Címke: ideológia

Önálló elszámolás és rentabilitás. Önköltség és ár

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A gazdaságosság. A szocialista gazdasági rend nem ismeri a kapitalizmus ellentmondásait, amelyeknek elkerülhetetlen következménye az anyagi erőforrások és az emberi munkaerő állandó nagyarányú tékozlása. A terven alapuló szocialista népgazdasági rendszer a termelőeszközök és a munka terén minden megelőző termelési módhoz képest a legnagyobb arányú takarékoskodást teszi lehetővé.

A társadalomban a legkülönbözőbb megtakarítások valamennyi formája végeredményben munkaidő-megtakarításra, az eleven és a holt munka gazdaságos felhasználására vezethető vissza, vagyis a társadalmi munka termelékenységének emelkedését jelenti. „Mennél kevesebb időre van szüksége a társadalomnak a gabonatermeléshez, az állatok tenyésztéséhez stb.— írta Marx —, annál több időt nyer más — anyagi vagy szellemi termeléshez. Az egyes egyének és a társadalom fejlődésének, fogyasztásának és tevékenységének sokoldalúsága egyaránt az időmegtakarítástól függ”.: Marx—Engels. Archívum. IV. köt. 119. old. (oroszul).*

A munkaidő-megtakarítás a szocialista társadalomban a termelés szakadatlan növekedésének biztosítása szempontjából az egyik fő tényező. Munkaidő-megtakarítás a gazdaságosság következetes szem előtt tartásával érhető el. A gazdaságosság a szocialista gazdálkodás módszere, s arra irányul, hogy a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményeket érjék el. A gazdaságosság megköveteli a társadalmi tulajdon gondos kezelését, a termékek előállítására fordított eleven és holt munka mennyiségének állandó csökkenését, a technika tökéletesítését, a munkaerő-, anyag- és pénzforrások ésszerű felhasználását. A gazdaságosság szem előtt tartása a szocialista felhalmozás növelésének és a felhalmozott eszközök helyes felhasználásának elengedhetetlenül szükséges feltétele. A gazdaságosság azáltal, hogy társadalmi munka megtakarítását teszi lehetővé, hathatós tényezője a szocialista termelés szüntelen növekedésének.

A szocializmus gazdasági alaptörvényének megfelelően a gazdaságosság célja a néptömegek anyagi jólétének és kulturális színvonalának nagyarányú emelése. A tőkés renddel ellentétben, ahol a termelési költségek terén a dolgozók rovására, a dolgozók munkafeltételeinek rosszabbodása és a kizsákmányolás fokozása árán érnek el megtakarítást, a szocialista rendben a gazdaságosság az egész társadalom érdekeit szolgálja, a dolgozók helyzetének javulására vezet, s ezért az egész nép ügye. A szocialista állam gazdasági-szervező tevékenységének egyik igen fontos feladata — a legszigorúbb gazdaságosság megvalósítása a népgazdaság valamennyi láncszemében, az igazgatás minden ágában.

A Kommunista Párt és a szovjet állam abból a megfontolásból kiindulva, hogy a szocializmusban a munkamegtakarítás objektíve szükséges és ennek óriási lehetőségei vannak, harcra mozgósítja a tömegeket a takarékosságért, a társadalmi munkaráfordítás minden egyes órájának, a felszerelés, a fűtőanyag, az energia, a nyersanyag minden egységének egyre nagyobb termelési eredményéért. Ez biztosítja, hogy a szocialista gazdaságban állandóan növekedjen a megtakarított társadalmi munka mennyisége.

A vállalatok önálló elszámolása és rentabilitása. A gazdaságossági szempont minden szocialista vállalatnál érvényesül. Az állami szocialista vállalatoknál és a kisipari termelőszövetkezetekben a gazdaságosság megvalósításának igen fontos eszköze az önálló elszámolás.

Lenin azt mondotta, hogy a szocializmus felépítése és az emberek tízmillióinak a kommunizmushoz való elvezetése során „ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekre, a személyes érdekeltségre, a gazdasági meggondolásokra”.: Lenin. Az Októberi Forradalom negyedik évfordulójára. Lásd Lenin Művei. 33. köt. Szikra 1953. 40—41. old.* A gazdasági meggondolásokból kiinduló önálló elszámolás a szocialista vállalatoknál a terv szerinti gazdálkodás módszere, amely megköveteli, hogy a termelővállalatok pénzben kifejezve összevessék a termelés költségeit és eredményeit, saját jövedelmükből fedezzék kiadásaikat, és biztosítsák a termelés rentabilitását. Az egyes vállalatok gazdasági tevékenységével kapcsolatos költségeket azokból az összegekből fedezik, amelyek a vállalat termékeinek az állam által megállapított árakon történő értékesítéséből folynak be.

Az önálló elszámolás a népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődésének törvényéből fakadó követelmények megvalósításának eszköze. Célja az, hogy a legkisebb munka- és termelőeszköz-ráfordítással biztosítsa a termelési tervek teljesítését és túlteljesítését.

Az önálló elszámolás az értéktörvény felhasználásán alapul. Mint fentebb már mondottuk, a szocialista vállalatok termelésének költségeit és eredményeit, jövedelmét és kiadásait értékben, pénzformában fejezik ki és mérik össze. Az önálló elszámolás a pénzforma felhasználásával lehetővé teszi a kalkulációt, a vállalat tevékenységének nyilvántartását és ellenőrzését. Megmutatja, hogy nyereséggel vagy ráfizetéssel dolgoznak-e az egyes vállalatok. Az önálló elszámolás ésszerű gazdálkodásra neveli és fegyelmezi a vállalatok vezetőit, megtanítja őket arra, hogy pontosan vegyék számba a termelés mennyiségi mutatóit, emeljék a munka termelékenységét, csökkentsék a termékek önköltségét és fokozzák a termelés rentabilitását.

Az önálló elszámolás egyik követelménye — a vállalat rentabilitásának biztosítása. A vállalat rentabilitása (jövedelmezősége) azt jelenti, hogy a vállalat termékeinek realizálásából befolyt pénzeszközök fedezik az önköltséget, s ezen felül jövedelmet biztosítanak. A rentabilitás azt mutatja, hogy a vállalat munkája gazdasági szempontból eredményes. „Az egyes vállalatok és termelési ágak rentabilitásának óriási jelentősége van termelésünk fejlődése szempontjából. A rentabilitást figyelembe kell venni mind az építés tervezésénél, mind a termelés tervezésénél. Ez gazdasági tevékenységünk ábécéje a fejlődés jelenlegi szakaszában”.: Sztálin. A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban. 3. kiad. Szikra 1953. 56. old.*

A szocialista gazdaság az egyes vállalatok és termelési ágak rentabilitása mellett egy magasabbrendű, az egész népgazdaság méreteiben megvalósuló, s a kapitalizmus számára elérhetetlen rentabilitás biztosítását is lehetővé teszi. Ez azt jelenti, hogy a rentabilitást nem egyes vállalatok vagy termelési ágak szempontjából és nem egy év távlatában, hanem az egész népgazdaság szempontjából és hosszabb időszak távlatában határozzák meg. Az egyes termelési ágak és vállalatok rentabilitásának a népgazdaság rentabilitásához képest alárendelt jelentősége van. Az egyes vállalatok és egész gazdasági ágak rentabilitásának fokozása elősegíti az egész népgazdaság fejlődési ütemének meggyorsulását.

A szocialista gazdaságban a rentábilis vállalatok mellett lehetnek átmenetileg nem rentábilis, sőt ráfizetéssel dolgozó vállalatok is, amelyeknek azonban a népgazdaság szempontjából nagy jelentőségük van. A szocialista állam állami dotációk segítségével támogatja ezeket a vállalatokat, ugyanakkor azonban gondoskodik arról, hogy rentábilissá váljanak.

Így például a háború idején elkerülhetetlen volt a nehézipar veszteségeinek fedezésére szolgáló dotációk rendszere. Ez a rendszer azonban akadályozta az önálló elszámolás fokozottabb érvényesülését, korlátozta az anyagi ösztönzés szerepét a termelés önköltségének csökkentéséért vívott harcban. Ezért a háború után, 1949 január 1-től kezdve, megszüntették a dotációrendszert. Ezt a munka termelékenységének emelkedése, az önköltség csökkenése, továbbá egyes nehézipari termékek árának ideiglenes felemelése tette lehetővé. A nagykereskedelmi árakat összhangba hozták az önköltséggel. A dotációk megszüntetése elősegítette az önálló elszámolás megszilárdulását, arra ösztönözte a vállalatokat, hogy takarékoskodjanak az ipari termékek előállítására fordított munkaerővel és anyaggal, s megteremtette a nagykereskedelmi árak későbbi leszállításához szükséges feltételeket.

Az önálló elszámolásban a szocialista állam és vállalatai közötti kapcsolatok, valamint az egyes szocialista vállalatok egymás közötti kapcsolatai jutnak kifejezésre.

Az önálló elszámolás a szocialista vállalatok állami központosított irányításának és az egyes vállalatok gazdasági-operatív önállóságának egyesítésén alapul. A vállalatok gazdasági-operatív önállósága abban jut kifejezésre, hogy messzemenő kezdeményezést tanúsíthatnak a rendelkezésükre bocsátott állami termelőeszközök minél ésszerűbb felhasználása terén — a tervfeladatok legjobb teljesítése érdekében.

A szocialista állam elosztja vállalatai között a termelőeszközöket, s biztosítja számukra a tervek teljesítéséhez szükséges anyag- és pénzforrásokat. A vállalat mint jogilag önálló gazdasági egység, gazdasági kapcsolatot létesít más vállalatokkal és szervezetekkel, szükség esetén kiegészíti dolgozóinak létszámát, szervezi a termelés, a beszerzés és az értékesítés terén kifejtett tevékenységét. A vállalatnak az Állami Banknál folyószámlája van pénzeszközeinek megőrzésére, joga van bankhitel igénybevételére, és önálló könyvelési mérleget készít.

Az állami vállalatok gazdasági-operatív önállósága a termelőeszközök köztulajdonának keretei között valósul meg: az egyes vállalatok rendelkezésére bocsátott termelőeszközök tulajdonosa a szocialista állam marad. Az állam az egyes vállalatok közötti kapcsolatokat tervszerűen, a népgazdaság általános rendszerében betöltött szerepüket figyelembe véve szervezi meg. A szocialista vállalatok közötti viszony nem a konkurrencia viszonya, mint a kapitalizmusban, hanem az országos feladatok teljesítése érdekében létrejött együttműködés.

Az önálló elszámolás feltételezi a vállalatnak, a vállalat vezetőinek az állammal szembeni felelősségét a tervek teljesítéséért és az erőforrások ésszerű kihasználásáért.

A vállalat felelős a munkások és alkalmazottak munkabérének helyes kiszámításáért és idejében történő kifizetéséért. A vállalat felel az állami költségvetéssel szemben fennálló befizetési kötelezettségek idejében történő és maradéktalan teljesítésiéért, a rendelkezésére bocsátott költségvetési eszközök és bankhitelek helyes felhasználásáért.

Az önálló elszámolás feltételezi, hogy a vállalat kötelezettségei teljesítéséért anyagilag is felelős más vállalatokkal és a gazdasági szervekkel szemben.

A vállalatok közötti gazdasági kapcsolatokat gazdasági szerződések szabályozzák. A vállalat az állami tervnek megfelelően kapja meg a számára szükséges termelőeszközöket, és szerződések alapján értékesíti termékeit!

A szerződésben a következőket határozzák meg: a szállítás feltételeit, a termék mennyiségét, választékát és minőségét, a szállítás határidejét, az árat, a fizetés határidejét és módját, a szerződés feltételeinek megszegéséért viselt felelősség formáit és mértékét. A szerződés megállapítja, hogy a szerződés megszegése milyen anyagi következményekkel jár; a szerződés teljesítésének elmulasztásáért bánatpénzt, a szállítási határidő megszegéséért kötbért, a minőségi előírások megszegéséért bírságot kell fizetni.

Az önálló elszámolás egyik legfontosabb követelménye az, hogy a vállalatok szigorúan betartsák a szerződési fegyelmet.

Az önálló elszámolás azon alapul, hogy a vállalat — a munkások és vezetők egész kollektívája anyagilag érdekelt a terv teljesítésében, a termelés szakadatlan és gyorsütemű növekedésében, a takarékos és ésszerű gazdálkodásban, a vállalat rentabilitásának biztosításában.

A vállalatnak és dolgozóinak a terv teljesítésében, a termelés szüntelen növelésében való anyagi érdekeltségét mindenekelőtt az biztosítja, hogy a vállalatnak gazdasági tevékenységétől függően bocsátják rendelkezésére az anyagi eszközöket. Ezenkívül a vállalat rendelkezésére bocsátják a jövedelem (nyereség) egy részét, amelyet a forgóeszközök pótlására, beruházásokra, a munkások és alkalmazottak kulturális és szociális viszonyainak javítására fordítanak.

Az önálló elszámolás megköveteli a munka szerinti elosztás gazdasági törvényének messzemenő felhasználását. A munka szerinti elosztás biztosítja az egyéni anyagi érdekeltséget a munka termelékenységének emelésében, a rendelkezésre álló eszközök gazdaságos felhasználásában, s megszilárdítja az önálló elszámolást. Az önálló elszámolás viszont elősegíti a munka szerinti elosztás törvényének következetes érvényesítését és a dolgozók jólétének növelését. Minél nagyobb a vállalat jövedelme, annál több lehetősége van arra, hogy dolgozóit anyagi helyzetük, kulturális és szociális viszonyaik javítása útján ösztönözze. Minél fejlettebb az önálló elszámolás, annál több prémiumot adhatnak az eszközök gazdaságos felhasználásáért.

Az önálló elszámolás megköveteli a vállalat és egyes üzemrészei tevékenységének állandó rubelellenőrzését. A rubelellenőrzés lényege a következő: a vállalat gazdasági tevékenységének pénzbeni mutatóiból (önköltség, jövedelmezőség stb.) kitűnik munkájának minősége; a vállalat munkájának minőségétől, a tervteljesítés mértékétől függően kap pénzeszközöket; a vállalat köteles idejében, az általános tervfeladatok teljesítésétől függetlenül eleget tenni befizetési kötelezettségeinek (visszatéríteni a bankkölcsönt, teljesíteni a költségvetési befizetéseket stb.), köteles határidőre, a megkötött szerződéseknek megfelelően elszámolni más vállalatokkal (a szállító- vagy vevővállalatokkal). A vállalat munkájának rubelellenőrzése gazdasági szervek, pénzügyi szervek és a bankrendszer útján történik. Kölcsönös rubelellenőrzést végeznek azok a vállalatok, amelyek gazdasági szerződéseket kötöttek egymással. A vállalaton belül a rubelellenőrzés a termelési ráfordításoknak és a termelés eredményeinek pénzformában történő elszámolása és összevetése útján történik.

A vállalatoknál a szocialista termelés ésszerű szervezése megköveteli, hogy az üzemekben, a vállalat termelési részlegeiben is alkalmazzák az önálló elszámolás elemeit. Az üzemek, a termelési részlegek a vállalat olyan részeit jelentik, amelyeknek termelési-műszaki tekintetben bizonyosfokú önállóságuk van, de amelyek nem rendelkeznek a vállalatot jellemző gazdasági-operatív önállósággal. Ezért itt csak korlátozott mértékben alkalmazzák az önálló elszámolást. Az üzemekben, a termelési részlegekben az önálló elszámolás elemei a következők: a ráfordítások pénzformában történő nyilvántartása, e ráfordítások összevetése a tervfeladatokkal, az eszközök gazdaságos felhasználása terén a legjobb mutatókat elérő dolgozók anyagi ösztönzése.

A vállalatok pénzgazdálkodása a pénzügyi terveken alapul, amelyek meghatározzák az egyes vállalatok bevételi forrásait és kiadásaik célját.

Az önálló elszámolás következetes érvényesítése azzal, hogy növeli a vállalatnak és dolgozóinak anyagi érdekeltségét a termelés eredményeiben, a terv teljesítésében — előmozdítja a tömegek munkaaktivitásának növekedését, s az erőforrások teljes és ésszerű kihasználásáért, a takarékos és körültekintő gazdálkodásért folyó szocialista munkaverseny kibontakozását. Az önálló elszámolás célja — a vállalat rendelkezésére álló alapok kihasználásának szüntelen javítása.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A kapitalizmus a polgári demokráciában is diktatúra a dolgozók ellen!
A fasizmus nyílt terrorista változata minden demokrácia ellen harcol!

 

A szocializmus célja a szocialista demokrácia, a dolgozók demokráciájának megteremtése!
A szocialista demokrácia a polgári szabadságjogok és az emberi jogok következetes megvalósítója!
A proletárdiktatúra következetes harc a fasizmus, a kapitalista diktatúra ellen!

 

A kapitalizmusnak a klasszikus és a mosolygó fasizmus formájában is a fő célja a proletárok kizsákmányolásával a tőkések minél nagyobb profitja az élősködésük érdekében. Az imperializmussá fejlődött kapitalizmus tőkései törvényesen vagy nyílt diktatúrával a dolgozók világméretű kizsákmányolására törekszenek és ezért a kapitalista vetélytársak egymás ellen is világméretekben harcolnak.

Az imperialista hitleri típusú klasszikus és az USA vezette mosolygó fasizmus célja ugyanaz volt, mint a kapitalizmusé, ami nem más, mint a kapitalista „felsőbbrendűek” élősködése, a proletárok kizsákmányolásával a profitért. Ezért az imperializmus kezdeteitől elkerülhetetlenül megvalósul a proletárok világméretű kizsákmányolása a tőkések minél nagyobb profitjáért. A kapitalizmus az imperializmusban világméretekben a fasizmussal küzd és küzdött az élősködés jogáért, védelméért.

… Douglas M. Kelley … pszichiáter, aki a nürnbergi börtönökben hivatalból vizsgálta a náci bűnözők lélektanát … A nürnbergi perek befejezése után hazautazott és könyvet adott ki tapasztalatairól. A könyvben a következő kérdéseket veti fel: „Tekintsünk végig saját sorainkon, nincsenek-e itt is túlzó nacionalisták, akik még a legbrutálisabb politikát is hajlandók támogatni, ha arról azt állítják, hogy Amerikának előnyös? Nincsenek-e nálunk is nagyratörő férfiak, akik kíméletlenül hajlandók hullahegyeken keresztülgázolni, hogy magukhoz kaparintsák az uralmat? Bármennyire is ijesztőnek tűnhetik sokunk szemében, meg kell állapítani, hogy mi amerikaiak rendkívül hasonlítunk a két év előtti németekhez. Hitler alapvető követelései: a kisebbségek üldözése, az erősebb nemzet fölénye, a frontkatonák döntő szerepe a kormányban és hasonlók, Amerikában is népszerűek. Rendkívül nyugtalanító jelenségnek tartom, hogy amikor Nürnbergből visszatértem, ugyanazokra a faji előítéletekre bukkantam, melyeket a nácik propagáltak és ugyanolyan uszító beszédeknek voltam fültanúja, amilyeneket a nürnbergi fogházban hallottam.” Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek – SZIKRA

Az imperializmussá fejlődött kapitalizmusban, a fasizmus különböző változataiban, lényegében csak a diktatúra, a terror, az önkény formájában és mértékében volt és van a különbség, a módszer és a cél alapvetően azonos. Így a fasizmus különböző változataiban nagyon sok a hasonlóság, és egyenlőség van a végeredményben, az élősködésben. A kapitalizmus, az imperializmus, a fasizmus célja a világuralom, világméretekben jog a proletárok kizsákmányolására, élősködés céljából. A fasizmus a kapitalizmus modern következetes változata.

„… A feudális rendet a naturálgazdálkodás és a technika elmaradott, alacsony színvonala jellemzi. A feudális társadalom felépítménye számos sajátossággal bírt: a feudális állam rendszerint a rendi vagy abszolút monarchia formáját öltötte, a társadalom szellemi életében pedig a vallási ideológia uralkodott. A közgondolkodás alapjában véve vallási formában fejlődött. A feudális társadalom egész történetén végigvonult az osztályharc. A parasztfelkelések, bár nagyobbrészt vallási zászlók alatt folytak, megrázták a feudális rendet, gyorsították a pusztulását. A feudalizmust a kapitalizmus váltotta fel.” Marxista fogalomlexikon

A polgári demokrácia előrelépés volt a feudalizmus, a királyság önkényuralmához képest az igazi demokrácia, a szocialista demokrácia felé, az emberi jogok megvalósítása az emberré válás útján. Azonban a polgári demokráciában fejlődő kapitalizmus a kapitalista gazdasági modell miatt hasonlóvá vált a feudalizmus önkényuralmához, de ez törvényes formában, a jogállamiság keretében valósul meg.

„… a feudalizmus gazdasági alaptörvényének fő vonásait a következőképpen lehetne megfogalmazni: a többletterméknek a hűbérurak által saját élősdi fogyasztásukra történő elsajátítása — a függő helyzetben levő parasztoknak a hűbérúr földtulajdonán és a termelésben dolgozókra, a jobbágyokra vonatkozó nem teljes tulajdonjogán alapuló kizsákmányolása útján.” Politikai gazdaságtan

Az emberiség fejlődésének elkerülhetetlen állomása a kapitalizmus, ami a szocializmuson át a kommunizmusba vezető út. Azonban nem mindegy milyen áldozatokkal jár a fejlődés. A polgári demokrácia, de még inkább a népi demokrácia a klasszikus fasizmus terrorista barbársága nélkül megkönnyíti ezt az elkerülhetetlen állomást az emberiség fejlődésének útján. A legkedvezőbb azonban ezen a fejlődési úton a szocializmus, mert következetesen emberségegesen fejleszti a gazdaságot, felhasználva a társadalomtudomány elért eredményeit.

A szocializmus felépítéséhez kedvező feltétel a kapitalizmus által magas színvonalra fejlesztett gazdaság, a polgári és az emberi jogok felismerése, megértése. A Szovjetuniónak és a szocialista országoknak ez nem ált ez rendelkezésükre, nem örökölték a megelőző korból. De mégis hozzáfogtak az emberséges világ megteremtéséhez. Bebizonyítva, hogy ez az emberiség érdeke. Az elbukott szocializmus az emberiség eddigi legdemokratikusabb, legemberségesebb kora volt! Azonban hibák is voltak, amik hozzájárultak az ideiglenes vereséghez. A szocializmus végleges vereségét nem éli túl az emberiség.

„… Lenin elvtársnak a pártról mondott szavai: Az összes forradalmi pártok, amelyek eddig elpusztultak, azért pusztultak el, mert elbízták magukat és nem tudták megérteni azt, hogy miben van erejük és féltek attól, hogy saját gyöngéikről beszéljenek. De mi nem pusztulunk el, mert nem félünk attól, hogy gyengéinkről beszéljünk és megtanuljuk, hogyan kell a gyengeségeket elhárítani. … Lenin szerint az összes forradalmi pártok, amelyek eddig elpusztultak, nem utolsósorban önkritika híján pusztultak el.

… Lenin egyébként 1920-ban azt mondotta: „Nem az az okos, aki nem követ el hibát. Ilyen emberek nincsenek és nem is lehetnek. Az az okos, aki nem nagyon lényeges hibákat követ el, és aki ezeket a hibákat könnyen és gyorsan jóvá tudja tenni.”

… Szabályként ismerhetjük el — mondja Sztálin elvtárs —, hogy a bolsevikok mindaddig, amíg megőrzik kapcsolatukat a nép széles tömegeivel, legyőzhetetlenek lesznek. És fordítva: csak az kell, hogy a bolsevikok elszakadjanak a tömegektől s elveszítsék a velük való kapcsolatukat, csak az kell, hogy belepje őket a bürokratizmus rozsdája — s egyszeriben elvesztik minden erejüket és semmivé válnak.” Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek – SZIKRA [Ez meg is történt!]

Ha nem sikerül meghaladni a kapitalizmus és eljutni a szocializmusba, akkor elpusztul a fasiszta diktatúrában az emberiség! A kapitalizmus egyenlő: kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség, diktatúra, embertelenség!

A kapitalizmus jogilag olyan, mint a zsebtolvaj, a proletárok zsebéből lopja a pénzt az élősködése céljából!

„… Jelenleg 1094 milliárd dollárral, a magyar GDP hétszeresével rendelkezik a világ tíz legvagyonosabb embere. A válság ellenére csinos összeget lapátoltak össze az idén.” napi.hu 2020.12.25

A klasszikus (hitleri típusú) fasizmus elsősorban a totális diktatúrára, a gyűlöletre, a nacionalizmusra, a fajüldözésre, a demagógiára, a terrorra, az önkényuralomra, az embertelenségre, a népirtásra helyezi a hangsúlyt. A mosolygó fasizmus változata azonban elsősorban a demagógiát, a hamis világnézetet, a vallást, a reformokat, a megtévesztő mosolygós szélhámos politikát, az agymosását használja, a terrort csak szükség szerint törvényesen alkalmazza a polgári demokrácia védelmében a totális fasizmus és a szocializmus ellen is. Vagyis a mosolygó fasizmus egy fejlettebb, hatékonyabb változatú modern fasizmus, a polgári demokrácia palástjában humánus és demokratikus álcával, mosolygós, szélhámos agymosással.

A mosolygó fasizmus az törvényes önkényuralom, törvényes terrorral, jogállamisággal.

A mosolygó fasizmus Janus arcának egyik fele mosolyog, a másik fele vértől csöpögő ördögarc. A mosolygó fele azt a benyomást kelti a proletárokban, hogy a kapitalizmus emberséges, demokratikus, de valójában az ördögarca a domináló, ami a kizsákmányolók rablóarca, az élősködő „felsőbbrendűek” vérszívó ördögi vicsorgása.

(idézet: És a varsói gettó felkelt …)

… Hitler a „keleti élettéren”, a „Lebensraumon” mindig elsősorban a Szovjetunió területét értette. Ezt már a „Mein Kampf”-ban megmondta, s még határozottabban megfogalmazta a külpolitikáról 1928-ban készített kéziratában, mely a „Hitlers zweites Buch” címet viselte, és 1961-ben került nyilvánosságra.

… Lengyelország központi területeiből [1939] október 12-én főkormányzóságot létesítettek. … főkormányzóként Hans Frank birodalmi miniszter vette át.

… A Hitler főhadiszállásán tartott október 17-i értekezleten kimondták: a főkormányzóságot sem gazdaságilag, sem pénzügyileg nem kell kímélni, éppen ellenkezőleg, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ott fennmaradjon a „polnische Wirtschaft”, azaz a tervszerűtlenség és a káosz. Miután ez a terület a jövőben katonai felvonulási terület lesz, az utakat, a vasutakat, a közlekedési vonalakat kell csupán rendben tartani. „Különösen szigorú és tudatos nemzetiségi háborút” kell folytatni, s ennek érdekében – tették hozzá – nem kell figyelembe venni semmiféle korlátozást.

… Frank … : „A Führer azt mondta nekem, hogy Lengyelországban likvidálni kell a vezető réteget, s ha újból kinő, fel kell fedni s a megfelelő pillanatban újból el kell pusztítani.”

… 1941 végén, 1942 elején a hitlerista hódítók Moszkva alatt álltak, és arra számítottak, hogy a Szovjetunió rövidesen összeomlik. A főkormányzóság sorsa lekerült a napirendről, illetve a sokkal átfogóbb Általános Keleti Terv gyakorlati megvalósításának részévé vált. Hitler távoli elképzelései szerint keleten 100 millió germán eredetű embert kellett volna letelepíteni.

… A félelemnek és a terrornak az a légköre, amelyet a német megszállók szinte napok alatt teremtettek Lengyelországban, kedvezett a nácik egyik legfőbb céljának, a zsidókérdés „végleges megoldásának” eléréséhez.

… A zsidókérdés „megoldása” a hitleri politikában több fázison ment keresztül. Hitler hatalomra kerülését követően megoszlottak a vélemények magán a nemzetiszocialista táboron belül is. Gazdasági, népességpolitikai, fajpolitikai indulatok és elképzelések ütköztek egymással. Göring a zsidóknak a gazdasági életből való mihamarabbi kiszorítását szorgalmazta, Goebbels pedig azt követelte, hogy fosszák meg őket létfeltételeiktől.

… Hermann Göring már 1939. január 24-én utasította Heydrichet, hogy a körülményeknek megfelelően kitelepítéssel vagy kényszeremigrációval készítse elő a zsidókérdés megoldását. Hitler pedig 1939. január 30-án a Reichstag ülésén mondott hírhedt beszédében bejelentette, hogy az új világháború során Európában kiirtják a zsidóságot. 1939-ben sorra születtek azok a rendelkezések, amelyek megtiltották a zsidóság számára az ipari és kereskedelmi tevékenységet és korlátozták szabad mozgásukat.

… A német-lengyel háború és Lengyelország katonai megszállása után megindított kitelepítések olyan bonyolult és a külföld számára áttekinthetetlen viszonyok közepette folytak, hogy a nácik viszonylag könnyen és különösebb következményektől nem tartva, foghattak hozzá mind a lengyel, mind a zsidó lakosság tömeges lemészárlásához. Az emberi élet, ha lengyelé, már alig volt érték a szemükben, de ha zsidó, úgy egyáltalán nem.

… 1941-1942-ben – egyelőre titokban – létrehozták a haláltáborokat, s ide vezetett több mint egymillió európai zsidó útja Németországból, a Cseh-Morva Protektorátusból, Franciaországból, Hollandiából, Belgiumból, Skandinávia megszállt országaiból, Olaszországból, Jugoszláviából, Görögországból és Magyarországról.

… A szakirodalom két nagy szakaszra osztja a varsói zsidóság megsemmisítésének folyamatát. A nemzetiszocialista politikusok korabeli szóhasználata szerint az első a „vértelen megsemmisítés” szakasza volt, amely lényegében már a gettó megalakulásával megkezdődött. A falak mögött kialakult nyomor, az élet vegetációs szintre süllyesztése hamarosan oda vezetett, amire Fischer varsói kormányzó számított: „A zsidóknak alkalmazkodniuk kell minden helyzethez, mi pedig igyekszünk olyan körülményeket teremteni, hogy az alkalmazkodás nagyon nehéz legyen – fejtette ki beosztottjainak. – Olyan lesz a helyzet, hogy a zsidók az éhségtől és a nyomortól el fognak pusztulni, és a zsidókérdésből temető marad.”

… Az emberek nagyipari méretű meggyilkolásának „nagy akcióját” rendkívül gondosan készítették elő. Az akcióban részt vevő minden személynek szigorú kötelezvényt kellett aláírnia, amelyben a legszigorúbb hallgatási fogadalmat vállalta arra vonatkozóan, hogy senkinek semmilyen információt nem ad „a zsidó kitelepítés lezajlásáról és befejező aktusáról, tudomásul veszi, hogy minden, a zsidó kitelepítés során bekövetkező esemény bizalmas államügy …” stb. Az 1941 második felében szerzett tapasztalatok alapján kidolgozták a vegyi úton való tömeges megsemmisítés műszaki feltételeit. Az első kísérleteket a „B” ciklongázzal Auschwitzban végezték, szovjet hadifoglyokon. 1942 kora tavaszán a lublini területen „üzemelni kezdtek” az első megsemmisítő táborok, majd márciusban Belzecben, májusban Sobibórban, 1942. július közepén pedig Varsótól nem messze, Treblinkában állították fel a gázkamrákat és a krematóriumokat. 1942. július 19-én pedig Himmler utasította Krügert, hogy 1942. december 31-ig telepítsék át a főkormányzóság egész zsidó lakosságát.

… A zsidó települések felszámolása mindenütt egyformán történt. A települést váratlanul sűrű rendőri kordonnal vették körül. Behatolt egy speciálisan kiképzett SS-egység, s a zsidó lakosokat kihajtotta a gyülekezőhelyre. Miután kiválasztották azokat, akikre szükség volt a munkatáborokban – az összegyűlteknek kb. 10 százalékát -, a többieket a mellékvágányokon álló vagonokba hajtották és elszállították a haláltáborokba. Az öregekkel, betegekkel, magatehetetlenekkel, gyerekekkel rendszerint már a helyszínen végeztek. A kitelepített körzeteket szigorú hírzárlat vette körül. A kitelepítés terrorral, megfélemlítéssel, de ígérgetésekkel és illúziók keltésével is párosult.

… [1942] Július 22-ét követően az Umschlagplatzról naponta indultak a vasúti szállítmányok. A vagonokba általában 5000-6000 ember volt bezárva, s mint később már bizonyossá vált, ez a közlekedés egyirányú volt a Varsó-Malkinia vonalon, Treblinka végállomással.

… A Treblinka II. (B) megsemmisítő tábor 1942. július 23-tól 1943 végéig működött. Lakatlan területen rendezték be, Malkinia közelében, négy kilométerre a Treblinka I-től, az eredeti tábortól, amelyet 1941 őszén büntető munkatáborként létesítettek lengyelek és zsidók számára. Treblinka II. eleve megsemmisítő tábornak épült, kezdetben három, 5X5 méteres gázkamrával, 1942 szeptemberében azonban még tízet létesítettek, 7X7 méter alapterülettel. A meggyilkoltak tetemét rétegesen helyezték el a foglyok által kiásott árkokban. 1943-ban, Himmler látogatása után, modern berendezést építettek: vasúti sínekből készítettek rostélyt a tetemek elégetésére. Treblinkában összesen kb. 750 000 embert pusztítottak el. Elsősorban a varsói zsidók lelték itt halálukat, de jöttek szállítmányok az ország más részeiből, sőt Németországból, Ausztriából, Csehországból, Görögországból és más országokból is.

… A modern hunok két hónap leforgása alatt annyi gaztettet hajtottak végre, aminek iszonyata semmivel össze nem hasonlítható. Az egész világ szeme láttára 1942 nyarán Varsóból 300 000 zsidót hurcoltak el Treblinkába; legkevesebb egymilliót a főkormányzóság különböző vidékeiről. Ott pedig gázkamrákban gyilkolnak meg mindenkit, a csecsemőktől az öregekig …

… Az Antifasiszta Blokk első, 1942. május 15-i felhívása már figyelmeztet rá, milyen sors vár a lengyelországi zsidóságra. „Nap mint nap erősebbé válik a megsemmisítésnek az a bestiális akciója, amelyet a német megszállók a zsidó lakosság ellen indítottak. Hitler történelmi küldetésének tekinti, hogy teljesen megsemmisítse a zsidóságot Európában, és véres terveit gyors ütemben realizálja. A meggyötört zsidó tömegek vére folyóként ömlik. Wilna, Slonim, Baranowice, Chelmno, Lwów, Lublin és több tucat más város és falu jelzi a hitlerista bandák gyilkos útját. Borzalmas vérfürdőt rendeztek a zsidóság tízezrei között, gázzal pusztították el a gyerekeket és az öregeket, agyonlőtték az asszonyokat és a kórházakban fekvő betegeket, az árvaházi gyerekeket – ezek a hitlerista gyilkosok hőstettei … A gettófalak közé zártak tízezreinek éhhalála, a kiütéses tífusz és a tüdőbaj – mind nem elég a hitlerista hóhéroknak. Meg kell gyorsítani a tempót, agyon kell lőni, ki kell irtani a zsidóság még megmaradt tízezreit – el kell törölni a föld színéről egész zsidó településeket – ez viszi őket közelebb a céljukhoz …”

… 1942 végén a német megszállók úgy látták, hogy a lengyel területeken gyakorlatilag leszámoltak a zsidósággal. Az a 10-15 százalék, aki még megmaradt, úgyis elhull a keserves munkakörülmények közepette, ha nem, fokozatosan meg lehet tőlük szabadulni. Most már határozottabban lehet folytatni a „Generalplan Ost” további elképzeléseinek megvalósítását, a lengyelek nagy tömegeinek elpusztítását.

(idézet: A Második Világháború – Roberto Battaglia)

… Németország „békeszeretete”! Bonnet a helyzet elemzéséből kifelejt egy eseményt, amelyet pedig lángbetűkkel kellene Európa történetébe írni: 1938 novemberében a zsidóellenes faji üldözés „döntő fordulatot” vesz, mégpedig a 9-ről 10-re virradó éjjelen – amely később „kristály-éjszaka” néven vonul be a történelembe. Heydrich* Heydrich Reinhard, a Gestapo helyettes vezetője, később a csehszlovák „protektorátus” birodalmi helytartója, akit csehszlovák hazafiak megöltek. Az ő halála miatt rendelték el és hajtották végre a hitleristák Lidice csehszlovák városka lerombolását és lakóinak kiirtását. – Szerk.* parancsára a III. Birodalom egész területén a történelem egyik legfélelmetesebb pogromja robban ki: feldúlják az üzleteket, felgyújtják a zsinagógákat, s kitárják a buchenwaldi koncentrációs tábor kapuit: az „embervadászatot” megengedettnek, a náci gyilkosságokat büntetleneknek jelentik ki; a német fasiszták ily módon nyilvánítják „túláradó harci szellemüket”.

… A német fajelmélet erőszakosságait elsősorban az olasz követi nyomon, de az európai fasizmus valamennyi fajtája tetszésnyilvánításokkal fogadja azokat. A Beck-kormány minden állampolgári joguktól megfosztottaknak nyilvánítja a németországi lengyel zsidókat, és lezárja az országhatárt a szerencsétlenek tömegei előtt, amelyek Németországból kiűzve kétségbeesetten keresik a menekülés útját. De ki is törődhetnék ilyen „csekély jelentőségű” eseményekkel? A fontos az, hogy úgy látszik, pillanatnyilag szétoszlottak a háború felhői; vagy helyesebben: ott van München egén egy fekete felhő, amely lassan sűrűsödve halad a látóhatáron kelet felé. Emiatt azonban senkinek sem jut eszébe, hogy aggodalmaskodjék vagy nyugtalankodjék, sőt van, aki éppen reménykedve és bizakodva tekint rá, mert pontosan abban az irányban látható, amerről az előrelátók szerint a viharnak ki kell törnie.

… Ez a felhő – ahogy a náci újságírók pontosan meghatározzák – „Nagy-Ukrajna” létrehozásának a kérdése. Szovjet-Ukrajnának le kell ráznia magáról a „bolsevizmus igáját”, egyesülnie kell a még haldokló csehszlovák államhoz tartozó Kárpát-Ukrajnával, mégpedig úgy, hogy megnyíljék számára az út a „teljes függetlenség” és a „gazdasági jólét” felé. Bonnet leszögezi, hogy a még érvényben levő megállapodások egyfelől Franciaország, másfelől a Szovjetunió és Lengyelország részéről nem tekinthetők érvényeseknek abban az esetben, ha „ezen utóbbi hatalmaknak nem sikerülne megfékezniük egy erős önkormányzati mozgalmat, amely a független ukrán köztársaság megalakítását tűzte ki célul”. (A szenátus külügyi bizottsága előtt 1938. december 14-én tett nyilatkozat.) Chamberlain – Mussolinivel 1939. január 12-én Rómában folytatott megbeszélése alkalmával – ugyancsak ebből a szempontból vizsgálja a helyzetet. Megállapítja, hogy a duce mindenben egyetért vele, hiszen ezt hallja tőle: „Ha létrejönne egy független Ukrajna, az nem lenne rossz dolog.”

… A terveknek ezt az összecsengését zúzza szét, a derült eget sötétíti el váratlanul az a jelentés, amelyet Sztálin március 16-án terjesztett a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XVIII. kongresszusa elé. A jelentés abból a megállapításból indul ki, hogy „az új imperialista háborút már két évvel ezelőtt kirobbantották olyan mérhetetlen nagy területen, amely Sanghajtól Gibraltárig terjed; s a háború több mint 500 millió embert ránt magával”. A vihar okai a kapitalista államok 1933-ban nagy nehezen legyűrt gazdasági válságában rejlenek. A helyzet további elmérgesedése előreveti árnyékát: „Most a befolyási körök és a gyarmatok újrafelosztásáról van szó a világon, és ezt hadműveletek útján hajtják végre.” Az új imperialista háborúnak az a jellemző vonása, hogy „még nem vált általános háborúvá, világháborúvá”, mivel a nem agresszor tőkésállamok, első helyen Franciaország és Anglia, miután kihirdették a „be nem avatkozás” elvét, mindannyiszor visszakoztak a Japán, Német- és Olaszország által alkotott agresszív tömb előtt. Mindezt abban a reményben tették, hogy – amint azt az ukrán példa mutatja – a háborút majd a Szovjetunió ellen irányíthatják. Ilyen körülmények között Sztálin újra megerősíti a „kollektív biztonság politikájának” elveit, kijelentve, hogy a Szovjetunió békében akar élni a világ minden országával, „ugyanakkor azonban készen áll arra, hogy a háborús uszítok minden ütését kétszeresen adja vissza”. A provokátorok, akik „hozzászoktak, hogy másokkal kapartassák ki a forró gesztenyét”, ne áltassák magukat azzal, „hogy országunkat háborúba sodorhatják”.

… Davies amerikai diplomata, Sztálin kijelentéseit magyarázva, hozzáfűzi: „Ez a legvilágosabb figyelmeztetés, amelyet a francia és angol kormány valaha is kapott; a Szovjetuniónak elege van már az agresszor országokkal szemben tanúsított ilyen erőtlen ellenállásból.”

… Néhány nappal Sztálin beszéde után, miközben a nyugatiak még a München által keltett álmokban ringatóznak, Csehszlovákia drámája csúcspontjához érkezik. Hitler, Szlovákia különválásának ürügyén – amelyet ő maga készített elő -, minden egyezményt felrúgva bejelenti, hogy „helyre akarja állítani a rendet”. Miután Hácha* A Csehszlovák Köztársaság elnöke. – Szerk.* megrettent kormánya feltétel nélkül megadta magát, a III. Birodalom csapatai március 15-én bevonulnak Prágába, a lakosság tehetetlen dühe fogadja őket.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A reálbér állandó emelkedése a szocializmusban. A szocialista rendben a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeivel összhangban állandóan emelkedik a reálbér.

A reálbér emelkedésének legfontosabb gazdasági alapja a szocialista termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése és a munka termelékenységének emelkedése.

A szocialista társadalom fennállása és fejlődése megköveteli, hogy a munka termelékenységének emelkedése állandóan túlszárnyalja a munkabérek emelkedését. A társadalom csakis ezzel a feltétellel tehet szert a termelés bővítéséhez, a tartalékok növeléséhez és a dolgozók növekvő szükségleteinek egyre teljesebb kielégítéséhez szükséges készletekre. A munkatermelékenység és a társadalmi termelés szakadatlan növekedése szilárd alapja a reálbér további emelkedésének, s ugyanakkor a reálbér emelkedése a dolgozók vásárlóképességének növekedésére vezet, ami viszont a társadalmi termelés állandó hajtóereje.

A szocialista termelés szüntelen fejlődése a munkások és alkalmazottak számának rendszeres növekedésével jár. A Szovjetunióban a munkások és alkalmazottak száma 1928 végétől 1953 végéig 10,8 millióról 44,8 millióra, vagyis több mint négyszeresére növekedett, s ugyanakkor jelentősen emelkedett a reálbér. A kapitalizmusban a munkanélküli tartaléksereg eltartása súlyos teherként nehezedik a munkáscsaládokra, és csökkenti az egész munkásosztály reálbérét. A szocialista társadalomban nincs munkanélküliség, így a munkásosztálynak és az egész társadalomnak nem kell eltartania munkanélküli tartaléksereget. A növekvő termelés lehetővé teszi, hogy a család minden munkaképes tagja dolgozzon, ami jelentős mértékben növeli összjövedelmét.

A szocialista társadalom dolgozói nincsenek kitéve annak az óriási munkabér-veszteségnek, amely a dolgozók neme, kora, nemzetisége és faji hovátartozása alapján alkalmazott különféle munkabér-korlátozások formájában éri a tőkés országok munkásosztályát.

A szocialista társadalomban először valósult meg nemre, korra, nemzetiségre és fajra való tekintet nélkül az egyenlő munkáért egyenlő bér elve. A szocializmusban tilos a gyermekmunka. A nőknek a férfiakkal való tényleges egyenjogúságát az egyenlő munkabér, a teljes bérükkel fizetett terhességi szabadság. a szülőotthonok, bölcsődék, óvodák széleskörű hálózata, a sokgyermekes vagy egyedülálló anyák állami segélyezése biztosítja. A munka díjazásával kapcsolatos jogoknak a dolgozó faji vagy nemzetiségi hovatartozásával kapcsolatos bármi néven nevezendő közvetlen vagy közvetett korlátozása, mint súlyos bűntett, büntetést von maga után.

A szocialista társadalomban a munkabér állandó emelkedése, továbbá, a munkások kulturális és műszaki színvonalának emelkedéséből, szakképzettségük növekedéséből következik. A tőkés rendben az ipari technika fejlődése során a szakmunkások jelentős rétegeit kiszorítják a gépek, s ezek a rosszabbul fizetett szakképzetlen munkások közé kerülnek. Ugyanakkor a kapitalizmusban a munkaintenzitás mértéktelen fokozása következtében megrokkant munkásokat a termelésből a munkanélküliek sorába taszítják, s egészségesebb és erősebb dolgozókat állítanak a helyükre. A szocialista társadalomban a termelés növekedése a gyorsütemű technikai haladáson alapul. A nehéz kézi munkán alapuló régi szakmák helyébe új, szakképzett munkát igénylő és jobban fizetett szakmák kerülnek, amelyek a legújabb technikán alapulnak. A szocialista állam az egy és ugyanazon munkaterületen való huzamos és kifogástalan munkára ösztönöz, s a hosszú szolgálati idő jutalmazásaként évről évre nagy összegeket fizet ki a kohászat, a szénbányászat, a vegyiipar és más népgazdasági ágak dolgozóinak, továbbá a kultúra területén és az államapparátusban dolgozók különböző csoportjainak.

A föld nacionalizálásával megszűnt az a hatalmas sarc, amelyet a kapitalizmusban a városi telkek tulajdonosai földjáradék formájában szednek a társadalomtól. A tőkés országokban egy munkáscsalád költségvetésében a lakbér, a fűtés és a világítás költségei a munkabérnek csaknem egynegyedét emésztik fel. A szocialista társadalomban a városok rendelkezésére álló lakásalap és a közszolgáltatási intézmények földjének társadalmi tulajdona következtében — a lakbér és más közszolgáltatások elenyésző részt foglalnak el a munkáscsalád költségvetésében. Ez a rész a Szovjetunióban átlag 4%, ami a reálbér emelkedésének lényeges feltétele.

A Szovjetunióban a nagyarányú lakóházépítkezés biztosítja a dolgozók lakásviszonyainak állandó javulását. Az állami vállalatok, intézmények és helyi szovjetek, valamint a városok és munkástelepek lakosai állami hitel segítségével csupán 1946-tól 1953-ig több mint 183 millió m² lakóterületű lakóházat építettek, illetve állítottak helyre. Ezenkívül a falvakban is építettek, illetve helyreállítottak több mint 4 millió lakóházat.

A szocialista társadalom munkásai és alkalmazottai nem viselik azokat a súlyos terheket, amelyek a burzsoá államok adópolitikája következtében a tőkés országok dolgozóira nehezednek. A tőkés országokban a súlyos adóterhek nagymértékben csökkentik a munkások reálbérét. A Szovjetunióban a munkások és alkalmazottak munkabérüknek csupán elenyésző részét fordítják adófizetésre, s ezek az adók is népgazdasági szükségletek, szociális és kulturális kiadások fedezésére szolgálnak.

Az egyéni pénzjövedelemnek rendkívül fontos kiegészítői azok az állandóan növekvő összegek, amelyeket a szocialista állam az egész nép érdekét szolgáló szociális és kulturális intézkedésekre fordít.

A szocialista társadalomban a munkások és alkalmazottak társadalombiztosítása kötelező, s ennek költségeit az állam viseli, míg a tőkés világban csak kevés ország ismeri a társadalombiztosítást, és ahol van, ott is maguk a munkások saját munkabérükből fizetik a biztosítási díjak jelentős részét. A szovjet állam az első ötéves terv idején 8,9 milliárd, a második ötéves terv idején 32,1 milliárd, a negyedik ötéves terv idején 79,1 milliárd, az ötödik ötéves terv három éve alatt pedig több mint 66 milliárd rubelt fordított társadalombiztosításra.

A Szovjetunió munkásai és alkalmazottai az állam költségén a társadalombiztosítás keretében nyugdíjat élveznek, ingyenes orvosi kezelésben részesülnek, ingyenes vagy kedvezményes beutalást kapnak a szanatóriumokba, üdülőkbe vagy gyermekintézményekbe, ingyenes oktatásban és szakmai továbbképzésben, ösztöndíjakban részesülnek; minden munkás és alkalmazott az állam terhére legalább két heti, számos foglalkozási ágban pedig ennél is hosszabb évi fizetett szabadságot kap.

1940-től 1953-ig a Szovjetunió állami költségvetésének szociális és kulturális célokra előirányzott tételei több mint háromszorosukra nőttek. A közoktatásra fordított állami kiadások 22,5 milliárd rubelről 61,1 milliárd rubelre, az egészségvédelemre fordított kiadások, a társadalombiztosítás eszközeiből erre a célra folyósított összegeket is beleértve, 11,2 milliárd rubelről 28,7 milliárd rubelre, a társadalombiztosításra fordított összegek 3,1 milliárd rubelről 22,8 milliárd rubelre emelkedtek. Ezenkívül óriási összegeket fordítanak a sokgyermekes és egyedülálló anyák segélyezésére: erre például 1953-ban 4,5 milliárd rubelt fizetett ki az állam. A Szovjetunió lakossága 1953-ban a szociális és kulturális intézkedésekre, s a lakosság anyagi jólétének fokozódását biztosító más intézkedésekre fordított állami kiadások növelése révén 134 milliárd rubelt kapott az állami költségvetésből.

Eszerint az állami és társadalmi szervezetek szociális és kulturális szükségletekre fordított kiadásaiból a munkások és alkalmazottak számos anyagi és kulturális szükségletét elégítik ki, ami fontos tényezője a reálbér állandó emelkedésének. így a Szovjetunió munkásainak és alkalmazottainak reáljövedelme körülbelül egyharmaddal magasabb annál az összegnél, amelyet évi egyéni munkabér formájában kapnak.

A szocialista állam, amely saját kezében összpontosítja mindazokat az eszközöket, amelyek a dolgozók anyagi helyzetének alakulását meghatározzák, a reálbér rendszeres emelésének politikáját folytatja. A munkások reálbére, a társadalombiztosítást és a vállalat tiszta jövedelméből (nyereségéből) a munkások jóléti alapjába átutalt összeget figyelembevéve, már 1930-ig az 1913. évi színvonal 167%-ára emelkedett. 1953-ban a Szovjetunió munkásainak és alkalmazottainak átlagos havi munkabére az 1940. évinek 201%-a volt. Ugyanakkor az állami, szövetkezeti és kolhozkereskedelem kiskereskedelmi árainak, a lakbérnek és a különféle szolgáltatások díjának színvonala 1953-ban az 1940. évi színvonal 122%-ának felelt meg. Ilyenformán a Szovjetunió munkásainak és alkalmazottainak reálbére 1940-től 1953-ig 65%-kal emelkedett, a kulturális, szociális és jóléti célokra fordított állami kiadások növekedésének beszámításával pedig összjövedelmük ebben az időszakban 89%-kal növekedett. A Szovjetunió munkásainak és alkalmazottainak reálbére 1953-ban mintegy hatszorosa volt a forradalom előttinek.

A munkabérek állandó emelkedése nyomán egyre javul a szocialista társadalom dolgozóinak a táplálkozása, egyre több iparcikket fogyasztanak, egyre növekednek a megtakarításaik. A dolgozók takarékbetéteinek összege 1940-től 1953-ig több mint ötszörösére emelkedett. A szocialista társadalomban, ahol biztosítva van a munkához, a pihenéshez, öregség, betegség vagy a munkaképesség elvesztése esetén pedig az anyagi ellátáshoz való jog, a megtakarítások növekedése közvetlen fokmérője a népjólét növekedésének.

„A mi forradalmunk az egyetlen, amely nemcsak összetörte a kapitalizmus bilincseit s nemcsak szabadságot adott a népnek, hanem a nép számára meg tudta teremteni a jómódú élet anyagi feltételeit is. Ebben rejlik forradalmunk ereje és legyőzhetetlensége”¹. Sztálin. Beszéd a sztahanovisták első összszövetségi kongresszusán. Lásd Sztálin. A leninizmus kérdései. Szikra 1953. 600—601. old.*

Rövid összefoglalás

1. A szocialista társadalomban a munkabér a dolgozók pénzformában kifejezett részesedése a társadalmi terméknek abból a részéből, amelyet az állam az egyes dolgozóknak munkájuk mennyisége és minősége szerint kifizet. A szocialista állam, a szocializmus gazdasági alaptörvénye és a munka szerinti elosztás törvénye által támasztott követelményekből kiindulva, minden egyes időszakban tervszerűen állapítja meg a dolgozók különböző kategóriái számára a munkabért, mégpedig annak szem előtt tartásával, hogy a népgazdaság fejlődésével és a munka termelékenységének fokozódásával együtt állandóan emelkedjen a munkabér színvonala.
2. A munkabér a szocialista termelés hatalmas hajtóereje: előmozdítja a dolgozók szakképzettségének fokozását, a technika szüntelen tökéletesítését, a termelés jobb megszervezését és a társadalmi munka termelékenységének emelkedését.

A szocializmusban a munka teljesítmény szerinti díjazása a legteljesebb mértékben egybekapcsolja a dolgozók egyéni anyagi érdekeit a népgazdasági érdekekkel. A szocialista társadalomban a teljesítménybér következő formáit alkalmazzák: az egyenes, a progresszív és a prémiumos teljesítménybér. Az időbér a munkában eltöltött időtől és a dolgozó szakképzettségétől függ. Az időbérben dolgozókat különböző prémiumokkal serkentik több és jobb munkára.

3. A szocialista gazdaságban a tarifarendszer célja a munkabér olyanformán történő megállapítása, hogy az erősítse a termelés döntő láncszemeit, és a szakmai tudás fejlesztésére ösztönözzön. A gazdálkodás szocialista elveinek műszakilag megalapozott haladó normák felelnek meg. A szocialista állam munkabér-politikája a kispolgári egyenlősdi ellen folytatott harcban, a munkabérek messzemenő differenciálása alapján valósul meg: a magasabb szakképzettséget igénylő munkát, a nehéz munkát, valamint a legfontosabb szakmákban és a népgazdaság legfontosabb ágaiban foglalkoztatott dolgozók munkáját magasabban díjazzák.
4. A szocializmus gazdasági alaptörvénye feltételezi a reálbér állandó emelkedését. A reálbér emelkedésének legfontosabb tényezői: a szocialista termelés szakadatlan növekedése, s egyszersmind a munkanélküliség teljes megszűnése; a közszükségleti cikkek árának rendszeres leszállítása és a szovjet pénz szilárdsága; a munkások kulturális és műszaki színvonalának emelkedése, szakképzettségük növekedése; a dolgozók lakásviszonyainak javulása. A munkások és alkalmazottak egyéni munkabére kiegészül azokkal a hatalmas összegekkel, amelyeket az állam és a társadalmi szervezetek szociális és kulturális intézkedésekre folyósítanak; ez fontos forrásul szolgál a dolgozók életszínvonalának állandó emelkedéséhez.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
Az egész emberiségre kiterjedő demokrácia nélkül elpusztul az emberiség!
Demokráciát a dolgozó népnek csak a szocializmus adhat!

A kapitalizmus az bérrabszolgaság, élősködés és felsőbbrendűség, embertelen diktatúra!
A kapitalista gazdasági modell működése érdekében szükséges és elkerülhetetlen a tőkések diktatúrája!
A demokrácia az emberiség számára csak a kapitalizmus meghaladásával érhető el!

 

„… A magántulajdonon alapuló árugazdaságban az árukat egymástól elszigetelt magántermelők termelik. Az árutermelők közt versenyharc folyik. Mindegyik arra törekszik, hogy kiszorítsa a másikat, megőrizze és kiterjessze pozícióit a piacon. A termelés mindennemű közös terv nélkül folyik. … a konkurrencia és a termelési anarchia gazdasági törvénye érvényesül. … a termelés spontán szabályozója az értéktörvény, amely a piaci konkurrencia révén fejti ki hatását. … Az értéktörvény az árutermelés gazdasági törvénye, amely szerint az áruk kicserélése a termelésükre fordított társadalmilag szükséges munka mennyiségének megfelelően történik.” Politikai gazdaságtan SZIKRA

A kapitalizmus gazdasági modellje társadalmi és világméretekben elkerülhetetlenül anarchikus, szervezetlen, alapvetően tervezetlen, tervezhetetlen. A gazdaság szabályozója az elkülönült és ellenérdekelt tőkések konkurenciaharca, így társadalmilag törvényszerűen a vak véletlen a meghatározó. Az egyéni érdekeltségben a konkurenciaharc nagy a húzóerő, de a kapitalizmusban (nem az imperializmus fasiszta formájában) a gazdaság társadalmilag alapvetően szervezhetetlen, ezért a kapitalista modellben a gazdaság rengeteg felesleges tévúton botorkál, így a társadalomban uralkodó vak véletlen könnyen a katasztrófába viszi az emberiséget.

„… Az imperialista burzsoázia a dolgozó tömegek állhatatos küzdelmével kivívott demokratikus szabadságjogok megnyirbálására, katonai terrorista diktatúrájának megteremtésére törekszik (például a fasizmus formájában). Közvetlenül vagy közvetve alárendeli magának az államapparátust …” A marxista filozófia alapjai

A kapitalizmus imperialista-fasiszta formájában azonban a kevés kézben koncentrált politikai-gazdasági és az államhatalom már társadalmi, sőt világméretekben is tervezheti vagy megpróbálja tervezni a gazdaságot, ez azonban nem olyan, mint a szocializmusban, mert ez csak a leggazdagabb kapitalisták hatalmát, érdekét, élősködését, önkényuralmát szolgálja, így azonban a kapitalista az élősködő, a proletár pedig a bérrabszolga marad.

A kapitalista modell sok felesleges emberi szenvedés árán működik, mégis rendkívül fejlődőképes a maga korában (különösen a feudalizmushoz képest). A tőkések vállalkozása a kapitalizmusban alapvetően szabad, de nem közvetlenül a társadalom igényei szerint szerveződik. A társadalom igényei által alapvetően nem tervezett, nem tervezhető, anarchikus gazdasági modell, mert a cél a konkurenciaharcban álló tőkések, mint egyének minél nagyobb profitja, ami a proletárok kárára keletkezik.

„… A kapitalizmusban a termelés társadalmi, az elsajátítás pedig magánjellegű, s az adásvételi aktus szétválása, valamint az áruk értékesítésében ennek alapján keletkező fennakadások válságra és a tőkés társadalom megrázkódtatására — a kereskedelem szétzilálására, a termelés csökkentésére, a munkanélküliség növekedésére, a kisárutermelők tönkremenetelére, ipari, kereskedelmi és bankvállalatok csődbe jutására stb. — vezetnek.

… A kapitalista termelési mód alapvető ellentmondása a termelés társadalmi jellege és az elsajátítás egyéni tőkés jellege közti ellentmondás. Ez az alapvető ellentmondás határozza meg a kapitalizmus összes többi ellentmondásait, amelyek az alapvető ellentmondásból leszármazott ellentmondások. … a burzsoá társadalom termelésének növekedése és a lakosság tömegeinek ettől elmaradó vásárlóereje közti ellentmondás az alapvető ellentmondásból leszármazott ellentmondás, és benne a kapitalizmus alapvető ellentmondása jelenik meg, jut kifejezésre.

… Lenin az imperializmus következő lényegi ismérveit tárta fel: 1. a termelés és a tőke koncentrációja, amely olyan magas fejlődési fokot ért el, hogy kialakultak a gazdasági életben döntő szerepet játszó monopóliumok; 2. a banktőke és az ipari tőke összefonódása s a finánctőke uralma; 3. a tőkekivitel óriási jelentősége; 4. a kapitalisták nemzetközi monopolista szövetségeinek kialakulása, amelyek a világot befolyási övezetekre osztják; 5. a világ területi felosztásának befejezése a legnagyobb tőkés hatalmak között.” A marxista filozófia alapjai

A kapitalizmusban a termelés nem a társadalmi igények szerint tervezett, szabályozása a tőkések konkurenciája által a piacon utólag az eladás folyamán valósul meg. A piacon derül ki, vajon megtérül a termelésbe befektetett tőke, vajon lesz elég profit, vajon lesz bére a proletároknak. A piacon a befektetett tőke megtérülése az értékesítéssel a konkurenciaharcban valósul meg, sokszor nagy veszteségeket okozva a tőkéseknek, és elsősorban a proletárok milliárdjainak. „A munkásosztály helyzetét a kapitalizmusban alapvetően az határozza meg, hogy tulajdonképpen a tőke tartozéka, annak függvénye.” A kapitalizmus politikai gazdaságtana

Mivel a proletár bérrabszolga, a beszélő szerszám is áru, így csaknem ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint például a közönséges szerszámokra, gépekre. Így a tőkés piaci kudarca, vagy a termelési válságok idején a felesleg proletár munkaerő, a beszélő szerszám – alapvetően nem a gonoszságból, de mégis – a humán-kukába kerül. A proletár azonban ember, de csak „a beszélő szerszám” lehet a kapitalizmusban. Ez sajnos szükségszerű, és alapvetően nem a gonoszság az oka, hanem a kapitalizmus csak így képes működni. Bár ezen az embertelenségen a termelőeszközök fejlődése sokat változtatott, emberségesebb lett a világ, de alapvetően ez nem javítható a kapitalizmusban.

Ahol kizsákmányolás, szolgaság van, ott lehetetlen a demokrácia!

A kapitalizmus a mérhetetlenül kifejlődőt termelési kapacitása ellenére, de a társadalmi-gazdasági anarchiája és a proletárokkal szembeni diktatúra miatt az imperializmusban is folyamatosan ismétlődő túltermelési válságba jut. A megosztott és diktatúrában élő emberiség egyre nehezebben tudja kordában tartani a hatalmassá nőtt termelőerőket, ami kedvez a fasizmusnak, de kedvez a szocializmusnak is.

Az emberiség megmaradása csak a szocializmussal lehetséges!

A hatalmassá, bőségessé fejlődött világgazdaságot csak egyre nehezebben lehet kivezetni a túltermelési válságokból, a katasztrófákból. Bár még így a válságokban is egyre inkább csökken a nyomor, ami a fasizmusnak, a totális önkényuralomnak kedvez. Ezért a proletároknak – főleg a fejlett régiókban – általában nincs okuk az elégedetlenségre, passzívak, a kapitalisták mértéktelen élősködése mellett is jut elég a proletároknak, csak néha nyomorognak és ezért ritkábban pusztulnak el.

A fasizmust csak a kapitalizmus meghaladásával, a szocializmussal lehet legyőzni!

A kapitalizmus a polgári demokráciában, a szinte korlátlan törvényhozási lehetőséggel törvényes önkényuralommá, fasizmussá fejlődött és törvényesen, a demokrácia nevében folyamodik még a terrorhoz is, a szocialista demokrácia letörése érdekében.

„…A monopolkapitalizmus vagy imperializmus a kapitalizmus legfelsőbb, s egyszersmind utolsó foka, amelynek fő jellegzetessége az, hogy a szabad versenyt a monopóliumok uralma váltja fel. … A termelés, koncentrációja — előrehaladásának egy bizonyos fokán — elvezet a monopóliumokhoz. A nagyvállalatoknak hatalmas profittömegre van szükségük, hogy megállják helyüket a hozzájuk hasonló mammutvállalatokkal folytatott kegyetlen konkurrenciaharcban, és tovább bővíthessék a termelést, márpedig magas profitot csak a piacon elfoglalt monopolhelyzet biztosít. Másrészt a néhány tucat óriásvállalat könnyebben tud megegyezni egymással, mint a kisebb vállalatok százai és ezrei. Így tehát a szabadversenyt felváltja a monopólium. Ez az imperializmus gazdasági lényege.

„… a burzsoá állam nem folytathat tervgazdálkodást, mert nem rendelkezik a gazdasággal, a gazdasággal a monopóliumok rendelkeznek. A kapitalizmusban a gazdaság állami „szabályozásának” minden kísérlete tehetetlen a gazdasági élet spontán törvényeivel szemben. … az imperializmus nem szüntetheti meg a konkurrenciát, a termelési anarchiát és a válságokat, sőt még jobban kiélezi a kapitalizmus valamennyi ellentmondását. … Lenin hangsúlyozta, hogy az imperializmus képtelen a kapitalizmust gyökeresen átszervezni. A monopóliumok uralkodó szerepe mellett minden tőkés országban nagyszámú közép- és kisvállalat marad, s fennmaradnak a kistermelők— a parasztok és kisiparosok tömegei.

… Minden tőkés országban a legnagyobb bankárok és monopolista gyárosok maroknyi csoportja tartja kézben a gazdaság valamennyi döntő fontosságú ágát, ők rendelkeznek a nemzeti vagyon túlnyomó részével. A tőkés monopóliumok hatalmaskodása elkerülhetetlenül a fináncoligarchia (oligarchia — görög szó, annyit jelent, mint „kevesek uralma”) uralmává válik. Az imperializmust az ipari országok monopolista trösztjeinek, szindikátusainak, bankjainak és fináncoligarchiájának mindenhatósága jellemzi.

… A fasizmus célja az, hogy az országon belül szétzúzza a munkásosztály szervezeteit és elnyomjon minden haladó erőt, külső viszonylatban pedig hódítóháborút készítsen elő és robbantson ki a világuralomért. A fasizmus ezeket a célokat a terror és a szociális demagógia módszereivel igyekszik elérni.” Politikai gazdaságtan SZIKRA

Az imperializmussá fejlődött kapitalista társadalomban, a polgári demokráciában, a politikai-gazdasági hatalomban a többségben lévő proletárok, érdekképviselői nem vesznek részt, nem vehetnek részt, csak beszélő szerszámok. A polgári demokráciában működő kapitalizmusban a proletárok legfeljebb csak bérrabszolgák, beszélő szerszámok lehetnek, ezért alapvetően, szükségszerűen a többség számára diktatórikus társadalmi forma.

A kapitalizmus a kibékíthetetlen érdekellentétek miatti osztályharc elnyomására és a hatalma, élősködése, világuralma védelmében szükségképpen fasizmusba, önkényuralomba fejlődő társadalom.

A tőkések profijához, élősködéséhez nélkülözhetetlen a proletár bérrabszolgák termelése és fogyasztása, csak ezért van rájuk szükség a kapitalizmusban. Amint a vállság miatt csökken a kereslet a beszélő szerszámra, a kapitalizmusban a proletárok nyomoroghatnak, akár el is pusztulhatnak. Ekkor az osztályharc élesedik, a kapitalizmus vörös réme és horogkereszt harcba száll.

„… A munkaerő értékének megfizetése tehát csupán azt jelenti, hogy a munkás az általa létrehozott termékekből annyit kap meg, amennyi létfenntartásához elegendő. A munkásosztálynak ez a szükséges fogyasztása a tőke szemszögéből olyan értelemben szükséges, amilyen értelemben szükséges bármely más termelési tényező újratermelése. Az ezt meghaladó fogyasztás a tőke oldaláról már gazdaságtalan kiadás, mint ahogy gazdaságtalan társadalmilag szükségesnél nagyobb munkaráfordítással előállítani bármely más termelési tényezőt is.” A kapitalizmus politikai gazdaságtana

A kapitalista diktatúra és a társadalmilag anarchikus gazdasági modell a termelés és fogyasztás egyensúlyát nem tudja optimálisan kordában tartani.

A „felsőbbrendű”kapitalisták luxusa és a pazarlása hatalmas, de nem elégséges a felesleg elfogyasztására. Korlátozott a kapitalisták élősködése érdekében a proletár bérrabszolgák fogyasztása is. Vagyis a kapitalizmus gazdasági anarchiájában megtermelt összes terméket nem lehet elfogyasztani és elpazarolni sem. A korlátozott fogyasztás és pazarlás, a konkurenciaharc miatt termelt felesleg, valamint a társadalmilag az igények szerint tervezhetetlen termelés miatt a katasztrofális válságok szükségszerűek. Így az ezzel járó osztályháború és a fasizmus is elkerülhetetlen a kapitalizmusban.

„… A termelőerők fejlődését a kapitalista társadalomban, mint tudjuk, periodikus gazdasági válságok kísérik, amelyek elkerülhetetlenek, amikor a termelési eszközök tőkés magántulajdonban vannak. A modern termelőerők megkövetelik a termelési eszközök magántulajdonának felszámolását, valamint a társadalom részéről történő tervszerű felhasználásukat. A szocializmusban, a modern termelőerők megismert fejlődési törvényeivel összhangban létrejöttek a szocialista termelési viszonyok, amelyek között nincsenek gazdasági válságok. A szocializmusban a társadalom, a gazdasági törvényekkel összhangban, tervszerűen irányítja a termelőerők fejlődését. Ebben az fejeződik ki, hogy a vak szükségszerűség szabadsággá alakult.” A marxista filozófia alapjai

A kapitalista diktatúrában – a polgári demokráciában – a kizsákmányolással a proletárok kárára korlátlanul nő a tőkések profitja. A kapitalista gazdasági modellben a termelőerők optimális felhasználásának, a szükségletek kielégítésének társadalmi és világméretű tervezhetetlensége miatt, a gazdaság anarchikusan, válságokon keresztül működik, fejlődik, felesleges embertelenséggel.

A kapitalizmusban nem az emberi ész, az előrelátás, hanem a vak véletlen a társadalmi fejlődés útja, az ember-ember elleni felesleges harc, a háborúk, az embermilliók nyomora és pusztulása árán. A kapitalizmus a társadalmi törvényeket tudatosan nem használja, és nem is használhatja, mert el kellene ismernie gazdasági modelljének kikerülhetetlen embertelenségét, a bérrabszolgaságot, az élősködést, a kizsákmányolást, és az ehhez szükséges diktatúrát. Azonban a kapitalista érdeke az élősködés, ehhez diktatúra, kizsákmányolás és a bérrabszolgaság szükséges.

A szocialista demokrácia, az emberi jogok, a polgári szabadságjogok, az emberiesség szempontjai szerint:

A kapitalizmus embertelen, élősködő, kizsákmányoló, diktatórikus rendszer!
A kapitalisták a vagyonukat a proletárok kárára, de törvényesen, kizsákmányolással szerzik!
A fasizmus a kapitalisták élősködésének harci formálya!

A polgári erkölcs szerint:

• A kapitalista „felsőbbrendűek” élősködése jogos!
• A kapitalista kizsákmányolás demokratikus és emberséges!
• A kapitalista a profitja érdekében a beszélő szerszám jogos felhasználója!
• A kapitalista élősködő „felsőbbrendűek” tevékenysége nélkül nem működik a gazdaság!

A kapitalizmus az élősködők gazdasági-politikai hatalma!
Lehet a kapitalizmus valóban demokratikus a beszélő szerszám, a bérrabszolga számára?

„A túltermelési válság a kapitalizmus jellemzője, a kapitalizmus alapvető ellentmondásának kiéleződése miatt válik szükségszerűvé. A kapitalizmus alapvető ellentmondása — a társadalmi termelés és az egyéni tőkés kisajátítás — két belőle fakadó ellentmondáson keresztül vezet a túltermelési válságok kialakulásához. Ez a két ellentmondás a vállalatokon belüli szervezettség és a tőkés termelés egészében uralkodó anarchia, valamint a termelés és a fogyasztás közötti ellentmondás.” A kapitalizmus politikai gazdaságtana

Ezért a válságokban, a proletárok által termelt és az alacsonyan tartott bérük miatt eladhatatlan áruk nem kerülhetnek fogyasztásra. Így csökkenteni kell a proletárok kárára a felesleges, a proletár bérrabszolgák bére és a munkanélküli proletárok által nem megvásárolható termék mennyiségét. Még akkor is, ha szükség lenne a megtermelt termékek elfogyasztására vagy a nyomor leküzdésére. A kapitalista „felsőbbrendűek” fogyasztása, élősködése korlátozott, így muszáj a felesleget elpazarolni, elpusztítani, háborús célokra elkölteni, miközben éhen halnak, nyomorognak milliók, akik a kapitalista modellben még bérrabszolgák, beszélő szerszámok sem lehetnek. A válságokban a felesleges szerszám, gép a kukában, a felesleges beszélő szerszám a humán-kukában landol.

„…A modern kapitalizmusban megfigyelhető az a tendencia, hogy a gazdasági erők vak játéka helyébe a gazdaság állami szabályozását állítsák. Ez a gazdaság „tervezését” célzó törekvésekben, sőt egyes iparágak államosításában jut kifejezésre. A magánkapitalista gazdaságot egyre inkább az állammonopolista kapitalizmus váltja fel. … A kapitalizmus azonban nem teremtette meg és nem is képes megteremteni a tervszerűen szervezett gazdaságot, mert ez összeférhetetlen a termelési eszközök magántulajdonával. A gazdaság állami szabályozására tett intézkedések azt bizonyítják, hogy a szocializmus kopogtat minden kapitalista ország ajtaján. A tőkések monopolista egyesülései — a kartellek, a trösztök és a bankok —, a gazdaság állami szabályozásának kísérletei, egyes iparágak vagy üzemek államosítása mind-mind a termelés társadalmi jellegének kényszerű elismerését jelentik. Ugyanakkor a tőkés monopóliumok, amelyek a konkurenciából fejlődnek ki, nem szüntetik meg a konkurrenciát, hanem vele párhuzamosan léteznek, s ez különösen éles ellentmondásokat, súrlódásokat és konfliktusokat okoz. A kapitalizmus általános válsága egyre mélyül.” A marxista filozófia alapjai:

A termelés a társadalmi érdekeknek megfelelő szabályozása, a tervezése, az elosztás ésszerűsítése a kapitalista állam által a kapitalizmus szellemével, erkölcsével ellentétes, ezért nem is valósulhat meg következetesen. Amint a tervszerűség valamilyen mértékben megvalósul az már út a szocializmus felé, de ezt a kapitalisták nem szeretik, és következetesen nem is tehetik meg, csak a kényszer, az osztályharc viszi erre az útra, a félelem a dolgozó proletár emberiségtől, a beszélő szerszám haragjától, a szocializmustól, a dolgozók demokráciájától.

A hatalmas méretekben fejlődött termelési kapacitás ellenére a föld lakosságának nagyobbik része a kapitalizmusban nyomorog, éhezik, és sok elpusztul. Ezt a feleslegessé váló életerőt a fasizmussá fejlődött kapitalizmusnak el kell pusztítania, ez a létérdeke.

„… Kapitalizmus: a feudalizmust felváltó társadalmi-gazdasági alakulat, amely a termelési eszközök magántulajdonán, a bérmunka kizsákmányolásán alapszik. A tőkés termelés alaptörvénye: az értéktöbblet-szerzés. A kapitalizmust a termelés anarchiája, időszaki válságok, krónikus munkanélküliség, a tömegek nyomora, konkurencia és háborúk jellemzik. A kapitalizmus alapvető ellentmondása a munka társadalmi jellege és az elsajátítás magántőkés formája közötti ellentmondás, mely a tőkés társadalom két alapvetőosztálya, a proletáriátus és a burzsoázia antagonizmusában nyilvánul meg. A proletáriátusnak a kapitalizmus egész történetén végighúzódó osztályharcát a szocialista forradalom tetőzi be. A tőkés alap felépítményének főelemeit a politikai és jogi intézmények, valamint a polgári ideológia rendszere alkotják. A kapitalizmus ideológusai által proklamált egyenlőséget teljesen formálissá teszi a gazdasági egyenlőtlenség, s a dolgozókat a politikai élettől távoltartó államgépezet. A XVI században kialakult kapitalizmus haladó szerepet töltött be a társadalom fejlődésében, mivel jóval nagyobb munkatermelékenységet biztosított, mint a feudalizmus.” Marxista fogalomlexikon

*

Az Oxfam jelentése szerint a tavalyi évben termelt globális vagyon 82 százalékát az emberiség legtehetősebb 1 százaléka „vágta zsebre”, miközben a legszegényebb 3,7 milliárd ember vagyona nem változott, vagy csökkent. Ez egyértelműen a gazdagok és szegények közti szakadék mélyülését jelenti. [2018]

Oxfam jelentés: 2018-ban tovább nőtt a vagyonolló – Múlt évben a milliárdosok minden nap 2 és fél milliárd dollárral gazdagodtak, míg a világ szegényebbik fele naponta 500 millió dollárt veszített.

Oxfam A világ leggazdagabb, alig több mint 2 ezer emberének együtt több a pénze, mint a Földön élők 60 százalékának összesen [2020]

*

(idézet: Politikai gazdaságtan)

… A proletariátus viszonylagos elnyomorodása abban áll, hogy a burzsoá társadalomban a munkásosztály részesedése a nemzeti jövedelemben szüntelenül csökken, míg a kizsákmányoló osztályok részesedése állandóan növekszik.

… Amerikai polgári közgazdászok adatai szerint az Egyesült Államokban a XX. század 20-as éveiben a tulajdonosok 1%-a az egész gazdagság 59%-ával, a lakosság 87%-át tevő legszegényebb rétegek pedig a nemzeti vagyonnak mindössze 8%-ával rendelkeztek. A munkásosztály jövedelmének részaránya a társadalmi gazdagság abszolút növekedése ellenére erősen csökkent. A munkások munkabére a tőkések profitjának százalékában kifejezve 1889-ben 70%, 1918-ban 61, 1929-ben 47, 1939-ben 45% volt.

… 1920—1921-ben Anglia legvagyonosabb emberei, akik a vagyonosok összességének nem egészen 2%-át alkották, az ország egész nemzeti vagyonának 64%-át összpontosították kezükben, a lakosság 76%-a pedig a nemzeti vagyonnak mindössze 7,6%-ával rendelkezett. A cári Oroszországban 1900-tól 1913-ig a névleges bér összege az ipari munkások számának növekedése következtében csaknem 80%-kal nőtt, ugyanakkor azonban a reálbér csökkent, a gyárosok profitja pedig több mint háromszorosára növekedett.

… Azt a tőkerészt, amelyet munkaerő vásárlására (vagyis a munkások munkabérére) fordítanak, s amely a termelési folyamatban megnövekszik, változó tőkének nevezzük.

… A tőkének az a része, amely a termelőeszközök értékének formájában van meg, nem változtatja nagyságát a termelési folyamatban, ezért állandó tőkének nevezzük.

… Az állandó és a változó tőke közötti arányt, mivel azt a termelőeszközök és az eleven munkaerő tömege közötti arány határozza meg, a tőke szerves összetételének nevezzük.

… A kapitalizmus fejlődésével az átlagprofitráta a tőke szerves összetételének emelkedése arányában csökkenő tendenciát mutat. Ugyanakkor szüntelenül nő a profit tömege. Az átlagprofitráta csökkenő tendenciájának törvénye a kapitalizmus ellentmondásainak kiéleződésére vezet.

… A piacprobléma. A tőkés újratermelés ellentmondásai. … a társadalmi termék realizálásához elengedhetetlenek a meghatározott arányok a társadalmi termék egyes részei, tehát egyszersmind a termelés egyes ágai és elemei között. A kapitalizmusban, amikor ugyanis különálló termelők termelnek, akiket a profit utáni hajsza vezet, s akik ismeretlen piacra dolgoznak, lehetetlen, hogy ezeket az arányokat állandóan meg ne sértsék. Marx a tőkés egyszerű és bővített újratermelés normális folyamatának feltételeit vizsgálva megállapította, hogy ezek a feltételek „a normálistól való eltérésnek, a válságok lehetőségének megannyi feltételébe csapnak át, minthogy az egyensúly — e termelés spontán … alakulása következtében — maga is véletlen”. A tőkés termelés anarchiájának körülményei között a társadalmi termék realizálása nem mehet végbe másként, mint zökkenők és állandó ingadozások közepette, amelyek a kapitalizmus fejlődésével egyre erősebbé válnak.

… A kapitalizmus fejlődése során létrehozza és kifejleszti a belső piacot. A termelés és a belső piac növekedése a kapitalizmusban nem annyira a fogyasztási cikkek révén, mint inkább a termelőeszközök révén megy végbe. A tőkés újratermelés folyamán napvilágra kerül a termelésnek a kapitalizmusban elkerülhetetlen aránytalansága, meg a termelés és a fogyasztás ellentmondása; mind a kettő a kapitalizmus alapvető ellentmondásából, a termelés társadalmi jellege és az elsajátítás tőkés formája közti ellentmondásból következik. A tőkés újratermelés ellentmondásai legélesebben az időszakos gazdasági túltermelési válságokban nyilvánulnak meg.

… A tőkés rendet tehát mélyreható ellentmondás jellemzi: a termelés társadalmi jellegű, s ugyanakkor a termelőeszközök tulajdona a termelés társadalmi jellegével összeegyeztethetetlen tőkés tulajdon marad. A termelés társadalmi jellege és az elsajátítás tőkés formája közti ellentmondás a tőkés termelési mód alapvető ellentmondása, amely a kapitalizmus fejlődésével mindjobban kiéleződik. Ez az ellentmondás a tőkés termelés anarchiájának fokozódásában, s a proletariátus, az egész dolgozó nép és a burzsoázia közötti antagonisztikus osztályellentétek növekedésében nyilvánul meg.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A munkabér formái

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A munkabér formái. A tarifarendszer. A szocializmusban a munkabér különböző formái a munka szerinti elosztás gazdasági törvényéből fakadó követelmények megvalósításának konkrét módjait jelentik.

Az állami szocialista vállalatoknál a munka díjazásának fő formája a teljesítménybér. A Szovjetunióban 1953-ban az iparban foglalkoztatott munkások 77%-a kapott teljesítménybért.

A szocializmusban a teljesítménybér-rendszer a legnagyobb mértékben érdekeltté teszi a dolgozókat munkájuk eredményében. A szocialista teljesítménybér-rendszer gyökeresen különbözik a tőkés akkordbér-rendszertől, amely a végsőkig fokozott munkaintenzitáson alapul, s az értéktöbbletráta növekedésére vezet, miközben a munka intenzitásának növekedésével csökken a munkások munkabére.

A szocialista társadalomban a munkások munkabérének nagysága közvetlenül függ munkájuk mennyiségétől és minőségétől. A teljesítménybér, amely az egy bizonyos időegység alatt előállított termékmennyiség növekedése arányában biztosítja a munkabér növekedését, a munkatermelékenység emelésére ösztönöz. A teljesítménybér a gépek, a berendezés, a nyersanyag, a munkaidő maradéktalan és ésszerű kihasználására, műszaki tökéletesítések bevezetésére, a munka és a termelés minél jobb megszervezésére serkent. Ugyanakkor elősegíti a szocialista munkaverseny kibontakozását, mert a magas munkatermelékenység egyszersmind magas munkabérrel is jár.

A teljesítménybér legelterjedtebb formája az egyenes teljesítménybér (darabbér). Egyenes teljesítménybér esetén minden egyes elkészített munkadarab után egyforma bért fizetnek, tekintet nélkül arra, hogy a munkások milyen mértékben teljesítik vagy teljesítik túl a megállapított normát. A munkás munkabére az általa elkészített termékek mennyiségének növekedésével egyenes arányban növekszik.

Progresszív teljesítménybér esetén a munkásokat a norma teljesítéséért változatlan, megszabott tarifa szerint, a normán felüli teljesítményért pedig magasabb, és progresszíven emelkedő tarifa szerint díjazzák. Így például a Szovjetunió gépkocsi- és traktoriparának egyes vállalatainál a megállapított norma 1—5%-os túlteljesítése esetén a teljesítménynorma túlteljesítéséért 30%-kal magasabb, 6—10%-os túlteljesítés esetén 60%-kal magasabb bér jár stb. A legnagyobbfokú progresszivitást a vezető szakmákban, továbbá a külszín alatti munkát végző, a meleg műhelyekben dolgozó és más nehéz munkát végző munkások díjazásánál állapították meg. A progresszív teljesítménybér alkalmazásának hatékonyságát csökkenti az, ha sokféle bérskála van érvényben, mert ez megnehezíti a munkabérrel kapcsolatos nyilvántartást és elszámolást, valamint annak elérését, hogy a munkabér és a munka termelékenysége között közvetlen és szemmel látható összefüggés legyen. A progresszív darabbér alkalmazásának hatékonyságát az is csökkenti, ha a különböző gazdasági ágak között indokolatlanul nagy különbség van a norma túlteljesítéséért járó díjazás tekintetében.

Prémiumos teljesítménybér esetén az egyenes teljesítménybér meghatározott mutatók teljesítéséért prémiummal egészül ki. Ilyen mutatók: a fűtőanyag- és villamosenergia-megtakarítás, a termék önköltségének csökkentése, selejtcsökkentés, a választék bővítése stb. Egyes vállalatoknál meghatározott minőségi mutatók teljesítését progresszív teljesítménybér esetén is premizálják.

Olyan esetekben, amikor a termelési feltételek miatt nem lehet egyéni teljesítménybért alkalmazni (például, amikor több munkás közösen kezel egy nagy gépet vagy gépcsoportot), brigád– vagy csoport-teljesítménybért alkalmaznak. A brigád egyes tagjai az általuk ledolgozott idő és szakképzettségük figyelembevételével kapják meg részüket a közös keresetből.

Az ÖK(b)P XVIII. konferenciája hangsúlyozta, hogy következetesen kell érvényesíteni a jó dolgozók anyagi ösztönzésének elvét, s határozatilag kimondta: „A munkabérek terén teljesen meg kell szüntetni a káros egyenlősdit, s el kell érni, hogy a teljesítménybér és a prémiumrendszer még számottevőbb tényező legyen a munka termelékenységének emelése, tehát egyszersmind egész népgazdaságunk fejlesztése terén”.: Az ÖK(b)P XVIII. konferenciájának határozata. Lásd Az SZKP kongresszusainak, konferenciáinak és központi bizottsági plénumainak határozatai. III. rész. Szikra 1954. 510. old.*

Időbért olyan munkákért fizetnek, amelyeknél teljesítménybér nem alkalmazható, vagy amelyeknél a teljesítménybér a munka jellege folytán gazdasági szempontból célszerűtlen (kapuőrök, vállalati őrszemélyzet, minőségi ellenőrök munkája, egyedi készülékek gyártásán végzett munka stb.). Van egyszerű időbér és prémiumos időbér.

Egyszerű időbér esetén a munkabért a munka időtartamától és a munkás szakképzettségétől függően, differenciáltan állapítják meg. Az időbérben dolgozó munkások anyagi érdekeltségének növelése céljából prémiumos időbért alkalmaznak. Prémiumos időbér esetén a munkásnak a ledolgozott időért járó alapbérhez, bizonyos mennyiségi vagy minőségi mutatók alapján: a berendezések javítási idejének csökkentéséért, nyersanyag-, fűtőanyag-, villamosenergia-megtakarításért, a gépezetek zavartalan működéséért, selejtcsökkentésért stb. prémiumot fizetnek ki.

A prémiumos időbér-rendszert széles körben alkalmazzák a gazdasági vezetőknél, mérnököknél és technikusoknál. Az említett kategóriához tartozó dolgozók (vállalati igazgatók, főmérnökök, üzemvezetők, munkavezetők stb.) munkabérének alapját havi illetményük alkotja, amely a vállalat (üzemrész, műszak stb.) nagyságától, népgazdasági jelentőségétől, a dolgozó szolgálati idejétől függően változik. Ha a vállalat az össztermelés megállapított tervének teljesítése, a választék szem előtt tartása és az önköltség tervének teljesítése mellett teljesíti és túlteljesíti az árutermelésre vonatkozó termelési tervet, a vezetők, mérnökök és technikusok alapfizetésükhöz bizonyos százaléknyi prémiumot kapnak.

A tanítók, egészségügyi dolgozók, állami alkalmazottak munkabére munkájuk jellegétől, képesítésüktől, szolgálati idejüktől és más tényezőktől függően szintén különbözőképpen alakul.

A munkabérnek a dolgozó szakképzettségét, a munka termelékenységét és az előállított termék minőségét szem előtt tartó sokoldalú differenciálása a normamegállapítás és meghatározott tarifarendszer segítségével valósul meg.

A normamegállapítás abban áll, hogy megállapítják az egyes munkák teljesítéséhez szükséges időt (időnorma) vagy egy bizonyos időegység alatt megmunkálandó munkadarabok számát (teljesítménynorma). A helyes normamegállapítás a termelési folyamat irányításának, a munkaszervezés javításának, a munkatermelékenység emelésének, a munka díjazása terén megnyilvánuló egyenlősdi leküzdésének és a szocialista verseny kibontakozásának egyik legfontosabb feltétele. A műszaki normákra azért van szükség, hogy az elmaradókat az élenjárók színvonalára emeljék. A műszaki norma hatalmas szabályozó erő, amely a termelésben a nagy munkástömegeket a munkásosztály legjobbjai köré tömöríti.

A gazdálkodás szocialista módszere megköveteli, hogy a műszakilag megalapozott, haladó teljesítménynormákhoz igazodjanak, amelyeket olyan színvonalon állapítanak meg, hogy magasabbak legyenek a munkások zöme által már elért normáknál, de alacsonyabbak legyenek a legjobb dolgozók és újítók által teljesített normáknál. A tőkés teljesítménynormákkal ellentétben, amelyek a munkaintenzitás féktelen növelésének eszközéül szolgálnak, tönkreteszik a munkások egészségét és megrövidítik az életüket — a szocialista vállalatoknál a teljesítménynormákat olyan számítások alapján állapítják meg, hogy azok progresszívek, s ugyanakkor a dolgozók összessége számára teljes mértékben elérhetőek legyenek.

A haladó teljesítménynormák bevezetéséért erőteljes harcot kell vívni a konzervatív elemek ellen, akik védelmezik a munkatermelékenység emelésének és a terv sikeres teljesítésének kerékkötőjévé vált elavult, laza normákat. Ilyen elavult normák többek között az úgynevezett tapasztalati-statisztikai normák, amelyek figyelmen kívül hagyják a technika és a termelés szervezése terén elért haladást, a technikát gyengén kezelő munkásokhoz igazodnak, és törvényesítik az improduktív munkaidő-veszteségeket. A technika szakadatlan tökéletesítése megköveteli, hogy a teljesítménynormákat időnként felülvizsgálják és felemeljék. A szocialista társadalom, a dolgozó tömegek érdekei haladó, műszakilag megalapozott normák, azaz olyan normák alkalmazását követelik, amelyek teljes mértékben megfelelnek a termelési technika jelenlegi színvonalának, és hatalmas tényezői a munkatermelékenység emelésének.

Az egyes munkakategóriáknak a dolgozó szakképzettségéből, a munka jellegéből, a megfelelő termelési ágak feltételeiből és sajátosságaiból kiinduló minősítése a tarifarendszer alapján történik. A különböző népgazdasági ágakban és a munkások különböző kategóriái számára a tarifarendszer segítségével állapítják meg a munkabér színvonalát.

A tarifarendszer legfontosabb elemei a tarifatáblázat, a szakmai besorolási útmutató és a bértarifa.

A munkabérnek a dolgozók képesítésétől függő differenciálása a tarifatáblázat alapján történik. A munkásokat szakképzettségüknek megfelelően több bérkategóriába sorolják. A szakképzettséggel nem rendelkező munkások az első kategóriába tartoznak, és az ő bérüket veszik alapegységül. Minél magasabb a munkás szakképzettsége, annál magasabb kategóriába tartozik, s ennek megfelelően annál magasabb a bére.

Az egyes iparágakban végzett különféle munkák termelési leírását a szakmai besorolási útmutató tartalmazza, amely a munkás szakmai minősítésének és a tarifatáblázat valamelyik bérkategóriájába való besorolásának alapjául szolgál.

A bértarifa határozza meg, hogy a munkás a különböző kategóriákban egy munkaidő-egységre mennyi bért kap. A bértarifák lehetővé teszik, hogy a szocialista állam az egyes iparágak népgazdasági jelentőségének, a munka gépesítettségi fokának, egy-egy gazdasági körzet sajátosságainak stb. figyelembevételével differenciált munkabért állapítson meg. A tarifatáblázatok és a bértarifák helytelen, azaz olyan összeállítása, amely jelentéktelen különbségeket állapít meg az alacsonyabb és a magasabb bérkategóriába tartozó dolgozók bére között, csökkenti a dolgozók érdekeltségét szakképzettségük növelésében, egyenlősdire vezet és akadályozza a munka termelékenységének emelkedését.

A helyesen felépített tarifarendszer olyan bérezést tesz lehetővé, amely erősíti a termelés döntő láncszemeit, és magasabb szakképzettség szerzésére ösztönzi az embereket.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
Az egész emberiségre kiterjedő szocialista demokrácia nélkül elpusztul az emberiség!
A kapitalizmus szükségszerűen fasizmussá fejlődik!

A kapitalizmus imperializmussá fejlődött és világuralomra tör!
A fasizmus az imperializmus következetes világméretű harca a hatalomért!
A mosolygó fasizmus a világméretűvé fejlődött korszerű kapitalizmus!

A kapitalizmus az bérrabszolgaság, élősködés, felsőbbrendűség, embertelenség!
A kapitalista gazdasági modell működési módja miatt szükséges és elkerülhetetlen a diktatúra!
A demokrácia az emberiség számára csak a kapitalizmus meghaladásával érhető el!

A kapitalizmus a technika fejlődésével, a hajtóerejének kimerülésével is, a kizsákmányolás lehetetlenségével is eljut, eljuthat, a hitleri klasszikus fasizmus embertelenségét is meghaladó fasiszta diktatúrába, önkényuralomba. A kapitalizmus egy még veszélyesebb, embertelenebb, ravaszabb, szélhámosabb, kifinomultabb fasiszta önkényuralmi formába fejlődhet. A jelenlegi mosolygó fasizmus agymosógépezte egyre tökéletesebb, sokat tanult Goebbels mestertől. A proletár emberiség nem veszi komolyan az embertelenség, a felsőbbrendűség fokozódását, a sok milliárd proletár szolga felett a kapitalista (a mosolygó fasiszta) „felsőbbrendűek” végtelen hatalmát, mindenhatóságát, önkényuralmát.

A mosolygó fasizmus, a proletár emberiség tudata feletti totális uralom!
A mosolygó fasizmus biztosítja a „felsőbbrendűek” zavartalan, kényelmes élősködést!

A tudomány és a technika igen fejlett fokán civilizált emberiség már a demokráciát igényli, a valódi demokráciát, amit a mosolygó fasiszta demagóg propagandagépezet ügyesen kihasznál. Sőt, az emberiség valójában a szocialista demokrácia értékeit is érti, kapizsgálja az emberi jogok megvalósításának szükségességét. Az emberiség többsége tudja, de legalábbis sejti, hogy a kapitalizmus embertelen kizsákmányolás, élősködés, de belenyugszik, mondja: nincs mit tenni, van mit enni. A kapitalizmus politikai-gazdasági modellben megosztott az emberiség, mert szükségszerűen szolgaság és felsőbbrendűség van, ami embertelen és nem teszi lehetővé a demokráciát, az emberré válást. Goebbels mester agymosó propaganda módszere ennek leplezésére a kitűnő gyógyír, amit a fejlett mosolygó fasizmus ügyesen felhasznál.

A kapitalizmusban a polgári demokrácia értékei, a szabadság- és az emberi jogok is csorbát szenvednek, mivel a kapitalizmusban a proletárok ellen az élősködés érdekében elkerülhetetlenül szükséges a kapitalista diktatúra. A kapitalizmusban az alapvető és kibékíthetetlen érdekellentétek miatt az osztályharc fokozódik, sokáig észrevétlen, de végülis osztályháborúvá válik, ami az emberiség pusztulását a végét jelentheti, mert a kapitalizmus szükségszerűen a védelme érdekében totális fasiszta diktatúrává, önkényuralommá alakul.

Az emberiség előbb-utóbb észreveszi ezt a sunyi diktatúrát, ezért a terror fokozódása elkerülhetetlenné válik, természetesen a törvényes keretek között.

Ez a mosolygó fasizmussal meg is történik. Pedig jogállamiság van, de a korlátlan hatalom törvényesen bármit megtehet, a megfelelő „demokratikusan” hozott törvények erre lehetőséget adnak.

A mosolygó fasizmus törvényes önkényuralom.

A hatalmi pontokon nincs és nem is lehet a proletár többség érdekeit képviselő. Pedig „demokratikusan” a proletár többség választhat, és mégis az osztályellenségeiket képviselőket jutatja a hatalomba, amelyek az élősködők érdekeinek megfelelő törvényeket hoznak a proletárok kárára, kifosztására. Az így kialakult önkényuralom nagyon veszélyes az emberiségre nézve, a valódi demokráciába fejlődést lehetetlenné teszi.

Az emberi civilizáció így megrekedhet egy törvényes önkényuralmi szinten.

A megosztott világban azonban mégis osztályharc van a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak között, még akkor is, ha ez sokáig lappangva izzó parázs, de ez pusztító tűzzé változhat. Az atomkorszakban ez végzetes lehet az emberiség számára.

Az emberiség tudatán a mosolygó fasizmus hívei uralkodnak, ami nem teszi lehetővé a demokratikus szabadság- és az emberi jogok megvalósítását. Ez idővel pusztító osztályháborúvá változik az önkényuralom ellen az emberiség fennmaradásáért.

Az emberiség megismerkedett a szocialista demokráciával, az emberi jogokkal, így van alternatíva, lehetőség az emberré válásra. De csak a szocializmus, a szocialista demokrácia teszi lehetővé az emberi jogok következetes érvényesítését. A szocializmus működési modelljében megvalósuló szocialista demokrácia lehetővé teszi a kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség megszüntetését, az emberi jogok következetes érvényesítését.

A kapitalizmus azonban a termelőeszközök magántulajdona miatt csak a kizsákmányolással, bérrabszolgasággal működhet, vagyis lehetetlen a demokrácia a kizsákmányolt proletárok számára.

Alapvetően mindenki tudja, hogy a királyság az önkényuralom, a kapitalizmus az kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség, ami embertelen, aminek modern harci formálya a fasizmus. Az emberiség többsége mégis irtózik és fél a királyság, a kapitalizmus elítélésétől, úgy retteg, mint a tériszonyos, aki a magasságnak még a gondolatától is pánikba esik. A proletár emberisének az élősködők érdekében torzulttá nevelt tudata megakadályozza a valódi demokrácia, az emberi jogok igényét és ez veszélybe sodorja az emberiséget. A kapitalizmusban a bérrabszolgaság alapvetően sérti meg a demokráciát és az emberi jogokat. A társadalomban az emberiség érdekeit kell figyelembe venni, a demokráciát és az emberi jogokat, amihez az út a szocializmus, a szocialista demokrácia és nem a kapitalisták élősködése, diktatúrája. A proletár emberiség vagy megérti ezt vagy elpusztul.

A jelenlegi kapitalista diktatúra a polgári demokráciában is már önkényuralom, a globális kapitalista elit törvényesen szinte bármit megtehet a földön a saját érdekében, az emberiség túlnyomó többsége ez ellen tehetetlen és valójában nem is érti ezt a súlyos problémát. Az agymosó propaganda nagyon jól működik. Az emberiség többsége szinte semmit sem tud a világ eseményeiről. Csak a kapitalisták érdekének megfelelő lényegtelen, a kapitalizmust dicsőítő vagy eltorzított hír jut el a proletárokhoz, és bármit hazudhatnak. A propaganda, a reklámszerű hírek a Goebbelsi fasiszta színvonalon butítja az emberiséget.

„… A Gestapo politikai rendőrség volt. A közönséges rendőrségtől eltérően feladata nem bűncselekmények megakadályozása és kinyomozása volt, hanem minden önálló politikai gondolat és egyéni politikai meggyőződés elfojtása és a Hitler-rendszerrel szembeni mindennemű ellenzék felszámolása. … A náci zsarnokság gépezete olajozottan működött. Évekkel azelőtt nagy hozzáértéssel és alapossággal megtervezték s létrehozták, még békeidőben beállították és kipróbálták.” A horogkereszt rémtettei – Lord Russell

Az emberiség a demokrácia illúziójában él, miközben tudja, hogy totális diktatúra van. A kapitalista állam és a „felsőbbrendű” elit a totális politikai-gazdasági hatalom birtokában, a médiák, az oktatás kizárólagos birtoklásával, az agymosás segítségével szinte bármit valóságosként elhitethet az emberiség többségével. Ez a kapitalisták felsőbbrendű hatalma és élősködése érdekében elkerülhetetlen.

Valójában így nincs és nem is lehet gondolat és szólásszabadság! A polgári szabadságjogok legfontosabbja sérül, mert pénze, hatalma csak a tőkésállamnak, a kizsákmányolóknak, a csicskásaiknak van, ami szükséges a médiák, az oktatás működéséhez. Alapvetően a médiákban, az oktatásban csak a kapitalista hatalom birtokában lévő intézményekben, a gazda által megfizetett proletár árulók vagy félrevezetettek beszélhetnek a gazda érdekében! A többség legfeljebb csak moroghat magában, ha egyáltalán képes felfogni a helyzetét! A médiák mosolygó (proletár) szakembereinek fő feladat a proletárok becsapása. És az emberiség elhiszi, hogy demokrácia van, miközben a többség nincs a hatalom közelében sem, majdnem úgy, mint a középkorban vagy a hitleri fasizmusban.

A polgári demokrácia választásain a kapitalizmus alapjait nem lehet érdemben bírálni, pont úgy, mint a középkorban a királyi, egyházi hatalmat. A rendszer bírálatát a kapitalizmus törvényesen kivédi a totális politikai-gazdasági hatalom birtokában.

Lehet ezt mondani a kapitalizmus „demokratikus” választásain?: „A kapitalista gazdaság célja a tőkések profitja, amihez kizsákmányolással, törvényesen jutnak, a proletárok kárára. Ezért a kapitalista az élősködő tolvaj, és kártékony here. A kapitalizmus az élősködők diktatúrája. A fasizmus ennek a védelmére jön létre. Ennek a fasizmusnak a modern formálya a mosolygó fasizmus, a proletárok tudatának teljes kontroljával, törvényes önkényuralommal. Meggazdagodni munkával nem lehet, csak kizsákmányolással. Aki tehát meggazdagodott, az mások kárára tette. Így a kapitalizmus bármely formálya az élősködő tolvajok hatalma! Ha a proletár ezt választja, akkor a kizsákmányolást, a rajta való élősködést választja.” Ez igaz, de ezt nem fogadják el sem a kizsákmányolók, sem a kizsákmányoltak. Az emberiség tudat feletti kontrol nagyon hatékony, ennek csak baj lehet a vége.

Aki ez ellen a totális kapitalista diktatúra és agymosás ellen bármilyen módon fellép, azt, mint régen a középkorban, az életveszély, a nyomor, a börtön fenyegeti. Hasonlít ez a gondolat szabadságának az elnyomása a középkori inkvizícióra, de az emberiség már jóval többet tud, nem kell annyira a képzeletre hagyatkoznia, mint Kopernikusznak, Galileiek, Keplernek, Giordano Brunónak, Darwinnak, stb., mégis az emberiség legnagyobbjait a saját korukban üldözték és ez most is így van. A tudomány sokat fejlődött, és már tudja az emberiség, hogy a föld kering a nap körül, tudja, hogy van evolúció, tudja, hogy „Mégis mozog a föld!” stb. és ezért már nem viszik máglyára. Vagy mégis? A demokráciáért, az emberi jogokért azonban még kíméletlen harc van, de az emberiség léte a tét. Az emberiség egy része úgy véli, jogosan lehet felsőbbrendű a többség felett és fel sem fogja, hogy ez embertelen, és így ő sem lehet ember, így soha nem válhat emberré. A hitleri fasizmus ehhez hasonló elvek alapján 12 millió közönséges gyilkosságot követett el a civil lakosság ellen. A kapitalizmus a polgári demokráciából (a mosolygó fasizmusból) a továbbfejlődésére képtelen, nem juthat el a magasabbrendű szocialista demokráciába. A demokrácia továbbfejlődéséért ugyanúgy harcolni kell, mint ahogyan az emberiség harcolt az inkvizíció ellen. A végcél, az emberi jogok, a demokrácia megvalósulása a teljes emberiség számára, ami csak a szocializmussal érhető el.

A hatalmon lévő kapitalizmus a termelőerők hatalmas fejlettségi szintjén, inkább a fegyverkezésre, haszontalan kiadásokra, az élősködők mérhetetlen luxusára, pazarlására költi feleslegesen az erőforrásait, mint hogy javítana az emberiség életlehetőségein és ez a kapitalizmusban nem is lehet másként.

A kapitalizmus, ami alapvetően az egyéni érdekeltségre, elsősorban a kapitalisták egyéni hasznára alapozottan működő gazdaság, ezért nem tervezheti meg társadalmi, világméretekben a gazdaságot. Pedig erre már van lehetőség és szükséges a gazdaság világméretű tervezése a katasztrófák elkerülése érdekében. A kapitalizmus még a saját hazájában is képtelen társadalmi méretekben a szükségletnek megfelelően megszervezni a gazdaságot, mert nem a társadalom szükséglete a cél, hanem az egymással konkurenciaharcban álló tőkések profitja. Így azonban sokmillió ember szegénységben, tudatlanságban elpusztul, nyomorog. Ezt a „civilizált” emberiség valójában közömbösen szemléli a nagyon hatékony Goebbelsi típusú propaganda eredményeként. Mert az első a kapitalizmus haszonélvezőinek, élősködőinek profitja és számukra a „cél szentesíti az eszközt”, mint ahogyan ez a hitleri fasizmusban volt. A kapitalizmus világnézete, erkölcse és a működési módja a többség számára csak ezt teszi lehetővé, közömbösen nézni az emberiség nagy részének nyomorát, pusztulását és a kapitalisták fényűző életét.

Lehet így emberré válni?

A polgári demokráciában majdnem teljesen mindegy melyik kapitalista irányvonal van hatalmon, teljesen mindegy, hogy ellenfelükről mit állítanak, hogy azok mennyire korruptak, mennyit lopnak, mert a kapitalista gazdasági modell szerint fognak működni, vagyis kizsákmányolnak, élősködnek, felsőbbrendűként uralkodnak. A polgári demokráciában működő kapitalizmus modell csak ezt teszi lehetővé.

A proletárok számára a kapitalista diktatúra, a terror mértéke a mérvadó, ami az USA mosolygó fasizmusától a klasszikus hitleri fasizmusig változhat, a kapitalizmus válságának mértékében. Ezért a mosolygó fasizmus, ami a polgári demokráciában működő kapitalista modell fejlődésének eredménye, a proletároknak jobbak az érdekérvényesítési lehetőségei, ezért kell a klasszikus fasizmus ellen is védelmezni, de ez is csak a „felsőbbrendűek” diktatúrája, amit meg kell haladni, a végcél csak a szocializmus lehet.

A kapitalista gazdaságban a termelés szereplői közül a termék létrehozói a proletárok nem vesznek részt a termék elosztásában, mivel nincs semmilyen hatalmuk és csak bérrabszolgák, a termék előállításához szükséges árucikkek, és nem mellesleg az általuk előállított termékek fő fogyasztói is. Azonban a proletárok termelése és fogyasztása nélkül nincs profitja a kapitalistáknak (fogyasztói társadalom). A tőkések az egymás közötti konkurenciájuk miatt, kénytelenek a termelés költségeinek csökkentésére (ami alapvetően jó), így a proletárok bérének, az újratermelési költségének a csökkentésére is (ez már kevésbé).

A szűk kapitalista demokráciában, ami valójában csak a kapitalisták számára demokrácia, így a többség, a proletárok érdeke nem jelenik meg sehol, sőt diktatúrával, agymosással el van nyomva, és ha nincs szükség a proletárra, akkor nyomoroghat, elpusztulhat. A proletárok érdekei, a jogos igényei, a hangja csak az utcán az üvöltözésben, akár százezer torokból szól, a parlamentben az urak rettegnek és nem értik, pedig ők milyen jó emberek.

A proletár bérrabszolgák feletti diktatúra és a munkabérük alacsony áron tartása, a tőkések mértéktelen (de nem elégséges) élősködése, pazarlása, a konkurenciaharc és a kapitalizmus gazdaságának társadalmi, világméretű anarchiája szükségszerűen, elkerülhetetlenül túltermelési válsághoz vezet. Sok van, ezért éheznek az emberek.

A válságban a feleslegesen termelt ezért felgyülemlett elfogyasztásra váró, de eladhatatlan termékekből a proletárok – az általuk termelt árukból – mégsem tudnak eleget fogyasztani és jórészük éhezik, nyomorog, elpusztul. A fasizmus, a terror, az önkényuralom (ha törvényes is) erre is „jó” megoldás.

A tőkések és csicskásaik fogyasztási, fényűzési, pazarlási, élősködési képességei közelítenek a csillagos éghez, de a kizsákmányolással szerzett felgyülemlett profitból, a dolgozók által termelt értékekből mégsem tudnak eleget elpazarolni, hogy az elfogyjon. Inkább dögöljön meg a proli, pusztuljon az emberiség, de nem ad vissza a proletároktól lopott, a proletárok által megtermelt javakból. Ami a pénzvilágban is katasztrófába, vállságba fordul, mivel a kapitalizmusban mindent pénzzel mérnek, még az embert is. Ami a kapitalizmus hatalmas fejlettségi szintjén folyamatos válsággá alakul. Ez változást követel, és ezért időnként megjelenik a vörös rém, melyre válasz a totális fasiszta diktatúra.

A Forbes magazin milliárdosok listája: (Wikipédia) 2000-ben 470 milliárdosnak $898 milliárd vagyona volt, 2020-ban 2095 milliárdosnak $8,0 billió. Ezek a milliárdosok a mosolygó fasizmus csúcsragadozói. Bármilyen okosak is, de csak élősködő tolvajok, az emberiséget megfosztják a demokrácia lehetőségétől, mert nekik a nép demokráciája, a szocialista demokrácia a végzetük lenne. Uralmuk alatt tarják a föld proletár dolgozóit, „felsőbbrendűek”, az emberiség ellenségei, fasiszták. A vagyonukat a föld proletárjainak kizsákmányolásával törvényesen szerezték ezek a fasiszta rablók. Ezek döntenek 8 milliárd ember sorsa felett és korlátlan hatalommal rendelkeznek. Nem a demokrácia, hanem az önkényuralom vezeti tetteiket. Bármikor kiirthatják az emberiséget, hatalmuk van rá és az emberiség tehetetlen velük szemben. Ebből baj lesz!

*

Marxista fogalomlexikon: „… Elosztás:  az egyéneknek, társadalmi csoportoknak, osztályoknak a megtermelt javakban való részesedési aránya, a részesedés konkrét társadalmi formája. Az elosztás elsősorban a termelési eszközök tulajdonformájától függ. A termelési eszközök magántulajdonán alapuló társadalmakban a kizsákmányoló osztályok a társadalom összjövedelméből magas arányban részesednek. A kapitalizmusban az elosztás alapvető formája a tőkések által elsajátított – profit és a munkásoknak fizetett – munkabér.

… Értéktöbblet: a tőkés gazdaságban a bérmunkás által megtermelt érték és munkaerejének értéke közötti különbözet, amelyet a tőkés ellenérték nélkül elsajátít. A realizált értéktöbblet a profit.”

Politikai gazdaságtan: „… A nemzeti jövedelem elosztása. Minden termelési módnak az elosztás történelmileg meghatározott formája felel meg. A kapitalizmusban a nemzeti jövedelem elosztását az határozza meg, hogy a termelőeszközök tulajdona a proletariátust és a parasztságot kizsákmányoló kapitalisták és földbirtokosok kezében összpontosul. Ennek következtében a nemzeti jövedelem elosztása nem a dolgozók, hanem a kizsákmányoló osztályok érdekeinek megfelelően történik.

… A kapitalizmusban a munkások munkájával létrehozott nemzeti jövedelemmel mindenekelőtt az ipari tőkések (köztük a tőkés mezőgazdasági vállalkozók) rendelkeznek. Az ipari tőkések az előállított áruk realizálása során megkapják az áruk egész értékösszegét, beleértve a változó tőke és az értéktöbblet összegét. A változó tőke munkabérré alakul át, amelyet az ipari tőkések kifizetnek a termelésben foglalkoztatott munkásoknak. Az értéktöbblet az ipari tőkések kezében marad; ebből származik a kizsákmányoló osztályok valamennyi csoportjának jövedelme. Az értéktöbblet egy része az ipari tőkések profitjává változik. Az ipari tőkések az értéktöbblet egy bizonyos részét kereskedelmi haszon formájában a kereskedelmi tőkéseknek, illetve kamat formájában a bankároknak engedik át. Ugyanakkor az értéktöbblet egy részét földjáradék formájában a földbirtokosoknak adják tovább.

… A dolgozók jövedelme személyes munkájukon alapul, s így munkajövedelem. A kizsákmányoló osztályok jövedelmének forrása a munkások, valamint a parasztok és kisiparosok munkája. A kapitalisták és a földbirtokosok jövedelme idegen munka kizsákmányolásán alapul, vagyis munka nélküli jövedelem.

… A nemzeti jövedelem az elosztás folyamán végeredményben két részre oszlik: 1. a kizsákmányoló osztályok jövedelmére és 2. az anyagi termelésben, valamint az improduktív ágakban foglalkoztatott dolgozók jövedelmére.

… A munkások és más városi meg falusi dolgozók, akik nem zsákmányolnak ki idegen munkát, az Egyesült Államokban (1923-ban) 54%-ban, a kapitalisták pedig 46%-ban részesedtek a nemzeti jövedelemből; Angliában (1924-ben) a dolgozók részesedése 45%, a kapitalisták részesedése 55% volt; Németországban (1929-ben) a dolgozók 55%-as részesedésével a kapitalisták 45%-os részesedése állt szemben. Napjainkban a tőkés országokban a lakosság ⁹/₁₀ részét alkotó dolgozóknak a nemzeti jövedelemből annak felénél is jóval kevesebb jut, a kizsákmányoló osztályok viszont a nemzeti jövedelemnek jóval több mint a felét kapják.

… A dolgozóknak a nemzeti jövedelemből való részesedése szakadatlanul csökken, ezzel szemben a kizsákmányoló osztályoké állandóan növekszik. Az Egyesült Államokban például a dolgozóknak a nemzeti jövedelemből való részesedése 1870-ben 58%, 1890-ben 56%, 1923-ban 54%, 1951-ben körülbelül 40% volt.

… A nemzeti jövedelmet végső soron fogyasztásra és felhalmozásra fordítják. A nemzeti jövedelem felhasználását a burzsoá országokban a kapitalizmus osztálytársadalom jellege határozza meg, s ez a felhasználás a kizsákmányoló osztályok egyre fokozódó élősdiségét mutatja.

… A burzsoá állam a kizsákmányoló osztályok szerve, amelynek az a célja, hogy fékentartsa a társadalom kizsákmányolt többségét, s az egész bel- és külpolitikában érvényesítse a kizsákmányoló kisebbség érdekeit.

… A burzsoá államnak feladatai teljesítéséhez szerteágazó apparátus áll a rendelkezésére: hadsereg, rendőrség, büntető és bírósági szervek, kémszervezet, közigazgatási szervek és a tömegek ideológiai befolyásolását végző szervezetek. Ezt az apparátust az állami költségvetésből tartják fenn. Az állami költségvetés eszközeinek forrásául az adók és kölcsönök szolgálnak.

… Az állami költségvetés eszköz a nemzeti jövedelemnek a kizsákmányoló osztályok érdekében történő újraelosztására. A költségvetést az állami bevételek és kiadások évi előirányzatának formájában állítják össze. Marx azt írta, hogy a tőkés állam költségvetése „nem más, mint osztályköltségvetés, költségvetés a burzsoázia számára”… ”

*

(idézet: A horogkereszt rémtettei – Lord Russell)

… A második világháborút megelőző modern háborúkban, amelyeket civilizált nemzetek viseltek egymás ellen, előfordultak olyan sajnálatos esetek, amelyek kimerítették a háborús bűncselekmény fogalmát. Belgiumban és Franciaországban az első világháború kezdeti szakaszában, amikor a német csapatok gyors ütemben nyomultak Párizs felé, sok kegyetlenkedést követtek el. Városokat és falvakat fosztottak ki és gyújtottak fel, nőket becstelenítettek meg, és ártatlan embereket gyilkoltak le. Jóllehet többről volt szó, mint egyes elszigetelt egységek vagy hadosztályok szórványos rémtetteiről, ezek a bűncselekmények mégsem voltak egy olyan szervezett terrorhadjárat részei, melynek tervét még a háború kitörése előtt dolgozták ki, és azután a parancshoz híven végrehajtották.

… A második világháború alatt azonban a németek olyan méretekben követték el háborús bűncselekményeiket, amelyekre nem volt példa a történelemben. Ezek szervesen hozzátartoztak a nácik értelmezése szerinti totális háborúhoz. Előre elhatározott és kidolgozott terv alapján hajtották végre rémtetteiket, hogy megfélemlítsék és kizsákmányolják a megtámadott és megszállt területek lakosait, és kiirtsák azokat az elemeket, amelyekről úgy vélték, hogy szemben állnak a német hódítással és a náci uralommal.

… A nácik a „Führer-elv” alapján saját országukban már a háború előtt olyan zsarnoki uralmat teremtettek, amely szinte párját ritkítja a történelemben. A „felsőbbrendű fajról” szóló elmélet jegyében, melynek végső és szükségképpeni célja a világuralom megszerzése volt, faji gyűlöletre uszítottak. Testvért szembeállítottak testvérrel, gyermeket szülővel, keresztényt zsidóval. Meg akartak mételyezni egy egész nemzetet, azokat pedig, akik nem hagyták magukat megrontani, megfélemlítették, és végül koncentrációs táborba vetették.

… A szólásszabadság s ezen belül a sajtószabadság elfojtása, az igazságszolgáltatás ellenőrzése, a tulajdon-elkobzások, a békés célból való gyülekezés jogának korlátozása, levelek és táviratok cenzúrázása, a telefonbeszélgetések kihallgatása, a termelőmunka katonai jellegű megszervezése, a vallásszabadság megvonása: ezekkel az eszközökkel verte bilincsbe a zsarnok alattvalóit. Ha Hitler ilyen kevésre becsülte a „felsőbbrendű fajt”, vajon meglepő-e, hogy a férgeknél is kevesebbre tartotta azoknak az országoknak a népeit, ahová seregei behatoltak?

… A háború alatt a leigázott és megszállt területek lakosai közül a legalacsonyabb becslés szerint is tizenkét millió férfit, asszonyt és gyermeket gyilkoltak meg a németek; ezek közül nyolcmillió a német koncentrációs táborokban pusztult el. Sir Hartley Schawcross, aki a háborús főbűnösök ellen indított perben az Egyesült Királyság főügyésze volt, záróbeszédében ezt mondta erre vonatkozólag: „Tizenkét millió gyilkosság! Az európai zsidók kétharmad részét, több mint hatmillió zsidót végeztek ki, maguknak a gyilkosoknak az adatai szerint. Akárcsak a sorozatgyártást valamely iparágban, úgy szervezték meg a gyilkosságokat Auschwitz, Dachau, Treblinka, Buchenwald, Mauthausen, Maidanek és Oranienburg gázkamráiban és krematóriumaiban.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A munkabér a szocializmusban

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A munkabér és a munka szerinti elosztás gazdasági törvénye. Lenin azt tanította, hogy „a szocializmus … a dolgozók szervezett élcsapatának, élenjáró részének legszigorúbb nyilvántartása, ellenőrzése és felügyelete mellett végzett társadalmi munkát tételez fel; emellett meg kell határozni a munka mértékét és díjazását is”.: Lenin. Előadói beszéd a kommunista szombatokról az OK(b)P Moszkva-városi konferenciáján. Lásd Lenin Művei, 30. köt. Szikra 1953. 279. old.* Az állami vállalatok dolgozói munkájuk díját munkabér formájában kapják meg.

A munkabér a szocializmusban lényegét tekintve döntő módon különbözik a kapitalizmusban fizetett munkabértől. Minthogy a szocialista társadalomban a munkaerő nem áru többé, a munkabér nem a munkaerő ára. Nem a kizsákmányolok és a kizsákmányoltak közötti viszonyt, hanem a szocialista állam által képviselt egész társadalom és a saját maguknak, saját társadalmuknak dolgozó egyes dolgozók közötti viszonyt fejezi ki.

A kapitalizmusban a munkabér, mint a munkaerő ára, más áruk árától eltérően általában alatta marad az értéknek, és még azt sem mindig teszi lehetővé a munkásnak, hogy szükségleteit akár a legszűkebb értelemben vett létminimum keretei között kielégítse. A szocializmusban a bérmunka rendszerének megszüntetésével teljesen érvényét vesztette a munkaerő értékének törvénye, mint a munkabér szabályozója. A szocializmus gazdasági alaptörvénye értelmében biztosítani kell az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítését. A munkabér megszabadítása a tőkés korlátozásoktól azt eredményezi, hogy a munkabér határát „a fogyasztásnak addig a méretéig terjesztik ki, amelyet egyrészt a társadalom meglevő termelőereje … megenged, másrészt pedig az egyéniség teljes kifejlesztése megkövetel”.: Marx. A tőke. 3. köt. Szikra 1951. 947. old.* A reálbér a szocialista termelés fejlődésének és tökéletesedésének arányában állandóan emelkedik. Azok a követelmények, amelyeket a szocializmus gazdasági alaptörvénye a termelés növekedésének előmozdítása és a dolgozók növekvő jólétének biztosítása tekintetében támaszt, a munka szerinti elosztás törvényének közvetítésével érvényesülnek. E törvény értelmében az egyes dolgozóknak a társadalmi össztermékből való részesedését munkájuk mennyisége és minősége határozza meg.

A munkabér az egyik legfontosabb gazdasági eszköz, amelynek segítségével a szocialista társadalomban elérik minden egyes dolgozó egyéni anyagi érdekeltségét munkájának eredményében: aki többet és jobban dolgozik, az többet is kap. Ennek következtében a munkabér a munkatermelékenység emelésének hathatós tényezője, lehetővé teszi a dolgozók egyéni anyagi érdekeinek helyes összeegyeztetését az állami érdekekkel (a közérdekkel).

Az a körülmény, hogy a szocializmusban van árutermelés és értéktörvény, szükségessé teszi a munkabér pénz formáját. Mint már mondottuk, az elhasznált munkaerő pótlására szükséges fogyasztási cikkeket a szocializmusban az értéktörvény érvényesülésének alávetett árukként termelik és értékesítik. A munkabér pénzformája lehetővé teszi, hogy a dolgozóknak a társadalmi össztermékből való részesedését a munka eredményétől függően, rugalmasan és differenciáltan állapítsák meg.

Ilyenformán a szocializmusban a munkabér pénzformában azt fejezi ki, hogy milyen mértékben részesedik a dolgozó a társadalmi összterméknek abból a részéből, amelyet az állam a munkásoknak és alkalmazottaknak munkájuk mennyisége és minősége szerint kifizet.

A munkások és alkalmazottak pénzbeni munkabére egyéni munkabérüket jelenti. A szocialista termelésben dolgozók egyéni munkabérének forrása az általuk előállított, közvetlen szükségletre szolgáló és a munka szerint elosztásra kerülő termék. De a szocializmusban a munkások és alkalmazottak életszínvonalát nemcsak az egyéni pénzbeni munkabér határozza meg. Az egyéni munkabért kiegészítik azok a hatalmas alapok, amelyeket az állam és a társadalmi szervezetek a dolgozók szociális és kulturális szükségleteinek kielégítése céljából, a társadalmi szükségletre végzett munkával létrehozott termékből bocsátanak a dolgozók rendelkezésére.

A szocialista állam a szocializmus gazdasági alaptörvényének és a munka szerinti elosztás törvényének követelményeivel összhangban minden egyes időszakban terv alapján állapítja meg a munkabéralapot és a dolgozók különböző kategóriáinak járó munkabér színvonalát.

A munkabéralap az az egész pénzösszeg, amelyet az állam egy bizonyos időszakban (év, hónap stb.) az egész népgazdaság, az egyes népgazdasági ágak és vállalatok viszonylatában a munka díjazására tervszerűen megállapít.

Az állam munkabérpolitikája a munkabér messzemenő differenciálásának elvén alapul. A szocialista gazdasági rendszertől teljesen távol áll a munkabérek terén megnyilvánuló egyenlősdi, amely figyelmen kívül hagyja a szakmunka és az egyszerű munka, a nehéz és a könnyű munka közti különbséget. A szakmunka, mint magasabb minősítésű munka, megköveteli a dolgozók képzését, s nagyobb termelési eredménnyel jár, mint az egyszerű munka. Ennek következtében magasabb díjazásban is részesül. Az ilyen bérrendszer arra ösztönzi a dolgozókat, hogy fejlesszék szakmai tudásukat. Egyenlő szakképzettségen belül a nehezebb munkát magasabban díjazzák, mint a kevésbé nehéz munkát, míg ugyanakkor a tőkés rendben a különösen nehéz fizikai munkát végző munkásokat rendszerint sokkal rosszabbul fizetik, mint a többi munkást. Így például a bányászoknak, akik a tőkés országokban alacsony munkabért kapnak, a szocialista társadalomban magas a munkabérük, s emellett a gépek alkalmazása révén egyre inkább megkönnyítik a nehéz fizikai munkát.

Annak a gazdasági megfontolásnak alapján, hogy a munkát a vezető népgazdasági ágakban kell a legnagyobb mértékben felkarolni, egyes nehézipari ágak, így a kohászat, a szénipar, az ásványolajipar, a gépgyártás stb. dolgozói számára magasabb munkabért állapítanak meg. Az ország gazdasági életében különösen nagy jelentőségű gazdasági körzetek, továbbá a távoli és gyéren lakott körzetek vállalatainál és építkezésein dolgozó munkásokat, mérnököket és műszaki alkalmazottakat egyébként azonos feltételek mellett, ugyancsak magasabban díjazzák. Eszerint a munkabér egyike azoknak a gazdasági eszközöknek, amelyek igénybevételével a szakképzett munkaerőt — a társadalmi termelés egyes ágai és az egyes vállalatok között a népgazdaság tervszerű fejlődésének törvénye által támasztott követelményeknek megfelelően — tervszerűen elosztják, illetve átcsoportosítják.

A munka szerinti elosztás gazdasági törvényének ellentmond az olyan gazdasági gyakorlat, amely a munka díjazása terén nem valósítja meg következetesen és erőteljesen a differenciálást. Ilyen differenciálás nélkül a szakmunkát végző dolgozók a munka díjazása terén nem részesülnek kézzelfogható előnyben az egyszerű munkát végző dolgozókkal szemben, a legújabb technika felhasználásával egybekötött legfontosabb munkákon dolgozók a kisegítő, kézi munkát végzőkkel szemben, a nehéz munkát végző dolgozók a könnyebb munkát végző vagy rendes munkakörülmények között dolgozó munkásokkal szemben. A kellő differenciálás hiánya egyenlősdire vezet, akadályozza az új technika meghonosítását és a termelés élenjáró szervezési módszereinek bevezetését.

A munkások, a technikusok és a mérnökök díjazása közötti helyes arány megsértése arra vezet, hogy a mérnökök és műszaki dolgozók munkabére egyes vállalatoknál vagy egész gazdasági ágakban alacsonyabb, mint a szakmunkásoké. Ha a munkabért egyes olyan iparágakban és gazdasági körzetekben, amelyeknek a népgazdaságban nincs vezető szerepük, gazdasági szempontból indokolatlanul felemelik, ez a bérezés terén megnehezíti az ösztönző intézkedéseket az ország gazdasági élete szempontjából kulcspozíciót betöltő iparágak és körzetek viszonylatában.

A munkabérpolitika érvényesítése terén nagy szerepük van a szakszervezeteknek. A szakszervezetek tevékenyen részt vesznek az állami szerveknek a munka szervezésére és díjazására vonatkozó intézkedések előkészítésével kapcsolatos munkájában, közvetlenül intézik a társadalombiztosítást, támogatják a termelési újítók tapasztalatait és kezdeményezéseit, előmozdítják a szocialista verseny kibontakozását és a munkatermelékenység emelését, közreműködnek a munkásoknak és alkalmazottaknak nyújtott kulturális és szociális szolgáltatások megjavításában, valamint a munkások és alkalmazottak munkakörülményeinek megjavításában. A vállalatok igazgatósága és dolgozói a szakszervezetek tevékeny közreműködésével évente kollektív szerződést kötnek. A kollektív szerződés szabályozza a munkások és alkalmazottak munkájával, munkabérével és szociális körülményeivel kapcsolatos valamennyi kérdést. A kollektív szerződés mind a két félt kötelezi azoknak az intézkedéseknek a megtételére, amelyek biztosítják a munka helyes díjazását, a munkatermelékenység szüntelen emelését, valamint a szocialista vállalatoknál foglalkoztatott dolgozók növekvő kulturális és szociális szükségleteinek egyre teljesebb kielégítését.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A proletárdiktatúra következetes harc a fasizmus ellen!

 

Az első világháború után kialakult az imperializmussá fejlődött kapitalizmus két jellegzetes irányzata, amely a kapitalizmus válságait, a világuralmi törekvéseket, a szocializmus rémrét, veszélyét a totális tőkés diktatúra különböző formájában kezelte.

„… Az ipari forradalom. A gépi nagyipar alapját Angliában vetették meg. Ebben az országban a jobbágyság korai eltörlése, a hűbéri partikularizmus megszüntetése, a XVII. század polgári forradalmának győzelme, a parasztságnak a földtől való erőszakos megfosztása, továbbá az a tőkefelhalmozás, melyet a fejlett kereskedelem és a gyarmatok kifosztása tett lehetővé, kedvező történelmi feltételeket teremtett a tőkés termelési mód gyors fejlődése számára.

… Az ipari forradalom nyomán Anglia a világ ipari műhelyévé vált. Anglia után a gépi termelés Európa más országaiban és Amerikában is kezdett elterjedni.

… Franciaországban az ipari forradalom az 1789—1794. évi polgári forradalmat követő néhány évtized folyamán ment végbe. Franciaország iparában a tőkés gyárak csak a XIX. század második felében vívtak ki maguknak uralkodó helyet.

… Németországban az ország feudális széttagoltsága és a hűbéri viszonyok huzamos fennmaradása következtében az ipari forradalom későbben ment végbe, mint Angliában és Franciaországban. A nagyipar Németországban csak a XIX. század 40-es éveiben indult fejlődésnek, s különösen gyorsan fejlődött Németországnak 1871-ben történt egységes állatná egyesítése után.

… Az Amerikai Egyesült Államokban a nagyipar a XIX. század elején jött létre. Az amerikai gépi ipar az 1861—1865. évi polgárháború után gyors fejlődésnek indult. Ennek során messzemenően felhasználták az angol ipar technikai vívmányait, valamint az Európából beáramló szabad tőkéket és szakmunkásokat.” Politikai gazdaságtan SZIKRA

Jellegzetesen, ahol később fejlődött ki a kapitalizmus és a kevés gyarmattal rendelkező, a később érő imperialista hatalmak, Németország, Olaszország a világuralomra törekvését és a szocializmus veszélyét a polgári demokrácia felszámolásával, nyílt diktatúrával kezelte. A gyorsan, de szintén elkésve fejlődő Japán, Hirohito császár vezette diktatúrája is csatlakozott a tengelyhatalmakhoz, a német-olasz fasiszta szövetséghez imperialista gyarmatosító céllal. A totális kapitalista (császári) diktatúrát (a hitleri mintára) a klasszikus fasizmus szerint szélsőségesen, felsőbbrendűen, a terrorizmussal, a nacionalizmussal, a sovinizmussal, a fajüldözéssel, a népirtással önkényuralmi formában kezelte, és csak ilyen totális formában kezelhette. Ha nem így kezelik, akkor vagy a szocializmus vagy az imperialista vetélytárs uralma alá kerültek volna. Lásd a cári Oroszországot, ahol a szocialista demokrácia győzött és nem a vetélytárs imperialista hatalmak.

„… A legnagyobb kapitalista országok egyenlőtlen fejlődése, a közöttük levő gazdasági és politikai ellentétek oda vezettek, hogy két, egymással szemben álló imperialista csoportosulás alakult ki. Az egyikhez Németország, Japán és Olaszország, a másikhoz Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok tartozott. Végül is a két imperialista csoportosulás közötti ellentétek váltak a második világháború keletkezésének fő okává.” A Nagy Honvédő Háború története

A már korábban kifejlődött imperialista hatalmak, Anglia, Franciaország, stb., és az USA, mint különlegesség, a kapitalizmus válságait, a szocializmus és a klasszikus fasizmus veszélyét, pedig a polgári demokrácia keretében, a proletárok feletti totális kapitalista diktatúrát, a mosolygó fasizmust alkalmazták és főleg a reformokkal, szociális engedményekkel, ésszerűsítésekkel küzdöttek a polgári demokrácia védelmében és a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen. De a világnézeti ellensége a szocializmus, a kommunizmus és nem a kapitalizmus talaján kialakult fasizmus volt, amihez azért nagyon közel voltak (és vannak most is). A mosolygó és a klasszikus fasizmus alapvető célja megegyezik, ellentétük az imperialisták közötti ellentét, de közös ellenségük a Szovjetunió volt.

„… Gyarmati rablás és hódítások, imperialista önkény és erőszak, gyarmati rabság, nemzeti elnyomás és jogfosztottság, végül az imperialista hatalmaknak egymás között a gyarmati népek fölötti uralomért vívott harca — ezekben a formákban ment végbe az imperializmus gyarmati rendszerének kialakulása.” Politikai gazdaságtan SZIKRA

De mindegyik imperialista hatalom a „rend”, a kapitalista rend érdekében, bár különböző módon, de fokozta a tőkésállam hatalmát. Fokozta a diktatúrát elsősorban a kommunizmus, a szocialista demokrácia veszélye ellen, a leggazdagabb tőkések, a kapitalizmus védelme érdekében. Mindegyik imperialista hatalom egymás rovására a világuralom megszerzésére törekedet és harcoltak a legnagyobb közös ellenségük, a Szovjetunió ellen is.

A kapitalizmus az imperializmus alatt szükségszerűen a kapitalizmus védelme és világuralomra törekvése érdekében fasizmussá fejlődött, és a szükséges méretű terrort alkalmazta. Így a kétfajta fasiszta diktatúra imperialista ellentéte, valamint a szocialista demokrácia világméretű megvalósításának (réme) lehetősége, az emberiséget elkerülhetetlen imperialista (fasiszta) háborúkba vitte, ami eddig legalább 50-100, de a háborús nyomor által, akár 200 millió vagy még több áldozatot hozhatott.

Az emberiség megosztottsága felsőbb és alacsonyabb rendű, kizsákmányoló és kizsákmányolt emberekre és nemzetekre a mosolygó fasizmusban a totális hatalom lehetőségével, a fejlett gazdaságra, a hadseregre alapozva hosszú ideig fenntartható, ez csak a jó ésszerű politika, a hatásos propaganda, a proletárok megfelelő tudatmódosítása és az erőszakszervezetek kérdése, amire a polgári demokrácia is kiválóan alkalmas.

Goebbels, mint propagandista a hihető hazugságok és az időzítés mestere volt. Goebbelsi propaganda: 1. Kerüld az elvont gondolatokat, és az érzelmeket vedd célba! 2. Kevés üzenetet küldj, de azokat folyamatosan sulykold! 3. Használj felszínes, általánosító véleményeket, sztereotípiákat! 4. Az érvelés legyen egyoldalú – soha ne árnyalj! 5. Folyamatosan kritizáld az ellenfeledet! 6. Keress egy ellenségképet és folyamatosan rágalmazd! [A propaganda nagyon hatékony fegyver az osztályharcra, így ezt minden hatalom alkalmazza!]

Ez a mosolygó fasizmus a középkori nemességhez hasonlatosan felsőbbrendűséget, egyfajta kapitalista nemességet hozott létre, részben a feudális nemességből.

Így reálisan csak a kommunisták harcolnak a felsőbbrendűség embertelensége ellen. A szociáldemokrácia a kapitalizmus talaján állva beolvadt a polgári demokrácia mocsarába. Így nem képes az eredeti céljára a szocializmus, a szocialista demokrácia megteremtésére, de még a dolgozók érdekvédelmére sem, sőt a szocializmust megtagadta, renegáttá vált. A szocializmus forradalmi útja és a proletárdiktatúra nem egyeztethető össze a szociáldemokrata tiszta demokrácia víziójával, az osztály együttműködés kapitalizmusnak kedvező elméletével.

„… A XIX. század 90-es éveiben megjelent a színen a revizionizmus, amelynek fő képviselője E. Bernstein német szociáldemokrata volt. A revizionisták hadat üzentek Marx és Engels ama tanításának, amely szerint elkerülhetetlen a kapitalizmus pusztulása forradalom következtében és a proletárdiktatúra megvalósulása. Marx forradalmi közgazdasági tanítását minden részletében teljes revízió alá vették.” Politikai gazdaságtan SZIKRA

Ha az emberiség jövője a felsőbbrendű kapitalista-fasiszta embertelen erkölcs lesz, akkor ez lesz a pusztulása oka is, mert az így megosztott világban az emberiség proletár többsége és a fasizmus hívei sem tudnak emberré válni. A gazdagok (élősködők) gyerekei is gazdagok (élősködők) lesznek és a lehetőségeik miatt anyagilag és szellemileg is magasan az átlag fölé emelkedhetnek, valóságos felsőbbrendűeknek látszanak, bár ettől még nem válnak valóban, genetikailag felsőbbrendű emberré, mert csak a helyzetüknél, (kapitalista-nemesi-rendüknél) fogva lettek „felsőbbrendűek”, azaz fasiszták.

A megosztott világ kapitalista-fasiszta rablói és a kifosztott proletár emberiség ellentéte elkerülhetetlenül pusztítóvá, osztályháborúvá válik.

A felsőbbrendűség az emberiség kapcsolatában csak embertelen lehet, még akkor is, ha a „felsőbbrendű” kapitalista úr szereti és megsimogatja az alacsonyabb rendű proletár szolgái és a kutyája fejét.

Ez nagyon hasonlít az ember és az isten kapcsolatára, de ha az isten valóban létezne, akkor az isteni felsőbbrendűség is embertelen kapcsolat lenne, nem véletlen a földi felsőbbrendű hívők ragaszkodása a kitalált istenképhez, az embertelen példaképükhöz.

„… Minden vallási tanításban a leglényegesebb és a legdöntőbb az az állítás, amely szerint létezik egy természetfölötti, magasabbrendű erő. Ez az erő — az isten — teremtette és kormányozza a világot. A vallás állítása szerint a bennünket környező anyagi világon kívül van még egy szellemi, természetfölötti világ is.

… A kereszténység társadalmi elvei — írta Marx — azt hirdetik, hogy szükségszerűen létezik egy uralkodó és egy elnyomott osztály és az utóbbi felé csak az a jámbor óhajuk van, hogy az előbbi legyen jótékony. … Marxnak a keresztény vallás népellenes lényegéről mondott szavai teljes mértékben vonatkoznak minden vallási ideológiára, bármilyen formában jelenik is meg és bármilyen nevet visel.” A vallási ideológia reakciós lényege – SZIKRA

Az isten képzetét az ember félelme és a tudatlansága motiválta és nem a valóság tudományos megismerése, de azonban ezen már túl lehet, és túl is kell lépni. Így az isten képzete csak a primitív lelkű hívő emberi agyakban, mint hamis vízió dereng, a hívő agyakon kívül nem létezik. Az isten léte (víziója) csak a hit kérdése, nem kell valósnak lennie, elég ehhez a képzelet. A hívők tudata így megkettőzve egy valós és egy kitalált világgal kettős tudatként működik, és gyakran a hamis tudat lesz a meghatározó. Azonban a valóságot nem tükröző tudat a hamis úton való járás, mindenféle veszéllyel, kellemetlenséggel.

„… Az emberek tudata nem lehet más, mint az őket környező anyagi világ tükröződése. A vallás a társadalmi tudat egyik formája, a természeti jelenségek és a társadalmi fejlődés felfogásának és magyarázatának egyik módja. A vallásos világszemléletek azonban a valóságos világ torz, fantasztikus tükröződései az ember fejében. … A hívő ember gyakran nem is veszi észre, hogy gyakorlati életében úgy viselkedik, mint egy ateista.” A vallási ideológia reakciós lényege – SZIKRA

A proletárok tudatába a valóság mellé beépülő hamis felsőbbrendű isten világa ellenük fordul, mint a kapitalista tőkés „isten” a valóságban, így a vallás a „felsőbbrendű” kapitalisták hatékony fegyvere lett az élősködésre, ami ópium a népnek, a proletár tudat kábítószere. A proletárok tudatában a valóság mellett lévő kitalált felsőbbrendű isten és a kapitalizmusban a tőkés „isten” jól megfér egymással.

A gazdag kapitalisták elkülönülnek (kénytelenek elkülönülni) a szegény proletároktól, csak közvetítőiken, a sztárokon, a politikusokon, a médiákon keresztül érintkeznek a proli néppel. A „felsőbbrendűek” a hatalmukban lévő médiákkal (tv, rádió, újságok, internet, stb.), a médiumok jól megfizetett proletár, de mégis csak alacsonyabb rendű bérrabszolgáival, a mosolygó fasizmus proletár katonáival „okosan”, aranyosan, mosolyogva, agymosó szakemberként, szélhámosan, a proletár dolgozó emberiség tudatára hatnak és gerinctelenné, szolgává nevelik őket. Így létrejön a világnézetileg, társadalmilag hamis, öntudatlan, a gerinctelen emberiség, a szolgalelkű emberiség. A proletár dolgozó emberiség tudatát szolgalelkűvé, az élősködő „felsőbbrendűek” kiszolgálóivá, a felsőbbrendűséget sugalló világnézet elfogadóivá alakítják, valóságos személyi kultusz alakul ki a sikeres emberek, a sztárok, a politikusok, a kapitalisták, az „istenek” imádatára a Goebbelsi típusú propaganda hatásaként.

A mosolygó fasizmusban a „felsőbbrendű” kapitalistáknak a proletár emberiség feletti korlátlan uralma alakult ki a politikai, a gazdasági és az állami hatalom kizárólagos birtoklásával. Ezért a polgári demokráciában bármit állítanak (hazudnak) a demokráciáról, a jogállamiságról, az emberi jogokról, a hatalmi ágak szétválasztásáról, a szabad választásról ezek alapvetően a halom birtokosának az uralkodó tőkésosztálynak az érdekét szolgálja. A kapitalizmusban a proletárok számára a demokrácia megvalósulása ezért csak demagóg hazug állítás lehet. A felsőbbrendűség elleni lázadókat pedig egyszerűen elteszik az útból, mint a középkorban.

Ennek a mosolygó fasizmusnak a „felsőbbrendűek” egymás közötti konkurenciája miatt keletkező imperialista háborúi és a kapitalizmus működési módjának hibáiból keletkező válságok, katasztrófák vethetnek véget, de ez elsősorban a föld népeinek határtalan elpusztítását vonja maga után, ami lázadásra, forradalomra vezet, vezethet. Lásd a világháborúk utáni forradalmi állapotokat.

Egy másik lehetőség, a technika fejlődésével a kapitalista-fasiszta „felsőbbrendűek” számára feleslegessé válnak a proletár emberek milliárdjai, ami valamilyen megsemmisítésüket eredményezheti, ezek vagy lázadnak, vagy elpusztulnak, de ez mindenképpen nagy proletár emberáldozattal jár.

A mosolygó fasizmusban elkerülhetetlen az embertelenné válás, sőt elkerülhetetlen a kapitalizmus számára felesleges proletár ember milliárdok megsemmisítése, persze nem saját kezűleg, hanem fasiszta terrorral, a proletárokból verbuvált fasiszta gyilkosokkal, katonákkal és a totális agymosással, de ez már átvezet a klasszikus fasiszta formába.

A mosolygó fasizmus „emberei” soha nem válhatnak emberré, úgymint a klasszikus fasizmusban, csak marakodó állatok maradnak. Ha fennmarad a mosolygó fasizmus, a kapitalizmus jelenlegi formája, akkor megreked az emberré válás folyamata, az emberiség visszafejlődik alacsonyabb civilizáltságba, a kőkorszakba, akár állati szintre is. A klasszikus és a mosolygó fasizmusnak, mint a kapitalizmusnak élősködnie kell, és a számára felesleges embereket elpusztítja, mint a szemetet kidobja a kukába. Lásd a második világháborúban, a Szovjetunióban és a Lengyelországban a klasszikus fasizmus népirtását, de a mosolygó fasizmus is képes a népirtásra, lásd a gyarmati háborúkat, Afrika, Ázsia, Vietnám, Korea, Irak, Afganisztán, Szíria, stb. legalább 10-50 millió vagy még több áldozatait. Ha nem lesz változás ez a népirtó tendencia megmarad, sőt fokozódni fog.

Furcsa, hogy bárki a földön demokráciának nevezi polgári demokrácia keretében működő kapitalizmust, a mosolygó fasiszta diktatúrát, ahol megvalósul a kizsákmányolás, az élősködés, aminek erkölcse, szabadsága megengedi a tőkések profitjáért a bérrabszolga vásárlást. Aki pedig ez ellen van, és demokráciát követel a proletárnak, annak pedig a léte kerül veszélybe.

A polgári demokráciában a törvényhozásban, a gazdasági-politikai hatalomban a dolgozó proletárok képviselői nem vesznek részt, „érdekeiket” az osztályellenségeik, kifosztóik politikusai „képviselik”. Ez a polgári demokráciában működő kapitalizmus, a mosolygó fasizmus, ami csak a terror, az önkényuralom szintjén különbözik a klasszikus fasizmustól, ahol a dolgozó ember alacsonyabb rendűként kiszolgálja, kiszolgálhatja „felsőbbrendű” urát, ennyi a lehetősége és imádnia kell az „istent”, kifosztóit, amit gerinctelen szolgává nevelt agymosottságában általában örömmel, áhítattal meg is tesz.

„… „Az uralkodó osztály gondolatai minden korszakban az uralkodó gondolatok … Az az osztály, amely az anyagi termelés eszközeivel rendelkezik, ezzel egyúttal a szellemi termelés eszközeivel is rendelkezik, úgyhogy ezáltal mindazoknak a gondolatai is, akik híján vannak a szellemi termelés eszközeinek, általában ennek az osztálynak vannak alárendelve”³. Marx—Engels Művészetről, irodalomról. (A marxizmusleninizmus kis könyvtára. 70—72. sz.) Szikra 1950. 19. old.*

… A kapitalista társadalomban az ideológia valamennyi formájának az a rendeltetése, hogy bebizonyítsa a kizsákmányoló rend „jogosságát”, „örökkévalóságát” és „megdönthetetlenségét”. A tudomány, a jog, az erkölcs, a művészet, a vallás stb. a kapitalista társadalomban az uralkodó osztály érdekeit szolgálja, teljes egészében igazolni igyekszik a kapitalista rabságot, olyan szellemben neveli a dolgozókat, hogy rabszolgamódra tűrjenek és engedelmeskedjenek a kizsákmányolók akaratának.” A vallási ideológia reakciós lényege – SZIKRA

Ez a fasiszta diktatúra akár tartós is lehet, a szolgává nevelt, öntudatlan, lebutított – a csak a szerszám kezelésére megtanított és a vallás elfogadására nevelt – proletárok a technika fejlődésével az általuk termelt dolgok bőségével lázadás nélkül alacsonyabb rendűként, ennek elfogadásával élhetnek, miért elégedetlenkedjenek, és a kapitalista rablók is határtalanul lophatnak! Élnek, mint a birkák, bégetnek békésen, dicsőítik a „felsőbbrendű” tolvaj kapitalista uraikat. De mivel a fejlődéssel a sokmilliárd proletár egyszer csak feleslegessé válik az igazi kapitalista-fasiszta nagyurak számára – a világméretű multinacionális kapitalista vállalatok tőkései, csicskásai számára – így a proletárok többségének el kell tűnnie, ami feltehetőleg valamilyen népirtás lesz, a másik lehetőség csak a szocialista forradalom lehet. A „felsőbbrendűek” kiszolgálására a technika fejlődésével egyre kevesebb proletár bérrabszolga szükséges. Így a proletárok milliárdjai feleslegessé válnak a kapitalizmus számára, csak gond van velük, emberek szeretnének lenni, még akkor is, ha csak árucikkek ezek a proletárok, a nyomorultak, lázadnak és a munkájukra nincs szükség, de enni, élni szeretnének. Milliárdnyi munkára felesleges humánrobot lesz a proletárokból, a kapitalista-fasiszta „felsőbbrendűeknek” meg kell szabadulniuk ezektől a számukra felesleges lázongóktól, ami szükségszerűen milliárdos népirtási kényszer lehet (lesz), ami erős ellenállást, forradalmi hatást vált ki.

A fasizmust csak az emberiség minden tagjára kiterjedő demokráciával lehet meghaladni. Az emberiség többségére kiterjedő demokrácia csak a szocializmuson keresztül az osztálynélküli társadalomban, a kommunizmusban lehetséges. Az emberiség fennmaradása, az emberré válása csak a természet és a társadalom, az objektív valóság törvényeinek tudományos módszerekkel történő megismerésével és alkalmazásával, az emberségesség szempontjainak elsődlegességével lehetséges. Az alternatíva csak az emberiség pusztulása, az állatvilágba való visszasüllyedése lehet. A felgyülemlett tudás lehetővé teszi az emberiség számára a demokratikus életet, de ez lehetővé teszi a pusztulást is. Választani kell! A fasizmust csak a kapitalizmus meghaladásával lehet megszüntetni. De a kapitalista-fasiszták sem kerülhetik el a pusztulást, ha ragaszkodnak a totális diktatúrájukhoz, bármilyen csábítónak látszik is ez számukra. A határtalan diktatúra önkényuralommá fajul, ami önmagát pusztítja el.

A klasszikus és a mosolygó fasizmus látványos megegyezési kísérlete volt a müncheni egyezmény 1938-ban, ami 1945 után vált igazán sikeressé. Az USA vezette immár győztes mosolygó fasizmus, aminek ma az EU égisze alatt a kiegyezett francia-német-olasz, az angol-amerikai, és japán imperialistái a NATO által megszállt európai félgyarmatok, és megszállás alatti Ukrajna és a volt szovjet területek klasszikus fasizálódása a folytatása. A célja a mosolygó fasiszták szövetségének – az úgynevezett nyugat: (EU, USA, Japán) a NATO általl Ázsia, Afrika gyarmatosítása, kifosztása és a szocialista demokrácia elleni harc. A fasizmus térhódításának egyedül csak a Szovjetunió, Sztálinnal az élén ált ellen, de ma sokkal rosszabb a helyzet, nincs Kínán kívül erős ellenfele a fasizmusnak.

A fasizmus világuralmon van!

News-Front: „… Kijevben feltárták, hogy – hadgyakorlatok címén – a NATO háborúra sodorja Oroszországot – „Amikor azt látjuk, hogy Kijev fölött a NATO gépei szállnak; amikor arról hallunk, hogy a NATO bombázói az ukrán-orosz határ mentén járőröznek, és nekünk azt mondják, hogy ez gyakorlatozás, akkor ez igazából nem más, mint hazugság. Nincs itt semmiféle hadgyakorlat. Valójában a NATO csapatai provokálják Oroszországot. (1) Valójában NATO-gépek az orosz határoknál – ez nem hadgyakorlat. Mondják már meg, mit gyakorolnak ott? Talán bizony a humanitárius segélyek szétosztását? Vagy netán azt tanulják, hogyan kell erdőtüzeket oltani? (2) Nem, ők ott Oroszországot provokálják” – fejtegette Kuzmin.”

A mosolygó fasizmus tanult a klasszikus fasizmustól és felhasználható elemeit magába olvasztotta, erőivel rendelkezik, így a világméretűvé vált erőforrásaival, az USA vezetésével az EU, Japán, stb. csatlósaival, a NATO fegyvereivel, a multinacionális vállalataival az egész emberiséget kirabolja, fosztogatja, alárendeltségben tarja. A mosolygó fasizmus legyőzte az egyetlen valóban demokratikus államot, a Szovjetuniót.

A mosolygó fasizmus az emberiséget totális diktatúrával leigázta. Nincs és nem is lehet semmilyen határa az embertelenségnek; és ezt mosolyogva, szélhámos módjára teszi, az emberiség megmentőjeként, a kapitalizmust humánus társadalomként, a demokrácia bajnokaként, a jogállamiság betartásával hirdeti, miközben évente millióan éhen hallnak és milliárdok nyomorognak. Ezt nem biztos (sőt), hogy túléli az emberiség. Marakodó állat marad így az ember, kettéoszlik a világ tolvajokra és kifosztottakra, nyomorgókra, elpusztulókra.

Az emberiség szándékos elbutítása, a hamis tudománytalan világnézettel, a vallás terjedésével, az embertelené válás megállíthatatlan a többség számára és a középkor rémrét vizionálja. De a fasizmusnak (kapitalizmusnak) buta, csak a szerszám kezeléséhez értő rabszolgákra van szüksége! Ezt tette a hitleri klasszikus fasizmus a meghódított területeken (Lengyelország, Ukrajna, stb.) és most sem tesz, nem tehet mást az USA, az EU. De az elit sem menekül meg, a maga által ásott csapdájába esik és a többi emberrel, az emberiséggel együtt visszasüllyed az állatvilágba.

Ez a fasiszta elit végül is csak a majmok felett lehet, lesz felsőbbrendű!

*

(Idézet: Politikai gazdaságtan SZIKRA)

… A gyarmatok mint az anyaországok agrár- és nyersanyagfüggvényei. Az imperializmus korszakában a gyarmatok mindenekelőtt a legbiztosabb és legelőnyösebb tőkebefektetési területek. A gyarmatokon az imperialista országok fináncoligarchiája a tőkebefektetés osztatlan monopóliumával rendelkezik, és különösen magas profithoz jut.

… Az imperializmus mint a kapitalizmus utolsó fejlődésszakasza. Lenin azzal kapcsolatban, hogy hol az imperializmus helye a történelemben általában a kapitalizmus viszonylatában, a következőket írta: „Az imperializmus: a kapitalizmus külön történelmi fejlődésszakasza. Hármas sajátossága van: az imperializmus (1) — monopolkapitalizmus; (2) — élősdi vagy rothadó kapitalizmus; (3) — halódó kapitalizmus”

… A gyarmatok és függő országok kizsákmányolása, ami a monopóliumok maximális profitjának egyik fő forrása, a néhány leggazdagabb tőkés országot az emberiség másik részének testén élősködő parazitává teszi.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Az árutermelés, az értéktörvény és a pénz a szocializmusban

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

Az értéktörvény érvényesülésének jellege a szocializmusban. Amennyiben a szocializmusban van árutermelés és áruforgalom, annyiban továbbra is érvényesül az értéktörvény.

A szocialista gazdasági rendszer szigorúan korlátozott kereteket szab az értéktörvény érvényesülésének. Az értéktörvény szerepét korlátozza a termelőeszközök társadalmasítása a városban és a falun, az árutermelés és az áruforgalom körének szűkülése, a szocializmus gazdasági törvényeinek, mindenekelőtt a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének érvényesülése. A szocializmusban az értéktörvény hatóköre az éves és ötéves tervek, s általában a szocialista állam egész gazdasági tevékenysége következtében is korlátozva van. Ennek folytán az értéktörvény a szocializmusban nem játszhatja a termelés szabályozójának szerepét.

Ha a szocializmusban az értéktörvény a termelés szabályozójának szerepét töltené be, akkor a szocialista társadalomban elsősorban a legrentábilisabb iparágakat és vállalatokat fejlesztenék, s bezárnának a népgazdaság érdekei szempontjából rendkívül fontos olyan nehézipari vállalatokat, amelyek ideiglenesen esetleg nem rentábilisak. A Szovjetunióban azonban az eleinte nem kifizetődő vagy kevéssé kifizetődő, de a népgazdaság szempontjából szükséges vállalatokat korántsem zárják be, hanem fenntartják és támogatják, s egyszersmind gondoskodnak arról, hogy rentábilissá váljanak. A szocialista állam egy-egy iparág vagy vállalat ideiglenes deficitjét fedezni tudja más iparágak és vállalatok jövedelméből.

A szocialista államot, amikor üzemeket épít és egész termelési ágakat hoz létre, nem nyereséghajhászás vezeti, hanem a szocializmus gazdasági alaptörvényének és a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének követelményei vezérlik.

A szocializmusban az értéktörvény hatóköre mindenekelőtt az áruforgalomra, az árucserére terjed ki, mégpedig főképpen az egyéni fogyasztásra szolgáló cikkek területén. Ezen a területen az értéktörvény bizonyos, korlátozott keretek között megtartja szabályozó szerepét.

Az áruforgalom területén az értéktörvény szabályozó szerepe abban nyilvánul meg, hogy az állam az egyéni fogyasztásra szolgáló különféle cikkek ára közötti arány meghatározása során figyelembe veszi pénzben kifejezett értéküket, valamint az egyes áruk keresletét és kínálatát. A kereslet és kínálat alakulásának figyelmen kívül hagyása arra vezetne, hogy azoknál az áruknál, amelyeknek az ára túl magasnak bizonyult, a kereslet nagymértékben csökkenne, a túlságosan olcsó áruk kereslete viszont indokolatlanul megnövekedne. Az értéktörvény szabályozó szerepe leginkább a kolhozpiacon érvényesül, ahol az árak a kereslet és kínálat alapján alakulnak ki, s ugyanakkor az árak alakulása befolyásolja a kolhozpiac áruforgalmának méreteit és összetételét. A szocialista állam azonban gazdasági eszközökkel óriási mértékben befolyásolja a kolhozpiacot, minthogy az áruk zöme az állami és szövetkezeti kereskedelem hálózata révén tervben megszabott szilárd áron kerül eladásra.

Az értéktörvény érvényesülése nem korlátozódik az áruforgalom körére. Az értéktörvény hatással van a szocialista termelésre is, ez a hatása azonban nem meghatározó.

Az egyéni fogyasztásra szolgáló cikkek áruk, értékük van. Az ipari fogyasztási cikkek értékében benne van a kolhozok által áruként termelt nyersanyag értéke. A fogyasztási cikkek újonnan létrehozott értékének egyik részét a munkabér-ráfordítások megtérítésére fordítják, másik része a vállalat pénz formában jelentkező jövedelmét képezi. Ugyanakkor az ipari fogyasztási cikkek termelése folyamán munkaeszközök: szerszámgépek, erőgépek, gyárépületek használódnak el, amelyek nem áruk. Amennyiben az ipari fogyasztási cikkek értékét alkotó valamennyi többi elemnek pénzformája van, annyiban a munkaeszközöket is pénzben kell kalkulálni.

Az értéktörvénynek a termelőeszközök termelésére gyakorolt hatása az elhasznált munkaerő pótlásához szükséges fogyasztási cikkek révén érvényesül. A fogyasztási cikkeket, amelyek áruk, a munkások csak pénzért, pénzben kifizetett munkabérükből vásárolhatják meg. Ebből következik, hogy a termelőeszközök termelésében is a pénzformát kell felhasználni valamennyi más, a munkabérrel együtt az iparcikkek önköltségét alkotó elem kiszámítására.

Míg a fogyasztási cikkek áruk és értékük van, addig a termelőeszközök nem áruk, s csak áru és érték formájuk van, amit kalkuláció, elszámolás és ellenőrzés céljából használnak fel.

A kapitalizmussal ellentétben, ahol az értéktörvény az embereken uralkodó spontán erőként érvényesül, a szocialista gazdaságban az értéktörvény érvényesülését az állam megismeri, figyelembe veszi és felhasználja a népgazdaság tervezésének gyakorlatában. Az értéktörvény érvényesülésének megismerése és hozzáértő felhasználása segíti a gazdasági vezetőket a termelés ésszerű vezetésében, a munkamódszerek állandó javításában, az önálló elszámolás megvalósításában, a termelés növelésére fordítható rejtett tartalékok feltárásában és hasznosításában.

A szocialista állam az árak tervezése során figyelembe veszi az értéktörvényt. A szocialista gazdaságban az ár az áru értékének terv alapján megállapított pénzbeni kifejezése. Az állami szektorban előállított termelőeszközök árának tervezésénél az értéknek csupán a formáját használják fel — az előállításukra fordított társadalmi munka pénzben történő kiszámítására. Az állam az árak megállapításánál a termelés társadalmi költségéből indul ki, amely az árutermelő iparágakban ezeknek az áruknak az értékét alkotja.

Az árak közgazdaságilag megalapozott tervezésének nagy jelentősége van a népgazdaság fejlődése szempontjából.

Az értéktörvény azonban nem szabályozója az állami áraknak, hanem csupán egyike azoknak a tényezőknek, amelyek ezeket az árakat befolyásolják. Az állami és a szövetkezeti áruforgalomban nem érvényesül az árak „szabad játéka”. A szocialista állam úgy állapítja meg az áruk árát, hogy azok az egyik vagy a másik irányban eltérnek a társadalmi termelési költségektől, az áru értékétől. Az ilyen ármegállapításnál az állam mindenekelőtt a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeiből indul ki, amelyek értelmében biztosítani kell a termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedését és az egész társadalom állandóan növekvő szükségleteinek kielégítését. Az állam az árak mechanizmusát az eszközöknek az egyes iparágak közötti elosztása terén olyan arányok megállapítására használja fel, amilyeneket a népgazdaság tervszerű fejlődése szükségessé tesz.

Így például az állam megfelelő árpolitika segítségével egyes iparágak jövedelmének egy részét más, kevésbé jövedelmező, de népgazdasági szempontból nagy jelentőségű iparágak gyorsütemű fejlesztésére használja fel. Azzal, hogy alacsony árakat szab meg a termelőeszközökre, előmozdítja az állami ipari vállalatoknál az élenjáró technika bevezetését, s a gép- és traktorállomások útján fejlett technikával látja el a kolhoztermelést. Az állam, amikor az árakat megállapítja, abból indul ki, hogy biztosítani kell a vállalatok bizonyos fokú jövedelmezőségét (rentabilitását), figyelembe veszi az egyik vagy a másik áru mennyiségét, gazdasági jelentőségét. Az árak segítségével egyes cikkek termelésére ösztönöz, szabályozza az irántuk megnyilvánuló keresletet. A szovjet állam a nép jólétének fokozása érdekében következetesen a fogyasztási cikkek árának leszállítására irányuló politikát folytat.

Az értéktörvény érvényesülése — felsorolt korlátozásai folytán — a szocializmusban nem jár azokkal a pusztító következményekkel, amelyek a kapitalizmus körülményei között a válság, a munkanélküliség, termelőerők megsemmisülése formájában e törvény elkerülhetetlen velejárói. Éppen ennek köszönhető, hogy a Szovjetunióban az értéktörvény a szocialista termelés szakadatlan és rohamos fejlődése ellenére nem vezet túltermelési válságokra, míg ugyanakkor a kapitalizmusban, annak ellenére, hogy a tőkés országokban a termelés fejlődésének üteme lassú, az értéktörvény időszakos túltermelési válságokra vezet.

A pénz és funkciói a szocialista gazdaságban. Amennyiben a szocialista társadalomban fennáll az árutermelés és az áruforgalom, annyiban szükséges a pénz.

A pénz azok közé a gazdasági kategóriák közé tartozik, amelyek megtartják a régi formát, de lényegük a szocialista gazdaság fejlődésének szükségletei szerint gyökeresen megváltozik. A kapitalizmustól eltérően, ahol a pénz tőkévé változik, meg nem fizetett idegen munka elsajátításának eszközéül szolgál, a szocialista gazdaságban a pénz a nép érdekében folyó gazdasági építés eszköze, a népgazdaság tervezésének gazdasági eszköze, az árutermelés és az áruforgalom nyilvántartásának és ellenőrzésének eszköze.

A pénz funkcióinak a szocialista gazdaságban merőben más a tartalma és a rendeltetése, mint a kapitalizmusban.

A pénz mindenekelőtt értékmérő funkciót tölt be, vagyis az árukban megtestesülő társadalmi munka mértékéül szolgál. Minthogy a termelőeszközök, amelyek nem áruk, megtartják az áru és az érték formáját, a pénz értékmérő funkciójában a termelőeszközökre fordított társadalmi munka számbavételének is eszköze. A szocializmusban, ahol a szocialista termelésnek két fő formája van, az egyes vállalatok gazdasági tevékenységének eredményeit, a különböző termékeket előállító vállalatok és iparágak munkaeredményeinek összehasonlítását, az egyes népgazdasági ágak és az egész népgazdaság termelését csak pénzformában lehet kifejezni. Az értékmérő funkciót tudvalévőén csakis a pénzáru töltheti be, amelynek magának is van értéke. Ilyen pénzáru az arany. A Szovjetunióban, s ugyanúgy a szocialista tábor más országaiban is, a pénznek aranytartalma van és értékmérő.

Míg a kapitalizmusban az értékmérő funkció, vagyis a társadalmi munka számbavétele az árutermelők tudtán kívül, a piaci árak spontán ingadozása révén valósul meg, addig a szocialista gazdaságban a pénz értékmérő funkcióját az állam tervszerűen felhasználja a nyilvántartás és a kalkuláció eszközéül, annak megállapítására, hogy jövedelmező vagy ráfizetéses-e az egyik vagy a másik vállalat stb.

A pénz értékmérő funkcióját a szocialista állam felhasználja az árak tervezésénél.

A pénz a szocialista gazdaságban az árak mércéje is. A Szovjetunióban az árak mércéjéül a rubel szolgál.

A pénz a szocializmusban a forgalmi eszköz funkciót is betölti. A pénz akkor tölti be a forgalmi eszköz szerepét, amikor a lakosság egyéni fogyasztásra szolgáló cikkeket vásárol, s amikor a kolhozok és a kolhozparasztok eladják termékeiket. A pénzt forgalmi eszköz funkciót betöltő minőségében az áruforgalom fejlesztése érdekében használják fel.

A szocialista gazdaságban a pénz a fizetési eszköz funkciót is betölti. A pénz fizetési eszköz minőségében funkcionál a munkások és alkalmazottak bérének kifizetésénél, a szocialista vállalatoknak nyújtott kölcsönök folyósításánál és e kölcsönök törlesztésénél, az adófizetésnél stb. A szocialista állam a pénzt fizetési eszköz funkciót betöltő minőségében a szocialista vállalatok tevékenységének ellenőrzésére használja fel. Így például a bankok a termelési tervek teljesítésétől függően bocsátanak pénzösszegeket az egyes vállalatok rendelkezésére. A bank megköveteli a kölcsönök pontos törlesztését, s ezzel a vállalatokat a terv teljesítésére ösztönzi, mert enélkül nem szerezhetik meg a kölcsön visszatérítéséhez szükséges pénzeszközöket stb.

A szocializmusban a pénz a szocialista felhalmozás és a takarékosság eszközének funkcióját is betölti. Az állami vállalatok és a kolhozok a pénzeszközöket a bankokban őrzik. A vállalatok és szervezetek pénzjövedelmét és ideiglenesen szabad pénzeszközeit a szocialista felhalmozás szükségleteire, a termelés bővítésére, tartalékok képzésére, a lakosság anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítésére használják fel. A dolgozók jólétének növekedése következtében pénzmegtakarításaik is gyarapodnak. Ezeket a megtakarításokat takarékpénztárakban őrzik.

A szocialista társadalomban a pénz kincsképző és világpénz funkcióját az arany tölti be. Az aranytartalék főképpen a világpénz állami tartalékalapját alkotja. Az arany az állam nemzetközi elszámolásainak eszköze a külkereskedelem terén.

A szovjet pénz szilárdságát nemcsak az aranytartalék, hanem mindenekelőtt az állam kezében összpontosuló és rögzített tervárak alapján forgalomba hozott hatalmas árumennyiség biztosítja. Egyetlen tőkés országban sincs a pénznek olyan szilárd fedezete, mint a Szovjetországban.

Rövid összefoglalás

1. A szocializmusban az árutermelést a szocialista termelés két fő formájának: állami és kolhozformájának párhuzamos fennállása teszi szükségessé. Az árutermelés és az áruforgalom főképpen az egyéni fogyasztásra szolgáló cikkekre korlátozódik. Az árutermelés a szocialista társadalomban sajátszerű, a termelőeszközök magántulajdona nélküli, kapitalisták nélküli árutermelés. Ez az árutermelés a szocialista társadalmat szolgálja.
2. A szocialista gazdaságban az árunak konkrét munka által létrehozott használati értéke és absztrakt munka által létrehozott értéke van. A szocialista társadalom nem ismeri a magánmunka és a társadalmi munka közötti ellentmondást. A szocialista munka közvetlenül társadalmi jellegű. A szocialista társadalomban igen nagy jelentőséggel bír a használati értékek létrehozása és a termékek minőségének javítása. Ugyanakkor az áruk értéke a termékek előállítására fordított társadalmilag szükséges munkaidő tervszerű csökkentése alapján állandóan csökken.
3. A szocializmusban az értéktörvény hatóköre korlátozott. Az értéktörvény nem szabályozója a termelésnek, de a termelés folyamán elhasznált munkaerő pótlásához szükséges fogyasztási cikkek révén hatással van a termelésre. Az értéktörvényt felhasználják a népgazdaság terv szerinti irányítása során. Az értéktörvény érvényesülését figyelembe veszik az árak tervezésénél.
4. A szocialista gazdaságban a pénz olyan gazdasági eszköz, amelyet a népgazdaság tervezése során alkalmaznak, s az árutermelés és az áruforgalom nyilvántartásának és ellenőrzésének eszközeként használnák fel. A pénz a következő funkciókat tölti be: értékmérő, forgalmi eszköz, fizetési eszköz, a szocialista felhalmozás és a takarékosság eszköze. A szovjet pénzt nemcsak az aranytartalék, hanem mindenekelőtt az állam kezében összpontosított és állami tervárak alapján eladásra kerülő árutömeg biztosítja.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

 

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A proletárdiktatúra következetes harc a kapitalizmus ellen, a szocialista demokrácia védelméért!

A földön világméretekben kialakult az USA vezette totális kapitalista diktatúra, ami jelenleg dominánsan a polgári demokrácia keretében a kapitalizmus érdekében a kapitalizmusnak kedvező alkotmánnyal és a jogállamisággal, a hatalmi ágak szétválasztásával működik. Mint a kapitalizmus, a bérrabszolgasággal, a kizsákmányolással, az embertelen élősködő felsőbbrendű erkölcsével, a tőkések világméretű totális politikai-gazdasági hatalmával az emberi jogok súlyos megsértésével létezhet csupán. A hatalma megvédésére a kapitalista rendszer ellenzőit, a szocialista demokrácia híveit a hitleri fasizmushoz hasonló módon, kegyetlenül üldözik. Ez a polgári demokrácia lényegében, alapvetően a proletárok számára nem biztosít hozzáférést a hatalomhoz, ami így valójában korlátlan diktatúra.

A jól működő „demokrácia” keretében a proletárok alapvetően, reálisan csak a kizsákmányolóik közül választhatnak, azok közül, akik élősködnek rajtuk. A proletárok még a gondolatban sem jutnak el a közülük való, a valódi érdekeiket képviselők megválasztására, ami az élősködőknek a proletárok tudata feletti totális hatalmának az eredménye. Ez már fasizmus!

A kizsákmányolás nem a proletárok érdeke! Vagy mégis? Mert a proletárok ezt választják!
A kapitalizmus kizsákmányoló, élősködő rendszer! Ezt mindenki tudja!
Akkor miért választják a dolgozók az élősködőket?
Szükséges a gazdaság működtetéséhez a kizsákmányolás, az élősködés?

Ez a hatalom tehát egy totális korlátlan diktatúra a proletárok és a kapitalista rendszer ellenzői ellen. De kifinomultan, a proletárok tudatának a kontroljával, a szükséges terror alkalmazásával, a kapitalista elit mindenhatóságával, az önkényuralmával válik fasizmussá. Szinte mindent megtehetnek a hatalmuk érdekében. Ez már fasizmus!

Ez a kapitalizmus a politikusok és a médiák derűs mosolyával, szélhámosan demokráciát hazudozva, a mosolygó fasizmus formájában létezik, és tartóssá vált – talán már véglegesen, és száguld az emberiség a katasztrófa, a pusztulás felé, ami változást követel. Ebben a szélsőségesen megosztott világban a kapitalista elit korlátlan hatalommal rendelkezik az emberiség felett. Ez már fasizmus!

A mosolygó fasizmus az imperializmussá fejlődött kapitalizmus világméretű harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen a polgári demokráciában, vagyis a totális politikai-gazdasági kapitalista diktatúrában. Célja ugyanaz, mint a hitleri típusú klasszikus fasizmusé, mint a kapitalizmusé, csak a módszereiben különbözik. Mosolyogva, szélhámos módszerekkel, agymosással, módosítja a proletárok tudatát és a kapitalista állam a törvény erejével védi a hatalmát – a demokratikus Janus arcát mutatva, de a diktatórikus arcával – zsákmányolja ki a proletárokat.

Az eredménye nagyon pazar. A diktatúra „demokratikus” Janus arca rámosolyog a proletárokra és azok visszamosolyognak. Így a kapitalisták gondtalanul rabolhatnak. Ez az állapot tartós lehet. A kapitalista gazdaság a törvényes kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség, a megosztott világ, a terror, az önkényuralom mellet is alapvetően tartósan működőképes lehet egy darabig. De az emberiség túlnyomó többsége a legjobb esetben is csak bérrabszolga lehet, alacsonyabbrendű ember. A kapitalizmusra jellemző a bérrabszolgaság, a megosztott világ, a hamis világnézet, a kapitalista diktatúra. Így a hatalmassá fejlett technika ellenére is lehetetlenné válik az emberré válás. Mert a hatalom nem az emberiség, hanem a „felsőbbrendűek”, a fasiszta „elit” kezében van. Az emberiség harca a túlélésért a fasizmus ellen elkerülhetetlen, nagyon sok áldozattal járó harc, és a fasizmus nyerésre áll. A fasizmus győzelme az emberiség végét jelenti.

Ezért: Vigyázz ember!! Ne fordíts hátat a szélhámosoknak!! Egy szavát se hidd el, bármit mond. Ne feledd soha, célja a rablás, az élősködés, a felsőbbrendűség.

A kapitalizmusban termelni a tőkések profitja, élősködése érdekében kell és nem a társadalom szükségleteinek kielégítésére, mint a szocializmusban. A termelőeszközök fejlődése a tulajdonviszonyok változását követeli meg, amely megteremti a szocialista demokráciát, a gazdaság társadalmi szükségleteknek megfelelő tervezésének és ellenőrzésének lehetőségét.

A fejlett társadalmi termelés már szocialista demokráciát, társadalmi tervezést, tervgazdálkodást, össznépi ellenőrzést kíván a természeti és a társadalmi katasztrófák elkerülése érdekében, ami a kapitalizmusban alapvetően megvalósíthatatlan, és csak illúzió lehet, mert a cél a konkurenciaharcban álló tőkések profitja, valamint az elkerülhetetlen osztályharc, ami kizárja a demokrácia lehetőségét.

A kapitalizmus lényegében a kapitalista kisebbség érdekében a többségben lévő proletárok feletti uralom. A fasizmus ennek következetes megvalósítása.

Tehát a kapitalista gazdasági-politikai modellben a társadalmi, világméretű katasztrófák elkerülhetetlenül törvényszerűen bekövetkeznek. Az imperialista nagyhatalmak nagyurai nem is törekednek bevezetni a gazdaság társadalmi szükségleteknek megfelelő tervezését, társadalmi ellenőrzését. Miért tennék? Bár sokat hazudnak a népfenségről, ami nincs, és csak demagógia lehet a kapitalizmusban, mert a multik, a leggazdagabb kapitalisták uralják a világot és nem a hatalomnélküli dolgozó proletár bérrabszolga nép (proletár, bérrabszolga, népfenség? ha-ha-ha! Ez akkora marhaság!).

A polgári demokráciában működő kapitalizmus a mosolygó fasizmus, a klasszikus fasizmus előszobája. Ahonnan szükség szerinti módon védekezhetnek, harcolhatnak, kapitalista rendet teremthetnek a válságok és a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen, a világméretű kizsákmányolás érdekében. Amit a diktatúra fokozásával, a terrorral és önkényuralommal vagy reformokkal, ésszerűsítésekkel, demagógiával, agymosással, de a kapitalizmus talaján maradva, a kizsákmányolás, a bérrabszolgaság, az élősködés, a felsőbbrendűség érdekében, védelmében, lábbal tiporva az alapvető emberi jogokat.

A társadalom gazdasági, technikai fejlődése a kapitalisták érdekének vannak alárendelve, amit az élősködés és a konkurencia motivál és nem a proletár dolgozó nép szükséglete, jóléte. Ha a kapitalizmus működési módjából törvényszerűen következő válságok miatt a proletár dolgozó nép léte romlik és veszélybe kerül, akkor felragyog a tőkések előtt a szocializmus vörös réme, melyre válaszul a kapitalizmus védelmében beindul a fasizmus gépezete. A fasiszta őrdög előbújik odvából és pusztít, rendet, kapitalista rendet teremt bármi áron. A „civilizált nyugat” kapitalista rendcsinálása a kizsákmányolás ellenzőinek, az emberi jogokért és a demokráciáért küzdőknek gyakran a nyomort, a börtönt, a lemészárlását jelenti. Hasonlóan, mint az inkvizíció tette a középkorban azokkal, akik azt állították, hogy a föld kering a nap körül.

Azonban a földméterekben fasizmussá fejlődő kapitalizmus, az oligarchák, a multinacionális vállalatok, az emberiséget a világméretű totális gazdasági-politikai hatalmával, néhány igen gazdag kapitalista érdekében a termelőerők koncentrált, centralizált, „felsőbbrendű” diktatúrájával, mosolygó fasisztaként, mégis tervszerű gazdaságot valósíthat meg, természetes csak a „felsőbbrendűek” hatalma érdekében.

Ez azonban a kapitalista elitnek felesleges, sőt a számukra káros ember milliárdok elpusztítására vezethet. Ami azonban az egész emberiséget (a fasiszta elitet is) elpusztíthatja, mert a mindenkire kiterjedő demokrácia nélkül az ellenőrizhetetlen hatalom önkényuralommá válik. A kapitalista-fasiszta önkényuralomnak pedig nincs szüksége a számára profitot nem hozókra. A technika fejlődésével a felesleges sokmilliárd ember, akik lázadozni kénytelenek, mert nincs szükség a munkájukra, így a létükre sem, nagy kihívást jelent az emberiség számára. Ez akkora probléma, hogy a mosolygó fasiszták, kénytelenek a klasszikus fasiszta módszerekkel megszabadulni a „felesleges emberektől”, ezért nem válhatnak soha emberré a „felsőbbrendűek”. Ezek a fasiszták egymást is elpusztítják, mert nem tudnak, nem tudhatnak emberként létezni a fasizmusban. Ez már a hitleri fasizmusban is jelentkezett.

Idegen Szavak Marxista Magyarázattal: „… A polgári demokrácia a tőkés társadalmi rend politikai formája. A polgári demokráciában az államhatalom a burzsoázia kezében van … A polgári demokrácia nagy lépés volt előre a feudális társadalom önkényen és kiváltságokon alapuló államhatalmával szemben: a törvényelőtti egyenlőség bevezetése, a végrehajtó- és törvényhozó hatalom szétválasztása, a képviseleti-parlamenti rendszer, a szabadságjogok (sajtó, gyülekezési, szólás-, vallásszabadság stb.), általában az ú. n. „elidegeníthetetlen emberi jogok” kihirdetése a szabadságjogok szűkebb vagy szélesebb kiterjesztését jelentette. Mégis a polgári demokrácia is lényegében nem más, mint az uralkodó osztály vagy osztályok [a tőkések] diktatúrája a dolgozók ellen és az „emberi jogok” [a bérrabszolgaság] nem igazán emberi jogok, mert a dolgozók számára legnagyobbrészt csak a papíron vannak meg (lásd az imperialista Amerikát). Leglényegesebb fogyatkozása az, hogy még a legszélesebb polgári demokrácia is csak formális demokrácia, vagyis érintetlenül hagyja a polgári magántulajdont [a termelőeszközök magántulajdonát] és ezzel megörökíteni igyekszik a polgárok közt fennálló gazdasági egyenlőtlenséget, a kizsákmányolást és a gazdagok és szegények közt a polgári társadalomban fennálló és mindinkább elmélyülő szakadékot. … A munkásosztály számára a polgári demokrácia az a harctér, amelyen osztályharca a burzsoázia ellen lefolyik. Ezért a munkásosztály számára nem közönyös, nyílt diktatúra lép-e a polgári demokrácia helyébe.”

Politikai gazdaságtan: „… A kapitalizmusban a bővített újratermelés tőkefelhalmozást tételez fel. A tőkefelhalmozás azt jelenti, hogy az értéktöbblet egy részét hozzácsapják a tőkéhez, vagyis az értéktöbbletet tőkévé változtatják. A tőkés felhalmozás a tőke szerves összetételének növekedésére, vagyis az állandó tőkének a változó tőkénél gyorsabb növekedésére vezet. A tőkés újratermelés során a tőke koncentrációja és centralizációja megy végbe.

… A XIX. század eleje óta, attól kezdve, hogy létrejött a gépi nagyipar, a tőkés bővített újratermelés folyamatát időszakonként gazdasági válságok szakítják meg.

… A tőkés válságok túltermelési válságok. A válság mindenekelőtt abban jut kifejezésre, hogy az árukat nem lehet értékesíteni, mivel többet termeltek belőlük, mint amennyit a fő fogyasztók, a néptömegek — amelyek vásárlóképessége a tőkés termelési viszonyok uralma mellett rendkívül szűk keretek közé szorul — megvásárolhatnak. A raktárak tömve vannak „fölösleges” árukkal. A kapitalisták csökkentik a termelést, és elbocsátják a munkásokat. Százával meg ezrével zárják be az üzemeket. Rohamosan nő a munkanélküliség. A városi és falusi kisárutermelők tömegesen mennek tönkre. Az a körülmény, hogy a termelt árukat nem lehet értékesíteni, szétzilálja a kereskedelmet. A hitelkapcsolatok megbomlanak.

… Az árutúltermelés a válságok idején nem abszolút, hanem viszonylagos. Ez azt jelenti, hogy árufölösleg csak a fizetőképes kereslethez képest, s egyáltalán nem a társadalom valóságos szükségleteihez képest mutatkozik. Válság idején a dolgozó tömegek a legszükségesebbet is nélkülözik, szükségleteiket kevésbé tudják kielégíteni, mint bármikor. Milliós tömegek éheznek, mert „túl sok” gabonát termeltek, az emberek szenvednek a hidegtől, mert „túl sok” szenet bányásztak. A dolgozók mindennemű létfenntartási eszköz híjával vannak, éppen azért, mert túlságosan nagy mennyiséget állítottak elő belőlük. A tőkés termelési mód kirívó ellentmondása éppen abban rejlik, hogy— mint a francia utópista szocialista Fourier mondotta — „a bőség a szükség és a nélkülözés forrásává válik”.

… A kapitalizmus előtti termelési módokban is gyakran érték megrázkódtatások a gazdasági életet. De ezeket a megrázkódtatásokat elemi vagy társadalmi csapások idézték elő: árvíz, aszály, irtóháború vagy járvány pusztított el néha egész országokat, éhínségre és kihalásra kárhoztatva a lakosságot Ezeknek a gazdasági megrázkódtatásoknak gyökeres eltérése a kapitalista válságoktól abban rejlik, hogy a nyomukban járó éhínség és nyomor a termelés fejletlenségének, a nagyfokú termékhiánynak a következménye volt. A kapitalizmusban viszont a válságokat a termelésnek a néptömegek nyomorúságos életszínvonala mellett végbemenő növekedése, a termelt áruk viszonylagos „fölöslege” idézi elő.

… A termelés társadalmi jellege és a termelés eredményeinek tőkés elsajátítási formája közti ellentmondás a kapitalizmus fő ellentmondása. Ez az ellentmondás a túltermelési gazdasági válságok alapja. A válságok elkerülhetetlensége tehát magában a tőkés gazdasági rendben gyökerezik.

… A kapitalizmus fő ellentmondása nyilvánul meg a termelésnek az egyes vállalatokon belüli szervezettsége és társadalmi viszonylatban való anarchiája közti ellentmondásban. A munkások munkája minden gyárban meg van szervezve és alá van rendelve a vállalkozó kizárólagos akaratának. Társadalmi viszonylatban azonban a termelőeszközök magántulajdona következtében termelési anarchia uralkodik, amely kizárja a gazdaság tervszerű fejlődését. A termelés bővülése egyenlőtlenül megy végbe, aminek következtében az egyes termelési ágak közti régi arányok állandóan megbomlanak, az új arányok pedig spontán módon, a tőke egyik termelési ágból a másikba való átáramlása útján jönnek létre. Ezért az egyes termelési ágak közötti arányosság véletlenszerű, az arányosság állandó megbomlása viszont a tőkés termelés általános szabálya.

… A tőkések a lehető legmagasabb profitért folyó hajsza során bővítik a termelést, tökéletesítik a technikát, új gépeket vezetnek be, és óriási árutömeget dobnak piacra. Ugyanebben az irányban hat a profitráta csökkenésének állandó tendenciája, amit a tőke szerves összetételének növekedése idéz elő. A vállalkozók a profitráta csökkenéséért úgy igyekeznek kárpótolni magukat, hogy a termelés bővítése, az előállított áruk mennyiségének szaporítása útján növelik a profit tömegét. Ilyenformán a kapitalizmust a termelés bővítésének, a termelési lehetőségek óriási arányú növelésének tendenciája jellemzi. Csakhogy a dolgozók fizetőképes kereslete — a reálbérek csökkenése, a munkanélküliség növekedése, a parasztság tönkremenése folytán — viszonylag csökken. Ennek következtében a tőkés termelés bővülése elkerülhetetlenül beleütközik a lakosság zömét alkotó tömegek fogyasztásának szűk korlátaiba.

… „A válság alapja a termelés társadalmi jellege és a termelés eredményeinek tőkés elsajátítási formája közötti ellentmondás. A kapitalizmusnak ez a fő ellentmondása abban az ellentmondásban jut kifejezésre, hogy a kapitalizmus maximális tőkés haszon elérése céljából létrehozott termelési lehetőségei óriási mértékben növekednek, a milliós dolgozó tömegek vásárlóképes kereslete ellenben viszonylagosan csökken, mert a tőkések állandóan a legvégső, minimális határon igyekeznek tartani a tömegek életszínvonalát”.: Sztálin. A Központi Bizottság politikai beszámolója az ÖK(b)P XVI. kongresszusának. Lásd Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950. 263. old.

… A kapitalizmus fő ellentmondása megnyilvánul a proletariátus és a burzsoázia közti osztályantagonizmusban. A kapitalizmusra jellemző, hogy elszakad egymástól a termelés két legfontosabb feltétele: a tőkések kezében összpontosuló termelőeszközök és a munkaerejükön kívül mindentől megfosztott közvetlen termelők. Ez a szakadás élesen nyilvánul meg a túltermelési válságokban, amikor „circulus vitiosus” jön létre: az egyik oldalon termelőeszköz- és termékfölösleg, a másik oldalon munkaerő-fölösleg, a létfenntartási eszközöktől megfosztott munkanélküliek tömege.

… A válságok elmaradhatatlan útitársai a tőkés termelési módnak. A válságok megszüntetéséhez magát a kapitalizmust kell megszüntetni.

… A tőkés túltermelési válságok meghatározott időközökben, 8—12 évenként ismétlődnek. … Az Egyesült Államokat és az európai kontinens több országát sújtó 1847—1848. évi válság volt az első világválság. … az 1873. évi válság … a monopólium előtti kapitalizmusból a monopolkapitalizmusba való átmenet kezdetét jelezte. … Minden válság új, még súlyosabb válságok talaját készíti elő, aminek következtében a kapitalizmus fejlődésével fokozódik a válságok rombolóereje és élessége.”

… A szerszámok, amelyek segítségével az anyagi javakat termelik, és az emberek, akik ezeket a szerszámokat mozgásba hozzák, s bizonyos termelési tapasztalatokra és a munkában való bizonyos jártasságra támaszkodva az anyagi javak termelését végzik, a társadalom termelőerőit alkotják. A dolgozó tömegek a társadalmi fejlődés minden szakaszában az emberi társadalom legfontosabb termelőerejét jelentik.

… A termelési viszonyok jellege alttól függ, hogy kinek a tulajdonában vannak a termelőeszközök.

… A termelési viszonyok egyszersmind a megfelelő elosztási viszonyokat is meghatározzák. Az elosztás összekötő láncszem a termelés és a fogyasztás között. … A „termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági szerkezetét, azt a reális alapot, melyen egy jogi és politikai felépítmény emelkedik, s amelynek a társadalmi tudat meghatározott formái felelnek meg”.

… A termelőerők és a termelési viszonyok együttesen a termelési módot alkotják.

… A termelés fejlődése a termelőerők terén végbement változásokkal, elsősorban a szerszámok változásával és fejlődésével kezdődik, majd megfelelő változások következnek be a termelési viszonyok területén is.

… A társadalom termelőerői csakis abban az esetben fejlődhetnek akadálytalanul, ha a termelési viszonyok összhangban vannak a termelőerők állapotával.

… a régi termelési viszonyokat előbb vagy utóbb olyan új termelési viszonyok váltják fel, amelyek összhangban vannak a társadalom termelőerőinek fejlettségi színvonalával és jellegével.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!