“Trónus helyett börtönpriccs Bibinek?!” bővebben

"/>

Trónus helyett börtönpriccs Bibinek?!

Mégsem lesz nagykoalíció Izraelben? A Kék-fehér párt lemondta a szerdai koalíciós tárgyalásait

A szeptember közepi választásokon legtöbb szavazatot kapott centrista Kék-fehér párt lemondta szerdára tervezett nagykoalíciós egyeztető tárgyalásait a jobboldali Likud párttal – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

Mégsem lesz nagykoalíció Izraelben? A Kék-fehér párt lemondta a szerdai koalíciós tárgyalásait

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök

Sem a pártok delegációi nem fognak találkozni, sem a pártok vezetői, a Kék-fehér élén álló Beni Ganz, és a Likud élén álló Benjámin Netanjahu miniszterelnök. A Kék-fehér azzal indokolta a megbeszélések lemondását, hogy “nem értek meg rá a feltételek”.

“Nincs miről beszélni” – nyilatkozta a lapnak a Kék-fehér egyik vezetője. “Ez nem tárgyalás, hanem süketek párbeszéde, s nincs értelme folytatni, amíg nem változnak a feltételek” -tette hozzá. A ynet szerint a Kék-fehér tárgyalói arra a következtetésre jutottak a vasárnapi megbeszélések után, hogy jelenleg nem képesek áthidalni a nézetkülönbségeik közötti szakadékot, mivel a Likud ragaszkodik ahhoz, hogy nem önálló pártként tárgyal, hanem csakis az általa megteremtett jobboldali-vallásos blokk nevében – s ez komoly kompromisszumot igényelt a volna a vallás és az állam kapcsolatának számos kérdésében, s emiatt a Kék-fehérnek fel kellett volna adnia programjának kulcsfontosságú részeit.

“Miért kellene segítenünk Netanjahunak abban, hogy ne az ügyészi meghallgatásáról szóljanak a lapok címei?”- fogalmazta meg a tárgyalások elhalasztásának másik okát a centrista párt egyik vezetője, a szerdán kezdődő és jövő hétfőig négy napon át tartó jogi procedúrára utalva, amelyben a kormányfő ügyvédei megpróbálják meggyőzni Aviháj Mandelblitt államügyészt, hogy álljon el a már elkészített vádiratok benyújtásától, amelyek csalással, hivatali hatalmával való visszaéléssel, és korrupcióval vádolják Netanjahut.

Ganz pártja úgy vélte, hogy Netanjahu eleve reménytelen tárgyalásokra próbálja rávenni őket pusztán azért, hogy a kudarc után őket lehessen vádolni az egységkormány meg nem alakításáért, de úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt Netanyahu játékában.

A Likud viszont azzal vádolja a Kék-fehért, hogy csak az időt húzza amikor a lényegi kérdésekről akar beszélni, nem pedig arról, hogy miként nézzen ki az egységkormány.

Az elmúlt napokban a helyi politikai szakértők úgy vélekedtek, hogy Benjámin Netanjahu már ezen a héten visszaadhatja kormányalakításra szóló megbízatását Reuven Rivlin államelnöknek, ha a tárgyalásokon nem történik előrelépés – közölte a ynet.

Ebben az esetben az várható, hogy Rivlin Ganzot kéri fel az új kabinet megalakítására.

A Netanjahu áprilisi kormányalakítási kudarcát követően két hete megtartott újabb előrehozott választásokon a Kék-fehér párt szerezte meg a legtöbb, 33 helyet a 120 fős kneszetben. A második a Likud lett 32 törvényhozóval, a harmadik pedig az arab pártokból alakult Közös Lista. A két legnagyobb párt potenciális szövetségeseivel együtt sem tud többségi koalíciót alakítani, de meg tudja akadályozni ebben riválisát.

Az ellenzéki baloldali-centrum pártok együtt 57, a Netanjahu vezette jobboldali vallásos tömb pedig csak 55 mandátumhoz jutott a 120 fős izraeli parlamentben. Az Avigdor Liberman vezette Izrael a Hazánk nevű jobboldali-nacionalista párt pedig nem csatlakozott egyik oldalhoz sem, hanem a mérleg nyelvének szerepére készül mindössze nyolc képviselőből álló frakciójával.                                                                                                                     (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Nagyon úgy fest a dolog, hogy miniszterelnöki bársonyszék helyett börtönpriccs vár Döbrögink Nagy Szövetségesére. Bibi tíz esztendős uralkodása a végét járja. Trump bohóc kifarolt mögüle – alighanem közük van ehhez demokratáéknak is – és Vlagyimir Putyin sem ajnározta, hiába volt az állandó dörgölődzés.

A NAGYOK KIISMERTÉK BIBI PÁVATÁNCÁT! NEM SZÓLNAK AZ ÉRDEKÉBEN!

Pedig Bibi közel 45 százalékot kapott!

Bibi ESETLEGES bukása pedig vajdánk döbrögisztáni szövetségesi táborába is komolyan belerandíthat! (No nem mintha ez vigaszt jelenthetne NEKÜNK! De hát tudjuk… – LEGSZEBB ÖRÖM A KÁRÖRÖM!) 

 

“Trónus helyett börtönpriccs Bibinek?!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Orbán meglehetősen rosszul fog járni, ha Netanyahu kikerül a hatalomból. Hiszen így alig marad szövetségese, ellensége annál több van és lesz… Nehéz időszak elé nézhet, ahol könnyedén magára maradhat. És akinek nincs nemzetközi mozgástere, annak a belpolitika mindennél fontosabb tereppé válik, ami nekünk, polgároknak semmi jót nem jelent.

    1. Remélem hamarosan viktorka és bűnöző haverjai is netanjahu sorsára fognak jutni.

      1. Viktornak 2/3 – a van és a birkákakt már olcsóbban – 9 000 Ft-ért – vette meg mint tavaly !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com