“A kommunisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is!”
A bajtársiasságról, a fideszes ökölszabályról, a keresztény szabadságról és arról beszélt a Fidesz XXVIII. kongresszusán újra pártelnöknek választott Orbán Viktor, hogy az önkormányzati választáson “a kommunisták mind ott lesznek”, legyenek ott ők is mind. Az övéit azzal buzdította a kongresszuson: örüljenek, hogy harcolhatnak a hazáért, a győzelemért. A Karácsony-ügyre is kitért: “a jó zuglói szocialista párját ritkítja”.

A legkevesebb, amit mondhatok, hogy megtisztelő. Azt sem akarom eltitkolni, hogy megható is – hangoztatta Orbán Viktor, miután a Fidesz XXVIII. kongresszusán újra pártelnöknek választották, állva tapsolták (és a küldöttek Viktor, Viktor bekiabálása közepette) és felhangzott a Listen to your heart. “A faluról jött és utcai harcok világához szokott férfiaknál az érzelgősség inkább a gyengeség jele, afféle gyerek- vagy asszonydolog, de szeretném, ha tudnátok, hogy a támogatás és a szeretet, amit tőletek kapok most már évtizedek óta, mélyen megérint, sőt néha megrendít. Ha nem is látszik rajtam gyakran és néha el is viccelem, kérem, higgyétek el nekem, hogy nem marad viszonzatlan, egyikőtök szeretete sem viszonzatlan a szívemben” – tette hozzá.
Aztán a kongresszusi küldötteknek Orbán Viktor arról beszélt, hogy ők, a bajtársak, szavak nélkül is tudják, hogy egy vérből valók. “A bajtársiasság a legfontosabb dolog. Politikai pártként és szövetségesekként is ezen fordul meg a sorsunk. Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz és akkor is számíthatok rád, amikor én tévedtem” – magyarázta el a lojalitás lényegét. “És barátaim, ugyan melyikünk nem tévedett még az elmúlt harminc év során?” – vetette fel, meg is válaszolva: “de összetartottunk, zártuk a sorainkat, vállt a vállnak vetettünk, őszinték voltunk egymáshoz és végül minden nehézségből mindig kilábaltunk” – mondta Orbán Viktor, aki szerint ennek köszönhetik, hogy – mint fogalmazott – “mi vagyunk’fent és az egymást folyton-folyvást eláruló liberális baloldal pedig lent”.
Reagan 11. parancsolata
Ez Ronald Reagan 11. parancsolata szerinte: Ne mondj rosszat fideszes társadról! (ezt még gyakorolni kell – tette hozzá, általános derültséget keltve).
“És ahogy belföldi ellenlábasaink fogynak és egyre inkább komolyan vehető ellenfél nélkül maradunk, ez a 11. parancsolat is egyre fontosabbá válik” – tette hozzá. Szerinte kevésbé az ellenfél támadásai és egyre inkább a bajtársiasság abroncsai tartják össze a közösségük “dongáit”.
Köszönöm, Ani!
Aztán jött a vallomása: “Miért vállaltam? Miért vállaltam újra, amikor nyilvánvaló, hogy nem leszek már fiatalabb? Aki túljut életútjának felén, mint én, jól teszi, ha hátralévő éveivel okosan gazdálkodik, mert oly sokan vannak, akiknek nem jutott belőlem annyi, amennyi kellett és jó lett volna, így aztán nekem sem jutott belőlük elég. És unokáim számának örvendetes gyarapodásával azt hiszem, ez egyre inkább így lesz. De veletek, a ti életetekben sincs ez másképp. Tudjátok, miről beszélek, ezért ne felejtsetek el este köszönetet mondani a feleségeteknek vagy a férjeteknek és a gyerekeiteknek, amiért támogatják a munkátokat. Nekem is gyakrabban kellene. Köszönöm, Ani!” – hangoztatta.
Fiatalítás – a jövőnk évtizedekre biztosítva
Aztán arról beszélt, hogy a Fidesz generációs megújulása is jól halad. “Nyugodtan és szép tempóban jönnek a fiatalok is támogatónak, aktivistának, önkormányzati képviselőnek, polgármesternek vagy éppen miniszternek. Igazi néppárt vagyunk”. A kormányban 38-40 éves miniszterek dolgoznak együtt 70 éves miniszterekkel. “A jövőnk hosszú évtizedekre biztosítva van. Úgy hiszem, elnökként ezt az egyensúlyt kialakítani és fenntartani a legfontosabb feladatom” – hangoztatta Orbán Viktor, hozzátéve: bölcs, bátor, igazságos és mértéktartó közösségre van szükségük, “mert a hatalom és a felelősség, amit viselünk és gyakorlunk, természeténél fogva bele-belemart az emberbe és az emberi kapcsolatokba és nekünk ilyenkor nemcsak a politikai, de az erkölcsi egyensúlyunkhoz is gyorsan vissza kell találnunk. Eddig úgy vezettem a Fideszt, talán nem túlzok, hogy ez rendre sikerült, és ígérem, hogy az embert próbáló kormányzati munka ellenére erről a jövőben sem feledkezem el. Meg fogok felelni egyszerre a pártelnöki és a miniszterelnöki kötelességeimnek is” – tette hozzá.
Nem váltott “kisködmönt”
Arról, hogy nem váltott irányt, némiképp homályosan, de azt mondta: voltak “külföldi politikusok, pártok, sőt országok sora is, akik, és akiknek csapatai megnyúlt képpel és fejükön klastrommal somfordálnak haza a budai vár falaiból” . Szerinte a helyzet úgy áll, hogy “most viszonylag csekély kockázattal találhattunk volna új gazdát a kisködmönnek. Ha akartuk volna, most válthattunk és újíthattunk volna. Jó okom volt arra, hogy ne álljak elő ilyen javaslattal”.
Ökölszabály
De azt is egyértelművé tette, hogy a Fideszben az az ökölszabály, ha valaki nagyon akar egy pozíciót, akkor azt semmiképp nem kaphatja meg, a hosszú sóvárgás vége ugyanis szerinte “csak bukás lehet”.
Itt munkát osztanak, nem pozíciót, de főként nem hatalmat – figyelmeztetett.
Háromszoros vivát Schmitt Pálnak!
Aztán a miniszterelnök beszélt a liberális ‘90-es és a nemzeti, 2010-es rendszerváltásról, és hogy az alapelve: “demokrácia igen, liberalizmus nem”. Az Alaptörvény aláírása miatt Schmitt Pál köztársasági elnök (aki lemondásra kényszerült) Orbán Viktortól háromszoros “vivát” kapott.
Orbán Viktor az előttünk álló évtizedről úgy beszélt, mint amiben nagy dolgok történnek majd, végleg magunk mögött hagyjuk a szegénységet. 2010 óta egymillió ember tört ki a szegénységből, és folytatni kell a munkát – hangoztatta. “Ami eddig történt sem volt éppen kismiska, de az igazán nagy dolgok most következnek, és ebből semmiképpen sem szeretnék kimaradni” – tette hozzá.
Romák – külön köszönet Balog Zoltánnak
Cigányság: sokak fejszéje beletört már ebbe a fába, a mienk nem fog – ígérte a miniszterelnök. “Az előjelek biztatóak, bár a romák világában sok minden megváltozott, de tudjátok, még ma is nehéz világ az. A szegénység náluk is csökkent, a munkából élő cigányok száma megkétszereződött, a munkanélkülieké pedig felére esett. A felsőoktatásban résztvevő cigány fiatalok számát megdupláztuk. Lehetetlen nem látni emögött az egyházak, a civilszervezetet, a kormányzati szervek összefogását” – mondta Orbán Viktor, és külön köszönetet mondott Balog Zoltánnak a sok év éves személyes elköteleződésének eredményeiért. “Köszönjük, miniszter úr!” – fordult felé.
Nem Pisti a vérzivatarban
A kongresszuson arról is beszélt, hogy nem szívesen maradt volna ki a Magyarország szuverenitásáért folytatott harc döntő szakaszából sem. “A dolgok most kezdenek komolyra fordulni Európában. Most már nem egyedül állunk a küzdőtéren, mint Pisti a vérzivatarban, hanem egy tekintélyes hadoszlop tagjaként” – mondta a miniszterelnök, a lengyeleket, a cseheket, szlovákokat említve, és mint mondta, reméli, hogy ma estétől az osztrákokról is újra elmondhatja ezt. És csak idő kérdése lesz, hogy “az olasz szabadság is újra zászlót bontson” – mondta reménykedve.
“Ibizából egy is elég volt!”
“Mi vagyunk azok az országok, akik nem brüsszeli birodalmat, hanem az európai nemzetek szövetségét akarjuk, akik nem akarják magukat bevándorló társadalommá, kevert néppé alakítani, hanem meg akarunk maradni annak, akik vagyunk, a keresztény kultúrából kisarjadt, büszke európai nemzetek akarunk maradni” – ismételte neg ezúttal is, de szerinte megegyezésre kell jutni Európa két fele között. “És mi meg is akarunk egyezni és úgy, ahogy a magyar és a kelet-európai népek érdeke megkívánja.
A feltételek: mint Orbán Viktor mondta, “odaát el kell fogadniuk, hogy nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket és fel kell hagyniuk az államaink és kormányaink elleni nyílt támadásokkal. Nem vagyunk hajlandóak többé európai pénzből finanszírozni a velünk szemben ellenséges Soros-féle ál civilszervezetek garmadáját. Mi nem küldünk hozzájuk efféle fizetett politikai aktivistákat, hát ők is vigyék haza Közép-Európából a sajátjaikat. A megegyezés föltétele az is, hogy fel kell hagyniuk a kelet-európai országok kormányaival szembeni rejtett akciókkal is. Nem juttathatnak hatalomba nekik tetsző politikai pártokat ilyen eszközökkel. Ibizából egy is elég volt. Az Európai Unió költségvetése nem arra való, hogy a liberálisoknak tetsző csapatokat, a nekik tetsző médiumokat és az ő céljaikat szolgáló bevándorlókat finanszírozzák, tüntetésszervezőket és aktivistákat képezzenek ki és vessenek be nálunk” – sorolta Orbán Viktor. Mint mondta, “a nemzetközi baloldal, Washington és Brüsszel nemzetközi politikába beépült liberális áldozatai jelentik a legnagyobb veszélyt a közép-európai térség békés, nyugodt életére és gazdasági fejlődésére. Politikai trükkökkel és fake news hálózatok tucatjaival kell szembenéznünk. Ha valóban egyben akarjuk tartani Európát, akkor ezekkel a praktikákkal fel kell hagyniuk. Ibizából egy is elég volt!” – utalt a Szabadságpárt elnökének bukására és az osztrák kormány felbomlására. Mindehhez hozzátette: ezért volt helyes, “sőt, méltó és igazságos, hogy a Soros-megbízott Timmermans alól kirántottuk a bizottsági elnöki széket”.
Egyszerűbb lenne Timmermanst felkérni…
Az önkormányzati választásokról azt mondta: ha a baloldal, Brüsszel a nagyvárosokkal akar megállapodni – ha baloldali kézen marad – Szeged lesz az első számú betelepítési célpont, “ahogy azt a polgármester oly büszkén a képünkbe is mondta a német szocialisták vezetőinek a karján. Ha a szegediek tényleg ezt akarják, egyszerűbb lenne inkább Timmermans barátunkat fölkérni polgármesternek” – hangoztatta Orbán Viktor, és innen a Fidesz-kongresszusról is üzent Miskolcnak: akkor lesz pénz, ha együttműködik a kormánnyal a polgármester.
G7 helyett G2: USA, Kína
Az elkövetkező évtizedre Orbán Viktor szerint azzal is számolhatunk, hogy “a világhatalom erővonalai a szemünk láttára rendeződnek át. A G7 országok világhatalmi rendje helyett máris itt a G2, az USA és Kína párosának világa, és nekünk, európaiaknak ebben kell megtalálni a helyünket, kiszakítani a magunk részét és kijelölni az európai befolyási övezeteket. Ma már a mi ellenlábasaink vezére Macron elnök úr is erről beszél”, holott korábban “holdkóros idiótáknak” tartott minket ezért – mondta Orbán Viktor. Újrapozicionálni Közép-Európát, benne a Kárpát-medencét és Magyarországot. Ez a mi nagy-nagy esélyünk. Láthatjátok, izgalmas évtized előtt állunk, és köszönöm, hogy nem hagytatok ki ebből, sőt, elnökként rám bíztátok a bonyolult hadművelet irányítását – beszélt a kongresszushoz.
“Gyurcsányból két Gyurcsány”
Az önkormányzati választások kapcsán azt mondta, az ellenzéki oldalon az történt, hogy “egy Gyurcsányból két Gyurcsány lett, az egyik idehaza, a másik Brüsszelben gáncsolja a magyarok ügyét” – utalt Dobrev Klárára (ezt már Kötcsén is elmondta).
A jó zuglói szocialista párját ritkítja
Aztán ellenzéki belharcokról beszélt, és a titkos Karácsony-hangfelvétel apropóján a következő poént eresztette el: “az elmúlt két nap óta azonban a vak is látja, hogy valójában inkább egymást ásnák el. Azt is mondhatnánk, hogy a jó zuglói szocialista párját ritkítja”. Vélhetően a budaörsi polgármestert hírbe hozó videóra is utalva arról beszélt, hogy “a választási esélyeiket a magyar nép humora már megénekelte, miszerint elmegy a szocialista polgármester-jelölt a feleségével szavazni. Este eredményhirdetés, az MSZP-jelöltnek három szavazat, mire az asszony: Józsi, neked van valakid!”
A kommunisták mind ott lesznek!
A beszéd végén jött a mozgósítás: sokan látják úgy, hogy szerencsés a csillagok állása, de én mégis arra kérlek benneteket, hogy semmit ne bízzatok a szerencsére – buzdított Orbán Viktor, figyelmeztetve: október 13-án fel kell keresnünk, mindenkihez el kell mennünk, és mindenkit el kell vinnünk szavazni. Ismeritek a törvényt: “a kommunisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is. Nagy győzelmet arathatunk és az igazság az, hogy meg is érdemlitek ezt a nagy győzelmet” – hangoztatta.
Fotó: MTI
Örüljetek!
Aztán arról beszélt övéinek, hogy örüljenek, hogy harcolhatnak. “A hazáért vívott csata nem valamiféle balsors. Éppen ellenkezőleg, vissza nem térő lehetőség. Megmutattuk az egész országnak, hogy nem azért jöttünk a világra, hogy ostoba jószág módjára elszenvedjük az életet, hanem hogy ember módjára emelkedettséget, szépséget és boldogságot teremtsünk magunk körül” – jelentette ki. Örüljetek, hogy a hazának szüksége van rátok.
Nagy erők mozdultak meg Európában és Magyarország körül, de csak akkor jöhetünk rá, “hogy nem állatok, hanem szellemek vagyunk. Magyarország mindenekelőtt! A Jóisten mindannyiunk fölött! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta beszédét Orbán Viktor, akit a kongresszus hosszan felállva tapsolt. (atv)
Bal-Rad komm: A döbrögista szeánsz egyértelművé tette: a vajda a KOMMUNISTÁKTÓL RETTEG CSAK! Mivelhogy valódi kommunista erő nincs a horizonton, az ugyancsak a kommunistáktól rettegő hordájának odacsődített jelességei elé kommunistaként pingálta föl álellenzékét.
Ebben a vajdaömlengésben igazándiból semmi újdonság nem volt! Öntömjénezés, hülye és hazug nemmzetthyjeskedés, egy rakás álságos kereszténykedéssel meghintve.
Döbrögi érzi: ŐT ÉS RENDSZERÉT – amely egy velejéig romlott, korrupt, hazaárulásra és lopásra épült torzó – CSAK A KOMMUNISTÁK (lennének) KÉPESEK FÖLSZÁMOLNI!
A hazugsághalmazban föllelhető másik igazságelem: RENDSZERÉNEK MEGVÉDÉSÉBEN A NER – DERÉKHADÁN KÍVÜL KÍVÜL CSAK A CIGÁNYOKRA SZÁMÍT!
Jogosak a reményei!
AZOK MIND OTT LESZNEK!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Azért nem kell félnie sem a kommunistáktól, sem a fasisztáktól, mert már azokat is felvásárolta és beterelte a NER-be.
T. Smith !
Szerinted Budapesten hány “kommunista” (mondjuk inkább úgy, hogy választási pártmunkára képes munkáspárti) van ? ?
El kellene olvasnod a Szabadság újság 39. számában lévő Thürmer értékelést…..
Semmiféle “beterelés a NER-be” nem történt, a Munkáspárt önmagát bénította meg 2000 óta….lassú halál ?
Sajnos.
“Harminc év fő erénye, hogy élünk”
“végleg magunk mögött hagyjuk a szegénységet. 2010 óta egymillió ember tört ki a szegénységből, ”
Bravó !
A közel tízmillióból !
Aktívan politizáló társaságról nyilatkozhatok, hogy ez a kamu szennypárt soha nem került szóba, mint a Nyugdíjas Párt és a Történelmi Szociáldemokrata Párt sem. Mindig 0 volt. Ezért nem készuült róluk hatástanulmány, elemzés. Ha megkérdeznek, kik szavaznak rájuk, értelemszetrűen azt feltételezem, hogy vén ávósok, munkásőrök, párttitkárok és egyéb getzik. Aktív fizikai munkás elvétve, mint a számokból kiderül. Őket az MSZP vonzotta, Megydessy rájuk is kiható – de súlyosan hatalomvágyból elkövetett áálamcsőd-bűntette után a Jobbik. Most nem tudom, a számokból szintén kiderül, hogy nem teljes egészét a Fidesz, megoszlanak. De nem erre a szemét kamupártra, amit sajnos nehéz jogszerűen betiltani, feloszlatni, bár lehetséges. Azonban annyira nem zavar vizet, hogy ez érdektelen volt minden kormánytöbbség számára.