Az árutermelés, az értéktörvény és a pénz a szocializmusban
A szocializmus építése a Szovjetunióban
(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)
Az árutermelés szükségessége és sajátosságai a szocializmusban. Az árutermelés szükségessége a szocializmusban a szocialista termelés két fő formájának — az állami formának és a kolhozformának párhuzamos fennállásából következik. Az állami vállalatok termelőeszközei és termékei köztulajdonban vannak. A kolhozok termelőeszközei (az igás- és haszonállatok, a mezőgazdasági felszerelés, a gazdasági épületek stb.) és a kolhozok által előállított termékek csoporttulajdont, szövetkezeti-kolhoztulajdont képeznek. A legfontosabb, a döntő mezőgazdasági termelőeszközök (a föld meg a gép- és traktorállomások gépei) állami tulajdonban vannak. Minthogy az állami vállalatok termékeivel a szocialista állam rendelkezik, a kolhozok termékeivel viszont a kolhozok rendelkeznek, az ipar és a mezőgazdaság közötti gazdasági kapcsolat szükségszerű formája az adásvétel útján történő csere. Itt, mint minden adásvétel esetében, az árutulajdonos elveszti az árura vonatkozó tulajdonjogát, s a vásárló válik az áru tulajdonosává.
Lenin megállapította, hogy „a („szocializált”) nagyipar termékeinek kicserélése paraszti termékekre — ez a szocializmus gazdasági lényege”,: Lenin. „A terményadóról” című brosúra tervezete. Lásd Lenin Művei. 32. köt. Szikra 1953. 344. old.* hogy az árucsere az ipar és a mezőgazdaság közötti helyes viszony próbaköve. Leninnek ez a tétele a kommunizmus egész első fokára érvényes. A szovjet állam a városi lakosság számára szükséges élelmiszereket és az ipar számára szükséges nyersanyagokat főleg a kolhozoktól és a kolhozparasztoktól szerzi meg begyűjtés és felvásárlás útján. A kolhozok és a kolhozparasztok viszont az iparcikkek vásárlásához szükséges pénzt csak úgy tudják megszerezni, ha árujukat eladják az államnak, a szövetkezeteknek vagy a kolhozpiacon.
Ilyenformán azok a mezőgazdasági termékek és nyersanyagok, amelyek a kolhozszektorból begyűjtés és felvásárlás útján az államhoz és a szövetkezetekhez kerülnek, valamint az eladás céljából a kolhozpiacra vitt mezőgazdasági termékek — áruk. Ugyancsak áruk azok a főképpen egyéni fogyasztásra szolgáló ipari termékek is, amelyeket az állami vállalatok termelnek, s a kolhozok és kolhozparasztok vásárolnak meg. Minthogy az egyéni fogyasztásra szolgáló cikkek áruk, a városi lakossághoz is adásvétel útján jutnak el.
A szocializmusban az árutermelés nem közönséges, hanem sajátszerű, a termelőeszközök magántulajdona nélküli, tőkések nélküli árutermelés. Ezt az árutermelést alapjában véve az egyesült szocialista termelők (az állam, a kolhozok, a szövetkezetek) folytatják. Az olyan döntő gazdasági feltételek következtében, mint a termelőeszközök társadalmi tulajdona, a bérmunka rendszerének és az ember ember által való kizsákmányolásának megszüntetése, a szocializmusban az árutermelésnek meghatározott keretei vannak. Ezért nem válhat tőkés termeléssé, és a szocialista társadalom szolgálatában áll.
A szocialista társadalomban az árutermelés nem olyan korlátlan és mindent átfogó, mint a kapitalizmusban. A szocializmusban az árutermelés és az áruforgalom köre főképpen az egyéni fogyasztásra szolgáló cikkekre korlátozódik. A szocialista társadalomban a munkaerő nem áru. A föld és a föld méhének minden kincse állami tulajdonban van, s nem lehet adásvétel vagy bérlet tárgya. Az állami vállalatok — a gyárak, a bányák, a villamoserőművek termelési állóalapjukkal együtt (szerszámok és gépek, épületek, berendezések stb.) — nem adhatók el és nem vehetők meg, hanem az egyik állami szervezet külön engedéllyel csak átadhatja azokat egy másiknak, tehát nem áruk, nem képezik adásvétel tárgyát.
Az állami szektorban előállított termelőeszközök — erő- és szerszámgépek, fém, szén, ásványolaj stb. — az állami vállalatok között kerülnek elosztásra. A népgazdasági tervek előírják, hogy minden vállalatnak, termelési programjának megfelelően, meghatározott anyag-alapokat kell rendelkezésére bocsátani. Ezeket az alapokat a termelővállalatok a fogyasztóvállalatoknak a köztük létrejött szerződések alapján szállítják. Amikor a termelőeszközök az egyik vagy a másik vállalathoz kerülnek, az állam teljes mértékben megtartja ezeknek a termelőeszközöknek a tulajdonjogát. Amikor a vállalatok igazgatói a szocialista államtól termelőeszközöket kapnak, egyáltalán nem válnak ezek tulajdonosaivá, hanem az állam meghatalmazottai, s feladatuk a termelőeszközöknek az állami terveik szerinti felhasználása. A kolhozok gépkocsit, felszerelést, mezőgazdasági kisgépeket és eszközöket vásárolnak közös gazdaságuk számára. De mezőgazdasági nagygépeket — traktort, kombájnt stb. az állam nem ad el a kolhozoknak, hanem ezeket állami üzemekben, gép- és traktorállomásokon összpontosítja, amelyek e termelőeszközök segítségével kielégítik a kolhozok szükségleteit. Az országon belül az állami vállalatok között elosztásra kerülő termelőeszközök lényegében nem áruk. Megőrzik azonban az áruformát, pénzbeni értékkifejezésüket, amire szükség van az elszámoláshoz és a kalkulációhoz.
A külkereskedelem terén a külföldi államoknak eladott termelőeszközök áruk. Itt adásvételről van szó, az áruk gazdát cserélnek.
Az áru használati értéke és értéke a szocialista gazdaságban. A szocialista társadalomban áruként termelt és realizált termékeknek konkrét munkával létrehozott használati értékük és absztrakt munkával létrehozott értékük van. Más szóval a szocializmusban az árutermelő munka kettős jellegének megfelelően az árunak kettős jellege van.
A szocializmusban a munka kettős jellege merőben különbözik a munkának attól a kettős jellegétől, amellyel az egyszerű árutermelő gazdaságban és a tőkés gazdaságban rendelkezik. A magántulajdonon alapuló árutermelés körülményei között az árutermelő munka kettős jellege a magánmunka és a társadalmi munka közötti ellentmondást tükrözi. A szocialista gazdaság nem ismeri ezt az ellentmondást. Mint már mondottuk, a szocialista gazdaságban a munka nem magánmunka, hanem közvetlenül társadalmi munka. A társadalom előre megtervezi a dolgozóknak a termelési folyamatban végzendő munkáját. A munka elosztása az egyes népgazdasági ágak és az egyes vállalatok között tervszerűen történik. Ennek következtében a szocialista gazdaságban megszűnt az árufetisizmus, az emberek társadalmi viszonyai nem keltik dolgok közötti viszonyok megtévesztő látszatát.
Mindamellett a szocializmusban az a közvetlenül társadalmi munka, amelyet az állami üzemekben végeznek, ahol a munka az egész népet átfogó méretekben van társadalmasítva — különbözik attól a közvetlenül társadalmi munkától, amelyet a kolhozokban végeznek, ahol a munka csak az egyes mezőgazdasági artelek keretein belül van társadalmasítva. A kolhozparasztok ezenkívül munkát fordítanak egyéni háztáji gazdaságukra is, amely alárendelt jelentőségű. Ezek a munka társadalmasításának foka tekintetében mutatkozó különbségek, az állami ipar és a kolhozok között fennálló árukapcsolatok kizárják az ipari és a kolhoztermelés termékeire fordított társadalmi munka közvetlenül munkaidőben való kifejezésének és összehasonlításának lehetőségét. Ebből az következik, hogy a társadalmi munkát az érték és az értékformák segítségével, közvetve kell összemérni. Ez az összemérés azon alapul, hogy a munkások és a kolhozparasztok különféle konkrét munkáját az árucsere révén az áruk értékét létrehozó absztrakt munkára vezetik vissza.
A szocialista gazdaságban különbség van a bonyolult munka (szakmunka) és az egyszerű munka között, s a bonyolult munkát egyszerű munkára vezetik vissza. A bonyolult és az egyszerű munka közötti arányt figyelembe veszik a termelés tervezése, a gyártási normák megállapítása, valamint a munkabér tervezése során, amikor megállapítják a különböző szakképzettségű munka díjazását stb.
A szocialista gazdaságban termelt és realizált áruk értékének nagyságát az előállításukra fordított társadalmilag szükséges munkaidő mennyisége határozza meg. Társadalmilag szükséges munkaidőn az egyes iparágakban a termékek zömét előállító vállalatoknál felhasznált átlagos munkaidőt értjük. Az egy áruegységre fordított társadalmilag szükséges munkaidő határozza meg az áru társadalmi értékét. Az egyes vállalatoknál az egy áruegység előállítására ténylegesen felhasznált idő egyéni munkaidő, amely minden egyes vállalat számára az áru egyéni értékét alkotja.
Az áruk termelésére fordított társadalmilag szükséges idő objektíve létező nagyság. A kapitalizmusban a társadalmilag szükséges idő spontán módon, az árutermelők tudtán kívül alakul ki. A szocialista gazdaságban az állam az objektív gazdasági feltételekből, a szocializmus gazdasági törvényeinek követelményeiből kiindulva megtervezi a munkatermelékenység emelkedését és a termékek önköltségének csökkentését, vállalatonként meghatározza a munka- és anyagráfordítás normáit; ezáltal a terv útján a csökkenés irányában befolyásolja az áru termelésére fordított társadalmilag szükséges munkaidő nagyságát.
A kapitalizmusban az egyéni és a társadalmilag szükséges munkaidő közötti ellentmondás antagonisztikus jellegű. A fejlettebb technikát alkalmazó és extraprofithoz jutó vállalatok titokban tartják műszaki tökéletesítéseiket, és legyőzik, azaz tönkreteszik, pusztulásba döntik konkurrenseiket. A szocialista gazdaságban a társadalmilag szükséges idő és az egyes vállalatoknál szükséges egyéni idő közti ellentmondás nem antagonisztikus jellegű. A szocialista gazdaság nem ismeri az úgynevezett „üzleti titkot”: az élenjáró vállalatok műszaki eredményei hamarosan az egyes iparágak valamennyi vállalatának közkincsévé válnak, s hozzájárulnak az egész szocialista gazdaság fellendüléséhez. Mindez meggyorsítja a technikai haladást, és elősegíti a szocialista társadalom termelőerőinek gyors fejlődését.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
MARX, Karl (1818-1833): a tudományos kommunizmus, a dialektikus történelmi materialista filozófia, a tudományos politikai gazdaságtan megalkotója, a nemzetközi proletariátus tanítója és vezetője.
1818 május 5-én Trierben (Poroszország, Rajna tartomány) született, apja nagy műveltségű, liberális szellemű ügyvéd volt. Marx 1835-ben fejezte be a trieri gimnáziumot, majd a bonni és berlini egyetemeken tanult.
Világnézeti fejlődésének kiindulópontja a hegeli filozófia, illetve ennek radikális értelmezése volt. Marx az ifjúhegeliánusok szélsőbaloldali csoportjához tartozott, forradalmi demokrata elveket vallott. Legkorábbi munkájában, doktori disszertációjában. Marx még idealista ugyan, de messzemenően radikális és ateista következtetéseket vont le Hegel filozófiájából.
1842-ben lett „Rheinische Zeitung” munkatársa, majd szerkesztője. Vezetése alatt az újság a forradalmi demokrácia orgánumává vált. A gyakorlati tevékenység és az elméleti meggondolások Marxot nyíltan szembefordították a hegeli filozófiával, mert a hegeli filozófia békülékeny tendenciája és konzervatív politikai következtetései miatt nem felelt meg a reális társadalmi fejlődés követelményeinek, s a viszonyokból fakadó forradalmi feladatoknak.
Hegellel és az ifjúhegeliánusokkal való szembefordulását mutatja az a tény, hogy filozófiai téren kezd a materializmus álláspontjára helyezkedni. E folyamatot segítette elő a valóságos életviszonyok, mindenekelőtt a gazdasági élet tanulmányozása és Feuerbach hatása.
Marx filozófiai fejlődésének végleges fordulata (1844) összefügg a forradalmi demokratizmusról a proletár kommunizmusra való áttéréssel, amely az európai osztályharc fejlődésének hatására alakult ki Marx állásfoglalásában. Különösen nagy hatást tett rá az 1844-es németországi sziléziai felkelés, valamint személyes részvétele a párizsi forradalmi megmozdulásokban, ahová 1843-ban, a „Rheinische Zeitung” betiltása után utazott. Marx világnézetének kialakulásához hozzájárult a politikai gazdaságtan, az utópikus szocializmus és a történelem tanulmányozása is.
Marx új álláspontja a „Német-francia évkönyvek”-ben fejeződött ki (1844). Cikkei: „A hegeli jogbölcselet bírálatához. Bevezetés” és „A zsidókérdéshez”. Ezekben a munkákban Marx először tárta fel a proletariátus történelmi szerepét, s jutott el addig a következtetésig, hogy a forradalom elkerülhetetlen, a munkásmozgalmat egyesíteni kell a tudományos világnézettel.
Ebben az időben kötött barátságot Engelsszel és vele együtt kezdett hozzá az új világnézet rendszeres kidolgozásához. A tudományos kutatások eredményeinek általánosítása és az új elmélet alaptételeinek kidolgozása a „Gazdasági-filozófiai kéziratok”-ban (1844), továbbá az Engelsszel közösen írt „A szent család” (1845) és „A német ideológia”(1845-1846) című művekben, a „Tézisek Feuerbachról”(1845) című munkájában és a kiforrott marxizmus egyik első alkotásában, a „Filozófia nyomorúságá”-ban (1847) látott napvilágot. A marxizmus mint teljes, egységes tanítás alakult ki, amelynek alkotórészei szerves egységben vannak egymással.
1847-ben az akkor Brüsszelben élő Marx csatlakozott az „Igazak Szövetsége” (később „Kommunisták Szövetsége”) nevű titkos propagandista társasághoz; részt vett a Szövetség II kongresszusán. A kongresszus megbízásából Marx és Engels összeállították „A Kommunista Párt kiáltványá”-t (1848), e nagyszerű művet, amelyben már befejeződött a marxizmus alapelveinek megformálása. E műben világosan kifejtették „az új világszemlélet, a következetes, a társadalmi élet területét is átfogó materializmust, a dialektikát, mint a legsokoldalúbb és legmélyebb fejlődéstant, az osztályharc elméletét és a proletariátusnak, az új, kommunista társadalom megalkotójának világtörténelmi, forradalmi szerepéről szóló elméletet”.
A dialektikus és történelmi materializmus igazán tudományos filozófia, szerves egységet alkot benne a materializmus és a dialektika, a természet és a társadalom materialista értelmezése, a létről és megismerésről szóló tanítás, az elmélet és a gyakorlat. Ez lehetővé tette a Marx előtti materializmus metafizikusságának és jellemzőinek: a sajátos szemlélődő jellegnek, az antropologizmusnak, s a történelem idealista értelmezésének leküzdését.
Marx filozófiája a világ megismerésének és átalakításának leginkább adekvát módszere. A tudomány és a gyakorlat fejlődésének története a XIX–XX században meggyőzően bizonyította a marxista filozófia fölényét az összes idealista és metafizikus materialista filozófiákkal szemben. A marxizmus tanítása abban a harcban érett és erősödött, vált a proletár ideológia egyedüli formájává, amelyet a különféle tudománytalan, proletárellenes és kispolgári nézetek ellen folytatott.
Marx tevékenységének jellemzővonása – a pártosság, a tudományos elmélettől való bármilyen eltéréssel szemben engesztelhetetlenség. Marx nemcsak a tudományban volt forradalmár, hanem tevékenyen vett részt a proletariátus felszabadulásáért vívott harcban. Az 1848-1849-es forradalmak időszakában Németországban ott volt a politikai harc első vonalában. Marx megalapította és vezette a „Neue Rheinische Zeitungot”; a lap hasábjain határozottan védelmezte a proletár álláspontot a forradalomban.
1849-ben kiutasították Németországból és véglegesen Londonban telepedett le.
A Kommunisták Szövetsége feloszlása (1852) után Marx proletármozgalmi tevékenysége az I. Internacionálé létrehozásában (1864) és annak egész munkájában érte el tetőpontját. Marx figyelemmel kísérte a forradalmi mozgalom fejlődését minden országban. Életének végéig mindenkor az aktuális politikai küzdelmek sűrűjében élt, ebből merítette a szükséges anyagot elmélete fejlesztéséhez.
Az 1848-1849-es európai polgári forradalmak tapasztalata adta az alapot a szocialista forradalom és az osztályharc elméletének továbbfejlesztéséhez. A forradalom tapasztalatai alapján fejlesztette tovább a proletárdiktatúrának, a polgári forradalomban követendő proletártaktikának, továbbá a munkásosztály és parasztság szövetsége szükségszerű voltának eszméit mutatott rá a burzsoá államgépezet szétzúzásának elkerülhetetlenségére.
A Párizsi Kommün tapasztalatainak tanulmányozása alapján tárta fel a proletárdiktatúra államformáját. A tudományos kommunizmus elméletét fejlesztette tovább a „Gothai program kritikája” (1875) című műben.
Marx tudományos érdeklődése főként a politikai gazdaságtanra és főműve: „A tőke” megalkotására irányult. A tudományos politikai gazdaságtan kidolgozása a tudományos kommunizmus megalapozásának legfontosabb eszköze volt, ezért tekintette Marx legfőbb céljának „A tőke” megírását, fordította minden erejét, feláldozva családja érdekeit és saját egészségét. „A tőké”-nek kimagasló filozófiai jelentősége van, a kutatás dialektikus módszerének ragyogó megtestesülése.
Marx korábbi közgazdaságtani munkájának előszavában „A politikai gazdaságtan bírálatához” (1859) címmel fejtette ki tömören a történelem materialista értelmezésének lényegét. „A tőké”-ben ez az értelmezés hipotézisből tudománnyá vált. Marx levelezése is sok, filozófiájára jellemző anyagot tartalmaz. Az emberiség történelmében egyetlen tanítás sem igazolódott még úgy a gyakorlatban, mint Marx tanítása.
Marx művét az új történelmi körülmények között Lenin fejlesztette tovább.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Kispolgárság, kisvállalkozók, középosztály, értelmiség útja a fasizmusba
– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –
A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A kisvállalkozóknak, az értelmiségieknek, a középosztálynak (általában) a mintaképe a sikeres meggazdagodott tőkés vállalkozó, ami alapvetően természetes emberi tulajdonság. Ez a réteg általában az előbbre jutásában, a jobb élete érdekében nagyon aktív, ami pozitív tulajdonsága. Ezért ösztönösen vonzódik a kapitalizmus „szabadabb” gazdasági modelljéhez, gazdag, sikeres szeretne lenni, világnézetét, erkölcsét, érdekét, létét, lehetőségét ez határozza meg, a kapitalizmusban ez természetes.
A kapitalizmusban a meggazdagodás „lehetősége” azonban a megosztott világba vezető út, a szegények és gazdagok, végülis a kizsákmányoltak és kizsákmányolók világába, a „felsőbbrendűek” uralkodására, diktatúrájába.
A középréteg nagy húzóerőt képvisel és nagy a befolyása a proletár dolgozókra is.
A polgári demokráciában a dolgozó emberiségre kiterjedő valódi demokrácia hiánya, vagyis a kapitalista diktatúra az önkényuralomnak, a fasizmusnak kedvez, azonban a középosztály segítsége ehhez szükséges és elkerülhetetlen.
A demokrácia hiánya olyan, mint a középkorban a király és a nemesek önkényuralma a nép felett, ezt a kapitalizmus sem kerülheti el. Ez a kapitalizmusban, a kapitalista „nemesség”, az oligarchiák, a multinacionális cégek uralma, a dolgozó emberiség feletti totális hatalom, az önkényuralom, az már a fasizmus, ezért bármit megtehetnek és meg is tesznek.
A kapitalista politikai-gazdasági modell, a kapitalista diktatúra, az osztályharc, az imperializmus szükségszerűen elvezet a fasizmusba, a kapitalizmus védelmében a modern fasizmusba, végülis az emberiség totális fizikai, tudati ellenőrzésére. Ennek a totális fasiszta diktatúrának a felépítésében, a működtetésében az értelmiségre, a középosztályra is nagy szüksége van a kapitalizmusnak.
Azonban az így létrejött kapitalista fasiszta elit soha nem válhat emberré, és az emberiség létét fenyegeti. A totális kapitalista (fasiszta) diktatúra a fejlődésével szükségszerűen az emberiség többségének, a kapitalistáknak felesleges sokmilliárdnyi embernek az elpusztulására vezethet, ebben a középosztálynak, az értelmiségnek nagy szerepe lehet. Mert a lét határozza meg a tudatot, még akkor is, ha az előrelátás hiányában a végén az emberiség kipusztul, de a fasizmus hívei, segítői sem járnak jobban. A tudománytalan, embertelen világnézet nagy segítséget ad a kapitalizmusnak (a fasizmusnak) az emberiség feletti totális diktatúrájához, ehhez a középosztály, az értelmiség tevékenysége elkerülhetetlenül szükséges. Ez a középosztály, az értelmiség nagy felelőssége vagy inkább a felelőtlensége(?), mert haladhatna az emberséges emberré válásnak az útján is, a valóság feltárásával, a materialista alapokon nyugvó tudományos világnézettel. De a kapitalista (fasiszta) elit mást akar, a totális uralmat az emberiség felett, és a kapitalizmusban ők a gazdák. A kapitalista (fasiszta) elitnek a hatalma érdekében világnézetileg buta, tudatlan sőt, egyenesen a hamis tudománytalan világnézetű emberiségre van szüksége, ehhez olyan értelmiségre, akik hajlandók egy (viszonylag) jó pénzes állásért ebben közreműködni.
*
Filozófiai Kislexikon: : „… A kispolgár a proletártól eltérően magántulajdonnal rendelkezik, a tőkéstől eltérően pedig maga is dolgozik. Sok kistulajdonos bérmunkások alkalmazásához folyamodik; ennek mértéke azonban nem teszi lehetővé számukra, hogy mentesüljenek a termelési folyamatban való részvételtől, s erejüket az irányítás és a felügyelet funkcióira összpontosítsák.
… A kispolgár állandó ingadozásainak oka a kisvállalkozó kettős természete, az, hogy egyrészt tulajdonos, másrészt dolgozó. A kistulajdonhoz való fanatikus ragaszkodásból ered a kispolgár tudatának konzervatív és reakciós jellege, a kispolgár-ra jellemző nyárspolgáriság, filiszterség, individualizmus, rettegése a kommunizmustól.
… A kispolgár élesen reagál a nemzeti érzés bármiféle megsértésére, ugyanakkor patriotizmusa könnyen csap át nacionalizmusba és sovinizmusba, ezért, valamint a szociális demagógia iránti fogékonysága folytán könnyen válik a fasiszta reakció eszközévé, különböző politikai kalandorok játékszerévé.
… Minthogy a kispolgári, elsősorban paraszti tömegek tudatában mélyebben gyökeret vertek a vallásos előítéletek, e tömegek jelentik a klerikalizmus fő társadalmi bázisát.”
Marxista fogalomlexikon: „… Az Értelmiség intelligencia: az a társadalmi réteg, amely – a szellemi és fizikai munka között kialakult munkamegosztás folytán – hivatásszerűen szellemi munkával foglalkozik; nincs önálló viszonya a tulajdonhoz; tevékenységét általában az adott társadalmi rendszer uralkodó osztályának érdekei szerint folytatja. Az értelmiség különböző osztályok tagjaiból került ki.”
A marxista filozófia alapjai: „… Az értelmiség sohasem volt és nem is lehet külön osztály. Ez mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy nem foglal el önálló helyet az anyagi javak termelésében. Az értelmiség nagy része (a műszaki értelmiség kivételével) az anyagi javak termelésének körén kívül tevékenykedik. Az értelmiség ezenkívül osztályszempontból nem egynemű, hanem különböző osztályokból toborozza tagjait, és különböző osztályokat szolgál ki, és részben beletartozik ezekbe az osztályokba vagy hozzájuk csapódik. Ennek megfelelően az értelmiség a kapitalista társadalomban polgári, kispolgári és proletár értelmiségre tagozódik.
… Az értelmiség jelentős szerepet tölt be az osztályharcban. A harcban álló osztályok szempontjából lényegbevágó, hogy az értelmiség minél, szélesebb rétegeit állítsák maguk mellé. A tőkés társadalom életviszonyai arra kényszerítik az értelmiség tömegeit, hogy az uralkodó kizsákmányoló osztályokat szolgálják. … A kapitalizmus rothadása és válsága, valamint az imperializmusnak a népek és az emberiség ellen elkövetett szörnyűséges gaztettei a tőkésországok értelmiségének legbecsületesebb, legbátrabb, legmélyebben gondolkodó képviselőit elkerülhetetlenül elvezetik a munkásosztály, a kommunizmus oldalára. … A munkásosztály azonban csak a hatalom megragadása után tudja megteremteni a szocialista kultúrát és kinevelni a szocialista értelmiséget. Ezért a proletariátus diktatúrájára az új kultúra megteremtésének, az értelmiségi káderek kinevelésének és a tömegek kommunista nevelésének gigászi feladata vár. … a kapitalizmusban az értelmiség zöme kénytelen a nép elnyomóit kiszolgálni, mert a gazdaság és az államapparátus a burzsoázia kezében van, a szocializmusban viszont az értelmiség a népet szolgálja. … A társadalmi ellentmondások kiéleződésének időszakában az uralkodó osztály bizonyos része, értelmiségének legkiválóbb képviselői elfordulnak osztályuktól, és átállnak a forradalmi osztály álláspontjára.”
Politikai gazdaságtan: „…A kézművesek és a parasztok egyszerű árutermelése abban különbözik a tőkés termeléstől, hogy az árutermelők személyes munkáján alapul. Ugyanakkor alapjában egytípusú a tőkés termeléssel, mert a termelőeszközök magántulajdonára támaszkodik. A magántulajdon elkerülhetetlenül konkurrenciát szül az árutermelők között, aminek következtében egy kisebbség meggazdagodik, a többség pedig tönkremegy. Ezért a kisárutermelés kiindulópontja a tőkés viszonyok létrejöttének és kifejlődésének.
… az ősember kőbaltája és botja szerszám volt ugyan, de nem volt tőke. Nem tőke a kézműves szerszámja és nyersanyaga, vagy annak a parasztnak felszerelése, vetőmagja és igásállata sem, akinek a gazdasága személyes munkán alapul. A termelőeszközök csak a történelmi fejlődés meghatározott fokán, csak akkor válnak tőkévé, amikor a kapitalista magántulajdonában vannak, és a bérmunka kizsákmányolásának eszközéül szolgálnak.
… A tőke olyan érték, amely — bérmunkások kizsákmányolása révén — értéktöbbletet hoz. … A tőkében a tőkésosztály és a munkásosztály közötti termelési viszony testesül meg, amely abban áll, hogy a kapitalisták a termelőeszközök és a termelési feltételek tulajdonosaiként kizsákmányolják a bérmunkásokat, akik értéktöbbletet hoznak létre számukra. … a tőkés termelési mód idején az a megtévesztő látszat keletkezik, mintha a termelőeszközök (vagy egy meghatározott pénzösszeg, amelyen termelőeszközöket lehet vásárolni) maguk rendelkeznének azzal a csodatevő képességgel, hogy tulajdonosuknak rendszeres munka nélküli jövedelmet hajtanak.”
*
A kapitalista gazdasági modellben szükségszerű a kapitalistának a kizsákmányoló szerep, az ehhez szükséges diktatúra. A kapitalista vállalkozó, ennek a modellnek segítségével lesz „felsőbbrendű”, nem a gonoszsága miatt válik embertelenné, ez egy kényszerpálya. Az emberré váláshoz azonban valódi demokrácia szükséges, ami a teljes emberiségre kiterjed. A kapitalizmus modell erre alkalmatlan. Szolga és úr között nem lehet demokrácia, ami a kapitalizmusban ez elkerülhetetlen.
A kapitalizmusban (a polgári demokráciában és a nyílt fasiszta diktatúrában) a proletárok túlnyomó többsége számára a meggazdagodás, a tőkéssé válás nem reális lehetőség, elenyészően kevés a meggazdagodott proletár, így valójában ez csak illúzió lehet számukra, de mégis, a proletárok számára is mintakép a gazdag tőkés vállalkozó, bár emögött a siker mögött lehet valóban igen értékes ember is. Azonban a kapitalizmusban a túlnyomó többség csak legfeljebb kizsákmányolt proletár dolgozó lehet és nem fog meggazdagodni, ezért reálisan a szocializmus az érdeke, nem a kapitalizmus, akkor is, ha tudja, ha érti, vagy ha nem. A proletároknak azért érdeke a szocializmus, mert mindenkit a munkája alapján ítélnek meg, az élősködőket nem tűrik, a szocialista demokráciában erre törekszenek.
Ez a lehetőség a középréteg számára (a kapitalizmus erkölcse miatt) általában nem vonzó, ő sem fog meggazdagodni a szocializmusban, nem lehet kizsákmányoló, és ezért alapvetően ösztönösen ellenzi a szocializmust, ami szűkíti a lehetőségeit. A szocializmusban a saját munka az alapja a jövedelemnek, kizsákmányolás nélkül. Ezért a középosztály erkölcse könnyen elfogadja a kizsákmányolás, az élősködés kapitalista tényét, a vagyonosodás, a meggazdagodás egyetlen lehetőségét és a fasizmust is.
Munkával, kizsákmányolás nélkül, nem lehet meggazdagodni. Általában munkával legfeljebb csak jómódban lehet élni, de meggazdagodni nem lehet. A meggazdagodáshoz más munkájának a kizsákmányolása szükséges.
Az emberek alapvetően nem szeretik, ha élősködnek felettük, ha lopnak tőlük, de a kapitalizmusban ez elkerülhetetlen, ehhez szükséges a kárvallottak, a proletárok tudatán a totális uralom.
A kapitalizmusban a társadalmi megítélés alapja a vagyon, de ehhez csak kizsákmányolással lehet hozzájutni. A kizsákmányolás (a törvényes lopás) szempontjából mindegy, hogy a vállalkozó okos, szorgalmas, jó ember, nagy hozzáértése van, merészen vállalkozik, de sajnos amint kapitalista lesz, akkor már csak élősködő, ez lesz a meghatározó jellemvonása. Így válik a tőkés „felsőbbrendűvé” a kizsákmányolással, amit általában a középréteg és a proletariátus is elfogad. Ennek a megosztott világnak a vége azonban csak a fasizmus, az önkényuralom, a pusztulás lehet.
A kapitalizmusban a kisvállalkozók kitörésként a proletariátusból, a proletársorsból, útban a kapitalizmus felé kapitalistává (kispolgárrá) válásra törekednek, árutermelést, szolgáltatást, kereskedelmet, stb., folytatnak, kiskapitalisták módján, a kapitalista gazdasági modell szerint, általában szorgalmas munkával és nagy erőfeszítéssel. A kisvállalkozóknak saját termelőeszközeik (is) vannak, szükség és lehetőség szerint proletárokat is alkalmaznak, és maguk is dolgoznak, valamint különböző társas formában is vállalkozhatnak. Általában törekvő emberek, igyekeznek a jobb életre és tesznek is érte. A kisvállalkozók kizsákmányoló képessége rendszerint alacsony vagy nincs és általában becsületes dolgozó emberek, de a kapitalizmus erkölcse áthatja lelküket. Amint jól, hatékonyan kezd működni a vállalkozásuk egyre inkább kapitalista, kizsákmányoló, élősködő jelleget ölt és ez így természetes a kapitalizmusban, a kapitalizmus gazdasági modellje ezt követeli meg. A polgári demokráciában működő kapitalizmus válságaiban a kisvállalkozók a proletárokkal együtt rossz helyzetbe kerülhetnek, ezért kiskapitalistaként könnyen válhatnak a kapitalista „rendcsinálás”, akár a fasizmus támogatóivá, a demagóg hazugságok elfogadóivá, a polgári demokrácia és főleg a szocialista demokrácia ellenfeleivé.
A kisvállalkozók a kapitalizmus útján járnak, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló gazdasági modell szerint működnek. A kapitalizmus válságai a többséget a kapitalista „rend”, helyreállítására, akár a nyílt fasizmus irányába tereli, ez az érdekük, a kapitalizmus zavarmentes működése. A kisvállalkozók, a kispolgárok, az értelmiség, a középosztály tagjai általában műveltebbek, aktívabbak, törekvőbbek az egyszerű proletároknál és ez szükséges tulajdonság a különféle pártok feladatainak, programjainak, céljainak megvalósítására valamint erősen kötődnek gazdaságilag a kapitalizmushoz, a magántulajdonon alapuló gazdasági modellhez, így inkább a fasizmust (kapitalizmust), választják a szocializmus helyett. A kisvállalkozók a proletár alkalmazottaikkal általában szoros kapcsolatban vannak és így a „kapitalizmus” és a „szocializmus” érdekellentéte nagyon konkrétan, közvetlenül a személyek kapcsolatában hat.
A polgári demokráciában működő kapitalizmusnak és a fasizmusnak is tömegbázisra, az általuk kizsákmányolt proletariátus támogatására, vagy semlegességére, passzivitására van szükségük, amit a kispolgárok (kisvállalkozók, középosztály, értelmiség) jelentős segítségével érnek el. A szocializmusban is szükség van a tömegbázisra, mert a szocializmus a dolgozó tömegek demokratikus államformája, de a dolgozókkal, a dolgozók érdekében, a dolgozók hatalmával, a kizsákmányolás lehetőségének megszüntetésével, amit csak a kommunisták vezetésével lehet megvalósítani.
A szocializmusban a proletár (dolgozó), az értelmiségi és a kispolgár is „csak” dolgozó emberé válik (válhat), ami általában nem érdeke a kisvállalkozóknak, a középosztály tagjainak és az értelmiség jelentős részének sem. A vállalkozás szabadsága a kapitalista utat jelenti, ezért a szocializmus számára, ahol a közösség érdeke a meghatározó, ez nehezen kezelhető. A vállalkozások sikeres fejlődése a kizsákmányolást, az élősködést és ezzel az embertelenséget, a megosztott világot okozza, okozhatja, ami távol áll a szocializmustól. A kapitalizmusban a vállalkozás szabadságának a valóságban megvalósítható lehetősége a proletár többség számára reálisan csupán csak illúzió, mert a túlnyomó többség soha nem fog meggazdagodni, nem lesz tőkés, nem lesz még kisvállalkozó sem, mindig kizsákmányolt proletár marad.
A proletárok többsége nem is akar vállalkozó lenni. Általában a tőkeszegény kisvállalkozás kockázatos, sok nehézséggel jár, amire nem mindenki képes, így a proletárok inkább a bérrabszolgaságot választják, lehetőségeik közül ez a legjárhatóbb út. A kapitalizmus megosztott világában ez szélsőségesen elfajul, az emberi értékeket nem tükrözi, sőt embertelenségre, diktatúrára vezet.
A középosztály (értelmiség) proletár része azonban szintén szétválik a kapitalista (fasiszta) rendszer támogatóira, akiket jól megfizetnek (vagy ennek reményében), hogy erős támasza legyen a kapitalizmusnak a kizsákmányolás segítésében, és közönséges proletárokra, akik már érdekeltek lehetnek a szocializmusra. A középosztály, az értelmiség, a kiváló szakmunkások (a munkásarisztokrácia) műveltsége, a szaktudása, a pozíciója, az anyagi helyzete miatt példa értékű az értelmes átlag proletárok számára. A kapitalista média ezt kitűnően felhasználja propaganda, agymosó céljaira, eltérítve a proletárokat valódi érdekeitől, a szocializmustól.
A középosztály, a kisvállalkozók, a kispolgárok élethelyzetének romlása javulása a polgári demokrácia és a fasizmus közötti ingadozása jellemző a világnézetükre, a szocializmus azonban általában távol áll a középosztálytól, nem érdeke, kiváltságos helyzete romlik, megszűnik a szocializmusban, így sajnos nagy általánosságban a társadalmi fejlődésnek útjában áll, amint kitör a társadalmi katasztrófa, jelentős részét sajnos a reakció útjára tereli. Pedig a szocializmus sem működik, éppen, hogy nem, a „középosztály” (az értelmiség, a vállalkozók, a kiváló képességűek) támogatása, tudása nélkül. Ezért a „középosztály” szövetsége a dolgozó osztályokkal az egyik meghatározó feltétele a szocializmus tartós győzelmének, ami érinti a világnézetet, az erkölcsöt és az anyagi érdekeltséget is. A szocializmusban is a „középosztálynak”, anyagilag és erkölcsileg sikeresnek, vonzónak, példaképnek kell lennie a többi dolgozó osztályok számára. Csak így érhető el, hogy a középosztály dolgozóinak többsége a szocializmus híve legyen.
Az elbukott szocializmus kísérlete a dolgozók, az értelmiség, a vállalkozóképesség, az egyéni érdekeltség rossz kezelése miatt, a „szocialista középosztály” jelentős része nem is támogatta vagy elpártolt a szocializmustól, és nagy befolyásoló képessége miatt ez elősegítette az ellenforradalmat. Bár a Horthy fasizmusból érkezett és az USA fasizmusa árnyékában ezen változtatni nem volt egyszerű feladat a kevés kommunista számára, a szocialista demokráciának kicsi volt a tábora, az eredmény ezt igazolja. A fasizmus most az ellenforradalom után is tombol, talán jobban, rafináltabban, mint valaha!
*
(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)
… A Komintern Végrehajtó Bizottságának III. plénuma 1923 júniusában részletesen elemezte a fasizmus létrejöttének történelmi körülményeit és okait. A fasizmus — szögezte le a plénum határozata — az első világháború eredményeként létrejött viszonyoknak a terméke. Az imperialista háború aláásta a kis- és középburzsoázia, a kisparasztság és az értelmiség korábbi életfeltételeit. Ezek a rétegek is mozgásba jöttek, a társadalmi rend gyökeres megjavítására irányuló óhajaik teljesülését a szociáldemokráciától várták. A reformista vezérek megalkuvó politikája azonban csalódást keltett bennük, elvesztették a szocializmusba, a munkásosztály történelemformáló szerepébe vetett hitüket. Közülük sokan a fasizmushoz csatlakoztak. A fasizmus bázisra talált bizonyos proletár elemek körében is, amelyek aktívan törekedtek helyzetük megváltoztatására, de kiábrándultak a szociáldemokráciából s más pártokból is. A fasizmushoz csatlakoznak továbbá a legkülönbözőbb társadalmi rétegek kiábrándult és deklasszálódott elemei, akik megélhetési forrásuktól elestek, köztük a tisztikar jelentős része.
*
Marxista fogalomlexikon – Kispolgárság: kis magántulajdonosok, kisárutermelők és kiskereskedők társadalmi rétege, amely a munkásosztály és a burzsoázia között foglal helyet. Helyzetét kettősség jellemzi: egyfelől tulajdonos, másfelől maga is dolgozó. A kapitalizmusban mint társadalmi réteg állandó mozgásban van: egy része a burzsoázia sorába emelkedik, más része proletarizálódik. Fejlődésének történelmi tendenciája a tönkremenés. Helyzete folytán az osztályharcban ingadozó és szélsőségekbe csapó magatartást tanúsít. Gazdagodó vagy viszonylag jól élő része pedig „baloldali”, anarchista hangulatokat szül, ez a szélsőségekben való mozgás kihat a munkásosztályra és a munkásmozgalomra is. A kispolgárság a nagyburzsoázia elleni harcban a munkásosztály szövetségese, de ingadózásait a proletáriátusnak saját fegyelmével kell ellensúlyoznia.
wikiszotar.hu: középosztály – „1. Vagyonos kispolgárság; személyi vagyon és jövedelem szempontjából tehetős társadalmi réteg, amely már képes saját jövedelméből megtakarításokat félretenni, és fejlődő gazdaság mellett kisebb vagyont felhalmozni.
A középosztályba általában a magasabb jövedelmű köztisztviselők, sikeres értelmiségiek, művészek, egyéni vállalkozók, kis- és középvállalkozók, önálló iparosok, kereskedők és a fegyveres erők hivatásos tisztjei tartoznak. Egy ország jólétének nagyságára jellemző a középosztály társadalmi mérete. Egy elmaradott gazdaságú országban alig van középosztály, illetve szinte lehetetlen felkapaszkodni a középosztályba. A középosztályba tartozás a biztos társadalmi egzisztenciát jelenti egy átlagos anyagi helyzetű állampolgár számára.
Történelmi:Szabad városi polgárság a feudalizmus idején; a nemesség és parasztság közötti vagyonosodó réteg.
A középosztály társadalmi szerepének növekedése meghozta a középkor végét. A nemesség végig lenézte a középosztályt, még akkor is, ha annak tagjai gazdagabbak lettek az elszegényedett részüknél.”
(idézet: A marxista filozófia alapjai)
A tőkésországok többségében nagyszámú kispolgári rétegek — kisparasztok, kisiparosok, kiskereskedők stb. — találhatók. Létezésük gazdasági alapja az egyszerű árutermelés. Ezek a rétegek közbeeső helyet foglalnak el a burzsoázia és a proletariátus között. A burzsoáziához kapcsolja őket az, hogy magántulajdonosok (bár tulajdonuk, eltérően a kizsákmányoló, tőkés magántulajdontól, saját munkájukon alapul); a proletariátushoz pedig az fűzi őket, hogy dolgozók, és őket is sújtja a tőkés kizsákmányolás.
A kapitalizmus fejlődése arányában a kispolgárság széthullik, differenciálódik: kis része meggazdagodik, tőkéssé, kizsákmányolóvá válik, nagy része pedig tönkremegy, félproletárrá vagy proletárrá válik. Ez törvényszerű folyamat, amely a nagyüzemi termelésnek a kisüzemmel szembeni fölényéből, a tőke koncentrációjának és centralizációjának Marx által felfedezett törvényéből következik. Ez a folyamat azonban nem vezet a kistermelők teljes kiszorítására. Még a fejlett tőkésországokban is meglehetősen nagyszámú kistermelő réteg van, a tőkés szempontból kevésbé fejlett országokban pedig a lakosság túlnyomó része — 60—70 százaléka — belőlük tevődik össze.
A tőkésországok lakosságának jelentős és növekvő részét alkotják az alkalmazottak, a műszakiak stb., akiket gyakran szintén a középrétegekhez sorolnak (őket „új” középrétegeknek nevezik szemben a „régi” középrétegekkel, a kistermelőkkel). De korántsem mindnyájan sorolhatók valóban a középrétegekhez. A hivatalnoki kar, az adminisztratív személyzet felső rétege az iparban, a kereskedelemben, a hitelszervezetekben stb. összeforr a burzsoáziával, és élvezi profitjának morzsáit; ezeknek a nem termelő rétegeknek a növekedése a kapitalizmus rothadásával függ össze. Ami az alkalmazottak többségét illeti, a jelenlegi körülmények között egyre inkább elveszítik korábbi kiváltságos helyzetüket, és „fehérgalléros munkásokká” válnak. A termelés automatizálásával a műszaki dolgozók jelentős része elveszíti azt a funkcióját, hogy irányítsa a munkásokat, felügyeljen rájuk, és munkája jellegét tekintve közeledik a munkások zöméhez. Ezek a folyamatok azt mutatják, hogy tarthatatlanok a mai burzsoá szociológusok és jobboldali szocialisták állításai a lakosság „deproletarizálódásáról”; ellenkezőleg, a proletariátus sorai gyarapodnak.
Az osztálytársadalomban az uralkodó eszmék az uralkodó osztály eszméi. Az elnyomott tömegek gyakran tulajdon érdekeik ellenére az uralkodó osztály politikai, jogi és erkölcsi nézeteit, világszemléletét teszik magukévá. Miért van ez így? Először is azért, mert az az osztály, amely az anyagi termelés eszközeivel rendelkezik, ezzel egyúttal a szellemi termelés eszközeivel is rendelkezik; másodszor azért, mert az elnyomott osztályokra egész helyzetük, életfeltételeik az uralkodó gazdasági viszonyokkal együtt rákényszerítik az uralkodó osztály eszméit, képzeteit és nézeteit is. A hatalmon levő osztályok egész bonyolult ideológiai apparátusa ezeknek az osztályoknak az ideológiáját védelmezi és terjeszti. De valamely osztály eszméi csak addig uralkodnak osztatlanul, amíg az illető osztály uralmának gazdasági alapjai viszonylag szilárdak, maradnak. Amikor az adott gazdasági viszonyok a termelőerők fejlődésének fékjévé válnak, amikor a régi társadalomban létrejönnek az új társadalom anyagi előfeltételei vagy elemei, akkor megjelennek az új eszmék, amelyeket a haladó társadalmi erők fegyverként forgatnak az új társadalomért vívott harcukban.
Az osztály pszichológiája (vagyis az osztálynak életfeltételei folytán ösztönösen keletkezett érzelmei, gondolatai és hangulata) azokban a társadalmi elméletekben fejeződik ki, amelyeket az osztály ideológusai alkotnak meg. A kispolgári pártok ideológusainak elméleti konstrukcióiban a kispolgárság ellentmondásos jellege, individualista pszichológiája, a burzsoázia és a proletariátus közötti ingadozása tükröződik.
Lenin több ízben felhívta a figyelmet a munkások és a kisárutermelők pszichológiája közti különbségekre, többször szólt a kispolgári pszichológiának a munkásokra tett hatásáról, és hangsúlyozta ennek nagy veszélyét. „A kisárutermelők — írta Lenin 1920-ban — a proletariátust minden oldalról a kispolgáriság levegőjével veszik körül, átitatják vele, demoralizálják vele a proletariátust, aminek következtében a proletariátus soraiban állandóan kiújul a kispolgári gerinctelenség, szétforgácsolódás, individualizmus, az átmenet a lelkesedésből a csüggedésbe.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A szocialista munkaverseny. A szocialista munkaverseny a munkatermelékenység olyan emelésének és a termelés olyan tökéletesítésének módszere, amely a dolgozó tömegek lehető legmesszebbmenő aktivitásán alapul. Lenin megállapítása szerint a szocializmus először ad módot arra, hogy a versenyt valóban széles alapokon, tömegméretekben alkalmazzák, hogy a verseny a dolgozók milliós tömegeit fogja át. A szocialista verseny a népgazdasági tervek teljesítésére és túlteljesítésére, a szocialista termelés szakadatlan növekedésének biztosítására irányul.
A szocialista verseny döntő módon különbözik a burzsoá társadalomban uralkodó konkurrenciától.
„A konkurrencia elve: az egyiknek vereség és halál, a másiknak győzelem és uralkodás. … A szocialista verseny elve: az elvtársi segítség az elmaradottaknak az élenjárók részéről, hogy ezzel általános fellendülést érjünk el. … A konkurrencia azt mondja: bunkózd le az elmaradottakat, hogy megerősítsd uralmadat. … A szocialista verseny azt mondja: egyesek rosszul dolgoznak, mások jól, ismét mások még jobban — érd utol a legjobbakat és kövess el mindent, hogy a fellendülés általános legyen”.: Sztálin. A verseny és a tömegek munkalendülete. Lásd Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950. 120—121. old.*
A szocialista verseny a dolgozók baráti együttműködését, a termelés általános fellendítéséért vívott közös harcukat fejezi ki.
A szocializmus a termelés olyan lendítőerői helyett, mint a profit utáni hajsza és a konkurrencia, új, sokkal hatalmasabb lendítőerőket hozott létre. Ilyen lendítőerő mindenekelőtt az, hogy a tömegeknek a szocializmus gazdasági alaptörvényéből kifolyóan a legnagyobb mértékben érdekük a társadalmi termelés fejlődése. Az a tény, hogy az emberek a szocializmusban nem kizsákmányolóknak, hanem maguknak, társadalmuknak dolgoznak, kiapadhatatlan forrása a szocialista termelés fellendülésének. A szocialista verseny fejlesztésében nagy szerepet játszik a munka szerinti elosztás. A munkásnak a teljesítmény szerinti díjazása, azzal, hogy a dolgozó járandóságát munkája mennyiségétől és minőségétől teszi függővé, a tömegeket a termelés során alkotó kezdeményezésre ösztönzi.
A városban és a falun folyó szocialista munkaversenynek elsőrendű jelentősége van a szocialista gazdaság fejlődése, a kommunizmus felépítése szempontjából.
A munkatermelékenység állandó emelkedése a szocializmus gazdasági törvénye. A munkatermelékenység állandó emelkedése a kommunizmus építésének igen fontos feltétele. Lenin ezt írta: „A munka termelékenysége, ez végeredményben a legfontosabb, a legfőbb az új társadalmi rend győzelme szempontjából. A kapitalizmus a munka olyan termelékenységét hozta létre, amilyet a hűbériség nem ismert. A kapitalizmust azzal lehet véglegesen legyőzni és azzal fogjuk véglegesen legyőzni, hogy a szocializmus a munkának új, sokkal magasabbfokú termelékenységét hozza létre”.: Lenin. A nagy kezdeményezés. Lásd Lenin Művei. 29. köt. Szikra 1953. 435. old.*
A munkatermelékenység rendszeres emelése biztosítja a termelés gyors növekedését, s ezáltal megteremti mind a fogyasztás, mind pedig a termelés növelésének lehetőségét.
A munkatermelékenység emelkedése igen fontos feltétele a népgazdaság további fejlesztésének, a fogyasztási cikkek termelése terén a nagyarányú fellendülésnek, valamint annak, hogy a legteljesebben ki lehessen elégíteni a nép növekvő szükségleteit. A fejlett tőkés országokkal folyó gazdasági versenyben a győzelem kivívásához elengedhetetlenül szükséges a munka termelékenységének állandó emelése. „Nekünk, szovjet embereknek, egész népünknek jól meg kell érteni, hogy a népgazdaság további fellendülésének és általános fejlődésének legfőbb, döntő feltétele a munka termelékenységének messzemenő emelése a gazdaság minden ágában — az iparban, a közlekedésben és a mezőgazdaságban egyaránt. Valamennyiünknek tudnunk kell, hogy a munka termelékenységének komoly és állandó emelése nélkül nem érhető el a várt eredmény, a szovjet nép jólétének lényeges és gyors növekedése”.: Malenkov. Beszéd Moszkva leningrádi választókerületének 1954. március 12-i választói gyűlésen. Pravda 1954 március 13.*
A munka termelékenységének fokozása terén rendkívül fontos tényező a dolgozók anyagi jólétének szüntelen növelése, szaktudásuk fejlesztése, kulturális és műszaki színvonaluk emelése.
A szocialista gazdasági rendszer szükségessé, s egyszersmind lehetővé teszi a munkatermelékenység állandó emelését.
Az utóbbi 25 év folyamán (1928-tól 1953-ig) a munka termelékenysége az iparban mintegy 6-szorosára, az építőiparban és a vasúti közlekedésben 3,5-szeresére emelkedett. A kolhozokban és a szovhozokban a munka termelékenysége körülbelül 3-szor olyan magas, mint, a forradalom előtti mezőgazdaságban volt.
Annak a feladatnak a megoldása szempontjából azonban, amelyet a nép növekvő szükségleteinek maximális kielégítése és a legfejlettebb tőkés országokkal való sikeres gazdasági verseny jelent, a munka termelékenységének a Szovjetunióban elért színvonala nem kielégítő. A Kommunista Párt a munka termelékenységének újabb hatalmas emelése érdekében harcra mozgósítja a dolgozókat.
A munkatermelékenység állandó emelkedése, mint olyan tényező, amely biztosítja a fogyasztási cikkek bőségének megteremtését — a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet elengedhetetlen feltétele.
Rövid összefoglalás
A szocializmus megszabadította a dolgozókat a kizsákmányolástól, s a kizsákmányolóknak végzett kényszerű munka helyébe a saját maguknak, az egész társadalomnak végzett szabad munkát állította. A szocializmusban a munka alkotó jellegű, és társadalmi méretekben tervszerűen van megszervezve. A szocializmusban azonban a munka még nem vált az emberek elsőrendű életszükségletévé, és anyagi ösztönzésre szorul. A szocialista társadalomban szigorúan ellenőrzik a munka mértékét és minden egyes dolgozó díjazásának mértékét.
A Szovjetunióban a munka a társadalom minden munkaképes tagjának kötelessége és becsületbeli ügye. A szocialista népgazdasági rendszerben megszűnt a munkanélküliség, s a társadalom minden tagja számára megvalósult a munkához való jog. A szocializmusban a termelés szakadatlan növekedésével együtt jár a dolgozók számának állandó növekedése, kulturális és műszáki színvonaluk emelkedése.
A szocialista gazdálkodás egyik sarkalatos elve az az elv, amely szerint minden egyes dolgozónak anyagilag érdekelve kell lennie munkája eredményében. A szocializmusban a munka szerinti elosztás gazdasági törvénye érvényesül, amely megköveteli az anyagi javaknak közvetlenül a munka mennyiségétől és minőségétől függő elosztását.
A szocialista munkakooperáció a kizsákmányolástól megszabadult, s az elvtársi együttműködés szálaival egybefűzött dolgozók kooperációja. Ez a kooperáció a legfejlettebb technikán alapul, s a jellemző vonásai — a tudatos fegyelem és az olyan újtípusú igazgatás, amelyben az egyszemélyi vezetés a tömegek aktivitásának és öntevékenységének messzemenő fejlesztésével párosul. A szocialista kooperáció igen fontos vonása a szocialista munkaverseny. A szocialista munkaverseny a szocialista gazdaság fejlődésének hajtóereje.
A szocializmus a kapitalizmushoz képest a társadalmi munka magasabb termelékenységét hozza létre. A munka termelékenységének emelkedése a szocialista termelés szakadatlan növekedésének és a népjólét szüntelen fokozódásának elengedhetetlen feltétele. A munkatermelékenység állandó emelkedése a szocialista társadalom fejlődésének gazdasági törvénye.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A fasizmus harc a polgári és a szocialista demokrácia ellen!
A népi demokrácia a demokratikus erők összefogásával harcolt a fasizmus ellen!
A szocializmusban a magasabbrendű szocialista demokrácia a társadalom többsége számára jelent demokráciát, a polgári demokrácia azonban csak a kapitalista kisebbség számára lehet demokrácia. A népi demokrácia a polgári és a szocialista demokrácia közös (kényszerű) összefogása, ami diktatúra a fasizmus, a reakció ellen, útban a szocializmus felé a szocialista demokratikus erők dominanciájával. Más szóval a politikai hatalom dominánsan a kommunista és a baloldali szociáldemokrácia kezében volt, a gazdaság vegyesen, a magán és a közösségi (állami) tulajdonban vagy állami (munkás) ellenőrzés alatt volt, de a szocializmus gazdasági-politikai modellje volt a meghatározó irány. Ezért a „ki kit győz le” (a polgári és a szocialista demokrácia kényszerű összefogása, de ellentétes osztályérdekeltsége) miatt az osztályharc is erőteljes, döntésre kényszerítő volt. A fasiszta örökség miatt nem lehetett hosszú ideig fenntartani a kétféle demokrácia együttműködését, ezért a demokrácia érdekében proletárdiktatúrával a szocializmust kellett választani. A polgári demokrácia erői az éles osztályharc miatt a fasizmus körül tömörültek. A Szovjetunió tekintélye hatalmas segítség volt a népi demokrácia továbbfejlődésében.
Az antifasiszta harc a népfronttal, a kommunisták vezetésével, széles társadalmi bázison alakult ki, ami a dolgozó és a tőkésosztály, a polgári és a szocialista demokrácia híveinek összefogása volt a nyílt fasiszta terrorisztikus önkényuralom ellen, de alapvetően a polgári demokratikus jogok megvédésére szerveződött. A népfrontnak a népi demokráciában az antifasiszta harc mellett már a szocializmus volt az elérendő célja.
A népi demokrácia még nem szocialista demokrácia, nem teljesen proletárdiktatúra, nem szocializmus, mert a tőkésosztály demokratikus hívei is részt vesznek a hatalomban a dolgozó osztályokkal, ami ellenséges társadalmi osztályok megegyezését kívánja, igen vékony jégen járást jelent. Ez azonban nem azonos a jobboldali szociáldemokrata célokkal, ami polgári demokráciában megvalósuló kapitalizmus modellel és a tőkések érdekeit szorgalmazza az osztály együttműködéssel, „társadalmi megegyezéssel” a proletárok kárára.
Érdekes módon a szociáldemokrácia mindenütt a fasizmus előtt járt, a Mussolini és a hitleri fasizmus is sokat köszönhet nekik. A szociáldemokrácia a demokrácia víziójában elvetette az osztályharcot, miközben osztályháború van, a háború azonban nem demokrácia. Ez a fasizmusnak kedvez, így a szociáldemokrácia árulása után jön a fasizmus.
Népi demokrácia és forradalomelmélet alapján: … A népi demokrácia állama a kommunisták, a baloldali szociáldemokraták vezetésével és a demokratikus pártokkal összefogva a nagytőke politikai és gazdasági hatalmának korlátozásáért, és a munkás-paraszt érdekek következetes érvényesítéséért harcolt. A kommunisták és a baloldali szociáldemokraták vezetésével olyan a harc folyt, amely a kapitalizmust a dolgozó nép által ellenőrzött és irányított kapitalizmussá változtatta és vitte közelebb a szocializmushoz. A harc során az állami szektor erősödött, a magánkapitalista csökken, s az egyéni érdek helyett a közösség érdeke vált irányadóvá. A népi demokrácia még nem a szocializmus volt, de a polgári demokrácián túlmutató, szocialista irányú fejlődés igényét fejezte ki, a polgári demokráciától eltérő, új demokratikus rendszer megteremtésére törekedet.
A népi demokráciák abban tértek el a nyugati, az angol, amerikai, francia polgári demokráciától, hogy a munkásság és parasztság kezében volt a hatalom, míg nyugaton a polgárság (a tőkések) kezében, mert a legfontosabb a demokráciák minőségében, hogy a politikai-gazdasági hatalom kinek a kezében van, ki a demokrácia haszonélvezője, a dolgozó vagy a kizsákmányoló.
A népuralom megvalósulása csak akkor következhet be, ha nemcsak a politikai jogokban, hanem a hatalom tényleges gyakorlásában és a társadalom egész rendjében a népnek, a parasztságnak, a munkásságnak az elsőbbsége érvényesül. A népi demokráciában valóságosan biztosítani kell a nép szabadságát, ha kell azon az áron is, hogy a nép elnyomóinak a szabadságát korlátozza. A népi demokrácia a nép felszabadulásának a politikai módszere, a nép felszabadulásának útja, s éppen ezért a népi demokráciában nem az egyenlő jogokon, egyenlő feltételeken van a hangsúly, hanem az elnyomó rendszer teljes felszámolásán.
A népi demokrácia, mint közvetlen cél nemcsak azt jelentette, hogy békés úton lehet haladni a szocializmushoz, hogy a fennálló hatalmat nem kell erőszakos, fegyveres úton megdönteni, hanem azt is, hogy a munkásosztály a parasztsággal, a kispolgársággal, az értelmiséggel, tehát „az egész dolgozó nemzettel” együtt, széles szövetségi frontban haladhat előre, és az előrehaladás viszonylag lassú, fokozatos lesz.
*
Politikai kisszótár (1980) – népi demokrácia: népi hatalom, amely biztosítja, hogy a demokratikus forradalom átnőjön szocialista forradalomba. A második világháború után a — népi demokratikus forradalom eredményeként jött létre több európai és ázsiai országban. Igazolta Leninnek azt a tudományos előrelátását, hogy valamennyi ország eljut a szocializmusba, de nem egyforma úton. A népi demokrácia fogalma még a harmincas években született, amikor a munkásmozgalom fő feladata a fasizmus elleni harc, a polgári demokratikus jogok és a nemzeti függetlenség védelme lett. A demokráciáért és a szocializmusért vívott harc összekapcsolódott, új utak nyíltak a szocialista átalakítás előtt, s lehetővé vált, hogy a munkásosztály összefogjon a társadalom különböző osztályaival és rétegeivel, a parasztsággal, a haladó értelmiséggel, a kispolgársággal. A népi demokratikus országokban a néptömegekkel összefogva győzött a munkásosztály, és így a népi demokrácia a proletárdiktatúra egyik sajátos formája lett.
Politikai kisszótár (1980) – népfront: a munkásosztály vezetésével széles társadalmi rétegeket átfogó tömörülés. A fasizmus elleni harc a harmincas években megkövetelte, hogy fajra, vallásra és politikai nézetre való tekintet nélkül valamennyi antifasiszta erőt egyesítsenek. A széles összefogás feltétele és tényezője a — munkásegység. A népi demokratikus országok mai népfront mozgalmai az antifasiszta népfrontból fejlődtek ki. A fejlett tőkésországok jelenlegi monopoltőke-ellenes egységpolitikája, amelyet a kommunista pártok kezdeményeznek, szintén népfront jellegű (még — Hazafias Népfront).
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront népfront szocializmus)
(1948) … a népi demokrácia és a népi demokratikus állam a német fasiszta erők szétverésének, a Szovjetunió második világháborúban aratott történelmi győzelmének és a munkásosztály vezette néptömegek nemzeti szabadságért és függetlenségért vívott harcának eredményeként jöhetett létre. Ez azt eredményezte, hogy egész sor kelet- és délkelet-európai ország kivált az imperializmus rendszeréből.
A népi demokrácia és a népi demokratikus állam jellegét négy igen fontos sajátosság határozza meg:
a) A népi demokratikus állam a dolgozóknak, a nép óriási többségének hatalma, amelyet a munkásosztály vezet. Ez először is azt jelenti, hogy megdőlt a tőkések és nagybirtokosok hatalma, s létrejött a munkásosztály vezette városi és falusi dolgozók hatalma; a munkásosztály, mint a jelenkori társadalom leghaladottabb osztálya, vezető szerepet tölt be az állami és társadalmi életben; másodszor azt jelenti, hogy az állam a dolgozók harci eszköze a kizsákmányoló elemek ellen, a kapitalista rend és a burzsoá uralom visszaállítására irányuló minden kísérlettel és irányzattal szemben.
b)A népi demokratikus állam az átmeneti időszak állama, melynek az a feladata, hogy biztosítsa az ország fejlődését a szocializmus felé vezető úton. Ez azt jelenti, hogy bár a tőkések és a nagybirtokosok hatalma megdőlt, s ezeknek az osztályoknak a vagyona a nép tulajdonába ment át, a kapitalizmus gazdasági gyökereit még nem számolták fel, kapitalista elemek még maradtak és fejlődnek, igyekeznek visszaállítani a tőkés rabszolgarendszert. Ezért előrehaladni a szocializmus felé csak akkor lehetséges, ha kérlelhetetlen osztályharcot folytatunk a tőkéselemekkel, teljes felszámolásukig.
A népi demokratikus állam csak akkor erősödhet és teljesítheti történelmi hivatását, ha szüntelenül halad előre a szocializmus felé. Ha a népi demokrácia nem harcolna a kizsákmányoló osztályok ellen, nem nyomná el és nem szorítaná ki a tőkéselemeket, úgy azok előbb-utóbb felülkerekednének, és nem csupán aláásnák a népi demokrácia alapjait, hanem pusztulásba is döntenék azt.
c)A népi demokratikus állam a Szovjetunióval, a szocializmus országával való együttműködés és barátság útján jön létre. Mint országunk felszabadítása az imperializmus jármából és a népi demokratikus állam megteremtése annak a segítségnek és felszabadító küldetésnek volt köszönhető, amelyet a Szovjetunió a fasiszta Németország és szövetségesei elleni harcban betöltött, úgy népi demokráciánk további fejlődésének is előfeltétele az országunk és a nagy szovjetállam közötti szoros kapcsolatok, az őszinte együttműködés, a kölcsönös segítség és barátság fenntartása és erősítése. Minden irányzat, amely a Szovjetunióval folytatott együttműködést gyengíti, országunkban magának a népi demokratikus rendszer létének az alapjai ellen irányul.
d)A népi demokratikus állam a demokratikus, imperialistaellenes táborhoz tartozik. Csak a hatalmas szovjetállam vezette egységes, demokratikus, imperialistaellenes tábor tagjaként biztosíthatja minden népi demokratikus ország a függetlenségét, szuverenitását és biztonságát az imperialista erők agressziójával szemben.
… abban a helyzetben, amelyre a fasiszta agresszor államok katonai szétzúzása, a kapitalizmus általános válságának kiéleződése, a Szovjetunió hatalmának óriási megerősödése, a Szovjetunióval és a népi demokratikus államokkal való szoros együttműködés jellemző, országunk számára, akárcsak a többi népi demokrácia számára, megnyílt a lehetőség, hogy szovjetrendszer létesítése nélkül, népi demokratikus rendszer útján teremtsük meg az átmenetet a kapitalizmusból a szocializmusba azzal a feltétellel, hogy ez a rendszer erősödik és fejlődik, s hogy a Szovjetunió, valamint a népi demokratikus országok támogatását élvezzük.
… megtestesítve a dolgozók uralmát, melyben a munkásosztály a vezető erő, a népi demokratikus rendszer az adott történelmi helyzetben, mint már a tapasztalat megmutatta, sikeresen teljesítheti és kell is hogy teljesítse a proletárdiktatúra funkcióit a kapitalista elemek felszámolása és a szocialista gazdaság megszervezése céljából.
… A népi demokratikus rendszer megtörheti a megdöntött tőkések és nagybirtokosok ellenállását, elnyomhatja és felszámolhatja a tőke hatalmának visszaállítására irányuló kísérleteiket. Megszervezheti az iparnak a társadalmi tulajdon és a tervgazdálkodás alapján történő építését. A népi demokratikus rendszer képes lesz leküzdeni a városi kispolgárság és a középparasztság állhatatlanságát, le tudja majd győzni a kapitalista elemeket a falun, és képes lesz arra, hogy a szocializmusba való átmenetért döntő harcra tömörítse a dolgozó tömegek zömét a munkásosztály körül.
… E vonal érvényesítésekor, amely a kapitalista elemeknek a népgazdaságból történő kiszorítására irányul, a népi demokratikus rendszer kétségtelenül nem marad változatlan. Feltétlenül szükséges lesz, hogy állandóan erősítsük a munkásosztály vezető pozícióit az állami és társadalmi élet minden területén, feltétlenül szükséges lesz a faluban is tömöríteni mindazokat az elemeket, akik megbízható szövetségeseivé válhatnak a munkásosztálynak a kulákok és szekértolóik elleni harc kiélesedésekor. Feltétlenül erősíteni és javítani kell majd a népi demokratikus rendszert, az osztályellenség korlátozásának és felszámolásának harci eszközét.
… a népi demokratikus országok, közöttük a mi országunk is, már megindultak a szocializmus felé vezető úton, miközben szüntelenül harcolnak a belső és különösen a külső ellenséges erők ellen. Jelenleg ezekben az országokban a szocializmus felépítéséhez szükséges feltételek megteremtésén dolgoznak, így a mi országunkban is – a jövendő szocialista társadalom gazdasági és kulturális alapjainak létrehozásán.
… a népi demokrácia és a népi demokratikus állam az internacionalizmus alapján áll. A nacionalizmus összeférhetetlen a népi demokráciával, mert a nacionalizmus a kapitalizmus, a tőkés reakció fegyvere. … A nacionalizmus minden megnyilvánulása ellen küzdve a dolgozókat a proletár nemzetköziség és a hazájuk iránti odaadás, vagyis az igazi hazafiság szellemében kell nevelnünk. … A proletár nemzetköziség és a haza iránti odaadás szellemében történő nevelés mindenekelőtt annak a tudatnak a fejlesztését és erősítését jelenti, hogy a népi demokratikus országok és a nagy Szovjetunió erős, szilárd egységfrontja döntő fontosságú a nemzetközi reakció és imperializmus agresszív erőinek támadása elleni harcban. … A proletár nemzetköziség és a haza iránti odaadás szellemében történő nevelés mindenekelőtt annak a tudatnak a fejlesztését és erősítését jelenti, hogy a népi demokratikus országok és a nagy Szovjetunió erős, szilárd egységfrontja döntő fontosságú a nemzetközi reakció és imperializmus agresszív erőinek támadása elleni harcban. Népünk egész jövője egyrészt attól függ, hogy a Szovjetunió hatalmas legyen, amelyben életbevágóan érdekelve vagyunk, másrészt attól, mennyire kész és képes népünk kapitalista agresszió esetén méltón teljesíteni kötelességét a közös harcban. … Ezzel együtt a proletár nemzetköziség szellemében történő nevelés annak a tudatnak a fejlesztését és erősítését is jelenti, hogy igen fontos a kommunista pártok teljes cselekvési egysége és a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának vezető szerepe. Mert a kommunista pártoknak egységes elméletük van – a marxizmus-leninizmus elmélete -, amely cselekvésük vezérfonala, mert egységes céltudatosság van politikájukban, és mert létezik Lenin nagy pártja, a nemzetközi munkásmozgalom vezető pártja.”
… 1947 őszére jelentősen megváltoztak azok a nemzetközi viszonyok is, amelyek a háború utolsó időszakát jellemezték, s amelyek között a népi demokratikus fejlődés megindult. Az Egyesült Államok, Anglia és más tőkésországok mindinkább szembefordultak az új agresszió megelőzésére, Európa demokratikus megújhodására, a népek közötti tartós együttműködésre törekvő Szovjetunióval. Széles körű imperialista támadás bontakozott ki a Szovjetunió, a szocialista fejlődés útjára tért kelet-európai országok ellen, a kommunista és munkásmozgalom, a nemzeti-felszabadító, a forradalmi-demokratikus mozgalmak visszaszorítása, a tőke megingott pozícióinak megszilárdítása érdekében. Ilyen célokat követett a Truman-elv és a Marshall-terv, amely a szocialista országok elleni politikai és katonai szövetség alapjait vetette meg. Ebbe a vonalba esett a kommunista pártok kiszorítása a nyugat-európai államok kormányaiból, a német militarizmus felszámolására hozott jaltai és potsdami egyezmények végrehajtásának szabotálása. Mindez a legtöbb nyugat-európai országban együtt járt a munkásosztály akcióegységének felbomlásával, mivel a szociáldemokrata pártok jobboldali vezetői aktív szerepet vállaltak a burzsoázia kizárólagos hatalmának visszaállításában. A második világháborúban kialakult antifasiszta koalíció nemzetközileg és az egyes tőkésországokon belül is felbomlott.
… Lengyelországban 1947 szeptemberében összegyűlt pártok tanácskozása — a jugoszláv, a bolgár, a román, a magyar, a lengyel, a szovjet, a csehszlovák, a francia és az olasz — párt képviselői vettek részt. … Zsdánov … kijelentette: „Közép- és Délkelet-Európa számos országa levált az imperializmus rendszeréről… A felszabadulás a német fasizmus igája alól egyszersmind eltávolította a hatalomból a burzsoázia és a földbirtokosság felső rétegeit… a munkások és a parasztok képviselői, a haladó értelmiség jutottak hatalomra.” Rámutatott, hogy ezekben az országokban, éspedig Jugoszláviában, Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Albániában, aláásták a monopoltőke pozícióit és megszabadították a tömegeket az imperialista kizsákmányolástól. Majd így folytatja: „Új típusú államot alkottak, a népi köztársaságot, ahol a hatalom a népé, a nagyipar, a közlekedés és a bankok az állam tulajdonában vannak, és a vezető erő: a lakosság dolgozó osztályainak blokkja, élükön a munkásosztállyal. Végeredményben ezeknek az országoknak a népei nemcsak az imperializmus nyomása alól szabadultak fel, hanem a szocialista fejlődés útjára való átmenet alapját is lerakták.”
… A Politikai Bizottság 1947. október 9-i ülésén kiküldött gazdaságpolitikai bizottság munkájának volt az eredménye az „Irányelvek a Magyar Kommunista Párt gazdaságpolitikájához” című előterjesztés, amelyet a Politikai Bizottság 1948. február 12-én fogadott el. … A gazdaságpolitikai irányelvek kijelölik azokat az intézkedéseket, amelyek a szocialista termelési viszonyok kiteljesedését és megszilárdítását hivatottak szolgálni. „Új intézkedések egész rendszere szükséges — mutatnak rá az irányelvek —, hogy a magyar nemzetgazdaságot a népi demokrácia érdekeinek és a hároméves terv céljainak megfelelően a szocializmus útján tovább fejlesszük.” Az intézkedések célját a következőkben határozza meg: 1. a lehető legszűkebb korlátok közé szorítani s végső fokon kiszorítani a magántőkét; 2. kiterjeszteni, megerősíteni és rentábilissá tenni az állami szektort; 3. hathatósabb támogatást nyújtani és kifejleszteni a tagok tényleges öntevékenységén alapuló szövetkezeti mozgalmat, s ennek segítségével mezőgazdaságunkat átvezetni a szocializmus vágányára; 4. biztosítani a gazdasági élet összes ágainak tervszerű állami irányítását és így a hároméves terv végrehajtását. „Az intézkedéseknek — szögezik le az irányelvek — olyanoknak kell lenniük és úgy kell őket végrehajtani, hogy lehetőleg ne idézzenek elő éles összeütközéseket a kormánykoalícióban és nagyobb zökkenőket a gazdasági életben.”
… A Politikai Bizottság 1947. december 18-án tárgyalta az irányelvek vitája során felmerült kérdéseket. Ezen az ülésen vetették el azokat a nézeteket, amelyek a népi demokráciát a kapitalizmus keretei közötti formációként, más szóval a polgári demokrácia válfajaként fogták fel.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A népi demokrácia és a népfront harca a fasizmus ellen
– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –
A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
A proletárdiktatúra következetes harc a fasizmus ellen!
A népi demokráciák létrejöttét a második világháború után a Szovjetuniónak a klasszikus fasizmus (Hitler, Mussolini és Japán) feletti győzelme tette lehetővé. A mosolygó fasizmus (USA, Anglia) ezt nem tudta megakadályozni az atombomba birtokában sem. A népfront a klasszikus fasizmus elleni harcban a különböző, de alapvetően ellenséges világnézetű, ellentétes osztályérdekeltségű demokráciák, a polgári és szocialista demokrácia kényszerű összefogásából, majd ennek alapján a népi demokráciák kialakulását eredményezte, ami lehetőséget jelentett a kapitalizmusból a szocializmusba való békés áttérésre, egy közbenső átmeneti demokratikus társadalmi formában.
Marxista fogalomlexikon: „… Népfront: a munkásosztály vezetésével széles társadalmi rétegeket átfogó tömörülés. A fasizmus elleni harc a harmincas években megkövetelte, hogy fajra, vallásra és politikai nézetre való tekintet nélkül valamennyi antifasiszta erőt egyesítsenek. A széles összefogás feltétele és tényezője a munkásegység.”
A marxista filozófia alapjai: „… A népi demokrácia létrehozásáért vívott harc folyamán átfogó társadalmi erők egyesültek az általános demokratikus imperialistaellenes, antifasiszta feladatok megoldására (a nemzeti függetlenség helyreállítására, a politikai rend demokratizálására stb.).
… A proletárdiktatúra szükségszerűségét, történelmi rendeltetését elsősorban az határozza meg, hogy a szocialista forradalomnak le kell küzdenie minden kizsákmányoló osztály ellenállását az országon belül, és védekeznie kell a kizsákmányoló államok ellenséges cselekedeteivel szemben. … A proletárdiktatúra nem hagyományos, megszokott, hanem teljesen új állam, amely a nép érdekeit védelmezi, és nem a kizsákmányolok, hanem a kizsákmányoltak, nem a vagyonos kevesek, hanem a dolgozó többség szolgálatában all. A proletárdiktatúra feladata nem az, hogy megrögzítse, hanem hogy egyszer s mindenkorra megszüntesse a kizsákmányolást.
… Ellentétben a kizsákmányoló állammal, amely a kizsákmányoló kisebbségnek a kizsákmányolt többség felett gyakorolt diktatúrája, a proletárdiktatúraa munkásosztály vezette dolgozó többség állama. A proletárdiktatúraannak a sokmilliós osztálynak a diktatúrája, amely az egész dolgozó nép bizalmát élvezi, és az a hivatása, hogy felváltsa az idejét túlélt burzsoázia hatalmát. Diktatúra a kizsákmányolok felett, demokrácia a dolgozók számára — ez a munkásosztály hatalma. Ezért a proletariátus diktatúrájának megteremtése a demokrácia nagyméretű kiterjesztését, a korlátozott és formális burzsoá demokráciának proletárdemokráciával való felváltását jelenti, amely ténylegesen biztosítja a legszélesebb rétegek politikai jogait és reális hatalmát. Ez a munkásosztály vezette igazi néphatalom, amely az osztályantagonizmus megszüntetése után mindenki számára demokrácia lesz.
… A proletárdiktatúra népi demokratikus formájának sajátosságai, melyek a szovjethatalomtól megkülönböztetik, a népi demokrácia keletkezésének feltételeiből fakadnak. A népi demokratikus országoknak nem egyedül kellett elindulniuk a szocializmus felé vezető úton, hanem az első szocialista ország államilag támogatta őket. Ez a népi demokratikus országokban a munkásosztály javára lényegbevágóan megváltoztatta az osztály-erőviszonyokat.”
Idegen Szavak Marxista Magyarázattal: „… A népi demokrácia újtípusú demokrácia, amely a második világháború nyomán Európa számos országában, köztük hazánkban is, a polgári demokráciát vagy a fasizmust felváltotta. A népi demokrácia úgy gazdasági alapjában, mint politikai tartalmában lényegesen különbözik a polgári demokráciától, bár formailag megtarthatja a polgári demokrácia néhány jellemvonását, (a munkaeszközök magántulajdonát nem szünteti meg elvileg és általánosan, képviseleti-parlamenti rendszer, a parlamentnek felelős minisztérium stb.).
A lényegesebb különbségek a polgári és népi demokrácia között a következők:
A gazdasági élet egyre növekvő szélességű területét az állam birtokába veszi;
megszünteti a nagybirtokrendszert;
az államhatalomténylega nép, a munkásosztály és a parasztság kezében van;
a parlamenti rendszer nem a pártok ellentétes versengésén, hanem a szövetséges pártok együttműködésén alapszik;
a szabadságjogok tényleg a dolgozók szabadságát biztosítják, nem pedig a nép és a demokrácia ellenségeinek szolgálnak eszközül a nép gazdasági és politikai elnyomására.Így a népi demokrácia előkészíti az átmenetet a szocializmusba és megteremti ennek az átmenetnek az alapjait.”
A népi demokrácia még nem szocializmus, bár a szocializmus irányú jellege a domináló, de már nem is tiszta kapitalizmus, átmeneti demokratikus társadalmi forma a szocializmusba vezető úton. A polgári demokrácián túlmutató népi demokrácia már nem polgári demokrácia és még nem szocialista demokrácia, de a proletárdiktatúra, a dolgozók hatalma már kialakulóban van.
A szocializmusban a proletárdiktatúrára a kapitalizmus (a polgári demokráciában működő mosolygó és a nyílt fasiszta diktatúra) elleni harc miatt van szükség. A szocializmus a népi demokráciát meghaladó demokrácia, a szocialista demokrácia. A kapitalizmusban a tőkések osztályharca a proletárok ellen a fasizmus valamelyik változataival történik, a szocializmusban pedig az osztályharc a proletárdiktatúrával valósul meg a kapitalizmus ellen. Ahogy a kapitalizmus harcol a szocializmus ellen úgy fasizmus harc a proletárdiktatúra ellen és fordítva, a proletárdiktatúra harcol a fasizmus ellen a szocializmusért. A kommunizmusban már megszűnnek a társadalmi osztályok és nincs szükség semmilyen diktatúrára.
Az imperializmussá fejlődött kapitalizmus a fasizmussal a világuralomra tör a világméretű kizsákmányolásért. A szocializmus az internacionalizmussal a dolgozók összefogásával a világméretű szocialista demokráciáért harcol, a proletárdiktatúra fegyverével.
A Szovjetunió által a fasizmusból és a kapitalizmusból felszabadult, általában gyengén fejlett nemzetek, a kapitalizmusból örökölték a termelőeszközök fejletlen alacsony színvonalát, a fasizmus erkölcsét és a hamis tudománytalan világnézetet, a vallást, a háborúban lerombolt országot, ami közvetlenül a szocialista társadalmi formához még elégtelen volt. A demokratikus fasisztaellenes erők a Szovjetunió segítségével összefoghattak egy új demokratikus társadalmi formában, a népi demokráciában, a háborús károk helyreállítására és egy új demokratikus társadalom felépítésre. A Szovjetunió kedvező lehetőséget nyújtott a kommunista erőknek a szocializmus felé vezető úton, és a népi demokráciák idővel szükségszerűen a proletárdiktatúra államformájára tértek át és a polgári demokrácia kapitalista tendenciáit elnyomták, korlátozták, (talán) túlságosan is erőltették a közösségi termelési formára való áttérést. Az örökölt adottságok nagy kihívást jelentettek a szocializmus híveinek számára, de a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták a dolgozók segítségével hozzáfogtak az új demokratikus világ felépítéséhez, de a proletárdiktatúra elkerülhetetlen volt.
Az adott körülmények között proletárdiktatúra volt az egyetlen lehetőség, az egyetlen járható út. A polgári demokrácia nemzetközi hívei inkább a fasizmussal fogtak össze (Truman, Churchill, de Gaulle), mint a szocialista demokrácia híveivel, a Szovjetunióval, így ellenséggé, a dolgozók ellenségévé váltak. El kellett dönteni a hatalom kérdését, nem volt más út, mint a szocializmus vagy a kapitalizmus fasizmus formában. Az ellenforradalom ezt később bebizonyította.
A polgári demokrácia nemzeti erői, a kapitalizmus hívei, a fasizmus körül tömörültek, nem akartak együttműködni a demokratikus társadalmi átalakulásban, így ellenük a proletárdiktatúra volt az egyetlen lehetőség.
Az erős imperialista hatalmak és a fasizmussal összefogó belső kapitalizmus, a háborús károk, a fasiszta örökség nagy kihívás volt a szocializmus híveinek, a nagyon kevés kommunistának.
A marxista filozófia alapjai: „… Minden olyan társadalomban, ahol antagonisztikus osztályok vannak, az állam a politikai hatalom osztályszervezete, amely védelmezi és rögzíti egyik vagy másik osztály uralmának gazdasági alapjait. Az államnak rendelkezésére állnak a hatalom eszközei — a hadsereg, a rendőrség, a csendőrség, a bírói szervek, a börtönök stb. —, hogy biztosítsa a gazdaságilag uralkodó osztály politikai uralmát, és elnyomja más osztályok ellenállását.”
Népi demokrácia és forradalomelmélet: „…A népi demokrácia — vagy mint korábban nevezték, az „új demokrácia” — fogalma még a harmincas évek második felében született meg. Az országok többségében ekkor a közvetlen, fő feladat a fasizmus elleni harc, a nemzeti függetlenség és a polgári demokratikus szabadságjogok védelme, illetve visszaállítása volt …
… 1945 tavaszán-nyarán Magyarországon valóban népi demokrácia volt, amennyiben a munkásosztálynak, a parasztságnak nagy befolyása volt az államra, a központi és helyi hatalomra, a munkásosztály ellenőrizte a tőkés termelést, a parasztság birtokába vette a földet. Ha azonban azt tartjuk szem előtt, hogy még horthysta erők is bent voltak a kormányban, hogy a nagytőke ereje még nem volt megtörve, hogy a népi demokrácia nem egy állandó formáció, hanem út a szocializmushoz, akkor valóban azt lehet mondani, hogy a népi demokráciának még csak elemei vannak meg, tovább kell haladni, a népi demokráciát még ki kell vívni.”
(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)
… „Népi demokrácia” — ez a két szó a második világháború után fogalommá vált, ugyanúgy, ahogy a „Szovjethatalomért!” jelszó az első világháború után. Mindkettő tartalma: harc a háború, az elnyomás ellen, egy új társadalmi rendért, amely megszünteti a háborúk, az elnyomás és a kizsákmányolás forrását, a kapitalista társadalmi rendszert. Végső célját tekintve mindkét jelszó — „Minden hatalmat a szovjeteknek!”, „Előre a népi demokráciáért!” — egyaránt a munkáshatalomért, a szocialista társadalmi rendszer megteremtéséért vívott harc jelszava volt. Egyik jelszó sem maradt meg egy ország határain belül; mindkettő — más-más történelmi időszakban — kontinensekre kiterjedően a forradalmi, haladó erők követelése volt.
… a népi demokráciáért folyó harc — bár értelme, végső célja a szocialista forradalom kivívása volt — nem azonosítható a proletárdiktatúráért, szélesebb értelemben a szocialista forradalom győzelméért vívott közvetlen harccal. A népi demokrácia — vagy mint korábban nevezték, az „új demokrácia” — fogalma még a harmincas évek második felében született meg. Az országok többségében ekkor a közvetlen, fő feladat a fasizmus elleni harc, a nemzeti függetlenség és a polgári demokratikus szabadságjogok védelme, illetve visszaállítása volt; a szocialista fordulat végrehajtásának feladata ebben az időszakban átmenetileg háttérbe szorult.
… A demokratikus feladatok előtérbe kerülése azonban korántsem jelentette azt, hogy a szocializmusért való harc a távoli jövő feladata lehet csupán. Ellenkezőleg. Az 1930-as években a szocialista világforradalom új szakasza bontakozott ki. Ebben a szakaszban a demokráciáért való harc és a társadalom szocialista átalakulása minden korábbinál szervesebb egységbe olvadt, és új utak nyíltak a szocialista átalakulás előtt. Az a tény, hogy az imperialista reakció szélsőséges formákat öltött, s hogy a demokráciáért folyó harc mindinkább monopoltőke-ellenes tartalmat kapott, az osztályerők olyan átcsoportosulásának alapját vetette meg, amely a társadalom óriási többségét a munkásosztály mögé sorakoztatta fel. Lehetővé vált, hogy a munkásosztály a maga szocialista osztálycéljait új módon, szervesebben és elevenebben kapcsolja össze a nem proletár rétegek törekvéseivel, s befolyását kiterjessze a nemzeti élet egészére.
… A Szovjetunió, a szocializmus erői ugyan elégtelenek voltak ahhoz, hogy a második világháború kirobbanását megakadályozzák, de a háború kimenetelében a szocializmus erői, mindenekelőtt a szovjet állam döntő szerepet játszott. Győzelme eredményeként a nemzetközi erőviszonyokban újabb jelentős eltolódások következtek be a demokrácia és a szocializmus javára.
… A népi demokrácia, s amit ez a kifejezés jelent: a szocialista forradalom megközelítésének és megvalósításának új útja és formája azoknak a változásoknak a hatására alakult ki, amelyek az első világháború és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után az osztályharc feltételeiben végbementek.
… Dimitrov arra a kérdésre, hogy a népfrontkormány milyen kormány, a következőképpen felel: „Ez elsősorban a fasizmus és a reakció elleni harc kormánya. Ennek olyan kormánynak kell lennie, amely az egységfrontmozgalom eredményeként jött létre és semmiképpen sem korlátozza a kommunista párt és a munkásosztály tömegszervezeteinek a tevékenységét, hanem ellenkezőleg, határozott rendszabályokat léptet életbe az ellenforradalmi fináncmágnások és fasiszta ügynökeik ellen.” Másutt pedig így fogalmaz: „az egységfront kormánya a proletariátus forradalmi élcsapatának egyéb antifasiszta pártokkal való együttműködési szerve az egész dolgozó nép érdekében; a fasizmus és a reakció elleni harc kormánya.” (Lásd G. M. Dimitrov: id. mű 106. és 109. old.) Ebből is nyilvánvaló — bár eddig a következtetésig a kongresszus nem jutott el, s ezért is írjuk, hogy e kormány osztálytermészetét tételesen nem fogalmazták meg —, hogy itt lényegét tekintve egy ideiglenes forradalmi hatalomról van szó, amely nem más, mint a Lenin által meghatározott forradalmi demokratikus diktatúra egyik válfaja, amely a munkásosztály vezetésével végrehajtott nem polgári demokratikus, hanem antifasiszta, szélesebb értelemben antimonopolista, antiimperialista, demokratikus fordulat eredményeként juthat hatalomra.
… 1936 és 1937 azonban nemcsak a fasiszta agresszor térhódításának, hanem a munkásosztály — elsősorban a francia és a spanyol munkásosztály — sikeres antifasiszta harcának az évei is voltak. Az új helyzet követelményeinek megfelelően ezekben az országokban a népfrontpolitika egyre inkább nemzeti függetlenségi front politikává fejlődött. A hitlerista agresszió növekedésének láttára a francia párt kiadta a francia front jelszavát, a csehszlovák párt pedig a köztársaság védelméért, a független és szabad Csehszlovákia jelszavával indult harcba. Spanyolországban az antifeudális, polgári demokratikus forradalom antifasiszta, antiimperialista, nemzeti-felszabadító háborúvá szélesült, amelyben még jobban megszilárdult a munkásosztály vezető szerepe, tovább bővült a munkásosztály szövetségeseinek köre.
… A kommunista mozgalom vezetői gyorsan általánosították a mozgalom új tapasztalatait. Diaz, Thorez és más kommunista vezetők beszédei mellett különösen fontos volt Togliattinak a spanyol forradalomról szóló tanulmánya. Togliatti rámutatott, hogy a spanyol nép a polgári demokratikus forradalom feladatait oldja meg, de új módon: a fasiszta lázadás következtében kirobbant polgárháború viszonyai között, amikor a fegyveres harc érdekei a lázadásban részt vevő nagybirtokosok és tőkések tulajdonának kisajátítására kényszerítik a népet. Spanyolországban ekkor a legkülönbözőbb társadalmi rétegek fogtak össze, köztük a burzsoázia olyan elemei is, amelyek egyébként nem támogatták volna a dolgozó nép küzdelmét. Togliatti megállapítja, hogy a spanyol forradalom különbözik bármely korábbi forradalomtól, új típusú demokratikus forradalom: „A spanyol forradalom a világszerte folyó antifasiszta harc szerves része, olyan forradalom, amely a legszélesebb társadalmi alapon nyugszik. Ez a forradalom népi, nemzeti, antifasiszta forradalom.” Fontos megállapításokat tesz Togliatti a forradalom eredményeként kialakuló rendszerre vonatkozóan is. Hangsúlyozza, hogy a spanyol népfrontot nem lehet egyszerűen a proletariátus és a parasztság demokratikus diktatúrájának nevezni. Ugyanis egyfelől a munkások és parasztok tömegeinél szélesebb társadalmi bázisra támaszkodik, másfelől rendszabályai radikálisabbak, tovább mennek a forradalmi demokratikus diktatúra kormányának programjánál. Ennek az új típusú demokratikus köztársaságnak sajátos vonása, hogy szétzúzza a fasizmus gazdasági alapjait, és lehetőséget nyújt a dolgozó nép további gazdasági és politikai térhódításához.
… A spanyol események elemzése közben született meg tehát az új demokratikus forradalom, az új típusú demokrácia, a népi demokrácia fogalma. A spanyolországi tapasztalatok nagy segítséget adtak a kommunista pártoknak ahhoz, hogy felismerjék: a fasizmus elleni harcot, különösen ott, ahol a fasizmus hatalmon van, nem lehet egybekötni a szocialista forradalom feladatainak egyidejű megvalósításával. 1936-tól kezdve egyre többször merült fel az új típusú demokráciáért, az új köztársaságért vívott harc, a demokratikus forradalom szükségességének gondolata.
… Kádár János, a szakszervezetek és az üzemi bizottságok feladatairól szólva, egyértelműen szögezi le, hogy Magyarországon népi demokrácia van. „Az eddigi politikai felépítmény helyébe… ma népi demokrácia lépett.” Vagy másutt: „Ma Magyarországon népi demokrácia van: tehát bár a kapitalizmus alapján állunk, a dolgozó népnek, az ipari munkásságnak igen fontos hatáskörök vannak a kezében.”* Kádár János: A szakszervezetek és üzemi bizottságok az újjáépítés szolgálatában. (1945. június 12.) MKP szeminárium 11. füzet. 7., 14. old.*
… 1945 tavaszán-nyarán Magyarországon valóban népi demokrácia volt, amennyiben a munkásosztálynak, a parasztságnak nagy befolyása volt az államra, a központi és helyi hatalomra, a munkásosztály ellenőrizte a tőkés termelést, a parasztság birtokába vette a földet. Ha azonban azt tartjuk szem előtt, hogy még horthysta erők is bent voltak a kormányban, hogy a nagytőke ereje még nem volt megtörve, hogy a népi demokrácia nem egy állandó formáció, hanem út a szocializmushoz, akkor valóban azt lehet mondani, hogy a népi demokráciának még csak elemei vannak meg, tovább kell haladni, a népi demokráciát még ki kell vívni.
… 1945 végétől kezdve növekedett az érdeklődés a közép- és kelet-európai országok iránt, s felmerült az igény, hogy általánosítsák azokat a tapasztalatokat, amelyeket ezek az országok szereztek a társadalom demokratikus átalakítása során. A népi demokrácia első átfogó igényű meghatározását Varga Jenő tette közzé. 1945 végén elkészült, a tőkés gazdaság háború utáni fejlődését elemző könyvében a következő meghatározás olvasható: „A gazdasági változások komoly politikai változásokkal kapcsolatosak. Legfontosabb közülük, a kapitalizmus keretein belül, az új típusú demokrácia kialakulása. »Új típusú demokráciá«-n valamely ország olyan állapotát értjük, amelyben a hűbériség maradványait — nagybirtok — felszámolták, amelyben fennáll ugyan a termelési eszközök magántulajdonának rendszere, de az ipari, szállítási és hitelügyi nagyvállalatokat államosították, maga az állam és annak egész apparátusa pedig nem a monopóliumos burzsoázia érdekeit, hanem a városok és falvak dolgozóinak érdekeit szolgálja. Ilyen országnak számítható példának okáért Lengyelország, Bulgária, Jugoszlávia, Csehszlovákia.” … a népi demokrácia a kapitalizmus keretein belüli alakulat … ezekben az országokban az államkapitalizmus került túlsúlyba, s a gazdaságot „a szó régi értelmében nem lehet kapitalizmusnak nevezni” … a kapitalizmus keretein belül egy sajátos, különös alakulattal állunk szemben, amelyben nem a „monopóliumos burzsoázia” érdekei az irányadók.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A munka jellege a szocializmusban. Az anyagi érdekeltség elve. A szocialista termelési viszonyok megvalósulása döntő változást jelent a munka jellegében. A munka a szocializmusban — kizsákmányolástól mentes munka. A munkás számára „évszázadokon át idegennek végzett munka, a kizsákmányolok javára folytatott kényszermunka után először nyílik lehetőség arra, hogy sajátmagának dolgozzék, méghozzá úgy dolgozzék, hogy a modern technika és kultúra minden vívmányára támaszkodik”1. Lenin. Hogyan szervezzük meg a versenyt? Lásd Lenin Művei. 26. köt. Szikra 1952. 421. old.*
Míg a kapitalizmusban a kényszerű munka közvetlenül mint magánmunka jelentkezik, a szocializmusban a munka közvetlenül társadalmi jellegű. A termelőeszközök társadalmi tulajdona lehetővé és szükségessé teszi, hogy a munkát társadalmi méretekben tervszerűen szervezzék meg.
Döntő módon megváltozott a dolgozó ember társadalmi helyzete. A kapitalizmussal ellentétben, ahol az ember helyzetét társadalmi származása és vagyona határozza meg, a szocialista társadalomban az ember helyzete csak munkájától és egyéni képességeitől függ.
A kizsákmányolástól való megszabadulás és a dolgozó ember társadalmi helyzetének megváltozása fordulatot idéz elő az embernek a munkáról alkotott nézeteiben, megteremti a munkához való új viszonyt. Míg a kizsákmányoló rend évszázadokon át a dolgozók sok nemzedékébe a munkától, mint súlyos és megszégyenítő tehertől való idegenkedést oltotta be, a szocializmus a munkát becsület, dicsőség és hősiesség dolgává, s mindinkább alkotó jellegűvé teszi. A szocialista társadalomban a dolgozó embert, ha jól dolgozik, kezdeményező készségről tesz tanúságot a termelés tökéletesítése terén, tisztelet és dicsőség övezi. … a szocializmusban igen nagy jelentősége van az anyagi érdekeltség elvének, annak, hogy a dolgozó anyagilag érdekelve legyen munkája eredményében, a termelés fejlesztésében. Ezt az érdekeltséget az biztosítja, hogy a munkás társadalmi helyzete a munka eredményétől, termelőtevékenységének eredményétől függ.
Az az elv, amely szerint minden dolgozónak anyagilag érdekelve kell lennie a munka eredményében, a szocialista gazdálkodás egyik legfontosabb elve. Lenin hangsúlyozta: „a népgazdaság minden jelentős ágát a személyes érdekeltségre kell építeni”.: Lenin. Az új gazdasági politika és a politikai népművelési bizottságok feladatai. Lásd Lenin Művei. 33 köt. Szikra 1953. 53. old.*
Az anyagi érdekeltség elvét a legszélesebb körben alkalmazzák a munkások és alkalmazottak bérezése, a kolhozokban a jövedelem elosztása, az önálló elszámolás megszervezése, az iparcikkek és mezőgazdasági termékek árának megállapítása stb. terén.
Mindez szükségessé teszi, hogy „a társadalom és az állam, a legszigorúbbanellenőrizze a munka mértékét és a fogyasztás mértékét”2. Lenin. Állam és forradalom. Lásd Lenin Művei. 25. köt. Szikra 1952. 504. old.* A szocialista társadalom ellenőrzi, hogyan vesznek részt az emberek a munkában, figyelembe veszi a dolgozók szakképzettsége tekintetében mutatkozó különbségeket, minden egyes dolgozó számára meghatározza a munkanormát és a munkabért. Mindaddig, amíg a munka még nem vált a társadalom tagjainak túlnyomó többsége számára természetes szükségletté, a szocialista államnak úgy kell megszerveznie a társadalmi munkát, hogy az, aki többet és jobban dolgozik, nagyobb részt kapjon a társadalmi munka termékéből.
A munka mint a szocialista társadalom tagjainak kötelessége. A munkához való jog megvalósulása. A szocializmus és a munka elválaszthatatlanok. A szocializmus véget vetett a tőkés rend kirívó ellentmondásának, hogy tudniillik a társadalom kizsákmányoló felső rétege parazita életmódot folytat, a dolgozó tömegek pedig a megerőltető munka igájában görnyednek, amit csak a munkanélküliség időszakainak kényszerű tétlensége szakít félbe. A szocializmus azáltal, hogy megszüntette a termelőeszközök tőkés tulajdonát, megszüntette azokat a feltételeket is, amelyek között egyik osztály — a termelőeszközök birtokosainak osztálya egy másik osztálynak — a termelőeszközöktől megfosztott emberek osztályának munkájából élhetett. A termelőeszközök társadalmi tulajdonának megvalósítása azt jelenti, hogy minden állampolgár egyformán köteles részt venni a társadalmi munkában, mert a szocializmusban az emberek létfenntartásának forrása kizárólag a személyes munka. A Szovjetunióban a munka minden munkaképes állampolgárnak kötelessége és becsületbeli ügye.
A szocialista rendszer nemcsak minden munkaképes ember egyenlő munkakötelezettségét valósította meg először az emberiség történetében, hanem minden állampolgárnak a munkához való egyenlő jogát is. Ezzel a szocializmusban a dolgozó tömegek évszázados álma vált valóra. A munkához való jog a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapul, melynek révén minden polgár egyformán munkához juthat a köztulajdonban levő földön és üzemekben. A munkához való jog nem egyéb, mint a társadalom minden munkaképes tagjának joga arra, hogy munkája mennyiségének és minőségének megfelelő munkabérrel díjazott, biztosított munkát kapjon. A munkához való, s a Szovjetunió Alkotmányában törvényhozásilag rögzített jog reális biztosítéka a népgazdaság szocialista szervezete, a társadalom termelőerőinek szakadatlan fejlődése, a gazdasági válságok lehetőségének kiküszöbölése és a munkanélküliség megszüntetése.
A munkanélküliség, ami a kapitalizmusban valósággal ostora a dolgozóknak, a Szovjetunióban egyszer és mindenkorra megszűnt, s így a munkást nem fenyegeti az a veszély, hogy bármelyik pillanatban utcára kerülhet, és elveszti megélhetését. A szovjet nép hatalmas vívmánya, hogy a városokban megszűnt a munkanélküliség és a holnap bizonytalansága, a falvakban pedig véget ért az elnyomorodás és a pauperizmus.
A munkához való jog megvalósulása lehetővé teszi, hogy a társadalom munkaerőforrásait sokkal nagyobb mértékben használják ki a termelés fejlesztése, érdekében. A szocializmusban a termelés szakadatlan növekedése törvényszerűvé teszi a munkások és alkalmazottak számának állandó emelkedését.
A Szovjetunió népgazdaságában a munkások és alkalmazottak száma az egyes évek végén a következőképpen alakult: 1928-ban 10,8 millió, 1932-ben 22,8 millió, 1937-ben 27 millió, 1940-ben 31,5 millió, 1953-ban 44,8 millió.
A városi munkanélküliség megszüntetése, az agrártúlnépesedésnek, s ezzel a falusi nyomornak a felszámolása, a szocialista termelés állandó növekedése — mindez merőben megváltoztatja az üzemek munkaerőellátásának feltételeit. Míg a kapitalizmusban a munkaerőkereslet spontán módra, a munkanélküliek és az agrártúlnépesedés tartalékseregéből nyer kielégülést, addig a szocializmusban az üzemek munkaerőellátása tervszerűen, a munkaerő szervezett toborzása, szervezett kiképzése és elosztása révén történik.
A szocialista termelésnek a legfejlettebb technika alapján történő szakadatlan növekedése megköveteli a dolgozók kulturális és műszaki színvonalának állandó emelkedését, a szakképzett munkások arányának növekedését a népgazdaság minden ágában.
A munka szerinti elosztás a szocializmus gazdasági törvénye. A szocialista termelési mód az elosztás megfelelő formáját is meghatározza. Engels a szocialista társadalomról a következőket írta: „az elosztást, amennyiben tisztán gazdasági szempontok fogják irányítani, a termelés érdeke szabályozza majd, a termelést pedig olyan elosztási mód fogja leginkább előmozdítani, amely a társadalom minden tagja számára lehetővé teszi, hogy képességeit a lehető legsokoldalúbban kiképezze, megtartsa és gyakorolja”.: Engels. Anti-Dühring. Szikra 1950. 206. old.* A szocializmusban ennek a követelménynek a munka szerinti elosztás felel meg leginkább.
A kommunizmus első fokán a termelőerők még nem érték el a fejlődésnek olyan magas fokát, amely biztosítja a szükségletek szerinti elosztáshoz elengedhetetlen termékbőséget. Ezért az anyagi javak elosztásának egyetlen lehetséges és egyben szükséges módja a munka szerinti elosztás. A munka szerinti elosztás azáltal, hogy biztosítja minden egyes dolgozó személyes anyagi érdekeltségét munkája eredményében, hatalmas hajtóereje a termelés fejlődésének. A munka szerinti elosztás a munka termelékenységének emelésére ösztönöz, s ugyanakkor a termelők jólétének növekedését is elősegíti.
A munka szerinti elosztás következtében, amely az egyes dolgozók részesedését a társadalmi munka termékében közvetlenül a társadalmi termelésben való részvételük mértékétől teszi függővé, a dolgozók egyéni érdekei egybefonódnak az ország, az állam érdekeivel.
A munka szerinti elosztás szükségessé teszi a szakképzett és nem szakképzett munka közötti különbség szigorú figyelembe vételét. A szakképzett munka magasabb díjazása a dolgozónak szakképzettségével arányban álló magasabb javadalmazást biztosít, és a tanulatlan munkásokat arra ösztönzi, hogy előrehaladjanak, igyekezzenek a szakmunkások kategóriájába jutni. Ez előmozdítja a dolgozók kulturális és műszaki színvonalának emelkedését, s a szellemi és a fizikai munka közötti lényeges különbségek fokozatos megszűnésére vezet.
A munka szerinti elosztás tehát objektív szükségszerűség, a szocializmus gazdasági törvénye.
A munka szerinti elosztás gazdasági törvénye megköveteli a termékeknek közvetlenül az egyes dolgozók által végzett munka mennyiségétől és minőségétől függő elosztását, megköveteli, hogy a szocialista társadalom tagjai nemre, korra, fajra és nemzetiségre való tekintet nélkül egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak. A munka díjazása az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt ennek a törvénynek a követelményeire épül.
A marxizmus egyenlőségen nem a fizikai és szellemi képességek egyenlőségét érti, hanem a társadalmi, gazdasági egyenlőséget. A szocializmus szempontjából ez azt jelenti, hogy mindenki számára egyenlően megszűnik a termelőeszközök magántulajdona és a kizsákmányolás, egyenlően szabad az út a társadalmi termelőeszközökkel folytatott munkához, egyenlő a munkakötelezettség, egységes a munka díjazásának elve.
A szocialista munkakooperáció. A szocializmus az előző társadalmi alakulatokhoz képest új, magasabb fokot jelent a munkakooperáció történelmi fejlődésében. A szocialista munkakooperáció a kizsákmányolástól megszabadult, s az elvtársi együttműködés és kölcsönös segítés szálaival egymáshoz fűzött dolgozóknak a legfejlettebb technikán alapuló együttműködése.
A szocialista kooperációt új, valamennyi előző alakulattól elvileg különböző munkafegyelem jellemzi. A társadalmi munka tőkés szervezete az éhség fegyelmén alapul, s a kapitalizmusban a dolgozók óriási tömege: kapitalisták által kizsákmányolt bérrabszolgák és földesurak által kizsákmányolt nyomorgó parasztok tudatlan és megfélemlített tömege. A szocialista munkafegyelem az országuk gazdáivá vált dolgozók tudatos, elvtársi fegyelme.A szocializmusban a munkafegyelem betartása a dolgozó tömegek elsőrendű érdeke. A dolgozóknak a szocialista munkafegyelem szellemében való nevelése a szocialista állam egyik legfontosabb feladata.
Sok dolgozó együttes munkája igazgatást igényel, amely egybehangolja a dolgozók tevékenységét, megszervezi közöttük a szükséges termelési kapcsolatokat. A szocialista munkakooperáció feltételezi az egyszemélyi vezetés határozott és következetes érvényesülését a termelési és igazgatási apparátus valamennyi láncszemében. Az egyszemélyi vezetés az állami szocialista vállalatok igazgatásának módszere, s azon alapul, hogy a dolgozók tevékenységét a munkafolyamat vezetőjének akarata irányítja. Az egyszemélyi vezetés a tömegeknek a termelés során tanúsított messzemenő alkotó kezdeményezésével párosul.
A tőkés kizsákmányolás felszámolásával megszűnt az igazgatás terén megnyilvánuló, s a kizsákmányolástól elválaszthatatlan despotizmus is, amely a tőke mindenhatóságát, a vállalkozónak és igazgatási apparátusának önkényét, a munkástömegek jogfosztottságát jelentette. A szocialista társadalomban a vállalatok, trösztök, főigazgatóságok és minisztériumok vezetői a nép megbízottai, a nép, a szocialista állam szolgái. A kapitalizmusban a nép ellenségének tekinti a gazdasági vezetőket — az igazgatókat, üzemvezetőket, műhelyfőnököket és munkavezetőket, mert ezek a kapitalisták érdekében, a kapitalisták profitja érdekében vezetik az üzemet. A szocializmusban a gazdasági vezetők a nép bizalmát élvezik, mert nem kapitalisták profitja érdekében, hanem az egész nép érdekében igazgatják az üzemeket.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A polgári demokráciában működő kapitalizmus a mosolygó fasizmus!
A fasizmus a kapitalizmus védelmében a szocialista demokrácia ellen harcol!
A fasizmus az kapitalizmus, ez a legfontosabb azonosság, ennek érdekében megvalósul a tőkésosztály totális politikai-gazdasági hatalma a proletárok felett a tőkésállam erejével. A kapitalizmus minden formája kíméletlen harcot folytat a szocialista demokrácia és a megvalósítására törekvő kommunisták ellen. A kapitalizmusban és a fasizmusban is megtalálható a kizsákmányolás, a gyarmatosítás, az érdekszféra, az imperializmus, a bérrabszolgaság, az élősködés, a felsőbbrendűség, ami jellemző hasonlóság közöttük, így ez alapvetően a kapitalista modellre jellemző azonosság.
A fasizmus legundorítóbb tulajdonsága, hogy a proletárok tudatát elterelik az érdekeik, emberi méltóságuk gondolatától is, a valódi demokráciától, a szabadságtól, a szocialista demokráciától. A fasizmusban (kapitalizmusban) a proletárok lemondanak saját érdekeikről a kizsákmányolóik javára, így gerinctelenné, valóban alsóbbrendűvé válnak. Így az emberiség többsége valójában gerinctelen szolga. Ez életképtelen, pusztulásra ítélt emberiség. Ez elpusztítja a fasiszta „felsőbbrendűeket” is, mert nem tudnak emberkén létezni. A fasizmus (kapitalizmus) az emberiség végét jelentheti. Ez ellen legkövetkezetesebben Sztálin, a Szovjetunió harcolt. Ha nem sikerül eljutni a szocialista demokráciába, akkor csak a visszafejlődés marad az állatvilágba.
A fasizmusban tehát a kapitalizmus gazdasági modellje valósul meg. Így megvalósul a lényeg, a proletárok kizsákmányolása a tőkések élősködése érdekében. Ennek a rablásnak a védelmében a kapitalizmus fegyvere a szociális demagógia, a hamis tudománytalan világnézet, a vallás, a szükséges mértékű diktatúra és terror.
A szocializmusban nincs kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség!
A szocialista demokráciában megvalósulnak a demokratikus szabadságjogok és az emberi jogok!
A szocializmusban szocialista demokrácia van!
A fasizmus a kapitalizmus imperializmussá fejlődésével, a kapitalisták osztályérdekének és a világuralmának védelmére jött létre.
A kapitalizmus a hatalma védelmében a demokrácia korlátozásával vagy megszüntetésével, a kapitalizmus híveinek következetesen agresszív harcával, a szükség szerinti mértékű terrorral, a totális diktatúrában önkényuralommá fejlődhet, de végülis ugyanazok a célok vezetik, mint általában a kapitalizmust. Tehát a fasizmus az kapitalizmus! A kapitalizmus az imperializmusban a világuralma védelmében, a fasizmus különböző megjelenési formájában harcol.
A klasszikus fasizmus forma, Hitler és Mussolini nyomán a kapitalizmus céltudatos, következetes, agresszív, terrorisztikus totális harci formája, totális kapitalista diktatúra, önkényuralom.
A mosolygó fasizmus az USA mintája alapján a polgári demokráciában is, a proletárok feletti totális politikai-gazdasági hatalom, a klasszikus fasizmussal azonos célokért harcoló kapitalizmus.
A polgári demokráciában működő kapitalizmusban (a mosolygó fasizmusban) azonban a proletárok érdekében a demokráciáért küzdőknek sokkal több lehetőségük van, mint a klasszikus fasizmusban. A kapitalizmusban a kommunistáknak, a demokráciáért küzdőknek, a polgári demokratikus szabadságjogokért és az emberi jogokért is harcolni kell. A mosolygó fasizmus azonban fasizmus, diktatúra a proletárok számára, ezt meg kell haladni a szocialista demokráciával, ami a valódi demokrácia.
A kapitalizmus minden formájában a tőkések kizsákmányolják a proletárokat, a gyengébb, a fejletlenebb országokat, a gyarmatok, az érdekszférák feletti uralomra, világuralomra törekszenek. A tőkések alapvető célja, a minél nagyobb profit megszerzése, ami az élősködésük, hatalmuk forrása. Amit a tőkések a konkurenciaharcban, világméretekben a kizsákmányolással, a diktatúrával, a gyarmatosítással, a háborúkkal érnek el. A kapitalizmus és a fasizmus célja megegyezik, ami az élősködés, csak a módszereiben van némi különbség.
A diktatúra, a nacionalizmus, a sovinizmus, a fajgyűlölet, a fajüldözés, a népirtás, a kapitalista rendcsinálás, az imperialista háborúk, a gyarmatosítás, a proletár érdekeket képviselők üldözése és kiirtása, a demagóg hazugságok, a hamis világnézet, az idealizmus, a vallás mind a kapitalizmusban, mind a fasizmusban megtalálható jelenség, de nem ezek a céljai, hanem ezek csak eszközök a kizsákmányolásra az élősködésre, a totális hatalomra.
Az imperializmussá fejlődött kapitalizmusban a megvalósuló kapitalista érdekeltségű „nemzetekfelettiség” (nem az internacionalizmus, ami a proletárok nemzetközi összefogása), a világméretűvé nőtt termelő és a banktőke összeolvadásával, a világméretű, több nemzetet, több földrész összefogó monopóliumoknak nagy hasznot, profitot hoznak a tőkések kis csoportjának, ezért manapság inkább ezt a „nemzetekfelettiség”-et támogatják és nem a nacionalizmust, a fajüldözést. A lényeg a minél nagyobb profit, ezért világméretekben alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz.
A nemzetközi nagy világméretű monopóliumok, cégek ezt meg is valósítják, mert a különböző nemzetek területén a helyi körülményekhez alkalmazkodnak, így jutnak a profithoz, akár az extraprofithoz. Az Auchannak, a Tescónak, MacDonaldnak, stb., mindegy milyen nyelven árulja termékeit, milyen nemzet területén működik, alkalmazkodik a környezethez. De ehhez előbb az adott nemzetet uralnia kell, ezért ezek a cégek a világuralomra törnek, és ezt katonailag biztosítja a NATO. A gyarmatokon, a félgyarmatokon, a perifériákon, az érdekszférákon így extraprofitra tesznek szert, és hatékonyan megvalósítják a világméretű kizsákmányolást. A klasszikus fasizmus a szélsőséges nacionalizmussal, fajüldözéssel, népirtással terjeszkedett lényegében ugyanezért a célért. A NATO földrészeket átfogó, a világméretűvé fejlődött imperializmus érdekvédelmi hadserege, célja a kapitalizmusban a kizsákmányolás, az élősködés, a felsőbbrendűség védelme, a proletárok bérrabszolgasága. A NATO a szocialista demokráciának, a valódi demokráciának, az emberiségnek az ellensége.
Az imperializmussá fejlődött kapitalizmusban a fasizmus két alapváltozatban létezik. A klasszikus és a mosolygó fasizmusban a különbség csupán a diktatúra, a terror, az önkényuralom minőségében és nagyságában van, de a cél ugyanaz, mint a kapitalizmus alapváltozatában, kizsákmányolással rabolni, élősködni, felsőbbrendűvé válni.
Mivel a kapitalizmusban a proletároknak valóságos hatalma nincs, ezért ilyen vonatkozásban a klasszikus és a mosolygó fasizmus is diktatúra a dolgozókkal szemben. A klasszikus fasizmus nyíltan felvállalja a demokrácia megszüntetését, a mosolygó fasizmus pedig csak látszat demokrácia a dolgozók számára, mert a proletárok semmilyen hatalommal nem bírnak, ellenben minden a kapitalisták érdekében történik.
A proletárok jobb, kedvezőbb helyzetének megteremtése a kapitalizmusnak (és az emberiségnek) lehetősége és érdeke (lenne), mert mint gazda, ha jó gazda, így több profithoz jut(na), de ezt alapvetően nem az emberségből teszi, ha teszi, a proletár ettől még bérrabszolga, alacsonyabb rendű marad(na); ráadásul a tőkések profitja csak a proletárok általl termelt és megvásárolt árukból keletkezhet a kizsákmányolással, ilyen a fogyasztói társadalmi modell.
A proletárok helyzetének javulásához a leghatékonyabb módszer azonban az osztályharc, ami a proletár érdekek kiharcolása.
Marxista fogalomlexikon – Fogyasztói Társadalom: konzum társadalom: a fejlett tőkés országoknak a burzsoá ideológusok és publicisták körében divatos elnevezése, amivel azt akarják kifejezni, hogy a tőkés termelés a fogyasztók érdekeit szolgálja, és általános jólétet teremt. Objektív alapja az a körülmény, hogy a legfejlettebb tőkés országokban a termelőerők színvonala olyan fokra jutott, hogy lehetőség van a viszonylag magas életszínvonal biztosítására. Valójában azonban ezekben az országokban sem változott a tőkés termelés célja, a maximális profit elérése, nem szűnt meg az emberek százmillióinak neokolonialista kizsákmányolása, s a dolgozók viszonylag magasabb életszínvonalát a munkásosztály heves küzdelemben vívta és vívja ki. A fogyasztói társadalom és más elnevezések például a „jóléti állam” célja épp a harc leszerelése, a figyelem elterelése a kizsákmányolásról a fogyasztási javak birtoklására, az osztályharcról az egyéni gazdagodásra.
(idézet: A marxista filozófia alapjai)
Sok burzsoá ideológus, aki megszépítve ábrázolja az imperializmust, arról az ezernyi lehetőségről irkál, amelyet a kapitalizmus az egyszerű emberek számára magában rejt. Azt mondják, hogy a kapitalista társadalomban bárki milliomossá válhat, és mindent elérhet. Ez a lehetőség azonban pusztán formális. A munkásnak nem a tőkéssé válás formális lehetőségére van szüksége, hanem annak reális lehetőségére, hogy megszabaduljon a kizsákmányolástól, hogy munkája, megfelelő lakása és tápláléka legyen, kulturális tekintetben fejlődhessék, s teljes jogú gazdája lehessen országának. Az embernek, az élen haladó társadalmi osztálynak, gyakorlati tevékenysége sikere érdekében fel kell fedeznie a neki szükséges reális lehetőséget, meg kell szabnia a lehetőség valóra váltásának módjait, s ezekkel összhangban kell cselekednie.
(idézet: A Marx és Engels válogatott művei 1) Kommunista Párt kiáltványa
Amilyen mértékben a burzsoázia, azaz a tőke fejlődik, ugyanolyan mértékben fejlődik a proletariátus, a modern munkások osztálya, akik csak addig élnek, amíg munkát kapnak, és akik csak addig kapnak munkát, amíg munkájuk a tőkét gyarapítja. Ezek a munkások, akik darabonként kénytelenek eladni magukat, éppen olyan áruk, mint minden egyéb kereskedelmi cikk, s ezért éppúgy ki vannak téve a konkurencia minden viszontagságának, a piac minden ingadozásának.
(idézet: A Komintern és a fasizmus) A fasizmus meghatározása
1921-22-ben: … Radek a fasizmusban, akárcsak a tőke támadásának más megnyilvánulásában, a kapitalizmus megszilárdítására tett erőfeszítést látta. … a fasizmus egyesíteni tudta a különböző osztályokat és rétegeket, a legkülönfélébb politikai irányzatokat. Egyesíteni tudta, de nem tudta megszüntetni ezen osztályok és rétegek érdekellentéteit. … Radek helyesen ismerte fel, hogy ezeknek az ellentéteknek a kihasználása jelentős szerepet kap az antifasiszta harcban.
… Bordiga elemzéseiben [OKP] … A fasizmus valamennyi polgári elem ellenforradalmi erejét testesíti meg, s ezért számára semmiféleképpen sem feltétlenül szükségszerű, hogy a demokratikus intézményeket szétzúzza. … a polgári demokrácia és a fasizmus … a különbségek ellenére az ellenség nem változott, csupán a hazug színfalak, a demokrácia kulisszái tűntek el, hogy mindenkinek szembe tűnjön a kapitalista társadalom rideg valósága. Az uralkodó osztályok egyesültek, és szövetségeseikkel, a kispolgári rétegekkel együtt a munkásosztály ellen vonulnak.
… Zetkin … mivel a burzsoázia letért a törvényes útról, ellene csak hasonló módszerekkel, az erőszak fegyverével lehet küzdeni.
… Lozovszkij … a fasizmus nem más, mint preventív („vorbeugende”) ellenforradalom, amelynek segítségével a burzsoázia igyekszik megakadályozni a forradalom kibontakozását.
… Trockij … a fasizmus nem más, mint „tökéletes ellenforradalom”, amelyet „a forradalom fiaskója” idézett elő.
… „A nemzetközi fasizmus” … általános jellemzése … a fasizmus nemzetközi ellenforradalom a munkásosztállyal szemben … „Ugyanakkor a fehérgárdák nyílt uralma a polgári demokrácia alapjai ellen is irányul.” … a fasizmus nem egyszerűen a munkásság és a burzsoázia ellentéteinek terméke, hanem megerősítéséhez a burzsoázián belül feszülő ellentétek is hozzájárultak. A fasizmus nem az egyesült ellenforradalmat, hanem a burzsoázia legreakciósabb rétegeit képviseli. … „Az olasz fasizmusnak – a »klasszikus« fasizmusnak, amely most egy időre az egész országot meghódította – az a jellemző vonása, hogy nemcsak szűkebb, állig felfegyverzett ellenforradalmi harci szervezeteket alakít, hanem arra is kísérletet tesz, hogy szociális demagógiával tömegbázist teremtsen a parasztság, a kispolgárság, sőt a munkásság bizonyos részében is. Ebben a törekvésében reakciós céljai érdekében ügyesen kihasználja azt a csalódást, amelyet az úgynevezett demokrácia váltott ki.”
… A Komintern IV. kongresszusa [1922] olyan történelmi pillanatban vizsgálta a fasizmust, amikor az európai terrorista rendszerek – köztük az olasz – még nem fejlődtek totális diktatúrává. Ennek ellenére a referátumokban és a viták során elhangzott egyes elemzésekben már felvetették az ilyen típusú rendszerek térhódításának lehetőségét. Felismerték azokat a jegyeket, amelyek az egyes országokban, különösen Olaszországban és Németországban, e fejlődés irányába mutattak. Mussolini hatalomra jutásának pillanatában már sikerült meghatározni a fasizmus osztályjellegén kívül azokat a sajátos vonásokat is, amelyek eltérnek a tőke támadásának általános jegyeitől. Rámutattak először is arra, hogy nem az egyesült reakciónak, hanem az uralkodó osztályok legreakciósabb csoportjainak diktatúrájáról van szó. Ez a diktatúra pedig a hagyományos burzsoá uralomhoz képest a terror intézményesítésével kedvezőtlenebb körülményeket teremt a munkásosztály osztályharcához és általában az emberi társadalom fejlődéséhez. A fasizmus másik sajátos vonását abban látták, hogy az uralkodó osztályok legreakciósabb csoportjai érdekeik képviseletére tömegmozgalmat tudtak felvonultatni. … Az antifasiszta harc lehetőségeinek felvázolásakor a felszólalók a kongresszust megelőző elemzésekre és gyakorlati tapasztalatokra támaszkodtak. Hangsúlyozták, hogy a munkásosztálynak és szervezeteinek létérdeke a fasizmus elleni fellépés, és e harcban a munkásság számíthat más dolgozó rétegek támogatására is. Elengedhetetlen előfeltételnek tekintették, hogy a kommunista mozgalom vállalja az antifasiszta összefogás szervezését és vezetését, az egységfront-taktika és a munkáskormány jelszavával lépjen fel valamennyi dolgozó réteg érdekeinek védelmében. Szükségesnek tartották az antifasiszta harc fegyveres formáinak szervezését is, ám a legfontosabbnak a legális lehetőségek kihasználását tekintették.”
1923-24-ben: … A IV. kongresszusig a Komintern a fasizmussal az olaszországi forradalom és ellenforradalom egyik részkérdéseként foglalkozott. Addig kevesen ismerték fel, hogy a fasiszta mozgalom nem csupán az olasz ellenforradalom segédcsapata, hanem egy újfajta ellenforradalom csírája, amely az erőviszonyoknak nem csupán részleges, de alapvető változását idézi elő. A Komintern IV. kongresszusán ez a felismerés már általánossá vált, sőt továbbfejlődött. Világossá vált, hogy a fasizmus, mint a tőkés társadalom egyik uralmi rendszere, korántsem olasz sajátosság.
… Révai úgy véli, hogy Magyarországon „az ellenforradalom győzelme után tulajdonképpen a fasizmus volt uralmon (csak ekkor még nem nevezte magát annak), szerepének eljátszása után pedig átengedte helyét a nagytőkének”. Szerinte a fasizmus erői a későbbi korszakban a Gömbös-, a Haller- és a Wolff-csoportban tömörültek.
… Zetkin … a fasizmus legáltalánosabb meghatározása: „A fasizmus a világburzsoázia általános támadásának legerőteljesebb, legkoncentráltabb, klasszikus kifejeződése a jelenlegi pillanatban.” … a magyarországi fehérterror példáját említi; ezúttal azonban már pontosabban mutat rá a két rendszer közötti lényeges különbségre: „Magyarországon a terror a proletariátus győzelmes, bár rövid forradalmi harcát követte: a burzsoázia átmenetileg megrettent a proletariátus hatalmától. A Horthy-terror bosszú a forradalomért. E bosszú végrehajtója a feudális tisztek kicsiny kasztja volt. A fasizmussal egészen más a helyzet. A fasizmus egyáltalán nem a burzsoázia bosszúja a harcrakelt proletariátussal szemben. Történetileg, objektíve szemlélve, a fasizmus inkább büntetés, büntetés azért, hogy a proletariátus nem vitte tovább, nem fejlesztette tovább az Oroszországban megkezdett forradalmat.” A másik lényeges különbség, hogy „a fasizmus hordozói nem egy kicsiny kaszt tagjai, hanem széles társadalmi rétegek, nagy tömegek, amelyek egészen a proletariátusig terjednek”. … „A fasizmust nem küzdhetjük le csupán fegyveres úton – hogy ezt a kifejezést használjuk -, hanem ideológiailag és politikailag is le kell vernünk” – állapítja meg. … „A fasizmus egyik gyökere valójában a kapitalista gazdaság és a polgári állam bomlása” … Zetkin mind a fasiszta mozgalom tömegmozgalommá válásához, mind a fasiszta rendszer létrejöttéhez egyetlen döntő és meghatározó tényezőt tart végső soron szükségesnek – és ez a tényező a burzsoázia fellépése. … A fasiszta mozgalmak létrejöttének … két lényeges vonás valamennyi országban azonos: egy álforradalmi program, amely igen ügyesen alkalmazkodik széles társadalmi tömegek hangulatához, érdekeihez és követeléseihez, valamint a legbrutálisabb, legerőszakosabb terror alkalmazása.
… 1924 januárjában Zinovjev tétele: a „szociáldemokrácia a fasizmus szárnya”. … 1924 szeptemberében Sztálin is, a nemzetközi helyzetet elemző igen jelentős írásában, a következőket írta: „A szociáldemokrácia a fasizmus objektíve mérsékelt szárnya.” … E tétel reális magva az volt, hogy sem Olaszországban, sem Németországban, sem pedig Bulgáriában nem sikerült a szociáldemokrata pártokat megnyerni az antifasiszta egységfrontnak. Sőt, e pártok egyezkedni próbáltak a fasizmussal. … A szociáldemokrata pártoknak az antifasiszta egységtől való elzárkózása azonban nem csupán olasz jelenség volt. Megfigyelhető volt Európaszerte és a nemzetközi tanácskozások fórumain egyaránt. A szociáldemokrata pártok politikájából nem egyszerűen az antifasiszta egységfront szükségességének felismerése hiányzott, hanem annak vállalása is, hogy ezt a harcot nemzetközi méretekben megszervezzék, illetve kinyilvánítsák szolidaritásukat az olasz proletariátussal.
… Sas [Gyula] írásaiban … megfigyelhető a fasizmus és az uralkodó osztályok politikájának differenciált vizsgálata. Sas levonja azt a következtetést, hogy a „fasizmus összeomlása nem fog eo ipso egyet jelenteni a kapitalizmus összeomlásával is”. A szociáldemokráciáról megállapítja ugyan, hogy a kapitalista rendszerben az ellenforradalom oldalán áll, de nem tekinti fasiszta jelenségnek, csupána polgári demokrácia támaszának. Határozottan képviseli azt az álláspontot, hogy a fasizmus és a szociáldemokráciára támaszkodó polgári demokrácia a tőkés társadalom két eltérő uralmi formája.
1928-29-ben: … … A Komintern VI. kongresszusa 1928. július 17-én kezdte meg munkáját. … Buharin beszámolója adta meg az alaphangot: a fasizmust mint az állammonopolista tendenciák egyik sajátos formáját közelítette meg. … másik irányvonalat a kongresszuson Thälmann képviselte. … a szociáldemokráciát egységesen ellenforradalminak, a szovjetellenes háborús veszély előkészítőjének nevezte. … „A reformizmusnak a szociálfasizmus irányába való fejlődése megfigyelhető különböző országokban; erre számos példát lehet találni.” … ez nem csupán Thälmann véleménye volt. Kiderül ez például a kongresszus politikai bizottságának azon álláspontjából is, amelyben bírálta azokat a küldötteket, akik „mechanikusan elhatárolják egymástól a burzsoáziának a munkásosztály leverésére szolgáló két módszerét, akik nem látják az egyik módszernek a másikba való átmenetét”. … A fasizmus és a szociáldemokrácia közötti kapcsolatról élénk vita bontakozott ki a Komintern programjával foglalkozó bizottság ülésein is. … A vita lényegében arról folyt, hogy általános tendencia-e a fasizmus a kapitalizmus állammonopolista szakaszában, vagy pedig sajátos jelenség. A felszólalók egyöntetűen az utóbbi mellett foglaltak állást
… Ez [az imperializmus korszaka.] »új« módszereket és kormányzási formákat hozott létre. Például kis kabinetek rendszerét, a színfalak mögött működő oligarchia-csoportok alakulását, a »népképviselet« szerepének bukását és meghamisítását, a »demokratikus« szabadságjogok megnyirbálását és teljes megszüntetését stb. A burzsoá imperialista reakció előretörése különleges történelmi feltételek mellett fasiszta formát ölt. … a feltételek a következők: a kapitalista viszonyok bizonytalansága, jelentős társadalmi elemek deklasszálódása, a városi kispolgárság és intelligencia széles rétegeinek elszegényedése, a falusi kispolgárság elégedetlensége, s végül a proletárság állandó tömegakciójának réme. A burzsoázia, hogy szilárdabb, erősebb és állandóbb hatalmat biztosítson magának, mindinkább kénytelen a parlamenti rendszerről áttérni a pártok közötti erőviszonyoktól és kombinációktól független fasiszta módszerre.” … Buharin … a további fasizálódás veszélyére is felhívja a figyelmet: „A fejlődési tendenciákról szólva feltételezhetjük, hogy a megrendült kapitalista szervezet általános válságának, növekedésének mértékében más országokban is tapasztalni fogjuk a fasizmus növekedését. Amennyiben statisztikai szempontból nézzük a dolgokat, úgy azt mondhatjuk, hogy már most a fasizmus különféle formái alakultak ki: a klasszikus forma és számos átmeneti forma, valamint a fasizmus irányába mutató tendencia. Ezeket az átmeneti formákat és tendenciákat, úgy tűnik, még nem szabad fasizmusnak nevezni a szó teljes értelmében; ezek csupán a fasizmus »embrionális« formái. Nem tekinthetők valódi fasizmusnak, de meghatározott történelmi feltételek között valódi fasizmussá kristályosodnak ki.
*
(idézet:Franklin Delano Roosevelt)
… Az 1928-as választásokon a baloldali szervezetek befolyása teljesen jelentéktelen volt, de FDR szükségesnek tartotta, hogy New York állam problémáit — a bírósági eljárás, a helyi közigazgatás megjavítása, a farmereknek nyújtandó támogatás, a vízi energia felhasználásának állami ellenőrzése stb. — összekapcsolja az általános problémákkal, úgy tüntetve fel a választást, mint a haladás erőinek harcát a reakció ellen. Csak egy példát nézzünk erre. Alfred Smith kormányzó múltbeli tevékenységére hivatkozva Roosevelt ezt mondotta: „Ha a nők és gyermekek heti munkaidejének csökkentésére irányuló programja szocialista, akkor mindnyájan szocialisták vagyunk; ha az állami kórházak és börtönök helyzetének megjavítására irányuló programja szocialista, akkor mindnyájan szocialisták vagyunk. És ha egészségvédelmi programja, a népművelés nagymértékű fellendítése szocialista, akkor mindnyájan szocialisták vagyunk, és ezt büszkén valljuk… A közéletben minden olyan embert, aki előre halad és a reformokat védelmezi, radikálisnak neveznek. A Demokrata Párt ebben az államban előre haladt és a reformokat védelmezte, s kiérdemelte a radikális nevet itt és más államokban.”
… 1928 december végén, néhány nappal kormányzói tisztségének elfoglalása előtt, Franklin Roosevelt egy sajtóértekezleten ezt mondotta: „Úgy vélem, a jövőben az állam — s amikor »államot« mondok, nem csupán New York államra gondolok — jóval nagyobb szerepet fog játszani az állampolgárok életében. Az egészségvédelem nézetem szerint az állam gondja, s azt hiszem, az államnak a köz javára végzett tevékenysége ki fog szélesedni. Az állam felelős polgárai gyermekeinek oktatásáért. Miért ne végezzük hát ezt jól? Néhányan azt fogják mondani, hogy ez szocializmus. Válaszom az, hogy ezek szociális, de nem szocialista intézkedések.”
… Az 1929. július 4-i nemzeti ünnepen mondott beszédében Roosevelt az Egyesült Államok akkori helyzetével foglalkozott. … „Teljes joggal feltehető a kérdés — mondotta —, nem fenyeget-e bennünket az a veszély, hogy visszasüllyedünk a trogloditák idejébe, hogy kialakul egy újabb feudális rendszer, hogy a nagyiparosok olyan magas koncentráltságú ellenőrzést hoznak létre, amely újabb Függetlenségi Nyilatkozat elfogadását teszi szükségessé?” Ha az amerikaiak nem kelnek fel az „új gazdasági feudalizmus” ellen, úgy, mint elődeik a függetlenségi háború idején, akkor végső soron a tulajdon kevesek kezében összpontosul, „a nép túlnyomó többsége pedig rabszolgává lesz”.
… Freeman amerikai történész 1939-ben megkérte Roosevelt titkárát, Marvin McIntyre-t, hogy bizalmasan érdeklődjék az elnöknél: milyen nézeteket vallott a fasizmusról 1933 előtt? FDR nem tagadta meg a választ. Ezt felelte titkárának: „Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy Mussolini abban az időben még megőrizte a parlamenti kormányzás látszatát, és sokan, engem is beleértve, azt remélték, hogy miután a rendet és az erkölcsöt helyreállította Olaszországban, önként helyre fogja állítani a demokratikus intézményeket.” Egyszóval —foglalta össze mondandóját Roosevelt —, a fasizmus 1933 előtt „még kísérleti stádiumát élte”.
… Woods professzor, mai polgári történész írja, „Roosevelt, jóllehet a tőkések támadták, a kapitalizmus megmentője volt. Soha nem jutott eszébe, hogy aláássa az amerikai rendszer alapját; ez a rendszer az ő elnöksége alatt nem szenvedett kárt, hanem inkább megerősödött. Roosevelt ellenállt annak a csábításnak, hogy a már kialakult gazdasági szektorokban bevezesse a társadalmi tulajdon elvét. …”
… 1944-ben, amikor negyedszer jelöltette magát elnöknek, Roosevelt még nyíltabban beszélt. Egy bostoni tömeggyűlésen elégedetten tartott szemlét a megtett út felett: „Ha volt idő, amikor népünk szellemi erői megpróbáltatáson mentek át, akkor ez az 1929—1933. évi szörnyű depresszió éveiben volt. Akkor megtörténhetett volna, hogy népünk idegen ideológiák felé fordul — olyanok felé, mint a kommunizmus vagy a fasizmus. Ámde demokratikus hitünk elég szilárd volt. 1933-ban az amerikai nép nem a demokrácia megnyirbálását, hanem kiszélesítését követelte. S ezt el is érte.”
… A küzdelem, akárcsak a háború előtt, a burzsoá kormányzati rendszer keretei között bontakozott ki. A reakció mindent megtett, hogy megakadályozza az országban a széles körű demokratikus koalíció létrejöttét. Roosevelt nem nyújtott kezet a demokratikus szervezeteknek, éberen őrködött a két párt politika felett. A szervezett munkások képviselői semmiféle tisztséget sem töltöttek be az államrendszerben. 1943 elejétől erősen fokozódott a kommunistaellenes kampány. Míg az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság hivatali kötelességénél fogva tevékenykedett, a Fehér Ház önként kapcsolódott be ebbe a munkába.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A népgazdaság tervszerű fejlődése óriási előnyöket biztosít a szocialista társadalomnak a kapitalizmussal szemben.
A kapitalizmussal ellentétben, ahol az arányosság csak véletlenszerűen fordul elő, s a gazdaság időszakonként megismétlődő válságokon át, ciklikusan fejlődik, a szocialista gazdaság szakadatlanul, töretlen ívben és soha, sehol nem tapasztalt gyorsasággal fejlődik, azoknak az arányoknak alapján, amelyeket a szocialista állam a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének és a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeivel összhangban állapít meg. A szocialista gazdaság nem ismeri a pusztító gazdasági válságokat, amelyek roppant anyagi károkat okoznak a társadalomnak, és időről időre visszavetik fejlődésében.
A Szovjetunióban a háború előtti ötéves tervek idején, vagyis mintegy 13 év alatt ugrás ment végbe, amely az országot elmaradott országból élenjáró országgá, agrárországból ipari országgá változtatta. A tőkés világ ez alatt az idő alatt két gazdasági válságon ment át (1929— 1933-ban és 1937-ben), amelyek a termelőerők óriási pusztulásával, a munkanélküliség óriási növekedésével és a tömegek elnyomorodásának erős fokozódásával jártak együtt. A háború óta a Szovjetunió szocialista gazdasága a termelés szakadatlan növekedése alapján tervszerűen fejlődik, míg a tőkés országok, mindenekelőtt pedig az Egyesült Államok, ebben az időszakban 1948—1949-ben válságon mentek át. 1953 második felétől az Egyesült Államokban ismét megkezdődött a termelés csökkenése és a munkanélküliség növekedése.
A szocialista tervgazdaság kizárja a munkanélküliséget, és biztosítja a társadalom minden munkaerejének hasznosítását. A tőkés gazdaság elkerülhetetlenül munkanélküliséget szül, s a kapitalisták a munkanélküliséget eszközül használják fel arra, hogy olcsó munkaerőt biztosítsanak vállalataik számára.
A tervgazdaság a termelés olyan fejlődését feltételezi, amely az egész társadalom szükségleteinek kielégítésére irányul. A kapitalisták azokba a gazdasági ágakba fektetik tőkéjüket, amelyekben magasabb a profitráta.
A szocialista tervgazdaság biztosítja a tudománynak és technikának a népgazdaság szükségleteivel összhangban álló fejlődését. A kapitalizmusban a technika fejlődése a konkurrencia és a termelési anarchia törvényének van alávetve, rendkívül egyenetlenül megy végbe s elkerülhetetlenül fokozza a termelés fejlődésében tapasztalható aránytalanságot.
A szocialista tervgazdaság megkíméli a társadalmat a társadalmi munkának a tőkés gazdaságra jellemző nagyarányú pazarlásától, ugyanakkor pedig — az egyes vállalatok és az egész népgazdaság viszonylatában egyaránt — valamennyi erőforrás leggazdaságosabb és leghatékonyabb hasznosítását is biztosítja, s a termelés növelésének egyre újabb forrásait és tartalékait tárja fel.
A szocialista állam terv alapján határozza meg a vállalatok termelési kapcsolatát, és biztosítja a szocialista termelés lehető legésszerűbb területi elhelyezését.
A rentabilitás kapitalista elvével ellentétben, amely az egyes vállalatok érdekeit, a maximális profit biztosítását tartja szem előtt, a népgazdaság tervszerű fejlődésének törvénye és a szocialista tervezés biztosítja a rentabilitás magasabbrendű formáját: az egész népgazdaság szempontjából vett rentabilitást. Ennek következtében a szocializmusban az építés olyan hatalmas méretei váltak lehetővé, amilyenek a tőkés gazdaságban a magántulajdon, a termelési anarchia és a konkurrencia viszonyai között elképzelhetetlenek.
Rövid összefoglalás
A népgazdaság tervszerű fejlődésének szükségessége és lehetősége a termelőeszközök társadalmi, szocialista tulajdonából következik. A népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődése a szocializmus gazdasági törvénye.
A népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődésének törvénye a szocialista gazdaságban a szocializmus gazdasági alaptörvényének megfelelően szabályozza a termelőeszközök és a munkaerő elosztását. Megköveteli a tervgazdálkodást, a népgazdaság valamennyi elemének arányos fejlődését, az anyag-, munkaerő- és pénzforrások lehető legésszerűbb és leghatékonyabb felhasználását.
A szocialista tervezés akkor jár kedvező eredménnyel, ha helyesen számol a népgazdaság tervszerű fejlődése törvényének követelményeivel, és minden tekintetben figyelembe veszi a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeit. A népgazdaság terv szerinti irányítása során felhasználják az értéktörvény érvényesülésével összefüggő gazdasági eszközöket. A népgazdaság helyes fejlődési arányainak megállapítása terén nagy jelentősége van a tervezés mérlegmódszerének.
A népgazdaság terv szerinti irányítása a szocialista állam gazdasági-szervező funkciójának igen fontos vonása. Az állami szervek a népgazdasági terveket azoknak az irányelveknek alapján dolgozzák ki, amelyeket a Kommunista Párt állapít meg — a szocialista építőmunka tapasztalatainak tudományos általánosításából kiindulva, a szocialista gazdasági rend előnyeinek, s az ország külső és belső helyzetének figyelembevételével. Az állami tervek a kommunista építőmunka gyakorlatában, a tömegek alkotómunkájában létrejövő újhoz igazodnak, és utasítás jellegűek. A népgazdaság terv szerinti irányításának elengedhetetlen feltétele a tömegek mozgósítása a tervfeladatok teljesítésére és túlteljesítésére, továbbá a tervteljesítés mindennapos ellenőrzésének megszervezése.
A népgazdaság tervszerű, válságmentes fejlődése a szocializmus egyik igen nagy előnye a kapitalizmussal szemben, biztosítja az eszközöknek a burzsoá rend számára elérhetetlen gazdaságos felhasználását, és teljes mértékben lehetővé teszi a termelésnek a néptömegek érdekében történő szakadatlan, gyors és sokoldalú fejlesztését.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A kapitalizmusban a tőkések élősködés érdekében diktatúra valósul meg a dolgozók ellen!
A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A szocialista demokrácia célja a demokratikus szabadságjogok és az emberi jogok megvalósítása!
A szocializmusban megvalósul a szocialista demokrácia!
A kommunisták a szocialista demokráciáért harcolnak!
A kapitalizmus meghaladásához, a teljes emberiségre kiterjedő demokrácia érdekében, a népi demokrácia vagy ennek kihagyásával a szocializmus keresztül vezet az út. Az emberiség a kommunizmust, a teljes emberiségre kiterjedő demokráciát, a kizsákmányolás, a felsőbbrendűség, az élősködés megszüntetésével, az emberi jogok következetes érvényesítésével, a természeti és társadalmi tudományok megismerésével és következetes alkalmazásával éri el.
A kommunizmus az emberséges, a humánus társadalom!
A kommunizmusban nincs kizsákmányoló, élősködő, szolga és felsőbbrendű!
A marxista filozófia alapjai: „… A dialektikus és történelmi materializmus a marxizmus filozófiai alapja, s a politikai gazdaságtannal és a tudományos szocializmussal együtt a marxizmus alkotórésze. … Marx és Engels nemcsak új világnézetük kidolgozásán fáradoztak. Fő céljuk az volt, hogy egyesítsék a tudományos szocializmust és a munkásmozgalmat, s a munkások ösztönös harcát a tudatos forradalmiság medrébe tereljék. … A tudományos szocializmus elmélete a munkásmozgalom gyakorlatának általánosításaként keletkezett, a munkásosztálynak a burzsoázia ellen, az elnyomás ellen folyó harci szükségletei hívták életre.
… A tudományos szocializmus elmélete nem jelenhetett meg a középkorban, a feudális társadalomban. Ez az elmélet a kapitalizmus korában keletkezett, mert a kapitalizmus fejlődése előkészítette a szocializmus anyagi előfeltételeit. A tőkés renden belül a kapitalizmus számára megoldhatatlan ellentmondások jöttek létre, és kialakult a proletariátus, amely az új, szocialista termelési mód hordozója. Éppen ezzel összefüggésben jelenik meg a tudományos szocializmus elmélete.”
A kommunisták elvetik a hamis tudománytalan világnézetet, Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Mao tanításait követik, a dialektikus és történelmi materializmus tudományának megalkotóit, továbbfejlesztőit, amelyek a szocialista demokráciát, ha szükséges, forradalmi úton, a polgári demokrácia, a kapitalizmus, a fasizmus meghaladását tűzik ki célként a vörös zászlóra.
A polgári demokrácia a kapitalizmus politikai-gazdasági modelljében is kénytelen korlátozni a demokratikus szabadság- és az emberi jogokat. Ugyanis a kapitalizmus nem működik a bérrabszolgaság, a kizsákmányolás nélkül, és ez embertelen, mindenképpen megosztott világra, felsőbbrendűségre és szolgaságra vezet, ami a többség, a bérrabszolgák számára, a valódi szabadságot, a demokráciát, az emberi méltóságot lehetetlenné teszi. A fasizmus és főleg a klasszikus változata még embertelenebb, mert a polgári szabadságjogokat és az emberi jogokat a totális diktatúrával, akár terrorisztikusan is korlátozza vagy megszünteti, a diktatúrát akár az önkényuralomig fokozza, de legalábbis erre törekszik. Ezért a kapitalizmus fő ellenfele a kommunista mozgalom, ami következetesen küzd az emberiség demokráciájáért, az emberi jogokért, harcol a fasizmus minden változata ellen.
A polgári szabadságjogokat és az emberi jogokat a kapitalizmus gazdasági-politikai modellje a működőképessége érdekében mindenképpen kénytelen korlátozni vagy megszüntetni, ez gyökeresen, alapvetően semmilyen reformmal nem javítható tulajdonsága a kapitalizmusnak. A kapitalizmus a működési modellje miatt törvényszerűen és elkerülhetetlenül bekövetkező válságok és az osztályharc társadalmi katasztrófákat okoznak.
Ha a kapitalizmus veszélyben érzi hatalmát, a rendszer fennmaradása érdekében, azonban reformokat, ésszerűsítéseket vagy végszükség esetén a terrort alkalmazza, kapitalista „rendet” teremt, és ennek érdekében kíméletlenül elnyomja a szocialista demokráciára irányuló törekvéseket, a proletárok lázadásait, üldözi ennek élharcosait, a kommunistákat.
A kapitalizmus ezért totális harcot folytat a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen a kizsákmányolás, a tőkés felsőbbrendűség, és végeredményben a tőkések profitja, az élősködésének a védelme érdekében. A kapitalizmus a polgári demokráciával vagy a nyílt diktatúrával kíméletlen harcban áll a szocialista demokráciával, a szocializmussal. A kapitalizmus következetes harca a szocialista demokrácia ellen a fasizmus!
A marxista filozófia alapjai: „… a burzsoázia diktatúrája parlamentáris köztársaság formájában is, alkotmányos monarchia formájában is, fasiszta terrorista diktatúra formájában is létezik. … kapitalista országok parlamentáris köztársaságának lényege a burzsoázia diktatúrája, azé az osztályé, amely meghatározza a burzsoá társadalomban fennálló politikai hatalom jellegét. … a politikai hatalom minden szervét a burzsoázia tartja a kezében, és minden állami intézmény a burzsoázia uralmának megszilárdítását szolgálja. A burzsoázia diktatúrájának egyes megnyilvánulásai változóak, de változatlan marad a tőkés társadalom államhatalmának lényege — a burzsoázia diktatúrája.
… burzsoá demokrácia csak a kizsákmányoló kisebbség számára demokrácia. Mindaddig, amíg megmarad a termelési eszközök magántulajdona — hangoztatta Lenin —, a legdemokratikusabb burzsoá köztársaság is elkerülhetetlenül a burzsoázia diktatúrája, a többség elnyomására szolgáló gépezet marad.
… A fasizmus, eltérően a polgári demokráciától, az imperialista burzsoázia diktatúrájának nyílt, terrorista formája. A fasizmus létrejötte elválaszthatatlanul összefügg a kapitalizmus általános válságának korával; kísérlet arra, hogy a terror és erőszak módszereivel alátámassza a kapitalizmus megingott pilléreit. Nem véletlen, hogy a burzsoázia elsősorban azokban az országokban vezette be a fasiszta rendszert, amelyekben a kapitalizmus pillérei kiváltképpen ingatagok voltak, vagy amelyekben a burzsoázia különösen tevékenyen vett részt az új világháború előkészítésében (Olaszországban, Németországban és Japánban). A fasiszta tendenciák azonban nemcsak ezekben az országokban fejlődtek ki. A reakciós burzsoázia, a néptömegek aktivitásától való félelmében mindenütt, ahol csak lehet, korlátozza a demokráciát. … Bár a fasizmus régi formáiban kompromittálta magát a népek előtt, nincs kizárva az a veszély, hogy új formákban feléled.
… A marxista párt a proletariátus vezető szervezete, a munkásosztály legfőbb fegyvere a tőkés társadalom kommunista társadalommá való forradalmi átalakításáért vívott harcban. … A kommunista párt ereje abban van, hogy a munkásosztály élcsapata, amely a tudományos forradalmi elmélettel van felvértezve, s ezért, tudatosságát tekintve, a tömegek felett áll. A marxista párt a munkásosztály leghaladóbb, legbátrabb, leghősiesebb és legönfeláldozóbb elemeit egyesíti soraiban. Lenin azt mondotta a bolsevik pártról, hogy a munkásosztály forradalmi pártjának példaképe lett, hogy ez a párt megtestesíti korunk eszét, becsületét és lelkiismeretét. … A proletariátusosztályharcának végső célja az osztályok antagonizmusára épülő kapitalista társadalom megsemmisítése és az osztály nélküli, kommunista társadalom létrehozása.”
A kapitalizmus harci formálya ezért a következetesen szerveződő fasizmus, amellyel a szocializmus ellen a demokrácia és az emberi jogok korlátozásáért vagy megszüntetéséért folytat háborút a következetesen szervezkedő kommunistákkal szemben, a szocialista demokrácia élharcosai ellen.
A fasizmus következetes ellensége csak a kommunisták vezetésével a dolgozó emberiség lehet! A szocialista demokrácia az emberiség történetének eddigi legmagasabb rendű vívmánya, az emberiség civilizálódásának eredménye, az emberiség lehetséges nagyszerű jövője, az emberiség megmaradásának egyetlen lehetősége.
A kommunisták fasizmus elleni harca az emberiség megmaradásáért az egyetlen lehetőség. Nem kellene elszúrni ezt a vissza nem térő lehetőséget!
(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)
… 1935-ben, a Komintern VII. kongresszusa (meghatározta) a fasizmus osztálytartalmát: „a fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább és legimperialistább elemeinek nyílt, terrorista diktatúrája”.
… A fasizmus elleni harc során lényeges, új megállapítások születtek a nyugat-európai kommunista mozgalomban. Így például a francia párt 1934. júniusi konferenciája leszögezte: „A jelen időszakban a fasizmus a fő veszély. Ellene kell összpontosítani a proletár tömegek minden erejét és fel kell sorakoztatni a proletariátus mögé a dolgozó lakosság valamennyi rétegét.” … A határozat hangoztatja, hogy a kommunisták minden erejükkel védelmezik a demokratikus szabadságjogokat, küzdenek azok megőrzéséért és kiterjesztéséért.
… A kongresszus mindenekelőtt leszögezte, hogy a fasizmus veszélye a világgazdasági válság után megnövekedett. ,,A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa — szól a határozat – hangsúlyozza, hogy valamennyi kapitalista országban növekszik a fasizmus veszélye s óva int a fasizmus veszélyének bármilyen lebecsülésétől.” Különös hangsúllyal szólt a kongresszus arról a veszélyről, amit a német fasizmus jelentett. A határozat szerint: „a német típusú fasizmus a fasizmus legreakciósabb válfaja”, amely nemcsak a német munkásosztály valamennyi demokratikus vívmányát semmisíti meg, nemcsak „egy kulturális szempontból magas színvonalon álló országot taszít szellemi sötétségbe”, hanem nagy veszedelmet jelent a világ népeire is. „A német fasizmus egy új imperialista háború legfőbb szítója, s a nemzetközi ellenforradalom rohamcsapataként lép fel.”
… A fasizmus, különösen a német fasizmus jellemzése, a fasizmus nemzetközi térhódításában rejlő veszélyek feltárása nagy érdeme volt a kongresszusnak. De a fasizmus elleni harc kibontakoztatása szempontjából a leglényegesebb az volt, hogy a kongresszus határozottan megkülönböztette a burzsoá osztályuralom két formáját: a burzsoá demokráciát és a nyílt diktatúrát. „A fasizmus hatalomra jutása nem az egyik burzsoá kormány egyszerű felcserélése egy másikkal — szögezte le Dimitrov előadói beszédében —, hanem a burzsoá osztályuralom egyik államformájának, a burzsoá demokráciának felváltása a burzsoázia osztályuralmának másik formájával, a nyílt terrorista diktatúrával.” … Nagy horderejű, elvi jelentőségű megállapítás volt ez, amely új megvilágításba helyezte, fő feladatként előtérbe állította a fasizmus elleni harcot.
… A Komintern … korábban nem tett határozott különbséget a burzsoá osztályuralom két formája között, hanem elsősorban azt hangsúlyozta, ami a fasizmusban és a polgári demokráciában, más összefüggésben a fasizmusban és a szociáldemokráciában közös. Most a hangsúly a különbségekre került, ami lehetővé tette a fasizmus igazi arculatának felismerését, s szükségszerűen megváltoztatta a kommunista mozgalom viszonyát a polgári demokráciához, pontosabban a demokratikus követelésekért vívott harchoz. Erre mutatott rá Dimitrov, amikor kijelentette: „Nem vagyunk anarchisták, s egyáltalán nem közömbös számunkra, hogy milyen politikai rendszer van egy adott országban: burzsoá diktatúra-e polgári demokrácia formájában, akár csak a legmegnyirbáltabb demokratikus jogokkal és szabadsággal is, vagy pedig burzsoá diktatúra a maga leplezetlen, fasiszta formájában. Noha mi a szovjet demokrácia hívei vagyunk, védelmezni fogunk minden arasznyi demokratikus vívmányt, amelyet a munkásosztály hosszú évekig tartó szívós harcban küzdött ki és elszántan harcolni fogunk ezeknek a vívmányoknak a kiszélesítéséért.”
… Korábban a Komintern a fejlett tőkésországokban nem ismert el más stratégiai jelszót, mint a proletárdiktatúráért való harc jelszavát. A részfeladatok, részkövetelések, illetve az értük való harc közvetlenül a hatalom megragadásának, a proletárdiktatúra kivívásának voltak alárendelve, átmeneti célokat nem tűztek ki. Ez szűkítette a lehetséges szövetségesek körét, lényegében meg is gátolta, hogy olyan rétegek, amelyek elutasították a szocializmus gondolatát, felzárkózzanak a munkásosztály mögé a különféle részkövetelésekért, a demokráciáért és a békéért vívott harcban. A VII. kongresszus viszont abból indult ki, hogy a szocialista forradalomhoz, a hatalom meghódításához közbeeső, átmeneti célokért vívott harcok során lehet elvezetni a tömegeket. Ezzel a kongresszus — ha fenn is tartotta a „Szovjethatalomért!” jelszót — alapvetően módosította a kapitalista országok kommunista pártjainak politikai fő irányvonalát. A kongresszus levette a napirendről a proletárdiktatúráért való közvetlen harcot, s a forradalmi mozgalom legközelebbi, soron levő szakaszának fő feladatául a munkásosztály és a dolgozók legnagyobb veszedelme, a fasizmus ellen, a népek békéjéért és szabadságáért, a demokratikus jogok védelméért és visszaállításáért folytatandó harcot, s ennek érdekében a munkásosztály és a szegényparasztság tömegein messze túlnyúló, széles egységfront megteremtését tűzte ki.
… Ezt sugallta a kongresszus egész szelleme, de ezt az irányváltoztatást egyértelműen, kategorikus formában is megfogalmazták: „Ma a fasiszta ellenforradalom támadja a polgári demokráciát és arra törekszik, hogy a dolgozók legbarbárabb kizsákmányolásának és elnyomásának rendszerét valósítsa meg. Ma a dolgozó tömegeknek több kapitalista országban konkrétan nem a proletárdiktatúra és a polgári demokrácia, hanem a polgári demokrácia és a fasizmus között kell választaniuk” — szögezte le Dimitrov előadói beszédének vitája után tartott zárszavában. A határozatban pedig a következőket olvashatjuk: „A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa kijelenti, hogy azzal az óriási veszéllyel szemben, amely a munkásosztályt, a munkásosztály minden vívmányát, valamennyi dolgozót és elemi jogaikat, a népek békéjét és szabadságát a fasizmus részéről fenyegeti, a munkásosztály harci egységfrontjának megteremtése a jelenlegi történelmi szakaszban a nemzetközi munkásmozgalom legfőbb és legközelebbi feladata. A sikeres harc a tőke offenzívája ellen, a burzsoázia reakciós rendszabályai ellen, az összes dolgozók leggonoszabb ellensége, a fasizmus ellen… parancsolóan megköveteli, hogy létrehozzuk a munkásosztály minden részének… akcióegységét, még mielőtt a munkásosztály többsége egyesülne a kapitalizmus megdöntésének és a proletárforradalom győzelemre juttatásának általános platformján.”
… A kongresszus a fasizmus elleni harc feladatait helyesen, a szocialista forradalom perspektívájából tárgyalta, a munkáshatalom, a proletárdiktatúra megteremtésének a szempontjából világította meg. Elvi jelentősége volt annak, hogy a kongresszus leszögezte: az antifasiszta egységfrontkormány, bár rendkívül fontos szerepet vállalhat magára a fasizmus elleni harcban, „nem hozhat végleges menekvést”, „nem képes végleg kiküszöbölni a fasiszta ellenforradalom veszélyét”. Más szóval: a fasizmus veszélyét véglegesen kiküszöbölni csak akkor lehet, ha a fejlődés nem reked meg az antifasiszta demokráciánál, ha ezaz antifasiszta demokrácia továbbfejlődik szocialista demokráciává, ha felszámolják nemcsak a fasizmust, hanem a kizsákmányolok osztályuralmát, a burzsoá osztályuralom minden formáját. A kongresszus tehát nem hagyott kétséget afelől, hogy a Komintern és a kommunista pártok a fasizmus ellen küzdve változatlanul a proletárdiktatúra, a szovjethatalom, a szocializmus hívei, s ilyen értelemben a mozgalom fő stratégiai célja változatlan: a fasizmus elleni harc, harc a demokráciáért és a békéért — út a szocialista forradalomhoz.
… Figyelemre méltó ugyanakkor az is, hogy a kongresszus a proletárdiktatúráról és a szocializmusról szólva, szinte mindenütt a szovjethatalom kifejezést használja; ez a jelszó bekerült a határozatba, ezt választották a fasizmus elleni harcról szóló határozat zárófejezetének címéül is. Ez több szempontból érthető, sőt bizonyos vonatkozásban indokolt is volt. A szovjetek akkor a proletárdiktatúra egyedüli formái voltak, a szovjetek fogalma azonosult a proletárdiktatúra, a szocializmus, a szocialista köztársaság fogalmával. A „Szovjethatalomért!” jelszó kifejezte a demokráciáért harcoló kommunista mozgalom forradalmiságát, a szociáldemokrácia opportunizmusával, békülékenységre hajló politikájával szemben, és kifejezte a Komintern, a kommunista pártok viszonyát az első szocialista államhoz, amely példaképe volt a mozgalomnak. Egyúttal azonban kifejezte azt is, hogy a mozgalom a szovjeteket a szocializmus egyedüli, kizárólagos formájának tekinti, hogy a szocializmus építését más formában elképzelni nem tudja.
… a kongresszus idején nem a „demokráciából” a szocializmusba való átnövés kérdése állt az előtérben, hanem a fasizmus megdöntése, a még meglevő polgári demokratikus jogok védelme, a fasiszta támadás visszaverése. A szocializmusra való áttérés kérdései akkor még nem vetődtek fel élesen, az új viszonyok között még gyakorlati tapasztalat alig volt. Csak a harc során válhatott világossá annak minden következménye, hogy a demokráciát nem a feudális maradványok felszámolása útján kell kivívni — ahogy ez még a XIX. század végén, a XX. század elején Oroszországban is felmerült —, hanem a nagytőke, a monopóliumok hatalmának a megtörése útján, a burzsoázia egy részével való ádáz küzdelem során.
… A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa kiemelkedő történelmi állomás azon az úton, amely a kommunista pártok új irányvonalának kidolgozásához vezetett. A kongresszus után már az egyes kommunista pártok feladata lett, hogy az új és változó helyzet követelményeinek, saját országuk feltételeinek megfelelően kidolgozzák irányvonalukat, a kongresszus útmutatásait a gyakorlati munka során gyümölcsöztessék s a forradalmi elméletet is továbbfejlesszék.
… A VII. kongresszus határozatai serkentőleg hatottak a kommunista pártok egész tevékenységére. Különösen azok a kommunista pártok, amelyek már a kongresszus előtt jelentős eredményeket értek el az egységfront létrehozásában, gyorsan hasznosították a kongresszus új elvi állásfoglalásait, sikeresen tömörítették a dolgozók mind szélesebb rétegeit és szorították vissza a fasizmus erőit. Elég utalni a francia és a spanyol munkásosztály antifasiszta harcának eredményeire, a népfrontpolitika fejlődésére ezekben az országokban.
Politikai gazdaságtan: Szovjetunió a szocializmust építi…
A kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti időszak folyamán a Szovjetunióban a gazdaság valamennyi ágában felszámolták a kapitalista elemeket, a szocialista rendszer a népgazdaság egyetlen rendszerévé vált,létrejött a szocialista társadalom gazdasági bázisa. A szocializmus győzelme aSzovjetunió Alkotmányában, a világ legdemokratikusabb alkotmányában jutott kifejezésre, amelyben ezt a győzelmet törvényhozási úton rögzítették.
A szocializmus olyan rend, amely a termelőeszközök társadalmi tulajdonának két formáján, az állami tulajdonon (köztulajdonon) és a szövetkezeti-kolhoztulajdonon alapul, olyan rend,amely nem ismeri az embernek ember által való kizsákmányolását, amelyben a népgazdaság a dolgozók növekvő szükségleteinek a termelés szakadatlan növekedése útján történő minél teljesebb kielégítése céljából tervszerűen fejlődik, s amelyben megvalósul a munka szerinti elosztás elve.
A szocialista társadalom két baráti osztályból — a munkásosztályból és a parasztságból, továbbá a munkásosztállyal és a parasztsággal szorosan összeforrott értelmiségből tevődik össze. A szocializmus győzelme a dolgozók anyagi és kulturális helyzetének gyökeres megjavulására, a város és a falu, a szellemi és a fizikai munka közötti ellentét felszámolására, a nemzetek közötti egyenlőtlenség megszüntetésére és új, szocialista nemzetek kialakulására vezetett.
A szocializmus győzelmével a Szovjetunió a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet szakaszába lépett. A szocialista rend előnyei folytán a Szovjetunió gazdasági és katonai győzelmet aratott a Nagy Honvédő Háborúban. A háború után a Szovjetunió igen rövid idő alatt helyreállította a népgazdaságot, elérte a népgazdaság újabb, hatalmas arányú fellendülését, és sikeresen folytatja útját a kommunizmus felé.A szocializmus győzelme a Szovjetunióban világtörténelmi jelentőségű tény. Ez a győzelem a gyakorlatban bizonyította be a szocializmus fölényét a kapitalizmussal szemben.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
