Donbassz

A Kreml hivatalos honlapján megjelent tájékoztató szerint ma Vlagyimir Putyin orosz elnök munkaértekezletet tartott az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának tagjaival.

Az értekezlet egyik fő témája az ukrán – donbasszi konfliktus volt. Vlagyimir Putyin az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának tagjaival megbeszélte a „Normandiai négyek” december 9 – én Párizsban megrendezendő csúcstalálkozójáig megteendő dolgokat.

Holnapután – november 27 – én – Minszkben köddöfködési forduló lesz!

Donyeckből meglepő hír kelt szárnyra. A mai nap folyamán a DNR „mindössze” hat települését ostromolta Kijev ordashada. A leginkább bántott Sztaromihajlovkára is egy kézen megszámolható aknavetőgránátot – összesen ötöt – lőttek ki. A második helyezett Szahanka lett négy belövéssel. Gorlovka és Zajcevo a maguk három – három gránátjukkal holtversenyben a harmadik – negyedik helyezést kapták ki, Szpartak kettővel az ötödik, míg Kominternovo a maga egy kapott latorgránátjával az utolsó lett. (Bár ezt aligha bánják!)

Marinyka blokkposztjának hohololdalán ma délben egy civil férfi kapott lőtt sebet. Állapota súlyos, de nem életveszélyes. Latormagyarázat szerint a ‘zoroszok vaútak.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Egyik kutya, a másik eb!

Valóságos krimivé kezd válni a Borkai-ügy

Bár Borkai Zsolt ellen megszüntették a nyomozást, a rendőrség zsarolás és más bűncselekmények miatt továbbra is nyomoz a Borkai-üggyel összefüggésben. A videón szereplő ikerlányok és Póczik József ellen is eljárás folyik, azt viszont nem tudni, pontosan mivel gyanúsítják őket. A Heti Napló riportja.

Valóságos krimivé kezd válni a Borkai-ügy

A Borkai-ügy szinte már követhetetlen. Október elején indult egy szexvideóval, amin Borkai Zsolt, volt fideszes győri polgármester látható az üzlettársaival és barátaival egy jachton. Aztán a szexvideón túl korrupciós és költségvetési bűncselekmények gyanúja merült fel, többen is megpróbálták lerajzolni a Győrt behálózó kapcsolati hálót, ami szintén teljesen követhetetlen.

„A korrupciós bűncselekménynek a felderítése nagyon nehézkes. Azt kell látnunk, hogy abban az esetben fogható jól a bűncselekmény, hogyha közvetlen bizonyítékok merülnek fel az ügyben” – mondta a Heti Naplónak Horváth Lóránt. Az ügyvéd hozzátette: költségvetési csalás bűncselekménye jellemzően adóhatósági feljelentések által indul az esetek 90 százalékában, nagyon ritka az, hogy valaki az utcáról ténylegesen olyan információkkal képes rendelkezni egy gazdasági tranzakció kapcsán, hogy az fiktív volt, nem volt valós, és ezzel elkövetik a bűncselekményt vagy felmerül a gyanúja.

Így Borkai Zsolt ellen a nyomozást megszüntették, míg más ügyekben nem. Illetve új szereplőkkel is bővült a Borkai-ügy: Póczik József Híradónknak beszélt arról, hogy 66 éve Győrben él, és szíven ütötte, hogy egy olyan bűncselekménnyel vádolják, amit nem követett el.

A rendőrség zsarolás és más bűncselekmények miatt továbbra is nyomoz a Borkai-üggyel összefüggésben, és a héten meg is gyanúsította Póczik Józsefet, a 66 éves volt labdarúgót azzal, hogy ő zsarolta meg Borkai Zsoltot a kompromitáló felvételekkel. Póczik Józsefről azt is tudni kell, hogy pár évvel ezelőtt a DK színeiben volt önkormányzati képviselő-jelölt Győrben.

„Másfél évvel ezelőtt kaptam egy telefont, hogy menjek el az egyik hotelbe, le van téve egy boríték a nevemre, és hogy vigyem el a Borkainak, ilyenről akkor én még nem is tudtam, nem is hallottam, irritáló képek voltak a polgármesterre nézve. Elvittem Borkainak. Felhívtam, hogy mikor tudunk beszélni, ő 3 percen belül lejött a sörözőbe, én átadtam a borítékot, lemerevedett, szó szerint ez volt, amit ő mondott. Ha ő nem emlékszik rá, emlékeztetni kellene: hogy került ez ide? Nem tudom. Mit akarsz, mit kérsz? Ismerlek 30 éve, miért kérnék bármit is? Nem csókolt kezet, de úgy hálálkodott, hogy a legkivételezettebb lettem” – emlékezett vissza Póczik.

póczik józsefPóczik József

Időközben Puska Péter, aki közismert figura Győrben, és egyben Borkai Zsoltnak és Rákosfalvy Zoltánnak is jó barátja, olyan hangfelvételeket juttatott el a Heti Naplóhoz is, amely árnyalja a képet, miszerint Póczik József nem zsarolt meg senkit. A felvételen ugyanis az egykori válogatott játékos más nevében ugyan, de tízmillió forintot kért Borkaiéktól a felvételekért cserébe. Bár ez nem valósult meg, de már a kísérelt is büntetendő.

DK és a lebuktatás

A kapcsolati háló nem egyszerű, de most megpróbáljuk megmutatni, mégis hogyan hozták összefüggésbe Borkai lebuktatását a DK-val:

Borkai Zsolt számára F. Gábor közvetített prostituált lányokat a horvátországi hajóra, és ő találta ki azt is, hogy készüljön felvétel a szexpartiról. F. Gábor anyja azonban a hírportálok szerint nem más, mint a Borkai Zsolt megzsarolásával gyanúsított Póczik József élettársa. A videót az Ördög ügyvédje blog hozta nyilvánosságra. Az ismeretlen személy vagy személyek által működtetett internetes oldalról már korábban is azt feltételezték, hogy a DK áll mögötte. Az oda vezető szálak, az elmélet szerint, Glázer Tímeán keresztül vezethetnek, aki DK-sként az ellenzék közös polgármester-jelöltje volt Győrött. Ő ugyanis a testvére annak a Glázer Róbertnek, akivel Póczik József együtt futballozott.

Ezeknek a kapcsolatoknak a létezését azonban az összes érintett cáfolta.

A Heti Napló stábja Székesfehérvárra utazott, mikor megtudták, hogy a városban ülésezett a DK összes tagja. Hiába volt ott mindenki, a Póczik-ügytől láthatóan megijedtek, és Barkóczi Balázson, a párt szóvivőjén kívül senki se volt hajlandó megszólalni az ügyben.

„Sem a felvételek nyilvánosságra hozatala, sem az ahhoz kapcsolódó állítólagos zsarolási ügyhöz semmi közünk nincsen, azt azonban minden fórumon elmondtuk, hogy bárki is hozta nyilvánosságra ezeket a felvételeket, amiket szeretnénk hangsúlyozni még egyszer, mi is akkor ismertünk meg, amikor a közvélemény, az nagyon jót tett, hiszen segített lebuktatni egy korrupt politikust” – fogalmazott Barkóczi.

A DK állítólag másfél éve egy tagrevízió során már ki is zárta Póczik Józsefet a párt soraiból, mert a tagdíjat se fizette. Erről is szerette volna a Heti Napló kérdezni Póczik Józsefet, ám az utolsó pillanatban Póczik jogi képviselője telefonon lemondta az interjút.

A zsarolás alapesete 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés is lehet, és maga a kísérlet is büntetendő, teljesen mindegy, hogy az a bűncselekmény végül megvalósult-e vagy sem, ugyanis, ha valaki jogtalan haszonszerzés végett valakit kényszerrel vagy fenyegetéssel egy olyan dologra próbál rávenni, amit ő nem tenne meg, és az egészből egy jogtalan haszonszerzés származik, az bűncselekmény.

https://www.facebook.com/hetinaplo/videos/2547659728796444/

„Jól vannak az ikrek”

A Magyar Nemzet forrásai úgy tudják, hogy az ördög ügyvédje, aki az egész ügyet kirobbantotta nem egy magányos elkövető, hanem több személy egy ellenzéki párthoz közelálló körből. És ugyanúgy ők írták meg szerdán, hogy a nyomozók előállították a Marina Part Lakóparkból azt a két nőt, akik ott voltak Borkaiékkal a jachton. Akkor egyébként több portál azt is írta, hogy az ikerlányok előzetes letartóztatását is elrendelték, ezt azonban az ORFK telefonon cáfolta a Heti Napló stábjának, e-mailben pedig azt írták: „A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban több gyanúsított van. A nyomozás érdekeire tekintettel azonban a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad”.

Tehát az igaz, hogy az ikrek és Póczik ellen is folyik az eljárás, de hogy pontosan mivel gyanúsítják őket, azt egyelőre nem tudni.

A Heti Napló próbálta elérni a lányokat a telefonon, sikertelenül. Székesfehérváron a sétálóutcán gyakran megfordulnak az ikrek, a vendéglátósok azt mondták a stábnak, hogy még egy hete is látták őket sétálgatni. A stáb elment a lányok édesapjának ügyvédi irodájába is, de nem tartózkodott az irodában, bővebb tájékoztatást nem kaptak.

Újabb fejlemények

A hétvégén újabb fejlemények történtek. A Blikk ugyanis megírta: nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt folyik nyomozás a Borkai-ügyben, a rendőrség pedig egyesítette az eljárásokat. Az úgynevezett Audi-földek ügyében ugyanis négyen is hasonló tartalmú fel- és bejelentéseket tettek. Juhász István szocialista győri önkormányzati képviselő mellett a Transparency International Magyarország Alapítvány, a Hadházy Ákos független parlamenti képviselő és Ifj. Tényi István volt köztük.

A feljelentők azért fordultak a hatósághoz, mert szerintük az ügy résztvevői bennfentes információk alapján az Audi Logisztikai Központjának építéséhez szükséges telkeket olyan módon adták-vették, hogy azzal az önkormányzatnak kárt okoztak.                                                          (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: TÍZ MILLIÓ FORINT VOLT…-a „vételár”!De senki nem volt hajlandó megfizetni! Tíz millió forint pedig ennek a körnek egy napi mókázás költsége! DE NEM FIZETTEK! Inkább hagyták, hogy nyilvános vetítésre menjen a film. Vagy inkább így intézték?

Egyre inkább erősödhet a gyanú, hogy Borkait a „sajátjai” akarták kicsinálni úgy, hogy El Qro és bandája maradjon a slamasztikában – a megismételt győri polgármesterválasztás idejére.

Borkai „félreállt”, szentté avatása majd megtörténik az új hordapotentát fényes dijadalja, és a NER ősellensége – a DK – látványos megszégyenülése után. Még az is meglehet, hogy ez majd megágyaz egy 2022 – es összvajdasági Új Kétharmadnak!

Bárhogy is volt, bárhogy is lesz, NEM IS ÉRDEMLÜNK JOBBAT! „ŐK” kalkulálnak velünk, mi pedig szavazunk „RÁJUK”! Valamelyikre az alomból! Pedig tudjuk milyenek! Az egyik kutya, a másik eb!

 

Izgujjon mijattunk a Putyin! Mink ugyan nem izgulunk magunk mijatt!

Meghúzták a vészharangot: leállhat a magyar növekedés

AZ MTA közgazdászai szerint akár nulla százalékra is lassulhat a gazdaság növekedése 2023-ra.

Az elmúlt hónapokban sorra látnak napvilágot azon figyelmeztetések, hogy magyar gazdaság növekedése lassul a következő években a lanyhuló külső konjunktúra illetve az erőteljes a túlfűtöttség kialakulása miatt. Legutóbb épp az OECD frissítette előrejelzését, eszerint az idei 4,8 százalék után jövőre 3,3 százalékkal bővülhet a bruttó hazai termék 2021-ben pedig 3,1 százalékkal nőhet a gazdaság, ami ugyan lassúbb az elmúlt két-három évben megszokott növekedési ütemtől, de még mindig tisztes növekedés. A konjunktúraelemző cégek előrejelzései rövid távra tekintenek előre és általában a külső-belső kereslet alakulásából indulnak ki. A MTA Közgazdaság- és Regionális Kutatóközpontjának (KRTK) kutatói azonban ennél messzebbre tekintve azt jósolják, hogy a munkaerőhiány miatt a gazdasági növekedés a jelenlegi öt százalék közeléből 2023-ra 1 százalékra lassulhat – olvasható a Költségvetési Tanács (KT) honlapján elérhető kutatási beszámolóban, ugyanis a tanulmány a KT számára készült.

A MTA kutatói modellszámításokat is végeztek, a közelmúlt tendenciáit vetítették ki a jövőbeni folyamatokra. A pesszimista forgatókönyvük 2023-ra 0 százalékos, míg az optimista 2 százalékos éves növekedési rátát jelez előre. A lassulás fő oka, hogy a rendelkezésre álló munkaerő gyors növekedése megáll, majd visszafordul. Ezt a feltételezett gyorsabb termelékenység-növekedés sem tudja ellensúlyozni.

Ahhoz, hogy a mostani dinamikus gazdasági növekedés fennmaradjon, vagy munkaerő bővülésre, vagy sokkal erőteljesebb beruházási aktivitásra, vagy pedig lényegesen magasabb termelékenység-növekedésre lesz szükség. Az első lehetőség teljesüléséhez vagy a külföldre vándorolt magyarok hazacsábítására, vagy pedig külföldi vendégmunkásokra van szükség. A beruházási ráta már most sem alacsony, ennek lényeges további emelkedését valószínűtlennek tartják. A hosszú távú növekedés fő forrásának tekinthető termelékenység növekedési ütemének gyorsulása kétségkívül kívánatos lenne. Ehhez azonban mind a hazai kis- és középvállalati szektorban, mind az állami szférában alapvető strukturális átalakulásra lenne szükség – fogalmaznak a kutatók.

Ugyanakkor az iparkamara mellett működő Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet kérdőíves felmérése szerint a magyar cégvezetők – különösen az exportáló cégeknél -, már a következő fél évben a munkaerőkereslet számottevő csökkenésére számítanak – vagyis ezen eredmények árnyalják a MTA kutatóinak előfeltevését.

A munkaerőhiány okozta gond közismert, emiatt a cégvezetők már hónapok óta panaszkodnak, a munkavállalók pedig tömegesen élnek a munkaerőpiac feszítettsége miatt kínálkozó lehetőségekkel: a megfelelően képzettek válogathatnak a munkahelyek között, miközben az éves béremelkedések két számjegyű növekedést mutatnak. Az is világos minden elemző előtt, hogy a növekedés legnagyobb korlátja a munkaerő, ám olyan messzire még senki sem ment, mint az MTA KRTK, hogy emiatt a növekedés akár le is fulladhat. A kutatóintézet a strukturális reformokat szorgalmaz a foglalkoztatásban, ezzel szemben a kormány rövid távra koncentrál: a kabinet célja, hogy a jelenlegi növekedési ütemet a következő két évben fenntartsa, ami eminens politikai érdeke, hisz egy gyengülő gazdaság rossz fényt vetne rá a 2022-es országgyűlési választásokon. Ezért a kormány nem a versenyképességet hosszú távon meglapozó reformokra készül, hanem rövidtávú keresletelélénkítésre. Orbán Viktor miniszterelnök épp múlt pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy 2020 első negyedévében a kormány bemutatja, új, immár második „gazdaságvédelmi akciótervét”.

A pénzügyminiszter kritizál

A mind többször hangoztatott jövő évi gazdaságvédelmi akciótervről – amelynek a hírek szerint a növekedés fenntartása és az adócsökentések állnak majd a középpontjában – Varga Mihály sem árult el részleteket vasárnap reggel a közrádiónak adott interjújában. Ám kifejtette, hogy a Budapesten tervezett – újabban viták keresztüzébe került – atlétikai stadion megépítésésére szüksége van a gazdaságnak, ami új megközelítés egy tervezett beruházás indoklásában. Az is kiviláglott a pénzügyminiszter mondandójából, hogy a cégek jórészt a béremelések ellentételezésére kapják a kedvezményeket, s mindezzel a növekedés egyik pillérének számító belső keresletet kívánja a kormány magas szinten tartani. Új elem volt volt még, hogy az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsában (Ecofin) helyet foglaló kormánytag – mintegy kivülállóként – azt hangoztatta, hogy „az unió nemcsak a bevándorláspolitikát rontotta el, hanem a gazdaságpolitikát is”.

A kiskereskedelemből 6000-en hiányoznak

Megkezdődött az év legforgalmasabb időszaka a kiskereskedelemben, az ünnepi szezonban több mint 1200 milliárd forintos forgalommal számol a piac. Az áruházak több száz szezonális dolgozó bevonására készülnek a következő hetekben, miközben akad olyan üzlet, amelyben a szűkös munkaerő miatt már novemberben is előfordult termékhiány. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy harmadik éve küzd jelentős munkaerőhiánnyal a terület, a statisztikák szerint nagyjából hatezer dolgozó hiányzik, az idén ugyanakkor nem romlott tovább a helyzet a 10 százaléknál magasabb átlagbér-emelkedés miatt.
(Népszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…2020 első negyedévében a kormány bemutatja, új, immár második „gazdaságvédelmi akciótervét”…- ami tulajdonképpen nem egyéb, mint HATALOMMEGVÉDÉSI AKCIÓTER! A negyedik kétharmad előkészítése. A gyarmatosítók igényei szerinti politika garantálására.

„…az unió nemcsak a bevándorláspolitikát rontotta el, hanem a gazdaságpolitikát is…”

Ami csakis és kizárólag a „magországok” mohóságát hivatott kielégíteni! A periféria – A GYARMATOK – kárára! Ahol aztán a polythykay elythek némi jutalomfalaltkákért készséggel szolgálják/ták ezt az igényt!

Döbrögisztán álellenzéki hordái is! Amelyeket szemmel láthatóan nem zavar a totális gyarmati lét, a teljes önállóság hiánya, és a kiszolgáltatottság! Qrmány és álellenzéke mindig csak a mában, és – önös érdekből – csak kicsit a holnapban gondolkodnak. A holnapután – mint olyan – számukra nincs!

Nem úgy, mint…

– A múlt héten Moszkvában egy gazdasági fórumon vett részt Vlagyimir Putyin, és válaszolt újságírók kérdéseire.

Az Európai Unióval kapcsolatban mondott ám érdekes dolgokat!

„Oroszországnak érdeke az Európai Unió fennmaradása és hatékony működése, mert kiszámítható és érthető partnerre van szüksége. Moszkva tudatában van annak, hogy az európai országok eltérő forgatókönyvekben gondolkodnak a tagállamok konszolidációjáról és az integráció stabilabb formáinak eléréséről. Nem tudom, hogy ez sikerül – e nekik, de minden estre szeretnék sikert kívánni nekik ehhez. Nem zárható ki, hogy egyes kelet – európai országoknak néhány év múlva eszébe jut majd az Európai Unióból való kilépés. Hiszen az unión belül ellentéteket szült az adók elosztása, mert azok jelentős része olyanok nadrágjának tartására ment, akik még nem érték el a gazdasági fejlettség egy bizonyos szintjét, és ez eurómilliárdok tucatjaiban mérhető. Valamikor 2028 határán Kelet – Európa egyes országai „a gazdasági fejlődés” olyan szintjére jutnak majd el, amikor már nem kapnak szubvenciókat és különféle támogatásokat az európai büdzséből, hanem fizetniük kell majd, mint Nagy -Britanniának. És nem vagyok benne biztos, hogy nem jut majd eszükbe ugyanaz, mint magának Nagy – Britanniának.”

Bizony! Az orosz államfő látja a várható bajokat! Ha ezekbe még a NATO – latorszövetségi igát is beleszőjük, akár azt is mondhatnók: SAJNÁL BENNÜNKET! LÁTVA JÖVŐTLENSÉGÜNKET!

Bezzeg Döbrögisztán qrmányát és egyéb rendszerhű martalócelythjét az ilyen dolgok nem foglalkoztatják. Hogy mi lesz itt a júdáspénzek kifutása után? Teljes gazdaság – nélküliségben. Amikor vajdaság területén nem stadiont fölépíteni nem lesz pénz, de még libalegelő kijelölésére sem!

A múlt heti csütörtöki qrmány”info” nevű diavetítésen a zsurnaliszták rá is kérdeztek a vetítőt tekerő Gulyás Nyaloncra az orosz elnök ELEMZŐ MONDATAIRA! (Álellenzéki politikusbűnözők pedig mintha nem is hallottak volna róla, csak mélyen hallgatnak!)

A matinégépész szerint közünk nincs más gyarmati területek elgondolásaihoz, azok Döbrögisztánt nem is érdeklik. Döbrögisztán tagja az Európai Uniónak, az is marad, hiszen EZ VOLT A RENDSZERVÁLTÁS EGYIK FŐ CÉLKITŰZÉSE! – válaszolta látható elégedettséggel!

Elégedettségét osztják amúgy mindenféle bűnbandáink. Legfeljebb azért mormolnak, mert nem ők a kizárólagos leosztók. PEDIG HITÜK SZERINT ŐK JOBBAN CSINÁLNÁK!

Nagyon úgy fest a doog, hogy még az orosz elnököt is jobban foglalkoztatja a mi sorsunk, mint mi magunkat!

HAZAÁRULÓ NEMZETRONTÓINKRÓL NEM IS SZÓLVA!

Szíria

Szíriában továbbra is az északkeleti mezsgye a legfortyogóbb terület. A törököket és az általuk apanázsolt SNA – t fölöttébb izgatja Ain Issa városának megkaparintási lehetősége.

Ebbéli igyekvésükben a török tüzérség már közvetlenül az orosz megfigyelőposztok környékét is ágyúzta.

Emiatt is – de nem csak ezért – Oroszország a neheztelését fejezte ki. Mondván: a törökök rendre megsértik a Szocsiban megkötött alkut, a memorandumot.

Raqqa tartományban a szír kormányerők és a kurd YPG alakulatai három „falut” is megszereztek az SNA – tól.

Azok nem nyugodtak bele a dologba, és török tankoktól támogatva mepróbálták visszacsikarni az elvesztett területet. Sikerrel.

Ebbe meg a szír – kurd csapat nem tudott beletörődni. Ők is visszatámadtak. Ők is sikerrel.

Most a három falut senki sem birtokolja!

Idlib latorrezervátum délkeleti fertályán a kormányerők kisebb területek fokozatos megszerzésével idegesítik martalócékat.

Ezirányú igyekezetüket nagyban segíti az orosz légierő hmeymimi társulata is.

A Maarat – en – Numan városától délre fekvő térség számos latorfészkét pusztították el.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: V. I. Lenin

Tézisek az annexiós különbéke azonnali megkötésének kérdéséről

1. Az orosz forradalom helyzete a jelen pillanatban olyan, hogy szinte valamennyi munkás és a parasztok óriási többsége kétségkívül híve a Szovjethatalomnak és az általa megkezdett szocialista forradalomnak. Oroszországban a szocialista forradalom sikere ennyiben biztosítva van.

2. Ugyanakkor a polgárháború, melyet a vagyonos osztályok veszett ellenállása idézett fel, azoké az osztályoké, amelyek kitűnően megértették, hogy a föld és a termelési eszközök magántulajdonának megtartásáért folytatott végső és döntő harc előtt állnak — még nem érte el tetőpontját. A Szovjethatalom győzelme ebben a háborúban biztosítva van, de okvetlenül elmúlik még bizonyos idő, elkerülhetetlenül nem csekély erőfeszítésre lesz szükség, elkerülhetetlen a minden háborúval, különösképpen pedig a polgárháborúval együttjáró éles gazdasági bomlás és zűrzavar bizonyos időszaka, amíg a burzsoázia ellenállása le lesz verve.

3. Azonkívül ez az ellenállás kevésbé aktív és nem katonai formáiban, amilyenek például: a szabotálás, csavargók felbérelése, a burzsoá ügynökök pénzelése, akik azért furakodtak be a szocialisták soraiba, hogy ügyüket meghiúsítsák stb. stb. — ez az ellenállás oly szívósnak és oly különböző formák felvételére alkalmasnak bizonyult, hogy az ellene vívott harc elkerülhetetlenül elhúzódik még egy ideig, és legfőbb formáiban aligha fejeződik be előbb, mint néhány hónap múlva. Márpedig a burzsoáziának és híveinek e passzív és álcázott ellenállása fölött aratott döntő győzelem nélkül a szocialista forradalom sikere lehetetlen.

4. Végül, Oroszországban a szocialista átalakítások szervezeti feladatai oly nagyok és nehezek, hogy megoldásukhoz — a szocialista proletariátus kispolgári útitársainak nagy száma és a szocialista proletariátus alacsony kultúrszínvonala mellett — szintén meglehetősen hosszú idő szükséges.

5. Mindezek a körülmények együttvéve olyanok, hogy azokból egész határozottan következik, hogy a szocializmus sikeréhez Oroszországban bizonyos időszak szükséges, legalább néhány hónap, amelynek folyamán a szocialista kormány kezének teljesen szabadnak kell lennie, hogy legyőzhesse a burzsoáziát először saját országában, és rendes kerékvágásba hozhassa a tömegek közt folytatott széleskörű és mélyreható szervezőmunkát.

6. Szovjethatalmunk nemzetközi feladatainak megállapításánál mindenkor az oroszországi szocialista forradalom helyzetét kell alapul vennünk, mivel a nemzetközi helyzet a háború negyedik évében úgy alakult, hogy a forradalom kitörésének és valamelyik európai imperialista kormány (közöttük a német kormány) megdöntésének valószínű időpontját egyáltalán nem lehet kiszámítani. Kétségtelen, hogy Európában be kell következnie a szocialista forradalomnak és az be is fog következni. A szocializmus végleges győzelmébe helyezett minden reményünk ezen a bizonyosságon és ezen a tudományos előrelátáson alapszik. Ki kell fejleszteni és fokozni kell propagandista tevékenységünket általában, és a lövészárok-barátkozás megszervezését a fronton különösképpen. De hiba lenne, ha Oroszország szocialista kormányának taktikáját arra építenők, hogy megpróbáljuk meghatározni, bekövetkezik-e az európai és főleg a német szocialista forradalom a következő félévben (illetve hasonló rövid határidőn belül) vagy nem. Mivel ezt semmiképpen sem lehet meghatározni, a valóságban minden ilyen kísérlet csak vak hazárdjátékra vezetne.

7. A bresztlitovszki béketárgyalások a jelenlegi pillanatban, 1918. január 7-én, világosan mutatják, hogy a német kormányban (amely pórázon vezeti a négyes szövetség többi kormányát) feltétlenül felülkerekedett a katonai párt, amely lényegében már átnyújtotta az ultimátumot Oroszországnak (minden nap várhatjuk, várnunk kell, hogy hivatalosan is elküldik). Ez az ultimátum a következő: vagy további háború, vagy annexiós béke, azaz béke olyan feltételekkel, hogy mi visszaadjuk az általunk elfoglalt valamennyi területet, a németek megtartanak minden általuk elfoglalt területet és (a hadifoglyok tartása költségének leple alatt) hadisarcot vetnek ki ránk, mintegy 3 milliárd rubelt kitevő hadisarcot, amit néhány év alatt részletekben fizetnénk meg.

8. Oroszország szocialista kormányától halaszthatatlanul döntést követel az a kérdés, hogy elfogadja-e most ezt az annexiós békét, vagy pedig azonnal forradalmi háborút indít. Itt, a dolog lényegét tekintve, semmiféle közbeeső megoldás nem lehetséges. Lehetetlen bármiféle további haladékot kapnunk, mert a tárgyalások mesterséges elhúzására már minden lehetőt és lehetetlent megtettünk.

9. Ha az azonnali forradalmi háború mellett szóló érveket vizsgáljuk, mindenekelőtt azzal az érvvel találkozunk, hogy a különbéke most objektíve a német imperialistákkal kötött egyezmény, „imperialista paktum” stb. lenne, és hogy ennek folytán az ilyen béke teljes szakítást jelentene a proletárnemzetköziség alapelveivel.

Ez az érv azonban nyilvánvalóan helytelen. A munkások, akik elvesztenek egy sztrájkot, és aláírják a munka újrafelvételének számukra kedvezőtlen, a kapitalisták számára kedvező feltételeit — nem árulják el a szocializmust. A szocializmust csak azok árulják el, akik cserében a munkások egy részének biztosított előnyökért, előnyöket biztosítanak a kapitalistáknak; csak az ilyen egyezmények megengedhetetlenek elvi szempontból.

A szocializmust az árulja el, aki a német imperializmus elleni háborút védelmi és igazságos háborúnak nevezi, a valóságban azonban az angol-francia imperialistáktól kap támogatást, és eltitkolja a nép elől a velük kötött titkos szerződéseket. Aki semmit sem titkolva el a nép elől, semmiféle titkos szerződést sem kötve az imperialistákkal, hajlandó aláírni a gyenge nemzet számára kedvezőtlen, az imperialisták egyik csoportja számára kedvező békefeltételeket, ha az adott pillanatban nincs ereje a háború folytatására, az a legkisebb árulást sem követi el a szocializmussal szemben.

10. Egy másik érv az azonnali háború mellett az, hogy ha békét kötünk, objektíve nézve, a német imperializmus ügynökei vagyunk, mert egyrészt felszabadítjuk csapatait a mi frontunkon, másrészt visszaadjuk neki a foglyok millióit stb. De ez az érv is nyilvánvalóan helytelen, mert a forradalmi háború a jelenlegi pillanatban objektíve az angol-francia imperializmus ügynökévé tenne bennünket, mert céljai eléréséhez segéderőt biztosítana számára. Az angolok nyíltan havi száz rubelt ajánlottak fel hadseregfőparancsnokunknak, Krilenkónak, minden katonáért arra az esetre, ha folytatjuk a háborút. Még ha egyetlen kopeket sem fogadunk el az angoloktól és a franciáktól, objektíve akkor is segítünk nekik azzal, hogy lekötjük a német csapatok egy részét.

E tekintetben egyik esetben sem tépjük ki magunkat teljesen az egyik vagy a másik imperialista kötelékből, és nyilvánvaló, hogy nem is téphetjük ki magunkat teljesen, amíg meg nem döntjük a világimperializmust. Ebből a helyes következtetés az, hogy amikor a szocialista kormány az egyik országban győzött, a kérdéseket nem abból a szempontból kell eldönteni, hogy ezt vagy azt az imperializmust részesítjük-e előnyben, hanem kizárólag abból a szempontból, hogy mi biztosítja a legjobb feltételeket a már megkezdődött szocialista forradalom fejlesztéséhez és megszilárdításához.

Másszóval: ne az az elv szabja most meg taktikánkat, hogy a két imperializmus közül most melyiknek a támogatása előnyösebb, hanem az az elv, hogy hogyan lehet jobban, alaposabban biztosítani a szocialista forradalom megszilárdulásának lehetőségét, vagy legalább azt, hogy tartani tudja magát egy országban, amíg más országok csatlakoznak hozzá.

11. Azt mondják, hogy a német szociáldemokraták közül azok, akik ellenzik a háborút, most „vereségpártiakká” váltak, és kérnek minket, hogy ne tegyünk engedményeket a német imperializmusnak. De mi a vereségpolitikát csak a saját imperialista burzsoázia irányában ismertük el, viszont az olyan győzelmet az idegen imperializmus fölött, amely csak egy „baráti” imperializmussal való formális vagy tényleges szövetségben érhető el, mindig elutasítottuk, mint elvileg megengedhetetlen és általában nem megfelelő módszert.

Ez az érv tehát csak az előbbi érv változata. Ha a német baloldali szociáldemokraták azt javasolnák nekünk, hogy meghatározott ideig húzzuk el a különbéke megkötését, és biztosítanák Németország forradalmi fellépését e határidőn belül, akkor a kérdésnek más értelme lehetne számunkra. A német baloldaliak azonban nemcsak hogy nem mondják ezt, hanem ellenkezőleg, kereken kijelentik: „Tartsatok ki, amíg csak tudtok, de döntsetek az orosz szocialista forradalom helyzete szempontjából, mert a német forradalomra vonatkozóan semmiféle határozott ígéretet nem lehet tenni.”

12. Azt mondják, hogy mi számos pártnyilatkozatban határozottan „megígértük” a forradalmi háborút, és hogy a különbéke megkötésével megszegjük adott szavunkat.

Ez nem igaz. Mi azt mondottuk, hogy az imperializmus korszakában a szocialista kormánynak forradalmi háborút kell „előkészítenie és indítania”; ezt mi azért mondtuk, hogy harcoljunk az elvont pacifizmus ellen, az olyan elmélet ellen, amely teljes egészében elveti a „haza védelmét” az imperializmus korszakában, végül, hogy harcoljunk a katonák egy részének tisztán önző ösztönei ellen, de nem köteleztük magunkat arra, hogy megkezdjük a forradalmi háborút anélkül, hogy számításba vennők, mennyiben lehetséges azt folytatni ebben vagy abban az adott pillanatban.

Most is feltétlenül kötelességünk előkészíteni a forradalmi háborút. Ezt az ígéretünket teljesítjük, mint ahogyan általában minden olyan ígéretünket teljesítettük, amelyet azonnal teljesíteni lehetett: érvénytelenítettük a titkos szerződéseket, igazságos békét ajánlottunk fel valamennyi népnek, mindenképpen és többször is elhúztuk a béketárgyalásokat, hogy időt adjunk más népeknek a csatlakozásra.

De azt a kérdést, hogy lehet-e most, azonnal forradalmi háborút folytatni, úgy kell eldönteni, hogy csakis a forradalmi háború megvalósíthatóságának anyagi feltételeit és a már megkezdődött szocialista forradalom érdekeit vesszük tekintetbe.

13. Az azonnali forradalmi háború mellett szóló érvek értékelését összefoglalva, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az ilyen politika talán megfelelne annak az emberi szükségletnek, hogy a szép, a hatásos, a ragyogó felé törjünk, de egyáltalán nem számolna az osztályerők és anyagi tényezők objektív viszonyaival, a már megkezdődött szocialista forradalom jelenlegi pillanatában.

14. Kétségtelen, hogy hadseregünk a jelenlegi pillanatban — és ez a legközelebbi hetekre (de valószínűleg a legközelebbi hónapokra is) vonatkozik — egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy sikeresen visszaverje a német támadást, először, a katonák többségének rendkívüli fáradtsága és kimerültsége, a rettenetes gazdasági bomlás okozta élelmiszerhiány, a kimerültek leváltása stb. következtében; másodszor, a lóállomány teljes használhatatlansága következtében tüzérségünk elkerülhetetlenül pusztulásra van ítélve; harmadszor, annak következtében, hogy a Riga és Reval közötti tengerpart védelme teljesen lehetetlen, ami az ellenségnek a legbiztosabb esélyt nyújtja Livland még meg nem szállt részének elfoglalására, majd Észtország elfoglalására és arra, hogy csapataink nagy részének hátába kerüljön, végül, Petrográd elfoglalására.

15. Teljesen kétségtelen továbbá az is, hogy hadseregünk paraszt többsége jelenleg feltétlenül az annexiós béke mellett foglalna állást, nem pedig az azonnali forradalmi háború mellett, mivel a hadsereg szocialista átszervezése, a Vörös Gárda osztagainak a hadsereg kötelékébe való beolvasztása stb. alighogy megkezdődött.

A hadsereg teljes demokratizálása mellett kalandorpolitika volna háborút viselni a katonák többségének akarata ellenére, ahhoz pedig, hogy valóban szilárd és eszmeileg felvértezett szocialista munkás-paraszt hadsereget teremtsünk, legalábbis hónapokra meg hónapokra van szükség.

16. Oroszországban a szegényparasztság képes támogatni a munkásosztály által vezetett szocialista forradalmat, de nem képes most azonnal komoly forradalmi háborút kezdeni. Végzetes hiba lenne, ha ezeket az objektív osztályerőviszonyokat a szóbanforgó kérdésben figyelmen kívül hagynók.

17. A forradalmi háborúval tehát jelenleg a következő a helyzet:

ha a német forradalom kitörne és győzne a legközelebbi három-négy hónapban, akkor az azonnali forradalmi háború taktikája talán nem sodorná pusztulásba szocialista forradalmunkat.

Ha azonban a német forradalom a legközelebbi hónapokban nem következik be, akkor a háború folytatása esetén az események menete elkerülhetetlenül úgy fog alakulni, hogy a hatalmas vereségek kényszeríteni fogják Oroszországot, hogy még hátrányosabb különbékét kössön, és ezt a békét nem szocialista, hanem valamilyen más kormány fogja megkötni (például a burzsoá Ráda és Csernovék blokkja vagy valami ehhez hasonló). Mert a paraszthadsereg, melyet a háború elviselhetetlenül kimerített, már az első vereségek után — valószínűleg nem is hónapok, hanem már néhány hét múlva — megdöntené a szocialista munkáskormányt.

18. Ilyen helyzetben teljesen megengedhetetlen taktika volna kockára tenni az Oroszországban már megkezdődött szocialista forradalom sorsát csakis azért, mert hátha megkezdődik a legközelebbi, legrövidebb, hetekkel mérhető határidőn belül a német forradalom. Az ilyen taktika kalandorpolitika lenne. Nincs jogunk ilyen kockázatot vállalni.

19. A német forradalmat pedig egyáltalán nem nehezíti meg, objektív alapjait tekintve, ha különbékét kötünk. Valószínű, hogy egy időre a sovinizmus őrülete gyengíteni fogja, de Németország helyzete továbbra is végtelenül súlyos marad, a háború Anglia és Amerika ellen el fog húzódni, az agresszív imperializmus mindkét oldalon teljesen és végesvégig le van leplezve. Az Oroszországi Szocialista Szovjet Köztársaság példája élő példaképként fog állni a világ népei előtt és ennek a példaképnek propagandisztikus, forradalmasító hatása óriási lesz. Itt — burzsoá rend és két rablócsoport pőrére vetkőztetett hódító háborúja. Ott — béke és a Szovjetek szocialista köztársasága.

20. A különbéke megkötésével a jelen pillanatban lehetséges legnagyobb mértékben megszabadulunk mindkét egymással ellenségeskedő imperialista csoporttól, kihasználjuk ellenségeskedésüket és háborújukat — amely megnehezíti ellenünk való megegyezésüket —, kihasználjuk és bizonyos időre szabad kezünk lesz a szocialista forradalom folytatására és megszilárdítására. Oroszország átszervezése a proletárdiktatúra alapján, a bankok és a nagyipar államosítása alapján, a város és a kisparasztok falusi fogyasztási szövetkezetei között végbemenő természetbeni termékcsere mellett, gazdasági szempontból teljesen lehetséges, feltéve, hogy a békés munka néhány hónapra biztosítva lesz. Az ilyen átszervezés viszont legyőzhetetlenné teszi a szocializmust mind Oroszországban, mind pedig az egész világon, s egyben tartós gazdasági alapot teremt egy hatalmas munkás-paraszt Vörös Hadsereg számára.

21. Valóban forradalmi háború volna a jelenlegi pillanatban a szocialista köztársaság háborúja a burzsoá országok ellen, ha ennek a háborúnak világosan kitűzött és a szocialista hadsereg részéről helyeselt célja más országok burzsoáziájának megdöntése lenne. Nyilvánvaló azonban, hogy ezt a célt a jelenlegi pillanatban még nem tűzhetjük magunk elé. Mi, objektíve, most Lengyelország, Litvánia és Kurland felszabadításáért harcolnánk. Egyetlen marxista sem tagadhatja azonban, hacsak nem szakít a marxizmus elveivel és a szocializmussal általában, hogy a szocializmus érdekei fontosabbak, mint a nemzetek önrendelkezési jogának érdekei. A mi szocialista köztársaságunk mindent megtett, amit csak tehetett és továbbra is mindent el fog követni Finnország, Ukrajna stb. önrendelkezési jogának megvalósítására. De ha a konkrét helyzet úgy alakult, hogy a jelenlegi pillanatban néhány nemzet (Lengyelország, Litvánia, Kurland stb.) önrendelkezési jogának megsértése miatt a szocialista köztársaság léte van veszélyeztetve, akkor természetes, hogy a szocialista köztársaság fennmaradásának érdekei a fontosabbak.

Ezért, aki azt mondja: „nem írhatjuk alá ezt a szégyenletes, gyalázatos stb. békét, nem árulhatjuk el Lengyelországot stb.”, az nem veszi észre, hogy ha a béke Lengyelország felszabadításának feltételével kerülne megkötésre, az még inkább megerősítené a német imperializmust Angliával, Belgiummal, Szerbiával és más országokkal szemben. A Lengyelország, Litvánia és Kurland felszabadításának feltételével kötött béke „hazafias” béke lenne Oroszország szempontjából, de ez egyáltalán semmit sem változtatna azon, hogy az annexionistákkal, a német imperialistákkal kötött béke lenne.

N. Lenin

A megírás ideje: 1918. január 7.
Megjelent: „Pravda” 34. sz. 1918. február 24. (11.)
Lenin Művei. 26. köt. 458—466. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2019 november 25. hétfő van. Az esztendő 329. napját tapossuk. Rohan az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 36 (szökőévekben 37) nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2020 és 2024…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Katalin, Alán, Alen, Emma, Emmi, Erzsébet, Karen, Karin, Karina, Kata, Katarina, Katerina, Kati, Kitti, Liza, Mózes, Katinka nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

November 25 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

(Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk)

https://hu.wikipedia.org/wiki/November_25.

Jeles nap a mai!

Döbrögisztán szerte ma van a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja.

De ünneplésre van más ok is. Ma van:

– a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja (Patria, Minerva és María Teresa Mirabal dominikai emberi jogi aktivisták meggyilkolásának évfordulóján)

– Alexandriai Szent Katalin szűz, vértanú emléknapja a katolikus egyházban

– a magyar labdarúgás napja (az Aranycsapat 1953-as londoni 6:3-as győzelme emlékére)

– az államiság ünnepe Bosznia-Hercegovinában

– a függetlenség napja Suriname-ban.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

A minapi hídavatón Sztanyicja Luganszkánál furcsa dolgok történtek. Az egyoldalú avatáson túl.

Bem az volt a furcsa, hogy az ukrán tévések a luganszki újságírókat – a ‘zoroszokat – a „Szláva Ukrajínye – Dicsőség Ukrajnának!” – hivatalos rikkantással (köszöntéssel) provokálták. A videon 1:50 – től.

Bár a furcsasághoz ez is kellett! Hiszen így válik bájossá a történet. Amelynek a főszereplője Zelenszkij. Aki könnyed öltözékben érkezett a szeánsza, és fázott. Aztán nehogy a nátha miatt kútba essen őbohócsága december 9 – i jelenése a „Normandiai négyek” csúcson, hát a „Fekete Kozákok” latoregylet ráadott gyorsan egy meleg kabátkát.

A melegérzet úgy el varázsolta Kijev és minden ukránok bohócát, hogy észre sem vette a kabátka karjelzését. Amit feketéék bevallottan a hitleri SS – től vettek át.

Уклонист подмазывается: Зеленского высмеяли из-за черепа на шевроне «формы» (ФОТО) | Русская весна

Egy stilizált koponya, fölötte pedig az „Ukrajna ili szmerty -Ukrajna vagy halál” felirat!

A történet nyugodtan belefér a donbasszi helyzetösszefoglalóba, hiszen az elmúlt 48 óra során rendkívüli esemény nem történt!

Természetesen szó nincs olyasmiről, hogy leállt volna Donbassz latorostroma. Csupán hétvégies üzemmódra váltott. Mindenhová egy kevés latorgránát! Oszt’ vszjo!

Írástudók azt föltételezik, hogy ez a működési rend marad a „normann – csúcsig”. Utána meg majd jöhet az újabb karácsonyi „tűzszünet”. Ahogy az már szokott lenni!

De ugyanezek az írástudók a BÉKE ELJÖVETELÉT legfeljebb közép távon prognosztizálják. Ha egyáltalán…

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Róka móka

Azt hitte, egy kutya szökött be a kertjébe, aztán meglátta a trambulinon ugráló rókát

Az állat láthatóan élvezte az ugrándozást.

A kertből érkező fura zajokra lett figyelmes egy nő a svédországi Tyresöben. Amikor az ablakhoz ment, hogy megnézze, mi történik, először azt hitte, hogy egy kóbor kutya mászott be a kertbe. Hamar kiderült azonban, hogy egy róka a hívatlan vendég.

A nő szólt a férjének és a legfiatalabb fiának, akik otthon voltak. Együtt nézték a rókát, aki bár észrevette őket, nem ijedt meg. Amikor az állat rátalált a kerti trambulinra és ugrálni kezdett rajta, a család videót készített.

A videót közzétevő ViralHog csatornának azt írták, a róka hosszasan ugrándozott a trambulinon, majd amikor végre megunta, kimászott a kertből és elment, ki tudja hová.

(Forrás: 24.hu)

Qrmányunk ÖRÖKKÉ MEGVÉD!

Vége az aranykornak, komoly figyelmeztetést küldött az OECD a kormánynak

Hiába az öt százalékos növekedés, az óvatosságra intő jelek egyre gyűlnek, miközben a kormány nem készült fel a gazdaság lassulására.

A magyar gazdaság jelenlegi robusztus öt százalékot közelítő növekedése lehetőséget adott volna a magyar kormány számára, hogy javítson a költségvetés fenntarthatóságán, fejlessze a nyugdíjrendszert vagy akár az egészségügyet, a bölcsődei, az óvodai ellátást – írja az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb elemzésében. A szervezet szerint érdemes lett volna a közmunkaprogramokat gyorsabban és érdemben leépíteni, ezzel pótlólagos munkaerőhöz juttatva a versenyszférát. Ezekkel az intézkedéssekkel a magyar gazdaság hosszú távú fejlődésének alapjait vethette volna meg a magyar kormány.

Az OECD szerint azonban a kedvező időszaknak vége. Az idei 4,8 százalék után jövőre a magyar gazdaság növekedése 3,3 százalékra, 2020-ban pedig 3,1 százalékra lassul. A költségvetési hiánya eközben az idei 1,8 százalékáról a GDP 1,7 százalékára csökken – ez jóval magasabb az uniós átlagnál illetve a jövő évi költségvetésben elfogadott egy százalékos célnál. A nagyobb hiány nem meglepő, hiszen a kormány az OECD-ajánlásokkal szemben nem a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez szükséges intézkedésekre, hanem úgynevezett gazdaságvédelmi programra készül, vagyis a költségvetési kiadások növelésével – és az adók csökkentével – igyekszik rövid távon pörgetni a növekedést.

Az elmúlt két-három évben a hazai gazdaság az uniós átlag felett növekszik, de a 2008-as válsághoz képest még így is a magyar felzárkózás volt az egyik leggyengébb a régióban – erre már a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) mutatott rá. Az adatok azt mutatják, hogy Magyarországon a GDP sokkal később érte el a válság előtti szintet, mint Szlovákia, Csehország, Románia, illetve Németország esetében. A másik fontos megfigyelés, hogy miközben 2019. II. negyedévében Magyarországon a GDP csupán 21 százalékkal volt magasabb szinten a válság előtti (2008. I. negyedév) helyzethez képest, addig Lengyelországban ez az adat 46 százalék, Szlovákiában és Romániában pedig egyaránt 30 százalék. Ezen időszak alatt tehát a lengyel, a szlovák és a román GDP növekedési üteme is magasabb volt a magyarénál – írja a GVI, amely a világgazdasági válság második hullámával magyarázza a magyar visszaesést. Közelebb állunk a valósághoz, ha egyes elemzőknek hiszünk, akik szerint ezt inkább az Orbán-kormánynak köszönhetjük, amely 2011-2012-ben hozott intézkedéseivel egy újabb válságba taszította a magyar gazdaságot.
Az OECD elemzése szerint a némileg lassuló növekedést a bérek emelkedése, így a lakosság folytatódó költekezése húzza a következő két évben, ezzel szemben az uniós pénzek kifutásával a beruházások – és más okok miatt az export – növekedési üteme lassul. Ugyanakkor a béremelkedések az inflációs veszélyt növelik, és ebbe az irányba hat a gyenge forint is, miközben a jegybank fenntartja ultra laza kamatpolitikáját, amely az áremelkedések erősödése mellett fűti, sőt túlfűti a gazdasági növekedést. Az infláció az OECD szerint nagyobb probléma, mint ahogy azt az MNB kezeli, a szervezet szerint a gazdaság lassulása nem oldja meg a magyar gazdaság ezen problémáit, mert a továbbra is erőteljes bérkiáramlás fűti a drágulást. A feszített munkaerőpiac és az emelkedő minimálbér miatt a magánszektor folyamatos két számjegyű bérnövekedése várhatóan még fennmarad.

GVI: Négyéves mélypont magyar cégek várakozásai

Négyéves mélypontra esett vissza az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet vállalati konjunktúra-mutatója az idei, októberi felmérés szerint. Az üzleti klíma romlását leginkább a külföldi (rész)tulajdonban lévő, a döntően exportáló, illetve az 50 főnél nagyobb méretű cégek jelzik. A feldolgozóipari cégek várakozásai különösen romlottak 2019 áprilisához képest, ugyanakkor az építőiparban, a kereskedelemben, valamint az egyéb szolgáltatások területén tevékenykedő cégek körében szintén a konjunktúramutató csökkenése tapasztalható. A vállalkozások a múlt félévhez képest lényegesen kedvezőtlenebben ítélik meg mind a jelenlegi, mind a várható az üzleti helyzetüket.                                                                             (Népszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…a kormány az OECD-ajánlásokkal szemben nem a magyar gazdaság hosszú távú növekedéséhez szükséges intézkedésekre, hanem úgynevezett gazdaságvédelmi programra készül…”

-Ebben van Döbrögiék logikája! MIVELHOGY MAGYAR GAZDASÁG NINCS:

http://balrad.ru/2017/09/17/fussunk-neki-megegyszer/

http://balrad.ru/2017/09/15/kimondatott-gyarmat-vagyunk/

-Döbrögisztán csak egy vajdaság – CSAK EGY GYARMATI TERÜLET! – MEG KELL VÉDENI AZOKAT AZ ELŐJOGOKAT, AMIKET GYARMATOSÍTÓINKNAK ADOMÁNYOZTAK! Ezzel GARANTÁLJÁK MAGUKNAK SAJÁT ELŐJOGAIKAT!

Hogy kitől – mitől KELL MEGVÉDENI?

Hát TŐLÜNK! A NÉPTŐL!

Folyamatos hazugsággal, csalással! Ha az kevés, megfélemlítéssel  elüldözéssel! Ha már az is kevés, erőszakkal! 

MOST MELYIK FÁZISNÁL TARTUNK?

Ismét próba – szerencse! Havonta CSAK EGY KÁVÉ ÁRÁVAL..

A balrad.ru számára – már tudjuk – nem lett könnyebb 2019! Sőt! Mint az immár 30. esztendeje regnáló hazaáruló és népkifosztó RENDSZER ESKÜDT ELLENSÉGE, a kádárista balrad.ru ha nem is a látványosan üldözött, de a hatalom által nem igazán kívánatos – SŐT: MOSTMÁR ÍGY – ÚGY ÜLDÖZENDŐ, ZAKLATANDÓ – hírblogocska marad. 2020 – ban IS! A maga nyomorával együtt.

Géptönkremenetel, összeomlás. Ami összejöhet – össze is jön. De ha anyagilag stabilabb lenne a helyzet, az ilyen problémák megelőzhetők lennének. Tartalék gép, monitor, műszaki felügyelet. Ezek viszont mind – mind pénzbe vannak!

A balrad.ru LÉTEZÉSE ÉS MŰKÖDÉSE KIMONDOTTAN ÉS CSAKIS A SZIMPATIZÁNSAI ANYAGI TÁMOGATÁSÁNAK KÖSZÖNHETŐ! Sajnos ez várhatóan így lesz a jövőben is!

KÉRLEK! HA MÁSKÉPP NEM TUDSZ SEGÍTENI, OSZD MEG A balrad.ru TARTALMÁT! 

Ez van! Bár a mindennapi napi 14 órás görnyedés a klaviatúra fölött már érezteti hatását! Hogy mi lesz? Meglátjuk. (Lehet át kell térni a balkezes pötyögésre.)

Szóval a régi problémák. Amik között a romlott látás, a lemerevedett nyak, jobb kéz, derék és lábak nem a legnagyobb problémát jelentik balrad.ru adminnak. 65 évesen ezek már kötelező bajok!

Nagyobb gond ezeknél az anyagiak hiánya.

Amit a néhány szimpatizáns rendszeres vagy alkalmi adománya csak enyhíteni képes, megszüntetni nem.

AZ Ő ADOMÁNYAIKAT EZÚTTAL IS HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM!

A balrad.ru számtalan olvasója – a közvetlenül a portált olvasók, a blogot a Fecebookon, Twitteren, VK-n böngészők – csakis nekik, a Bal-Rad-ot rendszeresen támogató tucatnyi, és alkalmilag segítő szimpatizánsok adományainak köszönheti, hogy olvashatja – kommentelheti a balrad.ru – t! CSAKIS NEKIK!

Szeretném megértetni a balrad.ru olvasóival-szimpatizánsaival: SOKKAL SZERENCSÉSEBB LENNE, HA AKIK KEDVELIK A BAL-RAD – OT, HAVONTA CSAK EGY KÁVÉ ÁRÁVAL (nem többel!) TÁMOGATNÁK A HÍRBLOG MŰKÖDÉSÉT!

Ami az olvasónak kb. öt percnyi információ, az a balrad.ru esetében másfél órai munka, vakoskodás. 

A balrad.ru havi olvasottsága legkevesebb 300 ezer fő! Ha ennek a tábornak CSAK AZ EGY EZRELÉKE szánna havonta CSAK 500 forintot a balrad.ru támogatására…

CSAK 500 FORINT/HÓ! EGY KÁVÉ ÁRA HAVONTA!

Ami elküldhető postai úton is:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

Vagy megtehetik a Pay-Palon keresztül:

A “Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on:

PayPal - The safer, easier way to pay online!

amely piktogramm a balrad.ru főoldalának jobb fölső sarkában virít.

Vagy ha kérik a balrad13@gmail.com e-mail cimen, akkor bankszámlaszámot is tudunk megadni.

A beérkező adományokról olvasóinkat – mint mindig – a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk! (Ez minden egyes adomány beérkezésekor közlésre kerül.)

Óriási segítség lehetne a balrad.ru számára nyújtott “technikai-anyagi” segítség is! Ami nem közvetlen adományozást jelent, hanem a balrad.ru tartalmainak a közösségi médiafelületeken (Facebook, Twitter, Instagramm, VKontakt – meg a qrvajéet tudja még milyen megosztási lehetőségek vannak.) való megosztása, illetve ezeken a felületeken és hírportálok hozzászólási rovataiban való hivatkozások a balrad.ru-ra. Hátha még több olvasó érezne elviselhetetlen adakozási kényszert! Hátha úgy gondolnák, hogy HAVONTA EGY KÁVÉ ÁRÁVAL megsegítenék a balrad.ru-t!

KÉRLEK! HA MÁSKÉPP NEM TUDSZ SEGÍTENI, OSZD MEG A balrad.ru TARTALMÁT! 

EHHEZ NEM KELL MÁST TENNI, CSAK RÁKLIKKELNI A balrad.ru MINDEN ANYAGA ALATT OTT LÉVŐ “TETSZIK” és “MEGOSZTÁS” KICSI KÉK FACEBOOK JELEKRE! (Hátha…)

DE HA AKADNA OLVASÓ, AKI MERNÉ REKLÁMOZTATNI CÉGÉT VAGY TERMÉKÉT EZEN A KÁDÁRISTA BÜDÖSKOMCSI – NEMMZETTHYJETLEN HELYEN – ÖRÖMMEL BEVÁLLALNÁNK!

De vállalnánk orosz-magyar, magyar-orosz fordítást is! Meg üzleti lehetőségeknek is utána tudunk járni Oroszországban, Belorussziában.

Ha valakit érdekelne: balrad13@gmail.com

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com