(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XV.
Július 5-én hajnalban fél öt és öt óra között megjelentek az ellenség repülői. Ugyanakkor tüzérségi tüzet nyitottak a Központi Front védelmére. Különösen erősen lőtték a 13. hadsereg csapatait. A német csapatok fél óra múlva megkezdték a támadást.
Az ellenség az első lépcsőben három páncélos és öt gyalogos hadosztályt vetett be. A csapás a 13. hadsereg és a szárnyain levő 48. és 70. hadsereg csapataira zúdult. A támadókat egész védelmi rendszerünk erős tüze fogadta és visszaverte. A német fasiszta csapatok veszteségeket szenvedtek.
Július 5-én az ellenség öt dühödt rohamot intézett, megpróbálta áttörni csapataink védelmét, de nem tudott számottevő eredményeket elérni. Csapataink majdnem valamennyi arcvonalszakaszon szilárdan védtek, és úgy tűnt,- nincs az az erő, amely ki tudná vetni őket helyükből. Csupán estére sikerült Olhovatka környékén és valahol másutt az ellenséges csapatoknak 3-6 km mélyen beékelődniük védelmünkbe.
Különösen bátran harcoltak a 13. hadsereg csapatai, így A. B. Barinov tábornok 81. hadosztálya, V. N. Dzsandzsgava ezredes 15. hadosztálya, M. A. Jensin tábornok 307. hadosztálya és V. N. Rukoszujev ezredes 3. páncéltörő tüzérdandára. Erős csapást vont magára G. I. Igisev százados ütege, amely egy nap alatt 19 ellenséges harckocsit semmisített meg. A harcban valamennyien hősi halált haltak, de nem engedték át az ellenséget.
Jól verekedett Galanyin tábornok távol-keleti, bajkálontúli és közép-ázsiai határőrökből alakult 70. hadserege.
Este elhatároztuk, hogy másnap reggel, vagyis július 6-án, ütközetbe vetjük a 2. harckocsihadsereget és a tartalék 19. harckocsihadtestet, amelyeknek a 13. hadsereg csapataival szorosan együttműködve ellencsapást kellett mérniük, hogy visszavessék az ellenséget megindulási helyzetébe, és helyreállítsák a védelmi rendszert a 13. hadsereg szakaszán.
Hősies harcukkal különösen kitűntek a 17. gárda-lövészhadtest csapatai. A 203. lövészezred V. O. Konovalenko őrnagy parancsnoksága alatt július 6-án az ellenség tizenhat rohamát verte vissza és súlyos veszteségeket okozott neki.
De a jól megszervezett védelem, csapataink bátorsága és tömeges hősiessége ellenére július 5-én és 6-án nagy veszteségek árán mégiscsak sikerült az ellenség csapatainak egyes szakaszokon 10 km-t előrenyomulniuk. Az ellenség repülői az óriási veszteségek ellenére mindkét nap szünet nélkül támadtak. De mégsem tudta az ellenség áttörni harcászati védelmünket.
Csapásmérő páncélos csapataikat átcsoportosítva, a németek július 7 én elkeseredett rohamot indítottak Poniri ellen. Itt M. A. Jensin vezérőrnagy 307. lövészhadosztálya védett, az 5. tüzérhadosztállyal, a 13. páncéltörő tüzérdandárral és a 11., valamint a 22. aknavető dandárral megerősítve.
Poniri környéke egész nap hangos volt az elkeseredett földi és légi ütközet zajától. Az ellenség egyre újabb és újabb páncélos csapatokat vetett be, de itt sem sikerült áttörnie a védelmet.
Július 8-án Olhovatka irányában erősödtek a rohamok. Itt az ellenség ismét a szovjet katonák hősi ellenállásába ütközött. Különösen kitűntek Rukoszujev ezredes3. páncéltörő tüzérdandárának tüzérei. A dandár egyenlőtlen harcot vívott az ellenség 300 harckocsijával.
Kudarccal végződtek a szovjet csapatok védelmének áttörésére irányuló utolsó kísérletek is.
Ily módon július 10-ig a német csapatok, miután elvesztették harckocsijaik tetemes részét, amelyekben Hitler elsősorban reménykedett, képtelenek voltak előrenyomulni.
Még az imént ismertetett ütközetek közben, július 9-én hajnal tájban, a Központi Front parancsnoki harcálláspontján felhívott Sztálin, és miután tájékozódott a helyzetről, ezt mondta:
– Nem volna ideje bevetni a Brjanszki Frontot és a Nyugati Front bal szárnyát, úgy, ahogy az a tervben szerepel?
– Itt, a Központi Front szakaszán az ellenség már nem rendelkezik akkora erővel, hogy át tudná törni csapataink védelmét. Hogy ne adjunk időt neki a védelem megszervezésére, amelybe kénytelen lesz átmenni, azonnal támadni kell a Brjanszki Front összes erőivel és a Nyugati Front bal szárnyával. Enélkül a Központi Front nem képes sikeresen folytatni a tervezett ellentámadást.
– Egyetértek. Utazzék Popovhoz és vessék be a Brjanszki Frontot … Mikor lehet megkezdeni e támadást?
– Tizenkettedikén.
– Egyetértek.
A Voronyezsi Front arcvonalszakaszának helyzetéről nem kérdezősködtem, mivel közvetlen kapcsolatot tartottam Vaszilevszkijjel és a vezérkarral, s így tudtam, hogy ott is, akár csak a Központi Frontnál, elkeseredett ütközet lángolt fel.
Engedjék meg, hogy röviden elmondjam, mi is történt a kurszki csata első napján a Voronyezsi Front szakaszán, amelyről a front parancsnokságának a főhadiszállásra küldött jelentéséből értesültem.
Július 4-én 16 óra 10 perckor az ellenség előrevetett osztagai megkezdték a támadást. Tevékenységüknek láthatólag felderítő jellege volt. Július 5-én Sztreleckij-Tamarovka-Zibino-
Csapataink visszaverték az első rohamot.
Délután az ellenség „Tigris” nehéz harckocsikkal újból rohamozott. Ezúttal sikerült megtörnie az 52. gárdahadosztály ellenállását, amelynek most I. M. Nyekraszov ezredes volt a parancsnoka, és elfoglalnia néhány helységet, köztük Berezovót, Gremucsijt, Bikovót, Kozma-Gyemjanovkát és Voznyeszenszket. A. I. Bakszov ezredes szomszédos 67. gárda-lövészhadosztálya, amelyet heves támadás ért, elhagyta Cserkasszkojet és visszavonult a Krasznij Pocsinok terepszakaszra.
A négynapos harcban a német fasiszta csapatok óriási veszteségeket szenvedtek, de a front csapatai is elvesztettek mintegy 60 harckocsit, 78 repülőgépet és sok embert.
Az ellenség tevékenységét elemezve éreztük, hogy Belgorod környékén csapatait kezdeményezőbb és tapasztaltabb tábornokok vezetik. Ez így is volt. A csoportosítás élén von Manstein vezértábornagy állt.
Nos, hogyan alakultak az események a Brjanszki Frontnál?
Július 9-én este, miként azt a legfelsőbb főparancsnok megparancsolta, a Brjanszki Front törzsénél voltam, ahol találkoztam M. M. Popov parancsnokkal, L. Z. Mehlisszel, a haditanács tagjával és L. M. Szandalovval, a front törzsfőnökével. Már megkapták a főhadiszállásnak a támadásra vonatkozó utasítását.
Ki kell emelnem Szandalov törzsfőnök kivételes hadműveleti ismereteit és azt a képességét, hogy pontosan meg tudta tervezni a támadó hadműveleteket és megtudta szervezni a csapatok vezetési rendszerét. Még a moszkvai csatából ismertem őt, ahol a 20. hadsereg törzsének az élén állt. Egyike volt a legtehetségesebb törzsfőnökeinknek, aki alaposan értette a hadműveleti-hadászati kérdéseket.
A támadás tervét a hadseregeknél már előre átgondolták és előkészítették. A hadseregeket rendkívül tehetséges és tapasztalt tábornokok vezették. A 3. hadsereg parancsnoka A. V. Gorbatov, a 61. hadseregé P. A. Belov és a 63. hadseregé V. J. Kolpakcsi tábornok volt. A Nyugati Front 11. gárdahadseregét, amelynek a Brjanszki Fronttal egyszerre kellett támadnia, I. H. Bagramjan tábornok vezette.
A Brjanszki és a Nyugati Front valamennyi említett hadseregénél jártam, és a lehetőség szerint tanácsokkal segítettem parancsnokaiknak.
Különösen sok feladatom akadt Bagramjan hadseregénél. Vele személy szerint már régóta jó munkakapcsolatban és elvtársi viszonyban voltam. Velem együtt akkor ennél a hadseregnél tartózkodott Szokolovszkij tábornok, a Nyugati Front parancsnoka és Voronov tábornok, a főhadiszállás képviselője is, aki tüzérségi kérdésekkel foglalkozott.
Amikor a tüzérségi tűz módszerét tárgyaltuk, amelyről P. Sz. Szemjonov tábornok, a 11. gárdahadsereg tüzérfőnöke tett jelentést, az az elgondolás született, hogy az ellenséget valami új, eddig ismeretlen módszerrel lepjük meg.
Hosszas vita után elhatároztuk: a rohamot ne tüzérségi előkészítés után indítsuk meg, mint eddig, amelyből az ellenség megállapíthatta, hogy mikor indulnak csapataink rohamra, hanem a tüzérségi előkészítés közben, amikor annak üteme és ereje fokozódik. Ez a módszer jól bevált.
Július 12-én az egész Brjanszki Front és a Nyugati Front megerősített 11. gárdahadserege megindította a támadást. Az ellenség mélyen lépcsőzött, műszakilag jól kiépített védelmét a szívós ellenállás ellenére áttörték csapataink, és megkezdték az előrenyomulást Orjol általános irányban.
Úgy, ahogy vártuk, az ellenség ide-oda kapkodott az orjoli hídfőben, s csapatokat kezdett elvonni a Központi Front ellen harcoló csoportosításából, s ezeket bevetette a Brjanszki Front, valamint a Nyugati Front 11. gárdahadserege ellen. Ezt nyomban kihasználta a Központi Front, és július 15-én ellentámadásba ment át.
Ily módon itt, Orjol körzetében, véglegesen meghiúsult a hitleristák hosszú időn át előkészített általános támadása. A német csapatoknak meg kellett kóstolniuk a súlyos vereség keserű ízét, és érezniük kellett a szovjet fegyverek erejét, amelyeket a nép kovácsolt, hogy megsemmisítse velük az erős, tapasztalt és gyűlölt ellenséget.
Belgorod környékén az ellenség még erősebb és koncentrált rohamokat intézett.
Július 6-án az obojanyi irányban véres ütközet kezdődött. Ebben egyidejűleg mindkét részről sok száz repülőgép, harckocsi és rohamlöveg vett részt. Az ellenség azonban nem tudta szétzúzni csapataink acélos védelmét. A harckocsik, a tüzérek és az előterepről visszavonult csapatok bátran visszaverték az ellenség ismétlődő rohamait. Az ellenség egyedül július 6-án itt több mint 200 harckocsit, több tízezer katonát és mintegy 100 repülőgépet vesztett.
Az ellenség tartalékokat vonultatott fel, átcsoportosította erőit, és július 7-én hajnalban újabb erős harckocsicsoporttal indult rohamra. Erői zömét a 6. gárdahadsereg és az 1. harckocsihadsereg ellen fordította Obojany-Prohorovka irányában, és több mint 200 harckocsit vetett be M. Sz. Sumilov 7. gárdahadserege ellen, Korocs irányában.
Július 7-re virradó éjjel 6. gárdahadseregünket és 1. harckocsihadseregünket sürgősen megerősítettük a front tartalékaival.
Az ellenség július 7-én hajnaltól kezdve ismét elkeseredetten rohamozott. A földet és a levegőt betöltötte a harci zaj, a lánctalpak csikorgása és a motorzúgás.
A Voronyezsi Frontnak az erős repülőtámogatással harcoló csapatai bár nem engedték az ellenséget áttörni a második védőövön, de annak itt-ott mégis sikerült beékelődnie oda.
Ekkor a front parancsnoksága ezen, a most már veszélyessé vált szakaszon bevetette a 2. és 5. harckocsihadtestet, s ezenkívül néhány más irányból átdobott lövészhadosztályt és tüzéregységet.
Két nap alatt az ellenség ismét legalább 200 harckocsit és sok egyéb harceszközt vesztett. Gyalogos egységei az eredeti létszámnak legalább a felére csökkentek. Július 10-én erőinek zömét egy keskenyebb szakaszra csoportosította át, és ismét bedobta őket Prohorovka irányában, arra számítva, hogy ott sikerül elsöpörnie meggyengült csapatainkat. Július 11-én a prohorovkai irányban folytatódott a súlyos ütközet.
Július 11-én estére a Voronyezsi Front szakaszán válságosra fordult az ütközet sorsa.
A főhadiszállás az előre kidolgozott terv értelmében tartalékából Prohorovka körzetébe irányította az 5. összfegyvernemi gárdahadsereget és az 5. gárda-harckocsihadsereget, majd július 12-én hajnalban bevetette őket az ütközetbe. Ez utóbbinak mintegy 800 T-34-es harckocsija és rohamlövege volt. Az obojanyi és prohorovkai irányban az ellenségnek is volt legalább ugyanennyi harckocsija. De erőinek harci szelleme a 6. gárdahadsereg, az 1. harckocsihadsereg és a 7. gárdahadsereg csapatai elleni korábbi harcokban már megtört.
Július 12-én a Voronyezsi Front szakaszán a harckocsizok, tüzérek, lövészek és repülők hatalmas csatája dúlt, amely különösen a prohorovkai irányban vált rendkívül elkeseredetté.
Aznap a Brjanszki Front parancsnoki harcálláspontján felhívott a legfelsőbb főparancsnok és utasított, hogy sürgősen repüljek Prohorovka környékére, ahol a Voronyezsi és a Sztyeppi Front tevékenységét kellett koordinálnom.
Július 13-án megérkeztem a Voronyezsi Front harcálláspontjára. Ott tartózkodott Konyev tábornok, a Sztyeppi Front parancsnoka. Aznap este a 69. hadsereg harcálláspontján találkoztam Vaszilevszkijjel.
Miután megismerkedtem a helyzettel, az ellenség és a saját csapatok tevékenységével, teljesen egyetértettem Vaszilevszkij intézkedéseivel és döntéseivel. Ő a legfelsőbb főparancsnoktól azt a megbízást kapta, hogy utazzék a Délnyugati Fronthoz, és ott szervezze meg a támadást, amelynek akkor kell majd megindulnia, amikor a Voronyezsi és a Sztyeppi Front ellentámadásba megy át.
Hogy a frontok ellentámadásához jobb feltételeket teremtsünk, elhatároztuk: még erélyesebben folytatjuk a megkezdett ellencsapást, hogy a visszavonuló ellenség sarkában elfoglaljuk az általa korábban megszállt terepszakaszokat Belgorod körzetében. Utána a tervezettnél gyorsabban felkészítjük a csapatokat, s mindkét front erőivel döntő ellentámadásba megyünk át.
Ezalatt az arcvonal minden szakaszán elkeseredett, véres harcok dúltak, a harckocsik és rohamlövegek százai égtek. A harcmező felett porfelhő és füst kavargott. Ez volt a fordulópont a belgorodi irányban folyó ütközetben. Az elvérzett és győzelmi hitüket elvesztett német csapatok fokozatosan védelmi tevékenységre tértek át. Az ellenség július 16-án véglegesen abbahagyta rohamait és megkezdte hadtápjainak visszavonását Belgorod felé. Július 17-én felderítettük, hogy csapatokat is kezdenek visszavonni, de a velünk harcérintkezésben levő erők szívósan ellenálltak.
Július 18-án Vaszilevszkijjel együtt V. D. Krjucsenkin, A. Sz. Zsadov és P. A. Rotmisztrov hadseregének csapatainál tartózkodtam.64 V. D. Krjucsenkin altábornagy a 69. hadsereg parancsnoka, A. Sz. Zsadov altábornagy az 5. gárdahadsereg parancsnoka, P. A. Rotmisztrov altábornagy az 5. gárdaharckocsihadsereg parancsnoka volt. *
Megfigyelhettük a „Komszomolec” szovhoz és az Ivanovszkij major környékén dúló elkeseredett harcot, ahol a 29. és a 18. harckocsihadtest tevékenykedett. Itt az ellenség tűzzel erősen ellenállt, sőt ellenlökéseket is hajtott végre. Július 18-án Rotmisztrov és Zsadov hadseregének mindössze 4-5 km-t sikerült előnyomulnia. Csisztyakov 6. gárdahadserege pedig csak egy magaslatot tudott elfoglalni Verhopenye környékén. Csisztyakov katonáinak harcán érződött a nagy kimerültség. Július 4. óta sem nem aludtak, sem nem pihentek. További erőkre volt szükség, hogy megakadályozzuk az ellenség főerőinek tervszerű visszavonulását. E célból be kellett vetnünk B. Sz. Baharov és I. F. Kiricsenko 65 B. Sz. Baharov páncélos vezérőrnagy a 18. harckocsihadtest parancsnoka, I. F. Kiricsenko páncélos vezérőrnagy a 29. harckocsihadtest parancsnoka. * harckocsihadtestét és I. M. Managarov 53. hadseregének egy részét is.
Cáfolni szeretném azt az állítást, miszerint a Központi Fronttól eltérően, a Voronyezsi Front parancsnoksága nem tudta pontosan meghatározni, hogy az ellenség melyik irányban fogja mérni a főcsapást, és ezért a front a 164 km széles sávban felaprózta erőit, nem összpontosította az erőket és az eszközöket az ellenség főcsapásának az irányában. Ez nem igaz, úgyszintén az az állítás sem, hogy a 6. gárdahadseregnek, amelynek védelmére a Kurszkot támadó főcsoportosítás zúdult, szélesebb védősávja volt (64 km), mint szomszédainak, amelyek 50 km széles sávot védtek. A tüzérség átlagos sűrűsége ennek a hadseregnek az arcvonal szakaszán 25,4 löveg és 2,4 harckocsi volt egy kilométeren, ugyanakkor, amikor a front egész sávjában 35,6 löveg és 6,9 harckocsi.66 A Szovjetunió 1941-1945. évi Nagy Honvédő Háborújának rövid története. M., Katonai Kiadó, 1965. 244. old. (oroszul). *
A főhadiszállás, a vezérkar és a Voronyezsi Front parancsnoksága a helyzet elemzése alapján úgy vélte, hogy az ellenség a főcsapást nem egyedül a 6. gárdahadseregre, hanem a 6. és 7. gárdahadseregre fogja mérni. Ami pedig a védősávok szélességét illeti, a 6. és 7. gárdahadsereg védelmi arcvonala, ahol a német csapatok főcsapását vártuk, 114 km, a front két másik hadseregéé pedig 130 km volt. A tüzérség és a harckocsik átlagos sűrűségét nem kellő pontossággal számították ki, ugyanis a 38. és a 40. hadsereg szakaszán a tüzérség sűrűsége jelentéktelen volt, ami pedig a harckocsikat illeti, a 38. és a 40. hadseregnél csupán néhány darab volt belőlük.
Ugyanakkor a 6. és 7. gárdahadsereg sávjában összpontosult a Főparancsnoksági Tartalék majdnem valamennyi tüzéregysége és -magasabbegysége, valamennyi harckocsiegység és -magasabbegység, továbbá a front összes tartaléka. Ráadásul még a 6. hadsereg védelmének a „nyakán” helyeztük el az 1. harckocsihadsereget, amely jól kiépítette a védelmi terepszakaszt, a 6. és 7. gárdahadsereg csatlakozása mögött pedig a mélységben helyezkedett el a 69. hadsereg az előre kiépített védelmi terepszakaszon. Ezenkívül a hadműveleti övben a 6. és 7. gárdahadsereg mögött voltak a front tartalékai – a 35. gárda-lövészhadtest, valamint a 2. és 5. gárda-harckocsihadtest.
Ily módon a Voronyezsi Front parancsnokságának bírálata azon alapszik, hogy az illetők nem számították jól az élőerők és eszközök sűrűségét a hadműveleti hadászati helyzet sajátos viszonyai között. Csupán a hadseregek harcászati sűrűségével számoltak, s nem vették hozzá a Főparancsnoksági Tartalék tüzérségét, amely a 6. gárdahadsereg sávjában települt. Ami pedig a harckocsisűrűséget illeti, e tekintetben a front parancsnoksága elsősorban az 1. harckocsihadsereggel, a 2. és 5. gárda-harckocsihadtesttel számolt.
Ahhoz, hogy nagy ütközetekben helyesen állapíthassuk meg a védelem ellenálló erejét, nemcsak a harcászati övben levő erőket és eszközöket, hanem a hadműveleti mélységben tartózkodókat is figyelembe kell venni, s akkor nem hibázunk.
Ami pedig a frontok védelmi ütközeteinek eredményeit illeti, nem szabad elfelejtenünk, hogy az ellenség a Voronyezsi Front 6. és 7. gárdahadseregére az első napon majdnem öt hadtesttel (a 2. SS páncélos hadtesttel, a 3. és 48. páncélos hadtesttel, az 52. hadseregközvetlen hadtesttel és a „Rauss” hadtest egy részével), viszont a Központi Front védelmére három hadtesttel mért csapást. Könnyen megérthetjük, hogy milyen különbség volt a német csapatok orjoli és belgorodi irányból mért csapásának az ereje között.
Ami pedig a Voronyezsi Front parancsnokának, Vatutyinnak a hadműveleti és hadászati jártasságát, valamint képességeit illeti, teljes objektivitással ki kell jelentenem: Vatutyin rendkívül művelt és bátor hadvezér volt.
Mint már említettem, a Kurszk környéki ellentámadást már jóval az ellenség támadásának kezdete előtt előkészítettük. A főhadiszálláson májusban megtárgyalt terv értelmében az orjoli irányban „Kutuzov” fedőnéven ellentámadást kellett végrehajtani. Eszerint az ellenség orjoli csoportosítására három oldalról, találkozó irányban kellett csapást mérni a Központi és a Brjanszki Fronttal, valamint a Nyugati Front balszárnyának erőivel.
Az imént már említettük, hogy július 12-én megindították támadásukat a Brjanszki és a Nyugati Front, július 15-én pedig a Központi Front csapatai. Ily módon Orjol körzetében három front hatalmas támadása bontakozott ki, amelynek közvetlen célja az ellenség orjoli csoportosításának megsemmisítése volt.
Az itt megindult ellentámadás, valamint a Belgorod környéki ellenséges csapatok alapos kimerülése arra kényszerítette a hitlerista hadvezetést, hogy beismerje a nem eléggé átgondolt „Citadella” terv kudarcát. Hogy megmeneküljön a teljes megsemmisüléstől, elhatározta, hogy Manstein vezértábornagy csapatait visszavonja azokra a védelmi terepszakaszokra, amelyekről megindították a támadást.
Az 1. harckocsi- és 6., valamint a 7. gárdahadseregünk rendkívüli kimerültsége miatt az ellenségnek július 23-ra sikerült visszavonnia főerőit a belgorodi védelmi terepszakaszra.
A Voronyezsi és a Sztyeppi Front csapatai július 23-ra elérték a német védelem előterepét, de nem tudták rögtön megkezdeni az ellentámadást, bár a legfelsőbb főparancsnok ezt követelte. Fel kellett tölteni az üzemanyag-, lőszer- és az anyagi technikai készleteket, meg kellett szervezni a fegyvernemek együttműködését, a gondos felderítést, bizonyos átcsoportosításokat kellett végrehajtani, különösen a tüzérségnél és a harckocsiknál. A legdurvább számítások szerint is ehhez legalább nyolc napra volt szükség.
Hosszas megbeszélések után a legfelsőbb főparancsnok kénytelen-kelletlen jóváhagyta elhatározásunkat, mivel akkor nem volt más kivezető út.
Mint ismeretes, a hadműveletet nagy mélységre terveztük, s ehhez gondos előkészítésre és minden oldalú biztosításra volt szükség, mert ellenkező esetben kudarcot vallhatunk. A jól kiszámított és előkészített hadműveletnek biztosítania kellett nemcsak az ellenséges védelem harcászati és hadműveleti mélységének a sikeres áttörését, hanem a támadás olyan befejezését is, amely megteremti a szükséges feltételeket a további támadó tevékenységhez.
A legfelsőbb főparancsnok azonban sürgetett bennünket, hogy kezdjük meg az ütközetet. Nekem és Vaszilevszkijnek is sok fáradságunkba került, amíg bebizonyítottuk, hogy nem kell sietni, s a hadműveletet csak akkor kell megkezdeni, amikor már minden vonatkozásban előkészítettük és anyagilag biztosítottuk. Érveinket a legfelsőbb főparancsnok elfogadta.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!