(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

XVI.

A főhadiszállásra való visszatérésem előtt, 1943 augusztusában, a Voronyezsi és a Sztyeppi Front ellentámadása alatt kétszer is hozzám repült Alekszej Innokentyevics Antonov, a vezérkar főnökének helyettese. Közölte velem a legfelsőbb főparancsnoknak azokat a módosításait, amelyeket az 1943. évi nyári támadó hadműveletek befejezésének a tervében tett és a vezérkarnak az őszi-téli hadjáratra vonatkozó elképzeléseit.

Alekszej Innokentyevics igen kiválóan képzett katona, rendkívül kulturált ember és vonzó egyéniség volt. Jó volt hallgatni, amint vezérkarunk hadászati-hadműveleti elképzeléseit kifejtette. Határtalan pontossággal és meggyőző erővel elemezte a német csapatoknak a kurszki kiszögellésben elszenvedett veresége utáni helyzetet.

A vezérkar véleménye szerint a német hadvezetésnek még elég ereje volt ahhoz, hogy folytassa a háborút a Szovjetunió ellen, annál is inkább, mivel Anglia és Amerika minden jel szerint még nem szánta rá magát nagyarányú támadó hadműveletekre Európában. Dél-olaszországi (szicíliai) partraszállásuk nem változtatott lényegesen a német erők hadászati csoportosításán, bár természetesen a hitlerista vezetésnek további gondot okozott.

A vezérkar úgy vélte, és ezzel a legfelsőbb főparancsnok is egyetértett, hogy Németország a keleti arcvonalon már egyetlen egy nagyobb támadást sem tud végrehajtani. De az ellenségnek elegendő élőereje és anyagi eszköze volt ahhoz, hogy aktívan védjen. Tulajdonképpen ezt bizonyították a bogoduhovi, ahtirkai és poltavai ütközetek is, ahol a német csapatok eléggé érzékeny ellencsapásokat mértek és helyi sikereket értek el.

Teljesen egyetértettem Antonov következtetéseivel, és szintén az volt a véleményem, hogy a német fővezérség szívós védelmet fog követelni csapataitól, hogy tartani tudja a Donyec-medencét és a bal parti Ukrajnát.

Azok a direktíva-tervezetek, amelyeket a vezérkar készített és részben már meg is küldött a frontoknak, úgy szóltak, hogy a nyugati és a délnyugati irány minden szakaszán meg kell indítani a támadást, amelynek célja, hogy csapataink elérjék Belorusszija keleti határát és a Dnyepert, ahol hídfőket kell létesíteniük a jobb parti Ukrajna felszabadításáért kibontakozó hadművelet biztosítására.

Antonov beszámolójából megtudtam, hogy a legfelsőbb főparancsnok erősen követeli az azonnali támadást, hogy ne adjunk lehetőséget az ellenségnek a védelem kiépítésére a Dnyeper megközelítési útjain. E célkitűzéssel egyetértettem, de azzal a hadműveleti formával már nem, hogy Velikije Lukitól a Fekete-tengerig a frontok arcból támadjanak.

Hiszen megvolt rá a lehetőség (bizonyos átcsoportosítások után), hogy az ellenséges csoportosítások feldarabolását és bekerítését célul tűző hadműveleteket folytassunk, ami megkönnyítette volna a további hadviselést. Így többek között az ellenségnek a Donyec-medencében levő déli csoportosítására gondoltam, amelyet egy Harkov-Izjum körzetéből Dnyepropetrovszk és Zaporozsje általános irányban mért erős csapással el lehetett volna vágni.

Antonov azt mondta, hogy ő maga osztja véleményemet, a legfelsőbb főparancsnok azonban azt követeli, hogy az ellenséget frontális csapásokkal vessük vissza.

Mielőtt Antonov visszarepült volna Moszkvába, megkértem, hogy újból jelentse elgondolásaimat a legfelsőbb főparancsnoknak és tolmácsolja a frontoknak azt a kérését, hogy töltsék föl a harckocsicsapatokat technikával és kiképzett kezelőkkel, ugyanis soraik a súlyos harcokban erősen megritkultak.

Néhány nap múlva felhívott Sztálin és közölte, hogy utasítást adott, küldjenek Vatutyinnak és Konyevnek harckocsikat és kezelőket. Aztán megjegyezte, nem osztja azt a felfogást, miszerint a Délnyugati Front csapatainak Izjum környékéről Zaporozsje felé csapást kellene mérniük, mivel ehhez sok időre van szükség.

Nem kezdtem vitatkozni, mert tudtam, hogy a legfelsőbb főparancsnok egyelőre, több körülmény folytán, nincs nagyon meggyőződve a bekerítő hadműveletek határozottabb alkalmazásának a célszerűségéről.

Végül a legfelsőbb főparancsnok utasított, hogy a frontok csapatai minél hamarabb érjék el a Dnyepert.

Nos, hát augusztus 25-én, mint már említettem, megérkeztem a főhadiszállásra. A legfelsőbb főparancsnok éppen akkor fejezte be a megbeszélést az Állami Honvédelmi Bizottság tagjaival, amelyen meghallgatták az 1943. év második felére vonatkozó harckocsi- és repülőgépgyártási tervről szóló beszámolót.

Addigra már a párt és a nép óriási erőfeszítései árán népgazdaságunk és hadiiparunk mindennel el tudta látni az arcvonalat, amire csak szüksége volt. A „második Baku” meggyorsított fejlesztése, a kuznyecki és magnyitogorszki kombinát kohászainak hősies munkája, a nagyolvasztók, erőművek, bányák gyors üzembe helyezése a felszabadított területeken, az uráli, szibériai és Kazahsztáni színesfém- és vaskohászat fellendülése, a futószalag módszer bevezetése a hadiüzemekben, a hadviselési eszközök és a termelési technológia tökéletesítése érdekében végzett roppant alkotó munka – mindez új lehetőségeket adott az ellenség pusztításához.

1943-ban iparunk 35 000 kiváló harci repülőgépet, 24 000 harckocsit és rohamlöveget gyártott. Ekkor már mind mennyiségben, mind minőségileg messze felülmúltuk Németországot. A német parancsnokságok külön előírták csapataiknak, hogy kerüljék a találkozóharcot nehéz harckocsijainkkal.

A legfelsőbb főparancsnok a Voronyezsi és a Sztyeppi Front ügyei felől érdeklődött, majd megkérdezte, megkaptuk-e a direktívát, amely elrendeli, hogy a támadást a Dnyeperig folytassuk, és hogyan értékelik a frontok saját lehetőségeiket. Jelentettem, hogy a frontoknak nagyok a veszteségeik, jól meg kell erősíteni őket személyi állománnyal és technikai eszközökkel, különösen harckocsikkal.

– Jó – felelte Sztálin -, erről majd később beszélünk, most pedig rajta, hallgassuk meg Antonovot, hogyan halad a támadás a többi irányban.

Antonov az asztalra tette a nyugati és délnyugati hadászati irány térképeit, amelyeket, mint mindig, a Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnöksége gyönyörűen elkészített. Meg kell mondanom, hogy a szemléltetően elkészített térkép nagy segítséget nyújt az általános helyzet tisztázásához és az elhatározás meghozatalához.

Alekszej Innokentyevics jelentette az ellenségre vonatkozó adatokat. Világos volt: az ellenség mindent el fog követni annak érdekében, hogy megállítsa a Kalinyini, Nyugati, Brjanszki és Délnyugati Front megindult támadását. Az adatok szerint az ellenség védelme a Narva folyó-Pszkov-Vityebszk-Orsa-Szozs folyó-Dnyeper-Molocsnaja folyó vonalon épült ki. A hitlerista propaganda úton-útfélen dicsőítette ezt a terepszakaszt, „keleti falnak” nevezte, amelyen szétzúzódik a Vörös Hadsereg.

Beszámolva a Nyugati Frontnak és a Kalinyini Front bal szárnyának úgynevezett szmolenszki támadó hadműveletéről, Alekszej Innokentyevics azt mondta, hogy a csapatok itt nagy nehézségekkel találták szemben magukat. Egyrészt a nehéz erdős-mocsaras tereppel, másrészt a Brjanszk környékéről átdobott kötelékekkel megerősített ellenséges csapatok megnövekedett ellenállásával.

– Milyen feladatokat hajtanak végre a partizánosztagok? – kérdezte Sztálin.

– Főként a vasúti szállítást zavarják Polock-Dvinszk, Mogiljov-Zslobin és Mogiljov-Kricsev között – jelentette Antonov.

– Hogy állnak a dolgok a Délnyugati Frontnál?

– A támadást az arcvonalszakaszuk közepén megkezdő Délnyugati Front csapatai nem értek el sikert. Jobban mentek a dolgok a front bal szárnyán, ahol Leljusenko tábornok 3. gárdahadserege tevékenykedett.

Ma már nem emlékszem ennek a megbeszélésnek minden részletére, de a fontos a legfelsőbb főparancsnoknak az az utasítása volt, hogy kövessünk el mindent a Dnyeper és a Molocsnaja folyó minél gyorsabb elérése érdekében, hogy az ellenség ne tudja elpusztítani a Donyec-medencét és a bal parti Ukrajnát.

Ez helyes követelmény volt, mivel a visszavonuló hitleristák vadállati dühükben minden értéket tűzzel-vassal pusztítottak. Felrobbantották a gyárakat, üzemeket, romhalmazzá változtatták a városokat és falvakat, megsemmisítették az erőműveket, a nagyolvasztókat és martin-kemencéket, felgyújtották az iskolákat és kórházakat. A gyermekek, nők és aggastyánok ezrei pusztultak el.

Miután Sztálin kiadta Antonovnak a megfelelő utasításokat, nekem azt a parancsot adta, hogy J. N. Fedorenkóval és N. D. Jakovlevvel közösen vizsgáljuk meg, mit lehetne juttatni a Voronyezsi és a Sztyeppi Frontnak. Tekintettel a frontok feladatainak a fontosságára, még aznap este jelentettem a legfelsőbb főparancsnoknak, hogy mennyi embert, harckocsit, tüzérséget és lőszert kellene azonnal e két frontnak adni.

A legfelsőbb főparancsnok hosszú ideig szemlélte a meglevő erőket és eszközöket feltüntető táblázatot és azt, amit én szántam a frontoknak. Aztán, mint rendesen, vette a kék ceruzát és majdnem mindent 30-40 százalékkal lecsökkentett.

– A többit – mondta – akkor fogja megadni a főhadiszállás, amikor a frontok elérik a Dnyepert.

Még aznap visszarepültem a frontok harctevékenységi körzetébe. Ott a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának direktívája értelmében folytatnunk kellett aktív tevékenységünket.

Nem sokkal később, szeptember 6-án, a főhadiszállásról direktíva érkezett. A nekem alárendelt frontok azt a feladatot kapták, hogy támadjanak tovább a Dnyeper középső folyásáig és ott létesítsenek hídfőket. Vatutyin Voronyezsi Frontjának Romni-Priluki-Kijev felé kellett csapásokat mérnie. Konyev Sztyeppi Frontjának pedig a poltava-kremencsugi irányban kellett támadnia.

Arra, hogy a dnyeperi támadást gondosan előkészítsük, nem volt lehetőségünk.

Mindkét front csapatai a szakadatlan ütközetekben erősen elfáradtak. Az anyagi- technikai ellátásban is mutatkoztak fennakadások. De valamennyien – a közkatonáktól a marsallig – égtünk a vágytól, hogy mihamarabb kikergessük az ellenséget földünkről, felszabadítsuk a sokat szenvedett ukrán népet a megszállók súlyos járma alól, akik az arcvonalon elszenvedett balsikereikért a védtelen lakosságon álltak bosszút.

A hadműveleti-harcászati elhatározások kidolgozásához nem kellett sok idő, mivel a csapatok akkorra már gazdag tapasztalatokra tettek szert, amely segített a helyzet gyors elemzésében, az elhatározások meghozatalában, továbbá a rövid és pontos utasítások kidolgozásában.

A frontok parancsnokságai és törzsei a hadműveletek szervezésének és végrehajtásának nagymestereivé váltak. Könnyű volt velük dolgozni. Ahogy mondani szokták, fél szóból is megértettük egymást.

Továbbra is tartottam a kapcsolatot Vaszilevszkijjel, aki abban az időben a Délnyugati és Nyugati Front csapatainak a tevékenységét hangolta össze. Tudtuk, milyen hatalmas ellenséges csoportosítás áll ott szemben frontjainkkal. Bár csapataink némi számbeli fölényben voltak, ez nem jelentette azt, hogy nem ütköztek nagy nehézségekbe a támadó hadműveletek során, annál is inkább, mivel harckocsik és repülőgépek tekintetében szinte egyáltalán nem voltunk fölényben.

A felügyeletem alá tartozó két front támadása rendkívül lassan haladt.

Az ellenség elkeseredetten ellenállt, különösen Poltava környékén. De szeptember első felében, miután nagy veszteségeket szenvedett, kezdte kivonni csapatait a Donyec-medencéből és Poltava környékéről. A Voronyezsi Front arcvonalszakaszán ütközetbe vetettük Ribalkónak a főhadiszállás tartalékából érkezett 3. gárda-harckocsihadseregét és ez döntő fordulatot hozott.

A Voronyezsi Frontot a 3. gárda-harckocsihadseregen kívül még a 61. és 52. hadsereggel is megerősítették. A Sztyeppi Fronthoz a 37. és az 56. hadsereget küldték, ezen kívül a Voronyezsi Fronttól átadták neki Zsadov tábornok 5. gárdahadseregét.

A német csapatok nem tudtak ellenállni csapataink egyre erősödő nyomásának és megkezdték a visszavonulást a Dnyeper felé. A frontok mindent megtettek annak érdekében, hogy a visszavonuló csapatok nyomában hídfőket foglaljanak a Dnyeperen és menetből megkezdjék az átkelést ezen a nagy vízi akadályon.

Az ellenséges csapatok szétzilálására a frontok összes meglevő repülőit harcbavetettük. A magasabbegységek az ellenség üldözését megkezdve rögtönzött gyorscsoportokat alakítottak. Ezek azt a feladatot kapták, hogy nyomuljanak gyorsan előre az ellenség mögötti utakra, foglalják el és tartsák azokat a terepszakaszokat, amelyeket az ellenség védelem céljából megszállhatott.

Hogy még jobban erősítse a csapatok erkölcsi-politikai szellemét a nagy vízi akadályokon való átkeléskor, a főhadiszállás 1943. szeptember 9-én megparancsolta, hogy a Gyesznán való átkelésért a vezetői állományt terjesszék fel Szuvorov-rendre, a Dnyeperen való átkelésért pedig a Szovjetunió Hőse Címére.

A haditanácsok, politikai szervek és a parancsnokok nagy politikai nevelő munkát végeztek. Megmagyarázták a Dnyeper és a Gyeszna nyugati partja gyors elfoglalásának a jelentőségét. Mindenki, akivel alkalmuk volt beszélgetni az elkövetkező feladatokról és végrehajtási módjaikról, jól megértette, hogy mi a jelentősége a hatalmas folyó elfoglalásának, a gyors átkelésnek és különösen Kijev, az Ukrán főváros felszabadításának.

A Sztyeppi Front, miután bevette Poltavát, szeptember 23-án balszárny-csoportosításának előrevetett egységeivel elérte a Dnyepert.

A 3. gárda-harckocsihadsereg és a 40., valamint a 47. hadsereg erőinek egy része Velikij Burkin környékén hídfőt létesített a Dnyeperen. A hídfőt gyorsan ki kell szélesíteniük, hogy be tudja fogadni a Voronyezsi Front Kijevet délről és délnyugatról megkerülő főcsoportosítását.

A német hadvezetés a hídfőt létesített csapataink ellen sürgősen egy, a 24. és 348. páncélos hadtestből és mintegy öt gyalogos hadosztályból álló nagy csoportosítást vetett be. Ez ellencsapást mért átkelő csapatainkra, és megbénította a tevékenységet a burkini hídfőben.

Kijevtől északra, Ljutyezs környékén N. J. Csibiszov tábornok hadseregének csapatai menetből átkeltek a Dnyeperen: átjutottak a szemközti partra a 240. lövészhadosztály 842. lövészezredének alegységei. Különösen kitüntette magát P. P. Nyefjodov szakaszvezető csoportja. A hídfő elfoglalása és tartása közben tanúsított hősiességéért P. P. Nyefjodovnak a Szovjetunió Hőse címet adományozták, a csoport többi tagját pedig rendjelekkel tüntették ki.

A Dnyeperen átkelt csapatok rendkívüli szívósságot, vitézséget és bátorságot tanúsítottak.

A folyóhoz érve rendszerint menetből törtek előre. Nem várva be a pontonokat, a nehéz átkelőeszközöket, és a hídverést, a csapatok azon keltek át, ami éppen kéznél volt – gerendákból összerótt tutajokon, saját készítésű kompokon, halászcsónakokon és bárkákon. A szemközti parton sem volt könnyű, ahol a hídfőkért heves harcok lángoltak fel. A csapatok még meg sem tudták vetni lábukat, úgy szálltak harcba az ellenséggel, amely igyekezett mindenáron a folyóba szorítani őket …

Nagy sikerrel végződő elkeseredett harcok kezdődtek a Sztyeppi Front szakaszán is a Dnyeperen való átkelés közben, Dnyeprovokamenka és Domotkana környékén. Itt különösen kitüntették magukat G. B. Szafiulin tábornok 25. gárda-lövészhadtestének egységei. Az ellenség ismételt rohamait visszaverve biztosították a 7. gárdahadsereg sikeres átkelését. M. N. Sarohin tábornok 37. hadseregéből I. N. Mosljak tábornok 62. gárdahadosztályának a csapatai keltek át elsőként Kremencsugtól délkeletre a Dnyeperen.

A szárazföldi csapatok erélyes tevékenységét a front repülői és a főhadiszállás távolsági repülői támogatták. Azzal, hogy ezek összpontosított csapásokat mértek az ellenség repülőire, védelmére és tartalékaira, szilárdan biztosították légi fölényüket.

Szeptember végéig csapataink az ellenség védelmét megtörve, a Lojevtól Zaporozsjeig terjedő 750 km-es szakaszon átkeltek a Dnyeperen és egy sor fontos hídfőt létesítettek, amelyekből tovább szándékoztunk támadni nyugat felé.

A Dnyeperen való sikeres átkelésért és az eközben tanúsított hősiességért, bátorságért és kiváló katonai tudásért, a dnyeperi ellenséges védelem megrohamozásáért mintegy két és fél ezer katonát, tiszthelyettest, tisztet és tábornokot tüntettek ki a Szovjetunió Hőse címmel.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

XV.

Moszkva, hazánk fővárosa augusztus 5-én este dísztűzzel üdvözölte a Brjanszki, a Nyugati és a Központi Front dicső csapatait, amelyek elfoglalták Orjolt, továbbá a Sztyeppi és a Voronyezsi Front Belgorodot elfoglaló csapatait. A Nagy Honvédő Háború alatt ez volt az első tüzérségi dísztűz a szovjet csapatok harci dicsőségének a tiszteletére.

A harcosok hangulata erősen javult, az arcokról sugárzott a boldogság, a bátorság és az önbizalom.

Az események alakulását értékelve augusztus 6-án a Sztyeppi Front parancsnokságával közösen elküldtem a legfelsőbb főparancsnoknak a belgorod-harkovi hadművelet folytatására vonatkozó javaslatainkat.

„A harcoló hadseregtől. 43. 8. 6.
Ivanov elvtársnak!
Jelentjük:

Az ellenség arcvonalának sikeres áttörésével és a belgorod-harkovi irányban folyó támadás alakulásával kapcsolatban a hadműveletet a továbbiakban a következő terv szerint folytatjuk:

1. Az 53. hadsereg Szolomatyin⁶⁷ M. D. Szolomatyin páncélos altábornagy az 1. gépesített hadtest parancsnoka volt. (G. Zs.) * hadtestével együtt a belgorod-harkovi út mentén támad, s főcsapását Gyergacsi irányában méri.

A 69. hadsereg az 53. hadseregtől balra támad Cseremosnoje irányában. Amikor Cseremosnojét elérte, legjobb hadosztályai közül néhányat átad Managarovnak, ő maga pedig feltöltés végett a front tartalékában marad Mikojanovka-Cseremosnoje-Grjaznoje körzetében.

A 69. hadseregnek mielőbb 20 000 embert kell adni feltöltésre.

A 7. gárdahadsereg most Puskarnovo körzetéből Brodok és tovább, Bocskovka felé fog támadni, északról dél felé számolva föl az ellenség arcvonalát.

Cseremosnoje és Zaborovka terepszakaszról a 7. gárdahadsereg méri a főcsapást Cirkuni ellen és előrenyomul a Cserkasszkaja-Lozovaja-Cirkuni-Kljucskin terepszakaszra.

Erőinek egy részével Zaborovka körzetéből fog támadni Murom és tovább, Tyernovaja ellen, hogy segítsen az 57. hadseregnek átkelni az Északi-Donyecon Rubezsnoje és Sztar. Szaltov körzetében.

2. A Délnyugati Front 57. hadseregét célszerű a Sztyeppi Frontnak alárendelni és azonnal előkészíteni csapását a Rubezsnoje-Sztar. Szaltov vonalról Nyepokritaja általános irányban és tovább, a Frunze szovhoz felé.

Az 57. hadsereget előre kell vonni a „Kutuzovka” szovhoz – Frunze szovhoz – Rogany Szevernaja vonalra.

Ha az 57. hadsereg megmarad a Délnyugati Frontnál, akkor el kell rendelni neki, hogy azonnal menjen át támadásba a fentiekben megadott irányban, amint Sumilov megérkezik Murom körzetébe.⁶⁸ M. Sz. Sumilov altábornagy a 7. gárdahadsereg parancsnoka. *

3. A második szakasz, vagyis a harkovi hadművelet céljából át kell adni a Sztyeppi Frontnak az 5. gárda-harckocsihadsereget, amely előrenyomul Olsani-Sztarij Mercsik-Ogulci körzetébe.

A harkovi hadműveletet hozzávetőlegesen a következő terv szerint szándékozunk végrehajtani:

a) az 53. hadsereg Rotmisztrov hadseregével együttműködve nyugatról és délnyugatról át fogja karolni Harkovot;

b) Sumilov hadserege a Cirkuni Gyergacsi vonalról észak-déli irányban támad;

c) az 57. hadsereg keletről a Frunze szovhoz-Rogany vonalról támad majd, délről átkarolva Harkovot;

d) a 69. hadsereg (ha addigra feltöltik) Zsadov és Managarov sávhatáránál vonul fel Olsan környékére és déli irányban fog támadni, hogy délről biztosítsa a harkovi hadműveletet.

A 69. hadsereg előrenyomul a Sznyezskov Kut-Minkovka-Proszjanoje-Novoszelovka vonalra;

e) a Voronyezsi Front bal szárnyát előre kell vonni az Otrada-Kolomak-Sznyezskov Kut vonalra.

Ezt a feladatot Zsadov hadseregének és a 27. hadsereg bal szárnyának kell végrehajtania.

Katukov⁶⁹ M. J. Katukov páncélos altábornagy az 1. harckocsihadsereg parancsnoka volt. * hadseregét célszerű Kovjaga-Alekszejevka-Merefa környékén tartani.

A Délnyugati Frontnak Zamosztye körzetéből Merefa általános irányban kell csapást mérnie, a Mzsa folyó mindkét partján támadva; az erők egy része Csugujeven keresztül Osznova ellen támad; az erők egy másik részének a Zamosztyétól délre fekvő erdőt meg kell tisztogatnia az ellenségtől és előre kell nyomulnia a Novoszelovka-Ohocseje-Verh. Biskin-Gejevka terepszakaszra.

4. A harkovi hadművelet végrehajtásához a frontnak 20.000 fős feltöltésen kívül kapnia kell még további 15 000 főt az 53. hadosztály és 7. gárdahadsereg részére; a front harckocsicsapatainak kiegészítésére szükség van 200 darab T-34-esre és 100 darab T-70-esre, valamint 35 darab KV-ra. Megerősítésül kapnia kell négy önjáró tüzérezredet és két műszaki dandárt.

A front légierejét ki kell egészíteni csatarepülőkkel, vadászokkal és bombázókkal. Vadászgépből – 90, PE-2-esből – 40 és Il-2-esből – 60 darab szükséges.

Kérjük a jóváhagyást.

Zsukov, Konyev, Zaharov.

64. szám.”

Augusztus 7-én az 1. harckocsihadsereg és a Voronyezsi Front 6. gárdahadseregének előrevetett csapatai elfoglalták Bogoduhov városát. Az ellenségnek már nem volt összefüggő arcvonala. 4. hadserege a „Kaempf” csoporttól erősen elmaradva harcolt, a keletkezett rést pedig nem volt mivel betömnie.

Az ellenség Gajvorontól nyugat felé visszavonuló, három gyalogos és a 19. páncélos hadosztályból álló csoportját 2. légi hadseregünk erős repülőkötelékei támadták, majd utána Sz. G. Trofimenko tábornok 27. hadserege szétverte, ami még jobban bonyolította az ellenség 4. hadseregének a helyzetét.

Augusztus 11-én az 1. harckocsihadsereg csapatai átvágták a harkov-poltavai vasútvonalat.

A német „Dél” hadseregcsoport, hogy megmentse 4. hadseregét a katasztrófától, összeszedte utolsó tartalékait és azokat Ahtirka környékére irányította.

Az ellenség, félve harkovi csoportosításának a bekerítésétől, összeszedett egy három páncélos hadosztályból („Totenkopf”, „Viking” „Reich” volt e hadosztályok neve) álló csoportot, és augusztus 11-én ellencsapást mért az 1. harckocsihadsereg és a 6. gárdahadsereg csapataira. Az 1. harckocsihadsereg és a 6. gárdahadsereg legyengült csapatai nem állták e csapást, és megkezdték a visszavonulást kedvezőbb terepszakaszokra.

Ekkor segítségükre küldték az 5. gárda-harckocsihadsereget. Több napos elkeseredett ütközet kezdődött. Augusztus 16-án estig közös erővel sikerült megállítani az ellenséget.

Augusztus 18-án az ellenség Ahtirka körzetéből ellencsapást mért. Ennek elhárítása céljából még a Főparancsnoksági Tartalékból érkezett 4. gárdahadsereget is bevetettük. Parancsnoka G. I. Kulik tábornok volt. Sajnos, ő nem értett elég jól a hadsereg vezetéséhez, ezért nemsokára fel kellett menteni parancsnoki beosztásából.

A Sztyeppi Front hadseregei egészen megközelítették Harkovot, és a város peremén ütközetbe bocsátkoztak. Energikusan tevékenykedett Managarov 53. hadserege, és különösen annak 89. lövészhadosztálya M. P. Szerjugin ezredes, és 105. lövészhadosztálya A. F. Vaszilev ezredes parancsnoksága alatt.

Az 53. hadsereg csapatai, éjjel-nappal szorongatva az ellenséget, igyekeztek gyorsan áttörni a védelmet a város megközelítési útjain. Különösen elkeseredett harc bontakozott ki a 201,7-es magaslatért Polevoj körzetében, amelyet a 299. lövészhadosztály 16 emberből álló összevont százada szállt meg V. P. Petriscsev főhadnagy parancsnoksága alatt.

Amikor már csak hét ember volt életben, Petriscsev a harcosokhoz fordult:

– Elvtársak, úgy fogunk helytállni a magaslaton, mint a panfilovisták Duboszekovnál. Meghalunk, de nem hátrálunk!

És nem hátráltak. A hős katonák a hadosztály csapatainak a megérkezéséig tartották a magaslatot. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége V. P. Petriscsev főhadnagynak, V. V. Zsencsenko alhadnagynak, G. P. Polikanov őrmesternek és V. J. Breuszov szakaszvezetőnek a Szovjetunió Hőse címet adományozta. A többi három életbenmaradottat rendjelekkel tüntették ki.

Az Ahtirkáért vívott elkeseredett harcban különösen kitüntették magukat M. I. Birjukov tábornok 20. gárda-lövészhadtestének magasabbegységei, M. G. Mikeladze tábornok csapatai, O. Sz. Gugyemenko alezredes, O. Sz. Dobrov ezredes gárdistái, továbbá a 4. gárda-harckocsihadtest.

Augusztus 22-én még hevesebbé vált a szovjet csapatok támadása Harkov körzetében. Hogy elkerülje a bekerítést, az ellenség augusztus 22-én megkezdte a visszavonulást Harkovból. Másnap hajnalban utóvédjei is elhagyták a várost, és a Sztyeppi Front csapatai a lakosság örömujjongása közepette bevonultak Harkovba.

A Harkovért vívott harcokban különösen kitüntette magát az 53. hadsereg 28. gárda-, 84., 116., 252. és 299. lövészhadosztálya, a 69. hadsereg 89. és 93. gárda-, 183. és 375. lövészhadosztálya, valamint a 7. gárdahadsereg 15. gárdahadosztálya. Mindezek a hadosztályok megkapták a megtisztelő „Harkovi” nevet.

Harkovban nagygyűlés volt, amelyen részt vettek Ukrajna párt- és szovjetszervezeteinek, valamint a Vörös Hadseregnek a képviselői. A gyűlésen lelkes hangulat uralkodott. Harkov dolgozói ujjongtak. Moszkva dísztűzzel köszöntötte a dicső harcosokat, akik felszabadították a várost.

A gyűlés után ebéd volt, amelyen I. Sz. Kozlovszkij, a Szovjetunió népművésze több orosz és ukrán dalt adott elő. Varázslatos és bensőséges pátosszal telt hangja könnyekig meghatotta a jelenlevőket. Annyit énekelt, mint még soha. Mi, akik nagy gyönyörűséggel hallgattuk a szólista szép előadását, igen hálásak voltunk Ivan Szemjonovicsnak.

A Sztyeppi Front csapatai ezalatt már Harkovtól délre, Merefa körzetében támadtak.

A Voronyezsi Front Bogoduhov és Ahtirka körzetében visszaszorítva az ellenség ellencsapást végrehajtó csoportosításait, augusztus 25-én szilárdan megvetette lábát a Szumi-Gadjacs-Ahtirka-Konsztantyinovka vonalon, és megkezdte a Dnyeper középső szakaszának az elérésére irányuló további támadás előkészítését. Hasonló feladatot kapott a Sztyeppi Front is.

Az orjoli irányban az ellentámadás terve azt írta elő, hogy szét kell zúzni a németek 9. és 2. páncélos hadseregét, el kell foglalni Orjolt és a csapást tovább kell fejleszteni Brjanszk általános irányban.

A Nyugati Front balszárny-csapatai azt a feladatot kapták, hogy a Brjanszki Front csapataival együttműködve zúzzák szét az ellenség bolhovi csoportosítását, majd utána Hotyinec irányában támadva vágják el az ellenség visszavonulását Orjol körzetéből.

A Nyugati Front először Bagramjan egy harckocsihadtesttel megerősített 11. gárdahadseregével és négy harckocsidandárral támadott. E csoport tevékenységét M. M. Gromov tábornok 1. légi hadserege támogatta. Néhány nap múlva a csoportot megerősítették Fegyunyinszkij tábornok 11. hadseregével és Badanov tábornok 4. harckocsihadseregével.

A Brjanszki Front állományában a 61., 3. és a 63. hadsereg tevékenykedett, majd hozzácsatolták P. Sz. Ribalko tábornok 3. harckocsihadseregét, amely Gorbacsevo vasútállomás környékén befejezte a feltöltést. A front csapatainak tevékenységét N. F. Naumenko tábornok 15. légi hadserege támogatta.

A Központi Front állományában a következő erők támadtak: a 48., a 13. hadsereg és a 70. hadsereg jobb szárnya, a 2. harckocsihadsereg, és minden magasabbegység, amely részt vett a védelemben és az ellencsapásban.

Addigra az ellenség, hogy megakadályozza a Brjanszki és a Nyugati Front csapatainak az áttörését, a Központi Front szakaszáról elvont néhány páncélos és gyalogos hadosztályt. Ezzel Orjoltól délre jelentősen meggyengítette védelmét. Így a Központi Front támadásához kedvezőbbek lettek a feltételek.

A Nyugati és a Brjanszki Front megindult támadása lassabban haladt, mint ahogy terveztük. Némileg jobb volt a helyzet a Nyugati Front bal szárnyán, de ez sem gyorsította a Központi Front július 15-én megindult általános támadását és ellentámadását.

Később, amikor az események lassú kibontakozásának az okait elemeztük, arra a megállapításra jutottunk, hogy a fő hiba abban rejlett, hogy a főhadiszállás kissé elsiette az ellentámadás megindítását és nem szervezett erősebb csoportosítást a Nyugati Front bal szárnyán, amelyet az ütközet alatt alaposan meg kell erősíteni. A Brjanszki Front csapatainak a mélyen lépcsőzött ellenséges védelmet arcból kellett leküzdeniük.

Úgy vélem, jobb lett volna, ha Ribalko tábornok hadseregét nem a Brjanszki Frontnál, hanem Bagramjan hadseregével együtt vetik be. Fegyunyinszkij tábornok 11. hadseregének és Badanov 4. harckocsihadseregének bevetésével a főhadiszállás kissé elkésett.

A Központi Front ott kezdte ellentámadását, ahol ellencsapását befejezte, és széles arcvonalon nyomult előre az ellenség főcsoportosításával szemben. A Központi Front főcsapását kissé el kellett volna tolni nyugat felé, Krom megkerülésével.

Sajnos, ez nem történt meg, mert siettünk. Akkoriban mindnyájan úgy véltük, hogy addig kell ütni az ellenséget, amíg erősen meg nem veti a lábát a védelemben. Ez azonban hibás okoskodás és elhatározás volt. Mindez együttvéve abból fakadt, hogy lebecsültük az ellenség védelmi lehetőségeit.

A következő napokban az ellentámadás az orjoli irányban továbbra is lassú ütemben fejlődött.

Augusztus 5-én a Brjanszki Front csapatai felszabadították Orjolt. A városért vívott harcokban különösen kitüntette magát az 5., 129. és a 380. lövészhadosztály.

Amikor Antonovval és Vaszilevszkijjel együtt jelentettük a legfelsőbb főparancsnoknak, hogy most már lehetséges az ellenség Orjol környéki csoportosításának a bekerítése, csak ehhez jól meg kellene erősíteni a Nyugati Front bal szárnyát, ezt mondta:

– A mi feladatunk az, hogy mihamarább kiűzzük a németeket országunkból, bekeríteni pedig akkor fogjuk őket, amikor gyengébbek lesznek …

Mi nem kardoskodtunk javaslatunk mellett, pedig ezt kellett volna tennünk! Szívósabban kellett volna védenünk álláspontunkat. Csapataink akkoriban már végre tudtak hajtani bekerítő és megsemmisítő hadműveleteket.

A Brjanszki Front állományában a leglendületesebben a 3. hadsereg támadott Gorbatov tábornok parancsnoksága alatt, aki a háborúban mindvégig kitűnő hadseregparancsnok volt.

A három front ellentámadásának lassú üteme lehetővé tette az ellenség számára, hogy átcsoportosítsa csapatait, más helyekről elvont friss erők segítségével szervezetten visszavonja erőit Orjol körzetéből.

Ennek következtében a frontok támadása tovább lassult. Az előrehaladás napi átlagüteme nem haladta meg a 4 km-t. Az ellentámadó hadművelet a Ljugyinov K-Brjanszk K 25 km-Dmitrovszk-Orlovszkij vonalon augusztus 18-án fejeződött be.

1943. augusztus 23-án Harkov elfoglalásával véget ért a Nagy Honvédő Háborúnak ez a nagy ütközete. Ez a németek olyan főcsoportosításának szétzúzásával járt, amelyhez Hitler megannyi katonapolitikai reményt fűzött.

Melyek voltak a kurszki csata eredményei?

Ötven napig tartott a német fasiszta csapatokkal vívott nagy csata, amely a szovjet hadsereg győzelmével fejeződött be. Szétvertük a németek 30 válogatott hadosztályát, köztük 7 páncélos hadosztályt. E hadosztályok elvesztették állományuknak több mint a felét.

Ez alatt az idő alatt az ellenséges csapatok 500 000-nél több embert, mintegy 1500 harckocsit, köztük rengeteg „Tigrist” és „Párducot”, 3000 löveget és temérdek repülőgépet vesztettek. A fasiszta vezetés ezeket a veszteségeket már semmiféle totális intézkedésekkel sem tudta pótolni.

Csapataink Kurszknál aratott ragyogó győzelme megmutatta a szovjet állam és fegyveres erőinek megnövekedett erejét. Ezt a győzelmet az arcvonalon és a hátországban a kommunista párt vezetésével az összes, szovjet emberek erőfeszítése hozta meg. A kurszki ütközetekben csapataink kivételes bátorságról, tömeges hősiességről és katonai tudásról tettek tanúbizonyságot. A kommunista párt és a kormány nagyra értékelte a csapatok harci dicsőségét, több mint 100 000 katonát, tisztet és tábornokot tüntetett ki rendjelekkel és érdemérmekkel, és sokan megkapták a Szovjetunió Hőse címet.

A német fasiszta csapatok kurszki verségének nagy nemzetközi jelentősége volt, és még jobban megnövelte a Szovjetunió tekintélyét.

Az elkerülhetetlen katasztrófa kísértetként lebegett a fasiszta Németország előtt. A német csapatok veresége arra kényszerítette a hitleristákat, hogy 1943 nyarán más arcvonalakról a szovjet-német arcvonalra dobjanak át 14 hadosztályt és nagyszámú megerősítő erőt. Ezzel Olaszországban és Franciaországban jelentősen meggyengült a német arcvonal.

Hitlernek az a próbálkozása, hogy kiragadja a hadászati kezdeményezést a szovjet hadvezetés kezéből, teljes kudarccal végződött, és attól kezdve a háború végéig a német csapatok kénytelenek voltak kizárólag védelmi ütközeteket vívni. Ez Németország kimerülésére utalt, amelyet most már semmilyen erő sem tudott megmenteni. A vég csak idő kérdése volt:

A szovjet hadászati és hadműveleti-harcászati vezetés javult, kinőtte magát és elsajátította a hadviselés művészetét.

A kurszki ellentámadás a moszkvai és a volgai ellentámadástól eltérően előre elhatározott és jól biztosított mély csapás volt.

Ebbe jóval nagyobb erőket vontunk be, mint az előző nagy ellentámadásokba, így például Moszkvánál az ellentámadásban 17 csekély létszámú összfegyvernemi hadsereg vett részt harckocsi-magasabbegységek nélkül, Sztálingrád környékén 14 összfegyvernemi hadsereg, 1 harckocsihadsereg és néhány gépesített hadtest. A kurszki ellentámadást viszont 22 erős összfegyvernemi, öt harckocsi- és hat légi hadsereg hajtotta végre, nagy távolsági bombázó kötelékkel együtt.

A kurszki csatában az ellentámadás során első ízben alkalmaztuk széleskörűen a harckocsi- és gépesített magasabbegységeket és seregtesteket, amelyek sok esetben a hadműveleti manőver döntő tényezői, a siker mélységben való gyors kifejlesztésének és az ellenség hadtápvonalai elvágásának eszközei voltak.

A harckocsihadseregek, tüzérhadosztályok és -hadtestek, a frontok hatalmas légi hadseregei lényegesen megváltoztatták lehetőségeinket, s így következésképpen a fronthadműveletek jellegét is, mind méreteik, mind pedig céljaik tekintetében. A háború első szakaszához képest a szovjet csapatok sokkal mozgékonyabbá váltak. Ez nagyban növelte a támadás napi átlagos ütemét. Erősen megnőtt a tüzérségi és aknavető tűz, valamint a harckocsik sűrűsége. A nyári támadó ütközetekben lehetőségünk volt arra, hogy egy kilométeres arcvonalszakaszon 150-200 löveget és 15-20 harckocsit összpontosítsunk.

A szovjet csapatok kurszki, orjoli és harkovi győzelméhez sokban hozzájárultak az ellenség mögöttes területén tevékenykedő partizánok. Különösen nagy „sínháborút” folytattak Belorusszijában, a szmolenszki, orjoli területen és a Dnyeper mentén.

A kurszki győzelem egyik döntő tényezője csapataink kiváló erkölcsi-politikai állapota volt. Ez azt a megfeszített és lelkiismeretes pártpolitikai munkát tükrözte, amelyet a parancsnokok, a politikai munkások, a párt- és Komszomol-szervezetek mind az ütközet előkészítése alatt, mind pedig annak során folytattak. Sok szellemi erőt fordítottak arra, hogy még jobban fokozzák a csapatok harci lehetőségeit.

Augusztus 25-én a főhadiszállásra rendeltek, hogy megvitassuk a helyzetet és a német csapatok kurszki veresége után széles arcvonalon kibontakozó általános támadásunk további feladatait.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!