Döbrögisztánban 147 halálos áldozata volt a téli hidegnek
A Magyar Szociális Fórum szerint az áprilisi hidegek miatt ez a szám nem tekinthető véglegesnek.
„Tavaly októbertől március végéig 147-en fagytak meg Magyarországon” – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF).
A kihűlés következtében elhunytak többsége fűtetlen helyiségekben lelte halálát, továbbá kórházban, vagy beszállítás közben, mert már nem tudtak rajta segíteni. Közterületen, azaz a szabad ég alatt kevesebben hunytak el ebből az okból.
A szervezet arra figyelmeztetett, hogy ez az adat az áprilisi hideg napok miatt nem tekinthető véglegesnek. Úgy számolnak, hogy az elhunytak száma tovább emelkedik, amihez hozzájárul a szociális rendszer szétzilálódása és az egészségügyi rendszer állapota. (Forrás: mszfszk.hu)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A konfliktusveszéllyel fenyegető ukrán válság miatt két tűz közé kerülhet Magyarország, ha nem tanúsít semleges magatartást – figyelmeztet a Magyar Békekör szerdán kiadott állásfoglalásában. Magyarországnak a NATO tagjaként is semleges magatartást kell tanúsítania a kialakult helyzetben, a politikai megoldást kell elősegítenie határai mentén. Nem érdekünk, hogy a NATO szövetségeseként Oroszországgal konfliktusba keveredjünk egy olyan ország felelőtlen politikája miatt, amely hadban áll saját lakosságával Kelet-Ukrajnában, még a nyelvhasználat jogát is megtagadja oroszoktól, magyaroktól, ruszinoktól, és tucatnyi más nemzeti kisebbségtől, szélsőséges bandákat küld a nemzetiségi területekre, hogy megfélemlítse az ott élőket, megvonja az ukrán állampolgárságot sok millió kettős állampolgárságú lakosától! Kijev nyíltan megtagadja a minszki egyezmények végrehajtását, jószomszédi viszony építése helyett az oroszokkal szembeni fizikai leszámolás felé vett irányt. A békés lakosságra tüzel Donbasszban, megakadályozza az ivóvízellátást a Krímben, jelzi, hogy erőszakkal ki fogja telepíteni az orosz lakosságot a Krímből, amikor majd a félszigetet visszacsatolják Ukrajnához. Szélsőséges politikájával az ukrán vezetés egész Európa békéjét és biztonságát veszélyezteti, a NATO pedig szekundáns hozzá. Magyarország nem érdekelt a NATO keleti terjeszkedésében. A határainkon belül és kívül élő magyarság nemzeti érdeke a béke és a kollektív biztonság.
Bölcs vajdánk tegnap saját videoban, kenetteljes hangon adta – többek között – tudtunkra: „…MEG VAN A 2,5 MILLIÓ BEOLTOTT…- meg azt is modta, hogy …MINDEN ÉLET SZÁMÍT!…”
Ehhez képest a koronavirus.gov.hu nevű qrmányvetítölde mai (021 04. 07.) ragálymatinéjának műsorán az fut, hogy előző nap „… 1933 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 693 676 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 311 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 409 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 419 152 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 252 115 főre emelkedett.12 202 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1407-en vannak lélegeztetőgépen…”
Bár tegnap Cila nénnyje kissé píronkodva MINTHA azt közölte volna, hogy nem okvetlenül kell a néphülyítölde oldalon megjelentetett napi ÚJ FERTŐZÖTTI létszámot szentírásként kezelni. A beojtakozottak száma a mérvadó! Ebben a tekintetben viszont adtunk Covid – ragálynak egy hatalmas gyomrost! Ugyanis már
„2 millió 537 ezer a beoltott…”
JÖHET A NYITÁS! RÁTÖRJÜK A „SZABASÁG KAPUJÁT” A DÖGRE!
MEGLÁSSÁTOK FELEJIM! „SZABAD NYARUNK LESZ!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Balhéval térnek vissza a munkásőrök: vörös csillagot ábrázoló képek miatt került bajba a hagyományőrző társaság
Juhász Norbert, a hagyományőrzők vezetője állítja, vörös csillagot ábrázoló fotók miatt került bajba
„Munkásőrség volt, van, lesz!” – csattant fel 1989 januárjában Borbély Sándor, a szervezet országos parancsnoka a Nyíregyházán tartott egységgyűlésen. Még abban az évben úgy tűnt, nagyot tévedett, hiszen október 21-én döntöttek a Kádár furkósbotjaként emlegetett erő feloszlatásáról. Az MSZMP utolsó kongresszusán Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter a munkásőr elvtársaknak még azt is odavetette: „Eszükbe ne jusson marhaságot elkövetni!”
A 90-es években bemutatott Csapd le csacsi! című film szupertitkos munkásőrcsapatát nézve inkább már csak nosztalgiáztunk, de ekkor már tényleg úgy tűnt, hogy az MSZMP 60 ezer felfegyverzett, hithű kommunistából álló magánhadserege tényleg a történelem süllyesztőjébe kerül. Ám ez is tévedésnek bizonyult, miután egy ügyészségi iratból kiderült: a szellemiségük egy hagyományőrző társaságban él tovább.
A Csapd le csacsi! című filmben egy szupertitkos munkásőrkommandó lépett akcióba / Fotó: GREBB
A Blikk értesülései szerint ugyanis a napokban az Egri Járási Ügyészség önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt vádat emelt az úgynevezett Hagyományőrző Munkásőr Társaság országos parancsnokával szemben.
– Tavaly indult az ügy, miután a honlapunkon megjelenő,vörös csillagot ábrázoló képek és szövegek miatt valaki feljelentett. Az összes tulajdonomban álló ingatlant átnézték a rendőrök, és a közeli hozzátartozóimnál is házkutatást tartottak. Még a munkásőrség által használt, de már jó ideje hatástalanított géppisztolyomat is elvitték, ami egy értékes relikvia volt és lakásdíszként funkcionált. Sem ezt, sem a számítógépemet nem adták még vissza – fakadt ki a Blikknek az Edelényben élő Juhász Norbert (31).
A munkásőröket saját emblémával is ellátták. A kalászból és fogaskerékből kialakított aranyozott körön belül egy magyar zászló és egy géppisztoly volt
A társaság a munkásmozgalom hagyományait ápolja, sőt, Kádár János sírját is megkoszorúzzák
Mint fogalmazott, „természetesen” a sztálinizmus bűneitől elhatárolódnak, s ugyan a civil szervezetük eszmeiségében baloldali, a munkásmozgalom történeti hagyományainak ápolására és humanitárius célok megvalósítására törekednek.
– Fegyvert nem használunk és masírozni sem szoktunk. Munkával, tollal és felvilágosító szóval! – ez a jelszavunk. Most egy olyan múzeumot szeretnénk megnyitni, ahol a munkásőrség történetét mutatnánk be. Szeretnénk lerombolni azt a gonosz mítoszt, hogy Kádár pufajkás terrorlegényei voltak a munkásőrök, a valósággal ugyanis ez köszönőviszonyban sincs – magyarázta a bajtársiasságot és a szolidaritást hangsúlyozó vezető.
A Heves Megyei Főügyészség szóvivője, dr. Konkoly-Thege László érdeklődésünkre közölte: a társaság Facebook-oldalán és a honlapján már hozzáférhetetlenné tettek több képet is, amit a pénzbüntetés kiszabása mellett szeretnének véglegesen fenntartani.
Seregként működött
A becslések szerint a testületnek 200 ezer tagja volt 1957-1989 között. Tehát sok olyan ember él még, aki egykor a munkásőrség tagja volt.
– Fanatikus kommunisták, hobbikatonák is voltak közöttük, mások pedig a karrier miatt csatlakoztak, de nem szabad elfelejteni, hogy az MSZMP párthadseregeként működött. A tisztek többsége karhatalmista volt, akik részt vettek az 1956-os (ELLEN…B-R)forradalom leverésében is. Emiatt gyakran az egész testületet ezzel azonosítják, de ez „csak” a személyi állomány egy részére igaz – nyilatkozta a Blikknek dr. Kiss Dávid, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa. A munkásőrséget kiképezték tömegoszlatásra is, de a feladataik közé tartozott a szökött bűnözők elfogása, határőrzés és árvízvédelmi feladatok ellátása is. (blikk)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Hát igen! Az ’56 – os ellenforradalom szellemi örökösei, a ’90 – óta Magyar Népköztársaságot – Magyarországot, a magyar népet módszeresen tönkretevő – kifosztó politikai bűnbandáink számára az ötágú vöröscsillag maga az iszonyat! (Szerencsére a nép többsége köreiben – legalábbis a még emlékezők között – SZÉP EMLÉK!)
„Gyüttmentyejink”az uniós sárga csillagot, meg a NATO – latorszövetség négyágú dobócsillagját kívánják csak! Az ötágú vöröset TILTJÁK! Mindenféle kommunisztikus és munkásmozgalmi szimbólumokkal, és azok viselőivel együtt!
MOST MÉG MEGTEHETIK!
MOST MÉG!
A SZELLEMISÉGGEL VISZONT NEM BÍRNAK!
A büntetőeljárás pedig azért indult, hogy a palackból kiszabadult szellemet megpróbálják visszatuszakolni!
„A beszélgetésre Czerniakówék lakásán került sor, a Chlodna utcában. Dr. Adolf Berman [a Centos tagja. – Sz. K.] is jelen volt. Felicja Czerniakówna tagja volt a Centos Bizottságnak. Arról a veszedelemről beszéltünk, ami az árvaházak gyerekeit és a Centoshoz tartozó többi gondozóhely védenceit fenyegeti. Aggályunkat fejeztük ki, hogy a deportálás ki fog terjedni az árvaházakra, és kértük, hogy férje avatkozzon be … Másnap dr. Felicja Czerniakówna értesített minket, hogy Czerniaków mérnök határozottan megparancsolta a zsidó rendőrségnek, hogy mentesítse a gyermekintézményeket a deportálástól. (A zsidó rendőrség parancsnoka később megerősítette, hogy tényleg kapott ilyen utasítást.) Megkérdeztük Czerniaków feleségét, mi lesz, ha a hitleristák megparancsolják az árvaházak elszállítását is. Dr. Czerniakówna – miután beszélt a férjével – azt válaszolta, hogy Czerniaków mérnök saját életével garantálja, hogy idáig nem engedi fajulni a dolgokat.”12
Czerniaków mindent megtett, hogy az emberek egyes csoportjait megmentse a visszavonhatatlan végtől. Kezdetben talán még abban is reménykedett, hogy a fizikai megsemmisítés csak rosszindulatú rágalom. De ha napokra vagy órákra el is tudta magával hitetni, hogy több százezer, sőt több millió embert mégsem lehet egyszerűen megsemmisíteni, az SS varsói akciója és követelései nagyon gyorsan rányithatták szemét a tragikus valóságra és egyben a saját felelősségére is. Adolf és Barbara Berman a következőképpen írja le Czerniaków öngyilkosságának körülményeit: „Este 8 óra körül felhívták a lakásán, s értesítették, hogy a gmina épületében a Gestapo képviselői várnak rá. Az elnök azonnal elment a gminába, ahol a gestapósok tudattak vele egy sor utasítást a kitelepítéssel kapcsolatban. Amikor elmentek, Czerniaków megkérte a szolgálatos rendőrt, hozzon neki egy pohár vizet. Az elnök felesége nyugtalan volt férje hosszú távolléte miatt, elment a gminába, ahol a férjét már holtan találta; ciánkálival mérgezte meg magát.”13
Az asztalon két rövid levél volt. Az elsőt a feleségéhez címezte: „Azt követelik tőlem, hogy a saját kezemmel gyilkoljam meg saját törzsem gyermekeit. Nem maradt más hátra számomra, meg kell halnom.” Legközelebbi munkatársainak ezt írta: „Erőtlen vagyok. Fájdalom és szánalom tölti el a szívemet. Tovább nem bírom elviselni. Tettem megmutatja mindenkinek, mit kell tennie.”14
Czerniaków halála nagy megdöbbenést keltett; fokozta a lakosság körében a pánikot. Senki előtt nem volt már kétséges, hogy mindannyian halálra vannak ítélve. Czerniaków helyére a mindenki által gyűlölt, szélsőségesen reakciós, gátlástalan Maksymilian Lichtenbaum került, aki azt hitte, hogy népe feláldozásával megmentheti saját maga és barátai életét. De rajta vesztett, 1943. április 23-án három más tanácstaggal együtt őt is agyonlőtték.
Amikor köztudottá vált a „kitelepítés” megkezdése, valóságos emberáradat rohanta meg a német vállalatokat. A német cégek igazolása ugyanis, kezdetben biztos menedéknek tűnt. Egy-egy munkahelyért géppel vagy pénzzel fizettek. Egyes német vállalatok zsidó üzemvezetőik segítségével hatalmas hasznot húztak a „tehénnel” (így nevezték a pénzért eladott munkaigazolványt) való kereskedelemből. A kitelepítés első napjaiban még voltak, akik úgy gondolták, hogy csak bizonyos pontokat, a legszegényebb háztömböket, a nyomor fészkeit érinti az akció. A harmadik napon már szertefoszlottak ezek az illúziók. Péntektől, 24-től kezdve teljes városrészeket vettek blokád alá, és kergették lakóikat a gyűjtőhelyekre.
A kezdeti időszakban a német egységek még nem kapcsolódtak be közvetlenül a megsemmisítő akcióba. Elsősorban a zsidó rendőrség végezte a „piszkos munkát”. A Judenrat szerepe szinte teljesen megszűnt, illetve Czerniaków halála után a megszállók már a látszatra sem adtak. A tanácson belül szinte teljesen a gettórendőrség parancsnoka, Jakub Lejkin és helyettesei vették át az irányítást.
A gyűjtőhely a szögesdróttal körülvett Umschlagplatz volt, a korábbi kereskedelmi rakodótér, amelyről mellékvágány vezetett a Gdanski pályaudvarra. Mieczyslaw Szmerling, a brutalitásáról ismert rendőrtiszt és egy Rode nevezetű volt francia idegenlégiós altiszt lett élet és halál ura. A német megsemmisítőegységek parancsnoksága az akcióban részt vevő zsidó rendőröket és családjukat mentesítő igazolványokkal látta el.15
Július 22-ét követően az Umschlagplatzról naponta indultak a vasúti szállítmányok. A vagonokba általában 5000-6000 ember volt bezárva, s mint később már bizonyossá vált, ez a közlekedés egyirányú volt a Varsó-Malkinia vonalon, Treblinka végállomással.
Július 29-én az „Einsatz Reinhard” funkcionáriusai közvetlenül is bekapcsolódtak az „akció” végrehajtásába. Ettől kezdve a blokádokat 10-20 SS-katona, valamint az 50-100 ukránból, lettből, litvánból és a varsói gettórendőrség kb. 250-350 tagjából álló kisegítő alakulat hajtotta végre.
„Reggel 6 órakor fantasztikus lármára ébredtünk. Az udvarra behatolt a zsidó rendőrség egyik erős egysége és bezárta a kaput. Felhangzott a szigorú parancs: minden lakó az udvarra! A kitelepítendők 15 kilós csomagot hozhatnak magukkal. Aki mentesül a kitelepítés alól, mutassa be dokumentumait. Nagy zűrzavar keletkezett. Félig felöltözött emberek szaladgáltak az udvaron, igazolványaikat, dokumentumaikat mutogatva. A rendőrök szétfutottak a lépcsőházakba, a padlástól a pincéig, és kezdték előhalászni a rejtőzködőket. Perceken belül teherautók jelentek meg az udvaron. Az előrángatott embereket a kocsikra dobálták, a többieket pedig, azokat, akik önként jelentkeztek, sorbaállították az udvaron és ellenőrizték dokumentumaikat. Elég engedékenyek voltak. Ha valakinek igazolása volt valamelyik gyártól vagy társadalmi szervezettől, azt elengedték. Más azonban nem számított nekik: sem a fizikai állapot, sem a megjelenés. A kocsira fiatal, jól öltözött emberek is felkerültek. Sokan közülük nem is abban a házban laktak, s csak azért voltak ott, mert valami gépet hoztak, »műhelyt« akartak nyitni …
Négy teherkocsi mintegy 120 személyt vitt el. Akik helyben maradtak, gyűjteni kezdtek a kitelepülök megsegítésére …”
„… 28-29-e táján a zsidó rendőrség által szervezett blokádok mellett a németek is bekapcsolódtak az emberek elhurcolásába; ukrán és litván egységeket vettek igénybe. Ezek különösen brutálisak voltak, s nem egyes házakat, de teljes háztömböket és utcákat blokkoltak le. A blokádot sűrű lövöldözéssel kezdték, agyonlőtték az ablakból, a balkonokról kihajoló vagy ott bujkáló embereket. Aztán elhangzott a kiáltás: »Alle herunter!« Az ukránok végigrohantak a folyosókon, betörtek a lakásokba, a lakókat puskatussal verték és kikergették az udvarra, ahol sorba állították őket … A lakók közül csak keveset engedtek el, a többséget, hatalmas tömegeket, ötös sorokba állítva, erős ukrán kordonnal körülvéve, az Umschlagplatzra meneteltették. Akik útközben menekülni próbáltak, azokat agyonlőtték, de rálőttek a járókelőkre is …”16
Hogy mi lesz a kitelepülök sorsa, arról a legkülönbözőbb hírek terjedtek. Sok emberben még mindig élt az illúzió, hittek abban, hogy van valahol keleten egy hely, ahová a kitelepített százezrek útja vezet. Az üldözöttek félelme, görcsös víziója nem tudott eljutni a poklok olyan mélységéig, mint a tömeggyilkosság fantáziája.
Július 29-én a varsói gettórendőrség parancsnoka felhívást intézett a gettó lakosságához. Ebben, hogy fokozza az illúziókat és megnyugtatóan hasson, a kitelepítés önkéntességét hangsúlyozta. „Tudatom azokkal a lakosokkal, akiket a hatóságok rendelete értelmében kitelepítenek, hogy minden olyan személy, aki július 29-én, 30-án vagy 31-én önként jelentkezik kitelepülésre, élelmiszercsomagot kap, 3 kiló kenyeret és 1 kiló lekvárt.
A gyülekezőhely, ahol az élelmiszert is kiadják, a Stawka tér és a Dzika utca sarkán van.”17
A felhívás kihirdetői jól számítottak. A gettó kiéhezett, reménytvesztett nyomorultjai ezrével jelentkeztek kis hátizsákjukkal a megadott napokon az Umschlagplatzon. Nagy részük illegálisan élt a gettóban, egyik helyről a másik helyre menekülve a blokád elől. Hittek, mert hinni akartak a kitelepítésben. A kenyér és a lekvár ígérete csábító volt, s a németek megnyugtató nyilatkozatokat tettek. Ezekben a napokban a zsidó tanács nevében a következő szövegű plakátot terjesztették a gettóban: „A hatóságok megbízásából közöljük, hogy hamisak mindazok a híresztelések, amelyek a kitelepítettek sorsára vonatkozóan keringenek a zsidó városrészben. A kitelepítetteket keletre irányították, és ott dolgoznak. Felhívjuk a lakosságot, őrizze meg a nyugalmát, és ne akadályozza a kitelepítési akciót.”18 Ebben az időszakban 20 000 ember jelentkezett önként az Umschlagplatzon. Olyan hírek is terjedtek, hogy néhány család állítólag hírt kapott kitelepített személyektől, akik élnek és dolgoznak. Brzescből, Kozienicéből és Lublinból érkeztek volna ilyen hírek. Ekkor még senki sem tudta, merre mennek a vonatok. Keresztény oldalról jöttek nem egészen pontos értesülések, mintha Malkinia és Treblinka irányában haladtak volna a vonatok. Az emberek találgattak. Az mindenki számára egyértelműnek tűnt, hogy a fiatalokat munkára viszik, de az idősebbek és a gyerekek sorsa felől nem nagyon volt kétsége senkinek. Rövidesen tudomásukra jutott, hogy az időseket, betegeket, gyerekeket többnyire el se szállították, csak a zsidó temetőbe vitték, és ott agyonlőtték őket. Ehhez hasonló akcióra többször sor került. Később a helybeni kivégzések csökkentek.
A varsói gettó megsemmisítésének első napjaiban különösen a sok ezer árva sorsa rázkódtatta meg a már elfásuló lakosságot. Attól kezdve, ahogy a németek közvetlenül bekapcsolódtak az emberek összeszedésébe, meg volt pecsételve az árvák sorsa. Elsők között a neves pedagógus, dr. Janusz Korczak árvaházának lakóit irányították az Umschlagplatzra. S bár Korczakot az ellenállók meg akarták menteni, hogy a keresztény oldalon elrejtsék, ő ragaszkodott hozzá, hogy együtt menjen neveltjeivel, ha kell, a halálba is. Már az első napokban 30 gyermekmenhely, kb. 4000 gyermek és nevelő útja vezetett az Umschlagplatzra és onnan a vagonokba.19
„Még egyszer meg kell hogy ismételjem ezeket a banális szavakat – írja a szemtanú Jehoszua Perle író. – Senkinek nincs olyan tolla, hogy le tudja írni ezt a szörnyű képet. A gyerekgyilkos hitleristák őrjöngenek, szüntelenül lövöldöznek. 200 gyerek áll a halálveszedelemben. Rögtön lelövik őket egy szálig. És akkor valami egészen különleges történt: ez a 200 gyerek nem kiabált, a 200 ártatlan lény nem sírt, egy sem szaladt el, senki nem bújt el; mint a beteg kis fecskék tanítójukhoz, nevelőjükhöz, apjukhoz és barátjukhoz, Janusz Korczakhoz bújtak, hogy ő őrizze és védje őket
Ő állt be elsőnek. Vékony, lesoványodott testével mintha takarni akarta volna a gyerekeket. A hitlerista kutyák nem vettek semmit tekintetbe, revolver az egyik kezükben, pálca a másikban: Mars!
Jaj annak, aki látta ezt a szörnyű képet. Janusz Korczak kalap nélkül, kabátján csíkkal, kitaposott cipőben, a legkisebb gyereket kézen fogva megy előre. Néhány fehérköpenyes nővér is megy, és mögöttük 200 szépen megfésült gyerek, akit a halálba vezetnek.
A gyerekeket minden oldalról német, ukrán és zsidó rendőrök veszik körül.
A Judenratban ekkor tudták meg, hogy mi történik a Sienna utca 16-ban, Korczak intézetében. Elkezdtek kapkodni, telefonálni, meg akarták menteni.
Mit gondoltok, kit akart a Judenrat megmenteni? Nem a 200 gyereket, egyedül csak Janusz Korczakot.
Ő szépen megköszönte a Judenrat urainak, akik Varsó összes zsidóit odadobták áldozatul, és a gyerekeivel együtt ment a rakodótérre.
Zokogtak a kövek, ezt a processziót látva. A hitlerista gyilkosok bottal kergették a gyerekeket, és állandóan lövöldöztek.
A mai napig nincs nyoma, hová tűnt Janusz Korczak és 200 árvája. Semmiféle jel nem maradt utánuk. A fenti néhány sor a kezdete annak a véres krónikának, amelynek címe: »Janusz Korczak és 200 kisgyermeke.«”20
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Stoltenberg NATO – latorszövetségi tótumfaktum ma rátelefonált Zelenszkij bohócra. Közösen rettegtek egy jóízűt az orosz haderőnek az ukrán határ menti OROSZORSZÁGI aktivitásának erősödése és a donbasszi konfliktus kiéleződése miatt.
Kijev és Minden Ukránok Legfőbb Bohóca a probléma legkézenfekvőbb megoldását is előadta Stoltenberg latorszövetségi vezérnek: a dicstelen kompánia fogadja soraiba Maradék – Ukrajnát. Az majd megzabolázza a ‘zoroszokat!
A megoldási javaslatra adott Stoltenberg válaszról nem szólnak a krónikák.
Arról viszont igen, hogy a NATO ömleszti a sivatagi festésű amerikai „Bradley” (M2 Bradley), a brit „Scorpions” (FV101 Scorpion) tankokat és egyéb ketyeréket. A cuccok Lengyelországból érkeztek/nek Ukrajnába.
Az ukrán fegyveres erők – VSzU – Harkov irányából szállít. Könnyű kitalálni, hogy a vonat dél felé halad – Donbassz irányába.
Az ukránok pánikvideókat terjesztenek, amelyek állítólag az orosz hadsereg T – 90A harckocsijainak szállítását mutatják az orosz – ukrán határ felé. Ám a hír szerint ezzel az állítással az a gond, hogy az orosz hadseregben MÁR NINCSENEK HADRENDBEN ezek a típusú tankok. A VSzU – nál viszont IGEN!
„Őszintén kételkedünk abban, hogy Ukrajna csatlakozása a NATO – hoz bárhogy is segíteni fogja Ukrajnát megbirkózni belső problémájával. Viszont a mi szempontunkból ez tovább súlyosbítja a helyzetet”- hangsúlyozta Dmitrij Peszkov a Kreml fősajtósa.
Kijev minszki vezírtárgyalója Leonyid Kravcsuk az EBESZ – hez fordult. Az ok: a rohamosan növekvő latorveszteségek a frontokon.
Kravcsuk kéri az EBESZ – t, hogy támogassa Ukrajna kezdeményezését a háromoldalú kapcsolattartó csoport sürgősségi ülésének összehívására, hogy megvitassák a tűzszünet helyreállításához szükséges határozott intézkedések azonnali elfogadását, és a szigorú visszatérést a 2020. július 22 – én megkötött tűzszüneti megállapodások végrehajtásához.
Érdekes viszont, hogy ÉPPEN A KIJEVI DELEGÁIÓ AZ, amely az utóbbi időkben megtagadta a háromoldalú kapcsolattartó csoport ülésein való részvételt.
A fronthelyzet pedig fokozódik! Danyil Bezszonov a DNR katonai szóvivője SZERINT április 20 – ra tehető a hoholoffenzíva kezdete.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Katonai feszültség támadt a NATO és Oroszország között az ukrán vezetés oroszellenes provokációi miatt. Válságos helyzetében Kijev megpróbálja belerántani a NATO-t egy konfliktusba Oroszország ellen – jelentette a Magyar Békekör kedden.
A Donbassz elleni ukrán támadások, továbbá a Krím ukrán részről történő kiszomjaztatása miatt Oroszország jelezte, hogy türelme addig tart, amíg nem sodorják veszélybe az orosz lakosság életét. Katonai egységeket mozgósított az ukrán határon, a NATO pedig harci készültségbe helyezte európai haderejét.
„Azt látjuk, hogy Kijev és nyugati jótevői egyre provokatívabb és kihívóbb magatartást tanúsítanak az Egyesült Államok vezetésével Kelet-Ukrajnában. Washingtonnak érdemes aggódnia ennek az összehangolt politikának a következményei miatt” – figyelmeztetett Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes Moszkvában, kedden.
A Békekör megfigyelője emlékeztet arra, hogy a puccsal hatalomra került ukrán vezetés 2014 óta háborút vív Donbassz ellen, mert a túlnyomó részt oroszok lakta kelet-ukrajnai terület nem volt hajlandó alávetni magát a kijevi diktátumnak, hanem autonómiát követelt magának. Kijev máig sem tudott megbékélni a Krím elvesztésével sem. Nevezetesen azzal, hogy az orosz többségű félsziget népszavazáson nyilvánított akarat szerint Oroszországhoz csatlakozott. Az ukrán hatóságok az ivóvíz utánpótlás megakadályozásával is megpróbálják térdre kényszeríteni a lakosságot, és azt is kilátásba helyezték, hogy amint visszacsatolnák a Krímet Ukrajnához, kitelepítenék onnan az orosz lakosságot.
A minszki megállapodás nem teljesül, Kijev nem hajlandó biztosítani a Donbassz különleges jogi státusát, melyet a minszki egyezmény előír. Magyarországnak Oroszországgal közös problémája Kijevvel szemben a nemzetiségi jogok eltiprása, sőt a kisebbségek megfélemlítése és szélsőséges bandák bevetése ellenük.
Magyarország könnyen két tűz közé kerülhet, ha nem ügyel arra, hogy kimaradjon a konfliktusveszéllyel terhes helyzetből, melybe az ukrán vezetés igyekszik belerántani a NATO-t – jegyezte meg a Békekör megfigyelője.+++
Mint arról a balrad.ru beszámolt, a DNR – es Alekszandrovkában április 3 – án Kijev pribékjei meggyilkolták az öt éves Vlagyik Sihovot.
A gyermeket tegnap eltemették.
Arról nincs információnk, hogy Döbrögisztán fősodratú vagy álellenzéki potkánmédiái, akárcsak meg is említették volna az esetet. Úgy tűnik, a dolog nem ért fel az ingerküszöbükig. Az ötesztendős Vlagyik meggyilkolása szóra sem érdemes. Hiszen „csak egy donbasszi falusi ruszki kölök lett baráti tűz áldozata”!
A balrad.ru EGYÁLTALÁN NEM AKAR KEGYELETSÉRTÉST ELKÖVETNI, de megjegyzi: Döbrögisztán ilyen – olyan fősodratúi igencsak bő terjedelemben foglalkoztak egy Fejér – megyei more belviszály történéseivel, arról már nem is szólva, hogy mindegyik „címlapon” hozta ma a legújabb „dubajozós” szenzációt 11 pucér ukrán ribancról.
Magyar melósokat is toboroznak: 5500 forintos órabér, a járvány elől is jó menekülés
Nem minden magyar döntött úgy, hogy idehaza vészeli át a súlyos korlátozásokkal teli koronavírus-járványt. Az élelmesebbek, illetve kalandvágyóbbak egyszerűen fogták a sátorfájukat, és kimentek mondjuk Írországba idénymunkásnak. Ahol óránként átlagosan akár 5 500 forintot is meglehet keresni. És bár egyes helyeken a szezon igen rövid, a heti bérek – átszámítva – több százezer forintra is rúghatnak.
Nem mindenki döntött úgy, hogy Magyarországon vészeli át a 2021-es év elején tapasztalható szigorú koronavírus-korlátozásokat. Egyesek inkább útnak indultak, és még pénzt is kerestek vele. Egy, a TikTok-ra feltöltött friss videó tanúsága szerint jobb időtöltésnek bizonyult átvészelni az év első hónapjait egy írországi nárciszföldön, semmint egy magyar városban, a karanténban üldögélve.
Egy magyar nő saját videójában mutatta be, hogy milyen egy nárciszföldön dolgozó idénymunkás élete nárciszszedés közben. A nő elmondása szerint Írországban nincs nagy hagyománya a nárcisztermesztésnek, ám az ország déli részén mégis foglalkoznak vele. Itt a szezon januártól áprilisig tart, és napi 8-10 ezer virágot is leszednek a földeken, amit újracsomagolnak, majd értékesítenek.
A magyar nő elmondása szerint nagyon örült, hogy a korlátozásokkal teli budapesti életet egy farmi miliőre cserélte, annak ellenére is, hogy ahogy azt bemutatta, mobilházban lakik. Viszont a településen, ahol dolgozik, a boltok nyitva tartanak, és a farmon nem kell maszkot sem hordaniuk.
Mennyit lehet ezzel keresni?
Corkban egyébként, ahol a magyar nő is dolgozik, idénymunkásként átlagosan 15,37 eurós órabért is lehet keresni. Ez, április 1-i devizaárfolyamon számolva körülbelül 5 500 forint, ami ha egy átlagos heti 40 órás munkahetet veszünk alapul, akkor 220 000 forintos heti bért jelentene, adott esetben egy nárciszföldön is. Ami nem is olyan rossz, főleg ha még belevesszük, hogy a koronavírus-korlátozások sem érintik annyira szörnyen az embert. (pénzcentrum)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Bár kissé munkaközvetítő – reklám szagú a történet, EGY DOLGON (többek között) azért érdemes elfilozofálnunk. Ez az egy dolog pedig az, hogy Írország a rendszerváltáskor NÁLUNK VALAMICSKÉVEL GYENGÉBBEN „muzsikált”!
Ők ott most a nárciszt kaszálják! Minket pedig a rendszerváltás óta
NÁRCISZTIKUS polythykay bűnözőink!
A világ fejlődik! Hol előre, hol pedig vissza! A fejlődés irányát pedig az ott élők határozzák meg!