A kommunista párt — tevékenysége

A kommunista párt a dolgozó népre támaszkodva és érdekében irányítja a marxizmus-leninizmus elvei szerint az új emberibb társadalom megteremtését. A szocialista állam szervezi a dolgozó nép munkáját az emberséges társadalom felépítésére a kommunista párt irányításával, mert nincs más út az osztálynélküli társadalom megvalósítására. „Világ Proletárjai Egyesüljetek!” a lehetőség az emberiség megmaradására.

… A tömegek alkotó erejébe, forradalmi képességeibe vetett hit a Kommunista Párt jellemző sajátossága.
… A Szovjetunió Kommunista Pártja a néptömegekben — a munkásosztályban és a dolgozó parasztságban — látja a történelem igazi alkotóit, az élet minden javának létrehozóit, ezért tevékenységében mindig azt a lenini tételt tartotta szem előtt, hogy csak az győzhet, és csak az tarthatja meg a hatalmat, aki hisz a népben, aki a nép alkotó erejének éltető forrásából merít.
… Azokat az egységes nézeteket (a programmal, a taktikával, a szervezeti kérdésekkel összefüggő nézeteket), amelyek a pártot azonos elveket valló emberek szövetségévé teszik, a párt programja és Szervezni Szabályzata határozza meg.
… A Kommunista Párt nemcsak egyszerűen az azonos elveket valló emberek szövetsége (ilyen lehet például valamely filozófiai iskola is), hanem az azonos elveket valló emberek harci szövetsége, amelyen belül a történelmi fejlődés napirendre került szükségleteit kifejező nézetek egysége az akarat és a cselekedetek egységében, a dolgozók érdekeinek nem szavakkal, hanem tettekkel való odaadó szolgálatában ölt testet.
… A Kommunista Pártban a nép legjobb szellemi és erkölcsi tulajdonságai öltenek testet: a hazaszeretet, a szabadságra és függetlenségre való törekvés, az elnyomás gyűlölete, a nehézségek állhatatos és szívós leküzdése, a bátorság és a hősiesség.
… A közvélemény, a történelemben először, a győztes munkások és parasztok országában vált valóban közvéleménnyé, azaz az egész nép véleményévé, és megszűnt álközvélemény lenni, melyet a kizsákmányoló társadalom uralkodó osztályai alakítottak és alakítanak ki abbeli törekvésükben, hogy saját osztályérdekeiket az egész nép érdekének tüntessék fel.
… A szocializmusért vívott harc előrehaladásával, a szocialista átalakulások kibontakozásával mind gazdagabbá válik a kommunisták szellemi és erkölcsi világa, a kommunisták mind jobban betöltik a nép érdekeiért küzdő élharcosoknak, a nép eszmei és erkölcsi vezetőinek szerepét.
… Nincs nagyobb dicsőség, mint ahhoz a párthoz tartozni, amely a nép legjobb fiait egyesíti soraiban, és amely élén áll annak a harcnak, melyet a néptömegek a legnagyszerűbb és legnemesebb történelmi feladat megvalósításáért, a kommunista társadalom felépítéséért vívnak.
… A pártnak a néptömegek körében élvezett tekintélye nem szűkíthető le az egyén, a vezető vagy vezér tekintélyére. Ellenkezőleg, az egyénnek csak annyiban van tekintélye a tömegek között, amennyiben helyesen fejezi ki a nép érdekeit és teljes erejével küzd értük, s amennyiben nem különül el a nép élcsapatától.
… A párt azzal, hogy ellenőrzést gyakorol az összes szervezetek és hivatalok, az összes vezetők tevékenysége fölött, a nép érdekeit védelmezi, s az ellenőrzés során gondoskodik a vezetés megjavításáról ott, ahol a vezetők megfeledkeznek a nép iránti kötelességükről, ahol a funkcionáriusok burzsoá szokásokat vesznek fel.
… a Kommunista Párt Központi Bizottsága Lenin halála alkalmából intézett a dolgozókhoz, a következőket olvashatjuk:
„Marx halála, óta nem volt még a proletariátus nagy felszabadító mozgalmának történetében olyan gigászi egyéniség, mint elhunyt vezérünk, tanítónk, barátunk. Mindaz, ami a proletariátusban valóban magasztos és hősies — a rettenthetetlen elme, a hajthatatlan, szívós, mindent legyőző vasakarat, a szent gyűlölet, a rabság és az elnyomatás elleni halálos gyűlölet, a hegyeket megmozgató forradalmi szenvedély, a tömegek alkotó erejébe vetett határtalan hit, a hatalmas szervező tehetség — mindez nagyszerűen testesült meg Leninben, akinek neve az új világ szimbólumává vált nyugattól keletig, déltől északig az egész földkerekségen”.
… Lenin egész életével és tevékenységével, melyet utolsó leheletéig a tőke igájában sínylődő dolgozók felszabadításának, a párt ügyének szentelt, példát mutatott arra, milyennek kell lennie korunk élenjáró emberének.
***

(idézet: A Kommunista Erkölcs Alapjai című könyvből)

A Kommunista Párt tevékenysége
a nép érdekeit szolgáló bátor és önfeláldozó harc példaképe

A Szovjetunió Kommunista Pártja, melyet a nagy Lenin teremtett meg és kovácsolt ki, győzelemre vezette a népet a tőkések és a földesurak ellen folytatott harcban, létrehozta a világ első szocialista munkás-paraszt államát, biztosította a Szovjetunióban a szocialista társadalom felépítését, és most biztos kézzel vezeti a népet a kommunizmushoz. A Kommunista Párt a nép érdekeiért folytatott önfeláldozó harcával rászolgált a dolgozó tömegek határtalan szeretetére és bizalmára.

A Kommunista Párt azért erős és legyőzhetetlen, mert szoros kapcsolata van a tömegekkel, amelyeket maga köré tömörített és alkalmassá tett az önálló történelemalkotásra. A tömegek alkotó erejébe, forradalmi képességeibe vetett hit a Kommunista Párt jellemző sajátossága. A Kommunista Párt sohasem félt a tömegektől, miként a burzsoá és opportunista pártok. Mindig határozottan elvetette azt a felfogást, amely a népet a történelmi egyéniségek akarata által mozgatható passzív erőnek tekintette, és küzdött a személyi kultusz idealista elmélete ellen.

A Szovjetunió Kommunista Pártja a néptömegekben — a munkásosztályban és a dolgozó parasztságban — látja a történelem igazi alkotóit, az élet minden javának létrehozóit, ezért tevékenységében mindig azt a lenini tételt tartotta szem előtt, hogy csak az győzhet, és csak az tarthatja meg a hatalmat, aki hisz a népben, aki a nép alkotó erejének éltető forrásából merít. A pártnak, a néptömegek vezetőjének és szervezőjének a tevékenysége szorosan összekapcsolódik a munkásosztály nevelésével, tömörítésével és szervezésével, hiszen a munkásosztály vezeti a nagy dolgozó tömegeket a kizsákmányolás és az elnyomás ellen folytatott harcban.

A Kommunista Párt csakis a nézetek, a fegyelem egysége és az akcióegység által összekovácsolt, azonos elveket valló emberek harci szövetségeként válhatott a néptömegek vezetőjévé és szervezőjévé. Azokat az egységes nézeteket (a programmal, a taktikával, a szervezeti kérdésekkel összefüggő nézeteket), amelyek a pártot azonos elveket valló emberek szövetségévé teszik, a párt programja és Szervezni Szabályzata határozza meg. E nézetek tudományos alapja a marxista—leninista elmélet, amely helyesen tükrözi a társadalmi fejlődés objektív törvényeit, a társadalom anyagi életének fejlődése során napirendre került szükségleteket, a néptömegek létfontosságú érdekeit. Erre az elméletre támaszkodik a Kommunista Párt egész gyakorlati tevékenysége, amely a társadalomnak a nép érdekében történő átalakítására, a nép anyagi jólétének növelésére és kulturális színvonalának emelésére irányul. Lenin a párt tudományosan megalapozott politikájában látta a párt eredményes tevékenységének biztosítékát, a néptömegek megnyerésének feltételét.

A marxista elmélettel felvértezett pártban, a párt tudományosan megalapozott politikájában a nép bölcsessége, a nép esze ölt testet. Miként arra Lenin rámutatott, a párt helyesen fejezi ki azt, amit a nép felismer. Mivel a néptömegek élete, gyakorlati tevékenysége állandó fejlődésben van, az elmélet sem topoghat egy helyben. A marxista—leninista elmélettől távol áll a dogmatizmus, hiszen alapja az élettel való kapcsolata, annak a harcnak történelmi tapasztalata, melyet a munkásosztály és az egész nép a boldogabb jövőért folytat.

A Szovjetunió Kommunista Pártja fennállásától kezdve mindig óvta a marxista elméletet a ferdítésektől és a vulgarizálástól, harcolt az ellen, hogy ezt az elméletet holt dogmává változtassák, küzdött a marxizmus ellenségei ellen, s gondot fordított arra, hogy az elmélet ne maradjon el az élettől, hanem állandóan fejlődjék és gazdagodjék. A marxista—leninista elmélet fejlődése, az a tény, hogy ez az elmélet a munkásosztály harcának az imperializmus és a proletárforradalmak kora által életre hívott új feltételei között magasabb fokra emelkedett, a párt gazdag forradalmi tapasztalatainak és kollektív bölcsességének, Leninnek, Lenin nagy harcostársának, Sztálinnak, továbbá Lenin más tanítványainak és harcostársainak köszönhető. Az oroszországi Októberi Forradalom győzelme, a világ első szocialista államának és szocialista társadalmának létrejötte, a népi demokratikus rendnek számos európai és ázsiai országban aratott győzelme, a kommunizmus világszerte megnövekedett befolyása — mindez a marxista—leninista elmélet nagy diadala, legyőzhetetlen erejének bizonyítéka.

A marxista elmélet ereje igazságában, a tömegekre gyakorolt óriási hatásában rejlik. A Kommunista Párt fáradhatatlanul gondoskodik arról, hogy a marxista—leninista eszmék meghódítsák a dolgozó tömegeket, s arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb mértékben felhasználja ezeknek az eszméknek nagy szervező, mozgósító és átalakító erejét.

A Kommunista Párt, amikor lelkesíti, tömöríti, s a harccal és az építőmunkával összefüggő gyakorlati feladatok megoldására szervezi a munkásosztályt, a dolgozó tömegeket, saját tapasztalataik alapján győzi meg őket politikai irányításának, stratégiájának és taktikájának helyességéről, a marxista— leninista eszmék hatalmas életerejéről. A párt nemcsak tanítja és neveli a tömegeket, hanem maga is tanul tőlük, támogatja és a történelmi fejlődést előmozdító hatalmas erővé változtatja kezdeményezésüket. Tudatosságával, bátorságával, hősiességével, a harcban tanúsított rettenthetetlenségével felzárkóztatja maga mögé a tömegeket, akik híven követik, hiszen a párt minden áldozatra kész a nép, a haza, az emberi haladás érdekében. A Kommunista Párt nemcsak egyszerűen az azonos elveket valló emberek szövetsége (ilyen lehet például valamely filozófiai iskola is), hanem az azonos elveket valló emberek harci szövetsége, amelyen belül a történelmi fejlődés napirendre került szükségleteit kifejező nézetek egysége az akarat és a cselekedetek egységében, a dolgozók érdekeinek nem szavakkal, hanem tettekkel való odaadó szolgálatában ölt testet. Az ország dolgozó tömegei sok olyan párttól és csoporttól fordultak el, amely népinek, munkásnak, demokratikusnak, szocialistának stb. nevezte magát, mert a dolgozók saját tapasztalatuk alapján győződtek meg arról, hogy ezek a pártok (mensevikek, eszerek, kadetok, opportunista csoportosulások a párt soraiban) csak szavakban „védelmezték” a nép érdekeit, a valóságban azonban arra törekedtek, hogy a népet alávessék a tőkések és a földesurak hatalmának. A nép nem bocsátotta meg árulásukat, és elfordult tőlük. A néptömegek a Kommunista Pártot ismerték el saját pártjuknak, mert ez a párt becsületesen harcolt és harcol ma is a nép érdekeiért.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának egész tevékenysége a nép érdekében folytatott becsületes és önfeláldozó harc példaképe. A Kommunista Párt, melyet tudatossága, összeforrottsága, fegyelme, a néppel való kapcsolata és győzni akarása tesz erőssé, mindig a nép élén állt: az önkényuralom és a kapitalizmus elleni forradalmi harcban, a fehérgárdisták és az intervenciósok elleni csatákban, az ország szocialista átszervezéséért folytatott gigászi munkában, a német fasiszta banditák ellen vívott ütközetekben, a háborút követő időszak bonyolult feladatainak megoldásában egyaránt.

A néptömegek harcát vezető Kommunista Párt kineveli soraiból a nép ügyéért küzdő öntudatos és odaadó harcosokat. A párt fáradhatatlanul fejleszti a dolgozó tömegek öntudatát, minden történelmi helyzetben meghatározza a harc feladatait és eszközeit, és sohasem az elmaradottakhoz igazodik, hanem ellenkezőleg, a párt tudatosságának színvonalára emeli a dolgozók széles rétegeit. A Kommunista Pártban a nép legjobb szellemi és erkölcsi tulajdonságai öltenek testet: a hazaszeretet, a szabadságra és függetlenségre való törekvés, az elnyomás gyűlölete, a nehézségek állhatatos és szívós leküzdése, a bátorság és a hősiesség. A párt, amely állandóan fejleszti a tömegekben ezeket a harcos tulajdonságokat, ártalmatlanná tette a különböző rendű és rangú opportunistákat, akik a kizsákmányoló rend ocsmányságaihoz való alkalmazkodás szolgai hirdetésével demoralizálni akarták a tömegeket.

A párt egész nevelőmunkáját, így a tömegek kommunista nevelését is szorosan összekapcsolja a politikai feladatokkal. Mindazonáltal sohasem keverte össze a politikát a „pedagógiával”, a mindennapi nevelőmunkával. A politikának és a pedagógiának a párt gyakorlati tevékenységében való kapcsolatát Lenin világította meg elméletileg „A politika és a pedagógia összekeveréséről” című befejezetlen cikkében. Az ebben kifejtett lenini tételek szellemében kell megoldani azt a kérdést is, hogy milyen kapcsolatban legyen a politika az erkölccsel a párt tevékenységében. Lenin azt mondotta, hogy a párt politikai tevékenységében mindig megvolt és meg is lesz a pedagógia bizonyos eleme, hiszen az egész munkásosztályt elő kell készíteni arra a szerepre, hogy megszabadítsa az emberiséget mindenfajta elnyomástól, fejleszteni kell a munkásosztály öntudatát, s egyre újabb és újabb erőket kell bevonni a harcba. Aki megfeledkezik erről az igazságról, az nem marxista többé. De a politika feladatai nem merülnek ki ebben. Ugyancsak nem nevezhető marxistának az sem, aki a párt nevelőtevékenységét (a „pedagógiát”, az erkölcsi befolyásolást stb.) külön jelszóvá változtatja, szembe állítja a politikával, s ezen az alapon valamiféle külön irányzatot akar létesíteni. A párt nevelőtevékenysége elválaszthatatlan politikai feladataitól. A meggyőződés kialakítása, a politikai és erkölcsi tulajdonságok kinevelése szerves része a politikai tevékenységnek, de nem pótolhatja, nem helyettesítheti azt, nem merítheti ki a munkásosztály valamennyi harci feladatát. A párt egész politikai tevékenységében ezekre a lenini tételekre támaszkodik.

A párt, miközben az önkényuralom és a tőke elleni harcra mozgósította a tömegeket, sokat tett annak érdekében, hogy kinevelje az új típusú embereket, a nemes erkölcsi tulajdonságokkal rendelkező proletárforradalmárokat, akikben a munkásosztály, a nép legjobb erkölcsi vonásai öltenek testet. Lenin Babuskin jellemzése során hangsúlyozta, hogy ez a hivatásos forradalmár igazi népi hős, aki szoros kapcsolatban van a tömegekkel, s egész életével a munkások osztálytudatának, szervezettségének, forradalmi öntevékenységének fejlesztését szolgálta. A tömegekből kikerült és a velük szoros kapcsolatban levő új hősöknek, a tömegek eszmei és erkölcsi vezetőinek vonásait nagy művészi erővel ábrázolja Gorkij „Az anya” című regényében, Pavel Vlaszov és társai személyében.

A szocializmusért folytatott harc éveiben, az ország elmaradottságával, a belső és külső osztályellenség eszeveszett ellenállásával kapcsolatos hihetetlen nehézségek leküzdése során a párt óriási mértékben tudta fejleszteni a dolgozó tömegek öntudatát. A párt egy célra irányítja az összes tömegszervezetek — a szovjetek, a szakszervezetek, a Komszomol, a szövetkezetek stb. szervező és nevelőtevékenységét. E szervezeteknek a dolgozók kommunista nevelésében betöltött szerepe különösen megnő a kommunizmusba való fokozatos átmenet időszakában. Ezek a tömegszervezetek arra hivatottak, hogy aktívan küzdjenek a párt politikájának valóra váltásáért, hogy az állami és a munkafegyelem szigorú betartására, a szocialista tulajdon gondos megóvására, a szocialista haza határtalan szeretetére és szocialista internacionalizmusra neveljék a tömegeket. Arra hivatottak, hogy harcoljanak az emberek tudatában és magatartásában még meglevő kapitalista csökevények ellen. A párt állandó segítséget nyújt, hogy tökéletesebbé váljék a kommunista nevelés eszközeinek: az iskolának, a sajtónak, a rádiónak, az irodalomnak és a művészetnek a tevékenysége. Ezzel egyszersmind óriási hatást gyakorol a szovjet emberek társadalmi tudatának fejlesztésére, a közvélemény kialakítására. A közvélemény, a történelemben először, a győztes munkások és parasztok országában vált valóban közvéleménnyé, azaz az egész nép véleményévé, és megszűnt álközvélemény lenni, melyet a kizsákmányoló társadalom uralkodó osztályai alakítottak és alakítanak ki abbeli törekvésükben, hogy saját osztályérdekeiket az egész nép érdekének tüntessék fel. A szocializmus országának közvéleménye az egész nép érdekeit, a kizsákmányolástól mentes embermilliók akaratát fejezi ki. Ezzel magyarázható az az óriási erkölcsi befolyás, melyet a közvélemény gyakorol az emberek tudatára és magatartására. A munkások, a parasztok és az értelmiségiek közül már nagy tömegek elérték — öntudatukat, párthűségüket és erkölcsi tulajdonságaikat tekintve — a párttagok színvonalát. Az egész szovjet nép felsorakozott a párt mögé. A pártonkívüliek és a kommunisták a szovjet emberek nagy kollektívájában egyesültek. Kénytelen volt erről meggyőződni az ellenség is abban a háborúban, amelyet a fasiszta fenevadak kényszerítettek a szovjet népre. Az ellenség minden számítása ellenére sem tudott támaszt találni a szocializmus országában. Ellenkezőleg, mindenütt beleütközött a nép egységének acélfalába, amelyről visszapattantak az „Oroszország meghódítására” irányuló kísérletei. Bubennov egy igen jellemző epizódot ír le „Fehér nyírfa” című regényében. A németek egy falu elfoglalása után megkérdezik Oszip Mihajlovics pártonkívüli kolhozparasztot, hogy tagja-e a pártnak. „Bolsevik vagyok én réges-régen” — válaszolja büszkén a kolhozparaszt. A falu bírája kijelenti, hogy Oszip hazudik, hiszen nem is volt tagja a pártnak. Erre Oszip Mihajlovics kolhozparaszt, aki minden idegszálával a párthoz tartozik, így válaszol: „Nyíltan nem voltam . . . csak titokban . . .”

A szovjet irodalom híven ábrázolja a szovjethatalomért, a szocializmusért folytatott harc különböző történelmi időszakaiban élt kommunistákat. Megmutatja a polgárháború kommunista hőseinek tipikus jellemvonásait Kozsuh (Szerafimovics: „Vasáradat”), Csapajev és Klicskov (Furmanov: „Csapajev”), Levinszon (Fagyejev: „Tizenkilencen”) alakjában. Ezek az emberek önzetlen odaadással szolgálják népüket, törhetetlen akarattal, energiával, hősiesen küzdenek a dolgozók ellenségei ellen, buzdító szavukkal és személyes példamutatásukkal emelik a tömegek öntudatát és harci szellemét, hivatott vezetői és nevelői a tömegeknek. A népgazdaság helyreállításáért küzdő kommunisták művészi ábrázolását nyújtja Gladkov „Cement” című regényében. A regény hőse, Gleb Csumalov, aki annak idején részt vett a polgárháborúban, társaival egy lerombolt üzem helyreállításán munkálkodik, s közben erélyesen harcol a szovjethatalom ellenségeinek szabotázsakciói ellen, leküzdi a bürokraták tehetetlenségét és közönyét, ostorozza a munkások egy részének a kistulajdonosokra jellemző beállítottságát (csak legyintenek, ha a termelésről van szó, és kisiparral foglalkoznak), lángra gyújtja a munkások szocialista lelkesedését. A falusi munkára küldött huszonötezer kommunista funkcionárius egyikének, Davidovnak (Solohov: „Új barázdát szánt az eke”) az alakján keresztül azok a kommunisták rajzolódnak ki előttünk, akik a kolhozmozgalmat megszervezték, bátran leküzdötték a kulákok dühödt ellenállását és a paraszttömegek kistulajdonosi előítéleteit. A szovjet irodalom nagyszerű, művészi ábrázolását nyújtotta a Nagy Honvédő Háború kommunista hőseinek is. Ilyenek például Vorobjov komisszár (Polevoj: „Egy igaz ember”), Voroncov politikai munkatárs és Brjanszkij parancsnok (Goncsar: „Zászlóvivők”) stb. Batmanov, Beridze és Zalkind személyében Azsajev („Távol Moszkvától”) azoknak a kommunistáknak állít méltó emléket, akik a távoli építkezéseken szervezték és önfeláldozó munkára lelkesítették a munkásokat s az alkalmazottakat a háborús idők hihetetlen nehézségei közepette. Voropajev alakján keresztül Pavlenko („Boldogság”) azt akarta megmutatni, hogy a Kommunista Párt tagjai számára igazi boldogságot csak az aktív közéleti tevékenység, a közösségben végzett munka, az új emberek nevelése, képességeik fejlesztése nyújt.

A szocializmusért vívott harc előrehaladásával, a szocialista átalakulások kibontakozásával mind gazdagabbá válik a kommunisták szellemi és erkölcsi világa, a kommunisták mind jobban betöltik a nép érdekeiért küzdő élharcosoknak, a nép eszmei és erkölcsi vezetőinek szerepét. A Kommunista Párt és a nép szoros kapcsolata különösen világosan megmutatkozik napjainkban, amikor a párt mögött ott áll az egész sokmilliós szovjet nép, amely a párt vezetésével a kommunizmusba való fokozatos átmenet grandiózus feladatainak megoldásán fáradozik.

A pártszervezetek vezetik azt a harcot, amely a XIX. pártkongresszus történelmi jelentőségű határozatainak, valamint az azt követő párt- és kormányhatározatoknak a végrehajtásáért folyik. Ezek a határozatok az ipar és a mezőgazdaság valamennyi ágának a további fellendítését szolgálják, mégpedig a nehézipar fokozott ütemű fejlesztése alapján, mivel a nehézipar a népgazdaság vezető ereje, a népjólét növekedésének, az ország egyre növekvő hatalmának forrása. A pártszervezetek vezetik a harcot a munka magas termelékenységéért, az önköltség csökkentéséért, az ipari termékek minőségének javításáért, a gabonatermelés növeléséért, az állattenyésztés hozamának emeléséért, a szovjet kereskedelem munkájának megjavításáért, az államapparátus olcsóbbá tételéért és a bürokratikus kinövésektől való megszabadításáért. A párt magas fokú kötelességérzetre neveli a kommunistákat, megköveteli tőlük, hogy a legszigorúbban betartsák a párt- és az állami fegyelmet, harcoljanak a hibák ellen, bátran kezdeményezzenek, vezessék be a legjobb munkamódszereket és a tudományos vívmányokat a gazdasági élet és a kultúra minden területén.

Hadd említsünk ezzel kapcsolatban néhány példát az üzemi és a kolhoz-pártszervezetek munkájából. A moszkvai „Felszabadított munka” gyár pártszervezete a közszükségleti cikkek termelésének fokozására vonatkozó párt- és kormányhatározatok végrehajtásáért vívott harc során minden munkást bevont a szocialista munkaversenybe. A pártszervezet igyekezett minden egyes munkással külön-külön foglalkozni, gondosan megvizsgálta igényeiket és szükségleteiket, s munkája során az egész kollektíva támogatását igénybe vette. A gyár dolgozói 1953-ban jelentősen fokozták a jó minőségű szövetek gyártását, a gyár az országos munkaversenyben az első helyre került, és elnyerte a „kiváló minőséget gyártó üzem” címet. Mindezt komoly műszaki előkészítés előzte meg (a régi szerszámgépek leszerelése és új, tökéletesebb gépekkel való kicserélése), ez pedig természetesen időbe telt, ami veszélyeztette a tervteljesítést. A pártszervezet a munkásokhoz fordult segítségért. „A szövőüzem kommunistái, mérnökei és technikusai — írja Goncsarova elvtársnő, a pártszervezet titkára — felkeresték a brigádokat, megmagyarázták a munkásoknak, hogy feltétlenül emelniök kell a termelékenységet. A munkások megértették a feladatot, támogattak bennünket, valamennyien erejük megfeszítésével, lelkiismeretesen dolgoztak. Különösen dicséretre méltó munkát végeztek a szerelők, akikre lelkesítően hatott Scserbakov, Balovnyev, Novozsilov és más kommunisták példája. A szerelés minősége kiváló volt. Az összeszerelt gépeket késedelem nélkül munkába lehetett állítani, s a gépek kifogástalanul működtek”¹.
¹ T. Goncsarova. A kollektíva támogatásával. Partyijnaja zsizny. 1954. 1. sz. 64. old. (oroszul).

A gyár pártszervezete komoly figyelmet fordított a legjobb munkamódszerek közkinccsé tételére, s az elmaradó munkásokat az élenjárók színvonalára emelte.

A leningrádi Finomposztó- és Ipari Textil-Kombinát pártszervezete — a munka termelékenységének emelését célzó munka verseny vezető ereje — állandóan gondot fordít a kommunisták aktivitásának növelésére, társadalmi kötelességtudatuk erősítésére, és szüntelenül harcol a hibák ellen. A kommunisták lelkesítik a munkásokat, s példát mutatnak a termelékenység emelése terén. „A kommunista Natalja Laptyeva egyszerre három gépen dolgozik, és kiváló minőségű gyapjúszövetet gyárt. Kitűnően elsajátította a szövés technikáját, s így rendszeresen 20—30 százalékkal túlteljesíti normáját, kizárólag elsőrendű minőségű szövetet gyárt, és közben nyersanyagot is megtakarít. Laptyeva csupán 1953 első kilenc hónapjában több mint háromezer méter szövetet gyártott terven felül, amiből mintegy ezer öltöny és kosztüm készült. Laptyeva elvtársnő több ízben elnyerte «a kombinát és Leningrád legjobb szövőnője» címet. Egyes brigádok rendszeresen túlteljesítik termelési előirányzatukat és kiváló minőségű szövetet gyártanak, így a kommunista Ivan Artamobov helyettes művezető vezetése alatt álló szövőbrigád, a kommunista Ivan Poszpelov vezette fonóbrigád, a kommunista Vaszilij Bogdanov festőbrigádja és sok más brigád is”².
² M. Blohina. A pártszervezet harca az üzem rejtett tartalékainak kihasználásáért. Kommunyiszt. 1954. 2. sz. 70—71. old. (oroszul).

A kolhozok, a szovhozok, a gép- és traktorállomások pártszervezetei a falu dolgozóit a mezőgazdaság további fellendítését célzó párt- és kormányhatározatok végrehajtására mozgósítják. A kommunisták a szocialista munka első vonalában harcolnak, s példájukkal lelkesítik a többieket. Itt van például Kuricin, a Gorkij területi „Tyimirjazev” kolhoz növényápolási brigádvezetője. „A kommunista Kuricin egyike azoknak az ügyes kolhozparasztoknak, akik termővé tudták változtatni a kolhoz sovány talaját. Neki és a többi kiváló kolhoztag szívós munkájának köszönhető, hogy az itteni föld, amelyen azelőtt hektáronként csak 20—25 púd gabona termett, most százpudos termést is hoz. De Kuricin nemcsak a szakma mestere, hanem egyszersmind a tömegek szervezője is. Önmagával és másokkal szemben egyaránt igényes, arra törekszik, hogy brigádjának minden egyes tagja túlteljesítse a munkaegység-előírásokat. Fáradhatatlanul és türelmesen foglalkozik a kolhozparasztokkal, megmagyarázza nekik a párt feladatait. A parasztok ezért nemcsak termelési vezetőt, hanem szívós és rendszeres politikai munkát végző pártagitátort is látnak benne”³.
³ I. A. Jemeljanov, V. M. Abaturov és A. A. Kalasnyikov, A „Tyimirjazev” kolhoz. Moszkva 1954, 64. old. (oroszul).

A „Tyimirjazev” kolhozban példamutató munkát végeznek más kommunisták is, így J. K. Konigina, „A Szocialista Munka Hőse” címmel kitüntetett növényápolási brigádvezető, F. I. Szergejev, N. P. Babakov és mások. A háború utáni időszakban a kolhoz huszonkét kommunista tagját tüntették ki érdemrendekkel és érdemérmekkel.

A „Tyimirjazev” kolhoz élén több mint húsz esztendeje a kommunista Jemeljanov, a Szocialista Munka Hőse áll. Jemeljanov a kolhoz vezetéséről szólva elmondotta, hogy bármilyen nehézséggel került is szembe munkája során, mindig igyekezett mindent „megtanácskozni a néppel”, és így megtalálta a helyes megoldást. Mindennapi tapasztalatai alapján győződött meg arról, hogy a párt ereje a néppel való kapcsolatában rejlik, a nép ereje pedig abban, hogy felsorakozik a párt mögé.

A néptömegek bölcsességük, becsületük és lelkiismeretük megtestesülését látják a Kommunista Pártban. A Szovjetunió Kommunista Pártjában testet ölt a nép becsülete, mert a párt kibontakoztatta a szovjet nép alkotó erejét, a népet a kommunizmusért, a haza ellenségei elleni harcra szervezte, világtörténelmi jelentőségű győzelmekre lelkesítette, és biztosította számára, hogy a haladó emberiség vezető ereje legyen.

Nincs nagyobb dicsőség, mint ahhoz a párthoz tartozni, amely a nép legjobb fiait egyesíti soraiban, és amely élén áll annak a harcnak, melyet a néptömegek a legnagyszerűbb és legnemesebb történelmi feladat megvalósításáért, a kommunista társadalom felépítéséért vívnak.

A Szovjetunió Kommunista Pártja a nép lelkiismerete, mert azt fejezi ki, amit a nép igazságosnak tart, mert nincs eltérés szavai és tettei között, mert a népet sohasem vezeti félre, hanem híven és igazul szolgálja. Nincs még egy párt, amely olyannyira érezné erkölcsi felelősségét népe, hazája, az egész emberiség sorsáért, mint a Kommunista Párt. Éppen ezért nem véletlen, hogy a legjobbak vonzódnak a párthoz, igyekeznek minél közelebb kerülni hozzá, s a kommunizmus élharcosainak táborába kerülni.

A Kommunista Pártnak a dolgozó tömegek között kivívott erkölcsi és politikai tekintélyét meggyőzően bizonyítja a párt sorainak növekedése. 1939-ben a pártnak 2 477 666 tagja volt, 1952-ben pedig (október 1-én) már 6 882 145 (a tagok és a tagjelöltek együttvéve); a hallatlanul súlyos háborús megpróbáltatások éveiben a párt tagjainak száma 1 600 000-rel gyarapodott.

Ugyancsak a párt és a szovjet állam megnövekedett tekintélyét mutatják a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének választásai. 1931 óta a választásokban részt vevők százalékaránya a következőképpen növekedett:

1931	72,00
1934	85,00
1937	96,80
1946	99,70
1954	* 99,98

* Megjegyzés. Az 1931-es és 1934-es adatok a Szovjetunió szovjetjeibe való választásokra, 1937-től kezdve a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjébe való választásokra vonatkoznak.

A szavazásban részt vevő választók a kommunisták és a pártonkívüliek blokkjára adták szavazatukat. Ezzel kifejezték a párt iránt érzett mélységes bizalmukat, hiszen, mint Lenin mondotta, a nép „nem személyekre szavaz, hanem pártokra”⁴.
⁴ Lenin Művei. 26. köt. Szikra 1952. 349. old.

A nép csak azokban az emberekben bízik (akár tagjai a pártnak, akár pártonkívüliek), akik becsületesen és bátran tudnak harcolni a párt és a nép közös ügyéért. A párt, a kormány és a szovjet nép nagyszerű egysége a Szovjetunió győzelmeinek kiapadhatatlan forrása, a kommunizmushoz való előretörésének biztos alapja.

Az Októberi Forradalmat követően a szovjetország Kommunista Pártja nemzeti erőből nemzetközi erővé, a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom rohambrigádjává vált. Az SZKP tapasztalataiból tanulják meg a kommunista testvérpártok, hogyan kell cselekedni és győzni, hogyan kell erősíteni kapcsolatukat a néptömegekkel és magukkal ragadni őket. Növekszik és erősödik a kommunista és munkáspártok tekintélye a népi demokratikus országokban, ahol ezek a pártok a szocialista építés vezető és irányító erejét alkotják. A tapasztalat azt mutatja, hogy a háború utáni időszakban jelentősen megnövekedett a kommunista pártok tekintélye a tőkés országokban is, ahol ezek a pártok a kíméletlen üldözés ellenére önfeláldozóan küzdenek a békéért, a demokráciáért, a reakció és a háború erői ellen. Amint arra Sztálin rámutatott, nem lehet véletlennek tekinteni, hogy az európai tőkés országokban megnőtt a kommunista pártok befolyása. Ez annak köszönhető, hogy a kommunisták az európai fasiszta rémuralom keserves éveiben az antifasiszta, népfelszabadító küzdelem megbízható, bátor, önfeláldozó harcosainak bizonyultak.

A pártnak a néptömegek körében élvezett tekintélye nem szűkíthető le az egyén, a vezető vagy vezér tekintélyére. Ellenkezőleg, az egyénnek csak annyiban van tekintélye a tömegek között, amennyiben helyesen fejezi ki a nép érdekeit és teljes erejével küzd értük, s amennyiben nem különül el a nép élcsapatától. Más szóval, a vezető egyén az azonos elveket valló emberekből és harcosokból álló nagyszerű közösség tekintélyének, a marxista párt tekintélyének a letéteményese. A marxista pártnak azok a vezérei, akik elfordultak a marxizmustól, a marxista párttól — elvesztettek tekintélyüket a nép előtt. Csupán azok a pártvezetők őrizték meg tekintélyüket, akik mindig a népnek és élcsapatának, a Kommunista Pártnak kollektív tapasztalataira támaszkodtak. Ez azt jelenti, hogy a párt tekintélye, a kollektív pártvezetés tekintélye magasabban áll az egyén tekintélyénél.

Lenin hangsúlyozta, hogy „a munkásosztálynak, amely világszerte nehéz és szívós harcot folytat a teljes szabadságért, szüksége van tekintélyekre — de természetesen csak olyan értelemben, amilyen értelemben a fiatal munkásoknak szükségük van az elnyomás és a kizsákmányolás ellen küzdő öreg harcosok tapasztalataira, azoknak a tapasztalataira, akik sok sztrájkot hajtottak végre, akik több forradalomban vettek részt, és akiket bölcsekké tesznek a forradalmi hagyományok és széles politikai látókörük”⁵.
⁵ Lenin Művei. 11. köt. Szikra 1954, 424. old.

Ennek a tekintélynek, tanította Lenin, semmi köze sincs ahhoz a hivatalos tekintélyhez, melyet a burzsoázia teremt tudósai és politikusai számára. A forradalmi harc vezetésének kérdéseiben „minden egyes ország közvetlen harcot vívó élenjáró öntudatos munkásainak kollektív szelleme lesz a legnagyobb tekintély”⁶.
⁶ Ugyanott.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának félévszázados története a pártvezetés e vezérelvének sokszorosan igazolt helyességéről, a személyi kultusszal összeegyeztethetetlen kollektív vezetés óriási jelentőségéről tanúskodik. Az SZKP-tól mindig távol állt a személyiség babonás tisztelete, amelyre az eszerek és a narodnyikok annyira hajlamosak voltak. Semmiféle személyes tapasztalat sem helyettesítheti a történelmet alkotó tömegek tapasztalatait, a pártnak és Központi Bizottságának kollektív tapasztalatát. Erkölcsi vonatkozásban a személyi kultusz káros hatása abban rejlik, hogy nem a párt és a nép, hanem egyes személyek iránti hűségre nevel, s kedvező légkört teremt az önhittség, a talpnyalás, a bürokratizmus stb. számára.

A párt mindig az élenjáró elméletre és a tömegek gyakorlati tapasztalataira támaszkodó kollektív vezetésben látta a legfontosabb feltételét annak, hogy helyes határozatokat hozzon, és sikeresen harcoljon azok végrehajtásáért. Másfelől, a kollektív vezetésben látta a legfontosabb feltételét annak, hogy kialakítsa tagjaiban a kommunista harcosok számára elengedhetetlen erkölcsi tulajdonságokat és jellemvonásokat. A párt éppen azért tudott a nép ügyéért bátran és önfeláldozóan küzdő harcosokat nevelni, mert arra tanította tagjait, hogy kollektíven cselekedjenek és akaratukat alárendeljék a közösség akaratának, s mert harcolt a kispolgári individualizmus, a karrierizmus ellen, a fegyelem lenézése s a mensevikekre, a trockistákra és más opportunista elemekre jellemző egyéb jelenségek ellen.

Ebből korántsem következik az, hogy tagadjuk a kimagasló pártfunkcionáriusoknak és a pártvezéreknek a mozgalom irányításában betöltött szerepét. Lenin rámutatott arra, hogy a tömegmozgalmat vezető pártnak tekintélyes, befolyásos és tapasztalt vezetőkre van szüksége, akiknek ereje a pártukkal, népükkel való elszakíthatatlan kapcsolatukban, továbbá abban rejlik, hogy jól ismerik a nép életének történelmileg megérlelődött szükségleteit. Ezeket a vezetőket az jellemzi, hogy messzebbre tekintenek, mint a többiek, és nagy éleslátásról tesznek tanúságot a harc vagy az építőmunka feladatainak megoldása során. Ezek a vezetők, akikben a nép legjobb szellemi és erkölcsi vonásai öltenek testet, erkölcsi tekintélyüket — amint arra Lenin rávilágított—„nem holmi elvont erkölcsből, hanem a forradalom harcosának erkölcséből, a forradalmi tömegek sorainak és seregeinek erkölcséből”⁷ merítik.
⁷ Lenin Művei. 29. köt. Szikra 1953. 81. old.

A nép érdekeiért folytatott hősies harcban kivívott tekintélynek óriási jelentősége van a kommunizmusért folyó harcban, a szovjet dolgozók és a kommunizmusért világszerte küzdő harcosok kommunista szellemű nevelésében.

A párt és a szovjet állam arra tanítja a párt- és állami funkcionáriusokat, hogy becsüljék meg a nép bizalmát, s őrizzék meg erkölcsi tekintélyüket. „Gazdasági vezetőnek lenni szovjet viszonyok között — mondotta Sztálin — nagy tisztességet és bizalmat jelent a nép részéről. . . Vezetők jönnek és mennek, de a nép marad. Csak a nép halhatatlan. Minden más — múlandó. Ezért meg kell becsülni a nép bizalmát”⁸.
⁸ Lenin—Sztálin. A munkáról. Szikra 1950. 405, old.

Minden vezető párt- és állami funkcionáriusnak erősítenie kell kapcsolatát a tömegekkel, ismernie kell a tömegek igényeit és szükségleteit, értenie kell a szervező munkához, hogy a tömegeket a párt és a kormány által kitűzött feladatok megvalósítására mozgósíthassa.

A szovjet rendben a vezető tekintélyét nem csupán az határozza meg, hogy milyen magas tisztséget tölt be. Ez a tekintély egyszersmind az illető vezető személyének társadalmi elismerésén, a dolgozók iránta tanúsított bizalmán alapul. Más szóval, a tisztséggel járó tekintélyt alátámasztja az erkölcsi tekintély, amely megszilárdítja a vezető helyzetét, bármely munkaterületen dolgozzék is. Ez azt követeli a vezető funkcionáriustól, hogy nagyfokú felelősségtudattal végezze el a rá bízott feladatot, s hogy nagy hozzáértésével, helyes vezetési módszereivel és a nép, a szocialista állam iránti példamutató odaadásával kiérdemelje a nép bizalmát.

A párt kinevelte azokat a kommunizmushoz hű, nagyszerű, tapasztalt gazdasági és kulturális vezetőket, akiket Lenin kívánt a szovjet apparátus élén látni, „akikért kezeskedni lehet, hogy nem hisznek a puszta szónak, és egyetlen szót sem ejtenek ki lelkiismeretükkel ellentétben”, akik nem riadnak vissza attól, „hogy bármilyen nehézséget beismerjenek, sem pedig attól, hogy minden eszközzel harcoljanak a komolyan maguk elé tűzött cél eléréséért”⁹.
⁹ Lenin Művei. 33. köt. Szikra 1953. 490., 491. old.

A párt szigorúan rendreutasít ja azokat a vezetőket és funkcionáriusokat, akikből kiveszett a néppel szembeni kötelességérzet, akik nincsenek tudatában a rájuk bízott feladatért viselt felelősségnek, akik nem törekednek kellő aktivitással és állhatatossággal a párt- és kormányhatározatok végrehajtására, akik könnyen belenyugodnak az üzemek, intézmények, kolhozok lemaradásába, s az ezek munkájában észlelhető lazaságokba, fegyelmezetlenségbe, akik megtűrik a hibákat, akik vég nélküli ülésezésekkel, íróasztal mellőli vezetéssel helyettesítik a tömegek tapasztalatainak tanulmányozását, az operatív vezetést. A párt megköveteli, hogy a vezetők szeretettel és hozzáértéssel foglalkozzanak beosztottjaikkal, hogy meg tudják látni a tömegben az egyes embert, s az élenjárók színvonalára tudják emelni az elmaradókat. A párt arra tanít, hogy ne tűrjük a maradiságot, a formalizmust és a bürokratizmust, s az alulról jövő bírálat kipróbált fegyverével harcol e jelenségek ellen. A párt arra tanít, hogy támogassuk mindazt az újat, haladót, amit a nép alkotó munkája hív életre, hiszen a párt az újítók pártja, a haladásért, az embermilliók boldog életéért küzdő harcosok pártja.

A szovjet állami funkcionáriusok és pártvezetők jellemző vonása, hogy felelősséget éreznek munkájukért, s tudatában vannak a párttal, a néppel, hazájukkal szemben vállalt kötelességüknek. Az a funkcionárius, akiből kivész ez a felelősségérzet, aki saját érdekében visszaél hivatali helyzetével, akit hatalomvágy, karrierizmus stb. fűt, az magatartásában múlhatatlanul burzsoává válik. A párt és a nép nem tűri a haszonlesőket és a karrieristákat. A párt azzal, hogy ellenőrzést gyakorol az összes szervezetek és hivatalok, az összes vezetők tevékenysége fölött, a nép érdekeit védelmezi, s az ellenőrzés során gondoskodik a vezetés megjavításáról ott, ahol a vezetők megfeledkeznek a nép iránti kötelességükről, ahol a funkcionáriusok burzsoá szokásokat vesznek fel.

A szabadságmozgalom minden korszakának megvannak a maga kimagasló alakjai, akik a nép ügyét szolgáló önfeláldozó harcukkal példát mutatnak minden becsületes embernek. A nép becsületes és önzetlen szolgálata terén a Marx előtti időszak Oroszországának szabadságmozgalmában példaképnek tekinthetjük Ragyiscsevet, a dekabristákat, Herzent, Belinszkijt, Csernisevszkijt, Dobroljubovot. A szabadságmozgalom Marx utáni korszakában a nép szolgálatának gyönyörű példája Leninnek, a Kommunista Párt lángeszű vezérének, Lenin nagy harcostársának és tanítványának — Sztálinnak, továbbá Lenin más tanítványainak és harcostársainak —, az SZKP és a más országokban működő kommunista és munkáspártok vezetőinek élete és tevékenysége. A párt vezetőinek életében, tevékenységében, erkölcsi arculatában az előző forradalmár-nemzedékek legjobb vonásai öltöttek testet. Ezek a vonások tovább fejlődtek, hiszen a proletárpárt vezérei azt az egyetlen mindvégig következetes forradalmi osztályt képviselik, amely a társadalom gyökeres átalakítására irányuló, minden eddiginél nagyobb arányú és mélyrehatóbb népi szabadságmozgalomnak a vezető ereje.

Vlagyimir Iljics Leninben összpontosulnak a nép, a forradalmi osztály szellemi és erkölcsi arculatának legjobb vonásai, ezért méltán mondhatjuk, hogy Lenin korunk legnagyobb embere. Életének példája arra lelkesíti az embereket szerte a világon, hogy határtalan odaadással szolgálják az emberi haladás ügyét, s hősiesen harcoljanak a kommunizmus diadaláért. Abban a felhívásban, melyet a Kommunista Párt Központi Bizottsága Lenin halála alkalmából intézett a dolgozókhoz, a következőket olvashatjuk:

„Marx halála, óta nem volt még a proletariátus nagy felszabadító mozgalmának történetében olyan gigászi egyéniség, mint elhunyt vezérünk, tanítónk, barátunk. Mindaz, ami a proletariátusban valóban magasztos és hősies — a rettenthetetlen elme, a hajthatatlan, szívós, mindent legyőző vasakarat, a szent gyűlölet, a rabság és az elnyomatás elleni halálos gyűlölet, a hegyeket megmozgató forradalmi szenvedély, a tömegek alkotó erejébe vetett határtalan hit, a hatalmas szervező tehetség — mindez nagyszerűen testesült meg Leninben, akinek neve az új világ szimbólumává vált nyugattól keletig, déltől északig az egész földkerekségen”¹⁰.
¹⁰ A Szovjetunió Kommunista Pártja kongresszusainak, konferenciáinak és központi bizottsági plénumainak határozatai. 1. rész. Szikra 1954. 937—938. old.

Lenin neve elválaszthatatlan a Kommunista Párttól, a forradalmi osztálytól, a forradalmi néptől. Ezt a pártot ő teremtette meg, ő kovácsolta össze eszmeileg és szervezetileg, ő edzette meg a nép nyílt és leplezett ellenségei ellen folytatott harcokban, ő vezette világtörténelmi jelentőségű győzelmekre. Elismert vezére, teoretikusa és gyakorlati vezetője volt a kommunista világmozgalomnak. Ő, aki milliók harcát vezette s milliókat tömörített a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc zászlaja alá, mindenki másnál jobban tudta becsülni az egységbe tömörült kollektíva erejét, a kollektív vezetés erejét. Szeretett „tanácskozni” Marxszal, de állandóan szem előtt tartotta a tömegek és a vezető pártkáderek gyakorlati tapasztalatait is, ezekből levonta a következtetéseket és a tanulságokat. Vezére s ugyanakkor egyszerű és szerény funkcionáriusa volt a pártnak, aki nem idegenkedett az aprómunkától, és sohasem éreztette különleges szerepét. Tetteiben nem volt semmi hivalkodás, semmi mesterkéltség. „Egyszerű mint az igazság” — mondotta róla egy szormovói munkás Gorkijjal folytatott beszélgetése során, és ezzel rendkívül találóan fejezte ki Lenin egyik legjellemzőbb vonását.

Vlagyimir Majakovszkij „Vlagyimir Iljics Lenin” című költeményében így jellemezte Lenint:

Egészen olyan, mint én, te, ő –
csak talán a szeménél gondolataitól sűrűbb a redő,
és ajka a miénknél gúnyosabb kemény él.
Kemény, de nem mint keleti zsarnok,
aki eltipor diadalszekérrel.
Ő társához emberi-kedvesen hajlott.
Ő az ellenséghez vasnál keményebben ért el.
Nézzétek a szobrokat — mennyi pompás ősötök!
Ha netán Gogol, eléje babért teríts.
Másfélét — nehéz testi munkás hőstettet vállalt a vállára Iljics.

(Radó György fordítása)

Az emberi egyszerűség és szerénység, a néppel és a párttal elválaszthatatlanul összeforrott harcos napról napra megismétlődő hősiessége — Lenin jellemző vonása.

Lenin egész életével és tevékenységével, melyet utolsó leheletéig a tőke igájában sínylődő dolgozók felszabadításának, a párt ügyének szentelt, példát mutatott arra, milyennek kell lennie korunk élenjáró emberének.

Lenin a haza és az emberiség boldogságáért vívott harcot tekintette élete céljának, s ettől a céltól sohasem tért el: biztos léptekkel és következetesen haladt feléje az élharcosok seregében, maga mellé állította a tömegeket, mind újabb és újabb dolgozó rétegeket vont be a harcba, s felvilágosító és szervező munkájával az általa életre hívott, általa kikovácsolt marxista párt zászlaja alá sorakoztatta fel őket. Forradalmi meggyőződéséhez híven arra tanította a forradalmárokat, hogy egész forradalmi szenvedélyességükkel álljanak ki meggyőződésükért, ne térjenek el se jobbra, se balra a marxista párt elvi irányvonalától, s kíméletlenül üldözzenek a marxizmustól és a marxi állásponttól való mindennemű eltérést „íme, ez az én sorsom — írta Lenin egyik levelében. — Egyik harci kampány a másik után — a politikai ostobaságok, a banalitás, az opportunizmus stb. ellen.

Így megy ez 1893 óta. S a bárgyúak emiatt gyűlölnek. Nos, mégsem cserélném fel ezt a sorsot a bárgyúakkal való «békére»”¹¹.
¹¹ Lenin Művei. 35. köt. 209. old. (oroszul).

Nincs ember, aki hívebben teljesítette volna forradalmi kötelességét, aki becsületesebben szolgálta volna hazáját és a szocialista internacionalizmust, mint Lenin. Nincs ember, akit jobban áthatott volna a nép, az ember határtalan szeretetétől, a dolgozók ellenségeinek gyűlöletétől fűtött igazi humanizmus, mint Lenint.

Ő, aki a végletekig szerény volt a saját személyét illetően, aki a megfeszített munka közben nemegyszer elfelejtett önmagára gondolni, és nem törődött egészségével, pihenésével — rendkívül nagy gondot fordított munkatársainak szükségleteire, egészségi állapotára. Ellentmondást nem tűrően követelte a munka abbahagyását, amikor látta, hogy valamelyik funkcionáriusnak pihenésre van szüksége, megkívánta, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek az illető funkcionárius számára stb. Ugyanilyen figyelmes gondoskodás jellemezte magatartását, bármelyik szovjet emberről volt is szó. Amikor munkásokkal vagy parasztokkal nagyfontosságú államügyekről beszélgetett, mindig kifaggatta őket életük sok apró részletéről is. N. A. Szemasko Leninre való visszaemlékezéseiben említést tesz Lenin feljegyzéseiről, melyekben hol azt kéri, hogy segítsenek valamilyen kis árvalányon, hol azt, hogy elégítsék ki valamelyik kórház alkalmazottainak igényeit, hol azt, hogy küldjenek jó szemüveget valamelyik parasztnak, és így tovább. Lenin ugyanakkor szenvedélyesen tudta gyűlölni a dolgozók ellenségeit és a kizsákmányolók uralma által életre hívott visszataszító jelenségeket. Kérlelhetetlen ellensége volt a nyárspolgáriasságnak, a szolgalelkűségnek, az álszenteskedésnek, a banalitásnak, az élet förtelmes jelenségeivel való megalkuvásnak.

„Csodálattal töltött el Lenin világosan megmutatkozó életszeretete és az élet szörnyűségével szemben táplált engesztelhetetlen gyűlölete. Gyönyörködtem abban a fiatalos vakmerőségben, mellyel minden tette tele volt. Bámultam emberfeletti munkabírását…” — írta Gorkij Leninről.

Minden szovjet ember, minden szovjet vezető számára követendő példa Lenin sokoldalú és erőteljes egyénisége, egyenes és határozott jelleme. Követendő példa bámulatos munkaszeretete, mely lehetővé tette számára, hogy két kézzel merítsen az egyetemes emberi kultúra kincsestárából, s létrehozza a forradalmi gondolat halhatatlan alkotásait; követendő példa a párt és a néptömegek forradalmi tapasztalatai alapján, fejlődő élenjáró elmélet erejébe vetett megingathatatlan hite, a harc és az építőmunka hihetetlenül bonyolult problémáinak megoldásában tanúsított bölcsessége, töretlen győzni akarása, amely nem rettent vissza a nehézségektől, nem esett pánikba a vereségeknél és nem kérkedett a győzelmekkel; minden kommunista számára követendő példa Lenin rettenthetetlensége a harcban, igazságossága és becsületessége, egyszerűsége és szerénysége, meggyőződésének és hajlamainak, szavainak és tetteinek csodálatos harmóniája.

Lenin a legnagyszerűbb megtestesítője annak a magasztos emberi életideálnak, amelyet az emberiség boldogságáért való lángolás, önfeláldozó hősiesség jellemez.

„Minden cselekedetünkben Lenin hatalmas egyénisége irányítson bennünket” — figyelmeztette a szovjet embereket Sztálin, a nagy Lenin tanítványa és munkatársa, akinek élete, akárcsak Leniné, a nép önfeláldozó szolgálatának példaképé volt.

A szovjet emberek, a szovjet ifjúság és a Lenin nevét viselő ifjúsági harci szövetség követi ezt a felhívást. „A komszomolista — állapítja meg a Komszomol Szervezeti Szabályzata — a legnagyobb tisztességnek tartja, hogy tagja lehessen a Szovjetunió Kommunista Pártjának, s egész tevékenységével, tanulásával felkészül arra, hogy a párt soraiba léphessen.” A Komszomol, a párt hűséges segítőtársa, nagyszerű embereket nevelt ki soraiból, akik munkájukkal és harci tetteikkel bebizonyították, hogy Lenin képét szívükben hordozzák, és mindenben követik nagy tanítójukat.
***

SaLa