“Kiútkeresés az ukrajnai konfliktusból – Dzsidda mérlege” bővebben

"/>

Kiútkeresés az ukrajnai konfliktusból – Dzsidda mérlege

Dzsidda, 2023. augusztus 9. szerda (MB)

A szaúd-arábiai Dzsiddában augusztus 5-6. között nemzetközi konzultációt tartottak az ukrajnai konfliktus békés rendezéséről. A nyugati hatalmak kezdeményezésére közel negyven ország biztonságpolitikai vezetőinek részvételével lezajlott eszmecseréből kizárták Oroszországot, viszont meghívták rá a vele együttműködő Kínát, Indiát, Brazíliát és Dél-Afrikát. Tervük az volt, hogy közös nyilatkozatban ítéljék el Oroszországot ukrajnai katonai beavatkozása miatt, de ezt mind a négyen megtagadták – jelentette a történteket a Magyar Békekör tudósítója szerdán.

Nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszország nélkül nem lehet békéről tárgyalni, s aki elítéli Oroszországot ukrajnai katonai beavatkozásáért, a biztonság oszthatatlanságának tudomásul vétele helyett saját biztonságát akarja érvényesíteni vele szemben.

A konzultáción résztvevő nyugati hatalmak, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Európai Unió Zelenszkij ukrán elnök tervét szerették volna keresztül vinni, melynek lényege, hogy Oroszország vonja ki csapatait Ukrajnából és adja vissza neki az Oroszországhoz csatolt Krímet és a Donbászt. Kijev, a Nyugat támogatásával ehhez a feltételhez köti a béke helyreállítását.

Noha minden résztvevő egyetértett a szuverenitás és a területi integritás ENSZ Alapokmányban foglalt elvének tiszteletben tartásával, Kína, Brazília, India és Dél-Afrika biztonsági vezetői értésre adták, hogy a béke csak kiegyezéssel állítható helyre, a nyugati katonai tömb keleti terjeszkedése pedig akadályozza a kiegyezést, hiszen az csak a biztonság kölcsönös szavatolása révén jöhet létre.

Li Hui, Kína eurázsiai ügyekért felelős különleges képviselője vitába bocsátkozott a nyugati felek békeelképzeléséről, és hangoztatta, hogy az ukrajnai helyzet rendezéséhez ragaszkodni kell a kínai béketervhez.

Kína abban jelölte meg a békés megoldás lehetőségét, hogy szigorúan tartsák be az általánosan elismert nemzetközi jogot, beleértve az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljait és elveit. Egyik ország se érvényesítse saját biztonságát mások kárára. Ne a katonai tömbök megerősítésével vagy bővítésével akarják erősíteni a térség biztonságát, hanem vegyék komolyan minden ország jogos biztonsági érdekeit és aggodalmait. (Lásd a kínai béketervet: https://bekekor.wordpress.com/2023/03/03/a-bekeforum-allasfoglalasa-a-kinai-beketervrol/

Noha a Nyugat a kínai béketerv leglényegesebb pontjainak figyelembe vételére Dzsiddában sem mutatott különösebb hajlandóságot, késznek mutatkozott viszont a kínai béketerv humanitárius pontjainak, így a fogolycserére, az élelmezésbiztonságra és a nukleáris biztonságra vonatkozó kezdeményezések felkarolására. Szaúdi javaslatra bizottságok alakulnak arra, hogy érdemben is tárgyaljanak róluk. A kínai külügyminisztérium ezt úgy értékelte, hogy a kínai béketerv utat tört magának.

Dzsiddában a nyugati hatalmaknak szembesülniük kellett azzal a ténnyel, hogy nem számíthatnak sikerre az ukrán béketerv támogatásával, sem pedig fegyvernyugvással és részleges megállapodásokkal kialakítandó olyan átmeneti állapot létrehozására, amelyet aztán Ukrajna megerősítésére, esetleg NATO-ba való bevonására használhatnának ki.

Egyre megkerülhetetlenebbé válik a válaszadás arra a kérdésre, hogy legyőzni akarják-e Oroszországot, vagy kiegyezni vele.

Dzsiddában a Nyugat kénytelen volt belátni, hogy a feltörekvő világ nem osztozik vele az oroszok legyőzésében, hanem a kiegyezésben látja a megoldást. Olyan európai és nemzetközi rendezést akar, amely a szemben álló felek biztonsághoz fűződő egyenjogúságán alapul.

A konzultációban résztvevő felek abban állapodtak meg, hogy folytatják eszmecseréjüket.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Kiútkeresés az ukrajnai konfliktusból – Dzsidda mérlege” bejegyzéshez 37 hozzászólás

  1. Dzsiddában senki sem nyert, csak Zelenszki veszített !

    EU-s politikusok informálisan már tudják,hogy a dzsiddai beszélgetések hatására Zelenszki már nem ragaszkodik tervéhez, elfogadná a Krím és a donbaszi területek átadását.

    Peszkov viszont mindenki tudomására hozta,hogy Ukrajnának nem lehet tengeri kijárata, ragaszkodnak a nyikolajevi és odesszai területekhez. Harkov nincs bent !

    Az utóbbi hetekben jól érzékelhetően Oroszország katonailag magára talált, sok jele van annak,hogy őszre készülnek egy nagy offenzívára – feltehetően Harkovot akarják bekeríteni és Kijevet nagyon-nagyon megközelíteni. Ez adna igazi érveket a tárgyalásokhoz-.

  2. A Nyugat akkor tudna érvelni a határok megváltozhatatlansága ellen, ha nem ismerné el pl. Koszovót.
    De elismerte, ezért minden érvük sántít. De – ahogy már írtam korábban – csak az én 60 évem alatt 15-20 ország határa változott meg, tehát precedens is van bőven. Én személy szerint támogatom Kárpátalja magyarlakta részeinek visszatérését, Katalónia és Skócia függetlenségét, és Írország egyesülését (Észak Írországgal), Ezek közül 15-20 éven belül legalább 1-2 biztos bejön.
    —-
    Kuleba mai nyilatkozata valóban már mérsékeltebb volt, az ukrán békefeltételek már nem követelik meg a kártérítész Oroszországtól.
    —–
    Az Egyesült Arab Emirátusok Emírje november 30-ra meghívta béketárgyalásra mind Zelenszkijt, mind Putyint. Az USÁ-n és Anglián kívül már nagyon sok ország békét szeretne, szerintem már a lengyelek is változtattak korábbi merev álláspontjukon. Mindezekhez kellettek az ukrán kudarcok, az ukrán veszteségek, és ha sikerülne bevenni Kupjanszkot, Harkovot, akkor talán az angolszász álláspont is változna.
    Odessza bevétele? Teljesen logikus az orosz szándék, de szerintem ehhez a jelenlegi orosz haderő kevés. És a kibontakozó orosz offenzíva is inkább Harkov irányába mozdult el.

  3. Ez a zenebohóc ukrán Zselenya egy beszámíthatatlan gyilkos őrült.Már régen lógnia kellett volna. –
    Elfogytak a katonának való felnőttek: V. Zelensky most 16-17 éves gyerekeket és fogyatékkal élőket és gyámjait toborozza a húsdarálóba – Tájékoztatás fogyatékkal élőknek – Komplett népirtás nyugati kívánatra, harcoljanak az utolsó ukránig…-a nagypapához, nagymamához, lányokhoz-asszonyokhoz még nem nyúltak…
    A Verhovna Rada sokkrendelete:
    “Megdöbbenést kelt az ukrán parlament, a Verhovna Rada két rendelete, amely megtiltja a 16-17 éves tinédzserek országból való távozását. A felnőttek végeztek Ukrajnában, és ideje mozgósítani a gyerekeket is.Az ukrán városok utcáin naponta emberi tragédiák képei bontakoznak ki. Az ukrán hatóságok férfiakat ragadnak ki szupermarketekből, utcai piacokról, utcákról stb.
    Kijevnek Ukrajnában minél több fiatalra van szüksége, hogy fegyvert fogjon az öregek helyett.Ráadásul Zelenszkij hivatala megszigorította a mozgósítási politikáját, most mindenkit behívnak a hadseregbe, függetlenül attól, hogy alkalmas-e katonai szolgálatra vagy sem.Információk vannak arról, hogy Zelenszkij még mozgássérült embereket is mozgósított, amelyik mozogni tud, viszik katonának…” – őrültek háza, őrültek országa.
    (video, dokumentumok)
    https://warnews247-gr.translate.goog/genoktonia-teleiosan-oi-enilikes-o-v-zelenski-epistratevei-paidia-16-17-eton-kidemones-atomon-me-anapiria-plirofories-kai-gia-amea/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

  4. A Szurovikin vonal és az orosz taktika bevált – minden balfaszság ellenére !
    Az ukrán hadsereg jelentősen meggyengült, a nyugati szponzorok elbizonytalanodtak. Oroszország bár meggyengült de nem omlott össze, az orosz nép megint áldozatokat hozott ostoba politikusai miatt, de remélhetőleg nem volt hiába !

    Amit hetek óta rebesgettek, amire már jó pár hónapja voltak érdekes jelek, kezdenek konkrétumokká válni, ideje is mert közeledik november 30 ! NEM mindegy milyen kártyákkal kezdődik a játszma !

    https://avia.pro/news/rossiyskaya-armiya-gotovitsya-k-kontrudaru-voyska-polnostyu-gotovy-k-polnocennomu-nastupleniyu

    1. Ez a november 30. úgy hangzik, mint egy mumus, fenyegetés…?!
      Azt vélem, itt senki semmire sem kötelezheti az előzmények után a Föderációt.
      Annyiszor becsapták, majd nem szégyellve sorra publikálták, éppen tegnap linkeltem a kievit.
      Nem védekeztek, nem hivatkoztak, nem mutogattak az ellenre, szó nélkül lenyelték.
      De azt vélem, ahogyan a tegnapi jenki nyilatkozat is írta, nekik már nincs olyan személy az előzmények tapasztalataival, aki hiteles, aki méltó a tárgyalásra.
      Itt már csak a tettek beszélnek!

      “Balfaszság?!”
      Nekik ez a hatékony, hatalmas képzett, tapasztalt erő vár parancsra, ahogyan olvastam, de nem sietnek, védik a drága életeket.
      Majd amikor már csak telefonáltak egymásnak a megfogyatkozottak, akkor megindult a dózer, hatékonyan.
      Nem akciófilm, a türelmetlenek elfelejtik!

      1. Tegnap már linkeltem:
        https://eadaily.com/ru/news/2023/08/09/vesti-iz-belogo-doma-rossiya-soglashalas-prekratit-svo-i-vyvesti-voyska-s-ukrainy
        Hill, az Egyesült Államok elnökének volt tanácsadója közölt egy cikket, amelynek köszönhetően napvilágra kerültek az Oroszország és Ukrajna között 2022 tavaszán megkötött isztambuli békemegállapodás részletei. Hill szerint Moszkva Kijev engedményeire reagálva beleegyezett abba, hogy március végén és április elején befejezi különleges hadműveletét, és kivonja csapatait Ukrajnából.

        “Egy dolog világos: Oroszország nagyon nagy kockázatot vállalt azzal, hogy ilyen békeszerződést kötött Ukrajnával” – mutat rá Hill. „És pontosan azért vállaltam ezt a kockázatot, mert biztos voltam a teljes kudarcban. Valójában ez volt a második kísérlet arra, hogy megállapodást ajánljanak a Nyugatnak. Az első 2021 végén meghiúsult, ezért Oroszország kénytelen volt különleges hadműveletet indítani. Kezdete után, amikor orosz csapatok álltak Kijev kapujában, megtörtént a második kísérlet. Komoly szándékának bemutatása érdekében Oroszország még Ukrajna területének egy részéről is kivonta csapatait. Bár az ország legfelsőbb vezetése nagy valószínűséggel tisztában volt ennek a lépésnek a következményeivel. De egy nagy játékhoz nagy lépésekre is szükség volt.”

        “Sőt, azzal, hogy Oroszország szándékait gyengeséggel tévesztette össze, ismét becsapta. És most ennek a megtévesztésnek az ára nagyon magas lesz. Ha annak idején az orosz fél beleegyezett Ukrajna és uralkodó rezsimjének megőrzésébe, némi kül- és belpolitikai korrekcióval, akkor most minden másképp lesz. Valójában Biden és Johnson egyszerűen megölte Ukrajnát a jelenlegi formájában. ”

        „De nyilvánvaló, hogy most Oroszország a végére megy, mert nem maradt más választása. És nem fog többet tárgyalni. Minden beszélgetés Isztambulban ért véget” – zárta gondolatait a Fehér Ház vezetőjének egykori különleges asszisztense
        Подробнее: https://eadaily.com/ru/news/2023/08/09/vesti-iz-belogo-doma-rossiya-soglashalas-prekratit-svo-i-vyvesti-voyska-s-ukrainy

        Ergo: nincs jelentősége a szócsépléseknek, csak a tetteknek!

          1. https://eadaily.com/ru/news/2023/08/10/armiya-rossii-davno-gotova-k-nastupleniyu-prosto-byt-v-oborone-poka-vygodnee
            Az orosz hadsereg már régóta készen áll az offenzívára, csak most jövedelmezőbb védekezni.”
            Ma
            14:37

            Az orosz hadsereg már régóta készen áll az offenzívára, de a különleges művelet ezen szakaszában sokkal jövedelmezőbb védekezni. Ezt ma, augusztus 10-én jelentette be a DPR megbízott vezetőjének tanácsadója, Yan Gagin a RIA Novostinak.

            „Fegyveres erőink már régóta készen állnak egy teljes értékű offenzívára, és most már csak azért vagyunk aktív védelemben, mert előnyös számunkra, ha most benne vagyunk. A védelmi műveletek során a személyzet halála 1-5. Figyelembe véve a réteges védelmünket, az ott bevont erőinket és eszközeinket, katonaságunk kiképzését – mert még mozgósítottjaink is elég jól képzettek, több hónapja vesznek részt katonai kiképzésben – és készen állunk mind a támadó és védekező,
            – mondta Gagin.
            Gagin szerint az aktív védekezés ma már lehetővé teszi a lehető legtöbb ellenséges erő megsemmisítését.
            „Tesszük a dolgunkat. Ha kiadják a parancsot, megyünk előre,
            Gagin megjegyezte.

            Amint az EADaily beszámolt róla , Malek Dudakov amerikai származású szerint az Oroszországgal vívott másfél éves proxy háború alatt az Egyesült Államok elvesztette több éves lőszerkészletét, és most rekordtempóban égeti át a nyugati páncélozott járműveket a fronton. , az amerikaiak 55%-a ellenzi a Kijevbe irányuló lövészárkokat.

            „150 milliárd dollár Ukrajnára fordított kiadása az Egyesült Államokon belüli egyre mélyülő válságok kapcsán grandiózus megosztottsághoz vezetett a háborútól megfáradt Amerikában” – mondja Dudakov.”

  5. Németország engedélyezte 560 km hatótávolságú Taurus robotrepülőgépek szállítását Ukrajnába !

    A moszkvai hatalmas robbantás a zagorszk optikai gyárban történt. Ellentmondó orosz magyarázatok szerint egy pirotechnikai raktár, másik ok szerint technológia be nem tartása miatt következett be a robbantás. Hiszi a piszi, az üveggyártáshoz nem kell robbanó gáz vegyszer főleg nem pirotechnikai termék !

    Ukrán drónok a moszkvai Domogyedovó repülőterét támadták. Ennek semmi de semmi értelme nem volt. Ha a Taurusokat vetik be, az bizony már más tészta lesz, de háborún nem fog változtatni !

    Van még erő az ukránokban, a donyecki térségben az orosz katonák 17 ukrán támadást vertek vissza !

    Minden orosz figyelmeztetés ellenére külföldi hajók egész flottája úszik a dunai ukrán kikötőkbe. A merülésük alapján oda útban is megrakva haladnak !

    1. Egész konkrétan :
      Az optikai gyár területén bérelt üzem részben gyártottak pirotechnikai cuccokat és a gyártási folyamat megsértése miatt következett be a detonáció !

      1. Lemaradt :
        Miután a Duna Európa fő vízi közlekedési útvonala ezért nem tilthat ki minden hajót .
        Majd Ők tudják !

      2. Igen, ez is egy fedő történek ! Teljesen logikus,hogy a moszkvai külváros fontos hadiüzemében béreljen ” valaki ” pirotechnikának raktárat !

        1. Mi ebben a logikátlan ?
          Amúgy nem raktár , hanem termelő üzem .
          Bár mindenki azt hiszi el ami számára a szimpatikus .

  6. https://eadaily.com/ru/news/2023/08/10/rossiya-besplatno-otpravit-hleb-shesti-afrikanskim-stranam
    Oroszország hat afrikai országnak küld ingyen kenyeret
    Ma
    19:14
    Dmitrij Patrusev, Oroszország Mezőgazdasági Minisztériumának vezetője megerősítette, hogy mintegy 50 ezer tonna gabonát gyorsan adományoztak hat afrikai országnak. Ezt ma, augusztus 10-én jelentették be a RIA Novosztyi szerint .

    A szállítmányok pontos mennyiségét még nem határozta meg az illetékes kormánycsoport.

    „Mint elnökünk elmondta, amellett, hogy meglehetősen megbízható partnerek vagyunk a világpiaci gabonaszállításban, az afrikai országokba is ingyenesen szállítunk gabonát. Egyelőre hat országról és 25-50 ezer tonnás mennyiségről beszélünk.
    – mondta Patrusev.

    Подробнее: https://eadaily.com/ru/news/2023/08/10/rossiya-besplatno-otpravit-hleb-shesti-afrikanskim-stranam

    1. A búza mellé hamarosan pakolhatják a függetlenedni akaró afrikaiaknak fegyvert és lőszert is.A Nyugat nem nyugszik volt gyarmatai további kifosztásának megszűnésébe.Kína már felszólította ott dolgozó polgárait a Nigerből való távozásra.Az amerikai és francia megszálló erők – a felszólítás ellenére- nem hajlandók távozni Nigerből.Itt is hamarosan a fegyvereké lesz a döntő szó.
      “Niger: Az ECOWAS katonai beavatkozást rendel el – „Ha megteszed, megöljük a volt elnököt” – mondja az új nigeri kormány – “Semmilyen lehetőség nincs kizárva, beleértve az erőszak alkalmazását végső megoldásként” – mondta Nigéria elnöke.
      https://www-pronews-gr.translate.goog/amyna-asfaleia/enoples-sygkroyseis/nigiras-i-ecowas-diatassei-stratiotiki-paremvasi-an-to-kanete-tha-skotosoume-ton-proin-proedro-leei-i-nea-kyvernisi/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
      ***************************
      Az orosz hadsereg megállíthatatlanul nyomul előre Harkovtól északkeletre, elfoglalva a stratégiailag fontos Novoszelifszk települést, miközben behatoltak a Kupianszk központjától 9 km-re lévő Sinkovka településre is.
      Az ukránok stratégiai veresége – az orosz hadsereg megállíthatatlan előrenyomulása Kupjanszk felé, – Novoszelivszk és Sinkovka elfoglalása – Nagyon nagy vereség vár az ukránokra…az óriási fegyver és emberveszteségek mellett.
      https://warnews247-gr.translate.goog/ektakto-titloi-telous-stratigiki-itta-ton-oukranon-proelavnoun-astamatites-oi-rosikes-straties-pros-koupiansk-piran-novoselifsk-kai-sinkofka/?_x_tr_sl=el&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

      1. Csak buktával a napot !
        A polákok és a törpék piszkosul készülnek ukiba .
        Afrikában meg elég nagy zenész kontingens van .

  7. A nigériai haderő kb. 20-szor nagyobb mint a nigeri ! Komoly ellenerőt csak algériai hadsereg tud felmutatni, de ők sok száz kilométerre vannak. A Wagnernek nincs légi ereje, a Nigerben lévő kb. 1.500 francia katona valószínűleg komoly légi támogatást kap ! Ja, és van ott egy amerikai támaszpont is, ahonnan eddig is drónoztak, tehát a felderítésüket már meg is oldották !

    Oroszországnak se pénze, se lőszere, se repülője,hogy segítse a nigerieket ! Talán Kína tud valamit adni !

    Szóval minden lehetséges !

    1. Csak egy lehetséges, laikus szemmel is: Mivel mindkét nagyhatalmi érdekeltség a többpólus létrehozói, kizárt, hogy engedjék.
      Lehet, hogy kicsi ország, kevès képzett haderővel, de az emberibb jövőjükért küzdenek.
      Abból nem tudnak kenyeret tenni gyermekeik szájába, hogy akaratuk ellenére kihordják ásványkincs értékeiket idegenek az országból:(
      Joguk van, hogy maguk élvezzék hazájuk kincseit!

    2. “Komoly ellenerőt csak algériai hadsereg tud felmutatni,”

      Khmmm! Illetve akarom mondani Boko Haram! Vagyis hogy az a félelmetes nigériai hadsereg a saját iszlamista lázadóikkal sem bír el évek, évtizedek óta. Nem véletlen, hogy Nigériában néhány lefizetett politikai vezetőn (elnök és sleppje) kívül senki nem akar bevakozni és háborúzni. Az ország szenátusa meg is tiltotta a katonai beavatkozást.
      Szóval lehet ebből még egy puccs is beavatkozás helyett, ha a nigériai katonák is úgy döntenek, hogy nem akarják lelövetni magukat a testvéreikkel (a két ország lakosságában jelentősek a törzsi átfedések).
      Az amerikai és francia beavatkozás nyilván eldöntené a konfliktust (jó eséllyel). Csak éppen bármiféle nemzetközi felhatalmazás nélkül ez nagy politikai öngól lenne. + USA-ban jövőre választások, ilyenkor ők már nem szoktak ilyesmibe belekezdeni.

      Vagyis minden lehetséges!

      1. Na igen. Franciaország beavatkozhat Nigerben, Oroszország nem avatkozhat be Donbaszban ?
        De hát tudjuk, hogy a kettős mérce……
        —-
        Amúgy Algéria határos Nigerrel, tehát az algériai hadsereg tudna segíteni Nigernek, de az tény, hogy a Nigeri főváros Niamey jó messze van még az algériai határtól is. De nem is közvetlenül, hanem közvetve tud segíteni a puccsistáknak. És hát Niger muzulmán, Algéria muzulmán, Nigéria kevésbé, a Boko Haram iszlám fundamentalista, tehát ebből a képletből összejöhet egy olyan felállás, amely még Nigéria vesztét is okozhatja. Tehát hátrébb az agarakkal Nigéria, mert könnyen pórul járhatsz!
        ——
        Urozsnoje egy részét ma elfoglalták az ukránok. Ez nem jó hír, mert kicsi részsikert tudnak felmutatni. Jó lenne, ha Oroszország meg gyorsan visszavenné Kupjanszkot, de vigyázva az élőerőre.
        “Beérett” az ehnatonnal másfél éve folyamatosan írt “tanácsunk”. Oroszország ma végre bombázta a Beszkidekben lévő vasúti alagutakat, amelyeken keresztül érkezik a NATO fegyver Szlovákiából, és a gázolaj Magyarországról. Kicsit (nem kicsit) késtek ezzel az oroszok, és még kérdéses az eredmény is, hiszen az alagút azért még egy Kinzhalnak sem könnyű célpont. De legalább már megvilágosodtak Sojguék. Most, hogy közeleg az ősz, Ukrajna bizonyára beerősít, van még kb. 30 ezres érintetlen tartaléka ezért az elkövetkező 2-3 hét sok mindent eldönthet.

  8. Bizony sokat eldönthet ! Az orosz média tele van olyan cikkekkel,hogy Oroszország már régóta készen áll a nagy ellentámadásra, csak az alkalmat várja.
    A sok régi fegyvert – tankok, aknavetők – OROSZOS RAVASZSÁGGAL – nem közvetlen harcra,hanem a legalább olyan fontos támogatásra alakították át. Állítólag a T-55 tankok kiválóak akna mentesítésre mégpedig új technikával. Az ukránok ugyanis legalább olyan erős aknazárakat raktak le mint az orosz csapatok !

    Most jól bejött az orosz taktika, nagyon kivéreztették az ukránokat, csökkent a nyugati fegyverbeáramlás, kevesebb a fegyvert szállító hajó !
    Talán ezért is nőtt meg újra a vasutak jelentősége – meg persze a gabona kivitel miatt is – és szinte hihetetlen,hogy az oligarchák engedték az alagút bombázását ! Remélem nem csak kézigránátokkal támadták meg az oroszok ! Elég ám egy alagút bejáratát eltalálni egy buta 500 kilós FAB-al, ott pár hétig nem jár vonat !

    A kicsi ukrán sikerek azért vannak, mert a szinte érintetlen vasuton tudják mozgatni a csapatokat, és változó frontszakaszokon hoznak létre erőfölényt. Így akarják,hogy az oroszok a támadó csoportosítást megbontsák és részenként vessék be a különböző frontokon ! ( Az oroszok is erre kényszerítették őket )

    Érdekes, egyik fél sem hozta nyilvánosságra,hogy az elmúlt héten milyen célokat támadtak a Kindzsálok, ma jelent meg erről egy adat, amely szerint a kijevi repülőtéren telepített Patriotok-nak okoztak szomorúságot !

    Az afrikai forró pont csak forrósodik, állítólag Nigéria a szenátus döntése ellenére részt vesz a támadásban, Elefántcsontpart már döntött – 1 000 katonát küldenek !

    Az USA kemény nyomás alatt tartja az Egyiptomi vezetést,hogy adjon szovjet gyártású fegyvereket,lőszert az ukiknak. Az Egyiptomnak ígért Iris-T légiharc rakétákat sem adják át, hanem az ukiknak szállítják le !

  9. Erdogan nagyon erőlteti a Putyinnal való találkozót.
    Most már az oroszok sem zárkóznak el, de Ők inkább csak orosz helyszínen.
    Egy orosz kommentelő jó ötletet adott: Legyen a találkozó Mariupolban.
    —-
    Rogov orosz blogger szerint az orosz csapatok visszafoglalták az ukránoktól Urozsnoje falu északi részét. (Amit tegnap este foglaltak el az ukránok.)
    Most a fronton és a Krímben tényleg jól működik az orosz deffenzíva, még a Krím elleni mai rakéta -, és dróntámadásokat is visszaverték. (20 ukrán drónnal, és 2 átalakított S-200-assal támadtak ma az ukránok, egy sem ért célba.)
    Mindemellett viszont Donyeck és Belgorod régiók továbbra is ádáz ukrán ágyúzásnak vannak kitéve, amit a sikeres orosz frontvédekezés miatt nem nagyon értek. Oda már nem jut katona? Vagy az nem annyira fontos? Nem a fenét nem, hiszen az inkább orosz, mint Bahmut, vagy Urozsnoje.

    1. Hát ez egy ilyen háború!
      Ma reggelre meg az ukránok vették vissza Urozsnoje északi részét. Az orosz katonák szerint hatalmas tömegben, sokszor csak gyalogságot küldtek az orosz állásokra, nem kímélve az emberéletet.
      Nagyon kellene valami eredmény Ukrajnának, ezért semmi nem drága.
      —–
      Az orosz hadvezetés vacillál: Meg lehet tartani Urozsnojét, de kérdés, hogy megéri-e a hatalmas emberáldozat?
      Bennem azért felmerül egy kérdés: orosz Ka52-esek, frontvonali bombázók mellett mégis hogy történhet ez meg, amikor viszont Ukrajnának nincs légi ereje?

  10. Kedves 78sansz hozzá kell szokni a gondolathoz nem csupán Ukrajnának kevés az ereje, időnkét még Oroszországnak is. Kevés a harceszköz, nagyon komolyan használódik, ráadásul a hatalmas ország nagy területeit sem teljesen védtelenül hagyni – lásd Moszkva légvédelmét !

    Például hiába van Oroszországnak háromszor annyi tüzérségi lövege mint az ukiknak, kisebb a lőtávolságuk és már azok csövei is elhasználódnak. Kikopnak és már nem repül olyan messze a gránát meg persze a pontosság is csorbát szenved. Egy T-72 ágyúcső kb. 300 lövést bír ki !
    A német PZH 2000 csöve meg 2 000 lövést !

    Tavaly az orosz hadsereg összesen kb. 120 repülő eszközt kapott !

    Erdogány meg annyiszor megmajmolta Putyint, hogy má’ miért ne találkozna vele ! Minden találkozásukkor Erdogány nyert ! Ő egy nagy sumák, amikor Putyin kb. egy éve büszkén mutogatta neki a Szu-57 lopakodót, Erdogány kérdezte eladó-e! Mi a sumákság ebben ? Az, hogy akkor már több mint félkész volt a török lopakodó vadászgép! Azóta a technikai demonstrátoruk már fel is szállt !
    Ja, meg Törökországban akár le is tartóztathatják Putyint !

    1. És pont az orosz sakk nagymester ezt nem tudja?!
      Döbbenet, hogy látványos globál tendencia, aki jóindulatu, az nem evilágra érett!:(
      Pedig továbbra is azt vélem, több a jóindulatu, mert csak ez a kettő, -az ellentettjével, – osztja meg a föld humán populációját, az összes többi, mint bőrszín, faj, vallás, stb. csupán színesíti, – de nem meghatározza.

    2. “Ja, meg Törökországban akár le is tartóztathatják Putyint !”
      Miért, nem tagja az icc-nek.

  11. Csecsenföld elnöke, Ramzan Kadirov tolmácsolja Moszkva végleges és visszavonhatatlan döntését:

    Csecsenföld elnöke, Ramzan Kadirov és B. Putyin orosz elnök egyik fő támogatója azt mondta, hogy Oroszország nem fog tárgyalni Kijevvel és a Nyugattal, ha előbb nem lesz teljes győzelem!
    Vagyis végig hadat üzent, ami azt jelenti, hogy Moszkvának van ereje erre, hiszen kiderült, hogy gazdasága jobban megy, mint a háború előtt, védelmi rendszerek gyártása az egekbe szökött, míg éppen ellenkezőleg A nyugati országok gazdaságilag és katonailag kimerültek (most komolyan hiányosak a saját fegyvertárukban).

    „Moszkvának nem szabad tárgyalásokba bocsátkoznia addig, amíg teljesen nem nyer. A nyugati országok hirtelen a gazdasági összeomlás szélére kerültek, mivel nagymértékben gazdagítjuk a hazai piacot.”

    Az oroszok most már megértik a nyugati országok nehézségeit, különösen most, hogy közeleg a tél, amely valószínűleg nem lesz enyhe, mint a tavalyi év, amely inkább “téli nyár” volt.Oroszországban folyamatosan reprodukálják a Nyugat kimerültségéről szóló beszédet, ami azt mutatja, hogy az oroszok “kényelmes bizalommal” vannak, miközben közelednek a 2024-es amerikai választások, és folyamatosan nő a kényelmetlenség a Biden-kormányzattal kapcsolatban.
    A háború ilyen hosszú időre való kiterjesztése arra késztetett, hogy sok európai polgár racionálisabban gondolkodjon el az ukrán konfliktusról abból a szempontból, hogy miért kezdődött, és ami a legfontosabb, hogy ki nyer belőle és ki veszít: az USA nyer, Európa pedig veszít.” -tűpontos meglátások…

  12. https://eadaily.com/ru/news/2023/08/13/v-ukrainskih-morgah-kolichestvo-trupov-uvelichilos-vdvoe-the-new-york-times
    Megduplázódott a holttestek száma az ukrán hullaházakban – a The New York Times
    Ma
    Az ukrán ellentámadás kezdete óta nagyjából megkétszereződött a háborús övezethez közeli hullaházakban elhunyt ukrán fegyveresek száma – írja a New York Times.

    Egy amerikai újságíró beszélgetett egy bizonyos Taras Svistunnal , a halott ukránok holttestét gyűjtő, azonosító és visszaküldő egység tagjával. Elmondása szerint a legtöbb elesett részt vett a legutóbbi csatákban, de megtalálják a hónapokkal ezelőtt elhunyt katonák holttestét is.”
    +
    https://eadaily.com/ru/news/2023/08/13/ostalis-tolko-lyahi-inostrannye-naemniki-begut-s-ukrainy
    Csak a lengyelek maradtak: a külföldi zsoldosok menekülnek Ukrajnából
    Ma
    09:45
    Külföldi zsoldosok sietve elhagyják Ukrajnát. Ezt a Pentagon volt tanácsadója, Douglas McGregor nyugalmazott ezredes jelentette be a YouTube-csatornáján adott interjúban .

    Bármely fegyveres erő, “anélkül, hogy az idők során kézzelfogható eredményeket ért volna el, demoralizálódott, és megkérdőjelezi a hadviselés szükségességét” – mondta az ezredes.

    „Úgy gondolom, hogy közeledünk ehhez a pillanathoz Ukrajnában. Még az Ukrajna oldalán buzgón harcoló külföldi katonák is nagyrészt elmenekültek. Összepakolták a cuccaikat és elmentek, valószínűleg csak a lengyelek maradtak. McGregor mondta.
    Amint az EADaily beszámolt róla , a globális elitek célja Oroszország…”
    +
    https://eadaily.com/ru/news/2023/08/13/protivnik-vpadaet-v-paniku-kiev-malymi-pobedami-pytaetsya-podnyat-boevoy-duh
    Az ellenség pánikba esik: Kijev apró győzelmekkel próbálja emelni a morált
    Ma
    11:00
    Az ellenség még mindig enyhe pánikba esik, és apró győzelmekkel próbálja felemelni a hadsereg és a társadalom szellemét, de a matematika egzakt és elfogulatlan tudomány. Ezt Alekszandr Hodakovszkij, a DPR Nemzeti Gárda Osztályának helyettes vezetője nyilatkozta.

    Megjegyezte, hogy az orosz hadseregben minden nap érkezik az utánpótlás, a gyárak új berendezéseket és fegyvereket gyártanak – a veszteségeket pótolják.

    „Igen, az első hónapok kiadásai óriásiak voltak. Egyes parancsnokokról azt mondták, mintha csúzliból indították volna el a Kalibrot… Ez a gyakorlat már nem megy. Most lassan, de biztosan a mi javunkra dől a helyzet. Az ellenség arra számított, hogy elkezdünk visszavonulni, ahogy Harkiv és Kherson vidékén vonultunk vissza, de mi megpihentünk, és ő nem tudta áttörni a védelmünket menet közben, elakadt kúszó offenzívájában. Most még mindig enyhe pánikba esik, és apró győzelmekkel próbálja felemelni a hadsereg és a társadalom szellemét, de a matematika egzakt és elfogulatlan tudomány.
    Helyesen mondta Mihail Teplinszkij vezérezredes , a légideszant erők parancsnoka, hogy védekezésben nem lehet győzelmet aratni, de ennek megvoltak az okai – jegyezte meg Hodakovszkij.”
    Подробнее: https://eadaily.com/ru/news/2023/08/13/protivnik-vpadaet-v-paniku-kiev-malymi-pobedami-pytaetsya-podnyat-boevoy-duh
    Bővebben a linkeken.

    1. Még mindig nem jelent meg, talán ez a 2 link átmegy!

      https://szmm.substack.com/p/videok-forrongo-afrika-oroszorszag
      VIDEÓK: Forrongó Afrika! Oroszország figyelmeztette az ECOWAS-t, hogy ne hajtson végre katonai akciót Niger ellen – „Wagner védj meg minket!”plakátokkal tüntetnek a Nyugat ellen a nigeriek
      Francia csapatok Nigerben fokozott készültségben várják a parancsot, mi fog történni, meg kell támadniuk az újonnan alakult nemzeti huntát s ezzel szembenézni az ott állomásozó és ugrásra kész Wagner zsoldosokkal. Az ECOWAST Putyin felszólította, hogy ne kezdjenek katonai beavatkozást Niger ellen. Mindeközben amerikai katonai repülőgépek érkeznek a Nigerben levő amerikai bázisokra. A helyzet feszült.
      A puccs hívei, a nigeri tüntetők is gyülekeznek a nigeri francia bázisok körül.
      Ha megpróbálnak esetleg behatolni a francia bázisok területére, úgy a parancs szerint , a francia vadászgépeknek “el kell törölniük az országot a térképről”.
      Márpedig ez nem fog olyan könnyen menni, figyelembe véve az ugrásra kész Wagner csapatokat és azt, hogy Putyin sem javasolta ezt a megoldást a franciáknak sem és a többi nyugati csapatnak sem.
      SZŐKE MÁRIA MAGDOLNA
      2023. AUG. 12.
      Bővebben a linken.
      +
      https://szmm.substack.com/p/folytatodik-a-nemzetkozi-nyomozas
      NEMZETKÖZI babagyárak ellen, Ukrajna után görögben.

  13. Micsoda blamázs! “Kína számos nyugati vezetőt nem hívott meg az Egy övezet, egy út fórumra” – írta a Global Times című kínai lap egy, az eseményt ismerő, de meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
    Egyszerűen szólva Kína nem tart igényt a Nyugat gazdaságfejlesztési együttműködésére, mert valójában nincs is rá szüksége.A meg nem hívott nyugati vezetők listáját nem közölték, gondolom paraziták, amerikai vazallusok kizárva…
    Az “Egy övezet, egy út” Kína nemzetközi kezdeményezése a meglévő kereskedelmi és közlekedési folyosók javítására és újak létrehozására, amelyek több mint 60 közép-ázsiai, európai és afrikai országot kötnek össze, és amelyek célja, hogy előmozdítsák a kereskedelmi kapcsolatokat az érintett országok és Kína között.”
    https://oroszhirek.hu/global-times-kina-szamos-nyugati-vezetot-nem-hivott-meg-az-egy-ovezet-egy-ut-forumra/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com