“Spanyolországi napló” bővebben

"/>

Spanyolországi napló

ELSŐ RÉSZ

(idézet: Spanyolországi napló – Kolcov)

8

SZEPTEMBER 14

Kora reggel a szűk kis San Jerónimo utcában hosszú sor áll tejért.

Olyan sor ez is, mint a többi: vagy ötszáz háziasszony kopott, sötét, hétköznapi ruhában, körülöttük gyerekek.

Olyan sor, mint a többi, csak a tejbolt ajtaját XV. századbeli kőfaragványok díszítik, az égen meg egy Junkers köröz, és minden húsz-harminc másodpercben mély, öblös hangú robbanás rázza meg a levegőt.

És a gyerekek, a fekete szemű, barna képű porontyok szüntelenül vitatkoznak:

– Bomba!

– Nem. Ágyúgolyó. A Santa Cruztól hallatszik ide.

A toledói gyerekek már meg tudják különböztetni az ágyúgolyók, a bombák és a dinamit-töltetek robbanását, a lázadók és a köztársaságiak géppuskáinak kattogását. Ezt megtanulták. De elfelejtették a hús ízét, elfelejtik a tej ízét, és sóvár szemmel, esdeklő hangon könyörögnek az idegeneknek egy darabka cukorért. Szívesen adnak érte cserébe két vagy öt vagy akár tíz töltényhüvelyt. Három hónappal ezelőtt ugyanígy szaladtak a turisták után szentképekkel és képeslapokkal. Gránátszilánkokat, sőt egész fel nem robbant gránátokat kínálnak. Arcuk közben ravaszkás kifejezést ölt: lövedék, gránátszilánk van itt, amennyi csak kell, de a cukor olyan fényűzés …

Beszédbe elegyedtem néhány idősebb donnával. Mulattatja őket a tört spanyol beszéd. Ugyan honnan csöppent ide ez az ember?

Amikor megtudják, hogy orosz vagyok, leírhatatlanul meglepődnek. A sor felbomlik, körülállnak, a kezemet szorongatják, a vállamat veregetik. A tekintélyes külsejű, testes kasztíliai nők arca felderül, szívélyesen mosolyogva újságolják:

– Már olvastuk és a rádióban is hallottuk a Tres Montanas-i nők levelét. Angyalok ezek, nem emberek. Ha kitéphetnénk a keblünkből szomorú szívünket, elküldenénk oda asszonytestvéreinknek.

Miféle Tres Montanas, miféle levél? Eleinte nem értem, miről van szó. Megmutatják az újságot. Levelet közöl Moszkvából, a Tres Montanas – a Három Hegy, vagyis a Trjohgorka-gyár munkásnőitől. Hát persze! A Trjohgorka szövőnői három nappal ezelőtt gyűlést tartottak, és a következő levéllel fordultak a szovjet nőkhöz:

„Örömmel olvassuk az újságokban, hogy a spanyol dolgozó nők nemcsak segítik és buzdítják fiaikat, férjüket és fivéreiket, hanem maguk is közvetlenül részt vesznek a szabadságért vívott hősi küzdelemben. Tudják meg a spanyol dolgozó nők, hogy mi, a szocializmus nagy országának asszonyai, feszült érdeklődéssel és figyelemmel kísérjük hősi harcukat, és égünk a vágytól, hogy segítséget nyújthassunk a szabad spanyol nép asszonyainak és gyermekeinek. Azzal a lelkes felhívással fordulunk a Szovjetunió nőihez – a munkásnőkhöz, parasztasszonyokhoz, tisztviselőnőkhöz és háziasszonyokhoz, valamennyi anyához -, hogy szervezzék meg a spanyol dolgozó nők, gyermekek és anyák támogatását. Javasoljuk, hogy küldjenek élelmiszert Spanyolországba a hős spanyol nép gyermekei és asszonyai részére. Mi fejenként 50 rubelt ajánlunk fel erre a célra, s bizonyosak vagyunk benne, hogy a Szovjetunió női mind követni fogják példánkat.”

A tejbolt előtti sor mintha megrövidült volna – a várakozók összébb húzódtak, hogy közelebb legyenek hozzám. Még a gyerekek is elcsendesedtek egy kicsit. Nincs valami újabb hír? Onnan, abból a távoli országból, amely kissé érthetetlen, melyet csaknem mindig hó borít, mégis oly meleg, baráti, gondoskodó?

Friss híreim nincsenek, már hosszú ideje élek itt, de elmondom, hogyan éreznek a szovjet munkások és munkásnők, az egész szovjet nép Spanyolország, a spanyol szabadságharc iránt.

Mindenki nagy érdeklődéssel figyel. Egyszer csak hatalmas robbanás hallatszik egészen közelről. Nem kell találgatni, ez repülőbomba. A nők egy része futásnak ered, a többiek maradnak és szemrehányóan néznek a szaladok után. Látom, amint egy monóba öltözött lány lopva rám mutat: igazán kellemetlen így elszaladni a bombák elől, amikor egy orosz elvtárs van közöttünk, ugyan jó véleménye lehet rólunk!

A repülőgép eltávolodott, a beszélgetés folytatódik. Szavaimból a spanyol nők nagyjából megismerik a szovjet nők életét. Elmondom nekik, hogy a szovjet nők igen-igen szeretik a gyerekeket, s hogy szívest-örömest vennék magukhoz az antifasiszta harc hősi halottainak árváit. Ezeknél a szavaknál a körülöttem állóknak úgyszólván kivétel nélkül könny csillogott a szemében.

A monós lányt láthatóan zavarba hozza ez a jelenet. Úgy érzi, hogy csorbát szenved a toledói nők hírneve. Magyarázkodva szól hozzám:

– Ne törődjön vele. A spanyol nők általában szeretnek sírni. Most örömükben sírnak. Higgye el, nagyon derék nők ezek, még csak eszükbe sem jut panaszkodni. Én tudom, magam is toledói vagyok.

Egy magas, beesett arcú donna a szavába vág:

– A férjem meghalt, az Alcázarból kilőtt golyó ölte meg. A szálloda garázsában dolgozott. Itt maradtam két gyerekkel. Ha fiatalabb lennék, s ha a gyerekek nagyobbak lennének, azonnal a helyébe lépnék. Bocsásson meg, egyszerű asszony vagyok, és sok mindenről eddig valahogy nem gondolkoztam el. Azt hittem, hogy a külföldiek mind gazdag turisták, mert ide csak ilyenek érkeztek. Segítettem Sebastiánomnak a kocsijukat mosni. Most a németek meg az olaszok repülőgépeket küldenek, amelyek bombát dobnak ránk. Az önök asszonyai, munkásnők és tanítónők ezekben a keserves napokban segítséget küldenek nekünk, mint édes testvéreiknek. Szeretném elküldeni vérem egy csöppjét a levelet író munkásnőknek, hogy ezzel is kifejezzem hálámat, és örökre barátok legyünk.

Micsoda hatalmas erő lesz, micsoda hatalmas erő már most is a házi börtön fojtogató levegőjéből éppen hogy kiszabadult spanyol nő! Földre tiporta, szellemileg béklyóba verte az egész életét átszövő gyalázatos hazugság. Otthon papucsban éktelenkedő lába kurtának tűnik, kócosán hajol a szappangőzös mosóteknő fölé, sivalkodó gyerekek és pletykázó szomszédasszonyok veszik körül, a férjével szemben sohasem lehet igaza, mindig bocsánatkérő és alázatos. Az utcán, az emberek előtt, magassarkú cipőbe, selyemharisnyába bújtatott lábával, legyezőjét suhogtatva, félig nyitott szájának csábos mosolyával buja és kedves állat, csábító jelenség a járókelőknek, büszkesége tulajdonosának, a férjének. Nyilvánosan alázatosság a nővel szemben, a gyönyörű dámák előtti lovagi hódolat érzelgős, sekélyes paródiája; a családban fennhéjázás és gorombáskodás, nappal a nő munkájának, éjjel testének szégyentelen kihasználása, sértések, verések. Egy igen fényűzően berendezett lakás ablakán át véletlenül tanúja voltam, amint a senor irgalmatlanul rugdosta a senorát. Háttal fordulva, cipője sarkával rúgott belé, mint valami bakkecske. Ordított valamit, rúgott egyet, elszaladt – és kezdte elölről. A hölgy, szoknya nélkül, rékliben, magassarkú cipőben, narancssárga harisnyakötőben, szintén kiabált, de nem védekezett; a díványon egy gyerek sírt. A falon Bolivar tábornok arcképe, hegyes kecskeszakállal és felfelé pödört bajusszal …

A nő nem a monarchia megdöntésével, nem is Victoria Kent és Dolores Ibárruri első képviselői mandátumával jutott emberi jogokhoz, hanem most, amikor a polgárháború megtermékenyítette a demokratikus népi forradalom országát, megtisztította az otthonok áporodott levegőjét, lerántotta a leplet a visszásságokról, felforgatta a társadalom életét és a magánéletet.

Mindig emlékezni fogok arra az asszonyra, aki két gyermekével egy sovány szamáron kocogott a nap hevétől izzó, kopár aragóniai dombok között, s elpanaszolta, hogy a fasiszták megölték a férjét és felperzselték a házát. Meg arra a nyolc nőre, akivel Léridában találkoztam. Sierrából és Lunából jöttek. Amikor a fasiszták bevonultak ezekbe a falvakba, a lányokon sorra erőszakot követtek el, az anyák haját pedig géppel tövig lenyírták, majd így kopaszon végigkergették őket az utcákon. A nyolc nő ez után a megcsúfolás után menekült Léridába. A haj a spanyol nőnek, akár fiatal, akár öreg, akár gazdag, akár szegény, a legfőbb ékessége. A spanyol nő mindig gondosan ápolja, a legváltozatosabban fésüli a haját. De ez a nyolc parasztasszony büszkén mutatta ország-világ előtt kopaszra nyírt fejét. A szégyent érdemmé változtatták. – Mi nem akartuk, de a fasiszták jóvoltából katonák lettünk. És mint katonák fogunk harcolni mindaddig, míg a hajunk annyira meg nem nő, hogy a vállunkig ér. – Mindig emlékezni fogok a guadarramai Conchitára, aki kivette elesett vőlegénye kezéből a puskát, és maga állt a helyére. Meg Lina Odena és Aurora Arnais ifjúkommunista lányokra, akik monóban, pisztollyal az oldalukon nagy osztagokat vezetnek, s a fiatal spanyolok ezreit szervezik a szabadság védelmére. Meg az örökösen duzzogó María Carasco nénire, a Négy Szél repülőtér feje búbjáig olajos szerelőjére, aki állandóan a gépek körül tesz-vesz, és nem engedi harcba a pilótát, amíg gépén az utolsó csavart is felül nem vizsgálta. Meg arra az ötszáz nőre, aki mindjárt a polgárháború legelső napján, felszólítás nélkül jelentkezett véradásra a madridi kórházakban. – Férjeink – mondták – vérüket ontják a fronton, mi a front mögött vissza akarjuk nekik adni! … – Meg Estrel Castróra, a híres énekesnőre, aki felkeresi az állásokat, és ágyúszókísérettel lelkesítő dalokat ad elő a harcosoknak. Meg María Teresa Leónra, amint a talaverai úton, kezében ezüstösen csillogó kis revolverrel, a katonák lelkére beszél. Meg a hallgatag, mindig udvarias, bubifrizurás María Jinestára, a Colón téri barikádok harcosára, aki mint tolmács oly példátlan ügybuzgósággal teljesítette mellettem feladatát. Ezek képviselik a Dolores Ibárruri példáját követő igazi spanyol nőt, akinek kiváló tulajdonságai a népi harc kibontakozása során, a fasiszta rémtettek közepette mutatkoznak meg.

A nemes caballerók, akik olyannyira magasztalták a spanyol nő „szépségét, fennköltségét és szentségét”, most megmutatták, milyen lovagiasak a valóságban.

A Córdoba tartományi Rambla községben összegyűjtötték azokat a nőket, akikről tudták, hogy férjük antifasiszta, s a falu főterén valamennyit megkövezték. Az anyák még akkor is oltalmazón ölelték magukhoz gyermekeiket, amikor a gyilkos kövektől találva, holtan estek össze.

Az andalúziai Puente Genil községben erőszakot követtek el harminc nőn, majd szuronyt döftek a mellükbe, és valamennyit vízbe fojtották. A nők elleni erőszak és a kebel összeszurkálása a nemi eltévelyedésekről szóló számtalan pornográf könyvnek, a fasiszta ficsúrok kedvenc olvasmányainak receptje. A vízbefojtás már egyéni kezdeményezés.

És itt, Toledóban saját szememmel láttam, amint a nemes caballerók, a történelmi hagyományok hordozói a női túszokat az Alcázar magas várának legfelső emeletén helyezték el, hogy őket érjék először az ágyúgolyók, hogy gyönge női testekkel fedezzék magukat.

A tejbolt előtt sorban álló nők rábeszéltek, hogy látogassam meg Isabel Delgado toledói vajákos asszonyt, s mindjárt el is vittek hozzá. Igazi mesebeli boszorkány volt. Valahol a Santa Úrsula-templom környékén, egy odúnak is beillő sötét szobában, kitömött baglyok és denevérek között, éppen valami bájitalt kotyvasztott – villanyfőzőn. A velem jött nénikék nagy lármát csapva, sokáig magyarázgatták, hogy milyen jó ember vagyok és milyen országból jöttem. A vén banya végül is megtöltött egy kis orvosságos üveget valamilyen varázsszerrel, s azzal adta át, hogy ennek csodás hatása van. Meggyógyítja a törött vállat, behegeszti a sebet, s ha semmi sem fáj, fogat is lehet vele tisztítani, olyan fehér lesz tőle, mint a cukor. De a monós lány csak nevetett a kuruzsláson, és anyja emlékére esküdve kijelentette, hogy sohasem próbált ki és nem is fog kipróbálni semmiféle varázsszert.

 

SZEPTEMBER 16

Meglátogattam az 5. ezredet, s a más helyeken tapasztalt összevisszaság és fejetlenség után itt igazán kellemesen éreztem magam. Valósággal felfrissültem, lelkesedés töltött el, amikor saját szememmel láttam, hogyan bontakoznak ki a holnapi néphadsereg körvonalai. Az emberek itt szemre ugyanolyanok, mint körös-körül mindenütt, de másképpen gondolkodnak, másképpen beszélgetnek, más a fellépésük. Tudják, hogy mit akarnak, felelősségérzet hatja át őket.

A parancsnokság és a politikai osztály a különféle irodákkal együtt egy Liszt utcai villában rendezkedett be. Más intézményektől eltérően itt tisztaság, rend és csend fogadja az embert. És éjjel is dolgoznak, ami Madridban szintén ritkaság. A villában étkező is van a parancsnokok részére.

A laktanyákat és a raktárakat másutt, egy nagy kolostorban helyezték el. Ugyanitt folyik a kiképzés is. A hatalmas udvar reggeltől estig hangos az önkéntesek gyakorlatozásától. Az újoncok sok különböző csoportba osztva egyidejűleg részesülnek oktatásban, s az egyik csoporttól a másikhoz lépve meg lehet figyelni a kiképzés minden fokozatát és az emberek előrehaladását. Az egyik csoportban nyurga, hajlott hátú vallecasi fiúk a jobbra-átot, balra-átot, hátra-arcot gyakorolják, mozdulataik még esetlenek, meg-meglökik egymást, nevetgélnek. Egy másik csoport már egészen rendesen menetel, egy harmadik a fegyverfogást gyakorolja, puska helyett bottal. Az udvar egyik sarkában célba lőnek, minden katona három élestöltényt lőhet ki. Ez a mostani körülményekhez képest hallatlan fényűzés.

Az 5. ezred inkább hadkiegészítő, kiképző alakulat, mint harcászati egység. A népi milícia 5. ezredének keretében alakított és kiképzett zászlóaljak és századok különféle frontszakaszokon küzdenek Spanyolország északi, déli és középső részén. Az 5. ezred politikai osztályának harci útmutatásait, politikai brosúráit, röpiratait, plakátjait eljuttatják a köztársasági haderő valamennyi alakulatához.

Az 5. ezred ugyanakkor ezred is. Megvan a maga törzskara, maga irányítja azokat a hadműveleteket, melyekkel a legfelsőbb parancsnokság megbízza. Megvan a maga alapvető, érintetlen magva – néhány ezer harcos – Madrid alatt. Az 5. ezred összesen már mintegy harmincezer katonát állított ki. Ez persze, egy ezred méreteit tekintve, túlságosan nagy szám, még háborús időkben is. De most Spanyolországban nem a katonai szabályok formális megtartásán van a hangsúly. Az 5. ezred neve összetartja az egységeket, a parancsnokoknak tekintélyt kölcsönöz, a népi milícia harcosait pedig nagyobb öntudattal és bátorsággal tölti el. Ez a név kötelez is. Újságot kell olvasni és rendben kell tartani a fegyvereket. Engedelmeskedni kell a parancsnoknak és lövészárkot kell ásni. Értelmesen és ami a fő, őszintén kell elmondani, mit láttak a felderítésen. Az őszinteséggel különösen gyengén állunk: egyelőre még nagyon ritkán fordul elő, hogy a felderítők és egyéb szemtanúk ne arról számolnának be, hogy legalább háromezer ellenséges katonát láttak sebes lovakon nyargaló tízezer arab lovas kíséretében.

Az 5. ezred azokból az első kis rohamcsapatokból alakult ki, amelyeket a kommunisták szerveztek a guadarramai front részére. Tagjaik a legjobb, legmerészebb, bár katonai tekintetben tapasztalatlan madridi proletárokból kerültek ki. A kiképzést menet közben, a harcok folyamán kapták meg. Bátorságuk, öntudatosságuk és odaadásuk az antifasiszta sereg legelső és legszilárdabb katonáivá avatta őket. Egyszerű, íratlan törvényt vezettek be maguk között: ha valaki elfut az ellenség elől, azt a másiknak joga van agyonlőni.

Most a munkásokból alakított első „vasszázadok” nagyon felhígultak újoncokkal – parasztokkal, értelmiségiekkel, anarchistákkal. Ebben rejlik a gyengeségük, ebben rejlik az erejük. A gyengeségük azért, mert bizonyos mértékben elveszett az az egyöntetűség, az a harci tömörség, amely a század első rohamait jellemezte. Az erejük azért, mert a rohamosztagosok egyre több harcosra ruháznak át valamit jó tulajdonságaikból, egyre több fegyelmezett és bátor katonát nevelnek, a szolgálatban és a harcban küzdenek az individualizmus és a lazaság ellen.

Az 5. ezredbe jelentkező önkéntessel szemben mindenekelőtt három követelményt támasztanak. Az első: elemi politikai képzettség vagy legalább öntudatosság. A második: kitűnő egészségi állapot. A harmadik: bizonyos jártasság valamely sportágban. Ezen az alapon kezdi meg az ezred a harcos továbbképzését. A kiképzésre maximálisan tizenhét napot engedélyeznek. Ezt a maximumot azonban csak nagyon ritkán sikerül kihasználni. A harcosok előkészítése általában nyolc-tíz napig tart. A háború elején még az is előfordult, hogy két napi kiképzés után bevetették az újoncokat. A többit már harc közben kellett megtanulniok.

A törzskar állandó kapcsolatot tart valamennyi általa alakított zászlóaljjal és rajtuk keresztül valamennyi frontszakasszal. Ennek köszönhető, hogy a tájékoztatási és a politikai osztály sokkal részletesebb és pontosabb hadműveleti összesítő jelentéseket készít, mint a Hadügyminisztérium vezérkara.

Most az ezred keretében gyalogsági meg lovassági iskola létesült, továbbá tiszthelyettesi tanfolyamok indultak. A parancsnokság hetenként egyszer összehívja a zászlóaljparancsnokokat, és megbeszéli velük az összes harcokat és hadműveleteket.

A párt Központi Bizottsága sokat foglalkozik az 5. ezreddel. Ennek a katonai szervezetnek a példáján akarja megmutatni, hogyan kell bolsevik módon hozzáfogni a népi fegyveres erők megszervezéséhez, és az 5. ezreddel akarja megvetni a reguláris néphadsereg alapját. A Központi Bizottság valamennyi tagja közvetlenül vagy közvetve kapcsolatot tart fenn az ezreddel, és segíti az ezredet. Komoly munkát végez Carlo, vagy ahogy itt nevezik: Carlos őrnagy, az 5. ezred politikai biztosa és legnépszerűbb embere.

Carlos olasz, de spanyolul úgy beszél, mint saját anyanyelvén, azonkívül kitűnően tud angolul, franciául és németül, sőt oroszul is egy kicsit. Fáradhatatlan forradalmár. Hol itt, hol ott tűnik fel, és mindenütt örülnek, amikor megjelenik medveszerű s mégis ügyes, mozgékony alakja, amikor megszólal mély basszus hangja, keverve beszédében a tréfát és a szidalmakat. Carlos fáradhatatlan, éjjel-nappal tevékenykedik. Veleszületett tehetsége van arra, hogy az embereket menet közben szervezze és lelkesítse. Minden sikerül neki; munkája nyomán az 5. ezrednél fegyver- és töltényműhelyek, sütödék, szabóműhelyek, plakát-műtermek, térképnyomdák, utász-csapatok nőttek ki a földből. Carlos rendkívüli lelkesedéssel, a friss energiával teli, alkotó ember mámoros elragadtatásával vezet körül és mutatja meg mindezt. Mindennap teremt valami újat. Az 5. ezred megszervezte a gazdasági hivatalt, és szétküldi a hivatal dolgozóit, hogy segítséget nyújtsanak az alegységeknek. Gondoskodnak itt nemcsak az élelmiszerről, hanem a cipő javításról, a borbélyról, a fehérneműmosásról is, sok mindenről, amire a szerfölött forradalmi és szerfölött könnyelmű parancsnokok restellnek gondolni. A fegyverraktárban Carlos megmutatja a puskákról vezetett kartotékokat. A spanyol helyzetben igen komikusnak tűnik, hogy kartotékokat vezetnek a puskákról, amikor az ellenség Madrid ellen támad. De éppen a rend, a legprózaibb rend az, ami ma még leginkább hiányzik a köztársasági csapatokból. A fegyver nagyon kevés, az ezred pedig arra tanítja a katonákat, hogy felelősséggel tartoznak a fegyverért és annak állapotáért.

Jól indult a politikai osztály munkája. Itt magával a harcossal is és a családjával is foglalkoznak: külön bizottság ad felvilágosítást a harcosról a hozzátartozóknak, meglátogatja őket otthonukban, továbbítja részükre a leveleket. A politikai osztály negyvenezer példányban adja ki napilapját, a Milicias Popularest, anyaggal látja el az egységekbe küldött „politikai delegátusokat”, más szóval politikai biztosokat. Ez nagyon kényes munka. A politikai osztályt, akár az egész ezredet, a kommunista párt vezeti, a politikai biztosok viszont az egész népfrontot képviselik, és nem egy közülük más pártnak a tagja.

Az 5. ezred egyre újabb kádereket nevel a kommunista fiatalok soraiból a parancsnoki kar számára. Ilyen az andalúziai Juan Modesto, a galíciai Enrique Lister, a toledói Santiago Alvarez és Bartolomé Cordon. Rajtuk kívül Burilló, Márquez és a királyi hadsereg néhány más volt törzstisztje áll az 5. ezred osztagainak élén. Valamennyiük között egészséges harci együttműködés alakult ki, s ennek az együttműködésnek mintaképül kell szolgálnia a születőben levő spanyol reguláris néphadsereg számára.

 

SZEPTEMBER 17

Madridban még szép számmal vannak külföldiek. Háromféle színűek: feketék, sárgák, vörösek. A színek, mellesleg, gyakran csalókák.

A nyílt reakciósok és Franco hívei a követségek körül ődöngenek, egy részük ott is lakik. Valamennyi diplomáciai misszió mellett létesültek panziók és közös szállások. A német követség állandóan intrikál a diplomáciai testületben, azt ajánlja az összes képviseleteknek, hagyják el Madridot azzal az indokolással, hogy a fővárosban való tartózkodás veszélyes, s hogy a kormánynak nincs lehetősége a rend biztosítására. A németek bujtogatására robbant ki az augusztus 22-i lázadás, a matrac-gyújtogatás a Carcel Modelóban.

A követségi körökkel azok a külföldiek érintkeznek, akik a lázadás után érkeztek Spanyolországba. (Azok a külföldiek, akik addig állandóan Spanyolországban éltek – vállalkozók, gyárosok, koncessziósok, kikötői kereskedők -, úgyszólván valamennyien elhagyták az országot, mert veszélyben érezték magukat.) Ezek az újak hivatásos utazók, amikor találkoznak, felismerik egymást: már volt szerencséjük egymáshoz Abesszíniában, Paraguayban, a Saar-vidéken, Mandzsukuóban. A „konfliktusokra” specializálták magukat: saari konfliktus, mandzsúriai konfliktus … Egyikük sem fiatalabb negyvenévesnél, soknak már őszül a halántéka, de a szeretőik meglepően fiatalok. Forma szerint vagy fegyvergyárak képviselői, vagy nagy hírügynökségek különmegbízottai, vagy filmvállalkozók. A spanyolországi helyzet alaposan elkényezteti őket, a kémkedés itt nem munka, hanem pihenés: garasokért vagy teljesen ingyen mindent megtudhatnak, minden okmányt megszerezhetnek anélkül, hogy elhagynák a kávéházi asztalukat, ha kihasználják az ittenieknek azt a szenvedélyét, hogy jólértesültségüket fitogtassák és szenzációkkal hökkentsék meg az embert. Ezért aztán az ingyen kapott, sőt a pénzért vásárolt értesülések is fantasztikusak, akár egy őrült lázálma. Szeptember 8-án az összes kémek azt jelentették Madridból, hogy a köztársasági kormány kétszáz nagy teljesítményű lángszóró tankot kapott a Skodától. 9-én az amerikai tudósítók küldtek ilyen értelmű jelentéseket; a cenzúra leállította a táviratokat, mire csempészúton, Párizson keresztül adták le a hírt. Még egy komoly összegért vásárolt fényképet is mutattak. Aztán kiderült, hogy a kép egy 1918-as spanyol folyóiratból való, és hogy nem is fénykép, hanem rajz, amely a Háború 1920-ban című utópikus cikkhez készült.

Költségeik itt elenyészőek, a spanyol „konfliktus” pompásan növeli megtakarításaikat. Csak szörnyen rettegnek, hogy valami lövöldözés, utcai összetűzés vagy házkutatás során megölik őket. Ezért mind karszalagot viselnek államuk hivatalos színeivel. A karszalag azt jelenti: „Csináljatok amit akartok, akasszátok fel magatokat, én nem tehetek semmiről.” Az egyik idősebb férfinak nemcsak karszalagja van, hanem mellény helyett az amerikai csillagos lobogó fedi a mellét; mellesleg, minden oka megvan az óvatosságra: süketnéma, ami pedig utcai nézeteltéréseknél fölöttébb kínos. Azért jött, hogy eljárjon apjának, egy parafa-koncessziósnak az öröksége ügyében. Jól megválasztotta az időt!

A kávéházi asztalok mellett fáradhatatlanul, hat, hét, sőt néha kilenc órán át szüntelenül szidják és gúnyolják a spanyolokat, bárgyúságukat, lassúságukat, lustaságukat. A korábban érkezettek megismertetik az újoncokat három kifejezéssel, amelyhez mindenekelőtt hozzá kell szokni Spanyolországban. Ha az ember felvilágosításért megy valahová, előbb ezt mondják: – En seguida (Azonnal). – Fél órai várakozás után így bátorítják: No tardará mucho (Már nem tart sokáig). – Újabb két óra múlva: – Manana por la manana (Holnap reggel). – A hölgyek mesélik: – Egyszerűen megfoghatatlan. Rendel az ember két lágytojást és teát, megkérdezik, hány perces tojást kérünk, aztán hoznak négy tojásból rántottát meg egy korsó sört, és megsértődnek, ha szidják őket …

A Hotel Florida szörnyen vörös és szörnyen forradalmi fészeknek számít. Itt laknak a nemzetközi repülőraj pilótái és mérnökei, nyitott selyem sporting van rajtuk, övükben tőr és fatokba helyezett gyorstüzelő pisztoly. Eleinte ide akarták hozatni a feleségüket, kérésüket megtagadták, most már nem is kérik – akadnak Madridban is nők. Éjszakánként hangos jelenetek játszódnak le, amelyek nemegyszer a folyosón folytatódnak, úgy hogy az újságírók és a külföldi szocialista küldöttek panaszkodnak az igazgatónak. A pilóták között vannak bátor és odaadó fiúk is, ezek Guidez körül csoportosulnak: ritkán látni őket a szállodában, gyakran a repülőtéren töltik az éjszakát. Az egész társaságból vagy tízen nyilvánvalóan kémek, és van köztük körülbelül egy tucat naplopó; ezek a bárpultnál hangosan szapulják Andrét és Guidezt. Kimustrált tragacsokat adnak nekik repülőgép helyett! Senkinek a becsvágya kedvéért sem lesznek bolondok öngyilkosságba rohanni ennek az őrült országnak nyavalyás levegőjében!

Vannak itt volt amerikai gengszterek, alkoholcsempészek Al Capone légi osztagából, kalandkeresők Indokínából, s van egy kiábrándult olasz terrorista, aki hőskölteményt ír. Egy vörös hajú kanadai, szakmáját tekintve légi fotográfus, egész nap nem csinál semmit, reggeltől kezdve az előcsarnokban ül egy karosszékben, üres tekintettel kibámul az ablakon a távolba, úgy beszélget. Várja, amíg délután fél ötkor megjelennek a Gran Víán az első prostituáltak. Akkor kimegy, és sokáig válogat. Hosszan alkuszik, aztán többet fizet az eredetileg kért összegnél – ha a nő húsz pesetát kért, lealkussza tizenkettőre, amikor pedig elmegy, huszonötöt tesz az asztalára. Így, magyarázza, az egész aktus a jótékonyság jegyében zajlik le. Úgy véli, hogy Louis Ferdinand Céline-ig nem volt világirodalom. De még Céliene-nek is van egy óriási hibája. Szem elől tévesztette, hogy a nőt okvetlenül akkor kell nézni és értékelni, amikor háttal van az embernek. Akkor világos az alak, a nyak, a láb is. Elölről a szem, a mosoly, a kebel – mind csalás, de csak a bolondokat téveszti meg … Mindig próbál fogni magának valakit, hogy a nőkről beszélhessen vele. De mindenki el van foglalva, legszívesebben maguk a nők, a külföldiek nejei hallgatják meg.

Az igazi vörösök nemigen mutatkoznak a Floridában. Ezek csendben érkeznek, benéznek a pártbizottságokra, ott is alszanak a közös szállásokon, és kimennek a frontra, vagy mint instruktorok az 5. ezred osztagai mellett, vagy mint szanitécek, vagy mint egyszerű katonák.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com