A „Pravda” tízedik évfordulójára

(Emlékezések)

1. A lénai napok

A lénai napok a sztolipini „lecsillapítás” rendszerének eredményeként következtek be. A fiatal párttagok természetesen nem élvezték e rendszer gyönyöreit és nem emlékeznek azokra. Ami az öregeket illeti, ők bizonyára nem felejtették el az átkozott emlékű büntető különítményeket, a munkásszervezetek ellen szervezett rabló rajtaütéseket, a parasztok tömeges deresre húzását és, mint mindezeknek a takaróját — a feketeszázas és kadét dumát. Bilincsbe vert társadalmi gondolat, általános fáradtság és fásultság, nyomor és kétségbeesés a munkások soraiban, eltompult és megfélemlített parasztok, s országszerte a rendőri-földesúri-tőkés csőcselék tobzódása — ez jellemezte a sztolipini „lecsillapítás” rendszerét.

A felületes szemlélő azt hihette, hogy a forradalmak kora örökre letűnt, hogy bekövetkezett Oroszország porosz mintájú „alkotmányos” fejlődésének időszaka. A likvidátor mensevikek ezt fennszóval hirdették, és azt prédikálták, hogy sztolipini legális munkáspártot kell szervezni. Egyes régi „bolsevikok” pedig, akik lelkűk mélyén rokonszenveztek ezzel a prédikációval, idejekorán elhagyták pártunk sorait. A korbács és a sötétség diadala teljes volt. „Iszonyatos kietlenség” — így jellemezték akkor Oroszország politikai életét.

A lénai napok orkánként törtek be ebbe az „iszonyatos kietlenségbe” és új képet tártak mindenki elé. Kiderült, hogy a sztolipini rendszer nem is olyan szilárd, a tömegek megvetik a dumát, a munkásosztály pedig elegendő erőt gyűjtött ahhoz, hogy harcra keljen az új forradalomért. Munkásokat lőttek agyon a távoli szibériai vadonban (Bodajbo a Léna-melléken), s ez elegendő volt ahhoz, hogy Oroszországot sztrájkok borítsák el, hogy a pétervári proletariátus elöntse az utcákat és egy csapásra elsöpörje a hencegő Makarov minisztert és pimasz jelszavát: „így volt, így lesz”. Ezek voltak a kezdődő, hatalmas mozgalom első fecskéi. A „Zvezdá”-nak igaza volt, amikor így kiáltott fel: „élünk, piros vérünk feltörő erőnk tüzétől forr…” A forradalmi mozgalom újból fellendült.

Ennek a mozgalomnak hullámaiban született meg a munkások tömeglapja: a „Pravda”.

2. A „Pravda” megalapítása

1912. április közepén, egy este, Poletajev elvtárs lakásán két dumaképviselő (Pokrovszkij és Poletajev), két író (Olminszkij és Baturin) meg én, a Központi Bizottság tagja (én, mint illegális, „menedékhelyen” voltam az „immunitást élvező” Poletajevnál), megegyeztünk a „Pravda” platformjában és összeállítottuk a lap első számát. Nem emlékszem, ott voltak-e ezen az értekezleten a „Pravda” belső munkatársai: Gyemjan Bednij és Danyilov.

A lap technikai és anyagi feltételei, hála a „Zvezda” agitációjának, a nagy munkástömegek rokonszenvének és a „Pravda” javára a gyárakban rendezett önkéntes, tömeges gyűjtéseknek, megvoltak. A „Pravda” valóban az oroszországi és elsősorban a pétervári munkásosztály erőfeszítéseinek gyümölcse volt. Enélkül nem tarthatta volna fenn magát.

A „Pravda” jellege világos volt: a „Pravdá”-nak az volt a hivatása, hogy a tömegek között népszerűsítse a „Zvezda” platformját. „Aki a «Zvezdá»-t olvassa — írta a „Pravda” első számában— és ismeri a «Zvezda» munkatársait, akik a «Pravdá»-nak is munkatársai, az könnyen megérti, milyen irányban fog dolgozni a «Pravda»”. A „Pravda” csak annyiban különbözött a „Zvezdá”-tól, hogy a „Pravda” olvasóközönségét, a „Zvezdá”-tól eltérően, nem az élenjáró munkások alkották, hanem a munkásosztály széles tömegei. A „Pravdá”-nak segítenie kellett az élenjáró munkásokat, hogy a párt zászlaja köré tömörítsék az orosz munkásosztály új harcra ébredt, de politikailag elmaradt nagy tömegeit. A „Pravda” ezért tűzte ki akkor egyik feladatául, hogy maguknak a munkásoknak soraiból neveljen írókat és bevonja őket a lap irányításába.

„Szeretnők — írta a „Pravda” első számában —, hogy a munkások ne csak rokonszenvezzenek velünk, hanem vegyenek tevékenyen részt lapunk szerkesztésében. Ne mondják a munkások, hogy az írás nekik «szokatlan» munka: munkásírók nem hullanak készen az égből, csak lassanként, az irodalmi munka folyamán nevelődnek ki. Csak bátrabban kell munkához látni: egyszer-kétszer megbotlik az ember, azután mégis megtanul írni. . .”

A „Pravda” szervezeti jelentősége

A „Pravda” pártunk fejlődésének abban az időszakában látott napvilágot, amikor az illegális munka teljes egészében a bolsevikok kezében volt (a mensevikek szöktek onnan), de a szervezet legális formáit — a dumafrakciót, a sajtót, a betegsegélyző pénztárakat, a biztosítási pénztárakat, a szakmai egyesületeket még nem hódították el teljesen a mensevikektől. Ebben az időszakban a bolsevikok erélyes harcot vívtak azért, hogy a likvidátorokat (mensevikeket) kiűzzék a munkásosztály legális szervezeteiből. A mensevikek „eltávolítása pozícióikból” — ez akkor a munkásmozgalom rendkívül népszerű jelszava volt. A „Pravda” hasábjai tele voltak olyan tudósításokkal, hogy a biztosítási szervezetekből, betegsegélyző pénztárakból és a szakmai egyesületekből kiűzték a likvidátorokat, akik egy időben befészkelték oda magukat. A munkáskúriának mind a hat képviselői helyét elhódítottuk a mensevikektől. Ugyanilyen, vagy majdnem ugyanilyen reménytelen helyzetben volt a mensevik sajtó is. A bolsevikokkal tartó munkások harca a pártért igazán hősies harc volt, mert a cárizmus ügynökei nem aludtak, üldözték és irtották a bolsevikokat, az illegalitásba űzött párt pedig legális fedezékek nélkül nem tudott továbbfejlődni. Sőt, az akkori politikai viszonyok között a párt nem tudta volna csápjait a széles tömegek felé kinyújtani, nem tudta volna őket zászlaja köré tömöríteni, a párt elszakadt volna a tömegektől és elzárkózott, saját köldökét néző körré vált volna, ha nem hódítja meg a munkásosztály legális szervezeteit.

A párt fenntartásáért, a munkások tömegpártjának megteremtéséért folyó harc középpontjában a „Pravda” állott. Nem csupán újság volt, amely összegezte a bolsevikoknak a legális munkásszervezetek meghódítása terén elért eredményeit — a „Pravda” egyszersmind szervező központ is volt, mely a legális szervezeteket a párt földalatti gócai körül tömörítette és a munkásmozgalmat meghatározott cél felé irányította. Lenin elvtárs már a „Mi a teendő?”-ben (1902) azt írta, hogy egy jól szerkesztett országos harcos lapnak nemcsak kollektív agitátornak, hanem kollektív szervezőnek is kell lennie. Ilyen lappá vált a „Pravda” a likvidátorok ellen a földalatti szervezet megóvásáért és a legális munkásszervezetek meghódításáért folyó harc időszakában. Ha igaz az a tétel, hogy a likvidátorokon aratott győzelem nélkül nem lett volna olyan pártunk, melyet egybeforrottsága oly erőssé, a proletariátus iránti odaadása oly legyőzhetetlenné tett, hogy megszervezte 1917 Októberét — akkor éppoly igaz az is, hogy a régi „Pravda” szívós és önfeláldozó munkája jelentős mértékben előkészítette és meggyorsította a likvidátorokon aratott győzelmet. Ebben az értelemben a régi „Pravda” kétségtelenül az orosz proletariátus későbbi dicső győzelmeinek előhírnöke volt.

„Pravda” 98. sz.
1922. május 5.
Aláírás: I. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

A „Pravdá”-nak

– írta: J. V. Sztálin –

A „Pravda”a forradalmi fellendülés hullámaiban, az emlékezetes „lénai napokban” született. Az a tény, hogy éppen ezekben a napokban jött világra egy munkás-tömeglap, a „Pravda”, azt jelentette, hogy:

1) az országban a sztolipini „idillre” következő általános fáradtság időszaka végétért;
2) az orosz munkásosztály felébredt és hatalmas lendületet vett egy új, 1905 utáni második forradalom felé;
3) a bolsevikok kezdték meghódítani a munkásosztály nagy tömegeit.

Az 1912-es „Pravda” — a bolsevizmus 1917-es győzelmének alapkőletétele.

I. Sztálin

„Pravda” 98. sz.
1922. május 5.

(idézet: – Sztálin Művei 5. kötet – című könyvből)

SaLa