A vádiratok

A merev, katonás Wilhelm Keitelnek, az OKW korábbi vezetőjének igencsak fájt a feje a háború alatt, főfájását pedig egy fiatal angol katona okozta, M. S. Neave főhadnagy. Neave 1940-ben esett fogságba, két évvel később azonban megszökött a német fogolytáborból. Továbbharcolt a hadseregben; ismét elfogták, de ő megint csak megszökött, sőt más szövetséges hadifoglyokat is átbújtatott a dróton. Keitel akkoriban iszonyú dühbe gurult Neave tetteinek hallatára, ezért parancsot adott, hogy fogják el élve vagy halva. Sőt odáig ment, hogy vérdíjat tűzött ki a főhadnagy fejére, és a parancsot saját kezűleg írta alá.

Amikor már itt volt az ideje, hogy a foglyoknak kézbesítsük a vádiratot, Neave felkeresett engem a börtönben. Egy bizonyos vádiratot ő maga, saját kezűleg szeretett volna átadni.

Keitel késő délután a cellájában tartózkodott; a nap éppen lenyugvóban volt, az ég beborult. Kinyittattuk a zárka ajtaját, s Neave meg én beléptünk; mögöttünk jött az őr, egész építményt egyensúlyozva karján a vaskos vádiratokból.

Bemutattam Keitelnek Neave-et. A tábornok arcán bíborvörös hullám futott végig. Neave átnyújtotta Keitelnek az okmányt, amely a tábornok háborús bűneit sorolta fel. A cellában pattanásig feszült a hangulat. A német lehajtotta a fejét, átvette az okmányt, de egyetlen szót sem szólt. Aztán becsapódott mögöttünk az ajtó.

A szomszédos ajtó Hess cellájába nyílt. Hess átvette az okmányt, futólag rápillantott, aztán újra fölvette a regényt, amelyet éppen olvasott.

Hamarosan valamennyi fogoly kézhez kapta a vádiratot. Pontosan tudták; mivel vádolják őket.

Első kategória: Közös összeesküvési terv, amelynek során a vádlottak más személyekkel együtt mint vezetők, szervezők, felbujtók vagy bűntársak olyan közös terv vagy összeesküvés előkészítésében vagy végrehajtásában vettek részt, amelynek célja béke elleni bűntettek, háborús bűntettek és emberiesség elleni bűntettek elkövetése volt. A vádlottak egyénenként felelősek a tetteikért.

Második kategória: Agresszív háborúk tervezése, előkészítése, megindítása és viselése, amely háborúk egyben nemzetközi szerződések, egyezmények és biztosítékok megszegését is jelentették.

Harmadik kategória: A fegyveres erőik által lerohant területek megszállása idején a vádlottak a polgári lakosság szisztematikus megfélemlítése érdekében civil egyéneket meggyilkoltak, megkínoztak, kegyeden bánásmódban részesítettek és törvényes eljárás nélkül bebörtönöztek. A gyilkosságokat és a kegyetlen bánásmódot a vádirat szerint a legkülönbözőbb módokon valósították meg, mégpedig: agyonlövés, akasztás, elgázosítás, kiéheztetés, túlzsúfolás, rendszeres éheztetés, rendszeres túldolgoztatás, olyan munkafeladatok kitűzésével, amelyek meghaladják végrehajtóik erejét, elégtelen egészségügyi és orvosi ellátás, rúgás, verés, mindenfajta brutalitás és kínzás, beleértve a tüzes vas alkalmazását, a körömletépést, operációkkal és más úton kísérletek végzése eleven emberi lényeken … rendszeres népirtás, illetve faji és nemzetiségi csoportok kiirtása, elsősorban zsidóké, lengyeleké, cigányoké és másoké.

Negyedik kategória: A vádlottak olyan politikát vezettek be, amely Németországban üldözött, elnyomott és kiirtott mindenkit, aki ellenséges magatartást tanúsított, hihetőleg tanúsított vagy tanúsíthatott a náci kormányzattal szemben és az első kategóriában leírt közös tervvel vagy összeesküvéssel szemben. „Ezeket a személyeket – folytatta a vádirat – törvényes bírói eljárás nélkül bebörtönözték, »védőőrizetben« tartották vagy koncentrációs táborokba zárták, és üldözésnek, megalázásnak, megnyomorításnak, szolgaságba döntésnek, kínzásnak és meggyilkoltatásnak tették ki…”

A vádiratok természetesen nagy részletességgel taglalták az egyes vádlottak által elkövetett bűnöket és a nevezettek személyes felelősségét.

Göring például azt olvashatta cellájában, hogy pozícióját, személyes befolyását és Hitlerhez fűződő bensőséges viszonyát a náci összeesküvők hatalomra jutásának elősegítésére és a nácik Németország feletti uralmának megszilárdítására használta fel; részt vett az agresszív háborúk kitervelésében, másokat a részvételre felhatalmazott, irányító szerepet játszott, és maga is részt vett a hármas kategóriában felsorolt háborús bűnök és a négyes kategóriában felsorolt emberiesség elleni bűnök elkövetésében.

Ribbentrop, aki Mondorfban olyan boldogtalan és szerencsétlen volt, most ugyancsak kézhez kapta vádiratát. Azzal vádolták, hogy a Führer külpolitikai tanácsadójaként, rendkívüli nagykövetként és londoni nagykövetként, továbbá számos más funkciójában mind a négy vádpontban bűnös.

És végig az egész, cellákkal teli épülettömbön ugyanígy olvasták a foglyok a vád tárgyát képező bűneik hosszú sorát, amelyről tudhatták, hogy valószínűleg bitófára juttatja őket.

Jogunk volt-e perbe fognunk őket? Sok kiváló jogász írt könyvet arról a kérdésről, hogy vajon felelősségre lehetett-e vonni a nácikat háborús cselekményeikért? „Hát nem azt tették, amit parancsoltak nekik?”

A Nemzetközi Katonai Törvényszék egyszer s mindenkorra kimondta, amit soha addig még ki nem mondtak, hogy tudniillik, ha valaki törvényellenes cselekményt követ el, még ha az elkövetéskor hivatali pozíciót tölt is be s a szóban forgó bűncselekményt éppen ilyen minőségében mint valamely politikai testület tagja követi el, tetteiért akkor is egyéni felelősséggel tartozik. Az emberiesség vagy a természet elleni bűncselekmény, amely bűn a magánéletben a rendes bíróság előtt, bűn marad akkor is, ha parancsra követték el. A katona felettesei „minden törvényes parancsának” teljesítésére esküszik fel. Nem tudok róla, hogy bárki is „minden parancs” teljesítésére tett volna esküt. Amikor egyesek azzal vádolták Hitlert, hogy ő tervezte a tömeges kivégzéseket, s a többieknek csak megparancsolta, hogy hajtsák végre, nekik kellett volna a parancsokat – a fennálló törvények alapján – törvényellenesnek nyilvánítaniuk és megtagadniuk.

Teljesen elhibázott az az állítás, hogy a perre lex post facto alapon került sor (vagyis a vádlott nem tudhatta, hogy létezik olyan törvény, amellyel tettei összeütközésben állnak, illetve utólag hoztunk törvényeket, s most azt állítjuk, hogy ezeket a vádlottak megszegték). A hadviselő népeket nemzetközi bíróságok már réges-régen messzemenően figyelmeztették a következményekre. A nácik nagyon is tisztában voltak a nemzetközi jog alapján rájuk háramló kötelezettségekkel. Maga Hans Frank jegyezte meg a háború alatt: „Mindannyian rajta vagyunk a háborús bűnösök Roosevelt-féle feketelistáján. Enyém az egyes sorszám.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!