(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

3

3. Demokratikus külpolitikát!

A demokratikus és a reakciós erők tömörülése és szembekerülése még határozottabbá vált a magyar békeszerződés kapcsán és az augusztus 1-ével megkezdődött stabilizáció folytán.

Magyarország külpolitikájában arról kell dönteni, vajon továbbra is, ahogy ez évtizedeken keresztül történt, idegen imperialista törekvések eszköze legyen-e a magyarság, vagy pedig saját érdekeit és jövőjét szem előtt tartva, minden kétszínű, a múltban oly végzetes hintapolitikával szakítva, őszintén és határozottan haladjon a Duna-völgye népeivel, elsősorban a Szovjetunióval való gazdasági és politikai együttműködés útján. (Taps.) De ez a külpolitika csak úgy vezethet eredményre, ha valóban demokratikus belpolitikával párosul, ha Magyarország csatlakozik ahhoz a demokratikus fejlődéshez, melynek útján legtöbb szomszédunk halad.

A magyar jelen egyik legsúlyosabb és legdöntőbb kérdése a békekötés. A magyar népnek most a párizsi békekonferencián kell fizetnie mindazokért a bűnökért és mulasztásokért, amelyeket urai az elmúlt 25 esztendőben, de különösen 1944 folyamán elkövettek. Ma már tisztán látjuk 1944 október 15-e jelentőségét. Ekkor derült ki, hogy a magyar nép nem tudott arra az útra lépni, amelyen előtte a románok, a bulgárok, a finnek elindultak. Ekkor derült ki, hogy a magyar reakció erősebben és jobban Hitler fasizmusához van nőve, mint a csatlósállamok bármelyike. Elsősorban ennek volt a következménye, hogy a magyar közigazgatás és a magyar hadsereg még akkor is a német fasizmus mellett állott, mikor már világszerte nyilvánvaló volt az ilyen magatartás minden katasztrofális következménye.

Hiába emelte fel szavát a magyar demokrácia és elsősorban a Magyar Kommunista Párt. Hiába mutattunk rá, hogy mit jelent nemcsak a határok, hanem az ország egész jövője szempontjából, ha nem lépünk fel még az utolsó pillanatban Hitler ellen. 1944 augusztusi kiáltványunk, melyet akkor a fővárosban terjesztettünk, a következőket mondja:

„Erdélyt nem Hitlerrel, hanem csak Hitler-ellenes fegyveres harccal lehet megmenteni. Ha a március 19-i árulók uralmon maradnak, nemcsak Erdély vész el, hanem vele pusztul az egész ország. Hazánk földje pedig véres csatatér, városaink füstölgő romhalmaz, népünk a visszavonuló német banditák szabad prédája lesz.”

Harcoltunk a magyar nép tétlen várakozása ellen is és felhívtuk őket arra, hogy ne csak egyedül a Vörös Hadseregtől várják a felszabadulásukat. Azt mondotta a Magyar Kommunista Párt szeptember 2-i röpirata:

„Az elkövetkezendő béke nem lesz szocialista béke és ha mi nem harcolunk szabadságunkért, akkor a környező népek gyanakvása és ellenszenve az ország megcsonkítására, tartós megszállására vezethet.”

„A magyar nép tétlen várakozása felszabadítására — mondottuk később — azt jelentené, hogy felszabadítója, a Vörös Hadsereg, csak az ország és a főváros romjait nyújthatná át a szabaddá és függetlenné lett, de időközben megtizedelt és koldusbotra jutott magyar népnek.”

Ez volt az itthon küzdő kommunisták hangja. Minden szavukat igazolták az események és igazolták azokét is, akik, mint jómagam, már esztendőkkel előbb hirdettük:

„Azt hiszik otthon, hogy a vereség a legrosszabb esetben az 1918-as megcsonkítás ismétlése lesz és hogy a magyar lakosság minden bántódás nélkül az elszakított területeken ugyanúgy megmaradhat, mint 1918-ban történt. Sajnos, erre kevés a remény, mert, mint minden téren, Horthyék itt is mérhetetlen, jóvá nem tehető károkat okoztak a magyar ügynek. Egyre több olyan hivatalos hang emelkedik, amely azt követeli, hogy az elszakítandó területekről ki kell telepíteni minden magyart, lakosságcseréről hallani, amely a gyakorlatban annyit jelentene, hogy mondjuk a Felvidékről minden magyarnak el kellene távoznia és helyükbe visszatérhetnének a szarvasi, kiskunhalasi szlovákok. Kivezető út csak egy van: azonnal és gyökeresen szakítani azzal a rendszerrel, mely ide vitte az országot, azonnal és kíméletlenül eltávolítani azokat a vezetőket, akik ezért felelősek. Ha a magyar nép ezen az áron még Hitler összeomlása előtt át tud menni a győztes szövetségesek oldalára, akkor még sok minden menthető.”

Ez volt Pártunk álláspontja azokban a sorsterhes esztendőkben és hónapokban, amikor utat kellett mutatni a nemzetnek. Ezekért a célokért halt vértanúhalált Ságvári Endre és annyi jó elvtársunk. Ezekre a tényekre külön emlékeznünk kell azért, mert a magyar reakció, mint minden téren, a béke kérdésében is megkísérli, hogy a magyar demokráciát tegye felelőssé azokért a súlyos feltételekért, amelyeket a békekötésnél ránk rónak s amelyek miatt — mély hazafiúi bánattal látjuk — annyi szenvedés zúdul szegény magyal népünkre.

A Magyar Kommunista Párt minden erejével küzdött azért, hogy nemzetünket a demokrácia harcosai sorába állítsa. Ebben a küzdelemben az összes magyar pártok közül mi adtuk a legtöbb mártírt. Minket senki a sovinizmus vádjával nem illethet. Ezt azért tartom szükségesnek előrebocsátani, mert a békekötéssel kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy a magyarok erőszakos kitelepítését Szlovákiából mi úgy is mint hazafiak, úgy is mint kommunisták, helytelennek és a Duna-medence népeire károsnak tartjuk. (Taps.) Szerintünk az erőszakos kitelepítés komoly csapás volna a fiatal magyar demokráciára és rendkívül sokat ártana magának a csehszlovák demokráciának is, mert nagyon megnehezítené a dunai népek demokratikus összefogását. Pártunk ezért a maga részéről, mint a múltban, a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy az erőszakos kitelepítést kivédje és meghiúsítsa.

A Magyar Kommunista Párt a békével kapcsolatban külön alá akarja húzni, hogy a határon kívül maradó magyar kisebbség érdekeinek a legnagyobb figyelmet szenteli s fel fogja emelni szavát, ha a határokon túl élő magyarság demokratikus jogait, bármilyen téren csorbítanák. Ezt nemcsak a magyar demokrácia érdeke követeli meg, de megköveteli a dunavölgyi népek demokratikus fejlődése is. A dunavölgyi népek egymásra vannak utalva és ha azt akarjuk, hogy a Duna medencéje valóban a demokratikus dunai népeké legyen, ne pedig távoli imperialisták küzdőpontja, akkor gondosan el kell távolítani minden olyan akadályt, amely a népek demokratikus összefogását gátolja. Márpedig a határon túl maradó magyarság demokratikus jogainak csorbítása természetszerűen megnehezítené az egymásra utalt népek annyira szükséges összefogását.

Mi feltétlenül hívei vagyunk a dunai népek barátságos, demokratikus együttélésének és egy demokratikus dunai föderációt nemcsak lehetségesnek, de kívánatosnak is tartunk. (Taps.) Ezen a téren is a nemzeti kossuthi hagyományok folytatói vagyunk. Kossuth Lajos az 1848—49-es forradalom katasztrófája után felvetette a dunai konföderáció kérdését. Elgondolásának alapját a dunamenti demokratikus államok képezték. Tervének megvalósítását már eleve kizárta az a körülmény, hogy a dunamenti népek legtöbbje a német fasizmus összezúzásáig nem volt valóban demokratikus. Most viszont ez az alapfeltétel adva van és lehetőséget nyújt arra, hogy a dunai népek szövetsége meg is valósuljon. Egy ilyen demokratikus szövetség létrejötte, vele kapcsolatban a vámhatárok leépítése, természetesen sokat enyhítene azon a keserűségen, amelyet népünk a most készülő békével kapcsolatban érez.

A magyar demokrácia külpolitikája nem lehet más, mint egészséges, őszinte, demokratikus viszony a szomszéd népekhez, mindenekelőtt új szomszédunkhoz, a nagy és bennünket felszabadító Szovjetunióhoz. (Taps.) Ez a politika eleve kizár minden kétkulacsosságot, a régi rezsim minden hintapolitikáját. Nekünk nem kell hintapolitika, amely végeredményben oda vezet, hogy két szék között a földre esünk. De a híd szerepére sem vállalkozunk a Kelet és a Nyugat között. Kelet és Nyugat óriásainak egymáshoz közelebbhozására és összekötésére mi kicsik vagyunk. A mi külpolitikánkat egyedül és kizárólag a magyar demokrácia érdekei kell, hogy vezessék és külpolitikánk a demokratikus belpolitikának kell, hogy következménye és egyenes folyománya legyen. (Taps.)

Ez már magában kizárja, hogy a Kommunista Párt segédkezet nyújtson olyan külpolitikához, mely tőlünk messze levő imperialista érdekek szolgálatába akarja állítani hazánkat, abban a csalóka reményben, hogy ilyen szolgálat haszonnal járhat a magyar népre. Ezt élesen le kell szögezni, mert a magyar reakció, mely semmit sem tanult és semmit sem felejtett, szívesen játszik ilyen tervekkel. Csak rá kell nézni a térképre és mindenki látja, hogy hazánk a fasizmus összeomlása után egy olyan demokratikus államcsoport közepén fekszik, mely a Balti-tengertől az Adriai-tengerig terül el. Ezek az államok ezer esztendő óta közvetlen gazdasági és politikai kapcsolatban állottak hazánkkal. Ezeken az államokon keresztül folyik a Duna, itt vezetnek át a legfontosabb vasútvonalak, innen kaptuk a múltban legfontosabb nyersanyagainkat és itt helyeztük el iparcikkeinket. Ezektől az — ismétlem — ezer év óta működő tényezőktől nem vonatkoztathatjuk el külpolitikánkat. Aki ezek előtt szemet húny, az tudva vagy akaratlanul, de új szerencsétlenségbe dönti hazánkat.

Szólnom kell itt az úgynevezett szláv veszélyről, mellyel a reakció nemcsak a háború alatt, de most is operál. Az utolsó negyed évezredben Magyarország a német „Drang nach Osten”-nak, a Kelet felé való erőszakos terjeszkedésnek faltörő kosa volt. Ennek a német politikának következményeképpen Magyarország vérzett, szegényedett, gazdaságilag elmaradt és a szomszéd népekhez viszonyítva számbelileg is megfogyatkozott. Az első világháború idején a német Berlin—Bagdad terjeszkedési irány szolgálatába állították országunkat és az eredmény Trianon lett. A hitleri „Drang nach Osten” következményeit most érezzük a párizsi béketárgyaláson. Azok a népek, amelyekkel szemben Magyarország a német terjeszkedés csatlósát játszotta, elsősorban a szlávok voltak. Ezekkel a szlávokkal szemben hazánk 1848—49-ben a forradalmi haladást képviselte. De az utolsó félszázad alatt a szlávok szerepe megváltozott. Különösen megváltozott 1905 óta, az első orosz forradalom óta és a szláv népek most egyre erőteljesebben állnak az emberi haladás élére. Az 1917-es győztes orosz forradalom már magábanvéve mutatta, hogy az elmaradott szláv népek a haladás élére ugrottak.

Ennek a világháborúnak a tapasztalatai, elsősorban a szovjet nép hősies harca az emberi szabadságért és haladásért, azután a lengyel nép küzdelme mutatják, hogy e nemzetek ma a haladó emberiség élcsapatai. (Taps.) Aki ezekkel a demokratikus, élenhaladó szláv népekkel szemben megpróbálja a magyarságot kijátszani, az már ennek a gondolatnak puszta elfogadásával a reakció mellé, a haladás ellenségei közé áll. Ezt gondolja meg mindenki, akit a pánszláv mumus meséje megtévesztett. És gondoljon még arra, hogy annak a német politikának következtében, mely negyedévezreden keresztül szomszédaink, elsősorban a szlávok ellen tudta vinni népünket, hazánk és nemzetünk egyre inkább összezsugorodott és most még az a veszély is fenyegeti, hogy a magyarság Szlovákiában maradó részét elűzik, vagy elnemzetietlenítik. Annak a magyar hazafinak a számára, aki nemzete múltjából okulni tud és meg akarja állítani ezt a zsugorodási folyamatot, melynek következtében nemzetünk egyre kisebbedik, a választás nem lehet nehéz; az semmi körülmények között nem fogja megengedni, hogy népét még egyszer erre az útra kényszerítsék. A múltban a német imperializmus taszított bennünket ebbe az irányba. Hasonló kísérleteket, melyeket egyben az ország demokratikus politikájának megváltoztatására próbál a magyar reakció kihasználni, most is észlelhetünk.

A kemény és szigorú békefeltételek ellenére a demokratikus belpolitika lehetővé fogja tenni, hogy a dunai népek nagy családjában Magyarország önérzettel és egyenrangú félként képviselje nemzeti érdekeit.

(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Rákosi Mátyás – Válogatott beszédek és cikkek)

2

2. Szabad népért a szabad hazában

Az ország felszabadulása nemcsak a régi rendszer összeomlására vezetett, hanem új, hatalmas népi erőket is mozgásba hozott. A munkásosztály és a parasztság saját kezdeményezésével és saját erejével látott hozzá a gazdasági és állami élet megindításához és újjászervezéséhez. Abban a szinte légüres térben, mely a régi rendszer csúfos bukása után keletkezett, a munkásosztály és a parasztság volt az egyetlen államépítő és államvezető erő. (Taps.)

A munkásosztály politikai és gazdasági szervezetei viszont (a párt- és szakszervezetek, üzemi bizottságok) rohamosan növekedtek és rövid hetek, hónapok alatt az egész országot átfogták. Milliók ébredtek elsőízben politikai életre. A munkásság segítségével a földnélküli és szegényparasztság birtokába vett 4 millió hold földesúri földet (taps), végrehajtotta azt a történelmi feladatot, melynek megvalósításáért magyar parasztnemzedékek egész sora hiába küzdött. Majd később, 1946 elején, a magyar demokrácia törvény beiktatta a köztársaságot.

Ha nálunk az újjáépítés üteme és eredménye hasonlíthatatlanul nagyobb lett, mint pl. a szomszéd Ausztriában, ebben, mint a magyar demokrácia gyors talpraállásában elsősorban annak a munkásegységnek volt döntő szerepe, melyet testvérpártunkkal, a Szociáldemokrata Párttal (taps), gyorsan és erőteljesen létrehoztunk. Csak a munkásegység tette lehetővé, hogy elsősorban a város dolgozói minden erejüket szervezeteik kiépítésére és a termelés megindítására, az újjáépítésre tudták fordítani.

A koalíciós pártok közül a Független Kisgazdapártot találták a felszabadulás körülményei a legkevésbé felkészülten. A Kisgazdapártnak voltak legkevésbé konkrét elképzelései pártunk erejéről s lendületéről. A politikai felkészültségnek ez a hiánya hozta magával, hogy a Kisgazdapárt lassabban szedte rendbe sorait, később jelentkezett a politikai porondon. És mert az élet meg nem állhat és nem várhatja meg, amíg egy meglepett párt hozzáidomul a számára váratlan viszonyokhoz, az történt, hogy a Kisgazdapárt az államapparátus újjáépítésénél meglehetősen lemaradt. Emiatt ez a párt úgy érezte, hogy megrövidítették, ami viszont hamarosan bizonyos elégedetlenségnek szolgáltatott talajt.

A koalíció negyedik tagja, a fiatal Nemzeti Parasztpárt is megvetette lábát a szegényparasztság között, míg a Polgári Demokrata Pártról hamarosan kiderült, hogy nem állnak mögötte komoly tömegek.

A munkások és parasztok gyorsan növő pártjaival szemben a nagytőkéseknek és nagybirtokosoknak nem volt politikai szervezetük. Mindkét réteg annak a Horthy-rendszernek volt talpköve és támasza, mely a nyilas bitangoknak egyengette az utat. A reakció veresége az ő vereségük is volt. És a nagybirtok alól a földreform kihúzta a gazdasági alapot, ami még tetézte vereségüket.

Az első időben a nagytőkések sem állottak sokkal jobban. A bankokat kifosztotta a háború, az üzemeknek felé se mertek nézni azok az igazgatók, akik nem sokkal előbb börtönnel, internálótáborral s különleges munkaszázadba való beosztással gondoskodtak a munkásság gúzsbakötéséről. A termelés rendjét a munkásság és az általa választott üzemi bizottság tartotta fenn. Ezekben a hónapokban nem egyszer fordult hozzám egy-egy igazgató azzal a kéréssel, hogy tegyem lehetővé számára, hogy a gyárába betehesse a lábát.

Ez a helyzet lassan megváltozott. Nemcsak a munkások és a parasztok szervezetei nőttek meg, de a viszonyok konszolidációjával, a termelés megindulásával kezdtek rendeződni a tőkések zilált sorai is. A demokrácia maga vonta be a termelésbe azokat, akik nem voltak túlságosan kompromittálva, feltűntek mellettük csakhamar olyanok is, akiknek bár jó adag vaj volt a fejükön, de az igazolást üggyel-bajjal megúszták. Felvették az összeköttetést a külföldre menekült tőkésekkel, nemzetközi kapcsolataikat is felújították. De ami a legfontosabb, a Kisgazdapárt polgári elemein keresztül megtalálják az érintkezést a Függetlenségi Front e legjobboldalibb pártjával is.

Ilymódon a régi reakciós rendszer támaszát alkotó társadalmi rétegek, melyek az összeomláskor nem semmisültek meg, hanem csak ideiglenesen eltűntek, szétszóródtak, visszahúzódtak, a gazdasági és állami élet fokozatos megszilárdulásával ismét gyülekeztek, újra rendezték soraikat. Visszaszivárogtak az országba nyugatról, visszaültek a gazdasági, állami és kormányzati pozíciókba. A munkásságnak és parasztságnak az állami és társadalmi életben megnövekedett szerepével és befolyásával, a demokratikus fejlődéssel elégedetlenek a dolgok menetét reakciós irányba törekszenek megváltoztatni.

Hozzájuk tartoznak a levitézlett, földjüket vesztett nagybirtokosok, akiket, mint osztályt, a földreform megszüntetett, de akik annál féktelenebből gyűlölik a demokráciát és mindent megtesznek, hogy visszacsinálják a földreformot.

Hozzájuk tartoznak az évtizedek óta, de különösen az ellenforradalom alatt a nagybirtokos osztállyal gazdaságilag és politikailag szövetkezett, a Horthy-rendszerben élvezett kiváltságaikat visszahódítani akaró nagytőkések, akik gazdasági hatalmuknál fogva a demokráciaellenes törekvések fő mozgatóerejét alkotják.

A népi érdekközösséget már régen megtagadó, az urakkal szövetkező szűk zsírosparaszt-réteg is idetartozik. És hozzájuk kell számítani a régi, munka helyett basáskodáshoz szokott úri bürokráciát, mely nem akar beleilleszkedni az új demokratikus rendbe, mert nem akarja a népet szolgálni.

A reakció erőit gyarapította, a demokrácia táborát gyengítette a vesztett háború és a gazdasági pusztulás következtében fellépő infláció, melyet a reakció erői mesterségesen gyorsítottak és fokoztak. Az infláció mérhetetlen nélkülözést és szenvedést okozott a dolgozóknak. Ugyanakkor szinte korlátlan harácsolási lehetőséget nyújtott a feketézőknek és a vagyonos rétegeknek, s már-már azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a dolgozó tömegek nyíltan szembefordulnak a demokráciával.

A reakciót erősítették és bátorították a szövetséges nagyhatalmak között felmerült ellentétek is.

A demokrácia többé-kevésbbé benyomult a közigazgatásba, a rendőrségre, a hadseregbe. A bankok és gyárak igazgatásában azonban ezen a téren nem történt változás. A magyar demokrácia gazdasági kulcspozícióiban változatlanul azok maradtak, akik a legnagyobb odaadással szolgálták Horthyt és rendszerét, s ennek megfelelően legnagyobb ellenszenvvel nézték az üzemi bizottságokat, a földosztást, a Kommunista Pártot és mindazt, amit a felszabadulás hozott. A magyar tőkések jelentős része egyben földbirtokos is volt, akiket ennek megfelelően érzékenyen érintett a földosztás. Másrészt a vállalatok igazgatóságaiban változatlanul ott működtek azok a feudális nagybirtokosok, akiknek a földjét felosztották. A bankok és vállalatok részvényesei és igazgatói között ugyanúgy fellelhető a Nemzeti Kaszinó tagjainak jórésze, mint két vagy három éve. A demokrácia érintetlenül a régi rend kezén hagyta a gazdasági élet vezetőpozícióit.

Nem változott a helyzet az egyházakban sem, melyek a feudális rend főtámaszai voltak. Az esztergomi érsek az a reakciós Mindszenty lett, akinek a háború alatt megjelent könyvéhez akár Göbbels is írhatott volna dicsérő előszót. A múlt évben egy kálvinista püspök magyarázta nekem, hogy Horthy, akinek nagy képe ott lógott a dolgozószobájának falán, egyházának hű fia volt s ezzel fűzte reakciós rendszeréhez az egyházat. Ennek megfelelően a magyar egyházak kezdettől fogva ellenszenvvel nézték a demokráciát. Fokozta ezt a beállítottságukat a földreform, mely sokszázezer hold földjüket juttatta parasztkézre. Nem véletlen, hogy az első komoly kísérlet a földreform visszacsinálására éppen katolikus egyházi oldalról indult ki.

Világos volt, hogy a nagybirtok mindent meg fog mozgatni, hogy vagyonát, a nagytőke pedig, hogy politikai befolyását visszaszerezze. Mi már akkor számoltunk ezzel, amikor még a politikai élet jóformán alig indult meg s amikor a demokrácia még látszólag egyedül állt a küzdőtéren. A módot is nagyjában előre láttuk. Előttem fekszik az a füzet, melyben tavaly februárban tartott előadásom van lenyomtatva. Idézem belőle a következőket:

„Ami a Kisgazdapártot illeti, nincs kizárva, hogy a reakció megpróbálja azt a játékot, amit 1920-ban űzött, azaz belódul a Kisgazdapártba, kezébe veszi az irányítást. Utána megbontja a demokratikus erők egységét és megpróbálja megakadályozni az ország demokratizálódását.”

Lényegében így is történt. A múlt év augusztusában, amikor az új választójogot tárgyaltuk, a Kisgazdapárt egyes képviselői szívós és — sajnos — nem sikertelen harcot folytattak azért, hogy a választójogból a régi rend és a reakció lehető legkevesebb híve maradjon ki. A budapesti városi választásokra jelölték listájukon Schlachta Margitot, a régi, rosszhírű Wolff-párti keresztény kurzus képviselőjét. A Kisgazda-frakció a fővárosi közgyűlésen emiatt csak alig különbözik a 20-as esztendők hírhedt keresztény-kurzusos többségétől.

Az országgyűlési választási agitáció, a kereszteket és bibliákat ábrázoló nemzetiszínű plakátok is nem egy demokratikus Kisgazdapártra, hanem inkább a negyedszázad előtt levitézlett „keresztény nemzeti kurzusra” emlékeztettek. Hozzájárult mindehhez Mindszenty ismert választási levele, mely a munkáspártok, a földreform és a demokrácia ellen mozgósította a vallásos tömegeket.

Mind e tények hatása alatt megváltozott a helyzet. Ez kifejezésre jutott az 1945-ös őszi választásokon, amikor a reakció egységesen sorakozott fel a Független Kisgazdapárt mögött, annak a pártnak támogatására, amelyet, mint mi előre láttunk, eszközül akart felhasználni céljai elérésére.

A demokratikus koalíció, amely kezdetben, az Ideiglenes Nemzetgyűlés idején, a munkásság, a parasztság és részben a haladó értelmiség és polgárság összefogását jelentette, lassanként megváltoztatta jellegét a reakció erőinek a koalícióba való benyomulásával és a koalíció egyes elemeinek jobbra tolódásával. Ebben keresendő a koalíció az utóbbi hónapokban szinte állandó, hol lappangó, hol nyílt válságának az oka.

A választások egyik tanulsága az volt, hogy a paraszti szavazatok 40%-át a baloldali pártok kapták. A régi demokratikus politikai hagyományokkal bíró Békés, Csongrád, Hajdú megyékben, a Viharsarokban a parasztság többsége nem a Kisgazdapártra szavazott. Viszont a politikailag elmaradott megyékben: Zalában, Vasban, Somogyban, valamint Budapest legreakciósabb kerületeiben a legmagasabb volt a Kisgazdákra eső szavazatok aránya. A Kisgazda-képviselők több mint fele nem paraszt, hanem a legkülönbözőbb polgári foglalkozásúak, közöttük bőven akad olyan, akit erős kötelékek fűznek a nagytőkéhez és a régi rendszerhez.

Ez azt is jelentette, hogy a parlamentben képviseletet és polgári jogot kaptak a demokrácia nyílt, vagy burkolt ellenségei. Ettől az időtől fogva erőteljesebben és nyíltabban folyt a harc a nemzeti demokratikus erők koalíciójának gyengítéséért és a reakció erősítéséért. A Köztársaság létrejötte körül komoly nehézségek mutatkoztak, a földreform ellen általános roham indult meg. A Köztársaság védelmét célzó törvénynek egyes kisgazda javaslatok inkább a Köztársaság ellenségeit védő jelleget akartak adni.

A növekvő reakciós veszély hatása alatt a koalíció balszárnya megalakította a Baloldali Blokkot, mely 1946 márciusában széles munkás- és paraszttömegek mozgósítása útján megvédte a földreformot, kimozdította a holtpontról az államosítás ügyét, elfogadtatta a Független Kisgazdapárttal a közigazgatás megtisztítását. A tömegek nyomására a Független Kisgazdapárt vezetősége eltávolította a párt nemzetgyűlési csoportjából a reakciós jobbszárny egy részét. A Baloldali Blokk fellépése azonban csak ideiglenesen akasztotta meg a reakció szervezkedését és előnyomulását a Független Kisgazdapártban.

Csakhamar kiderült, hogy ez nem sokat változtatott a helyzeten. A Kisgazdapártból kizárt képviselők megtartották összeköttetésüket és befolyásukat a pártban megmaradt hasonszőrűekkel. A Kisgazdapárt ígéretei, hogy rendet teremtenek a saját portájukon, papíron maradtak, sőt a Baloldali Blokkal szemben bizonyos revanshangulat keletkezett, amit a reakció igyekezett fűteni.

Közben gazdasági téren folyt a pénzromlás, melynek következtében a dolgozók elégedetlensége egyre fokozódott. A Kisgazdapártban nyüzsgő volt szolgabírák, volt ezredesek, volt földbirtokosok, ügyvédek, MÉP-újságszerkesztők és hasonlók, akik magukkal hozták a pártba a körmönfont reakciós rutint a fasiszta demagógiával, tovább növelték befolyásukat. Velük azonban rendszeres küzdelmet a kisgazda demokraták nem folytattak, eltűrték, hogy olyan bajokért is, amelyek az elvesztett háború következményei, a demokráciát, a koalíciót és azon belül a Kommunista Pártot tegyék felelőssé. Az eredmény az lett, hogy míg márciusban a Kisgazdapárt reakciós szárnyát zárták ki, júliusban már azokat távolították el, akik a Kisgazdapárt reakciós és félfasiszta elemeinek üzelmeit tették szóvá. Ez a tény mutatta, hogy a párt zöme a koalíció-ellenes jobbszárny befolyása alá került.

A Független Kisgazdapártban mind eredményesebben terjeszkedő reakció arra törekszik, hogy ezt a pártot végleg Nagyatádi útjára vigye, hogy a parasztságot szembefordítsa természetes szövetségesével, a munkásosztállyal és hogy aztán a hatalom birtokában kisemmizze utána a parasztságot is.

A koalíción belül lényegében akörül folyik a harc, hogy kivel megy együtt a parasztság zöme: a munkássággal-e előre a demokratikus fejlődés útján, vagy pedig a nagytőkével visszafelé, oda, ahová a reakció akarja vinni az országot. Nem kétséges, hogy mi, magyar kommunisták nem visszafelé akarunk haladni, hanem előre. (Taps.)

A koalíció mindinkább állandósuló válsága megakasztja a magyar demokrácia fejlődését, bénítja a kormányzat kezdeményezését, kerékkötője a törvényhozás munkájának és az országban általános nyugtalanságot és elégedetlenséget vált ki. Minden társadalmi réteg, minden társadalmi osztály érzi: a magyar demokrácia válaszútra jutott.

(1946 szeptember 29-én a MKP III. kongresszusán tartott beszámoló.)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!