– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –
A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
Az egész emberiségre kiterjedő demokrácia nélkül elpusztul az emberiség!
Demokráciát a dolgozó népnek csak a szocializmus adhat!
A kapitalizmus az bérrabszolgaság, élősködés és felsőbbrendűség, embertelen diktatúra!
A kapitalista gazdasági modell működése érdekében szükséges és elkerülhetetlen a tőkések diktatúrája!
A demokrácia az emberiség számára csak a kapitalizmus meghaladásával érhető el!
„… A magántulajdonon alapuló árugazdaságban az árukat egymástól elszigetelt magántermelők termelik. Az árutermelők közt versenyharc folyik. Mindegyik arra törekszik, hogy kiszorítsa a másikat, megőrizze és kiterjessze pozícióit a piacon. A termelés mindennemű közös terv nélkül folyik. … a konkurrencia és a termelési anarchia gazdasági törvénye érvényesül. … a termelés spontán szabályozója az értéktörvény, amely a piaci konkurrencia révén fejti ki hatását. … Az értéktörvény az árutermelés gazdasági törvénye, amely szerint az áruk kicserélése a termelésükre fordított társadalmilag szükséges munka mennyiségének megfelelően történik.” Politikai gazdaságtan SZIKRA
A kapitalizmus gazdasági modellje társadalmi és világméretekben elkerülhetetlenül anarchikus, szervezetlen, alapvetően tervezetlen, tervezhetetlen. A gazdaság szabályozója az elkülönült és ellenérdekelt tőkések konkurenciaharca, így társadalmilag törvényszerűen a vak véletlen a meghatározó. Az egyéni érdekeltségben a konkurenciaharc nagy a húzóerő, de a kapitalizmusban (nem az imperializmus fasiszta formájában) a gazdaság társadalmilag alapvetően szervezhetetlen, ezért a kapitalista modellben a gazdaság rengeteg felesleges tévúton botorkál, így a társadalomban uralkodó vak véletlen könnyen a katasztrófába viszi az emberiséget.
„… Az imperialista burzsoázia a dolgozó tömegek állhatatos küzdelmével kivívott demokratikus szabadságjogok megnyirbálására, katonai terrorista diktatúrájának megteremtésére törekszik (például a fasizmus formájában). Közvetlenül vagy közvetve alárendeli magának az államapparátust …” A marxista filozófia alapjai
A kapitalizmus imperialista-fasiszta formájában azonban a kevés kézben koncentrált politikai-gazdasági és az államhatalom már társadalmi, sőt világméretekben is tervezheti vagy megpróbálja tervezni a gazdaságot, ez azonban nem olyan, mint a szocializmusban, mert ez csak a leggazdagabb kapitalisták hatalmát, érdekét, élősködését, önkényuralmát szolgálja, így azonban a kapitalista az élősködő, a proletár pedig a bérrabszolga marad.
A kapitalista modell sok felesleges emberi szenvedés árán működik, mégis rendkívül fejlődőképes a maga korában (különösen a feudalizmushoz képest). A tőkések vállalkozása a kapitalizmusban alapvetően szabad, de nem közvetlenül a társadalom igényei szerint szerveződik. A társadalom igényei által alapvetően nem tervezett, nem tervezhető, anarchikus gazdasági modell, mert a cél a konkurenciaharcban álló tőkések, mint egyének minél nagyobb profitja, ami a proletárok kárára keletkezik.
„… A kapitalizmusban a termelés társadalmi, az elsajátítás pedig magánjellegű, s az adásvételi aktus szétválása, valamint az áruk értékesítésében ennek alapján keletkező fennakadások válságra és a tőkés társadalom megrázkódtatására — a kereskedelem szétzilálására, a termelés csökkentésére, a munkanélküliség növekedésére, a kisárutermelők tönkremenetelére, ipari, kereskedelmi és bankvállalatok csődbe jutására stb. — vezetnek.
… A kapitalista termelési mód alapvető ellentmondása a termelés társadalmi jellege és az elsajátítás egyéni tőkés jellege közti ellentmondás. Ez az alapvető ellentmondás határozza meg a kapitalizmus összes többi ellentmondásait, amelyek az alapvető ellentmondásból leszármazott ellentmondások. … a burzsoá társadalom termelésének növekedése és a lakosság tömegeinek ettől elmaradó vásárlóereje közti ellentmondás az alapvető ellentmondásból leszármazott ellentmondás, és benne a kapitalizmus alapvető ellentmondása jelenik meg, jut kifejezésre.
… Lenin az imperializmus következő lényegi ismérveit tárta fel: 1. a termelés és a tőke koncentrációja, amely olyan magas fejlődési fokot ért el, hogy kialakultak a gazdasági életben döntő szerepet játszó monopóliumok; 2. a banktőke és az ipari tőke összefonódása s a finánctőke uralma; 3. a tőkekivitel óriási jelentősége; 4. a kapitalisták nemzetközi monopolista szövetségeinek kialakulása, amelyek a világot befolyási övezetekre osztják; 5. a világ területi felosztásának befejezése a legnagyobb tőkés hatalmak között.” A marxista filozófia alapjai
A kapitalizmusban a termelés nem a társadalmi igények szerint tervezett, szabályozása a tőkések konkurenciája által a piacon utólag az eladás folyamán valósul meg. A piacon derül ki, vajon megtérül a termelésbe befektetett tőke, vajon lesz elég profit, vajon lesz bére a proletároknak. A piacon a befektetett tőke megtérülése az értékesítéssel a konkurenciaharcban valósul meg, sokszor nagy veszteségeket okozva a tőkéseknek, és elsősorban a proletárok milliárdjainak. „A munkásosztály helyzetét a kapitalizmusban alapvetően az határozza meg, hogy tulajdonképpen a tőke tartozéka, annak függvénye.” A kapitalizmus politikai gazdaságtana
Mivel a proletár bérrabszolga, a beszélő szerszám is áru, így csaknem ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint például a közönséges szerszámokra, gépekre. Így a tőkés piaci kudarca, vagy a termelési válságok idején a felesleg proletár munkaerő, a beszélő szerszám – alapvetően nem a gonoszságból, de mégis – a humán-kukába kerül. A proletár azonban ember, de csak „a beszélő szerszám” lehet a kapitalizmusban. Ez sajnos szükségszerű, és alapvetően nem a gonoszság az oka, hanem a kapitalizmus csak így képes működni. Bár ezen az embertelenségen a termelőeszközök fejlődése sokat változtatott, emberségesebb lett a világ, de alapvetően ez nem javítható a kapitalizmusban.
Ahol kizsákmányolás, szolgaság van, ott lehetetlen a demokrácia!
A kapitalizmus a mérhetetlenül kifejlődőt termelési kapacitása ellenére, de a társadalmi-gazdasági anarchiája és a proletárokkal szembeni diktatúra miatt az imperializmusban is folyamatosan ismétlődő túltermelési válságba jut. A megosztott és diktatúrában élő emberiség egyre nehezebben tudja kordában tartani a hatalmassá nőtt termelőerőket, ami kedvez a fasizmusnak, de kedvez a szocializmusnak is.
Az emberiség megmaradása csak a szocializmussal lehetséges!
A hatalmassá, bőségessé fejlődött világgazdaságot csak egyre nehezebben lehet kivezetni a túltermelési válságokból, a katasztrófákból. Bár még így a válságokban is egyre inkább csökken a nyomor, ami a fasizmusnak, a totális önkényuralomnak kedvez. Ezért a proletároknak – főleg a fejlett régiókban – általában nincs okuk az elégedetlenségre, passzívak, a kapitalisták mértéktelen élősködése mellett is jut elég a proletároknak, csak néha nyomorognak és ezért ritkábban pusztulnak el.
A fasizmust csak a kapitalizmus meghaladásával, a szocializmussal lehet legyőzni!
A kapitalizmus a polgári demokráciában, a szinte korlátlan törvényhozási lehetőséggel törvényes önkényuralommá, fasizmussá fejlődött és törvényesen, a demokrácia nevében folyamodik még a terrorhoz is, a szocialista demokrácia letörése érdekében.
„…A monopolkapitalizmus vagy imperializmus a kapitalizmus legfelsőbb, s egyszersmind utolsó foka, amelynek fő jellegzetessége az, hogy a szabad versenyt a monopóliumok uralma váltja fel. … A termelés, koncentrációja — előrehaladásának egy bizonyos fokán — elvezet a monopóliumokhoz. A nagyvállalatoknak hatalmas profittömegre van szükségük, hogy megállják helyüket a hozzájuk hasonló mammutvállalatokkal folytatott kegyetlen konkurrenciaharcban, és tovább bővíthessék a termelést, márpedig magas profitot csak a piacon elfoglalt monopolhelyzet biztosít. Másrészt a néhány tucat óriásvállalat könnyebben tud megegyezni egymással, mint a kisebb vállalatok százai és ezrei. Így tehát a szabadversenyt felváltja a monopólium. Ez az imperializmus gazdasági lényege.
„… a burzsoá állam nem folytathat tervgazdálkodást, mert nem rendelkezik a gazdasággal, a gazdasággal a monopóliumok rendelkeznek. A kapitalizmusban a gazdaság állami „szabályozásának” minden kísérlete tehetetlen a gazdasági élet spontán törvényeivel szemben. … az imperializmus nem szüntetheti meg a konkurrenciát, a termelési anarchiát és a válságokat, sőt még jobban kiélezi a kapitalizmus valamennyi ellentmondását. … Lenin hangsúlyozta, hogy az imperializmus képtelen a kapitalizmust gyökeresen átszervezni. A monopóliumok uralkodó szerepe mellett minden tőkés országban nagyszámú közép- és kisvállalat marad, s fennmaradnak a kistermelők— a parasztok és kisiparosok tömegei.
… Minden tőkés országban a legnagyobb bankárok és monopolista gyárosok maroknyi csoportja tartja kézben a gazdaság valamennyi döntő fontosságú ágát, ők rendelkeznek a nemzeti vagyon túlnyomó részével. A tőkés monopóliumok hatalmaskodása elkerülhetetlenül a fináncoligarchia (oligarchia — görög szó, annyit jelent, mint „kevesek uralma”) uralmává válik. Az imperializmust az ipari országok monopolista trösztjeinek, szindikátusainak, bankjainak és fináncoligarchiájának mindenhatósága jellemzi.
… A fasizmus célja az, hogy az országon belül szétzúzza a munkásosztály szervezeteit és elnyomjon minden haladó erőt, külső viszonylatban pedig hódítóháborút készítsen elő és robbantson ki a világuralomért. A fasizmus ezeket a célokat a terror és a szociális demagógia módszereivel igyekszik elérni.” Politikai gazdaságtan SZIKRA
Az imperializmussá fejlődött kapitalista társadalomban, a polgári demokráciában, a politikai-gazdasági hatalomban a többségben lévő proletárok, érdekképviselői nem vesznek részt, nem vehetnek részt, csak beszélő szerszámok. A polgári demokráciában működő kapitalizmusban a proletárok legfeljebb csak bérrabszolgák, beszélő szerszámok lehetnek, ezért alapvetően, szükségszerűen a többség számára diktatórikus társadalmi forma.
A kapitalizmus a kibékíthetetlen érdekellentétek miatti osztályharc elnyomására és a hatalma, élősködése, világuralma védelmében szükségképpen fasizmusba, önkényuralomba fejlődő társadalom.
A tőkések profijához, élősködéséhez nélkülözhetetlen a proletár bérrabszolgák termelése és fogyasztása, csak ezért van rájuk szükség a kapitalizmusban. Amint a vállság miatt csökken a kereslet a beszélő szerszámra, a kapitalizmusban a proletárok nyomoroghatnak, akár el is pusztulhatnak. Ekkor az osztályharc élesedik, a kapitalizmus vörös réme és horogkereszt harcba száll.
„… A munkaerő értékének megfizetése tehát csupán azt jelenti, hogy a munkás az általa létrehozott termékekből annyit kap meg, amennyi létfenntartásához elegendő. A munkásosztálynak ez a szükséges fogyasztása a tőke szemszögéből olyan értelemben szükséges, amilyen értelemben szükséges bármely más termelési tényező újratermelése. Az ezt meghaladó fogyasztás a tőke oldaláról már gazdaságtalan kiadás, mint ahogy gazdaságtalan társadalmilag szükségesnél nagyobb munkaráfordítással előállítani bármely más termelési tényezőt is.” A kapitalizmus politikai gazdaságtana
A kapitalista diktatúra és a társadalmilag anarchikus gazdasági modell a termelés és fogyasztás egyensúlyát nem tudja optimálisan kordában tartani.
A „felsőbbrendű”kapitalisták luxusa és a pazarlása hatalmas, de nem elégséges a felesleg elfogyasztására. Korlátozott a kapitalisták élősködése érdekében a proletár bérrabszolgák fogyasztása is. Vagyis a kapitalizmus gazdasági anarchiájában megtermelt összes terméket nem lehet elfogyasztani és elpazarolni sem. A korlátozott fogyasztás és pazarlás, a konkurenciaharc miatt termelt felesleg, valamint a társadalmilag az igények szerint tervezhetetlen termelés miatt a katasztrofális válságok szükségszerűek. Így az ezzel járó osztályháború és a fasizmus is elkerülhetetlen a kapitalizmusban.
„… A termelőerők fejlődését a kapitalista társadalomban, mint tudjuk, periodikus gazdasági válságok kísérik, amelyek elkerülhetetlenek, amikor a termelési eszközök tőkés magántulajdonban vannak. A modern termelőerők megkövetelik a termelési eszközök magántulajdonának felszámolását, valamint a társadalom részéről történő tervszerű felhasználásukat. A szocializmusban, a modern termelőerők megismert fejlődési törvényeivel összhangban létrejöttek a szocialista termelési viszonyok, amelyek között nincsenek gazdasági válságok. A szocializmusban a társadalom, a gazdasági törvényekkel összhangban, tervszerűen irányítja a termelőerők fejlődését. Ebben az fejeződik ki, hogy a vak szükségszerűség szabadsággá alakult.” A marxista filozófia alapjai
A kapitalista diktatúrában – a polgári demokráciában – a kizsákmányolással a proletárok kárára korlátlanul nő a tőkések profitja. A kapitalista gazdasági modellben a termelőerők optimális felhasználásának, a szükségletek kielégítésének társadalmi és világméretű tervezhetetlensége miatt, a gazdaság anarchikusan, válságokon keresztül működik, fejlődik, felesleges embertelenséggel.
A kapitalizmusban nem az emberi ész, az előrelátás, hanem a vak véletlen a társadalmi fejlődés útja, az ember-ember elleni felesleges harc, a háborúk, az embermilliók nyomora és pusztulása árán. A kapitalizmus a társadalmi törvényeket tudatosan nem használja, és nem is használhatja, mert el kellene ismernie gazdasági modelljének kikerülhetetlen embertelenségét, a bérrabszolgaságot, az élősködést, a kizsákmányolást, és az ehhez szükséges diktatúrát. Azonban a kapitalista érdeke az élősködés, ehhez diktatúra, kizsákmányolás és a bérrabszolgaság szükséges.
A szocialista demokrácia, az emberi jogok, a polgári szabadságjogok, az emberiesség szempontjai szerint:
A kapitalizmus embertelen, élősködő, kizsákmányoló, diktatórikus rendszer!
A kapitalisták a vagyonukat a proletárok kárára, de törvényesen, kizsákmányolással szerzik!
A fasizmus a kapitalisták élősködésének harci formálya!
A polgári erkölcs szerint:
- A kapitalista „felsőbbrendűek” élősködése jogos!
- A kapitalista kizsákmányolás demokratikus és emberséges!
- A kapitalista a profitja érdekében a beszélő szerszám jogos felhasználója!
- A kapitalista élősködő „felsőbbrendűek” tevékenysége nélkül nem működik a gazdaság!
A kapitalizmus az élősködők gazdasági-politikai hatalma!
Lehet a kapitalizmus valóban demokratikus a beszélő szerszám, a bérrabszolga számára?
„A túltermelési válság a kapitalizmus jellemzője, a kapitalizmus alapvető ellentmondásának kiéleződése miatt válik szükségszerűvé. A kapitalizmus alapvető ellentmondása — a társadalmi termelés és az egyéni tőkés kisajátítás — két belőle fakadó ellentmondáson keresztül vezet a túltermelési válságok kialakulásához. Ez a két ellentmondás a vállalatokon belüli szervezettség és a tőkés termelés egészében uralkodó anarchia, valamint a termelés és a fogyasztás közötti ellentmondás.” A kapitalizmus politikai gazdaságtana
Ezért a válságokban, a proletárok által termelt és az alacsonyan tartott bérük miatt eladhatatlan áruk nem kerülhetnek fogyasztásra. Így csökkenteni kell a proletárok kárára a felesleges, a proletár bérrabszolgák bére és a munkanélküli proletárok által nem megvásárolható termék mennyiségét. Még akkor is, ha szükség lenne a megtermelt termékek elfogyasztására vagy a nyomor leküzdésére. A kapitalista „felsőbbrendűek” fogyasztása, élősködése korlátozott, így muszáj a felesleget elpazarolni, elpusztítani, háborús célokra elkölteni, miközben éhen halnak, nyomorognak milliók, akik a kapitalista modellben még bérrabszolgák, beszélő szerszámok sem lehetnek. A válságokban a felesleges szerszám, gép a kukában, a felesleges beszélő szerszám a humán-kukában landol.
„…A modern kapitalizmusban megfigyelhető az a tendencia, hogy a gazdasági erők vak játéka helyébe a gazdaság állami szabályozását állítsák. Ez a gazdaság „tervezését” célzó törekvésekben, sőt egyes iparágak államosításában jut kifejezésre. A magánkapitalista gazdaságot egyre inkább az állammonopolista kapitalizmus váltja fel. … A kapitalizmus azonban nem teremtette meg és nem is képes megteremteni a tervszerűen szervezett gazdaságot, mert ez összeférhetetlen a termelési eszközök magántulajdonával. A gazdaság állami szabályozására tett intézkedések azt bizonyítják, hogy a szocializmus kopogtat minden kapitalista ország ajtaján. A tőkések monopolista egyesülései — a kartellek, a trösztök és a bankok —, a gazdaság állami szabályozásának kísérletei, egyes iparágak vagy üzemek államosítása mind-mind a termelés társadalmi jellegének kényszerű elismerését jelentik. Ugyanakkor a tőkés monopóliumok, amelyek a konkurenciából fejlődnek ki, nem szüntetik meg a konkurrenciát, hanem vele párhuzamosan léteznek, s ez különösen éles ellentmondásokat, súrlódásokat és konfliktusokat okoz. A kapitalizmus általános válsága egyre mélyül.” A marxista filozófia alapjai:
A termelés a társadalmi érdekeknek megfelelő szabályozása, a tervezése, az elosztás ésszerűsítése a kapitalista állam által a kapitalizmus szellemével, erkölcsével ellentétes, ezért nem is valósulhat meg következetesen. Amint a tervszerűség valamilyen mértékben megvalósul az már út a szocializmus felé, de ezt a kapitalisták nem szeretik, és következetesen nem is tehetik meg, csak a kényszer, az osztályharc viszi erre az útra, a félelem a dolgozó proletár emberiségtől, a beszélő szerszám haragjától, a szocializmustól, a dolgozók demokráciájától.
A hatalmas méretekben fejlődött termelési kapacitás ellenére a föld lakosságának nagyobbik része a kapitalizmusban nyomorog, éhezik, és sok elpusztul. Ezt a feleslegessé váló életerőt a fasizmussá fejlődött kapitalizmusnak el kell pusztítania, ez a létérdeke.
„… Kapitalizmus: a feudalizmust felváltó társadalmi-gazdasági alakulat, amely a termelési eszközök magántulajdonán, a bérmunka kizsákmányolásán alapszik. A tőkés termelés alaptörvénye: az értéktöbblet-szerzés. A kapitalizmust a termelés anarchiája, időszaki válságok, krónikus munkanélküliség, a tömegek nyomora, konkurencia és háborúk jellemzik. A kapitalizmus alapvető ellentmondása a munka társadalmi jellege és az elsajátítás magántőkés formája közötti ellentmondás, mely a tőkés társadalom két alapvetőosztálya, a proletáriátus és a burzsoázia antagonizmusában nyilvánul meg. A proletáriátusnak a kapitalizmus egész történetén végighúzódó osztályharcát a szocialista forradalom tetőzi be. A tőkés alap felépítményének főelemeit a politikai és jogi intézmények, valamint a polgári ideológia rendszere alkotják. A kapitalizmus ideológusai által proklamált egyenlőséget teljesen formálissá teszi a gazdasági egyenlőtlenség, s a dolgozókat a politikai élettől távoltartó államgépezet. A XVI században kialakult kapitalizmus haladó szerepet töltött be a társadalom fejlődésében, mivel jóval nagyobb munkatermelékenységet biztosított, mint a feudalizmus.” Marxista fogalomlexikon
*
Az Oxfam jelentése szerint a tavalyi évben termelt globális vagyon 82 százalékát az emberiség legtehetősebb 1 százaléka „vágta zsebre”, miközben a legszegényebb 3,7 milliárd ember vagyona nem változott, vagy csökkent. Ez egyértelműen a gazdagok és szegények közti szakadék mélyülését jelenti. [2018]
Oxfam jelentés: 2018-ban tovább nőtt a vagyonolló – Múlt évben a milliárdosok minden nap 2 és fél milliárd dollárral gazdagodtak, míg a világ szegényebbik fele naponta 500 millió dollárt veszített.
Oxfam A világ leggazdagabb, alig több mint 2 ezer emberének együtt több a pénze, mint a Földön élők 60 százalékának összesen [2020]
*
(idézet: Politikai gazdaságtan)
… A proletariátus viszonylagos elnyomorodása abban áll, hogy a burzsoá társadalomban a munkásosztály részesedése a nemzeti jövedelemben szüntelenül csökken, míg a kizsákmányoló osztályok részesedése állandóan növekszik.
… Amerikai polgári közgazdászok adatai szerint az Egyesült Államokban a XX. század 20-as éveiben a tulajdonosok 1%-a az egész gazdagság 59%-ával, a lakosság 87%-át tevő legszegényebb rétegek pedig a nemzeti vagyonnak mindössze 8%-ával rendelkeztek. A munkásosztály jövedelmének részaránya a társadalmi gazdagság abszolút növekedése ellenére erősen csökkent. A munkások munkabére a tőkések profitjának százalékában kifejezve 1889-ben 70%, 1918-ban 61, 1929-ben 47, 1939-ben 45% volt.
… 1920—1921-ben Anglia legvagyonosabb emberei, akik a vagyonosok összességének nem egészen 2%-át alkották, az ország egész nemzeti vagyonának 64%-át összpontosították kezükben, a lakosság 76%-a pedig a nemzeti vagyonnak mindössze 7,6%-ával rendelkezett. A cári Oroszországban 1900-tól 1913-ig a névleges bér összege az ipari munkások számának növekedése következtében csaknem 80%-kal nőtt, ugyanakkor azonban a reálbér csökkent, a gyárosok profitja pedig több mint háromszorosára növekedett.
… Azt a tőkerészt, amelyet munkaerő vásárlására (vagyis a munkások munkabérére) fordítanak, s amely a termelési folyamatban megnövekszik, változó tőkének nevezzük.
… A tőkének az a része, amely a termelőeszközök értékének formájában van meg, nem változtatja nagyságát a termelési folyamatban, ezért állandó tőkének nevezzük.
… Az állandó és a változó tőke közötti arányt, mivel azt a termelőeszközök és az eleven munkaerő tömege közötti arány határozza meg, a tőke szerves összetételének nevezzük.
… A kapitalizmus fejlődésével az átlagprofitráta a tőke szerves összetételének emelkedése arányában csökkenő tendenciát mutat. Ugyanakkor szüntelenül nő a profit tömege. Az átlagprofitráta csökkenő tendenciájának törvénye a kapitalizmus ellentmondásainak kiéleződésére vezet.
… A piacprobléma. A tőkés újratermelés ellentmondásai. … a társadalmi termék realizálásához elengedhetetlenek a meghatározott arányok a társadalmi termék egyes részei, tehát egyszersmind a termelés egyes ágai és elemei között. A kapitalizmusban, amikor ugyanis különálló termelők termelnek, akiket a profit utáni hajsza vezet, s akik ismeretlen piacra dolgoznak, lehetetlen, hogy ezeket az arányokat állandóan meg ne sértsék. Marx a tőkés egyszerű és bővített újratermelés normális folyamatának feltételeit vizsgálva megállapította, hogy ezek a feltételek „a normálistól való eltérésnek, a válságok lehetőségének megannyi feltételébe csapnak át, minthogy az egyensúly — e termelés spontán … alakulása következtében — maga is véletlen”. A tőkés termelés anarchiájának körülményei között a társadalmi termék realizálása nem mehet végbe másként, mint zökkenők és állandó ingadozások közepette, amelyek a kapitalizmus fejlődésével egyre erősebbé válnak.
… A kapitalizmus fejlődése során létrehozza és kifejleszti a belső piacot. A termelés és a belső piac növekedése a kapitalizmusban nem annyira a fogyasztási cikkek révén, mint inkább a termelőeszközök révén megy végbe. A tőkés újratermelés folyamán napvilágra kerül a termelésnek a kapitalizmusban elkerülhetetlen aránytalansága, meg a termelés és a fogyasztás ellentmondása; mind a kettő a kapitalizmus alapvető ellentmondásából, a termelés társadalmi jellege és az elsajátítás tőkés formája közti ellentmondásból következik. A tőkés újratermelés ellentmondásai legélesebben az időszakos gazdasági túltermelési válságokban nyilvánulnak meg.
… A tőkés rendet tehát mélyreható ellentmondás jellemzi: a termelés társadalmi jellegű, s ugyanakkor a termelőeszközök tulajdona a termelés társadalmi jellegével összeegyeztethetetlen tőkés tulajdon marad. A termelés társadalmi jellege és az elsajátítás tőkés formája közti ellentmondás a tőkés termelési mód alapvető ellentmondása, amely a kapitalizmus fejlődésével mindjobban kiéleződik. Ez az ellentmondás a tőkés termelés anarchiájának fokozódásában, s a proletariátus, az egész dolgozó nép és a burzsoázia közötti antagonisztikus osztályellentétek növekedésében nyilvánul meg.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!