„Kádár emlékművei” bővebben

"/>

Kádár emlékművei

Ilyen volt az élet a Kádár-korszak paneljeiben

Az apró fürdőszobák, a strangcsövön terjedő hangok és a panelek közötti játszóterek sokunk gyerekkorát meghatározták. Neked milyen emlékeid vannak a panelekről?

Az egyforma háztömbök barátságos sűrűjében egészen más volt felnőni, mint a családi házas övezetben. Elevenítsük fel a panelben eltöltött éveinket, és nosztalgiázzunk:

Épülnek a panelek

Kulcsos gyerekek a játszótéren

Mivel a panellakásokat főként fiatal felnőttek választották, akik a családalapításon nem gondolkodtak sokat, a panelek játszóterei gyerekzsivajtól voltak hangosak. A nagyobbaknak mindig vinniük kellett a kistestvérüket – ez volt a játszótéri bandázás feltétele. A nyikorgó hinták, a piros csúszda, a mókuskerék és a libikóka a legjobb játéknak számított.

A hangulat átjön!

A szülők az ablakból kiabáltak le a játszótérre vacsoraidőben, és sokszor játszani is a térről felkiabálva hívtuk le egymást. A legtöbb lakótelepi gyerek nyakában kulcs lógott: a panellakásokban nem élt a családokkal a nagyszülő, aki beengedte volna az unokát, amíg apa, anya dolgozott, így a gyerekek kulccsal a nyakukban közlekedtek, és vigyáztak egymásra.

A tipikus KÖZÉRT

A panellakók élete nyitott könyv volt

Sok nevetést, vitát és rádióműsort vitt a WC-ben futó strang az emeleteken keresztül. A panel szomszédok élete nyitott könyv volt egymás számára: a gyerekszületés utáni időszakot a szomszédok is megsínylették, tudták azt, hogy ki milyen tévéműsort néz, és egymás vitáinak is a fültanúi lehettek.

Szomszédok-hangulat

Minden közel volt

A panel létnek nagy előnye volt, hogy a panelek közé, köré szerveződött minden, amire a családoknak szüksége volt. A közértek, az óvoda, az iskola, az ÁPISZ, a fodrászat, és még a cukrászdák is – utóbbiak látogatása tökéletes vasárnapi programot jelentett. A gyerekeket el lehetett engedni egyedül is a közértbe, ha elfogyott a tej, vagy egy télifagyira, Melbára fájt a foguk, mert mindenki ismert mindenkit.

Apró fürdők és konyhák

A fürdőbe lépve jóformán a kádba érkeztél, és olyan apró volt az egész helyiség, hogy jó, ha befért egy Hajdu mosógép. A konyhák sem voltak sokkal nagyobbak, de a célnak megfeleltek. Pilleszékekkel kiegészítve barátságos konyhát lehetett kialakítani, ahol reggelente a felnőttek a kotyogósban főtt kávét kortyolgatták, a gyerekek pedig a Macikávéjukat kevergették.

Kicsi konyha

Ismerték egymást a szomszédok

A panelekben a szomszédok nemcsak látásból ismerték egymást: nyugodtan átkopoghattak, ha szükségük volt egy kis vegetára, és akkor is, ha szomszédolni támadt kedvük. A panel élet nagyobb alkalmazkodást igényelt a lakóktól, de valódi közösséget is épített, ahol az emberek számíthattak egymásra.

Panelrengeteg

Panelmeleg

A panelekben október közepétől április közepéig jó meleg volt a távhőnek köszönhetően. Télen is elég volt egy rövidujjú a lakásokban a családi házakkal ellentétben, ahol melegítőben ücsörögtek a Szeszélyes évszakok előtt.

Barna üveges erkélyek

Bármilyen kicsi is volt az erkély, imádtunk kijárni. Nem tátongtak üresen, élettel töltöttük meg a barna üveges erkélyeket és még a szomszéddal is beszélgethettünk, ha úgy tartotta kedvünk. Gyerekként a legtöbben persze a panelek tetejére vágytunk, ami tiltott területnek számított, de ha kamaszkorunkban sikerült fellógni, semmihez sem hasonlítható naplementéket csodálhattunk meg.

Azok a bizonyos üvegek                                                                                                  (nosalty)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „A” panel! Ami jóval több volt valójában, mint egy aprócska lakás. Magyarok millióinak jelentett egy HATALMAS, ÉLETMINŐSÉGI ugrást. Önálló otthont. Egy KORSZAK EMLÉKEI ma már, pedig ma is magyarok milliói élnek bennük. Ám mégis MÁS VOLT „AKKOR” – a „panelkorszakban”!
Hogy miben volt más? Egy személyes élmény:
-Vagy öt – hat éve kilakoltatás Kőbányán. Egy panelból. Aztán…- jött a rendőrattak, és előállítás.
A „rabjárat” mellett két fiatal suttyó rendőr őrzött. Az egyik kevés híján csak le nem köpött, de közölte a Kádár címeres” pólóm láttán: GYŰLÖLÖM EZT A CÍMERT!
-Aztán miért gyűlölöd ezt a címert? – kérdeztem.
Azért, mert az én sváb nagyapámat ilyen címeres rendőrök intermálták! – válaszolta.
-Még mielőtt szólhattam volna, a „rabó” mellett álló parancsnoka – egy őrnagy – beszólt neki: EZ ALATT A CÍMER ALATT SENKIT SEM INTERNÁLTAK! DE ÉPÍTETTEK ILYEN LAKÓTELEPEKET!
A „rabóban” ülve még odaszólt – NEKEM: DE KI SEM LAKOLTATTAK SENKIT! Ma meg… De mit is tudnak ezek a…?
A fiatal rendőrgyerek csak hallgatott! Ő MÁR MÁSKÉNT TUDJA!

PERSZE VANNAK MÉG SOKAN, AKIKNEK „A PANEL” KÁDÁR EMLÉKMŰVEI!
 

“Kádár emlékművei” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. És még mennyivel több volt a panel-élet,ami már nem fér bele ebbe a rövid cikkbe!
    Lehetett élni ott,és annyira a miénk volt!
    Aztán ,mikor már az átkos megbukott,megbukott a panel -élet is!Társasházak alakultak ,ahol egy közös képviselő rohangált a karbantartás, a javítások után,de legtöbbször a pénzünkkel el,valamerre ,ahonnan nincs kiadatás!
    „A fideszes képviselő becsöngetett(én nem ismertem!) és pökhendi hangon kérte a fidesznek a szavazatomat,azaz a kopogtató cédulát!Kérdeztem,hogy kicsoda ő,erre kihúzta magát,egész 150 cm.-es magasságában,és közölte velem,hogy FMátyás,személyesen!Erre mondtam,hogy a fidesznek csak egyszer volt „dögcédulám”,amikor még rászavaztam,és hittem benne!Erre felhorkant,hogy :hogyhogy nincs,maga az egyetlen a lépcsőházban(40 lakás,és már ki tudja,hány felnőtt választó!)aki nem adta ide! Kötelező?_Hát jobb lenne!
    Hát ez az, amiért nem adom!
    Nagy betűkkel felrótta a nevemet a „netoszába”.Hogy mit írt oda ,nem tudom,de a korábban(értsd,a Kádárban) tapasztalt panell-élet soha nem tért vissza akkor,nekem pedig csupa kellemetlenné vált az életem,a „kedves” lakótársak mind ellenem fordultak,utánam köptek a liftbe szállásomkor,az egyik mitugrász fickó,akivel egy szót sem váltottam soha,összerúgta hátulról a lábam.Mire megfordultam és számon kértem volna a viselkedést,nem tudott arrébb lépni,és hirtelen vizes lett a nadrágja elől,ahol más a férfiasságát hordja.
    Ekkora bátorságot jelentett akkoriban fideszes-panelesnek lenni!Nem bántottam,nem is akartam,nem akartam,hogy hátul is nedves legyen.

  2. A panel lakások hosszú és rövid távon élhetetlenek. Nagyon sok hátrányuk van, de nem megyek bele. Felesleges nosztalgiázni, az a kor elmúlt, és soha többet nem jön vissza már, bármennyire is van aki szeretné.

    Aki megérti az neki szól aki meg nem annak nem kell ezzel foglalkoznia:

    „Minél jobban álbiztonságban él az ember, annál ÉLETKÉPTELENEBB. Minél jobban maga irányítja a sorsát, annál nyugodtabb a jövője felől. Azok, akik a második világháború alatt megtanulták, hogy csak magukra számíthatnak, még ma is aktívak és optimisták. Azok, akik a szocializmusban megszokták, hogy az állam majd megoldja minden problémáikat és ma úgy látják, hogy az állam teljesen kivonul ezekről a területekről, azok egyre depressziósabbak, egyre jobban lelki betegek.”

    „Az univerzum már csak így működik, akár saját életünk, akár a civilizáció szintjén. A szocializmusban a nemtörődömség vezetett a hiánygazdasághoz, ma a profit irányító szerepe. Akkor és most. Különböző okok, hasonló végeredmény. Mindkét rendszer zsákutca. Egy dolog hiányzik belőle: az ember. Minden társadalmi rend megbukik, mely nem arról szól, hogy az ember, emberként éljen, ha az ember nem több mint darab, vagy üzlet. Most a Madách Imre által definiált falansztert éljük, annak bukását. Csak a célszerűség számít. Ami azon kívül esik, arról ne is tudjunk, ne is beszéljünk. És az ember? Az nem célszerű, ezért ő nem számít.”

    1. Papi szerint:
      2019-02-07 – 13:40

      Tévedsz! A panel igenis élhető volt (ma is az), sőt egyesek számára ideálisabb, mint a családi ház. Én éltem mindkettőben. Mentem egyikből a másikba és vissza. Most családi házban élek, ennek ugyanúgy megvannak az előnyei, mint a hátrányai. Kinek a pap, kinek meg a lánya.
      Ha nem épültek volna a Kádár-rendszerben panelok, akkor most nagyon sokan lakhatnának a híd alatt…

    2. 1976 óta panellakásban élünk. Ott nevelkedett a fiunk is. Hibái mellett is élhető lakások ma is. Manapság egyébként a legkeresettebb lakások. Ha a házunkban egy lakás megüresedik, villámgyorsan elkel. A propagandista kirohanásod teljesen átlátszó.
      Fizikus vagyok, aki gyermekkorában egy budakeszi vályogházban nőtt fel, nagy kert az volt, a víz a kútból jött, a rötyi a kert végében az orgonabokor mögött. A ház egyébként ma is áll és laknak benne.
      Volt módom kiküldetés során svájci panelban lakni. Hibái ugyanolyanok mint a magyar házaknák, csak erősebb az áthallás és fűtés is gyengébb. Ami jobb, hogy újabban leszigetelik. A panel valóban nagy lépés volt millióknak ( így nekünk is) előre. A kibiceknek persze semmi sem drága.

  3. Azt miért hagyja ki a nosztalgiázó, hogy hétvégén aki csak tehette, ment ki a telekre?
    Ennyit azokról a nyomorult betonbunkerekről…
    Az meg már milyen szar, sunyi személyi kultusz, hogy a csermaneknek köszönhetjük, hogy kegyesen megengedte, hogy lakásokat építsenek maguknak az emberek?
    Most ez komoly?
    Admin:

    Kontroll-Kontroll!
    „…megengedte…? ELRENDELTÉK, hogy legyen hol lakni! Ugyanis a lakótelepeket nem kalákában építették ám!

    1. Hát az milyen szar,amikor a melldöngető,szomszédokat,rokonokat,barátokat ,sőt még családtagokat is feljelentő ocsmány egyének szidják a Csermanek Jánost,akik az MSZMP oszlopos tagjai, a rendszer kitüntetettjei,haszonélvezői voltak !1980-85 között a Magyar Népköztársaság felnőtt lakosságának kb. 15%-a tagja volt az MSZMP-nek,na ,azok és leszármazottjaik ócsárolják ma a legocsmányabbul Csermanek János rendszerét,és nyalják a felcsúti teknyővájó ,gyilkos ,geci cigány valagát !!!!

    2. A cikk isteníti a panelokat meg a panel(proli) lakókat. Nem objektív szemszögből közelíti meg a valóságot. Persze, hogy aki tehette menekült a kertbe, mert élhetetlen volt minden szempontból a panel.

      1. A panel élhető ma is. Vannak jobb megoldások is, de ma is a legkeresettebb lakások. És ismétlem: a gazdag Svájcban is egy csomó panellakás van. Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.

  4. Kilenc éves koromig panelban laktunk, nincsenek rossz emlékeim. Az is igaz, hogy minden nyáron falun voltam húgommal nagyanyámnál. Őt kitelepítették még a rákosi rendszerben és ott ragadt. A körzeti orvosnak lett az asszisztense. Egy közeli, nagyobb faluban volt a rendelés a saját falujában csak egy héten egyszer jött orvos. Megszerették a helyiek, mert ha valakinek valami baja volt, bármikor felpattant a biciklire és ment megnézni a beteget. Sokszor mondogatta, hogy szegények vagyunk, de jól élünk! Rengeteg történet!
    -János bácsi! Mátol nincs pálinka és diétázni is kell!
    -Mi? Nem ehetek? Nem ihatok? Dögöljek meg!
    Szóval ilyen helyen gyerekeskedtünk. Végig mezitlábaskodtuk a nyarat! Kívánni sem lehet egy gyereknek jobbat!
    Aztán ősszel meg vissza Budapestre a panelba. Azt meg azért szerettük, mert volt fürdőszoba, rendes wc. meg persze tv.

  5. Papi!Jól van,lehet,hogy igazad van!
    De mi van amögött,hogy abból a rendszerből mi lehetett volna mára,ha a céljait meg tudja valósítani az akkori beképzelt értelmiség(Orbán a legjelesebb képviselője,de sokan mások,akkor ismert naaagy kommunisták),a külső ellenség,azaz a Nyugat ,valamint a mindig felbukkanó,és sohasem nyugodó belső,fasiszta ellenség ,az ugyancsak fasiszta emigráció,egyéb hazaáruló elemek ellenére!
    Ja,igen!És ehhez hozzá kell tenni a nem kevéssé a nyugat által elhülyített dolgozók tömegei ellenére!
    Itt is érvényes ám az,ami ma Venezuelában ma zajlik,hogy azért,mert nem adja a vagyonát,akkor
    gazdaságilag tönkretesszük,a jónépet hamis igéretekkel elvakítjuk,aztán kijelölünk egy mindenre képes ellenzékit,aki, majd a talpunk alá játszik,és nagy szájjal kürtöljük világgá,hogy a nagy venezuelai szocialista vezetés nem képes az országot irányítani,nem demokratikus stb.stb.
    Ezt annak idején nálunk ,velünk szemben is eljátszatták Orbánnal, a fidesszel,a mdf-el,meg a reformkommunistákkal,és most nézhetjük a messzeillant,soha teljesen nem megvalósult szocializmus elhalványult piros lámpáit,és nem tudjuk ,mit kezdjünk egy szocializmus igéretével(vagyis hazugságával),mert nem is hisszük,hogy a szocializmus megvalósítható ott,ahol a horthy-izmus nyomora,az urambátyám világ 110 %-ba visszatért.

  6. Vázlatosan a PANEL társasházakról: 1948 után , amikor a „ki kit győz le ” időszaka véget ért,
    elkezdődtek a MAGYAR NÉP számára az elérhető: lakásépítések ! Ennek egyik kiemelten fon-
    tos része volt : a városi panel-lakások építése. 1948-1968-ig a lakásokat hagyományos építő-
    anyagokból építették városon és falun egyaránt ! A horthy-rendszer okozta háborús pusztítás
    után, az ország lakásállományát fel kellett újítani és – millió számra-új lakásokat kellett építe-
    ni. A FÉNYES SZELEK nemzedéke és utódaikkal együtt, a magyar történelem legnagyobb
    tettét valósította meg! Miért? Mert a SZOCIALIZMUS évtizedei alatt , megújultak a városok,
    megújultak a falvak, a makadám utakat leaszfaltozták, a teljes infrastukturát felújították vagy
    újakat építettek! Még a 17 millió fős ” trianon elötti” Magyaroszágon sem volt : 4.3 millió lakás!
    ( A minőségi különbségeket most nem elemzem.) A mai burzsoá diktatúrában az állam nem épít
    társasházakat, ezt tőkések építtetik. Ma nincs pénz a „panel-proletárok” lakásainak felújítá-
    sára, pedig 2.5 millió „belföldi Magyar” él jelenleg is társasházakban. Ma az Otthon Melege
    Programot „kiherélték”, ezért csak a gazdag önkormányzatok tudnak pl. Óbudán pályázati ú-
    ton vissza nem térítendő támogatás nyújtani : a csókos társasházaknak !!! Ma nem a NÉPNEK
    épül az ország. A kormány a panelek felújítása helyett, a „kastélyprogramra” fordít sok milli-
    árd forint költségvetési forrást! … Ez az alapvető különbség váza a „Panel-program” évtize-
    dei és a mai helyzet között!… Kulcsos gyerekek ma is vannak, de anyagilag és szellemileg is
    szegényebbek , az akkori gyermekektől! Akkor: KÖZÖSSÉGI ÉLET volt, a közösségi tulajdon
    alapján! És ma …?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com