A kommunista párt — Szervezeti Szabályzata

A kommunisták legfontosabb feladata az emberséges társadalom megteremtésén dolgoznia. Bármilyen fejletséget is elérhet egy társadalom, de nem lehet emberséges, ha az emberek egyik csoportja a másik csoport kizsákmányolásából élősködik. A kizsákmányolás embertelen alacsony civilizáltsági társadalmi formában valósul meg. A kizsákmányoló társadalmakban nem lehetséges szabadság és demokrácia, csak a kizsákmányolás szabadsága és a kizsákmányolók diktatúrája. A kommunisták nem szeretik az élősködőket, ezért harcolnak a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” nemes gondolatainak megvalósításáért, a valódi, az egész emberiségre kiterjedő szabadság és demokrácia társadalmáért, a kommunizmusért.

… a Szovjetunió Kommunista Pártjának legfőbb feladata az «volt», hogy a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet útján felépítse a kommunista társadalmat, szüntelenül emelje a társadalom anyagi és kulturális színvonalát, a világ dolgozóival való nemzetközi szolidaritás szellemében nevelje a társadalom tagjait, és minden módon erősítse a Szovjet Haza aktív védelmét ellenségeinek agresszív cselekményeivel szemben.
… Szervezeti Szabályzat kimondja: „A Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja lehet minden dolgozó, más munkáját ki nem zsákmányoló szovjet állampolgár, aki elismeri a párt programját és Szervezeti Szabályzatát, tevékenyen részt vesz ezek megvalósításában, dolgozik a párt valamelyik szervezetében, s végrehajtja a párt minden határozatát.”
… Ebben a megfogalmazásban kifejezésre jut az a tény, hogy a Szovjetunióban győzött a szocializmus és nincsenek többé kizsákmányoló osztályok, megszűnt az embernek ember által való kizsákmányolása.
… A Szovjetunióban osztatlanul uralkodik a kommunista erkölcs. Ez az erkölcs irányítja a munkások, a parasztok és az értelmiségiek magatartását, akár tagjai a pártnak, akár pártonkívüliek. Ezért helytelen volna azt gondolni, hogy a párttagok erkölcse más, mint a pártonkívülieké. A Kommunista Párt annak az erkölcsnek a szellemében neveli a dolgozó tömegeket, amelynek letéteményese a történelem leghaladóbb osztálya, a munkásosztály. Ez azt jelenti, hogy ez a nevelés a kommunizmus, a haza, a nép iránti határtalan odaadás szellemében, a dolgozók nemzetközi szolidaritása szellemében folyik. „Pártunk erkölcse — mondotta Kalinyin — népünk erkölcse is.”
… A párttag nem tanúsíthat formális, passzív magatartást a Szervezeti Szabályzat követelményeivel szemben. A párt mindig harcolt a párthatározatok formális kezelése ellen, mert ez aláássa a párt harcképességét, és ezért összeférhetetlen a párthoz tartozással. A Szervezeti Szabályzat követeléseit a párt tagjainak „nem félelemből, hanem lelkiismeretükre hallgatva” kell végrehajtaniok, vagyis a közös ügy iránti végtelen odaadással, amely a pártnak mint az azonos elveket valló kommunisták önkéntes harci szövetségének a természetéből fakad.
… A szovjet állampolgárnak a Kommunista Pártba való belépése nemcsak politikai, hanem erkölcsi vonatkozásban is fontos és felelősségteljes pillanat. A pártba belépő szovjet állampolgár nem számít semmiféle előjogra. Ellenkezőleg, önként komoly kötelezettségeket vállal magára, tudja, hogy példát kell mutatnia másoknak öntudatban, odaadásban, kitartásban és fegyelemben, a nép javát szolgáló egész tevékenységében.
… A párt Szervezeti Szabályzatában foglalt kötelességek teljesítése azt jelenti, hogy a kommunista az élcsapat tagjához méltóan viselkedik a kommunizmus építésének valamennyi frontszakaszán, és példát mutat a dolgozó tömegeknek a párt, a haza, a kommunizmus ügyének szolgálatában.
… A kommunista igen fontos kötelessége a pártegység erősítése, a pártfegyelem betartása.
… A Kommunista Párt a munkásosztály szervezetének legmagasabb formája, a dolgozók élcsapata. A párt irányítja a dolgozók valamennyi szervezetét, tevékenységüket egy célra összpontosítja, s a dolgozók millióit felzárkóztatja zászlaja alá. A párt sorainak egysége, a vasfegyelem a Kommunista Pártnak mint új típusú pártnak a legfontosabb szervezeti alapja. A párt egysége, a pártfegyelem erősítése biztosítja a párt összeforrottságát és szervezettségét, azt az akcióegységet, amely nélkül a Kommunista Párt nem vezethetné rohamra a tömegeket a kapitalizmus ellen, és nem mozgósíthatná őket az új, szocialista társadalom építésére. Ezért a pártegység erősítéséről való gondoskodás és a legszigorúbb pártfegyelem betartása minden kommunista fontos kötelezettsége és erkölcsi kötelessége.
… A Kommunista Párt fennállásától kezdve mindig éberen őrködött sorai egységén, mert ebben látta a párt erejének és hatalmának legfőbb feltételét, s erélyes harcot folytatott azok ellen, akik meg akarták ingatni a párt sziklaszilárd egységét.
… A X. pártkongresszusnak „A pártegységről” hozott ismert határozata, melyet a kongresszus Lenin javaslatára fogadott el, hangsúlyozza a párt egységének és összeforrottságának, a proletárdiktatúra eme alapvető feltételének szükségességét, s megengedhetetlennek tartja, hogy külön platformmal és saját csoportfegyelemmel frakciók és csoportok alakuljanak. Lenin a legszigorúbb, egészen a pártból való kizárásig terjedő pártbüntetések alkalmazását követelte a frakciózásért. A Kommunista Párt, a X. pártkongresszusnak erre a határozatára és a lenini útmutatásokra támaszkodva, Sztálinnal, valamint Lenin más tanítványaival és harcostársaival az élén, szétverte és ízzé-porrá zúzta a trockista-buharinista árulóknak a sziklaszilárd pártegység megingatására irányuló kísérleteit. A párt egységének döntő szerepe volt abban, hogy a szovjet nép győzelmet aratott a német fasiszta betolakodók elleni háborúban. A párt sorainak egysége a Kommunista Párt erejének és legyőzhetetlenségének alapja.
… A szigorú pártfegyelem feltételezi a párton belüli bírálatot és a vélemények harcát, de megköveteli, hogy a párttagok egységesen cselekedjenek és kötelezően végrehajtsák a párthatározatokat akkor, amikor a vélemények harca véget ért, és a határozatot már elfogadták.
… Lenin azt tanította, hogy a pártfegyelem megbontása, megingatása egyértelmű a munkásosztálynak a burzsoázia érdekében történő lefegyverzésével. „Aki csak valamelyest is gyengíti a proletariátus pártjának vasfegyelmét (különösen a proletariátus diktatúrája idején), az ténylegesen a burzsoáziát segíti a proletariátus ellen”
… A párt- és az állami fegyelem megsértésének egyik legveszedelmesebb és legsúlyosabb megnyilvánulása a szűk körű hivatali és helyi érdekek szembeállítása az általános állami érdekekkel (amikor a vezetők eltitkolják az állam előtt az igazságot a vezetésük alatt álló szervezetek és intézmények való helyzetéről, szépítgetik munkájuk eredményeit, vagyis félrevezetik a pártot és az államot).
… A pártfegyelem a párt minden tagját, érdemeitől és tisztségétől függetlenül egyformán kötelezi, hogy tartsa be a valamennyi kommunista számára egységes követelményeket. A kommunistának becsületesnek és igazságosnak kell lennie, tevékenyen kell harcolnia a párthatározatok végrehajtásáért, példát kell mutatnia a párt- és kormányhatározatok gyakorlati megvalósításáért vívott harcban az élet minden területén.
… A párt megköveteli, hogy a párt tagja előbbre valónak tartsa az általános állami érdekeket a szűkkörű hivatali vagy helyi érdekeknél, saját egyéni érdekeinél.
… A párt törvényként írja elő Szervezeti Szabályzatában, hogy a párt- és az állami fegyelem egyformán kötelező a párt valamennyi tagja, mind az egyszerű párttagok, mind pedig a vezetők számára, a párt- és az állami fegyelem megszegését nagy bűnnek nyilvánítja, amely kárt okoz a pártnak, s ezért összeférhetetlen a párthoz tartozással.
… Nem küzdhetünk hatékonyan a párthatározatok végrehajtásáért, ha elfojtjuk az alulról jövő bírálatot, ha eltűrjük a becstelenséget és a párt félrevezetését, ha eltitkoljuk munkánk fogyatékosságait.
… Lenin arra tanít bennünket, hogy egy párt akkor nevezhető valóban komoly pártnak, akkor teljesíti kötelességét a néppel szemben, akkor tudja megfelelően nevelni és képezni a dolgozó tömegeket, ha fejleszti a bírálatot és az önbírálatot, ha becsületesen kijavítja hibáit és fogyatékosságait.
… A bírálatnak nemcsak a hibák leküzdését kell elősegítenie, hanem hozzá kell járulnia ahhoz is, hogy a szocialista gazdaság dolgozóinak, a szocialista kultúra művelőinek élenjáró tapasztalatai közkinccsé váljanak.
… Amikor a párt serkenti a bírálatot és az önbírálatot, mindig a becsületes és forradalmi bírálatra gondol, amely a társadalom, az állam érdekeit tartja szem előtt. Csak az ilyen bírálat áll összhangban a kommunista erkölcs követelményeivel.
… A párttagnak az SZKP Szervezeti Szabályzatában foglalt kötelességei a párttörvény erejével bírnak, s egyszersmind a pártmagatartás, a pártetika szabályainak kódexét alkotják, melynek szigorú betartása a tömegek hivatott vezetőjévé teszi a párttagot.
… A párt mindig arra nevelte tagjait, hogy harcoljanak a vallási előítéletek ellen, s azt tanította, hogy a vallás a párton belül nem magánügy. A vallási szertartásokon, a vallási ünnepségeken stb. való részvétel összeférhetetlen a párthoz tartozással.
***

(idézet: A Kommunista Erkölcs Alapjai című könyvből)

A Szovjetunió Kommunista Pártjának Szervezeti Szabályzata
a pártélet törvénye és a pártetika alapvető követelményeinek kifejezője

Jelenleg a Szovjetunió Kommunista Pártjának legfőbb feladata az, hogy a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet útján felépítse a kommunista társadalmat, szüntelenül emelje a társadalom anyagi és kulturális színvonalát, a világ dolgozóival való nemzetközi szolidaritás szellemében nevelje a társadalom tagjait, és minden módon erősítse a Szovjet Haza aktív védelmét ellenségeinek agresszív cselekményeivel szemben. A Szovjetunió Kommunista Pártja mindent megtesz, hogy biztosítsa a szovjet nép számára a békés munka lehetőségét és hogy megakadályozza a háborút, de — minden eshetőséggel számolva — gondoskodik a honvédelem minden eszközzel való erősítéséről. A Szovjetunió Kommunista Pártja ugyanakkor elsőrendű kötelességének tekinti a béke, a demokrácia és a szocializmus hatalmas táborának erősítését, az ehhez a táborhoz tartozó népek barátságának elmélyítését.

Minden kommunistának és minden szovjet dolgozónak szent kötelessége, hogy szívvel-lélekkel harcoljon e feladatok végrehajtásáért.

A párt a gazdasági és a kulturális építőmunka bonyolult feladatainak megoldása és a világ békéjéért vívott harca során fáradhatatlanul gondoskodik arról, hogy még jobban kidomborítsa azt a szerepet, amely a kommunistákra mint az élcsapat tagjaira hárul. Ez kifejezésre jutott a Szovjetunió Kommunista Pártjának az SZKP XIX. kongresszusán elfogadott új Szervezeti Szabályzatában.

Az új Szervezeti Szabályzat kimondja: „A Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja lehet minden dolgozó, más munkáját ki nem zsákmányoló szovjet állampolgár, aki elismeri a párt programját és Szervezeti Szabályzatát, tevékenyen részt vesz ezek megvalósításában, dolgozik a párt valamelyik szervezetében, s végrehajtja a párt minden határozatát.”

Ebben a megfogalmazásban kifejezésre jut az a tény, hogy a Szovjetunióban győzött a szocializmus és nincsenek többé kizsákmányoló osztályok, megszűnt az embernek ember által való kizsákmányolása. Ezzel a Szervezeti Szabályzat lerögzíti a párt és a nép által kiharcolt nagy vívmányokat. Ugyanakkor a párttagságról szóló pont hangsúlyozza, hogy a párt tagja az, aki nemcsak elismeri a párt programját és Szervezeti Szabályzatát, hanem tevékenyen részt is vesz ezek megvalósításában, és végrehajt minden párthatározatot. Ez a követelés a pártról szóló marxista—leninista tanítás lényegéből fakad, és arra hivatott, hogy az új körülmények között még magasabbra emelje a párttagnak, a kommunizmus tevékeny és önfeláldozó harcosának címét és jelentőségét. E követelés erkölcsi jelentősége abban rejlik, hogy olyan emberré neveli a párttagot, akinek tettei nem térnek el szavaitól, nem térnek el kommunista meggyőződésétől.

Rendkívül nagy jelentőségű az a tény, hogy a párt új Szervezeti Szabályzata minden eddig érvényben levő Szervezeti Szabályzatnál pontosabban határozza meg a párttag kötelességeit.

Ezekben a kötelességekben a párttagokkal szemben támasztott követelmények jutnak kifejezésre, melyeknek célja annak biztosítása, hogy a kommunisták az élcsapat tagjaihoz méltó módon vegyenek részt a bonyolult gazdasági és kulturális feladatok megoldásában, a nehézségek és az akadályok leküzdésében. E kötelességek teljesítésében a kommunista példát mutat mindenki számára. A munkához, az állami fegyelemhez való viszonya, a párt- és kormányhatározatok végrehajtásáért vívott harcban tanúsított aktivitása, a hibákkal szembeni kérlelhetetlensége óriási erkölcsi erővel hat a környezetre. A Szervezeti Szabályzat szerint a kommunista kötelessége, hogy tevékenyen harcoljon a párthatározatok végrehajtásáért, példát mutasson a munkában, szilárdítsa a szocialista társadalmi tulajdont, állandóan erősítse kapcsolatát a tömegekkel, fejlessze öntudatát, tartsa be az állami fegyelmet, fejlessze az önbírálatot és az alulról jövő bírálatot, legyen őszinte és becsületes a párthoz, őrizze meg az államtitkot, legyen politikailag éber minden területen, következetesen hajtsa végre a pártnak a káderek helyes — politikai és szakmai képzettségük szerinti — kiválasztására vonatkozó utasításait. Minden öntudatos szovjet ember a hazával, a szocialista társadalommal, a szovjet állammal szembeni állampolgári és erkölcsi kötelességének tekinti a kommunistáknak ezeket az új Szervezeti Szabályzatban megfogalmazott kötelességeit.

A Szovjetunióban osztatlanul uralkodik a kommunista erkölcs. Ez az erkölcs irányítja a munkások, a parasztok és az értelmiségiek magatartását, akár tagjai a pártnak, akár pártonkívüliek. Ezért helytelen volna azt gondolni, hogy a párttagok erkölcse más, mint a pártonkívülieké. A Kommunista Párt annak az erkölcsnek a szellemében neveli a dolgozó tömegeket, amelynek letéteményese a történelem leghaladóbb osztálya, a munkásosztály. Ez azt jelenti, hogy ez a nevelés a kommunizmus, a haza, a nép iránti határtalan odaadás szellemében, a dolgozók nemzetközi szolidaritása szellemében folyik. „Pártunk erkölcse — mondotta Kalinyin — népünk erkölcse is.” A pártszerű magatartásnak a Szervezeti Szabályzatban megfogalmazott elveit, mint már mondottuk, a szovjet emberek többsége önmagára nézve is kötelezőnek tekinti. Mindazonáltal a pártba való belépés azt jelenti, hogy 1) ezeket az elveket nemcsak mint erkölcsi követelményeket, hanem mint párt-törvényt is el kell fogadni, melynek betartásáért a párttag közvetlen felelősséggel tartozik a pártnak, és melynek megsértése pártbüntetést von maga után, egészen a pártból való kizárásig; 2) számos olyan további kötelezettséget kell vállalni, amely csak a pártnak mint külön szervezetnek tagjaira vonatkozik (pártfegyelem, a párt egységének szilárdítása stb.).

A párt II. kongresszusán a Szervezeti Szabályzat 1. pontja (a párttagság) körül kialakult vita során különböző álláspontok ütköztek meg egymással arra vonatkozóan, hogy mi a kölcsönös viszony a párttag „szabad akarata” (vagy erkölcsi kötelessége) és a párttörvény között. Az opportunisták, abból a tételből kiindulva, hogy a párt, akárcsak a munkásosztály bármely más szervezete (a szakszervezetek, a szövetkezetek stb.), önkéntes egyesülés, a kongresszuson tiltakoztak az ellen, hogy a pártba való belépéskor önként vállalt kötelességek ilyen törvénnyé váljanak. Márpedig ha a párton belüli kapcsolatok kizárólag a „szabad akaratra”, „bizalomra” stb. épülnének, ez frakciózásra, szétforgácsolódásra, szervezetlenségre vezetne. Az ilyen törekvés azt jelentené, hogy az anarchista elemek szabadon szétzúzhatják a pártot, a pártfegyelmet, megtagadhatják a párthatározatok végrehajtását, megtehetik, hogy nem vetik alá magukat a többségnek, frakciókat és csoportosulásokat hozhatnak létre a párton belül stb. Nem véletlen, hogy a II. pártkongresszust követően a különböző rendű és rangú opportunista áramlatok nyíltan vagy titokban, de valamennyien harcoltak a párt Szervezeti Szabályzata ellen, s rendszeresen megsértették azt. A párt Lenin vezetésével végleg meghiúsította a mensevikeknek, trockistáknak, buharinistáknak és a marxizmus—leninizmus más ellenségeinek a párt szétzúzására, a pártélet elveinek és szabályainak megingatására irányuló kísérleteit. A párt abból a lenini útmutatásból indult ki, hogy a párttagok és a pártszervezetek közötti kapcsolatoknak nem a párttagok szabad akaratán, nem a feltétlen bizalmon, hanem a Szervezeti Szabályzaton kell alapulniok, melynek szigorú betartására okvetlenül szükség van a szektások, a frakciózók és más hasonló elemek elleni harcban.

A párttag nem tanúsíthat formális, passzív magatartást a Szervezeti Szabályzat követelményeivel szemben. A párt mindig harcolt a párthatározatok formális kezelése ellen, mert ez aláássa a párt harcképességét, és ezért összeférhetetlen a párthoz tartozással. A Szervezeti Szabályzat követeléseit a párt tagjainak „nem félelemből, hanem lelkiismeretükre hallgatva” kell végrehajtaniok, vagyis a közös ügy iránti végtelen odaadással, amely a pártnak mint az azonos elveket valló kommunisták önkéntes harci szövetségének a természetéből fakad. A pártmunka, amint azt Kalinyin megállapítja, bizonyos fokig önfeláldozó munkát jelent, és csak az lelhet boldogságot és örömet ebben a munkában, aki mélységesen meg van győződve az ügy igazáról. A kommunista, amikor belép a pártba, késznek nyilatkozik az ilyen munkára, magáévá teszi a párt célkitűzéseit, alárendeli életét a párt és a nép ügyéért vívott harc nagyszerű feladatainak.

A szovjet állampolgárnak a Kommunista Pártba való belépése nemcsak politikai, hanem erkölcsi vonatkozásban is fontos és felelősségteljes pillanat. A pártba belépő szovjet állampolgár nem számít semmiféle előjogra. Ellenkezőleg, önként komoly kötelezettségeket vállal magára, tudja, hogy példát kell mutatnia másoknak öntudatban, odaadásban, kitartásban és fegyelemben, a nép javát szolgáló egész tevékenységében. Ha a párttag megfeledkezik ezekről a kötelességekről vagy semmibe veszi azokat, ha megfeledkezik arról, hogy a dolgozók élcsapatának a tagja, ha nem mutat példát a munkában, a tanulásban, magatartásában, akkor a párt figyelmezteti, felelősségre vonja, s követeli a pártélet szabályainak — a Szervezeti Szabályzatnak, a pártetika követelményeinek feltétlen betartását.

A párt Szervezeti Szabályzatában foglalt kötelességek teljesítése azt jelenti, hogy a kommunista az élcsapat tagjához méltóan viselkedik a kommunizmus építésének valamennyi frontszakaszán, és példát mutat a dolgozó tömegeknek a párt, a haza, a kommunizmus ügyének szolgálatában.

A kommunista igen fontos kötelessége a pártegység erősítése, a pártfegyelem betartása.

A Kommunista Párt a munkásosztály szervezetének legmagasabb formája, a dolgozók élcsapata. A párt irányítja a dolgozók valamennyi szervezetét, tevékenységüket egy célra összpontosítja, s a dolgozók millióit felzárkóztatja zászlaja alá. A párt sorainak egysége, a vasfegyelem a Kommunista Pártnak mint új típusú pártnak a legfontosabb szervezeti alapja. A párt egysége, a pártfegyelem erősítése biztosítja a párt összeforrottságát és szervezettségét, azt az akcióegységet, amely nélkül a Kommunista Párt nem vezethetné rohamra a tömegeket a kapitalizmus ellen, és nem mozgósíthatná őket az új, szocialista társadalom építésére. Ezért a pártegység erősítéséről való gondoskodás és a legszigorúbb pártfegyelem betartása minden kommunista fontos kötelezettsége és erkölcsi kötelessége.

A Kommunista Párt fennállásától kezdve mindig éberen őrködött sorai egységén, mert ebben látta a párt erejének és hatalmának legfőbb feltételét, s erélyes harcot folytatott azok ellen, akik meg akarták ingatni a párt sziklaszilárd egységét.

A X. pártkongresszusnak „A pártegységről” hozott ismert határozata, melyet a kongresszus Lenin javaslatára fogadott el, hangsúlyozza a párt egységének és összeforrottságának, a proletárdiktatúra eme alapvető feltételének szükségességét, s megengedhetetlennek tartja, hogy külön platformmal és saját csoportfegyelemmel frakciók és csoportok alakuljanak. Lenin a legszigorúbb, egészen a pártból való kizárásig terjedő pártbüntetések alkalmazását követelte a frakciózásért. A Kommunista Párt, a X. pártkongresszusnak erre a határozatára és a lenini útmutatásokra támaszkodva, Sztálinnal, valamint Lenin más tanítványaival és harcostársaival az élén, szétverte és ízzé-porrá zúzta a trockista-buharinista árulóknak a sziklaszilárd pártegység megingatására irányuló kísérleteit. A párt egységének döntő szerepe volt abban, hogy a szovjet nép győzelmet aratott a német fasiszta betolakodók elleni háborúban. A párt sorainak egysége a Kommunista Párt erejének és legyőzhetetlenségének alapja. Ma a Szovjetunió Kommunista Pártja egységesebb, szilárdabb és összeforrottabb, mint valaha. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pártnak most már nem kell gondot fordítania sorainak egységére. Noha az országban nincsenek többé kizsákmányoló osztályok, s következésképpen a párt soraiban nincs talaja a burzsoá ideológiának és elhajlásnak, nem szabad megfeledkezni a kapitalista környezetről, az ország határain kívüli ellenségről, az országon belül szétvert ellenséges csoportok maradványairól, a magántulajdonosokra jellemző beállítottság és erkölcs csökevényeiről, melyek még ott élnek a szovjet emberek egy részének tudatában. Ez azt jelenti, hogy a burzsoá ideológia és erkölcs még felütheti fejét a párt soraiban, és befolyással lehet a párt egyes ingatag tagjaira. Ebből az következik, hogy a kommunisták egy pillanatra sem feledkezhetnek meg kötelességükről: a pártegység erősítéséről. Minden kommunista elsőrendű fontosságú pártkötelessége, hogy úgy őrizze ezt az egységet, mint a szeme világát, hogy ne tűrje a frakciózást és az ingadozásokat a párt irányvonalának megvalósításában, s harcoljon a pártegység megbontására irányuló mindennemű kísérlet ellen.

Ezzel a kötelességgel elválaszthatatlanul összefügg a legszigorúbb pártfegyelem betartásának kötelezettsége. A Szovjetunió Kommunista Pártja a legszigorúbb fegyelmet alakította ki soraiban annak a harcnak folyamán, amelyet a mensevikek és más opportunisták burzsoá individualizmusa ellen vívott, akik frakciószabadságot követeltek és a szervezeti kötetlenség mellett törtek lándzsát. A marxista—leninista párt fegyelme megköveteli a párt valamennyi tagjának akarategységét, és ez nem egyeztethető össze a frakciózással. Ez a fegyelem nem tűri, hogy egyes párttagok vagy egyes csoportok szembe szegezzék akaratukat a párt akaratával, a párt többségének akaratával. Ez a fegyelem arra kötelezi a kisebbséget, hogy vesse alá magát a többségnek, s arra kötelez minden párttagot, hogy a felsőbb szervek határozatait tartsa feltétlenül kötelezőnek az alsóbb szervekre nézve. Egységes fegyelem nélkül nincs pártegység, márpedig ez a legfőbb feltétele a párt erejének és hatalmának. Lenin azt írta, hogy „az egység alapja az osztályfegyelem, a többség akaratának elismerése, s a közös munka e többség soraiban”¹².
¹² Lenin Művei. 20. köt. Szikra 1955. 233. old.

A szigorú pártfegyelem feltételezi a párton belüli bírálatot és a vélemények harcát, de megköveteli, hogy a párttagok egységesen cselekedjenek és kötelezően végrehajtsák a párthatározatokat akkor, amikor a vélemények harca véget ért, és a határozatot már elfogadták. A további bírálatnak nem az elfogadott határozat körül, hanem annak alapján kell kibontakoznia, és biztosítania kell a hozott határozat feltétlen végrehajtását. A pártfegyelem tudatos betartása vasfegyelemmé teszi a pártfegyelmet.

Lenin azt tanította, hogy a pártfegyelem megbontása, megingatása egyértelmű a munkásosztálynak a burzsoázia érdekében történő lefegyverzésével. „Aki csak valamelyest is gyengíti a proletariátus pártjának vasfegyelmét (különösen a proletariátus diktatúrája idején), az ténylegesen a burzsoáziát segíti a proletariátus ellen”¹³.
¹³ Lenin Művei. 31. köt. Szikra 1951. 31. old.

Ez a tétel ma sem vesztette el jelentőségét, amikor a párt a kommunizmus építésével járó gigászi feladatok megoldásán munkálkodik, s a tömegek élén erélyes harcot folytat a régi társadalomnak az építőmunkát akadályozó erői és hagyományai ellen.

A XIX. pártkongresszus a pártmunka egyik súlyos fogyatékosságaként jelölte meg azt a tényt, hogy a pártfunkcionáriusok, szovjetfunkcionáriusok, gazdasági vezetők és egyéb funkcionáriusok egy részénél gyenge lábon áll a párt- és az állami fegyelem. Ez a fogyatékosság abban jut kifejezésre, hogy egyes funkcionáriusok passzívan és formálisan kezelik a párthatározatokat, nem harcolnak aktívan és kitartóan azok megvalósításáért. A párt- és az állami fegyelem megsértésének egyik legveszedelmesebb és legsúlyosabb megnyilvánulása a szűk körű hivatali és helyi érdekek szembeállítása az általános állami érdekekkel (amikor a vezetők eltitkolják az állam előtt az igazságot a vezetésük alatt álló szervezetek és intézmények való helyzetéről, szépítgetik munkájuk eredményeit, vagyis félrevezetik a pártot és az államot). Egyes kommunisták tetteikben abból indulnak ki, hogy a pártban kétféle fegyelem lehetséges: egy az egyszerű párttagok számára és egy másik (kevésbé szigorú és kisebb igényekkel fellépő) a vezető funkcionáriusok számára. A párt erélyesen követelte az említett fogyatékosságok felszámolását. A pártfegyelem a párt minden tagját, érdemeitől és tisztségétől függetlenül egyformán kötelezi, hogy tartsa be a valamennyi kommunista számára egységes követelményeket. A kommunistának becsületesnek és igazságosnak kell lennie, tevékenyen kell harcolnia a párthatározatok végrehajtásáért, példát kell mutatnia a párt- és kormányhatározatok gyakorlati megvalósításáért vívott harcban az élet minden területén.

A párt megköveteli, hogy a párt tagja előbbre valónak tartsa az általános állami érdekeket a szűkkörű hivatali vagy helyi érdekeknél, saját egyéni érdekeinél.

„A pártnak nem begyepesedett és közömbös hivatalnokokra van szüksége, akik egyéni nyugalmukat előbbre valónak tartják az ügy érdekeinél, hanem olyan harcosokra, akik lankadatlanul és önfeláldozóan küzdenek a párt és a kormány utasításainak végrehajtásáért, akik mindennél előbbre valónak tartják az állam érdekeit”¹⁴.
¹⁴ Az SZKP XIX. kongresszusának anyaga. 2. kiad. Szikra 1953.102. old.

A párt törvényként írja elő Szervezeti Szabályzatában, hogy a párt- és az állami fegyelem egyformán kötelező a párt valamennyi tagja, mind az egyszerű párttagok, mind pedig a vezetők számára, a párt- és az állami fegyelem megszegését nagy bűnnek nyilvánítja, amely kárt okoz a pártnak, s ezért összeférhetetlen a párthoz tartozással.

Lenin a Kommunista Párton belüli fegyelem kérdését a proletár-élcsapat tudatosságával, a forradalom iránti odaadásával, a tömegekkel való kapcsolatával, a helyes politikai vezetéssel kapcsolta össze. Hangsúlyozta, hogy mindezeknek a párt vasfegyelmét biztosító feltételeknek a kidolgozását megkönnyíti a marxista elmélet. Következésképpen a párt fegyelmét nem lehet elszakítani a párt eszmei összeforrottságától, eszmei egységétől, a párttagok marxista—leninista tudatosságának növekedésétől, a pártnak a tömegekkel való kapcsolatától. Ez azt jelenti, hogy a pártfegyelem kérdései elválaszthatatlanok a pártélet többi szabályától, a párttag egyéb kötelességeitől. A párt tagjainak a Szervezeti Szabályzatban meghatározott kötelességei szerves egységet alkotnak. Nem lehet az egyik kötelességet teljesíteni, a másikat pedig nem. Nem küzdhetünk hatékonyan a párthatározatok végrehajtásáért, ha nem őrködünk a párt egysége fölött, ha megszegjük a párt és az állami fegyelmet, ha nem emeljük marxista—leninista képzettségünket és így tovább. Nem küzdhetünk hatékonyan a párthatározatok végrehajtásáért, ha elfojtjuk az alulról jövő bírálatot, ha eltűrjük a becstelenséget és a párt félrevezetését, ha eltitkoljuk munkánk fogyatékosságait.

Lenin arra tanít bennünket, hogy egy párt akkor nevezhető valóban komoly pártnak, akkor teljesíti kötelességét a néppel szemben, akkor tudja megfelelően nevelni és képezni a dolgozó tömegeket, ha fejleszti a bírálatot és az önbírálatot, ha becsületesen kijavítja hibáit és fogyatékosságait. A párt mindig szem előtt tartotta ezt a lenini útmutatást. Az SZKP Központi Bizottságának 1953 szeptemberi plénuma és az azt követő plénumok példát szolgáltattak a mezőgazdaság terén elkövetett hibák becsületes és bátor feltárására, s megmutatták, hogy ezeket a hibákat ki lehet és ki is kell javítani a kolhozrendszer nyújtotta lehetőségek felhasználásával. A párt arra tanítja az üzemekben, kolhozokban, intézményekben működő szervezeteit, hogy a bírálat és az önbírálat segítségével tárják fel a munkában észlelt fogyatékosságokat és hibákat, s mozgósítsák a tömegeket azok leküzdésére. A bírálatnak nemcsak a hibák leküzdését kell elősegítenie, hanem hozzá kell járulnia ahhoz is, hogy a szocialista gazdaság dolgozóinak, a szocialista kultúra művelőinek élenjáró tapasztalatai közkinccsé váljanak.

A bírálat és az önbírálat feltárja, hogyan teljesítik az egyes állampolgárok a szovjet társadalommal és állammal szemben fennálló kötelességüket, hogyan gondoskodnak a társadalom, az állam érdekeiről, a nép javáról. A szovjet polgár akkor teljesíti a párttal és a néppel szemben vállalt kötelességét, ha küzd a munka fogyatékosságai ellen, ha a bírálat és az önbírálat segítségével megszüntetni igyekszik azokat, s ha támogatja a fejlett munkamódszereket. Ebben az értelemben a bírálathoz való helyes viszony, a hibákkal szembeni kérlelhetetlenség megmutatja, milyen állampolgári és erkölcsi felelősséget érez a szovjet ember a társadalom sorsáért.

A XIX. pártkongresszus, amikor azt követelte, hogy fejleszteni kell az önbírálatot és az alulról jövő bírálatot, a párt és a szovjet állam életében mutatkozó hibák és fogyatékosságok leküzdésének fő módszerét, egyszersmind azt is hangoztatta, hogy ez a követelés nem teljesül önmagától. A párt arra kötelezi tagjait, hogy teremtsék meg a szükséges feltételeket az észlelt hiányosságok bátor bírálatához, harcoljanak a kritika elfojtása ellen, törődjenek a dolgozók javaslataival, figyelmesén vizsgálják meg panaszaikat és bejelentéseiket. A párt, amely súlyos vétségnek tekinti a bírálat elfojtását, a kommunisták kötelességévé tette, hogy fejlesszék az önbírálatot és az alulról jövő bírálatot, tárják fel és igyekezzenek kiküszöbölni a munkában mutatkozó hibákat, harcoljanak a hivalkodó „minden rendben van” hangulat és a munkasikerektől való megrészegedés ellen, közöljék személyekre való tekintet nélkül a munkában észlelt fogyatékosságokat a párt vezető szerveivel, egészen a Központi Bizottságig.

A marxista—leninista párt mindig különleges jelentőséget tulajdonított az alulról jövő bírálatnak. E bírálat szerepe megnövekedett a szocializmus építése során, s különösen megnövekedett a jelenlegi szakaszban. A párt arra tanít bennünket, hogy a tömegek alulról jövő bírálatának a fejlesztése nem egyéb, mint azoknak a tapasztalatoknak a figyelembevétele és az életben való felhasználása, amelyeket a dolgozók milliói a gyakorlati építőmunka során napról napra felhalmoznak. Ez azt jelenti, hogy a marxista—leninista párt az alulról jövő bírálat fejlesztésével erősíti kapcsolatát a tömegekkel, elevenné és elismertté teszi vezetését, s ezáltal a dolgozó tömegek körében élvezett erkölcsi tekintélyét is erősíti. Éppen ezért buzdított bennünket Sztálin arra, hogy fogyatékosságaink bírálata során „megszervezzük a párt széleskörű közvéleményét, a munkásosztály széleskörű közvéleményét, mint eleven és éber erkölcsi ellenőrzést, amelynek szavára a legtekintélyesebb vezéreknek is figyelmesen kell hallgatniok, ha nem akarják elveszíteni a párt bizalmát, a munkásosztály bizalmát”¹⁵.
¹⁵ Sztálin Művei. 11. köt. Szikra 1950. 35. old.

A párt mindig arra tanított bennünket, hogy a szocializmus építésének minden területén tárjuk fel és javítsuk ki hibáinkat. A párt mindig hangsúlyozta, hogy a bírálatnak és az önbírálatnak igen nagy jelentősége van a politikai éberség fokozása, az állami és a társadalmi szervezetek apparátusában tapasztalható aktatologatás és más bürokratikus jelenségek elleni harc sikere szempontjából. Ezek az egészségtelen jelenségek azért nem terjedtek el széles körben, mert a párt a bírálat és az önbírálat módszerével idejekorán feltárta ezeket a jelenségeket — a bürokratizmust, az apparátus egyes láncszemeinek rothadását. A bírálat és az önbírálat nem egy olyan embert mentett meg, aki közel állt ahhoz, hogy bürokratává váljék, hogy megsértse az állami fegyelmet, aki megfeledkezett az állammal és a párttal szemben fennálló kötelességéről.

A párt kíméletlenül harcol azok ellen, akik arra vetemednek, hogy a bírálókat üldözik és hajszát indítanak ellenük, akik bürokratikus szokásokat honosítanak meg, akik az önteltség, a „minden rendben van” hangulat, az önelégültség légkörében élnek, akiknek a siker a fejükbe száll. Ha az ilyesfajta szokások és hangulatok behatolnak a hivatalokba és a szervezetekbe, akkor ott eltompul a politikai éberség, s az emberek megfeledkeznek arról, hogy kapitalista környezetben élnek, hogy a Szovjetunió ellenségei a szovjet társadalom ingatag elemeit aljas céljaik szolgálatába állítják.

Amikor a párt serkenti a bírálatot és az önbírálatot, mindig a becsületes és forradalmi bírálatra gondol, amely a társadalom, az állam érdekeit tartja szem előtt. Csak az ilyen bírálat áll összhangban a kommunista erkölcs követelményeivel.

Az olyan „bírálat”, melynek célja, hogy aláássa az állami és a pártfegyelmet, gyengítse a pártvezetést, lefegyverezze a pártot és a szovjethatalmat — ellenséges, rágalmazó „bírálat”, amely nem méltó a párt tagjaihoz, a szovjet állampolgárokhoz. Nem egyeztethető össze a kommunista erkölcs követelményeivel a kollektíva háta mögött gyakorolt felelőtlen „bírálat” sem, nem is szólva arról a „bírálatról”, amely a kérdés elvi oldalának taglalása helyett személyeskedéssé fajul. Az ilyen bírálati módszerek a burzsoá individualizmus, a magántulajdonosokra jellemző beállítottság és erkölcs megnyilvánulásai. A Kommunista Párt erélyes harcot folytatott az opportunisták ilyen „bírálati” módszerei ellen, akik attól való félelmükben, hogy őket leplezik le, a kérdés elvi megvilágítása helyett a pártfunkcionáriusok megrágalmazásának, a pletykának, a személyeskedésnek az útjára léptek. A párt elvi bírálatot követel, s nem tűri a rágalmazást, a pletykát, a személyeskedést. A szovjet sajtó nem egy olyan intrikust és rágalmazót leplezett már le, aki egyedüli célját abban látta, hogy minél több becsületes embert feketítsen be. Az ilyen intrikusoknak és rágalmazóknak nincs helyük a párt soraiban.

A párttagnak az SZKP Szervezeti Szabályzatában foglalt kötelességei a párttörvény erejével bírnak, s egyszersmind a pártmagatartás, a pártetika szabályainak kódexét alkotják, melynek szigorú betartása a tömegek hivatott vezetőjévé teszi a párttagot.

A kommunistának sohasem szabad megfeledkeznie arról, hogy ő az élcsapat tagja; mindig és mindenütt, a nép érdekeit szolgáló munka és harc valamennyi szakaszán példát kell mutatnia tudatosságban, aktivitásban, odaadásban, fegyelemben, kitartásban és áldozatkészségben, őszintének és becsületesnek kell lennie pártjával és népével szemben, harcolnia kell a munka fogyatékosságai ellen, figyelmesnek kell lennie az emberekhez, s kíméletlen harcot kell folytatnia a bürokrácia ellen.

A párt mindig arra nevelte tagjait, hogy harcoljanak a vallási előítéletek ellen, s azt tanította, hogy a vallás a párton belül nem magánügy. A vallási szertartásokon, a vallási ünnepségeken stb. való részvétel összeférhetetlen a párthoz tartozással.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának tagja tevékenyen harcol az előítéletek és a babonák ellen, az emberek tudatában élő és magatartásukban megnyilatkozó csökevények, a vallási előítéletek és a valláserkölcs ellen. Aki kommunista, az magánéletében, családjához, gyermekeihez, szomszédaihoz való viszonyában is kommunista. Nem lehet kommunista az, akinek szavai és tettei között, nézetei és magatartása között eltérés van. Nem lehet kommunista az, akinek két ábrázata van: egy hivatalos, szolgálati és egy nem hivatalos, „házi használatra való”, nyárspolgári ábrázat, aki a közéletben a hivatalos ábrázatot hordja, de nyomban leveti ezt az álarcot, ha családja körében, barátai között van. Az ilyen ember nem kommunista, hanem alakoskodó, kétszínű fráter, akit nem tűrhetünk meg a párt soraiban, aki nem méltó a párttag megtisztelő címére.

A párt felelősségre vonja azokat a kommunistákat, akik vétenek a párt programja és Szervezeti Szabályzata, a párt és állami fegyelem ellen, akik félrevezetik a pártot, nem becsületesek és nem őszinték a párthoz, akik rágalmaznak, bürokraták, magánéletükben laza erkölcsűek és így tovább. A pártélet szabályainak megsértéséért a kommunista nemcsak erkölcsileg felelős. A vétség súlyosságától függően a párt különböző pártbüntetésekkel sújthatja a párttagot, egészen a pártból való kizárásig. A párt megköveteli a kommunistáktól, hogy amikor valamely párttagnak a pártból való kizárásáról döntenek, alaposan és figyelmesen vizsgálják meg az elkövetett vétkeket, a lehető legnagyobb körültekintéssel és elvtársi gondossággal járjanak el, tartsák szem előtt, hogy a becsületes kommunista számára életbevágóan fontos kérdés az, hogy tagja-e a pártnak vagy sem.

A Kommunista Párt úgy gondoskodik sorainak tisztaságáról, hogy szigorúan egyéni elbírálás alapján a társadalom legjobbjait veszi fel tagjai közé, s eltávolítja soraiból azokat, akik méltatlannak bizonyultak a párttagságra: az ellenséges, idegen és oda nem való elemeket, a becsteleneket és gyenge jelleműeket. Ezzel a párt erősíti önmagát, emeli politikai és erkölcsi tekintélyét, növeli a tömegeknek a pártba vetett bizalmát.

A Szovjetunió Kommunista Pártja fennállásának fél évszázada alatt kialakította a párt ügyéért, a nép ügyéért aktívan és önzetlenül küzdő harcos nagyszerű típusát. A Szovjetunió Kommunista Pártjának a nép önfeláldozó harcosai nevelése terén szerzett tapasztalatai példaképül szolgálnak a kapitalista országok kommunista testvérpártjai számára a tőke elleni harcukban, s a népi demokratikus országok testvérpártjai számára az új, szabad élet építésében.

A külföldi országok kommunista és munkáspártjai a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott harc irányításával járó bonyolult feladatok megoldása közben soraik tisztaságáért és szilárdságáért is küzdenek, azoknak a „különös vágású embereknek” a kineveléséért, akiknek számára nincs nagyobb tisztesség, mint kommunistának lenni, mint az emberiség ragyogó jövőjéért harcoló nagy hadsereg soraiban küzdeni.
***

SaLa