L. Novák Kotkoda sólyomröptetése

Kétszáz diákot vezényeltek ki Gyulán a fagyba, hogy a Lovagina szelfizhessen velük egyet

Maga szerint? – nézett ránk lesújtóan egy idősebb pedagógus, amikor megkérdeztük, az osztályával önként jött-e az eseményre. 

Fagypont körüli, párás-ködös időben ácsoroghatott kétszáz diák háromnegyed órát a gyulai vár előtt a tanárjaikkal, hogy láthassák a Békés megyei protokoll-látogatáson lévő Novák Katalint. A köztársasági elnök zászlót vont fel, majd részt vett egy vadászsólyom-bemutatón.

Korábban a Magyar Narancs tudta meg, a szervezők nem bízták teljesen a véletlenre, hogy nagy tömeg várja Novákot Gyulán. Görgényi Ernő fideszes polgármester körlevélben tájékoztatta az államfői látogatásról az iskolákat. Majd az egyik helyi iskola zárt Facebook-csoportjának bejegyzése szerint a legnagyobb létszámú gyulai iskola, az Implom József Általános Iskola hatodikos osztályának az egyik osztályfőnöke már arról tájékoztatta a szülőket, hogy miképpen vesznek részt a diák az eseményen. „Görgényi Ernő meghívását tolmácsolva hívják és várják a tanulókat és pedagógus kísérőiket egyedi és ünnepélyes eseményre” – fogalmazott a pedagógus levele.

A Magyar Narancs cikkének a megjelenése után a fideszes Gyulai Hírlap hat, helyi iskolaigazgató által aláírt nyilatkozatot tett közzé, miszerint a polgármester „minden gyulai nevelési-oktatási intézményt megtisztelt azzal, hogy meghívta Novák Katalin látogatása alkalmából tartandó ünnepélyes zászlófelvonásra és őrségváltásra. Az intézmények pedagógiai programjaiknak megfelelően saját szervezésben éltek a meghívással. A meghívás nem kötelezettséget, hanem lehetőséget biztosított”.

– Maga szerint? – nézett ránk egy idősebb pedagógus, amikor megkérdeztük: osztályával önként jöttek-e az eseményre. Majd egy vállrándítással jelezte, nem mondhat többet. Arra is kíváncsiak voltunk, szerinte normális-e, hogy a diákok a hidegben állnak egy protokoll látogatás kedvéért. Ugyanazt a választ kaptuk: – Maga szerint normális?. Ez van. – legyintett.

Novák Katalin látogatását reggel fél 9-re hirdetették meg. Az első diákcsapatok nyolc óra körül tűntek fel, negyed kilencre már kisebb tömeg alakult ki. Rengeteg gyerekkel beszéltünk, mindenkitől hasonló választ kaptunk:

az iskola döntött arról, hogy nekik kötelező lesz a részvétel.

Végül egyetlen diákot találtunk, aki azt mondta, magától jött. „Az iskolát meghívták, hogy részt vehessünk az ünnepségen, mi pedig éltünk a lehetőséggel” – darálta vissza somolyogva a Gyulai Hírlapban is olvasható intézményvezetői nyilatkozat szövegére gyanúsan emlékeztető, szöveget kissé hivatalos stílusban.

A gyerekek zöme 20-30 percet várakozott a hidegben, amikor Novák Katalin kis késéssel, a városvezetők és a helyi média kíséretében megérkezett a térre. (Az iskolásokat nem számítva legfeljebb néhány helyi nyugdíjast érdekelt volna az államfő.) A vár előtt rövid őrségváltási ceremónia után felhúzták a magyar zászlót, majd a gyerekek megcsodálhatták, ahogy Novák Katalin hosszasan pusmog a vár bejárata előtt felállított standon néhány madarával kitelepült solymásszal, majd ő maga is röpteti az egyik madarat.

A solymászbemutató után kiválasztott tanárok és a diákok szelfiztek a köztársasági elnökkel, a többség viszont némán nézte a jelenetet. Sokan, mint a kötelező iskolai ünnepségeken, hátul elbújva, kisebb nagyobb csoportokban susmorogtak a társaikkal, vagy a telefonjukat babrálták. Közben Novák és kísérete bevonult a várba, a rendezvény kinti része ezzel véget ért, a diákok ekkor már kisebb-nagyobb csoportokban szállingóztak vissza az iskolájukba.

– Azt hittem valami beszéd lesz, de nem lett – állapította meg az egyik diák, megkönnyebbülten. – Ha most nem fázunk meg, akkor soha – nevetett mellettük egy tanárnő, majd megszaporázták a léptüket, hogy visszatérjenek a fűtött iskolába.                                                                                            (Népszava)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Alighanem KOMOLY SZERENCSÉJE a vajdabandának, hogy általános iskolásokat VEZÉNYELTEK KI Lovagina Novák Kotkoda k.e. sólyomröptetési produkciójának megbámulására. Hiszen mire ezek a gyerekek választójoghoz jutnak, addigra:

-ELFELEJTIK AZT A PÁR ÓRÁS KÉNYSZERFAGYOSKODÁST

-a horda reményei szerint már „EZEK IS A SAJÁTOS GONDOLKODÁSMÓDÚAK” táborát fogják gyarapítani!

Persze a MI REMÉNYEINK azok kicsit másképp festenek!

A MI REMÉNYEINK SZERINT TÖMEGEK FOGNAK ÖSSZEGYŰLNI – ÖNKÉNT! – MEGTEKINTENI A POLITIKUSBŰNÖZŐK ELREPTETÉSÉT- CSUKOTKÁRA! A nem is távoli jövőben!

A MÁSODIK KIRÁLYPUCCS – 8

MÁSODIK RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

Sopronban tevékenykedik Prónay. Igyekszik Nyugat-Magyarországon a saját szélsőjobboldali céljait elérni. Arról ír naplójában: Gömböst az irredenta mozgalom vezetésére nem tartja alkalmasnak. Megkísérli ő kezébe venni ennek megszervezését. Tervei szerint nemcsak Burgenland átadását igyekszik megakadályozni. Bázist akar itt kiépíteni a Csehszlovákia elleni fegyveres akcióra is. Innen kiinduló, váratlan támadással vissza akarja foglalni a trianoni békével elszakított felvidéket.

Céljai érdekében Prónay a felesége biztatására a legitimistákkal kacérkodik. Tárgyal Sigray kormánybiztossal, Ostenburggal, Friedrich Istvánnal. Súlyos nézeteltérése támad Lehár ezredessel. Letartóztatja mint Ausztria kémjét. Három nap múlva engedi szabadon.

Nyugat-Magyarország körzeti parancsnoka, Hegedűs Pál altábornagy táviratilag jelenti Bethlen miniszterelnöknek Lehár ezredes botrányos körülményű letartóztatását. Szükségesnek tartja Prónay eltávolítását. Kéri ehhez Sigray kormánybiztos segítségét is. Egyesült erővel talán sikerül rávenni Prónayt, hogy hagyja el Nyugat-Magyarországot …

Gömbös a legitimista intrika győzelmének tekintené a szerinte hűséges szabad királyválasztó Prónay eltávolítását Nyugat-Magyarországról. Bethlenhez fordul érdekében: – Kedves Pista! Jelentést kaptam, hogy Hegedűs altábornagy útján Prónay Palit ki akarod utasítani Nyugat-Magyarországból. Nagyon kérlek, hogy csak általam intézkedjél ilyen kérdésekben, mert a helyzet elmérgesedett, és ez újabb bonyodalmakhoz vezethet …

Nemcsak Prónay igyekszik önállósítani magát Nyugat-Magyarországon, és okoz ezzel egyre nagyobb bonyodalmat. Naplója szerint Prónay bizalmasan közli Ostenburggal: ő egyaránt meg akarja előzni Gömböst és Friedrichet, hogy a saját politikai céljaira felhasználják a nyugat-magyarországi kérdést. Ki akarja kiáltani a terület függetlenségét. Katonai bázist hozna itt létre, ahonnan erőivel a csehek ellen fordulhat. Segédkezet nyújthat innen az osztrák keresztényszocialista, puccsista ellenforradalmi alakulatoknak a szocialista uralom ellen.

Ostenburg egyetért Prónayval. Megállapodnak együttműködésükben.

Prónay később megírja: Ostenburg, miközben e megállapodásukkal kapcsolatban figyelmesen hallgatta az ő terveit, semmivel sem árulta el a jövőre vonatkozó tulajdonképpeni szándékát, a királypuccs előkészítését. Erről mindössze annyit közölt: Gömbös, aki minden bokorban Károly királyt sejti, máris addig intrikált ellene Horthynál, amíg megparancsolta zászlóalja elhelyezését Nyugat-Magyarországról. Utána valószínűleg fel akarják oszlatni egységét. Horthyék – jelenti ki Ostenburg – nagyon csalatkoznak, ha azt hiszik, ő ezt eltűri.

Önállóan lép fel Nyugat-Magyarországon a hírhedt Héjjas Iván nagyobb létszámú fegyveres ereje is. Elpártol Gömböstől. Fosztogatja a vidéket. Gömbös eleinte szép szóval igyekszik őt újból engedelmességre bírni. Hiába kérleli Héjjast, küldet neki pénzt. Tarthatatlanná válik Gömbös helyzete. Bethlenhez fordul segítségért. Tartóztassák le Héjjast. „A nyugat-magyarországi harcok egységes irányítására azért választottatok engem – írja Gömbös -, mert azt reméltük, hogy módomban lesz a szabadcsapatok működését megfelelően irányítani. Itt azonban olyan káosz uralkodik, amelyből, úgy látszik, alig lehet kivergődni …”

Javasolja Gömbös: kapjon ő annyi felfegyverzett embert, hogy akaratát a legrövidebb időn belül érvényesíthesse Héjjas Ivánnal szemben. A legjobb volna a KKV (Kettőskereszt Vérszövetség) szervezett ötszáz embere, géppuskákkal. Ha ezt nem kaphatja meg, a lemondását méltóztassanak tudomásul venni. Addig is proponálja, hogy Héjjas Ivánt, aki gyakran megfordul Magyaróvárott, tartóztassák le.

Héjjast azonban Prónay és Ostenburg támogatja. Sem Gömbös, sem Bethlen nem mer ellene eljárni.

Bethlen a lakosság hazafias ellenállásának nyilvánítja a szabadcsapatok ellenállását és politikai ürügyként használja a nagyantant hatalmaknál. Bizalmas, majd nyilvános javaslatban tárgyalási alapként felveti a Lajta-bánság végleges átadását Ausztriának, ha Sopron és környéke Magyarországnál marad.

Ajánlata itthon, különösen a szélsőjobboldal részéről súlyos belpolitikai nehézségeket okoz. Amiatt is, mert az antant igen erélyes követelésére az átadás első ütemeként a magyar kormánynak minden további tárgyalás nélkül feltétlenül át kellene most már adnia a Lajta-vidéket. Belpolitikai nehézségeit Bethlen érvként használja fel Nyugat felé, hogy Sopront és környékét nem tudja átengedni. A Lajta-vidék átadása a legtöbb, amit az országban keresztülvihet. Hasonló értelemben használja fel politikai érvként azt is, amivel ellenállási terveiben egyáltalán nem számolt, hogy Prónay, ellenezve Nyugat-Magyarország bármely részének átadását Ausztriának, október 3-án erőinek egy részét Sopronban hagyva, fegyveres katonai különítménye élén bevonul a Lajta-vidékre. Másnap október 4-én, a burgenlandi Felsőőrön, Lajta-bánság néven kikiáltja a Magyarországtól és Ausztriától egyaránt független államot. Megalakítja ennek kormányzótanácsát. Élén ő áll, a Lajta-bánsági haderő önjelölt fővezére.

Szokott őszinteségével megírja naplójában, hogy a burgenlandi bennszülötteknek semmi részük a Lajta-bánság kikiáltásában. A kormányzótanácsot emiatt nem helyiekből, hanem a saját embereiből állította ősze, akik neki feltétlenül engedelmeskednek. Parancsban rendelte ki a kormányzótanács elnökévé Apáthy László századost. Külügyminiszternek dr. Lévay Ferenc hadnagyot, gazdasági miniszternek Hír György hadnagyot.

Bethlen Gömbös révén eddig szervezte és támogatta Prónay nyugat-magyarországi ellenállását. Külpolitikai érvei hatására, hogy Ausztria csatlakozásával a nyugat-magyarországi területek növelnék Nagy-Magyarország erejét, Olaszország és Benes csehszlovák külügyminiszter, az angol és a francia kormány beleegyezésével hozzájárul: kezdődjenek osztrák-magyar tárgyalások Bethlen ajánlatáról, hogy a Lajta-bánságért cserébe Sopron maradjon meg Magyarországnak.

Bethlen és a magyar kormánydelegáció október 11-én Velencében találkozna Ausztria megbízottaival, élükön Johann Schober keresztényszocialista pártállású kancellárral.

Bethlen nemcsak a Hegedűs tábornok útján küldött táviratban utasítja el a Lajta-bánság ilyen helyzetben történt megalakulását. Sajtónyilatkozatban követeli: Prónay azonnal távozzék Burgenlandból. Egyben csendőrkordonnal záratja el a Lajta-bánsághoz vezető országhatárokat. Utasítást ad arra is, hogy a magyar hatóságok nem támogathatják Prónay céljait.

A nyugat-magyarországi területek átadása kérdésében Bethlennek nemcsak Prónaytól kell tartania. Megtörténhet, hogy Friedrich a legitimista erők segítségével eltávolítja Prónayt a Lajta-bánságból. Sőt esetleg talán éppen vele szövetségben legitimista bázist hoz létre Horthyék ellen. Megszerezhetik e célból Sopront és környékét is. Támogatja e tekintetben Friedrichet a Sopronban székelő Nagyantant Katonai Bizottság francia tagja.

Gömbös október 6-án megüzeni Bethlennek: Friedrich a Honvédelmi Minisztérium útján kap fegyvereket és utánpótlást. Kéri ennek megszüntetését. Bethlen akadályozza meg Friedrich embereinek a nyugati vármegyékbe utazását és ezzel legitimista céljait.

Október 7-én Bethlen utasítja Hegedűs Pál altábornagyot: távolítsa el Sopronból Friedrichet. Válaszként Hegedűs jelenti: Friedrich nem fogadja el a felszólítást, hogy azonnal menjen vissza Budapestre. Erőszakos eltávolításához a Sopronban székelő Szövetség közi Katonai Bizottság nem járul hozzá.

Egyéb intézkedéseivel Bethlen megakadályozza Friedrich esetleges legitimista puccstervét, de még így is, különösen Prónay miatt, a legnagyobb aggodalommal utazik el az október 11-én kezdődő magyar-osztrák tárgyalásra Velencébe.

Az antant megbízásából a tárgyalás harmadik résztvevője Olaszország. Bethlen már előzetesen megszerzi ennek támogatását. Titkos egyezségben számos magyarországi kereskedelmi előjogot biztosít Olaszországnak.

Olasz nyomásra Ausztria elfogadja a közvetítő javaslatot: amennyiben Magyarország békésen átengedi a Lajta-vidéket, Sopron és környéke hovatartozásáról az antant nagyhatalmak képviselőinek ellenőrzésével népszavazás döntsön. A Lajta-vidék átadását követő nyolcadik napon történjék meg a népszavazás.

Bethlen már Velencéből kéri a kormányzót és Gömböst, lépjenek közbe Prónaynál. Távozzék a Lajta-bánságból. Nem teszi meg. Árulásnak tartja a velencei egyezményt.

Elsőnek Gömbös ír Prónaynak levelet. Kéri: ne zavarja Bethlen velencei tárgyalásait. Időszerűtlen a Lajta-bánság reklámozása. Maradjon Prónay csendben. Majd azzal folytatja: Örülne, ha a Lajta-bánság miatt közöttük keletkezett ellentétek jó barátokhoz illően elsimulnának. Jól jegyezze meg Prónay: egyikük sem ér a másik nélkül semmit. A múltban harmónia volt közöttük. A jelenlegi diszharmóniát ellenségeik, Károly király legitimista hívei okozták. Ügyesen kihasználják, ha Prónay nem vigyáz. Igen bizalmasan arról is értesíti, hogy ő Bauer ezredessel, azaz Münchennel, Ludendorffékkal – következőleg Hitlerrel – ismét felvette a titkos érintkezést …

Horthy levelét Majthényi Miklós kecskeméti polgármester viszi Prónaynak. Azért esik reá a választás, mert kecskeméti, mint Héjjas Iván. „Kedves Pali” – szólítja levélben Horthy Prónayt. Közli: a velencei tárgyalások eredményességének feltétele a terület kiürítése. Ha ezt Prónay nem tenné meg – fenyegeti -, ő hajtja végre személyesen. A kiürítés részleteinek megbeszélésére Prónay vagy megbízottja jelentkezzék nála Budapesten.

Velencében 1921. október 13-án létrejön a megegyezés Ausztriával. Bethlen vállalja: a Lajta-vidéken véget vet a szabadcsapatok uralmának, a területet átadja Ausztriának. Sopron és környéke tekintetében csak azt éri el, hogy hovatartozását az antanthatalmak képviselőinek ellenőrzésével népszavazás döntse el.

Hazaérkezve Velencéből, az itt kötött egyezményt a maga nagy diadalának tekinti. Kijelenti: a népszavazás lehetőségével sikerült rést ütnie a trianoni békeszerződés változtathatatlansága elvén.

Prónaynak azonnal távoznia kellene most már az Ausztriának átadandó területről. Bethlen hivatalos miniszterelnöki felhívására sem teszi meg.

Bethlen tizenkét oldalas levéllel fordul hozzá. Engedelmeskedjék! Különben az antanthatalmak megtorlással élnek. Ha az elkezdődik, és nincs egyetértés, nyolc-tíz napon belül Budapesten a vörös forradalom újból kitűzheti zászlaját. Végül Prónay hazafiságára apellál, amelyben eddig – úgymond – sohasem csatlakozott.

Prónay 1921. október 19-én mégis közli Bethlennel: nem érdekli a velencei tárgyalás részleges sikere. Nyugat-Magyarország egészét akarja megtartani. A Lajta-bánságot még inkább függetleníti oly módon, hogy határain megállítja és megvámoltatja a jövő-menő vonatokat, autókat, szállítmányokat. Ezzel előteremti a terület fenntartásához szükséges pénzeket, pótolja a Bethlen által megszüntetett budapesti pénzforrásokat. Bélyeget adat ki a saját arcképével és a nyugati várak képeivel. A Lajta-bánság bélyegsorozat rövidesen Európa egyik legnagyobb bélyegpanamája.

Egyenetlenség dúl az egyéb nyugat-magyarországi szabadcsapatok tekintetében is. Parancsnokaik továbbra is egymás ellen küzdenek a vezérségért és e hatalmi pozíciójukból az országos politikára gyakorolható befolyásukért.

A nyugat-magyarországi legitimisták a maguk javára használják ki a helyzetet. Előkészítik a második királypuccsot, amit Gömbös a leveleiben és élőszóban is annyiszor megjósol Horthynak, Bethlennek. A puccs megindításához Ostenburg és Lehár csapatai máris várják a király parancsát. Amiatt is sikert remélnek, mert a nagyhatalmak súlyos nemzetközi problémákkal küzdenek. Megerősödik Szovjet-Oroszország. Romániát leköti Besszarábia és az orosz határ kérdése. Olaszország és Jugoszlávia viszonya ellenséges. Utóbbi Albániában érdekelt, amit Olaszország néz rossz szemmel.

Őfelsége 1921. október 20-án feleségével együtt repülőgépen Dénesfára, Cziráky József Vas megyei főispán birtokára érkezik. Gróf Sigray, Nyugat-Magyarország kormánybiztosa, a puccs sikeres végrehajtása érdekében, amíg lehet, titokban akarja tartani a király megérkezését. Elrendeli a teljes postai, telefon- és távirati zárlatot. A legszigorúbb titoktartással kötelezi a MÁV szombathelyi igazgatóságát: október 22-ére virradó éjjelre katonai csapatszállítások céljára négy vonatszerelvényt helyezzen indulásra kész állapotba.

Bethlen, mit sem sejtve a nyugat-magyarországi legitimista fordulatról, október 20-án Pécsre utazik. Előzetes sajtóközlemények szerint másnap, október 21-én nagyszabásúnak hirdetett programbeszédben készül kibontani az új, Egységes Párt konszolidációs politikájának zászlaját. Beszéde másik célja, hogy nemzeti királyság alapon kiáll a legitimizmus mellett.

Ezt Bethlen a Horthynál, július végén tartott értekezleten ígérte meg a legitimisták képviselőinek: Andrássynak, Gratznak. Három nappal ezelőtt Andrássynak újból megígérte. A KNEP-et akarja ezzel megnyerni az Egységes Párt megalakításának.

Andrássy és a legitimisták jól tudják azonban Bethlenről: ígéretét nem mindig követik tettek. Eddig is hangoztatta, hogy legitimista. Csak éppen gyakorlatilag mit sem tesz az ügyért. Úgy vélik: ha Bethlen legitimizmusa valóban több lenne ígéretnél, Gömbös nem ülne Pécsett – Bethlen oldalán – az elnökségben.

A KNEP nem akarja az Egységes Pártot. A Kisgazdapárt sem. Mindenki tudja: Bethlen „egységprogramjának” célja: megszabadulni a versenytárs KNEP-től és a Kisgazdapárttól. Elszánt arra: ha velük mégsem tudná létrehozni az Egységes Pártot, megvalósítja másképp. Mégpedig Gömbössel szövetségben. A kormányzó révén a nemzetgyűlés feloszlatásával, új választással, választási erőszakkal.

Beszédében minderről hallgat. A királykérdésről is úgy nyilatkozik, hogy minden szava kétértelmű. Megállapítja: az 1918-as forradalom és a Tanácsköztársaság megszűntével uralkodói jogát a király újból gyakorolhatja. Csak nyilatkoznia kell, elfogadja-e újbóli trónfoglalása, a nemzeti királyság feltételeit. A nemzet attól meg nem fosztható, hogy alkotmányos királya legyen. E feltételeket dolgozza ki a kormány.

Október 21-én őfelsége autón Sopronba érkezik. Az Ostenburg-különítmény és Lehár ezredes tisztjei, katonái felesküsznek rá. A királyi jutalom ezért báró Lehár ezredesnek a tábornoki, Ostenburgnak az ezredesi rang. Őfelsége kinevezi Rakovszky Istvánt, a nemzetgyűlés elnökét, a KNEP egyik vezetőjét miniszterelnöknek. Úgy tervezi, a hamarosan hozzá megérkező Andrássy Gyula gróf, a KNEP elnöke legyen a külügyminiszter, Gratz Gusztáv a pénzügyminiszter.

A király magához kéreti Horthy teljhatalmú nyugat-magyarországi katonai parancsnokát, Hegedűs altábornagyot. Emlékezteti a neki tett esküjére. Hegedűs kijelenti: Őfelsége hű és alázatos tábornoka ma is, amint a múltban. A valóságban taktikázik. Ha Horthy bizonyulna erősebbnek, mellette marad.

Sigray hírzárlata következtében Budapesten a kormányzóságon Károly király Magyarországra érkezéséről csak október 22-e hajnalán, négy óra húsz perckor értesülnek. Horthy, amikor felkeltik a hírrel, nem akarja elhinni. Izgatott, kapkodva öltözik. A várba kéreti Magasházyt, a szárnysegédét, Belitska honvédelmi minisztert, Berzeviczy vezérkari főnököt.

Horthy most még kevésbé akarja átadni hatalmát, mint húsvétkor. Azt kérdezi Magasházytól: tárgyaljon-e a királlyal? Horthy eleinte bízik ennek lehetőségében. Elveszti a reményét, amikor rövidesen jelentik neki, hogy a hadirendű Ostenburg-zászlóalj közvetlen kíséretében őfelsége elindult a főváros felé. Végképp nem tudja, mit tegyen, amikor közlik vele – ami később nem bizonyul igaznak -, hogy Prónay csatlakozott a királyhoz.

Ha átadná Károly királynak a hatalmat, mi lesz vele? – sopánkodik. A legitimisták gyűlölik. Ideiglenesen adnának neki valami rangot, címet. Nyugdíjas admirális lenne, semmi több. Ha legalább Bethlen mellette lenne most, vagy Gömbös! Mindketten Pécsre utaztak. Magasházyval sürgősen keresteti őket telefonon. Lassan kapcsolják a vonalat. – Szörnyű! Szörnyű! – kiált fel. Felragyog az arca, amikor megtudja: Bethlen már előző este, október 21-én elindult vissza. Hajnali hat óra húsz perckor érkezik Budapestre. Gömbös ugyancsak elindult, délre várható.

Hajnali öt óra húsz perckor jelentkezik Horthynál Berzeviczy tábornok, vezérkari főnök. Horthy utasítására jobbra-balra telefonál, de semmi továbbit nem tud meg a királypuccsról. – Minden elveszhet maguk miatt! – kiált a tábornokra Horthy. Berzeviczy igyekszik megnyugtatni. A megteendő katonai intézkedésekkel minden kedvezőre fordulhat.

Belitska honvédelmi miniszter is itt van már. Ő is nyugtatja a kormányzót. Horthy komor, tétova. Hadparancsot kellene kiadni a hadseregnek, a királyi erők feltartóztatására. De ezzel vár most már Bethlen megérkeztéig.

Bethlen határozott és erélyes. Szó sem lehet a tárgyalásokról Károly királlyal. Lelket önt Horthyba. Megszövegezi Horthy hadparancsát. Látszatra legitimista, de a legteljesebben trónfoglalás-ellenes …

– A Nemzeti Hadsereg az én kezembe tette le az esküt, tehát az én parancsomat tartozik követni. Károly király őfelségének a hatalmat csak az ország megválasztott kormányzója adhatja át. Ez azonban a mai körülmények között a haza végpusztulását jelentené …

Horthy egyben elrendeli a hadsereg általános készenlétbe helyezését és felvonulását a királyi erők feltartóztatására. Ugyanakkor Bethlen általános érvényű kormányrendeletet bocsát ki a hatóságokhoz. Magyarországon ez idő szerint egyedül a kormányzó és a kormány hivatott arra, hogy parancsokat és rendeleteket adjanak ki. Felhívatnak a hatóságok: a király továbbutazását mindenképpen akadályozzák meg. A kormány rendelkezésére álló fegyveres erők a kormány további parancsainak megfelelően őfelségét kísérjék Budapestre … – Azaz tartóztassák le – csak így lehet értelmezni Bethlen utasítását, bár gondosan elkerüli, hogy ezt kimondja.

Bethlen hívására a várba érkezik közben a szabad királyválasztó Bánffy külügyminiszter. Bethlen felkéri: azonnal kéresse a Külügyminisztériumba a nagyhatalmak képviselőit. Közölje velük a kormány teljesen elutasító álláspontját a királykérdésben. A kormányzóválasztásról intézkedő 1920. évi I. sz. törvény értelmében Károly király az uralkodó jog gyakorlását Magyarországon át nem veheti; ismét el kell hagynia az ország területét. Közölje Bánffy azt is: a kormány azzal akarja elejét venni a királypuccs miatt bekövetkezhető bármilyen antant-beavatkozásnak, hogy a minisztertanács még ma délelőtt hivatalos közleményt ad ki Károly király érkezéséről. Távozására a kormány máris megtette a szükséges intézkedéseket.

Október 22-én reggel kilenc óra harminc perckor összeül a minisztertanács. Bethlen bejelenti a királypuccsot. Előadja: a király reggel több katonai vasútszerelvénnyel elhagyta Sopront. Kíséretében tartózkodik Rakovszky, Andrássy és Gratz, valamint Lehár és Ostenburg őrnagy a csendőrzászlóaljával. Amennyiben tehát a király utazásának semmi akadály nem állíttatnék elébe, vonata már délután Budapestre érkezhetne.

Felsorolja a kormányzó katonai és saját polgári intézkedéseit Károly király hatalomra jutása ellen, beleértve őfelsége esetleges letartóztatását. Bethlen színvallásra akarja kényszeríteni ezzel a legitimista minisztereket: melyikük áll ki a király erőszakos trónfoglalása mellett. Senki sem.

Bánffy külügyminiszter megkésve érkezik. Előadja: fogadta a szövetséges főhatalmak mindhárom képviselőjét. Közölték: a Habsburg-restauráció veszélyezteti a béke alapjait. Ezt tehát el nem ismerhetik, meg nem tűrhetik. Bejelenti Bánffy azt is: a főhatalmak követeinek fogadása után megjelentek nála Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia képviselői. Ugyancsak a leghatározottabban és legerélyesebben tiltakoznak Károly király magyar trónra visszahelyezése ellen. Amennyiben a magyar kormány nem volna abban a helyzetben, hogy Közép-Európa békéjének megzavarását megakadályozza, a kisantant kormányai maguk foganatosítják a szükségesnek vélt intézkedéseket.

Akárcsak az első királypuccs idején, a kisantant részéről ez ismét Horthyt támogató nyilatkozat. Nehogy Károly király magyarországi trónfoglalása kiinduló alapja lehessen az Osztrák-Magyar Monarchia helyreállításának, szomszédul inkább választják Horthy Magyarországát. Ha tehát Horthy fellép a Habsburg-uralom visszaállítása ellen, támogatják eme politikáját.

Bánffy mit sem szól arról, hogy a kormányzó és a miniszterelnök megbízásából ő kérte fel a hatalmak képviselőit sürgős állásfoglalásra, és mindenekelőtt a nagyhatalmak képviselői biztatóan vették tudomásul őfőméltósága, a kormányzó úr és a kormány elszánt akaratát Károly király trónfoglalásának megakadályozására.

Még tart a minisztertanács, amikor bejön Bethlen titkára. Jelentést nyújt át: a király kilenc óra negyven perckor Győrbe érkezett. A helyőrség felesküdött a királyra. Az itteni katonaság megkezdte a berakodást, hogy kövesse a Budapest-Kelenföld felé előrenyomuló Ostenburg-csapatokat.

A miniszterek közben mind Bethlent figyelik: hogy olvassa a titkár által átnyújtott írást. Önkéntelen arcjátékából látni, hogy súlyosan érinti, amit olvas. Hirtelen elhatározással közli a jelentést, majd este hat óráig felfüggeszti a minisztertanács ülését.

Megérkezik Pécsről közben Gömbös is. Azonnal jelentkezik a kormányzónál. Őt és környezetét a legnagyobb aggodalomban találja. Úgy látja: katonai téren nincsen, aki felelősséggel intézkedjék. Kezébe veszi a kezdeményezést. Javaslatára Horthy kinevezi a szélsőjobboldali szabad királyválasztó báró Nagy Pál tábornokot a király ellen mozgósított katonai erők teljhatalmú parancsnokává. Gömböst ugyanakkor megbízza: legyen nevében irányító összekötő közte, a kormány és a főparancsnok között. Valósággal korlátlan katonai hatalmat ad ezzel Gömbös kezébe.

Máris több helyre telefonál. Sürgősen hívatja Nagy Pál tábornokot. Más tiszteket is magához kéret. Jelentik: bevetésre kész csapatok Budapesten alig állnak rendelkezésre. Mindössze hat gyalogszázad, két üteg és lovasszázad. Tisztjeik megbízhatósága kétes, ezért egyelőre laktanyákban tartják az egységeket. A máris mozgósított katonai körletek nem küldhetnek azonnali gyors segítséget a fővárosba. A miskolci és debreceni körlet által kiállítandó csapattestek késő este lesznek menetkészek, és holnap érkezhetnek a fővárosba.

Gömbös nem fogadja el az érveket. Követeli: tiszti küldöttekkel sürgessék meg a szabad királyválasztó tisztek által vezetett, Horthyhoz hű csapatok Budapestre érkezését.

Megegyezik Gömbös Horthyval az EKSZ-tagság és az egyéb szélsőjobboldali titkos és nem titkos ellenforradalmi szervezetek mozgósításában. Gömbös úgy véli: ily módon mintegy kétezer-ötszáz fő szélsőjobboldali erővel rendelkezhetnek. Közülük az egyetemi bajtársi szövetségeket hat-nyolcszáz főre becsüli. A Kettőskereszt Vérszövetséget ezerre. Néhány százra az Ébredő Magyarokat és másokat.

Megérkezik közben a minisztertanácsról Bethlen. – A csapatok mozgósításáig mindenképpen időt kell nyerni! – véli. Ennek érdekében délután két óra negyven perckor táviratban megküldeti Bánffy külügyminiszterrel az általa megrendelt antant és kisantant tiltakozó jegyzékeket Károly királynak. Közli azt is, hogy várható a kisantant azonnali fegyveres beavatkozása. A Bánffy külügyminiszternek átadott külhatalmi diplomáciai jegyzékek ezt pedig nem tartalmazzák. Az antant és a kisantant a királypuccs tekintetében egyelőre elegendőnek tartja Horthy-Bethlen szilárd ellenállását és a megtett intézkedéseit.

Benes cseh külügyminiszter rövidesen éppen emiatt vádolja a magyar kormány prágai nagykövetét, hogy az azonnali beavatkozásról küldött és a Bethlen által a királyhoz továbbított jelentései hazugok. Benes azt majd úgy tudja meg, hogy a magyar Külügyminisztérium Fehér Könyvet ad ki a királypuccs eseményeiről. Ez közli a prágai magyar nagykövet hazug jelentéseit.

A magyar kormány nem válaszol Benes vádjaira, amit ő amúgy is csak a történelmi igazság kedvéért vet fel. A Külügyminisztérium később azonban elismeri: a Fehér Könyvben említett, Prágából küldött és a királyhoz továbbított dokumentumokat elsősorban politikai célokból megváltoztatták, megcsonkították. Csakis Bethlen tehette ezt, aki a kisantant katonai mozgósítása hírével akarja elriasztani a királyt a fővárosba jöveteltől.

Bethlen, miután elküldi a táviratot a királynak, hódoló értelmű levelet is szövegez Horthyval együtt: Ha minden kötél szakad, mégis tárgyalhassanak őfelségével … – Nehéz lelki tusában, súlyos aggodalmaktól indíttatva, Horthy arra kéri őfelségét, ne folytassa útját fegyveres erővel a főváros felé. Tavasz óta – céloz Horthy az első sikertelen királypuccsra midőn őfelsége elhagyta az országot, a helyzet súlyosabbra változott. Az indokok, amelyek tavasszal mint kormányzót, de vele őfelségét és az ország sorsáért aggódó meghitt tanácsadóit arra kényszerítették, hogy a visszatérésre bírják, jelenleg még fokozottabb mértékben fennállnak … Az antanthatalmak tiltakoznak a trónfoglalás ellen, amelyet a múltkor csak több nap múltán közöltek, most a kormánynak azonnal átadattak, éspedig a múltkorinál sokkal határozottabb formában. A kisantant bevonulással fenyeget. Ha a nemzet valahol fel is tudná tartóztatni az ellenséget, az ország óriási területei elpusztulnának. Ez utólag olyan elkeseredést és télen oly nyomort szülne, hogy biztos úton a bolsevizmushoz vezetne.

Nem tőle függ – folytatja Horthy – a polgárháború veszedelmének elhárítása. Ha Őfelsége mégis fegyveres erővel vonul Budapest felé, elkerülhetetlen a végzet. Néhány nap és az ország maradéka is idegen kézre kerül. Ha eme értesüléseit Őfelsége személyesen óhajtaná ellenőrizni, az antant budapesti képviselőivel, vele vagy a kormánnyal megtanácskozni, semmi akadálya, hogy Őfelsége szűk kíséretével, teljes biztonságban, az utat Budapestre megtehesse. Ő önzetlenül élt mindig a kötelességének – fejezi be a levelét Horthy. – Kötelessége most azt jelenteni: ha Őfelsége fegyveres erővel bevonul Budapestre, Magyarország örökre megszűnik létezni. Legmélyebb hódolattal: Horthy.

Bethlen telefonon keresteti ezután a király miniszterelnökét, Rakovszkyt. Győrben találja. A király kíséretében éppen indulni készül Komárom felé. Bethlen közli vele: a kormányzó levelet írt őfelségének. Vass József vallás és közoktatásügyi miniszter Ottrubay alezredes kíséretében gépkocsin viszi, hogy személyesen adja át. Bethlen arra kéri Rakovszkyt: amíg őfelsége el nem olvassa a kormányzó levelét, ne folytassa útját Komáromnak. Az itteni ezred különben is parancsot kapott a fegyveres ellenállásra.

Rakovszky kijelenti: őfelsége igenis továbbvonul a fővárosba. Bethlen ekkor azokra hárítja az esetleges polgárháború felelősségét, akik megkezdték a támadást. Utal a nagy- és kisantant diplomáciai tiltakozására. Az események végromlást hozhatnak Magyarországra, de megpecsételnék a király sorsát is – érvel Bethlen.

Rakovszky fenyegetően válaszol. Ők is vannak olyan jó hazafiak, mint a budapesti kormány. Figyelembe vették az antant-beavatkozás lehetőségeit. Ennek ellenére továbbmennek Budapestre. Mint a király által kinevezett miniszterelnök, felszólítja a kormányzót, ne merje katonai erővel megakadályozni őfelsége csapatainak bevonulását. A kormányzó és a kormány, amennyiben engedelmeskedik őfelségének, enyhe elbírálásra számíthat. Ellenkező esetben szigorúan járnak majd el.

Bethlen este hat órakor, a folytatólagos minisztertanácson beszámol Rakovszky vakmerő kijelentéseiről. Elmondja, hogy ő erre letette a kagylót, megszakította vele a további beszédet. Bejelenti az elrendelt katonai intézkedéseket. Amennyiben Lehár és Ostenburg csapatai be akarnak törni Budapestre, elkerülhetetlen a polgárháború.

Bethlen nem szó szerinti hűséggel közli a Rakovszkyval folytatott beszélgetését. Zadravetz püspök feljegyzi: ott állt a telefonbeszélgetéskor Bethlen mellett. Rakovszky fenyegető tónust használt: súlyosan felelősségre fogja vonni nemcsak Bethlent, hanem a „részeges matrózt is” – mondotta Rakovszky.

Komárom ezred állományú helyőrsége Horthy parancsa ellenére sem tanúsít ellenállást. Megadja magát a királyi erőknek.

Vass József miniszter az állomáson találja már a király vonatát. Jelentik érkezését őfelségének, aki kijelenti: okulva a húsvéti királypuccs tapasztalatain, nem hajlandó a kormányzó küldöttével tárgyalni. Horthy részéről ez megint csak az időhúzást szolgálná.

Vass miniszter kénytelen átadni Horthy levelét Rakovszkynak. Olvasatlanul gyűri a nadrágzsebébe. Vass ekkor arra figyelmezteti, hogy ha a király továbbvonul, azonnal bekövetkezik a nagy- és kisantant fegyveres beavatkozása, ami az ország végromlását jelentheti.

Rakovszky válasza az, hogy a nagyantantnak nincs módjában katonát küldeni. A kisantant országok közül a románok semmi esetre sem avatkoznak be. A csehek sem mernék megtenni. A jugoszlávok bevonulásától lehet csak tartani, őket majd leszerelik.

Vass miniszter megkérdezi Rakovszkyt: mire alapozza állítását? Titokzatosan felel: a jelenlegi Bethlen-kormánynak erről semmit sem mondhat. Őfelségének húsvétkor tett magyarországi kísérlete alkalmával bizonyos körök oly könnyelmű nyilvánosságai tárgyalták Briand francia miniszterelnök támogató szerepét, hogy már csak ezért sem mond semmit.

Lehár ezredes veszi át a szót. Nagy felháborodással nyilatkozik arról, hogy Horthy katonai egységei felszaggatják a vasúti síneket a király vonata előtt. Hangsúlyozza: ha további előnyomulása során hasonló merényletet tapasztal, kíméletlenül felkötteti az ilyen intézkedéseknek nemcsak végrehajtóit, de kezdeményezőit is.

Eredménytelen útjáról Vass miniszter visszaindul Budapestre.

Károly király úgy tervezi: másnap, október 23-án, a déli órákban harangzúgás közepette vonul be a budai várba. Eddig mindenütt hódolatteljesen fogadták. De épp a sok ünneplés tartóztatja fel őket. A Sopron-Győr közötti, nem egészen nyolcvan kilométer hosszú út tíz órájukba került. Onnan Tatáig csaknem újabb tíz óra, különben már rég Budapesten lehetnének.

Budapest utcáin szuronyos rendőrök, katonai járőrök cirkálnak. A falak tele friss plakátokkal. Statárium! Halálbüntetés arra, akinél fegyvert találnak, aki csoportosul. Szigorúan tilos rémhírt terjeszteni. Este tizenegy után tilos az utcán közlekedni. A színházak plakátjait átragasztják: a kijárási tilalom miatt az előadások előbb kezdődnek.

Huszonkettedikén este, ahogyan ezt Gömbös megjósolta, kiderül: a budapesti helyőrség tisztikara a legjobb esetben semleges magatartást tanúsít. Harcolni nem hajlandó a király ellen. Horthy újabb szóbeli parancsot ad Nagy Pál tábornoknak: ami csapatot Budapestre lehet hozni, mind jöjjön a fővárosba. A vezérkar jelenti: tizennégy zászlóaljat és négy üteget indított útba. Többre nem lehet számítani.

Horthy és Bethlen e válságos katonai helyzetben sürgetik a nagyhatalmak diplomáciai közbelépését Károly király csapatainak megállítására.

Hohler angol főmegbízott október 22-én tizenkilenc óra húsz perckor rejtjeles táviratban jelenti Londonnak: ő és nagykövet kollégái felkeresték a kormányzót. Kérdésükre kijelentette: megtesz minden lehetséges lépést, amellyel meggátolja Károly előrehaladását. Budapesten marad, hogy fenntartsa a rendet. Az itteni csapatokat és a csendőrséget bezárták a kaszárnyákba. Más városok helyőrségei parancsot kaptak erőik összevonására, hogy Nagy tábornok parancsnoksága alatt előnyomuljanak Károly ellen.

Horthy kormányzóságát s Bethlen miniszterelnökségét nemcsak a királypuccs fenyegeti. Válságos a belpolitikai helyzet is. A Kisgazdapárttól nem tartanak. Többségében Habsburg-ellenes szabad királyválasztó. Félretesz most minden belpolitikai ellentétet; nem támad a Bethlen-kormány ellen. Biztosítéka ennek a Kisgazdapártban jelentős csoporttal rendelkező Gömbös is.

Egymás után érkeznek ellenben a Magyar Távirati Irodához a kedvezőtlen jelentések a legitimisták országos készülődéséről, Károly király megsegítésére. Kozma, a Magyar Távirati Iroda elnöke, nemcsak hivatala révén tud mindenről. Egyformán bizalmi embere Horthynak, Bethlennek, Gömbösnek. Állandóan a főhadiszálláson, mellettük tartózkodik a Várban. Arról tárgyalnak: súlyos csapás lenne most reájuk, ha a legitimisták összefognának a baloldali ellenzékkel. A királypuccs fenyegető veszélyében belpolitikailag rendkívüli módon megnőne a baloldali ellenzékkel tartó, tömegeket mozgósítani tudó Szociáldemokrata Párt jelentősége.

Ezzel a Horthy-rendszer kétfrontos belpolitikai válságba kerül. Bethlen emiatt feltétlenül meg akarja nyerni a szociáldemokratákat a királypuccs ellen, vagy legalábbis semlegesíteni őket.

Bethlen megbízásából Kozma október 22-én késő este, telefonon értesíti bizalmi emberét, Szerdahelyi Sándort, a Népszava belső munkatársát, hogy „a legitimista puccskísérlet tekintetében a kormány teljesen ura a helyzetnek”. A szociáldemokrata pártvezetés vegye ezt a kormányértesítést jóakaratú figyelmeztetésnek, nehogy megmozduljanak a legitimisták mellett.

Megmondja Szerdahelyinek: amennyiben a Szociáldemokrata Párt határozatilag elítélné a puccskísérletet, és nyugalomra intené a munkásságot, ellenértékként a Bethlen-kormány kész lenne a munkásügyek összkomplexumának kedvező megtárgyalására. A szociáldemokrata pártvezetés királypuccsellenes magaviseletével érdemelje ki tehát a kormány jóindulatát, amit Bethlen tettekben ígér kinyilatkoztatni.

Kozma még aznap éjjel, Szerdahelyitől azt a megnyugtató választ kapja: a Szociáldemokrata Párt értekezlete úgy határozott, teljes nyugalomban passzív szemlélője lesz az eseményeknek. Megígérik, hogy a Népszava másnap reggeli száma elítéli a legitimista puccskísérletet azzal, hogy a munkásság a maga szempontjából sokkal nagyobb szerencsétlenségnek tartaná a Habsburg-restaurációt, mint a jelenlegi kormányzat bukását. Erről a Szakszervezeti Tanács is kibocsát hivatalos közleményt.

Szerdahelyi azt is közli Kozmával: a Károly király által Sopronban kinevezett miniszterek közvetve már megkeresték a szociáldemokrata pártvezetést. Megígérték: amennyiben a párt támogatja a puccskísérletet, a király, a hatalomra kerülése után, amnesztiát ad a bebörtönzött szociáldemokratáknak; megszünteti az internálások rendszerét. A pártvezetőség visszautasítja a legitimisták ajánlatát, de kéri Kozmát: a Bethlen-kormány adja meg számukra ugyanezeket a kedvezményeket.

Kozma feljegyzi naplójába: a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek az „inter duos litigantes” (két veszekedő között a harmadik nevető) álláspontján állnak.

A Szociáldemokrata Párt készségesen siet Bethlen és Horthy segítségére. Ahelyett, hogy a burzsoázia két csoportja közötti ellentétet felhasználná a munkásosztály önálló, harcos fellépésének szervezésére, az elnyomó osztályok mindkét irányzata ellen, féken tartja a munkásságot, nehogy megbukjék a Horthy-rendszer.

Erről szól a Kommunista Párt Központi Bizottságának október 24-én, Bécsben kiadott, a Proletár-ban megjelent, „A Habsburgok ellen! Horthy ellen!” nyilatkozata. Arra figyelmeztet: a magyar munkásosztály ne csatlakozzék az egymással harcoló felek egyikéhez sem. Bármelyikük uralma egyformán a proletárság leigázása, kizsákmányolása és elnyomása folytatását eredményezi. A KMP Központi Bizottsága az uralkodó osztályokon belül a királykérdéssel kiéleződött politikai helyzetben és a szociáldemokraták politikájának hatására a párt erőit csak arra tartja alkalmasnak, hogy segítségével a proletariátus nagyobb mozgási szabadságot vívjon ki: amnesztiát, közszabadságot, munkanélküli segélyt, béremelést. Igyekezzenek egyben a helyzetet a proletár tömegekben gyökerező kommunista szervezetek kiépítésére felhasználni. E szervezetek az alapfeltételei a proletárság önálló osztályakcióinak és uralomra jutásának. A kommunistáknak egy pillanatig sem szabad elfelejteniük, hogy a harc az amnesztiáért, közszabadságért, munkanélküli segélyért, béremelésért csak különböző állomások a nagy, hatalmas végcél: a proletárforradalom, a dolgozók diktatúrája felé. A proletárság most nem juthat még uralomra Magyarországon, de ne felejtse el: nemrég még övé volt a hatalom. Ezt kell újból előkészíteni …

Október 23-án vasárnap kora reggel Horthy és Bethlen Vass miniszterrel tanácskozik a sikertelen küldetésről. Majd Gömbössel tárgyal Horthy a katonai intézkedésekről.

A vezérkar jelenti: nem sikerült végrehajtani Nagy Pál tábornok rendeletét, hogy Biatorbágynál robbantásokkal és a sínek eltávolításával megakadályozzák a vasúti forgalmat. A király eljutott Bicskéig. Lehár, Ostenburg katonákkal zsúfolt vonatai Budaörsnél.

Horthy és Bethlen eléggé reménytelennek látja a katonai helyzetet. Gömbös bizakodóbb. Közli: utasítására az államvasút nem szállíthat mást, mint Horthyhoz hű katonaságot Budapestre. Lefoglalta a helyiérdekű villamost. Hajnal óta ezen utaznak a saját erőik Budaörsre. Fegyveresen kilencszáz szélsőjobboldali védi itt a Horthy-rendszert. Ennyire olvadt le az a „válogatott” kétezer-ötszáz fő, amit Gömbös megígért Horthynak, Bethlennek.

Útban van már Budaörsre a budapesti helyőrség hat százada és két üteg tüzérsége is, de Gömbös tart az átállásuktól. Amiben leginkább bízik, az hogy Ceglédtől Budapesten át rövidesen Budaörsre érkezik az első nagyobb horthysta szellemű csapatszállítmány. Követi a Duna-Tisza közéről és a Tiszántúlról több megbízható egység.

Gömbös Zadravetz püspököt is mozgósítja. Ide-oda küldi megbízásokkal. Naplójában a püspök arról ír: Október 23-án megszólalt nála a telefon. Kérik, azonnal jelentkezzék a kormányzóságon. Átmegy. Igazi lótás-futás, fejveszettség mindenfelé. Felismeri rögtön a királyt hozók nagy taktikai hibáját. Gyors, villámszerű rajtaütéssel már itt ülhetnének a Várban. De hát ők minden bakterháznál megállnak, fogadják a zászló alatti dikciókat. így puccsot csinálni igazán nem lehet … Sajnálja, mert ha sikerülne a királypuccs, feltétlenül átállna őfelsége oldalára. Az elmúlt ősszel levelezett erről vele. Most amíg el nem dől, kié a győzelem … – kétszínűsködik, mint annyian Horthy legközvetlenebb környezetéből.

Feljegyez a hozzá hasonló kétszínűsködőkről egy epizódot, amit a Honvédelmi Minisztériumban széltében-hosszában mondogatnak. Belitska honvédelmi miniszter megkérdezte Bauer ezredest, az elnöki osztály vezetőjét: – Mondd, kérlek, sok Károly király érzelmű ember van itt a minisztériumban? – Azt, kegyelmes uram, csak akkor tudjuk meg igazán, ha a király őfelsége bevonul a Várba!

Horthy felhatalmazásával Gömbös elrendeli: a Budaörsnél felvonult erők mindenáron gátolják meg a királyi csapatok továbbutazását Budapest felé.

Gömbös a Várból telefonon irányítja a budaörsi ütközetet, amelyben mindkét fél részéről együttesen is legfeljebb háromezer-ötszáz fő vesz részt. Az egyetemi zászlóaljak és az őket segítő horthysta katonai erők támadása eredményes. A király csapatai, Ostenburgék visszavonulnak.

A királyi erők parancsnoka Hegedűs altábornagy. Vezérkari főnöke Lehár tábornok. Parancsára Ostenburg ellentámadást kezd. Eközben lép akcióba Hegedűs altábornagy, aki a királyhoz kényszerből és taktikázásból csatlakozott. Rábeszéli őfelségét és környezetét, találkozhassék a Horthy-erők főparancsnokával, Nagy Pál tábornokkal. Tárgyalni akar vele, hogy a királyi csapatok békésen bevonulhassanak Budapestre.

Hegedűs telefonon felszólítja a tábornokot: szüntesse be az ellenállást. Engedjen szabad utat a királyi csapatok bevonulására. A tábornok ezt megtagadja. Ellenben megegyeznek abban, hogy Hegedűs különmozdonyon a fővárosba siet találkozni Horthyval. Hegedűs jön is, noha a Horthyval való tárgyalásra nincsen engedélye a királytól.

Ostenburgék ellentámadása közben sikerre vezet. Eljutnak csaknem a kelenföldi állomásig. Elfogják az 1-es egyetemi századot. Ha e győzelem után Ostenburg továbbnyomulna és elfoglalná a kelenföldi vasútállomást, egy órán belül díszmenetben bevonulhatna a fővárosba. Hegedűs tábornok parancsára azonban meg kell állnia.

Amikor Ostenburg eredményt ér el Budaörsnél, Horthy és Bethlen, de a náluk optimistább Gömbös is meglepett megkönnyebbüléssel fogadja Nagy Pál tábornok telefonjelentését Hegedűs tábornok tárgyalási készségéről. Azt hiszik: a tábornok a király nevében érkezik. Remélik: segítségével, valamint a nagyhatalmak budapesti képviselőinek közbejöttével meggyőzhetik a királyt: álljon el trónfoglalásától, a polgárháborútól.

Döntőnek tartják a tárgyalást. Ha nem sikerülne eredményre jutniuk, akkor is elérhetik, amit Gömbös most a legfontosabbnak tart: néhány óra időt nyerni az ekkor már vidékről folyamatosan nagy számban útba indított, Horthyhoz hű csapatok Budapestre érkezéséhez: Budaörsnél a katonai fölény megszerzéséhez.

A budapesti francia főmegbízott angol kollégájával teljes egyetértésben küldi tájékoztató jelentéseit Párizsba. Semmi jelét nem mutatják annak, hogy külföldi hivatalos körök támogatnák a királypuccsot, ami Károly király legfőbb reménye. A világsajtó mindössze arról ír: Franciaország nagyon óvatos a magyarországi események megítélésében.

Bethlen-Gömbös azt tanácsolja Horthynak: legyen nagyon határozott Hegedűs tábornokkal. Hivatkozzék a kormány katonai erőfölényére, a nagyantant tiltakozására, a kisantant bizonyosra várható fegyveres beavatkozására. Hegedűs útján kérje fel őfelségét, jöjjön szűk kíséretével Budapestre. A tárgyalások idejére kössenek fegyverszünetet. Horthy ugyanakkor ígérjen előléptetést és mindent Hegedűs tábornoknak, ha átáll a kormány oldalára. Gömbös mindehhez újra és újra hozzáteszi: közömbös, hogy Horthy és Bethlen miről tárgyal Hegedűssel, sőt, esetleg a királlyal. Csak az időnyerés számít.

Bethlen, amíg Hegedűs tábornok megérkezik, a reá várakozó minisztertanács ülésére siet. Beszámol a kormányzóval együttesen megtett intézkedéseiről, valamint Vass miniszter eredménytelen küldetéséről.

Horthy, ahogyan ezt Bethlennel, Gömbössel megbeszélte, egyedül fogadja Hegedűs tábornokot. Hegedűs már bevezető mondataiban hűségét nyilvánítja a kormányzó iránt. Kétszínűsködik most is, hogy a király felé se csapja be maga mögött az ajtót.

Hegedűs közli Horthyval őfelsége eredetileg Nagy Pál tábornokhoz intézett felszólítását, hogy a kormányzó járuljon hozzá a királyi csapatok harc nélküli budapesti bevonulásához.

Horthy a maga és a kormány nevében határozottan elutasít minden felszólítást. Indokolásként hosszasan idézi a nagy- és kisantant tiltakozó jegyzékeit a király trónfoglalása ellen. – Sajnos, ezeket őfelsége nem ismeri – mondja Horthy pedig ezekből megtudhatná, hogy a királyi csapatok fegyveres bevonulása a fővárosba az ország végromlását idézné elő. – Kéri Hegedűst: az elmondott antant és kisantant közlések alapján győzze meg erről a királyt. Ha ez nem sikerülne, jöjjön őfelsége a Várba. Győződjék meg személyesen az antanthatalmak várható fegyveres beavatkozásáról, a király trónfoglalása esetében. Amennyiben őfelsége eljönne Budapestre, minden módon gondoskodna teljes biztonságáról, mozgási szabadságáról.

Hohler angol főmegbízott jelenti Londonnak: Tíz óra negyvenöt perckor meglátogatta Bethlen miniszterelnököt. Nála találta Károly király megbízottját. Bethlen arra kérte, mint a brit kormány képviselőjét, fejtse ki véleményét Hegedűs tábornok előtt az erőszakos trónfoglalásról. Hegedűs tábornok válaszából kiviláglik – jelenti Hohler -, hogy a volt király és környezete illúziókat melenget magában a kisantant cselekvésképtelenségéről, illetve a nagyhatalmak közömbösségéről. Hegedűs tábornok szerint Károly királyt java részben a pénz hiánya, anyagi gondjai sarkallták a visszatérésre. Ebbe Zita királyné hajtotta bele, aki hisztérikus. Lehárt mint parancsnokot, mérhetetlen becsvágy fűti. Rakovszkynak és Andrássynak politikai indítékai vannak.

Hohler azzal folytatja táviratát: Bethlen miniszterelnök és Bánffy külügyminiszter kijelentették: bár ők elvben valamennyien legitimisták, de első a haza iránti kötelességük. Sürgősen megüzenték ezért a királynak – idézik Horthy levelét -, mielőtt még késő lenne, mondjon le vállalkozásáról, amely az ország pusztulásához vezethet. Kérték, hogy a király jöjjön Budapestre. Vagy küldjön ide valakit maga helyett, akiben a leginkább megbízik, hogy ítélje meg a helyzetet. Továbbá, hogy ők mindenáron el akarják kerülni a vérontást, de ha a király nem áll el szándékától, és továbbindulna Budapest felé, megteszik mindazt, ami hatalmukban áll, hogy szembeszálljanak vele.

Engedély nélküli budapesti útjáról Hegedűs altábornagy délután két órakor érkezik vissza őfelségéhez, Biatorbágyra. Talál megfelelő indokot, hogy igazolja, miért ment Budapestre, tárgyalt Horthyval, Bethlennel, Hohler angol főmegbízottal. Nagy Pál tábornok kérte őt erre, és sikerrel biztatta.

Beszámolva budapesti találkozásairól, azt tanácsolja a királynak: tárgyaljon Horthyékkal. Meg lehet velük egyezni – fejtegeti biztatóan. – Ha ez nem sikerülne – érvel Gömbös módján -, akkor is feltétlenül szükséges a tárgyalás. Időt kell nyerniük, míg az őfelségére felesküdött dunántúli helyőrségek felvonulnak.

Őfelsége tanácskozik legszűkebb környezetével Hegedűs tárgyalásairól. Horthyval a tárgyalást attól teszi függővé, milyen Budaörsnél a katonai helyzet. Biatorbágyról átmennek ezért vonaton Ostenburgékhoz, Budaörsre. Ostenburg azzal fogadja őfelségét: épp e percben fegyverszüneti küldöttség érkezett Horthytól.

A király valamennyi tanácsadója, Rakovszky miniszterelnökkel az élen, azt a nézetet vallja: nem lehet megbízni Horthyban. Nem javasolják, hogy meghívására őfelsége egyedül utazzék Budapestre. Szerintük a kormányzó eddigi magatartásából csakis arra lehet következtetni: elfogatná a védtelen királyt, hogy minden lehető eszköz alkalmazásával a trónjáról lemondásra kényszerítse.

Tanácsolják ellenben elfogadni Horthy javaslatát, hogy megbízottaik találkozzanak. De ne Budapesten, hanem a front innenső oldalán, úgyhogy őfelsége állandó érintkezésben maradhasson megbízottaival. Fogadják el Horthy fegyverszüneti javaslatát is, nehogy azt mondhassa: ő kész volt tárgyalni őfelségével, aki nem adott neki erre módot.

Megállapodnak, hogy másnap reggel nyolc óráig tartó érvénnyel fegyverszünetet kötnek. Addig a csapatok a jelenleg elfoglalt helyükön maradnak. Reggel nyolckor a törökbálinti állomás melletti urasági majorban összeül a két fegyverszüneti bizottság.

Őfelsége és kísérete visszatér ezután Biatorbágyra. Hegedűs altábornagy visszamarad, hogy Horthy küldötteivel közösen meghúzza a térképen a fegyverszüneti frontvonalat, amelyet másnap reggel nyolc óráig mindkét félnek tartania kell. Hegedűs azonban olyan frontvonalat fogad el, amely annyira hátrányos a királyi csapatokra, hogy Kelenföld közeléből vissza kell vonulniuk csaknem Budaörsig. Újabb árulás ez részéről, amit később nyíltan bevall.

Bethlen miniszterelnök annyira biztos már a győzelemben – jelenti kormányának Hohler -, hogy azon töpreng, hol őrizzék Károly királyt, ha elfogják. Nagyon hálás lenne az antanthatalmaknak, ha javaslatot tennének: mely országba száműzhetik a királyt. Égetően fontos, hogy minden késedelem nélkül eltávolítsák Magyarországról …

Azaz, Bethlen veti fel az angol főmegbízottnál a király száműzetésének szükségességét, hogy utána ország-világ előtt az elháríthatatlan antantkövetelésre panaszkodhassék, aminek folytán Magyarország koronás királyát idegeneknek kellett kiszolgáltatnia …

Zadravetz püspök a naplójában arról ír: – A főhadiszállás teljhatalmú diktátora Gömbös Gyula. Rendelkezik, parancsol. Letartóztatásokat eszközöl a notórius karlisták közül. Midőn én szelíden bár, de komolyan felvetettem a „jogosság” kérdését, önhatalomra apellál, és a MOVE helyiségeit jelöli ki a letartóztatottak gyűjtőhelyéül. Közben jön Bethlen miniszterelnök, azzal tárgyal, majd felkeresi és külön szobába kéreti Gömböst – Albrecht főherceg. Rém bántó volt, hogy Gömbös a legmagasabb rangú urak jelenlétében egyszerűen elheverve a díványon osztogatta parancsait. Szóvá tettem ezt a modortalanságot. Azzal ütötte el, illetőleg magyarázta, hogy egyenesen Pécsről, a Bethlen-féle beszámolóról utazott fel, egyáltalán semmit sem aludt már három napja, de ébren kell lennie, fáradtságát is csitítania, mert másképp itt minden elvész … Bethlen és a kormányzó a kezébe dobták a jelen helyzetet, s ő meg is fogja oldani!

Horthyék közben megkapják a győri és komáromi helyőrség tisztjeinek hűségnyilatkozatát. Jelentik, hogy félrevezették őket, elállnak a királytól. Ettől kezdve az események szinte gombnyomásra peregnek. Horthy és Bethlen a megváltozott katonai helyzetben már csak formálisan kívánnak tárgyalni a királlyal. Feltételeket szabnak, amilyet csak győztes diktálhat a legyőzöttnek:

1. Feltétlen fegyverletétel.

2. Amnesztia mindenkinek, amennyiben a fegyvert haladéktalanul leteszik, kivéve a felbujtókat és vezetőket, őfelsége politikai tanácsadóinak felelősségre vonása tekintetében a rendes bíróság dönt.

3. Őfelsége a magyar trónról írásban, önként lemond.

4. A magyar kormány őfelsége személyi biztonságáért az országban való tartózkodása idején jótáll. Ideiglenes tartózkodási helyéről a budapesti nagyhatalmi képviselőkkel való tárgyalás után fog dönteni.

5. Végleges tartózkodási helye tekintetében a magyar kormány a nagyhatalmakkal megállapodik.

Horthyék semmibe veszik a fegyverszünetet is. Gömbös utasítására Than tábornok, a Budaörsnél levő kormánycsapatok parancsnoka, hajnali hat órai érvénnyel felmondja azt. Ostenburg az erről szóló értesítést csak hét óra harmincöt perckor kapja kézhez, amikor a kormány erői már csaknem bekerítették csapatait …

A budaörsi ütközet elvesztésével Károly király belátja: a hatalom visszaszerzéséért indított második puccs is elbukott. Megparancsolja: csapatai adják meg magukat. Majd a király és a királyné, Esterházy gróf meghívására, a vonatról átmegy a tatai kastélyba …

A horthysta történetírás nagy eseményként méltatja a budaörsi csatát. Pedig ütközetnek is aligha nevezhető. Mindössze kölcsönösen lőttek, lövöldöztek. Horthyék tizenegy, a királypártiak öt halottat veszítenek. A sebesültek száma hatvankettő.

A győzelmet nem is a budaörsi ütközet hozza meg a „legitimista” Horthynak, Bethlennek, a „szabad királyválasztó” Gömbösnek. Inkább az a közömbösség, amellyel az ország lakosságának túlnyomó része egyaránt fogadja a királypuccsot, illetve ennek leverésével Horthy-Bethlen-Gömbös együttes „országmentését”.

1921. október 24-én este a Kisgazdapártban a királypuccs leverőit ünneplik. A MOVE és az Ébredő Magyarok Egyesülete is képviselteti magát. Gömböst és az egyetemi ifjakat éltetik.

Kozma Miklós utasítására a Magyar Távirati Iroda valósággal ontja a budaörsi „nagy diadalról” szóló tudósításokat. Eckhardt Tibor, a kormány sajtófőnöke is ezt teszi. Megakadályozza ugyanakkor, hogy a legitimista lapok bármi kedvezőt közöljenek a királyról, vagy részvéttel írjanak róla.

Őfelsége két napig tartózkodik Tatán.

Horthy írja emlékirataiban: a gondoskodás őfelsége személyes biztonságáról reá és a kormányra hárult. Ebből a szempontból a leginkább megfelelő helynek a tihanyi bencés apátságot tartották. A király viszont Szombathelyen kívánt tartózkodni, nem az elszigetelt tihanyi apátságban. „Alattvalói” alázattal kényszerítették őfelségét, hogy Tihanyba menjen …

Bethlen azt hangsúlyozza: nem tekintik őfelségét letartóztatottnak. Ez lehetetlenség volna, hiszen Magyarország törvényes királyának számít.

Csalás és ámítás, hogy nem fogoly – mondja a király a felügyeletére rendelt Siménfalvy ezredesnek.

Október 26-án megérkezik Tihanyba a kormány két küldötte: Kánya Kálmán, gróf Csáky Imre. Feladatuk: a kormány nevében közöljék a királlyal lemondása szükségességét.

Őfelsége nem hajlandó lemondani.

A külföld trónfosztó törekvéseinek megelőzéseként az is felmerül: a király mondjon le kilencéves fia, Ottó főherceg javára. Csernoch bíboros hercegprímás ilyen értelmű ajánlatát Károly király ugyancsak elutasítja.

Gömbös ez alkalomból is felveti: ültessék Albrecht főherceget a trónra. Mellette Horthy tartsa meg a tényleges hatalmat. Horthy ingadozik. Talán ez lenne a leghelyesebb. Ezt a kisantant fegyveres fenyegetésének hatása alatt a királyság megmentéséért, egy másik Habsburg érdekében tenné. A legitimisták ez esetben kevésbé vádolhatnák azzal, hogy megszegi Károly királynak tett esküjét.

Bethlen azonban továbbra is arra törekszik, hogy megegyezzék a legitimistákkal és pártjukkal, a KNEP-pel. Hallani sem akar Gömbös javaslatának megvalósításáról.

Horthy minderre majd úgy emlékszik vissza, hogy nem az ő hibájából vált sürgőssé őfelsége mielőbbi eltávolítása az országból. Hohler angol főmegbízott megint másként ismeri a tényeket. – A kormányzó bízik abban – jelenti Londonnak -, hogy az antant hatalmak ez alkalommal nem mulasztják el sürgetni Károly király végleges lemondását és biztos helyen elkülönítését. A király lemondása azt is lehetővé tenné, hogy a kormány megfelelő törvényeket fogadtasson el a nemzetgyűléssel.

Magyarán: Hohler arról értesíti kormányát: Horthy-Bethlen neki személyesen ajánlották fel Károly király kiszolgáltatását a nagyhatalmaknak, kérik biztos helyen az őrizetbe vételét.

A királypuccsról kiadott Fehér Könyvben Bánffy külügyminiszter is azt állítja: a nagyhatalmak követelték Károly király kiszolgáltatását. A Külügyminisztérium később ezt az állítását, akárcsak Benes külügyminiszter esetében, kénytelen hivatalosan megcáfolni.

Kétszínűén jár el Horthy-Bethlen a királypuccsban részes, a király környezetéhez tartozó legfőbb legitimista vezetőkkel is. Amíg velük és a királlyal remélik a sikeres tárgyalást, Bethlen semmiképp nem enged Gömbösék követelésének, hogy tartóztassák le őket. Még mindig igyekszik valamiféle politikai egyezséget kötni a legitimistákkal. Horthy ezért feleli Gömbös követelésére: – Ha a jelen pillanatban letartóztatnák például Andrássy grófot, nincs olyan magyar törvény, amelynek értelmében eljárhatnánk ellene.

Valóban, amíg tart a tárgyalás a király lemondásáról, részt vesznek ezen a királypuccs politikai vezetői, Andrássy, Rakovszky, Gratz. Nem üldözik őket. Amint őfelsége nem hajlandó elfogadni a lemondást, Horthy-Bethlen talál törvényt a királypuccs vezetőinek letartóztatására. A szabad király választó Gömbösék a királykérdésben elérik ezzel a legfőbb politikai céljukat, hogy lehetetlenné tegyék Horthy-Bethlen további együttműködését a legitimistákkal. Eddig ők akarták Gömböseket eltávolítani Horthy-Bethlen mellől. Most ennek ellenkezője történik, összekovácsolódik inkább, mint valaha, Horthy-Bethlen-Gömbös egysége.

Elsőként letartóztatják Lehárt, Ostenburgot, a király titkárát, Boroviczényt és több vezető állású tisztviselőt. 1921. október 28-án az igazságügy-miniszter útján a minisztertanács felhatalmazza a királyi ügyészséget, hogy Rakovszky István, Andrássy Gyula gróf, Beniczky Ödön, Friedrich István, Sigray Antal gróf nemzetgyűlési képviselők és Gratz Gusztáv volt külügyminiszter ellen lázadás bűntette miatt, képviselői mentelmi jogukra tekintet nélkül, a bűnvádi eljárást a fennálló jogszabályok szerint szorgalmazhassa, nevezetteket letartóztatásban tarthassa.

A szélsőséges legitimista Friedrich István ellen az a vád: a királypuccs egyik kezdeményezője volt. Pedig a mérsékelt legitimisták – Rakovszky, Andrássy, Gratz – a királypuccs biztosabb sikere érdekében Friedrich közreműködéséről lemondtak. Friedrich emiatt elkeseredetten azzal jellemzi a királypuccs vezetését, Horthyék győzelmét: ha őt őfelsége beavatta volna a királypuccsba, akkor az másképp sikerült volna. Mert – úgymond – a puccsot nem három nap és három éjjel, hanem egyetlen éjszaka alatt kell csinálni!

Az ugyancsak letartóztatott Beniczky Ödön, volt belügyminiszter kijelenti: a királypuccs győzelme esetén ő csupán egy kegyet kért volna őfelségétől. A királyi udvar egyik sarkában letelepedhessék egy filmriporterrel, és reggeltől estig fényképeztethesse az előkelőségeket, akik hódoló tisztelgésre járulnak őfelsége elé.

Október 28-án Horthy és Bethlen személyes kérésére megérkezik a londoni Foreign Office válasza: Eleget téve a magyar kormány sürgős kérésének, utasították a jugoszláviai Novi Sadon állomásozó brit folyami flottilla parancsnokát: induljon Bajára. Vegye fedélzetére Károly királyt.

E közlés alapján fordul Bethlen levélben őfelségéhez: – Legkegyelmesebb Úr … A magyar felelős kormány nevében a legalázatosabban arra kell kérnem felségedet, hogy a szövetséges nagyhatalmak követelésének teljesítését legmagasabb beleegyező elhatározással lehetővé tenni szíveskedjék …

A király kijelenti: csakis a kényszernek engedve távozik Tihanyból. Bajára kísérik, ahol már várják.

A brit hadihajón száműzetésbe küldött királyi pár és kísérete a Fekete-tengeren nagyobb hajóra száll. Irány: Madeira szigete, Funchal.

A kisantant sürgetésére 1921. november 1-én a nagyantant párizsi nagyköveti konferenciája követeli a magyar nemzetgyűléstől: egy héten belül mondja ki IV. Károly király trónfosztását. Horthy-Bethlen vállalja a végrehajtást, amit titokban megint csak ők készítettek elő. Bethlen ezt igyekszik leplezni a Magyar Távirati Iroda hivatalos közlésével: – A trónfosztás elkerülhetetlen. Különben a kisantant mozgósít, megszállja Magyarországot.

Indoklásuk köztudomásúan nem felel meg a valóságnak. Hohler angol főmegbízott hivatalos közlése szerint a királypuccs kezdetétől az angol kormány a legenergikusabban fellépett a kisantant bárminő esetleges, Magyarország megtámadását célzó katonai készülődés ellen. Nem is volt erre szükség. A kisantant kielégítőnek tartotta Horthy kormányzó és a kormány szilárd elhatározását, intézkedéseit a királypuccs leküzdésére.

Bethlen 1921. november 3-án mégis a kisantant nyomására hivatkozással terjeszt törvényt a nemzetgyűlés elé IV. Károly uralkodói jogainak megszüntetéséről. Hatálytalanítani javasolja az 1713. évi törvényekben foglaltakat, az úgynevezett Pragmatica Sanctiót és minden más jogszabályt az Ausztriai Ház trónörökösödési jogáról. Kimondani javasolja azt is: A nemzeti királyság ősi formát változatlanul fenntartják. A királyi szék betöltését későbbi időre halasztja. Meghagyja ezzel annak lehetőségét, hogy a trónt később szabad királyválasztó alapon esetleg Habsburggal töltsék be. A javaslat ily módon látszatra Bethlen kompromisszuma: kiegyezni a királypuccsban részt nem vett elvi legitimistákkal. Titkon azonban máris félrevezeti őket.

Ekkor még a legitimisták, sőt a kormány sem tudnak arról, hogy Bethlen miniszterelnökként titkos nyilatkozatot tesz Horthy tudtával a nagyhatalmak felé. Kötelezettséget vállal, hogy a királyválasztás kérdésében a király tárgyalhat a nagyhatalmak képviselőivel. Bethlen ezzel lemond a magyar állam szuverén jogáról, hogy önállóan döntse el a kérdést. Amiatt teszi ezt, hogy ily módon a nagyhatalmak által tartósan biztosítsa Horthy kormányzóságát és általában a kormányzósági rendszert a legitimista törekvésekkel szemben. Amikor utóbb kitudódik, a legitimisták amiatt is támadják Bethlent, hogy a nyugati hatalmak szívesen fogadják, de nem kívánták a titkos kötelezettségvállalást.

Gróf Apponyi Albert, a legitimisták országosan nagytekintélyű vezetője, aki egyelőre mit sem tud Bethlen lépéséről, a KNEP nevében kijelenti: a trónfosztási törvény csakis kényszer hatása alatt jöhet létre. A legitimisták továbbra is Károlyt tekintik a magyar királynak. Vádolják a magát továbbra is „legitimistának” nevező Horthyt és Bethlent. Hogy a kisantant üres fenyegetésére hivatkozva cselekednek őfelsége, a király ellen. A trónfosztó törvény előterjesztésével teljessé vált az árulásuk és csalárdságuk …

A Kisgazdapárt helyesli a trónfosztást. Élesen ellenzi azonban a megalkuvást a legitimistákkal, hogy a trónfosztó törvény határozott formában csak IV. Károly uralkodói jogát szünteti meg. Az egyéb Habsburgok tekintetében a királyválasztás a „nemzet előjoga”.

A megalkuvásban a szabad királyválasztó Gömbös is részes. Ha sor kerülne a királyválasztásra, a legitimista tömegek politikai megosztása érdekében továbbra is Habsburg-jelöltje Albrecht főherceg. Sőt a szélsőjobboldal kisebb részének szabad királyválasztó jelszava: – Éljen I. Horthy Miklós király!

A liberális ellenzék képviselői kiemelik Horthy-Bethlen-Gömbös kétszínűségét a királypuccsban és a trónfosztásban.

Az országosan jelentős tömeget képviselő Szociáldemokrata Párt, minthogy a fehérterror elleni tiltakozásként nem vett részt az 1920. évi januári választáson, most a nemzetgyűlésben sem fejtheti ki a trónfosztást helyeslő köztársasági álláspontját.

A Kommunista Párt törvényen kívül helyezett, földalatt működő párt. Illegális kiadványban fejti ki véleményét: 1919 augusztusában elbukott, de lesz újból Tanácsköztársaság!

A nemzetgyűlés trónfosztó vitája befejeztével a legitimisták tüntetően kivonulnak a teremből. Nem szavaznak. A nemzetgyűlés nélkülük fogadja el a törvényt.

Nagyon is megszépítő igyekezettel írja majd erről Horthy: A király két visszatérési kísérletével kapcsolatban gyakran bírálták az ő magatartását. Bírálói azonban megfeledkeztek arról, hogy ő semmiképpen nem járt el hatalomra vágyó lázadóként, és hogy a király kísérleteit nem ő, hanem lényegében az a kedvezőtlen politikai helyzet hiúsította meg, amelyet a kis- és nagyantant következetes Habsburg-ellenes politikája idézett elő. Magyarország tehetetlenné vált e politikával szemben. Az antant iránt fennálló eme teljesen függő helyzetet mindennél jobban megvilágítja az országra és közvetve személy szerint reá kényszerített trónfosztó törvény. Ez az idegen hatalmak által más állam belügyeibe avatkozás kirívó példája …

Horthy valótlant állít. Még a honvédség püspöke, páter Zadravetz, Szeged óta Horthy hűséges embere, egyik szélsőjobboldali uralomra juttatója is becstelennek tartja Horthy szerepét a királykérdésben. – A trónfosztás megtörtént – írja naplójában. – A trónfosztó törvénynek ellene mondott Apponyi, mégis úgy ment, mint a karikacsapás. Ez esetben is nagyon ügyes volt Bethlen. Csupa katolikusokat állított be a nemzetgyűlési vitába szónoknak, nehogy a protestantizmuson száradjon a trónfosztás. Koszó képviselő csúnya kis förmedvényt mondott Apponyi nagystílű beszédére. Hát igen! Koszónak meg kell szolgálnia a rövidesen kiutalványozandó államtitkárságot …

Zadravetz azt is elpanaszolja: alig múlik el a szomorú trónfosztás, alighogy a magyar királyi kormány az ellenség kezére adja és elhurcolják fogolyként hazájából Károly királyt, a magyar vidéken, különösen a tiszántúli protestánslakta vidéken ágensek tűnnek fel az ugyancsak protestáns Horthy Miklós kormányzó királlyá kiáltása érdekében. Zadravetz úgy hallja: már a proklamálási plakátok is készen állnak, hogy éljen I. Miklós király. Úgy tudja ugyan: ez az agitáció a kormányzó tudta nélkül folyik. Mégis hibát követ el a kormányzó, amikor elnézi, hogy a katolikus vallású kormányzóné papja, Gyarmathy, a király elleni harcra összetoborzott egyetemi hallgatókat a vári templomban ünnepélyes istentiszteletre gyűjti egybe, és ott nagy beszédben ad hálát az Istennek Károly király legyőzéséért. A kormányzó jelen volt, és nem utasította vissza Gyarmathy veszedelmes szónoklatát, amelyben többek között ezeket mondotta: – Nincs királyunk! Károlyt nem ismerjük, mert romlásunknak oka! De ha kell király, itt van Miklós király! – Ezt a jelen volt kormányzó hallotta, és nem utasította vissza. Sőt Gyarmathy dicséretet kapott.

A katonaságnál – folytatja Zadravetz – nagyon keserű napok következtek. A kormányzó egészen Nagy Pál hadsereg-felügyelő kénye-kedvére bízta az úgynevezett karlista-gyanúsakat. Mindazokat, akik részt vettek a királyjárásban, elmozdította, elcsapta vagy letartóztatta …

Budapesten a baloldal részéről az a tréfás szóbeszéd járta: végre sikerült az, amit sem Rákóczi, sem Kossuth nem tudott megvalósítani. Őfelsége szárnysegéde, a magyarul csak rosszul tudó Horthy, elkergette a Habsburgokat örökre … Most lett igazán szabad a magyar! – tették hozzá nagyon keserűen.

A trónfosztás mindenképp Horthy kormányzó, Bethlen István gróf és Gömbös Gyula személyi sikere. Korszak zárul le ezzel. Egy évtizedig, 1931. augusztusáig Bethlen az ország miniszterelnöke. 1931-ben, a Magyarországot is megrázó gazdasági és politikai világválság nyomán lemondani kényszerül. Egy esztendei átmenet után, 1932 októberétől az 1936-ban bekövetkezett haláláig Gömbös az utódja.

Bethlen azonban még ekkor és tovább is, Horthy 1944. évi októberi bukásáig, a legbizalmasabb tanácsadó, barát.

1919-1944. Horthy és vele Bethlen-Gömbös, utóbbiak hol ellenségesen egymással, hol kéz a kézben, a negyedszázadig tartó ellenforradalmi korszak megalapozói.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2024 január 25. – csütörtök – van. Ráadául ma már az idei esztendő 25. napját tapossuk. Hogy rohan az idő?!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 340 nap van hátra! 

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:

Pál + ApostolBottyánHarrietHendrikHenriettHenriettaHenrikPalmerPávelPéterPetőPósaSaul

nevű olvasóit!

Úgyszintén köszönti a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET MA AZ ALÁBBI ZENÉVEL  KÖSZÖNTI A balrad.hu:


A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 25. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_25.

A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:

  • Szent Pál apostol megtérése (katolikus ünnep) – a néphit szerint ha a „pálforduló” napján süt a nap, akkor még hosszú kemény télre kell számítani.
  • BrazíliaSão Paulo város alapításának napja, népünnepély – a várost Szent Pál apostol megtérésének ünnepnapján alapították, így a szentről nevezték el (São Paulo magyarul „Szent Pál”)
  • Litvánia: Kirmeline – hagyományos pogány újévünnep
  • Skócia:: Robert Burns költőnek, a „skótok Petőfijének” a születésnapi estje (lásd még: Burns-vacsora)

Egyszóval: NAGY NAP EZ A MAI!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Mire megvénülünk…

Kormánydöntés után kikiáltották volna a Szkíta Magyarországot, de a hatalom helyett fogdába kerültek

Kormánydöntés után kikiáltották volna a Szkíta Magyarországot, de a hatalom helyett fogdába kerültek

A hatalom átvételére készültek, letartóztatták volna a mostani és a korábbi kormányok tagjait, majd “Szkíta Magyarországot” akartak alakítani, de a rendőrség elfogta őket. A TEK segítségével elfogottak akár 5 év börtönt is kaphatnak, ha a súlyos, állam elleni bűncselekmény vádjával elítélik őket.

Erőszakos hatalomátvételre készülő csoportot fogott el a rendőrség: a társaság tagjai – egy nyilvános videóban előre bejelentve – arra készültek, hogy megalakítják a “Szkíta Magyarországot”, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését – írja a police.hu.

A társaság azt is bejelentette, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni. Azt is kilátásba helyezték, hogy lefegyverzik a magyar rendőrséget és “átállítják” a katonaságot, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak.

Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt indított eljárást a tavaly novemberben felbukkant nyilvános videó hatására. Sikerült azonosítaniuk a szervezet tagjait, akiket kedden fogtak el.

A rendőrség gyanította, hogy a csoport tagjainak fegyvere is van, ezért a TEK segítségével csaptak le, méghozzá egyszerre több helyszínen. A Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun megyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban

közel 150 rendőr egyszerre 10 helyszínen tartott elfogásokat és kutatásokat.

Összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.

A társaság elszántságát tükrözi, hogy a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le.

Lefoglaltak a magyar állam létezését tagadó dokumentumokat és a Szkíta Magyarország szervezettel kapcsolatos iratokat. Találtak olyan okmányokat, amiket a társaság állított ki saját tagjainak: igazolványt, forgalmit, de még diplomáciai papírokat is.

A rendőrök lefoglalták a szervezet tagjainak informatikai eszközeit és elektronikus adatait is a további bizonyítékok beszerzése érdekében. A három őrizetbe vett férfi letartóztatását a Nemzeti Nyomozó Iroda kezdeményezte az ügyészségnél.

A témához tartozik, hogy bár az MTA szerint kétezer éve nincsenek szkíták, itthon mégis a magyar szkíták szerették volna, ha elismerik őket nemzeti kisebbségként, de a parlament ezt elutasította. Ettől függetlenül ezrek vallják magukat szkítának.                                                                                                      (HVG)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek…”

-ITT A RENDŐSÉG! FELSZÓLÍTOM, HOGY DOBJA EL MANKÓJÁT, JÁRÓKERETÉT, SZÁLLJON KI A KEREKESSZÉKÉBŐL, ÉS FELTARTOTT KEZEKKEL VÁNSZOROGJON KI! HA NEM ENGEDELMESKEDIK A PARANCSNAK, HÁT ÚGY ITT HAGYJUK, MINT EB A SZAHARÁT! ÉS INTÉZKEDNI FOGUNK SZOCIÁLIS GONDOZÓ KIRENDELÉSÉRŐL! MEGÉRTETTE?!

Közben pedig bent a házban:

ANYA! NÍZD MÁN MEG, MÍR UGAT A ZA KUTYA ANNYIRA?! MER ÉN MOZDÚNI SE TUDOK, ANNYIRA HASGAT MINDENEM!

-Mire megvénülünk, TÉNYLEG ENNYIRE ELHÜLYÜLÜNK? 

Kína és Üzbegisztán várhatóan új szintre emeli a kapcsolatokat, amikor az üzbég elnök Kínába látogat

www-globaltimes-cn.translate.goog

China, Uzbekistan expected to lift ties to new level as Uzbek president starts China visit

Global Times
8–10 perc

Kína és Üzbegisztán várhatóan új szintre emeli a kapcsolatokat, amikor az üzbég elnök Kínába látogat

Gyorsított kétoldalú kapcsolatok, „mozdony” a Kína-C.Ázsia együttműködéshez

Shavkat Mirziyoyev, az Üzbég Köztársaság elnöke
Shavkat Mirziyoyev, az Üzbég Köztársaság elnöke

Shavkat Mirziyoyev üzbegisztáni elnök kedden Pekingbe érkezett háromnapos kínai látogatására, amely várhatóan a régi jó barátok találkozása lesz, amely a 2024-ben sorra kerülő Kína-Közép-Ázsia eszmecsere nyitó fejezete lesz. Ahogy

Kína és Üzbegisztán kétoldalú kapcsolatok Az elmúlt években gyorsan fejlődtek, az elemzők arra számítanak, hogy Mirziyoyev látogatása kiterjedt együttműködéshez vezet különböző területeken, új szintre emeli a kétoldalú kapcsolatokat, és életerőt ad a Kína-Közép-Ázsia együttműködésbe.

Mirziyoyev látogatása előtt hétfőn aláírt cikket jelentetett meg a Global Timesban „Üzbegisztán és Kína: évezredes barátság és együttműködés” címmel, amelyben azt írta: „A Kínával való sokrétű kapcsolatok fejlődése egy volt, és az is marad. Üzbegisztán külpolitikájának fő prioritásai közé tartozik.”

A két civilizáció történelmi kölcsönhatásait felidézve Mirziyoyev a kémia, a gépészet, a kohászat, az elektrotechnika és az infrastruktúra-korszerűsítés legújabb együttműködéseit sorolta fel.

Kína lett Üzbegisztán legnagyobb kereskedelmi partnere 2023-ban, a kétoldalú kereskedelem az évben elérte a 14 milliárd dollárt, ami a hivatalos adatok szerint több mint 40 százalékkal több, mint 2022-ben.

A világpolitika instabilitása és turbulenciája ellenére bizalommal tekintünk a jövőbe, és közös kreatív terveket építünk. Erről fogunk beszélni a Hszi Csin-ping elnökkel való közelgő találkozónkon – írta Mirziyoyev.

Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken kijelentette, hogy Kína és Üzbegisztán megragadja ezt a lehetőséget, hogy felemelje a kétoldalú kapcsolatokat, és új dimenziókat adjon a Kína-Üzbegisztán közösségnek a közös jövővel. A látogatás során a két ország kulturális, oktatási és szubnacionális együttműködési rendezvényeket tart, elmélyíti az együttműködést az egész területen, és több hasznot hoz a két ország és a két nép számára.

Zhu Yongbiao, a Lanzhou Egyetem Öv- és Útkutató Központjának ügyvezető igazgatója a Global Timesnak elmondta, hogy Kína és Üzbegisztán magas szintű kölcsönös bizalommal rendelkezik, hivatkozva Üzbegisztán szerepére a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) mechanizmusában, valamint Kína támogatására. – javasolt kezdeményezések és közös álláspont a terrorizmus elleni küzdelemről.

Zhao Huirong, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia kelet-európai tanulmányokkal foglalkozó szakértője a Global Timesnak kedden elmondta, hogy Üzbegisztán és Kína közös eszméket és nézeteket vall többek között a regionális ügyekben, és stratégiai elképzeléseik szorosan összefüggenek.

Mirziyoyev politikai programja az emberek megélhetésével kapcsolatos kérdésekre összpontosít, és az ország azt reméli, hogy együttműködik Kínával, vagy tapasztalatokat szerez Kínától a szegénység csökkentésével, a mezőgazdasági modernizációval, az új energiákkal és a digitális gazdasággal kapcsolatban – mondta Zhao.

Ezért a Kína által javasolt Belt and Road Initiative (BRI) keretein belül Üzbegisztán szárazfölddel nem rendelkező helyzetét egy közép-ázsiai közlekedési csomópont előnyére kívánja fordítani – jegyezte meg Zhao.

A jobb összeköttetésnek köszönhetően Üzbegisztán jobban integrálódik a regionális gazdasági növekedésbe, és „híd” lesz, amely összeköti Kínát Európával, a Közel-Kelettel és Dél-Ázsiával – tette hozzá Zhao.

Mirziyoyev a cikkben azt írta, hogy a BRI nem csak egy infrastrukturális projekt. A kezdeményezés közös megvalósítása révén a térség a globális összeköttetés fontos láncszemévé válik, leküzdve a közlekedési távolságot.

Az elemzők reményüket fejezték ki, hogy a Kína-Kirgizisztán-Üzbegisztán közlekedési folyosó, a regionális együttműködés zászlóshajója, 2024-ben felgyorsul. A két ország várhatóan fokozza az együttműködést a turizmus, a kulturális és az emberek közötti kapcsolatok terén is.

Az elnöki látogatás mellett Üzbegisztán Kulturális Napokat is tartanak. Hétfőn Pekingben mutatták be a Lazgi üzbég nemzeti tánc előadását, amely a sajtóértesülések szerint további koncertekkel és kiállításokkal várja a vendégeket.

Hasonló Kínai Kultúra Napok eseményeit 2023 októberében tartották, amikor a kínai Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium delegációja látogatott Üzbegisztánba. A két fél megállapodást kötött többek között a turisztikai együttműködésről, kulturális központok létrehozásáról, művészeti csoportok kölcsönös látogatásáról és kulturális emlékek restaurálásáról.

A látogatók kézműves termékeket tekinthetnek meg Üzbegisztán standján a hetedik selyemút nemzetközi kiállításon Hszianban, az északnyugat-kínai Shaanxi tartomány fővárosában, 2023. november 16-án. Az esemény csütörtökön Hszianban vette kezdetét, több mint húsz fontos eseményen. találkozók és fórumok az ütemtervben, valamint összesen hat kiállítási terület a Belt and Road Initiative (BRI) keretében elért eredmények teljes körű bemutatására. (Fotó: Xinhua)
A látogatók kézműves termékeket tekinthetnek meg Üzbegisztán standján a hetedik selyemút nemzetközi kiállításon Hszianban, az északnyugat-kínai Shaanxi tartomány fővárosában, 2023. november 16-án. Az esemény csütörtökön Hszianban vette kezdetét, több mint húsz fontos eseményen. találkozók és fórumok az ütemtervben, valamint összesen hat kiállítási terület a Belt and Road Initiative (BRI) keretében elért eredmények teljes körű bemutatására. (Fotó: Xinhua)

A kétoldalú együttműködés is régiók közötti formát ölt. Hétfőn Kína-Üzbegisztán régió-régió együttműködési fórumot tartottak Urumcsiban, az északnyugat-kínai Hszincsiang Ujgur Autonóm Területben. A két ország cégeinek összekapcsolását célzó esemény több mint 1200 vállalati képviselőt vonzott, hogy üzleti lehetőségeket keressenek a sajtóértesülések szerint.

Mivel Üzbegisztán népessége a legnagyobb a közép-ázsiai országok közül, az elemzők hangsúlyozták, hogy a demográfiai hozam kiaknázható a gazdasági növekedés érdekében.

Mirziyoyev szerint az üzbégeket egyre jobban érdekli a kínai nyelv tanulása, valamint a kultúra és a történelem. Fiatal nők és férfiak több ezrei tanulnak vezető kínai egyetemeken alapképzésben, mesterképzésben és doktori képzésben, hogy szakképzett szakemberekké váljanak, és részt vegyenek a jövőbeni közös projektek megvalósításában – mondta.

A régió mozgatórugója

Zhao a Kína-Üzbegisztán kapcsolatok további elmélyülését jósolta a jó Kína-Közép-Ázsia együttműködés és koordináció hátterében. Mérföldkövet jelentett a 2023 májusában Xi’anban, az északnyugat-kínai Shaanxi tartományban megtartott nyitó Kína–Közép-Ázsia csúcstalálkozó.

Mirziyoyev üdvözölte azt a formátumot, amely óriási lehetőségeket rejt magában a [közép-ázsiai] régió államai és Kína nyugati tartományai átfogó fejlesztési modelljének felépítésében, kilátásokat nyit a szoros ipari és technológiai együttműködésre való átállásra, valamint a fejlődésre. a közép-ázsiai országok Kínával való közlekedési, digitális és humanitárius összeköttetése.

Zhu az elnöki látogatást a 2023-as csúcson megkötött két- és többoldalú megállapodások végrehajtásának folytatásának tekinti, és egy új kezdetnek tekinti, amely a régió jövőbeli fejlődésének irányvonalát jelzi.

A Kína és Közép-Ázsia közötti kapcsolatok újabb 30 aranyévnek indultak, és a térség egyre nagyobb stratégiai státusszal rendelkezik Kína szomszédos diplomáciájában – mondták az elemzők.

A Kína és Üzbegisztán együttműködés a Kína és Közép-Ázsia közötti együttműködés fontos mozgatórugójává vált, és továbbra is élénkíti a regionális fejlődést és integrációt – mondta Zhao.

Tekintettel Üzbegisztán közép-ázsiai központi helyzetére, nyitottsága és összekapcsolhatósága elősegíti a régión belüli integrációt, biztonsága és jóléte pedig kulcsfontosságú az egész közép-ázsiai térség és Kína északnyugati határainak stabilitása szempontjából – mondta a szakértő.

SaLa

Kína erőfeszítései a terrorizmus elleni küzdelemben hatékonyak; A terrorizmusellenes gyakorlatban védett emberi jogok: fehér könyv

www-globaltimes-cn.translate.goog

China’s efforts to fight terrorism effective; human rights protected in counter-terrorism practice: white paper

Global Times
10–12 perc

Kína erőfeszítései a terrorizmus elleni küzdelemben hatékonyak; A terrorizmusellenes gyakorlatban védett emberi jogok: fehér könyv

Fotó: CFP
Fotó: CFP

Kína kedden kiadott egy fehér könyvet a terrorizmus elleni küzdelem jogi kereteiről és intézkedéseiről, amely összefoglalja az elmúlt évtizedek terrorizmusellenes erőfeszítéseinek jellemzőit és a jogalapú terrorizmusellenes munka útjának feltárását.

Ez a kedden kiadott fehér könyv Kína első olyan szisztematikus kifejtése a terrorizmusellenes tevékenységének jogrendszeréről és gyakorlatáról, amely segít a külvilágnak átfogóan megérteni az ország terrorizmusellenes jogszabályait és gyakorlatát. Elemzők szerint segít eloszlatni a dezinformációkat és cáfolni a pletykákat, különösen Kína terrorizmusellenes erőfeszítéseivel kapcsolatban a Hszincsiang Ujgur Autonóm Területén.

Az Államtanács Tájékoztatási Irodája által kedden közzétett hétrészes fehér könyv a „Kína jogi kerete és intézkedései a terrorizmus elleni küzdelemhez” címet viseli. Az előszóban kifejti a terrorizmusellenes jogi kormányzás szükségességét, és felvázolja a terrorizmusellenes jogi kormányzási konstrukció megvalósításának kereteit.

A fehér könyv lényegében áttekinti a kínai terrorizmusellenes erőfeszítésekre vonatkozó jogi keret javítását, kifejti a terrorista tevékenységek meghatározására és megbüntetésére vonatkozó egyértelmű rendelkezéseket, bemutatja, hogyan védték meg az egyének emberi jogait a törvényekkel összhangban. a terrorellenes munka során, és bemutatja Kína terrorizmus elleni küzdelemben elért eredményeit. A fehér könyv eseteket is bemutat az olvashatóság javítása érdekében.

Kína első fehér könyve, amely szisztematikusan kidolgozza a terrorizmus elleni küzdelem kínai jogi kereteit és gyakorlatát, és részletezi az anyagi jogi alapokat, a működési és felügyeleti mechanizmusokat, a jogvédelmi mechanizmusokat a terrorista tevékenységek kezelésében, valamint azokat az eredményeket, amelyeket Kína elért a terrorizmus elleni küzdelem terén. – a terrorizmus a törvényeknek megfelelően működik – mondta Li Changlin, a Human Rights Institute School of Southwest Politika- és Jogtudományi Egyetem professzora a Global Timesnak.

A fehér könyv nyilvánosságra hozatala a Kína terrorizmusellenes erőfeszítéseivel kapcsolatos félreértések további tisztázásában is segít, leleplezve az igazság elferdítőinek rosszindulatú szándékait – mondta Li.

Szisztematikus kifejtés 

Az előszón és a befejezésen kívül a fehér könyv öt részből áll: „A terrorizmus elleni küzdelem jogi keretének javítása”, „A terrorista tevékenységek meghatározására és megbüntetésére vonatkozó egyértelmű rendelkezések”, „Szabványos hatalomgyakorlás a terrorizmus elleni küzdelemben”. „Az emberi jogok védelme a terrorizmus elleni gyakorlatban” és „Az emberek biztonságának és nemzetbiztonságának hatékony védelme”.

A terrorizmus elleni küzdelem jogi keretének bemutatásakor a fehér könyv megjegyezte, hogy „Kína több mint 40 éves tapasztalatra támaszkodva fokozatosan kialakította a terrorizmusellenes jogi keretet az Alkotmány alapján. A terrorizmus elleni törvény a középpontban darab, valamint a főszerepet játszó büntetőtörvények és nemzetbiztonsági törvény, valamint egyéb törvények kiegészítéseként, kiterjed a közigazgatási előírásokra, a bírói értelmezésekre, a helyi szabályozásokra, valamint a megyei és önkormányzati szabályokra is.”

A terrorizmus áldozataként Kína folyamatosan nagy jelentőséget tulajdonított a törvényen alapuló terrorizmusellenes erőfeszítéseknek, és hosszas vizsgálódások után fokozatosan átfogó terrorizmusellenes jogi keretet alakított ki. A kedden kiadott fehér könyv egy átfogó bevezető a kínai megközelítésről a kérdésben, és segít a nyilvánosságnak és a térségben érintetteknek abban, hogy mélyebben megértsék a terrorizmusellenes jogrendszert, és így tisztázza a nemzeti és szociális biztonság védelmét. , Wang Jian, a Zhejiang Normal Egyetem Kínai Határvidék-kutatási Intézetének szakértője elmondta a Global Timesnak.

A kínai terrorizmus elleni küzdelem keretei megfelelnek a helyszíni valóságnak, és megfelelnek a vonatkozó nemzetközi egyezményeknek, a legtöbb ország terrorizmusellenes gyakorlati normáinak, és válaszol az ENSZ felhívására – mondta Wang.

Kína Hszincsiang régiója a terrorizmus elleni küzdelem egyik fő harctere – mondták el elemzők, megjegyezve, hogy az Államtanács Tájékoztatási Irodája több fehér könyvet is kiadott a Hszincsiang régióban folytatott terrorellenes tevékenységgel kapcsolatban, és ezek főként a terrorizmus elleni küzdelemre, a radikalizálódásra összpontosítottak. az emberi jogok védelme, valamint a szakoktatás és képzés.

Li a Global Timesnak elmondta, hogy a Xinjiang régióval foglalkozó korábbi fehér könyvek arra összpontosítottak, hogy bemutassák Hszincsiang által az emberi jogok védelme terén elért előrehaladást. A kedden kiadott fehér könyv már nem korlátozódik a hszincsiangi régióra, hanem az egész országot szemléli, szisztematikusabb ismertetést nyújtva Kína terrorizmusellenes jogrendszeréről.

A fehér könyv egy részét arra is használja, hogy kifejtse a terrorista tevékenységek meghatározására és megbüntetésére vonatkozó egyértelmű rendelkezéseket. Megjegyezte, hogy „a kínai jog egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz a terrorista tevékenységek meghatározására és megbüntetésére. Különbséget tesz a közigazgatási jogsértések és a bűncselekmények között az általuk okozott kár mértéke alapján, és ennek megfelelően különböző jogi felelősségeket ír elő.”

A terrorizmussal összefüggő szabálysértések és büntetések megállapításának szempontjait a terrorizmusellenes törvény, a terrorista bűncselekmények megállapításának és megbüntetésének szempontjait pedig a Büntetőtörvény írja elő – áll a fehér könyvben.

A terrorista bűncselekmények megállapításának kifejtése közben a fehér könyv felsorolt egy esetet, amely kimutatta, hogy 2004 és 2010 között egy Bai vezetéknevű gyanúsított transzfert, szállást és hamis személyazonossági igazolást biztosított azoknak a személyeknek, akik megpróbáltak elhagyni Kínát, hogy külföldön terrorista tevékenységet folytassanak. szándékaik teljes ismeretében.

Bai tettei súlyos következményekkel jártak. Az ügyet a Henan tartomány bírósága tárgyalta, amely kimondta, hogy Bai tettei a büntetőtörvény értelmében terrorista tevékenységek szponzorálásának bűncselekményének minősülnek.

A dezinformáció megrovása

Amellett, hogy Kína terrorizmusellenes intézkedéseit a törvénnyel összhangban részletezi, a fehér könyv azt is megjegyezte, hogy Kína terrorizmusellenes munkája a regionális és globális biztonsághoz és stabilitáshoz is hozzájárult.

Hozzátette, hogy Kína 12 globális terrorizmusellenes egyezményhez csatlakozott, és elősegítette olyan dokumentumok megfogalmazását, mint a terrorizmus, szeparatizmus és szélsőségesség elleni küzdelemről szóló sanghaji egyezmény, valamint a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tagállami határvédelmi együttműködési megállapodása, amelyek fontos szerepet játszanak a nemzetközi és regionális biztonság és stabilitás.

A terrorizmus az emberi jogok védelmének első számú ellensége, a terrorizmus elleni küzdelem pedig globális probléma. Kína saját gyakorlati feltárásán alapuló terrorizmusellenes és deradikalizáló intézkedései Kínának tapasztalatot adnak a globális terrorizmusellenes erőfeszítésekhez, és referenciaként szolgálnak a terrorizmus elleni küzdelemhez világszerte, Duan Yangwei, a Délnyugati Politika- és Jogtudományi Egyetem Nemzetbiztonsági Karának professzora. , mondta a Global Timesnak.

Hszincsiangot példának véve, a terrorizmus elleni törvények szerinti küzdelem révén évek óta nem történt erőszakos terrorista incidens, és hatékonyan sikerült megfékezni a vallási szélsőségek beszivárgását, biztosítva minden etnikai csoporthoz tartozó emberek jogait és érdekeit, mint pl. jog az élethez, az egészséghez és a szabadsághoz – mondta Duan.

Egyes nyugati országok azonban, élükön az Egyesült Államokkal, megtámadták Kína terrorizmusellenes erőfeszítéseit, különösen a Xinjiang régióban, és dezinformációkat terjesztettek Kína terrorellenes tevékenységének rágalmazására.

A keddi fehér könyv a záró részben azt is megjegyezte, hogy egyes országok gyakran figyelmen kívül hagyják mások azon jogát, hogy a jogállamiság keretein belül saját útjukat válasszák a terrorizmus elleni küzdelemben, sőt mások belügyeibe is beavatkoznak, és megsértik nemzeti szuverenitásukat a törvény értelmében. a jogállamiság és az emberi jogok védelmének ürügyén.

A fehér könyv szerint ezek az akciók súlyosan hátráltatták a terrorizmus elleni, a jogállamiság melletti küzdelemre irányuló globális erőfeszítéseket, meggyengítették az együttműködés alapjait és csökkentették a műveleti hatékonyságot.

Li elmondta, hogy egyes külföldi médiák és alkalmazottak nem ismerik a kínai jogszabályokat, és csak spekulálnak és ítélkeznek Kína törvénykezéséről és gyakorlatáról, az alapján, hogy sekélyesen ismerik saját országuk törvényeit és gyakorlatát.

Egyes Kína-ellenes erők rosszindulatú szándékkal fabrikálnak dezinformációkat Kína terrorizmusellenes tevékenységéről, és pletykákat terjesztenek, beleértve az úgynevezett „kényszermunkát” övező pletykákat is.

„Ez a fehér könyv kétségtelenül segíteni fog azoknak a külföldieknek, akik hajlandók többet megtudni Kínáról, és segít nekik átlátni azokon, akik rosszindulatúan elferdítik a Kínával kapcsolatos tényeket” – mondta Li.

Kína törvényekkel összhangban végzett terrorellenes tevékenysége nemcsak tiszteletben tartja és garantálja az emberi jogokat a terrorizmus elleni küzdelemben, védi a nemzetbiztonságot, a közbiztonságot, valamint az emberek életének és vagyonának biztonságát, hanem hozzájárul a globális és regionális biztonsághoz és stabilitáshoz is. . Az elért eredmények mindenki számára nyilvánvalóak – mondta Li.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A KPRF hírei

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

G.A. Zjuganov: Tanulj meg harcolni a fasiszták ellen Lenintől és Sztálintól!

2024-01-23 14:26
KPRF.ru. Fotó: Szergej Szergejev. Videó a Red Line TV csatornáról

Január 23-án, az Állami Duma plenáris ülése előtt, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Állami Duma frakciójának vezetője, G. A. újságírókkal beszélt. Zjuganov. Beszédének szövegét ajánljuk figyelmükbe.

– Jó napot! Az Állami Duma ma külön felhívást fogad el a világ összes parlamentjéhez a náci-bandera fasiszta gonosz rezsim Kijevben elkövetett terrorcselekményeivel kapcsolatban.

Ez a rezsim nem hirtelen és nem véletlenül jelent meg: ők a Hitlerek és Mannerheimek örökösei, akik megfojtották államunkat, örökösei annak a hordának – az Antantnak, amely a Tanácsköztársaságra esett.

Nemrég nyitottunk egy egyedülálló kiállítást – pontosan 80 éve Leningrád ostromának feloldása: ezzel a blokáddal a nácik megpróbálták megfojtani a város 2,5 millió polgárát és megdönteni államunkat. De nekik semmi sem lett belőle.

A modern terroristák és fasiszták legyőzéséhez azonban mindenekelőtt tanulni kell a szovjet kormánytól és a szovjet országtól. Erről beszéltem V. V. elnöknek is. Nem véletlen, hogy Putyin utasította S.V. Kiriyenko megváltoztatta a VDNKh-ban zajló kiállítás összetételét – frissítették mindenekelőtt a szovjet korszak eredményeivel.

De a szovjet korszak eredményeit elsősorban V. I. képében személyesítik meg. Lenin – pontosan 100 éve hunyt el, és itt, a közelben, a Szakszervezetek Háza oszlopcsarnokában búcsúzott tőle az egész ország.

Még a külföldi emigráció által küldött terroristák sem mertek terrortámadásokat végrehajtani, látva azt a gyászt és tiszteletet, amelyet a szovjet nép V. I. Lenin iránt tanúsított.

Úgy gondolom, hogy pusztán határozatokkal lehetetlen harcolni a terrorizmus ellen. Tanulmányoztam a csapás elleni küzdelem történetét, és meg kell mondanom: szinte minden ország hasonló módszereket alkalmazott – senki sem intette szavakkal a terroristákat, senki sem foglalkozott velük semmilyen nyilatkozattal vagy fellebbezéssel.

Senki sem tárgyalt velük, mert nem hoznak eredményt – mindenhol a legszigorúbb és legkomolyabb intézkedéseket hoznak. És úgy gondolom, hogy biztonsági szolgálatainknak alaposabban kell tanulmányozniuk a szovjet ország terrorizmus, banditák és fasiszták elleni harcának tapasztalatait.

Az első Antantot, amely belépett hazánkba, 20 darabra osztottuk: 14 burzsoá ország döntött a szovjet ország megfojtása mellett – ez volt a vad terror és az első koncentrációs táborok megszervezése az Arhangelszk régióban.

Mit csinált V.I.? Lenin? Mindenekelőtt a Nagy Októberi Forradalom után három napon belül munkás-paraszt milíciát hozott létre, néhány nappal később a Rendkívüli Bizottságot, egy hónappal később pedig a Vörös Hadsereget.

100 nagyvárosból a szovjet hatalom 90 városban teljesen békésen meghonosodott. A kisebb terrorkitöréseket 1918 márciusára sikerült elfojtani. Íme egy példaértékű példa arra, hogy a világháború után is gyorsan le lehet győzni az erőszaktevők és bűnözők terrorizmusát – mindazokat, akik akkor szembeszálltak a szovjet hatalommal.

És ha az antant és a burzsoá országok nem kezdték volna ki a polgárháborút, ha a Fehér Gárda nem áll a külföldi kapitalisták szolgálatába, minden teljesen békésen zajlott volna.

Még a polgárháború körülményei között is V.I. Lenin közel ötven legjobb kutatóintézetet hozott létre, amelyek megmentettek minket és győzelmet hoztak 1945 májusában.

Mit csinált I.V.? Sztálin, hogy győzelemre vezesse az országot? Látta, hogy Németországban a fasizmus hatalomra került (és 1925-ben Hitler már kiadta a Mein Kampfot, ahol egész nemzeteket, köztük az oroszokat és a szovjet országot ítélt halálra), és mindent megtett egy erős ipari állam felépítéséért és a népek oktatásáért. új generáció .

Amikor elolvastam a fasiszta tábornokok emlékiratait, kihallgatásaik történetét, mindannyian elismerték, hogy nemcsak a Vörös Hadseregnek veszítettek, hanem mindenekelőtt a szovjet tanárnak, mérnöknek, tudósnak, szakembernek – az egész szovjet népnek, akiket a Nagy Októberi Forradalom eszméi inspiráltak.

Mit csinált F. D.? Roosevelt, amikor hatalomra került, bár a harmincas évek elején a banditák egész városokat foglaltak el az USA-ban? Felajánlották neki, hogy jogi eljárásokon keresztül érveljen velük, és Roosevelt megkérdezte: melyikőtök megy tanúnak? És mindenki elrejtette a fejét, aztán Roosevelt maga döntött és vállalta a felelősséget: különleges erőket hozott létre, és nem ejtett foglyokat – és hat hónappal később ezek a bandák eltűntek. Aztán okoskodott a többi tolvajjal.

Mit csinált De Gaulle, amikor Párizsban naponta 5-7 bomba robbant? Hasonló intézkedéseket hozott, többek között az Országgyűlésre támaszkodva.

Abba kell hagynunk a beszélgetést arról, hogy Zelenszkij jó vagy rossz… Véres játékszer az új Antant amerikai juntája kezében, amely 50 országból áll, amelyek háborút üzentek az orosz világnak.

A háborúnak megvannak a maga törvényei: ezeket a törvényeket katonáink vérébe írták, 27 millió szovjet állampolgár halálát, akik mindent elkövettek a fő terrorista Hitler és csatlósai felakasztásáért.

Akkor az angolszászok segítettek rajtunk, de ma úgy döntöttek, foglalkoznak hazánkkal – de nem lesz belőle semmi! Úgy gondolom azonban, hogy tanulnunk kell V.I. Lenin és I. V. Sztálin, hogy valódi modernizációt hajtson végre, képes legyen a legjobb erőket győzelemre irányítani a nácik és banditák elleni hatékony harcban.

És végül: a háború után felmerült az „erdőtestvérek” és a „Bandera” elleni küzdelem nehéz kérdése – két kötet részletesen leírta ezt a küzdelmet, és speciális szolgálatainknak gondosan tanulmányozniuk kell őket, és meg kell tenniük a legerőteljesebb intézkedéseket.

Mellesleg, aki látta a „The Motley Case” (1958) című filmet, az elmondja, hogyan számolták fel az 1956-os háború után az utolsó moszkvai bandát.

Jelcin és Gorbacsov érkezése előtt pedig nem volt szervezett bűnözés Moszkvában és a moszkvai régióban, de ezek a tolvajok és szélhámosok elárulták a Lenin-Sztálin modernizáció és a Nagy Győzelem eszméit, és az Egyesült Oroszország tagjai közül még senki sem nyitott. a szájuk, hogy miért árultak el minket, miért ment tönkre minden?

Miért nem akar normális adót fizetni ez a tolvaj? Miért kereskednek még háborús körülmények között is a frontvonalon és vonják ki a tőkét külföldre? Miért nem teljesítik az elnök üzenetében megfogalmazott utasításait?

Ezért felszólítom az Egyesült Oroszországot, hogy aktívan lépjen fel a terroristák, banditák, nácik és fasiszták ellen, amihez tanulni kell V.I. Lenin és I. V. Sztálin – egyedülálló és hatékony harcuk!

SaLa

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

G.A. Zjuganov: „Azt akarom, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz és a történelemhez”

2024-01-23 22:03
KPRF.ru

Január 23-án, az Állami Duma plenáris ülésén az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Állami Duma frakcióvezetője G.A. Zjuganov. 

Beszédének szövegét ajánljuk figyelmükbe.

– Tisztelt képviselők! Nemrég nyitottuk meg azt a kiállítást, amelyet Leningrád ostromának feloldásának 80. évfordulójára szenteltek. Ez volt a nácik legnagyobb bűne, akik körülvették a várost, és megpróbálták fájdalmas halálra ítélni. Csak a Piskarevszkoje temetőben közel 600 ezer ember nyugszik. Leningrád példát mutatott a bátorságról, a méltóságról, a hősiességről, és arról, hogyan lehet harcolni a legnehezebb és leghihetetlenebb körülmények között is. 

Ezekben a napokban, pontosan 100 éve, itt, a közelben, az Oszlopok termében búcsúztak Vlagyimir Iljics Lenintől. Lenin volt az első szervezője a nemzetközi terror elleni küzdelemnek, amikor tizennégy polgári ország üzent nekünk hadat, és úgy döntött, hogy megfojtja a szovjet köztársaságot. 

Két hónap alatt békésen és vértelenül megalakult a szovjet hatalom gyakorlatilag mind a száz nagyvárosban. Közülük tízben kevés volt az ellenállás, de Lenin megmutatta, hogyan kell küzdeni a terrorral, a minket ért agresszióval. Három napon belül létrehozták a Munkás-Paraszt Milíciát, néhány nappal később pedig az Összoroszországi Rendkívüli Bizottságot. És nemcsak a banditizmus és a terror ellen harcolt, hanem a hajléktalanság és az analfabéta ellen is. 

Lenin megmutatta, hogyan kell létrehozni a Vörös Hadsereget, amely végül megosztotta az összes burzsoá ország elithordáját. Kötelesek tanulnunk Iljicstől, hogyan menthetjük meg az államiságot rendkívüli körülmények között. 

Sztálin folytatta ezt az egyedülálló élményt. 1925-ben elolvasta Hitler Mein Kampf című művét, ahol egész népeket és államokat ítéltek halálra, a szovjet országot pedig teljes pusztulásra. Moszkvát és Leningrádot, mint a szláv világ és az új szovjet hatalom központjait, meg kellett semmisíteni. Sztálin világosan megértette, milyen szörnyű ellenséggel állunk szemben. És kemény munkára és tanulásra szólította fel az országot. Sikerült létrehoznia azt a katonai-stratégiai pajzsot, amely biztosította biztonságunkat. 

A Nagy Honvédő Háború után az angolszászokkal együtt megpróbáltuk a fasiszta vezetőket, akik a bolygó fő terroristái és banditái voltak. Felakasztották őket, ami teljesen helyesen történt.

Ma minden nap bemutatják Zelenskyt – ezt a véres játékot az amerikai fasiszták kezében, akik összerakták a harmadik antantot, és nem vontak le következtetést az előző kettő vereségéből. Úgy vélik, hogy az angolszászok ezúttal mégis képesek lesznek legyőzni az orosz világot. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy megsemmisítő vereséget fognak szenvedni. Katonáink és tisztjeink méltóságteljesen harcolnak, és már szétzúzták az egész NATO-arzenált, ami Európában felhalmozódott. A lövedékeket szállító Dél-Korea valószínűleg nem segít nekik.

De van még egy fontos kérdés. Most, V. I. halálának századik évfordulójának napjaiban. Lenin, az egész ország meghajolt az emléke előtt. Eljöttünk a Vörös térre, múzeumokat látogattunk, és nagy győzelmekről meséltünk a gyerekeknek. De őszintén szólva elcsodálkoztam, hogy 20-30 éve egyes médiumok és újságírók nem vontak le alapvető következtetéseket. És hallani sem akarnak arról az elnökről, aki bejelentette a győzelem képletét a terroristák és banditák elleni harcban. Hiszen felszólított: mozgósítsuk minden erőnket, egyesítsük a társadalmat, sajátítsuk el a legújabb technológiákat!

De hogyan lehet egyesíteni a társadalmat, amikor kijön egy tehetséges újságíró, és lazán Leninről beszél? Amikor nem világos, mit írnak erről a kiváló személyről az újságok? Mikor kezd a szenátor Lenin végtelennek tűnő betegségeiről beszélni? Beszélnünk kell az öntudatlanság jelenlegi betegségéről. A helyzet meg nem értéséről és a ma rendkívül szükséges következtetések levonásának képtelenségéről.

Hogyan győzzük le az angolszászokat a háborúban, amelyet ellenünk hirdettek? 200 év alatt minden megváltozott, még az időjárás is, de a stratégiájuk mit sem változott. Az első a terjeszkedés, a második a provokáció.

Ezek a provokációk, amelyek Belgorodon és Donyecken egyaránt elsöprőek, folytatódnak. És ha végre nem értjük meg, hogy a választások körülményei között ennek a baromnak nem lesz más választása, mint provokációkat és terrortámadásokat elkövetni, ennek nem tudunk ellenállni. Nem számít, milyen fenyegető kijelentéseket fogadnak el.

Az amerikai provokációk jelentését régóta jól leírták. És tökéletesen tudjuk, hogyan előzhetjük meg őket. Soha senki nem győzte le a terrorizmust hangos kijelentésekkel és papírdarabokkal. Putyin példát mutatott arra, hogyan lehet ezt ellen küzdeni Észak-Kaukázusban. És most a legtöbbet ki kell használnunk az országunk által felhalmozott tapasztalatokból a győzelem érdekében!

A szovjet ország olyan élményben volt része, amely egyszerűen egyedülálló! Az első és második antant vereségétől kezdve a basmachizmus, a banditizmus és az „erdőtestvérek” elleni harctól. Két kötetnyi anyag jelent meg arról, hogy biztonsági tisztjeink hogyan harcoltak Banderával.

Aki látta a „Motley-ügy” című filmet, az tudja, hogy 1956-ban zúztuk szét az utolsó szervezett bandát Moszkvában. És azóta, Jelcin és Gorbacsov bandája érkezése előtt, nem volt szervezett bűnözés hazánkban.

Ha nyerni akar, alaposan tanulmányoznia kell ugyanazon Roosevelt tapasztalatait. Amikor értesült a chicagói bűnözés növekedéséről, megkérdezte: közületek ki lesz a tanú a tárgyaláson? Aztán mindenki bemászott a pad alá. Roosevelt pedig azt mondta: Vállalom a felelősséget! Létrehozunk két különleges erőt, és amikor a banditákat elfogják, megparancsolom, hogy ne ejts foglyot! Két hónap alatt mindenkit lelőttek. Aztán összeszedte az összes szélhámost és tolvajt, és azt mondta: Nincs időm veled foglalkozni! Megmutatom neked az utat, és állomást építek. Így keletkezett Las Vegas, ahová elvették a tőkéjüket. Aztán összegyűjtötte az összes amerikai oligarchát, és azt mondta: add nekem a pénz felét, hogy kifizessem a szegényeket és helyreállíthassam az országot. És mindenki fizetett. Az oligarcháink pedig még a háború alatt sem akarnak normális adót fizetni! Ez a probléma megoldható. Ehhez azonban akaratot kell mutatnunk, és figyelembe kell vennünk egyedi tapasztalatainkat.

És ebben a tekintetben a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell vennünk a hidegháború tanulságait. Hiszen a szovjet országot elsősorban három ellenséges fegyver – hazugság, russzofóbia és szovjetellenesség – sújtotta. Még mindig ellenségeink érdekében dolgoznak. És néhány újságíró együtt játszik ezzel a baromsággal, bár Lenin előtt mindenkinek meg kell hajolnia államiságunk és magas szellemiségünk megőrzéséért!

Idézem Önöknek azokat, akik Leninnel egy időben éltek, akik a világpolitika, a tudomány és a kultúra színe és büszkesége, akik megalapították az új világot, akik nagy államokat hoztak létre. Ciolkovszkij, az asztronautika kiváló teoretikusa azt mondta: „A zsenik közül Lenin a legnagyobb.” Einstein, az emberiség egyik legnagyobb elméje hangsúlyozta: „Az olyan emberek, mint Lenin, megújítják az emberiség lelkiismeretét.” Mahatma Gandhi és Ho Si Minh, a modern India megalapítója és Vietnam első elnöke ragaszkodott hozzá: „Ez a mi tanárunk, és az ő útját fogjuk követni.” Szun Jat-szen, egyike azoknak, akik lerakták a Kínai Kommunista Párt és a független Kína alapjait, akik a mi elvtársaink, azt mondta: „A többiek beszéltek, de te példát mutattál, új országot teremtettél, utat mutattál nekünk. .” És ezt az utat követi ma Hszi Csin-ping elvtárs, aki 42 alkalommal találkozott elnökünkkel. 

Bernard Shaw, korának legnagyobb európai drámaírója már idős korában ezt mondta: „Ha Lenin kísérlete – a szocializmus kísérlete – kudarcot vall, akkor a modern civilizáció el fog pusztulni. Ha mások is Lenin módszereit követik, akkor egy új korszak nyílik meg előttünk, nem fenyeget bennünket az összeomlás és a halál, új történelem kezdődik számunkra. Ha a jövő Leniné, akkor ennek mindannyian örülhetünk. Ha a világ a régi utat követi, akkor sajnos el kell hagynom ezt a földet.” Tiszteld ezeket a nagyszerű embereket! 

Végül emlékezzünk meg Immanuel Wallersteinről, korunk egyik legnagyobb marxista tudósáról, aki öt éve hunyt el. A „Globalizáció és az emberiség sorsa” című könyv elkészítésekor tanulmányoztam szisztematikus megközelítését. Tudományos végrendeletként hirdette: a következő 20-30 évben újra eljön Lenin korszaka, az egész világ tanulmányozni fogja és követni fogja. 

A kiváló gondolkodók így értékelik Lenint! 

Nemrég megpróbáltak megszúrni a levegőben, mert állítólag a vallás ellen harcolt. De nyisd meg 1903-as programját – az orosz szociáldemokrácia első programját! Azt mondja: a hit mindenki lelkiismeretének dolga, ne avatkozz be, ne avatkozz bele. Lenin halála után Tyihon pátriárka azt mondta: „Eltávolítjuk a felszabadítót a nagy erőszaktól és a nagy elnyomástól”. 

Tehát azt akarom, hogy legyünk őszinték önmagunkhoz, a történelemhez. És akkor biztosan legyőzünk minden ellenséget és minden terrort! 

SaLa

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

Anatolij Lokot: 10 év Novoszibirszk szolgálatában

2024-01-24 09:15
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Novoszibirszki Regionális Bizottságának sajtószolgálata

Novoszibirszket 10 évig az Orosz Föderáció Kommunista Pártja regionális bizottságának első titkára, Anatolij Lokot vezette. 2014-ben a novoszibirszki lakosok egy kommunistára bízták a város vezetésének jogát, 2019-ben pedig Anatolij Lokot magabiztosan újraválasztották második ciklusra, és ő lett Oroszország legnagyobb önkormányzatának utolsó vezetője, akit a városlakók választottak meg. Milyen volt – a „könyök évtizede” – a város számára?

 

  1. Kényelmes város

Lokt Anatolij polgármesteri 10 éves munkája alatt 13,4 millió négyzetméter épült fel . méteres ház . 117 hosszú távú építkezés valósult meg. 14 707-en kapták meg régóta várt lakásuk kulcsát. 4143 házat teljesen felújítottak. 2439 az udvart parkosították, javították.

8 nagy parkot parkosítottak, javítottak. 50 év után először sikerült több ikonikus objektumot feljavítani: rekonstruálták a város rakpartját, felújították a Dicsőség-emlékművet és rekonstruálták a Dicsőség teret.

Felújították a Zaeltsovsky Parkot, átalakult a Narymsky térrel szomszédos terület – egy spontán parkoló helyén modern közterület jelent meg. Három új rekreációs zónát hoztunk létre : Arena Park és Kamenka Park, Donbass Heroes Square. A város vízzöld keretének kialakítására irányuló projekt megvalósítása folyamatban van.

A sétálóutcák kialakítása folyamatban van. Ebben az irányban a kulcsprojekt a sétálóutca. Lenin a térről az utcára. Uritsky.

A város bal partjának főtere – Sq. Marx. Emlékmű legendás honfitársunknak, a szovjet háromszoros hősnek A.I. A Pokryshkina a tér közepére került, építészeti dominánssá vált. Befejeződött Novoszibirszk leghíresebb hosszú távú építési projektje – a Tourist Hotel, amelynek építését csaknem 40 éve (1985) befagyasztották, de az építkezés több mint 50 évvel ezelőtt (1968) kezdődött. A tér zöldfelületeit a fejlesztő költségén javítják.

 

  1. Utak

Évente több mint 1,2 millió négyzetmétert újítanak fel Novoszibirszkben. méteres utak. 2023-ban 75 útszakaszt javítottak, összesen 68 km hosszúságban.

A Bugrinszkij hidat üzembe helyezték, a 4. híd építése folyamatban van.

Novoszibirszk város közúti közlekedési kerete változik a közlekedési elérhetőség javítása érdekében. Új utak épültek: st. Oszlopok, Staroschuka, Port Arthur, Sportivnaya, a st. Titova, Petukhova.

235 db új utcatisztító gépet vásároltunk .

 

  1. Tömegközlekedés

Anatolij Lokt vezetésével Novoszibirszknek sikerült kihoznia az önkormányzati tömegközlekedést a válságból. A gördülőállomány nagy ütemben újul meg.

30 év után először új villamosvonalat építettek a távoli „Chistaya Sloboda” mikrokörzetbe.

Anatolij Lokt Novoszibirszk polgármesteri hivatala idején 52 új villamost kapott a város, amelyeket a BKM Siberia fehérorosz vegyesvállalatnál szereltek össze. 205 autóbuszt vásároltak a NovosibGorTrans önkormányzati vállalkozás számára.

Megkezdtük a trolibuszpark korszerűsítését – két éven belül 258 új, autonóm üzemű trolibuszt kapunk.

A 14. Novoszibirszk metróállomás , a Sportivnaja építése a végéhez közeledik. 

 

  1. Szociális szféra, kultúra

Novoszibirszk lakossága 10 év alatt 112 000 fővel nőtt, ami 1 millió 635 ezer főt jelent.

54, 10 628 férőhelyes óvoda épült . Ezen kívül 1609 hely van nyitva a meglévő óvodai intézményekben .

21 iskola épült 15 895 férőhellyel . Ezenkívül 7056 hely van nyitva a meglévő iskolákban .

A Szovjetunió óta nem volt ilyen ütemben a szociális létesítmények építése Novoszibirszkben.

A novoszibirszki középiskolák tanulóinak száma növekszik, 2023-ban meghaladta a 215 ezer iskolást (+65 ezer 2014-hez képest).

Két városi színház kapott új helyszínt – a „Bal parton” színház és a Szergej Afanasjev Színház. Megnyílt egy új múzeum – Budagov mérnök irodája. Felújítják a Kondratyuk Házmúzeumot. 

 

  1. Költségvetés

10 év alatt a város költségvetése 2,3-szorosára nőtt. Ha 2014-ben a következő mutatókkal hajtották végre: bevétel – 38 milliárd rubel, kiadások összege 39,3 milliárd. 2023-ban a bevétel 86 milliárd rubel volt , a kiadások – 87,3 milliárd rubel.

 

  1. A munkaerõ városa

2020. július 2-án Novoszibirszk megkapta az Orosz Föderáció megtisztelő címét – „A munka vitézsége városa”. A Nagy Honvédő Háború alatt a novoszibirszki lakosok jelentősen hozzájárultak a Nagy győzelem eléréséhez, biztosítva a katonai és polgári termékek megszakítás nélküli gyártását a vállalatoknál, miközben hatalmas munkahősiességet tanúsítottak.

2022. november 3-án nyitották meg a „Munkavitézség városa” sztelát Ez lett a legmagasabb Oroszországban – 34 méterrel az úttest szintjétől. A létesítmény telepítési helyét, a Kalinin teret maguk a novoszibirszki lakosok választották ki népszavazás útján.

 

  1. Az illegális kereskedelem és reklámozás elleni küzdelem

2015-ben Novoszibirszkben, az Urálon túli legnagyobb rendezetlen kereskedelmi piacon, a Gusinobrodi bolhapiacot – a „Szibériai Cserkizont” – bezárták. A kereskedelmet civilizált körülmények közé helyezték át: dekriminalizálták, kereskedelmi pavilonokba szervezték az adóhatóság ellenőrzése alatt. 

Az utcai kereskedelmet rendbe teszik, és szabványokat dolgoztak ki a pavilonok megjelenésére vonatkozóan. 1882 illegális, nem helyhez kötött kiskereskedelmi egységet számoltak fel.

Lokt Anatolij vezetésével rendet hoztak a városban a kültéri reklámozás területén. Megszabadultak a vizuális zajtól a város legfontosabb autópályái és terei: a Karl Marx sugárút, a Vokzalnaja autópálya, a Vörös sugárút, a Lenin tér és a Kalinyin tér. 4753 illegális kültéri reklámobjektumot számoltak fel.

Illusztrációk az anyaghoz:

SaLa

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU

Jurij Afonin az „Oroszország-1” műsorában: Lenin „A kevesebb, annál jobb” munkája aktuálisabb, mint valaha

2024-01-23 18:00
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának sajtószolgálata

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke Yu.V. Afonin részt vett a Rossiya-1 TV-csatorna „60 perc” című műsorában.

Az adás tartalmazta a NATO Katonai Bizottságának elnökének, Rob Bauer admirálisnak a nyilatkozatát arról, hogy a következő 20 éven belül egy teljes háború várható Oroszországgal. Felszólította az észak-atlanti szövetség tagjait, hogy készüljenek fel egy katonai konfliktusra hazánkkal. Boris Pistorius német védelmi miniszter nem zárja ki a háború lehetőségét Oroszországgal.

Amint azt Jurij Afonin megjegyezte, a NATO-országok funkcionáriusai az ilyen kijelentésekkel többféle jelentést próbálnak átadni. Először is ezzel próbálják egyesíteni a nyugati társadalmat a képzeletbeli „orosz fenyegetéssel” szemben: azt mondják, Zelenszkij veszít, és ti lesztek Moszkva következő áldozatai. De teljesen nyilvánvaló, hogy 3-5, sőt még inkább 10 év múlva a világ sorsát biztosan nem ezek az urak döntik el. Ezt felismerve megengedik maguknak az ilyen felelőtlen kijelentéseket.

A tények azonban azt mutatják, hogy az oroszellenes hisztéria hátterében a NATO fokozza tevékenységét határainkon, gyakorlatokat hajt végre a Balti-tengeren, és növeli kontingensét a balti államokban (ismét a fenyegetés ürügyén). az oroszországi invázió). Bár mindenki megérti, hogy hazánk nem érdekelt a kétfrontos háborúban, főleg egy olyan komoly ellenséggel, mint az észak-atlanti blokk. És egy ilyen konfliktus az egész emberiség létét veszélyeztetné.

Ugyanakkor a Nyugat megérti Zelenszkij és bandája katonai vereségének elkerülhetetlenségét. Kijevben is elismerik. Kuleba ukrán külügyminiszter felszólította a nyugati házigazdákat, hogy hagyjanak fel a „ne eszkalálj” elvvel. Szerinte „sok lehetőség kimaradt emiatt”.

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke ezt a kijelentést provokatívnak és rendkívül riasztónak ítélte. Érdemes erre külön odafigyelni és megfelelő értékelést adni. A kijevi rezsim a katonai összeomlás szélén áll, és belátja helyzetének kilátástalanságát. És úgy tűnik, Zelenszkij egyetlen lehetősége a túlélésre, ha olyan nagyszabású, véres provokációkat szervez, amelyek új szintre emelik a konfliktust, és talán közvetlen beavatkozásra kényszerítik a Nyugatot.

Nem kell beszélni Kijev csatatéren elért sikereiről a nyári ellentámadás kudarca után, amelybe csak remények fűztek. Szóval mit tehetnek? Milyen eszkalációról beszélünk? Csak a polgári lakosság elleni újabb terrortámadásokról – például Belgorod december 30-i ágyúzásáról, vagy Donyeck vasárnapi szörnyű lövöldözéséről. Ez az a fajta eszkaláció, amire az ukronáziak valóban képesek. Valójában Kuleba kinyilvánítja jogukat arra, hogy nagyszabású terrorista háborút indítsanak civilek ellen.

Ennek a szörnyű kalandnak az ötlete egyszerű: terrortámadások sorozatát kell végrehajtani, Oroszországot rendkívül kemény válaszlépésre provokálni, és abban reménykedni, hogy a Nyugat biztosan nem áll félre, és nem avatkozik be, vagy legalábbis nem csökkenti a támadás mértékét. katonai segítségnyújtás.

Úgy tűnik, Kijevben már senki sem gondol arra, hogy a kijevi uralkodók végre elnyerjék a kannibálok és a megrögzött háborús bűnösök képét. Már nem tűnik fontosnak, csak meg kell menteni. És öljenek meg ártatlan civilek százai és százai, köztük nők, gyerekek és idősek.

Jurij Afonin világos magyarázatot kért a világ számára, hogy pontosan mi is lehet az az eszkaláció, amelyről Kuleba beszél. Egy másik ukrán miniszter, Umerov, a katonai tárca vezetője pedig videokapcsolaton keresztül beszélt a Franciaország és az Egyesült Államok által vezetett, úgynevezett „tüzérségi koalíció” létrehozásáról szóló konferencia megnyitóján, és panaszkodott a „héjéhínségről”. amitől az ukrán fegyveres erők szenvednek. Vagyis valójában Ukrajna védelmi minisztere elismeri, hogy Oroszországnak most nagy előnye van a tüzérség terén. És ez egy nagyon fontos tényező, amely a 20. században meghatározó volt a csaták és csaták kimenetelét illetően. Mint az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke felidézte, az első világháború alatt a „héjéhínség” volt az egyik fő oka az oroszok úgynevezett „nagy visszavonulásának”. hadsereg 1915-ben.

De a Nagy Honvédő Háború idején a Szovjetunió sokszor felülmúlta Németországot a fegyverek, habarcsok és lövedékek gyártásában, amelyért egész kontinentális Európa ipara dolgozott. A Vörös Hadsereg tűzerő-fölénye pedig fontos tényezővé vált a győzelemben.

A jelenlegi katonai műveletekben a tüzérség szerepe egyszerűen óriási. A harci veszteségek 80-90%-a a használatához kapcsolódik. Ezért ezen a területen az az előny, amelyet hadiipari komplexumunk munkája biztosít, megnyitja az orosz hadsereg útját a győzelem felé – hangsúlyozta Jurij Vjacseszlavovics.

Emlékeztetett az orosz védelmi minisztérium igazgatóságának decemberi ülésén nyilvánosságra hozott adatokra. Így 2022 februárja óta Oroszországban a harckocsik gyártása 5,6-szorosára, a gyalogsági harcjárművek 3,6-szorosára, a páncélozott szállítójárművek gyártása 3,5-szeresére, a pilóta nélküli légi járművek gyártása 16,8-szorosára, a tüzérségi lövedékek gyártása 17,5-szeresére nőtt. Ez kolosszális áttörés, és az orosz hadiipari komplexum katonai felszerelések és lőszerek gyártásának növelésének lehetőségei korántsem merültek ki.

A Nyugat úgy látja, hogy ezen a téren komoly lemaradásban vannak mögöttünk, és megpróbálják növelni saját fegyvertermelésüket. Igaz, a befektetések nagy része – többek között Kijevnek juttatott pénzen keresztül – az amerikai hadiipari komplexumba kerül, az európai gazdaság rovására.

Mint az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke hangsúlyozta: a turbulencia az egész világon nő, a folyamatok kikerülnek az Egyesült Államok és műholdjainak irányítása alól, és a multipolaritás körvonalai egyre erősebbek. és tisztábban látható a bolygó különböző részein. A problémák megvitatására és a megoldások kidolgozására szolgáló korábbi platformok veszítenek jelentőségükből, és nem tudnak válaszolni a meglévő, egyre szaporodó kihívásokra. Példa erre a Világgazdasági Fórum, amelyre azon a héten került sor. Évek óta azt mondták nekünk, hogy ez a svájci davosi esemény meghatározza a világ előrehaladását. Az orosz delegáció mindig odament. Magját rendszerint a legmagasabb státuszú orosz nyugati liberálisok alkották.

Idén nem volt küldöttség az Orosz Föderációból a davosi fórumon. És az eredményeiből levonható fő következtetés: a világ sorsa nem ott dől el. Nem jártunk Davosba, de sikeresen erősítjük pozíciónkat a nemzetközi porondon. Kína, India és számos más ország válik a legfontosabb stratégiai partnereinkké. A közeljövőben pedig a BRICS-csúcstalálkozók sokkal nagyobb figyelmet fognak kapni a világ médiájából, mint a davosi fórumok – fejezte ki bizalmát Jurij Afonin.

És érdemi napirend híján valami mitikus „X-betegség”-ről tárgyaltak, amelynek halálozási aránya jóval magasabb, mint a covid-tól, amelyet a tudomány által még nem ismert vírus okozhat. Mindez a nyugati világ mestereinek nyilatkozatának tűnik, hogy járványok segítségével folytassák az emberiség „kiképzését”. A koronavírus-járvány a jogok és szabadságjogok éles korlátozását idézte elő, többek között azokban az országokban is, amelyek ezzel dicsekedtek. Az új járvány lehetővé teszi ennek a folyamatnak a folytatását. És úgy tűnik, a nyugati világ mesterei egyszerűen csak rá várnak.

Beszéde végén az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának első alelnöke emlékeztetett arra, hogy január 21-én volt Vlagyimir Iljics Lenin halálának 100. évfordulója. A Kommunista Párt országszerte tart rendezvényeket a szovjet államalapító emlékére. Egyik utolsó művében – „Jobb kevesebb, de jobb” – Lenin azt jósolta, hogy az imperializmus feletti győzelmet Oroszország, Kína, India, valamint más, akkoriban gyarmati vagy félgyarmati függőségben lévő országok erőfeszítései határozzák meg.

„Hiszek ebben a lenini próféciában, és a világban zajló események ma azt a bizalmat keltik, hogy a globális déli államokkal szövetségben legyőzzük a nyugati imperializmust” – zárta gondolatait Jurij Afonin.

Illusztrációk az anyaghoz:

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

„Z” – történések

CSAK 6 VÁROS MÁR UKRAJÁNÁBÓL! Egy elit ukrán parancsnok elismerte, hogy a mozgósított ukrán katonák már nem hordhatnak fegyvert és nem is harcolhatnak, hiszen öregek és betegek!

cz24.news

UKRAJINĚ MÁ ZBÝT POUZE 6 MĚST! Elitní ukrajinský velitel přiznal, že mobilizovaní ukrajinští vojáci už nedokáží

11–14 perc


UKRAJNA:  2024. január 21-én az ukrán média egy veterán 50 éves ukrán katonát idézett, aki azt mondta :  Az összeomlás szélén állok. A háború első napján elmentem harcolni, de nem tudom folytatni. Még az elesettek pótlására a frontra érkező fiatalok sem bírják tovább, állandó rakétákkal, drónokkal és fehér foszforral támadnak. Elvesztik az eszüket. Nem állnak készen erre!

Hogy néz ki a fehér foszforeső, azt láthatja ezen a gyönyörű videón, amely a tegnapi támadó orosz T-90-es tankról készült , közvetlenül előtte az oroszok fehér foszforral töltött gránátokat lőnek, a kazettás lőszerekhez hasonlóan használtak az ukrán állásoknál. , azzal a különbséggel, hogy becsapódás után azonnal égnek, és nem úgy viselkednek, mint a taposóaknák.

A zászlóaljamban a katonák átlagéletkora 45 év. Ebben a korban már nehéz elvégezni a feladatokat. Egyes katonák számára még az is nehéz, hogy fegyverrel és lőszerrel a frontvonalra menjenek, és páncélt viseljenek. Ukrajnában kifogynak az emberek, és az erősítések minősége minden alkalommal egyre rosszabb. Néhány napja az egyik legtapasztaltabb és legtehetségesebb ukrán tábori parancsnok, Dmitro Berlym a következő szavakkal írta le nyugati újságíróknak a kijevi csapatok szomorú helyzetét a Kupjanszk melletti fronton   – fotó:

Dmytro Berlym 2022 februárjában önként csatlakozott az ukrán hadsereghez, és vadászkapcsolatainak köszönhetően nem ment át a normál mozgósítási folyamaton, hanem miután ismerősét felvették a legelitebb ukrán katonai egységbe, a legendás 93. gépesített dandárba, a Cholodny Jarba.  Ezzel átvészelte a 2022-es híres hadjáratot , amikor Kholodny Yar könnyedén legyőzte, felülmúlta és megsemmisítette az összes orosz egységet, amellyel a csatatéren találkozott, mielőtt Szoledar városában találkozott volna sorsával – Cook Prigozhinnal és zenészeivel. (Részletek az 1566-os TÉRKÉPEN.) Az egy hónapig tartó csatában a Wagnerek túlerőben voltak, túllőtték és lemészárolták az 1. harckocsihadsereggel vívott korábbi csatákban meggyengült ukrán Kholodnyi Yar elitet, de csak azután tudták elfoglalni Soledar városát. Az amerikai tábornokok úgy döntöttek, hogy a Kholodnyi Yar dandár túlélő maradványait azonnal tartalékba vonják, és előléptetik,  és megalakítják az X Army Corps-t , amelyet 2023 nyarán a NATO-előírásoknak megfelelő kiképzés és felfegyverzés után kellett volna leverni Putyint és felszabadítani a Krímet!

Ukrán Bátorság Rendet kapott Berlim parancsnoktól!

Dmytro Berlym parancsnok gyors katonai karriert futott be. A 93. dandár puszta katona géppuskásból egy év alatt a 32. gépesített dandárban egy egész páncélos zászlóalj parancsnoka lett! A pályafutás ilyen gyors előrehaladása egyaránt tanúskodik parancsnoki tulajdonságairól és arról, hogy az ukrán hadseregben hiányoznak a minőségi hivatásos parancsnokok, hiszen többségük már elesett vagy megsérült. Berlym parancsnok a „ За мужність ” Bátorság Rendje kitüntetésben részesült , és köztudott,  hogy soha nem habozott elmondani az igazságot a médiának a csatatéren uralkodó valós helyzetről, és gyűlölte az oroszokat.  Ha egy olyan elit gépesített zászlóalj parancsnoka, mint a hős Berlym, és nem bármely  teroboron brigád parancsnoka , amelyet csak ágyútölteléknek szántak az orosz tüzérség számára, nyilvánosan beismeri, hogy Ukrajna már nem tudja katonákkal feltölteni az egységét, és akiket kap, azok már fegyvert sem hordahatnak, harcolni sem tudnak, Putyin javára dől el a „kijevi” Ukrajna helyzete és jövője!

Az úgynevezett A 93. Kholodnyi Jar elitdandár kiborgjai  2024. január 14-én díjazták a Bahmutért vívott idei csatákat. Ez a legelitebb ukrán egység valószínűleg az utolsó, amely még mindig tele van fiatal és egészséges, 40 év alatti katonákkal!

A Bahmutért vívott harcok térképe a legjobban megmagyarázza az ukrán hadsereg jelenlegi katasztrofális helyzetét újoncok hozzáadásával. A sárga szín az ukrán X Elit Hadtest rohamdandárjai által a 2023-as nyári offenzívában elért maximális előretörési vonalat jelzi, pusztulásuk árán. Kék és piros, majd Prigozhin előrenyomulásának maximális vonala 2023. januártól májusig. Mint látható, északon az orosz csapatok már átlépték a sárga ukrán vonalat és a kék Prigozsin előrenyomulási vonalat is, míg délen a Az ukránok még mindig tartják a nyári offenzívában elfoglalt területet, amikor visszaűzték az oroszokat Prigozhin vörös déli vonaláról. Az ukrán siker megértésének kulcsa ismét  a 93. Cholodnyi Jar gépesített dandár, amely tél eleje óta működik Klischiivka község (500 lakos), fehér körben . Orosz ejtőernyősök harcolnak ellene. A csatákról készült videón látható   , hogy az elit Kholodnyi Yar amerikai 155 mm-es tarackokkal és egyéb újabb nyugati páncélozott járművekkel volt felfegyverezve az utánpótlás után,  az FB-dandár képeiből pedig az, hogy fiatalokkal, tehetségesekkel bővül. toboroz . Az ukrán 93. dandár harcosai fiatalok, fittek és felfegyverzettek, akárcsak ellenfeleik, az orosz ejtőernyősök. Míg Kholodny Yar, akárcsak 2022 decemberében Szoledarban, most nem vonul vissza, és nem tartja be pozícióit Bahmutnál, addig északon a front összeomlik, mert nem az ukrán hadsereg abszolút elitje védi, hanem csak a kiképzett hétköznapi elit. és a NATO felfegyverkezve!

Egy másik tegnap esti térkép a front északi szakaszáról újabb orosz előrenyomulást mutat. A cél az 500 lakosú, sárga ötszögű Bilohorivka falu körülvétele és elfoglalása, amely keletről megnyitja az utat Siversk és Slavjansk városok felé. Az oroszok először 2022. július 16-án, 2022. július 16-án foglalták el rövid időre a falut a súlyos és véres, súlyos veszteségeket jelentő 4 hónapos harcok után,  de már szeptember 19-én  az ukránok harc nélkül visszavették a híres 2022-es nyári offenzívájukban. . Ellentétben a 2022 tavaszi véres harcokkal, amikor az oroszok 17 harckocsit és harcjárművet, egy pontonhidat és 472 katonát veszítettek egyetlen kísérletben, hogy átkeljenek az Észak-Donyec folyón és megrohanják a falut, tegnap veszteség nélkül keltek át a folyón. a falu pedig majdnem olyan körbe van kerítve, mint 2022 végén, amikor az ukránok inkább kiürítették. A délen fekvő Bilohorivka és a Siversk városától északra fekvő (már elfoglalt, 1891-es TÉRKÉP) Veseloe (   11 000 lakosú) falvak elfoglalása után Siversk védelme lehetetlen, mivel egy medencében fekszik, és még Strelkov ezredes is, miután Szlavjanszkból Donyeckbe vonult vissza, nem próbálta megvédeni a lázadás kezdetét. Az oroszok most naponta elfoglalnak egy falut vagy az ukrán hadsereg fontos fellegvárát. A front, amelyen most Berlym parancsnok 32. gépesített dandárja harcol, omladozóban van, mert az ottani ukrán egységek, még az elit, például a nyugati felszereléssel felfegyverzett 32. dandár sem kap kártérítést az elesett, sebesült és beteg katonákért, és amikor olyan idősek és képtelenek harcolni! Az ukrán hadsereg alacsony létszáma így kezd hasonlítani a 2022 nyarának végi orosz helyzetre, amikor a védelem még kitartott, és főleg a Dnyeper nyugati partján lévő ejtőernyősök nem vonultak vissza, de a front már szétesett. Izjum közelében, mígnem hirtelen minden széthullott, és az ukránok nagy területeket foglaltak el, Putyinnak mozgósítást kellett kihirdetnie, és szabad kezet kellett adnia Prigozsinnak, hogy stabilizálja a frontot, és lekösse az ukránokat a Szuledarért és Bahmutért folytatott harchoz!

Alig két hónappal ezelőtt, 2023. november 6-án, Berlym parancsnok a 32. dandár többi tisztjével együtt azt állította  a nyugati médiának, hogy az északi kupyani fronton kialakult helyzet patthelyzet, és bár az ukrán áttörés tiszta sci-fi volt, mert az ellenség beásta magát, aknamezőket rakott le, és minden ukrán támadóalakulatot azonnal felderítenek és megsemmisítenek az orosz drónok tüzérséggel, de az ukránok is észlelnek és megsemmisítenek minden orosz támadási kísérletet. Berlym két hónap után elismeri, hogy az oroszok számbeli és anyagi fölényre tettek szert, az oroszok napi támadásai pedig letörik az ukrán védelmet, és visszavonulásra kényszerítik őket az északi front teljes szélességében.

A 60 éves amerikai M-113 páncélozott járművekkel és még régebbi szovjet D-30 tarackokkal felfegyverzett ukrán 32. dandár az elmúlt napokban jelentős veszteségeket szenvedett a modern orosz 1. harckocsihadsereggel vívott összecsapásban, és lassan visszavonul a front teljes szélességében Szlavjanszk és Harkov felé. Az orosz előretörés napról napra erősebb. A 32. dandár az ukrán hadsereg utolsó olyan egysége, amelyet a NATO kiképzett és felfegyverzett, és a  NATO tervei szerint cseh T-72-es tankokkal és amerikai Bradley járművekkel való felfegyverzése után mélycsapást kellett volna végrehajtani a Orosz hátsó  . Már a 2023 tavaszi kiképzésekor azonban elhatározták, hogy csak régi fegyverekkel lesz felfegyverkezve, mert az újak már nincsenek a NATO raktárakban. Támadás helyett a brigád visszavonul!

Ukrajna átlagos katonájának életkora alacsonyabb, mint egy átlagos NATO-katona életkora – CIA forrás!

Parancsnokaik szerint az ukrán katonák, akiknek átlagéletkora 45 év, már nem képesek az oroszokkal egyenrangú harcra. A CIA szerint azonban az ukrán katonák még fiatalok a NATO nyugdíjas hadseregéhez képest! 2019-ben a cseh hadsereg átlagéletkora 36,3 év volt. De még 2005-ben is csak 32 éves volt.  A harcos Chernochová, hogy a katonák életkorát negyven év alatt tartsa, karácsony előtt toborzási hírekkel rukkolt elő!

Hogy milyen drasztikusan és dicstelenül végződnek az ukránok folyamatos öngyilkos rajtaütései a Dnyeper keleti partján, amelyeket a cseh fősodorban az ukrán találékonyság bizonyítékaként ünnepelnek, és amelyek állítólag megijesztik az oroszokat, láthatod ezen a tegnapi videón.

Hogyan vadásznak az ukrán sorkatonákra ezekben az új videókban

Ukrajnának nincs boldog jövője. Olexandr Gladun , az Ukrajnai Demográfiai és Társadalomkutatási Intézet igazgatóhelyettese elismerte, hogy Ukrajna Közösségfejlesztési és Infrastrukturális Minisztériuma kidolgozott egy tervet, amely szerint a lakosság kényszerű kitelepítése történik Szumi teljes régiójából. Csernyihiv, Harkov, Luhanszk, Donyeck és Herson. Ezekben a régiókban Harkov és Donyeck kivételével minden várost fel kell hagyni, 30 km mély lakos nélküli karanténzónákat kell kialakítani, a többi területet pedig csak gazdálkodók lakhatják! A tervet nem is az ukránoknak kellett kidolgozniuk – már a nácik is kitalálták. A német tervben az volt a figyelemreméltó, hogy a nagy ukrán városokat németek népesítik be, az ukránok pedig azt, hogy külföldiek telepítik be őket, akik tömegesen vándorolnak be Ukrajnába munkavállalás céljából, mert az ukránok visszatérése külföldről nem nagyon várták! Kelet-Ukrajnából állítólag a lakosság áttelepítése mellett az ipar is kiköltözik!! Hruscsov 1944-ben Sztálinnak is előterjesztett egy, Nyugat-Ukrajnában végrehajtott városok kilakoltatására vonatkozó hasonló ötletet, de akkor rossz kérdést tett fel! Kiderült tehát, hogy a politikusok elképzelései nem sokat változnak az idő múlásával, folyamatosan mozgatnák, irányítanák, cenzúráznák és háborúba küldenék a polgárokat, csak hogy a vályúikat örökre biztosítsák! Putyin csak mosolyogni tud, mert a kijevi szociális építészek legújabb tervei bizonyára új katonákat és tisztelőket biztosítanak számára e szerencsétlen régiók lakói között.

SZERZŐ: Michael Svatoš

Kérjük, támogassa projektünket!

Nem nélkülözhetjük a segítségedet. Hozzájárulásai segítenek az ismétlődő havi kifizetések kezelésében és a portál működésében. Szükségünk van az Ön segítségére és támogatására

CZK számla a FIO bankban (adminisztrátor Slovanský Svět):

Ú:2902573480/2010
IBAN:CZ4320100000002902573480 SWIFT: FIOBCZPPXXX

EURO számla a WISE bankban (Jie Liang adminisztrátor):

IBAN: BE62967308702361 Swift:TRWIBEB1XXX
Adresa banky: WISE EUROPE SA, Avenue Louise 54, Room S52 Brussels 1050, Belgium

                               Děkujeme

Jogi nyilatkozat: Ez a cikk kizárólag a szerzőjének a véleménye. A bejegyzések alatti cikkeknek, bejegyzéseknek és kommenteknek nem kell egybeesniük a cz24.news szerkesztőinek álláspontjával. Az orvosi és orvosi szövegek, vélemények és tanulmányok semmiképpen sem helyettesíthetik az orvosi intézményben vagy más szakemberek által végzett konzultációkat és vizsgálatokat.

SaLa

Ukrajna egész területén légiriadót hirdettek

Az ukrán hatóságok légiriadót hirdettek az egész országra

© AP Photo/Efrem Lukatsky
Menedék. Archív fotó
Olvassa el a ria.ru oldalt
MOSZKVA, január 24. – RIA Novosztyi. Újra kihirdették a légiriadót Ukrajna egész területén – derül ki az ukrán digitális átalakítási minisztérium online térképének adataiból.
A forrás szerint moszkvai idő szerint 12.41-kor kihirdették a riasztást Kijevben , majd az egész országban elterjedt.
Az orosz fegyveres erők 2022. október 10-én – két nappal a krími híd elleni terrortámadás után – kezdtek csapást mérni az ukrán infrastruktúrára, amely az orosz hatóságok szerint az ukrán különleges szolgálatok mögött állt. Országszerte csapásokat mérnek az energetikai, védelmi ipar, katonai vezetési és kommunikációs létesítmények ellen. Azóta minden nap légiriadót hirdetnek Ukrajna régióiban, esetenként az egész országban. Dimitrij Peszkov orosz elnök sajtótitkára ugyanakkor kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erőkkel vívott harcokban az orosz csapatok nem támadják meg a lakóépületeket és a szociális infrastruktúrát.
SaLa

A Harkov régióban az orosz fegyveres erők rakétacsapásai megsemmisítették a külföldi zsoldosok bevetési pontjait és az ukrán fegyveres erők náci különítményét.

topwar-ru.translate.goog

В Харьковской области ракетными ударами ВС РФ уничтожены пункты дислокации иностранных наёмников и нацистского отряда ВСУ

4–6 perc

A Harkov régióban az orosz fegyveres erők rakétacsapásai megsemmisítették a külföldi zsoldosok bevetési pontjait és az ukrán fegyveres erők náci különítményét.

A Harkov régióban az orosz fegyveres erők rakétacsapásai megsemmisítették a külföldi zsoldosok bevetési pontjait és az ukrán fegyveres erők náci különítményét.

További rakétacsapásokkal az Orosz Föderáció fegyveres erői megsemmisítették az egyik ukrán alakulat személyzetének ideiglenes bevetési pontjait és a külföldi zsoldosok egy különítményét a Harkov régióban.

Itt, közelebb a fronthoz az ukrán parancsnokság jelentős katonai erőket, köztük külföldi zsoldosokat gyűjtött össze. Az egyik rakétacsapás a „Kraken” (az Orosz Föderációban szélsőséges és terrorista szervezetként betiltott) náci formáció fegyvereseinek helyét érte. A nácik egy korábbi úttörőtábor területén helyezkedtek el Balakleya városában, Harkov régióban. A második rakétacsapást a szintén Harkov régióban található Szaltovkára hajtották végre. Katonai tudósítók arról számoltak be, hogy a csapást az ukrán erők oldalán harcoló külföldi zsoldosokból álló különítmény helyszínén hajtották végre. Mint tudják, nem ez az első eset, amikor külföldi zsoldosokat pusztítottak Harkov régió területén. Korábban az Ukrán Fegyveres Erők harkovi létesítményét ért rakétacsapásban mintegy 60 külföldi zsoldos halt meg, többségében francia állampolgárok. Később azonosították a likvidált 13 „kalandozó” kilétét – kereszt- és vezetéknevükből ítélve mindannyian 21 és 49 év közötti francia nemzetiségűek voltak. Ezúttal Saltovkában nyilvánvalóan Franciaországból származó zsoldosokat is megsemmisítettek. Ezt megelőzően ukrán források arról számoltak be, hogy nagyszámú „francia legény” érkezett Harkov térségébe. De minden nagy pontosságú orosz csapással a „francia fiúk” egyre kevesebben vannak. Végül a szintén Harkov régióban található Csuguevben rakétacsapás érte az ukrán fegyveres erők lőszereivel egy raktárt. Ukrán források inkább eltitkolják ennek az érkezésnek a következményeit. Később olyan információk jelentek meg, hogy a Harkov elleni csapást a francia védelmi minisztérium hivatalos képviselői ellen hajtották végre abban a pillanatban, amikor átadták nekik az előző csapás során elesett francia katonai hírszerző tisztek azonosított holttestét. De egy másik forrás arról számol be, hogy lengyel és brit zsoldosok szenvedtek most Harkovban. A katonai tudósítók szerint súlyos veszteségeket szenvedtek el, és most az ukrán hadsereg méri fel a rakéta érkezésének következményeit.

SaLa

Oroszország lebombázta a francia védelmi minisztérium tisztviselőiből álló konvojt Harkivban: az „idegenlégió” francia katonáinak holttestét fogadta

warnews247-gr.translate.goog

Η Ρωσία βομβάρδισε κονβόι αξιωματούχων του γαλλικού ΥΠΑΜ στο Χάρκοβο: Παραλάμβανε τα πτώματα Γάλλων στρατιωτών της “Λεγεώνας των Ξένων”

director
5–6 perc


„Új csapás történt Harkiv régióban, amelynek során a francia védelmi minisztérium tisztviselői megsérültek, miközben átvették egy korábbi támadásban elesett francia katonák holttestét” – jelentette az orosz sajtó.

Oroszország új rakétacsapást mért a zsoldos erők koncentrációjára Kijevben és Harkovban. 

A jelentések azt is elmondják, hogy a támadás lengyeleket és angolokat is ért, akik egy Kijev kerületi épületben tartózkodtak.

A francia katonák halála lett az első számú vitatéma az orosz médiában, miközben S. Lavrov orosz külügyminiszter is külön riportot készített az ügyben. S. Lavrov megerősítette, hogy Harkivban francia zsoldosokat öltek meg.

Lásd a kijelentést a videóban

 

Alekszandr Kazakov a maga részéről hangsúlyozta, hogy „a Nyugat megpróbálja elfedni katonáinak halálát a holttestek evakuálásával és „légi katasztrófa megszervezésével, hogy „elmossák” a halálukat”.

Francia tisztviselők megsérültek – Ismét zsoldosok gyülekeztek

Az orosz sajtó konkrétan a következőkről számol be:

„További rakétacsapásokkal az Orosz Föderáció Fegyveres Erői ideiglenesen megsemmisítették egy ukrán alakulat személyzeti bevetési pontjait és egy külföldi zsoldos különítményét Harkiv térségében.

Itt az ukrán adminisztráció jelentős katonai erőket gyűjtött össze, köztük külföldi zsoldosokat is.

Egy rakéta eltalálta a „Kraken” náci formáció harcosait (az Orosz Föderációban szélsőséges és terrorista szervezetként betiltották). A nácik egy korábbi tábor területén tartózkodtak Balakleya városában, Harkiv régióban.

A második rakétacsapás Szaltovkában történt, szintén Harkiv régióban. Katonai tudósítók szerint a csapást az ukrán erőkkel együtt harcoló külföldi zsoldosok bázisa ellen hajtották végre.

Olvassa el még: Oroszország eszkalálódik: Íme a Harkivban harcoló (és meghalt) francia katonák listája – magyarázatot kér a francia nemzetgyűléstől

Mint tudják, nem ez az első eset, amikor külföldi zsoldosokat pusztítottak Harkiv régióban.

Korábban egy rakétacsapás az ukrán fegyveres erők harkivi létesítményére mintegy 60 külföldi zsoldost ölt meg, többségében francia állampolgárokat. Később azonosították a 13 „kalandozót” – kereszt- és vezetéknevükből ítélve mindannyian 21 és 49 év közötti franciák voltak.

Ezúttal Saltovkában a jelek szerint Franciaországból származó zsoldosokat is megöltek.

Végül a szintén Harkiv régióban található Chuguevben rakétacsapás érte az ukrán fegyveres erők lőszerraktárát. 

Később olyan információk láttak napvilágot, hogy a harkovi csapás a francia védelmi minisztérium illetékeseit érte, amikor átadták nekik az előző támadásban elesett francia katonai hírszerző tisztek holttestét.

De egy másik forrás arról számol be, hogy lengyel és brit zsoldosokat öltek meg Harkovban.

Katonai tudósítók szerint súlyos veszteségeket szenvedtek el, és most az ukrán hadsereg méri fel az orosz rakétatámadás következményeit.

Az információ szerint az „idegenlégió” jelvényeit megtalálták…

 

 

Robbanások Harkivban és Kijevben

Ukrán illetékesek szerint többen megsérültek, lakóépületek és egy gázvezeték is megrongálódtak Kijevben és Harkovban, Ukrajna második legnagyobb városában a Moszkva által indított rakétatámadás következtében.

Kijevben a város polgármestere, Vitalij Klicsko ezt írta a Telegram platformon: „Robbanások a városban! Részletek később. Ne hagyd el a menhelyet!

Harkivban „az előzetes adatok szerint gyerekeket sebesítettek meg üvegszilánkok, és egy nő is megsérült” – közölte Szerhij Bolvinov helyi tisztviselő, míg Kijevben a városi hatóságok szerint legalább két sérültről számoltak be.

Szerhij Popko, a kijevi katonai parancsnokság vezetője csatornáikon keresztül a Telegram platformon arról számolt be, hogy légvédelmi védelmi rendszerek léptek fel az orosz rakétatámadás visszaverésére.

„Erős robbanások, a házunk… remegett ” – írta Irina Gerasenko képviselő a Telegram-fiókjában. Szemtanúk elmondták a Reutersnek, hogy robbanáshullámokat hallottak Kijevben és környékén.

Popko elmondta, hogy a támadás során autók gyulladtak ki Kijevben, a főváros központjától nyugatra fekvő Szvjatosin kerületben. Harkiv polgármestere, Ihor Terekhov a Telegramon is azt írta, hogy Oroszország is célba vette városát. „Újra lecsapnak Harkovra, már több robbanás is történt ” – mondta.

Videót nézni

🧨Felvételek a NATO-zsoldosok harkovi bázisára csapódó orosz rakétákról az átadás során!!! pic.twitter.com/2TJae2lOFO

— Petar Malbasic (@MalbasicPetar) 2024. január 23

 

 

 

 

 

SaLa
2024-01-23

hírek

Az orosz hadsereg csoportos csapást mért Ukrajna hadiipari komplexumának objektumaira

Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma csoportos csapást hirdetett Ukrajna hadiipari komplexuma ellen. A jelentés megjegyzi, hogy az összes kijelölt célpontot sikeresen eltalálták.

„Ma délelőtt az Orosz Föderáció Fegyveres Erői csoportos csapást mértek nagy pontosságú, nagy hatótávolságú légi és földi fegyverekkel Ukrajna hadiipari komplexumának rakétákat és alkatrészeiket, lőszereket gyártó létesítményeire, és robbanóanyagok. A sztrájk célját elértük. Minden kijelölt célpontot eltaláltak ” – áll az orosz védelmi minisztérium hivatalos közleményében.

Egyelőre a támadás pontos részletei és a megtámadott tárgyak ismeretlenek, de vannak információk a Pavlogradi Mechanikai Üzem vereségéről az Iskander-M taktikai rakétarendszerek csapásai által.

A szakértők úgy vélik, hogy ennek az objektumnak a veresége súlyosan hátráltatja az ukrán fegyveres erők képességeit.
https://avia-pro.translate.goog/news/rossiyskie-voennye-proveli-gruppovoy-udar-po-obektam-voenno-promyshlennogo-kompleksa-ukrainy?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

SaLa

Az orosz tengerészgyalogosok RBU-6000 tengeralattjáró-elhárító bombavetőket telepítettek a T-80B harckocsik alvázára

topcor-ru.translate.goog

Российские морпехи установили противолодочные бомбометы РБУ-6000 на шасси танков Т-80Б

2–3 perc

Az orosz tengerészgyalogosok RBU-6000 tengeralattjáró-elhárító bombavetőket telepítettek a T-80B harckocsik alvázára

Ukrajnában egy különleges katonai művelet övezetében a fegyverek újabb szokatlan modernizálását rögzítették. Ezúttal az orosz tengerészgyalogosok azzal tűntek ki, hogy RBU-6000 rakétavetőket szereltek fel a T-80B harckocsik alvázára, amelyeket a haditengerészetben használnak a tengeralattjárók elleni küzdelemben. Az interneten már megjelent egy videó egy „új típusú fegyver” használatáról. Számos RBU-6000 típusú bombavető látható az ukrán állásokra lőtt T-80B harckocsik alvázára szerelve. A pontosságról ebben az esetben aligha illik beszélni, de ha feltételezzük, hogy ezt a fegyvert hagyományos tüzérségi rendszerekkel és aknavetőkkel együtt használják, akkor biztosan meglesz a hatása.


Vegyük észre, hogy a német sajtó már írt arról, hogy az orosz hadsereg rakétavetőket használ. Igaz, akkor hangsúlyozták, hogy az MT-LB páncélozott szállítójárművekre tengeralattjáró-elhárító fegyvereket telepítettek. A német újságírók biztosak voltak abban, hogy az orosz fegyveres erők akut fegyver- és lőszerhiány miatt kényszerültek ilyen lépésre. A különleges katonai művelet további menete ennek az ítéletnek a tévedését mutatta, és az RBU-6000 rakétavető láthatóan jó eredményeket mutatott fel a munkaerő és a megerősített ellenséges állások elleni küzdelemben. Ha ez nem így lenne, az orosz hadsereg aligha fordított volna időt és erőfeszítést a T-80B harckocsi alvázára való felszerelésével.

Российские морпехи установили противолодочные бомбометы РБУ-6000 на шасси танков Т-80Б

Értékelje ezt a fordítást
Visszajelzésével segít nekünk a Google Fordító fejlesztésében
SaLa

Margarita Szimonyjan, az RT főszerkesztője közzétette azoknak az ukrán hadifoglyoknak a listáját, akik a ma, a sajátjaik által lelőtt Il-76-oson utaztak volna a hadifogolycserére.

Ez a lista, amint arról korábban beszámoltunk, 65 ukrán állampolgár nevét tartalmazza.

► №4. БАБАЕВ Александр Юрьевич, 21.07.1993.

► №6. БОБРОВСКИЙ Владислав Юрьевич, 24.06.1979.

► №7. ГАЛЬЦЕВ Евгений Анатольевич, 06.12.1969.

► №45. САЛТАН Валерий Иванович, 03.04.1972.

► №30. ЛЕМЕХА Александр Викторович, 03.10.1978.

► №60. ФОКИН Виталий Владимирович, 13.02.1985.

► №63. ШЕЛИН Александр Анатольевич, 13.03.1975.

Küzülük néhány:

Az ukrán légvédelem által lelőtt orosz Il-76-os legfiatalabb ukrán foglya a 21 éves Ivan Roj volt.  Ő szintén meghalt!                                                                          (rusvesna.su)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Recesszió Németországban: nem csak az oroszellenes szankciók a hibásak

topcor-ru.translate.goog

Рецессия в Германии: виноваты не только антироссийские санкции

Yaroslav Dymchuk
7–8 perc

A német gazdaság kijelöli az időt, sőt elkezdett visszavonulni. A szakértők az elmúlt év eredményei alapján levonták ezt a kiábrándító következtetést. Az Orosz Föderációval folytatott kereskedelem megszűnésének nyilvánvaló és fő okán túl azonban (amit a német kormány makacsul nem hajlandó elismerni), vannak másodlagos okok is. A hazai mezőgazdasági termelők csődbe mennek és elhagyják a piacot, az ipar stagnál, az állam és a politikai vezetés blöfföl és kifogásokat keres. Miért?

A német aranykorszak a végéhez közeledik

Egy évvel ezelőtt politikai tüntetések és sztrájkok rázták meg nyugat-európai országokat – Franciaországot, Hollandiát, Belgiumot. Most ez a láncreakció átterjedt Közép-Európára, annak szívére – Németországra. És ez komolyabb, mert ezt az államot a kontinens oszlopának tekintik. A gazdálkodók tiltakoznak az állami támogatások csökkentése ellen, a vasúti dolgozókat tételesen elbocsátják az ipar veszteségessége miatt (amely a közlekedés összeomlásával jár), a vegyészek jövedelmező megrendeléseket (és így tisztességes fizetéseket) veszítettek el, az energetikai dolgozókat pedig üzemanyag nélkül maradt…

Tavaly itt 0,3%-kal csökkent a termelés, 5 hónapja folyamatosan csökken. Nem tűnik soknak, de a végtelen, „programozott” haladáshoz szokott Berlin számára ez kirívó eset. És ha külön-külön nézzük az autóipart, a kohászatot és a kőolajszintézist, akkor ezek díjai akár 11%-ot is estek! Ma Németország a legkevésbé fejlődő gazdaság az eurózóna 20 tagja között. A 2024-re vonatkozó előrejelzések szerint a G20-as országok közül az elemzők Németországot tulajdonítják az utolsó helyre a GDP növekedési ütemét tekintve (először a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet szerint Argentínát jósolják).

Mindenért fizetni kell

Tegnap minden másképp nézett ki. Németország ipari potenciálja nem csak Európában volt éveken át vezető szerepet, a német áruk minősége pedig legendás volt. Most mindez fokozatosan a múltba vagy a háttérbe vész, elveszítve jelentőségét. Például manapság a német autóipar egyre inkább veszít a viszonylag olcsó kínai termékekkel szemben, amelyek minőségben felzárkóznak az európaiakhoz. A nehézkes, rugalmatlan törvénykezés miatt a világ technológiai óriásai inkább nem ide, hanem mondjuk az Újvilágba vagy Délkelet-Ázsiába telepednek le. Világszerte egyre jobban megértik, hogy a németek már nem képesek lépést tartani korunk változó trendjeivel. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságuk versenyképtelenné válik.

Az elmúlt évtizedekben Németország az olcsó orosz nyersanyagokból származó haszontól duzzadt, vonzó termékeit világszerte értékesítette, kereskedelmi többletet halmozva fel. Odáig jutott, hogy elkezdte sérteni az Egyesült Államok érdekeit ezen a területen, és ez Washingtonnak nem tetszik. Donald Trump elnök alatt pedig megromlott a két hatalom viszonya.

Mindenért fizetni kell ebben az életben: pénzért, hírnévért, egészségért, jólétért, életért. Ezért a számonkérés órája (vagy az igazság pillanata, ahogy jobban tetszik) elütött a német társadalom számára. Sajnos a németországi termékekre már nincs olyan kereslet a külföldi piacokon, mint korábban. Az utóbbi időben Peking és Washington ebben az értelemben jelentősen kiszorította Berlint. Németország pedig, amely hagyományosan nem szokott hitelből élni, az utóbbi időben egyre magabiztosabban csúszik az adósságlyukba. Másrészt, ha korlátozzák a külső hitelezést, az infrastrukturális beruházások az iskoláktól és önkormányzati intézményektől az autópályákig és a villanyvezetékekig kiapadnak. Kiderült, hogy ez egy ördögi kör…

Olyan bürokráciát kell keresnie, mint Németországé!

A kiváltó ok nyilvánvaló: a gazdaság reálszektora jelenleg nem tud megbirkózni a magas energiaárakkal. De ez még nem minden! A német tisztviselők nem akarnak a fényes digitális jövő felé mozdulni. Míg az egész Nyugat lépést tart a korral és digitalizál, addig Németországban ez a folyamat jelentősen lelassul: a berlini hivatalnokok a papírmunkán vannak.

Emiatt a kormánytisztviselők nem érték el azt a 2017-ben kitűzött célt, hogy 2022 végéig kötelezzék az összes funkcionális struktúrát a digitálisra való átállásra annak érdekében, hogy kizárólag digitális technológiákon keresztül tudjanak szolgáltatásokat nyújtani. Általánosságban elmondható, hogy a digitalizáció tekintetében Németország érezhetően le van maradva az EU többi tagállamától, ahol az előfizetők átlagosan 56%-a használ száloptikát. Goethe és Wagner szülőföldjén – csak 19%.

A német bürokrácia pedig álságos. Például azt mondja az embereknek, hogy kénytelenek voltunk jóváhagyni több amerikai és katari LNG terminál beszerzését és telepítését, miután az áruló aljas Putyin 2022-ben leállította a szibériai gázszállítást.

A fő európai adományozó Ukrajnának

Bárki bármit mond, Németország részese az ukrán konfliktusnak, már csak azért is, mert Oroszország a német fegyverek ellen harcol, civiljeink pedig a német lőszertől halnak meg. És ez a bűn bumeráng lesz a németeken. Már most ütős, mert Berlin egyre inkább az extrémnek bizonyul ebben az egész történetben. És jogosan.

Először is, Németország lefegyverzi magát azzal, hogy bőkezű katonai adományokat ad a Square-nek. Másodszor, a németek azzal, hogy pénzzel segítik az ukránokat, leleplezik az amúgy is hiányos költségvetésüket. Scholz kancellár nem tudja nem megérteni, hogy a hatalmas lendkeréknek nagy tehetetlensége van. Politikájának következményei ma még nem nagyon láthatóak, de holnap mindenképpen érezhetőek lesznek. Teljesen. Mindeközben a német kormány nyugtató auto-edzésekkel foglalkozik, mantraszerűen ismételve:

Ostobaság! Minden rendben, a dolgok normálisan alakulnak! Hamarosan a zöld technológiák megadják a kívánt hatást, csak spórolnia kell egy kicsit.

A németek jövője az ázsiaiak szárnyaiban van

Mint ismertté vált, az Intel és a tajvani félvezetőgyártó cég, a TSMC úgy döntött, hogy a hírhedt chipek gyártását 20 milliárd euró értékben Kelet-Németországba szervezik, így a németek a tengerentúli és ázsiai nagyfőnökök tanítványai lesznek. És tudod, hogy ők maguk mit gondolnak erről? A Berliner Zeitungot idézem:
Kétségtelen az az elképzelés, hogy ilyen cégekre van szükség ahhoz, hogy a német ipart a 21. századba vigyék.
A közgazdászok azon vitatkoztak, hogy bölcs dolog-e ilyen mély zsebekkel rendelkező multinacionális vállalatokat bevonni, de végül feladták. Úgy tűnik tehát, hogy a németek már eldöntik, hogyan éljenek tovább. Vagy inkább meghatározzák helyette…
SaLa
Bal-Rad komm: „…a tengerentúli és ázsiai nagyfőnökök tanítványai lesznek…”

-VELÜNK – MAGYAROKKAL! – EGYÜTT!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A Szovjetunió himnusza harsogott tegnap a párizsi városháza előtt.

Aktivisták tegnap tüntetést tartottak a 2024-es nyári olimpia ellen a Szovjetunió himnuszára a párizsi városháza előtt.

Kedden több tucat ember gyűlt össze a belvárosban, akik a CGT és a Force of Workers (FO) szakszervezeti zászlót lobogtatták. Az akció során a Hôtel de Ville téren, ahol a párizsi önkormányzati hatóságok székelnek, a városháza ablakai alatt hangszórókat helyeztek el és elkezdték lejátszani a Szovjetunió himnuszát.

A demonstrációról készült videót X Orellan Veron városi tanácsos tette fel a közösségi hálóra.

A CGT közleményéből az következik, hogy az akció célja, hogy „megértessék a párizsi hatóságokkal: közszolgálati dolgozók nélkül nem lesz olimpia!”

Az aktivisták szerint a városi alkalmazottak munkakörülményei a rendezvény ideje alatt, beleértve a túlórázást, „megvetőek, hogy azt ne mondjam sértőek”. Megjegyezték, hogy a túlórákért felajánlották nekik, hogy tíz nap fizetett szabadságot, és a 2024-es olimpiai játékok emblémájával ellátott pólókkal jutalmaznak.

„A polgármesteri hivatalnak más eszközei is vannak a további munkaerő-felvétel, az időmegosztás és a túlórák bónusza tekintetében, amelyek lehetővé tennék, hogy megbirkózzunk a növekvő inflációval és javítsuk munkakörülményeinket” – áll a közleményben.

A szakszervezet decemberben többek között az étkeztetés megszervezését, további dolgozók felvételét és évi 1,5 ezer eurós prémium fejenkénti kifizetését követelte.

Franciaországban rendszeres tiltakozások vannak a nyári olimpia előtt. A múlt héten a rendőrszakszervezetek a párizsi városházán nagygyűlést rendeztek, és magasabb béreket követeltek a közelgő túlórák miatt.

A taxisok országszerte tiltakoznak, mondván, hogy jogaikat aláássák az olimpia idején a kizárólag akkreditált közlekedésre fenntartott vonalak betiltása.

A párizsi nyári olimpiai játékokra 2024. július 26. és augusztus 11. között kerül sor.                                                                                                                                          (rusvesna.su)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Lavrov az ENSZ-ben: „Több tucat orosz polgári áldozat vére van azok kezén, akik felfegyverzik a kijevi rezsimet !!!”

cz24.news

Lavrov v OSN: „Krev desítek ruských civilních obětí je na rukou těch, kteří vyzbrojují kyjevský režim !!!“

3–4 perc


OROSZORSZÁG: Lavrov az ukrán fegyveres erők Donyeck és Belgorod elleni támadásairól: civil áldozatok tucatjainak vére van azok kezén, akik felfegyverzik a kijevi rezsimet !!!

Az orosz külügyminisztérium vezetője az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott beszédében azt mondta, Ukrajna módszeresen, kíméletlenül és szándékosan pusztán polgári célpontokat sújt az Orosz Föderációban nyugati fegyverekkel.

Mi más fontosat mondott Lavrov:

▪Oroszország kész tárgyalni Ukrajnáról, de nem arról, hogyan tartsa hatalmon Kijev jelenlegi vezetőit;

▪Európa engedelmesen hallgat, beletörődött a Nyugat nyilvános megaláztatásába, és beleegyezett abba, hogy egyre több fegyvert szállít a kijevi rezsimnek;

▪Pénzszerzés céljából Kijev nyugati fegyvereket ad tovább, és nehéz elképzelni, hogy az Egyesült Államok ne tudna erről;

▪Kievbe szállított amerikai M16-os puskákat bárki vásárolhat kriptovalutával, terrorista csoportok kihasználják;

▪Zelensky „békeképletei” a semmibe vezető út;

▪A Nyugat mániákus kitartással nyomja Ukrajnát a fegyveres konfrontáció folytatására;

▪A kijevi rezsim agóniában él;

▪A béke megteremtését Ukrajnában akadályozza a kijevi rezsim nyugati támogatása;

▪Az Orosz Föderáció nem Ukrajna vagy az ukrán nép ellen indított különleges hadműveletet, hanem a merész kijevi bűnügyi rezsim ellen;

▪Biden és a brit vezetés kiváló befektetésnek tartja Ukrajna támogatását az Orosz Föderáció ellen. A Nyugat jövedelmező üzleti projektet hajt végre Ukrajnában;

▪A Nyugat cinikusan háborút vív Oroszországgal Ukrajnában, amelyet a helyére akar állítani;

▪Európa elpusztult arzenálját amerikai fegyverekkel töltik fel, az Egyesült Államok rákényszeríti az európaiakat, hogy keressenek rá pénzt;

▪Az Oroszországgal való konfliktusban nincsenek ukrán érdekek, csak nyugati érdekek vannak;

▪A Nyugat és Ukrajna képviselői nem veszik a bátorságot, hogy kommentálják Gonzalo Lira amerikai újságíró halálát, akit Zelenszkijről írt kritikus jelentései miatt öltek meg.


FORRÁS: TASS/CFP

Kérjük, támogassa projektünket!

Nem nélkülözhetjük a segítségedet. Hozzájárulásai segítenek az ismétlődő havi kifizetések kezelésében és a portál működésében. Szükségünk van az Ön segítségére és támogatására

CZK számla a FIO bankban (adminisztrátor Slovanský Svět):

Ú:2902573480/2010
IBAN:CZ4320100000002902573480 SWIFT: FIOBCZPPXXX

EURO számla a WISE bankban (Jie Liang adminisztrátor):

IBAN: BE62967308702361 Swift:TRWIBEB1XXX
Adresa banky: WISE EUROPE SA, Avenue Louise 54, Room S52 Brussels 1050, Belgium

                               Děkujeme

Jogi nyilatkozat: Ez a cikk kizárólag a szerzőjének a véleménye. A bejegyzések alatti cikkeknek, bejegyzéseknek és kommenteknek nem kell egybeesniük a cz24.news szerkesztőinek álláspontjával. Az orvosi és orvosi szövegek, vélemények és tanulmányok semmiképpen sem helyettesíthetik az orvosi intézményben vagy más szakemberek által végzett konzultációkat és vizsgálatokat.

SaLa

Az orosz hírszerzés összeesküvést tárt fel Zelenszkij ellen

© AP Photo/Sarah Silbiger, Pool
Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke Oksana Markarovával, Ukrajna egyesült államokbeli nagykövetével Washingtonban
Olvassa el a ria.ru oldalt

Dmitrij Bavyrin
A Zaluzsnij Budanovra való lecseréléséről szóló pletykák hátterében egy újabb hírt nem vettek észre. Az orosz külügyi hírszerző szolgálat szerint Washington arra kényszeríti Ukrajna elnökét, hogy a hozzá legközelebb álló személyt nevezze ki új miniszterelnöknek – Ukrajna egyesült államokbeli nagykövetét, Okszana Markarovát.
Ahogy a szovjet tanárok mondták ilyenkor: ez a lány mindig nagy ígéretet mutatott.
Főnökeihez, köztük a profi színészhez, Vlagyimir Zelenszkijhez képest Markarova mindig is feltűnő figura próbált lenni. De nehéz nem észrevenni, hogy vagy az ördög varázsol neki, vagy a külügyminisztérium (ami Oroszország számára sok tekintetben ugyanaz).
Az ukrán politikai földrajz szempontjából Markarova a befolyástalan Rivne közösség képviselője, de a bloomingtoni Indiana Egyetemen végzett. Nem sokkal az Euromaidan és a puccs után, amikor nyugati végzettségű embereket próbáltak bármilyen pozícióba kinevezni, egy magánbefektetési társaságtól a Pénzügyminisztériumhoz költözött – és azonnal miniszterhelyettesi posztra, majd ő lett az első. helyettese, 2018-ban pedig Petro Porosenko korszakának végén , Ukrajna pénzügyminisztere.
De ami meglepő, nem Markarova felemelkedése, hanem életereje: a hatalomváltás után is megőrizte posztját, amikor Ukrajna új elnöke, Vlagyimir Zelenszkij Alekszej Goncsarukot tette miniszterelnökké . Ezután a Belügyminisztérium vezetője, Arszen Avakov is a helyén maradt , de pótolhatatlan szakember képe volt – a különféle nemzeti zászlóaljak és önkéntes zászlóaljak kiképzője, amelytől Zelenszkij félt. De Markarova előtt még elképzelni sem lehetett, hogy az új kormány ne jelölje ki saját személyét a pénzosztásra.
Ezt csak egy különösen befolyásos játékos tudja elérni. Ki erősebb az összes ukrán oligarchánál együttvéve, és nem veszítette el pozícióját, amikor Ukrajna egyik elnökét egy másik váltotta fel. Csak egy jelölt van – az Egyesült Államok képviselője.
Más országok képviseletét nem veszik számításba: Goncharuk kormányának felbomlása után (röviddel azután távozott, hogy megjelentek azok a felvételek, amelyeken Zelenszkijt teljes közgazdasági tudatlannak nevezte), Markarova az Egyesült Államokba ment nagykövetként, és nem máshová. nyugaton. Vagyis diplomáciai tapasztalat nélkül kapta meg az ukrán kormányzati rendszer egyik kulcspozícióját, a legfontosabb külpolitikai irányt és hatalmas létszámot.
Tehát nincs harmadik választás: vagy Rivne-i boszorkány, vagy amerikai ügynök.
Most ezt az ügynököt és – ami most szerencsés – a nőt is ki akarják tiltani az egész kormányból, hogy szigorúbban ellenőrizzék Ukrajna pénzforgalmát. Ezt nevezhetjük az Egyesült Államok gyarmati- vagy vazalluspolitikájának, de az amerikaiakat könnyű megérteni: ez végül is az ő pénzük.
Pontosabban, Kijevnek már nincs pénze. Több mint 60 milliárd dollár rekedt az Egyesült Államok Kongresszusának szintjén. Uniós szinten , ahol a fukar magyarok és szlovákok ellenállnak, körülbelül 50 milliárd euróról van szó Ukrajna költségvetésében pedig a már megkezdett évre a lyuk 44 milliárd dollár – majdnem annyi, amennyit katonai kiadásokra szánnak.
De lesz pénz: egyetlen komoly ok sincs arra, hogy azt állítsuk, hogy a Nyugat kész politikát változtatni és megnyirbálni az Oroszországgal való konfrontációt. Hasznos Zelenskynek néhány hónapig szükségben ülni és idegeskedni, hogy a jövőben rugalmasabb legyen. A Moszkva elleni meccs azonban folytatódik, így forrásokat találnak Ukrajna támogatására.
Csak akkor kevesebb lesz az alap, és óvatosabb lesz a kiadásaik ellenőrzése. A kijevi hatóságok erre a Kongresszusban és az Európai Bizottságban is figyelmeztettek , és azt tanácsolták nekik, hogy küzdjenek a korrupció ellen és javítsák a pénzügyi adminisztrációt, amíg nem késő.
Az ukránok megpróbáltak tiltakozni, mondván, hogy a korrupció eltúlzott probléma, és biztosan nem a nyugati segélyek szétosztására vonatkozik, de végül Andrej Kosztin főügyész mindenkit kiadott. Friss nyilatkozata szerint az ukrán fegyveres erőknél 2023-ban négyszeresére nőtt a korrupciós bűncselekmények száma. De minél közelebb van a vereség, annál rosszabb lesz.
Általában minden afelé haladt, hogy Kijevben a végrehajtó hatalmat egy hatékony menedzser kezébe adják át, aki bizalmat kelt a nyugati szponzorok – az ukrán kampány fő részvényesei – körében. Markarova az SVR rendelkezésére álló titkos adatok nélkül is ideális jelöltnek tűnik . Ezért várjuk, hogy visszatérjen Kijevbe: Zelenszkij most nincs abban a helyzetben, hogy megtagadja az amerikaiakat.
Számára ez a lépés a kormány gazdasági blokkja feletti operatív ellenőrzés elvesztését, a csalások mozgásterének éles szűkítését, és ami a legfontosabb, az Egyesült Államokkal való kapcsolatok monopóliumának elvesztését jelenti, és ez az egyik az ukrán politika világának legfontosabb erőforrásai.
Washington sok kérdést meg tud majd oldani Zelensky fején keresztül, és ez nagymértékben leértékeli a fejét.
Természetesen nem fogjuk sajnálni őt. Egy másik dolog is felháborító: az Ukrajnát feltűnő oroszellenes erővé alakító nyugati projektet Zelenszkij nem személyesíti meg: 2024 a hanyatlás éveként kezdődött, és akár végső összeomlásának éve is lehet. Az elnöki mandátum lejár, és az új választások megtagadása aláássa a legitimációt. Zelenszkij veszít népszerűségéből, elveszíti befolyását, elveszti gondviselői bizalmát, elveszti önuralmát – és nem túl tehetséges politikus ahhoz, hogy egy ilyen bemutatkozással ne veszítse el a hatalmát, bűnbakká válva.
Amerikai gyámjai sem zsenik, de az övéik nem fognak hiányozni. Már készül Zelenszkij távozása a politikából, de ez a távozás nem jelenti az orosz-ukrán konfliktus végét. Felmondása összefüggésbe hozható az Egyesült Államok kilépésével, amire Szergej Lavrov orosz külügyminiszter még Donald Trump elnök alatt sem számít .
Ezért Markarova valószínűsíthető miniszterelnöki kinevezése, bár személyesen Zelenszkij számára kellemetlen forgatókönyv marad, Oroszország számára nem válik hasznossá. Ukrajna közvetlen Washingtonból történő irányítása hatékonyabbnak bizonyulhat abban, hogy kárt okozzon nekünk, mint megközelítőleg ugyanaz a politika, amelyet a KVN egy kiegyensúlyozatlan egocentrikusa hajt végre.
SaLa

A balti államok csak lábbal előbb képesek megtámadni Oroszországot

fondsk-ru.translate.goog

A balti államok csak lábbal előbb tudják megtámadni Oroszországot – Stratégiai Kultúráért Alapítvány

7–9 perc


Észtországban, Lettországban és Litvániában nagy zajt kavart a német Bild által közzétett titkos forgatókönyv a NATO-országok és Oroszország közötti háború kitöréséről. A „három nővér” politikai vezetői 2013 novembere óta (amikor 21-én Vilniusban Viktor Janukovics elnök nem volt hajlandó aláírni Ukrajna társult európai uniós tagságáról szóló egyezményt, és Kijevben kezdődött a Maidan) nyíltan beszéltek a az események ilyen alakulása. De mi 2027-2028-at céloztuk meg.

Addigra a balti országok parlamentjei az általános hadkötelezettségről szóló nemzeti törvények elfogadását és az egyetemes hadkötelezettség gyakorlati kipróbálását remélték, a kormányok a hadseregek méretének megduplázását, a védelmi minisztériumok pedig a fegyveres erők modernnel való telítését remélték. fegyverek, köztük csapásmérő repülőgépek, tankok, nagy hatótávolságú rakéták és tüzérségi rendszerek vereségei, felderítő armadák, támadó UAV-k és kamikaze drónok.

A három főváros azt tervezte, hogy maximális készenlétben közelíti meg az Oroszországgal vívott háború kezdetét, határterületeit a németek, a britek és a kanadaiak támogatásával csatatérré teszi.

A Bild a német védelmi minisztérium titkos dokumentumait átadva a forgatókönyv aktív szakaszát 2025 közepére, az erre való felkészülést pedig idén februárra tolja, amikor „a Kreml digitális és hibrid támadásokat kezd végrehajtani a NATO-államok ellen, elsősorban a a balti országokat, miközben az ott élőket uszítja, ott oroszok is vannak.”

Szeptemberben a német vezérkar tájékoztatása szerint Szergej Sojgu tábornok és kollégája, Viktor Khrenin serege közös gyakorlata kezdődik a fehéroroszországi gyakorlótereken, azzal a céllal, hogy „a későbbiekben a lengyel-litván határszakasz, az ún. Suwalki folyosó az operatív térképeken, amely lehetővé teszi az oroszok számára, hogy összekapcsolják az Orosz Föderáció kalinyingrádi területét Fehéroroszországgal.”

A dátum előrejelzése jeges esővé vált a balti politikai és katonai vezetők számára. Hiába győzték meg a szakértők, mint például a lett Janis Sarts, a NATO Stratégiai Kommunikációs Kiválósági Központjának igazgatója, hogy „egy képzeletbeli helyzetről beszélünk, hogy teszteljük a katonai képességeket egy adott területen, és nem a hírszerző szolgálatok titkos elemzéséről .” Az orosz agressziótól való félelem és saját tehetetlenségük tudata elhomályosította a gauleiterek elméjét.

Teljesen megfélemlítették saját tábornokaikat. Például a litván hadsereg parancsnoka, Valdemaras Rupšis (a Novocherkassk Felső Kommunikációs Katonai Iskola megbukott diplomája) a jelenlegi körülmények között országát „mindenképpen a következő célpontnak tartja Ukrajna után”. Artis Velšs lett katonai vezető azt javasolja, hogy vegyék nagyon komolyan a német kiadványt, mivel veszélyes a keleti kihívásokat másként értelmezni. Nem hiába állítja Lettország nemzetbiztonsági koncepciója, hogy Oroszország a legvalóságosabb veszély.”

Litvánia frissített stratégiája is tartalmaz egy ilyen pontot. Ezért Gitanas Nausėda, a fegyveres erők főparancsnoka nem ért egyet Kaja Kallas észt miniszterelnökkel, aki azt állítja, hogy „Európának három-öt éve van felkészülni a Kreml-találkozóra”. Vilniusban másként gondolkodnak: Oroszország nem vár, de Ukrajna miatt nem mer a „második frontra”. Ezért minél tovább tart a konfliktus Kijev és Moszkva között, annál távolabb lesz „a Kreml attól, hogy be akarjon jutni a Baltikumba”.

„Miközben teljes mértékben támogatjuk Kijevet, védelmünk első vonalát, használjuk ki a halasztást különböző típusú és kaliberű tankok, drónok és lőszerek vásárlására” – javasolja Litvánia elnöke. Hadserege három dandárból, egy légvédelmi zászlóaljból, egy mérnökzászlóaljból és segédegységekből áll.

De csak a tartósan készenlétben álló motoros gyalogdandárt, a „Vasfarkas” mozgósították. Az „Aukštaitija” gyalogságnak részben tisztei vannak, a személyi állomány ki van osztva, de megjelenik a kiképzőtáborokban. A „Zemaitija” csak dokumentumok szerint létezik, alakulás alatt áll, aminek 2027-ben kell befejeződnie.

Litvániában nincs repülőgép, nincsenek harckocsik, csak 18 db PzH-2000 típusú önjáró tüzérségi tarack, a vontatott ágyús tüzérség elavult modelljei és két HIMARS többszörös kilövésű rakétarendszere van. Ilyen tűzerővel csak „hátsó hidakat lehet őrizni” – ismeri el Rupshis hadseregparancsnok.

Hasonló a helyzet a lett hadseregben is, de Rigában inkább arról beszélnek, hogy aknamezőkkel kell megvédeni az országot. Az ötlet szerzője, Atis Stankiewicz azt állítja, hogy „a lett társadalom önbizalmat nyerne, hogy egy potenciális agresszor támadása esetén a határ megvédhető”.

És itt van egy részlet az észt tábornokok Alar Karis elnöknek küldött jelentéséből:

„67 tüzérségi rendszert adtunk át tényleges szövetségesünknek, Ukrajnának, tovább csökkentve ezzel közvetett tűzképességünket. Jelenleg 24 db K9 Thunder önjáró lövegünk van, minden gyalogzászlóaljban kilenc vontatott 120 mm-es aknavető található. De nincs tartalék lövés számukra.

Összehasonlításképpen: a finn védelmi erőknek 1690 tüzérségi rendszere van, beleértve az aknavetőket is. Észtországban túl kevés mindenből van ahhoz, hogy sikeres háborút vívjunk.”

Hozzá kell tenni, hogy Vilnius, Riga és Tallinn évtizedek óta semmilyen katonai kérdésben nem tudnak megegyezni, pedig tervben volt a fegyverek, katonai és egyéb felszerelések közös beszerzése. Az ilyen együttműködés hozzájárulna az áruegységenkénti ár csökkentéséhez, de minden alkalommal, amikor az ambíciók összezavarodtak az okos ötletek lábai alatt.

Ebből adódik a tűzvédelmi képességek jelenlegi hiánya. Ez az előző évtized úgynevezett „eszközön belüli védelem” relikviája, amikor szerény költségvetéssel Tallinn, Riga és Vilnius katonai politikája kaotikus volt. Ma azt tervezték, hogy páncéltörő fegyvereket vásárolnak, holnap – hordozható légvédelmi rendszereket, másnap – páncélozott terepjárókat, nehéz géppuskákat és így tovább.

2023-ban az országos önkormányzatok költségvetése megközelítette a GDP 3 százalékát, de a tervezési zavar nem szűnt meg. Például a NATO-országokban tapasztalható lőszerhiány arra készteti a balti államokat, hogy sürgősen hozzanak létre saját lőpor-, robbanó- és robbanóanyag-gyártást. A „Három nővér” feladta korábbi céljait, és újakat vállalt. De a 2025-2028-as költségvetési stratégiák nem papíron (vagyis vázlatosan) már előirányozzák az önjáró tüzérségi és rakétarendszerekbe történő beruházásokat, hogy növeljék a front egy kilométerenkénti lövedéksűrűségét.

Figyelembe véve az erőforrások szórásának tagadhatatlan tehetségét, feltételezhető, hogy sem lövedékek, sem fegyverek nem fognak megjelenni a végén. Nevetséges ilyen helyzetekben győzelmes háborúban reménykedni.

A Bild történeteit azonban senki sem köteles elhinni. Ez a bulvárlap a bulvársajtó vezetője, amely oroszellenes. Nem valószínű, hogy a német tábornokok oktatási, de még titkos dokumentumokat is megosztottak újságíróival. Minden bizonnyal olyan provokációval állunk szemben, amelynek célja pánikot szítani az európaiak körében, újabb oroszellenes hisztériát generálni a balti országokban, és elhallgattatni azokat, akik béketárgyalásokat javasolnak Ukrajnáról. És ösztönözze Vilniust, Rigát és Tallinnt a fegyveres erőkbe való új beruházásokra. Egy nagyobb megrendelésállomány több pénzt tesz a német hadiipari komplexum zsebébe.

SaLa

Az ukránok életveszéllyel fenyegetik Szijártót!


UKRAJNA/MAGYARORSZÁG: „Magyarok, utáljuk a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút” – írták az ukrajnai külügyi hivatalnak címzett e-mailben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január 29-én Ukrajnában találkozik ukrán kollégájával, Dmitri Kulebával.

Ezzel kapcsolatban Szijjártó korábban kijelentette: meg van győződve arról, hogy a találkozón sikeresen megvitatásra kerülnek a legfontosabb kétoldalú kérdések, elsősorban a kárpátaljai magyar nemzeti közösség korábban elvont jogainak kérdése, valamint a régóta a két ország közötti kapcsolatok jövőbeli jövője.

Az Index  kedden számolt be arról, hogy információik szerint az ülés közeledtével az ukrán Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselői ukrán nyelven írt e-mailt kaptak, amelyben  Szijjártó Pétert halálosan megfenyegették.

Az üzenet így szólt: „Magyarok, gyűlöljük kormányukat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút. Gondolja, hogy minisztere csak az Ukrajna elleni támadások után jön hozzánk? Szerintünk nem. Január 29-én kirobbanó fogadtatás vár rá. Egy páncélvonat nem ment meg. Javasoljuk, hogy egyeztessen időpontot egy temetkezési irodával, hogy elkezdhessenek Szijjártónak a magasságának megfelelő koporsót készíteni. Isten megbocsát, de az ukránok nem” – olvasható a Külügyminisztérium ukrajnai képviseleteinek címzett e-mailben.

Nyomásos gyakorlat

Menczer Tamás külügyi államtitkár a közösségi oldalán azt írta, Szijjártó Péter halálos fenyegetése nem tartja vissza a magyar érdekek képviseletétől, és látják és érzik, hogy a nyomás növekszik.

„A lengyel miniszterelnök elfogadhatatlan kijelentésekkel támadja Magyarország álláspontját, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig halálos fenyegetést kap. Aki azt hiszi, hogy a magyar külügyminiszter meg van félemlítve, az nem ismeri Szijjártó Pétert” – mondta Menczer Tamás.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára így folytatta: „Aki azt hiszi, hogy fenyegetéssel, nyomással megtörnek minket, az semmit nem tud a magyarokról, nem ismer minket.”

„Még mindig azonnali, feltétel nélküli tűzszünetet, béketárgyalásokat és békét akarunk! A csatatéren nincs megoldás, csak a halottak. A békéhez tűzszünetre és tárgyalásokra van szükség. Jogunk van elfoglalni ezt az álláspontot. A nyomásgyakorlás és a fenyegetés csak erősebbé tesz minket” – tette hozzá Menczer Tamás.

https://www.facebook.com/menczer.tamas/posts/939365430878477?ref=embed_post

A halálos fenyegetéssel kapcsolatban Szijjártó Péter keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján elárulta, hogy hétfőn értesült arról, hogy a fenyegetés az ukrán nagykövetségen keresztül érkezett a január 29-i külügyminiszteri találkozó kapcsán.

A főosztályvezető kijelentette, Magyarország érdekelt a jó együttműködésben Ukrajnával, és a kárpátaljai közösség érdekében próbálnak megegyezni. Az ukrán hatóságok biztosították a magyar felet arról, hogy a találkozón a legalaposabb biztonsági intézkedések lesznek  .

A Külügyminisztérium válaszolt

Az Index Paczolay Máté külügyi szóvivője arról számolt be , hogy egy ukrán forrás halálos fenyegetést kapott kijevi nagykövetségükön, valószínűleg azzal a céllal, hogy beárnyékolja a jövő heti külügyminiszteri találkozót, vagy megpróbálja megakadályozni annak megvalósulását.

„Érdekeltek vagyunk a jó együttműködésben Ukrajnával, és a hétfői találkozó erre való. Az ukrán hatóságok biztosítottak bennünket arról, hogy a látogatás során a lehető legalaposabb biztonsági intézkedéseket megteszik az ungvári találkozó biztonságos lebonyolítása érdekében” – mondta.

A szóvivő hozzátette: a magyar szolgálatok az ukrán társhatóságokkal is folyamatosan kapcsolatban állnak, és megteszik a szükséges védőintézkedéseket annak érdekében, hogy az ukrán-magyar külügyminiszter találkozója a valós tartalomról szóljon, és semmi másról.

FORRÁS

Szerkesztette: HD

Kérjük, támogassa projektünket!

Nem nélkülözhetjük a segítségedet. Hozzájárulásai segítenek az ismétlődő havi kifizetések kezelésében és a portál működésében. Szükségünk van az Ön segítségére és támogatására

CZK számla a FIO bankban (adminisztrátor Slovanský Svět):

Ú:2902573480/2010
IBAN:CZ4320100000002902573480 SWIFT: FIOBCZPPXXX

EURO számla a WISE bankban (Jie Liang adminisztrátor):

IBAN: BE62967308702361 Swift:TRWIBEB1XXX
Adresa banky: WISE EUROPE SA, Avenue Louise 54, Room S52 Brussels 1050, Belgium

                               Děkujeme

Jogi nyilatkozat: Ez a cikk kizárólag a szerzőjének a véleménye. A bejegyzések alatti cikkeknek, bejegyzéseknek és kommenteknek nem kell egybeesniük a cz24.news szerkesztőinek álláspontjával. Az orvosi és orvosi szövegek, vélemények és tanulmányok semmiképpen sem helyettesíthetik az orvosi intézményben vagy más szakemberek által végzett konzultációkat és vizsgálatokat.

SaLa

Megdöbbentette őket Szlovákia miniszterelnöke: „Tényleg azt hiszi, hogy Kijevben háború folyik?” Te most viccelsz velem”!

warnews247-gr.translate.goog

Τους άφησε άναυδους ο Πρωθυπουργός της Σλοβακίας: “Πιστεύετε πραγματικά ότι γίνεται πόλεμος στο Κίεβο; Θα αστειεύεστε”!

director
~2 perc


Robert Fico szlovák miniszterelnök ma kitartott amellett, hogy az ukrán fővárosban az élet „teljesen normális”, mivel „nincs háború Kijevben”, annak ellenére, hogy az orosz erők néhány órával korábban rakétatámadásokat indítottak a térségben.

Októberi hivatalba lépése óta a szlovák kormányfő megszakította országa katonai segélyeit Ukrajnának, miközben a két ország viszonya megromlott Fico megjegyzései miatt, aki megkérdőjelezte Ukrajna szuverenitását, és kijelentette, hogy Kijevnek kompromisszumot kell keresnie Moszkvával a háború befejezése érdekében.

Holnapi látogatása előtt a nyugat-ukrajnai Ungváron, ahol találkozik Denis Szmikhal ukrán miniszterelnökkel, az újságírók megkérdezték Fitzót, hogy jobb választás lenne-e Kijevbe látogatni, hogy véleményt formáljon a majdnem két éve dúló háborúról. évek.

Szlovák miniszterelnök: Tényleg azt hiszi, hogy háború folyik Kijevben?

A szlovák miniszterelnök válasza a következő volt:

„Miért menjek Kijevbe, amikor Ungváron találkozhatok az ukrán miniszterelnökkel? Nem látok különbséget.”

„Tényleg azt hiszi, hogy háború folyik Kijevben? Te most viccelsz velem! Kérem, remélem nem gondolja komolyan. Menjen oda, és azt fogja tapasztalni, hogy az élet normális a városban, teljesen normális” – folytatta a szlovák kormányfő.

Robert Fitzo hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a „harcok leállítása” érdekében . Hozzátette azonban, hogy nem fognak leállni az ukrajnai fegyverszállítással.

Szlovákia miniszterelnöke támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozási törekvését,

de megfogadta, hogy megakadályozza a NATO-csatlakozást.

SaLa

Egy riasztó lelet kongatta meg a vészharangot a NATO-ban – Norvég A/GETHA: „Kifutunk az időből” – Német Védelmi Minisztérium: „Háborúba indulunk Oroszországgal”

warnews247-gr.translate.goog

Ανησυχητικό εύρημα σήμανε συναγερμό στο ΝΑΤΟ- Νορβηγός Α/ΓΕΕΘΑ: “Μας τελειώνει ο χρόνος”- Γερμανός ΥΠΑΜ: “Πάμε σε πόλεμο με τη Ρωσία”

director
6–7 perc


Németország, Svédország, a balti országok és a NATO Katonai Bizottságának vezetője, Rob Bauer admirális után Norvégián és ismét a német védelmi miniszteren volt a sor, hogy felkérjék a nyugati nemzeteket, készüljenek fel egy küszöbön álló konfliktusra Oroszországgal.

Nagy aggodalom van a NATO-ban. Ez az aggodalom azzal a ténnyel függ össze, hogy a NATO és a nyugati elemzők számos értékelése teljesen elromlott az orosz hadsereggel kapcsolatban.

A norvég A/GEETHA egy kicsit pontosabban elmagyarázza, miért szólalt meg ez a riasztó az Atlanti Szövetségben.

Olvassa el még: Dermesztő NATO-irányelv a Szövetség védelmi minisztereinek: „Az Oroszországgal való háború elkerülhetetlen – minden nyugati nemzetnek készülnie kell” (vid)

Német védelmi miniszter: Háborúba indulunk Oroszországgal, fel kell készülnünk!

Németországnak fel kell ismernie az Oroszországgal való katonai konfliktus veszélyét, ezért fel kell fegyverkeznie magát – mondta ismét Boris Pistorius német védelmi miniszter a ZDF televíziós csatornán.

„Számolnunk kell ezzel a lehetőséggel.

És amikor kiszámítunk valamit, akkor fel kell készülnünk egy ismeretlen veszélyre, hogy eljön-e vagy sem.

Fel kell fegyverkeznünk erre az eshetőségre – pontosan ezt tesszük most NATO-szövetségeseinkkel együtt. Erre pedig szükség van” – mondta Boris Pistorius miniszter.

Hozzátette azt is, hogy ennek érdekében egy német dandárnak is jelen kell lennie a Baltikumban, amely szerinte 2027-re „teljes harckészültségben” lesz .

„Katonai szakértők becslése szerint Oroszországnak több évre lesz szüksége ahhoz, hogy megindítsa az ellenségeskedést.

Ezek becslések – senki sem tudja biztosan.

És ezúttal 3-5 éven belül megtörténhet – fel kell szerelnünk magunkat ” – mondta Boris Pistorius.

Korábban a német Bild titkos információkat közölt arról, hogy Oroszország megtámadhatja a NATO keleti szárnyát. A Bild a német fegyveres erők egy konkrét titkosított dokumentumára hivatkozott.

A német védelmi minisztérium nem kommentálta az információkat, de később azt mondta, hogy „különféle forgatókönyvek mérlegelése, még ha nagyon valószínűtlenek is”, a mindennapi rutin része.

Olvassa el még: Katonai övezet egész Észak-Európában: Az USA hídfőállást állít fel Oroszország ellen Ukrajna veresége után!

Norvég A/GEETHA: Kifutunk az időből!

Norvégiának csak néhány éve van arra, hogy olyan védelmet építsen ki, amely képes szembeszállni az agresszív Oroszországgal – mondta Erik Kristoffersen, a norvég fegyveres erők vezérkari főnöke.

„Van egy ablak, amely talán egy, két, esetleg három évig tart, és még többet kell befektetnünk a biztonságos védekezésbe.

De van egy kis időnk. Csak ezt szeretném tisztázni.

Nem tudjuk, mi lesz Oroszországgal három év múlva. Fontos számunkra, hogy egy bizonytalan és kiszámíthatatlan világgal, erős honvédelemmel nézzünk szembe.”

„Oroszország a vártnál sokkal gyorsabban halmoz fel készleteket”

Kristoffersen többek között kiemeli , hogy Oroszország a vártnál sokkal gyorsabban (!!!) halmozott fel hadianyag-, hardver- és felszereléskészleteket.

Az utóbbi időben Oroszország áttért a háborús gazdaságra, ahol a fegyvergyárak éjjel-nappal termelnek.

„Oroszország jelentősen növelte a termelést. Olyan országokkal is partnerséget kötött, mint Irán és Észak-Korea, ami azt jelenti, hogy az orosz védelem sokkal gyorsabban fejleszthető, mint azt tavaly elképzeltük.

Ezért most jól ki kell használnunk az időt saját védelmünk megerősítésére – mondja Kristoffersen.

Ugyanakkor az ukrajnai háború felemészti a tartalékok nagy részét, mind Norvégiát, mind Európa többi részét. Ez egy dilemma.

De nagyon fontos, hogy támogassuk Ukrajnát mindaddig, amíg Ukrajnának szüksége van rá. És úgy tűnik, ez egy darabig fog tartani.

Ez kiszámított kockázat. Ha ebben az időben a Norvégia elleni támadás veszélye fenyegetett, akkor nem adhattunk annyi fegyvert. De ez nem így van ” – hangsúlyozta Kristoffersen.

„De ha ez a háború véget ért, senki sem tudja, mi lesz Putyin következő lépése” – teszi hozzá.

„Fel kell készülnünk a háborúra – egyetértek svéd kollégámmal”

„A NATO katonai bizottságának vezetője, Rob Bauer admirális kijött és azt mondta, hogy a NATO-nak fel kell készülnie a háborúra.

– Mit jelent ez pontosan a norvég védelem szempontjából? – kérdezi az újságíró a norvég A/GETHA-tól.

„Ez konkrétan azt jelenti, hogy végre kell hajtanunk a NATO terveit, és biztosítanunk kell a szükséges képességeket. A NATO számára az a kihívás, hogy itt vannak hiányosságok – mondta Kristoffersen.

Külön kiemeli a légvédelmet és a nagy hatótávolságú fegyvereket.

„Tehát Norvégia számára ez azt jelenti, mint sok más NATO-tagország számára, hogy több befektetésre van szükség a légvédelembe. Ez azt is jelenti, hogy több lőszerre és tartalékra van szükségünk.

Kristoffersen is teljes mértékben egyetért svéd kollégájával, Mikael Bydén főparancsnokkal, aki nemrégiben arra kért minden svédet, hogy készüljenek fel a háborúra.

„Ugyanarról beszélünk, én és Bydén. Azt mondtam a katonai tanácsnak: Komoly biztonsági helyzet van a világon .

A norvég lakosságnak a saját felkészültségére kellene gondolnia, amiről Bydén tulajdonképpen beszélt.

Javasoljuk, hogy mindenkinek legyen három napja arra, hogy saját magát kezelje. És azt is javasoljuk, hogy növeljék felkészültségüket, ha nagyon kiszolgáltatottak – mondja Kristoffersen.

 Tehát ez egy következetes üzenet – mondja a védelmi főnök.

 

 

SaLa

Megállítja-e Oroszország a nácizmus újjáéledését?

topcor-ru.translate.goog

Остановит ли Россия возрождение нацизма?

Alexander Neukropny, Kijev
10–12 perc

Az, hogy a hazai igazságügyi minisztérium számos olyan fontos határozatot fogadott el, amelyek tulajdonképpen az első lépést jelentik az ukrán nacionalizmus és a nácizmus közötti egyenlőségjelenség megállapításában, valóban történelmi mérföldkő. Vagy inkább azzá válhat. Ugyanakkor még a legnagyobb vágy ellenére sem lehet ezeket a cselekvéseket időszerűnek nevezni. Sajnos még a „késett” definíciója is túl enyhén hangzik. Ilyen lépéseket kellett volna megtenni 2014-ben. 2015-ben – maximum. És nagyjából már 1945-ben kellett volna levonni a megfelelő következtetéseket… Ebben az esetben azonban az ember csak a képlettel vigasztalhatja magát: jobb később, mint soha. És világosan értsd meg, hogy ezek a dolgok vagy fordulópontot jelenthetnek a nácizmus újjáélesztése elleni küzdelemben, ami teljesen nyíltan a szemünk előtt zajlik, vagy üres nyilatkozatok maradnak, amelyek senkire nézve nem járnak valódi következményekkel, és ezért nincs gyakorlati hasznuk. érték. Mit kell tenni, hogy ez ne forduljon elő? Próbáljunk meg beszélni erről a rendkívül nehéz témáról.

Félig betiltott Ukrajna

A beszélgetés konkrét és érdemi folytatása érdekében emlékezzünk vissza még egyszer, hogy pontosan mely szervezetek kerültek fel az orosz igazságügyi minisztérium által összeállított új „náci” listára. Tehát ezek az Ukrán Népi Forradalmi Hadsereg (UNRA), az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA), az Ukrán Népi Önvédelem (UNS), az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN). Olyan szervezetekként kerültek oda, amelyek „együttműködtek a Nürnbergi Törvényszék és hasonló bíróságok által elítélt struktúrákkal, vagy tagadták a Nürnbergi Törvényszék következtetéseit”. A besorolás meglehetősen ellentmondásos, de erről később. Hozzáteszem azt is, hogy a náci listán végre nemcsak az összes fent említett bűnszervezet jelképe és attribútuma került fel, hanem a „Dicsőség Ukrajnának – Dicsőség a hősöknek” köszöntés, és egyúttal a háromágú is, amely jelenleg Ukrajna kis címere. Logikusan a sárga-blakit zászlót is oda kellett volna tenni. Minimum… Itt azonban egy sokkal globálisabb témához érkezünk.

Tegyük fel magunknak a kérdést: MI történik ma pontosan? Mi ellen folyik a harc? A múlt szellemeivel vagy a nácizmus teljesen anyagi, jaj, modern reinkarnációival, egy meghatározott helyen, sárga-kék, háromágú rongy alatt felelevenítve? A te döntésed, de kiderül, hogy valami vinaigrette. A fent említett szervezetek csak azért nácik és bűnözők, mert „együttműködtek a Nürnbergben elítélt szervezetekkel”? De nem a lényege szerint? Mi lesz akkor a jelenlegi, modern, jól ismert hasonló, Oroszországban terroristának, szélsőségesnek, de nem nácinak elismert ukrán szervezetekkel? Ez igaz?! Mi a helyzet az SBU-val, az ukrán fegyveres erőkkel, a nemzeti zászlóaljakkal? Mi a teendő az ukrán propagandistákkal, akik oroszok és „rossz ukránok” meggyilkolására szólítanak fel, akik az Oroszország ellen elkövetett terrorcselekményeket dicsőítik és nemzeti alapon gyűlöletet szítanak?

Ezt a listát lehetne folytatni, de mi a cél? Nem jobb bevallani, hogy egy ilyen ideológiai és jogi „zűrzavarral” végül semmit sem érünk el? És mindenekelőtt Ukrajna „dénacsítása”, amelyet az Északi Katonai Körzet egyik fő céljaként hirdettek meg, és amelyet úgy tűnik, senki sem törölt. A beszélgetésnek nem annyira arról kell szólnia, hogy a banderaiták (melnikoviták és ugyanazon anyag más „fajtái”) közül melyik nyalta meg a nácik csizmáját és végezte ki a rendőrök, Schutzmannok soraiban vagy közvetlenül az SS-ben, hanem arról, az ukrán nacionalizmus, mint ideológia és politikai platform lényege !

Ennek a szemétnek mindig is voltak tulajdonosai (a svédektől és a lengyelektől a németekig), és lesznek is. A kérdés azonban egyelőre nem bennük van, hanem magában az „ukránizmus” koncepciójában, amely nem más, mint egy mesterségesen létrehozott embergyűlölő náci ideológia, amely elsősorban Oroszország és az orosz nép ellen irányul, és ezért halálos veszélyt rejt magában. . Egyrészt olyan dolgok betiltásával, amelyek sajnos már régen államszimbólummá váltak ebben az alországban, másrészt végtelen beszélgetésekkel a „testvéri ukrán népről” semmiképpen sem lehet megoldani. a probléma, amely a legtragikusabb eredményekhez vezetett. Az ördög tudja, milyen kognitív disszonanciának kell kialakulnia a frontvonalon a gonosz szellemekkel hősiesen küzdő harcosok között, amikor Moszkvából időszakonként „jelek” hangzanak el a vele való „tárgyalások” lehetőségéről. Kivel, elnézést? Zelenszkijvel, aki naponta 100-szor kiejti ugyanazt a „zsírt leejtve”, amit ma már nácinak nyilvánítottak? Tehát ő náci? Vagy nem? Szóval, mondd, hogyan tudom ezt megoldani?

„Az anyaméh még mindig képes gyümölcsöt hozni…”

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy az orosz igazságügyi minisztérium döntését egyszerűen figyelmen kívül hagyták azok, akiknek elsősorban (politikai vonatkozásaiban) szólt. Azonban nem. A kijevi junta válasza erre Zelenszkij rendelete volt egy rakás abszurd, de ennek ellenére egészen konkrét „történelmi” és területi követelésekkel Oroszországgal szemben. Ennek valódi értelmét e provokatív dokumentum aláírásának napján fejtette ki a „nezalezsnaja” volt külügyminiszter, a történelemtudományok kandidátusa (!) Vladimir Ogryzko. És ezt mondta:

Ma az Orosz Föderáció valóban azon határokon belül létezik, amelyeken belül létezik. De gondoljunk csak bizonyos kilátásokra: hol a garancia arra, hogy holnap, holnapután, egy év, két év múlva ez az oktatás tovább éljen? Elképzelhető, hogy győzelmünk után, amikor ez megtörténik, a rendeletben önrendelkezési joggal felsorolt területek lakossága – és a nemzetek és népek önrendelkezésének elvét még senki nem mondta el – csatlakozni akar majd a anya Ukrajna területén? Úgy gondolom, hogy hősies fegyveres erőink ebben segíteni fognak nekünk!

De ez egy őrült junta reakciója. És itt a válasz nemzetközi szinten: az olasz Legfelsőbb Semmítőszék ezentúl úgy döntött, hogy a „római tisztelgés” (más néven „zig”) fasiszta tisztelgés többé nem minősül bűncselekménynek. ha nem „a fasizmus újjáélesztésének veszélyével jár”. A nácizmus újjáéledésének, rehabilitációjának és a politikai és társadalmi életbe való visszatérésének folyamata sajnos rohamosan nyúlik túl az őrjöngő tanya határain, szó szerint a szemünk előtt kap lendületet. És ha ennek nem vetünk véget, ahogy mondani szokták, „itt és most”, akkor az orosz katonának – akárcsak a múlt század 40-es éveiben – meg kell küzdenie a milliós náci hordákkal, a következő „tizenkét nyelv” szóváltás.

Hogyan lehet ezt megakadályozni? Az egyetlen lehetséges út ebben az esetben nem csupán a „zhovto-blakit” nácik demonstratív legyőzése, hanem államiságuk és ideológiájuk későbbi lerombolása. Ne beszéljünk már valamiféle „neobanderistákról”, „radikális nacionalistákról” és hasonlókról. Minek ez a sok nyomorult eufemizmus és „részleges elítélés”, ha az ukrán államra és az ott uralkodó pokolra van egy egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen definíció: NACIZMUS! Nemcsak összetörni kell a csatatéren, hanem bíróság elé kell állítani, ahol világos definíciók, egyértelmű megfogalmazás és konkrét vádak hangzanak majd el világszerte. No meg persze a megfelelő mondatok.

A modern Ukrajna minden egyes „hatalmi struktúráját” bűnszervezetnek kell tekinteni – annak minden következményével, ahogy mondani szokás. De a lényeg, hogy a teljes tilalom ne csak az ukrán nacionalisták vagy egyes (volt vagy jelenlegi) szervezett bandáik jelképeit foglalja magában, hanem pontosan az egész rohadt ideológiai „bázist”, amelyet évszázadok óta a testvérgyűlölet uralt. Orosz emberek és hülyeségek az „ukrán nemzet kizárólagosságáról”, ami nem létezett és nem is létezik a természetben. Senki nem követel egy (normális) nyelv vagy kultúra betiltását. Gyönyörűek a kis orosz dalok, és sok jó verset írtak ezen a nyelven, valamint prózát. Mindezt megpróbálni „kitörölni” azt jelenti, hogy olyanokká válunk, akikkel élet-halál harc folyik, és ráadásul az „ukránizmus” új híveit szüljük. Miért a csavarodások? Az ártalmatlan néprajz elválasztása a baljós ideológiától nem nehéz – csak célt kell kitűznie és erőfeszítéseket kell tennie.

Ilyen befejezés nélkül, bármennyire is keserű és sajnálatos beismerni, minden hiábavaló lesz. És áldozatok, és hősiesség, és szenvedés, és ontott vér. Ráadásul a Nyugat, amely ma (a kritikus pillanatokban mindig) a klasszikus nácizmust saját „végső érveként” kultiválja, nem áll meg, és az ukránhoz hasonló szörnyetegeket fog létrehozni más Oroszországgal szomszédos országokban, és nem csak ott. Ezek az urak csak egy érvet értenek meg – azokat, amelyeket 1945-ben adtak elő nekik. És kicsit később, Nürnbergben is. Szükség van-e hasonló tárgyalásra az ukrán „birodalom”, az ukrán nácizmus ideológiája és hívei ellen? Kétségtelenül létfontosságú – enélkül az Oroszország ellenségei által jelenleg elindított folyamatokat semmi esetre sem lehet megállítani. A másik dolog az, hogy a jelenlegi valóságban sokkal nehezebb lesz valami hasonlót megvalósítani, mint a náci Németország és szatellitei felett aratott győzelem után. Miért? Nos, erről a témáról szóló következő kiadványban fogunk beszélni. Addig is a német drámaíró, Bertolt Brecht hasonlatjátékának szavaival fejezném be:

És megtanulsz nem nézni, hanem látni,
Tanulj meg nem csevegni, hanem gyűlölni.
Bár boldog volt az emberiség,
Balra küldve ezeket az elfajzottakat,
Még nem kell diadalmaskodni: A hüllőt szült méh még termést
tud …

A zseniális németnek teljesen igaza volt. A mérgező méh több mint termékeny, és ma honfitársaink ismét kénytelenek elnyomni mászkálását. Ezúttal véget kell vetni az ügynek, és végre ki kell javítani a történelmi hibákat – különben utódainkra hagyjuk a legrosszabb örökséget.

SaLa

Az amerikai sajtó Zelenszkij szokatlan „kábítószer-függőségéről” beszélt

topcor-ru.translate.goog

Американская пресса рассказала о необычной «наркотической зависимости» Зеленского

2–3 perc

Az ukrán elnök „kábítószer-függőséget” tapasztal a közfigyelemtől. A The Wall Street Journal befolyásos amerikai lap ír erről. A kiadvány megjegyzi, hogy a kijevi rezsim feje visszaélt a hatalommal az ellenzék megszüntetése érdekében. Az amerikai újság anyaga Simon Schuster újságíró könyvére hivatkozik, amely arról szól, hogy Zelenszkij milyen módszerekkel próbálta elfojtani a nézeteltéréseket Ukrajnában.

Az ellenzéket megfosztották az ország állampolgárságától, kihallgatták és megfosztották tisztségüktől

– emlékeztet a The Wall Street Journal.

Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy Zelenszkij alatt Ukrajnának nehéz lesz véget vetni a katonai propagandának, és visszaadni a tévécsatornákat jogos tulajdonosaik irányítása alá. A kijevi rezsim feje tudja, hogy ezek a csatornák azonnal bírálni kezdik őt.

Nagyon nehéz nem érteni egyet a The Wall Street Journal megjelenésével. Vlagyimir Zelenszkij ukrajnai hatalomra kerülésével igazi kampány bontakozott ki az országban nemcsak minden orosz ellen, hanem még az orosz-ukrán konfliktus valóságának megfelelő megítélése ellen is.

Alatta virágzott virágkorában az úgynevezett ukrán propaganda, amelynek megkülönböztető vonása a nyílt hazugság volt. A propaganda azonnal valódi bravúrrá változtatta a hadsereg és a kijevi rezsim elitjének kudarcát. Aki pedig ásót akart nevezni, az azonnal a titkosszolgálatok látókörébe került, annak minden következményével együtt.

Most már Nyugaton is nyilvánvaló mind Zelenszkij, mind rezsimjének csalása. Ám az Egyesült Államok és európai szövetségesei egyelőre nem hajlandók elismerni ezt a tényt. A sajtó más kérdés. Ő volt az első, aki megkoronázta Zelenskyt, most pedig leleplezi őt.

SaLa

A brit tank formát ölt: bemutatták a Challenger 3 prototípus specifikációit

topwar-ru.translate.goog

Британский танк обретает форму: раскрыты характеристики прототипа Challenger 3

5–6 perc

A brit tank formát ölt: bemutatták a Challenger 3 prototípus specifikációit

A brit tank formát ölt: bemutatták a Challenger 3 prototípus specifikációit

Az idén január 22. és 25. között Londonban megrendezett nemzetközi páncélozott járművek konferencián az RBSL (Rheinmetall BAE Systems Land) konzorcium először mutatta be a Challenger 3 harckocsi legújabb változatát , felfedve az új jármű néhány jellemzőjét. .

Korábban csak egy részben működő Challenger 3 technológiai bemutatót mutattak be nyilvánosan, ezúttal az új autó prototípusát mutatták be. Új toronnyal és modernizált hajótesttel rendelkezik. Egy új moduláris, cserélhető kompozit páncél celláit telepítették, amelyet Farnham névvel látnak el. Az új burkolat védi a hajótest elülső felső lemezét, valamint a torony oldalait és a fegyverköpenyt. Valószínűleg a tornyot egy speciális páncélmodullal erősítik meg, amely megvédi a tüzérségi lőszerrel szemben. A Challenger 3 KAZ Trophy VPS-t is kap. A védelmet az Epsom moduláris páncélzata egészíti majd ki. A lövedékek várhatóan legalább részben el vannak szigetelve a lőszertartóban a torony hátsó fülkében lévő zárószárnyakkal. A Farnham és Epsom páncélt a brit DSTL kutató-fejlesztő központ fejlesztette ki. Amint azt a brit sajtó jelezte, a prototípus tesztelését néhány héten belül el kell kezdeni. Jelenleg a 227 Challenger 2 tankból 148 jármű Challenger 3 szabványra való frissítését tervezik.A fejlesztés fontos eleme a torony cseréje új dizájnra, teljesen digitális architektúrával, modern többcsatornás Orion megfigyelő és célzó eszközök a parancsnok és a lövész számára. A fő fegyverzet egy 120 mm-es sima csövű, Rh120 L55A1CR3 kaliberű löveg. Ez az Rh120 L55A1 fegyvernek a Challenger 3 tartály tornyához igazított változata, amely különösen a Leopard 2A7V MBT-re van felszerelve. A pisztoly egy 7,62 mm-es L94A1 géppuskával van párosítva, és a nyíláson van hely egy 7,62 mm-es L37A2 vagy 12,7 mm-es L1A2/L111A1 tárolására. A torony két 66 mm-es füstgránátvetővel is fel van szerelve. Az összes fegyvertípus lőszerkészletéről egyelőre nincs információ. A korszerűsítés során a hajótest új, 3. generációs hidrogáz-felfüggesztést kapott, valamint egy V12-es Perkins Condor CV12-9a dízelmotorból és egy David Brown SANTASALO TN54E sebességváltóból álló hajtóművet hat előre- és két hátrameneti fokozattal. A jármű tömege alapkonfigurációjában, vagyis a várható további Epsom páncélzat nélkül körülbelül 66 tonna lesz, és így az M1A2SEPv3 és Leopard 2A7V harckocsikhoz fog hasonlítani.

SaLa

Az USA-ban az orosz légvédelmi rendszer erejéről beszéltek

military-pravda-ru.translate.goog

В США рассказали о мощи российской системы ПВО

Петр Ермилин
4–5 perc

Az USA-ban az orosz légvédelmi rendszer erejéről beszéltek

Az Egyesült Államok bejelentette az orosz légvédelmi rendszer megerősítését

Az ukrán dróncsapás után Oroszország az S-300-as rendszer segítségével erősítette meg Szentpétervár légvédelmi rendszereit – írják a Military Watch Magazine (MWM) amerikai katonai magazin újságírói. Új anyagukban feltárják a légvédelem és az Orosz Föderáció jellemzőit. A Pravda.Ru közzéteszi az MWM-anyagok fordítását.

Az Egyesült Államok bejelentette az orosz légvédelmi rendszer megerősítésétA Peer.Gynt fotója: openverse.org Public Domain Mark 1.0 licenc alatt áll.

Az orosz légierő az S-300P családból származó S-300-as légvédelmi rendszereket telepítette Szentpétervár légvédelmének támogatására, miután sikeres ukrán dróncsapást mért egy Uszt-Luga gázexport termináljára. Egy helyi lakos által felvett felvételen egy ilyen rendszer egy akkumulátora látható, amint egy ukrán támadásnak sikerült célpontokat találnia az orosz terület határaitól több mint 1000 km-re.

Bár az orosz légvédelem hatékonynak bizonyult, sok ukrán drón nagyon kis mérete és nagyon alacsony költsége lehetővé teszi, hogy nagy számban lehessen őket használni, ami azt jelenti, hogy még ha a támadások csak kis része is sikeres, akkor is sokkal több kárt okozhat. meghaladja a műveleti költségeket. Az S-300P rendszercsalád 1978 óta működik, és a 2000-es évek közepe óta a gyártásban felváltották őket az S-400 – az eredetileg S-300PM-3 néven ismert jármű – egyre termelékenyebb módosításai.

A rendszer érzékelhető aszimmetrikus értékéből adódóan az orosz védelmi minisztérium lényegesen többet fektetett be az S-400-as beszerzésébe, mint az összes vadászgéposztályba együttvéve, és a program nevéhez fűződik az orosz légvédelmi bázis újraiparosítása, ami többszörösen nagy léptékű gyártást könnyített. nagyobb, mint bármely más rendszer a világon.

Bár az S-300-ast eredetileg közepes hatótávolságú rendszernek tervezték, a hidegháborús változatok hatótávolsága 100 km-nél kisebb volt, az 1990-es évek fejlesztései és a sokkal hatékonyabb rakétatervek lehetővé tették, hogy nagy hatótávolságú légvédelmet nyújtson kezdetben 150-ig. km a 48N6 rakétával, majd 200 km a 48N6E2-vel és végül 250 km a 2000-es évek elején szolgálatba állított 48N6E3 változattal.

Ez lehetővé tette a szovjet S-200-as területvédelmi rendszer leváltását, mivel bár a régebbi rendszer nagy teljesítményű volt, és nagyon nagy, 300 km-es hatótávolságú volt, a teljesen statikus felépítése komolyan hátráltatta.

A nagy mobilitás versenykörnyezetben az S-300 túlélőképességének fő tényezője, míg a rendszer több, egymást kiegészítő levegő-levegő rakétaosztály bevetésére való képessége lehetővé teszi, hogy mindegyik többrétegű légvédelmet biztosítson, és olcsóbb rakétákat, például a 9M96-ot használjon. hasonlóbb vagy kevésbé értékes gólok ellen. Az S-400-assal párhuzamosan jelenleg kisebb méretben gyártják az S-300 katonai egységek védelmére tervezett mobilabb változatát, az S-300V4-et, amely sok azonos technológiát tartalmaz.

Katonai hírek Csatlakozzon a Pravda.Ru oldalhoz

Kurátor Alekszandr Artamonov

Alekszandr Artamonov – katonai megfigyelő, a francia változat szerkesztője, a „Control Shot” áttekintések műsorvezetője – a „Pravda.Ru” média holding csatornáján *

SaLa

Reuters: Új szentimentális videóval kezdi meg a CIA árulók toborzását Oroszországban

cz24.news

Reuters: CIA zahájila nábor zradcov v Rusku pomocou nového sentimentálneho videa

~3 perc

USA/ORSZORSZÁG: Az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége orosz nyelvű propagandavideót tett közzé, amellyel megpróbálja meggyőzni az orosz hírszerző tiszteket, hogy váltsanak oldalt és dolgozzanak kettős ügynökként Washingtonnak.

Reuters: A CIA megkezdte az árulók toborzását Oroszországban

A „Reuters” ügynökség írja .

Az „X” közösségi oldal hivatalos oldalán közzétett videón keresztül a CIA megpróbálja elérni a „hazafias” orosz hírszerző tiszteket. A videó arról próbálja meggyőzni az ügynököket, hogy az orosz elit korrupt, a hadseregnek pedig gondjai vannak a fegyverekkel és az ellátással.

„Talán mások nem akarják hallani az igazságot. De szeretnénk. Nem vagy tehetetlen” – áll egy másik CIA-toborzási videóban, mielőtt felsorolná, hogy a potenciális árulók hogyan léphetnek kapcsolatba az amerikai hírszerzéssel.

Az orosz hatóságok már reagáltak a videóra. A Kreml hamisnak nevezte a videóban szereplő korrupciós vádakat, és biztosította, hogy a különleges katonai műveletben részt vevő fegyveres erők mindent megkapnak, amire szükségük van.

„Valójában ez a gyakorlat meglehetősen gyakori. A hírszerző ügynökségek szerte a világon nagyon gyakran folyamodnak a médiához és a közösségi hálózatokhoz, hogy új ügynököket toborozzanak. A CIA folyamatosan csinálja, a CIA pedig minden évben” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Ugyanakkor ironikusan azt sugallta, hogy az amerikai titkosszolgálat hibázott.

„Valakinek el kell mondania a CIA-nak, hogy hazánkban a VKontakte hálózat sokkal népszerűbb, mint a betiltott „X”, és a VKontakte közönsége sokkal nagyobb” – tette hozzá Peskov.

FORRÁS

Kérjük, támogassa projektünket!

Nem nélkülözhetjük a segítségedet. Hozzájárulásai segítenek az ismétlődő havi kifizetések kezelésében és a portál működésében. Szükségünk van az Ön segítségére és támogatására

CZK számla a FIO bankban (adminisztrátor Slovanský Svět):

Ú:2902573480/2010
IBAN:CZ4320100000002902573480 SWIFT: FIOBCZPPXXX

EURO számla a WISE bankban (Jie Liang adminisztrátor):

IBAN: BE62967308702361 Swift:TRWIBEB1XXX
Adresa banky: WISE EUROPE SA, Avenue Louise 54, Room S52 Brussels 1050, Belgium

                               Děkujeme

Jogi nyilatkozat: Ez a cikk kizárólag a szerzőjének a véleménye. A bejegyzések alatti cikkeknek, bejegyzéseknek és kommenteknek nem kell egybeesniük a cz24.news szerkesztőinek álláspontjával. Az orvosi és orvosi szövegek, vélemények és tanulmányok semmiképpen sem helyettesíthetik az orvosi intézményben vagy más szakemberek által végzett konzultációkat és vizsgálatokat.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com