Már nemcsak ingadozás, hanem trend a horda népszerűségvesztése – Döbrögi vasárnap próbál fordítani
A helyzet pikantériája, hogy most a Fidesz-hívek egy része sem szereti, amit a kormány csinál.
„Arra számítok, hogy Orbán Viktor évértékelő beszédében olyan dolgot jelent be, amivel a negatív közhangulatot próbálja megfordítani, mondta a hirklikk.hu-nak Hann Endre. A Medián vezetője biztos benne, hogy nemcsak cége közvélemény-kutatásai, de a kormány belső mérései is a Fidesz visszaesését mutatják.
„Nem csak a jelentős számú – több mint félmillió – szavazó elvesztése tükrözi a közhangulat Orbán számára kedvezőtlen alakulását, hanem az is, hogy ma már 52 százalék mondja (kilencven nappal ezelőtt csak 43 százalék tette ezt), hogy rossz irányba mennek a dolgok az országban” – magyarázta Hahn Endre. Ilyen országos rosszkedvet utoljára az internetadó 2014-es bejelentése okozott. Akkor a Fidesz bezuhanó népszerűsége hónapokig stagnált, mielőtt elkezdett visszaerősödni. És akkor sem magától: a kormánypropaganda rátalált a migránsozásra és a sorosozásra – ezzel tudott fordítani.
Most azonban más a helyzet: a visszaesés nem egyhónapos, hanem háromhónapos folyamat. „Az egy hónapra lehet azt mondani, hogy csak ingadozás, de egy negyedév már trendként értékelhető” – mutatott rá egy fontos különbségre Hahn Endre. Aki szerint az is figyelemre méltó, hogy most a fideszes szavazók jelentős része is szemben áll valamivel – nevezetesen a rabszolgatörvénnyel.
Hogy az a helyzet mennyire lesz tartós, az erősen kérdéses, ugyanis Hahn szerint „Orbán igen hatékony abban, hogy jól időzített bejelentésekkel fordítson a negatív hangulaton”. (nepszava)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…jól időzített bejelentésekkel…”
– És mert a magyar már csak olyan álmodozós fajtává alakult az elmúlt harminc évben, ismét reménykedni kezd majd a vajda csodatévő bejelentése nyomán. Mert Nagy Bejelentés az lesz a Vidám Vasárnapi Vajdaszeánszon! Falusi CSOK a neve.
Milliónyi more várja reménykedve a „sáját lákáshójutás” lehetőségét.
RENGETEG A BEDŐLT HITELES INGATLAN! HATALMAS A VÉGREHAJTÓK ÉS HIÉNACÉGEK KÉSZLETE!
A „Falusi CSOK” MINDENRE MEGOLDÁS LESZ! Minden hordabajra!

Erre nem fogadnék!A tavasszal végük lesz!
Dehogy lesz végük. Ki viszi el a szavazatokat?
Mi ez a szavazat?Hol élsz?
A Bukás nem az ellenzéktől jön majd.
Onnan fog érkezni, ahonnan senki nem számít.
https://www.facebook.com/magyarsajto.hu/photos/a.1429268490507830/1728603017241041/?type=3&theater
Romániára sem úgy emlékszünk, mint a tisztaság, becsületesség mintaállamára.
Mégis volt, aki takarítson.
Egy 50 kilós nő!
Rezsiszili, pénztáros lölő, és tettestársai, meg a többi sertés, jobb, ha féltek, a pénzeteket nem lesz hová dugni! Már a vizsgálat elindítása azzal jár, hogy MINDEN pénzeteket zárolnak, a tévedések elkerülése érdekében: az itthon tárolt dugipénzeteket is! Sőt, a thai bankokban tároltakat is!
„Első helyen szerepel Laura Coduța Kövesi neve azon a szűkített listán,az Európai Ügyészség főügyészi tisztégére!Az Orbán kormányt vizsgálná a legelőször!
A Fidesz rémálma lenne a kőkemény román ügyésznő, aki öt év alatt 9 korrupt minisztert és 21 képviselőt (!) juttatott börtönbe.”
Szégyen, hogy egy román állampolgár kell ahhoz, hogy eltakarítsa a szemetet.
De ne feledjük: román volt az is, aki ránkszabadította Ezeket.
A történet így lesz szép kerek, pont, mint egy népmesében!
Ha lenne egy hiteles, kormányzóképes ellenzéke a FIDESZ-KDNP-nek, akkor most könnyedén meglehetne gyengíteni a narancsos tábort. Az ellenzék most is magával foglalkozik ahelyett, hogy a nevetségesen alacsony magyar béreket tenné meg a közbeszéd tárgyává a bugyuta és hazug sorosozással/migránsozással szemben. Egyetlen pártnak van köze Soros Györgyhöz, a FIDESZ-nek. Nem Soros, hanem a FIDESZ telepít be idegeneket Magyarországra. Pont. Ma a béremelkedésnek egyetlen akadálya van: Orbán Viktor, aki szövetséget kötött a multikkal. Orbánt és kormányát csak egy rendszerkritikus (munkás)mozgalom buktathatja meg, amely a tőkések helyett a nép érdekét képviseli. Nos, ez a jelenlegi ellenzék nem rendszert szeretne váltani, hanem csak kormányt. A szakszervezetnek kellene megszervezni ezt a munkásmozgalmat, és indulniuk a választásokon. A munkások maguknak csak nem fognak ártani. Szocializmust és szabadságot!