(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

XV.

Sztálin halála után elterjedt a köztudatban, hogy egymaga hozott katonapolitikai döntéseket. Ezzel nem érthetek egyet. Már említettem, hogy ha a legfelsőbb főparancsnoknak a tények ismeretében jelentettük a problémákat, akkor azokat figyelembe vette. És tudok esetekről, amikor elállt saját véleményétől és megváltoztatta korábbi döntéseit. Így volt ez többek között több hadművelet megkezdésének időpontjával is.

A kurszki, orjoli és belgorodi csata a Nagy Honvédő Háború és egyúttal az egész második világháború egyik legnagyobb ütközete volt. Itt nemcsak a németek válogatott és legerősebb csoportosításai semmisültek meg, hanem véglegesen megrendült a német népnek és Hitler szövetségeseinek a fasiszta vezetésbe vetett hite is, senki sem bízott már benne, hogy Németország szembe tud szállni a Szovjetunió egyre növekvő erejével.

A németek főcsoportosításának Kurszk körzetében elszenvedett veresége előkészítette a talajt a szovjet csapatok további nagyarányú támadó hadműveleteihez, amelyeknek az volt a céljuk, hogy teljesen kiűzzük a németeket hazánk területéről, majd Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Bulgária területéről is, és véglegesen szétzúzzuk a fasiszta Németországot.

Mi volt a döntő az ellenség szétzúzásában, min hiúsult meg hatalmas és hosszasan előkészített támadása?

Mindenekelőtt az, hogy a védelmi ütközet idején a szovjet csapatok mennyiségileg, de különösen minőségileg felülmúlták az ellenséget.

A szovjet repülők, a harckocsicsapatok és tüzérség fokozódó ereje lehetővé tette, hogy rövid időn belül olyan csapásmérő csoportosításokat szervezzünk, amelyek gyorsan megtörték az ellenséges csapatok mindennemű ellenállását. És ezért a szovjet hadászati vezetés előkészíthette és magabiztosan végrehajthatta az ellenség megsemmisítését a kurszki kiszögellésben, meghiúsíthatta a hitleristák 1943. évi nem eléggé átgondolt támadó terveit.

Miért határozott úgy az ellenség, hogy általános támadását Kurszk körzetében hajtja végre?

A dolog nyitja az, hogy a szovjet csapatok hadműveleti helyzete a kifelé, az ellenség felé hajló kurszki kiszögellésben nagy lehetőségekkel kecsegtette a német hadvezetést. Itt egyszerre két nagy frontot keríthetett be, aminek következtében óriási rés keletkezett volna az arcvonalban, és így az ellenség nagy hadműveleteket hajthatott volna végre déli és északkeleti irányban.

Jellemző, hogy az egész szovjet hadászati-hadműveleti vezetés alapjában véve azonosan ítélte meg az ellenség várható tevékenységét. Ebben a körülmények mélyreható elemzésén nyugvó nézetazonosságban mindennél jobban megmutatkozott törzseink és hadászati-hadműveleti szintű parancsnokságaink megnövekedett tudása.

Ezt azonban már nem mondhattuk el a német hadvezetésről, amelynek tevékenységéből hiányzott a helyes és mélyreható helyzetértékelés, valamint a küszöbönálló tevékenység egységes tervének és módjainak a kidolgozása.

A kurszki csatában, mint már említettem, a Központi és a Voronyezsi Front csapatai élőerő és eszközök tekintetében felülmúlták az ellenséget. Konkrétan ez így jutott kifejezésre: élőerőkben – 1,4; tüzérségben és aknavetőkben – 1,9; harckocsikban – 1,3 és repülőgépekben – 1,6-szorosan. De a német parancsnokság, amely mindent a páncélos és gépesített csapatokra tett fel, ezeket keskeny szakaszokon összpontosította, jelentős fölényt képzett a csata első napjaiban a védelem harcászati övét megszállva tartó szovjet csapatokkal szemben.

Amikor pedig a hadászati-hadműveleti mélységben elhelyezett csapataink megkezdték tevékenységüket, a fölény a szovjet csapatok oldalára billent.

A német csapatok fővezérsége ez esetben túlbecsülte saját csapatainak harci erejét és lebecsülte a szovjet csapatok lehetőségeit. Az ellenség különösen „Tigris”, „Párduc” harckocsijaiban és „Ferdinand” rohamlövegeiben reménykedett. Úgy látszik abban a meggyőződésben élt, hogy ezek a gépek meghökkentik a szovjet csapatokat, és nem állják ki faltörőkosszerű csapásukat. De nem így történt.

Bár a fasiszta Németország még mindig az európai országok többségének gazdaságára támaszkodott, most, a keleti arcvonal annyi elkeseredett ütközete után, már nem tudott versenyezni a szovjet állam egyre növekvő gazdasági és katonai erejével.

Nyugati burzsoá politikusok és hadtörténészek azt próbálják bizonygatni, hogy

a szovjet hadsereg anyagi-technikai fölényét állítólag az Egyesült Államok és Anglia segítsége révén érte el.

Ez, természetesen, nem felel meg a valóságnak.

Nem akarom teljesen tagadni és nem tudomásul venni ezt a segélyt. Ez bizonyos mértékben segített a szovjet hadseregnek és a hadiiparnak, de akkoriban kevés volt, és nem tulajdoníthatunk neki nagy jelentőséget.

Az ellenséggel szembeni anyagi fölényünket a szovjet társadalmi rend fölénye révén, azzal a nehéz és hősi küzdelemmel értük el, amelyet a szovjet nép a párt vezetésével az arcvonalakon és a hátországban egyaránt folytatott.

Ily módon a hitleristák elvesztették azt a nagy ütközetet, amelyre minden erejük és lehetőségük bevetésével készültek, hogy visszavágjanak csapataiknak az 1942-1943 telén a Volga mellett elszenvedett vereségéért.

Hitler, akit felingereltek a kudarcok és a rendkívül nagy veszteségek, mint ilyenkor mindig, támadó elgondolásainak kudarcáért a parancsnokokat okolta. Leváltotta őket beosztásukból, s véleménye szerint tehetségesebb vezértábornagyokat és tábornokokat ültetett helyükbe, s ugyanakkor nem volt hajlandó elismerni azt, hogy egy nagy hadászati hadművelet kudarca nem az egyes parancsnokokon múlik, hanem azt a hadászati, politikai és anyagi tényezők egésze dönti el.

Közeledett a szovjet csapatok ellentámadása.

Ennek tervét, amelyet még májusban kidolgoztunk és a legfelsőbb főparancsnok is jóváhagyott, a védelmi ütközet során pontosítottunk és több ízben megtárgyaltuk a főhadiszálláson. Ez az Orjol, Belgorod és Harkov környéki német csapatok megsemmisítése második szakaszának a terve volt. Ily módon hozzátartozott az egész 1943. évi nyári hadjárat tervéhez.

Az első szakaszt – a védelmi ütközetet – a Központi Front csapatai július 12-én, a Voronyezsi Fronté pedig július 23-án fejezte be. Az eltérő időpontot az magyarázza, hogy mások voltak az ütközet méretei, és a Központi Frontnak július 12-én jelentős segítséget nyújtott a Brjanszki és a Nyugati Front, amelyek támadást indítottak az ellenség orjoli csoportosítása ellen, és arra kényszerítették, hogy sürgősen elvonjon hét hadosztályt a Központi Front ellen harcoló csapatokból.

A csata második szakasza – az ellentámadás – szintén nem egy időben kezdődött.

Így Belgorod körzetében augusztus 3-án, húsz nappal azután, hogy a Központi, Brjanszki és a Nyugati Front ellentámadásba lendült.

E három front csapatainak kevesebb időre volt szükségük az ellentámadás előkészítéséhez, mert annak megtervezése és sokoldalú biztosítása alapjában véve már korábban és a védelmi ütközet során megtörtént.

Belgorod körzetében az előkészítéshez több idő kellett, mivel a Sztyeppi Frontnak az ellentámadásba bevont csapatai nem rendelkeztek előre teljesen, minden részletében kidolgozott tervvel. A főhadiszállás tartalékában lévén, a front nem tudhatta előre a konkrét feladatokat, nem ismerhette az ellentámadás megindulási körleteit és azt sem, hogy milyen ellenség ellen kell harcolnia.

Az ellentámadás előkészítése során főként a Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapatainál kellett dolgoznom, július 30-31-én pedig a legfelsőbb főparancsnok megbízásából a Nyugati Front csapataihoz, a 4. harckocsihadsereghez kellett repülnöm.

A Voronyezsi és a Sztyeppi Front „Rumjancev” fedőnevű hadműveleti terve szerint a főcsapást Belgorod körzetéből e két front szomszédos szárnya mérte Bogoduhov-Valki-Nov. Vodolaga általános irányban, nyugat felől megkerülve Harkovot. Amint csapataink elérték Harkov körzetét, meg kellett indulnia a Délnyugati Front támadásának. 57. hadserege, N. A. Gagen tábornok parancsnoksága alatt, Harkovot megkerülve délnyugat felől mért csapást.

A Voronyezsi Front csapatai bonyolultabb körülmények között kezdték meg az ellentámadást, mint Orjol körzetében. A védelmi ütközet során nagy ember-, eszköz- és hadianyag-veszteségeket szenvedtek. Az ellenség idejében visszavonult előre előkészített védelmi terepszakaszaira, és ott berendezkedve jól felkészült támadásunk fogadására. A felderítés megállapította, hogy belgorod-harkovi csoportosításának megerősítésére más irányokból sürgősen páncélos és gépesített hadosztályokat dobott át.

Minden arra utalt, hogy itt nehéz ütközetek várnak ránk, különösen a Sztyeppi Front csapataira számára, amelyeknek a helyzet kényszere folytán a jól megerődített belgorodi védőkörlet ellen kellett támadniuk.

A főhadiszállás helyesen használta fel a Sztyeppi Frontot. Amennyiben nem veti be a védelmi ütközet során a front erőit a Voronyezsi Front megerősítésére, akkor ez utóbbi rendkívül veszélyes helyzetbe került volna. Az események ilyen alakulását semmiképpen sem engedhettük meg, mert nem nehéz kitalálni, hogy ez hová vezetett volna.

Ami pedig a Sztyeppi Front összes erőinek a belgorodi irányban egyidőben megindított ellentámadását illeti, nem szabad elfeledni, hogy amikor a front hadseregeivel a Voronyezsi Frontot megerősítettük, még nem értek meg teljesen annak a feltételei, hogy a Sztyeppi Front valamennyi erejét bevessük. A belgorod-harkovi irányban a helyzet az ellentámadás megkezdéséhez teljesen csak július 20-23-ra alakult ki, az ellentámadás megindítására pedig csak mindkét front komoly előkészületei után kerülhetett sor, amihez jócskán volt szükség időre. De térjünk vissza az eseményekhez.

Az ellenséget üldöző szovjet csapatok július 23-án elérték a Belgorodtól északra eső terepszakaszt, és lényegében azokat a védőállásokat foglalták el, amelyeket a Voronyezsi Front tartott július 5. előtt.

Megtárgyalva a helyzetet a frontparancsnokságokkal, a vezérkarral és a legfelsőbb főparancsnokkal, elhatároztuk, hogy a csapatokat megállítjuk és gondosan felkészítjük őket egy nagyarányú ellentámadásra.

Hiszen a támadás megindítása előtt a frontoknak végre kellett hajtaniuk:

– az erők és eszközök átcsoportosítását;

– a célok gondos felderítését a légi és tüzérségi támadás érdekében;

– a veszteséget szenvedett csapatok feltöltését (ez különösen a 6. és 7. gárdahadsereget, az 1. harckocsihadsereget és sok tüzéregységet érintett);

– üzemanyag-, lőszer- és egyéb készletek felhalmozását a mély támadó hadművelethez.

Ezenkívül a Sztyeppi Frontnak részletesen ki kellett dolgoznia az ellentámadás tervét és annak minden oldalú biztosítását.

A belgorodi ellentámadás általános elgondolása a következő volt:

A főcsapást a Voronyezsi Front mérte az 5. és 6. gárdahadsereggel, az 5. gárda harckocsi és az 1. harckocsihadsereggel Valki és Nov. Vodolaga általános irányban. A tüzérség sűrűségét az 5. és 6. gárdahadsereg áttörési szakaszán arcvonalkilométerenként 230 lövegre és aknavetőre, a harckocsikét pedig 70 darabra emeltük. A hadosztályok számára 3 km-es áttörési szakaszt jelöltünk ki.

Ilyen tömegű áttörő eszközök összpontosítását az indokolta, hogy már az ellentámadás első napján itt két harckocsihadsereget szándékoztunk bevetni az áttörés nyomán keletkezett résbe. Jobbra a 40. és 38. hadsereg indított támadást Gajvoron általános irányban és tovább Trosztyanec felé. A támadást a levegőből Sz. S. Kraszovszkij tábornok 2. légi hadserege támogatta.

A Konyev vezérezredes parancsnoksága alatt tevékenykedő Sztyeppi Front az 53. és 69. hadseregből, valamint a 7. gárdahadseregből, továbbá az 1. gépesített hadtestből állt, és az volt a legközelebbi feladata, hogy elfoglalja Belgorodot, s utána a Voronyezsi Front főerőivel együttműködve Harkov ellen támadjon. A Sztyeppi Front csapatainak támadását Sz. K. Gorjunov tábornok 5. légi hadserege támogatta.

A Sztyeppi Front hadműveletének előkészítése idején alkalmam volt megismerkedni I. M. Managarovval, az 53. hadsereg parancsnokával, akit korábban nem ismertem közelebbről.

A tábornok igen jó benyomást keltett, bár komolyan kellett foglalkoznom vele, amíg a hadsereg támadási tervét kidolgoztuk. Amikor azonban elkészültünk a munkával és leültünk vacsorázni, elővette a harmonikát és egy sereg igen vidám dalt játszott. Kitűnő harmonikás volt. A fáradtság egy pillanat alatt elszállt. Néztem, és arra gondoltam: az ilyen parancsnokokat nagyon szeretik a katonák és tűzön-vízen át követik őket …

Megköszöntem Managarovnak a kitűnő zenét (amiért mellesleg mindig irigyeltem!) és kifejeztem azt a reményemet, hogy augusztus 3-án tüzérsége sem fog gyengébb „muzsikát” szolgáltatni a németeknek.

Managarov elnevette magát:

– Igyekszünk, van min „játszanunk”.

Nagyon tetszett nekem N. Sz. Fomin altábornagy, a tüzérparancsnok, aki kitűnően értette a tömegtűz alkalmazását a tüzérségi támadásban. Csisztyakov tüzér-vezérezredessel, a főhadiszállás megbízottjával együtt igen nagy és hasznos munkát végzett a tüzérség elosztása, lőszerrel való biztosítása, harci alkalmazása és a hatékony tüzérségi tűzhöz szükséges adatok előkészítése terén.

Belgorod körzetében augusztus 3-án hajnalban kezdődött meg az ellentámadás. A felderítés megállapította, hogy az ellenség a belgorod-harkovi csoportosítás megerősítésére más irányokból sietve páncélos és gépesített hadosztályokat és jelentős feltöltést dobott át.

A legnagyobb tűz- és légi csapást a Voronyezsi Front mérte. Ennek eredményeképp az 5. és 6. gárdahadsereg harckocsikkal jól megerősített támadó csapatai gyorsan áttörték az ellenség fő védőövét. Délután bevetették az áttörésbe az 1. és5. gárda-harckocsihadsereget, amelyeknek az előrevetett magasabbegységei estig 30-35 km-t nyomultak előre, s ezen a szakaszon befejezték az egész harcászati védelem áttörését.

A Sztyeppi Front nem rendelkezett olyan erős áttörő eszközökkel, mint a Voronyezsi, és itt a támadás kissé lassabban haladt. Élei estig mintegy 15 km-t nyomultak előre, de ezt is nagy eredménynek tekintettük, annál is inkább, mivel a Sztyeppi Front csapatai előtt szilárdabb és mélyebb volt az ellenség védelme.

Másnap fokozódott az ellenség ellenállása, és a Sztyeppi Front támadása augusztus 4-én lényegesen lelassult. Ez azonban nem nagyon nyugtalanított bennünket, mivel a Voronyezsi Front csapásmérő csoportosítása sikeresen tört előre, leküzdve az ellenség belgorodi csoportosításának a szárnyerőit. Itt a német fasiszta parancsnokság a bekerítés veszélyét megérezve, augusztus 4-én este megkezdte visszavonni csapatait, ami lehetővé tette a Sztyeppi Front számára, hogy meggyorsítsa csapatai előrenyomulását.

Augusztus 5-én reggel 6 órakor a 89. gárda-lövészhadosztály 270. gárda-lövészezrede hatolt be elsőnek Belgorodba, majd a 305. és a 375. lövészhadosztály csapatai követték. Jól küzdött a 93., 94. gárda- és a III. lövészhadosztály. A 89. és a 305. lövészhadosztály megkapta a megtisztelő „Belgorodi” nevet.

A Sztyeppi Front hadseregeinek csapatai, miután a várost megtisztogatták az ellenség maradványaitól, a Voronyezsi Front csapataival együttműködve gyorsan törtek előre.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

XV.

Július 5-én hajnalban fél öt és öt óra között megjelentek az ellenség repülői. Ugyanakkor tüzérségi tüzet nyitottak a Központi Front védelmére. Különösen erősen lőtték a 13. hadsereg csapatait. A német csapatok fél óra múlva megkezdték a támadást.

Az ellenség az első lépcsőben három páncélos és öt gyalogos hadosztályt vetett be. A csapás a 13. hadsereg és a szárnyain levő 48. és 70. hadsereg csapataira zúdult. A támadókat egész védelmi rendszerünk erős tüze fogadta és visszaverte. A német fasiszta csapatok veszteségeket szenvedtek.

Július 5-én az ellenség öt dühödt rohamot intézett, megpróbálta áttörni csapataink védelmét, de nem tudott számottevő eredményeket elérni. Csapataink majdnem valamennyi arcvonalszakaszon szilárdan védtek, és úgy tűnt,- nincs az az erő, amely ki tudná vetni őket helyükből. Csupán estére sikerült Olhovatka környékén és valahol másutt az ellenséges csapatoknak 3-6 km mélyen beékelődniük védelmünkbe.

Különösen bátran harcoltak a 13. hadsereg csapatai, így A. B. Barinov tábornok 81. hadosztálya, V. N. Dzsandzsgava ezredes 15. hadosztálya, M. A. Jensin tábornok 307. hadosztálya és V. N. Rukoszujev ezredes 3. páncéltörő tüzérdandára. Erős csapást vont magára G. I. Igisev százados ütege, amely egy nap alatt 19 ellenséges harckocsit semmisített meg. A harcban valamennyien hősi halált haltak, de nem engedték át az ellenséget.

Jól verekedett Galanyin tábornok távol-keleti, bajkálontúli és közép-ázsiai határőrökből alakult 70. hadserege.

Este elhatároztuk, hogy másnap reggel, vagyis július 6-án, ütközetbe vetjük a 2. harckocsihadsereget és a tartalék 19. harckocsihadtestet, amelyeknek a 13. hadsereg csapataival szorosan együttműködve ellencsapást kellett mérniük, hogy visszavessék az ellenséget megindulási helyzetébe, és helyreállítsák a védelmi rendszert a 13. hadsereg szakaszán.

Hősies harcukkal különösen kitűntek a 17. gárda-lövészhadtest csapatai. A 203. lövészezred V. O. Konovalenko őrnagy parancsnoksága alatt július 6-án az ellenség tizenhat rohamát verte vissza és súlyos veszteségeket okozott neki.

De a jól megszervezett védelem, csapataink bátorsága és tömeges hősiessége ellenére július 5-én és 6-án nagy veszteségek árán mégiscsak sikerült az ellenség csapatainak egyes szakaszokon 10 km-t előrenyomulniuk. Az ellenség repülői az óriási veszteségek ellenére mindkét nap szünet nélkül támadtak. De mégsem tudta az ellenség áttörni harcászati védelmünket.

Csapásmérő páncélos csapataikat átcsoportosítva, a németek július 7 én elkeseredett rohamot indítottak Poniri ellen. Itt M. A. Jensin vezérőrnagy 307. lövészhadosztálya védett, az 5. tüzérhadosztállyal, a 13. páncéltörő tüzérdandárral és a 11., valamint a 22. aknavető dandárral megerősítve.

Poniri környéke egész nap hangos volt az elkeseredett földi és légi ütközet zajától. Az ellenség egyre újabb és újabb páncélos csapatokat vetett be, de itt sem sikerült áttörnie a védelmet.

Július 8-án Olhovatka irányában erősödtek a rohamok. Itt az ellenség ismét a szovjet katonák hősi ellenállásába ütközött. Különösen kitűntek Rukoszujev ezredes3. páncéltörő tüzérdandárának tüzérei. A dandár egyenlőtlen harcot vívott az ellenség 300 harckocsijával.

Kudarccal végződtek a szovjet csapatok védelmének áttörésére irányuló utolsó kísérletek is.

Ily módon július 10-ig a német csapatok, miután elvesztették harckocsijaik tetemes részét, amelyekben Hitler elsősorban reménykedett, képtelenek voltak előrenyomulni.

Még az imént ismertetett ütközetek közben, július 9-én hajnal tájban, a Központi Front parancsnoki harcálláspontján felhívott Sztálin, és miután tájékozódott a helyzetről, ezt mondta:

– Nem volna ideje bevetni a Brjanszki Frontot és a Nyugati Front bal szárnyát, úgy, ahogy az a tervben szerepel?

– Itt, a Központi Front szakaszán az ellenség már nem rendelkezik akkora erővel, hogy át tudná törni csapataink védelmét. Hogy ne adjunk időt neki a védelem megszervezésére, amelybe kénytelen lesz átmenni, azonnal támadni kell a Brjanszki Front összes erőivel és a Nyugati Front bal szárnyával. Enélkül a Központi Front nem képes sikeresen folytatni a tervezett ellentámadást.

– Egyetértek. Utazzék Popovhoz és vessék be a Brjanszki Frontot … Mikor lehet megkezdeni e támadást?

– Tizenkettedikén.

– Egyetértek.

A Voronyezsi Front arcvonalszakaszának helyzetéről nem kérdezősködtem, mivel közvetlen kapcsolatot tartottam Vaszilevszkijjel és a vezérkarral, s így tudtam, hogy ott is, akár csak a Központi Frontnál, elkeseredett ütközet lángolt fel.

Engedjék meg, hogy röviden elmondjam, mi is történt a kurszki csata első napján a Voronyezsi Front szakaszán, amelyről a front parancsnokságának a főhadiszállásra küldött jelentéséből értesültem.

Július 4-én 16 óra 10 perckor az ellenség előrevetett osztagai megkezdték a támadást. Tevékenységüknek láthatólag felderítő jellege volt. Július 5-én Sztreleckij-Tamarovka-Zibino-Trefilovka körzetéből tűzcsapás és légitámadás után az ellenség legalább 450 harckocsi bevetésével megindította a támadást.

Csapataink visszaverték az első rohamot.

Délután az ellenség „Tigris” nehéz harckocsikkal újból rohamozott. Ezúttal sikerült megtörnie az 52. gárdahadosztály ellenállását, amelynek most I. M. Nyekraszov ezredes volt a parancsnoka, és elfoglalnia néhány helységet, köztük Berezovót, Gremucsijt, Bikovót, Kozma-Gyemjanovkát és Voznyeszenszket. A. I. Bakszov ezredes szomszédos 67. gárda-lövészhadosztálya, amelyet heves támadás ért, elhagyta Cserkasszkojet és visszavonult a Krasznij Pocsinok terepszakaszra.

A négynapos harcban a német fasiszta csapatok óriási veszteségeket szenvedtek, de a front csapatai is elvesztettek mintegy 60 harckocsit, 78 repülőgépet és sok embert.

Az ellenség tevékenységét elemezve éreztük, hogy Belgorod környékén csapatait kezdeményezőbb és tapasztaltabb tábornokok vezetik. Ez így is volt. A csoportosítás élén von Manstein vezértábornagy állt.

Nos, hogyan alakultak az események a Brjanszki Frontnál?

Július 9-én este, miként azt a legfelsőbb főparancsnok megparancsolta, a Brjanszki Front törzsénél voltam, ahol találkoztam M. M. Popov parancsnokkal, L. Z. Mehlisszel, a haditanács tagjával és L. M. Szandalovval, a front törzsfőnökével. Már megkapták a főhadiszállásnak a támadásra vonatkozó utasítását.

Ki kell emelnem Szandalov törzsfőnök kivételes hadműveleti ismereteit és azt a képességét, hogy pontosan meg tudta tervezni a támadó hadműveleteket és megtudta szervezni a csapatok vezetési rendszerét. Még a moszkvai csatából ismertem őt, ahol a 20. hadsereg törzsének az élén állt. Egyike volt a legtehetségesebb törzsfőnökeinknek, aki alaposan értette a hadműveleti-hadászati kérdéseket.

A támadás tervét a hadseregeknél már előre átgondolták és előkészítették. A hadseregeket rendkívül tehetséges és tapasztalt tábornokok vezették. A 3. hadsereg parancsnoka A. V. Gorbatov, a 61. hadseregé P. A. Belov és a 63. hadseregé V. J. Kolpakcsi tábornok volt. A Nyugati Front 11. gárdahadseregét, amelynek a Brjanszki Fronttal egyszerre kellett támadnia, I. H. Bagramjan tábornok vezette.

A Brjanszki és a Nyugati Front valamennyi említett hadseregénél jártam, és a lehetőség szerint tanácsokkal segítettem parancsnokaiknak.

Különösen sok feladatom akadt Bagramjan hadseregénél. Vele személy szerint már régóta jó munkakapcsolatban és elvtársi viszonyban voltam. Velem együtt akkor ennél a hadseregnél tartózkodott Szokolovszkij tábornok, a Nyugati Front parancsnoka és Voronov tábornok, a főhadiszállás képviselője is, aki tüzérségi kérdésekkel foglalkozott.

Amikor a tüzérségi tűz módszerét tárgyaltuk, amelyről P. Sz. Szemjonov tábornok, a 11. gárdahadsereg tüzérfőnöke tett jelentést, az az elgondolás született, hogy az ellenséget valami új, eddig ismeretlen módszerrel lepjük meg.

Hosszas vita után elhatároztuk: a rohamot ne tüzérségi előkészítés után indítsuk meg, mint eddig, amelyből az ellenség megállapíthatta, hogy mikor indulnak csapataink rohamra, hanem a tüzérségi előkészítés közben, amikor annak üteme és ereje fokozódik. Ez a módszer jól bevált.

Július 12-én az egész Brjanszki Front és a Nyugati Front megerősített 11. gárdahadserege megindította a támadást. Az ellenség mélyen lépcsőzött, műszakilag jól kiépített védelmét a szívós ellenállás ellenére áttörték csapataink, és megkezdték az előrenyomulást Orjol általános irányban.

Úgy, ahogy vártuk, az ellenség ide-oda kapkodott az orjoli hídfőben, s csapatokat kezdett elvonni a Központi Front ellen harcoló csoportosításából, s ezeket bevetette a Brjanszki Front, valamint a Nyugati Front 11. gárdahadserege ellen. Ezt nyomban kihasználta a Központi Front, és július 15-én ellentámadásba ment át.

Ily módon itt, Orjol körzetében, véglegesen meghiúsult a hitleristák hosszú időn át előkészített általános támadása. A német csapatoknak meg kellett kóstolniuk a súlyos vereség keserű ízét, és érezniük kellett a szovjet fegyverek erejét, amelyeket a nép kovácsolt, hogy megsemmisítse velük az erős, tapasztalt és gyűlölt ellenséget.

Belgorod környékén az ellenség még erősebb és koncentrált rohamokat intézett.

Július 6-án az obojanyi irányban véres ütközet kezdődött. Ebben egyidejűleg mindkét részről sok száz repülőgép, harckocsi és rohamlöveg vett részt. Az ellenség azonban nem tudta szétzúzni csapataink acélos védelmét. A harckocsik, a tüzérek és az előterepről visszavonult csapatok bátran visszaverték az ellenség ismétlődő rohamait. Az ellenség egyedül július 6-án itt több mint 200 harckocsit, több tízezer katonát és mintegy 100 repülőgépet vesztett.

Az ellenség tartalékokat vonultatott fel, átcsoportosította erőit, és július 7-én hajnalban újabb erős harckocsicsoporttal indult rohamra. Erői zömét a 6. gárdahadsereg és az 1. harckocsihadsereg ellen fordította Obojany-Prohorovka irányában, és több mint 200 harckocsit vetett be M. Sz. Sumilov 7. gárdahadserege ellen, Korocs irányában.

Július 7-re virradó éjjel 6. gárdahadseregünket és 1. harckocsihadseregünket sürgősen megerősítettük a front tartalékaival.

Az ellenség július 7-én hajnaltól kezdve ismét elkeseredetten rohamozott. A földet és a levegőt betöltötte a harci zaj, a lánctalpak csikorgása és a motorzúgás.

A Voronyezsi Frontnak az erős repülőtámogatással harcoló csapatai bár nem engedték az ellenséget áttörni a második védőövön, de annak itt-ott mégis sikerült beékelődnie oda.

Ekkor a front parancsnoksága ezen, a most már veszélyessé vált szakaszon bevetette a 2. és 5. harckocsihadtestet, s ezenkívül néhány más irányból átdobott lövészhadosztályt és tüzéregységet.

Két nap alatt az ellenség ismét legalább 200 harckocsit és sok egyéb harceszközt vesztett. Gyalogos egységei az eredeti létszámnak legalább a felére csökkentek. Július 10-én erőinek zömét egy keskenyebb szakaszra csoportosította át, és ismét bedobta őket Prohorovka irányában, arra számítva, hogy ott sikerül elsöpörnie meggyengült csapatainkat. Július 11-én a prohorovkai irányban folytatódott a súlyos ütközet.

Július 11-én estére a Voronyezsi Front szakaszán válságosra fordult az ütközet sorsa.

A főhadiszállás az előre kidolgozott terv értelmében tartalékából Prohorovka körzetébe irányította az 5. összfegyvernemi gárdahadsereget és az 5. gárda-harckocsihadsereget, majd július 12-én hajnalban bevetette őket az ütközetbe. Ez utóbbinak mintegy 800 T-34-es harckocsija és rohamlövege volt. Az obojanyi és prohorovkai irányban az ellenségnek is volt legalább ugyanennyi harckocsija. De erőinek harci szelleme a 6. gárdahadsereg, az 1. harckocsihadsereg és a 7. gárdahadsereg csapatai elleni korábbi harcokban már megtört.

Július 12-én a Voronyezsi Front szakaszán a harckocsizok, tüzérek, lövészek és repülők hatalmas csatája dúlt, amely különösen a prohorovkai irányban vált rendkívül elkeseredetté.

Aznap a Brjanszki Front parancsnoki harcálláspontján felhívott a legfelsőbb főparancsnok és utasított, hogy sürgősen repüljek Prohorovka környékére, ahol a Voronyezsi és a Sztyeppi Front tevékenységét kellett koordinálnom.

Július 13-án megérkeztem a Voronyezsi Front harcálláspontjára. Ott tartózkodott Konyev tábornok, a Sztyeppi Front parancsnoka. Aznap este a 69. hadsereg harcálláspontján találkoztam Vaszilevszkijjel.

Miután megismerkedtem a helyzettel, az ellenség és a saját csapatok tevékenységével, teljesen egyetértettem Vaszilevszkij intézkedéseivel és döntéseivel. Ő a legfelsőbb főparancsnoktól azt a megbízást kapta, hogy utazzék a Délnyugati Fronthoz, és ott szervezze meg a támadást, amelynek akkor kell majd megindulnia, amikor a Voronyezsi és a Sztyeppi Front ellentámadásba megy át.

Hogy a frontok ellentámadásához jobb feltételeket teremtsünk, elhatároztuk: még erélyesebben folytatjuk a megkezdett ellencsapást, hogy a visszavonuló ellenség sarkában elfoglaljuk az általa korábban megszállt terepszakaszokat Belgorod körzetében. Utána a tervezettnél gyorsabban felkészítjük a csapatokat, s mindkét front erőivel döntő ellentámadásba megyünk át.

Ezalatt az arcvonal minden szakaszán elkeseredett, véres harcok dúltak, a harckocsik és rohamlövegek százai égtek. A harcmező felett porfelhő és füst kavargott. Ez volt a fordulópont a belgorodi irányban folyó ütközetben. Az elvérzett és győzelmi hitüket elvesztett német csapatok fokozatosan védelmi tevékenységre tértek át. Az ellenség július 16-án véglegesen abbahagyta rohamait és megkezdte hadtápjainak visszavonását Belgorod felé. Július 17-én felderítettük, hogy csapatokat is kezdenek visszavonni, de a velünk harcérintkezésben levő erők szívósan ellenálltak.

Július 18-án Vaszilevszkijjel együtt V. D. Krjucsenkin, A. Sz. Zsadov és P. A. Rotmisztrov hadseregének csapatainál tartózkodtam.⁶⁴ V. D. Krjucsenkin altábornagy a 69. hadsereg parancsnoka, A. Sz. Zsadov altábornagy az 5. gárdahadsereg parancsnoka, P. A. Rotmisztrov altábornagy az 5. gárdaharckocsihadsereg parancsnoka volt. *

Megfigyelhettük a „Komszomolec” szovhoz és az Ivanovszkij major környékén dúló elkeseredett harcot, ahol a 29. és a 18. harckocsihadtest tevékenykedett. Itt az ellenség tűzzel erősen ellenállt, sőt ellenlökéseket is hajtott végre. Július 18-án Rotmisztrov és Zsadov hadseregének mindössze 4-5 km-t sikerült előnyomulnia. Csisztyakov 6. gárdahadserege pedig csak egy magaslatot tudott elfoglalni Verhopenye környékén. Csisztyakov katonáinak harcán érződött a nagy kimerültség. Július 4. óta sem nem aludtak, sem nem pihentek. További erőkre volt szükség, hogy megakadályozzuk az ellenség főerőinek tervszerű visszavonulását. E célból be kellett vetnünk B. Sz. Baharov és I. F. Kiricsenko ⁶⁵ B. Sz. Baharov páncélos vezérőrnagy a 18. harckocsihadtest parancsnoka, I. F. Kiricsenko páncélos vezérőrnagy a 29. harckocsihadtest parancsnoka. * harckocsihadtestét és I. M. Managarov 53. hadseregének egy részét is.

Cáfolni szeretném azt az állítást, miszerint a Központi Fronttól eltérően, a Voronyezsi Front parancsnoksága nem tudta pontosan meghatározni, hogy az ellenség melyik irányban fogja mérni a főcsapást, és ezért a front a 164 km széles sávban felaprózta erőit, nem összpontosította az erőket és az eszközöket az ellenség főcsapásának az irányában. Ez nem igaz, úgyszintén az az állítás sem, hogy a 6. gárdahadseregnek, amelynek védelmére a Kurszkot támadó főcsoportosítás zúdult, szélesebb védősávja volt (64 km), mint szomszédainak, amelyek 50 km széles sávot védtek. A tüzérség átlagos sűrűsége ennek a hadseregnek az arcvonal szakaszán 25,4 löveg és 2,4 harckocsi volt egy kilométeren, ugyanakkor, amikor a front egész sávjában 35,6 löveg és 6,9 harckocsi.⁶⁶ A Szovjetunió 1941-1945. évi Nagy Honvédő Háborújának rövid története. M., Katonai Kiadó, 1965. 244. old. (oroszul). *

A főhadiszállás, a vezérkar és a Voronyezsi Front parancsnoksága a helyzet elemzése alapján úgy vélte, hogy az ellenség a főcsapást nem egyedül a 6. gárdahadseregre, hanem a 6. és 7. gárdahadseregre fogja mérni. Ami pedig a védősávok szélességét illeti, a 6. és 7. gárdahadsereg védelmi arcvonala, ahol a német csapatok főcsapását vártuk, 114 km, a front két másik hadseregéé pedig 130 km volt. A tüzérség és a harckocsik átlagos sűrűségét nem kellő pontossággal számították ki, ugyanis a 38. és a 40. hadsereg szakaszán a tüzérség sűrűsége jelentéktelen volt, ami pedig a harckocsikat illeti, a 38. és a 40. hadseregnél csupán néhány darab volt belőlük.

Ugyanakkor a 6. és 7. gárdahadsereg sávjában összpontosult a Főparancsnoksági Tartalék majdnem valamennyi tüzéregysége és -magasabbegysége, valamennyi harckocsiegység és -magasabbegység, továbbá a front összes tartaléka. Ráadásul még a 6. hadsereg védelmének a „nyakán” helyeztük el az 1. harckocsihadsereget, amely jól kiépítette a védelmi terepszakaszt, a 6. és 7. gárdahadsereg csatlakozása mögött pedig a mélységben helyezkedett el a 69. hadsereg az előre kiépített védelmi terepszakaszon. Ezenkívül a hadműveleti övben a 6. és 7. gárdahadsereg mögött voltak a front tartalékai – a 35. gárda-lövészhadtest, valamint a 2. és 5. gárda-harckocsihadtest.

Ily módon a Voronyezsi Front parancsnokságának bírálata azon alapszik, hogy az illetők nem számították jól az élőerők és eszközök sűrűségét a hadműveleti hadászati helyzet sajátos viszonyai között. Csupán a hadseregek harcászati sűrűségével számoltak, s nem vették hozzá a Főparancsnoksági Tartalék tüzérségét, amely a 6. gárdahadsereg sávjában települt. Ami pedig a harckocsisűrűséget illeti, e tekintetben a front parancsnoksága elsősorban az 1. harckocsihadsereggel, a 2. és 5. gárda-harckocsihadtesttel számolt.

Ahhoz, hogy nagy ütközetekben helyesen állapíthassuk meg a védelem ellenálló erejét, nemcsak a harcászati övben levő erőket és eszközöket, hanem a hadműveleti mélységben tartózkodókat is figyelembe kell venni, s akkor nem hibázunk.

Ami pedig a frontok védelmi ütközeteinek eredményeit illeti, nem szabad elfelejtenünk, hogy az ellenség a Voronyezsi Front 6. és 7. gárdahadseregére az első napon majdnem öt hadtesttel (a 2. SS páncélos hadtesttel, a 3. és 48. páncélos hadtesttel, az 52. hadseregközvetlen hadtesttel és a „Rauss” hadtest egy részével), viszont a Központi Front védelmére három hadtesttel mért csapást. Könnyen megérthetjük, hogy milyen különbség volt a német csapatok orjoli és belgorodi irányból mért csapásának az ereje között.

Ami pedig a Voronyezsi Front parancsnokának, Vatutyinnak a hadműveleti és hadászati jártasságát, valamint képességeit illeti, teljes objektivitással ki kell jelentenem: Vatutyin rendkívül művelt és bátor hadvezér volt.

Mint már említettem, a Kurszk környéki ellentámadást már jóval az ellenség támadásának kezdete előtt előkészítettük. A főhadiszálláson májusban megtárgyalt terv értelmében az orjoli irányban „Kutuzov” fedőnéven ellentámadást kellett végrehajtani. Eszerint az ellenség orjoli csoportosítására három oldalról, találkozó irányban kellett csapást mérni a Központi és a Brjanszki Fronttal, valamint a Nyugati Front balszárnyának erőivel.

Az imént már említettük, hogy július 12-én megindították támadásukat a Brjanszki és a Nyugati Front, július 15-én pedig a Központi Front csapatai. Ily módon Orjol körzetében három front hatalmas támadása bontakozott ki, amelynek közvetlen célja az ellenség orjoli csoportosításának megsemmisítése volt.

Az itt megindult ellentámadás, valamint a Belgorod környéki ellenséges csapatok alapos kimerülése arra kényszerítette a hitlerista hadvezetést, hogy beismerje a nem eléggé átgondolt „Citadella” terv kudarcát. Hogy megmeneküljön a teljes megsemmisüléstől, elhatározta, hogy Manstein vezértábornagy csapatait visszavonja azokra a védelmi terepszakaszokra, amelyekről megindították a támadást.

Az 1. harckocsi- és 6., valamint a 7. gárdahadseregünk rendkívüli kimerültsége miatt az ellenségnek július 23-ra sikerült visszavonnia főerőit a belgorodi védelmi terepszakaszra.

A Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapatai július 23-ra elérték a német védelem előterepét, de nem tudták rögtön megkezdeni az ellentámadást, bár a legfelsőbb főparancsnok ezt követelte. Fel kellett tölteni az üzemanyag-, lőszer- és az anyagi technikai készleteket, meg kellett szervezni a fegyvernemek együttműködését, a gondos felderítést, bizonyos átcsoportosításokat kellett végrehajtani, különösen a tüzérségnél és a harckocsiknál. A legdurvább számítások szerint is ehhez legalább nyolc napra volt szükség.

Hosszas megbeszélések után a legfelsőbb főparancsnok kénytelen-kelletlen jóváhagyta elhatározásunkat, mivel akkor nem volt más kivezető út.

Mint ismeretes, a hadműveletet nagy mélységre terveztük, s ehhez gondos előkészítésre és minden oldalú biztosításra volt szükség, mert ellenkező esetben kudarcot vallhatunk. A jól kiszámított és előkészített hadműveletnek biztosítania kellett nemcsak az ellenséges védelem harcászati és hadműveleti mélységének a sikeres áttörését, hanem a támadás olyan befejezését is, amely megteremti a szükséges feltételeket a további támadó tevékenységhez.

A legfelsőbb főparancsnok azonban sürgetett bennünket, hogy kezdjük meg az ütközetet. Nekem és Vaszilevszkijnek is sok fáradságunkba került, amíg bebizonyítottuk, hogy nem kell sietni, s a hadműveletet csak akkor kell megkezdeni, amikor már minden vonatkozásban előkészítettük és anyagilag biztosítottuk. Érveinket a legfelsőbb főparancsnok elfogadta.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

XV.

A zsákmányolt dokumentumokból és a felderítés adataiból megállapítottuk: a Központi és a Voronyezsi Front ellen az 1., 4. és 8. repülőhadtest tevékenykedik, mintegy 2000 repülőgéppel, von Richthofen vezértábornagy parancsnoksága alatt.

Az ellenséges légierő márciustól kezdve egyre erősebben támadta a vasúti csomópontokat, vasútvonalakat, a városokat és a fontos hátországi objektumokat, júniustól kezdve pedig egyre gyakrabban csapatainkat és hadtápunkat is.

A csapatokat és az egész kurszki kiszögellést a 2., 5. és 16. légi hadseregünk, valamint honi légvédelmünk két vadászrepülő hadosztálya oltalmazta. Tekintettel az ellenség várható támadására, a frontokat jól megerősítettük légvédelmi eszközökkel, amelyek lehetővé tették számukra, hogy az objektumokat két-, három-, négy-, sőt ötrétegű tűzzel oltalmazzák.

A légvédelmi tüzérségi oltalmazást összehangolták a vadászrepülőkkel, valamint az egész figyelő, riasztó és rávezető szolgálattal. A frontok és az egész kurszki kiszögellés gondosan és jól megszervezett légvédelme lehetővé tette a csapatok biztos oltalmazását és azt, hogy nagy veszteségeket okozzunk az ellenséges repülőknek.

A műszaki berendezések mélysége a frontoknál meghaladta a 150 km-t, ha pedig ehhez a Sztyeppi Frontot is hozzászámítjuk, akkor a mélység elérte a 250-300 km-t. Műszaki téren a frontok nagyon sokat tettek. A csapatoknak megvolt a lehetőségük arra, hogy megóvják magukat a fegyverek tűzétől és megsemmisítsék a támadó ellenséget.

Kifejezetten titáni munkát végeztek a frontok, hadseregek és magasabbegységek hadtápjai. Sajnos, nálunk igen keveset írnak a hadtápról, annak beosztottairól, akik munkájukkal, alkotó kezdeményezésükkel segítettek a csapatoknak és parancsnokoknak harcolni az ellenség ellen, szétzúzni az ellenséget és világtörténelmi jelentőségű győzelemmel befejezni a háborút.

Általában, jól szervezett és pontosan működő hadtáp nélkül nem lehet sikeresen megvívni egy korszerű ütközetet. Ha a hadművelet során a csapatok megbízható anyagi-technikai biztosítása nincs megoldva, akkor elkerülhetetlen a balsiker.

„A hadtáp leggondosabb, pontos matematikai számításokon alapuló szervezése nélkül, anélkül, hogy ne szerveznék meg az arcvonal helyes ellátását, mindennel, amire a hadműveletekhez szüksége van, a hadtápellátást biztosító szállítások legpontosabb számbavétele nélkül, a kiürítés megszervezése nélkül, nem képzelhető el nagy hadműveletek valamennyire is helyes, ésszerű vezetése.” – mondta Frunze.⁶³ M. V. Frunze: Válogatott művek. Katonai Kiadó, M., 1950. 306. old. (oroszul). *

A Központi Front hadtápfőnöke N. A. Antyipenko tábornok volt. A moszkvai csata idején ő a Nyugati Front 49. hadseregének hadtápfőnökeként dolgozott. Már akkor a hadtápszolgálat kiváló szervezőjének bizonyult. Kissé előreszaladva, N. P. Anyiszimov tábornokról, az 1. Ukrán Front hadtápfőnökéről is szeretnék megemlékezni. Különösen a proszkurov-tarnopol-csernovici hadművelet alatti tevékenysége vésődött emlékezetembe, ahol a rendkívül nehéz tavaszi útviszonyok közepette nagyszerűen megbirkózott a hadtáp megszervezésének feladatával.

A frontoknak, hogy teljesíthessék a főhadiszállás által kitűzött célokat, hatalmas munkát kellett végezniük a küszöbön álló hadműveletek anyagi-technikai biztosítása érdekében. Ezekben a hadműveletekben 1 millió 330 ezer ember, több mint 3600 harckocsi és rohamlöveg, 20 000 löveg és 3130 repülőgép (a távolsági repülőket is beleértve) vett részt.

Annak ellenére, hogy az időjárási viszonyok kedvezőtlenül alakultak, hogy nagy szállítási nehézségekkel kellett megküzdeni, és az ellenség légitámadásaival igyekezett meghiúsítani a küszöbönálló hadműveletekhez szükséges anyagmozgatást, a frontok hadtápjai ragyogóan hajtották végre feladataikat. Maradéktalanul biztosították nemcsak az ütközet védelmi szakaszát, hanem az ellentámadásba való gyors átmenetet is.

Nehezen tudnám megmondani, hogy melyik front hadtápja készült fel jobban, de tekintettel arra, hogy a Központi Frontnak kevesebb idő kellett az ellentámadásba való átmenet anyagi biztosításához, úgy vélem, hogy mind a hadművelet előtt, mind pedig alatta itt dolgozott legoperatívabban a hadtáp. Természetesen e téren nem kis szerepet játszott az, hogy milyen változások következtek be a frontok helyzetében a hadművelet során.

Meg kell mondanom, hogy a frontok haditanácsai sokat foglalkoztak hadtáp-kérdésekkel, és jobbára ez magyarázta a csapatok jó anyagi-technikai biztosítását az ütközet megkezdésének időpontjában.

A hadtápnak, de a csapatoknak is sokat segített a kurszki kiszögellés lakossága. Az arcvonal melletti járások ipari üzemei javították a meghibásodott harckocsikat, repülőgépeket, gépkocsikat, a tüzérségi és egyéb felszerelést. Nagy mennyiségű egyenruhát és kórházi ruházatot varrtak. A lakosság hatalmas munkát végzett a védelmi terepszakaszok kiépítésében, az útépítés és az utak javítása terén.

Elmondhatjuk, hogy az arcvonal és a hátország valóban egybeforrott. Mindenki minden tőle telhetőt megtett az ellenség legyőzése érdekében. Ebben világosan megmutatkozott, hogy népünknek és fegyveres erőinek egy a célja a szocialista hazáért vívott harcban.

Vatutyin és Rokosszovszkij tábornokok maguk is sokat foglalkoztak hadtáp-problémákkal, és ez szintén jelentősen hozzájárult a csapatok jó anyagi-technikai biztosításához az ütközet kezdetén.

Az akkori idegtépő napok erőfeszítéseit jól érzékelteti Vaszilevszkij marsall Történelmi ütközet című cikkében, amely 1968. július 4-én jelent meg a Pravdában, a német fasiszta csapatok kurszki vereségének 25. évfordulója alkalmából.

„Nehéz lenne felsorolni mindazokat a nagyszabású intézkedéseket, amelyeket az Állami Honvédelmi Bizottság, a főhadiszállás és a vezérkar tett a kurszki kiszögellésben vívott döntő csata előkészítése érdekében – írja. – Ez óriási, mondhatnám titáni munka volt.

E munkához tartozott a 250-300 km mélységű, sok övből álló védelem kiépítése a kurszki irányban, továbbá Kurszktól keletre a főhadiszállás erős hadászati tartalékának, a Sztyeppi Frontnak a felvonultatása, az anyagi eszközök és csapatok egész háború alatti legnagyobb összpontosítása Kurszk körzetében, a különleges légi hadműveletek szervezése az ellenség közlekedésének megbénítása és a légi fölény megszervezése érdekében, a partizántevékenység aktivizálása az ellenség hátában a nagyszabású diverzió és fontos felderítési adatok szerzése végett, és végül az intézkedések egész komplexuma a szovjet hadsereg küszöbönálló tevékenységének a politikai biztosítása céljából.”

Mindezek mellett minden földi és repülőalakulatnál májusban és júniusban megfeszített harckiképzés folyt, minden harcos és parancsnok felkészült az ellenség fogadására.

És a találkozásra hamarosan sor került.

A főhadiszállásnak és a frontoknak a felderítés minden fajtájával sikerült megállapítania az ellenséges támadás időpontját. A főhadiszállás július 2-án figyelmeztette a frontparancsnokokat, hogy az ellenség július 3. és 6. között valószínűleg megindítja a támadást.

Most legközelebbi feladatunk a szovjet csapatok hatalmas tüzérségi és légi ellen-előkészítésének a végrehajtása volt.

Július 4-én este Rokosszovszkij törzsénél tartózkodtam. Miután közvetlen vonalon beszéltem Vaszilevszkijjel, aki Vatutyin törzsénél tartózkodott, tájékoztattak annak a harcnak az eredményeiről, amelyet csapataink az ellenség előrevetett osztagaival vívtak Belgorod körzetében. Kiderült, hogy azok az értesülések, amelyeket aznap a 168. hadosztály egy foglyul ejtett katonájától szereztünk, miszerint az ellenség július 5-én hajnalban kezdi meg támadását, igaznak bizonyulnak. Így a főhadiszállás tervének megfelelően a Voronyezsi Front tüzérségi és légi ellenelőkészítést fog végrehajtani.

Ezeket az értesüléseket azonnal közöltem Rokosszovszkijjal és Malinyinnal.

Hajnalban háromkor Rokosszovszkijt felhívta Puhov tábornok, a 13. hadsereg parancsnoka, és jelentette, hogy a 6. német gyalogos hadosztály egy foglyul ejtett utásza közölte: a német csapatok készen állnak a támadásra. A hozzávetőleges időpont július 5-én 3 óra.

Rokosszovszkij megkérdezett:

– Mit csináljunk? Jelentsük a főhadiszállásnak vagy adjunk parancsot az ellenelőkészítésre?

– Nem fogjuk vesztegetni az időt, Konsztantyin Konsztantyinovics. Add ki a parancsot úgy, ahogy azt a front és a főhadiszállás terve előírja, én pedig azonnal felhívom a legfelsőbb főparancsnokot, s jelentem neki a kapott adatokat és az elhatározást.

Azonnal bekapcsoltak a legfelsőbb főparancsnokhoz. A főhadiszálláson tartózkodott és éppen akkor fejezte be a beszélgetést Vaszilevszkijjel. Jelentettem a szerzett értesüléseket, és azt, hogy elhatároztuk az ellenelőkészítés megkezdését. Sztálin jóváhagyta az elhatározást és megparancsolta, hogy minél gyakrabban tájékoztassuk.

– A főhadiszálláson várom az események alakulását – mondta.

Éreztem, hogy a legfelsőbb főparancsnok idegállapota feszült. És mi is mindnyájan, annak ellenére, hogy sikerült mélyen lépcsőzött védelmet kiépítenünk, és hogy most hatalmas eszközök vannak a kezünkben, amelyekkel csapást mérhetünk a német csapatokra, erősen nyugtalankodtunk és szerfölött izgatottak voltunk. Késő éjszaka volt, de nem jött álom a szemünkre.

Rokosszovszkij és én, mint ilyenkor mindig, Malinyinnál, a front törzsfőnökénél tartózkodtunk. Ismertem őt még a moszkvai csata idejéből, ahol a 16. hadsereg törzsét vezette. Sokoldalúan képzett parancsnok, kiváló törzsmunkás volt. Összeforrott kollektívájával remekül ellátta a törzsre háruló feladatokat. Sokat segített neki I. I. Bojkov, a hadműveleti osztály vezetője. Ez a szerény, munkaszerető és kezdeményező ember minden ügyben a front törzsfőnökének a jobb keze volt. Most is, amikor körös-körül csengtek a telefonok, türelmetlen kérdések és igények hangzottak el, nyugodt volt, mint mindig.

Ugyanitt tartózkodott G. Sz. Nadiszev ezredes, a front tüzérségének törzsfőnöke is. Időnként ki-ki ment, hogy beszéljen a Főparancsnoksági Tartalék tüzér-magasabbegységeinek a parancsnokaival és V. I. Kazakov tábornokkal, a front tüzérparancsnokával, aki ebben az időben a 4. tüzérhadtestnél tartózkodott.

El kell ismernem, hogy a tüzérség törzsei, valamint a frontok, hadseregek és magasabbegységek tüzérparancsnokai jól és okosan dolgozták ki a tüzérségi védelmet és az ellenelőkészítést.

2 óra 20 perckor kiadtam a parancsot az ellenelőkészítés megkezdésére. Körös-körül minden felkavarodott, a feje tetejére állt, szörnyű robaj hallatszott – Kurszk körzetében elkezdődött a hatalmas ütközet. A hangoknak ebben a pokoli „szimfóniájában” szinte egybeolvadtak a nehéztüzérség lövedékeinek a becsapódásai, a repülőbombák, az M-31-es sorozatvetők, a „Katyusák” lövedékeinek a robbanásai és a repülőgépek állandó motorzúgása.

Az ellenséges csapatok törzsünktől légvonalban legfeljebb 20 km-re voltak. Hallottuk és éreztük a viharos tüzet, és képzeletünkben akaratlanul is megjelent az ellenség megindulási körzetének szörnyű képe, amelyre hirtelen rázúdult az ellenelőkészítés pokla. A meglepett ellenséges katonák és tisztek valóban a tíz körmükkel ásták be magukat a földbe, az első útjukba eső gödörbe, árokba, lövészárokba, bármilyen hasadékba, csakhogy fedezzék magukat a bombák, gránátok és aknák szörnyű erejű robbanása elől …

2 óra 30 perckor, amikor már teljes erővel folyt az ellenelőkészítés, felhívtam a legfelsőbb főparancsnokot.

– No, mi van? Elkezdték? – kérdezte?

– Elkezdtük.

– És az ellenség?

Jelentettem, hogy egyes ütegei válaszolni próbáltak ellenelőkészítésünkre, de gyorsan elhallgattak.

– Jó. Majd még felhívom.

Akkor nehéz volt rögtön megállapítani az ellenelőkészítés hatását, de az ellenség 5 óra 30 perckor nem eléggé szervezetten és nem mindenütt egy időben elkezdett támadása utalt azokra a súlyos veszteségekre, amelyeket ellenelőkészítésünk során elszenvedett.

Az ütközet közben ejtett foglyok elmondták, hogy csapásunk teljesen váratlanul érte őket. Értesüléseik szerint nagy veszteség érte a tüzérséget és majdnem mindenütt megszakadt az összeköttetés, a figyelés és vezetés rendszere pedig felborult.

Igaz, amikor az ellenség megkezdte tevékenységét, ellenelőkészítésünk terve még nem volt minden részletében teljesen kidolgozva. Még nem állapítottuk meg pontosan, hogy a megindulási helyzetben hol vannak az összpontosítás helyei, és hogyan helyezkednek el konkrétan a célok július 4-ről 5-re virradó éjjel. Bár azokkal a felderítő eszközökkel, amelyekkel akkoriban rendelkeztünk, nem volt könnyű pontosan megállapítani a célokat, mégis lényegesen többet tehettünk volna, mint amennyit a csapatok és a parancsnokság tett.

Ennek következtében az ellenelőkészítés során gyakran nem konkrét célokra, hanem területtüzet lőttünk. Ezért az ellenség elkerülhette a tömeges áldozatokat, és kettő, kettő és fél óra múlva meg tudta indítani a támadást, s már az első napon, a védelmi tűz addig példátlan sűrűsége ellenére 3-6 km-t nyomult előre. Ha jobb az ellenelőkészítés, ha még jobban pusztítjuk az ellenséget, akkor erre aligha került volna sor.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az ellenelőkészítést éjszaka hajtottuk végre, a repülőknek csak jelentéktelen része vett részt a csapásokban, és – kereken kimondjuk – kevés eredménnyel. Az ellenség repülőterei ellen intézett hajnali légitámadások nem érték el céljukat, mivel a gépek addigra már felszálltak, hogy együttműködjenek a földi csapatokkal.

Jóval hatékonyabban támadták repülőink az ellenség harcrendjeit és az ütközet közben átcsoportosított erőinek menetoszlopait.

Szó sincs róla, a tüzérségi ellenelőkészítés nagy veszteségeket okozott az ellenségnek és szétzilálta a csapatok támadásának a vezetését, de mégis nagyobb eredményeket vártunk tőle.

Az ütközet menetét figyelve és a foglyok kihallgatása közben arra a megállapításra jutottam, hogy az ellenelőkészítést mind a Központi, mind a Voronyezsi Front túl korán kezdte: a német katonák még aludtak az árkokban, fedezékekben és a horhosokban, a páncélos csapatok pedig a várakozási körletekben voltak rejtve. Jobb lett volna, ha az ellenelőkészítést kissé később kezdjük, mintegy 30-60 perccel az ellenséges támadás megindulása előtt.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!