Döbrögi: megfelezzük az inflációt 2023-ra
A jegybank és a kormány együtt legyűri a mostani rekord inflációt Orbán Viktor miniszterelnök szerint. A legutóbbi adat 20 százalékot meghaladta, lesz még magasabb is, Orbán elmondása szerint mindez az elhibázott szankciós gyakorlat tehet, amivel Az Európai Unió próbálja büntetni Oroszországot.
Tisztelettel megkértem Matolcsy György jegybankelnököt, és utasítottam Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy 2023 végére megfelezzük az értéket – mondta szokásos rádiós interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. Akkor is, ha a nemzetközi környezet amúgy máshová húzna minket.
Az inflációt, ami a KSH legújabb adatai szerint épp meghaladja a 20 százalékot kívülről vitték be, nem gazdasági törvényszerűség, hanem az elhibázott szankciós politika hatása.
Beledöglünk ebbe, belegebedünk
– mondta Orbán.
Most szankciós infláció van ennek az árát fizetjük meg mindannyian. A szankciókat alaposan megvizsgáljuk.
Orbán elmondása szerint
Késhegyre menő csatákat vívunk, hogy Magyarországot mentesítsék a szankciók hatása alól
Miközben a spekulánsokkal szemben fel kell lépni, az inflációt okozó szankciók ellen harcolni kell, ez Orbán szerint egy családvédelmi lépés.
Orbán ismételten kiállt amellett, hogy tűzszünetet és béketárgyalásokat kell kezdeményezni, és erre a „nagy fiúkat” is rá kell bírni. Egyben megerősítette, hogy a magyar kormány az ország érdekei végett kitart az orosz energetikai importok mellett.
Hogy az energiatörpe vessen ki szankciót az óriásra, az szokatlan
Miután félévente kell felülvizsgálni a szankciókat, az a remény, hogy az Európai Bizottság, felülvizsgálja a korábbi lépéseit, és eláll a szankciós politikától, ami jobban fáj Európának, mint Oroszországnak.
Orbán hangsúlyozta, hogy az ország ellátását biztosító gázvezetéket, ami most a török vezeték, bármilyen támadás érné mint korábban az északi áramlatot, azt terrorcselekményként értékelné a magyar állam. (napi.hu)
Bal-Rad komm: A mai rádijós vajdaszeánszon Döbrögi által kihirdetett “IGAZSÁG” nem egyéb, mint egy a valóságot a végtelenségig tagadó, a saját bölcsességét és tévedhetetlenségét fennen hangoztató, a gazdaságot és annak alapvetéseit valamint folyamatait EGYÁLTALÁN NEM ÉRTŐ – vagy azokról tudomást venni NEM IS AKARÓ – halandzsabajnok kétségbeesett magyarázkodása. Mert ilyet kijelenteni, miszerint az infláció az “…nem gazdasági törvényszerűség, hanem az elhibázott szankciós politika hatása…” – MÉG AKKOR IS ORBITÁLISAN NAGY HÜLYESÉG, ha a szankciós politikának legfeljebb a döbrögisztáni EU – s bajnok inflációra nézvést TALÁN VAN NÉMI ELHANYAGOLHATÓ HATÁSA!
Persze FÉLIG IGAZA LEHETNE A vajdánknak, ha tisztázta volna azt, hogy a szankciók alatt az EU Döbrögisztánt sújtó intézkedéseit kell érteni! Akkor már “más lenne a leányzó fekvése”!
Ugyanakkor a vajda továbbra is bőszen elhallgatja az alapvető igazságot! Ez pedig az, hogy EGY SAJÁT ORSZÁGGAL, SAJÁT GAZDASÁGGAL NEM RENDELKEZŐ GYARMATI TÉRSÉG – mint pl. az ő vajdasága – KITETTSÉGE AZ INFLÁCIÓS HATÁSOKNAK, eleve magában hordozza egy pusztító infláció lehetőségét! Viszont Döbröginek IS SZÁMOT KELLENE ADNIA A KITETTSÉGÜNK ÉRDEKÉBEN ÁLTALA IS ELKÖVETETT BŰNTETTEK GARMADÁJÁRÓL!
De ő TOVÁBBRA IS ISTENI HATALOMMAL FÖLRUHÁZOTTNAK TEKINTETVE ÖNMAGÁT, BEJELENTI: “…Tisztelettel megkértem Matolcsy György jegybankelnököt, és utasítottam Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy 2023 végére megfelezzük az értéket…” – “…Akkor is, ha a nemzetközi környezet amúgy máshová húzna minket…”
Ezt a hülye dumáját a vajdának pedig úgy kell érteni, hogy BERÚGJÁK A PARASZTVAKÍTÓ QRMÁNYVETÍTÖLDE NÉPHÜLYÍTŐ PROGRAMGYÁRTÓ MOTORJÁT, és csutkagázon bömböltetve azt, folyamatosan a – tényeknek ellentmondó – hazugságáradattal próbálják majd cáfolni a boltok árcéduláit elképedve néző, “versenyképes” magyarok EGYRE ROSSZABB ÉRZÉSEIT!
Aminek a lényege valami ilyesmi lehet: HA NEM MI QRÁNYOZNÁNK, SOKKAL ROSSZABB LENNE AZ ÉLETETEK! DE MI EGVÉDJÜK A MAGYAR EMBEREKET ÉS A MAGYAR CSALÁDOKAT!
A néphülyítő programgyára motorját pedig a vajda már a ma reggeli rádijós szeánszán beröffentette: “…Miközben a spekulánsokkal szemben fel kell lépni, az inflációt okozó szankciók ellen harcolni kell, ez Orbán szerint egy családvédelmi lépés…”
Értük ugye? A spekulánsokkal szemben fel kell lépni, az inflációt okozó szankciók ellen harcolni kell!
HÁT LEHET VITATKOZNI EZZEL AZ ÁLLÍTÁSÁVAL?
LEHET BIZONY! MERT EGYÁLTALÁN NEM BIZTOS, HOGY A SPEKULÁNSOK JELZŐ ALATT UGYANAZT ÉRTJÜK MINT Ő, ÉS HÁT AZ INFLÁCIÓT OKOZÓ SZANKCIÓK IS ÉRTELMEZHETŐK ÍGY IS – ÚGY IS!
Amivel viszont egyetérthetünk a vajdával, az az, hogy FEL KELL LÉPNÜNK, ÉS HARCOLNUNK KELL AZ OKOK ÉS AZ OKOZÓK ELLEN!
Ergo: ELKERÜLHETETLEN TEHÁT A MAGYAR NÉP ÉS A vajda ÉS BANDÁJA KÖZÖTTI HARC!
AMI TULAJDONKÉPPEN EGYET JELENT A MAGYAR NÉP KAPITALIZMUS ELLENI HARCÁVAL!