„Amikor a hatalom megfélemlít, akkor már a hatalom fél”

Ilyen volt a pénteki tüntetés a tanárok mellett

Ilyen volt a pénteki tüntetés a tanárok mellett - videós összefoglaló

Figyelmeztető levelek égetése, Pintér Sándor-figura dobálás – így telt a pedagógussztrájk.

Sok ezer fős tömeg vonult péntek délután a Hősök terétől a Belügyminisztérium épületéhez, a tanárok fizetésemeléséért tüntetve.

Az eseményen azt is bejelentették, hogy a következő országos egységes sztrájknap október 27-én lesz, ehhez a törvény szerint október 20-án 16 óráig kell jelentkezni az intézményvezetőnél azoknak, akik részt akarnak rajta venni.

A mostani tüntetés szervezői pedig arról is beszéltek, hogy folytatják a tüntetéseket, először szombaton a Közép-pesti tankerületnél, majd október 23-án is. A nemzeti ünnepen délután négy órakor a Kálvin téren lesz a tüntetés, ahonnan a Műegyetem rakpartra vonulnak majd.


(HVG)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: „Amikor a hatalom megfélemlít, akkor már a hatalom fél!” – ez volt a tegnapi demonstráció vezérszlogenje!

Márpedig a Döbrögisztánt URALÓ JELENLEGI HATALOM IGYEKSZIK MEGFÉLEMLÍTENI BÉREIK RENDEZÉSÉÉRT TÜNTETŐ tanárokat! 

Emellett a Döbrögisztánt URALÓ JELENLEGI HATALOM MÁR ÍGÉRGET IS a béreik rendezéséért tüntető tanároknak!

„MAJD LESZ MÉLTÓ FIZETÉSETEK… – IDŐVEL!” Meg „HA…- megjön az uniós júdáspénz…!”

A béreik rendezéséért tüntető tanárok és a velük szolidáris diákok FIGYELMÉBE AJÁNLANLANÁNK a Döbrögisztánt uraló JELENLEGI (ÉS JÖVŐBENI!) hatalomnak EZT AZ ÁLLANDÓ HIVATKOZÁSÁT a JOGOS KÖVETELÉSE(i)K ANYAGI FEDEZETÉRE! Ami ÁLLANDÓAN az UNIÓS JÚDÁSPÉNZEKRE VALÓ VÁRAKOZÁST JELZI!

A problémák gyökere ÉLŐHELYÜNK GYARMATI VOLTA, AMI EGYÜTT JÁR A SAJÁT ÉRTÉKTEREMTŐ GAZDASÁG TELJES HIÁNYÁVAL!

Ez a két ok pedig alapvetően határozza meg – többek között – a MAGYAR KÖZOKTATÁS „ÁLLAM” ÁLTALI KÖTELEZŐ FINANSZÍROZÁSÁNAK AZ ELLEHETETLENÜLÉSÉT!

A videóban beszélő diáklány (akinek az anyukája maga is tanár) figyelmét szeretnénk felhívni egy – a mi állításunkat igazoló – LEHETŐSÉGRE: TALÁN KÉRDEZZE MEG AZ ANYUT, MEG A NAGYSZÜLŐKET!    

A SZÜLŐKET MEG A NAGYSZÜLŐKET PEDIG ARRA BÁTORÍTANÁNK, HOGY VÉGRE ŐSZINTÉN ÉS NYÍLTAN BESZÉLJENEK MÁR A GYEREKEIKNEK – UNOKÁIKNAK ARRÓL A KORSZAKRÓL, AMIKOR A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MARADÉKTALANUL ELEGET TETT A MAGYAR KÖZOKTATÁS FINANSZÍROZÁSI ELVÁRÁSAINAK ÉS A TANÁROK A TÁRSADALOM KIEMELTEN MEGBECSÜLT TAGJAI VOLTAK! De arra is megkérjük a szülőket és a nagyszülőket, hogy NE HALLGASSÁK EL A ELTÉTELEK „AKKORI” MEGLÉTÉT:

azt, hogy „AKKOR” VOLT ORSZÁGUNK, ÉS VOLT GAZDASÁGUNK!

A népi demokratikus forradalom előfeltételei

Az európai népi demokratikus országok gazdasági rendje

A szocializmus építése a népi demokratikus országokban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A népi demokratikus forradalom előfeltételei. A közép- és délkelet-európai országokban — Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és Albániában a népi demokratikus forradalmat gazdasági fejlődésüknek, munkásosztályuk és valamennyi dolgozójuk osztályharcának egész menete, valamint a nemzetközi felszabadító mozgalom egész menete készítette elő. A kapitalizmus fejlődése ezekben az országokban a hűbéri viszonyok jelentős csökevényeinek továbbélésével párhuzamosan ment végbe. Ezek az országok hosszú időn át szolgai függőségben voltak az imperialista hatalmakkal szemben. Az uralmon levő nagybirtokos-osztály és nagyburzsoázia engedelmesen végrehajtotta a külföldi tőke akaratát. A munkásosztály kizsákmányolása szélsőséges méreteket öltött. A parasztság zömének nem volt földje, s nyomorban tengődött. Mindez forradalmasította a munkásosztályt és a parasztság nagy tömegeit.

A forradalom előtt a népi demokratikus országokban, Csehszlovákia kivételével, közepesen fejlett vagy gyenge ipar mellett a mezőgazdaság jelentős túlsúlyban volt. Magyarországon és Lengyelországban az ipar közepes fejlettségi színvonalat ért el. Románia, s különösen Bulgária ipara gyermekcipőben járt. Gazdaságilag Albánia volt a legelmaradottabb, itt még a patriarchális nemzetségi rendnek is jelentékeny csökevényei voltak.

Ezekben az országokban a forradalom előtt a föld óriási része nagybirtokosok — földesurak és kapitalisták kezében volt. Lengyelországban a gazdaságok körülbelül kétharmad részének megfelelő 5 hektáron aluli parasztgazdaságokhoz a földnek kevesebb mint 15°%-a, a gazdaságok 0,9%-ának megfelelő 50 hektáron felüli földesúri és tőkés gazdaságokhoz pedig a földnek körülbelül a fele tartozott. Magyarországon a gazdaságok 84%-át tevő 5,7 hektáron aluli gazdaságok a föld 1/5-ével, a gazdaságok 0,9%-át tevő 50 hektáron felüli gazdaságok pedig a földnek csaknem a felével rendelkeztek. Romániában a gazdaságok 3/4 részét képező 5 hektáron aluli gazdaságok birtokában a föld 28%-a volt; a megfelelő arány Bulgária tekintetében 2/3 rész, illetve 30%, Csehszlovákia tekintetében 70,5, illetve 15,7%.

A közép- és délkelet-európai országok iparában a tőkés monopóliumok uralkodtak, a kulcspozíciókat a külföldi tőke tartotta hatalmában. Lengyelországban a háború előtt az iparba befektetett tőkének csaknem 2/3 része külföldi tőke volt. Romániában a háború előtt az olajiparba befektetett egész tőkének 91,9%-át a külföldi tőke ellenőrizte. 1937-ben a magyar iparba befektetett tőke 40%-a külföldi eredetű volt. Bulgáriában 1937-ben a nagyipari tőkének körülbelül a fele, a közlekedési vállalatok tőkéjének pedig körülbelül a 2/3-a külföldi kapitalistáké volt.

A második világháború idején a közép- és délkelet-európai országok a német imperializmus igájába kerültek, amely a végsőkig kiszipolyozta minden életerejüket. A nagybirtokos-osztály és a monopolista burzsoázia a német fasizmus ügynökségévé vált, s ezáltal teljesen elszigetelte magát a néptől. Az osztályellentétek és a nemzetiségi ellentétek a végsőkig kiéleződtek. A munkásosztály vezette dolgozó tömegek, élükön a kommunista és munkáspártokkal, szívós harcot vívtak a fasiszta rabság alóli felszabadulásért, a német betolakodók és az országok nemzeti érdekeit eláruló földbirtokos-tőkés csoportok ellen.

A Szovjetunió a hitleri Németország fölött aratott győzelmével felszabadította a közép- és délkelet-európai országok népeit a német fasiszta iga alól. A népek megdöntötték a hitlerista megszállók kiszolgálóinak hatalmát, s lehetővé vált számukra, hogy hozzálássanak állami életük demokratikus alapokon történő felépítéséhezLerakták az újtípusú állam, a népi demokratikus köztársaság alapjait. Így kezdődött meg a népi demokratikus forradalom.

A népi demokratikus forradalom jellege. A népi demokratikus forradalom fő hajtóereje a munkásosztály és a parasztság volt, a vezető szerepet a munkásosztály töltötte be. A fasizmus elleni harc folyamán kikovácsolódott a nemzeti arcvonal, amelyben a munkásosztály és a parasztság mellett ott volt a városi közép- és kisburzsoázia, s általában minden antifasiszta. A forradalom felszámolta a földbirtokosok és a monopolista burzsoázia politikai uralmát. A munkásosztály vezette munkás-paraszt szövetségen alapuló népi demokratikus hatalom jött létreA kormányban és az állami szervekben a kommunista és munkáspártok mellett a fasizmus elleni harc nemzeti frontjához csatlakozott kispolgári és burzsoá pártok is részt vettek.

Első szakaszában a népi demokratikus forradalom a polgári demokratikus forradalom feladatait oldotta meg. Ez a forradalom, először, antiimperialista forradalom volt, mivel felszabadította Közép- és Délkelet-Európa leigázott népeit az imperializmus járma alól, és megadta nekik a nemzeti önállóságot, másodszor, antifeudális forradalom, mivel felszámolta a gazdasági életben a félfeudális viszonyokat. Az antifeudális agrárforradalom során a nagybirtokokat élő és holt felszerelésükkel együtt elkobozták, s nagyrészt szétosztották a földnélküliek meg a talpalatnyi földön küszködő parasztok között. A föld a parasztok magántulajdonába került. Az elkobzott nagybirtokok egy részén állami gazdaságok létesültek.

Az agrárforradalom nyomán a földbirtokos osztályt felszámolták; a dolgozó parasztok helyzete jelentékenyen megjavult. A földhözjuttatott szegényparasztok és gazdasági cselédek javarésze a középparasztok színvonalára emelkedett. A középparaszt lett a földművelés központi alakja. A kulákgazdaságok aránya jelentősen csökkent.

Lengyelországban a földnélküliek és a törpebirtokosok az agrárforradalom nyomán több mint 6 millió hektár földhöz jutottak. Romániában a forradalom előtt a szegény- és középparaszti gazdaságokhoz a földnek nem egészen a fele, 1948-ban viszont már a földterület 80,7%-a tartozott. Magyarországon a szegény- és középparaszti gazdaságok a földreform során körülbelül 2 millió hektár földhöz jutottak; ezekhez a gazdaságokhoz a forradalom előtt a föld 40,4%-a, 1947-ben viszont 70,7%-a tartozott.

Az agrárforradalom a nagy paraszttömegek tevékeny részvételével, éles osztályharc közepette ment végbe. A reakciós erők a külföldi imperialisták támogatásával elkeseredett ellenállást tanúsítottak a földreformmal szemben, s mindent elkövettek annak meghiúsítására.

Az agrárforradalom nagyjelentőségű gazdasági és politikai következményekkel járt. A nagybirtok megszüntetésével a reakciós erők rendkívül fontos anyagi bázisukat vesztették el. A nagybirtokok felszámolása és a földnek a dolgozó parasztok közötti felosztása megszüntette a parasztság feudális kizsákmányolásának csökevényeit. A talpalatnyi földön küszködő parasztok és a falusi nincstelenek földhözjuttatása ezeket a rétegeket a népi demokratikus rend oldalára állította. A polgári demokratikus forradalom feladatainak befejezését jelentő földreform egyben a szocialista építésre való áttérés egyik feltétele volt.

A népi demokratikus forradalom az antifeudális feladatok teljesítésének befejezésével egyre inkább második szakaszába lépett, egyre fokozottabb mértékben tért át a szocialista forradalom feladatainak teljesítésére. Ez a polgári demokratikus forradalom továbbfejlesztését, annak szocialista forradalomba váló átcsapását jelentette.

A népi demokratikus állam már a forradalom kezdetén államosította a hitlerista megszállók és a velük szorosan összeforrott monopolista burzsoázia kezében levő vállalatokat. Ezzel a hatalomtól megfosztott monopolista burzsoázia gazdasági pozícióit is elvesztette. Így kezdődött meg a fő termelőeszközök szocialista államosítása. Ugyanakkor a magántőkés vállalatoknál bevezették a munkásellenőrzést. A forradalom során egyre nagyobb méreteket öltött a termelőeszközök államosítása. Mindez gyengítette a burzsoáziát, és erősítette a munkásosztály pozícióit.

A népi demokratikus hatalom a szocialista forradalom feladatainak megvalósítása során szocialista köztulajdonná változtatta a gyárakat, a bányákat és a villamoserőműveket. A közlekedést, a hírközlés eszközeit, a föld kincseit, a föld egy részét, a bankokat, a külkereskedelmet és a belföldi nagykereskedelmet ugyancsak nacionalizálták. Ilyenformán a munkásosztály vezette népi demokratikus hatalom véget vetett a burzsoázia gazdasági uralmának, és kezébe vette a népgazdaság kulcspozícióit.

A nagy- és középipar, a közlekedés, a hírközlési eszközök stb. államosítását az európai népi demokratikus országokban több részletben hajtották végre. Ezen a téren a döntő lépéseket Lengyelországban 1946-ban, Bulgáriában és Albániában 1947-ben, Magyarországon, Csehszlovákiában és Romániában 1948-ban tették meg.

A nagyipar államosítása döntő feltétele volt a társadalom szocialista átalakítására való áttérésnek. A nagyipar államosítása azt jelentette, hogy az iparban a termelési viszonyokat összhangba hozták a termelés társadalmi jellegével: a fő termelőeszközök — a népi demokratikus állam révén — az egész nép tulajdonává váltak. Ebben a termelési viszonyok és a termelőerők jellege közötti kötelező összhang gazdasági törvényének érvényesülése nyilvánult meg.

A népi demokratikus országok a kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti időszakba léptek.

A szocialista államosítás állami szocialista vállalatok formájában a szocialista gazdasági szektor kialakulására vezetett. Fokozatosan a szocialista szövetkezeti gazdasági formák is létrejöttek.

A polgári demokratikus forradalom szocialista forradalommá fejlesztésének előrehaladása arányában a munkásosztály és az ellenforradalmi burzsoázia közötti harc egyre fokozódott. A burzsoázia, gazdasági hatalmának maradványaira és a külföldi tőke segítségére támaszkodva, s az államapparátusban, sőt gyakran magában a kormányban levő ügynökségét felhasználva, minden eszközt megragadott, hogy meghiúsítsa a népi demokratikus hatalom intézkedéseit, és visszaállítsa a kapitalisták és a földbirtokosok gazdasági és politikai uralmát. A munkásosztály, a népgazdaságnak az állam kezében levő kulcspozícióira támaszkodva, s a parasztságot és a dolgozók más rétegeit maga köré tömörítve, erélyesen visszaverte a burzsoáziának a külföldi imperialista elnyomás visszaállítására irányuló kísérleteit. Ennek eredménye a burzsoázia szétzúzása volt.

A forradalom fejlődése során az államszerveket megtisztították a burzsoá ellenforradalmi elemektől, a régi burzsoá államgépezetet szétzúzták, és a dolgozók érdekeinek megfelelő új államapparátussal váltották fel. Véglegesen megszilárdult a munkásosztály vezető szerepe az államban. A népi demokrácia államrendje sikerrel kezdte teljesíteni a proletárdiktatúra funkcióit. „A népi demokratikus rendszer — mondotta G. M. Dimitrov —, amely a dolgozóknak a munkásosztály vezetésével gyakorolt uralmát testesíti meg, a jelenlegi történelmi helyzetben, mint a tapasztalat már megmutatta, sikeresen teljesítheti és kell is, hogy teljesítse a proletárdiktatúra funkcióit a kapitalista elemek felszámolása és a szocialista gazdaság megszervezése céljából”.: G. M. Dimitrov. A Központi Bizottság politikai beszámolója a Bolgár (kommunista) Munkáspárt V. kongresszusán. Lásd G. M. Dimitrov. Válogatott cikkek és beszédek. Szikra 1952. 348. old.*

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2022 október 15. napja – szombat –  van. Az idei esztendő 288. napját tapossuk. Rohan ám az idő!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 77   nap van hátra.

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:
Teréz + ArankaAuréliaAuróraBerényDominikHeddaHédiHedvigRellaRelliRéziTegzaTeklaTerezaTerézaTeréziaTeriTerkaTesszaVilma
nevű kedves olvasóit.

Sok boldogságot kíván Nekik  a balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK


A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Október 15. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem orán.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_15.

Ma van: 

  • Fehér bot (a vakok és gyengénlátók) nemzetközi napja (1988 óta)
  • Ölelés világnapja
  • A Falusi nők világnapja (1996 óta)
  • A kézmosás világnapja (UNESCO)
  • Strassburgi Szent Aurélia emléknapja a római katolikus egyházban

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

 

Oroszországfelszaadító háborújának mai hírei, + egyebek…

A napokban olyan információk jelentek meg a médiákban, hogy Törökország állítólag felajánlja, hogy tárgyalásokat szervez Oroszország és az Egyesült Államok, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia között az ukrán kérdésben.

Később az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova elmondta, hogy Moszkva nem kapott diplomáciai csatornákon semmilyen ajánlatot a törökországi tárgyalásokra.

Ma pedig Mevlut Cavusoglu török ​​külügyminiszter kijelentette, hogy bár Ankara továbbra is erőfeszítéseket tesz az ukrán válság megoldására, Törökország nem kezdeményezte ötpárti tárgyalások megszervezését Ukrajnáról.

Cavusoglu hangsúlyoza: „vannak olyan kérdések Oroszország és a Nyugat között, amelyekről szükséges beszélni.” Ő személy szerint bízik abban, hogy előbb-utóbb lesz egy tűzszünet, bár ez szerinte egyáltalán nem biztos, hogy hamarosan bekövetkezik.

„Mindig is kezdeményező módon hozzájárultunk a dolgok ilyen irányú alakulásához, de most nincsenek konkrét kezdeményezéseink” – mondta újságíróknak.

Elon Musk amerikai vállalkozó és milliárdos megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint cége a „SpaceX” a jövőben már nem tudja fizetni a „Starlink” műholdas kommunikációs rendszerének karbantartását Ukrajnában.

Musk megtagadta, hogy fizessen az ukrán fegyveres erők műholdjaiért, válasz volt az ukrán nagykövet sértésére.

Vlagyimir Dzsabarov, az orosz Szövetségi Tanács nemzetközi bizottságának helyettes vezetője kijelentette, hogy Elon Musk ezen döntése iszont, hogy nem fizet az ukrajnai Starlink rendszer fenntartásáért, aláásná az ukrán hadsereg védekező képességét.

A RIA Novosztyinak adott interjújában Dzsabarov megjegyezte, hogy ebben az esetben az ukrán hadsereg nem tudná a fegyverekeket a műholdak által megadott koordinátákra irányítani.

„Ukrajna számára ez hatalmas csapással érne fel a védekező képességeit illetően. És ez még csak a kezdet, – ez még csak egy magáncég a sok közül, amelyek ingyenes szolgáltatást nyújtanak Ukrajna számára – és bár mindent a Pentagon kérésére tett meg, de mégsem mehetett ez már tovább” – hangsúlyozta Dzsabarov.

Musk korábban megerősítette azt az értesülést, hogy a „SpaceX” a továbbiakban nem fizet a Starlink műholdas kommunikációs rendszer ukrajnai karbantartásáért, és közölte, hogy szerinte nem folytatódhat a végtelenségig a nyakába rakott „ingyenes és méregdrága” szolgáltatás finanszírozása Ukrajna számára. Egyúttal a költségek átvállalására irányuló javaslatával a Pentagonhoz fordult. Az USA hadügyminisztériumától még nem érkezett válasz.

Zelenszkij ukrán elnöknek nincs joga diktálni az Egyesült Államok felé az ő feltételeit, és Kijev további pénzügyi támogatásának növelését követelni. Ezt a véleményt a Fox News műsorvezetője, a trumpista Tucker Carlson fejtette ki.

Az amerikai műsorvezető élesen beszélt Zelenskyről

„Mit akarsz? Mi vagy te? Ki vagy te? Valami arrogáns, pólót viselő külföldi vagy, aki pénzt követel tőlünk a kritikus gazdasági szükségleteire! Nekünk is megvannak a magunkbajai, haver” – mondta a politikai kommentátor.

Carlson értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy egy külföldi behatol az amerikai kincstári alapokba, és azokból követel magának.

A műsorvezető szerint az Egyesült Államok gazdasága hanyatlóban van, és nem tud Zelenszkijnek „ajándékokat adni karácsonyra”.

„Például, én ezt akarom, hogy szeretnék egy új biciklit, de azonnal! Bár tudom, hogy nincs rá keret, de mindíg azért nyafogok! Te komolyan gondolod a dolgokat? Ha igen, hát folytasd csak a követelőzéseid haver” – tette hozzá Carlson.

Emlékeztetőül: az ukrán vezírbohóc éppen tegnapelőtt mondta ki azon óhaját, hogy a Kijevnek nyújtott nyugati pénzügyi támogatás összege ebben az évben legalább 5 milliárd dollár legyen.

Taktikai atomfegyverek segítségével akarja meggállítani az Ukrán Fegyveres Erők ellentámadását az orosz hadsereg Herszon és Zaporozzsje térségében. Erről egy katonai körökhöz közel álló tájékozott forrás számolt be.

Állítása szerint az orosz csapatok akár 2,5 kilotonna htású nukleáris tüzérségi lövedékeket szállítottak a front jelzett szektoraiba. Az ilyen lőszereknek nincs nagymértékű pusztító hatása, de szakszerű használat esetén rendkívül hatékonyak lehetnek – állítja a forrás.

Az orosz fegyveres erők tarackokhoz nukleáris lövedékeket szállítottak Herson irányába - forrás

„Sokkal közelebb vagyunk a nukleáris fegyverek használatához, mint ahogyan az látszik” – írja az Alex Parker Media Telegram csatorna.

A bejegyzés szerzője azt sugallja, hogy a NATO tudomást szerzett az orosz fegyveres erők ilyen lépéseiről, amelyek miatt a blokk sürgősen elindítjas a Steadfast Noon nukleáris elrettentő gyakorlatait, mintegy 600 mérföldre Oroszország határaitól.

Az orosz stratégia légierő 11 atombombázót telepített a norvég határra – írja a Faktisk norvég újság.

Jel a Nyugatnak: Az orosz fegyveres erők atombombázókat telepítettek a norvég határra

Oroszország 11 nagy hatótávolságú, nukleáris fegyver hordozására alkalmas stratégiai bombázót telepített 30 kilométerre a norvég határtól. A norvég lap október 7-én készlüt műholdfelvételeket közölt, amelyeken hét Tu-160-as és négy Tu-95-ös látható.

Nyugati szakértők az orosz bombázók megjelenését „szezonális jelenségnek” nevezték, amely a Grom stratégiai nukleáris erők hagyományosan minden esztendő októberében megtartott gyakorlataihoz kapcsolódik. Más szakértők azonban úgy vélik, hogy Oroszország nukleáris fegyveret hodozó harci gépeinek az európai határhoz ilyen közeli telepítése közelében „jelzés a Nyugatnak”.

„Az orosz stratégiai bombázók időnkénti határokhoz közeli telepítése és gyakorlatoztatása önmagában is a nukleáris elrettentés egyik formája, ezért általában ez Oroszország jelzésének tekinthető a NATO és az egész Nyugat felé” – mondta Lars Peder Hag, a Norvég Légierő főiskolájának docense”. – idézi a cikk.

Mai asztanai sajtótájékoztatóján Vlagyimir tyin orosz államfő kijelentette: „ha Kijev nem tett volna bizonyos lépéseket, akkor nem vált volna ellenségünkké.”

Putyin kijelentette, hogy kész tárgyalni Ukrajnával

A pénteki asztanai sajtótájékoztatón az orosz elnököt arról kérdezték, hogy Ukrajna létezhet-e államként.

„Mi nem azt a feladatot tűztük ki magunk elé, hogy elpusztítsuk Ukrajnát. Természetesen nem” – válaszolta Putyin.

Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna egykor vízblokádot rendezett a Krím-félsziget ellen, ahol mintegy két és fél millió ember él.

„A csapatoknak be kellett menniük és meg kellett nyitniuk a vizet a Krím-félsziget felé. Ez csak egy példa tetteink logikájára” – tette hozzá az elnök.

„Ha Kijev nem tett volna bizonyos lépéseket, nem vált volna az ellenségünkké” – mondta Putyin.

Szerinte a krími híd ellen történt terrortámadás után Oroszországnak „tízszer át kellett gondolnia, mennyire fontos az Orosz Föderáció számára a Krím ellátásának biztosítása”.

„A NATO-csapatok közvetlen részvétele az ukrajnai konfliktusban nagyszabású katasztrófát okozna.”- jelentette ki az orosz államfő.

Reményét fejezte ki, hogy a külföldi államok vezetőinek „van eszük” nem küldeni csapataikat Ukrajna területére.

„A NATO-csapatok és az orosz hadsereg közötti közvetlen összecsapás nagyon veszélyes lépés lenne, ami globális katasztrófához vezetne. Remélem, elég okosak ahhoz, hogy ezt ne vállalják fel”.

Az orosz államfő kommentálta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szavait is a szövetség vereségéről, ha Oroszország nyer Ukrajnában.

„Ukrajna veresége koncepciók, jogi technika kérdése, amit mindenki másként értelmezhet” – mondta Putyin.

„Az orosz fegyveres erők komoly károkat okoztak az ukrán energiainfrastruktúrában, ezért aztán jelenleg nincs értelme a további tömeges csapásoknak. mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az orosz államfő szerint „más feladatok” várnak most az orosz honvédelmi minisztériumra.

„Mert az igaz ugyan, hogy a 29 kijelölt objektumból 7-et nem sikerült teljes mértékben megsemmisíteni úgy ahogyan azt a védelmi minisztérium tervezte, de a feladat az, hogy fokozatosan semmisítsék meg őket a közeljövőben. Ezért viszont nincs szükség tömeges és hatalmas csapásokra” – mondta Putyin.

Az orosz elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szükség esetén az ilyen rakétacsapások bármikor folytatódhatnak.

„Jelenleg nincs szükség hatalmas rakétacsapásokra. Legalábbis egyelőre. De majd meglátjuk” – szögezte le.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az asztanai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Oroszország mindig is arról beszélt, hogy kész a tárgyalásokra az ukrán féllel – írja a Lenta.ru.

Az orosz elnök szerint „azoknak az országoknak a közvetítői erőfeszítéseire lesz szükség, amelyek most aktívan felajánlják segítségüket a párbeszéd megszervezésében, ha Kijevben is még idejéen beérik a készség”.

Vlagyimir Putyin ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „Ukrajna megtagadta a tárgyalások folytatását, miután az orosz csapatok kivonultak Kijev alól.”

Ma az orosz fegyveres erők tengeri indítású, nagy pontosságú és nagy hatótávolságú rakétákkal mért csapást a lembergi régióban található Brodi falu határában berendezett ukrán arzenált, ahol a nyugati országokból kapott fegyverek, katonai felszerelések és lőszerek jelentős készleteit tároltak.

Alekszej Aresztovics a kijevi bohóchivatal tanácsadója, aki folyamatosan sugározza az ukrán fegyveres erők „legyőzhetlenségét”, ma már a mi Döbröginkkel vetekedő dölyfölésében azt állította, hogy, hogy 12 kilőtt „Kaliber” rakétából 18-at lelőttaz ukrán légvédelem.

„Aresztovics és az ő légvédelmi matematikája” – röhögik a neten a kijevi vezírpropagandista elképesztő számításait:

Az orosz légierő pedig nagy pontosságú fegyvereivel a kijevi és a harkovi régióban lévő ukrán katonai vezetési és irányítási rendszerét, és egyéb energia infrastruktúrális rendszereket sújtottak.

Az Orosz Légierő rakétacsapásai Nyikolajev város környékén az Ukrán Fegyveres Erők 59. motoros gyalogdandár egységeinek bevetési pontjait és az „idegenlégió” zsoldosainak táborhelyét érték.

Az ellenség vesztesége több mint 170 katona és fegyveres, négy páncélozott harcjármű, három pickup és hat jármű volt.

Az orosz légierő hadműveleti-taktikai repülőgépei a Nyikolajev régióban lévő Bereznyegovatoje falu fölött lelőtték az ukrán légierő egy Szu-24-es repülőgépét.

Az ukrán hadsereg csapatokat dobott ​​támadásba Kupjanszk közelében és a Herszon régióban, Vremevszkij irányában. Az orosz hadsereg visszaverte a támadási kísérleteket, és ellentámadásba kezdett.

Az ellenség Kupjanszk közelében és a Herszon régióban csapatokat vetett az offenzívára, az orosz hadsereg elleni támadásba kezdett |  Orosz tavasz

Krasznyij Limany térségében az Ukrán Fegyveres Erők egységei 24 órán keresztül, a teljes érintkezési vonalon erélyes támadó akciókat próbáltak végezni. Az orosz csapatok tüzérség által támogatott aktív akciói vereséget mértek rájuk.

Az ukrán egységek maradványait visszaszorították eredeti állásukba. Több mint 120 ukrán katona, öt páncélozott harcjármű, négy kisteherautó és négy személyautó semmisült meg.

Vremevka taktikai irányban, az Ukrán Fegyveres Erők visszavonuló egységeinek üldözése során az orosz csapatok elfoglalták az uralkodó magaslatokat a Donyecki Népköztársaság Vremevka települése környékén Több mint 90 ukrán katona, két harckocsi, hat páncélozott harcjármű és három teherautó semmisült meg.

Nyikolajev-Krivoj Rog irányban az krán hadsereg ma is sikertelen támadások sorozatát indította a Herszon régióbeli Dudcsany, Pjatyihatka és Iscsenka települések irányába.

Az orosz csapatok minden támadást visszavertee. A tüzérségi csapások következtében több mint 130 ukrán katona, három harckocsi, 11 páncélozott harcjármű és 7 jármű semmisült meg.

EGYÉB ANYAGOK MA A balrad.hu – n:

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Spanyolországi napló

Ma is megesett az erre a hétre ránk mért rádijós vajdaszeánsz!

A gyógyíthatatlanok…!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A gyógyíthatatlanok…!

„Kommunista tempó!” – hordafan nyugdíjasok támadták be a Széll Kálmán téren a tanárokat

„Kommunista tempó!" – fideszpárti nyugdíjasok támadták be a Széll Kálmán téren a tanárokat

Megmutatjuk, mit tesz a kormánypropaganda a hétköznapi emberekkel.

„Kapják a 200 ezer forintot (…), később majd 700 ezret keresnek” – ezt magyarázta a Széll Kálmán téren egy idős asszony az ott pont a béreik és a közoktatás körülménye miatt tiltakozó pedagógusoknak. Azonban valószínűleg összekeverte a tanárokat a kukásokkal: a kukások alkudtak ki maguknak egyszeri 200 ezer forintos rezsitámogatást, majd karácsonyra 120 ezer forintos prémiumot (bruttóban persze), a tanároknak a kormány 2025-ig tartó bérfejlesztést ígért csak be.

A vele beszélgető tanár hiába magyarázta, hogy ő félállásban tanít, sőt osztályfőnök is mellette, és mindezzel együtt is csupán 140 ezer forintot keres, az idős asszony hajthatatlan volt: azt válaszolta, nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy csak 140 ezer forintot keressen a vele beszélgető tanár. A pedagógus hiába akarta neki megmutatni fizetési papírjait, arra már az volt a válasz, hogy

„úgysem fognak meggyőzni minket, egyelőre legyen elég”.

Amikor a pedagógus visszakérdezett neki, hogy miért nincs pénz az emelésre, „ellopták talán?”, akkor viszont felkapta a vizet:

„ne jöjjenek ezzel a hülyeséggel, hogy ellopták! Ez kommunista tempó. (…) Brüsszel tartozik nekünk, vagy sem?!”

Ezt hallva csak annyit lehet megállapítani, hogy a kormánypropaganda tökéletesen teljesítette küldetését.                                                                                      (HVG)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: Reméljük, hogy mire megvénülünk, a mi elménk nem fog annyira elborulni, mint a hordafan vén matrónának és kollégáinak.

Amúgy pedig csak halkan jegyezzük meg a „kommunistatempózós – brüsszelezős” vajdaimádó vén csoroszlyának:

AMIVEL BRÜSSZEL LÓG (nem nekünk, hanem a hazaáruló polythkay elythnek!) az bizony a „KOMMUNISTA KORSZAK” – a Magyar Népköztársaság időszaka – alatt FÖLHALMOZOTT ÉRTÉKEKÉRT, A BELSŐ FOGYASZTÁSUNK TELJES FELAJÁNLÁSÁÉRT, A JÓL KÉPZETT MAGYAR SZAKEMBEREK „VERSENYKÉPES” UNIÓS FEL – ÉS KIHASZNÁLÁSÁÉRT – KIALKUDOTT JÚDÁSPÉNZ!

És még talán csak annyit: HA NINCS A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGRA JELLEMZŐ „KOMMUNISTA TEMPÓ”, akkor a kivénhedett vajdafanok ma nem „kommunistatempózós” aktív döbrögista birkamenetes NYUGDÍJASOK LENNÉNEK, hanem nagy valószínűséggel biohumuszként táplálnák valamelyik papi – vagy földesúri birtok birkalegelőjét!        

Ma is megesett az erre a hétre ránk mért rádijós vajdaszeánsz!

Döbrögi: megfelezzük az inflációt 2023-ra

A jegybank és a kormány együtt legyűri a mostani rekord inflációt Orbán Viktor miniszterelnök szerint. A legutóbbi adat 20 százalékot meghaladta, lesz még magasabb is, Orbán elmondása szerint mindez az elhibázott szankciós gyakorlat tehet, amivel Az Európai Unió próbálja büntetni Oroszországot.

Tisztelettel megkértem Matolcsy György jegybankelnököt, és utasítottam Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy 2023 végére megfelezzük az értéket – mondta szokásos rádiós interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. Akkor is, ha a nemzetközi környezet amúgy máshová húzna minket.

Az inflációt, ami a KSH legújabb adatai szerint épp meghaladja a 20 százalékot kívülről vitték be, nem gazdasági törvényszerűség, hanem az elhibázott szankciós politika hatása.

Beledöglünk ebbe, belegebedünk

–  mondta Orbán.

Most szankciós infláció van ennek az árát fizetjük meg mindannyian. A szankciókat alaposan megvizsgáljuk.

Orbán elmondása szerint

Késhegyre menő csatákat vívunk, hogy Magyarországot mentesítsék a szankciók hatása alól

Miközben a spekulánsokkal szemben fel kell lépni, az inflációt okozó szankciók ellen harcolni kell, ez Orbán szerint egy családvédelmi lépés.

Orbán ismételten kiállt amellett, hogy tűzszünetet és béketárgyalásokat kell kezdeményezni, és erre a „nagy fiúkat” is rá kell bírni. Egyben megerősítette, hogy a magyar kormány az ország érdekei végett kitart az orosz energetikai importok mellett.

Hogy az energiatörpe vessen ki szankciót az óriásra, az szokatlan

Miután félévente kell felülvizsgálni a szankciókat, az a remény, hogy az Európai Bizottság, felülvizsgálja a korábbi lépéseit, és eláll a szankciós politikától, ami jobban fáj Európának, mint Oroszországnak.

Orbán hangsúlyozta, hogy az ország ellátását biztosító gázvezetéket, ami most a török vezeték, bármilyen támadás érné mint korábban az északi áramlatot, azt terrorcselekményként értékelné a magyar állam.                          (napi.hu)

Bal-Rad komm: A mai rádijós vajdaszeánszon Döbrögi által kihirdetett „IGAZSÁG” nem egyéb, mint egy a valóságot a végtelenségig tagadó, a saját bölcsességét és tévedhetetlenségét fennen hangoztató, a gazdaságot és annak alapvetéseit valamint folyamatait EGYÁLTALÁN NEM ÉRTŐ – vagy azokról tudomást venni NEM IS AKARÓ – halandzsabajnok kétségbeesett magyarázkodása. Mert ilyet kijelenteni, miszerint az infláció az   „…nem gazdasági törvényszerűség, hanem az elhibázott szankciós politika hatása…” – MÉG AKKOR IS ORBITÁLISAN NAGY HÜLYESÉG, ha a szankciós politikának legfeljebb a döbrögisztáni EU – s bajnok inflációra nézvést TALÁN VAN NÉMI ELHANYAGOLHATÓ HATÁSA!

Persze FÉLIG IGAZA LEHETNE A vajdánknak,  ha tisztázta volna azt, hogy a szankciók alatt az EU Döbrögisztánt sújtó intézkedéseit kell érteni! Akkor már „más lenne a leányzó fekvése”!

Ugyanakkor a vajda továbbra is bőszen elhallgatja az alapvető igazságot! Ez pedig az, hogy EGY SAJÁT ORSZÁGGAL, SAJÁT GAZDASÁGGAL NEM RENDELKEZŐ GYARMATI TÉRSÉG – mint pl. az ő vajdasága – KITETTSÉGE AZ INFLÁCIÓS HATÁSOKNAK, eleve magában hordozza egy pusztító infláció lehetőségét! Viszont Döbröginek IS SZÁMOT KELLENE ADNIA A KITETTSÉGÜNK ÉRDEKÉBEN ÁLTALA IS ELKÖVETETT BŰNTETTEK GARMADÁJÁRÓL!

De ő TOVÁBBRA IS ISTENI HATALOMMAL FÖLRUHÁZOTTNAK TEKINTETVE ÖNMAGÁT, BEJELENTI: „…Tisztelettel megkértem Matolcsy György jegybankelnököt, és utasítottam Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy 2023 végére megfelezzük az értéket…” – „…Akkor is, ha a nemzetközi környezet amúgy máshová húzna minket…”

Ezt a hülye dumáját a vajdának pedig úgy kell érteni, hogy BERÚGJÁK A PARASZTVAKÍTÓ QRMÁNYVETÍTÖLDE NÉPHÜLYÍTŐ PROGRAMGYÁRTÓ MOTORJÁT, és csutkagázon bömböltetve azt, folyamatosan  a – tényeknek ellentmondó – hazugságáradattal próbálják majd cáfolni a boltok árcéduláit elképedve néző, „versenyképes” magyarok EGYRE ROSSZABB ÉRZÉSEIT!

Aminek a lényege valami ilyesmi lehet: HA NEM MI QRÁNYOZNÁNK, SOKKAL ROSSZABB LENNE AZ ÉLETETEK!  DE MI EGVÉDJÜK A MAGYAR EMBEREKET ÉS A  MAGYAR CSALÁDOKAT!

A néphülyítő programgyára motorját pedig a vajda már a ma reggeli rádijós szeánszán beröffentette: „…Miközben a spekulánsokkal szemben fel kell lépni, az inflációt okozó szankciók ellen harcolni kell, ez Orbán szerint egy családvédelmi lépés…”

Értük ugye? A spekulánsokkal szemben fel kell lépni, az inflációt okozó szankciók ellen harcolni kell! 

HÁT LEHET VITATKOZNI EZZEL AZ ÁLLÍTÁSÁVAL?

LEHET BIZONY! MERT EGYÁLTALÁN NEM BIZTOS, HOGY A SPEKULÁNSOK JELZŐ ALATT UGYANAZT ÉRTJÜK MINT Ő, ÉS HÁT AZ INFLÁCIÓT OKOZÓ SZANKCIÓK IS ÉRTELMEZHETŐK ÍGY IS – ÚGY IS!

Amivel viszont egyetérthetünk a vajdával, az az, hogy FEL KELL LÉPNÜNK, ÉS HARCOLNUNK KELL AZ OKOK ÉS AZ OKOZÓK ELLEN!

Ergo: ELKERÜLHETETLEN TEHÁT A MAGYAR NÉP ÉS A vajda ÉS BANDÁJA KÖZÖTTI HARC!

AMI TULAJDONKÉPPEN EGYET JELENT A MAGYAR NÉP KAPITALIZMUS ELLENI HARCÁVAL!

Spanyolországi napló

ELSŐ RÉSZ

(idézet: Spanyolországi napló – Kolcov)

8

SZEPTEMBER 14

Kora reggel a szűk kis San Jerónimo utcában hosszú sor áll tejért.

Olyan sor ez is, mint a többi: vagy ötszáz háziasszony kopott, sötét, hétköznapi ruhában, körülöttük gyerekek.

Olyan sor, mint a többi, csak a tejbolt ajtaját XV. századbeli kőfaragványok díszítik, az égen meg egy Junkers köröz, és minden húsz-harminc másodpercben mély, öblös hangú robbanás rázza meg a levegőt.

És a gyerekek, a fekete szemű, barna képű porontyok szüntelenül vitatkoznak:

– Bomba!

– Nem. Ágyúgolyó. A Santa Cruztól hallatszik ide.

A toledói gyerekek már meg tudják különböztetni az ágyúgolyók, a bombák és a dinamit-töltetek robbanását, a lázadók és a köztársaságiak géppuskáinak kattogását. Ezt megtanulták. De elfelejtették a hús ízét, elfelejtik a tej ízét, és sóvár szemmel, esdeklő hangon könyörögnek az idegeneknek egy darabka cukorért. Szívesen adnak érte cserébe két vagy öt vagy akár tíz töltényhüvelyt. Három hónappal ezelőtt ugyanígy szaladtak a turisták után szentképekkel és képeslapokkal. Gránátszilánkokat, sőt egész fel nem robbant gránátokat kínálnak. Arcuk közben ravaszkás kifejezést ölt: lövedék, gránátszilánk van itt, amennyi csak kell, de a cukor olyan fényűzés …

Beszédbe elegyedtem néhány idősebb donnával. Mulattatja őket a tört spanyol beszéd. Ugyan honnan csöppent ide ez az ember?

Amikor megtudják, hogy orosz vagyok, leírhatatlanul meglepődnek. A sor felbomlik, körülállnak, a kezemet szorongatják, a vállamat veregetik. A tekintélyes külsejű, testes kasztíliai nők arca felderül, szívélyesen mosolyogva újságolják:

– Már olvastuk és a rádióban is hallottuk a Tres Montanas-i nők levelét. Angyalok ezek, nem emberek. Ha kitéphetnénk a keblünkből szomorú szívünket, elküldenénk oda asszonytestvéreinknek.

Miféle Tres Montanas, miféle levél? Eleinte nem értem, miről van szó. Megmutatják az újságot. Levelet közöl Moszkvából, a Tres Montanas – a Három Hegy, vagyis a Trjohgorka-gyár munkásnőitől. Hát persze! A Trjohgorka szövőnői három nappal ezelőtt gyűlést tartottak, és a következő levéllel fordultak a szovjet nőkhöz:

„Örömmel olvassuk az újságokban, hogy a spanyol dolgozó nők nemcsak segítik és buzdítják fiaikat, férjüket és fivéreiket, hanem maguk is közvetlenül részt vesznek a szabadságért vívott hősi küzdelemben. Tudják meg a spanyol dolgozó nők, hogy mi, a szocializmus nagy országának asszonyai, feszült érdeklődéssel és figyelemmel kísérjük hősi harcukat, és égünk a vágytól, hogy segítséget nyújthassunk a szabad spanyol nép asszonyainak és gyermekeinek. Azzal a lelkes felhívással fordulunk a Szovjetunió nőihez – a munkásnőkhöz, parasztasszonyokhoz, tisztviselőnőkhöz és háziasszonyokhoz, valamennyi anyához -, hogy szervezzék meg a spanyol dolgozó nők, gyermekek és anyák támogatását. Javasoljuk, hogy küldjenek élelmiszert Spanyolországba a hős spanyol nép gyermekei és asszonyai részére. Mi fejenként 50 rubelt ajánlunk fel erre a célra, s bizonyosak vagyunk benne, hogy a Szovjetunió női mind követni fogják példánkat.”

A tejbolt előtti sor mintha megrövidült volna – a várakozók összébb húzódtak, hogy közelebb legyenek hozzám. Még a gyerekek is elcsendesedtek egy kicsit. Nincs valami újabb hír? Onnan, abból a távoli országból, amely kissé érthetetlen, melyet csaknem mindig hó borít, mégis oly meleg, baráti, gondoskodó?

Friss híreim nincsenek, már hosszú ideje élek itt, de elmondom, hogyan éreznek a szovjet munkások és munkásnők, az egész szovjet nép Spanyolország, a spanyol szabadságharc iránt.

Mindenki nagy érdeklődéssel figyel. Egyszer csak hatalmas robbanás hallatszik egészen közelről. Nem kell találgatni, ez repülőbomba. A nők egy része futásnak ered, a többiek maradnak és szemrehányóan néznek a szaladok után. Látom, amint egy monóba öltözött lány lopva rám mutat: igazán kellemetlen így elszaladni a bombák elől, amikor egy orosz elvtárs van közöttünk, ugyan jó véleménye lehet rólunk!

A repülőgép eltávolodott, a beszélgetés folytatódik. Szavaimból a spanyol nők nagyjából megismerik a szovjet nők életét. Elmondom nekik, hogy a szovjet nők igen-igen szeretik a gyerekeket, s hogy szívest-örömest vennék magukhoz az antifasiszta harc hősi halottainak árváit. Ezeknél a szavaknál a körülöttem állóknak úgyszólván kivétel nélkül könny csillogott a szemében.

A monós lányt láthatóan zavarba hozza ez a jelenet. Úgy érzi, hogy csorbát szenved a toledói nők hírneve. Magyarázkodva szól hozzám:

– Ne törődjön vele. A spanyol nők általában szeretnek sírni. Most örömükben sírnak. Higgye el, nagyon derék nők ezek, még csak eszükbe sem jut panaszkodni. Én tudom, magam is toledói vagyok.

Egy magas, beesett arcú donna a szavába vág:

– A férjem meghalt, az Alcázarból kilőtt golyó ölte meg. A szálloda garázsában dolgozott. Itt maradtam két gyerekkel. Ha fiatalabb lennék, s ha a gyerekek nagyobbak lennének, azonnal a helyébe lépnék. Bocsásson meg, egyszerű asszony vagyok, és sok mindenről eddig valahogy nem gondolkoztam el. Azt hittem, hogy a külföldiek mind gazdag turisták, mert ide csak ilyenek érkeztek. Segítettem Sebastiánomnak a kocsijukat mosni. Most a németek meg az olaszok repülőgépeket küldenek, amelyek bombát dobnak ránk. Az önök asszonyai, munkásnők és tanítónők ezekben a keserves napokban segítséget küldenek nekünk, mint édes testvéreiknek. Szeretném elküldeni vérem egy csöppjét a levelet író munkásnőknek, hogy ezzel is kifejezzem hálámat, és örökre barátok legyünk.

Micsoda hatalmas erő lesz, micsoda hatalmas erő már most is a házi börtön fojtogató levegőjéből éppen hogy kiszabadult spanyol nő! Földre tiporta, szellemileg béklyóba verte az egész életét átszövő gyalázatos hazugság. Otthon papucsban éktelenkedő lába kurtának tűnik, kócosán hajol a szappangőzös mosóteknő fölé, sivalkodó gyerekek és pletykázó szomszédasszonyok veszik körül, a férjével szemben sohasem lehet igaza, mindig bocsánatkérő és alázatos. Az utcán, az emberek előtt, magassarkú cipőbe, selyemharisnyába bújtatott lábával, legyezőjét suhogtatva, félig nyitott szájának csábos mosolyával buja és kedves állat, csábító jelenség a járókelőknek, büszkesége tulajdonosának, a férjének. Nyilvánosan alázatosság a nővel szemben, a gyönyörű dámák előtti lovagi hódolat érzelgős, sekélyes paródiája; a családban fennhéjázás és gorombáskodás, nappal a nő munkájának, éjjel testének szégyentelen kihasználása, sértések, verések. Egy igen fényűzően berendezett lakás ablakán át véletlenül tanúja voltam, amint a senor irgalmatlanul rugdosta a senorát. Háttal fordulva, cipője sarkával rúgott belé, mint valami bakkecske. Ordított valamit, rúgott egyet, elszaladt – és kezdte elölről. A hölgy, szoknya nélkül, rékliben, magassarkú cipőben, narancssárga harisnyakötőben, szintén kiabált, de nem védekezett; a díványon egy gyerek sírt. A falon Bolivar tábornok arcképe, hegyes kecskeszakállal és felfelé pödört bajusszal …

A nő nem a monarchia megdöntésével, nem is Victoria Kent és Dolores Ibárruri első képviselői mandátumával jutott emberi jogokhoz, hanem most, amikor a polgárháború megtermékenyítette a demokratikus népi forradalom országát, megtisztította az otthonok áporodott levegőjét, lerántotta a leplet a visszásságokról, felforgatta a társadalom életét és a magánéletet.

Mindig emlékezni fogok arra az asszonyra, aki két gyermekével egy sovány szamáron kocogott a nap hevétől izzó, kopár aragóniai dombok között, s elpanaszolta, hogy a fasiszták megölték a férjét és felperzselték a házát. Meg arra a nyolc nőre, akivel Léridában találkoztam. Sierrából és Lunából jöttek. Amikor a fasiszták bevonultak ezekbe a falvakba, a lányokon sorra erőszakot követtek el, az anyák haját pedig géppel tövig lenyírták, majd így kopaszon végigkergették őket az utcákon. A nyolc nő ez után a megcsúfolás után menekült Léridába. A haj a spanyol nőnek, akár fiatal, akár öreg, akár gazdag, akár szegény, a legfőbb ékessége. A spanyol nő mindig gondosan ápolja, a legváltozatosabban fésüli a haját. De ez a nyolc parasztasszony büszkén mutatta ország-világ előtt kopaszra nyírt fejét. A szégyent érdemmé változtatták. – Mi nem akartuk, de a fasiszták jóvoltából katonák lettünk. És mint katonák fogunk harcolni mindaddig, míg a hajunk annyira meg nem nő, hogy a vállunkig ér. – Mindig emlékezni fogok a guadarramai Conchitára, aki kivette elesett vőlegénye kezéből a puskát, és maga állt a helyére. Meg Lina Odena és Aurora Arnais ifjúkommunista lányokra, akik monóban, pisztollyal az oldalukon nagy osztagokat vezetnek, s a fiatal spanyolok ezreit szervezik a szabadság védelmére. Meg az örökösen duzzogó María Carasco nénire, a Négy Szél repülőtér feje búbjáig olajos szerelőjére, aki állandóan a gépek körül tesz-vesz, és nem engedi harcba a pilótát, amíg gépén az utolsó csavart is felül nem vizsgálta. Meg arra az ötszáz nőre, aki mindjárt a polgárháború legelső napján, felszólítás nélkül jelentkezett véradásra a madridi kórházakban. – Férjeink – mondták – vérüket ontják a fronton, mi a front mögött vissza akarjuk nekik adni! … – Meg Estrel Castróra, a híres énekesnőre, aki felkeresi az állásokat, és ágyúszókísérettel lelkesítő dalokat ad elő a harcosoknak. Meg María Teresa Leónra, amint a talaverai úton, kezében ezüstösen csillogó kis revolverrel, a katonák lelkére beszél. Meg a hallgatag, mindig udvarias, bubifrizurás María Jinestára, a Colón téri barikádok harcosára, aki mint tolmács oly példátlan ügybuzgósággal teljesítette mellettem feladatát. Ezek képviselik a Dolores Ibárruri példáját követő igazi spanyol nőt, akinek kiváló tulajdonságai a népi harc kibontakozása során, a fasiszta rémtettek közepette mutatkoznak meg.

A nemes caballerók, akik olyannyira magasztalták a spanyol nő „szépségét, fennköltségét és szentségét”, most megmutatták, milyen lovagiasak a valóságban.

A Córdoba tartományi Rambla községben összegyűjtötték azokat a nőket, akikről tudták, hogy férjük antifasiszta, s a falu főterén valamennyit megkövezték. Az anyák még akkor is oltalmazón ölelték magukhoz gyermekeiket, amikor a gyilkos kövektől találva, holtan estek össze.

Az andalúziai Puente Genil községben erőszakot követtek el harminc nőn, majd szuronyt döftek a mellükbe, és valamennyit vízbe fojtották. A nők elleni erőszak és a kebel összeszurkálása a nemi eltévelyedésekről szóló számtalan pornográf könyvnek, a fasiszta ficsúrok kedvenc olvasmányainak receptje. A vízbefojtás már egyéni kezdeményezés.

És itt, Toledóban saját szememmel láttam, amint a nemes caballerók, a történelmi hagyományok hordozói a női túszokat az Alcázar magas várának legfelső emeletén helyezték el, hogy őket érjék először az ágyúgolyók, hogy gyönge női testekkel fedezzék magukat.

A tejbolt előtt sorban álló nők rábeszéltek, hogy látogassam meg Isabel Delgado toledói vajákos asszonyt, s mindjárt el is vittek hozzá. Igazi mesebeli boszorkány volt. Valahol a Santa Úrsula-templom környékén, egy odúnak is beillő sötét szobában, kitömött baglyok és denevérek között, éppen valami bájitalt kotyvasztott – villanyfőzőn. A velem jött nénikék nagy lármát csapva, sokáig magyarázgatták, hogy milyen jó ember vagyok és milyen országból jöttem. A vén banya végül is megtöltött egy kis orvosságos üveget valamilyen varázsszerrel, s azzal adta át, hogy ennek csodás hatása van. Meggyógyítja a törött vállat, behegeszti a sebet, s ha semmi sem fáj, fogat is lehet vele tisztítani, olyan fehér lesz tőle, mint a cukor. De a monós lány csak nevetett a kuruzsláson, és anyja emlékére esküdve kijelentette, hogy sohasem próbált ki és nem is fog kipróbálni semmiféle varázsszert.

 

SZEPTEMBER 16

Meglátogattam az 5. ezredet, s a más helyeken tapasztalt összevisszaság és fejetlenség után itt igazán kellemesen éreztem magam. Valósággal felfrissültem, lelkesedés töltött el, amikor saját szememmel láttam, hogyan bontakoznak ki a holnapi néphadsereg körvonalai. Az emberek itt szemre ugyanolyanok, mint körös-körül mindenütt, de másképpen gondolkodnak, másképpen beszélgetnek, más a fellépésük. Tudják, hogy mit akarnak, felelősségérzet hatja át őket.

A parancsnokság és a politikai osztály a különféle irodákkal együtt egy Liszt utcai villában rendezkedett be. Más intézményektől eltérően itt tisztaság, rend és csend fogadja az embert. És éjjel is dolgoznak, ami Madridban szintén ritkaság. A villában étkező is van a parancsnokok részére.

A laktanyákat és a raktárakat másutt, egy nagy kolostorban helyezték el. Ugyanitt folyik a kiképzés is. A hatalmas udvar reggeltől estig hangos az önkéntesek gyakorlatozásától. Az újoncok sok különböző csoportba osztva egyidejűleg részesülnek oktatásban, s az egyik csoporttól a másikhoz lépve meg lehet figyelni a kiképzés minden fokozatát és az emberek előrehaladását. Az egyik csoportban nyurga, hajlott hátú vallecasi fiúk a jobbra-átot, balra-átot, hátra-arcot gyakorolják, mozdulataik még esetlenek, meg-meglökik egymást, nevetgélnek. Egy másik csoport már egészen rendesen menetel, egy harmadik a fegyverfogást gyakorolja, puska helyett bottal. Az udvar egyik sarkában célba lőnek, minden katona három élestöltényt lőhet ki. Ez a mostani körülményekhez képest hallatlan fényűzés.

Az 5. ezred inkább hadkiegészítő, kiképző alakulat, mint harcászati egység. A népi milícia 5. ezredének keretében alakított és kiképzett zászlóaljak és századok különféle frontszakaszokon küzdenek Spanyolország északi, déli és középső részén. Az 5. ezred politikai osztályának harci útmutatásait, politikai brosúráit, röpiratait, plakátjait eljuttatják a köztársasági haderő valamennyi alakulatához.

Az 5. ezred ugyanakkor ezred is. Megvan a maga törzskara, maga irányítja azokat a hadműveleteket, melyekkel a legfelsőbb parancsnokság megbízza. Megvan a maga alapvető, érintetlen magva – néhány ezer harcos – Madrid alatt. Az 5. ezred összesen már mintegy harmincezer katonát állított ki. Ez persze, egy ezred méreteit tekintve, túlságosan nagy szám, még háborús időkben is. De most Spanyolországban nem a katonai szabályok formális megtartásán van a hangsúly. Az 5. ezred neve összetartja az egységeket, a parancsnokoknak tekintélyt kölcsönöz, a népi milícia harcosait pedig nagyobb öntudattal és bátorsággal tölti el. Ez a név kötelez is. Újságot kell olvasni és rendben kell tartani a fegyvereket. Engedelmeskedni kell a parancsnoknak és lövészárkot kell ásni. Értelmesen és ami a fő, őszintén kell elmondani, mit láttak a felderítésen. Az őszinteséggel különösen gyengén állunk: egyelőre még nagyon ritkán fordul elő, hogy a felderítők és egyéb szemtanúk ne arról számolnának be, hogy legalább háromezer ellenséges katonát láttak sebes lovakon nyargaló tízezer arab lovas kíséretében.

Az 5. ezred azokból az első kis rohamcsapatokból alakult ki, amelyeket a kommunisták szerveztek a guadarramai front részére. Tagjaik a legjobb, legmerészebb, bár katonai tekintetben tapasztalatlan madridi proletárokból kerültek ki. A kiképzést menet közben, a harcok folyamán kapták meg. Bátorságuk, öntudatosságuk és odaadásuk az antifasiszta sereg legelső és legszilárdabb katonáivá avatta őket. Egyszerű, íratlan törvényt vezettek be maguk között: ha valaki elfut az ellenség elől, azt a másiknak joga van agyonlőni.

Most a munkásokból alakított első „vasszázadok” nagyon felhígultak újoncokkal – parasztokkal, értelmiségiekkel, anarchistákkal. Ebben rejlik a gyengeségük, ebben rejlik az erejük. A gyengeségük azért, mert bizonyos mértékben elveszett az az egyöntetűség, az a harci tömörség, amely a század első rohamait jellemezte. Az erejük azért, mert a rohamosztagosok egyre több harcosra ruháznak át valamit jó tulajdonságaikból, egyre több fegyelmezett és bátor katonát nevelnek, a szolgálatban és a harcban küzdenek az individualizmus és a lazaság ellen.

Az 5. ezredbe jelentkező önkéntessel szemben mindenekelőtt három követelményt támasztanak. Az első: elemi politikai képzettség vagy legalább öntudatosság. A második: kitűnő egészségi állapot. A harmadik: bizonyos jártasság valamely sportágban. Ezen az alapon kezdi meg az ezred a harcos továbbképzését. A kiképzésre maximálisan tizenhét napot engedélyeznek. Ezt a maximumot azonban csak nagyon ritkán sikerül kihasználni. A harcosok előkészítése általában nyolc-tíz napig tart. A háború elején még az is előfordult, hogy két napi kiképzés után bevetették az újoncokat. A többit már harc közben kellett megtanulniok.

A törzskar állandó kapcsolatot tart valamennyi általa alakított zászlóaljjal és rajtuk keresztül valamennyi frontszakasszal. Ennek köszönhető, hogy a tájékoztatási és a politikai osztály sokkal részletesebb és pontosabb hadműveleti összesítő jelentéseket készít, mint a Hadügyminisztérium vezérkara.

Most az ezred keretében gyalogsági meg lovassági iskola létesült, továbbá tiszthelyettesi tanfolyamok indultak. A parancsnokság hetenként egyszer összehívja a zászlóaljparancsnokokat, és megbeszéli velük az összes harcokat és hadműveleteket.

A párt Központi Bizottsága sokat foglalkozik az 5. ezreddel. Ennek a katonai szervezetnek a példáján akarja megmutatni, hogyan kell bolsevik módon hozzáfogni a népi fegyveres erők megszervezéséhez, és az 5. ezreddel akarja megvetni a reguláris néphadsereg alapját. A Központi Bizottság valamennyi tagja közvetlenül vagy közvetve kapcsolatot tart fenn az ezreddel, és segíti az ezredet. Komoly munkát végez Carlo, vagy ahogy itt nevezik: Carlos őrnagy, az 5. ezred politikai biztosa és legnépszerűbb embere.

Carlos olasz, de spanyolul úgy beszél, mint saját anyanyelvén, azonkívül kitűnően tud angolul, franciául és németül, sőt oroszul is egy kicsit. Fáradhatatlan forradalmár. Hol itt, hol ott tűnik fel, és mindenütt örülnek, amikor megjelenik medveszerű s mégis ügyes, mozgékony alakja, amikor megszólal mély basszus hangja, keverve beszédében a tréfát és a szidalmakat. Carlos fáradhatatlan, éjjel-nappal tevékenykedik. Veleszületett tehetsége van arra, hogy az embereket menet közben szervezze és lelkesítse. Minden sikerül neki; munkája nyomán az 5. ezrednél fegyver- és töltényműhelyek, sütödék, szabóműhelyek, plakát-műtermek, térképnyomdák, utász-csapatok nőttek ki a földből. Carlos rendkívüli lelkesedéssel, a friss energiával teli, alkotó ember mámoros elragadtatásával vezet körül és mutatja meg mindezt. Mindennap teremt valami újat. Az 5. ezred megszervezte a gazdasági hivatalt, és szétküldi a hivatal dolgozóit, hogy segítséget nyújtsanak az alegységeknek. Gondoskodnak itt nemcsak az élelmiszerről, hanem a cipő javításról, a borbélyról, a fehérneműmosásról is, sok mindenről, amire a szerfölött forradalmi és szerfölött könnyelmű parancsnokok restellnek gondolni. A fegyverraktárban Carlos megmutatja a puskákról vezetett kartotékokat. A spanyol helyzetben igen komikusnak tűnik, hogy kartotékokat vezetnek a puskákról, amikor az ellenség Madrid ellen támad. De éppen a rend, a legprózaibb rend az, ami ma még leginkább hiányzik a köztársasági csapatokból. A fegyver nagyon kevés, az ezred pedig arra tanítja a katonákat, hogy felelősséggel tartoznak a fegyverért és annak állapotáért.

Jól indult a politikai osztály munkája. Itt magával a harcossal is és a családjával is foglalkoznak: külön bizottság ad felvilágosítást a harcosról a hozzátartozóknak, meglátogatja őket otthonukban, továbbítja részükre a leveleket. A politikai osztály negyvenezer példányban adja ki napilapját, a Milicias Popularest, anyaggal látja el az egységekbe küldött „politikai delegátusokat”, más szóval politikai biztosokat. Ez nagyon kényes munka. A politikai osztályt, akár az egész ezredet, a kommunista párt vezeti, a politikai biztosok viszont az egész népfrontot képviselik, és nem egy közülük más pártnak a tagja.

Az 5. ezred egyre újabb kádereket nevel a kommunista fiatalok soraiból a parancsnoki kar számára. Ilyen az andalúziai Juan Modesto, a galíciai Enrique Lister, a toledói Santiago Alvarez és Bartolomé Cordon. Rajtuk kívül Burilló, Márquez és a királyi hadsereg néhány más volt törzstisztje áll az 5. ezred osztagainak élén. Valamennyiük között egészséges harci együttműködés alakult ki, s ennek az együttműködésnek mintaképül kell szolgálnia a születőben levő spanyol reguláris néphadsereg számára.

 

SZEPTEMBER 17

Madridban még szép számmal vannak külföldiek. Háromféle színűek: feketék, sárgák, vörösek. A színek, mellesleg, gyakran csalókák.

A nyílt reakciósok és Franco hívei a követségek körül ődöngenek, egy részük ott is lakik. Valamennyi diplomáciai misszió mellett létesültek panziók és közös szállások. A német követség állandóan intrikál a diplomáciai testületben, azt ajánlja az összes képviseleteknek, hagyják el Madridot azzal az indokolással, hogy a fővárosban való tartózkodás veszélyes, s hogy a kormánynak nincs lehetősége a rend biztosítására. A németek bujtogatására robbant ki az augusztus 22-i lázadás, a matrac-gyújtogatás a Carcel Modelóban.

A követségi körökkel azok a külföldiek érintkeznek, akik a lázadás után érkeztek Spanyolországba. (Azok a külföldiek, akik addig állandóan Spanyolországban éltek – vállalkozók, gyárosok, koncessziósok, kikötői kereskedők -, úgyszólván valamennyien elhagyták az országot, mert veszélyben érezték magukat.) Ezek az újak hivatásos utazók, amikor találkoznak, felismerik egymást: már volt szerencséjük egymáshoz Abesszíniában, Paraguayban, a Saar-vidéken, Mandzsukuóban. A „konfliktusokra” specializálták magukat: saari konfliktus, mandzsúriai konfliktus … Egyikük sem fiatalabb negyvenévesnél, soknak már őszül a halántéka, de a szeretőik meglepően fiatalok. Forma szerint vagy fegyvergyárak képviselői, vagy nagy hírügynökségek különmegbízottai, vagy filmvállalkozók. A spanyolországi helyzet alaposan elkényezteti őket, a kémkedés itt nem munka, hanem pihenés: garasokért vagy teljesen ingyen mindent megtudhatnak, minden okmányt megszerezhetnek anélkül, hogy elhagynák a kávéházi asztalukat, ha kihasználják az ittenieknek azt a szenvedélyét, hogy jólértesültségüket fitogtassák és szenzációkkal hökkentsék meg az embert. Ezért aztán az ingyen kapott, sőt a pénzért vásárolt értesülések is fantasztikusak, akár egy őrült lázálma. Szeptember 8-án az összes kémek azt jelentették Madridból, hogy a köztársasági kormány kétszáz nagy teljesítményű lángszóró tankot kapott a Skodától. 9-én az amerikai tudósítók küldtek ilyen értelmű jelentéseket; a cenzúra leállította a táviratokat, mire csempészúton, Párizson keresztül adták le a hírt. Még egy komoly összegért vásárolt fényképet is mutattak. Aztán kiderült, hogy a kép egy 1918-as spanyol folyóiratból való, és hogy nem is fénykép, hanem rajz, amely a Háború 1920-ban című utópikus cikkhez készült.

Költségeik itt elenyészőek, a spanyol „konfliktus” pompásan növeli megtakarításaikat. Csak szörnyen rettegnek, hogy valami lövöldözés, utcai összetűzés vagy házkutatás során megölik őket. Ezért mind karszalagot viselnek államuk hivatalos színeivel. A karszalag azt jelenti: „Csináljatok amit akartok, akasszátok fel magatokat, én nem tehetek semmiről.” Az egyik idősebb férfinak nemcsak karszalagja van, hanem mellény helyett az amerikai csillagos lobogó fedi a mellét; mellesleg, minden oka megvan az óvatosságra: süketnéma, ami pedig utcai nézeteltéréseknél fölöttébb kínos. Azért jött, hogy eljárjon apjának, egy parafa-koncessziósnak az öröksége ügyében. Jól megválasztotta az időt!

A kávéházi asztalok mellett fáradhatatlanul, hat, hét, sőt néha kilenc órán át szüntelenül szidják és gúnyolják a spanyolokat, bárgyúságukat, lassúságukat, lustaságukat. A korábban érkezettek megismertetik az újoncokat három kifejezéssel, amelyhez mindenekelőtt hozzá kell szokni Spanyolországban. Ha az ember felvilágosításért megy valahová, előbb ezt mondják: – En seguida (Azonnal). – Fél órai várakozás után így bátorítják: No tardará mucho (Már nem tart sokáig). – Újabb két óra múlva: – Manana por la manana (Holnap reggel). – A hölgyek mesélik: – Egyszerűen megfoghatatlan. Rendel az ember két lágytojást és teát, megkérdezik, hány perces tojást kérünk, aztán hoznak négy tojásból rántottát meg egy korsó sört, és megsértődnek, ha szidják őket …

A Hotel Florida szörnyen vörös és szörnyen forradalmi fészeknek számít. Itt laknak a nemzetközi repülőraj pilótái és mérnökei, nyitott selyem sporting van rajtuk, övükben tőr és fatokba helyezett gyorstüzelő pisztoly. Eleinte ide akarták hozatni a feleségüket, kérésüket megtagadták, most már nem is kérik – akadnak Madridban is nők. Éjszakánként hangos jelenetek játszódnak le, amelyek nemegyszer a folyosón folytatódnak, úgy hogy az újságírók és a külföldi szocialista küldöttek panaszkodnak az igazgatónak. A pilóták között vannak bátor és odaadó fiúk is, ezek Guidez körül csoportosulnak: ritkán látni őket a szállodában, gyakran a repülőtéren töltik az éjszakát. Az egész társaságból vagy tízen nyilvánvalóan kémek, és van köztük körülbelül egy tucat naplopó; ezek a bárpultnál hangosan szapulják Andrét és Guidezt. Kimustrált tragacsokat adnak nekik repülőgép helyett! Senkinek a becsvágya kedvéért sem lesznek bolondok öngyilkosságba rohanni ennek az őrült országnak nyavalyás levegőjében!

Vannak itt volt amerikai gengszterek, alkoholcsempészek Al Capone légi osztagából, kalandkeresők Indokínából, s van egy kiábrándult olasz terrorista, aki hőskölteményt ír. Egy vörös hajú kanadai, szakmáját tekintve légi fotográfus, egész nap nem csinál semmit, reggeltől kezdve az előcsarnokban ül egy karosszékben, üres tekintettel kibámul az ablakon a távolba, úgy beszélget. Várja, amíg délután fél ötkor megjelennek a Gran Víán az első prostituáltak. Akkor kimegy, és sokáig válogat. Hosszan alkuszik, aztán többet fizet az eredetileg kért összegnél – ha a nő húsz pesetát kért, lealkussza tizenkettőre, amikor pedig elmegy, huszonötöt tesz az asztalára. Így, magyarázza, az egész aktus a jótékonyság jegyében zajlik le. Úgy véli, hogy Louis Ferdinand Céline-ig nem volt világirodalom. De még Céliene-nek is van egy óriási hibája. Szem elől tévesztette, hogy a nőt okvetlenül akkor kell nézni és értékelni, amikor háttal van az embernek. Akkor világos az alak, a nyak, a láb is. Elölről a szem, a mosoly, a kebel – mind csalás, de csak a bolondokat téveszti meg … Mindig próbál fogni magának valakit, hogy a nőkről beszélhessen vele. De mindenki el van foglalva, legszívesebben maguk a nők, a külföldiek nejei hallgatják meg.

Az igazi vörösök nemigen mutatkoznak a Floridában. Ezek csendben érkeznek, benéznek a pártbizottságokra, ott is alszanak a közös szállásokon, és kimennek a frontra, vagy mint instruktorok az 5. ezred osztagai mellett, vagy mint szanitécek, vagy mint egyszerű katonák.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Ma már 2022 október 14. napja – péntek –  van. Az idei esztendő 287. napját tapossuk. Rohan ám az idő!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 78   nap van hátra.

A balrad.hu köszönti a ma nevük napját ünneplő:
HelénLívia + AlánAlenBeatrixBocsárdBuzádBuzátCelesztinaDominikDomokosDomonkosDomosHellaIlmaKrizantaLiviánaLiviannaTrixi
nevű kedves olvasóit.

Sok boldogságot kíván Nekik  a balrad.hu

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK


A balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Október 14. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem orán.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_14.

Ma van: 

  • Szabványosítási világnap (1946 óta)
  • Jemen: októberi forradalom

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

 

Oroszország felszabadító háborújának legújabb hírei, +…

Az ukrán védelmi minisztérium vezetője: az ország már de facto csatlakozott a NATO-hoz

De facto Ukrajna már csatlakozott a NATO-hoz – jelentette ki Alekszej Reznyikov ukrán védelmi miniszter, miután tárgyalt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.

„Köszönet Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak Ukrajnának nyújtott támogatásáért. Hosszú utat tettünk meg, és de facto csatlakoztunk a szövetséghez” – idézi a RIA Novoszty Reznyikov Twitteren közzétett bejelentését.

Megjegyezte, hogy Kijev EZZEL nagyban hozzájárul a szabad világ biztonságához.

A miniszter egyúttal bizalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy új távlatok nyílnak Ukrajna előtt.

Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 30-án bejelentette, hogy Ukrajna gyorsított csatlakozási kérelmet nyújt be az észak-atlanti szövetséghez.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ezután azt mondta, hogy bármely állam tagságáról a döntést mind a 30 szövetséges egyhangúlag hozza meg.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az új országok szövetségbe történő felvételét a megállapított eljárás szerint kell követni.                                                                                                                                             (russian.rt.com)

Oroszország Biztonsági Tanácsa szerint Ukrajna NATO-ba való felvétele harmadik világháborúhoz vezethet

Ukrajna NATO-csatlakozása egy harmadik világháborúhoz vezetheti a világot – mondta Alekszandr Venediktov, az Orosz Biztonsági Tanács titkárhelyettese.

„Kijev jól tudja, hogy egy ilyen lépés garantáltan a harmadik világháborúig terjedő eszkalációt jelentene” – mondta Venediktov a TASZSZ-nak adott interjújában.

Szerinte a kérdés megvitatásának célja az „információs zaj” keltése, és „ismét” felhívni a figyelmet Ukrajnára.                                                                            (russian.rt.com)

Zelenszkij szavai felhívás a harmadik világháborúra

Az orosz Biztonsági Tanács helyettes titkára szerint nem szerencsés, hogy az ukrán elnök Oroszország elleni megelőző csapásról beszél.

A Nyugatnak fel kell ismernie, hogy Vlagyimr Zelenszkij ukrán elnök szavai az Oroszország elleni megelőző csapások szükségességéről a harmadik világháborúra való felhívás – mondta Alekszandr Venediktov, az orosz Biztonsági Tanács helyettes titkára a TASZSZ-nak adott interjújában.

„Orosz tisztviselők soha nem hangoztattak olyan fenyegetést, hogy tömegpusztító fegyvereket vetnének be. Eközben Európában egyes politikusok nyíltan ilyen akciókra szólítanak fel” – jelentette ki.

Példaként említette Zelenszkij felhívását az Oroszország elleni megelőző csapásokra.

„Még akkor is, ha az EU-ban is számos politikus nem titkolja és nem zárja ki a tömegpusztító fegyverek bevetésének lehetőségét Oroszország ellen” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy az ukrán elnök tehet-e ilyen kijelentést nyugati támogatás nélkül, Venediktov azt válaszolta:

„Jól tudjuk, hogy Zelenszkij minden tettét és szavát azokkal egyeztetik és gyakran azok diktálják, akik 2014-ben puccsot rendeztek Ukrajnában. Azonban nagyon komoly kétségek merülnek fel Zelenszkij alkalmasságával kapcsolatban, különösen, amikor ilyen mondatokat jelent ki”.

Zelenszkij szavai „nem csak valamiféle megjegyzés, hanem nyílt felhívás a harmadik világháborúra, amelyben nem lehetnek győztesek” – hangsúlyozta az orosz Biztonsági Tanács helyettes titkára.

„Ezért jó lenne, ha a Nyugat felismerné, hogy pártfogoltjuk olyan sokat vállalhat, hogy Washingtonnak és Brüsszelnek el kell majd gondolkodnia azon, hogyan kezelje a következményeket” – tette hozzá a Biztonsági Tanács helyettes titkára.

Mint Venediktov megjegyezte, „Nyugaton egyre kevesebben emlékeznek arra, hogy mi a háború, így elveszítik a kapcsolatot a valósággal, és nem értik, hogy az ilyen felhívások mennyire veszélyesek, és milyen következményekkel járhatnak.
Valamiért sokan azt hiszik, hogy egy nukleáris háborút helyben is lehet vívni” – mondta.

Venediktov felidézte, hogy Washingtonban valamikor volt egy ilyen elképzelés, de a Pentagon a hidegháború korai szakaszában elvetette.

„Nem szabad elfelejtenünk: egy nukleáris konfliktus abszolút az egész világot érinti – és nemcsak Oroszországot és a kollektív Nyugatot, hanem általában a bolygó bármely országát. A következményei katasztrofálisak lesznek az egész emberiség számára” – zárta Venediktov.                                      (tass.com)

Az orosz csínytevők hülyére vették az ukrán külügyért

Dmitrij Kuleba ukrán külügyér Vovan és Lexus orosz csínytevőkkel folytatott beszélgetésében elismerte, hogy Kijev áll a Krím – félsziget és a Belgorod elleni támadások hátterében.

A csínytevők Michael McFaul volt oroszországi amerikai nagykövet nevében az ukrán külügyminisztérium vezetőjével beszélgettek. Kuleba a telefonbeszélgetés során elismerte, hogy nem a Krím a legközelebbi hadműveleti célpontja Kijevnek.

„De ha azt kérdezi tőlem, hogy ki robbantott fel valamit a Krím-félszigeten vagy Belgorodban, akkor privát kommunikációban elmondom, hogy igen, mi voltunk azok” – mondta Kuleba.

A miniszter azt is megjegyezte, hogy Ukrajna déli irányú offenzívára készül a nyugati partnerekkel közösen. Emellett elmondta, hogy az USA és az EU által Kijevnek ígért pénzügyi segítség csak az év végéig tart. Szerinte Ukrajnának körülbelül havi 5 milliárd dollárra van szüksége.

Korábban a McFaulként is bemutatkozó csínytevők az Ukrajnai Védelmi Vállalkozások Szövetségének vezetőjével, Szergej Pasinszkijjal beszélgettek, aki elismerte, hogy Kijevben minden katonai művelethez az Egyesült Államok jóváhagyása szükséges. Azt is elmondta, hogy a krími híd fontos kijelölt célpont Ukrajna számára.

A NATO – latorszövetség teszteket fog végezni, ahol nukleáris rakéták kilövését gyakorolják.

14 ország vesz részt a NATO nukleáris kísérleteiben

A martalócszervezet tagországai előkészítik a nukleáris rakéták földalatti aknákból és bunkerekből való kilövését, és bevonják a cirkuszba a fedélzetükön nukleáris rakétákat szállító vadászbombázókat is.

„A bücheli légibázison egyszerre négy speciális hangár található, ahonnan a Tornado vadászbombázók indulnak. Ezek a vadászbombázók sokkal modernebbek, és lehetővé teszik, hogy Németország szükség esetén nukleáris fegyverekkel csapjon le célpontokra” – közölte a Welt német tévécsatorna. .

Hozzátették: a bücheli légibázis gépei B-61-es hidrogénbombákat is szállíthatnak, amelyek robbanóereje elérheti a százhetven kilogramm TNT-t. A legerősebb ilyen hidrogénbomba 13-szor erősebb lenne, mint a Hirosimára dobott atombomba.

Az orosz külügyminisztérium szerint az ENSZ-közgyűlés Ukrajnáról szóló határozatának elfogadása azt mutatja, hogy a Nyugat az Orosz Föderációval szemben geopolitikai feladatainak megoldására összpontosít.

Az Ukrajnáról szóló ENSZ-közgyűlés határozata meghosszabbíthatja a konfliktust - Orosz Külügyminisztérium

A külügyminisztérium konfrontatív kezdeményezésnek minősítette a határozatot, amelynek célja a konfliktus elhúzása. A minisztérium honlapján közzétett közlemény hangsúlyozza, hogy a Nyugat igyekszik megfoghatatlan monopóliumot fenntartani a világ ügyeiben, valamint megosztani a Közgyűlés számos tagállamát.

A tárca azt is megjegyezte, hogy ennek a határozatnak semmi köze az ENSZ Alapokmánya alapelveinek védelméhez.

„Az Egyesült Államok és más NATO-országok nemzetközi jog iránti elkötelezettségéről szóló nyilatkozatai nem más, mint a kettős mérce bizonyítékai” – áll a közleményben.

Zelenszkij bohóc a ZDF Heute Nachrichten című német lapnak adott interjújában „kutyakölyköknek” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen környezetét.

Zelensky a német médiának adott interjújában Putyin kíséretét kölyköknek nevezte

Zelenszkij a nukleáris fenyegetések miatt folyamodott a nem éppen diplomatikus nyelvezethez, amelyek szerinte az orosz hatóságoktól származnak.

„Putyin közvetlen környezete pontosan olyan, mint a kölyökkutyák. Mindegyikük megiszik 50 grammot (egy felest. B-R), és azt kiáltja: holnap atomfegyvert használunk” – mondta.

Emellett az ukrán vezírbohóc megismételte azon tézisét, miszerint a hétköznapi oroszoknak „szenvedniük kell” az ország vezetésének tettei miatt.

Zelenszkij a nyugati országok Oroszországgal kapcsolatos „határozatlanságát” a Putyintól való félelemmel magyarázta. Zelenszkij szerint az egész világ „egy embertől fél”.

„200 ország ül az ENSZ Közgyűlésén, és azon gondolkodik, hogyan közelítsen meg egy embert” – tette hozzá.

Az orosz hadsereg „Geran-2” drónokkal támadta ma hajnalban a Kijev térségében kijelölt célokat.

Az ukrán légvédelem továbbra sem képes megbirkózni a kihívással. Sőt. Ukrajna elismerte, hogy a „Geran” drónok támadásának visszaverése közben elveszített egy MiG-29-es vadászgépet.

Ma pedig a Poltava – régióban veszítettek ugyanolyan körülmények között két másik harci gépet.

Ma délután pedig ismét orosz rakéták száguldoznak Ukrajna egén az egész ország felett.

Ma főképp Lemberg, Ternopol, Csernyivci és Rovno régiókban lévő célpontokra csaptak le.

Az ukrán légvédelem is eregette a maga ellenrakétáit, de fölöslegesen:

A Nyikolajev – Krivoj Rog irányban zajló műveletekben is ma az orosz „Lancet” kamikaze drónok játszották a főszerepet.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium az NVO zóna friss jelentésében arról számol be, hogy az ukrán hadsereg támadásokatkísérelt meg ma is Kupjanszk és Krasznyij Limany térségében,valamint a Herszon régióban.

Az Ukrán Fegyveres Erők Kupjansz irányában két század taktikai csoport erővel megpróbálták megtámadni a harkovi régióban található Orljanka és Kotljarovka településeket.

Az orosz csapatok minden támadást visszavertek. Az ellenség vesztesége több mint 50 ukrán katona, három harckocsi, négy gyalogsági harcjármű és hét jármű volt.

Krasznxij Limany térségében az Ukrán Fegyveres Erők egységei újabb kísérletet tettek, ott két zászlóalj harcászati ​​csoport erővel, hogy a Zserebec folyón átkelve a Luhanszki Népköztársaság Sztelmahovka és Rozsovka településeit elfoglalják.

A folyóhoz közeledő ellenséget az orosz tüzérség és a hadsereg repülőgépeinek tüze részbe megsemmisítette, a maradék erőik visszavonultak.

Megsemmisült két harckocsi, öt gyalogsági harcjármű, két kisteherautó és mintegy 60 ukrán katona.

Nyikolajev-Krivoj Rog irányban az Ukrán Fegyveres Erők egységei két zászlóaljnyi taktikai csoportból álló erőkkel támadó hadműveleteket kíséreltek meg Pjatyikhatki, Kosztromka, Bezvodnoje és Pravdino települések térségében, a Herszon régióban.

Az orosz csapatok minden támadási kísérletet teljes sikerrel visszavertek. Több mint 110 ukrán katona, 21 páncélozott harcjármű és 12 speciális jármű semmisült meg.

Ugyanakkor a szövetséges erők Donbassban folytatják az offenzívájukat.

EGYÉB ANYAGOK MA A balrad.hu-n:

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.hu

Spanyolországi napló

Rossz hír…

Döbrögi beégett Berlinben!

A Magyar Békekör hírei

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

A Magyar Békekör hírei

Milyen következményekkel járnak az EU szankciói a magyarok megélhetésére és létfenntartására nézve?

címmel

a Magyar Békekör előadás-beszélgetést szervez

Pitti Zoltán közgazdásszal

  1. október 14-én, pénteken 17 órakor a Szakszervezetek Házában, Budapest, VI. ker. Benczúr u. 45.

Rendezvényünkön szívesen látunk minden érdeklődőt

A rendezvény a sajtó képviselői számára is nyitott

Kérjük, regisztráljon az alábbi címen!

magyarbekekor@gmail.com

Amerikai stratégia Oroszország és Kína legyőzésére

Washington, 2022. október 13. csütörtök (MB)

Világuralmi pozíciójának megőrzéséért az Egyesült Államok mind Oroszországot, mind Kínát le akarja győzni – tűnik ki a Fehér Ház szerdán ismertetett nemzetközi stratégiájából.

Oroszország legyőzését tekintik közvetlen céljuknak, hogy utána Kínát szedjék elő, s új kereskedelmi szabályokat kényszerítsenek rá, megakadályozva, hogy a népköztársaság felülkerekedjen Amerikán gazdasági téren, és átvegye helyét a világgazdaság élén.

Az amerikai tervet ismertető Jack Sullivan, Joe Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a Georgetown egyetemen „Nemzetbiztonsági stratégia” címmel tartott előadásán „döntő évtizednek” nevezte a mostanit, és értésre adta, hogy Oroszországot katonailag, Kínát pedig gazdaságilag akarják térdre kényszeríteni.

A Sullivannél is világosabban fogalmazó Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, hogy Oroszországot az ukrajnai csatamezőn akarják legyőzni. E célból hívták össze a tömb védelmi minisztereit kétnapos brüsszeli tanácskozásra.

„A NATO vereségét jelentené, ha Oroszország győzne Ukrajnában. A szövetség nem engedheti meg, hogy ez történjék” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a NATO hosszú háborúra készül fel Oroszország ellen.

Márpedig vereséget fog szenvedni – válaszolt neki az orosz parlament külügyi bizottságának elnöke. Ne legyen kétsége a NATO-nak afelől, hogy Ukrajnában az oroszok fognak győzni – reagált Sluckij Stoltenberg kijelentéseire, s megjegyezte: Stoltenberg kijelentése egyértelmű elismerése annak, hogy a NATO a háború részesévé vált.

Megfigyelők szerint nem kizárható, hogy az amerikai stratégiát nem fogadják osztatlan lelkesedéssel a NATO-ban. Különösen a Kelettel jó viszonyra törekvő tagállamokban, köztük Magyarországon kelt egyre nagyobb ellenérzést a szembesülés szítása a kiegyezés keresése helyett. De Nyugat-Európa társadalmaiban is érezhető ellenállásba ütközik a Washingtonból EU-ra kényszerített szankciópolitika.

Európa-szerte érlelődik a felismerés, hogy a nyugat-európai energiaválság és gazdasági hanyatlás a kelet-nyugati együttműködéstől való elzárkózás következménye.

A folyamatokat komoly figyelemmel kísérő nemzetközi elemzők szerint az amerikai stratégia szembekerülhet az európai államok nemzeti érdekével, és az Európai Unió vezetését is rákényszerítheti meggondolatlan politikájának részleges, vagy teljes felülvizsgálására. De egyelőre még az EU alárendeli a közösség érdekeit az amerikaiakénak. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, vélhetően arra lesz szükség, hogy Oroszország valóra váltsa Ukrajna demilitarizálására, nácitlanítására és semlegesítésére irányuló céljait – vélik.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com