Putyin mint nyugdíjas „szovjetnyik”(tanácsadó)?

Oroszországban tegnap „diáknap” volt. Ennek keretében Vlagyimir Putyin egy videós „kérdezzetek – válaszolok” program keretében egyetemistákkal beszélgetett.

Az orosz elnök egy a jövőbeni terveit firtató kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jövőben valószínűleg a borászattal fog foglalkozni.

Lehet, hogy tanácsadóként fog dolgozni egy vállalkozó barátjánál. Egy borász cégnél.

„Van egy tanácsadóm, Borisz Tyitov. Ő most az én tanácsadóm, és amikor befejezem a munkámat, talán én fogok tanácsadóként neki dolgozni, jogász szakemberként. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nemes foglalkozás, ha különösen az üzleti élet társadalmi oldalára, a munkahelyteremtésre, a tisztességes bérekre, a gazdasági ágazatok fejlődésére gondolunk, nagyon klassz és nagyon hasznos”- mondta az elnök.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ő vállalkozásban soha nem volt érdekelt.

„Néhány kollégám, például Trump elnök, aki egy jól ismert üzletember. Vagy Porosenko volt ukrán elnök, aki még elnökként is üzleti tevékenységet folytatott, offshore cégeket indított és azokon keresztül vezetett számlákat” – mondta.

„Szeretném befejezni a válaszomat azzal, amivel kezdtem: én soha nem tettem ilyet.”

TERMÉSZETESEN kapott kérdést a gelendzsiki tengerparti „kis dácsájára” vonatkozóan is. Nem tud róla hogy az övé lenne. Gyors körbekérdezgetés után azt is kiderítette, hogy családtagjainak sincs birtokában a kulipintyó.

A balrd.ru megjegyzése: Ennek a tegnapi „kérdezzetek – válaszolok” programnak komoly jelentősége LEHET! Elhangzott ugyanis a „mit csinálok, ha nyugdíjas leszek?” – föl nem tett kérdésre a válasz: LEHET, hogy borászati JOGI TANÁCSADÓ!

(Te Borisz! Te tudtál arról, hogy szőlőből IS lehet bort csinálni?

-Nem tudtam Vova! Mit tanácsolsz?

Hááát…- talán kipróbálhatnád! Hátha bejön.) Adódik viszont a következő kérdés: MIKORTÓL LEHET VLAGYIMIR PUTYINBÓL NYUGDÍJAS „SZOVJETNYIK”?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Fasizmus és az antifasizmus harca

Fasizmus és antifasiszta harca
kapitalizmus ideiglenes és részleges
stabilizációjának időszakában

A kapitalizmus ideiglenes és részleges stabilizációja az első világháborút követő gazdasági és politikai válság talaján bontakozott ki. A nemzetközi kommunista mozgalom már 1921-ben felfigyelt e folyamat első jeleire, és – mint ahogy korábban láttuk – egyrészt a kommunista pártok egységfront-politikájának kimunkálásával, másrészt a mozgalom szervezeti és ideológiai egységének erősítésével kísérletet tett a forradalmi időszakban kiharcolt politikai jogok és szociális vívmányok védelmére, egyes esetekben továbbfejlesztésére. E folyamat részeként vizsgálták a különféle reakciós rendszerek, pl. az olasz fasizmus, a bolgár diktatúra létrejöttének okait és következményeit, a magyarországi rendszer politikáját, valamint a németországi ellenforradalmi csoportok megerősödését. Az utóbbi országokban lezajlott folyamatok elemzése alapján, különösen 1924 elejéig, azt a következtetést vonták le, hogy a tőkés rendszer stabilizációja Európa több országában szélsőségesen reakciós diktatúrák hatalomra jutása révén fog végbemenni, amelyek a munkásmozgalom szempontjából az osztályharc különösen kedvezőtlen feltételeinek kialakulását eredményezhetik. Ez volt az oka annak, hogy ebben az időszakban a stabilizációs kísérletek és általában a támadó tőke elleni fellépés mellett a fasizmus elleni harc foglalt el jelentős helyet. A stabilizáció azonban végül is a legtöbb esetben nem szélsőséges formában, hanem a polgári demokratikus irányzatok felülkerekedésével ment végbe, olyan gazdasági és politikai folyamatok eredőjeként, amelyek végső soron a kapitalizmus háború előtti rendszerének helyreállítására irányultak.

A nyugat-európai tőkésországokban, Olaszország kivételével, a reakció nem a fasiszta diktatúra segítségével, hanem a polgári demokrácia hagyományos eszközeivel lett úrrá a háború utáni forradalmi helyzeten. A fasiszta szervezetek fokozatosan vesztettek népszerűségükből. Kormányintézkedések hatására vagy anélkül, politikailag jelentéktelen csoportocskákká váltak. Németországban a Hitler-puccsot követően betiltották az NSDAP-t és a Deutschvölkische Freiheitspartei-t; Franciaországban a radikálisok „baloldali kartelljének” 1924. májusi győzelmét követően az Action Francaise a teljes jelentéktelenségbe süllyed; a Primo de Rivera 1923. szeptember 13-i államcsínyét követően létrejött prefasiszta diktatúra nem kímélte a különböző fasiszta szervezeteket sem; nem járt sikerrel Magyarországon sem – amit a Kominternben szintén figyelemmel kísértek – a totális fasiszta diktatúra feltételeinek megteremtése.1 – GDA 3. köt. 434. old.; A magyar forradalmi munkásmozgalom története 1-2. köt. Kossuth Könyvkiadó 1970. 293-294. old.* Mély válságjeleit mutatta az olasz fasiszta diktatúra is.

Az új helyzet által megkövetelt stratégiai és taktikai irányvonal kidolgozása 1923 végén, 1924 elején már megkezdődött. Az elemzések egyik eredménye volt, hogy az európai tőkésországok politikai rendszereinek stabilizálódása következtében az osztályharc kevésbé élezett formái kerülnek előtérbe. Megállapították, hogy a kialakult ún. demokratikus pacifista éra objektíve nem kedvez a proletárdiktatúráért folytatott közvetlen harcnak, de alkalmas a forradalom szubjektív előfeltételeinek, ezen belül is elsősorban a kommunista pártok szervezeti és eszmei színvonalának erősítésére. Ezt a törekvést, amelyet a korabeli irodalomban „bolsevizálásnak” neveznek, nem csupán a korszak megváltozott jellege indokolta, hanem az előző időszak forradalmi harcainak tanulságai is. Csakhogy különösen az utóbbi tapasztalatokból több olyan következtetést is levontak, amelyek a későbbiekben helytelennek bizonyultak, nehezítették a kommunista pártok tömegbefolyásának fejlődését, sőt több esetben a taglétszám csökkenését idézték elő. Az egységfront, a munkás-paraszt kormány helytelen értelmezése, a Lenin által használt „szociálsovinizmus” kifejezés „szociálfasizmussá” torzulása, ami a szociáldemokrácia és a fasizmus szerepének azonosítását, az egységfront lehetőségének tagadását jelentette, az ugyanezzel a végkövetkeztetéssel járó „osztály osztály ellen” jelszó, a munkásosztály és a burzsoázia közvetlen összeütközését napirendre tűző forradalmi fellendülés és a szociáldemokráciával való teljes szakítás meghirdetése azt mutatta, hogy „a nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom egyes problémái abban az időszakban nem nyertek következetes marxi-lenini megoldást”.2 – A Kommunista Internacionálé története. 269. old. – A taglétszámcsökkenés nem csupán a kommunista, hanem a szociáldemokrata pártokban is megfigyelhető volt. (Bethlen Oszkár: Párizs, Madrid, Bécs. A Komintern egységpolitikája 1933—1937. Kossuth Könyvkiadó 1968. 13-16. old.)*

Mindez természetesen hatott a fasizmus és az antifasiszta harc lehetőségeinek elemzésére is. A tőkés állam különböző kormányformáinak leegyszerűsítő megítélése, az egyes politikai irányzatok sematizálása, különbségeik figyelmen kívül hagyása megnehezítette a fasizmusnak mint sajátos jelenségnek az elemzését, gátolta az antifasiszta harcba bevonható nem forradalmi erőkkel való együttműködést. Megállapítható ugyanakkor, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom e korszakban is az egyetlen cselekvő antifasiszta erő volt, amely energikusan küzdött a fasiszta rendszerek felszámolásáért, másutt pedig a kibontakozó, hatalomra törő fasizmus visszaszorításáért.

  1. A Komintern Antifasiszta Bizottsága

Az antifasiszta harc jelentőségének csökkenése és a nemzetközi kommunista mozgalomban jelentkező hibás szemlélet egyik következménye az lett, hogy megritkultak, szűkebb térre szorultak a Komintern szervezeti intézkedései a fasizmussal szemben. E leszűkülést Münzenberg már 1923. végi moszkvai útja alkalmával tapasztalhatta. Amint az 1924. januármárciusi levelezéséből kiderül, a reméltnél kevesebb támogatást kapott, így a bizottság egyre komolyabb szervezeti és pénzügyi gondokkal küzdött. Tevékenységét januártól ismét az anyaggyűjtő munkára és a Chronik des Faschismus kiadására korlátozta. A lap példányszámát a decemberi 3000-ről sikerült felfuttatni: 1924 februárjától már 15 000 példányban jelent meg. Nem sikerült azonban megvalósítani a francia és az angol kiadás tervét, holott éppen a franciának – ezt az olaszok is külön kérték – valóban lett volna jelentősége. Az általános visszalépést jelzi, hogy a továbbiakban fel sem merül a szélesebb nemzetközi szervezet létrehozásának terve; annál gyakrabban esik szó a bizottság esetleges feloszlatásáról. A levélváltásból az is kiderül, hogy ebben az időszakban, azaz 1924 januárjától egészen a Komintern V. kongresszusáig, a bizottság mint a Komintern szerve működött, és a korábbiaktól eltérően már nem törekedtek tisztán kommunista jellegének megszüntetésére. Mindezt tükrözi az a levelezés, amelyet Münzenberg folytatott Zinovjevvel, Kuusinennel, Pjatnyickijjal, Kolarovval. Kéri őket, kövessenek el minden tőlük telhetőt „a Komintern egyetlen valóban működő bizottságának” fenntartása érdekében.3 – CPA IML 538. f. 20. p. 29. ő. e. 14-70. old.* Bizonyos jelek ugyanakkor arra mutatnak, hogy a Kominternben továbbra is fontosnak tartották az antifasiszta agitáció szélesebb kereteinek fenntartását. Közvetve ezt tanúsítja Münzenberg 1924. március 20-án Kuusinennek írt levele, amelyben a Chronik jelentőségét méltatva kiemeli, hogy a lapnak nagy olvasótábora van „nem kommunista körökben, pl. a baloldali szociáldemokrata és szakszervezeti csoportokban.”4 – Ugyanott, 67. old.*

Az Antifasiszta Bizottság tevékenységével szembeni fenntartások, amelyek jórészt a KPD ultrabaloldalától eredtek,5 – Münzenberg április 24-én azt írta a Komintern Titkárságának, hogy megkísérelte a kapcsolatok helyreállítását a párt vezetőségével, azonban ez nem járt teljes sikerrel, mivel „egyes elvtársak lebecsülik a völkisch-fasiszta mozgalom jelentőségét”. (Ugyanott, 88. old.)* a Komintern V. kongresszusának előkészületei során háttérbe szorultak. Sőt, a bizottság azt a feladatot kapta, hogy a kongresszus számára dolgozzon ki egy összefoglaló tájékoztatót a fasiszta szervezetekről. 1923 márciusától a Chronik kiadása mellett e tájékoztató összeállítása volt a bizottság fő munkája, s ennek fejében ismét biztosították számára a rendszeres tevékenység feltételeit.

Egy hónappal később Münzenberg már jelenthette az első eredményeket a Komintern Titkárságának. Jelentéséből egyben az is kiderült, hogy időközben újabb, még jelentősebb feladattal bízták meg a bizottságot: a fasizmussal és az antifasiszta harccal foglalkozó napirend irányelveinek kidolgozásával.6 – Ugyanott.* A Chronikban egyre több elemző cikk jelent meg ezekben a hónapokban, majd május második felében elkészült az V. kongresszus számára összeállított anyag is.7 – Ugyanott, 115. old. Münzenberg levele Pjatnyickijnak május 15-én.*

A „Jelentés a fasiszta mozgalomról” című kötetet Münzenberg és Sas Gyula állította össze, s benne mintegy keresztmetszetet adnak az Antifasiszta Bizottság tevékenységéről.8 – Bericht über die faschistische Bewegung. Frühjahr 1924. Unterbreitet dem Fünften Kongress der Kommunistischen Internationale im Auftrage der Komintern Komission gegen den Faschismus von M. Willi und G. Aquila. Neues Deutsches Verlag. Berlin.* A jelentés első oldalai igen gazdag dokumentációt tartalmaznak a német fasiszta mozgalomról. Felsorolják a Deutschvölkische Freiheitspartei, a Deutschsoziale Partei és az NSDAP párt- és fegyveres szervezeteit, a Stahlhelm, a Jungdeutscher Orden és a

Vereinigte Vaterländische Verbände osztagainak helyi központjait, a fasiszta sajtóorgánumokat, s tartományi bontásban részletezik a völkisch szervezetek választási eredményeit. E dokumentációt öt térkép teszi szemléletesebbé.9 – Ugyanott, 3-13. old.* A mai szemmel is igen érdekes összeállításhoz előszó járul, amelyben a szerzők a fasizmus kialakulásának felvázolására, illetve lényegének meghatározására vállalkoznak. A fasizmus keletkezését két, egymást történetileg követő jelenséghez kapcsolják: a háború idején felerősödő nacionalista, soviniszta hullámhoz, valamint a háború utáni válsághoz. E két tényező hatását azonban közvetettnek tekintik, hangsúlyozzák, hogy ezek csupán előfeltételei a fasizálódásnak. Igazi alapja az a sajátos helyzet, amely az osztályharcban elsősorban Olaszországban, Németországban és Ausztriában kialakult. Elemzéseik során azonban, a korábbiaktól eltérően, arra a következtetésre jutnak, hogy valamennyi tényező közül a legdöntőbb a kispolgárság politikai fellépése, amelyet mintegy harmadik erő megjelenésének tekintenek. „A fasizmus, keletkezését tekintve, nem más, mint a középrétegek kísérlete arra, hogy a politikát saját kezükbe vegyék. A kispolgárság eredetileg politikai mozgalmáról van szó, amelyet később a nagyipar és a monarchista, fehér ellenforradalmi erők könnyen felhasználtak. A középrétegek mozgalmáról, amelyet később az ipar gazdaságilag legfejlettebb része a kapitalizmus reneszánsza érdekében használ fel.”10 – Ugyanott, 14-15. old.*

E meghatározás kétségtelenül visszalépést jelent az 1923 nyarán, a kibővített KIVB III. plénumán elhangzott megfogalmazáshoz képest. A fasizmus kettős jellegének ez a leegyszerűsítése, ti. hogy egyrészt tömegmozgalom, másrészt a nagytőke diktatúrájának megjelenési formája, később a kispolgári fasizmus igen elterjedt elméletéhez szolgáltatott kiindulópontot. A korábbi elemzések ugyanis egyértelműen kimutatták, hogy a politikailag aktivizálódott kispolgárság kisebb-nagyobb reakciós szervezetei már hatalomra jutásuk előtt is csak abban az esetben válhattak szervezett erővé, tömegmozgalommá, ha vezetőik tudatosan vállalkoztak a burzsoá ellenforradalom élharcosainak szerepére. „Az ipar legfejlettebb részének” a döntése – ahogy a német fasizmussal foglalkozó részben írják a szerzők11 – Ugyanott, 30-31. old.* – pedig nem csupán a fasizmus hatalomra jutásakor játszott szerepet, hanem előfeltétele volt a mozgalom létrejöttének és meghatározta annak arculatát is. A fasiszta mozgalom kispolgári jellegének túlhangsúlyozása vezetett oda, hogy túlértékelték az olasz rendszer belső válságát, illetve tévesen ítélték meg a fasiszta kormány lehetőségeit a válság megoldására. Feltételezték, hogy az olasz fasizmus csak egy partikuláris érdekeket képviselő kispolgári tömegmozgalomra támaszkodva maradhat fenn, s mivel Mussolini letért ezen érdekek képviseletéről, úgy vélték, hogy fokozatosan el fogja veszíteni hatalmát. Ebből következett azután az a feltevés, amiről Aquila is ír az olasz fasizmusról szóló részben,12 – Ugyanott, 86. old.* hogy a tömegbázis biztosításának egyetlen lehetősége, ha a fasizmus szövetségre lép a reformista szociáldemokrácia jobboldali vezetőivel. Ez a konklúzió sok tekintetben tükrözte a szociáldemokráciáról ebben az időben kialakított téves megítélést. Nem kevésbé volt hibás a kommunista pártnak ajánlott antifasiszta taktika sem, amelynek lényege így a szociáldemokrácia elleni harc volt. Mindamellett továbbra is szerepel a középrétegek megnyerésének feladata.

Az előszóból szinte teljesen hiányzik a taktikai és a stratégiai célok megfogalmazása. A szerzők ezt megkerülik, nem foglalnak állást sem az egységfront, a munkás-paraszt kormány, sem pedig a proletárdiktatúráért folytatandó harc lehetőségeivel kapcsolatban.

Míg a brosúrában az antifasiszta harcról és a fasizmus jelenségéről általában leírtaknak hibás a koncepciója, maradandó értéket jelentenek a fasiszta mozgalmak elemzését tartalmazó fejezetek. Részletesen, periódusokra bontva mutatják be a német és az olasz fasizmus útját, kitérnek a parasztság és a fasizmus viszonyára, áttekintést adnak az angol, francia, spanyol, magyar és amerikai fasiszta és más ellenforradalmi szervezetekről, majd röviden vázolják a fasizmus lehetőségeit Lengyelországban, Litvániában, Finnországban, Romániában és Japánban.

E tematikus rész jellemzője, hogy a fasizmusban a tőkés társadalom stabilizálásának egyik lehetőségét jelölik meg. Egyértelműen leszögezik ugyanakkor, hogy ez csupán az egyik lehetőség, alkalmazása számos bel és külpolitikai tényező függvénye. A német fasizmus fejlődését például három szakaszra osztják. Az első a Kapp-puccsig terjedő időszak, amelyben a belpolitikai válság katonai diktatúra bevezetésével való megoldása állott előtérben. Az erre törekvő erőket támogatta a polgári demokrácia talaján álló szociáldemokrata irányzat. Bekapcsolódtak az eseményekbe a különféle ellenforradalmi, köztük a már megalakult fasiszta szervezetek is. Ez utóbbiaknak azonban ebben az időszakban még nem volt jelentősebb szerepük: viszonylag erős szervezetekkel elsősorban Bajorországban rendelkeztek. A második szakaszt, amely a Hitler-puccsal ér véget, a szerzők a fasiszta szervezetek előtérbe kerülésével, majd vereségével jellemzik. A fasizmus előretörését két esemény segítette: az egyik Mussolini mozgalmának megerősödése, majd az olaszországi fasiszta fordulat, a másik a Ruhr-vidék megszállása volt. Ez utóbbi különösen nagy szerepet játszott. „A Ruhr-válság előfeltétele volt a német ellenforradalomnak” katonailag, pszichológiailag és gazdaságilag egyaránt. Katonailag a fekete (illegális) Reichswehr és a titkos szervezetek létrehozásával és további kiépítésével stb.; pszichológiailag a legalantasabb nacionalista érzések felkorbácsolásával; gazdaságilag azáltal, hogy lehetővé tette az ellenforradalom állami finanszírozását.13 – Ugyanott, 29. old.* Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy bár a fasizmusnak meghatározott szerepe volt az ellenforradalom táborán belül, ez korántsem jelentette, hogy szervezetei az ellenforradalom legfontosabb osztagai lettek volna. Még az 1923-as gazdasági és politikai válság idején aktivizálódott középrétegek megnyerésében is versengeniük kellett a völkisch és konzervatív szervezetekkel, a hatóságok pedig az ő rohamosztagaik igénybevétele nélkül is le tudták verni a baloldali szászországi és türingiai kormányt. Sőt, abban a pillanatban, amikor a nagytőkének a francia tőkével való kiegyezés, a Ruhr-megszállás elleni akciók beszüntetése lett az érdeke, a kormányon levők habozás nélkül leszámoltak az ellenforradalom e szélsőséges irányzatával. A harmadik periódust tárgyaló részben, amely „A Hitler-puccsot követő bomlás” címet viseli, a szerzők rámutatnak arra, hogy a fasizmus háttérbe szorulását nem csupán a Hitler-puccs szétverése, a párt betiltása okozta, sőt nem is elsősorban ez. Fontosabb szerepet játszott ebben, hogy a fasizmus elvégezte az adott történelmi helyzetben reá háruló feladatot, kivette részét a válság jobboldali megoldásából, s ezután, ha nem is került teljesen légüres térbe, a kialakult stabilizáció kedvezőtlen körülményeket teremtett számára.14 – Ugyanott, 29-33. old.*

Münzenberg és Sas brosúrája amellett, hogy jól érzékeltette a nemzetközi kommunista mozgalomban az antifasiszta harccal kapcsolatos nézetek alakulását, összefoglalta az Antifasiszta Bizottság által készített elemzéseket, a gazdag dokumentációt, nagyban hozzájárult a Komintern. V. kongresszusára érkezett küldöttek tájékoztatásához.

A brosúrában, akárcsak a kongresszuson, nem utalnak az Antifasiszta Bizottság további terveire. Ekkor ugyanis már a bizottság megszüntetését fontolgatták a Kominternben. Fenntartása ellen két érv is szólt: az egyik, a fontosabb az volt, hogy a különféle irányzatokat egyesítő nemzetközi szervezet létrehozása lekerült a napirendről; a másik, hogy a bizottság tényleges feladatát, az anyaggyűjtést és az agitációt az egyes kommunista pártok feladatává tették. Egy ideig foglalkoztak még azzal a gondolattal, hogy a bizottságot mint a Komintern agitációs és propagandaosztályának részét fenntartják. A Komintern Titkársága 1924. július 17-i ülésén ezért a Kun Béla vezette agitációs és propagandaosztály alá rendelte.15 – CPA IML 495. f. 30. op. 62. ő. e. 2., 6-8. old.* Münzenberg több javaslatot küldött Kunnak, amelyben a bizottság munkájának fontossága mellett érvelt, de a tényleges munka nem folytatódott.16 – Ugyanott, 538. f. 2. op. 23. ő. e. 133. old.* A Chronik des Faschismus június 7-én megjelent 14. számát nem követte több, holott 1924 januárjától ennek összeállítása jelentette a bizottság és az Antifasiszta Világliga egyetlen rendszeres tevékenységét. Végül is a KIVB szeptember 13-i ülésén a feloszlatás mellett döntöttek.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 január 26. – kedd – van. Az idei esztendő 26. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 339 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Paula, Vanda + Balambér, Bátony, Gobert, Oberon, Pauletta, Paulin, Polikárp, Tamara, Ticián, Timót, Timóteus, Timóteusz, Titánia, Titanilla, Tittína, Titusz, Valda, Viktorina nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 26. – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_26.

Ma van: 

– Ausztrália napja (Australia Day): Ausztrália nemzeti ünnepe, munkaszüneti nap

– Dominikai Köztársaság: Juan Pablo Duarte napja

– India: a köztársaság napja

– Nemzetközi vámnap

A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter bejelentette Kijev azon szándékát, hogy Oroszországot is meghívja az úgynevezett krími platformra – „tárgyalások a félsziget orosz megszállásáról”.

Ezt az egyik ukrán tévécsatornának adott interjúban mondta.

„Egy meghívás elküldését tervezzük – ez egy meghívás lesz az Orosz Föderáció számára, hogy csatlakozzon a krími platformhoz, és kezdjen tárgyalásokat a Krím megszállásáról” – mondta Kuleba.

Az ukrán külügy vezetője ugyanakkor megjegyezte, hogy nincsenek illúziói Oroszország válaszáról az ukrán meghívásra.

Ukrajnában arra számítanak, hogy a DNR vezetője, Gyenyisz Pusilin elődje, Alekszandr Zaharcsenko sorsára fog jutni.

Ezt mondta élőben az ukrán tévécsatornán „az ideiglenesen megszállt területekért és a belső menekültekért felelős” volt miniszterhelyettes, Jurij Grimcsak (Valcman Nyalókakirály alatt töltött be tisztséget).

„Zaharcsenko úr egy időben megpróbálta létrehozni az úgynevezett Kis – Oroszországot. Pár hónap múlva elment a Szepar kávézóba, és ezzel vége is volt.” – dölyfölt imigyen Grimcsak.

„Az Orosz Föderáció fegyveres erőinek csoportosulásai és támadó potenciáljuk erősödik, Ukrajna államhatára közelében rendszeresen nagyszabású katonai gyakorlatokat tartanak, ami azt jelzi, hogy továbbra is fennáll a katonai invázió veszélye. A Krím Autonóm Köztársaság és Szevasztopol város ideiglenesen elfoglalt területének militarizálása növekszik” – írta a „Szabadság Rádió” orosz veszedelemre való figyelmeztetéseire az ukrán titkosszolgálat, az SzBU.

A donbasszi front középső szakaszán, Gorlovkánál Kijev martalócai behatolást kíséreltek meg. A Gagarin és Komarov bányatelepek környékén először „csak” aknavetőztek, majd megkísérelték a népköztársaságiak állásait elfoglalni. Heves lövöldözés kezdődött. A betörési kísérlet kudarcot vallott.

Annyi tudható, hogy a DNR részéről nincs veszteség.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Mekkmester megmondta ismét a tutit!

Mekkmester: elmaradt a bravúr, a magyar gazdaság nem tudott előzni

A járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban, de a gazdasági hadviselés vegyes eredményt hozott – vélekedett legújabb írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki szerint az állami beruházások növelésével jobban is teljesíthetett volna a magyar gazdaság.

Elmaradt a bravúr, nem tudtunk kanyarban előzni a múlt évben. A magyar gazdaság visszaesése a végleges adatok szerint az európai középmezőnyben lesz – írta a jegybank elnöke a növekedés.hu-n.

Hozzátette, hogy mások azonban – németek, lengyelek, románok – jobbak voltak a beruházások, az építés, a közösségi fogyasztás fenntartása terén. Véleménye szerint elérhettünk volna jobb teljesítményt, ha képesek lettünk volna ötödével emelni az állami beruházások szintjét, valamint az építőipari és különösen a lakásépítési teljesítményt.

A versenynek azonban nincs vége, sőt a java még hátravan. A kanyar hosszabb és a terep nehezebb, mint elsőre tűnt – fogalmazott.

A tavalyi év egyik legfontosabb eredménye, hogy sokkal többet tudunk az előzés körülményeiről, mint korábban – hangsúlyozta Matolcsy György.

Kiderült egyebek közt, hogy teljesen új, gyorsított, központosított és azonnali visszajelzésekkel működő állami beruházási modellre van szükség. Továbbá arra, hogy az üzleti szektor és a családok is rákapcsolódhassanak saját beruházásaikkal a nagyívű állami programokra – fejtette ki a jegybank elnöke.                                                                                               (azüzlet)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Szóval föl a fejjel – semmi baj! Magyar gazdaság mint olyan nincs, viszont VERSENYKÉPESEBBEK LETTÜNK MEGINT! Kiválóan ismeri qrmányunk és RENDSZERÜNK a versenyelőnyünk megtartásának minden csínyját – bínját, minket megelőzni senki sem fog tudni! 

„…teljesen új, gyorsított, központosított és azonnali visszajelzésekkel működő állami beruházási modellre van szükség…”

Azaz: letérkövezni a legtávolabbi dűlőutat is, újabb stadionokat emelni, építeni még több csilli – villi objektumot. Oszt’ mán meg is van a…

Fog ez menni! Csak tudnánk, hogy miből?

Bünti

Oroszország nem az a hely, ahol egy személyautónak érdemes büntetőfékezéssel próbálkoznia. Különösen nem egy kamionnal szemben.

Az alábbi videón a büntetőfékezők megbüntetésének egyszerű, oroszos megoldására mutatunk eklatáns példát. Az eset Voronyezsben történt. Az előzmények nem ismertek.

Jellemtelenek

Akkorát posztolt a 78 éves nyugdíjas az orosz vakcináról, hogy szabályos vers lett belőle a koronavírus alatti magyar közhangulatról

Nincs az a magyar közállapotokat tökéletesen ismerő mesteri skandináv gyerekvers-szerző, aki ilyen frappánsan, drámaian, ugyanakkor viccesen, az enjembement mesteri alkalmazásával tudta volna egyetlen ötsorosban megfogalmazni a 2021 januári magyar közhangulatot:

78 éves vagyok-még soha nem
Oltakoztam. Most beoltatom
magam OROSZ VAKCINÁVAL.
Mert útálom a szarkeverő haza
áruló komcsikat.

vagy az eredeti tördeléssel:

Fotó: Facebook

A szerzőről egyébként annyit tudunk, hogy aktív korában falusi TSz-elnök volt, a fia pedig ugyanott lett tavaly polgármester a Fidesz színeiben.              (444)

Bal-Rad komm: Mindannyiunk ismeri a fazont, még ha nem is a maga fizikai valóságában.  TSz – elnökből agrárszövetségis potentát – esetleg kisgazdi vagy fórumos – lett, majd részjegytulaj, később mg – i vállalkozó. Egyszóval igazi haszonleső – haszonélvező. A fia pedig hagyományőrző.

Persze ha fordulNA a kocka, fordulNÁnak ők is azonnal. Ez a jellemzőjük, ilyen a jellemük! Azaz: JELLEMTELEN ALAKOK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Az oroszországi „Majdan – nap” EDDIGI utózöngéi

A tegnapelőtti oroszországi Majdan – nap egyik fölöttébb disszodáns eseményével a döbrögisztáni ilyen – olyan médiák bőven foglalkoznak.

Jelesül: Szentpéterváron egy nő megkérdezte a rendőröket, miért tartóztattak le egy fiatalembert.

A válasz egy hasbarúgás volt és egy káromkodás, a földre terített asszonyt – Margarita Jugyina – végül orvoshoz kellett vinni.

Ugyanezek a döbrögisztáni médiák meg sem említik a folytatást.

Miszerint a szenpétervári rendőrség képviselője – Szergej Muzüki ezredes – tegnap meglátogatta a klinikán Jugyina asszonyt, és a rendőrség nevében bocsánatot kért a brutális eljárásért.

Margarita Jugyina a bocsánatkérést elfogadta.

Az ügy ezzel még nem ért véget. A rugdalkozós kedvű rendőrt felfüggesztették, további sorsáról hétfőn döntenek.

A Kreml sajtószolgálatának vezetője, Dmitrij Peszkov a tegnapelőtti tüntetéseken részt vevők számát kevésnek értékelte az orosz elnököt támogatók számához képest.

„Most sokan azt mondják, hogy sok ember vett részt illegális akciókban. Nem, kevesen jöttek ki! Sokkal kevesebben, mint akik Putyinra szavaznak. És azok száma sokszorosa a demonstrálókénak. Sokszor többen vannak, akik megszavazták az alkotmánymódosításokat. Ha összehasonlítja a számokat, meg fogja érteni, hogy milyen kevesen voltak. Bár ők is Oroszország állampolgárai ”- mondta az Oroszország-1 tévécsatornának adott nyilatkozatában.

Peszkov diplomatikusan megjegyezte, hogy tiszteletben tart minden nézőpontot, de kifogásolja az ilyen törvénytelen akciókban való részvételt.

„Mivel nem lehet másként értelmezni, ez törvénysértés” – magyarázta álláspontját.

Peszkov felvetette a „Putyin palotája” néven elhíresült „dokumentum film témáját is, amely állítólag az utcai tüntetések kiváltó oka lett.

„Józan fejjel kell gondolkodni, és vigyázni kell! Ne engedje senki, hogy bárki is idiótát csináljon magából” – tanácsolta a Kreml fősajtósa. Felidézte a fimben hemzsegő „fordítási hibákat”, kiemelve a műsor készítőjét, a  Korrupcióellenes Alapítványt, és a remek időzítést.

„Egyébként is kérdést vet fel, hogy a forrásanyag valószínűleg angolul készült. Hol és miért angolul? ” – tette fel Peszkov az ésszerű kérdést.

Bal-Rad komm: „Első kézből” való érdeklődésre eleve hülyeségnek tartják Oroszországban a Gelendzsikben lévő KORMÁNYEZIDENCIA Putyinra való „átruházását”.  Másrészt pedig hülyeség az épület titkos volta, és az hogy drónokkal készítgetnek felvételeket róla, eleve megkérdőjelezi a titkosságot. (Nem úgy, mint a hatvanpusztai Döbrögi – féle „portásfülke” esetében. Bár utóbbi kétségkívül szerényebb magántulajdon.)

A „Putyin – palota” egyébként része az Oroszország „második fővárosának” számító Szocsiban létesült „kormányzati negyednek”. A hozzá tartozó infrastruktúrával együtt.

Node vissza a szombati „Majdan – naphoz”:

Az orosz KüM alighanem joggal méltatlankodik a moszkvai USA – nagykövetség  szervezőmunkája miatt. A jeles intézmény ugyanis alaposan kivette részét a gyülekezőhelyek és vonulási útvonalak ismertetésével a „sikerből”.

Marija Zaharova föl is tette a kérdést: „Vajon milyen módon reagált volna az USA, ha a mi washingtoni nagykövetségünk távirányította volna a Capitolium ostromát? Nyilvánvaló, hogy hatalmas patáliát csaptak volna! ” – válaszolta is meg rögvest a maga által föltett kérdést. „De lesz diplomáciai folytatása a moszkvai szevezőmunkájuknak!” – tett rá ígéretet.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

AKCIÓ!

Sárgapólós véleménynyilvánítás Dunaharasztin a bankfiókok előtt.

A végrehajtásokat és a kilakoltatásokat azonnal le kell állítani, és okozott károkat meg kell téríteni!

Negyedszer is átalakítjuk a buszmegállós propagandát Szigetszentmiklóson. – Az nem lehet, hogy közpénzen csak a führer mondhassa el a véleményét.

Az elmúlt három hétben háromszor alakítottuk át Szigetszentmiklóson, a legtöbb buszmegállóba kihelyezett, értelmetlen és rengeteg közpénzt felemésztő propagandát.
A mai napig sorra – 24, 27, 29 – plakáton fejeztük ki a véleményünket rongálás nélkül az arra járók nagy tetszésnyilvánítása közepette.
Mindhárom korábbi esetben néhány nap múlva az átalakított plakátokat az eredetire cserélték.
Most ismét a Sárgapólósok következnek.

Azóta több óriásplakátot is kitettek Szigetszentmiklósra és Halásztelekre, amiken szintén megmutattuk, hogy ezek hazudnak. Nem az életek, hanem csak a hatalom számít kövérnek, orbánnak és bűntársaiknak.
Az első óriásplakát egy hét után is büszkén hirdeti a Sárgapólósok véleményét az orbáni propaganda mellett. Erről – és benne hivatkozva a sorozat korábbi akcióira is – itt írtunk: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/5617265558299343
Hisszük, hogy valódi megoldások csak akkor lesznek, ha az emberek kinyilvánítják véleményüket rendszeresen és politikusok, politikai szarkavarók hívása nélkül.
A sorozat korábbi videós és képes beszámolói itt érhetők el (Időrendben visszafelé):
– Egy hét után is remekül mutat a Sárgapólósok véleménye a Gyári úton. – Az óriásplakát nem basztatja ezeket annyira, mint a buszmegállós vélemény?: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/5617265558299343
– Harmadszorra 29 „Minden élet számít”, buszmegállós propaganda plakátot alakítottak át a Sárgapólósok Szigetszentmiklóson. – Egyre biztosabb, hogy mindenki tudja már hogy ezek hazudnak:https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/5590690857623480
– Harmadszor is átalakulnak a buszmegállós propagandák Szigetszentmiklóson. – A Sárgapólósok a fagyban is kinyilvánítják a véleményüket: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/155148356408647
– Óriásplakátokon se hazudjon kövér, orbán, és bűntársaik! -Ezeknek nem az emberek élete, hanem csak a hatalom és a lopás számít: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/743444243235854
– Ismét 27 buszmegálló hirdeti Szigetszentmiklóson, hogykövér, orbán és bűntársaik hazudnak. – És még azt is, hogy ezeknek nem azemberek élete, csak a hatalom számít: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/5570002156359017
– Az élet vagy a hatalom számít orbánéknak? – A buszmegállósplakátháború is folytatódik: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/443353496666589
– Kormánypropaganda Szigetszentmiklóson újból lenullázva. –A Sárgapólósok ismét akcióban: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/5534388646587035
– Hazudnak! kövérnek, orbánnak, bűntársaiknak csak a hatalomszámít. – No, meg az ezzel járó gazdagodás: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/videos/448419259513015
Természetesen készek vagyunk ismét kitenni a véleményünket, ha most is kicserélik a plakátokat.
Különösen azért, mert a mostani akcióra – és további néhányra is – adományként kaptuk a tintapatronokat egy kedves támogatónktól.
Így most buszmegállónként a költségünk kb. 150, azaz százötven Ft.
Ennyit mindenképpen megér, hogy kövért és bűntársait megüsse a guta. (Szaknyelven: Hogy észlelje, hogy más a véleményünk.)
Jól látszik a führer „Minden élet számít” propagandájával kapcsolatban is a hazugság. Miközben betegesen ragaszkodik ahhoz, hogy a kisebb gyerekek iskolába járjanak, síelni viszi őket a pedofideszes tulajdonú sípályákra, egyre több gyereket ápolnak kórházban súlyos covid szövődmények miatt.
Aljas gazember ez.
Jó hír, hogy közben láttuk, hogy mások is kedvet kaptak az ilyen fajta véleménynyilvánításhoz. Gratulálunk Nekik is.
TE mikor kezdesz valóban cselekedni?
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
PL
! O1G !
Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.
2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.
Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

Vajdasági ragálydijadal legújabb fejezete

Világcsudállatra méltó jelenet bemutatásával indítja a hetet mai (2021 01. 25.) ragálymatinéjában a koronavirus.gov.hu nevű vajdasági qrmányvetítölde. Az imponáló jelenet Döbrögisztán vasárnapi ragálymérlege. LENYŰGÖZŐ! Merthogy január 24 – én egész Döbrögisztánban „844 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 360 418 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 56 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 024 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 243 092 fő, az aktív fertőzöttek száma 105 302 főre csökkent. 3814 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 247-en vannak lélegeztetőgépen…”

AKI NEM HISZI…- AZ JÁRJON UTÁNA!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com