A proletariátus feladatai a jelenlegi forradalomban

Minthogy csak április 3-án éjjel érkeztem meg Petrográdba, az április 4-i gyűlésen a forradalmi proletariátus feladatairól szóló előadásomat magától értetődően csupán a magam nevében tarthattam meg, és előre kellett bocsátanom, hogy felkészültségem hiányos.

Az egyetlen dolog, amit a magam — és jóhiszemű ellenfeleim — munkájának megkönnyítésére tehettem, az volt, hogy írásba foglalt téziseket készítettem. A téziseket felolvastam és a szövegüket átadtam Cereteli elvtársnak. Nagyon lassan és kétízben olvastam fel a téziseket: először a bolsevikok gyűlésén, majd egy másik gyűlésen, amelyen a bolsevikokon kívül mensevikek is részt vettek.

Közzéteszem ezeket az én, egyéni téziseimet és csak igen rövid magyarázó megjegyzéseket fűzök hozzájuk, amelyeket előadásomban sokkal részletesebben fejtettem ki.

Tézisek

1. A háború tekintetében az az álláspontunk, hogy mivel a háború Oroszország részéről Lvov és Társai új kormánya alatt is feltétlenül imperialista rablóháború marad, mégpedig e kormány kapitalista jellegénél fogva — a legcsekélyebb engedmény sem tehető a „forradalmi honvédelem” javára.

Forradalmi háborúhoz, amely valóban igazolja a forradalmi honvédelmet, az öntudatos proletariátus csak a következő feltételekkel járulhat hozzá: a) ha a hatalom a proletariátus és a hozzá csatlakozó szegényparaszt rétegek kezébe megy át; b) ha valóban, nem pedig csak szavakban, lemondanak minden annexióról; c) ha valóban teljesen szakítanak minden tőkés érdekkel.

Tekintettel arra, hogy a forradalmi honvédelem tömegekből való híveinek széles rétegei kétségtelenül jóhiszeműek, a háborút csak szükségszerűségből, nem pedig hódítások kedvéért ismerik el, és tekintettel arra, hogy a burzsoázia félrevezeti őket — különösen alaposan, kitartóan és türelmesen kell nekik megmagyarázni tévedésüket, meg kell magyarázni a tőke és az imperialista háború közötti elválaszthatatlan összefüggést, be kell bizonyítani, hogy lehetetlen a háborút igazán demokratikus, nemerőszakos békével befejezni a tőke megdöntése nélkül.

Meg kell szervezni ennek a nézetnek legszélesebbkörű propagandáját a harcoló hadsereg körében.

Lövészárok-barátkozás.

2. A mai oroszországi helyzet sajátszerűsége az, hogy átmenet a forradalom első szakaszából, amely a proletariátus kellő tudatosságának és szervezettségének hiánya miatt a burzsoázia kezébe adta a hatalmat, annak második szakaszába, amely a proletariátusnak és a parasztság legszegényebb rétegeinek kezébe kell hogy adja a hatalmat.

Ezt az átmenetet egyrészt a legteljesebb legalitás (Oroszország ezidőszerint a világon valamennyi hadviselő ország között a legszabadabb ország), másrészt az jellemzi, hogy a tömegekkel szemben nem alkalmaznak erőszakot, és végül, hogy ezek a tömegek a kapitalistáknak, a béke és a szocializmus legádázabb ellenségeinek kormányával szemben hiszékeny és nem öntudatos magatartást tanúsítanak.

Ez a sajátszerűség azt követeli tőlünk, hogy alkalmazkodni tudjunk a pártmunka különleges feltételeihez, amelyet a proletariátus hallatlanul nagy, politikai életre éppen hogy felébredt tömegeinek körében kell végeznünk.

3. Semmiféle támogatást az Ideiglenes Kormánynak; meg kell magyarázni, hogy az Ideiglenes Kormány minden ígérete, különösen az az ígérete, hogy lemond az annexiókról, teljesen hazug. Az Ideiglenes Kormány leleplezése, a helyett a megengedhetetlen, illúziókat keltő „követelés” helyett, hogy ez a kormány, a tőkések kormánya, ne legyen többé imperialista kormány.

4. Annak a ténynek elismerése, hogy pártunk a Munkásküldöttek Szovjetjeiben legtöbbnyire kisebbségben, mégpedig egyelőre gyenge kisebbségben van a burzsoázia befolyása alatt álló és ezt a befolyást a proletariátusra átvivő valamennyi kispolgári opportunista elem blokkjával szemben, amely a népi szocialistáktól és szociálforradalmároktól egészen a Szervező Bizottságig (Csheidze, Cereteli és mások), Sztyeklovig stb. stb. terjed.

A tömegek felvilágosítása arról, hogy a Munkásküldöttek Szovjetje a forradalmi kormány egyetlen lehetséges formája s ezért mindaddig, amíg ez a kormány enged a burzsoázia befolyásának, a mi feladatunk csakis a Szovjetek taktikai tévedéseinek türelmes, rendszeres, kitartó és különösen a tömegek gyakorlati szükségleteihez alkalmazkodó megmagyarázása lehet.

Amíg kisebbségben vagyunk, a hibák bírálatának és megvilágításának munkáját végezzük, de ugyanakkor hirdetjük, hogy az egész államhatalomnak a Munkásküldöttek Szovjetjei kezébe kell átmennie, hogy a tömegek a tapasztalat útján szabaduljanak meg tévedéseiktől.

5. Nem parlamentáris köztársaság — a Munkásküldöttek Szovjetjeitől ehhez visszatérni visszafelé tett lépés volna —, hanem a Munkás-, Béres- és Parasztküldöttek országszerte alulról fölfelé felépített Szovjetjeinek köztársasága.

A rendőrség, a hadsereg és a hivatalnoki kar megszüntetése.

Valamennyi hivatalnok választható és bármikor leváltható; fizetésük nem lehet magasabb egy jó munkás átlagos bérénél.

6. Az agrárprogramban a súlypontot a Béresküldöttek Szovjetjeire kell helyezni.

Minden földesúri föld elkobzása.

Minden földet nacionalizálni kell az országban, a földdel való rendelkezés joga a Béres- és Parasztküldöttek helyi Szovjetjeit illeti meg. A Szegényparasztküldöttek Szovjetjeinek különválasztása. Mintagazdaság létesítése minden nagybirtokból (a helyi és egyéb viszonyoknak, valamint a helyi hatóságok határozatainak megfelelően, körülbelül 100-tól 300 gyeszjatyináig terjedő nagyságban), a Béresküldöttek ellenőrzésével és a köz számlájára.

7. Az ország valamennyi bankjának haladéktalan egybeolvasztása egyetlen nemzeti bankká, amely fölött a Munkásküldöttek Szovjetje gyakorolja az ellenőrzést.

8. Közvetlen feladatunk nem a szocializmus „bevezetése”, hanem csak a javak társadalmi termelésének és elosztásának a Munkásküldöttek Szovjetjei által történő ellenőrzésére való azonnali áttérés.

9. Pártfeladatok:

a) Azonnali pártkongresszus;
b) a pártprogram megváltoztatása, a legfontosabb:

1) az imperializmusról és az imperialista háborúról,
2) az államhoz való viszonyról és a mi követelésünk: a „kommün-állam”,
3) az elavult minimális program módosítása;

c) a párt nevének megváltoztatása.
10. Az Internacionálé megújítása.

Forradalmi Internacionálé, a szociálsoviniszták és a „centrum” ellen irányuló Internacionálé alapításának kezdeményezése.

Hogy az olvasó megértse, miért kellett ritka kivételként külön hangsúlyoznom a jóhiszemű ellenfelek „esetét”, kérem, hasonlítsa össze ezekkel a tézisekkel Goldenberg úr következő ellenvetését: Lenin „kitűzte a polgárháború zászlaját a forradalmi demokrácián belül” (idézve Plehanov úr „Jegyinsztvó”- jának 5. számában).

Nemde, valóságos gyöngyszem?

Én írásban és élőszóval váltig hangoztatom: „tekintettel arra, hogy a forradalmi honvédelem tömegekből való híveinek széles rétegei kétségtelenül jóhiszeműek . . . tekintettel arra, hogy a burzsoázia félrevezeti őket, különösen alaposan, kitartóan és türelmesen kell nekik megmagyarázni tévedésüket. . .”

Ezzel szemben egyes burzsoá urak, akik szociáldemokratáknak nevezik magukat, de akik nem tartoznak sem a széles rétegekhez, sem a „honvédelemnek” a tömegekből való híveihez, nem átallják úgy adni tovább és értelmezni nézeteimet, hogy „kitűzte (!) a polgárháború zászlaját (!)” (polgárháborúról a tézisekben egyetlen szó sincs, előadásomban sem volt egyetlen szó sem!) „a forradalmi demokrácián belül (!!) …”

Mi ez? Miben különbözik ez a pogromagitációtól? a „Russzkaja Voljá”-tól?

Én írásban és élőszóval váltig hangoztatom: „A Munkásküldöttek Szovjetje a forradalmi kormány egyetlen lehetséges formája s ezért a mi feladatunk csakis a Szovjetek taktikai tévedéseinek türelmes, rendszeres, kitartó és különösen a tömegek gyakorlati szükségleteihez alkalmazkodó megmagyarázása lehet…”

Ezzel szemben bizonyos fajtájú ellenfeleim úgy tüntetik fel nézeteimet, mint felhívást „polgárháborúra a forradalmi demokrácián belül”!!

Én azért támadtam az Ideiglenes Kormányt, mert nem tűzött ki sem közeli, sem általában semminemű határidőt az Alkotmányozó Gyűlés összehívására, hanem ígéretekkel intézte el a dolgot. En bebizonyítottam, hogy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjei nélkül az Alkotmányozó Gyűlés összehívása nincs biztosítva, sikere lehetetlen.

Olyan nézetet tulajdonítanak nekem, hogy ellene vagyok az Alkotmányozó Gyűlés mielőbbi összehívásának!!!

Mindezt „félrebeszélésnek” nevezném, ha a politikai harc évtizedei nem tanítottak volna meg arra, hogy az ellenfelek jóhiszeműségét ritka kivételnek tartsam.

Plehanov úr lapjában „félrebeszélésnek” nevezte beszédemet. Rendben van, Plehanov úr! De nézze csak, milyen esetlen, milyen ügyetlen és milyen kevéssé leleményes ön, amikor vitatkozik. Ha én két óra hosszat félrebeszéltem, hogyan tűrhették a hallgatók százai ezt a „félrebeszélést”? Továbbá. Miért szentel az ön lapja egész hasábot e „félrebeszélés” ismertetésének? Hát bizony, ami a logikát illeti, ön nagyon gyenge lábon áll.

Persze sokkal könnyebb kiabálni, szitkozódni, jajgatni, mint megkísérelni elmondani, megmagyarázni, felidézni az emlékezetben, hogyan vélekedett Marx és Engels 1871-ben, 1872-ben és 1875-ben a Párizsi Kommün tapasztalatairól és arról, hogy milyen államra van szüksége a proletariátusnak.

Plehanov úr, az egykori marxista, valószínűleg nem szívesen emlékezik vissza a marxizmusra.

Idéztem Rosa Luxemburg szavait, aki 1914. augusztus 4-én „bűzlő hullának” nevezte a német szociáldemokráciát. Plehanov úrék, Goldenberg úrék és társaik pedig „megsértődnek” . . . ugyan ki miatt? — A német soviniszták miatt, akiket sovinisztáknak neveztek!

Kátyúba jutottak ezek a szegény orosz szociálsoviniszták — ezek a szavakban szocialisták, tettekben soviniszták.

N. Lenin

Megjelent: „Pravda” 26. sz.
1917. április 7.

Lenin Művei. 24. köt. 1—8. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa