MÁSODIK RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Sopronban tevékenykedik Prónay. Igyekszik Nyugat-Magyarországon a saját szélsőjobboldali céljait elérni. Arról ír naplójában: Gömböst az irredenta mozgalom vezetésére nem tartja alkalmasnak. Megkísérli ő kezébe venni ennek megszervezését. Tervei szerint nemcsak Burgenland átadását igyekszik megakadályozni. Bázist akar itt kiépíteni a Csehszlovákia elleni fegyveres akcióra is. Innen kiinduló, váratlan támadással vissza akarja foglalni a trianoni békével elszakított felvidéket.
Céljai érdekében Prónay a felesége biztatására a legitimistákkal kacérkodik. Tárgyal Sigray kormánybiztossal, Ostenburggal, Friedrich Istvánnal. Súlyos nézeteltérése támad Lehár ezredessel. Letartóztatja mint Ausztria kémjét. Három nap múlva engedi szabadon.
Nyugat-Magyarország körzeti parancsnoka, Hegedűs Pál altábornagy táviratilag jelenti Bethlen miniszterelnöknek Lehár ezredes botrányos körülményű letartóztatását. Szükségesnek tartja Prónay eltávolítását. Kéri ehhez Sigray kormánybiztos segítségét is. Egyesült erővel talán sikerül rávenni Prónayt, hogy hagyja el Nyugat-Magyarországot …
Gömbös a legitimista intrika győzelmének tekintené a szerinte hűséges szabad királyválasztó Prónay eltávolítását Nyugat-Magyarországról. Bethlenhez fordul érdekében: – Kedves Pista! Jelentést kaptam, hogy Hegedűs altábornagy útján Prónay Palit ki akarod utasítani Nyugat-Magyarországból. Nagyon kérlek, hogy csak általam intézkedjél ilyen kérdésekben, mert a helyzet elmérgesedett, és ez újabb bonyodalmakhoz vezethet …
Nemcsak Prónay igyekszik önállósítani magát Nyugat-Magyarországon, és okoz ezzel egyre nagyobb bonyodalmat. Naplója szerint Prónay bizalmasan közli Ostenburggal: ő egyaránt meg akarja előzni Gömböst és Friedrichet, hogy a saját politikai céljaira felhasználják a nyugat-magyarországi kérdést. Ki akarja kiáltani a terület függetlenségét. Katonai bázist hozna itt létre, ahonnan erőivel a csehek ellen fordulhat. Segédkezet nyújthat innen az osztrák keresztényszocialista, puccsista ellenforradalmi alakulatoknak a szocialista uralom ellen.
Ostenburg egyetért Prónayval. Megállapodnak együttműködésükben.
Prónay később megírja: Ostenburg, miközben e megállapodásukkal kapcsolatban figyelmesen hallgatta az ő terveit, semmivel sem árulta el a jövőre vonatkozó tulajdonképpeni szándékát, a királypuccs előkészítését. Erről mindössze annyit közölt: Gömbös, aki minden bokorban Károly királyt sejti, máris addig intrikált ellene Horthynál, amíg megparancsolta zászlóalja elhelyezését Nyugat-Magyarországról. Utána valószínűleg fel akarják oszlatni egységét. Horthyék – jelenti ki Ostenburg – nagyon csalatkoznak, ha azt hiszik, ő ezt eltűri.
Önállóan lép fel Nyugat-Magyarországon a hírhedt Héjjas Iván nagyobb létszámú fegyveres ereje is. Elpártol Gömböstől. Fosztogatja a vidéket. Gömbös eleinte szép szóval igyekszik őt újból engedelmességre bírni. Hiába kérleli Héjjast, küldet neki pénzt. Tarthatatlanná válik Gömbös helyzete. Bethlenhez fordul segítségért. Tartóztassák le Héjjast. „A nyugat-magyarországi harcok egységes irányítására azért választottatok engem – írja Gömbös -, mert azt reméltük, hogy módomban lesz a szabadcsapatok működését megfelelően irányítani. Itt azonban olyan káosz uralkodik, amelyből, úgy látszik, alig lehet kivergődni …”
Javasolja Gömbös: kapjon ő annyi felfegyverzett embert, hogy akaratát a legrövidebb időn belül érvényesíthesse Héjjas Ivánnal szemben. A legjobb volna a KKV (Kettőskereszt Vérszövetség) szervezett ötszáz embere, géppuskákkal. Ha ezt nem kaphatja meg, a lemondását méltóztassanak tudomásul venni. Addig is proponálja, hogy Héjjas Ivánt, aki gyakran megfordul Magyaróvárott, tartóztassák le.
Héjjast azonban Prónay és Ostenburg támogatja. Sem Gömbös, sem Bethlen nem mer ellene eljárni.
Bethlen a lakosság hazafias ellenállásának nyilvánítja a szabadcsapatok ellenállását és politikai ürügyként használja a nagyantant hatalmaknál. Bizalmas, majd nyilvános javaslatban tárgyalási alapként felveti a Lajta-bánság végleges átadását Ausztriának, ha Sopron és környéke Magyarországnál marad.
Ajánlata itthon, különösen a szélsőjobboldal részéről súlyos belpolitikai nehézségeket okoz. Amiatt is, mert az antant igen erélyes követelésére az átadás első ütemeként a magyar kormánynak minden további tárgyalás nélkül feltétlenül át kellene most már adnia a Lajta-vidéket. Belpolitikai nehézségeit Bethlen érvként használja fel Nyugat felé, hogy Sopront és környékét nem tudja átengedni. A Lajta-vidék átadása a legtöbb, amit az országban keresztülvihet. Hasonló értelemben használja fel politikai érvként azt is, amivel ellenállási terveiben egyáltalán nem számolt, hogy Prónay, ellenezve Nyugat-Magyarország bármely részének átadását Ausztriának, október 3-án erőinek egy részét Sopronban hagyva, fegyveres katonai különítménye élén bevonul a Lajta-vidékre. Másnap október 4-én, a burgenlandi Felsőőrön, Lajta-bánság néven kikiáltja a Magyarországtól és Ausztriától egyaránt független államot. Megalakítja ennek kormányzótanácsát. Élén ő áll, a Lajta-bánsági haderő önjelölt fővezére.
Szokott őszinteségével megírja naplójában, hogy a burgenlandi bennszülötteknek semmi részük a Lajta-bánság kikiáltásában. A kormányzótanácsot emiatt nem helyiekből, hanem a saját embereiből állította ősze, akik neki feltétlenül engedelmeskednek. Parancsban rendelte ki a kormányzótanács elnökévé Apáthy László századost. Külügyminiszternek dr. Lévay Ferenc hadnagyot, gazdasági miniszternek Hír György hadnagyot.
Bethlen Gömbös révén eddig szervezte és támogatta Prónay nyugat-magyarországi ellenállását. Külpolitikai érvei hatására, hogy Ausztria csatlakozásával a nyugat-magyarországi területek növelnék Nagy-Magyarország erejét, Olaszország és Benes csehszlovák külügyminiszter, az angol és a francia kormány beleegyezésével hozzájárul: kezdődjenek osztrák-magyar tárgyalások Bethlen ajánlatáról, hogy a Lajta-bánságért cserébe Sopron maradjon meg Magyarországnak.
Bethlen és a magyar kormánydelegáció október 11-én Velencében találkozna Ausztria megbízottaival, élükön Johann Schober keresztényszocialista pártállású kancellárral.
Bethlen nemcsak a Hegedűs tábornok útján küldött táviratban utasítja el a Lajta-bánság ilyen helyzetben történt megalakulását. Sajtónyilatkozatban követeli: Prónay azonnal távozzék Burgenlandból. Egyben csendőrkordonnal záratja el a Lajta-bánsághoz vezető országhatárokat. Utasítást ad arra is, hogy a magyar hatóságok nem támogathatják Prónay céljait.
A nyugat-magyarországi területek átadása kérdésében Bethlennek nemcsak Prónaytól kell tartania. Megtörténhet, hogy Friedrich a legitimista erők segítségével eltávolítja Prónayt a Lajta-bánságból. Sőt esetleg talán éppen vele szövetségben legitimista bázist hoz létre Horthyék ellen. Megszerezhetik e célból Sopront és környékét is. Támogatja e tekintetben Friedrichet a Sopronban székelő Nagyantant Katonai Bizottság francia tagja.
Gömbös október 6-án megüzeni Bethlennek: Friedrich a Honvédelmi Minisztérium útján kap fegyvereket és utánpótlást. Kéri ennek megszüntetését. Bethlen akadályozza meg Friedrich embereinek a nyugati vármegyékbe utazását és ezzel legitimista céljait.
Október 7-én Bethlen utasítja Hegedűs Pál altábornagyot: távolítsa el Sopronból Friedrichet. Válaszként Hegedűs jelenti: Friedrich nem fogadja el a felszólítást, hogy azonnal menjen vissza Budapestre. Erőszakos eltávolításához a Sopronban székelő Szövetség közi Katonai Bizottság nem járul hozzá.
Egyéb intézkedéseivel Bethlen megakadályozza Friedrich esetleges legitimista puccstervét, de még így is, különösen Prónay miatt, a legnagyobb aggodalommal utazik el az október 11-én kezdődő magyar-osztrák tárgyalásra Velencébe.
Az antant megbízásából a tárgyalás harmadik résztvevője Olaszország. Bethlen már előzetesen megszerzi ennek támogatását. Titkos egyezségben számos magyarországi kereskedelmi előjogot biztosít Olaszországnak.
Olasz nyomásra Ausztria elfogadja a közvetítő javaslatot: amennyiben Magyarország békésen átengedi a Lajta-vidéket, Sopron és környéke hovatartozásáról az antant nagyhatalmak képviselőinek ellenőrzésével népszavazás döntsön. A Lajta-vidék átadását követő nyolcadik napon történjék meg a népszavazás.
Bethlen már Velencéből kéri a kormányzót és Gömböst, lépjenek közbe Prónaynál. Távozzék a Lajta-bánságból. Nem teszi meg. Árulásnak tartja a velencei egyezményt.
Elsőnek Gömbös ír Prónaynak levelet. Kéri: ne zavarja Bethlen velencei tárgyalásait. Időszerűtlen a Lajta-bánság reklámozása. Maradjon Prónay csendben. Majd azzal folytatja: Örülne, ha a Lajta-bánság miatt közöttük keletkezett ellentétek jó barátokhoz illően elsimulnának. Jól jegyezze meg Prónay: egyikük sem ér a másik nélkül semmit. A múltban harmónia volt közöttük. A jelenlegi diszharmóniát ellenségeik, Károly király legitimista hívei okozták. Ügyesen kihasználják, ha Prónay nem vigyáz. Igen bizalmasan arról is értesíti, hogy ő Bauer ezredessel, azaz Münchennel, Ludendorffékkal – következőleg Hitlerrel – ismét felvette a titkos érintkezést …
Horthy levelét Majthényi Miklós kecskeméti polgármester viszi Prónaynak. Azért esik reá a választás, mert kecskeméti, mint Héjjas Iván. „Kedves Pali” – szólítja levélben Horthy Prónayt. Közli: a velencei tárgyalások eredményességének feltétele a terület kiürítése. Ha ezt Prónay nem tenné meg – fenyegeti -, ő hajtja végre személyesen. A kiürítés részleteinek megbeszélésére Prónay vagy megbízottja jelentkezzék nála Budapesten.
Velencében 1921. október 13-án létrejön a megegyezés Ausztriával. Bethlen vállalja: a Lajta-vidéken véget vet a szabadcsapatok uralmának, a területet átadja Ausztriának. Sopron és környéke tekintetében csak azt éri el, hogy hovatartozását az antanthatalmak képviselőinek ellenőrzésével népszavazás döntse el.
Hazaérkezve Velencéből, az itt kötött egyezményt a maga nagy diadalának tekinti. Kijelenti: a népszavazás lehetőségével sikerült rést ütnie a trianoni békeszerződés változtathatatlansága elvén.
Prónaynak azonnal távoznia kellene most már az Ausztriának átadandó területről. Bethlen hivatalos miniszterelnöki felhívására sem teszi meg.
Bethlen tizenkét oldalas levéllel fordul hozzá. Engedelmeskedjék! Különben az antanthatalmak megtorlással élnek. Ha az elkezdődik, és nincs egyetértés, nyolc-tíz napon belül Budapesten a vörös forradalom újból kitűzheti zászlaját. Végül Prónay hazafiságára apellál, amelyben eddig – úgymond – sohasem csatlakozott.
Prónay 1921. október 19-én mégis közli Bethlennel: nem érdekli a velencei tárgyalás részleges sikere. Nyugat-Magyarország egészét akarja megtartani. A Lajta-bánságot még inkább függetleníti oly módon, hogy határain megállítja és megvámoltatja a jövő-menő vonatokat, autókat, szállítmányokat. Ezzel előteremti a terület fenntartásához szükséges pénzeket, pótolja a Bethlen által megszüntetett budapesti pénzforrásokat. Bélyeget adat ki a saját arcképével és a nyugati várak képeivel. A Lajta-bánság bélyegsorozat rövidesen Európa egyik legnagyobb bélyegpanamája.
Egyenetlenség dúl az egyéb nyugat-magyarországi szabadcsapatok tekintetében is. Parancsnokaik továbbra is egymás ellen küzdenek a vezérségért és e hatalmi pozíciójukból az országos politikára gyakorolható befolyásukért.
A nyugat-magyarországi legitimisták a maguk javára használják ki a helyzetet. Előkészítik a második királypuccsot, amit Gömbös a leveleiben és élőszóban is annyiszor megjósol Horthynak, Bethlennek. A puccs megindításához Ostenburg és Lehár csapatai máris várják a király parancsát. Amiatt is sikert remélnek, mert a nagyhatalmak súlyos nemzetközi problémákkal küzdenek. Megerősödik Szovjet-Oroszország. Romániát leköti Besszarábia és az orosz határ kérdése. Olaszország és Jugoszlávia viszonya ellenséges. Utóbbi Albániában érdekelt, amit Olaszország néz rossz szemmel.
Őfelsége 1921. október 20-án feleségével együtt repülőgépen Dénesfára, Cziráky József Vas megyei főispán birtokára érkezik. Gróf Sigray, Nyugat-Magyarország kormánybiztosa, a puccs sikeres végrehajtása érdekében, amíg lehet, titokban akarja tartani a király megérkezését. Elrendeli a teljes postai, telefon- és távirati zárlatot. A legszigorúbb titoktartással kötelezi a MÁV szombathelyi igazgatóságát: október 22-ére virradó éjjelre katonai csapatszállítások céljára négy vonatszerelvényt helyezzen indulásra kész állapotba.
Bethlen, mit sem sejtve a nyugat-magyarországi legitimista fordulatról, október 20-án Pécsre utazik. Előzetes sajtóközlemények szerint másnap, október 21-én nagyszabásúnak hirdetett programbeszédben készül kibontani az új, Egységes Párt konszolidációs politikájának zászlaját. Beszéde másik célja, hogy nemzeti királyság alapon kiáll a legitimizmus mellett.
Ezt Bethlen a Horthynál, július végén tartott értekezleten ígérte meg a legitimisták képviselőinek: Andrássynak, Gratznak. Három nappal ezelőtt Andrássynak újból megígérte. A KNEP-et akarja ezzel megnyerni az Egységes Párt megalakításának.
Andrássy és a legitimisták jól tudják azonban Bethlenről: ígéretét nem mindig követik tettek. Eddig is hangoztatta, hogy legitimista. Csak éppen gyakorlatilag mit sem tesz az ügyért. Úgy vélik: ha Bethlen legitimizmusa valóban több lenne ígéretnél, Gömbös nem ülne Pécsett – Bethlen oldalán – az elnökségben.
A KNEP nem akarja az Egységes Pártot. A Kisgazdapárt sem. Mindenki tudja: Bethlen „egységprogramjának” célja: megszabadulni a versenytárs KNEP-től és a Kisgazdapárttól. Elszánt arra: ha velük mégsem tudná létrehozni az Egységes Pártot, megvalósítja másképp. Mégpedig Gömbössel szövetségben. A kormányzó révén a nemzetgyűlés feloszlatásával, új választással, választási erőszakkal.
Beszédében minderről hallgat. A királykérdésről is úgy nyilatkozik, hogy minden szava kétértelmű. Megállapítja: az 1918-as forradalom és a Tanácsköztársaság megszűntével uralkodói jogát a király újból gyakorolhatja. Csak nyilatkoznia kell, elfogadja-e újbóli trónfoglalása, a nemzeti királyság feltételeit. A nemzet attól meg nem fosztható, hogy alkotmányos királya legyen. E feltételeket dolgozza ki a kormány.
Október 21-én őfelsége autón Sopronba érkezik. Az Ostenburg-különítmény és Lehár ezredes tisztjei, katonái felesküsznek rá. A királyi jutalom ezért báró Lehár ezredesnek a tábornoki, Ostenburgnak az ezredesi rang. Őfelsége kinevezi Rakovszky Istvánt, a nemzetgyűlés elnökét, a KNEP egyik vezetőjét miniszterelnöknek. Úgy tervezi, a hamarosan hozzá megérkező Andrássy Gyula gróf, a KNEP elnöke legyen a külügyminiszter, Gratz Gusztáv a pénzügyminiszter.
A király magához kéreti Horthy teljhatalmú nyugat-magyarországi katonai parancsnokát, Hegedűs altábornagyot. Emlékezteti a neki tett esküjére. Hegedűs kijelenti: Őfelsége hű és alázatos tábornoka ma is, amint a múltban. A valóságban taktikázik. Ha Horthy bizonyulna erősebbnek, mellette marad.
Sigray hírzárlata következtében Budapesten a kormányzóságon Károly király Magyarországra érkezéséről csak október 22-e hajnalán, négy óra húsz perckor értesülnek. Horthy, amikor felkeltik a hírrel, nem akarja elhinni. Izgatott, kapkodva öltözik. A várba kéreti Magasházyt, a szárnysegédét, Belitska honvédelmi minisztert, Berzeviczy vezérkari főnököt.
Horthy most még kevésbé akarja átadni hatalmát, mint húsvétkor. Azt kérdezi Magasházytól: tárgyaljon-e a királlyal? Horthy eleinte bízik ennek lehetőségében. Elveszti a reményét, amikor rövidesen jelentik neki, hogy a hadirendű Ostenburg-zászlóalj közvetlen kíséretében őfelsége elindult a főváros felé. Végképp nem tudja, mit tegyen, amikor közlik vele – ami később nem bizonyul igaznak -, hogy Prónay csatlakozott a királyhoz.
Ha átadná Károly királynak a hatalmat, mi lesz vele? – sopánkodik. A legitimisták gyűlölik. Ideiglenesen adnának neki valami rangot, címet. Nyugdíjas admirális lenne, semmi több. Ha legalább Bethlen mellette lenne most, vagy Gömbös! Mindketten Pécsre utaztak. Magasházyval sürgősen keresteti őket telefonon. Lassan kapcsolják a vonalat. – Szörnyű! Szörnyű! – kiált fel. Felragyog az arca, amikor megtudja: Bethlen már előző este, október 21-én elindult vissza. Hajnali hat óra húsz perckor érkezik Budapestre. Gömbös ugyancsak elindult, délre várható.
Hajnali öt óra húsz perckor jelentkezik Horthynál Berzeviczy tábornok, vezérkari főnök. Horthy utasítására jobbra-balra telefonál, de semmi továbbit nem tud meg a királypuccsról. – Minden elveszhet maguk miatt! – kiált a tábornokra Horthy. Berzeviczy igyekszik megnyugtatni. A megteendő katonai intézkedésekkel minden kedvezőre fordulhat.
Belitska honvédelmi miniszter is itt van már. Ő is nyugtatja a kormányzót. Horthy komor, tétova. Hadparancsot kellene kiadni a hadseregnek, a királyi erők feltartóztatására. De ezzel vár most már Bethlen megérkeztéig.
Bethlen határozott és erélyes. Szó sem lehet a tárgyalásokról Károly királlyal. Lelket önt Horthyba. Megszövegezi Horthy hadparancsát. Látszatra legitimista, de a legteljesebben trónfoglalás-ellenes …
– A Nemzeti Hadsereg az én kezembe tette le az esküt, tehát az én parancsomat tartozik követni. Károly király őfelségének a hatalmat csak az ország megválasztott kormányzója adhatja át. Ez azonban a mai körülmények között a haza végpusztulását jelentené …
Horthy egyben elrendeli a hadsereg általános készenlétbe helyezését és felvonulását a királyi erők feltartóztatására. Ugyanakkor Bethlen általános érvényű kormányrendeletet bocsát ki a hatóságokhoz. Magyarországon ez idő szerint egyedül a kormányzó és a kormány hivatott arra, hogy parancsokat és rendeleteket adjanak ki. Felhívatnak a hatóságok: a király továbbutazását mindenképpen akadályozzák meg. A kormány rendelkezésére álló fegyveres erők a kormány további parancsainak megfelelően őfelségét kísérjék Budapestre … – Azaz tartóztassák le – csak így lehet értelmezni Bethlen utasítását, bár gondosan elkerüli, hogy ezt kimondja.
Bethlen hívására a várba érkezik közben a szabad királyválasztó Bánffy külügyminiszter. Bethlen felkéri: azonnal kéresse a Külügyminisztériumba a nagyhatalmak képviselőit. Közölje velük a kormány teljesen elutasító álláspontját a királykérdésben. A kormányzóválasztásról intézkedő 1920. évi I. sz. törvény értelmében Károly király az uralkodó jog gyakorlását Magyarországon át nem veheti; ismét el kell hagynia az ország területét. Közölje Bánffy azt is: a kormány azzal akarja elejét venni a királypuccs miatt bekövetkezhető bármilyen antant-beavatkozásnak, hogy a minisztertanács még ma délelőtt hivatalos közleményt ad ki Károly király érkezéséről. Távozására a kormány máris megtette a szükséges intézkedéseket.
Október 22-én reggel kilenc óra harminc perckor összeül a minisztertanács. Bethlen bejelenti a királypuccsot. Előadja: a király reggel több katonai vasútszerelvénnyel elhagyta Sopront. Kíséretében tartózkodik Rakovszky, Andrássy és Gratz, valamint Lehár és Ostenburg őrnagy a csendőrzászlóaljával. Amennyiben tehát a király utazásának semmi akadály nem állíttatnék elébe, vonata már délután Budapestre érkezhetne.
Felsorolja a kormányzó katonai és saját polgári intézkedéseit Károly király hatalomra jutása ellen, beleértve őfelsége esetleges letartóztatását. Bethlen színvallásra akarja kényszeríteni ezzel a legitimista minisztereket: melyikük áll ki a király erőszakos trónfoglalása mellett. Senki sem.
Bánffy külügyminiszter megkésve érkezik. Előadja: fogadta a szövetséges főhatalmak mindhárom képviselőjét. Közölték: a Habsburg-restauráció veszélyezteti a béke alapjait. Ezt tehát el nem ismerhetik, meg nem tűrhetik. Bejelenti Bánffy azt is: a főhatalmak követeinek fogadása után megjelentek nála Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia képviselői. Ugyancsak a leghatározottabban és legerélyesebben tiltakoznak Károly király magyar trónra visszahelyezése ellen. Amennyiben a magyar kormány nem volna abban a helyzetben, hogy Közép-Európa békéjének megzavarását megakadályozza, a kisantant kormányai maguk foganatosítják a szükségesnek vélt intézkedéseket.
Akárcsak az első királypuccs idején, a kisantant részéről ez ismét Horthyt támogató nyilatkozat. Nehogy Károly király magyarországi trónfoglalása kiinduló alapja lehessen az Osztrák-Magyar Monarchia helyreállításának, szomszédul inkább választják Horthy Magyarországát. Ha tehát Horthy fellép a Habsburg-uralom visszaállítása ellen, támogatják eme politikáját.
Bánffy mit sem szól arról, hogy a kormányzó és a miniszterelnök megbízásából ő kérte fel a hatalmak képviselőit sürgős állásfoglalásra, és mindenekelőtt a nagyhatalmak képviselői biztatóan vették tudomásul őfőméltósága, a kormányzó úr és a kormány elszánt akaratát Károly király trónfoglalásának megakadályozására.
Még tart a minisztertanács, amikor bejön Bethlen titkára. Jelentést nyújt át: a király kilenc óra negyven perckor Győrbe érkezett. A helyőrség felesküdött a királyra. Az itteni katonaság megkezdte a berakodást, hogy kövesse a Budapest-Kelenföld felé előrenyomuló Ostenburg-csapatokat.
A miniszterek közben mind Bethlent figyelik: hogy olvassa a titkár által átnyújtott írást. Önkéntelen arcjátékából látni, hogy súlyosan érinti, amit olvas. Hirtelen elhatározással közli a jelentést, majd este hat óráig felfüggeszti a minisztertanács ülését.
Megérkezik Pécsről közben Gömbös is. Azonnal jelentkezik a kormányzónál. Őt és környezetét a legnagyobb aggodalomban találja. Úgy látja: katonai téren nincsen, aki felelősséggel intézkedjék. Kezébe veszi a kezdeményezést. Javaslatára Horthy kinevezi a szélsőjobboldali szabad királyválasztó báró Nagy Pál tábornokot a király ellen mozgósított katonai erők teljhatalmú parancsnokává. Gömböst ugyanakkor megbízza: legyen nevében irányító összekötő közte, a kormány és a főparancsnok között. Valósággal korlátlan katonai hatalmat ad ezzel Gömbös kezébe.
Máris több helyre telefonál. Sürgősen hívatja Nagy Pál tábornokot. Más tiszteket is magához kéret. Jelentik: bevetésre kész csapatok Budapesten alig állnak rendelkezésre. Mindössze hat gyalogszázad, két üteg és lovasszázad. Tisztjeik megbízhatósága kétes, ezért egyelőre laktanyákban tartják az egységeket. A máris mozgósított katonai körletek nem küldhetnek azonnali gyors segítséget a fővárosba. A miskolci és debreceni körlet által kiállítandó csapattestek késő este lesznek menetkészek, és holnap érkezhetnek a fővárosba.
Gömbös nem fogadja el az érveket. Követeli: tiszti küldöttekkel sürgessék meg a szabad királyválasztó tisztek által vezetett, Horthyhoz hű csapatok Budapestre érkezését.
Megegyezik Gömbös Horthyval az EKSZ-tagság és az egyéb szélsőjobboldali titkos és nem titkos ellenforradalmi szervezetek mozgósításában. Gömbös úgy véli: ily módon mintegy kétezer-ötszáz fő szélsőjobboldali erővel rendelkezhetnek. Közülük az egyetemi bajtársi szövetségeket hat-nyolcszáz főre becsüli. A Kettőskereszt Vérszövetséget ezerre. Néhány százra az Ébredő Magyarokat és másokat.
Megérkezik közben a minisztertanácsról Bethlen. – A csapatok mozgósításáig mindenképpen időt kell nyerni! – véli. Ennek érdekében délután két óra negyven perckor táviratban megküldeti Bánffy külügyminiszterrel az általa megrendelt antant és kisantant tiltakozó jegyzékeket Károly királynak. Közli azt is, hogy várható a kisantant azonnali fegyveres beavatkozása. A Bánffy külügyminiszternek átadott külhatalmi diplomáciai jegyzékek ezt pedig nem tartalmazzák. Az antant és a kisantant a királypuccs tekintetében egyelőre elegendőnek tartja Horthy-Bethlen szilárd ellenállását és a megtett intézkedéseit.
Benes cseh külügyminiszter rövidesen éppen emiatt vádolja a magyar kormány prágai nagykövetét, hogy az azonnali beavatkozásról küldött és a Bethlen által a királyhoz továbbított jelentései hazugok. Benes azt majd úgy tudja meg, hogy a magyar Külügyminisztérium Fehér Könyvet ad ki a királypuccs eseményeiről. Ez közli a prágai magyar nagykövet hazug jelentéseit.
A magyar kormány nem válaszol Benes vádjaira, amit ő amúgy is csak a történelmi igazság kedvéért vet fel. A Külügyminisztérium később azonban elismeri: a Fehér Könyvben említett, Prágából küldött és a királyhoz továbbított dokumentumokat elsősorban politikai célokból megváltoztatták, megcsonkították. Csakis Bethlen tehette ezt, aki a kisantant katonai mozgósítása hírével akarja elriasztani a királyt a fővárosba jöveteltől.
Bethlen, miután elküldi a táviratot a királynak, hódoló értelmű levelet is szövegez Horthyval együtt: Ha minden kötél szakad, mégis tárgyalhassanak őfelségével … – Nehéz lelki tusában, súlyos aggodalmaktól indíttatva, Horthy arra kéri őfelségét, ne folytassa útját fegyveres erővel a főváros felé. Tavasz óta – céloz Horthy az első sikertelen királypuccsra midőn őfelsége elhagyta az országot, a helyzet súlyosabbra változott. Az indokok, amelyek tavasszal mint kormányzót, de vele őfelségét és az ország sorsáért aggódó meghitt tanácsadóit arra kényszerítették, hogy a visszatérésre bírják, jelenleg még fokozottabb mértékben fennállnak … Az antanthatalmak tiltakoznak a trónfoglalás ellen, amelyet a múltkor csak több nap múltán közöltek, most a kormánynak azonnal átadattak, éspedig a múltkorinál sokkal határozottabb formában. A kisantant bevonulással fenyeget. Ha a nemzet valahol fel is tudná tartóztatni az ellenséget, az ország óriási területei elpusztulnának. Ez utólag olyan elkeseredést és télen oly nyomort szülne, hogy biztos úton a bolsevizmushoz vezetne.
Nem tőle függ – folytatja Horthy – a polgárháború veszedelmének elhárítása. Ha Őfelsége mégis fegyveres erővel vonul Budapest felé, elkerülhetetlen a végzet. Néhány nap és az ország maradéka is idegen kézre kerül. Ha eme értesüléseit Őfelsége személyesen óhajtaná ellenőrizni, az antant budapesti képviselőivel, vele vagy a kormánnyal megtanácskozni, semmi akadálya, hogy Őfelsége szűk kíséretével, teljes biztonságban, az utat Budapestre megtehesse. Ő önzetlenül élt mindig a kötelességének – fejezi be a levelét Horthy. – Kötelessége most azt jelenteni: ha Őfelsége fegyveres erővel bevonul Budapestre, Magyarország örökre megszűnik létezni. Legmélyebb hódolattal: Horthy.
Bethlen telefonon keresteti ezután a király miniszterelnökét, Rakovszkyt. Győrben találja. A király kíséretében éppen indulni készül Komárom felé. Bethlen közli vele: a kormányzó levelet írt őfelségének. Vass József vallás és közoktatásügyi miniszter Ottrubay alezredes kíséretében gépkocsin viszi, hogy személyesen adja át. Bethlen arra kéri Rakovszkyt: amíg őfelsége el nem olvassa a kormányzó levelét, ne folytassa útját Komáromnak. Az itteni ezred különben is parancsot kapott a fegyveres ellenállásra.
Rakovszky kijelenti: őfelsége igenis továbbvonul a fővárosba. Bethlen ekkor azokra hárítja az esetleges polgárháború felelősségét, akik megkezdték a támadást. Utal a nagy- és kisantant diplomáciai tiltakozására. Az események végromlást hozhatnak Magyarországra, de megpecsételnék a király sorsát is – érvel Bethlen.
Rakovszky fenyegetően válaszol. Ők is vannak olyan jó hazafiak, mint a budapesti kormány. Figyelembe vették az antant-beavatkozás lehetőségeit. Ennek ellenére továbbmennek Budapestre. Mint a király által kinevezett miniszterelnök, felszólítja a kormányzót, ne merje katonai erővel megakadályozni őfelsége csapatainak bevonulását. A kormányzó és a kormány, amennyiben engedelmeskedik őfelségének, enyhe elbírálásra számíthat. Ellenkező esetben szigorúan járnak majd el.
Bethlen este hat órakor, a folytatólagos minisztertanácson beszámol Rakovszky vakmerő kijelentéseiről. Elmondja, hogy ő erre letette a kagylót, megszakította vele a további beszédet. Bejelenti az elrendelt katonai intézkedéseket. Amennyiben Lehár és Ostenburg csapatai be akarnak törni Budapestre, elkerülhetetlen a polgárháború.
Bethlen nem szó szerinti hűséggel közli a Rakovszkyval folytatott beszélgetését. Zadravetz püspök feljegyzi: ott állt a telefonbeszélgetéskor Bethlen mellett. Rakovszky fenyegető tónust használt: súlyosan felelősségre fogja vonni nemcsak Bethlent, hanem a „részeges matrózt is” – mondotta Rakovszky.
Komárom ezred állományú helyőrsége Horthy parancsa ellenére sem tanúsít ellenállást. Megadja magát a királyi erőknek.
Vass József miniszter az állomáson találja már a király vonatát. Jelentik érkezését őfelségének, aki kijelenti: okulva a húsvéti királypuccs tapasztalatain, nem hajlandó a kormányzó küldöttével tárgyalni. Horthy részéről ez megint csak az időhúzást szolgálná.
Vass miniszter kénytelen átadni Horthy levelét Rakovszkynak. Olvasatlanul gyűri a nadrágzsebébe. Vass ekkor arra figyelmezteti, hogy ha a király továbbvonul, azonnal bekövetkezik a nagy- és kisantant fegyveres beavatkozása, ami az ország végromlását jelentheti.
Rakovszky válasza az, hogy a nagyantantnak nincs módjában katonát küldeni. A kisantant országok közül a románok semmi esetre sem avatkoznak be. A csehek sem mernék megtenni. A jugoszlávok bevonulásától lehet csak tartani, őket majd leszerelik.
Vass miniszter megkérdezi Rakovszkyt: mire alapozza állítását? Titokzatosan felel: a jelenlegi Bethlen-kormánynak erről semmit sem mondhat. Őfelségének húsvétkor tett magyarországi kísérlete alkalmával bizonyos körök oly könnyelmű nyilvánosságai tárgyalták Briand francia miniszterelnök támogató szerepét, hogy már csak ezért sem mond semmit.
Lehár ezredes veszi át a szót. Nagy felháborodással nyilatkozik arról, hogy Horthy katonai egységei felszaggatják a vasúti síneket a király vonata előtt. Hangsúlyozza: ha további előnyomulása során hasonló merényletet tapasztal, kíméletlenül felkötteti az ilyen intézkedéseknek nemcsak végrehajtóit, de kezdeményezőit is.
Eredménytelen útjáról Vass miniszter visszaindul Budapestre.
Károly király úgy tervezi: másnap, október 23-án, a déli órákban harangzúgás közepette vonul be a budai várba. Eddig mindenütt hódolatteljesen fogadták. De épp a sok ünneplés tartóztatja fel őket. A Sopron-Győr közötti, nem egészen nyolcvan kilométer hosszú út tíz órájukba került. Onnan Tatáig csaknem újabb tíz óra, különben már rég Budapesten lehetnének.
Budapest utcáin szuronyos rendőrök, katonai járőrök cirkálnak. A falak tele friss plakátokkal. Statárium! Halálbüntetés arra, akinél fegyvert találnak, aki csoportosul. Szigorúan tilos rémhírt terjeszteni. Este tizenegy után tilos az utcán közlekedni. A színházak plakátjait átragasztják: a kijárási tilalom miatt az előadások előbb kezdődnek.
Huszonkettedikén este, ahogyan ezt Gömbös megjósolta, kiderül: a budapesti helyőrség tisztikara a legjobb esetben semleges magatartást tanúsít. Harcolni nem hajlandó a király ellen. Horthy újabb szóbeli parancsot ad Nagy Pál tábornoknak: ami csapatot Budapestre lehet hozni, mind jöjjön a fővárosba. A vezérkar jelenti: tizennégy zászlóaljat és négy üteget indított útba. Többre nem lehet számítani.
Horthy és Bethlen e válságos katonai helyzetben sürgetik a nagyhatalmak diplomáciai közbelépését Károly király csapatainak megállítására.
Hohler angol főmegbízott október 22-én tizenkilenc óra húsz perckor rejtjeles táviratban jelenti Londonnak: ő és nagykövet kollégái felkeresték a kormányzót. Kérdésükre kijelentette: megtesz minden lehetséges lépést, amellyel meggátolja Károly előrehaladását. Budapesten marad, hogy fenntartsa a rendet. Az itteni csapatokat és a csendőrséget bezárták a kaszárnyákba. Más városok helyőrségei parancsot kaptak erőik összevonására, hogy Nagy tábornok parancsnoksága alatt előnyomuljanak Károly ellen.
Horthy kormányzóságát s Bethlen miniszterelnökségét nemcsak a királypuccs fenyegeti. Válságos a belpolitikai helyzet is. A Kisgazdapárttól nem tartanak. Többségében Habsburg-ellenes szabad királyválasztó. Félretesz most minden belpolitikai ellentétet; nem támad a Bethlen-kormány ellen. Biztosítéka ennek a Kisgazdapártban jelentős csoporttal rendelkező Gömbös is.
Egymás után érkeznek ellenben a Magyar Távirati Irodához a kedvezőtlen jelentések a legitimisták országos készülődéséről, Károly király megsegítésére. Kozma, a Magyar Távirati Iroda elnöke, nemcsak hivatala révén tud mindenről. Egyformán bizalmi embere Horthynak, Bethlennek, Gömbösnek. Állandóan a főhadiszálláson, mellettük tartózkodik a Várban. Arról tárgyalnak: súlyos csapás lenne most reájuk, ha a legitimisták összefognának a baloldali ellenzékkel. A királypuccs fenyegető veszélyében belpolitikailag rendkívüli módon megnőne a baloldali ellenzékkel tartó, tömegeket mozgósítani tudó Szociáldemokrata Párt jelentősége.
Ezzel a Horthy-rendszer kétfrontos belpolitikai válságba kerül. Bethlen emiatt feltétlenül meg akarja nyerni a szociáldemokratákat a királypuccs ellen, vagy legalábbis semlegesíteni őket.
Bethlen megbízásából Kozma október 22-én késő este, telefonon értesíti bizalmi emberét, Szerdahelyi Sándort, a Népszava belső munkatársát, hogy „a legitimista puccskísérlet tekintetében a kormány teljesen ura a helyzetnek”. A szociáldemokrata pártvezetés vegye ezt a kormányértesítést jóakaratú figyelmeztetésnek, nehogy megmozduljanak a legitimisták mellett.
Megmondja Szerdahelyinek: amennyiben a Szociáldemokrata Párt határozatilag elítélné a puccskísérletet, és nyugalomra intené a munkásságot, ellenértékként a Bethlen-kormány kész lenne a munkásügyek összkomplexumának kedvező megtárgyalására. A szociáldemokrata pártvezetés királypuccsellenes magaviseletével érdemelje ki tehát a kormány jóindulatát, amit Bethlen tettekben ígér kinyilatkoztatni.
Kozma még aznap éjjel, Szerdahelyitől azt a megnyugtató választ kapja: a Szociáldemokrata Párt értekezlete úgy határozott, teljes nyugalomban passzív szemlélője lesz az eseményeknek. Megígérik, hogy a Népszava másnap reggeli száma elítéli a legitimista puccskísérletet azzal, hogy a munkásság a maga szempontjából sokkal nagyobb szerencsétlenségnek tartaná a Habsburg-restaurációt, mint a jelenlegi kormányzat bukását. Erről a Szakszervezeti Tanács is kibocsát hivatalos közleményt.
Szerdahelyi azt is közli Kozmával: a Károly király által Sopronban kinevezett miniszterek közvetve már megkeresték a szociáldemokrata pártvezetést. Megígérték: amennyiben a párt támogatja a puccskísérletet, a király, a hatalomra kerülése után, amnesztiát ad a bebörtönzött szociáldemokratáknak; megszünteti az internálások rendszerét. A pártvezetőség visszautasítja a legitimisták ajánlatát, de kéri Kozmát: a Bethlen-kormány adja meg számukra ugyanezeket a kedvezményeket.
Kozma feljegyzi naplójába: a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek az „inter duos litigantes” (két veszekedő között a harmadik nevető) álláspontján állnak.
A Szociáldemokrata Párt készségesen siet Bethlen és Horthy segítségére. Ahelyett, hogy a burzsoázia két csoportja közötti ellentétet felhasználná a munkásosztály önálló, harcos fellépésének szervezésére, az elnyomó osztályok mindkét irányzata ellen, féken tartja a munkásságot, nehogy megbukjék a Horthy-rendszer.
Erről szól a Kommunista Párt Központi Bizottságának október 24-én, Bécsben kiadott, a Proletár-ban megjelent, „A Habsburgok ellen! Horthy ellen!” nyilatkozata. Arra figyelmeztet: a magyar munkásosztály ne csatlakozzék az egymással harcoló felek egyikéhez sem. Bármelyikük uralma egyformán a proletárság leigázása, kizsákmányolása és elnyomása folytatását eredményezi. A KMP Központi Bizottsága az uralkodó osztályokon belül a királykérdéssel kiéleződött politikai helyzetben és a szociáldemokraták politikájának hatására a párt erőit csak arra tartja alkalmasnak, hogy segítségével a proletariátus nagyobb mozgási szabadságot vívjon ki: amnesztiát, közszabadságot, munkanélküli segélyt, béremelést. Igyekezzenek egyben a helyzetet a proletár tömegekben gyökerező kommunista szervezetek kiépítésére felhasználni. E szervezetek az alapfeltételei a proletárság önálló osztályakcióinak és uralomra jutásának. A kommunistáknak egy pillanatig sem szabad elfelejteniük, hogy a harc az amnesztiáért, közszabadságért, munkanélküli segélyért, béremelésért csak különböző állomások a nagy, hatalmas végcél: a proletárforradalom, a dolgozók diktatúrája felé. A proletárság most nem juthat még uralomra Magyarországon, de ne felejtse el: nemrég még övé volt a hatalom. Ezt kell újból előkészíteni …
—
Október 23-án vasárnap kora reggel Horthy és Bethlen Vass miniszterrel tanácskozik a sikertelen küldetésről. Majd Gömbössel tárgyal Horthy a katonai intézkedésekről.
A vezérkar jelenti: nem sikerült végrehajtani Nagy Pál tábornok rendeletét, hogy Biatorbágynál robbantásokkal és a sínek eltávolításával megakadályozzák a vasúti forgalmat. A király eljutott Bicskéig. Lehár, Ostenburg katonákkal zsúfolt vonatai Budaörsnél.
Horthy és Bethlen eléggé reménytelennek látja a katonai helyzetet. Gömbös bizakodóbb. Közli: utasítására az államvasút nem szállíthat mást, mint Horthyhoz hű katonaságot Budapestre. Lefoglalta a helyiérdekű villamost. Hajnal óta ezen utaznak a saját erőik Budaörsre. Fegyveresen kilencszáz szélsőjobboldali védi itt a Horthy-rendszert. Ennyire olvadt le az a „válogatott” kétezer-ötszáz fő, amit Gömbös megígért Horthynak, Bethlennek.
Útban van már Budaörsre a budapesti helyőrség hat százada és két üteg tüzérsége is, de Gömbös tart az átállásuktól. Amiben leginkább bízik, az hogy Ceglédtől Budapesten át rövidesen Budaörsre érkezik az első nagyobb horthysta szellemű csapatszállítmány. Követi a Duna-Tisza közéről és a Tiszántúlról több megbízható egység.
Gömbös Zadravetz püspököt is mozgósítja. Ide-oda küldi megbízásokkal. Naplójában a püspök arról ír: Október 23-án megszólalt nála a telefon. Kérik, azonnal jelentkezzék a kormányzóságon. Átmegy. Igazi lótás-futás, fejveszettség mindenfelé. Felismeri rögtön a királyt hozók nagy taktikai hibáját. Gyors, villámszerű rajtaütéssel már itt ülhetnének a Várban. De hát ők minden bakterháznál megállnak, fogadják a zászló alatti dikciókat. így puccsot csinálni igazán nem lehet … Sajnálja, mert ha sikerülne a királypuccs, feltétlenül átállna őfelsége oldalára. Az elmúlt ősszel levelezett erről vele. Most amíg el nem dől, kié a győzelem … – kétszínűsködik, mint annyian Horthy legközvetlenebb környezetéből.
Feljegyez a hozzá hasonló kétszínűsködőkről egy epizódot, amit a Honvédelmi Minisztériumban széltében-hosszában mondogatnak. Belitska honvédelmi miniszter megkérdezte Bauer ezredest, az elnöki osztály vezetőjét: – Mondd, kérlek, sok Károly király érzelmű ember van itt a minisztériumban? – Azt, kegyelmes uram, csak akkor tudjuk meg igazán, ha a király őfelsége bevonul a Várba!
Horthy felhatalmazásával Gömbös elrendeli: a Budaörsnél felvonult erők mindenáron gátolják meg a királyi csapatok továbbutazását Budapest felé.
Gömbös a Várból telefonon irányítja a budaörsi ütközetet, amelyben mindkét fél részéről együttesen is legfeljebb háromezer-ötszáz fő vesz részt. Az egyetemi zászlóaljak és az őket segítő horthysta katonai erők támadása eredményes. A király csapatai, Ostenburgék visszavonulnak.
A királyi erők parancsnoka Hegedűs altábornagy. Vezérkari főnöke Lehár tábornok. Parancsára Ostenburg ellentámadást kezd. Eközben lép akcióba Hegedűs altábornagy, aki a királyhoz kényszerből és taktikázásból csatlakozott. Rábeszéli őfelségét és környezetét, találkozhassék a Horthy-erők főparancsnokával, Nagy Pál tábornokkal. Tárgyalni akar vele, hogy a királyi csapatok békésen bevonulhassanak Budapestre.
Hegedűs telefonon felszólítja a tábornokot: szüntesse be az ellenállást. Engedjen szabad utat a királyi csapatok bevonulására. A tábornok ezt megtagadja. Ellenben megegyeznek abban, hogy Hegedűs különmozdonyon a fővárosba siet találkozni Horthyval. Hegedűs jön is, noha a Horthyval való tárgyalásra nincsen engedélye a királytól.
Ostenburgék ellentámadása közben sikerre vezet. Eljutnak csaknem a kelenföldi állomásig. Elfogják az 1-es egyetemi századot. Ha e győzelem után Ostenburg továbbnyomulna és elfoglalná a kelenföldi vasútállomást, egy órán belül díszmenetben bevonulhatna a fővárosba. Hegedűs tábornok parancsára azonban meg kell állnia.
Amikor Ostenburg eredményt ér el Budaörsnél, Horthy és Bethlen, de a náluk optimistább Gömbös is meglepett megkönnyebbüléssel fogadja Nagy Pál tábornok telefonjelentését Hegedűs tábornok tárgyalási készségéről. Azt hiszik: a tábornok a király nevében érkezik. Remélik: segítségével, valamint a nagyhatalmak budapesti képviselőinek közbejöttével meggyőzhetik a királyt: álljon el trónfoglalásától, a polgárháborútól.
Döntőnek tartják a tárgyalást. Ha nem sikerülne eredményre jutniuk, akkor is elérhetik, amit Gömbös most a legfontosabbnak tart: néhány óra időt nyerni az ekkor már vidékről folyamatosan nagy számban útba indított, Horthyhoz hű csapatok Budapestre érkezéséhez: Budaörsnél a katonai fölény megszerzéséhez.
A budapesti francia főmegbízott angol kollégájával teljes egyetértésben küldi tájékoztató jelentéseit Párizsba. Semmi jelét nem mutatják annak, hogy külföldi hivatalos körök támogatnák a királypuccsot, ami Károly király legfőbb reménye. A világsajtó mindössze arról ír: Franciaország nagyon óvatos a magyarországi események megítélésében.
Bethlen-Gömbös azt tanácsolja Horthynak: legyen nagyon határozott Hegedűs tábornokkal. Hivatkozzék a kormány katonai erőfölényére, a nagyantant tiltakozására, a kisantant bizonyosra várható fegyveres beavatkozására. Hegedűs útján kérje fel őfelségét, jöjjön szűk kíséretével Budapestre. A tárgyalások idejére kössenek fegyverszünetet. Horthy ugyanakkor ígérjen előléptetést és mindent Hegedűs tábornoknak, ha átáll a kormány oldalára. Gömbös mindehhez újra és újra hozzáteszi: közömbös, hogy Horthy és Bethlen miről tárgyal Hegedűssel, sőt, esetleg a királlyal. Csak az időnyerés számít.
Bethlen, amíg Hegedűs tábornok megérkezik, a reá várakozó minisztertanács ülésére siet. Beszámol a kormányzóval együttesen megtett intézkedéseiről, valamint Vass miniszter eredménytelen küldetéséről.
Horthy, ahogyan ezt Bethlennel, Gömbössel megbeszélte, egyedül fogadja Hegedűs tábornokot. Hegedűs már bevezető mondataiban hűségét nyilvánítja a kormányzó iránt. Kétszínűsködik most is, hogy a király felé se csapja be maga mögött az ajtót.
Hegedűs közli Horthyval őfelsége eredetileg Nagy Pál tábornokhoz intézett felszólítását, hogy a kormányzó járuljon hozzá a királyi csapatok harc nélküli budapesti bevonulásához.
Horthy a maga és a kormány nevében határozottan elutasít minden felszólítást. Indokolásként hosszasan idézi a nagy- és kisantant tiltakozó jegyzékeit a király trónfoglalása ellen. – Sajnos, ezeket őfelsége nem ismeri – mondja Horthy pedig ezekből megtudhatná, hogy a királyi csapatok fegyveres bevonulása a fővárosba az ország végromlását idézné elő. – Kéri Hegedűst: az elmondott antant és kisantant közlések alapján győzze meg erről a királyt. Ha ez nem sikerülne, jöjjön őfelsége a Várba. Győződjék meg személyesen az antanthatalmak várható fegyveres beavatkozásáról, a király trónfoglalása esetében. Amennyiben őfelsége eljönne Budapestre, minden módon gondoskodna teljes biztonságáról, mozgási szabadságáról.
Hohler angol főmegbízott jelenti Londonnak: Tíz óra negyvenöt perckor meglátogatta Bethlen miniszterelnököt. Nála találta Károly király megbízottját. Bethlen arra kérte, mint a brit kormány képviselőjét, fejtse ki véleményét Hegedűs tábornok előtt az erőszakos trónfoglalásról. Hegedűs tábornok válaszából kiviláglik – jelenti Hohler -, hogy a volt király és környezete illúziókat melenget magában a kisantant cselekvésképtelenségéről, illetve a nagyhatalmak közömbösségéről. Hegedűs tábornok szerint Károly királyt java részben a pénz hiánya, anyagi gondjai sarkallták a visszatérésre. Ebbe Zita királyné hajtotta bele, aki hisztérikus. Lehárt mint parancsnokot, mérhetetlen becsvágy fűti. Rakovszkynak és Andrássynak politikai indítékai vannak.
Hohler azzal folytatja táviratát: Bethlen miniszterelnök és Bánffy külügyminiszter kijelentették: bár ők elvben valamennyien legitimisták, de első a haza iránti kötelességük. Sürgősen megüzenték ezért a királynak – idézik Horthy levelét -, mielőtt még késő lenne, mondjon le vállalkozásáról, amely az ország pusztulásához vezethet. Kérték, hogy a király jöjjön Budapestre. Vagy küldjön ide valakit maga helyett, akiben a leginkább megbízik, hogy ítélje meg a helyzetet. Továbbá, hogy ők mindenáron el akarják kerülni a vérontást, de ha a király nem áll el szándékától, és továbbindulna Budapest felé, megteszik mindazt, ami hatalmukban áll, hogy szembeszálljanak vele.
Engedély nélküli budapesti útjáról Hegedűs altábornagy délután két órakor érkezik vissza őfelségéhez, Biatorbágyra. Talál megfelelő indokot, hogy igazolja, miért ment Budapestre, tárgyalt Horthyval, Bethlennel, Hohler angol főmegbízottal. Nagy Pál tábornok kérte őt erre, és sikerrel biztatta.
Beszámolva budapesti találkozásairól, azt tanácsolja a királynak: tárgyaljon Horthyékkal. Meg lehet velük egyezni – fejtegeti biztatóan. – Ha ez nem sikerülne – érvel Gömbös módján -, akkor is feltétlenül szükséges a tárgyalás. Időt kell nyerniük, míg az őfelségére felesküdött dunántúli helyőrségek felvonulnak.
Őfelsége tanácskozik legszűkebb környezetével Hegedűs tárgyalásairól. Horthyval a tárgyalást attól teszi függővé, milyen Budaörsnél a katonai helyzet. Biatorbágyról átmennek ezért vonaton Ostenburgékhoz, Budaörsre. Ostenburg azzal fogadja őfelségét: épp e percben fegyverszüneti küldöttség érkezett Horthytól.
A király valamennyi tanácsadója, Rakovszky miniszterelnökkel az élen, azt a nézetet vallja: nem lehet megbízni Horthyban. Nem javasolják, hogy meghívására őfelsége egyedül utazzék Budapestre. Szerintük a kormányzó eddigi magatartásából csakis arra lehet következtetni: elfogatná a védtelen királyt, hogy minden lehető eszköz alkalmazásával a trónjáról lemondásra kényszerítse.
Tanácsolják ellenben elfogadni Horthy javaslatát, hogy megbízottaik találkozzanak. De ne Budapesten, hanem a front innenső oldalán, úgyhogy őfelsége állandó érintkezésben maradhasson megbízottaival. Fogadják el Horthy fegyverszüneti javaslatát is, nehogy azt mondhassa: ő kész volt tárgyalni őfelségével, aki nem adott neki erre módot.
Megállapodnak, hogy másnap reggel nyolc óráig tartó érvénnyel fegyverszünetet kötnek. Addig a csapatok a jelenleg elfoglalt helyükön maradnak. Reggel nyolckor a törökbálinti állomás melletti urasági majorban összeül a két fegyverszüneti bizottság.
Őfelsége és kísérete visszatér ezután Biatorbágyra. Hegedűs altábornagy visszamarad, hogy Horthy küldötteivel közösen meghúzza a térképen a fegyverszüneti frontvonalat, amelyet másnap reggel nyolc óráig mindkét félnek tartania kell. Hegedűs azonban olyan frontvonalat fogad el, amely annyira hátrányos a királyi csapatokra, hogy Kelenföld közeléből vissza kell vonulniuk csaknem Budaörsig. Újabb árulás ez részéről, amit később nyíltan bevall.
Bethlen miniszterelnök annyira biztos már a győzelemben – jelenti kormányának Hohler -, hogy azon töpreng, hol őrizzék Károly királyt, ha elfogják. Nagyon hálás lenne az antanthatalmaknak, ha javaslatot tennének: mely országba száműzhetik a királyt. Égetően fontos, hogy minden késedelem nélkül eltávolítsák Magyarországról …
Azaz, Bethlen veti fel az angol főmegbízottnál a király száműzetésének szükségességét, hogy utána ország-világ előtt az elháríthatatlan antantkövetelésre panaszkodhassék, aminek folytán Magyarország koronás királyát idegeneknek kellett kiszolgáltatnia …
Zadravetz püspök a naplójában arról ír: – A főhadiszállás teljhatalmú diktátora Gömbös Gyula. Rendelkezik, parancsol. Letartóztatásokat eszközöl a notórius karlisták közül. Midőn én szelíden bár, de komolyan felvetettem a „jogosság” kérdését, önhatalomra apellál, és a MOVE helyiségeit jelöli ki a letartóztatottak gyűjtőhelyéül. Közben jön Bethlen miniszterelnök, azzal tárgyal, majd felkeresi és külön szobába kéreti Gömböst – Albrecht főherceg. Rém bántó volt, hogy Gömbös a legmagasabb rangú urak jelenlétében egyszerűen elheverve a díványon osztogatta parancsait. Szóvá tettem ezt a modortalanságot. Azzal ütötte el, illetőleg magyarázta, hogy egyenesen Pécsről, a Bethlen-féle beszámolóról utazott fel, egyáltalán semmit sem aludt már három napja, de ébren kell lennie, fáradtságát is csitítania, mert másképp itt minden elvész … Bethlen és a kormányzó a kezébe dobták a jelen helyzetet, s ő meg is fogja oldani!
Horthyék közben megkapják a győri és komáromi helyőrség tisztjeinek hűségnyilatkozatát. Jelentik, hogy félrevezették őket, elállnak a királytól. Ettől kezdve az események szinte gombnyomásra peregnek. Horthy és Bethlen a megváltozott katonai helyzetben már csak formálisan kívánnak tárgyalni a királlyal. Feltételeket szabnak, amilyet csak győztes diktálhat a legyőzöttnek:
1. Feltétlen fegyverletétel.
2. Amnesztia mindenkinek, amennyiben a fegyvert haladéktalanul leteszik, kivéve a felbujtókat és vezetőket, őfelsége politikai tanácsadóinak felelősségre vonása tekintetében a rendes bíróság dönt.
3. Őfelsége a magyar trónról írásban, önként lemond.
4. A magyar kormány őfelsége személyi biztonságáért az országban való tartózkodása idején jótáll. Ideiglenes tartózkodási helyéről a budapesti nagyhatalmi képviselőkkel való tárgyalás után fog dönteni.
5. Végleges tartózkodási helye tekintetében a magyar kormány a nagyhatalmakkal megállapodik.
Horthyék semmibe veszik a fegyverszünetet is. Gömbös utasítására Than tábornok, a Budaörsnél levő kormánycsapatok parancsnoka, hajnali hat órai érvénnyel felmondja azt. Ostenburg az erről szóló értesítést csak hét óra harmincöt perckor kapja kézhez, amikor a kormány erői már csaknem bekerítették csapatait …
A budaörsi ütközet elvesztésével Károly király belátja: a hatalom visszaszerzéséért indított második puccs is elbukott. Megparancsolja: csapatai adják meg magukat. Majd a király és a királyné, Esterházy gróf meghívására, a vonatról átmegy a tatai kastélyba …
A horthysta történetírás nagy eseményként méltatja a budaörsi csatát. Pedig ütközetnek is aligha nevezhető. Mindössze kölcsönösen lőttek, lövöldöztek. Horthyék tizenegy, a királypártiak öt halottat veszítenek. A sebesültek száma hatvankettő.
A győzelmet nem is a budaörsi ütközet hozza meg a „legitimista” Horthynak, Bethlennek, a „szabad királyválasztó” Gömbösnek. Inkább az a közömbösség, amellyel az ország lakosságának túlnyomó része egyaránt fogadja a királypuccsot, illetve ennek leverésével Horthy-Bethlen-Gömbös együttes „országmentését”.
1921. október 24-én este a Kisgazdapártban a királypuccs leverőit ünneplik. A MOVE és az Ébredő Magyarok Egyesülete is képviselteti magát. Gömböst és az egyetemi ifjakat éltetik.
Kozma Miklós utasítására a Magyar Távirati Iroda valósággal ontja a budaörsi „nagy diadalról” szóló tudósításokat. Eckhardt Tibor, a kormány sajtófőnöke is ezt teszi. Megakadályozza ugyanakkor, hogy a legitimista lapok bármi kedvezőt közöljenek a királyról, vagy részvéttel írjanak róla.
Őfelsége két napig tartózkodik Tatán.
Horthy írja emlékirataiban: a gondoskodás őfelsége személyes biztonságáról reá és a kormányra hárult. Ebből a szempontból a leginkább megfelelő helynek a tihanyi bencés apátságot tartották. A király viszont Szombathelyen kívánt tartózkodni, nem az elszigetelt tihanyi apátságban. „Alattvalói” alázattal kényszerítették őfelségét, hogy Tihanyba menjen …
Bethlen azt hangsúlyozza: nem tekintik őfelségét letartóztatottnak. Ez lehetetlenség volna, hiszen Magyarország törvényes királyának számít.
Csalás és ámítás, hogy nem fogoly – mondja a király a felügyeletére rendelt Siménfalvy ezredesnek.
Október 26-án megérkezik Tihanyba a kormány két küldötte: Kánya Kálmán, gróf Csáky Imre. Feladatuk: a kormány nevében közöljék a királlyal lemondása szükségességét.
Őfelsége nem hajlandó lemondani.
A külföld trónfosztó törekvéseinek megelőzéseként az is felmerül: a király mondjon le kilencéves fia, Ottó főherceg javára. Csernoch bíboros hercegprímás ilyen értelmű ajánlatát Károly király ugyancsak elutasítja.
Gömbös ez alkalomból is felveti: ültessék Albrecht főherceget a trónra. Mellette Horthy tartsa meg a tényleges hatalmat. Horthy ingadozik. Talán ez lenne a leghelyesebb. Ezt a kisantant fegyveres fenyegetésének hatása alatt a királyság megmentéséért, egy másik Habsburg érdekében tenné. A legitimisták ez esetben kevésbé vádolhatnák azzal, hogy megszegi Károly királynak tett esküjét.
Bethlen azonban továbbra is arra törekszik, hogy megegyezzék a legitimistákkal és pártjukkal, a KNEP-pel. Hallani sem akar Gömbös javaslatának megvalósításáról.
Horthy minderre majd úgy emlékszik vissza, hogy nem az ő hibájából vált sürgőssé őfelsége mielőbbi eltávolítása az országból. Hohler angol főmegbízott megint másként ismeri a tényeket. – A kormányzó bízik abban – jelenti Londonnak -, hogy az antant hatalmak ez alkalommal nem mulasztják el sürgetni Károly király végleges lemondását és biztos helyen elkülönítését. A király lemondása azt is lehetővé tenné, hogy a kormány megfelelő törvényeket fogadtasson el a nemzetgyűléssel.
Magyarán: Hohler arról értesíti kormányát: Horthy-Bethlen neki személyesen ajánlották fel Károly király kiszolgáltatását a nagyhatalmaknak, kérik biztos helyen az őrizetbe vételét.
A királypuccsról kiadott Fehér Könyvben Bánffy külügyminiszter is azt állítja: a nagyhatalmak követelték Károly király kiszolgáltatását. A Külügyminisztérium később ezt az állítását, akárcsak Benes külügyminiszter esetében, kénytelen hivatalosan megcáfolni.
Kétszínűén jár el Horthy-Bethlen a királypuccsban részes, a király környezetéhez tartozó legfőbb legitimista vezetőkkel is. Amíg velük és a királlyal remélik a sikeres tárgyalást, Bethlen semmiképp nem enged Gömbösék követelésének, hogy tartóztassák le őket. Még mindig igyekszik valamiféle politikai egyezséget kötni a legitimistákkal. Horthy ezért feleli Gömbös követelésére: – Ha a jelen pillanatban letartóztatnák például Andrássy grófot, nincs olyan magyar törvény, amelynek értelmében eljárhatnánk ellene.
Valóban, amíg tart a tárgyalás a király lemondásáról, részt vesznek ezen a királypuccs politikai vezetői, Andrássy, Rakovszky, Gratz. Nem üldözik őket. Amint őfelsége nem hajlandó elfogadni a lemondást, Horthy-Bethlen talál törvényt a királypuccs vezetőinek letartóztatására. A szabad király választó Gömbösék a királykérdésben elérik ezzel a legfőbb politikai céljukat, hogy lehetetlenné tegyék Horthy-Bethlen további együttműködését a legitimistákkal. Eddig ők akarták Gömböseket eltávolítani Horthy-Bethlen mellől. Most ennek ellenkezője történik, összekovácsolódik inkább, mint valaha, Horthy-Bethlen-Gömbös egysége.
Elsőként letartóztatják Lehárt, Ostenburgot, a király titkárát, Boroviczényt és több vezető állású tisztviselőt. 1921. október 28-án az igazságügy-miniszter útján a minisztertanács felhatalmazza a királyi ügyészséget, hogy Rakovszky István, Andrássy Gyula gróf, Beniczky Ödön, Friedrich István, Sigray Antal gróf nemzetgyűlési képviselők és Gratz Gusztáv volt külügyminiszter ellen lázadás bűntette miatt, képviselői mentelmi jogukra tekintet nélkül, a bűnvádi eljárást a fennálló jogszabályok szerint szorgalmazhassa, nevezetteket letartóztatásban tarthassa.
A szélsőséges legitimista Friedrich István ellen az a vád: a királypuccs egyik kezdeményezője volt. Pedig a mérsékelt legitimisták – Rakovszky, Andrássy, Gratz – a királypuccs biztosabb sikere érdekében Friedrich közreműködéséről lemondtak. Friedrich emiatt elkeseredetten azzal jellemzi a királypuccs vezetését, Horthyék győzelmét: ha őt őfelsége beavatta volna a királypuccsba, akkor az másképp sikerült volna. Mert – úgymond – a puccsot nem három nap és három éjjel, hanem egyetlen éjszaka alatt kell csinálni!
Az ugyancsak letartóztatott Beniczky Ödön, volt belügyminiszter kijelenti: a királypuccs győzelme esetén ő csupán egy kegyet kért volna őfelségétől. A királyi udvar egyik sarkában letelepedhessék egy filmriporterrel, és reggeltől estig fényképeztethesse az előkelőségeket, akik hódoló tisztelgésre járulnak őfelsége elé.
Október 28-án Horthy és Bethlen személyes kérésére megérkezik a londoni Foreign Office válasza: Eleget téve a magyar kormány sürgős kérésének, utasították a jugoszláviai Novi Sadon állomásozó brit folyami flottilla parancsnokát: induljon Bajára. Vegye fedélzetére Károly királyt.
E közlés alapján fordul Bethlen levélben őfelségéhez: – Legkegyelmesebb Úr … A magyar felelős kormány nevében a legalázatosabban arra kell kérnem felségedet, hogy a szövetséges nagyhatalmak követelésének teljesítését legmagasabb beleegyező elhatározással lehetővé tenni szíveskedjék …
A király kijelenti: csakis a kényszernek engedve távozik Tihanyból. Bajára kísérik, ahol már várják.
A brit hadihajón száműzetésbe küldött királyi pár és kísérete a Fekete-tengeren nagyobb hajóra száll. Irány: Madeira szigete, Funchal.
A kisantant sürgetésére 1921. november 1-én a nagyantant párizsi nagyköveti konferenciája követeli a magyar nemzetgyűléstől: egy héten belül mondja ki IV. Károly király trónfosztását. Horthy-Bethlen vállalja a végrehajtást, amit titokban megint csak ők készítettek elő. Bethlen ezt igyekszik leplezni a Magyar Távirati Iroda hivatalos közlésével: – A trónfosztás elkerülhetetlen. Különben a kisantant mozgósít, megszállja Magyarországot.
Indoklásuk köztudomásúan nem felel meg a valóságnak. Hohler angol főmegbízott hivatalos közlése szerint a királypuccs kezdetétől az angol kormány a legenergikusabban fellépett a kisantant bárminő esetleges, Magyarország megtámadását célzó katonai készülődés ellen. Nem is volt erre szükség. A kisantant kielégítőnek tartotta Horthy kormányzó és a kormány szilárd elhatározását, intézkedéseit a királypuccs leküzdésére.
Bethlen 1921. november 3-án mégis a kisantant nyomására hivatkozással terjeszt törvényt a nemzetgyűlés elé IV. Károly uralkodói jogainak megszüntetéséről. Hatálytalanítani javasolja az 1713. évi törvényekben foglaltakat, az úgynevezett Pragmatica Sanctiót és minden más jogszabályt az Ausztriai Ház trónörökösödési jogáról. Kimondani javasolja azt is: A nemzeti királyság ősi formát változatlanul fenntartják. A királyi szék betöltését későbbi időre halasztja. Meghagyja ezzel annak lehetőségét, hogy a trónt később szabad királyválasztó alapon esetleg Habsburggal töltsék be. A javaslat ily módon látszatra Bethlen kompromisszuma: kiegyezni a királypuccsban részt nem vett elvi legitimistákkal. Titkon azonban máris félrevezeti őket.
Ekkor még a legitimisták, sőt a kormány sem tudnak arról, hogy Bethlen miniszterelnökként titkos nyilatkozatot tesz Horthy tudtával a nagyhatalmak felé. Kötelezettséget vállal, hogy a királyválasztás kérdésében a király tárgyalhat a nagyhatalmak képviselőivel. Bethlen ezzel lemond a magyar állam szuverén jogáról, hogy önállóan döntse el a kérdést. Amiatt teszi ezt, hogy ily módon a nagyhatalmak által tartósan biztosítsa Horthy kormányzóságát és általában a kormányzósági rendszert a legitimista törekvésekkel szemben. Amikor utóbb kitudódik, a legitimisták amiatt is támadják Bethlent, hogy a nyugati hatalmak szívesen fogadják, de nem kívánták a titkos kötelezettségvállalást.
Gróf Apponyi Albert, a legitimisták országosan nagytekintélyű vezetője, aki egyelőre mit sem tud Bethlen lépéséről, a KNEP nevében kijelenti: a trónfosztási törvény csakis kényszer hatása alatt jöhet létre. A legitimisták továbbra is Károlyt tekintik a magyar királynak. Vádolják a magát továbbra is „legitimistának” nevező Horthyt és Bethlent. Hogy a kisantant üres fenyegetésére hivatkozva cselekednek őfelsége, a király ellen. A trónfosztó törvény előterjesztésével teljessé vált az árulásuk és csalárdságuk …
A Kisgazdapárt helyesli a trónfosztást. Élesen ellenzi azonban a megalkuvást a legitimistákkal, hogy a trónfosztó törvény határozott formában csak IV. Károly uralkodói jogát szünteti meg. Az egyéb Habsburgok tekintetében a királyválasztás a „nemzet előjoga”.
A megalkuvásban a szabad királyválasztó Gömbös is részes. Ha sor kerülne a királyválasztásra, a legitimista tömegek politikai megosztása érdekében továbbra is Habsburg-jelöltje Albrecht főherceg. Sőt a szélsőjobboldal kisebb részének szabad királyválasztó jelszava: – Éljen I. Horthy Miklós király!
A liberális ellenzék képviselői kiemelik Horthy-Bethlen-Gömbös kétszínűségét a királypuccsban és a trónfosztásban.
Az országosan jelentős tömeget képviselő Szociáldemokrata Párt, minthogy a fehérterror elleni tiltakozásként nem vett részt az 1920. évi januári választáson, most a nemzetgyűlésben sem fejtheti ki a trónfosztást helyeslő köztársasági álláspontját.
A Kommunista Párt törvényen kívül helyezett, földalatt működő párt. Illegális kiadványban fejti ki véleményét: 1919 augusztusában elbukott, de lesz újból Tanácsköztársaság!
A nemzetgyűlés trónfosztó vitája befejeztével a legitimisták tüntetően kivonulnak a teremből. Nem szavaznak. A nemzetgyűlés nélkülük fogadja el a törvényt.
Nagyon is megszépítő igyekezettel írja majd erről Horthy: A király két visszatérési kísérletével kapcsolatban gyakran bírálták az ő magatartását. Bírálói azonban megfeledkeztek arról, hogy ő semmiképpen nem járt el hatalomra vágyó lázadóként, és hogy a király kísérleteit nem ő, hanem lényegében az a kedvezőtlen politikai helyzet hiúsította meg, amelyet a kis- és nagyantant következetes Habsburg-ellenes politikája idézett elő. Magyarország tehetetlenné vált e politikával szemben. Az antant iránt fennálló eme teljesen függő helyzetet mindennél jobban megvilágítja az országra és közvetve személy szerint reá kényszerített trónfosztó törvény. Ez az idegen hatalmak által más állam belügyeibe avatkozás kirívó példája …
Horthy valótlant állít. Még a honvédség püspöke, páter Zadravetz, Szeged óta Horthy hűséges embere, egyik szélsőjobboldali uralomra juttatója is becstelennek tartja Horthy szerepét a királykérdésben. – A trónfosztás megtörtént – írja naplójában. – A trónfosztó törvénynek ellene mondott Apponyi, mégis úgy ment, mint a karikacsapás. Ez esetben is nagyon ügyes volt Bethlen. Csupa katolikusokat állított be a nemzetgyűlési vitába szónoknak, nehogy a protestantizmuson száradjon a trónfosztás. Koszó képviselő csúnya kis förmedvényt mondott Apponyi nagystílű beszédére. Hát igen! Koszónak meg kell szolgálnia a rövidesen kiutalványozandó államtitkárságot …
Zadravetz azt is elpanaszolja: alig múlik el a szomorú trónfosztás, alighogy a magyar királyi kormány az ellenség kezére adja és elhurcolják fogolyként hazájából Károly királyt, a magyar vidéken, különösen a tiszántúli protestánslakta vidéken ágensek tűnnek fel az ugyancsak protestáns Horthy Miklós kormányzó királlyá kiáltása érdekében. Zadravetz úgy hallja: már a proklamálási plakátok is készen állnak, hogy éljen I. Miklós király. Úgy tudja ugyan: ez az agitáció a kormányzó tudta nélkül folyik. Mégis hibát követ el a kormányzó, amikor elnézi, hogy a katolikus vallású kormányzóné papja, Gyarmathy, a király elleni harcra összetoborzott egyetemi hallgatókat a vári templomban ünnepélyes istentiszteletre gyűjti egybe, és ott nagy beszédben ad hálát az Istennek Károly király legyőzéséért. A kormányzó jelen volt, és nem utasította vissza Gyarmathy veszedelmes szónoklatát, amelyben többek között ezeket mondotta: – Nincs királyunk! Károlyt nem ismerjük, mert romlásunknak oka! De ha kell király, itt van Miklós király! – Ezt a jelen volt kormányzó hallotta, és nem utasította vissza. Sőt Gyarmathy dicséretet kapott.
A katonaságnál – folytatja Zadravetz – nagyon keserű napok következtek. A kormányzó egészen Nagy Pál hadsereg-felügyelő kénye-kedvére bízta az úgynevezett karlista-gyanúsakat. Mindazokat, akik részt vettek a királyjárásban, elmozdította, elcsapta vagy letartóztatta …
Budapesten a baloldal részéről az a tréfás szóbeszéd járta: végre sikerült az, amit sem Rákóczi, sem Kossuth nem tudott megvalósítani. Őfelsége szárnysegéde, a magyarul csak rosszul tudó Horthy, elkergette a Habsburgokat örökre … Most lett igazán szabad a magyar! – tették hozzá nagyon keserűen.
A trónfosztás mindenképp Horthy kormányzó, Bethlen István gróf és Gömbös Gyula személyi sikere. Korszak zárul le ezzel. Egy évtizedig, 1931. augusztusáig Bethlen az ország miniszterelnöke. 1931-ben, a Magyarországot is megrázó gazdasági és politikai világválság nyomán lemondani kényszerül. Egy esztendei átmenet után, 1932 októberétől az 1936-ban bekövetkezett haláláig Gömbös az utódja.
Bethlen azonban még ekkor és tovább is, Horthy 1944. évi októberi bukásáig, a legbizalmasabb tanácsadó, barát.
1919-1944. Horthy és vele Bethlen-Gömbös, utóbbiak hol ellenségesen egymással, hol kéz a kézben, a negyedszázadig tartó ellenforradalmi korszak megalapozói.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!