Brüsszel, Moszkva, 2021. április 6. kedd (MB)
Katonai feszültség támadt a NATO és Oroszország között az ukrán vezetés oroszellenes provokációi miatt. Válságos helyzetében Kijev megpróbálja belerántani a NATO-t egy konfliktusba Oroszország ellen – jelentette a Magyar Békekör kedden.
A Donbassz elleni ukrán támadások, továbbá a Krím ukrán részről történő kiszomjaztatása miatt Oroszország jelezte, hogy türelme addig tart, amíg nem sodorják veszélybe az orosz lakosság életét. Katonai egységeket mozgósított az ukrán határon, a NATO pedig harci készültségbe helyezte európai haderejét.
„Azt látjuk, hogy Kijev és nyugati jótevői egyre provokatívabb és kihívóbb magatartást tanúsítanak az Egyesült Államok vezetésével Kelet-Ukrajnában. Washingtonnak érdemes aggódnia ennek az összehangolt politikának a következményei miatt” – figyelmeztetett Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes Moszkvában, kedden.
A Békekör megfigyelője emlékeztet arra, hogy a puccsal hatalomra került ukrán vezetés 2014 óta háborút vív Donbassz ellen, mert a túlnyomó részt oroszok lakta kelet-ukrajnai terület nem volt hajlandó alávetni magát a kijevi diktátumnak, hanem autonómiát követelt magának. Kijev máig sem tudott megbékélni a Krím elvesztésével sem. Nevezetesen azzal, hogy az orosz többségű félsziget népszavazáson nyilvánított akarat szerint Oroszországhoz csatlakozott. Az ukrán hatóságok az ivóvíz utánpótlás megakadályozásával is megpróbálják térdre kényszeríteni a lakosságot, és azt is kilátásba helyezték, hogy amint visszacsatolnák a Krímet Ukrajnához, kitelepítenék onnan az orosz lakosságot.
A minszki megállapodás nem teljesül, Kijev nem hajlandó biztosítani a Donbassz különleges jogi státusát, melyet a minszki egyezmény előír. Magyarországnak Oroszországgal közös problémája Kijevvel szemben a nemzetiségi jogok eltiprása, sőt a kisebbségek megfélemlítése és szélsőséges bandák bevetése ellenük.
Magyarország könnyen két tűz közé kerülhet, ha nem ügyel arra, hogy kimaradjon a konfliktusveszéllyel terhes helyzetből, melybe az ukrán vezetés igyekszik belerántani a NATO-t – jegyezte meg a Békekör megfigyelője.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Eluralkodott a „testvér gyűlölési átok „, melyet agresszíven szítanak a tengeren túli oligarchák !
Egyértelműen látszik, hogy a vezetők a gazdasági válság megoldására a háborút választják, mert
nincs ?! békés megoldás a fejükben ?! … Vajon miért Európában „verik a rezet ” , miért nem a
fejlett és egyre feketébb amerikai földeken ?!
Emberek ! …mi lesz ebből , a bamba vezetők által irányított Európában ?! Nem volt még elég,
az elmúlt 100 év háborús tapasztalataiból levonni a békés megoldások politikájának igazát ?!
A látszat azt mutatja: még nem volt elég , mert a bambák nehezen tanulnak, és könnyen felejte-
nek !! Miért kell ezt a politikát a józan többségnek tűrni ?! …. Ne tűrjük tovább!
…..BÉKÉT A VILÁGNAK, BÉKÉT MINDEN NÉPNEK !!!!!!!!!!!!!!!
Tisztelt hábé!
Igaza van, egyetértek Önnel! Az én írásaim csak „pusztába kiáltott (vagy inkább leírt) szavak” voltak.
Sok sikert kívánok Önnek, hogy a béke ügyét sikeresen elérje a kommentjeivel!
Nekem sajnos nem sikerült……… 🙁 Egyenlőre legalábbis sajnos nem………
Sok sikert kívánok a kommentjei sikeréhez! A békés egymás mellett élés a cél, persze……….
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Azok a nagyon „bambák”azok egytől egyig a deep state beépített ügynökei!Merkel,Macron,az EU teljes vezetősége,akiket az elmúlt választáson egyáltalán nem választottak meg,de valahogy mégis ők kerültek hatalomra,el-kötelezettek a deep state,és a NATO háborús politikája mellett!
Nem véletlen,hogy Macron és Merkel Putyinnal szépen megegyezik ,de csak látszólag,másnap pedig elítélik Oroszországot az ukrajnai provokáció miatt,és megszavazzák a szankciókat!
Ez a taktika arra jó,hogy ne lehessen értelmes tárgyalásokat folytatni Oo.-val,és lehetőséget ad egy lehetséges háborús konfliktusra,mivelhogy Németo.és frankhon is NATO-szövetséges,és nyakig benne vannak az Oo.elleni provokációban!
Ez ugyanolyan kétszinű pofátlanság,mint a németek viselkedése a SzU ellen a megnemtámadási szerződést illetően!Valszeg ugyanaz lesz a vége is!
Csak addig sokan fognak meghalni!
stefimrich
talalt sullyedt , nagyon tetszik az összefoglalasod
tömör es halpontos .
” Magyarország könnyen két tűz közé kerülhet, ha nem ügyel arra, hogy kimaradjon a konfliktusveszéllyel terhes helyzetből, melybe az ukrán vezetés igyekszik belerántani a NATO-t ”
.
Hol érdekli ez a „vezetőinket”?
Csak segg legyen amit lehet fényesíteni .
Készen állunk.
https://www.youtube.com/watch?v=5CBAPVVXehY