Elvtársaim, azokról is, akik leverték a magyar nemzet kezéről a fasiszta bilincseket. A nagy szovjet népről (taps), a dicső Vörös Hadseregről (taps) és erőskezű vezéréről, a magyarság nagy barátjáról, Sztálin elvtársról (éljenzés, taps) Üdvözletünket küldjük Amerika, Anglia és a többi szabadságszerető népeknek is, melyek hozzájárultak a fasiszta barbárság szétzúzásához. Üdvözletünket küldjük elsősorban a hősi Jugoszláviának (éljenzés, taps), az újjászületett demokratikus Romániának (taps), Csehszlovákiának (taps), szomszédainknak. Forró üdvözletünket küldjük az összes kommunista testvérpártoknak (éljenzés, nagy taps), amelyek velünk vállvetve harcolnak a közös, nagy célokért a reakció ellen és az emberi haladásért.

Elvtársaim! A mi sikereinknek egyik döntő összetevője az, hogy harcunkat kezdettől fogva a nemzeti erők összefogásának jegyében vívtuk meg. A Kommunista Párt már tíz esztendő óta, amióta a fasizmus nemzetközi veszélye teljes egészében megmutatkozott, erre a nemzeti összefogásra vette az irányt. Az utolsó tíz esztendő története, de különösen az utolsó hónapok története beigazolta, hogy ez a vonal minden tekintetben helyes volt.

Elsősorban ennek köszönhető, hogy népünk a német megszállás és háborús pusztítás dacára aránylag olyan gyorsan a felemelkedés útjára léphetett, lerakhatta az új demokratikus Magyarország alapjait, létrehozta az Ideiglenes Nemzetgyűlést, az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, megkötötte a fegyverszünetet és útját egyengette annak, hogy hazánk újra visszatérhessen a szabad nemzetek családjába. Ugyancsak ennek a helyes, a nemzet összes demokratikus erejét egyesítő politikának köszönhető, hogy sikerült a fiatal magyar demokráciának megoldani az utolsó századok legvajúdóbb, legfájóbb kérdését, a földnélküli parasztság földhözjuttatását. (Nagy taps.)

A Magyar Kommunista Párt joggal büszke arra, hogy ebben a korszakalkotó munkában az élen járt és el van tökélve, hogy minden erejét összpontosítja arra, hogy a földhözjutottak gyökeret is verjenek és belőlük egészséges, virágzó birtokosok, jómódú, művelt kisgazdák legyenek. (Éljenzés, taps.) A fiatal magyar demokrácia életképességének, fegyelmezettségének nagyszerű bizonyítéka az, ami március 17-e óta, amikor a földreformtörvényt közzétették, mind a mai napig a falvakban történt. Kiderült, hogy azoknak lett igazuk, akik bíztak a magyar földmíves nép fegyelmezettségében és józan eszében. A földreform mindenütt példás rendben folyt le. Sehol komoly rendzavarásra nem került sor és ahol hibák voltak, ezeket a hibákat legtöbbször nem maga a földre igényt tartó egyszerű nép, hanem az a szabotázs okozta, amely itt vagy ott megnyilvánult. Engedjék meg, Elvtársaim, hogy néhány számban ismertessem a földreform eddigi eredményeit.

Földigénylő Bizottságok alakultak az országnak több mint 3000 községében. Ezek a Földigénylő Bizottságok eddig összeírlak 3 600 000 hold földet, amelyre a földnélkülieknek igényük van. Ebből már kiosztottak 3 350 000-et. (Taps.) Földigénylő jelentkezett valamivel 700 000-en alul és ebből már földet kapott 600 000-nél valamivel több földnélküli és kisbirtokos. (Taps.) Tekintettel arra, hogy még körülbelül jó negyedmillió hold nincs kiosztva és hogy a sváb földek kiosztására még csak ezután kerül a sor, előre lehet látni, hogy a földreform során 4 000 000 holdat fognak kiosztani és a földhözjutottak száma 6—700 000 között lesz.

Mit jelent ez, Elvtársaim? Jelenti azt, hogy egy-egy földhözjuttatott átlagban 5—5,5 hold földet kapott. Tekintettel arra, hogy a törpebirtokosok valamivel kevesebbet kaptak, mint a teljesen földnélküliek, fel lehet tételezni, hogy a teljesen földnélküliek átlag 6—7 hold között, szóval olyan földbirtokot kaptak, amelyen nagyban és egészében egy négytagú család már meg tud élni. Ez azt is jelenti, Elvtársaim, hogy eltűnt a faluból a 3 000 000 koldus és helyüket kisbirtokosok, kisgazdák foglalták el. Erre vonatkozólag vannak már érdekes adataink.

Amint az Elvtársak tudják, három héttel ezelőtt volt a Földmunkás Szakszervezetek kongresszusa. Erre a Szakszervezeti Kongresszusra az ország minden részéből 206 kiküldött jelent meg. E kiküldöttek többsége azonban nem volt már földmunkás, 25%-a volt csak földmunkás, 75%-a már kisbirtokos volt, sőt körülbelül egynegyed részének 6—15 holdig terjedő birtoka volt, melyeknek legnagyobb részét már a földreform során kapta. Ezek a számok mutatják, hogy milyen óriási átalakulás történt a földreform következtében a falvakban és hogy mennyire megváltozott ebben a tekintetben a falu szociális összetétele. Ránk, kommunistákra, még külön fontos az a körülmény, hogy ennek a 206 kiküldöttnek, akik lényegében a falu szegénységét és kisbirtokosait képviselték, 80%-a kommunista párttag volt. Ez a körülmény válasz részben azoknak is, akik azt hiszik, hogy a Kommunista Párt csak a városban erős. Ezek a számok mutatják, hogy a földmunkásszervezetbe tömörült falusi földmunkások és kisbirtokosok túlnyomó többsége szintén Pártunk helyes vonalát követi. Ezzel róják le hálájukat azért a vezetőmunkáért, amit Pártunk a földreform folyamán kifejtett.

Elvtársaim! Az utolsó hónapok eseményei és különösen a földreform újra beigazolták, hogy az erős, demokratikus országnak és a nemzeti összefogásnak elengedhetetlen alapfeltétele egy összekovácsolt, fegyelmezett, marxista-leninista elmélettől vezetett Kommunista Párt. (Taps.) Ezt azért tartom most szükségesnek aláhúzni, mert két esztendővel ezelőtt Pártunkat akkori vezetői feloszlatták és helyette Békepárt néven másikat alakítottak. Az utolsó hónapok eseményei bebizonyították, hogy ez a lépés helytelen volt és hogy nemcsak a munkásosztálynak, de az egész nemzetnek elengedhetetlen szüksége van az erős, szervezett, céltudatos Kommunista Pártra. (Taps.) Ez a Kommunista Párt tudja csak jól elősegíteni a nemzeti erők összefogását és én arra kérem az Országos Pártértekezletet, hogy határozatában külön húzza alá, hogy a Kommunista Párt jövendő politikai vonalának alapja továbbra is a nemzeti erők összefogása legyen. (Taps.) Ezen az összefogáson belül elsősorban a legszorosabb kapcsolatot tartsuk a másik nagy munkáspárttal, a Szociáldemokrata Párttal. (Taps.) Ez a szoros kapcsolat természetesen nem zárja ki, sőt szükségessé teszi, hogy a demokrácia többi pártjaival, a Független Kisgazdapárttal és a Nemzeti Parasztpárttal (éljenzés és taps) szoros és baráti együttműködésben maradjunk és együttesen építsük tovább a fiatal, demokratikus magyar államot.

Elvtársak! A magyar demokráciának belső sikerei gyökeresen átalakították nemzetközi helyzetünket is. Ma már Magyarországra egész más szemmel tekintenek, mint a régi Horthy-Magyarországra. Elsősorban a szomszédállamok magatartása mutatja ezt. E tekintetben nagy örömmel hallottuk a fiatal román demokrácia miniszterelnökének, Grozának a magyar-román barátságról szóló nyilatkozatait és innen, erről a helyről jelenthetem ki, hogy a Magyar Kommunista Párt, a magyar dolgozók és a magyar nép nevében örömmel ragadjuk meg ezt a felénk kinyújtott kezet és rajta leszünk, hogy a magyar nép hasonló szavakkal és ami még fontosabb, hasonló tettekkel válaszoljon. (Taps.)

Ugyanilyen jelenségeket látunk a megújhodott, hősi Jugoszláviában (taps). A jugoszláv nép hasonló érzelmeket táplál a magyar nemzettel szemben és semmi kétség, hogy a magyar nemzet ezt a barátságos szellemet hasonlóval viszonozza.

Meg vagyok győződve róla, hogy a csehszlovák köztársaság is ilyen szellemben fogja kezelni az ott élő magyarokat és ezzel elősegíti annak a jóviszonynak a kialakulását, amely mindkét állam számára annyira szükséges.

Elvtársaim! Nekünk most egy új szomszédunk is van: a Szovjetunió. (Éljenzés, nagy taps.) Ha a Magyar Kommunista Párt mindent megtesz arra, hogy a régi szomszédokkal kiépüljön és elmélyüljön az az egészséges, szívélyes jóviszony, ami a nemzetek közötti jó együttműködésnek és együttélésnek alapfeltétele, akkor ez fokozottan áll a Szovjetunióra. A Magyar Kommunista Párt a nemzet becsületügyének tekinti, hogy a fegyverszüneti szerződésben vállalt jóvátételeket pontosan teljesítse és ezzel is erősítse új, nagy szomszédunkhoz, a Szovjetunióhoz való jóviszonyt.

Elvtársaim! A fasiszta barbárság megsemmisítésével és a béke helyreállításával a magyar népre és benne a Magyar Kommunista Pártra új feladat hárul. Ez az újjáépítés feladata. Az újjáépítés lesz a fiatal magyar demokrácia tűzpróbája. Erre kell most összpontosítani a magyar nemzet és a Magyar Kommunista Párt főfigyelmét. A Magyar Kommunista Párt helyesli azt a gazdasági programot, amely az ország ipari termelése újjászervezésének keretében elsősorban a legfontosabb feladatokra összpontosítja a meglevő gazdasági erőket. E feladatok közül a legsürgősebb a vasút és a posta kérdése. (Éljen Gerő elvtárs!) Nem kell magyaráznom, hogy amíg vasút, posta, telefon, távíró nem működik, addig nem tudjuk biztosítani az ország összes gazdasági erőinek mozgósítását. Hogy a Magyar Kommunista Párt ezt a feladatot mennyire komolyan veszi, azt azzal is aláhúzta, hogy megoldására és elősegítésére pártunknak egyik legjobb emberét, Gerő elvtársat küldöttük be a kereskedelmi minisztériumba. (Nagy taps.) Nem volt számunkra könnyű Gerő elvtársról lemondani. Aki ismeri az utolsó hónapok történetét, az tudja, hogy fiatal pártunk építésével és megerősödésével mennyire össze volt forrva Gerő elvtárs működése. Ha tehát ennek ellenére meghoztuk ezt az áldozatot, ezt azért tettük, hogy minden irányban aláhúzzuk, milyen óriási fontosságot tulajdonítunk a vasutak és általában a közlekedés rendbehozásának. Ezen túlmenőleg el vagyunk szánva arra, hogy pártunknak legjobb erőit be fogjuk állítani erre a munkára. Ez az első feltétel a gazdasági élet vérkeringésének megindítására.

A vasúttal természetesen összefügg egy sor iparág, egy csomó gyár, amely a vasútnak különböző ágazatait ellátja. Ezek megindítására is a legnagyobb súlyt kell helyezni.

Emellett a gazdasági élet újjáépítésének másik elengedhetetlen feltétele, hogy a nemzet és a párt figyelmét az építőmunkára, a megrongált házak, a rombadöntött gyárak felépítésének munkájára irányítsa.

Új, nem kevésbbé fontos feladat a mezőgazdasági gépipar helyreállítása. A mezőgazdasági gépipar helyreállításánál elsősorban az a cél vezet bennünket, hogy az új gazdáknak, akik annyi hősiességgel és odaadással, gyakran eke és iga nélkül, a két kezükkel művelték meg a földet, lehetővé tegyük, hogy az aratásra meglegyen a kaszájuk, a kapájuk, az aratógép alkatrészei, egyszóval mindaz, amivel szorgalmas munkájuk gyümölcsét le is tudják aratni. A vasút, az építés és a mezőgazdasági gépipar az a három terület, amelyre az általános felépítés keretén belül a Magyar Kommunista Párt elsősorban súlyt fektet.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

Nézzük meg ezután, hogy állnak azok a döntő kérdések, amelyek az Ideiglenes Nemzetgyűlés, a nemzeti kormány célkitűzései közé tartoznak.

Vegyük a legsürgősebb kérdést, a földkérdést.

Meg kell mondanom, Elvtársaim, annak ellenére, hogy minden párt szóval a földkérdés megoldását és radikális földreformot hirdet, a kérdés még mindig nem jutott dűlőre. Egyik-másik párt még mindig nem mondta meg, hogy e kérdésben mit akar. Pedig a magyar nép nagyon várja véleményüket. Közeledik a vetés ideje és a falu tudni akarja, hogy kinek szánt, kinek vet. Ha a faluban bizonyos egyhelybentopogás tapasztalható s van bizonyos elégedetlenség, akkor ennek egyik döntő oka az, hogy a falu széles tömegei, a nincstelenek, a szegény parasztok nem tudják, hogy mi lesz a földdel. És tudni szeretnék, mi lesz a földdel. Ebből a szempontból döntő fontosságú, hogy ez a kérdés minél előbb tető alá kerüljön.

Gyakran beszéltek arról, hogy egy jó földreform felér egy honfoglalással. Ha ez a megállapítás régente igaz volt, ma százszor igazabb.

Ha a falu dolgozói, a sok százezer földnélküli és szegényparaszt tudni fogja, hogy a nyár folyamán a nagybirtokok az ő kezébe mennek át, akkor ezzel az egész magyar nemzet demokratikus frontja óriási lendületet nyer, mert ezek a jövendő gazdák minden erővel bele fognak feküdni, hogy a magyar demokrácia alapjait — annak a demokráciának alapjait, mely őket földhöz juttatja — a faluban megerősítsék. És ha a demokrácia megerősödik a faluban, akkor megerősödik a városban is. Ezért kell a városi munkásságnak legalább oly erővel, mint a falu szegénységének, követelni a földreform gyors és becsületes megoldását. (Éljenzés, taps.)

A Magyar Kommunista Párt lekötötte magát ahhoz, hogy a földreformnak ez év október 1-ig be kell fejeződnie. (Felkiáltások: Késő!) Ezt a programot ma is álljuk és kérjük Debrecen munkásságát, hogy ennek a programnak megvalósítása céljából teljes erejével támogasson bennünket és utasítson el minden olyan kísérletet, amely a földreformot újra el akarja sikkasztani.

A másik nagy kérdés: harc a fasizmus és a reakció ellen.

A papíron ebben a kérdésben sincs semmi hiba. Minden demokratikus párt egyaránt hirdeti, hogy teljes erővel kell harcolni a reakció és a fasizmus ellen. A gyakorlat azonban, sajnos, e téren nem egyszer eltér az elmélettől.

Mindennapos eset, hogyha hírhedt reakcióst vagy fasisztát elcsíp a rendőrség, valóságos mentőakció és mentőexpedíció indul kimentésére.

A debreceni Nemzeti Bizottság éppen tegnap hozott nagyon helyesen olyan határozatot, hogy ezentúl ilyen mentőexpedíciónak a vezetői kötelesek írásban beadni azt, amit az illető javára állítanak és ha kiderül, hogy igazi fasisztát vagy reakcióst akarnak kihúzni a csávából, akkor őket is felelősségre kell vonni. (Helyeslés. Felkiáltások; Népbíróság elé a fasiszták védelmezőivel!)

Hozzá kell még tennem, hogy bár a népbíróságok meg vannak szervezve, törvényerőre emelkedtek, lényegében még mindig csak papíron működnek. Az egyetlen Budapest kivételével, ahol a főváros népe példát mutatott az országnak, a többi helyen a népbíróság még mindig inkább csak a jövő zenéje. (Követeljük a népbíróságok azonnali felállítását!)

Átmegyek most egy másik nem kevésbbé fontos kérdésre, az új magyar hadsereg kérdésére. (Éljenzés.) Elvtársaim! Ez az egyik kérdés, ahol kétségkívül az összes pártokban megvan az egység. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front minden pártja érzi, hogy az erős, ütőképes, demokratikus új magyar hadsereg létrehozása egyenesen nemzeti becsület kérdése. Ez az egység rendkívül egészséges tünet. Mi azonban, kommunisták, itt is szembenézünk a tényekkel. Tudjuk, hogy a falvakban és városokban is unják a háborút. A megelőző rendszer másfélmillió magyar katonát áldozott Hitlernek. Nem lehet ezekután csodálkozni, hogyha a férfinemzedék kissé húzódozik a katonai szolgálattól. Ebből az következik, hogy a pártok, a demokratikus pártok és elsősorban a Kommunista Párt, minden erejüket összpontosítsák arra, hogy ezt a hangulatot megszüntessék és megértessék a magyarsággal, hogy az új demokratikus hadsereg létrehozása a nemzetmentés egyik legfontosabb kérdése.

Meg vagyunk győződve róla, hogy ezt a mi elvtársaink és rajtuk keresztül az egész munkásság megérti és helyesli. Mi a Pártunk tagjait felszólítjuk arra, hogy a legjobb erőket adják önként az új hadsereg rendelkezésére és hassanak oda, hogy a többi pártok, a falu és a város népe, kövessék ezt a példát. Mi az új hadsereg rendelkezésére bocsátjuk a Párt kipróbált, katonailag képzett erőit, rendelkezésükre adjuk a sokszáz magyar kommunista partizánt, azokat, akik az elmúlt hónapokban már megmutatták, hogy nemcsak szóval, de vérük hullásával is tudnak harcolni a magyar nemzet felszabadításáért. (Éljenzés.) Az új hadsereg rendelkezésére bocsátjuk a Párt régi spanyolországi önkénteseit, akik már 8—9 évvel ezelőtt felismerték a fasizmus elleni fegyveres harc szükségességét és ezt a felismerést tettekkel és önkéntes vállalkozásukkal aláhúzták.

Meg vagyok győződve róla, hogy az új hadsereg felállítását Debrecen városa és a hajdúság a legnagyobb erővel támogatni fogja. Néhány nappal ezelőtt értesültem róla, hogy Szeged és környéke elhatározta, hogy az új hadseregben külön szegedi hadosztályt fognak felállítani. (Éljenzés.) Remélem, hogy Debrecen nem fog elmaradni Szeged mögött és a hajdúk, apáik hagyományaihoz híven, Rákóczi kurucainak, Kossuth honvédéinek példájára, szintén fel fognak állítani legalább egy új hadosztályt és harcolni fognak azért, hogyha már a magyar hadsereg talán nem lehet ott Berlin ostrománál, de a dicső Vörös Hadsereg oldalán ott legyen Bécs vagy München ostrománál.

Amilyen egyöntetű most ebben a kérdésben az összes demokratikus pártok összefogása, annyira aggasztó, hogy ezen a téren is lesznek gyanús jelenségek. Az utolsó napokban például újra felmerültek a régi rendszer ismert generálisai, akiket nem annyira harctéri működésükről ismertünk, mint inkább azokról a fényes győzelmekről, amelyeket részvénytársasági igazgatóságok busás jövedelmeiből folyó harcban szereztek. (Felkiáltások: Le velük!) Felmerült egy olyan tábornok neve, kiről többször hallottunk, amikor Berlinbe ment Göbbelshez tanácsért, vagy akinek hangját négy hónappal ezelőtt hallottuk utoljára a rádióban, amikor érces hangon szólított fel csendőröket és Gestapo-ügynököket, hogy harcoljanak vérebeikkel és farkaskutyáikkal a magyar nemzet legöntudatosabb katonái, a magyar partizánok ellen.

Azt hiszem, Elvtársaim, hogy nem olyan hadsereget akarunk felállítani, ahol ilyen embereknek helye van. A Magyar Kommunista Párt, a magyar munkásság és vele együtt az egész magyar demokrácia olyan hadsereget akar, melynek katonái, tisztjei és tábornokai jó hazafiak, gyűlölik a németeket, értik a mesterségüket, bátrak és megértik az új idők szellemét. A Kommunista Párt minden erejével támogat egy ilyen hadsereget, mert meg van győződve róla, hogy csak ily hadsereg képes lemosni a nemzetről azt a gyalázatot, amelyet a 25 esztendős reakció rákent.

Most nézzük, hogyan állunk a demokratikus berendezésekkel.

A magyar demokrácia azon áll vagy bukik, hogy mennyire tudjuk áthatni az egész ország közéletét, az egész közigazgatást, a közoktatást demokratikus szellemmel, a legalsóbb szervektől a legfelsőbbekig. Mindenütt a demokratikus népi erőnek kell érvényre jutni. Ha csak a szavaikat nézzük, e téren szintén nincs baj, nincs panasz.

A gyakorlat azonban itt is eltér az írott szótól. Egyre-másra kapunk híreket, hogy falusi jegyzőségekben, sőt magasabb helyeken is ottmaradtak először meglapulva, de aztán egyre elevenebb tevékenységet kifejtve, a régi rendszer képviselői. Nagy meglepetéssel olvastam például a „Népszava” egyik riportjában, hogy a Nyírségben még a vasútállomásokon kakastollas csendőrök állnak. A „Néplap” mai számából értesültem, hogy ugyanakkor, amikor a munkásság béreinek kifizetésénél a legnagyobb nehézségek vannak, amikor a debreceni rendőrséget nem tudják rendszeresen fizetni, ugyanakkor a csendőrök szépen megkapták a nyugdíjaikat. Azt hiszem Elvtársaim, hogy ezek a tények azt mutatják, hogy a demokratikus berendezések terén még csak a kezdet kezdetén állunk és szükség van a munkásosztály, az egész magyar demokrácia éberségére és egységes közbelépésére, ha azt akarjuk, hogy a betűből, szóból tett is váljék.

Térjünk át egy másik kérdésre: a vetés kérdésére.

Mindnyájan tudjuk, hogy őszi élelmünk elsősorban attól függ, hogy vetünk-e most? Amit most vetünk, azt fogjuk learatni. Ezen a téren aggasztó tünetek vannak. Minden oldalról halljuk azt a hírt, hogy a vetés elhúzódik. Mégpedig elhúzódik nemcsak azért, mert nagyon sok helyen nehézségek vannak az igával vagy vetőmaggal, hanem azért is, mert sokan akadnak, akik szándékosan elhúzzák a vetést. Akik arra spekulálnak, hogyha ősszel éhség lesz és nehézségek lesznek, ezeket a nehézségeket a fiatal demokrácia és persze elsősorban a Kommunista Párt nyakába lehet varrni. Ezért a munkásosztály, de a magyar demokrácia feküdjön bele ebbe a munkába.

Az utolsó napokban módomban állott az ország minden részéből való földmívesekkel és kommunistákkal beszélni, akik falun dolgoznak. Egyik-másik helyen meglepő példáját láttam annak, hogy milyen áldozatkészséggel, munkaszeretettel és a feladat nemzeti jelentőségének milyen megértésével dolgoznak a kommunisták és hogyan biztosítják a legprimitívebb eszközökkel, hogy minden talpalatnyi területet bevessenek. Kérem a debreceni munkásságot, hogy ebben a kérdésben teljes erővel támogasson minden kísérletet, minden szándékot, mely arra irányul, hogy biztosítsuk őszre a legnagyobb nehézségek árán is a nemzet élelmezését. (Helyeslés.)

Még egy kérdés, amely újsütetű, de eléggé veszedelmes. Ez a korrupció kérdése. Ahová néz az ember, mindenütt megvesztegetést, lopást és visszaélést tapasztal. A fiatal magyar demokráciának ez a legveszedelmesebb ellensége.

Én a Magyar Kommunista Párt nevében kijelentem, hogy mi a magunk soraiban nem tűrjük a korrupciót, de azonkívül is a legkíméletlenebb eszközökkel fogunk e téren küzdeni.

Nem tűrünk magunk között olyat, akihez a korrupciónak még csak az árnyéka is fér és gondoskodunk róla, hogy a magyar közéletet is áthassa a korrupció elleni harc, a polgári demokratikus becsület érzése.

Befejezésül egy kérdésről szólok, ami az utolsó hetekben merült fel, de aminek jelentőségét nem lehet eléggé aláhúzni: ez Budapest lakosságának a helyzete. Azok a hírek, Elvtársaim, amelyeket Budapestről hallunk, mind azt mutatják, hogy Debrecennek, a magyar népnek, sőt talán a kormánynak nincs eléggé tudomása arról a szörnyű helyzetről, amelyben Budapest lakossága sínylődik.

A viszonyok szinte leírhatatlanok. A szenvedés, amely fővárosunk lakosságát most sújtja, a kibírhatatlanság határához közeledik.

Félre kell verni a harangot és meg kell mondanunk, hogy amit ezen a téren eddig tettünk, bármilyen jószándékú is legyen, ez lényegében még csak egy csepp a tengerben.

És ha nem akarjuk, hogy Budapest házainak szétbombázása és szétrombolása után, a hidak elpusztítása után a lakosság jelentékeny része az éhínség és járványok következtében elpusztuljon, akkor minden erőnket mozgósítanunk kell Budapest lakosságának megmentésére. Nem szabad megengednünk, hogy hetek vagy hónapok múlva súlyos szemrehányás érhesse a magyar népet azért mert közönyösen nézte végig Budapest lakosságának szörnyű szenvedéseit.

A Kommunista Párt, mint mindenütt, ezen a téren is az első sorba lép és felhívja saját szervezeteit, a munkásosztályt és az egész nemzetet, hogy teljes erejével siessen a szenvedő, borzalmas viszonyok között élő budapesti lakosság segítségére. (Felkiáltás: Segélyakciót Budapestnek!)

Elvtársak! Érintettem a legfontosabb kérdéseket, amelyek ma nemzetünket foglalkoztatják. Nem kendőztem el semmit. Nevén neveztem a gyermeket. Ott, ahol kellett, megmutattam a sikereket, de felhívtam a figyelmet a nehézségekre is. Kétségkívül szükség van arra, hogy a demokrácia első sikerei után újabb lendületet adjunk a magyar népnek, hogy most, amikor új fejezet kezdődik, amikor a szóról a tettre kell áttérni, akkor újra megtalálja magában a rendkívüli nehéz idők ellenére, azt az erőt, amely e nagy feladatok elvégzésére alkalmassá teszi. Nekünk, kommunistáknak, 2—3 hónappal ezelőtt, amikor a testvérpártok még gyengék és elaléltak voltak, az a szép és történelmi szerep jutott, hogy bár magunk is ezer sebből véreztünk, segítségére siettünk a demokratikus pártoknak, hogy minél hamarabb magukhoz térjenek, erőt gyűjthessenek és beállhassanak a nemzeti felépítés frontjába.

Ma Pártunk újra hasonló feladat előtt áll. Ha látjuk, hogy van egy bizonyos megtorpanás, akkor az a feladatunk, hogy ezen segítsünk és előrelendítsük az építés ügyét, miután előrelendítettük az útkeresés és a célkitűzés ügyét. Erre a célra a Kommunista Párt ma is mint 3—4 hónappal ezelőtt, legjobb eszköznek tartja az összes nemzeti erők összefogását. Ebben a tekintetben célkitűzésünk egy hajszálnyit sem változott. A mi véleményünk az, hogy azok a demokratikus pártok, amelyek a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front keretén belül találkoztak, történelmi missziót végeztek, és hogy ez a nemzeti összefogás nem pillanatnyi vagy átmeneti jelentőségű, hanem hosszú időre szól. Meg lehet mondani előre, hogy minél tovább haladnak kart-karban, annál gyorsabban fog haladni a nemzet újjászületése és felemelkedése.

Ezért a Magyar Kommunista Párt ma is, mint fellépésének első pillanatában, változatlanul hangoztatja az összes demokratikus erők összefogását. Mi nem húnyunk szemet a nehézségek előtt, de meg vagyunk győződve róla, hogy ezek a nehézségek nem lehetnek akadályai annak, hogy az összes demokratikus hazafias erőket összefogjuk. Ebben a kérdésben nincs különbség magyar és magyar között. Meg vagyunk győződve róla, hogy ebben a kérdésben velünk van minden párt becsületes, haladó, hazáját szerető többsége és ez a tudat ad nekünk erőt arra, hogy a kétségkívül mutatkozó nehézségek dacára, változatlanul vigyük a nemzeti összefogás vonalát.

Erősít ebben a tudatunkban, ebben a véleményünkben az is, hogy a történelem folyamán először vágnak egybe a magyar demokrácia célkitűzései a világ hatalmas, demokratikus államainak, a nagy Szovjetuniónak (éljen!) célkitűzéseivel.

Mi nem tudjuk, hogy miről tárgyalnak a Fekete-tenger partján az orosz nép nagy vezére, Sztálin (felkiáltások: Éljen!), Churchill és Roosevelt, de biztos, hogy tárgyalásuk főpontja az, hogy hogyan mérhetik a legmegsemmisítőbb csapást a német fasizmusra és hogyan hozhatnak oly rendszabályokat, amelyek egyszersmindenkorra megszabadítják a világot a fasiszta mételytől.

A mi erőkifejtéseinket még egy körülmény támogatja. Bármennyire nehéz a magyar nemzet helyzete, saját erejéből ki tud lábolni a bajból. Ne legyünk csodavárók, ne várjunk különösebb segítséget sem a Szovjetuniótól, sem Amerikától vagy más államtól, amikor elhatározzuk, hogy haladéktalanul megkezdjük a felépítés nagy munkáját. Mi nagyon jól tudjuk, hogy addig, amíg a német fasizmus megsemmisítve nincs, a demokratikus nagyhatalmak minden gazdasági forrását a hitlerizmus megsemmisítésére kell összpontosítani.

Ebből a tudatból kiindulva, mi elsősorban a saját erőnkre akarunk támaszkodni. Ha valaha igaz volt az a mondás, hogy segíts magadon, az Isten is megsegít, úgy ez a mai magyar viszonyokra még jobban áll.

Tekintsünk előre néhány hónapra. Ha néhány hónapon belül sikerül jól megszerveznünk a vezetést, akkor őszre biztosítva van az ország élelmezése és egy csapásra megszűnnek azok a nehéz gondok, amelyek ma a hiányzó kenyérrel, zsírral, cukorral kapcsolatban a munkásságot annyira gyötrik. Ha néhány hónapon belül fel tudjuk állítani azt a nyolc hadosztályt, melyek létrehozására a fegyverszüneti szerződésben köteleztük magunkat és ez a nyolc hadosztály úgy fog harcolni, mint ezt tőle várni lehet, ahogyan ez a régi magyar katonai erényeknek megfelel, miként Rákóczi kurucai és Kossuth honvédéi harcoltak, akkor ezen a téren is néhány hónapi erőfeszítéssel évtizedek bűneit és hibáit hozzuk helyre. Ugyanez áll a földreformra is. Ha az idei nyáron tető alá tudjuk húzni a földreformot, akkor oly művet fejeztünk be, melynek elérésére évszázadok óta sóvárog a magyar parasztság.

Amit mi, magyar kommunisták Pártunktól, a magyar munkáságtól, a magyar parasztságtól, a haladó intelligenciától kérünk, az az, hogy ezekben a döntő hónapokban, amikor végre van alkalmunk megmutatni a haladó nemzeteknek, hogy mi a magyar nép igazi arculata, hogy a magyar nemzetet nem a régi, letűnt reakciós rendszer képviseli, hanem az új, a demokratikus, a népi, ha ezt a feladatot meg tudjuk oldani — és meg tudjuk oldani! — akkor győztünk!

Én azt kérem Debrecen dolgozó népétől és rajta keresztül az egész országtól, hogy érezze át ennek az időnek történelmi jelentőségét. Néhány hónapi megfeszített munkát követelünk csak és már túl vagyunk a nehezén. Semmi kétségem, hogy Pártunk, amely az első pillanattól kezdve az élen állott, amely mindenütt ott küzdött, ahol a munka neheze volt, amely nem kímélt a múltban és nem kímél a jelenben sem áldozatot, ebben a harcban ugyancsak az élen fog járni.

Legyen büszke minden kommunista arra, hogy ő hozza a legnagyobb áldozatot hazájának talpraállításáért és adjon neki erőt ez a tudat abban a harcban, melynek végső célja, hogy minden nehézség ellenére megvalósuljon és létrejöjjön, amiért annyit véreztünk, annyit szenvedtünk: az új, szabad, demokratikus és független Magyarország! (Tomboló taps és éljenzés.)

(A Magyar Kommunista Párt debreceni nagygyűlésén 1945 február 11-én tartott beszéd.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

1

Debrecen dolgozó népe! Elvtársak!

Köszönöm az üdvözlést és úgy a magam, mint a Magyar Kommunista Párt nevében rajta leszek, hogy megfeleljek mindazoknak a várakozásoknak, amelyeket Debrecen népe és a magyar nép a Kommunista Párthoz és hozzám fűz. Mint eddig, ezután is élen akarunk haladni ott, ahol munkáról, áldozatról van szó a magyar nemzet újjáépítéséhez, felemelkedéséhez vezető úton.

Engedjétek meg, elvtársaim, hogy röviden visszatekintsek az elmúlt három hónapra (halljuk, halljuk!) és megnézzük azt az utat, amit ez alatt az idő alatt a magyar nemzet megtett. Három hónappal ezelőtt az ország romokban hevert, kormánya nem volt. Egy maroknyi németbérenc, náciszuronyokon ülve, azt állította, hogy ő a nemzet képviselője. A politikai pártok szét voltak verve, a nemzet irányítás, vezetés és program nélkül állott. A legsürgősebb feladat ebben a helyzetben egy olyan szervezet létrehozása volt, amely kifejezést ad a magyar nép kívánságának, mely köré odagyűlhet minden a magyar népben egészséges erő és amely a magyar nemzet élniakarását képviseli. A feladat nem volt könnyű, de visszatekintve megállapíthatjuk, hogy sikerült.

A magyar népi erőnek, a magyar demokráciának első nagy győzelme az, hogy néhány héttel az október 15-i szörnyű összeomlás után már megtalálta a kivezető utat és létre tudta hozni az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az Ideiglenes Nemzeti Kormány formájában azt a szervet, amely hivatva van az országot abból a mélységből kiragadni, ahová a 25 esztendős reakció taszította.

Mindnyájan emlékezünk ezekre a napokra, hiszen alig hetek választanak el bennünket tőlük. Az egész országban, mintegy varázsütésre, újra megindult a vérkeringés. Az emberek érezték, hogy újra van összefogó erő, van zászló, amely köré csoportosulni lehet, van útmutatás, amelynek irányában ki lehet jutni abból a szakadékból, ahová a reakció lökte az országot! A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban egyesült demokratikus pártoknak első jelentős győzelme volt ez a lépés. Ennek a lépésnek a hatása alatt, mintegy varázsütésre, újra kezdődött szerte az országban az élet. Megszerveződtek a politikai pártok, a szakszervezetek, amelyeket annyiszor megpróbáltak eltiporni, újra megmutatták, hogy mély gyökerük van a munkásságban és virágzásnak indultak. Megindult a gazdasági élet, a rombadőlt gyárakat elkezdték építeni, megkezdődött a munka a falun, rendbejöttek a klinikák; ahová az ember nézett, mindenütt látta, hogyan hajt ki a romokon az új élet. Ez kétségkívül hatalmas eredmény, első győzelme a fiatal magyar demokráciának és mutatója annak, hogy meg vannak benne azok az erők, amelyek ki fogják vezetni a nemzetet ebből a katasztrófából.

Az új demokratikus élet melegétől életrekaptak azok a szervezetek is, amelyekről azt hittük, hogy többé nem találkozunk velük. Látjuk napról-napra, hogy gombamódra új pártok és pártocskák keletkeznek, amelyek mind odabiggyesztik nevük elé a demokratikus jelzőt. Feléledtek az olyan szervezetek, mint például a „Hivatásszervezet” és kapcsolt részei, amelyekről annakidején sohasem tudtuk, hogy hol végződik a hivatás és hol kezdődik a fasizmus. Ma ezek újra megjelentek a politikai hadszíntéren. Találkoztunk már olyan csodabogarakkal is, mint a „pártonkívüliek pártja” (tetszés) és néhány nappal ezelőtt felhívták figyelmemet arra, hogy az egyik alföldi községben az ezüstkalászos gazdák, akik nemrégiben karlendítéssel és „éljen Szálasi”-val köszöntötték egymást (felkiáltások: Népbíróság elé velük!), most megalakították az „ezüstkalászos gazdák szakszervezetét” és mint demokratikus szakszervezet jelentkeztek a Nemzeti Bizottságnál. Mindezeknek az új „demokratikus” alakulatoknak az első teendője rendszerint az, hogy részt kérnek a hatalomból. Természetesen mi jól tudjuk, hogy kit és mit képviselnek ezek, de maga az a körülmény, hogy e paraziták is életrekeltek, mutatja azt, hogy milyen hatalmas munkát végzett a demokrácia, melynek életet sugárzó melegétől, csak úgy mellékesen, ezek is újra elkezdtek nyüzsögni.

Elvtársaim! A magyar demokrácia munkájának első szakasza, mely abban állott, hogy létrehozzon egy központi szervet és megoldja a legsürgősebb feladatokat, elsősorban azt, hogy az országot elrántsa Hitler mellől és átvigye a demokratikus hatalmak oldalára, hogy fegyverszünetet kössön és programot adjon — az új magyar demokrácia feladatának ez az első fejezete sikeresen befejeződött. A német fasisztáktól elszakadtunk, hadat üzentünk nekik, fegyverszünetet kötöttünk a szövetségesekkel, oly fegyverszünetet, amelyet minden becsületes magyar méltányosnak és jónak tart. (Úgy van!) A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai, az Ideiglenes Nemzetgyűlés, az ideiglenes Nemzeti Kormány olyan programot adott, mely mögé minden becsületes, hazáját szerető magyar egyöntetűen felvonulhat.

A feladatnak ez a része befejeződött. Most kezdődik az új fejezet. Kezdődik az az idő, amikor a szóról rá kell térnünk a tettre (úgy van!), amikor a papírról az életbe kell átültetni a programpontokat és követeléseket.

Ebben a helyzetben már mutatkoznak az első nehézségek. Amilyen sikeres és eredményes volt az első fejezet, annyira nehéznek látszik a következő lépés. Miben állnak ezek a nehézségek? Aki jól megfigyeli a felszabadított magyar területek életét, a városét csakúgy, mint a faluét, észreveszi, hogy az első nekilendülés után bizonyos megtorpanás, bizonyos tétovázás mutatkozik. Vannak sokan, akik megijednek az eléjük tornyosuló nehézségek és bajok láttán. Vannak mások, akik nem bírják követni az iramot, amit az események diktálnak. Vannak olyanok, akik látják, hogy a dolgok nem mennek olyan simán, mint ahogyan elképzelték. És bizony egyre több helyről halljuk, hogy a munka nem halad előre, hogy a dolgok egyhelyben topognak. Ennek a jelenségnek sok oka van. Nézzük sorra ezeket az okokat.

Az egyik alapok kétségkívül a tényleg meglevő nehézségekben rejlik. A háború még mindig hazánk területén folyik. A rombolások olyan óriásiak voltak, hogy hatásukat még hosszú ideig éreztetni fogják és gátolni fogják a demokrácia kifejlődését. Ezenfelül meg kell vallanunk, hogy népünkben sokkal több a reakciós elem, mint ahogyan azt eredetileg gondolták. (Úgy van!) Az a 25 év, ami a nemzeti katasztrófát megelőzte és különösen az utolsó 6—8 évnek mélyreható fasiszta agitációja nem múlt el nyomtalanul népünk felett, sokakat megzavart.

A városokban, de a falvakban is sokan vannak, akik ellenségesen vagy legalább is értetlenül nézik az új helyzetet s ezeknek az ellenségeskedése vagy megnemértése természetesen gátolja és fékezi a demokratikus erők kifejlődését.

Magunkban is vannak hibák. Gyakorlatlanok vagyunk azoknak a lehetőségeknek kihasználásában, amelyeket a demokrácia számunkra nyújt. Huszonöt esztendeig éltünk elnyomva, csendőrszuronyok között és a börtön fenyegető árnyékában. Nem szoktunk hozzá, hogy a magunk dolgát magunk intézzük és természetes, hogy ez a gyakorlathiány kisebb-nagyobb hibákban és nehézségekben mutatkozik. De ahogyan hozzászoktunk az új viszonyokhoz, ahogyan megismerjük az új lehetőségeket, úgy fogjuk kiküszöbölni azokat a hibákat, amelyek saját gyakorlatlanságunkból, a demokrácia eszközeivel való élés nemismeréséből folynak.

Ezeket a bajokat hamarosan és tartósan át fogjuk hidalni. Ezzel kapcsolatos az is, hogy maguk között a demokratikus pártok között gyakran vannak kisebb-nagyobb súrlódások. Ezt nyíltan meg kell mondani. Mi kommunisták vagyunk és szembenézünk a dolgokkal. (Helyeslés.) Ezeken a súrlódásokon nincsen semmi csodálnivaló. Más dolog papíron kidolgozni a programot és más dolog azt a programot az életben végrehajtani. Súrlódások nélkül ilyen program végrehajtása nem lehetséges. A Magyar Kommunista Párt a maga részéről minden erővel odahat, hogy ezen a területen a bajok, a súrlódások a minimumra csökkenjenek.

Van még egy baj, ami szintén a demokratikus pártokban rejlik. Ez az a körülmény, hogy még nem szoktunk eléggé hozzá, hogy a régi, elnyomott ellenzéki pártokból most országot vezető, az ország sorsáért felelős pártokká váltunk. A demokratikus pártok a 25 esztendős reakció alatt hozzászoktak ahhoz, hogy a parlamentben vagy egyebütt akármit mondanak, az a reakció szemében nem bírt jelentőséggel, se nem osztott, se nem szorzott, olyan volt, mint a falrahányt borsó. Ez a körülmény hozzászoktatta a demokratikus pártok egy részét ahhoz, hogy nem nagyon nézték saját szavuknak és tettüknek súlyát. Ma azonban a helyzet egészen más. Az az öt párt, amely a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban egyesült, minden szavával és minden tettével felelős a nemzet előtt. Amit mond és amit tesz, az ma árt vagy használ a magyar nemzetnek. És-ez a körülmény fokozott felelősségre készteti őket. Semmi kétségem, hogy ez a felelősségérzet a feladatokkal, a tapasztalatokkal együtt nőni fog. És azok a nehézségek, amelyek ma ebből a kérdésből fakadnak, az idők folyamán vesztenek jelentőségükből.

Nagy nehézségeket okoznak az illúziók is, azok a vágyálmok, amik gyakran nem vágnak össze a valósággal. Ezeket az illúziókat a régi rendszer nagy körültekintéssel és ügyességgel ápolta. Emlékezzünk csak vissza Elvtársaim, hogy a háború kezdete, 1941 óta a Kommunista Párt és a többi demokratikus párt is, hányszor próbálta figyelmeztetni a nemzetet arra az örvényre, amely felé rohant és hányszor kapták a legilletékesebb helyekről azt a választ: „Nézzetek körül a világon. Mindenütt tűzvész, rombolások, légitámadás. Magyarország pedig a rend és a boldogság szigete.” Ez az illúzió még a demokratikus tömegekbe, még a munkások közé is behatolt és gyakran hallottunk figyelmeztető szavunkra ilyen válaszokat. Ma már a vak is látja, hogy ez a „boldogság szigete” tulajdonképpen a pusztulás felé rohant.

Az ilyen illúziók más téren is megvoltak. Gondoljunk csak azokra, akik megesküdtek rá, hogy a Kárpátokon a Vörös Hadsereg nem tud átjönni. Elterjedt illúzió volt ez a „Tisza-vonallal” kapcsolatban is. Most Budapestről azt mondják az elvtársak, hogy azért menekültek százezrek oda, mert egy ilyen modern várost lehetetlen hadszíntérré változtatni.

Az ilyen illúziók ezreket és százezreket tettek ki véres gyötrelmeknek és kínoknak. Szembe kell néznünk most a tényekkel, nehogy az új, demokratikus Magyarország is ilyen illúzió áldozatává váljék.

Az illúzióhoz tartozik a csodavárás is. Nagy meglepetéssel tapasztaltam, amikor visszajöttem hazámba, hogy az emberek között van bizonyos csodavárás. Valahogyan azt várják, hogy a sültgalamb a szájukba repüljön. Például nagyon gyakran kérdezték tőlem, mit adhat a Szovjetunió élelmezésben most a magyar népnek? És mikor elkezdtem faggatni őket, kiderült, hogy mindenkinek a határában száz és ezer hold számra ott áll a letöretlen kukorica, ezer és ezer asztag kicsépeletlen búza és mégis azt várják, hogy a Szovjetunió Szibériából vagy Kubánból fog ide küldeni búzát, kukoricát.

Ugyancsak ilyen illúzió például az a vélemény, amit nem minden tendencia és nem minden mellékszándék nélkül hallottam itt-ott, hogy „haj, egészen más volna itt a helyzet, ha nem az oroszok, hanem az amerikaiak szállták volna meg az országot. Akkor, bezzeg, volna itt minden, bőségben úsznánk”.

Erre vonatkozóan legjobb, hogyha idézem Balogh István államtitkár szavait, aki nemrégiben Moszkvában járt és ott alkalma volt többször az olaszokkal beszélni, akiknek hazáját, Olaszországot, tudvalevőleg nem a Vörös Hadsereg, hanem az amerikaiak és az angolok szabadították fel. Legjobbnak tartom, ha szóról-szóra felolvasom beszámolóját, amely a „Délmagyarország”-ban jelent meg:

„Néhány ábrándozót kell még álmából felkelteni. Vannak közöttünk olyanok, akik látván saját nyomorúságunkat, olyan országok felé áhítoztak, amelyeket az angolszász nagyhatalmak szabadítottak fel. Ezek bizonyára nagy jólétben élnek — gondolják ők — és nincsen semmiféle gondjuk. Tájékoztatásul csak néhány adat: Amint nálunk a Vörös Hadsereg nyomott pengőt, úgy az angolszászok Olaszországban nyomták a lírát. Nem tudom mennyit, de azt tudom, hogy január 1-ig a megszálló csapatok által forgalombahozott líra 31 milliárd volt. Rómában éhínség dühöng és Róma milliós lakosságának ellátása attól a 200 ezer munkanélkülitől függ, akik napszám ellenében reggelenként kimennek a környező falvakba, tanyákra, hogy felássák a krumplit, zöldséget, amelyet azután bevisznek Rómába közellátás céljaira. A kenyér napi fejadagját csak a napokban emelték fel 20 dekára.”

Ilyen a helyzet ott, ahol az angolszászok és nem a Vörös Hadsereg szabadított fel egy országot, aminek oka egyszerűen az, hogy a háború vastörvényei mindenütt azonosak. Magyarországon csakúgy, mint Olaszországban, mint Franciaországban. Meg kell szabadulnunk azoktól az illúzióktól, hogy valaki nekünk a sültgalambot majd a szánkba röpíti. Magunknak kell dolgoznunk, ha hazánkat fel akarjuk építeni.

A legsúlyosabb illúzió azonban, amivel újabban különösen itt, Debrecenben találkoztunk, hogy a demokrácia jobbszárnyán sokan nem ismerik fel azt a hallatlan vereséget, melyet a régi reakciós rendszer múlt év október 15-én szenvedett. Nem ismerik fel, hogy milyen szörnyű hatása, lesújtó, megsemmisítő hatása volt ennek a vereségnek. Csak össze kell hasonlítanunk Magyarországot Romániával, vagy Finnországgal, ahol meg tudták csinálni azt, hogy a háború nem hosszú hónapokig pusztította az ország szívét, hanem végigszáguldott fölötte, mint egy vihar és lényegében érintetlenül és épségben hagyta a nemzet javait. Csak össze kell hasonlítanunk ezt azzal, ami hazánkban történt. Ha Magyarország ma romhalmaz, ha a Tisza—Duna összes hídjai fel vannak robbantva, ha Budapest nyomorgók, éhezők városa, ahol nincs egy ép ház és ha a Dunántúlra ugyanez a sors vár, úgy mindezért azok felelősek, akik tavaly október 15-ig vezették az országot. (Helyeslés.) És akiknek tehetetlensége és saját népüktől való félelme okozta ezt a katasztrófát. Megkell értenie mindenkinek, hogy a magyar nemzet soha meg nem engedi többé, hogy ezeknek az embereknek valami köze is legyen a kormányzáshoz. (Úgy van, úgy van! Taps.) Elég volt az, hogy egy emberöltőn belül kétszer döntötték szakadékba nemzetünket! Többet nem kérünk belőlük! Ezt meg kell mondanunk és külön alá kell húznunk, mert látunk olyan kísérleteket, amelyek a letűnt rendszernek nem túlságosan kompromittált elemeit most egy kis demokratikus átfestéssel megint vissza akarják csempészni az ország vezetésébe.

Én hallottam mélyreható politikai fejtegetéseket arról, hogy a Nemzetgyűlés összetételét egy kicsit meg kell változtatni. Arra gondoltam, hogy talán balra akarják tolni, de kiderült, hogy fordítva. Erősíteni akarják azokat az elemeket, amelyek kicsit kevesebb földreformot akarnak, talán nem is akarnak földreformot, amelyek nem akarják a fasizmust annyira üldözni stb., stb. (Felkiáltás: Halál a fasizmusra!) Találkoztam olyan véleménnyel is, hogy a Nemzetgyűlésnek ilyen enyhe jobbratolására legalkalmasabb lesz a budapesti, vagy dunántúli választások felhasználása. (Felkiáltás: Soha!)

Én azt hiszem, hogy azok, akik erre spekulálnak, alaposan csalódni fognak. Minden hírünk azt mutatja, hogy Budapest meggyötört lakossága izzó gyűlölettel fordul mindenki ellen, aki szörnyű szenvedéseinek okozója volt és eszeágában sincs újra azokat visszasegíteni, akik tulajdonképpen útcsinálói voltak Szálasinak.

Budapest sokat szenvedett lakossága — és semmi kétség, hogy a nemsokára felszabaduló Székesfehérvár, Győr, Szombathely, Nagykanizsa és Sopron lakossága is — azt követeli, hogy minél kíméletlenebbül folytassuk a harcot a fasizmus ellen, nehogy mégegyszer végig kelljen szenvednie mindazt a poklot, amit Budapest és a Dunántúl népe átélt.

Erre mutatnak különböző tényeink is. Néhány nappal ezelőtt megjelent nálunk az újjászervezett Szociáldemokrata Párt vezetőségének két kiküldöttje és közölte velünk, hogy az utolsó hónapok tapasztalatai alapján a párt vezetői elhatározták, hogy az eddiginél sokkal szorosabban fognak együttműködni a Kommunista Párttal (Éljenzés.) Meg vagyok győződve róla, hogy amennyiben a Nemzetgyűlés összetételében változás áll be, annak a változásnak mozgatója egészen más tényező lesz. A változás aszerint fog megtörténni, hogy ki hogyan dolgozik, ki hogyan harcol a fasizmus ellen, ki hogyan harcol a földreformért.

Ezek lesznek azok a támpontok, amelyeknek alapján a magyar nemzet változásokat eszközöl az Ideiglenes Nemzetgyűlés összetételében. Ez ma a helyzet. A Nemzetgyűlés működését és benne a dolgozó demokratikus pártoknak a működését az ország elsősorban abból fogja megítélni, hogyan harcolnak a fasizmus ellen, mit tesznek az új nemzeti hadsereg létrehozásáért, mit tesznek a földreformért, hogyan gondoskodnak róla, hogy a város lakossága végre megkapja elemi élelmiszerszükségleteit, hogyan hozzák rendbe végre a pénzügyeket. Ezek lesznek azok a szempontok, amelyeknek alapján a magyar nemzet az Ideiglenes Nemzetgyűlés pártjainak működését meg fogja ítélni.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

A negyedik háborús év küszöbén vessünk egy pillantást az elmúlt három esztendőre és a feladatokra, amiket a közeljövő a haladó magyarság elé tűz. Meg kell vallanunk, hogy azok, akik el voltak szánva, hogy Magyarországot Hitler szekere elé fogják, alapos munkát végeztek. Ha Horthyék a háború kezdetén fogadkoztak, hogy „erejük teljével” fogják támogatni a német nácikat, hogy odaadnak mindent „katonában, vérben, búzában, munkában”, úgy most megállapítható, hogy népvesztő szándékukat jórészt keresztül is vitték. Ami élelmet, nyersanyagot a magyar föld megtermett, annak javát a németek kapták. Rájuk dolgozott a magyar ipar. Amennyi katonát fel tudtak szerelni, azt maradék nélkül átadták a németeknek, akiknek kezén el is pusztultak, mint Voronyezs alatt a második honvédhadsereg. S amikor a magyar nép zöme felismerte, hogy idegen rablóérdekekért taszították a német háborúba és a békét, a nácikkal való szakítást követelte, akkor Horthyék behívták a német megszálló csapatokat és segítségükkel próbálják az országot tovább is a háborúba kényszeríteni.

Hitlert Magyarország megszállása nem menti meg. Ma, három hónappal azután, hogy csapatai átlépték a magyar határt, katonai helyzete reménytelenebb, mint valaha. Az orosz fronton sorra töri át a Vörös Hadsereg az évek óta megerősített állásokat. A bevehetetlennek hirdetett atlanti védőfal nem állta a szövetségesek rohamát s Olaszországban is futnak a német csapatok. Három fronton verik a nácihordákat és a láncravert európai nemzetek ellenállását meghatványozza az a tudat, hogy közeleg a felszabadulás és meg vannak számlálva a fasiszta rablók órái. Végzetes hiba lenne, ha a magyar hazafiak zöme a német vereség biztos és közeli voltának tudatában csökkentené ellenállását és kizárólag a külső segítségtől, a Vörös Hadsereg és a szövetségesek csapásaitól várná az ország felszabadítását. A szabadság nem behozatali cikk még olyan országokban sem, mint Norvégia vagy Görögország. Ott sem várnak ölhetett kezekkel a külső felmentésre, hanem a bilincsek dacára körömmel és foggal harcolnak a hazájukra tört idegen rablók ellen. A szövetségesek szét fogják verni Hitler hadait és megszabadítják Magyarországot is a német megszállástól, de az ország további sorsára döntő kihatással lesz az, hogy milyen átfogó, elszánt és sikeres harcot folytatott a magyarság a német rablók ellen. Ezért kell a legközelebbi hetekben és hónapokban a végsőkig megfeszíteni a nemzeti ellenállás erőit.

Ha csak az eddigi iramban folyik az ellenállás, akkor az a veszély fenyeget, hogy a magyar nép nem tudja tettekkel bizonyítani, hogy nem azonos Horthyval és gaz bandájával. Mindenekelőtt a partizánharcot, a népi ellenállásnak ezt a leghatásosabb fegyverét kell hatványozottan igénybe venni. Elsősorban a partizánharc mutatja meg azt, hogy a magyarság akar és tud harcolni a saját szabadságáért. Ez a próbaköve, fokmérője a magyar szabadságharcos erőknek. Ezért ide összpontosítsa legjobb erőit minden hazafias réteg, párt és szervezet. Aki ebben a harcban vezet, aki meg tudja teremteni a partizánmozgalom tartós bázisát, megnyeri hozzá a parasztság széles rétegeit, az nemcsak népének tesz felmérhetetlen szolgálatot, de egyben bebizonyítja, hogy hivatott a magyarság vezetésére.

Hasonló a helyzet a szabotázs terén is. Magyarország ma Hitler fő éléskamrája és fegyverkovácsműhelye. A szabotázs, ami a gyárakban, a falvakban folyik, zavarja, de nem gátolja meg a náciterveket, s ha az eddigi tempóban megy tovább, akkor az egész új termés Németországba vándorol. Fokozni kell ezért a szabotázst mélységében és szélességében is. Az öntudatos, hazafias munkás arra törekedjék, hogy szabotázsa egész hadiüzemet, vagy egy háborús iparág legfontosabb láncszemét tegye tönkre. S a német fasiszták elleni harcba be kell vonni a legszélesebb rétegeket. Millió magyar anya, feleség, menyasszony átkozza a háborút s a német megszállást, mely rájuk hozta a bombázást. Fiukat, férjüket, vőlegényüket német ágyútöltelékként a biztos pusztulásnak veti oda. Ezeknek a békevágyát is mozgósítani kell: a sokmillió sóhaj hatalmas erővel dagaszthatja a nemzeti ellenállás vitorláit.

Az ellenség, a német rabló, ma ott van belül az országban. Aki harcolni akar ellene, annak nem kell messzire menni, hogy a frontot megtalálja. Ott húzódik ez az arcvonal mindenütt: a sorban álló asszony, a bányász, a földműves csakúgy katonája lehet, mint a honvéd vagy a köztisztviselő. Vizsgálja meg minden hazafi a maga és ismerősei munkáját a német rablók elleni küzdelem szempontjából. A vasutas, aki ma is szorgalmasan és pontosan állítja össze a magyartól elrabolt élelemmel telt vonatot, vagy a köztisztviselő, aki, mintha mi sem történt volna, szigorúan soroztat és rekvirál, az ország ellenségének segít. Ma nincs semlegesség, ma minden tett politikai állásfoglalás a német rablók mellett, vagy ellenük.

Fokozottan áll ez a honvédre. Ma, amikor az ország hemzseg a német katonától, amikor a Gestapo meg az SS-különítmények irtják a magyarság legjobbjait, mikor a honvédelmi minisztériumban a német vezérkar rendelkezik a magyar ezredekkel és ő adja ki a parancsokat, melyeket Horthy és tábornokai szolgailag végrehajtanak, akkor csak a vak nem látja, hogy az ellenség nem a határokon túl van, hanem ott dúl a Duna—Tisza táján. S az az öntudatos katona, aki tudja, hogy az ellenség rendelkezik vele, az ne hivatkozzon a kapott parancsra, hanem egyedül és kizárólag a saját hazafias, németellenes meggyőződését kövesse. Mikor 1859-ben az olasz hadjárat folyamán a magyar honvédet erőszakkal az osztrák hadseregbe sorozták és a császárra eskették fel, maga Kossuth Lajos, a magyar szabadság lánglelkű vezére szólította fel őket arra, hogy ne harcoljanak ellenségük oldalán, hanem álljanak át oda, ahol a németet verik. Szavára ezrével hagyták ott a honvédek az osztrák hadsereget, úgy, mint most Galíciában teszik azok az öntudatos magyar katonák, akik felismerték, hogy az igazi ellenség a német.

A negyedik háborús év küszöbén a németellenes harc végsőkig való fokozása a magyar nemzeti erők döntő feladata. Ha sikerül erre a harcra minden becsületes, áldozatkész, bátor magyart összefogni és Hitlerék ellen mozgósítani, akkor a legközelebbi hónapok új lapot írnak a magyar történelembe s megvetik alapját az új, szabad, független, demokratikus Magyarországnak.

1944 június 26.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

Másfél hónapja, hogy Magyarországra tört Hitler, Horthynak annyit tömjénezett „nagy barátja és hű szövetségese”. A magyar-német sorsközösség újra annak bizonyult, ami ezer éven át volt: német elnyomásnak, a magyar nép kifosztásának. Az „új Európa” helyett, melyet a németek magyar csatlósai nemrég olyan szivárványos színekkel ecseteltek, náci megszállást kapott az ország. Sorozzák és erőszakkal a német rablóháború frontjára viszik a magyar férfiakat, mozgósítják s a bombázott német hadigyárakba hurcolják a magyar nőket. Az országra tőrt rablók elharácsolják a magyar gazda jószágát, élelmét, lovát, kocsiját s közben tízezrével gyilkolják, vetik börtönbe a magyar nép legjobbjait. A tatárjárás óta még nem volt így kiszolgáltatva a nemzet idegen rablók kénye-kedvére, mint ma.

Nem az erő, a gyengeség késztette Hitlert arra, hogy szövetségesét megszállja. Kellett neki a magyar ágyútöltelék, hogy szörnyű veszteségeit vele pótolja, a magyar élelem, hogy vele csillapítsa a korgó német gyomrok éhségét. A Vörös Hadsereg győzelmesen közeledett a Kárpátok felé s minden kilométerrel, amit a magyar határok felé tett, nőtt az ellenállás a rablóháború ellen. Csak a megszállásban látták a német nácik annak lehetőségét, hogy az országot ne csak a háború folytatására kényszerítsék, de katonai és gazdasági erőforrásainak kíméletlen kizsarolásával valamelyest elodázzák elkerülhetetlen vereségük napját.

Készséggel kezére játszottak ebben Hitlernek mindazok, akik sorsukat hozzákötötték, akik számára már nincs visszaút s akik szívesen odadobták martalékul az országot a németnek, ha cserébe uralmuk ideig-óráig való meghosszabbítását remélhették. Elsősorban áll ez Horthyra. Az ország német megszállása elsősorban az ő politikájának egyenes folyománya és csak következetesség tőle és aljas bandájától, ha most minden erővel támogatja a náci rablókat abban, hogy az országot kifosszák és feldúlják. Most végre leplezetlenül láthatja a magyar nép, hogy kik azok, akik negyedszázadon át a nyakán ültek. Most minden hazafi előtt világos, hogy nincs addig magyar megújhodás, amíg tűzzel-vassal ki nem irtják azokat, akik a nemzetet ebbe a katasztrófába sodorták. De nem kevésbbé felelősek a megszállásért a „kivárók”, akik, mint Kállay, ahelyett hogy támogatták volna, kíméletlenül üldözték a háborúellenes népi erőket s ezzel maguk készítették elő a talajt a német rablók számára. És felelősek sajnos a demokrata pártok vezetői is. A kivárás politikáját ők is támogatták, a saját soraikban harcoltak a „türelmetlenek”, a „hangoskodók” ellen, azok ellen, akik idejekorán felismerték a veszélyt és tetteket követeltek a megelőzésére. Részben ez az oka, hogy a német betörők meglephették a védelemre fel nem készült demokratikus erőket és olyan véres pusztítást okozhatnak soraikban.

Nehéz ma azoknak a hazafiaknak a sorsa, akik a német nácik és magyar cselédeik együttes erejével szemben veszik fel a harcot. De ha nőtt a terror, nőttek a lehetőségek is. A megszállás elseperte, vagy leleplezte azokat, akik zavarták a nemzet tisztánlátását és akadályozták a rablóháború elleni küzdelmet. Ma már nem kell magyarázni a hazafiaknak, hogy Horthy és bandája a nácikat szolgálja, hogy a kivárás nem hárítja el, sőt felidézi az ország német kézre jutását. Ma világos, hogy azoknak volt igazuk, akik a bátor, elszánt, áldozatos harcot hirdették és hirdetik most is. Mindenki kompromittálta, lejáratta magát, aki szemben állt velük. Tisztán, élesen rajzolódnak ki a frontok: egyik oldaton az országra tört német rablók és mindenfajta csatlósok s velük szemben a nemzet zöme. A cél is világos, minden hazafias erő összefogása az idegen megszállók és magyar cinkosaik ellen. Mindenki tudja, hogy a német uralom órái meg vannak számlálva, hogy küszöbön áll a szövetségeseknek az a hatalmas támadása, mely megadja a kegyelemdöfést a náci barbároknak. A magyar demokrácia erői ma végre egységfrontban harcolnak a világ nagy nemzeteivel s 1848-cal szemben ma a szabadság, a haladás hívei győznek. Végül a napnál is világosabb a magyarság számára a Szovjetunió és a Vörös Hadsereg felszabadító szerepe. Két hónappal ezelőtt még megtéveszthetett valakit a kárpáti határvédelem jelszava. Ma már nem kell magyarázni, hogy a határokat nyugatról, a német rablók fenyegették. A Kárpátok felől most a magyar hazafi az idegen megszálló kiűzését várja s tisztában van vele, hogy onnan közeleg a felszabadulás.

A nemzeti ellenállás lehetőségei tehát lényegesen megjavultak. De a lehetőségekkel élni is kell, annál inkább, mert egyelőre a német megszállás csak súlyosbította a magyarság helyzetét. Az ország ma elszenvedi mindazt a gyötrelmet, ami a német megszállással együtt jár és ugyanakkor Hitler szövetségese is. A magyar nép emiatt, az új kínok dacára sem élvezi azt a rokonszenvet, amit a letiport kis népek élveznek. Ellenkezőleg. A szabadságukért harcoló nemzetek a náciszövetségest megillető gyűlöletet most tetézik a megvetéssel, ami jogosan kijár a német pribéket szolgáló aljas Horthy-rendszernek. Ezt a szégyenteljes helyzetet minden magyar hazafi csak felháborodással nézi és új ösztönzést merít belőle arra, hogy mindenkivel összefogjon, aki komolyan akar harcolni az ország felszabadításáért. A hazafias erők összefogása a nemzeti ellenállás megszervezésére: ez ma a központi feladat. És ez a feladat elsősorban azokra hárul, akiket a legkíméletlenebbül üldöznek a náci barbárok és magyar kopóik: a munkásokra, a parasztokra, a haladó, szabadságszerető intelligenciára. Ezek a népi rétegek nemcsak puszta létüket védik, mikor felveszik a harcot az országra tört rablók ellen, hanem küzdelmükkel egyben megvetik az új, a szabad és független Magyarország alapjait. A magyar munkás, paraszt, értelmiség, katona, aki szembeszáll a megszállókkal, ezzel a tettével igazolja elhivatottságát és rátermettségét az újjáépülő ország vezetésére. S minél eredményesebb ez a harc, annál gyorsabban s alaposabban mossák le a magyar névről azt a rengeteg gyalázatot, amit a Horthy-bitangok rákentek s annál hamarabb tér vissza az ország oda, ahonnan a magyar reakció bűnei kirekesztették: a haladó, szabad nemzetek sorába.

A feladat, ami a magyar demokrácia előtt áll, nehéz és áldozatos. De ha pártkülönbség nélkül összefog minden hazafi és a partizánharc és a nemzeti ellenállás összes fegyvereinek egységes latbavetésével indul a küzdelembe, akkor biztos a győzelem. Akkor a mostani egyedülálló történelmi helyzetből végre megszületik, amiért már annyi vér és verejték csurgott: a szabad, haladó, független Magyarország!

1944 április 28.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

Ma már nagy keletje van Magyarországon a demokráciának és a szabadságnak. Pedig alig féléve, hogy az egyik kisgazda képviselő arról panaszkodott, hogy ha valaki a demokrácia szót kiejti, arra azonnal rásütik a szégyenbélyeget, hogy zsidóbérenc. Még tavaly Kállay miniszterelnök megvetően beszélt a „demokráciáról, zsidókról, szabadkőművesekről” mint a reakciós „szegedi gondolat” levitézlett ellenségeiről. Most viszont ő is váltig erősíti, hogy „alkotmányos, parlamentáris ország vagyunk, ahol minden párt szabadon fejtheti ki működését”. A demokratikus nagyhatalmak győzelmének előszele kezdi elfújni mindazt a szemetet és rágalmat, amit a fasiszta diktátorok s mindenféle csatlósuk — köztük nem utolsó sorban Horthyék — a szabadság és függetlenség eszméire szórtak. És ma már azok a hamis próféták, akik nem is olyan rég a náci „koreszmék” dicséretét zengték, most — szájjal — a szabadság híveinek csapnak fel, mert érzik, hogy ebben az irányban változik a világ. Nem árt tehát leszögeznünk, hogy mit értünk mi demokrácia, magyar demokrácia alatt.

A demokrácia elengedhetetlen feltétele, hogy a magyar nép minden rétege szabadon szólhasson, szabadon mondhassa ki véleményét. A minden cenzúrától és ügyészi, rendőri beavatkozástól mentes, teljesen szabad sajtó nélkül nincs demokrácia. De a szólásszabadság magában véve nem elég: mindenkinek meg kell adni azt a jogot, hogy szabadon gyűlésezzen, szabadon szervezkedjék s szabadon válassza meg azokat a vezetőit, akikre rá akarja bízni érdekeinek és nézeteinek képviseletét. Aki bármilyen ürüggyel ellenzi a szólás- és sajtószabadságot, korlátozni akarja a gyülekezés, a szervezkedés, vagy választás szabadságát, az hiába erősíti, hogy ő demokrata: lényegében fenn akarja tartani a mostani rendszert és ki akarja zárni az ország vezetéséből azokat, kiket Horthyék is kizárnak: a dolgozó osztályokat.

Nem lehet szó szabadságról ott, ahol az emberek túlnyomó többségének élete szakadatlan rettegés és bizonytalanság a kenyérkereset gondjai miatt. Magyarországon a nép többségét képező parasztok legnagyobb része pedig éppen így él: teljesen földnélküli béres, zsellér, munkás.

De a 2—3—4 holddal bíró törpebirtokosok élete sem jobb: az ő sorsuk is szakadatlan harc a megélhetésért. Ugyanakkor például Eszterházy Pál hercegnek több földje van, mint 100 000 parasztnak együttvéve. Az ezerholdas uradalmak, az egyházi „holtkéz” sokszáz ezer holdas birtokai országszerte meggátolják a falu népének fejlődési lehetőségét. A magyar nép szabadságának ezért legelső és elengedhetetlen kelléke, hogy megszűnjön ez a parasztságot fojtogató állapot: a nagybirtokot élő- és holtfelszereléssel együtt fel kell osztani a falu nincstelenjei között. A magyar demokrácia választóvize a földkérdés. Aki nem akarja földhöz juttatni a parasztot, aki meg akarja tartani a nagybirtokos rendszert, az ellensége a magyar demokráciának, még ha minden szavával a szabadságra esküszik is.

A magyar nép második legszámosabb, gyorsan növekvő rétege — a munkásság. Horthyék huszonöt éve üldözik, zaklatják a magyar munkást. Megfosztották mindattól, amit évtizedes szervezkedéssel, harccal kivívott. Csendőr, rendőr, internálótábor, munkaszázad, katonai parancsnokok, spicli- és provokátorhad gondoskodnak róla, hogy elfojtsák a munkásság minden olyan kezdeményezését, mely emberhez méltóbb életviszonyok megteremtésére törekszik. A magyar demokrácia alapvető követelése, hogy azonnal le kell dönteni minden korlátot, mely a munkásság politikai és gazdasági érvényesülését gátolja. Nem lehet demokrata az, aki a magyar munkásság szabadságjogait bármely címen meg akarja nyirbálni s ezzel el akarja ütni attól a helytől, mely számarányánál, műveltségénél, szabadságszerető harcos múltjánál fogva a nemzet életében megilleti.

A dolgozók harmadik, legnépesebb rétege — a szabadfoglalkozásúak, az értelmiség. Az utolsó huszonnégy esztendő minden intézkedése arra irányult, hogy ezt a réteget minél jobban odakösse a Horthy-rendszer szekeréhez és elidegenítse őket a dolgozó nép többi rétegeitől. Már az iskolában kezdődik a kiválogatás és a kirostálás s a német náciktól átvett orvosi, mérnöki, újságírói és egyéb kamarák gondoskodnak róla, hogy csak olyanok működhessenek e pályákon, akiknek a magyar reakció erre engedélyt vagy megbízást adott. Nem lehet demokrata az, aki bármilyen indokkal fenn akarja tartani azokat a tilalmakat és rendeleteket, melyek a magyar értelmiség cselekvési szabadságát gátolják.

A német gazdaság berendezkedésével párhuzamosan folytatott ipari és kereskedelmi politika, különösen a háború éveiben, tönkretette a magyar kisipart és kiskereskedelmet. A magyar demokrácia feladata gondoskodni róla, hogy ezek a Hitleréknek feláldozott kisemberek ismét talpraállhassanak.

Ezek a rétegek külön-külön nem tudják sem kivívni, sem megvédeni az eddigi uralkodó osztályokkal szemben jogaikat. Ahhoz, hogy a magyar nép szabad lehessen, össze kell fogniok a parasztoknak, a munkásoknak és a haladó értelmiségnek. Csak ez az összefogás kezesség arra, hogy a dolgozó nép nemcsak kiharcolja, hanem meg is tartja és tovább is fejleszti a szabadságjogokat. Aki ezt az összefogást nem akarja, vagy egyetlen olyan réteget vagy pártot, mely Horthyék és a fasiszták ellen harcolt, ki akar belőle rekeszteni, az nem lehet demokrata.

S nem lehet demokrata az sem, aki alsóbbrendűnek, vagy a magyarnál alábbvalónak tartja a nemzetiségeket, aki bármilyen indokolással helyesli, hogy valamely fajhoz vagy felekezethez való tartozás elég arra, hogy a legkíméletlenebb üldözésnek legyen forrása. A Horthy-rendszer legsúlyosabb bűnei azok a vérfürdők és embertelenségek, melyeket a nemzetiségekkel szemben elkövettek. A demokratikus Magyarországon nem lesz nemzetiségi üldözés, sem zsidótörvény, ott minden polgár szabadon élhet a törvénybiztosította összes jogokkal.

A magyar demokrata legfontosabb ismertetőjele azonban a háborúhoz való viszonya. Nem követelhet szabadságot otthon, saját népe számára, aki ugyanakkor segít Hitlernek, hogy Európa szabad népeire ráverje a bilincset. Horthy elsősorban azért követelt részt a náci háborúból, mert tudta, hogy a magyar népet is szorosabban gúzsba kötheti, ha a szabad szovjet népet sikerül rabigába hajtani. Nem lehet demokrata az a magyar, aki mindent meg nem tesz azért, hogy Hitler és mindenfajta szövetségese minél előbb elpusztuljon, aki nem feszíti meg minden erejét, hogy a szabadságukért küzdő nemzetek győzelmét meggyorsítsa.

Az a földműves, aki végre maga akarja megszabni, hogy mit vessen, kinek adja el termését, hol vásároljon, hová szavazzon; az a munkás, aki nem akarja tovább tűrni a katonai parancsnokok basáskodását, azt, hogy bérét rögzítsék, de az árakat ne; az az értelmiségi, aki eddig is csak elkeseredéssel tűrte, hogy a reakció pórázán vezették, mindezt magától értetődőnek tartja.

És ez a három réteg, amely a magyar nép túlnyomó többséget alkotja, egyre élesebben követeli és ki is fogja vívni a szabad emberhez egyedül méltó életformát, a demokráciát. Azt az életformát, amely lehetővé teszi, hogy hazánk újra emelt fővel léphessen a szabad nemzetek sorába és népünk abból a mélységből, ahová Horthyék taszították, rátérhessen a megújhodás útjára.

(Megjelent az „Igaz Szó” 1943 december 7-í számában.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!