Színt vallott az EU: szó sincs egységes európai minimálbérről

Nincs tervben egységes európai uniós minimálbér, miután túl nagyok a gazdasági különbségek a tagállamok között – közölte keddi európai parlamenti (EP-) meghallgatásán a munkahelyteremtésért felelős biztosnak jelölt Nicolas Schmit.
A luxemburgi szociáldemokrata politikus az EP foglalkoztatási és szociális szakbizottsága előtt leszögezte, hogy nem áll szándékában európai keretet létrehozni a minimálbérekre vonatkozóan, viszont azon fog dolgozni, hogy a minimálbér összegét fenntartható, átlátható és kiszámítható módon állapítsák meg a tagállamokban, azokban is, amelyekben még nincs erről szóló szabályozás. Mint mondta,
A MINIMÁLBÉREK NEM LEHETNEK AZONOSAK EU-SZERTE, AZONBAN BIZONYOS MINIMÁLIS KRITÉRIUMSZINTEKET KELL MEGHATÁROZNI, FIGYELEMBE VÉVE A HELYI MEGÉLHETÉSI KÖLTSÉGEKET, ILLETVE FOLYAMATOSAN EGYEZTETVE A TAGÁLLAMOKKAL ÉS AZ ÉRINTETT SZEREPLŐKKEL.
Az Eurostat adatai szerint a huszonnyolc tagállamból jelenleg huszonkettőben van érvényben minimálbér, amely míg Bulgáriában például 286 euró, addig Luxemburgban 2071 euró havonta. „A konvergencia erősítésén kell dolgoznunk. Ha jogi keretet fogadunk el a minimálbéreket illetően, annak szélesebb körű hatása lesz a fizetésekre nézve” – mondta Schmit.
Honnan jött egyáltalán az ötlet?
Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke korábban már többször is beszélt a minimálbér kérdéséről, amiből kezd kirajzolódni, hogy milyen tervei lehetnek. Elnökjelölti meghallgatásán, júliusban arról beszélt, hogy „minden embernek meg kell tudnia élni a fizetéséből”, és harcolni fog azért, hogy valamennyi uniós tagállam bevezesse a minimálbért. Hozzátette, hogy a szociális program más elemeiről is konzultált az EP vezetésével. Látható, hogy von der Leyen itt sokkal óvatosabban fogalmazott, hogy mindössze annyi mondott, hogy mindenhol legyen minimálbér, van ugyanis néhány tagállam, ahol nem határoznak meg legkisebb kötelező bért.Von der Leyen egyik beszédében hangsúlyozta, hogy a szociális piacgazdaságban minden embernek, aki teljes munkaidőben dolgozik, olyan minimálbért kell kapnia, amely tisztességes életet biztosít számára. Ehhez ki kell dolgozni egy keretrendszert, amely igazodik az (egyes tagországok) eltérő munkaerőpiacaihoz. Von der Leyen tehát minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy egy egységes (eurócentre megállapított, központi) minimálbér káros lehetne az egyes tagországok számára. Annál is inkább igaz lehet ez, mert az új bizottsági elnök hazájában már sikeresen levezényelte az ágazati minimálbér bevezetését. Hasonló megoldáson gondolkodhat az EU egészében is, hiszen júliusban azt is mondta, hogy a legjobb megoldás, ha a munkavállalói szervezetek és a munkáltatók tárgyalások során a szektorokhoz vagy a régiókhoz igazítják a béreket.
Egyéb ügyek
Nicolas Smit biztosjelölt egyébként beszélt a lakhatási szegénység problémájáról is. Rámutatott, hogy noha a kérdés a tagállami hatóságok hatáskörébe tartozik, szerinte az EU pozitív szerepet játszhatna a szociális lakások építését célzó beruházások előmozdításában. Továbbá érintette egyebek mellett a gyermekszegénység és a különböző társadalmi csoportok munkaerőpiaci integrációjának kérdését is. „Tisztességes Európára, fenntartható gazdaságra van szükség, amelyben központi helyet kapnak a szociális jogok” – jelentette ki. A szakbizottsági koordinátorok 24 órán belül értékelik a meghallgatást. (portfolio)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…túl nagyok a gazdasági különbségek a tagállamok között…” Lásd példának okául a gazdasági nagyhatalom Luxemburgot. (Tényleg: GYÁRTANAK OTT VALAMIT?) Ahol ezen oknál fogva teljesen joggal, nyolcszoros a minimálbér mint Bulgáriában.
Meg hát ki hallott már olyat, hogy a gyarmatok népe is…úgy mint a gyarmatosító…? Hiszen akkor eleve nincs értelme a gyarmatosításnak!
Nicolas Schmit úr megfelel!
Európai szociális jogok! Döbrögisztán népe beérné csak annyival is, hogy a MEGLÉVŐJÉT NE VEGYÉK EL!

Kollegám öccse Luxemburgban dolgozik. 1 millió felett keres, a helyi teszkós újságban az árak alacsonyabban, mint nálunk.
„Ellehet menni!”
Mondta az, aki most a legerősebb ellenzéki erőtlenséget képviseli. Lehet rá, illetve delegáltjaira szavazni.
És ezt a csúti patkány igyekszik is megvalósítani, akinek nem akaródzott eddig még elmenni, azt most elüldözik.