A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!
A szociáldemokrácia a kapitalizmus támasza lett!

A kapitalizmus gazdasági modellje a polgári demokráciában és a fasizmusban alapvetően azonos!

A polgári demokráciában és a fasizmusban is törvényes a bérrabszolgaság, a kizsákmányolás, és az élősködés!

A kapitalisták a vagyonukhoz törvényesen a proletárok kizsákmányolásával jutnak!

A polgári demokrácia és a szociáldemokrácia politikai-gazdasági modellje a kapitalizmus!

A fasizmus a kapitalizmus harca a tőkés kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség megvédéséért!

A szociáldemokrácia célja a tőkés kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség megvédése!

A kapitalizmus minden változatában a szociális demagógia hatékony fegyver a hatalom megvédésében!

A klasszikus fasizmus az önkényuralom, a mosolygó fasizmus terrorista változata!

A renegáttá vált szociáldemokrácia már csak polgári demokrácia, ami kapitalista diktatúra a proletárok ellen!

A klasszikus fasizmus a polgári demokráciát, a szociáldemokráciát, a szocialista demokráciát is megsemmisíti!

*

A szociáldemokrácia elfajult – renegáttá, jobboldalivá vált –, így csupán a polgári demokrácia egyik változata lett, vagyis a kapitalista diktatúra, a kizsákmányolás, az élősködés, a bérrabszolgaság elfogadását vállalta fel, de szélhámosan, demokráciát hazudva, derűsen mosolyog a proletariátusra.

A szociális forradalom: „… Minden szocialista törekszik a tágabb értelemben vett szociális forradalomra, mégis vannak szocialisták, akik elvetik a forradalmat és akik a szociális átalakulást csak a reform útján akarják elérni. A szociális forradalommal szembehelyezik a szociális reformot. … A reform és a forradalom közt meglévő különbség nem abban áll, hogy az egyik esetben erőszakot alkalmaznak, a másikban nem. … A szociális reform lehet igen jól összeegyeztethető az uralkodó osztályok érdekeivel és minden bizonnyal bántatlanul hagyja azok pillanatnyi társadalmi hatalmát, sőt körülmények között azt még meg is erősítheti. A szociális forradalom ellenben már kezdettől fogva sem egyeztethető össze az uralkodó osztályok érdekeivel, mert hiszen minden körülmények között hatalmuk megsemmisítését jelenti. …„

A renegáttá vált szociáldemokrácia (jóindulatot feltételezve) a kapitalizmusban csak a szociális reformokkal és nem a szociális forradalommal akar javítani a proletár dolgozók helyzetén, akik így mégiscsak kizsákmányolt bérrabszolgák maradnak. Vagyis lényegében a szociáldemokrácia programja az, hogy a proletár alapvetően kirabolt, megalázott, alacsonyabbrendű szolga maradjon. A szociáldemokrácia a kapitalizmus gazdasági-politikai viszonyaiban, a polgári demokrácia keretében, a társadalmi forradalom és proletárdiktatúra nélkül, pusztán reformokkal, bármilyen eredményt is ér el, de csak a kizsákmányoló, az élősködő kapitalista diktatúra támasza marad.

A marxista filozófia alapjai: „… A marxista pártok határozottan bírálják a szociáldemokrácia ideológiai álláspontját és jobboldali opportunista gyakorlatát, leleplezik a jobboldali szociáldemokrata vezetőket, akik átpártoltak a burzsoáziához, megtagadták a munkásosztály szocialista követeléseit. … jobboldali szocialista vezérek, akik rég szakítottak a marxizmussal, és teljesen áttértek az idealizmus álláspontjára, az imperializmus és az antikommunizmus védelmezésének álláspontjára.

… A jobboldali szocialisták elvetik a proletariátus diktatúráját, s a „tiszta” demokráciát állítják szembe vele. … antagonisztikus osztályokra bomló társadalomban lényegénél fogva minden állam egyik vagy másik osztály diktatúrája. A lényeg az, hogy ki ellen vagy ki felett gyakorolnak diktatúrát, és kik számára, melyik osztály számára van demokrácia.

… proletariátus diktatúrájának megteremtése a demokrácia nagyméretű kiterjesztését, a korlátozott és formális burzsoá demokráciának proletárdemokráciával való felváltását jelenti, amely ténylegesen biztosítja a legszélesebb rétegek politikai jogait és reális hatalmát.”

Népi demokrácia és forradalomelmélet: „… 1924 szeptemberében, a fasizmus és a szociáldemokrácia egymáshoz való viszonyát elemezve, Sztálin megállapította, hogy a fasizmus és a szociáldemokrácia „ikrek”, „a szociáldemokrácia a fasizmus objektíve mérsékelt szárnya”. Más megfogalmazása szerint: a fasizmus nem egyéb, mint a szociáldemokráciának és a burzsoázia harci szervezeteinek „nem hivatalos politikai blokkja”…”

A szociáldemokrácia fő fegyvere lett – ami a kapitalizmusé és a fasizmusé is – a szociális demagógia, a hazugság. A hazudság a világnézetében az, hogy lehet osztály-együttműködés a kizsákmányolók és kizsákmányoltak, a tőkések és a proletárok között, vagyis lehet tiszta demokrácia a kizsákmányoló és kizsákmányolt között.

Lehet demokrácia és egyetértés a tőkés és a proletár, a kizsákmányoló és kizsákmányolt között?
Lehet osztály-együttműködés a kapitalisták és a proletárok, az élősködők és a dolgozók között?
Lehet béke a kapitalista „felsőbbrendű” urak és a bérrabszolgák, a rablók és a kifosztottak között?

A kapitalista és a proletár egy csónakban úszik az élet taván, de az evezőt a proletár húzza, a semmittevő potyautas pedig a tőkés. A szociáldemokrácia és a polgári demokrácia azt hazudja, hogy a potyautas nélkül nem úszik, nem halad a csónak. Vagyis a semmittevő kizsákmányolók, az élősködő rablók nélkül nem lehet a gazdaságot üzemeltetni.

A szociáldemokrácia fő szövetségese végül is a kapitalista lett és nem a proletár dolgozó, de ehhez szükségessé vált a szociális demagógia. A szocializmustól átvett értékeket nem lehet a kapitalizmusban következetesen alkalmazni, a szociális demagógia így rafinált hazugsággá, becsapássá, szélhámossággá válik. A reformok segíthetnek a proletárok helyzetén, de csak az osztályharc, a kapitalisták félelme az, ami erre kényszeríti őket.

A bérrabszolga a tőkés vállalkozónak olyan áru, olyan költség, mint a szerszám, a beszélő szerszám, ami szükséges a tőkés profitjához.

Miért tartaná a kapitalizmus embernek a proletárt, ha ő maga ezért nem harcol, ha megelégszik a beszélő szerszámnak lenni?

A szociáldemokrácia a termelőerők fejlődését csak a kapitalizmus kereteiben látja megvalósíthatónak, elveti a forradalmi utat és már nem célja a szocializmus. Valójában így a szociáldemokrácia a proletárok érdekeit nem képviseli, de az emberiségét sem, ellenben félrevezetéssel, a szociális demagógiával, a hazugsággal, hasonlóan a fasizmushoz, vezeti tévútra a proletárokat, próbálja eltéríteni az osztályharctól, a kizsákmányolás békés elfogadását hangoztatja a proletároknak.

A szociáldemokrácia a demokráciáról álmodozik egy háborúban, az osztályháborúban, de megéri neki, mert ezért a kapitalizmus a szociáldemokrata munkásárulóknak nagy jövedelmet, jó állást, pénzes hivatali állásokat, hatalmi pozíciókat ad. Bár lehetnek idealista, idióta proletár szociáldemokrata álmodozók is.

A lényeg a szociáldemokráciában az osztály-együttműködés és a reformok, a fasizmusban pedig az osztályok felettiség hazugsága; ezen a ponton nagyon összecseng a szociáldemokrácia és a fasizmus, mindkettő hazug, hamis, idealista világnézet. A kapitalizmus a renegáttá vált szociáldemokráciát felhasználja a hatalma megvédésére, a proletariátus elnyomására. Azonban a kapitalizmus a hatalma védelmében a klasszikus fasizmussal már a szociáldemokratákat is elnyomja.

A szociáldemokrácia szabadság és demokrácia világnézete, erkölcse olyan lett, mint a polgári demokrácia keretében működő kapitalizmusé, ami a kizsákmányolás, a bérrabszolgaság, az élősködés szabadsága, és az ezzel együtt járó kapitalista felsőbbrendűség. De ez valójában diktatúra a proletárok ellen. Tehát a szociáldemokrácia irányvonala nem adhat demokráciát a proletárok számára, és ezért mindenképpen jobboldali. A (jobboldali) szociáldemokrácia, ami a polgári értelemben vett baloldal, a kapitalizmus a kizsákmányolás híve lett. Így már valójában a szociáldemokrácia jobboldalivá változott, nagyon hasonlít más polgári irányzatokra, de nem olyan következetesen proletárellenes, mint a fasizmus.

A szociáldemokrácia abból indul ki, hogy a fejlődés érdekében a proletárok érdekeit a kapitalizmusban a tőkések érdekeinek kell alárendelni, ami szerintük az emberiség érdeke is. Így a tőkések irányításával kell vezetni a társadalmat, csak némi reformra van szükség és a proletároknak legyen ennyi elég. De ez az elv csak a proletárok megtévesztésre elegendő, a kizsákmányolás leplezésére, szépítgetésére. A termelőerők kizárólag csak a kapitalizmusban lehetséges fejlődésének elmélete reakciós, embertelen nézet, ez csak a marxizmus renegát értelmezéséhez elegendő (vagy ahhoz sem). A szocializmus is képes erőteljesen fejleszteni a termelőerőket, amire volt már példa, de kizsákmányolás nélkül, a kapitalizmus hibái nélkül emberségesen. Kizsákmányolás nélkül a kapitalizmus erre képtelen, pedig minden fejlődés a kapitalizmusban is elsősorban a proletárok érdeme.

A mérnök, az orvos, a tanár, a jogász, a törvényhozó, a munkás, az értelmiségi, stb. mind „lehet csak” dolgozó, és ez elég a gazdaság, a társadalom működéséhez, a fejlődéséhez. A gazdaság működésében, fejlődésében a kapitalistákra, mint kizsákmányolókra, élősködőkre nincs szükség, a kapitalista korbácsa sem kell a dolgozóknak. A gazdaság működéséhez csak dolgozó kell, így felesleges és káros a kapitalista, mint kizsákmányoló az emberiség számára. A szociáldemokrácia a proletárok és a szocializmus, így a szocialista demokrácia ellensége lett! A demokráciáról papol a polgári demokráciában, miközben a kapitalista diktatúrát, a kapitalizmus építgeti.

A szociáldemokrácia a polgári demokrácia keretében a mosolygó fasizmus. A szociáldemokrácia a kapitalizmus „dicsfényén” vagy inkább a ködén keresztül a kapitalizmus híve lett, így bármit hablatyolnak is, a kizsákmányoló társadalom támasza lett.

A fasizmus nyíltan felvállalja a diktatúrát, a szociáldemokrácia csak hazudja a demokráciát; hazudja, mert ismeri az osztályellentéteket, de helyette az osztály-együttműködést (a kizsákmányolás tűrését) szorgalmazza; a fasizmus osztályok felettisége nagyon hasonlít ehhez; mindegyik egyfajta idealista idiotizmus; ehhez szükséges a szociális demagógia fegyvere a proletárok ellen, a megtévesztésükre; és ez elég jól működik, de ez az út veszélyes a végén a klasszikus fasizmus vigyorog diadalmasan véres szájjal.

(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront népfront szocializmus)

… A fasizmus mindenekelőtt azért tudott hatalomra kerülni, mert a szociáldemokrata vezéreknek a burzsoáziával való osztály-együttműködési politikája következtében a munkásosztály kettészakadt, politikailag és szervezetileg fegyvertelenül állt a támadó burzsoáziával szemben. A kommunista pártok viszont nem voltak eléggé erősek ahhoz, hogy a szociáldemokrácia nélkül, illetve annak ellenére mozgósítsák és döntő harcra vigyék a tömegeket a fasizmus ellen.

… A szociáldemokrácia vezérei takargatták és rejtegették a tömegek előtt a fasizmus igazi osztályjellegét, és nem hívtak harcra a burzsoázia fokozódó reakciós intézkedései ellen. Ők viselik a nagy történelmi felelősséget azért, hogy a fasiszta támadás döntő pillanatában Németországban és egy sor más fasiszta országban a dolgozó tömegek jelentékeny része nem ismerte fel a fasizmusban a legvérszomjasabb rabló finánckapitalistát, a leggonoszabb ellenségét, és hogy ezek a tömegek nem voltak felkészülve arra, hogy a támadást visszaverjék.

… azokban az országokban, ahol a szociáldemokrata pártok képviselői részt vesznek a kormányban, a szociáldemokrata vezetés a legerősebb ellenállást tanúsítja a proletár egységfronttal szemben. Ez teljesen érthető, hiszen meg akarják mutatni a burzsoáziának, hogy éppen ők azok, akik mindenkinél jobban és ügyesebben tudják kordában tartani az elégedetlen munkástömegeket és megóvni őket a kommunizmus befolyásától.

*

(idézet: Népfrontpolitika az európai munkásmozgalomban – Komját Irén)

… A népfront problémái a munkásosztály szövetségi politikájának problémái, amelyek a konkrét történelmi helyzet változásával együtt alakulnak. Ezért beszélünk antifasiszta népfrontról, például a harmincas évek közepén Franciaországban, Spanyolországban; nemzeti ellenállási frontról a hitleristák által megszállt országokban 1939-1944-ben; antiimperialista frontról számos gyarmati országban; demokratikus népfrontszövetségről a mai Olaszországban, ahol a Kommunista Párt elgondolása szerint ez vezethet békés úton a szocializmushoz; hazafias népfrontról a népi demokratikus országokban mint a szocializmus építésének társadalmi alapjáról.

… A forradalmi párt azonban mindenkor arra törekszik, hogy a munkásosztály szövetségeseinek tábora minél szélesebb legyen. Ha nem ezt teszi, elszigetelődés fenyegeti, meggyengül, vereséget szenved.

… az első feladat magának a munkásosztálynak az újraegyesítése, annak a szakadásnak a felszámolása, amely a munkásmozgalomban az első világháború idején az opportunista és a forradalmi irányzat között létrejött. … a szociáldemokrácia Európa sok országában a kapitalizmus támasza lett és általában elzárkózott a kommunistákkal való együttműködéstől, mindennemű akcióegységtől. … Az egységtörekvések sikertelenségének más oka is volt: a kommunista pártok szektás hibái, a kommunisták türelmetlensége. Mindez valóságos hidegháborúhoz vezetett a munkásmozgalomban.

… A Német Szociáldemokrata Párt már kipróbálta a polgári pártokkal alakított tömb „erejét” a fasizmussal szemben. Az eredmény az lett, hogy Hitler uralomra jutott. Ezzel nem csupán a német szociáldemokrácia szenvedett szörnyű vereséget, hanem a nemzetközi munkásmozgalom egészét érte súlyos csapás. … Az opportunista vezetők fő érve hosszú időn át az volt, hogy ők a demokrácia hívei, a kommunisták pedig diktatúrát akarnak, márpedig a két álláspont összebékíthetetlen. Holott a kommunisták nem a proletárdiktatúra kivívására akarták létrehozni az akcióegységet, hanem a fasizmus és a háború ellen.

… A Komintern VII. kongresszusán nem hangzott el egyetlen beszéd sem, amely ne fejezte volna ki mélyen átérzett felelősségtudattal a szociáldemokráciával való akcióegység fontosságát. A VII. kongresszus idején a szociáldemokraták Belgiumban, Csehszlovákiában, Dániában, Norvégiában, Svédországban részt vettek a kormányban, s minisztereik rendkívül szívósan ellenálltak az akcióegység-javaslatoknak. A kommunisták számára azonban ez nem volt ok arra, hogy ne keressék az egységet a szociáldemokrata munkásokkal, és feladják a vezetőikkel való tárgyalásokat. A munkásokkal való közös fellépésre éppen az a körülmény nyújtott alkalmat, hogy a szociáldemokrata miniszterek a burzsoázia érdekeit képviselték és sehol sem teljesítették a választási kampányban tett ígéreteiket.

… Több kapitalista államban már a harmincas évek elején, megváltozott a szociáldemokrácia helyzete. A világgazdasági válság idején romlott a munkásarisztokrácia életszínvonala is, és a munkásosztály gazdasági vonatkozásban homogénebb lett. Az uralkodó körök kevésbé támaszkodhattak a jobboldali szociáldemokratákra, nem bízhattak már abban, hogy az opportunista vezetők képesek lesznek a munkásságot féken tartani. Az uralkodó nagyburzsoázia fő támasza tehát a fasizmus lett: terrorisztikus diktatúrát vezetett be. E tapasztalatok konkréttá tették az egység vitáját: a [Komintern] VII. kongresszus gazdag – pozitív és negatív – nemzetközi tapasztalatokból meríthetett az új taktika alapvonásainak kidolgozásakor.

… a VII. kongresszusnak a tömegmunkára és háborúellenes tömegpropagandára vonatkozó intelmei és tanácsai felmérhetetlen történelmi jelentőséggel bírtak a nemzetközi munkásmozgalom számára. A kongresszus az egységfrontot mint a háború elleni harc egyetlen lehetséges alapját, legfőbb győzelmi biztosítékát, mint a kommunista pártok internacionalista és hazafias politikájának s az osztályharc időszerű konkrét formájának koncepcióját állította a világ proletariátusa, a világ népei elé.

… Az egységfront-politika nem kapituláció a reformizmus előtt, hanem hatalmas erőfeszítés az egész munkásosztály megnyerésére az osztályálláspontok számára. Az egységfront továbbfejlesztése népfronttá újabb, még bonyolultabb forradalmi tömegmunkát igényel, amelyben sohasem szabad elvesznie a munkásosztály végső céljának, a szocializmusnak.

… A német szociáldemokraták 1945 utáni egész politikáját az határozta meg, hogy régi kommunistaellenességüket egész ideológiai poggyászával együtt „átmentették” az új korszakba, és a háború utáni feltételek között úgy hasznosították, ahogy az az újra talpra álló német monopolistáknak és az amerikai imperialistáknak leginkább megfelelt.

… Az SPD jobboldali vezetői beépültek a monopóliumok igazgatóságába, a monopolista államapparátusba. Nem csoda hát, ha ideológiájuk a német imperializmus növekvő hatalmi törekvéseivel együtt „fejlődött”. Így jutott el a német jobboldali szociáldemokrácia az „Európa-eszme” és az európai integráció politikai és elméleti támogatásáig. Ezzel az SPD vezetői nagy javadalmazású állásokat szereztek maguknak. (Carlo Schmid az Európa Tanácsban, Wehner a Montánunió vezetőségében stb.) … 1959. évi godesbergi programjukban hivatalosan is megtagadták a marxizmust. … A Szociáldemokrata Párt hozzájárult a Nyugat-Németországban a nemzeti ügyet, a demokráciát, a szocialista internacionalizmust egyedül képviselő Kommunista Párt betiltásához.”

(idézet: A Második Világháború – Roberto Battaglia)

A Francia Kommunista Párt és a háború

1940-1941-et nemcsak a „látszatháború” jellemezte. Emellett – vagy helyesebben: ennek következtében – ott volt az a háború is, amelyet Daladier készségesen és komolyan viselt: a Francia Kommunista Párt elleni embertelen és irgalom nélküli háború. A német-szovjet megnemtámadási szerződés első hírére Doriot* A francia kommunista mozgalom renegátja, a német megszállás idején hírhedt kollaboráns. – Szerk.* kijelentette: „Sztálin elárulta Franciaországot! Nekünk erre a kommunizmus elpusztításával, az árulók pártjának feloszlatásával, vezéreinek bebörtönzésével kell válaszolnunk …” És a felhívást, amely egy Hitler szolgálatába szegődött embertől származott, a kormány készséggel teljesítette. A munichois, a müncheni egyezmény aláírói nem kérették kétszer magukat, hogy bosszút álljanak a kommunistákon, akik mind a parlamentben, mind az országban egyedül helyezkedtek szembe ezzel a szerződéssel, mint a „nemzeti gyalázat” szerződésével.

A rendőri apparátus egész gépezete – amely a háború kitöréséig a legkisebb kellemetlenséget sem okozta a náci „ötödik hadoszlopnak”, és amely folytatólagosan, a háború folyamán is háborítatlanul fogja hagyni azt – ráveti magát a Francia Kommunista Pártra, bezáratja székházait, lefoglalja sajtóját, és késedelem nélkül megkezdi az embervadászatot. Szeptember 26-án, egy immár befejezett tényt szentesítve, feloszlatják és törvényen kívülinek nyilvánítják a pártot. Október 7-én – a „mozgósítottak” ideiglenes kivételével – letartóztatják a kommunista képviselőket. Az üldözés azonban hamarosan kiterjed a hadsereg soraira is. Thorez és néhány másik vezető csupán expatriálással tud megmenekülni a biztos börtöntől. 1940 márciusában Rómában negyvennégy bebörtönzött kommunista képviselő ellen folytatnak le színházi pert: közülük sokan sohasem szívhatják majd a szabadság levegőjét, mert a katonai vereség után kiszolgáltatják őket a náciknak. A kormány „erélyes intézkedéseit” a francia fasizmus valamennyi híve ujjongva fogadja. Sajnos, még Léon Blum is tapsol, cinikusan arra számítva, hogy a kommunisták üldözésével megerősítheti a szocialista pártot. „Az a véleményem, hogy pártunk nagy többsége a Francia Kommunista Párt feloszlatását természetesnek és jogosnak tartja majd.” A párt tehát egyedül áll a viharban. Szervezeti szálai elszakadtak, harcosai szétszóródtak: meglepte őket a legteljesebb törvényességből a legszigorúbb illegalitásba való váratlan átmenet. Daladier kormánya egyébként nem tudja más ürüggyel „igazolni” a kommunisták üldözését, mint az FKP részéről a háborúval szemben tanúsított „defetista” magatartással.

A tények pedig, íme a következők:

1939. augusztus 25-én a kommunista parlamenti csoport kiáltványt bocsátott ki, amelyben Thorez a német-szovjet megnemtámadási szerződést úgy értelmezte, mint az „agresszorok tömbjének megbontásához” való hozzájárulást; majd rögtön hozzáfűzte: „Ha Hitler mégis kirobbantaná a háborút, tudja meg, hogy Franciaország népét szilárd egységben fogja szemben találni magával, a kommunistákkal az első vonalban, akik készek arra, hogy megvédjék hazájuk biztonságát, valamint a nemzetek szabadságát és függetlenségét.”

Szeptember 2-án a kommunista képviselők, álláspontjuknak megfelelően, megszavazták a háborús hiteleket, és határozottan hozzájárultak ahhoz, hogy a kormányt kimozdítsák bizonytalanságából: hozzon visszavonhatatlan határozatot a Németország elleni háború megüzenéséről.

*

(idézet: Franklin Delano Roosevelt)

„A New Deal — közölte Roosevelt 1934 nyarán egy Wisconsin államban tartott nagygyűlésen — igyekszik egybeforrasztani társadalmunkat, a gazdagokat és a szegényeket, a fizikai és a szellemi dolgozókat az olyan szabad emberek önkéntes testvériségébe, akik összetartanak, együtt dolgoznak az összesség javáért.” Néhány hónappal később Roosevelt a bankárok gyűlésén megmagyarázta: a kormány „az ország valamennyi csoportjának egységét fejezi ki és vezeti, az elnöknek pedig az a kötelessége, hogy „a sok ellentmondó elem között megtalálja a nemzetnek legmegfelelőbb, egységes célt”. FDR ezt az ideológiai standardot felállítva indul hadba a nevezetes 1935-ös esztendőben.

… Második elnöksége előtt, 1936. szeptember 29-én tartott beszédében Franklin Roosevelt hangoztatta, hogy a két párt, a Demokrata Párt és a Köztársasági Párt között nincs különbség a kommunista rendszerhez való viszony tekintetében, de óriási különbség van közöttük a kommunizmussal szemben követett módszereket illetően. „A republikánusok, a dolgoknak szabad folyást engedve, a húszas években engedték, hogy a gazdasági viszonyok annyira megromoljanak, hogy a radikalizmus fenyegető veszéllyé váljék. Az 1932-es kampány elején azt mondottam: »A radikalizmus veszélyével a reakciót szembeállítani annyit jelent, hogy magunk rohanunk a katasztrófába. A reakció a radikális számára nem akadály, hanem provokáció. Ezt a veszélyt az újjáépítés reális programja segítségével kell elhárítani«… Mi a rendkívüli helyzettel rendkívüli intézkedéseket állítottunk szembe. De sokkalta fontosabb volt az, hogy a probléma gyökeréig hatoltunk és a válság okaival foglalkoztunk. Mi ellene vagyunk a forradalomnak. Ezért hadat üzentünk azoknak a viszonyoknak, amelyekből a forradalom kisarjad.”

(idézet: Népi demokrácia és forradalomelmélet)

… A Komintern helyesen mutatott rá, hogy a szociáldemokrácia a tőkés rendszert védi, hogy a jobboldali vezetők elárulják a munkásosztály ügyét, így objektíve elősegítik a fasizmus térhódítását. A fasizmusnak az a szociáldemokrata értékelése, hogy e mozgalom kispolgári vagy kispolgári szocialista mozgalom, amely a nagytőke és a nagykereskedelem ellen irányul, továbbá a szociáldemokrata vezetők szélsőséges kommunistaellenes beállítottsága, a fasizmus iránt táplált illúziója és engedékenysége kétségtelenül súlyos károkat okozott a munkásosztály ügyének, s megbélyegzésük és elítélésük indokolt és szükséges is volt. Hiba volt azonban, s nem csekély kárt okozott, hogy a Komintern a fasizmus és a szociáldemokrácia közé egyenlőségi jelet tett, elmulasztotta a két politikai áramlat közötti különbség vizsgálatát. Különösen súlyos következménye volt annak az értékelésnek, hogy a burzsoá társadalom fokozódó szétesése következtében „valamennyi burzsoá párt, különösen a szociáldemokrácia többé vagy kevésbé fasiszta jelleget ölt” Igen súlyos következményekkel járt ez, mégpedig azért, mert megnehezítette a valóban fasiszta törekvések, a fasiszta mozgalmak felismerését, elhatárolását, megkülönböztetését, rendkívüli módon leszűkítette a lehetséges szövetségesek körét.

… A helyzet azonban 1947 őszére megváltozott. Az az eltérés, amely a háborús célok és a háború utáni berendezkedés kérdésében egyfelől a Szovjetunió, másfelől a nyugati hatalmak között megmutatkozott, a háború után viszonylag gyorsan elmélyült, s mint erre a lengyelországi értekezlet nyilatkozata rávilágított, két ellentétes politika és két fő tábor kialakulásához vezetett. … a nyilatkozat helyesen mutatott rá a nyugati szociáldemokrata vezetők szerepére a burzsoázia megrendült pozícióinak megszilárdításában, a munkásosztály egységének megbontásában.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!